Száz éve kaptak szavazati jogot kanadai nők
Szimbólikusan fontos hetet zártunk Kanadában, hiszen január 27-én volt pont száz éve, hogy kanadai nők szavazati jogot kaptak. A mikrofonnál Christopher Adam.
Elsőként Manitoba tartományban került a törvényhozás elé a nők szavazati jogának kérdése és voltak sokan, akik 1915-ben ezt még hevesen ellenezték. Például Rodmond Roblin tartományi kormányfő a következőképpen magyarázta el, hogy miért ellenezte a szavazati jog kiterjesztését a nőkre: „A rendes nők nem akarnak szavazni.”
Ezzel szemben az 1915-ben kormányra került Tobias Norris liberális kormányfő azt ígérte a manitobaiaknak, hogy ha össze tudnak gyűjteni legalább 20 ezer aláírást akkor indítványozza a választójogi törvény módosítását a tartományi törvényhozásban. A nők szavazati jogát követelő, többnyire protesáns, azonbelül pedig gyakran metodista aktivisták nemhogy 20 ezer aláírást gyűjtöttek össze négy hónap alatt, hanem több mint 40 ezret.
Norris kormányfő tartotta szavát és vitára, illetve szavazásra bocsájtotta az indítványt. A manitobai törvényhozásban – ahol akkor még csak férfiak ültek – a galériából figyelő női aktivisták tapsviharral és énekléssel fogadták el a választójogi törvény módosítását. Nem csak az O Canada hangzott el a galériából, hanem „Jolly Good Fellows” című közismert dal is. 1916 január 28-án lépett hatályba az új törvény, innentől kezdve élhettek először kanadai nők – ekkor még csak Manitoba tartományban – a szavazás jogával.
Országos szinten még több mint 5 évet kellett várni arra, hogy szövetségi választáson is szavazhassanak nők – erre csak 1921-ben került sor. A brit és amerikai szüfragettekhez képest, a kanadai aktivisták messze konzervatívabbak voltak. Az erőszakos demonstrációkat, a közterek és tulajdon rongálást elítélték – ez egyébként az ember jogi harc nem ismeretlen része volt az Egyesült Királyságban. Ezen kívül, maroknyi fontos és vitatott téma miatt akartak a manitobai nők szavazattal rendelkezni–olyan témákról volt szó, mint az alkohol és az alkoholizmus elterjedése Kanadában, az iparosodás és annak a társadalomra gyakorolt hatásai, az urbanizáció, vagy éppen a bevándorlás. Voltak azért keményebb hangok is a kanadai szüfrazsettek között – például Allan Levine történész rámutatott Nellie McClung-ra, akinek mottója a következő volt: „Soha ne húzodjál vissza, soha ne magyarázkodjál és soha ne kérjél bocsánatot – csak végezd el tennivalódat és hagyd őket örjöngeni.”
De mai szemszögből nézve még hosszú útat kellett bejárni, mire valóban haladó választójogi törvény kerülhetett elfogadásra Kanada szerte. Québecben a nők csak 1940-től szavazhattak tartományi választáson, miközben az első, nők számára is „szabad” 1921-es szövetségi voks alatt ázsiai, hindu és az őslakossághoz tartozó nők el voltak tiltva az urnáktól.
Mégis: Manitoba tette meg az első fontos és bátor lépést. És e héten erre emlékezünk.
*
A fenti jegyzet az Ottawai Magyar Rádióban hangzott el 2016. január 31-én, a CHIN Radio 97.9 FM-en. (A teljes vasárnapi adás már az interneten is hallható, ezen a linken.) A Kanadai Magyar Hírlap ezentúl rendszeresen jelentkezik a heti magyar adásban. Az Ottawai Magyar Rádió élőben hallható a kanadai főváros területén, vasárnaponként reggel 7 óra és 8 óra között, a 97.9 FM-en.
Author: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.
10:56 de.
Ez nagyon érdekes volt. A rabszolga-felszabadítással egyenértékű történelmi fordulópont.
11:14 de.
Az a különös hogy Svájcban meg csak -talán- két évtizede.
(Vagy három?)
Viszont sohasem hallottam hogy tüntettek volna érte.
Különös ország ott a hegyek között…
6:44 du.
1971. február 7.
Különös ország, különös emberek. Régen volt szerencsém egy magyar nyelven is értő (de nem magyar származású!) nagyon idős svájci emberrel beszélgetnem a hévízi kórházban. Furcsa, de érdekes ember volt, senkivel nem társalgott, nagy megtiszteltetés volt, ha beszélgethettem vele – minden nap kerestem az alkalmat rá…
Ez közel tizenöt éve volt, Ő akkor már túl volt a nyolcvanon. Egy kis svájci óragyártó cég volt dolgozója volt. A karján lévő mechanikus óráját is megmutatta, ezt Ő inasként készítette anno, működött, pontos volt, és mechanikus(!) óra volt, amit a „karon hordás” mozgása húzott fel folyamatosan. Műszaki (gépész) emberként csak ájultan bámultam, pedig én már akkor is idős voltam, láttam már sok dolgot a világban…
Az első ember volt életemben, aki nem köpködött a rendszerre, dicsérte volt munkaadóját, elégedett volt mindennel. Nem harsányan, csak rezignáltan! Látszott, hogy ezt gondolja természetesnek.
Sokat beszélt arról, hogy fontos az, hogy minden működjön, és jól működjön…
Nagyon nagy élmény volt, nem tudom (és nem is akarom!) elfelejteni az öregurat, remélem, él még!
7:10 du.
Aptyuka:
Én meg kijártam Svájcba mert bedolgoztam egy cégnek.
Volt olyan hét hogy kétszer mentem.
Vagy kinnt maradtam egy hónapot.
Egy számítógépes vezérlést csináltam egy akkora gépnek mint egy kombájn.
Hááát…más ország. Pl. a gyerek , ha szembejön bárkivel a faluban , előre köszön. Ezen ledöbbenten. Meg éjjel , mikor megérkeztem az üzleti partner falujába, ahol az ultramodern gyára volt, az út kellős közepén egy kis háromkerekű gyerekbicigli volt. Csak úgy…ki kellett szállni és félre tenni. Senki nem lopta el.
Aztán meg a három nyelvűség..az tényleg elképesztő ! Ha egy helyi olasznak azt mondanád hogy ő olasz , elküld a francba ! Ő nem olasz hanem svájci !
–
De meg is látszik az egész országon ez a mentalitás.
Csak éjjel vadulnak meg. Akkor elkezdenek száguldözni a kitűnő autópályáikon 😀 😀
( Legalábbis mikor én kijártam, akkor ez volt a divat.)
Viszont amikor zavarodottan félreálltam a sötétben térképet böngészni , MÁRIS beállt mögém egy helyi , hogy mit segíthet !
2:10 de.
Köszönöm Geyza.
Örömmel olvastam.
Két dolog hiányzott életemből, az egyik a tehetség, a másik az utazás lehetősége. És ez már – sajnos – így is marad.
Illetve utazom én, az interneten.
Csipegetem a kihagyott morzsákat.
5:51 de.
Aptyuka:
Akkor elmesélek még egy svájci -különös- élményemet.
Késő este , Zürich egyik elővárosából sehogysem tudtam kikeveredni. A bonyolult autópálya becsatlakozások miatt.
Mikozben a térképet tanulmányoztam a járda mellett , arra lettem figyelmes hogy egy kocsiból idős házaspár száll ki, a kocsit bezárják és a lakáskulcsot szedik elő.
Odamentem hozzájuk hogy segítsenek a térkép alapján.
De nem tudtak !
Egyszerűen nem voltam képes megérteni a magyarázatukat , a német nyelvet sem nagyon értem.
10 perc után összenéztek , rám mosolyogtak és visszaültek a kocsijukba , hogy megmutatják, csak kövessem őket…