Miért is felháborító?

2016 február 11 8:37 de.39 hozzászólás

„Általános megrökönyödés fogadta a TV2 bejelentését, amely szerint Kökény-Szalai Vivien váltja Azurák Csabát a csatorna hírigazgatói posztján. A kinevezés hátterében mindenki politikai okokat vél fölfedezni, például azért, mert a bulvárújságíró jegyezte a Zuschlag Jánosról készült, a 2014-es kampányban megjelentetett könyvet.” – olvasom a Népszabadság online oldalán, a facebookon és máshol is.

Utána kellett néznem egy kicsit, ki is ő, vagyis Kökény-Szalai Vivien. Kiderült, nem vagyok elég tájékozott a kifejezett bulvárújságírás és a botrányszagú sikerkönyvek terén. Ez az én bajom és az én hiányosságom, de már képben vagyok.

„Egy korábbi kuncsaftja, régi ismerőse szólította meg Szofit. A lányt ösztönösen kirázta a hideg, hiszen a neves politikus minden prostituált rémálma volt, perverzebbnél perverzebb játékokat eszelt ki, és kínozta a lányokat. Szofi undorodott tőle, de ha felkereste, sosem mondott neki nemet. – Le a kalappal, Szofi, fantasztikus formában vagy! Még mindig te vagy a legdögösebb csaj a szakmában. Gondolom, továbbra is csillagászati az árfolyam a bankodban – mondta nevetve a magas, ötvenes, őszülő halántékú politikus. Szofi élvezte, és megköszönte a bókot. – A minőséget meg kell fizetni, szívem… Pénzben nem ismerek tréfát. – Ó, igen, a csúcsprosti. De tudod, mit mondanak? Mindig a csúcson kell abbahagyni, mert eljön az idő, amikor már csak lefelé vezet az út. Apropó, hallottad, mi történt Brigivel? – Nem. Miért, mi történt? – Meghalt. Öngyilkos lett Caprin egy hotelszobában. A szobaszerviz talált rá. Valahová elkaparták a holttestét, és a kutya se kereste. A férfi fura grimaszt vágott, majd otthagyta Szofit. Távozáskor még odavetette: – Akkor a jövő héten, bébi. Hívni foglak. Szofi csak állt ott, leforrázva.” – részlet a Drága kéj című könyvből

Nos, a szőke szépség ezekben a műfajokban sikeres, hiszen rövid idő alatt hat könyvet írt. Ha valaki ennyire sikeres, miért nem folytatja a sikersorozatot, miért nem ír tovább? Miért nem csinálja azt, amiben jó? Ezt nem is értem.

Először is Azurák Csaba ért ahhoz, amit csinál és jól is csinálja. Több éven át, több helyen is bizonyította, hogy a képernyőn és a televíziós műsorkészítés területén van a helye. Az igaz, hogy a TV2 híradójában is sok szenzációhajhász hír van, leütötte, kirabolta, összeütközött, kis viziló született, de azért vannak komoly hírek is, és érthetetlen miért kell így hírigazgatót váltani. Ja, talán Vajna úr?

Szalai Vivien a kép jobboldalán. Középen Habony Árpád volt felesége, baloldalon pedig Rogán Antal felesége, Rogán Cecília.

Szalai Vivien a kép jobboldalán. Középen Habony Árpád, Orbán Viktor tanácsadójának volt felesége, baloldalon pedig Rogán Antal felesége, Rogán Cecília.

Másodszor nem is csak az a baj, hogy most éppen Azurák Csbáról van szó, (természetesen baj) hanem az, hogy bárki más is lehetne, akit így lecserélnek. Az a gond, hogy egy rátermett embert váltanak le egy olyan valakinek a kedvéért, aki máshoz ért és nem való egy hírcsatorna vezető pozíciójára. A hír a wikipédia szerint:„egy újságírói műfaj, válogatott információk összessége, ami nyomtatásban, televízióban, az interneten vagy szájhagyomány útján nyer publicitást. A hír az objektív újságírói műfajok közé tartozik, rövid, tényszerű összefoglalója egy olyan történésnek, amely sok embert érint. A hír valamennyi objektív műfaj alapja.”

Az , hogy ebben a műfajban dolgozik, Azurák Csaba személyében számomra természetesnek tűnik. Hitelesnek gondolom, szívesen hallgatom tőle a híreket, ha hallgatom.

Ugyan előítéletnek tűnik, de mégis (leírták, bárki számára olvasható, bárki megkeresheti, mindazt ami a szóban forgó új TV2 munkatársról olvasható) elég különös, hogy erre a pozícióra nevezték ki Szalai Vivient, hírigazgató.

Politikai okok? A Zuschlag könyv? Gondoljon mindenki, amit akar. (Talán inkább Vajna Timi és Rogán Cili barátsága?) Ki tudja?

Mostanában elég gyakran kérdezzük egymástól: Van még lejjebb? Eddig még reménykedtünk, hogy esetleg nincs. Hát van! És lesz!

39 hozzászólás

  • Mutatós kis bábfigura. Aztán ha kell, majd ő is beáldozható lesz.

  • A TV2-nek jó lesz – hogy ellopjam a jobbikos minősítést. Én Azuráktól sem voltam elragadtatva, de nem tudnék egyik tévéből sem mondani senkit, aki legalább nagyrészt megfelelne a szakmai követelményeknek. Kálmán Olga nagyon beleszeretett a saját modorosságába, interjúiból mostanában többet tudunk meg az ő véleményéről, mint a kérdezett válaszaiból. Friderikusz nagyon jó, de ő csak egy műfajban játszik, portrékat fest. De igazságtalan vagyok: legalább tíz éve nem nézem se a TV2-t, se az RTL-t, a közszolgálati, immár 7 kanálist pláne nem. Néha, ha van egy régi film valamelyiken. Az RTL-en még Baló tartja magát, és talán meglepő, de a Balázs gyerekből lehetett volna jó tévés zsurnaliszta
    Nem könnyű műfaj a tévé, minden hiba azonnal látszik. Hírek ügyben a Hír tévét is érdemes nézni – korábban is ott voltak a legprofibbak, csak le kell vonni a megjegyzéseket, ahogy az ATVből is. Ott van a szerintem legtehetségesebb újságíró: a Bombera.

  • Nincs jobb téma ezen a linken?

  • Kedves Gerti

    – Miért is nem volt fölháborító amikor Sváby András helyére került?

  • Kremássan aki valós híreket akar, az menjen a satellit BBC-re (vagy neten a bbc.com ra ) ,illetve a három ZDF illetve az NTV és N24 német hír tévékre.
    Az összes többi csak blabla.

  • Kedves lelszi!

    Pusztán azért, mert most éppen ez a hír foglalkoztatja az itthoni tévénéző közvéleményt.

    (egyébként pedig benne van az írásban, hogy bárkivel megtörténhet ilyen)

  • talalom, Geyza, egyébként egyik adót sem nézem én se…

    azt a véleményemet pedig fenntartom, hogy a hír nem bulvárműfaj…

    figyelő, érdekes lenne egy közvéleménykutatás, hogy miről érdemes itt írni, a kultúra pl. érdektelen, többnyire nincs komment, ez sem érdekes, akkor vajon mi, azért a politikán kívül létezik más is…

  • Hollosy Gerti,
    Bocsi, de a fenti témát nem számitom kultúrális hirnek, ahol veszekednek különböző hírességek.
    Mivel ez a Kanadai Magyar Hírlap, nem hinném, hogy a kanadaiakat érdekelné.
    A TV2-t itt senki sem nézi.

  • Az ilyen témaválasztás kapcsán merül fel, hogy „van még lejjebb?”

  • Kedves Gerti

    -Ami az ” ez a hír foglalkoztatja az itthoni tévénéző közvéleményt.” illeti, nem igazán hiszem, de megnyugtatásul itt az alábbi hír!

    „Leváltotta a TV2 eddigi hírigazgatóját, Azurák Csabát. A műsorvezető a váltás ellenére megtarthatja a közel 2 milliós fizetését, hiszen továbbra is képernyőn marad – írja a Blikk egy belső informátorra hivatkozva.” (Pénzcentrum)

  • Figyelő
    2016 február 11
    1:42 du.
    A magad nevében, ha kérhetlek..
    A kanadaiakat valszeg nemérdekli, de a kanadai magyarokat lehet, hogy igen.

  • Hollósy Gerti!

    Tökéletesen egyet értek a cikkel és természetesen mindazokkal akik megrökönyödéssel fogadták a hírt!
    Személy szerint talán nem Azurákról van szó – bár kétségtelen hogy neki sem mindegy – de a csere szempontjából az épp nem játszik, hogy mennyire volt tehetséges, hogyan végezte a munkáját, vagy népszerű volt-e, és ha igen miért nem?!
    Ez a hely ill. ez a poszt ki volt nézve a szőkére festetett cicusnak, és punk-tum! Ha történetesen most a „két lábon járó tökély” lett volna a hírigazgató, akkor őt billentették volna fenéken, hiszen Viviennek kell a hely! Nagy valószínűséggel arról az Azurák által prezentált hírek tehetnek a legkevésbé, hogy félreállították őt, bár tény hogy sok volt a kétfejű borjú, meg a leszúrta, felnyársalta, tóba dobta stb, de ha ezt jelzik időben tudott volna másként is hírt igazgatni! Hogy erre eddig nem került sor, annak szerintem egyértelmű oka, hogy a TV2 műsorpolitikájában erre nem is volt igény – szemmel láthatóan nagyon óvatoskodtak a napi politikai aktualitásokkal! Inkább ne mondjunk semmit vagy csak általánosságokat, abból baj nem lehet!
    Sz.Vivien esetében nem hiszem hogy bárkinek is gondot okozott vajon ért- e hozzá, vagy mihez ért egyáltalán a televíziózás terén, ne adj úristen, hogy tisztességes e ez egyáltalán, az kit érdekel!

    Ez is arról szól, hogy lám, ők mindent megtehetnek!
    Ezt is, mást is, és nincs emberi akarat, hivatal, hatóság parlament vagy ellenőrzés, – no pláne erkölcs, ami megállíthatná ezt a hatalmas étvágyú és fékezhetetlen úthengert: az ország a miénk, a benne található javakkal együtt, ha nem tetszik tehettek egy szívességet!

    Ugyanez az effekt működik amikor 300 milliós KÖZVAGYONT vesznek kölcsön fillérekért a Szépművészeti Múzeum asszisztálása mellett, hogy titkos szerződésekkel magánlakásokat „díszítsen”(ez is egy sajátos kör, mert minden mindennel összeér) és ugyanez az effekt működik akkor is amikor a kormánypárti képviselő azt ír a vagyonnyilatkozatába amit akar, mert pontosan tudja, hogy semmi sem történik,ha pár száz milliót ( Mészáros pl konkrétan 1 milliárdot) kifelejt, vagy más jogcímen, valótlan adatokkal tünteti fel!

    Amint hallom, Palácsik Timike alias Vajnáné – a gyémánt tervezés és üzlet mellett ( mert, hogy ez csak pénz kérdése, hogy ki mihez ért)aspirál a TV2 időjósi állására, hiszen Németh Lajos már úgyis „nyugdíjba készül”!
    És ne felejtkezzünk el a Köztévé két viszonylag népszerű műsorának vezetőjéről Jakupcsek Gabrielláról, akit úgy rúgtak ki mindkét műsora éléről, hogy előtte még csak nem is beszéltek vele, nem jelezték – épp az egyik adás felvétele közben rohanták le a bejelentéssel!

    Nem tudni mi volt a leváltás oka, de ezekbe a műsorokba is részben kormányhű műsorvezető, másrészt egy különösebb egyéniség, tehetség nélküli, egyenlőre igen gyengén muzsikáló ügyeletes kiválasztott került, akinek egyetlen pozitívuma, hogy olyan mértékig buta és jellegtelen, hogy garantáltan nem szól vissza ha arra kerül a sor!
    (Az már csak privát megjegyzés, hogy a nevezett műsorvezető alig két hónapja szült, sem fizikai sem idegi állóképességét nem nyerte még vissza – gondolom az esze is máshol jár – ám a felvétel napjain két óránként „viszik be” neki a csecsemőt szoptatni, a stúdió mellett kialakított babaszobába!)
    Csak gondolkodom, mit tudhat ez az egyébként meglehetően merev,nehézkes és kissé lelassult reakciójú m.vez. hogy ez a hajcihő megérje a Köztévének? Nem lett volna okosabb és olcsóbb ha körülnéznek, és ha keresnek találnak egy arra alkalmas, mind küllemre, mind a szerepre megfelelő műsorvezetőt, akár véglegesen akár helyettesként, ha már mindenáron T.Cs.-t akarják „kiemelni”!

    Nagyon kilóg a lóláb, azt gondolom,itt is csak az volt a fontos hogy a sok éves gyakorlattal, és tapasztalattal rendelkező, intelligens bár nem annyira fiatal – 53 éves, ha ez kornak számít- népszerű de kétségtelenül meghatározható oldalhoz kötődő (bár ennek a műsorban soha egyetlen szóval mozdulattal utalással jelét nem adta)Jakupcseket eltávolítsák!
    Így megy ez manapság!
    (az már tényleg csak egy nagyon privát és nem is túl szimpi megjegyzés tőlem, hogy a majdnem fehér, csavart loknikkal rendelkező Szalai Vivien számomra kimondottan zavaró külsővel rendelkezik: én pl ha ránézek, állandóan egy kistányért tartanék elé, azzal hogy „… köpöd ki azonnal ami a szádban van..!” – miután úgy fest mint egy jól lakott hörcsög a délutáni szieszta közben, tiszta szöglet az álla körül, de belátom erről tényleg nem tehet…
    Minden másról azonban valószínű igen – kérdés mikor jön rá, hogy ami odafelé működik, annak visszafelé is működnie kell!

  • Hollósy Gerti

    Kedves Besancon,köszönöm a kimerítő választ, mindezeket én azért nem írtam le, mert akkor már más a cikk, „kérdésfeltevésnek szántam”, pont ezért örülök a válasznak.

    Pont azért írtam, amiket itt leírt.

  • Hollósy Gerti

    Kedves Mindenki!

    Egy szóval nem mondtam, hogy ez a cikk kultúra lenne. ( a korábbi évekből való írásaimra gondoltam, amik már nincsenek fent)

    Ezen kívül feltettem fentebb a kérdést, hogy miről érdemes írni, ha már ilyen finnyásak, kérek ötleteket.

    Egyébként meg Bea és Chris voltak olyan kedvesek, hogy hívtak, írjak újra, de nem kötelező nekem itt írni.

    Köszönöm a kedves fogadtatást. Úgy tűnik a csípős nyelv és a kötözködés a sikk.

  • Gerti:
    Csak azért írtam fenntebb , mert a hazai médiában minden fontosabb mint a valódi hírek a Nagyvilágból. A hazaiakat viszont meghamisítják .

  • Kedves Gerti!

    Nem tisztem, hogy bárkit védjek, vagy feleslegesen támadjak,mert azt gondolom aki ide ír, ill. itt olvas, valamennyien nagykorú szabad polgárok és mindenki saját elhatározásából, kényszer nélkül kattint rá az oldalakra, és belátása szerint olvassa, vagy nem olvassa, hozzászól vagy sem – de képes a saját álláspontját előadni!

    Ennek ellenére szeretném, a figyelmedet felhívni, hogy aki itt a témát kifogásolja az egyedül Figyelő – ez azonban nem meglepő! Ha visszaolvasol cikkeket és a hozzáérkezett kommenteket, láthatod, hogy tíz cikkből nyolcról garantáltan nem tudja miért íródott, mi benne az érdekes, és unja!Nem baj.
    Ez azonban ne befolyásoljon téged, mert mindig van akinek épp és pont az a cikk kelti fel az érdeklődését amiről épp írsz, akár te akár más!
    Nincs kifogásom senki ellen a cikkeket általában elolvasom, ha érdekel vagy úgy érzem közöm van hozzá leírom a véleményem – ha valamelyik téma messzebb áll tőlem vagy nincs megfelelő ismeretem ahhoz, hogy véleményt mondjak akkor inkább másik cikkre kattintok, van elég szerencsére! Én pl kifejezetten szeretem/szeretném ha minél többen írnának, sokakat hiányolok akik régebben írtak, sőt sok kommentelőt is hiányolok akik azelőtt véleményt mondtak!
    Mindezt nem azért írtam mert „kényszerönmegvalósításban” szenvedek, vagy magamra vettem volna amit írtál, de gondolom vannak itt többen is akik szívesen olvasnak olyan cikket is ami a magyar médiákban történő dolgokról szól!
    Pl a magyarországi magyarok + plusz a kanadai magyarok, de a világ bármely pontján élő magyarok is előfordulnak itt!

  • Lelszi!

    Nem tudom te hol élsz, mennyire ismered a viszonyokat, de Schváby András maga mondott le, – meg is indokolta a döntését, melyre nem emlékszem pontosan ezért nem szeretnék pontatlan lenni – egy vas. du.köszönt el a nézőktől, beszélt a jövőbeli terveiről is, de már erre sem emlékszem részleteiben, mert annyira nem érdekelt akkor. Utódja Azurák Csaba lett, aki bár lelkiismeretes és igyekvő de sajnos lényegesen szürkébb mint Schváby volt!

    A fizetése pedig megmarad Azuráknak – mint ahogy Szalainak sem lesz kevesebb valószínű – de nem is a megélhetése okán kelt ez a cikk! Nem emiatt kell sajnálni, sőt egyáltalán nem kell sajnálni – más itt a bibi, én legalábbis úgy értelmeztem.

    Nem tudom én mit szólnék, ha máról holnapra leváltanának a munkakörömből, amit hatezer éve csinálok és nagyon szeretek, valamilyen módon a saját személyemre szabtam és akkor azt mondják, hogy holnaptól mondjuk a Kövi Dinka fogja csinálni, de nem baj – majd nekem is keresnek valamit az épületben! Nem a megélhetésemmel lenne gond, hanem hogy kihúzták alólam a hokedlit, még ha keresnek is helyette egy sámlit, hogy már mégse üljek a földön!!
    Úgy egyébként a másfél- két milliós fizetés nem ritka a kereskedelmi Tévéknél ( TV2, RTL) egy kicsit is kvalifikált munkakörben!

  • Hollósy Gerti

    Besancon, köszönöm

    Geyza, igazad van

    Egyébként pedig komolyan kérdeztem, hogy mit olvasnának szívesen. Nekem, nincs kötött témaköröm, vagy területem, vagy arról írok, ami per pillanat éppen felbosszant, vagy érdekesnek találom.(ez a cikk az első kategória volt és nem a vacak témaválasztás)

    Tényleg, hogy esik valakinek, ha csak úgy elmozdítják a helyéről?

  • Teljesen egyetértek Besancon írásokkal,hozzászólásokkal és ezek olvasásával kapcsolatos fennti véleményével.
    Már én is többször fejtegettem ugyanezt, csak nem tudom ilyen lényegbelátóan és tömören megfogalmazni.
    (Hiába, csak egyszerű fémmunkás vagyok.Nem kenyerem a betű.)

  • Kedves Gerti, pár megjegyzésem lenne.
    Ha valaki politikai töltöttségű cikket ír, ne csodálkozzon, ha pro és kontra véleményekkel találkozik, hisz a politikához mindannyian „értünk”.
    …..
    A cikk alaptémája, hogy kirúgtak egy hírigazgatót és raktak oda egy másikat. A cikke szerint ez gond, és az új személy boncolgatásába kezd. Képzelje magát a magunkfajták helyébe, mit szóljunk mi, akik látjuk mennyire egy akolból valók ezek a „hírigazgatók”. Ha valakiknek, akkor nekünk van okunk a szomorúságra.
    …..
    Azurák boncolgatása persze elmaradt, ezért megteszem én.
    Már hatodik alkalommal veszít pert a TV2, mert a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményére vonatkozó rendelkezéseket ismételten és tudatosan semmibe veszik. „Tények”-nek hazudott műsorukban még azt a pofátlanságot is megengedték maguknak, hogy egy interjúrészletet összevágva azt hallja ki a néző, hogy a riportalany állatoknak nevezi a homoszexuálisokat. A médiatanács ötmillióra és képernyő-elsötétítésekre büntette őket, mint a hamisításban és elhallgatásban többszörösen visszaeső médiumot.
    Ezeknek a bűnöknek volt évekig a kitervelője és végrehajtója Azurák Csaba hírigazgató.
    ……..
    Kedves Gerti, ezzel kapcsolatban is tudna egy remek tényfeltáró cikket írni „Miért volt felháborító a rendszeres hamisítás a TV-nél” címmel?
    Meglátja Bea és Chris is támogatja ebben.

  • Ha én doktor lennék
    jaga diga diga jaga daga diga diga dom
    Nem írnám ki hogy doktor vagyok
    jaga diga jaga diga dom.

    / G.Dénes „Zsüti” után szabadon /

  • Na, ezt sem ide akartam írni 😀 😀 😀

  • Charlie…

    ithon bizony mindenki mindenkit boncolgat, egyszer én is megtettem…

    biztos hibát követtem el azzal, hogy soha nem nézek, vagyis évek óta TV2-t. Akkor mégis miért írtam erről? Egyszerűen megragadta az érdeklődésemet és valószínű a szándékom nem világos.

    Nevek nélkül megpróbálom. Vagyis azt fenntartom, hogy a hír, az hír, az egy száraz műfaj. Az már persze más kérdés, hogy melyik adó milyen híreket és milyen szinten közöl. A hírigazgtónak kinevezett hölgy egy egészen más műfajban biznyított eddig és nyilván, ki szereti azt a műfajt annak a számára megfelelően és jól. Alapvetően én csak azt nem értem, hogy a hölgy miért nem kapott egy eddigi munkásságához testhezállóbb, másfajta műsort. (engem nem érdekel sem Azurák Csaba személye, sem Szalay Vivien személye. A módszeren csodálkoztam el.Hogy még világosabb legyek, én pl. bulvárújságíróként köszönném szépen a hírigazgatóságot és azt mondanám, hogy szívesen csinálnék valami lazát, izgalmasat, valmi önálló műsort, másodszor meg az átalakítás, leváltás túl promt történt. Nem volt indokolt)

    Lehet, hogy erre az egészre nem érdemes ennyi szót vesztegetni.

  • Itthon két t, elütöttem

  • Hollósy Gerti

    „Itthon két t, elütöttem.”

    Na persze, asztat mindenki mondhassa, de azért légy üdvözölve! 🙂

  • Kedves Gerti

    Mindig úgy fogtam fel a híreket, hogy a csatornákat is figyelembe vettem. Ma is szoktam nézegetni az M1-től az ECHO-ig mindet, egyik sem különbözik a másiktól csak annyiban, hogy pártállástól függően torzítják a tényeket. Az igazság valahol középen van.
    – Semmi bajom nem volt Azurákkal sem, hozta amit megkövetelt a tulaj, gondolom Szalay Vivien is így áll majd a dolgokhoz. Viszont becsülni lehet azért, mert: „Elődje, Ómolnár Miklós mellett négy évig dolgozott, végigjárta a ranglétrát, volt rovatvezető, vezető szerkesztő és főszerkesztő-helyettes. Mellette hat könyvet írt,..”
    – Kicsit távoli hasonlat, de Mika Waltari is írt a Szinuhe mellett Palmu felügyelőről is!
    – Ami viszont mindenképpen dicséretes, normális hangon szólt hozzá mindenki! (szerintem).

  • Kedves Gerti, hát mit mondjak, nem sikerült „fejest ugrania a mélyvízbe”. Pedig érdeklődő újságíróként utána járhatott volna, hogy a kedves pofikájú Szalay Vivien nevű stróman mellett a valóságban ki szerkeszti majd a híreket a legnagyobb, legnézettebb fidesz-tévében. (kicsit segítek, előtte a hírtv-nél dolgozott az illető)

  • Egy kedves ismerősöm mondta, hogy sajnálja a nagy mellű nőket. Soha sem lehetnek biztosak abban, hogy az eszükért, rátermettségükért kapnak meg egy állást, pozíciót.
    Nos, szerintem ez a három hölgy biztos lehet benne, hogy nem azért.

  • Hollósy Gerti

    Kedves lelszi, egyetértünk abban, hogy a hírek igazsága valahol középen van…

    Igazán annyira mélyen nem akartam belemenni ezekbe a dolgokba, csak sose értettem az ilyen hirtelen váltásokat. Utána néztem, (még az írás megírása előtt) hogy Szalay Vivien nem légből kapott bulvárújságíró, van képzettsége. Amúgy meg szerintem lehet egy embernek magánvéleménye, nekem ez a váltás nem tetszik.

  • Hollósy Gerti

    jani, kösz az üdvözletet,nem biztos, hogy tetszik nekem ez a hely, szerintem kritikai észrevételek, (mert az is volt)és kárörvendő rosszindulat között jó nagy különbség van…az utóbbit, meg nem szeretem…

  • Hollósy Gerti

    Kedves charlie, jólesik kárörvendően célozgatni, „Kedves Gerti, hát mit mondjak, nem sikerült “fejest ugrania a mélyvízbe”. Pedig érdeklődő újságíróként utána járhatott volna”

    írja meg a maga változatát, itt a tér,megteheti

    Ha én írok engedje meg,hogy eldöntsem, mennyire akarok belemenni egy témába. Nem a mélyére nézni volt szándékom, egész mást akartam kihozni belőle, de jellemzően még csak meg se közelítette senki, azt, amiért megírtam.

  • Hollósy Gerti

    Terminus, hát ilyesmire nem is gondoltam, de a megközelítése melegszik, langyos, langyos, bizonyára ismeri a játékot…

  • Hollósy Gerti

    Egy-egy írás hatását ne ahhoz mérd, hogy hány HSZ érkezik rá. Ha én olyasmit írnék, hogy „minden bal” – vagy azt, hogy – „minden jobboldali szavazó tolvaj, gyilkos gazember”, biztos sok-sok hozzászólás kapnék. Pedig egyszerűen csak belerúgtam valakikbe és azok lereagálták, pl. úgy, hogy visszarúgtak, ami lavinát indított el. Ezzel nem gondolnám, hogy valami építőt alkottam. Sőt!
    Szóval, mikor kulturális vagy ismeretterjesztő szándékkal írsz és kevés HSZ érkezik, semmiképp ne érezd, hogy kisebb értékűt alkottál.

    A korábbi hozzászólásom (február 12
    10:30 de.) csak poénnak szántam, hogy jobb kedvre derítselek. 🙂

  • Hollósy Gerti

    Ja, és igen sok vita származik abból is, hogy az emberek félreértik egymást.

  • Hollósy Gerti

    Köszönöm, kedves Jani! Azért öröm, hogy létezik jó szándék is.

    Nem tudom miben van a hiba, talán a kor ilyen, de az emberek szinte már képtelenek jóindulatúan, „barátsággal”, gyanakvás és rosszindulat nélkül közelíteni a másikhoz, pedig azt sem tudják még milyen valójában.

  • Kedves Gerti, én attól nem vagyok és leszek újságíró, mert egymás után le tudok mondatokat írni, tehát cikket sem írok.
    Az Ön bemutatkozásában pedig szerepel az újságírás mint szakma művelése, tehát a minőség iránti elvárásom jogos.
    ……..
    Ha Azurákot, mint visszaeső médiabűnözőt sajnáltatja, – aki az Ön cikke szerint rátermett és hiteles -, akkor sajnos az utód miatti értetlenkedés is hiábavaló. Mindketten hatalmi segítséggel kerültek posztjukra és a hatalom is fogja eltávolítani őket.
    Ennek boncolgatását hiányoltam csak.
    További cikkeihez is veszem majd a bátorságot, hogy hozzászóljak, higgye el dicsérni is tudok.

  • Csárli ugyan tud dícsérni,
    de dícsérete akár az alkohol:
    Ől , butít…mi is volt a harmadik ?
    Hát nem elfejejtettem így a harmadik korsó rum után ?

  • Hollósy Gerti

    charlie, nem gond a kritika csak a csúfondáros hangnemet kell mellőzni és akkor mindjárt más…

    azért én a felől nyugodt vagyok, hogy elég sokan vannak, főleg itthon, akik tudják, hogy a mondatok egymás után leírásánál többet tudok…

    minden írás alkotóját vezérli egy gondolat, ha az olvasó nem azt fedezi fel benne, nem gond…az én szándékom nem mély boncolgatás volt…leírtam valamelyik kommentben már, sem Azurák Csaba, sem Szalay Vivien nem érdekel, sőt tovább megyek, a TV2 sem…

    azt viszont fenntartom, SZERINTEM (szubjektív vélemény) a csere felesleges volt…