Göllner András hét részes sorozatának hatodik része a KMH-ban már publikált ötödik, negyedik, harmadik, második és első részből folytatódik. A szöveget magyarra fordította a KMH részére Kertész Ákos.

Valamivel csak ki kell állnunk, ha ujrázunk, mondja a herceg.
Mi ez az újrázás, kérdezi a király?
A herceg elmagyarázta neki:
Én majd eljárom nekik a hegyi-pásztor táncot, vagy a matróz-táncot; maga pedig a Hamlet monológját.
A Hamlet micsodáját?
Hamlet monológját, tudja, ez Shakespeare leghitelesebb dolga. Fönséges, fönséges valami! Mindig elbűvöli a nézőket.

–Mark Twain: Huckleberrry Finn kalandjai

Bevezetés a csalétek-gyártás titkaiba

A szeretet látszatát keltő átverés alapszabályai szerint, az átveréshez szükséges bizalmat, kizárólag egy önzetlennek látszó, és a kiszemelt áldozat számára ellenállhatatlanul csábító csalétekkel kell kiváltani. Ez a csalétek gyártás Alfája- Omegája.

A csalikat több féle módon lehet előállítani, tálalni, de mindegyiknek a közös vonása, hogy az áldozat testére van szabva. A bizalomkeltő csalétek lehet egy szép, figyelmesen kiválasztott ajándék, egy kitűntetés, egy adomány, egy pénzösszeg, de ami igazán leveszi az embereket a lábukról az a törődés, a figyelem, és a szeretet. Az utóbbi, a világ minden táján, a legnyerőbb csali.

A csalétek gyártás nem gyerekjáték. Ezt minden profi horgász tudja. Ha a hal észreveszi a horgot, már nem érdekli a csalétek, hátat fordít és gyorsan elillan. Ha a befektetés az áldozat bizalmának kiváltásába, elkapkodott, fukar, öncélúnak tűnik, az egész művelet zátonyra futhat. Ezért muszáj például minden piramis játszma elején, a közönség elé felsorakoztatni a bizonyíthatóan boldog nyerteseket. Csak úgy lehet embereket jól átverni, ha a játszma elején az átverő nem fosztogat, hanem osztogat. A „jó napot”, mindig a játszma végén jön, amikor az átverő már a határokon túl, egy tengerparti nyaralóban, egy kényelmes székben hátradőlve, egy koktéllal a kezében nézi a naplementét.

A magyar lakosság átverése a rezsicsökkentéssel indult, és az ország kirablásával végződött. Szeretem a rezsimet, mert csökkenti a rezsimet? A rezsicsökkentés költségeit az energiaipar állta, az ország kirablásából származó hasznot már a rablóbanda zsebelte be. A Terror Elhárító Központ (TEK), az igazságszolgáltatás, a Központi Statisztikai Hivatal, az ügyészség, az adóhivatal, a közmédiumok és kereskedelmi médiák politikai megszállása, birtoklása azért szükséges, hogy a belföldi átverés valóságáról minél kevesebben tudjanak, arról minél kevesebbet lehessen hallani. Ezt a jól bevált receptet követi Putyin, Oroszországban, (Lásd: Karen Dawisha. Putin’s Kleptocracy. Simon and Schuster könyvkiadó, New York. 2014) és Putyin jól bevált példáját követi Orbán, Magyarországon. (Aki az utóbbi állításommal nem ért egyet, kérem, hallgassa végig Orbán 2014 nyarán elmondott tusnádfürdői vallomását.) Amikor a szeretet látszatát keltő átverés kiüríti az ország határain belüli pénzforrásokat, elkezd a külföldön csapolni.

Az Orbán kormány külföldi irányváltásáról már e sorozat 5. részében beszámoltam. Orbán és legfontosabb stratégái már 2012 során felmérték a külföldi erőviszonyokat, a külföldi haszon, illetve veszélyforrásokat. Többek közt meggyőződtek arról, hogy a „New York – Tel Avív tengely”-el szemben nem a rossz, hanem a jó indulat látszatát kell kelteniük, különben „bezár a magyar nép-nemzeti bazár”. Nem csak a hagyományos előítéleteikkel, hanem józan politikai eszükkel, és mind azokkal a módszerekkel, melyeket korábban bemutattam, arra a következtetésre jutottak, hogy butaság lenne fokozni a nemzetközi zsidóság „zsigeri magyarellenességét”, mert ezzel csak öngólt rúgnának. A mai napig meg vannak arról győződve, hogy a nemzetközi zsidóság hegemonikus, és monolitikus ereje meg tudja buktatni bármelyik kispályás autokratát közép-kelet Európában, amely saját népének fosztogatásán felül, a nemzetközi zsidóságot is rugdosni merészeli, netán ecetet mer önteni a zsidók fájdalmas sebeire.

A fenti veszély elkerülése végett, a nemzetközi zsidóság bizalmának kiváltása céljából, fejlesztette ki az Orbán kormány azt a csalétket, amelyet végül is 2013 októberében, Kanada legnagyobb városában, Torontóban, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) elnöki ülésének alkalmával tárt a nyilvánosság elé. A csali, mint a Grimm mesékből jól ismert Babszem Jankó, egy csapásra, hét legyet képes ütni. A csalétek nem kizárólag a nemzetközi zsidóság bizalmát, hanem a magyar önkényuralom fenntartását, a nemzetközi pénzcsapok nyitvatartását, az önkényuralom fenntartásához szükséges üzemanyag-szolgáltatást hivatott szolgálni – innen származik a „hetet egy-csapásra” természete, ereje.

A csalétek, épp oly gondosan lett kiválasztva, mint az a bizonyos szöveg Auschwitz bejárata felett. Hízelgő vonzerejét a magyar külképviseletek kapuja fölé e szavakkal vésték kőbe: „A holokauszt emlékezete kormányunk politikájának és hazánk nemzeti identitásának a sarkköve”. E szöveg folyamatos hangoztatása lett parancsként kiadva a világ azon tájain szorgoskodó külügyeseknek, ahol jelentős számban, jelentős társadalmi elismeréssel, akár politikai befolyással élnek a zsidók. Ezzel a csalival eteti a Kanadai zsidóságot, Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete, az amerikaiakat, Szemerkényi Réka, Orbán washingtoni nagykövete. Szaudi Arábiában, Libanonban, Iránban, Kazakhsztánban, és olyan helyeken ahol nem szeretik a zsidókat, de szintén komoly kilincselés folyik, a nemzetközi pénzcsapok nyitvatartásának érdekében, a fent említett nemzeti sarkkőről mélyen hallgatnak, Orbán külügyesei. Ezeken a helyeken, egy egészen más fajta csalival nyomulnak, másfajta csalival álcázzák az Orbán kormány által Magyarország területén gerjesztett anti-arab, anti-muszlim hangulatot.

E 6. fejezet hátralevő részeiben, a nemzetközi zsidóság átverésére kifejlesztett csalétek fejlesztőire, a csalétek-gyártás és etetés költségvetésére, az csalétket adagoló szerelvényre fogok rávilágítani.

Don’t take the bait / Dina Day.

A király és a herceg: a csalétek-gyártók bemutatása

A nemzetközi zsidóság bizalmát kiváltó csali akkor működik jól, ha kóser. A szeretet látszatát keltő, hízelgő átverés magyar forgatókönyvének szerzői jogát két ember osztja meg egymás között: az egyik egy amerikai zsidó, Arthur J. Finkelstein, aki többek közt Bibi Natenyahu kommunikációs tanácsadója. Finki, ahogy Orbán becézi a „királyt”, a szeretet látszatát keltő, hízelgő átverés műfajának legtekintélyesebb, legelismertebb nemzetközi nagymestere. A copyright másik tulajdonosa Habony Árpád, Finkelstein üzleti partnere. Finkelstein 2007 óta, Habony jóval korábban, Wermer András távozása óta, szállítja Orbánnak a csalikat, szigorúan bizalmas, szigorúan titkosított keretek között.

Mielőtt elmélyülnék a magyarországi csali-készítők és forgalmazók agytrösztjének bemutatásában, szeretném itt az elején leszögezni, hogy óriási tévedés lenne azt gondolni, hogy Artúr és Árpád, saját fejükkel, eszükkel fedezték fel az Orbán kormány önkényuralmát tartósító spanyol-viaszt. A „király és a herceg” egy mások által, és évtizedekkel ezelőtt kiagyalt receptből dolgoznak, melyet „A Fidesz nyelve” (KMH, 2015 Áprili 24), illetve az „Egy érzés mely mindent eltakar” című tanulmányaimban (KMH 2012 február) már részletesen bemutattam. A nemzetközi zsidóság megtévesztését szolgáló csali, csupán egy generikus változata annak a post-modern kommunikációs receptnek, amely elsősorban érzelmi receptorainkat izgatva késztet bennünket a politikai szerepvállalásra. Lehet, hogy nem fogják jó néven venni tőlem, de én nem feltalálóként, hanem közönséges carpet-bagger-ként, tartom számon a szabadalmi joggal rendelkező két magyarországi csalétek-gyártót. Úgy tekintek rájuk, mint ahogy Mark Twain tekintett arra a két szerencselovagra, a királyra és a hercegre, Huckleberry Finn kalandjai című remekművében.

Bár a hazai piacon szereplő csalik gyártásában, forgalmazásában is jócskán benne a kezük, a belföldi piacon már több hazai szakemberrel összefogva tevékenykedik a „király és a herceg”. A belföldi piacra szakosított csalétek fejlesztők és forgalmazók közt olyan jól ismert figurák is felbukkannak, mint Kubatov Gábor, aki a Fidesz választási kampányait, és a Ferencvárosi focicsapat kopasz-fejű verő-legényeit futtatja. (Kubatov és csapattársai Február végén, március elején, Arthur J. Finkelstein jóvoltából, Finkelstein amerikai hálózatának segítségével, a Republikánus választási kampány során alkalmazott csalizás titkait tanulmányozták kinn az USA-ban, hogy azokat majd 2018-ban, a hazai körülményekre átszabva, érvényesíthessék.)

A carpet-bagger címke elsősorban Finkelsteinre illik. Mielőtt szőnyegből készült táskájával, illetve, a táskájában tárolt kígyómérgével kezdett közép-Európában és keletebbre kereskedni, évtizedeken át, saját, homoszexuális preferenciáit követő embertársainak életét keserítő, illetve az amerikai feketék emberi méltóságát gyalázó politikusok karrierjét egyengette Amerikában.

Ma már Orbán mellett, és Habony-al közösen jegyzett cégével, a nemzetközi zsidóság átverésén fáradozik.

Arthur J. Finkelstein, nem-csak a magyar, hanem a volt Szovjet birodalom helyszínén terjeszkedő autokráciák majd mindegyikének a közkedvelt csalétek gyártója. Kanadában, Amerikában, a szakmabeliek „The Merchant of Venom” – a kígyóméreg kalmárja – néven ismerik. Neki köszönhetik az amerikaiak a feketék elleni gyűlöletéről jól ismert egykori amerikai szenátort, Jesse Helms-t. Jesse-t úgy értékesítette Finki, mint a fehér faj őrangyalát a feketékkel szemben. Helms úgy láttatta a feketéket, mint akiknek nincs más céljuk, mint szénné égetni, vagy kirabolni a bevásárló központokat, s utána, megerőszakolni a fehér nőket, ahogy békésen hazafelé sétáltatják kicsinyeiket a bölcsödéből. Finki hasonló módon népszerűsíti Orbánt, hasonló módszerekkel állította össze a muszlim migránsok elleni magyar plakát kampány szövegeit.

Finkinek köszönhetik a kanadaiak azokat a sorozatos átveréseket, amelyekkel a nemrég lebukott Harper kormány hülyítette az ittenieket. (Lásd: Michael Harris. A Party of One. Toronto. Viking Press, 2014) Finkinek köszönhetik a magyarok, hogy a volt Harper kormánynak soha egy rossz szava nem volt Orbán Viktorról, mert Finki azzal etette kanadai ügyfelét, Harpert, hogy Orbán a konzervatív értékek magyarországi megtestesítője, és mint Harper, Orbán is a liberálisok ádáz ellenfele. Ma már Orbán, Finki tanácsára, azzal eteti az újonnan hatalomra került kanadai Liberális Párt vezetőjét, hogy a Fidesz ugyanazokat az értékeket képviseli, mint a kanadai Liberális Párt.

Artúr és Árpád, találták ki például azt, hogy Magyarországon úgy lehet a Zsidók és a Romák támogatását megszerezni, ha elhitetjük velük, hogy Orbán annyira, de annyira szereti és félti őket, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a Magyarország felé nyomuló muzulmán áradat elkerülje az ország határait. Itt aztán bizony nem fognak terroristák a magyar zsinagógákban imádkozó ártatlan zsidókra lövöldözni, itt aztán nem fogják a muzulmánok kiszorítani szegény cigányainkat a munkaerő piacról.

A migrációs hullámok által felkavart hazai vizeken alkalmazott csalijukat nem kizárólag az előbb megnevezett két magyarországi kisebbség számára fejlesztették ki Orbán tanácsadói. E témában is, a „hetet egy csapásra” elve szerint dolgoznak. A fehér-bőrű, keresztény magyar többségnek azt ígérik, hogy itt aztán nem lesz egy újabb török birodalom, nem lesznek mecsetek minden utcasarkon, nem kell attól tartani, hogy az ország kisvárosaiban, falvaiban, a tapolcai piacon, a cigányokon kívül még egy idegen, színes bőrű népség fog kellemetlenkedni. Orbán mindenki előtt, félreérthetetlen módon fejtette ki, hogy bár a magyarok nem hívták hazájukba a cigányokat, és azok hívatlan vendégként, évszázadokkal ezelőtt szivárogtak be a Kárpát-medencébe, ha már egyszer itt vannak, hát megtűri őket. De még egy idegen, színes-bőrű, más-vallású népségnek itt nincs keresnivalója. A falu parasztjait, a kisvárosokban szorgoskodó kétkezi kisembereket, a keresztény, fehér magyar nép karakterét, a magyar nőket, lányokat, az ő felügyelete alatt nem fogják kikezdeni az idegen, és semmirekellő betolakodók. Egy szó, mint száz, ez a csali, mint Finkiék összes csalija, nagyszerűen működik. Az összes közvélemény-kutatás igazolja: nem csak a zsidók, a romák, de az egész ország úgy bekapta, és lenyelte ezt a csalit, mint kacsa a nokedlit, kinn a feneketlen tónál.

Finkinek és Habonynak köszönheti Gyurcsány Ferenc is, hogy meggondolatlan szavaiból akkora hasznot tudott húzni a Fidesz, hogy még a mai napig se képes labdába rúgni a volt miniszterelnök. Pedig Gyurcsány, őszödi beszédében, nem a nép-nemzeti átverésre, a hazudozásra szakosított magyar politizálás műfajának a folytatásáért, hanem annak megszüntetéséért ágált párttársai előtt. Ezt a tévedését, se az akkori párttársai, se a Fidesz, de még a magyar közvélemény többsége se képes neki megbocsájtani. Ahogy ezt a Fidesz egykori kommunikációs guruja, Wermer András kifejtette, azt amit jól beetetünk az emberek fejébe, az Isten se tudja onnan többé kiverni.

A csalizásban, a csalizásból befolyó hasznok leosztásában, szétosztásában kiemelt szerepet játszik egy másik, Amerikából származó szőnyeg-táskás, az éjszakai életből jól ismert Palácsik Timi férje és futtatója, Andy Vajna.

Forrás: Bors.

Mielőtt visszatelepedett Magyarországra, Vajna egész életét, adó-elkerülési botrányok kisérték. A Time magazin, egy 1991-es cikke szerint, “leányvállalatai hálózata olyan zavaros, hogy a tőzsdei elemzők sem képesek követni”. Vajna ugyanúgy menti Magyarországról külföldre a vagyonát, mint ahogy tette azt, amikor Hollywoodban élt. A különbség korábbi csalinkázásaival szemben az, hogy míg Amerikában a hatóságok megbüntették, Magyarországon, a Miniszterelnök és az adóhivatal szívélyes támogatásával, kellő törvényhozatali hátszéllel, teszi ugyanezt.

Orbán, egy pár évvel ezelőtt, pályáztatás nélkül, Vajnának ajándékozta, a magyar kaszinó piac 80%-át. Majd egy törvénymódosítással, kiemelte ezt a piaci szegmenset az adó-hivatal felügyelete alól. Ahogy azt egy hazai hírportál is jegyezte, „Az Orbán kormány akaratából,” Vajna kaszinói, „nincsenek bekötve az adóhatósághoz. Amíg a kiskereskedőknek, taxisoknak, szállodásoknak kötelező (vagy kötelező lesz) az online pénztárgép, addig a 20 milliárdos szerencsejáték-biznisznek nem kell a játékgépeit rádugnia a szerverre. Vajnának, a magyar cégbíróságra bejegyzett összes érdekeltsége curacaói, luxemburgi, nevadai offshore cégekbe torkollik. Átláthatatlan céghálón és vagyonmozgásokon keresztül szivattyúzza ki a pénzt – nemcsak a kaszinózásból származó nyereségét, hanem szinte minden egyéb bevételét is”. (Bővebben itt.)

Vajnának legutolsó nagy befektetését, a kereskedelmi médiapiacon szereplő TV2 megvásárlását is az adófizetők zsebéből kicsempészett pénzek biztosításával tette lehetővé az Orbán kormány. A belföldi csali-etetés piacán kiemelt szerepet szán Vajna csatornájának a kormány. Előre megjósolható, hogy nem csak a kölcsön kamatait, hanem a televíziózásból származó haszonra kivetett adóterhet is jóval piaci átlag-alatti szinten fogja biztosítani számára a hazai keresztapa. És ha netán, Vajna nem teljesít, nem mutat kellő hálát és lojalitást, nem segít a csalizásból befolyó pénzek szétosztásában, őt is úgy ki fogja fricskázni a piacról a keresztapa, mint Simicska Alajost.

E bemutatómat azzal zárnám, hogy a csapat, amelyik kifejlesztette a nemzetközi zsidóság átverését szolgáló csalétket, és a csalétek forgalmazását felügyeli, tudtában van annak, hogy ma már nem az értelmi, hanem az érzelmi politizálás korszakában élünk. Tudják, hogy mindenki nyugtalan, ideges, fél, megcsaltnak érzi magát, és gőze sincs arról, hol lakik az igazság, valóban mi forog körülötte. Csak egy dolog érdekli a csalódott, egyre nehezebb körülmények közt élő tömegeket – hogy végre mondjon már valaki fentről olyat, amit megért, és amitől jól fogja magát érezni. Jöjjön már végre valaki, aki osztja az ő felháborodásukat, és az ő nyelvükön beszél. Orbán szeretetet, összefogást és egyenes beszédet ígért. Vonzó szavai mögött, a tettek mezején, a gyűlöletkeltés, a kirekesztés és az átlagemberek fosztogatása folyik. Az átverést egyre több titkosítási törvénnyel fedik. A rablással, fosztogatással beszerzett vagyonait pedig egyre több stróman nevén jegyeztetik. Aki ezt a fajta csalizást felfedi, azt Finki és társai hazaárulóvá varázsolják, oszt jó napot.

Betekintés csalétek-gyártás és forgalmazás költségvetésébe

Magyarországon, a csalétekgyártásra és forgalmazásra kiadott kormányzati pénzeket üzleti titokként kezeli a jelenlegi hatalom. A mai napig senki se tudja, ki fizet mennyit „a király és a herceg” szolgáltatásaiért. Nem lehet tudni mekkora az általuk javasolt „dologi” költségek volumene, és mennyit tesz ki a „tanácsadói” költségvetés. A miniszterelnök, Budapest főpolgármestere, Tarlós István, Szíjjártó Péter Külügyminiszter, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és mindazok, akiket eddig megkérdeztek arról, hogy mennyit kap Artúr és Árpád a csalikért, hülyét játszanak, majd sarkon fordulva, faképnél hagyják a kérdezősködőket. A nemzetközi zsidóság átverését szolgáló csalétek fejlesztésének, forgalmazásának költségeiről jóformán semmit se tud a magyar és a nemzetközi közvélemény. És mint ahogy az EU saját vizsgálatai, vagy a Transparency International tanulmányai is bizonyítják, az Orbán kormány egyre inkább nehezíti, egyre több rendelettel hátráltatja a belföldi és külföldi csalizás társadalmi ellenőrzését, a hatalmi játszmák átláthatóságát. Az egyedüli dolog, amit biztosan tudunk az az, hogy két helyszínről – a Miniszterelnöki Hivatalból, illetve a Külügyminisztériumból, és Orbán személyes felügyeletével – irányítják a csalizást, innen irányítják a nemzetközi zsidóság átverését.

Egyes becslések szerint, az Orbán kormány, az elmúlt 3 év során, többszáz-milliárd forintot emelt ki a magyar adófizetők zsebéből a nemzetközi vizekre kiszállított csalik beetetésére, de erről nincsenek megbízható adatok. Itt ott, majdhogynem a véletlennek köszönhetően bújik ki egy-egy szög a zsákból. Az amerikai igazságszolgáltatásnak köszönhetően tudjuk, hogy Orbánék 3.5 milliárd forintot különítettek el a korábbi Fideszes miniszter, Fellegi Tamás vezetése alatt álló Hungary Initiatives Foundation számára. Ezzel a pénzzel mossák tisztára Orbánék piszkos dolgait Amerikában, ez úton próbálják bebiztosítani az önkényuralom fenntartásához szükséges amerikai üzemanyag-szállítást. Tudjuk például azt is, hogy Finkelstein jó barátjának, egykori ügyfelének, Connie Macknak, havi,2.5 millió forintot töm a zsebébe az Orbán kormány az adófizetők pénzéből. Azt is tudjuk, hogy Mack amerikai cégeibe, a magyar adófizetőktől kiszedett pénzekből, összesen 1.5 milliárd forintot ruházott be a magyar állam. Ezek az összegek, amelyeket itt most megemlítettem, csak a jéghegy csúcsát jelentik az amerikai közvélemény megtévesztésére szánt bruttó beruházásnak. Több tucat Euro-atlanti országban is ugyan ez a fajta pénzszórás folyik. A nyilvánosság szeme elől eltitkolt, és világ-szerte szétszórt közpénzek aggregátumát, még senki se volt képes beazonosítani. Ez a feladat egy más napra tartozik.

Egy valamit azonban már most tudunk: A nemzetközi zsidóság átverésére szánt befektetést, a nemzetközi közvélemény átverését szolgáló csalétek-fejlesztés, csalétek- etetés költségeit a magyar átlagemberrel fizetteti meg a Fidesz. Az átverésből származó hasznot pedig nem az átlagemberek, hanem a csalétekgyártók ’s gazdáik zsebelik be.

A csalétket forgalmazó szerelvény bemutatása

A nemzetközi zsidóság átverését szolgáló csalétek beetetését, az Orbán rezsim 2013 óta, elsősorban és főleg a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) elnöklésével végzi. Az alábbiakban egy kanadai esettanulmánnyal, egy pár pillanatfelvétellel fogom bemutatni ennek a nemzetközi szerelvénynek a működését.

Magyarország 2002-ben, az első Orbán kormányzat idején csatlakozott az IHRÁ-hoz. A csatlakozási szándékot Orbánék már 2000-ben, az IHRA alapító fórumán bejelentették. Orbán egyik legrégibb, leglojálisabb és talán legravaszabb politikai szövetségesét, Stumpf Istvánt bízta meg azzal, hogy elfogadtassa kormányát ezzel az új szervezettel. Stumpfról tudni kell, hogy a kommunista Magyarország egyik fényesen emelkedő csillaga volt egészen a berlini fal leomlásáig. Mint Orbán, vagy a másik Fideszes nagy-magyar Kövér László, vagy akár a mostani államfő, Áder János, Stumpf is a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a KISZ létráján mászott a politikai hatalom csúcsa felé Magyarországon, amikor mindenki számra váratlanul, az orosz kommunisták főtitkára, Gorbacsov, bedobta a törülközőt. Stumpf annak a kommunista belügyminiszternek volt a veje, ahhoz a családhoz járt vacsorázni, szórakozni, amelynek feje gumibotosokkal verette agyba-főbe mindazokat, akik a demokráciáról, a szabad gazdasági versenyről, hazájuk függetlenségéről álmodoztak a nyolcvanas évek vége felé Magyarországon. Orbán, Kövér, Áder, Stumpf, a Fidesz mai belső körének majd mindegyike, a kommunista pártot használták gazdasági és politikai karrierjük érvényesítésének eszközeként. Orbán, Kövér, Áder, KISZ-titkárok voltak, amíg egy szép nap, Moszkvából kihúzták a lábuk alól a létrát. Kádárt nem ezek a fiúk, hanem Gorbacsov buktatta meg. Mint Szűrös Mátyás, Kádár moszkvai nagykövete, ők is szemfülesen éltek a politikai-piac által kínált lehetőséggel, ráálltak a Gorbacsov által nyújtott új létrára és azóta, szabadságharcosként, 1956 hőseinek utódaiként láttatják magukat nem csak odahaza, hanem a nagyvilágban. Ezek az ex-komcsik csak Gyurcsányt tartják komcsinak, és őt is csak azért, mert Orbán saját bevallása szerint, Gyurcsány volt közülük a legtehetségesebb. Gyurcsányt a tehetsége miatt utálják, és azért mert mindent tud róluk, tisztán átlát rajtuk. Orbán személyesen azért dühös rá, mert első és utolsó nyilvános vitájuk során, Gyurcsány úgy felmosta vele a padlót, mint Mari néni a Kádár étkezde parkettáját.

Stumpf csodálatos karriert futott be Orbán társaként és ma már milliárdosként, luxus körülmények közt tölti mindennapjait. Az első Orbán kormány kancellária-minisztere volt. Orbán, második kormányzása elején, alkotmány bírónak nevezte ki, anélkül hogy Stumpf akár egy napot is töltött volna valaha a bírói székben. 2010 után Stumpfnak az lett a fő feladata, hogy az utolsó szögeket kalapálja bele a magyar alkotmányos rend, a magyar jogállam koporsójába. Stumpf volt az az ember, akit Orbán, már első kormányzása alatt, azzal bízott meg, hogy átverje az IHRA-ba tömörült külföldi zsidókat.

A magyarok által elkövetett zsidóüldözések horrorjainak legtekintélyesebb, erkölcsileg leg elismertebb tanúja, a holokauszt egyik túlélője, Randolph L. Braham, hívta fel a világ figyelmét Stumpfra, és az első Orbán kormány kétszínű magatartására. Braham volt az első zsidó, aki oda mert szólni, hogy álljon már meg a menet: „Ez az ember már 2000-ben félrevezette az IHRA Fórum hallgatóságát, meg sem említette a Horthy-rendszer 1938 és 1945 közötti zsidótörvényeit, és ezzel a tettével elbagatellizálta Magyarország szerepét a zsidók meggyilkolásában”. (Lásd a Hungarian Spectrum cikkét). Braham, egy pár évvel ezelőtt készített tanulmánya is részletes adatokkal szolgál. „Magyarország és a holokauszt: a befejezetlen jelen”” Beszélő. Évfolyam 7. 4. szám)

2013-ig, Magyarország viszonylag passzív tagja volt az IHRA-nak, ennek a harmincegy nemzetet tömörítő testületnek, mely a holokauszt áldozatai emlékének a tiszteletben tartását és olyan oktatási programok megszervezését tűzte ki céljául, amelyek fölhívják a közvélemény figyelmét a faji előítéletekre. Az Orbán-kormány 2013 elején és röviddel Elie Wiesel tiltakozása után, a csalétekgyártók agytrösztjének tanácsára kezdett el lobbizni, hogy biztosítsa magának e rangos szervezet elnöki székét arra az időszakra, amikor a nemzetközi zsidóság Auschwitz felszabadításának 70. évfordulójára fog emlékezni. A 2013 október 6-a és 10-e között megtartott torontói találkozón e lobbizás sikeresnek bizonyult. Az IHRA Tanács tagjai azt a kormányt jelölték ki, hogy vezesse le Auschwitz felszabadulásának hetvenedik évfordulóját, amely Elie Wiesel, Randolph L. Braham és sokak szemében, és mint az általam is felsorakoztatott tények is bizonyították, nagyon is kettős magatartást tanúsított és tanúsít a mai napig, a zsidókkal szemben.

Az első, aki hangosan tiltakozott a torontói döntéssel szemben, az Randolph L. Braham volt, a holokauszt emlékének leghitelesebb őrzője. Braham, 2014 elején, visszaadta Orbánéknak mindazokat a kitűntetéseket, amellyel a Fidesz kormány meg akarta vásárolni Braham együttműködését a nemzetközi zsidóság átveréséhez. De nem ő volt az egyedüli tiltakozó az ellen, hogy a Fidesz csalétekgyártóinak ügyes lobbizásának köszönhetően, az IHRA Elnöksége a kecskére bízta a káposztát, és egy olyan kormánynak adott felelősséget a Holokauszt emlékezetének őrzésére, mely a nemzetközi nyilvánosság háta mögött, sorozatosan megcsúfolta az áldozatok emlékét, túlélők méltóságát, és mint ahogy azt korábban bizonyítottam, teszi mindezt, a mai napig. Azt, hogy 2013-ban Magyarországot megválasztották az IHRA elnökének a több mint 400,000 tagsággal rendelkező Simon Wiesenthal Központ elfogadhatatlannak minősítette. 2014 májusában, azokra a visszásságokra, amelyeket Wiesel, Braham és jómagam is e sorozat 4. részében bemutattam, az SWC a következő szavakkal reagált:

„Magyarországnak választania kell, hogy a holokauszt emlékezetének elkötelezett őrizőjévé válik-e, vagy továbbra is meghamisítja a holokauszt tényeit; mert a két utat egyszerre nem járhatja. A magyar kormány egyéb akciói nyomán, melyekkel megpróbálja meghamisítani és fehérre mosni az akkori Magyarország részvételét a holokausztban, jogosan merül föl a kérdés, hogy Magyarország képes lesz-e ellátni a Nemzetközi Holokauszt Szövetség (IHRA) 2015-ös elnökségének a föladatát.” (Lásd: „Simon Wiesenthal Center Questions Hungary’s Fitness to Lead International Holocaust Body”. 2014. Május 8)
Az SWC tiltakozását persze nem vették figyelembe, és bár Magyarország IHRA elnöksége 2016 március közepével, e sorozat végével lejár, az ellentmondások az Orbán kormány hazai viselkedése és külföldi szavai között egyre nehezebben kezelhetők.

A csalétek- szerelvény Montrealba jön.

2015 vége felé, miután egyre nyilvánosabbá vált, hogy az év során, az IHRA szerelvény kanadai mozdonyvezetője, Ódor Bálint nagykövet, egyetlen holokauszt emlék-ünnepélyre se volt hajlandó meghívni olyan embereket, akik esetleg kritikával illethetik Pártját és kormányát, és majd minden megemlékezést saját kormányának és pártvezérének fényesítésére használta fel, eldöntöttem, hogy elmegyek egy olyan megemlékezésre, ahol meghívó nélkül is belehet lépni. Le akartam róni saját tisztelemet a holokauszt áldozatai előtt, és meg akartam nézni, hogyan működik a csalétek etetés. E megfontolásból döntöttem úgy, hogy felszállok Ódor vonatára, két menetrend szerinti állomásán, Montrealban. Az első megálló helyszíne az az egyetem volt ahol ma már Emeritus rangban, idestova több mint 35 éve tanítok. A szerelvény November 11-én volt várható. A második megálló november 12-én a montreali Holokauszt Emlékközpontban volt esedékes.

Amikor ez első megállónál felszálltam, és elfoglaltam a helyemet meglepődve és csalódottan konstatáltam, hogy nem Ódor Bálint nagykövet, hanem helyettese, Oláh Lajos ül a mozdonyvezetői fülkében. Oláh egy jól ismert beugró, különösen a Concordia Egyetemen. 2015 márciusában, egy több százezer ember által követhető video konferencián mutatta meg hogyan reagál, ha a csaliját nem csípi a kiszemelt áldozat.

Ennél a pontnál felemeltem a kezem és udvariasan szót kértem. Bemutatkoztam. Elmondtam, hogy a „házból” vagyok itt, többek közt a témában tanítok a politológiai tanszéken. Elmagyaráztam a fiatalembernek, hogy a német csapatok nem támadták meg Magyarországot, hanem a magyar államfő beleegyezésével jöttek Magyarországra. Magyarország és Németország szövetségesek voltak a második világháború elejétől a végéig. A magyar kormány tárt karokkal fogadta a bevonuló csapatokat, semmilyen ellenállás, egyetlen puskalövés sem volt, sem a magyar hadsereg sem az ország polgárai részéről. Mi több, a német csapatok nem játszottak semmiféle szerepet a 460,000 vidéki zsidó Auschwitzba történő deportálásában –, ezt a munkát az összeírástól a bevagonírozásig teljes egészében a magyar hatóságok bonyolították le. A magyar vidéki zsidóság halálba küldése a magyar kormány és a kormányzó, Horthy Miklós tudatos politikai döntése volt, egy kétlépcsős terv alapján, amit a logisztikai megközelítés diktált. Először vidékiek, majd a budapestiek. A budapesti deportálásokat végülis azért állíttatta le Horthy, mert a szovjet Vörös Hadsereg már Budapest kapujában állt, és a szövetségesek írásban figyelmeztették, hogy ha így folytatja a két lépésre tervezett stratégiát, akkor háborús bűnösként felelősségre lesz vonva a háború végén.

Ez után az előadó felé fordultam és a következőket mondtam: Azt az évtizedek óta tartó magyarországi visszafogottságot a holokauszt áldozatainak emlékével kapcsolatban, amiről beszélt, nem lenne helyes a túlélők szégyenével magyarázni. A felelősség az évtizedeken át tartó és lagymatag megemlékezésekért, a magyarországi holokauszt mai napig tartó kibeszéletlenségéért, nem a túlélők, hanem a gyilkosok szégyenérzetében keresendő. Ezért a némaságért, nemtörődömségért azoknak az embereknek a szégyenérzete felel, akik meggyilkolták vagy hagyták meggyilkolni állampolgár társaikat. Miért már megint az áldozat a hibás, és nem a bűnös, aki a bűncselekményt elkövette?

A hozzászólásomat jól fogadta a közönség, mire föltettem egy kérdést a rendezvény főszponzorának, az Orbán kormány képviselőjének, Oláh Lajosnak. Megkérdeztem tőle, hogy meg tudná már mondani nekünk, hogy miért van az, hogy Orbán Viktor kormánya Magyarországon nem képes a gyakorlatba átültetni azt, amit itt hirdet Kanadában? Olyan ez, mint aki vizet prédikál és bort iszik. Fölsoroltam néhány rövid példát az ebben az írásban már előbb földolgozott ellentmondások listájából. Oláh úr már márciusban, korábbi látogatása során sem volt hajlandó válaszolni a hozzá intézett kérdésekre. Ugyan ezt tette most is. Kitérve a kérdés elől, átpasszolta azt a meghívott előadónak. Ez hangos tiltakozást váltott ki az „utasok”, azaz a közönség többségéből. Ők is választ követeltek, és oda szóltak Oláhnak, hogy a kérdés nem a vendég előadónak, hanem az előadás szponzorának szólt. Mivel a válasz csak nem akart megszületni, az esemény házigazdája, hogy elmozduljunk a kínos holtpontról azt javasolta, hogy akkor beszéljünk másról. A beszélgetés visszatért eredeti medrébe, nem beszéltünk már bűnről vagy bűntudatról. És ekkor Oláh úr összeszedte magát, felemelte a karját, jelezte, hogy mégiscsak beszélni akar. Miután a rendezvény moderátora átadta neki a szót, felállt és visszatért arra a témára, amin már túlléptünk. és amit öt perccel azelőtt úgy minősített, hogy az nem tartozik ide. Elkezdte ecsetelni, hogy a holokauszt magyarországi kibeszéletlenségéért, a 25 évvel ezelőtti kommunista kormány felel, miattuk volt 2015-ig oly siralmas a holokausztról való megemlékezés Magyarországon. Véleményét senki se óhajtotta megkérdőjelezni, innentől már tényleg Toronyi Zsuzsára volt kíváncsi a közönség. Ennek ellenére, Oláh továbbra is emelgette a kezét, hogy megint szeretne valamit mondani, holott korábban nyíltan kijelentette, hogy nem előadni jött ide. Végül a moderátor berekesztette az ülést, és a továbbiakban megvonta Oláh úrtól a szót, arra hivatkozva, hogy kifutottunk az időből. Számos utas a montreali vasútállomásról ezután odajött hozzám, és magánemberként gratulált a fölszólalásomhoz. Az Oláh úr táborához tartozó emberek közül néhányan igencsak görbén néztek rám, míg egyikük oda nem jött, és azt nem mondta komoran: „András, beszélnünk kell”. Vidáman helyeseltem mondván, hogy vállalom. Azóta várok türelmesen.

Másnap, november 12-én, a színhely a montreali Holokauszt Emlékközpontba tevődött át, ahol Kálmán Gábor amerikai-magyar holokauszt túlélőnek filmjét vetítették, újfent a magyar IHRA elnökség, és a magyar nagykövetség szervezésében. Ezúttal úgy tűnt, a moderátor is, a közönség is jobban felkészült egy esetleges kínos szituációra. A közönség soraiban sokakat ismertem föl az Orbán kormány helyi rajongóinak klubjából. Ők is jól ismertek engem és gyanakvó szemekkel nézegettek felém és a mellettem helyet foglaló Kertész Ákosra. Többjük aláírta azt a petíciót, amelyet a korábbi magyar nagykövettel, Pordány Lászlóval egyeztetve nyújtottak be a Harper kormánynak. A petícióban azt kérelmezték, hogy Harperék ne adjanak politikai menedékjogot annak az embernek, aki az Orbán kormány által szított gyűlöletkampány elől kért menedékjogot Montreálban. Kertésznek az volt a bűne, hogy erős szavakkal bírálta a Fidesz csalétekgyártóit, illetve mind azokat, akik generációkon át bedőlnek a szeretet látszatát keltő politikai átveréseknek Magyarországon.

Kálmán dokumentumfilmje egy megrendítő tisztelgés egy keresztény asszony, Magó Gyöngyi emberi magatartása előtt. Magó, úgy döntött, hogy utánanéz annak, mi történt azokkal a szerencsétlen zsidókkal, akiket Kalocsán, egyik napról a másikra, a magyar csendőrség emberei marhavagonokba zártak és kiszállítottak a lengyelországi vágóhídra. A keresztény Magó Gyöngyi nem értette, miért nincs jóformán semmi jele Kalocsán annak, hogy ott 1944 előtt több mint ezer tisztességes zsidó élt és dolgozott. Kíváncsi volt arra, mért nincs soha semmiféle megemlékezés róluk, mért nem állítottak nekik semmiféle emlékművet a faluban. Kíváncsi volt a keresztény tanárnő, hogy saját iskolájában, miért nem tanítanak a gyerekeknek semmit, de semmit, az ártatlanul elsöpört zsidó emberek tragikus sorsáról. (A cinikus olvasó most akár azt is mondhatná, hogy már megint egy jól ismert kaptafára készült ez a vetítés. Már megint egy nem-zsidó magyar ember zsidó-szeretetének tisztelgünk és nem azoknak, akiket a magyar keresztények nagy többségének közömbössége miatt úgy irtottak ki, mintha patkányok lettek volna).

A vetítés végén, miután már több kérdés elhangzott, én is fel álltam. Kálmán filmje fölvillantott néhány fontos és sokatmondó pillanatot az újjáéledő magyarországi antiszemitizmusról. Először gratuláltam a filmrendezőnek kiváló és fontos munkájához, majd kérdésemmel, mint egy nappal korábban, a vetítés szponzorához, a magyar kormány képviselőjéhez, Oláh Lajoshoz fordultam. Ezúttal, a beszélgetés moderátora, előrelátó óvatossággal, már nem volt hajlandó végighallgatni engem, mit tette volt azt kollegája az egy nappal korábban. Siettetni kezdett, és pillanatonként félbeszakítva arra kért, hogy tegyem már fel a kérdéseimet, és kíméljem meg a hallgatóságot a részletektől. Úgy tettem, ahogy óhajtotta. Megkérdeztem Oláhtól, hogy mondja meg nekünk, miért képtelen a magyar kormány azt tenni a hazájában, amit külföldön prédikál a zsidóknak. Erre a moderátor Oláh úrhoz fordult és megkérdezte tőle, hogy kíván-e válaszolni erre a kérdésre. Ő azt felelte, hogy nem, és ezzel tovább is ugrottunk a következő kérdésre. A tömegbe beépített Orbán rajongók fölényes mosollyal fellélegeztek.

Ekkor egy férfi emelkedett föl a közönség soraiból, az egyik Kalocsai túlélő, akinek, mint Kálmán Gábor filmrendezőnek is, kisgyerekként sikerült megmenekülnie a mészárlás elől. Miután bemutatkozott, kifejtette, hogy bár azzal a szándékkal jött ide, hogy nem fog felszólalni, kénytelen most ezt megtenni. Kénytelen vagyok nemtetszésemnek hangot adni, mondta, annak a tiszteletnek a hiánya miatt, mellyel az az előző kérdést fogadta a moderátor és a magyar kormány embere. A túlélő Oláh úr felé fordult, és megkérte, hogy legyen szíves fel állni. Ódor Bálint jobb keze, erre nem volt hajlandó. Hátat fordítva hallgatta kérdezőjét, aki ezek után föltette saját kérdését. Ő is, az Orbán rendszer berkein belül burjánzó antiszemitizmussal kapcsolatban érdeklődött. Oláh úr megtagadta a választ. Kijelentette, hogy ez a kérdés nem a filmmel kapcsolatos, ő nem azért van itt, hogy beszéljen. Erre a moderátor egy új kérdezőnek adott hangot. Ez a harmadik ember is fölállt, és Oláh Lajos felé fordulva, megismételte az előző két ember kérdését, amelyeket addig, se a moderátor, se Oláh Lajos nem voltak hajlandóak figyelembe venni. Ekkor Oláh úr egy nagy, fájdalmas sóhajt hallatott, majd a kérdező felé fordulva kijelentette, hogy nem hajlandó válaszolni a föltett kérdésekre egy olyan teremben, amely tele van gyűlölettel. Az est moderátora gyorsan témát váltott, megkérte a hallgatókat, hogy innentől kezdve a filmrendezőnek, és ne a rendezvény szervezőinek, szponzorának tegyék fel a kérdéseiket. Ezzel véget vetett az IHRA szerelvény mozdonyvezetőjének kínos felelősségre vonása. Szabad út nyílt a további csalizásnak.

Én ezek után leszálltam a csalétket adagoló szerelvényről. A szerelvény Montreálból több kanadai város felé vette útját.

Tudomásom szerint a kalauzok és a mozdonyvezetők már sokkal felkészültebben, előrelátóbb módon kezelték az utasokat. az új megállókban. Én azóta is egyre több és több utast bíztatnék arra, hogy szólaljanak fel bátran, bárhol, ahol ez a vonat megáll. Tegyék fel a mozdonyvezetőknek, a kalauzoknak azokat a kérdéseket, melyeket muszáj föltennünk: mit keres, a túlélők közt a szeretet látszatát keltő csalétek, hová viszi a nemzetközi zsidóságot ez a szerelvény? Miért nem képes az Orbán kormány úgy cselekedni Magyarországon, ahogy külföldön prédikál? Mi a célja ennek a szeretet látszatát keltő, hízelgő átverésnek?

Az zárszó következik

Göllner András