Politikusaink — A méret számít?

2016 április 26 12:53 du.54 hozzászólás

A kanadai National Post című napilap egy tanulságos és egyben szórakoztató grafikát közölt nyomtatott számában, melyben az ország politikai vezetőit hasonlították össze egymással, magasság szerinti alapon. A miniszterelnököt – Justin Trudeau-t – állították sorba a tartományok és területek kormányfőivel. Ebből kiderül, hogy Manitoba újonnan megválasztott konzervatív kormányfője – Brian Pallister – 6 láb és 8 inch magas, így ő a legmagasabb kanadai politikai vezető. Pallister egyébként politikai földrengést okozott Manitobában. A 61 éves jobboldali politikus az április 19-én megrendezett választáson 28 százalékkal verte meg az 1999 óta kormányon lévő baloldali Új Demokrata Pártot (NDP). A tartományi választáson a Progresszív Konzervatívok 53,20 százalékot szereztek, az NDP pedig csak 25,74 százalékot.

Tehát azt már tudjuk, hogy Pallister mindenki felett áll – a szó szoros értelmében! De Kanada miniszterelnöke sem alacsony–róla tudjuk, hogy 6 láb és 2 inch. Ezzel szemben meglehetősen „rosszul áll” Rachel Notley, Alberta tartomány NDP-s kormányfője. Ő pusztán 5 láb és 2 inch magas. A felmérésekben sem áll jól az egykor kimondttan jómódú, olaj-dús tartomány vezetője…ahol a nem túl régen még robbanó Calgary-i ingatlanpiac az olajárakkal együtt beomlott. Az albertaiak 33 százaléka itéli pozitívan Notley munkáját.

Kathleen Wynne, Ontario tartomány kormányfője a második legalacsonyabb premier Kanadában–ő csak 5 feet és 4 inch magas. A legnépesebb tartomány lakosságának pusztán 29 százaléka elégedett a liberális kormányfő vezetésével.

Érdekes és szórakoztató a National Post grafikája, ezért bescaneltem és itt megosztom a KMH olvasóival. Kattintson rá, hogy nagyobb méretben nézhesse!

Grafika: Mike Faille / National Post. A kutatást végezte: Spencer Vandyk.

Grafika: Mike Faille / National Post. A kutatást végezte: Spencer Vandyk. A grafika a 2016. április 25-ei számban, az A2-es oldalon látható.

54 hozzászólás

  • Kedves Chris, ebből a cikkből is bizonyosan okulhatnak az olvasók, de szerintem sokkal érdekesebb az a politikai földrengés ami a szomszédos Ausztriában történt. A szélsőjobb elnökjelöltje majd kétszer annyi szavazatot kapott, mint a zöldre festett liberális, a szoci és néppárti jelölt pedig szégyenletesen leszerepelt. A német sajtó versenyt retteg, Varsó után Bécs is felült a „budapesti gyorsra” címmel.
    Remek feltáró, szakértő cikket lehetne írni – és sokunkat érdekelne – milyen hatások vezettek a szélsőjobb ilyen mérvű felemelkedéséhez a gazdag és jólétben élő Ausztriában.

  • charlie
    2016 április 26
    1:58 du.

    Te most panaszkodsz vagy dicsekszel? Szeretnéd tudni, hogy a jobbik hogyan tudná leváltani a fideszt, mi? 🙂 Megnézheted az ausztriai magyar újságban, vagy te is megírhatod!

    A fönti cikkből kiderül, hogy hogyan lehet érdekesen, viccesen bemutatni, hogy a jobboldal erősödik a tartományokban, a baloldali és liberális jelöltek gyengélkednek.

  • hazai lámpa, én az itteni, politikában járatos, esetleg ott élő (Avi ben Giora) hozzáértő véleményekre lennék kíváncsi.

  • A hazai szélsőjobbal ellentétben az osztrák nem akar akasztgatni és pogromokat szervezni.

  • Geyza, nem nehéz téged hazugságon kapni, itt egy TÉNY, ki akar manapság akasztgatni:
    http://kep.index.hu/1/0/1161/11615/116154/11615445_212a2176d5acef98431f78c78ccabbf1_wm.jpg
    ………
    A képen visszafogott, mérsékelten liberális, de maximálisan demokrata gyurcsányisták láthatóak a hétvégéről.

  • Charlie,

    Itt Kanadaban nincs szelso jobb, se szelso bal.
    Jobboldali konzervativ part, aki elvesztette a valasztasokat tavaly, es ujra liberalis kormany van.
    Nincs szelso jobb, azert mert Kanada megvalogatja a bevandorlokat, nincsenek migrans getto -k, es megprobalja integralni az emigransokat. Ennyire egyszeru.
    Kanada nem tegnap kezdte a migracios eljarasokat, mint Europa.
    Az EU peldat vehetne Kanadatol hogy kell befogadni, kit, es hogyan integralni az emigransokat.
    De ameddig Merkel mindenkit befogad, es megprobalja elosztani azokat akik Nemetorszagnak nem kell, addig erosodni fog a szelso jobboldal.
    Kanada sokat nyer az emigransokbol,nincs migransellenes hangulat.

  • Geyza ! Ez idáig a legaljasabb ökörség, amit Pc-tapló ide bírt rondítani.. Az ilyen pötyögésekkel, relativizálódik egy igen súlyos fogalom, a pogrom ! Nem hinném hogy ez bárkinek is célja lenne !

  • Göllner András

    @ Cristopher Adam

    Nagyszerű, empirikus módszerekkel verifikálható adathalmaz. Tudnád ezt a fontos munkát kicsit kibővíteni, pl a Fidesz politikusainak súlyáról közzéteni egy adatbázist ? Mennyit nyomnak, általában, illetve a hatalmi ranglétrán jelenleg elfoglalt pozícióik tükrében ? Jó lenne ezt tudni, pl, azt is hogy mennyit nyom Ódor Bálint, Orbán kanadai nagykövete, mondjuk Pordány Lászlóhoz, vagy Szemerkényi Rékához képest. Az utóbbi adatok a szórvány magyarság számára is megnyugtató hatással járnának, annak sarkkövét képezhetnék. Nyomás…. Húzzunk bele. 🙂

  • Nem működik szerintem a fenti elképzelés. Piere Trudeau olyan alacsony volt mint én. Onnan tudom, hogy egyszer találkoztam vele egy belvárosi utcán.

  • charlie!

    Teljesen igazad van (na ezért Te is sokszor megkapod bunkó gyuritól,geyzától….de oda se neki,tekintettel az állapotukra…
    „műveltségükre”)ezek magukat minősítik!
    Aztán tényleg nem a méret számít:ugye Orbán alacsony és 3.ciklusát tölti,míg sudár Gyurcsány fiú kis támogatottságával
    ordibál és ők fenyegetődznek(Jó a videó..!!!..jellemző,hogy milyen alakok támogatják…)
    Egyébként az itteni hazug,sérült „észlények” miatt erősödik sok
    helyen a jobboldal,sőt még a szélsőjobb is,mint Ausztriában!
    Na most egyre inkább be vannak tojva….az ő bajuk,a normális tisztességes embereknek faji és vallási hovatartozástól függetlenül itthon nincs mitől félni,na ők magyarok,de itt sokan nem!

  • Göllner András
    2016 április 27
    11:06 de.
    András!
    Van nekem Londonban egy úriszabó ismerősöm, aki azt állítja, hogy ő egy tízszer tíz cm-es szövetből tudna Orbánnak háromrészes öltönyt készíteni. Érdeklődésemre, hogy ez hogyan lehetséges, azt válaszolta:, „Mert nálunk olyan kicsi..”

  • Ja és nem csak a migráns válság béna kezelése miatt erősödik a jobboldal,a leszerepelt és a most dühöngő baloldal egyre több ellenséget szerez és szavazókat veszít.
    Egyébként Vona nem buta ember és nem fasiszta,azokat próbálja takarékra állítani,akik valóban szélsőségesek,pontosan azért,hogy
    szélesebb tömegeket nyerjen meg és valóban néppárt legyen,na erre szokták mondani,hogy többet ésszel mint erővel,a baloldalnak egyik sincs,részvétem!!!

  • A migráns válság miatti erősödést,győzelmet az osztrákok vonatkozásában értettem!!!(a gyengébbek kedvéért!)

  • akarki

    2016 április 27
    9:01 de.
    Kedves akárki!
    Nem lehet Kanadát Európával összehasonlitani!

    Európa külön, külön nemzetekből áll. Francia, német magyar stb. mindegyiknek megvan a külön törtélemük, hagyományaik és emlékeik.
    Kanada egy ország, ami befogad minden különböző nemzetiségű népet, akik kanadaiak lesznek végül.
    Kanada ezeknek az országaik bevándolóiból népesdett be, bár nem vette fel egyik nemzetnek sem az indetisát.
    Hasonlóan az USA-hoz.

  • Bocsi, a különböző nemzetek NYELVÉT kihagytam, azok is különbözők.

  • falusi!

    Az olcsó és buta szellemességen csak a fórum hasonlói nevetgélnek,de nem hinném,hogy sokáig……Nem az én(a többség!)
    baja!
    reklám alatt írok,csak benéztem!

  • Marcsi
    2016 április 27
    3:53 du.
    T. Hölgy.
    Kár volt…

  • Marcsi 1:21, látod Te is meg tudtál fogalmazni az osztrák lényegről három értelmes mondatot, a máskor oly hangos és szakértő baloldali urak meg csak hallgatnak a témáról. És ennek örüljünk, mert ez az igazán beszédes.

  • Nna..most az egyszer igazat tudok adni az oldal idióta macájának:
    Vona valóban nem fasiszta.
    Ő ugyanis neonáci.

    A két doog közötti különbséget ÉVEK ÓTA magyarázzuk OIM -nek (Oldal Idióta Macája ) de mindhiába.

    A számára itt leírt társadalomtudományos dolgok megértésére láthatólag esélye sincsen.

    Egyre komolyabban aggódok érte :
    Csak nem Alzheimer kórban szenved?
    Azok szoktak ilyen vidámak és optimisták lenni.

  • Csárli:
    Örülhettek is !
    Egy idióta macával több a hívetek.
    Fel!
    Fel a párt intelligencia-hányadosának a (-) növelésére !

  • Kanadaban valoban sikeres volt a bevandorlok beolvasztasa, amig a messze tobbseg Europabol jott. Meg ha a nyelv total kulonbozo is, a kultura hasonlo volt.

    Az utobbi 20-25 evben azonban mintha eszrevennek egy „kis” szegregaciot. Van egy indiai, van egy kinai, van egy muzulman, es volt egy feher varosnegyed. Amik meg megmaradtak feher negyedeknek, az utobbi 5-6 evben szinten muzulmanna kezdenek valni. (Hozza kell tegyem, hogy semmi bajom nincs egyik nacioval sem, amig kufarok.)

    Az viszont igaz, hogy egyelore meg alig-alig keselnek, lonek vagy robbantgatnak, kiveve amikor kabitoszerbandak harcolnak egymassal. Mert hogy olyan sok munkalehetoseg van olyan sok fizetessel, ami miatt be kellett hozni evente 200-250 000 bevandorlot, ki tudja mennyi vendegmunkast es illegalist.

    Szoval gyerekek, minden rozsas, en bizakodoan is nezek a jovo ele. Bizom abban, hogy nyerek a lotton es meg tudok szokni ebbol az orszagbol is, mielott keso lenne.

    Errol jut eszembe:

    Kedves Charlie, te tul sokat varsz el itt a cikkek iroitol. Nekik – mint „liberalisoknak” – tiltott a jozan paraszti esz, nekik kotelezo a politikai korrektseg, kulonben elvesztik a partban a rangjukat, vagy elmondatnak veluk 100 mimarxunkat.

    Ok akkor sem fogjak beismerni, hogy elszabtak, amikor mar a kes a nyakukon lesz. Sot! Ha olvasod a viccesebbnel viccesebb hireket Angliabol es Frankhonbol, ott minel tobbet kapnak az idiotak a bekegalamboktol, annal jobban hibaztatjak sajat magukat.

  • charlie
    2016 április 27
    2:41 de.

    Csárli, én a te véleményedre lennék végre kíváncsi! Ha három értelmes mondatot nem tudsz megfogalmazni a témával kapcsolatban, akkor hogyan várod el, hogy válaszoljanak neked?

    Én idehaza csak a neokonzervatív Techet Pétertől olvastam, hogy „vége a második osztrák köztársaságnak”. Szerintem ő még azon is búslakodna, ha a fideszt leváltaná a jobbik, pedig oly mindegy …

  • charlie
    2016 április 27
    8:13 de.

    Mások szemében a gerendát, magadéban meg nem? Orbán mondta, hogy a politika a gyilkolászásról szól, ő karddal levágja azt, aki nekimegy (képletesen). Most hogy visszakapja a szép mondásait három DK-s kriptaszökevénytől, az meg már nem tetszik a Gyurcsányt mocskoló jobbereknek? Nem kellene játékvasutat építeni a mi pénzünkből mások hálószobáján át, akkor Orbánkát se akarná ott látni a fél ország ahová való … a Vár(kazamatá)ban.

    Különben ki is tévedt el a magyar pusztában, miközben migráncsokat kerestek, nyilván hogy szép udvariasan a kék túra útvonalat megmutassák barátságos tájfutás közben … ?!

  • Hm. Kanada lakossága pillanatnyilag (ungefer) 35 millió. A muszlim lakosság száma 1.4 millió. (szintén ungefer, de mindkét adat a kanadai statisztikai hivataltól való.)
    Érdekelne, hogy a matematikai tudomány jelenlegi állása szerint miként lehetséges, hogy a muszlimok „belakják” a „fehérember” által eleddig lakott városrészeket.

  • Hat igen, nem a kanadai statisztikai hivatal hulyesegeit kell nezni, hanem nyitott szemmel kozlekedni a varosban.

  • Moshe 6:35
    „Bizom abban, hogy nyerek a lotton es meg tudok szokni ebbol az orszagbol is, mielott keso lenne.”
    Válaszd Magyarországot, teljesen felkapott lett holland, svéd, belga, francia idősek települnek be hozzánk, van olyan falu ahol a lakosság nagy része már belőlük áll. A legnagyobb barátságban élnek a helyiekkel, a közbiztonság jó, a kinti nyugdíjból meg nálunk király módon élhetik öreg napjaikat.

  • Hazai lámpa, persze van véleményem, de az én három mondatom nem fontos.
    A honlap szerzőit végigböngészve találhatsz nálam jóval hozzáértőbb szakembereket, akik a nekik kedves ügyekben „fülsiketítően verik a nagydobot”. Úgy látszik ez a dolog a „sógoréknál” nem olyan kedves ügy.
    …….8:13
    „Mások szemében a gerendát, magadéban meg nem?”
    Szomorúan látom, hogy összekeversz valamiféle kisvasutas fidesz-fannal.
    Valószínűleg az én hibám, ezért próbálok majd karakteresebben hozzászólni.
    …….
    A képen szereplők pedig bizonyára azok az „européerek”, akik még a partizánok és ellenállók szövetségéből maradtak. Engem elfogott a rettegés, pakolok a bőröndbe, hisz tudjuk hova vezet, ha az akasztgatós partizánok hatalomra kerülnek.

  • charlie
    2016 április 28
    3:16 de.

    Errefelé az egyik tanyán kiraboltak egy egyedül élő német nyugdíjas nőt, aztán fölgyújtották a holttestét.

  • charlie
    2016 április 28
    4:05 de.

    A képen 3 elaggott DK-s (?) fanatikus látható, de ha te ez alapján akarsz rettegni, akkor szíved joga. Én sokkal nagyobb bajnak tartom, hogy Gyurcsány sunyi és hazudik, mint hogy mit csinálnak egyes rajongói.

    Gézáék lehet, hogy nem szívesen vesznek tudomást arról, hogy a jobboldal mindenhol erősödik. Már csak Trumpnak kell nyerni az USA-ban, és a hazai ballib értelmiség minden propagandája porba hull, hogy bezzeg Amerikában milyen kulturáltak és értelmesek a népek …

  • Kedves Charlie!

    Ez meglep. Azt hittem inkabb a fiatalok menekulnek Nyugat-Europabol Kozep es Kelet Europaba.

  • Moshe Akiva
    2016 április 28
    10:51 de.

    Most meglepődtél, mi? Nem fosnak a nyugati fiatalok a „békegalamboktól” úgy általában, csak a terroristáktól.

    Olyan tájékozott lehetsz ebben a kérdésben is, mint a magyarországi politikában.:)

  • Hazai lámpa 10:29, minden szavaddal egyetértek, az én fenti soraimat pedig inkább az irónia sugallta.

  • charlie
    2016 április 28
    11:58 de.

    Örülök, hogy egyetértünk, csak nem egészen világos, hogy miben is?

    Én konkrétan arra gondoltam, hogy a ballib Orbán-ellenes politika szép lassan minden fronton kudarcot vall, de nem azért, mert Orbán jó ember, hanem mert béna az ellenzéke. Az utóbbi idők egy nagy koppanása, hogy az Obama-adminisztráció ráállt arra, hogy Orbán antiszemita. Ezt a sok munkát Köves Slomó egy mozdulattal a kukába dobta, próbálja meg valaki Orbánt azután leantiszemitázni, hogy zsinagógát épít meg zsidó iskolát.

    Talán helyesebb lett volna az illiberális államot kipécézni, ahogy a németek teszik.

  • Kit érdekel Obama adminisztrációja?
    Ma már keveset!

  • Kedves Hazai Lampa!

    Bena a Fidesz ellenzeke? Nem lehet, hogy az elvekkel van baj elsosorban?

    Amikor pedig Obama kialt „zsidogyulolot” az kb. olyan mintha Hitler tette volna ugyanezt annak idejen.

    Mondjuk a Slomorol es az egesz gittegyleterol van egy specialis velemenyem, de ebben az esetben igaza van. Kit erdekel mit hadoval ossze egy zsidogyulolo amerikai muzulman/bolsi (vagy ki tudja mi)?

  • Kedves Charlie!

    Kb 350 000 forint lenne a nyugdijam, amibol biztos valamivel jobban kijonnek, mint itt, de ahhoz alagutat kene assak Edmonton es Magyarorszag kozott, amin keresztul titokban elhagyom Kanadat. 🙂

    Mert ha tudnak arrol, hogy elmentem hosszabb idore, akkor nem adjak.

  • Kedves Figyelo!

    A zsidokat meg ma is nagyon erdekli az Obama adminisztracio. Ez a kis muzulman seggluk nem nyugszik, amig tonkre nem teheti Izraelt, es az utolso percig mindent meg fog tenni ennek erdekeben.
    (Itt most persze nem minden zsidorol beszeltem, vannak zsidok, akik a legmesszebbmenokig tamogatjak ot ebben.)

  • Hazai lámpa, az egyetértés a Trump-pal kapcsolatos mondatodra vonatkozik.
    ……..
    Én úgy látom, hogy ameddig Orbán rendben utalja az államadósságot, nem adóztatja tovább a bankokat és multikat, illetve vigyáz a belső nyugalomra, addig nagy baja a külvilág felől nem lesz. Tanultak már a nyugatiak a görögök példájából, még egy katonai junta is kezelhetőbb, mint a mai káosz, ahol már „se pénz, se posztó”. És abban biztos lehetsz, egy baloldali hatalomra kerüléstől újra izzana az ország.

  • Magyarország Vezetője, az az igazi.
    Ő írd és mondd 163cm magas, illetve kicsi.
    Ez a magasság pedig már folyamatos frusztráltságot gerjeszt az egyénben, úgynevezett kisebbségi komplexust, amit nap-mint nap tapasztalhatunk nála. Ezért tör mindig föl és mégföljebb…

    Először az uborkafára,
    Aztán föl a budai várba.

  • Moshe Akiva
    2016 április 28
    7:38 du.
    Nézz utána. Magyarországon minden további nélkül megkaphatod a kanadai rokkantnyugdíjadat. Ahogy az OAP-t is.

  • Don Golo:
    Jól vigyázzzzzzz
    Kezdesz Aranyi magasságokba emelkedni 😀

  • Nos a politikában nem a magasság (bár különösen férfiaknál előnyt jelent a magasság)centik…méret…számít,legfeljebb a divatban,meg esetleg az ágyban….,de az agy mérete(benne ésszel)
    bizonytöbb területen fontos,erre már több „sudár” és böszme…baloldali ellenzéki is rájött,meg talán itt is páran…

  • Moshe Akiva
    2016 április 27
    9:43 du.
    Mindígis nagy tisztelője voltam azoknak, akiknek a nyitott szeme pontosabban regisztrál dolgokat, mint az ötezer fős hivatal, amelyik az adatok feldolgozására hivatott.

  • charlie!

    Teljesen igazad van,bár attól nem kell félnünk,hogy a baloldal
    rövid időn belül….(hosszú ideig!!!)labdába rúgna,azt meg is kellene valakiknek…szavazni,tényleg cirkusz lenne….!

    Orbán egyébként a napokban jelentette ki (viccesen…)hogy kb.20 évig lesz még kormányon….
    Ami Vónát illeti nem buta:az igaz,hogy a kemény radikálisok szelektálásával sok szavazót veszít,de sokat nyer is,mert a magyarok érdekeit képviseli,vannak céljai,van program,ami miatt
    erős néppárt válhat a Jobbikból!
    Na mindenhol van ész a jobboldalon,míg a baloldalon csak uszítás,egymás irtása a hatalom érdekében,program meg „0”.
    Ezt már ők maguk is egyre többen elismerik……!

  • Marcsi, lehet hogy Orbán még húsz évig lesz hatalmon, de a jobboldaliság még ötven évig vezető erő marad. Amíg a baloldal szavazói egyre fogynak, már csak életkorukból kifolyólag is, a mai fiatalság zöme Jobbik vagy Fidesz támogató. Az a baloldal amit mi megismertünk rövidesen és örökre megszűnik. Ámen.

  • Kedves Falusi!

    Nem adtam ossze pontosan, csak ugy kb. 17 millio ember el Kanada 50 legnepesebb varosaban (100 000 felett) es itt az alabbi
    https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_the_100_largest_municipalities_in_Canada_by_population
    listat hasznaltam. Lehet, hogy rosszul saccoltam meg, de azt hiszem minimum 17 millio.

    Ahogy nezem helyben, es hallom masoktol, minimum 15%-a a varos(ok)nak muzulman. Ez egymagaban kb. 2,5 millio. Es ez egy elegge ovatos becsles. Tovabba, ez figyelmen kivul hagyja Kanada lakossaganak kb. felet.

    Nem mindegyik muszlim ferfi oltozik be tipikus muzulman ruhaba, nem mindegyik noveszt szakallt, igy nehez tudni, hogy a 15%-on tul meg mennyi van. Csak azert, mert barna, vagy fekete, meg nem biztos, hogy muzulman. Es ebbol teljesen kimaradtak a feherek es az azsiaiak.

    Sorban nyitjak meg a muszlim iskolakat, tobbek kozott olyan varosreszekben is, ahol 5-6 eve meg alig elt muzulman. Emellett a muszlim gyerekek jarnak allami iskolakba is – muszaj nekik, ugy latszik Szaud Arabia nem epit nekik eleg gyorsan eleg iskolat.

    Csak ugy mellekesen megjegyzem, hogy tegnap mutattam a kis del-afrikai neger baratnomnek nehany erdekes kepet, es igy elojott a szo rola. Soha nem hittem volna: Del-Afrikat es nehany mas, szomszedos afrikai orszagot is megszalltak a bekeharcosok.

    Ugyanigy, tegnap fel kellett adjak egy levelet Torontoba. Mivel arra kellett mennem, az egyik, nemregiben meg feher tobbsegu varosreszben mentem be a „posta-hivatalba”. Mit latnak szemeim? Arabul van kiirva valami ismerteto nekik.
    Erdekes, 31 eve, amikor jottem, nem volt ismerteto se a vietnami, se a kambodzsai nyelven, se magyarul, lengyelul, romanul – hogy a legnepesebb bevandorolo csoportokat emlitsem abbol a korbol.
    Mi tortent, hogy ma szukseges matyo himzessel kiirni dolgokat a „postan”, raadasul egy nem muzulman tobbsegu negyedben?

    Elvileg a kanadai statisztikai hivatalnak valoban tudnia kellene hany muszlim el Kanadaban.
    Kerdes azonban, hogy a 12-15 gyerekes szomaliai csalad gyerekeit is muzulmannak szamitjak, vagy csak a szuloket?
    Tovabbi kerdes, hogy mennyivel megbizhatobb a kanadai statisztikai hivatal, mint az amerikai?
    9/11 elott az amerikai bekeharcosok 30 millioban allapitottak meg a sajat szamukat es buszkelkedtek, hogy ovek a leggyorsabban terjedo vallas Amerikaban.
    9/11 utan azt mondtak nekunk a hirekben, hogy Amerikaban csak 3 millio bekegalamb el. Hivatalosan meg mindig ezt hajtogatjak, mikozben az interneten azt allitjak magukrol, hogy 9 millioan vannak.
    Valami itt nem stimmel. Mintha valakik fontosnak tartanak, hogy megnyugtassak az „iszlamofobokat”, miszerint minden rendben van, az a nehanyszaz uj mecset Kanadaban a zsidoknak epult, es az ezutan epuloket valoszinu a hinduk fogjak hasznalni.

  • Moshe Akiva
    2016 április 28
    7:24 du.

    Obamát nem figyelem, de a kongresszus harminc zsidó származású képviselője levélben tiltakozott a Hóman-szobor ellen. Obama ezután mondta be ország-világ előtt, hogy megakadályozta Magyarországon az antiszemita szobor fölállítását.

    Ez milyen formában lenne ártalmára Izraelnek, nem egészen értem?

  • charlie
    2016 április 29
    3:07 du.

    Orbán nem jobboldali, hanem illiberális.

  • Moshe Akiva
    2016 április 29
    6:28 du.

    Az USA-ban meg átlépte az ötven százalékot a színesek aránya, vagy hogyan mondják ezt ma polkorrekten. Mi következik ebből?

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Döngölő!

    A magam részéről is támogatnék egy, a NER-re jellemző keleti orientáción belüli programot. Ennek keretében a Törpét az ősmagyar törzsek oly kedvelt, tehát az egykori magyar pusztákon úgyszintén illiberális, ezért nagyon baráti Kazahsztán fantasztikus kozmodromjáról, Bajkonurból lövesse már föl magát a nemzetközi űrállomásra tartós, azaz örökös kiküldetésre egy Progressz teherszállító űrhajóval. [Azért ezzel, mert bár ő kicsi, de szélessége mégiscsak ugyanannyi.]
    – Ott aztán mindig fönt, vagyis fölöttünk, sőt az egész világ fölött lehetne…
    Azon túl, hogy az Ő ez esetben szerencsésen alacsony termete az űrhajózáshoz máris adott, ráadásképp még ő lenne a világ első kozmonauta miniszterelnöke, aki immár végre nemcsak a politikai, de az űrbéli súlytalansága állapotában is bizonyíthatná a maga nagyszerűségét. És íme, megint egy rekord.

    ‘stenem ! De szép idea…
    ˙

    .
    Ui:
    Márcsak azért is, mert így egyetlen (ki)lövéssel, az eddig ebben rekordot tartó Farkas Bertalan (egyetlen magyar űrhajós) egyedülálló teljesítményét is lefőzné, amit meg is érdemel…

  • Na bizonyos esetekben tényleg nem a méret,hanem az AGY és benne az ÉSZ számít,legalábbis a politikában!
    Hazai lámpa! nem akarok veled vitatkozni(lehet,hogy jobban tudod?),de nem hinném,hogy Obama akadályozta volna meg a Hóman szobor felállítását,én másképp tudom,de különösebben nem érdekel,sok szemét embernek,szégyenletes eseménynek,megszállásnak…állítottak már itt szobrot és sajnos még mindig állnak!

    manapság nem ez a legfontosabb problémája az embereknek.

  • Az igaz, nem Obama akadályozta meg a Homan szobrot.
    De, ha belegondolunk, semmire sem jó!
    Egy réteg a magyarságnak prüszköl érte, a másik réteg nem is tudja, mi volt olyan NAGY benne?
    Megmondom, írt egy igen jó könyvet a magyar történelemről, 5 kötetes. Nekem megvan.
    A magyarok mániája a szobor kultúsz. Sahol a világon , nincs annyi szobor mint Budapesten.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Nem azt akarta mondani, hogy tűl sok a hangya és kevés az Indián ?