Orbán Viktor demagóg összeesküvés-elméletei – Menekül a Fidesz a valóság elől

2016 május 2 8:45 de.62 hozzászólás

Orbán Viktor szerint a nyílt- és háttérhatalmak felelősek a magyarországi agyelszívásért – mondta a miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén. Mondataival ismét másokat, az idegeneket, folytonos szabadságharcunk képzeletbeli ellenfeleit téve felelőssé a magyar fiatalok elvándorlásáért.

Végleg szánalmas, hogy Orbán Viktor demagóg összeesküvés-elméletek nyelvén hárítja a felelősséget. Gyáva és kormányzóképtelen menekülése a valóság elől odáig terjed, hogy lassan a chemtrailt látja majd a magyar mezőgazdaság bajai mögött is. Hiszen, aki a háttérhatalmakról álmodók nyelvén beszél az MTA-n, az joggal gondolja, hogy a Trilaterális Bizottság és a Bilderberg-csoport viszi el a magyar fiatalokat. Azt nehezebb elfogadni, hogy ő miatta mennek el.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd.

Ezzel szemben az igazság az, hogy azért mennek el törekvő fiatalok és a megélni akaró dolgozók, mert külföldön nyugodtabb, kiszámíthatóbb és jobb életet teremthetnek maguknak. Az agyelszívás folyik már hosszú évtizedek óta, de együtt lehet vele élni, ha csak a legtehetségesebbekre korlátozódik. Kiemelkedő fiatal tudósaink akkor járnak el helyesen, ha tengeren túli vagy kiváló európai egyetemeken, kutató intézetekben gyarapítják tovább tudásukat. Vannak, akiket vissza lehet csábítani, és vannak, akikre már csak mint hazánkból elszármazott kitüntetett tudósra fogunk emlékezni.

Az agyelszívás onnantól súlyos baj, ha a legkiválóbbak legkiválóbbjain túl egy egész korosztályra kiterjed. Ez állította meg Görögország polgárosodását is az elmúlt évtizedekben, és ez sodorhatja teljes lecsúszásba a magyar társadalmat is. Ha egy kormány nem költ eleget az oktatásra, ha nincs elegendő számú egyetemi hallgató, akik magas színvonalú intézményben sajátíthatnak el modern tudást, akkor évtizedeket veszítünk el.

Szigetvári Viktor

62 hozzászólás

  • hááááááát az az MTA amelyik egy orbán süketelést röhögés nélkűl kibír, az bármire képes…onnan is elszívta valaki az agyakat? Cipolla dolgozik, az a hülye Mario meg nem találja a pisztolyát?

  • „Orbán szerint a nyílt- és a háttérhatalmak olyan rendszert építettek fel, melyek más célok mellett az agyelszívást is szolgálják.

    (MEGJEGYZÉSEM: A BRAIN DRAIN AZ EGY RÉGI ÜZLETPOLITIKA, LEVÉDIAB…N MÉG VAN BRAIN AMIT LEHET DRAIN? ZAKA ZAKA ZAKA ZAKA TOL)

    A magyar kormány és a tudományos akadémia ugyanakkor nem törődik bele ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe. A miniszterelnök köszönetet mondott azoknak a kutatóknak, akik Magyarországon maradtak, vagy hazatértek az elmúlt években, szerinte ez hazafias cselekedet a részükről.”

    ha lenne brain akkor azt használni is kellene, de hol? a Corvinuson? azon az új hajtépőn ahol vágják a fákat meg a katonai akadémián? és a Puskás akadémián? a Rezsiszilárd mint Akadémiai Doktor meg a Mészáros és Mészáros Káefté is MTA Doktor mennének külföldre előadni (na nem a lopott holmit, hanem amit tudnak az OGV vezethetné a csoprtot mondjuk a Sorbonne ra…ot van kapuőr az már nem engedi be a gyanús kinézetű alakokat akikra a Paris Match akadémikus újságírója anno azt írta úgy néz ki mint egy teuer (magyarra fordítva kedves vidéki fickó zakazakazakatol) szóval amíg munkát importálunk és semmit sem exportálunk, addig mit is akar az OGV??? azzal a vizenyős seszinű szemivel már gyanús vagy sok vagy kevés volt a dózisa…

  • Szerintem, azért mennek el a fiatalok, mert Magyarországon NEM tudnak annyit keresni, mint kűlföldön.
    Magyar államnak nincs pénze hatalmas fizetéseket adni túdosoknak, orvsoknak stb.
    Ez ilyen egyszerű.

  • @figyelő
    nem jól fideltél…nincs mit kutatni, nincs hol kutatni, és nincs aki kutasson, azok akiket kiszalajtottak a műintézetekből csak arra jók, hogy tologassák az aktákat, és a matolcsy MNB elnöknek gyártsanak tanulmányokat a cserebogarak halhatatlanságáról és a forint győzhetetlenségéről, valamint hogyan lehet sinkó fálni shortban

    aki meg ennek ellenére tud valamit az minimum ordítva menekűl a tudósnak nem elsődleges a pénz, az dolgozni akar, nyugodtan és eredményesen a megfelelő eszközökkel amik persze nincsenek

    OGV ellopott 6500 milliárd HUF-ot és most az MTA-ban bejelentette, hogy az elkövtekező 5 évben (5 éves terv?) összesen saccperkábé 35 milliárdot elpazarol erre a kis kérdésecskére ami ha ettől nem oldja meg önmagát akkor mexünteti lesz helyette új vallás a zorbángáspár vezetésével és sajátlábon állás a récsel vezetésével a többit (az a foci) egymaga ellopja

  • Figyelő ! „El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!” – mondta Magyarország miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc mikor Szigetvári Viktor volt a kampány embere, kommunikációs szaktanácsadója… Hogy az általa kiemelt mondat szerencsés- e vagy nem … mindegy ! – Különben a beszédben elhangzott : „a kormány célja, hogy Magyarország Közép-Európa legversenyképesebb országa legyen, 2020-ig ezért 1200 milliárd forintot terveznek kutatásra, fejlesztésre és innovációra költeni. Ez a támogatás már a GDP 1,8 százalékát jelenti, ami megközelíti az EU 1,9 százalékos átlagát” a Figyelőnek igaza van, nem a lúzereket kell itthon tartani, akik több országban rontják a levegőt, hanem az arra érdemeseket, meg kell fizetni… Ez ilyen egyszerű !

  • rodeo,
    a magyar iskola, egyetem, tudományos intézet,mindig maga nivójú volt. Semmi köze ehhez a te Orbán gyülőletedhez.
    Ja, és elődei még többet loptak, engem a „lopás” nem ver a földhöz.

  • Tamás András Tarján

    Tetszik az oldal.

  • rodeo, eddigi csillogásodat kicsit halványítja két, utóbbi hsz.-od.
    Ugyanis.
    Egy kutatás szerint Németországból 2007-ig 150ezer jól képzett, azóta a mai napig nyolcszázezer!! német kereste a boldogulását máshol. Minden harmadik fiatal azonnal elhagyná az országát, ha megtehetné. A megkérdezettek legnagyobb része úgy gondolja, „hogy Németországot elhagyva jobb karrierlehetőségeik vannak”.
    A teljesen légből kapott 6500 milliárdos lopás mellett, még a németek orbáni kifosztását is levezethetnéd.(persze, hogy én is megértsem, ne „újmagyarul”)

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Valami itt nem stimmel. A Fidesz szerint Magyarország jobban teljesít mint valaha, jobban mint az EU legtöbbje. A legutóbbi felmérés szerint a magyar fiatalok több mint kétharmada el szeretne húzni hazájából, ami a legmagasabb arány Európában, és egy nemzeti tragédiának tekinthető. E kivándorlási vágy igazi okairól óhajtja hőse és Ön itt elterelni a figyelmet.

    A magyar fiatalság kivándorlásának fő oka az, hogy ellentétben Önnel, ők nem a dumára hanem a tényekre figyelnek. Orbán alatt ez az ország a reménytelenség, az átverés, a hazudozás, a korrupció melegágya lett. A siker kulcsa nem a tehetség, hanem a párt lojalitás. A pozitív kritikát, pl a tanárok és oktatók kritikáit, javaslatait nem bátorítják, hanem elfojtják. A talpnyalással szembefordulókat nem díjjazák, hanem üldözik Orbán országában. Ezzel a magatartásukkal, az Ön által kedvelt mostani vezetők, több generáció erkölcsi szinvonalát züllesztik. Orbán mintaképe Valagyimir Putyin. Ez sok mindent elmond róla, de magáról is.

  • Avi Ben Giora

    Ejnye bejnye Viktor bácsi! Sürgősen meg kéne vizsgáltatnia magát nem e szenved kórós agykárodásban és nincsen e Altsheimner kórsága, hogy ennyire felelőtlen és ennyire elfelejett mindent, pedig ez nem a múltban a múltkor történt. Azt mondja, hogy agyelszívás, és a nyugat elszipkázza a kiváló magyar agyakat(édes Istenem ha ez valóban így volna akkor sem Matolcsy sem Mészáros nem Magyarországon lenne, hanem valahol a Bilderberg csoport házatáján sertepetézne ugyan ennyi milliárdért csak nem forintban hanem euróban számlázva. Ők olyan tudással rendelkeznek amit eddig egy politikus sem volt képes túlszárnyalni. Nos én két példát írnák ide ami arra vall hogy Orbán annyira okos és gátlástalan hazudozó, hogy ibolyaszin dunsztja sincsen, hogy hány magyar híresség tudos és sportoló együtt kérvényezte a magyar állampolgárságát vissza és metagadták tőle, mondván: te nem vagy magyar nem tudod megfelelően igazolni. Egyikük Magay Dániel olimpiai és világbajnok kardvívó. Mellesleg vegyészmérnök. Kérte a magyar útlevelet és a magyar állampolgárságot. Nem kapta meg. Pedig világhírű és nem csak kimagasló sportteljesítménye miatt, hanem mint kutató vegyész sok újítást vezetett be. A cége a hatvanas években csak évi 20 millo hasznot tudott dollárban kitermelni. Mikor leadta 1.6 milliárdos éves nyeresége volt. Ugyan ki szívta el ki mondta neki, hogy nehogy merészelj ujra Magyarországra magyarként beutazni. (mellékesen zsidó származású csak hogy legyen min csámcsogni)
    A másik ilyen a hires még életben lévő úszó és vizilabdás Tarics Sándor. Ő sem kapta meg sem az állampolgárrságot sem a sikeres sportólóknak járó életjáradékot. Nem magyar. Elszipkázták mint kíváló edzőt és matematikust.(atya vilég ez is zsidó gyerek) Pedig már 102 éves. Viktor bácsi szedjen már valami féle olyan gyógyszert amitől nem fog ekkora marhaságokat nyilvánosan mondani és főleg nem a Magyar Tudomány Házában.
    Figyelő néni! Ehhez majd mit tetszik hozzáfűzni? Hogy jól tették hogy nem adtak nekik sem újra magyar papirokat sem elismerést mert így sincsen fizetni a tehetséges fiataloknak azért menek el. És ha ez a két világklasszis is pénzt fog kapni esetleg akkor végképpen nem lesz még ennyi sem. Viktorkának nem lenne erre véletlen 34 milliárdja megtámogatni a tehetséges fiatalokat? Pedig sokkal hamarabb megtérülni mint az orvosbároktól be nem hajtott adó milliók.

  • @csárli

    a 6500 milliárd sokkal kevesebb a valóságnál, amikor a valós államadósság 95000 milliárdra rúg és növexik

    namost aszondod (mit is???), hogy nem teccik amit mondtam? ejnyeno,
    hogy a németektől is mennek el? mi újdonság van abban, miután brain storming, brain drain… azt nem írod hová mentek…én meg nem súgom meg…(csak annyit: közepes tehetségű értelmiségi Angolában -manapság- 25000-35000 dollár havi jövedelemre számíthat, portugálul perfect kell tudni (ez nálam nem gond) aki kimagasló kvalitásokkal rendelkezik az sokkal többet kaphat, és Angola csak egy a sok közűl, nem feltétlenűl „felfelé” áramlik a nép…

    namost ezek után mi a problémád, a Japán autóipart a IIVH után Dr Deming -US mérnök katonatiszt- (ma már csak utóhangjai léteznek) pofozta abba a mederbe amiből verhetetlen minőség került ki, az USA kiutálta…mai napig ezután sírnak és nem értik (mások maguktól kutatás révén rájöttek…sok idő és még több pénz

    mondanál valamit -tételesen- mi nem teccik a két hsz -emből?

  • Rodeo, a 6500mrd ellopását kellett volna elmondani, ha hiteles, elhiszem.
    Az Orbán-kabinet legnagyobb bírálója és tevékenységének ellenérdekeltje az IMF, legutóbbi gazdasági összefoglalójából idézek: illetve nem is, inkább higgy a szemednek:
    http://www.imf.org/external/np/ms/2016/021616.htm
    (csökkenő államadósság, kiváló pénzpolitika, a gazdasági prosperitás fenntartható stb.)
    …….
    Az agyelszívás legjobban a szegényebb, kiszolgáltatottabb országokat sújtja, és semmi köze Orbánhoz. A románoktól, lengyelektől több millióan vándoroltak ki, hamis ezt a mai kormányzásra fogni.

  • @csárli
    ez az IMF izé akkora nagy hekmekükütyű, hogy akár Matolcsy is írhatta volna, nagyon felbosszantott már a nyelvezete borzalmas, de közbeszúrt „megjegyzésekkel” azért felmutattya, hogy a gazdaság milyen is valóban (egy kalap szar) az IMF-nek érdeke, hogy megindokolja mióta ki lettek toloncolva, azóta is létezik az ország…egy példát mondok: a devízahitelesek forintosításának gazdasági „eredményei” (IMF kartárs egy rohadt szót nem veszteget erre sem)… viszont néhány szava amit ha kiemelek abból a „spenót” környezetből ahová tette akkor borzalmas kép alakul ki

    azzal, ahogy meghatároztad az elvándorlást én nem értek egyet, legfőképpen azért nem mert sok országban az országon belüli vándorlás is hatalmas (és kívánatos) és az országok közötti vándorlás is egészséges

    a bármilyen végzettségű kivándorló aki mosogat (azaz szakmáján kívűl vállal munkát) az 5 év múltán nulla értékű kivándorló marad, és lesz helyére érkező másik aki kibaszik magával

    egy egyetemi diploma 5 év alatt nullázódik még akkor is ha szakmában használja a tulaj de nem fejlődik közben (update)

    erről ennyi a megjegyzésem

  • @csárli

    a 6500 ellopását megmagyarázni?hová lett a Manyup, és az a Tőke amit Gyurcsány vett fel és az MNB tartalékaként ugyanott tárolt, ezen kívűl mire lett elköltve 6 év alatt az EU részesedés

    az én adataim 2009/2010 re vonatkozóan 2011 ben már közelített a GDP az 1973-ashoz, azaz fillérek híján azonos és ez azóta sem változott… azaz számszaki kurflik vannak amik mögött nincs semmilyen eredmény (az országon belüli tulajdonviszonyok megváltozása az össz értékre vetítve változatlanságot mutat azaz nulla fejlődést, közben a kiadások növekednek játék a pisilővel a forint inflálása is)

  • @csárli

    egy kis firnyák agyficam IMF hekmekükütyű kapcsán: ennél többet ártani az OGV és bandájának nem is lehetne, aki nem tud „olvasni” az ad még nekik bármit amit ezek kérnek…a többiek bölcsek és észreveszik, hogy a levédia…d már régen csődben van, a többiek meg elsűllyesztik mint a gyorsan a szádat aminek a horgonya a 424-es

  • @csárli
    az IMF -ről ez a véleményem

    https://www.youtube.com/watch?v=xZO5KTJTwhE

  • hazai lámpa

    rodeo36
    2016 május 2
    9:45 de.

    Csodálkozol azok után, hogy Orbán 12 milliárdot adott nekik (a mi pénzünkből) AGYkutatásra? Ezek azért kapják a pénzt, hogy ne gondolkozzanak!

  • Göllner, nem szoktam válaszolni beírásaira.
    De az egész szövege olyan világos előttem, mint a nap.
    Maga Gyurcsány embere volt és igen érthető, hogy Orbán ellenes, mindent elkövet, hogy lehetetlené tegye.
    Én egyik pártján sem vagyok, nem ismerem egyiket sem.
    Csak mivel a nép által megválasztott miniszterelnök, a kormányával együtt, joga van kormányozni, mindenféle alattomos ellenmunka nélkül. Ha majd lesz egy új választás, akkor le lehet szavazni!

  • hazai lámpa

    Nem akarnék senkit megbántani, de már Szigetvárit is elszívhatnák tőlünk az amcsik, ha másért nem, hogy kutassák rajta a lábon kihordott agyhalált!

    Iskolázott embernek látszik, és mégsem képes fölfogni egyszerű tényeket. Pl. azt, hogy ma Magyarországon nem lehet azzal szavazókat nyerni, hogy „Orbán a patás ördög”! Talán valami program is kéne, hogy miből fogja a jelenlegi ellenzék az oktatást, egészségügyet finanszírozni, hogy az ápolónők és tanárok itthon maradjanak?

    Elegáns kis csúsztatás, hogy ha csak a Nobel-díjasokra szorítkozik az agyelszívás, akkor az jó az országnak. Ezt annak tudom be, hogy Szigetvári még szeretne kormányra kerülni (muhaha), és nyitva akarja magának hagyni ezt a kiskaput, ha majd őt számon kérik a kutatás fejlesztésről (haha) …

  • hazai lámpa

    Szigetvári: „ha nincs elegendő számú egyetemi hallgató, akik magas színvonalú intézményben sajátíthatnak el modern tudást,”

    Egyetemi hallgatóból elég jól el vagyunk látva (egyelőre), ellenben a mélyszegénységben élő gyerekek helyzete tarthatatlan, lassan huszonöt éve! Még a 8 általános elvégzése se biztos, de szakmáról legtöbbjük csak álmodik! Pláne munkahelyről … Link: A stratégiai gyerek – avagy miért növekszik Mo.-n a gyermekhalandóság?

    http://nol.hu/archivum/archiv-508290-304622

  • Avi Ben Giora

    Vakoskodtok itten amikor fehéren feketén itt a valóság. Minden pénzt amit ellopnak az oktatásra egészségügyre lehetne fordítani és nem a Felcsúti kisvasútra. Ez az ország már rosszabb mint Panama. Ott legalább van bevételi fottás. És magyarországon mi van?

  • Almási Alma

    Avi Ben Giora
    2016 május 2
    1:49 du.

    Nem akartam, de most mégis muszáj beszólnom. Tarics Sándor (apám és nagybátyám gyerekkori barátja) a háború után legálisan vándorolt ki Amerikába. Tudtommal eszébe sem volt visszajönni a kádári időkben. Lehet, hogy a rendszerváltás után kért magyar útlevelet, ezt nem tudom (ha jól emlékszem 2000 körül volt itthon látogatóban).

    Továbbá fogalmam sincs, hogy Tarics Sándor zsidó volt-e, vagy sem, de nekem úgy rémlik, hogy nem. Abból gondolom, hogy a 30-as években kimehetett a vizilabda válogatottal Németországba, ahová a nagybátyámat – aki annak a csapatnak szintén fontos tagja volt – nem vitték ki, mert zsidó felesége volt.

    Viszont tény, hogy manapság továbbra is úgy megy ez, mint Göring idejében: „zsidó az, akit én annak mondok”…

    Több pontosságot és elfogulatlanságot kéne tanusítani (talán).

  • ++++ Hazai Lámpás
    Mond valamit. De ebben a (1989-ben deklarált) rendszerben ne várjon javulást: ha Ön nem született polgár (tőkés) megnézheti magát! Nyilvánvaló, hogy a szigetvári-szerű lényeknek az a legfőbb problémájuk, hogy nem az ő falkájuk birtokolja a magasabb pozíciókat, hanem egy másik. Most éppen az, amelyikben az Orbán Viktor üvöltözik. Mert az egyik kutya, a másik pedig eb. Büdös kutya volt már a Dr. Németh Miklós is — utána csak még rühesebbek jöhetnek. Az, hogy köztük fog-e csaholni egy Szigetvári Viktor -, vagy sem – az irreleváns.
    http://www.balrad.com/2016/04/30/menekules/#comment-133618
    Ezt a rezsimet, kezdve (legalábbis) az IMF-szerződéssel csupa diplomás, meg doktorált „géniusz” alkotta meg! Megannyi Szigetvári és Orbán Viktor. A PPPályázatnyertesek. Paraziták. Polgárok.

  • A politikai dögkútból újra előmászó Gyurcsány – Szigetvári volt főnöke – nem létező gerincét félredobva, egy Jobbik, Mszp, DK összeborulást tartana kívánatosnak a Fidesz félresöpréséhez. Ez a jellemtelen, az Apró-klánon felkapaszkodott nímand interjújában azt hazudja, hogy csak az „erős választói elvárásoknak” felelne meg az eddig lenácizott Jobbik farvizén a hatalom aprócska morzsájának DK általi megszerzése.
    ………
    Akinek erős a gyomra, olvassa, sajnos a liberálisnak hazudott hazai médiumok kussolnak róla, de így is megtalálható:
    http://mandiner.hu/cikk/20160503_gyurcsany_ferenc_osszefogas_a_jobbikkal_nagyon_fura_veget_erhet_orban_rendszere

  • charlie
    Na ja, a Mandíner.
    Kiszámolták már, hogy a stadionok árából legalább 15 ezer szoc. bérlakás épülhetett volna – ráadásul Gyurcsányt a guta ütötte volna meg ?….DDD
    Szervusztok, jó napot !

  • A Szigetes Viktor sok marhaságot ír ,nem kevésbé GA,valószínű valami hatása alatt írt , ahogy régebben bevallotta.
    FIGYELŐ_nek teljesen igaza van.
    Én egyszer már leírtam ,most csak ismétlem : Gazdag északi,európai országok nem költenek kellő mennyiségű pénzt az egyetemi oktatásra —egyszerűbb a jól képzett kelet európai- köztük a jól képzett magyar egyetemi végzettségűeket elszívni az országból,így egyszerűbb pl. az orvosi ellátást megoldani.(Ezt ők be is vallották)
    És a szélsőségesen balliberálisok pedig mindig az adott országot hibáztatják mindenért.
    A megoldás : Minden elszívott magas képzettségű szakemberért fizessenek az adott országok ugyanúgy mint a focistákért.Fizessék meg ugyanazt a képzési pénzt amibe nekik otthon kerülne egy embernek a betanítása ,vagy ennek a dupláját az adott országnak–és akkor majd meglátjuk mire költik a pénzt : hazai oktatásra,vagy továbbra is az agyelszívást választják.
    Miértis?? Németország most mit csinál??? Kiválogatja a hozzájuk érkező szakembereket,diplomásokat a migránsok közül!!! És a Kvóta köntösébe bujtatva a MARADVÁNY-t kötelezően szétosztanák európai országok között : mondván :azokkal küszködjetek Ti ! Ha nem fogadjátok akkor nem vagytok európaiak …stb.Ez egy kereszténydemokrata-liberális ( Merkel pártja) gondolkodásmód.
    Nyilván majd ők nem fogják itt fentieket megérteni.
    Üdvözlettel.

  • hazai lámpa

    2016 május 2
    9:41 du.

    Ezzel a beírással egyetértek!

  • Totkám:
    Mostmeg demagóg lettél.

  • Egyébként nem nagyon értem, hogy a -nemtudni miokból- ide látogató nácik és félnácik mit ragozzák ezt a kérdést.

    Mondta Orb. ezeket az ökörségeket, vagy nemmonta ?
    Monta. (Hallottam a saját fülemmel)

    Hátakkormeg ??!

  • Giora : Legegyszerűbb lenne minden pénzt ami az államkasszába befolyik az OKTATÁSRA,EGÉSZSÉGÜGYRE,NYUGDÍJRA,SZEGÉNYSÉGRE?ÉHEZŐKRE fordítani -és akkor minden probléma megoldódna.Itten lévők dőzsölnének és máshol sehol sem lenne pénz! Ez így abszolút gondolkodás : egyet-kettőt kiragadni és mindent odatenni,amit úgy vélnek nem jó helyre lett fordítva a pénz .Ezt így csak az egyszerűbb emberek gondolják — akik csak egy-két témát látnak–no persze ami őket érinti.
    Ilyen gondolkodással nem lett volna Magyar parlament,Lánchíd,Alagút,stb…amerikai Fehér ház,párizsi Eiffel torony stb.. mert azokat a pénzeket is lehetett volna akkor az egészségügyre,oktatásra fordítani.
    De a mai magyar ” köz gondolkodás” mindig az aktuálisan felszínen tartott témákra költené a pénzeket.Ez nem így működik szerintem.
    Űdvözlettel

  • tóth péter
    Bizony igazad van….a Felcsút is hogy kiesett a rengeteg, méregdrága légiósnak köszönhetően. Telesírtam a zsebkendőmet…(((

  • mávtelep: na,ja,mandiner…
    Hát a Népszava, Népszabadság 168 óra szépen hallgat róla, persze szokás szerint.

  • Géyza, légyszíves mutasd be az idejáró nácikat és félnácikat! Sehol semm látok egyet sem.

  • kálmányolgamimikri

    Viktorom!
    Amúgy hogy, egyeztethető össze a szekuláris piarista gimnázium az ateista politikai hihilizmussal, ha nincs benned semmi képzavar, lehet hogy, rossz gyógyszert írt fel a pszihiátered!

  • hazai lámpa

    Avi Ben Giora
    2016 május 3
    3:05 de.

    Pl. Magyarországon van tök értelmetlen és felesleges 4-es metró, amit Orbán kőkeményen támadott – ellenzékben.

    Nem kell nekem a felcsúti kisvasút ára, mert olyan beruházást úgyse találunk, ami mindenkinek maradéktalanul tetszene. Értelmesebb követelésnek tartom az ilyeneket: Pl. Fordítsák a GDP hat százalékát közoktatásra, ahogy a tanárok követelik, és amiből fönn lehet tartani az oktatási rendszert!

  • Olvasgatom itt a hozzászólásokat, és lassan ágaskodni kezd bennem a hat elemi..
    Szigetvári írt néhány mondatot egy létező problémáról, elmondta az ezzel kapcsolatos véleményét. Lehetne ezzel vitatkozni, de iott ezt -eleddig-senki nem teszi.
    Van itt felcsúti kisvasút, Gyurcsány, foci, a lényeg leegyszerűsítése, sradionok, bérlakások, és a frásztudja még, hogy mik.
    Nőtt néhány kérdésem..
    Mi az, ami Szigetvári véleményében tévedés?
    Mi az, ami a leírtakból megkérdőjelezhető?
    Milyen összesküvések, és kik esküsznek össze?
    Végezetül, van-e még agy Magyarországon, amit érdemes „elszívni”?

  • Figyelő:
    Rühellem hogy állandóan mindenkit tökfeleslegesen beszélte…pardon…íratsz.

    Amit ezerszer elmondunk teneked, nemszükséges ezeregyedszer is leírni.

    Fárasztó és felesleges.Akár a borsófőzeléket okádni a falra.

  • hazai lámpa

    falusi
    2016 május 3
    7:48 du.

    OKATOOTÁIA

    Van egy ország, úgy híják, hogy
    Okatootáia;
    Második szomszédja Kína,
    Az első Ausztrália.

    És ez, hogy Ausztr(ál)iának
    Tőszomszédja, vajmi jó!
    Nem lopózhatik be hozzá
    A civilizáció.

    Oh a tántoríthatatlan,
    A dicső Ausztr(ál)ia!
    Ő magát e gonosztól nem
    Hagyja elcsábítnia.

    Ő, noha már Kína is kezd
    Mendegélni csendesen,
    Ő még most is, mint a szikla,
    Áll erősen egy helyen.

    Áldd a a sorsot, áldd az istent,
    Okatootáia,
    Hogy Kínán is túl vagy még, hogy
    Szomszédod Ausztr(ál)ia;

    Boldog ország! mert bár érzi
    A szükség sok nemeit:
    Legalább egy, és a fő, a
    Lelki-szükség nincsen itt.

    Szerény állat itt a lélek,
    Nem kér szénát, abrakot;
    Mint szamár a gazt: zabálja
    A kalendáriomot.

    Aminek következtében
    Nem nagy számmal lelhetők
    A költők, müvészek és más
    Kapa-kaszakerülők.

    Az pedig, ki bolond fővel
    Erre szánja el magát,
    Csináltasson egy szép szekrényt
    S zárja bele… a fogát.

    Minthogy ezen mesterségnél
    Fölösleges itt a fog;
    Harapnia nem leszen mit,
    Legfölebb csak nyelni fog.

    Megvan itten az a szép is,
    Hogy különvált s nem vegyes
    A bagarja s a kutyabőr,
    A paraszt és a nemes.

    Kutyabőr! ez itt a fő-fő,
    Becsben párja nincs neki,
    És ezért sok úri ember
    Saját testén viseli.

    De habár rangjával kissé
    Nagyra van az úri rend,
    Nem mondhatni, hogy nem gondol
    A köznéppel odalent:

    „Nyisd ki markod, mind a kettőt,”
    A paraszthoz ígyen szól,
    „Nyisd ki markod, jóbarátom,
    Nesze semmi, fogd meg jól.”

    Azzal vagdalkoznak némely
    Nem t’om milyen emberek,
    Hogy ez országban nyilvános
    Épületek nincsenek.

    Mit? Nyilvános épület nincs?
    Hát az akasztófa mi?
    S ezt bizony majd minden falu
    Határában láthatni.

    Oh e nemzet büszke nemzet,
    Éppen erre tart sokat,
    S ebben talán fölül is múl
    Minden más országokat.

    Virágozzál, dicső ország,
    Nagyratermett náció,
    S még soká ne háborgasson
    A civilizáció!

    Pest, 1847. december, Petőfi

  • Értem Géyza, szóval NINCS náci akit itt bemutanál!

  • Hazai Lámpának igaza van, hogy Orbán folyamatos ellenségkeresése közfigyelemnek a valós próblémákról, a nemzeti nyomorról, az egészségügy, a köz- és felsőoktatás lezüllesztéséről, katasztrófális helyzetéről történő elterelését szolgálja. Szerintem ezen felül – a fasiszta rendszerekben már bevált módon – híveinek politikai mozgósítását is.

    Mindennek ellenére nem értek egyet azzal az elterjedt Orbán-fóbiás véleménnyel, hogy nem azt kell figyelni, amit OV mond, hanem csak azt, amit tesz. Én arra is figyelek, amit mond.
    Az MTA-n elhangzott beszédének az egyik kifejezését nem értem. Szeretném, ha a
    tisztelt fórumozók felvilágosítanának, hogy mit jelent, mit takar a „háttérhatalmak” kifejezés?
    A „háttérhatalom” kifejezést én valaha néhai Csurka István publicisztikájában, ezidő szerint pedig Kuruc.info nevű portál írományaiban és az ott megjelent kommentekben szoktam olvasni. (Csurkánál a szó a „New York-Párizs-Tel Aviv tengely”-t, míg a náci portálon a zsidókat, a „zsidó világösszeesküvést” jelenti.)
    Mit jelent OV-nál? Vajon a Kuruc.info OV háttere, avagy fordítva, OV a Kuruc.info egyik „háttérhatalma”, háttere? Netán csak az időnként titkolt, elpalástolt, letagadni próbált vonzalom tör a felszínre?

  • Almási Alma

    Belzebub, te itten ingerled a csapatot? 😀

  • Figyelő:
    Nem vagyok a szellemi vezéred.
    Old meg magadtól ezeket a problémákat.
    Ha nem látsz tisztán, keressél fel helyi szakembert.

  • Belzebubkám:
    TOTÁLISAN igazad van !
    Orbán -legalábbis politikai kérdésekben-
    nem szokott hazudni.Mindig előre elmondja mi lesz.
    Az már más kérdés hogy a félnótás ellenzék nem hiszi el neki.

    Aztán mikor pofára esnek, elkezdenek jajveszékelni hogy aszongya:

    ” Mi ezt IGAZÁN nem értjük, hát ennek nincs így semmi értelme, miért kell ezt így csinálni,” blablablaaa..végtelen jajveszékelés…

    Pedig pontosan tudják mi miért van, csak épp önmaguk elől is tagadják. Mert ha véletlenül kiejtenék az igazságot, kiderülne hogy mennyire befeküdtek jelen hatalomnak.

  • Ennek a beszédnek is megvan a maga sajátságos értelme.
    Orbán mindig aképpen cselekszik, hogy az adott , terítéken lévő kérdésből hasznot, mégpedig JELENTŐS ANYAGI VAGY POLITIKAI HASZNOT húzhasson.
    Most a sok idióta jobber meg primkó muzsik azt szajkózza hogy ” világöszeesküvés van ” és hasonló baromságok.

    Orbán csak meglovagolja ezt az össznépi hangulatot hogy szavazókat szerezzen a pártjának.

    Ezt nevezik -többek között- ” populizmusnak” .

  • Belzebub, „Szeretném, ha a
    tisztelt fórumozók felvilágosítanának, hogy mit jelent, mit takar a “háttérhatalmak” kifejezés?”
    …….
    Általában azokat értik alatta, akik a demokráciákban sohasem megválasztott politikusok, hanem a háttérből, mindenféle felhatalmazás vagy felkérés nélkül döntenek a fontos ügyekben. Ezen tevékenységük persze titkolni való, aki gyanakodik, az náci. Röviden ennyi.
    …….
    Belzebub, amúgy ehhez a kérdéshez minimális előképzettség szükséges, ha még ennyi sincs benned, ne politikai fórumokon, hanem a Dörmögő Dömötör fórumán forgolódj.

  • Én speciel Göllner András beírásait szeretem a legjobban. Ooyan jókat lehet rajta szórakozni. Tipikusan az az ember, aki túl keveset tudott, de azt is rosszul. Imádom ahogyan játsza.

  • Charlie:
    „Belzebub, amúgy ehhez a kérdéshez minimális előképzettség szükséges, ha még ennyi sincs benned, ne politikai fórumokon, hanem a Dörmögő Dömötör fórumán forgolódj.

    Amig a laptulajdonos fel nem kéri magát a szerkesztésre, nem kérek magától sem engedélyt, sem tanácsot, hogy milyen fórumra írjak. Az, hogy náci, még nem jogosítja fel magát, hogy egyúttal bunkó is legyen.

  • Belzebub, te tettél fel egy álnaiv kérdést, én álnaivan megválaszoltam, eszembe se jutott, hogy komolyan veszed a Dörmögő Dömötör-be küldést.
    Hízelgésül küldök egy jó hangfelvételt a prófétádtól: a „náci kutyákból lehet-e liberális szalonna”, de nehogy aztán rá is berágjál:
    ………
    https://www.youtube.com/watch?v=0X7PMCU9DaM
    ………

  • Charlie!

    Bocsánat, hogy a csapos közbeszól – általában nem szokásom senki nevében megszólalni, pedig sokszor erős a kísértés, ha olyat tapasztalok és felteszem Belzebub sem szorul a pártfogásomra – de nem lehet szó nélkül hagyni azt az egyre növekvő prosztóságot, mely időnként írásaidat jellemzi!
    Régebben sem értettelek, mert alapvetően más világ vesz körül minket, írásaidat pedig vagy elolvastam vagy nem, különösebb figyelmet nem keltettél bennem – de legalább nem voltál ennyire elrugaszkodott „önérzetileg” ha érted miről beszélek!
    Azt gondolod a „beérkezettek magabiztosságával”, hogy innentől szabad utat kaptál/kaptatok – de jó ha tudod, nem így van! Ám ez is legyen a jövő zenéje, majd elválik sínen vagytok e, vagy kisiklotok, de az ég világon semmi nem jogosít fel arra, hogy a vélt szellemi magaslatodról osszad az észt, azaz hogy kinek hol és milyen fórumon lenne a helye !
    Nem érdekelnek az elveid, az a te dolgod,- mellesleg igaza van Geyzának, te tényleg nem vagy más mint egy elszemtelenedett náci – de hogy te próbálj meg bárkit kioktatni, hol és miként fórumozzon, az több mint arcpirító!
    Próbálj már meg különbséget tenni Belzebub és a saját szellemi muníciódat illetően, és ha úgy általában a felkészültséged és egyéb alkalmatosságod okán erre nem vagy képes (gyanítom így van) akkor talán keresd azok írásait,válaszolj azoknak akikkel holtbiztos, hogy azonos nívón vagytok – abból baj nem lehet!

    Szerény megítélésem szerint Belzebub nem tartozik közéjük – persze ettől még írogathatsz neki,(sőt bárkinek) hisz senkinek semmi nincs tiltva még egyenlőre – de minek, ha nem tudsz mire menni vele, mert nem érted,fel sem fogod vagy nem érdekel igazán stb?
    Szóval Ch. hidd el, ami nem megy azt nem kell erőltetni!

  • Besancon, egy „mezei” fricska volt csak részemről, hisz Belezebub is tisztában van a háttérhatalom fogalmával, emiatt meg is pedzegette Orbán és a kuruc.info titkos kapcsolatát.
    …….
    Persze nem fontos engem figyelmesen olvasgatnod, de ha már lebaltázol valamiért, az legyen jogos.
    Azt írtam: Belzebub,… ha!! nincs meg az ehhez a témához szükséges előképzettséged, látogasd a Dörmögő Dömötört. Persze mindketten tudjuk, Belzebubnak megvan az ehhez a témához illő előképzettsége, csak Orbánba rúgása közben eljátszotta az álnaivat.
    …….
    Besancon, továbbiakban is figyelmeztess, ha „egyre növekvő prosztóságot” tapasztalsz nálam, megpróbálom majd kedvesebbé fogalmazni a mondandóm.

  • Göllner András

    @ Belzebub

    A „nemzetközi háttérhatalom” a Fidesz és a keresztény nemzeti kurzus szótárában, a liberálisokat és zsidókat illeti. Van amikor e kifejezést a kozmopolita szóval, van amikor az internacionalista szóval helyettesítik. Manapság nem használják a zsidó szót, mert az nem EU konform. Bayer Zsolt, aki nem tölt be hivatalos politikai szerepet Magyarországon, de a Fidesz legismertebb publicistája, lelkesen használja a zsidó szót, amikor a nemzetközi háttérhatalomról beszél. Ezért az orthodox, régimódi, nem igazán EU konform szóhasználatáért, gazdája egyetlen egyszer sem emelte fel a szavát. Neki szabad ezt tenie, mert csak közvetve költi az európai adófizetők pénzét.

    Orbán és Bayer szerint a zsidók kezelik a nemzetközi pénzcsapokat, a nemzetközi sajtót és a nemzetállam, a kereszténység elkötelezett ellenségei. Tőllük, s újfent, a muzulmánoktól védi a keresztény nemzeti vonulatot, és Mária országát a szeretet és összefogás pártja. Erről az elszántságáról beszélt Orbán ez év Március 15-én, a Tropa, Charlie, Figyelő, Marcsi és társaik nagy örömére. Ők is a háttérhatalom szóra kattannak ma már. Vagy rám, amikor nem tudnak már mit kezdeni önmagukkal.

  • Göllner András

    @ Tropa

    Tetszett amit írtam az előbb ? Annyira örülök, hogy engem szerecc legjobban a hozzászólók közűl. Képzeld, rád gondoltam, miközben írtam. Tök jó volt. Micsinász ma este ?

  • Göllner A.11:24
    ” Erről az elszántságáról beszélt Orbán ez év Március 15-én, a Tropa, Charlie, Figyelő, Marcsi és társaik nagy örömére.”
    Hát őszintén, hogy csak beszél róla, ez engem sok örömmel nem tölt el, inkább a tetteit figyelem, de hiába. Talán egy nemzetibb kormánytól tettek is várhatóak.

  • tóth péter

    Köszönöm egyetértésed.!
    Nagytiszteleti üdvözlettel.

  • Göllner András

    @ Charlie

    Mármint azt szeretnéd ha nem csak szavakkal, hanem tetlegesen, fizikailag bántalmazná Orbán az arctalan élősködőket ? Mondj egy pár példát, mire gondolsz, mi lenne még nemzetíbb ? Ha vaslámpáról lógatná őket ?

  • @Göllner A.
    A jelszó: kölcsönös előnyökön alapuló együttélés, együttműködés, kereskedelem, kulturális kapcsolatok, joggyakorlatok stb. És itt a kölcsönös szón van a hangsúly.
    Magyarország népe folytonos belső és külső kiszolgáltatottságban él már egy ideje, de elfogadom kicsiny ország vagyunk, gyenge az érdekérvényesítő képességünk, de törekedni azért csak szabad jobb aránypárok elérésére? Ugye emlékszel Göllner úr a szocik nem is oly régi jelszavára: merjünk kicsi lenni! Hát nekik igazán sikerült, a magyaroknak szánt perspektíva az ő osztályrészük lett.
    ……..
    Ez a „vaslámpás lógatás” meg annyira erőtlen szöveg lett mára, nem is értem, hogy a helyzetet és a mai erőviszonyokat jól ismerő értelmiségi mekkora hátrányt érezhet, ha ehhez kell kétségbeesésében folyamodnia.

  • Csárli:
    Nekem úgytűnik TE kapálózol
    kétségbeesetten, hogy csökkenö pártodnak
    valahogy ITT próbálj gyűjtögetni egynehány szavazót

  • hazai lámpa

    Belzebub
    2016 május 4
    3:08 de.

    Megtisztelsz, de semmi ilyen nem rémlik, amire utalsz. Nekem nem úgy tűnik, hogy írtam volna, hogy Orbán elterelésnek használja a háttérhatalmazást. Nekem inkább Szigetvári tűnik úgy, mintha csak kalapból előrángatott nyúlnak tartaná az összeesküvés elméleteket. Pedig ő a jezsuitáknál tanult, élőben hallhatta az ilyet!!

    Nem úgy látom, hogy Orbán el akarná terelni a figyelmet a nyomorról. Büszkén és a legkisebb zavar nélkül mondja bele a kamerába, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék („munkaalapú társadalom)! Mondjuk ez alapján neki már éhen kellett volna halnia …

  • Miért nem jár a magyar ember meccsekre? Hát a háttérhatalmak miatt!

    http://nol.hu/most-itt/a-hatterhatalmak-miatt-nem-jar-meccsre-a-magyar-1613963

  • hazai lámpa, köszi a linket, majdnem kihagytam ennek a nyíltan magyargyűlölő Föld S. Péternek a cikkét. Azzal semmi gond, hogy valamit szarkazmussal bírál, de a liberálisoktól megszokott módon magyar kistelepüléseket nevez a rendkívül sértő és megszokott Bivalybasznád mellett Balatonborzadálynak meg Dunarettentőnek. A magyar identitás hűséges őrzői ezek a gyönyörű kis falvak, talán ezért becsmérli őket.

  • Hazai Lámpa:
    Azé nem kár magyarember meccsre, mert únja a harmadik típusú találkozásokat.

    (Nemtom mér esztet válaszoltam, ahogy olvastam a kérdésfeltevésedet ez ugrott be nekem. Namostan lehet ebbe az idétlenségembe UTÓLAG értelmet magyarázni hehehe )

  • Imádom, hogy valaki megállapítja én minek örülök!
    Göllner, egy látnok, psyhic stb.