Mi van? — Reflexiók az érzelem és az értelem párbajáról

2016 május 25 3:35 du.81 hozzászólás

A globalizáció sok féle képen terjed – a hülyeség az egyik formája. Ezt már egy fél évszázad óta elmondta Marshall McLuhan, a kanadai kommunikációs guru, de elég, ha elolvassuk az egyik másik hozzászólást ezeken az oldalakon, hogy erről gyakorlatilag is meggyőződjünk. (Nem kell senkinek se megsértődnie, nehogy már ezt rágcsáljuk majd hosszasan.)

A médium az üzenet, mondotta McLuhan – a technológia határozza meg szemléletünk természetét. A blog, a twitter, az instagram, a facebook a feje tetejére állította a tudatformálás mechanizmusait. Az emberek nem olvasnak, ismereteiket a világról, környezetükről, ma már nem a nyomtatott sajtóból, könyvekből vagy a tévé híradókból veszik. Ezt a KMH hozzászólási rovatja is jól bizonyítja. A hozzászólások itt általában, nem valamelyik tudósító mondanivalóját boncolgatják, mérlegelik, hanem azokat a beszólásokat melyek, általában, nagy ívben kerülik a tudósító által elénk tárt anyagot.

Ami még megmaradt a tömegkommunikációs páholyokból Amerikában, Nyugaton, és egyre inkább világszerte az ma már nem a tényszerű, társadalmilag felelős tájékoztatásról, hanem az új kommunikációs technológiák által szított helyzet túléléséről, a helyzet meglovagolásáról szól. A hagyományos tömegkommunikáció és az új kommunikációs technológiák – Twitter, instagram, facebook, bloggozás, stb – élet-halál harca folyik a szemünk előtt. A nézettségi mutatók bármely eszközökkel növelhető bevetéséről szól a játszma. Ennek a küzdelemnek a hatásait talán a legmarkánsabb módon a CNN hírcsatorna tartalmi átalakulása bizonyítja. Bulvárosodik a média, és vele együtt, bulvárosodik a politika is. Trump-nak nem kell reklámra költenie a pénzét, mert tudja, hogy a nézettségi színvonal növelését maximalizáló tömegkommunikációs gépezet, egyre inkább azokat szerepelteti, akik könnyen emészthető üzenetekkel gerjesztik és öntözik a kicselezett, frusztrált, átlagemberek érzelmeit. A CNN majdnem egy éve Donald Trumpról szól. Nem kritizálja, hanem szerepelteti őt, és elismerően jelenti, hogy minden lepereg Trumpról, mert az emberek frusztrációit tükrözi, az ő nyelvükön beszél. (Amerika meg fogja úszni Novemberben, mint ahogy az Osztrákok megúszták Májusban. De hogy meddig, az egy más kérdés)

A tudomány és a technológiai forradalmaknak köszönhetően ma már jóformán senki se tudja mi is folyik körülöttünk valóban. Ki mond igazat és ki hazudik? Ezt már szinte senki se tudja eldönteni. Annak hiszünk, aki a legszimpatikusabb, és a saját nyelvünkön beszél. Ma már csak egy dolog számit – az, hogy érezzük már végre jól magunkat. Aki a jó érzést ki tudja hozni belőlünk – uccu neki. Erre a vágyra kattant rá Trump a „Let’s Make America Great Again” szlogenjével. Erre a vágyra kattant rá a mi jóságos Orbán Viktorunk az ő sajátos szlogenjeivel, amelyek közt a legröhelyesebb az, amelyik azt hirdeti, hogy a Fidesz önkényuralma alatt „Magyarország Jobban Teljesít” mint valaha. Kit is érdekel az a tény, hogy a magyar nemzetbizonsági szervezeteket, mint Oroszországban is, az egypártrendszer fenntartói vezetik. Kit érdekel, hogy mielőtt kihúzta a lábuk alól a létrát Gorbacsov, Orbán, Áder, Kövér, Stumpf, mind a kommunista párt létráján kúszott mászott fel, a hatalom felé? Magyarország jobban teljesít? Mi van? 2016 elejére, a magyar gazdaság Európa sereghajtója lett, a Nemzeti Bank Elnökét világszerte ma már bankrablóként tartják számon, a korrupció magasabb szinten, mint bármikor, az elmúlt 25 év alatt. A szegénység lendületesebben növekedik, mint a GDP, a versenyképesség alacsonyabb szinten, mint 10 évvel ezelőtt. A földeket, az agráriumot szétosztották a haverok közt, mint a dohányboltokat. Ugyan ez történik a sajtó, a bankvilág és az üzleti élet majd minden területén – és amikor a haverok becsődölnek, az adó-fizetőkre bízzák a számlát. A közoktatás és az egészségügy állapota olyan, mint egy rossz vicc. Már röhögni se lehet rajta, mert annyira fáj. És akkor ne is beszéljünk arról, hogy a mai magyar fiatalság több mint kétharmada, saját bevallása szerint, úgy elhúzna Orbán paradicsomából, ha tehetné, mint a huzat. Hogy mi van ? Ha az EU nem vállalta volna fel több mint a 90 százalékát az Orbán kormány állami fejlesztési költségeinek, az ország már rég csődbe ment volna. Ez van.

A világ majd minden táján, a kommunikációs technológiák nyomulásának köszönhetően, atomizálódik a hírközlés, a valóságot egyre inkább érzelmi, mint értelmi szinten közelítik az emberek. Az on-line forradalomnak köszönhetően, ma már mindenki hírközlő, tudósító. Christopher Adam on-line újságának köszönhetően, itt, a szemünk előtt több tucat levizsgázott ember is már újjászületett. Deutsch Tomi bármit a Twitterjére köphet, tízezres tömegek követik. Csak egy a lényeg, a szöveg zaftos legyen. („Ki a fasz is az a Tom Melia”, kérdi Deutsch, és utána hátradől valamelyik Karib szigeten, hogy a laptopjáról egy új internet-törvénytervezetet készítsen főnökének.)

Hogy mi van ? Az, amit Donald Trump mond, az van !! „Fejbe lőhetek egy vadidegen embert a New York-i 5. Avenue közepén, és akkor is mindenki rám fog szavazni” — mondja. És most tényleg igazat mond. Ez van. Ma az számít hírnek, arra figyelnek fel az emberek, ami csípőből jön, érzelmileg töltött, jól hangzik, és 140 karakterben kifejti azt a frusztrációt, amitől teli az átlag-ember hócipője. Aki képtelen ehhez tartani magát, az unalmas. Oké ? Ezért komálják a 75-éves Bernie Sanders-t azok a fiatal amerikai lányok, akik még a vécébe se képesek kiengedni a kezükből az okos-telefonjukat, nehogy valamiről is lemaradjanak. EZ – a mikrocsip körül kialakult technológia – köpte ki az asztalunkra, Donald Trump-ot, az Osztrák fasisztákat, a bal és jobb oldali populistákat, az ISIS-t, a Lengyel új-faszisztákat, és a mi Orbán Viktorunkat is. Hogy ez a trend erősödni fog a jövőben az biztos. Hogy végleg kitart é, arra csak azt tudom mondani, hogy semmi se tart örökké.

Összefoglalnám, mert késő van: Annak, amiről például ezeken az oldalakon, az Osztrák választásokkal kapcsolatban tudósítottak a KMH munkatársai (Hajdú Nóra, vagy Avi ben Giora), nagyon kevés köze van ahhoz, amiről a hozzászólások beszélnek. (Pl a „bezzegező magyar liberálisok”-hoz, és a magyar demokratikus ellenzék tényleges bénaságához.) Mindenki mondja a magáét, hozza saját formáját. És ezzel semmi baj. De vegyük észre azt is, hogy mind e közben visz bennünket egy globális hullám, amelyet sajnos nagyon kevesen értenek, nagyon kevesen képesek áttekinteni, amelyről nagyon kevesen tudósítanak, és akik ezt megteszik azokat vagy riogatónak, vagy seggfejnek, nézik embertársaik. A harc nem a liberalizmus vagy a konzervatizmus, az egyéni vagy a közösségi érdek, a nemzet-állam vagy az internacionalizmus, az Iszlám vagy a kereszténység, a bal vagy a jobb oldal közt, hanem az értelem és az érzelem közti érvelés létjogosultsága körül forog. Ezt a küzdelmet, és magát az érzelmi érvelés térnyerését, az értelmes érvelés jelenlegi meghátrálását, a technológia fűti. Az történik ma, amiről a két német szociológus, Adorno és Horkheimer beszélt 70 évvel ezelőtt. A felvilágosodás dialektikája sodor bennünket magával, az Isten tudja hová. Az elvarázsolás terepén még csak most jönnek az igazi nagy fejlesztések, az igazi nagy dobások. Most tűnik el végleg a határvonal az illúzió és a valóság közt. Kapcsolja be mindenki a mentőövét.

Göllner András

Irrational Position / Elke Rehder

Irrational Position / Elke Rehder

81 hozzászólás

  • Emberek, már a második jó cikk a héten, az apró csúsztatásokat most elnézem cserébe. Göllner is jobban teljesít, legalábbis a papplajos-os cikkéhez mérten.

  • Teljesen egyetértek!
    Nagy kérdés, meg lehet-e fékezni ezt a folyamatot? Mondjuk neveléssel, iskolával? Mert az már most is látszik, hogy az egyes ember egy hangyatársadalom lebutított tagjává kezd válni. Hogy ez a globalizmus formája-e, azt nem tudom megítélni, főleg, mert maga a globalizmus fogalom is zavaros a számomra.
    Abban viszont biztos vagyok, hogy ez így hosszú távon nem egy életképes társadalmi forma, de hogy zsákutca-e, vagy kijöhet belőle valami jobb, az kérdés. Viszont én már úgysem érem meg a választ, az bizonyos.

  • Göllner!

    – Igen, ez egy másik, világ, amit eddig tanult, vagy okos emberektől elsajátított, most egy az egyben kidobhatja a szemétbe… Sajnos, a dolgozata, sok mindent igyekszik felvállalni (kormánykritika, rendet tenni a fejekben, érzékeltetni, hogy mindenki hülye, én nem akármilyen csávó vagyok stb.)
    – Vannak rossz híreim, pl. az emberek elbeszélnek egymás mellett, mindenki egy kis Göllner, aki a magáét hajtogatja, párbeszédre, már alig képes… meg nincs is értelme… Amerika nem úszta még meg, a politikai nihilbe vezető „fejlődést”, Ausztria 2018-ra Orbanizálódik, amivel nem tud mit kezdeni, úgy ahogy a mai állapotokkal sem… – Kedves Göllner, arra ítéltettünk, hogy intellektuálisan bezárkózzunk, mert ez a mai világ átrohan rajtunk, mint egy gyorsvonat nem lehet tudni hova megy, de nagyon fáj hogy a bennülő sok-sok utas röhög, kezében fülében mindenféle kütyüvel…

  • Göllner András

    @ Charlie

    Nagystílű srác vagy 🙂 Egy diszkóba a helyed 🙂 Örülök, hogy tetszett az anyag. A Papp Lajos az valóban egy papsajt. Igyexem teljesíteni. De csak Neked. Jó ? 🙂

    @ Almási Alma

    Ne becsülje alúl magát kisasszony. A technológiai folyamatokat, a fejlesztési lázat, a kiváncsiságot nem lehet kiölni a komoly emberek fejéből. Ezt nem tudjuk befolyásolni. De azt befolyásolni tudjuk, hogyan élünk együtt a szenvedélyeinkkel, a globalizációval, hogyan érintkezünk más kultúrákkal, hogyan élünk a technológia által felkínált lehetőségeinkkel. Mondok egy egyszerű példát. Egy pisztollyal kirabolhatunk egy bankot, és ugyanakkor megakadályozhatunk egy bankrablást is. Nem mindegy mire használjuk a fegyvereinket, a Twittert, az internetet, az okostelefonunkat. Nem a technológiával a gond, hanem az emberekkel. Rá harapot, Alma ? Kóser ? (Ez most nem zsidókérdés Gyuri10 – csillapodjék le, ne kezdje el huzigálni az Uziját ott a sirató fal árnyékába:-)

  • 2016 május 26
    12:27 de.
    Alig ír ide valaki erről a kitünő cikkhöz! Nekem nagyon tetszett!

    Amit viszont az írásról, azaz az értelem és érzelem alapján írt gondolatokról írt, szerintem igen nehéz téma.
    T.i. 1, ha nincs értelem, senki sem tud értelmes mondatot leírni.
    2, Az ember érzelmi lény és nem tudja elrejteni azt, ha bármiről is ír.
    A fenti cikk értelems, de sok érzelmi pont is van benne!

    Your comment is awaiting moderation.

  • 2016 május 26
    12:27 de.
    Alig ír ide valaki ehhez a kitünő cikkhez! Nekem nagyon tetszett!

    Amit viszont az írásról, azaz az értelem és érzelem alapján írt gondolatokról írt, szerintem igen nehéz téma.
    T.i. 1, ha nincs értelem, senki sem tud értelmes mondatot leírni.
    2, Az ember érzelmi lény és nem tudja elrejteni azt, ha bármiről is ír.
    A fenti cikk értelems, de sok érzelmi pont is van benne!

    Your comment is awaiting moderation.

  • Tisztelt Göllner András!
    Ráharapnék, mi tagadás, legalább is egyelőre pedzem… 😀

    Hogy mit lehet kiölni belőlünk, és mit nem, ebben engem a tapasztalataim pesszimistává tesznek. De ne velem foglalkozzunk…

    Az jutott eszembe a cikkének olvasása közben, hogy két igen markáns társadalmi jövőbelátásról tudok a múlt század első feléből: Huxley Szép új világáról, és Orwell 1984-éről. Mind a kettő a társadalom központi szabályozásáról szól, mindegyik az egyének tudatának (sőt testének) manipulálásával éri el az eredményt, amelyeknek egyéni szempontból egészen más hatása van a társadalom tagjaira.

    Az első a szabadság érzésével manipulál, amelyben az egyének elvben szabadon cselekvő „individuumok”, valóságban egykaptafára gyártott lények, akik már maguktól is azt csinálják, amit kell…

    A második pedig kemény, „fajtiszta” csoportok közösségigénylő hajlamát, és más csoportokhoz viszonyuló ellentéteit lovagolja meg.

    A 20. század eleje óta mindkét fajta társadalomszerveződés elrontott változatával találkoztunk már. Kérdés, hogy vajon az emberi kíváncsiság vagy erkölcsiség, vagy egyéb okok miatt romlottak el gyakorlatban azok a próbálkozások.

    Erről beszélgethetnénk – persze, csak ha válaszra is méltat, egyedül töprengeni ugyanis anélkül is tudok, hogy végig kelljen olvasni némely kommentelőtársak személyeskedéseit. Előre bocsátom, az „istentől származó abszolut erkölcsiségben” nem hiszek.
    😀

  • „…azt befolyásolni tudjuk, hogyan élünk együtt a szenvedélyeinkkel, a globalizációval, hogyan érintkezünk más kultúrákkal, hogyan élünk a technológia által felkínált lehetőségeinkkel.”

    Rókafogta csuka. Akkor tudjuk befolyásolni, ha úgy vagyunk nevelve. Egy jól megszervezett központosított (hogy aktuális legyek) oktatás-nevelés-erkölcs simán megakadályozhat bennünket ebben.

  • És akkor még egy kedvenc klasszikusom: Lem: Kiberiáda

    Szegény uránfülű aktinidák is csak akkor tudtak cselekedni, amikor az űrből megérkezett egy csillagmérnök, és legyártotta nekik a kadmium fülvédőket…

    Vannak konfliktusok, amit csak egy kívülálló tud megoldani. Csak Münhausen tudta magát saját hajánál fogva kirántani a slamasztikából…

    Ennyit az irodalomról és a fizikáról…
    😀

  • Még elmondok valamit, aztán annyi…

    Az ezredfordulón, amikor egy magyar biológus „elkészítette” az első bikecs-et (birka-kecske lombikbébi), és az életképesnek bizonyult, az olaszok is csináltak egy életképes hasonlót, csimpánz és ember között. Már csak béranyát kerestek, aki kihordja, amikor az olasz kormány közbelépett, és a petri csészéket ki kellett üríteni… Ezt egy MTA konferencia előadáson hallottam még 2000 körül. Én nem nyugtatott meg.

    Ilyen az emberi kíváncsiság. Amit meg lehet csinálni, azt megcsináljuk.

  • Avi Ben Giora

    András!
    Remek a cikked. Én elég régen egyszer azt írtam, hogy bizonyos államokban direkt szabták el az oktatást. Mondhatnám úgy is céllal. Mert a mai fiatalságot rákellett kattintani a modern technológiára és ahhoz Isten örízzen túl értelmes. Manapság egyre gyakrabban hallani azt, hogy a tanulók jelentős hányada azt sem érti ami a feladatban le van írva, semhogy válaszaolni is tudjon rá. Nincs szövegértése csupán az úgynevezett sms nyelvezetét ismeri és ezeket alkalmazza az irásban is(nem vicc még dolgozatban is)Tehát ezek az emberek az internetten keresztül igen könnyen befolyásolhatóak. Egy kicsit próbáljunk csak meg visszagondolni a saját fiatalkorunkra(nem kell messzire menni úgy a hatvanas évek vége és a hetvenes eleje a hippizmus stb. Akkor is a médiák nyomnták ezerrel a világmegváltó gondolatokat csak nem smsben és nem internetten hanem sajtótermékekben és filmekben. És egyet nem szabad elfelejteni. Annó a hippizmus nem csak valami életfilozófia volt hanem értelmes vezetők is voltak köztük és a zenén keresztül szóltak a tömegekhez. Nem véletlen féltek annó a komcsi országokban a Beatlestől a Rollingtól és sorolhatnám. Tudták hogy ezeknek a zenekaroknak nem csak a zenéjére buknak a fiatalok, hanem amit mondanak a vezetöik példul John Lenon azok nem holmi hülyeségek voltak. Ma nincsenek ilyen karizmatikus fiatalok akik vezetni lennének képesek (illetve manapság ők is az internetten akarnak kommunikálni) és ha esetleg még is lennének az internett pillanatok alatt letudja ugatni őket. Jó a kérdés végire. Mi fog ebből még kisülni? Hát sok jó nem az biztos de ne legyünk pesszimisták

  • Ez most egy érzelmi hozzászólás:
    Eddig is tetszettek az írásai, de ez most különösen.

  • Végre egy cikk ami mindenkinek tetszik, ezt valószínűleg az érzelmek okozzák, mert értelmileg megmagyarázhatatlan. 🙂

  • Nagyon elkapta a fonalat Göllner! Dolgozata, szerzői munkásságának talán a csúcsa ! Igaza van: a mai világot hülyék népesítik be, akik elbeszélnek egymás mellett, és a kezükben, fülükben, és nem tudom milyen testzugaikban mindenféle kütyük vannak… De ezt a koktélt saját örömére, keverte, általa is agyoncsépelt fogalmakból, azzal a nemes szándékkal, hogy lássuk milyen frankó csávó, aki bármit letolhat azoknak a torkán, akik megtisztelik figyelmükkel ezt a média felületet !

  • slapaj
    2016 május 26
    3:20 du.

    😀 😀
    Egy cikk annál jobb egy vitafórum számára, ha minél slamposabb, hogy helyre lehessen tenni, és a hozzászólók egója is kiteljesedhessen.

    Tehát, kedves Slapaj, várjuk a pontosítást, elmélyítést, és a pazar új eszméket…
    😀 😀

  • Slapaj:
    Én nemtom.
    Valahogyan némi kis stichje van a dícséreteidnek,

  • Göllner András

    @ slapaj

    Annyira hiányoztál már !! Nehéz volt lenyelni ?? Gyere. 🙂

  • Göllner András

    @ Almási Alma

    „Az “istentől származó abszolut erkölcsiségben” nem hiszek.”

    Ezt nagyon jól teszi, már csak azért is, mert nagyon sok féle Isten figura szaladgál az emberiség fejében, az egyik mezítláb, a másik tokkal, vonóval, a harmadik egy paradicsommal a kezében.

    Kisasszony ! Ne a Slapajra halgasson, aki szavakat próbál a szájamba rakni, hanem szépen, figyelmesen olvassa amit írtam. Eszem ágába sem volt azt állítani hogy az emberiség soraiban ma nagyobb arányban vannak azok akik „hülyék” mint valaha. Erről nincsenek adatok. Amit a Slapaj állít az egy hülyeség. Az hogy a Slapaj hülye, vagy nem azt nem tudom, csak azt hogy hülyeségeket beszél. Hogy az utóbbit miért teszi, azt nem kutatom.

    A hülyeségnek, tudatlanságnak, műveletlenségnek sajátos okai vannak. Én odafenn egy paradoxonról beszéltem: arról, hogy a KORTÁRS politikai tudatlanság, műveletlenség, nagyrészt a kommunikációs technológiai forradalmak hátán terjed. Arról beszéltem amiről Hume és Kant beszéltek – az érzelem és az értelem súlyáról a megismerés, a felvilágosodás útvonalán. Hume érzelmi párti volt, Kant a tiszta értelem erényeit súlykolta, de aztán rájött, hogy engednie kell kollegájának. Hallgatni kell érzelmi tapasztalatainkra IS !!! Ebben az engedékenységében, Jézus már megelőzte Kantot, kb 1700 évvel. Bölcsebb volt, pedig csak istálóban született, és nem volt PhD-je. Szent Pál, a korintusiakhoz írt első levelében is már e Krisztusi bölcsességből merít. Az értelem és az érzelem nyelvén szólítja a híveket.

    Az hogy Krisztus az Isten fia volt e vagy sem, az egy másik kérdés. Erről viták vannak. Esetleg a Slapaj tud valamit mondani erről mindnyájunknak, mielőtt legexünk aludni.

    Kezicsókolom.

  • Kedves Göllner Tanár Úr,
    tanácsát elfogadom és”bekapcsolom a mentő övet”.
    Először is köszönöm,hogy megemlíti a”zsidókérdést”,mely úgy illik ehhez az amúgy valóban jó leíráshoz,mint Rákosi kopasz feje a traktoros lány parókájához.A mai médiához csak annyit szeretnék hozzáfűzni,hogy minden csak „rating” és pénz kérdése. Senkit nem érdekel,hogy valakit megharapott a kutya.Az viszont jó cím,hogy valaki megharapott egy kutyát.
    Sokszor leírtam már,hogy nem adok információkat még a hitlerájban élő volt izraeli firkászoknak sem.Ennek ellenére azt azért halkan megsúgom,hogy a siratófal árnyékában soha,senki nem bizerált sem uzi sem m 16 sem egyéb fegyvereket.Különös képen nem az én koromban.Számomra teljesen érthetetlen ez az esetleg egyesek szimpátiáját kicsiklandozó, zárójeles kitétel.Ez is valamiféle régi jó,de jól bevált módszerekhez tartozó demagógia?
    A Trump és a Mónikával konkuráló nagyasszony közti vita még nincs eldöntve.Annyit besegítek,hogy amikor a hölgy Arkansas nagyasszonya volt,bizony a néger szobalányt esetleges elégedetlensége jeléül sokszor le zsidó kurvázta,mert számára ez volt a létező legnagyobb sértés.Ezt az illető,volt szobalány leírta emlék irataiban.
    Kedves Tanár Úr,befejezésül csak még annyit,hogy elnézve pl. charlie hozzászólásait is valamit nagyon rosszul tetszett írni.

  • Göllner András

    Aki netán kíváncsi lenne arra, hogy mit jelent ez a szó, hogy „legexünk” és a gúgolon, vagy az idegen szavak szótárában kutatgat, segítenék.

    A „legexünk” egy új szó. Még nincs törzskönyvezve. A legkorszerűbb klaviatúra technológia által gerjesztett lingvisztikai innováció – Görög eredetű, (lásd: lego, logos, lexi, és atöbbi)Jelenleg, egy, az EU által finanszírozott magyarországi inkubátorházban pihentetik, több, Orbán-féle „Dakota” szólásmonmdás társaságában. A hagyománytisztelők számára, a „legexünk” a „lefekszünk” kifejezéssel helyetessíthető.

  • Kedves Göllner András!

    Olyan tapasztalatai vannak velem kapcsolatban, hogy én slapajra – vagy bárki másra, horrible dictu Önre – megfontolás nélkül ráhagyatkozom?
    😀 😀

    A különféle kütyükkel nem az a baj, hogy az emberek hülyébbek lennének, mint ezer évvel ezelőtt, vagy épp a múlt században. A kütyükkel az a baj, hogy hasonlatosak a kábítószerhez.

    Vegyük például a zenehallgatást. Apámnak hatalmas hanglemezgyűjteménye volt, és ráadásul már tízéves koromban engedte, hogy egyedül randalírozzak köztük. Elég sokat el is törtem, mi tagadás… Azonban a zenehallgatás mégsem volt a mindennapok mellékes élménye, hanem minden esetben kifejezetten esemény, amire még otthon is rákészültem. (Leülni a lemezjátszó elé, kiválasztani az albumból a kedvencet, TŰT CSERÉLNI, feltenni, elindítani stb…)

    Abban nem mernék azért ítéletet mondani, vajon jó-e, vagy rossz, hogy buszon, villamoson fülben van a hangszórócska. De kétségtelen, hogy egészen más ember az, akinek mindig, mint akinek csak néha, vagy soha. És az se mindegy, milyen zenét hallgat. Jól emlékszünk a hatvanas évekből, micsoda tömegmozgalom (hisztéria?) követte egy-egy népszerű beat-zenekar koncertjeit.

    Kétszáz évvel ezelőtt az átlagember legfeljebb a rigófüttyöt hallgathatta, annak meg semmi mozgósító társadalmi hatása nincs.

  • Avi Ben Giora

    A rigófütynek is lehet ilyetén hatása. Sőt a bagoly huhpgásnak is. Embertől függ.
    Gyurio bácsika! El van marhára tájolva. Nem szivesen teszem hogy válaszra méltatom de MRS Clinton egészen biztos nem eresztett meg ekkora marhaságokat. Már csak azért sem mert „sixe” és a kedves veje is zsidó sőt a kedves lánya hüpe alatt esküdött örök hűséget. Ja és mégvalami. A Siratófal közelében valóban nem szokás sem M 16-ost sem Galilt és még Uzit sem birizgálni. Még durranhat egy nagyott és az arabok provokációnak a maga fajták meg háborús fenyegetésnek fogják venni.

  • A sok egyetemi tanulás megtette hatását,csak sokszor az az érzésem a gondolatokat valami belső sugallat rossz útra terelte,ilyen helyeken nem értem a cikk megnyilvánulásait.
    Nagyon üdvözlettel.

  • Barna 00,
    Ismerni kellene időrendileg is a közelmúlt történelmét.Bill és Hilleri Clinton lánya valóban egy amerikai,ortodox zsidóhoz siklott ki kb.5-6 évvel ezelőtt.Az ominózus lezsidókurvázás az arkansasi kormányzáskor történt.Azóta Bill Clinton 2 kádenciában volt Amerika elnöke,Barak Husszein Obama most novemberben fejezi be a második elnöki kadenciát.Azért egy ekkora számtani géniusznak illene kiszámolni,hogy 4+4 és még 4+4 az összesen 16 még akkor is ha években számoljuk.Sőt,akkor is ha a hitlerájból firkászként osszuk az észt.És hogy egy arra érdemtelen senkiházit én is felvilágosítsak Donald Trumpnak a lánya anyai ágon szín tiszta zsidó.Még valami amiről egy ilyen erev-rávot felvilágosíthatok:A Buckingham-palotára is nyugodtan ki tehetik a mezuzát. Harry és William anyai ágon zsidók,Kate Midleton és William részéről pedig az újszülött Georges trónörökös is fajtiszta Mózes hitű zsidó.Sajnálatomra nem bírtam megállni,hogy a tökfejedbe valami észt próbáljak belepumpálni.Valószinüleg teljesen sikertelenül.Neked jobban fekszik,ha Natanjáhú és Liebermann közé nyomhatod a nagy orrodat.Sajnos már ott tartok,hogy amikor ilyen senkiknek válaszolok már én is kezdek antiszemitává válni.

  • Tisztelt Göllner András!

    Most akkor folytatjuk a témát – mondjuk, csak mi ketten legalább – vagy hagyjuk szabadjára és élvezzük ki az itt megnyilatkozó fórumtársak kéretlen buzgalmát, amellyel illusztrálják a cikk címében szereplő dilemmát: „az érzelem és az értelem párbajáról”?

    😀

  • Göllner András

    @ Almási Alma

    Én a forumtársak buzgalmára szavazok. Lapozzunk. Köszönet a hozzászólásokért.

  • @Göllner
    Úgy legyen!
    (Ha esetleg kíváncsi lenne még valamire, azért csak szóljon…) 😀 😀

  • Avi Ben Giora

    Gyuri apó! Nem szeretek egy topickban üzengetni magának és a Kanadai magyar hirlap nem egy levelező felület. Hogy maga nem egészen éppelméjű az nem titok már. Mitől volna Willam és Henry anyai ágon zsidó? Jóember maga teljesen zsidóhitler lett.

  • Avi Ben Giora

    Csak azért szólok bele az angol királyi családfa vitába, hogy ne Gyuri 10-től tudd meg, hogy ez esetben jól tévedett.

    http://www.amagyaroldal.hu/hirek/content/t%C3%A9nyleg-zsid%C3%B3k-vannak-az-angol-kir%C3%A1lyi-h%C3%A1zban

  • Avi ben Giora:
    „Mitől volna Willam és Henry anyai ágon zsidó?”

    Mitől, mitől…? Egyrészt mert az életének bizonyos perceiben, óráiban, időszakában nolen-volens mindenki „zsidó” lesz. Másfelől meg vagy Adam kadmontól, vagy a majmok és emberek közös ősétől – végülis majdnem mindegy.

  • Jani:
    „Csak azért szólok bele az angol királyi családfa vitába, hogy ne Gyuri 10-től tudd meg, hogy ez esetben jól tévedett.”

    Lehet Az angol királyi család geneológiáját nem ismerem.
    Én azért az Ön helyében némi fenntartással olvasnám a „Magyaroldal” (ahol pl. Torockai László,a Jobbik elnökhelyettesi posztjának jelenlegi várományosa pár éve hosszú kétrészes cikkben fejtette a zsidók mai „vérgyilkosságával” kapcsolatos gyanuját) közlését, hogy ti. „Shakespeare idejekorán fölfigyelt erre és megírta a híres „Velencei kalmár” című darabját (1596), mivel élményeit Angliából szerezte”.
    Ugyanis I.Eduard király 1290-ben kiűze a zsidókat Angliából, Cromwell pedig 1657-ben tette lehetővé a visszatérésüket.Shakespeare (1564-1616) Angliában aligha találkozott zsidókkal.

    Ettől függetlenül, Ön nyugodtan műveledjön csak továbbra is a „Magyar oldal”-ból és a hasonló használt klozetpapírokból.

  • Jani,
    Csak úgy zárójelben emlitem meg, hogy a Goldsmith név NEM feltétlenül zsidó név.
    Márai Sándor magyar iró családi neve is ez volt, és a „Polgár vallomásaiban” elemzi ezt a nevet. Az ő ősei szász eredetüek voltak, báró titulussal.

  • Avi Ben Giora

    Emberek ez a téma annyira mindegy nem? Zsidó létemre mondom annyira nem fontos, hogy ekkora feneket kerítsünk belőle. Mondjuk fá, hogy Diana hercegnő zsidó volt és Erzsébet ennek tudatában nem csípte mivel számolt azzal, hogyan fogja tudni eladni majd az anglikán egyháznak eladni, hogy a későbbi vezetője az anglikán egyháznak egy zsidó nő lesz? Azon kívűl meg köztudott, hogy Dina egy gazdag arabbak csalta meg a férjét Károlyt. Az csak hab a tortán hogy a szeretője a Kasogi család, talán a világ egyik lekoszosabb fegyverkereskedőjének a rokona is, ami pláne hogy nagy szálka volt. De egy szónak is száz a vége. Tök mindegy, hogy Kate Midleton ereiben is zsidó vér csörgedezik. Manapság csak az olyan ortodox zsidók csinálnak ebből ügyet akik azzal akarnak felvágni, hogy na látjátok kikkel vagyok rokonságban? (de ha így vesszük akkor mindenki mindenkivel rokonságban van ha másképpen nem hát Ádámtó és Évától) Jano kösz a linket de tudtam róla. Sajna 100% százalékig nem bizonyítható a dolog, mint ahogy az sem, hogy a híres Hasfelmetsző Jack London egykori réme nem e volt az angolkirályi familia tagja.

  • Titeket csak szidó témák érdekelnek?

  • Bocs: zsidó-szidó, természetesen…

    Vagy szidózsidó?

  • Figyelő

    Kösz’ az infót.Természetesen én is fenntartással fogadok ennél hitelesebbnek látszó sajtóhíreket is, ugyanakkor azt sem zárom ki, hogy némelyik hír – akár – igaz is lehet. Szeretem az érdekességeket, néha utána is nézek, de ideológiailag nem befolyásolnak. Szegény Diana-t sem zsidó származása, sem hercegi rangja nem mentette meg attól, hogy egy ostoba közúti balesetben, fiatalon hunyt el.

  • Belzebub

    Gondolja, hogy aki Öntől olvas valamit, az attól mindjárt olyanná is válik, mint maga? Legfeljebb csak véleménye lesz magáról. Ez mások olvasása esetén sincs másképp.

  • Barna (inges) Gergely,
    Aljas félművelt idiótákkal nem vitázok még akkor sem ha renegát zsidók.Ezennel ugyan úgy vissza zavarom a hitleráji hazájába, mint az Új Kelet izraeli magyar nyelvű újság.Ott sem bírták tovább eltűrni bohócsapkás,csorgó orrú,mindent tudó senkiségét. Egyébként én hiszek a lélekvándorlásban.Ő baromságod az előző életében lehet,hogy egy ökör volt.Azt,hogy miért kell egy ökörből csúszó-mászó önantiszemitává válni még tanulmányozni fogom. Taknyaházi kölyök,térj észhez!Vedd észre,hogy mindenki hülyének néz és lát téged. Azért nem akarják veled éreztetni, mert befogadtak”dísz-zsidónak”.Némelykor tájékoztatással tudsz szolgálni számukra.Előző bekotyogásodban „zsidó létedről” hablatyolsz.Halvány lila gőzöd nincs ennek jelentéséről. Lehet,hogy elődeid bűneként vagy a vezeklés tárgya. Ez azonban még nem bizonyíték rá,hogy tettél valamit ezért a népért.Itt az ideje,hogy kihányjunk magunk közül.

  • Na most megbeszéltétek, ki zsidó és mennyire. Épületes volt.

    Másról is szoktatok beszélgetni?

    Vagy most én akkor jöjjek a turulos szittya magyarságról, rovásírással?

  • Bar(om)na Gergely,
    Találj magadnak egy új Óvó bácsit és panaszolj be,hogy ez a csúnya cionista bácsi megsértett.Pedig te olyan szeretetre méltó jó kisfiú vagy.

  • Almási Alma,
    igazad van.Épületesen idióta ürgének a hülyeségeire válaszoltam, tehát a saját nívómat is lealáztam.Sajnos ez már így megy.Nálunk még a Tórán is szabad vitatkozni.Igaz,hogy egy kislétszámú hülyével a vita egyrészt felesleges,másrészt rosszabb esetben még információval is szolgálhat az itt megforduló rovott írásúaknak. A magam részéről mindig is igyekszem NEM-felvilágosítással szolgálni.Az úgy nevezett”haza árulói”státuszt elkerülöm és igyekszem a témával nem kicsiklandozni a velem szembeni kekeckedő szemétkedőből sem.

  • Jani:
    „Gondolja, hogy aki Öntől olvas valamit, az attól mindjárt olyanná is válik, mint maga?”

    Az ókori Athénben egy nyomorék koldus Szokratésszel gúnyolódott,mondván, hogy neki sokkal több adományt adnak az emberek, mint a bölcsnek. Szokratész válasza: ez természetes,hiszen tudják, hogy akár ők maguk is nyomorékká válhatnak, de bölccsé soha.
    Szinte bizonyos vagyok benne, hogy Ön soha nem válhat olyanná, mint én; Ön tökfe, és az is marad.

  • Belzebub

    Tekintettel paranoiájára – miszerint bárkibe képes náci háborús bűnöst vizionálni (ami nem azonos a bölcsességgel) – elárulom, hogy nem csak Toroczkai és a Magyar Oldal, hanem a maga írásait is „némi fenntartással” és aggódó együttérzéssel szoktam olvasni.

    Ja! Én tökfe vagyok, maga meg tökfej. 🙂

  • Göllner András!

    Igaz, nagyon is igaz! „A felvilágosodás dialektikája sodor bennünket magával, az Isten tudja hová…” Hozzátenném még, hogy a technológia, a technika mindenhatóságába vetett hit, illetve e kereslet dialektikája.

    Történhetett itt akármi, a tömeg jóízűen szundikált, illetve félálomban hallgatta, nézte, billentyűzte, kommunikálta vagy éppen iszogatta az igazi hétköznapi unalom játékos gyümölcseit. Ám ahogy Orbanisztán ebbe a langyos pocsolyába már közvetlenül is – egy adott egyén tálkájába – óriásit köpött hatalmas, addig nem látott tömeg tódult az utcára, pedig „csak” a NET-eddig megélt szabadságába avatkozott be a nekik mindegyhogykicsoda Diktátoruk. „Jobb és bal”, sőt a szélsőjobb is azonnal kitódult az utcára. Ezt a tüntetést is magán az Interneten ütötték nyélbe, szervezték meg szinte pár óra alatt.
    Őfőméltósága persze, erre azonnal vissza is vonta ezt a trójai falovát, míg a többi disznóságát hagyta, ahogy azokat már korábban az állampolgári fejekre borította… Még az sem számított ezeknek az elementáris indulattal tüntetőknek, hogy akkorra már Führerüknek ez már az X-a-négyzeten-edik spontánnak feltüntetett, a technikában tévelygő, amúgy gyenge (ön)tudatuk hátterébe ügyesen becsempészett adókivetési rendelete volt. Ami pedig nem is volt annyira ötletszerű, mert ezt az adót a fidSS-Junta tagok már a hatalom megragadásakor, tehát már korábban is tudták és tervezték… Csak ügyesen kussoltak felőle, és persze nem tették ki előre az ablakba, vagyis az Internetre… Még szerencse, hogy az a facebookos és twitteres öntudat még idejében lángra kapott. Ugye?

    Üdv: KB

  • Egyébként az a megjegyzése, hogy ez a (nem szó szerint) mai komment-kutúra sokszor kimerül a szubjektív, alacsony színvonalú személyeskedő energia pocséklásban, az is teljesen jogos megállapítás. Sajnos a fenti vita nem kis része is ezt igazolja…

  • Kordon Blued:
    „mai komment-kutúra sokszor kimerül a szubjektív, alacsony színvonalú személyeskedő energia pocséklásban,”

    Természetesen így van, szerintem is. Nem régen kommentelek (és ahogy elnézem, nem is sokáig fogok), itt 3-4 esetben a kommentem egy-egy, a tárggyal foglalkozó alaposabb (s természetesen egészében vagy részleteiben vitatható) tanulmány linkjét tartalmazta. Ezekkel kapcsolatban soham egyetlen észrevétel nem jelent meg. Szerintem a KMH egyetlen kommentelője sem olvasta a tanulmányokat.

    Hát.. akkor marad a személyeskedés, az „anyázás”
    Ez egy rövid ideig szórakoztató lehet, de legalább is számomra, elég hamar unalmassá válik; olyan, mint társaságban a viccmesélés. Pedig hát – amint egy jeles gondolkodó 1920-ban más vonatkozásban kifejtette – „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”.

    Más kérdés, hogy maga a műfaj, a komment mint olyan, egyáltalán alkalmas -e komoly témák megvitatására? Kevés KMH-s tapasztalatom azt mutatja, hogy nem.

  • Göllner András

    @ Belzebub és Kordon Blued

    Ne tessenek elkeseredni – a komment-kultúra sajnos olyan amilyen. A hozzászólások itt és sok helyen másutt, nem a szerző mondanivalójával foglalkoznak, hanem különféle mellékvágányokon csalinkáznak. Ez van. Aki ezt a csalinkázást követi nap mint nap, ezzel tölti az idejét, ne csodálkozzék, ha előbb utóbb begolyózik.

    Nagyon sok féle fontos, érdekes és új dolgokat olvashatunk mindennapjainkban másutt mint a KMH komment rovatjaiban. Azok után kell vadászni. Jól is néznénk ki, ha innen várnánk a megváltást. A KMH egy, a sok különféle információ forrás közül. Szemezgetni, cseresznyézni kell a tartalmából, és gyorsan tovább lépni. Aki leragad, az beragad. Szelektív hulladékgyűjtést kell alkalmazni. Ez ennyire egyszerű. És az is, hogy itt valóban finom cseresznyékre haraphatunk időnként, akár a szerzők akár a hozzászólók asztaláról.

  • Belzebub
    2016 május 30
    9:10 de.

    „Más kérdés, hogy maga a műfaj, a komment mint olyan, egyáltalán alkalmas -e komoly témák megvitatására? Kevés KMH-s tapasztalatom azt mutatja, hogy nem.”

    Nemrég járok ide olvasgatni és kommentelni (két hónapja?). Valóban, én is úgy tapasztalom, itt sem működik a párbeszéd, ahogyan az otthoni fórumokon, újságokban FB-n sem.

    Nálunk a fizikában, ha valaki előadást tart, utána a közönség kérdezhet, véleményezhet, és ebben a párbeszédben az előadó (szerző) aktívan részt vesz, ez pedig érdekes új gondolatokat szül és mindenkinek épülésére szolgál. Itt viszont a szerzők nemigen reagálnak, de persze mire is reagálnának? Hogy ki az igazabb zsidó?

    Úgyhogy nemigen állapítható meg, mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás, de való igaz, nem működik a párbeszéd, és JOGGAL. Előbb utóbb magam is elszokok innen…

  • Az internet világában – úgy tapasztalom – az emberek egója a gyalázkodásban teljesedik ki. Talán, mert a valódi életben kénytelenek ezt elfojtani, és a lelki egyensúlyuk megbomlott. Ehhez már pszichológus kéne. 🙁

  • De azt bevallom, linkeket én is csak nagyritkán olvasok el. Engem nem más publicisták, hanem a társaság tagjainak a véleménye érdekel. Az nem vita, amelyik így néz ki:

    ubulka: http:/…/naugye/

    ödönke: http:/…/fenebeléd/

    ubulka: http:/…/ugyanakkor/

    jenőke: http:/…/nadekérem/

    😀 😀 😀

  • Különben régóta gyanakszom, hogy az áltudományok erős elterjedése olyan evoluciós folyamat, ami természetes és hasznos a társadalom számára. Ha ugyanis belegondolunk, a valódi tudomány a sok tanulás és befektetett munka mellett hűvös és józan logikát követel attól, aki műveli. Voltaképpen az embernek a saját kíváncsiságát, fantáziáját állandóan kontrollálnia kell, ami különösen nehéz, és nem is mindenkinek sikerül, de a kontrollt a tudományos közvélemény szerencsére akkor is elvégzi. A tudományok művelése számtalan hasznos dolgot, de legalább annyi súlyos problémát is jelentett az emberiségnek. Különösen a fizika és a genetikai kutatások veszélyesek.

    Ezzel szemben az áltudományok művelése elsősorban az érzelmek segítségével működik. Nem kétlem, sokszor ugyanannyi befektetést és munkát igényel, mint a tényleges tudomány, de mégis sokkal kellemsebben művelhető, hiszen – és itt csatlakozik Göllner felvetéséhez – az érzelmek sokkal közelebb állnak mindnyájunkhoz, mint a hideg ész. És az áltudományos eredmények rendszerint semmiféle rossz hatással nincsenek a társadalomra, csak elvétve jelent egy-egy ember számára veszélyt (mondjuk egy fényevésen tartott csecsemőre).

    Az evolució pedig a haszon és a kár egyensúlyát „nézi”, és korántsem az igazat vagy a jogosat.

  • Na, meglátjuk, lesz-e erre reflexió, és milyen? 😀 😀

  • Báááááámulatos!Ez a reflexiom.

  • Almási Alma

    A véletlen körülmények alakította evolúcióban nem hiszek, mert a véletlen eredője a káosz, nem pedig a rendezettség. Ha a túlélés lenne az evolúció célja, akkor a fejlett szervezetektől az egyszerűbbek felé kéne haladnia. A legjobb túlélési esélyei nem a magasabb rendű élőlényeknek hanem a csótányoknak, férgeknek, baktériumoknak vannak. Vagyis, az mi „evolúciónk” célja nem a túlélés.

  • Göllner András

    A tömegkommunikáció korszakában, nem volt arra példa, hogy az újságírók olvasói levelek boncolgatásával, kommentelésével töltsék mindennapjukat. A post-modern, hyper-realizmus korszakában, viszont azt várják tőlük,hogy ezzel töltsék az idejüket. Ezért nincs ma újságírás.

    Az újságírók ma éjjel nappal twittereznek, mindenre ráugranak ami mozog, ami az olvasónak az eszébe történik jutni, mert ezt várja el tőlük a munkáltató és a post-modern szivatás. Az utóbbi a post-modern közlési technológiák segítségével nyomja az újságíró bőre alá üzeneteit, a farkával csóválja a kutyát. Ne haragudjanak kedves hozzászólók, én más törvényeknek engedelmeskedem. 🙂 Kérem, ezt ne vegye senki sértésnek. Van aki verset ír, és van aki bloggozik. Én ma, például, biciklizni fogok, de viszek magammal rágót :-).

  • En is-foleg a hozzaszolasokat olvasom.
    Megis- engedjetek meg,hogy idezzem
    azt a tudost,aki nehany szoban osszefoglalta –
    amirol mi=hetekig vitatkozunk.
    „Tanulj a tegnapbol,elj a manak-
    es remenykedj a holnapban.
    Legfontosabb azonban,
    hogy ne hagyd abba a kerdezest.”

    „Nem vagyok kulonosebben tehetseges-
    csak rettentoen kivancsi.”
    ALBERT EINSTEIN

    Meg valamit-nem artana tanulni-mindannyiunknak
    ettol a geniusztol.
    Szerenyseget.

  • jani
    2016 május 31
    7:35 de.

    Az evolució nem HITKÉRDÉS.
    És igen, sokszor az egyszerűsödés felé megy. Mikor hogy… 😀

    Göllner András: …fejemen másképp tapad a haj”…?
    Haj, haj…
    Akkor maradt a kinyilatkoztatás.
    Meg a rágógumi… 😀

  • jani
    2016 május 31
    7:35 de

    jaj mámeg…
    Az evoluciónak NINCS CÉLJA…
    Egyszerűen csak úgy „történik”, vagyis esetlegesen változnak az elemei, a véletlenek mentén… Ami aztán pusztul, az el van pusztulva, ami pedig megmarad, az meg van maradva… 😀

  • Göllner András:
    „Ne tessenek elkeseredni – a komment-kultúra sajnos olyan amilyen”

    Köszönöm, nem keseredek el, ahhoz viszonylag kevéssé érint meg a KMH fóruma, de talán még maga a KMH (amelyről nem olyan régen azt sem tudtam, hogy létezik) sem. Viszont gyanítom, hogy mint sok egyéb jelenségre, a kommentelésre sem áll teljesen helyt a „minden olyan, amilyen”, a „minden az ami”, az „ez van” pragmatikus feltevése. „A gyanu gondolkodásának” egyik „áldozata” lehetek, mert nem tudom eleve kizárni, hogy e jelenségnél is „fecseg a felszín, hallgat a mély”.
    Talán érdekes lenne, ha a sok helyről sok kommenetet olvasók közöl egy okos ember megírná az aránylag újkeletű „műfaj” a kommentelés szociológiáját.

  • Almási Alma

    Nem olvasol pontosan. Nem azt írtam, hogy az evolúcióban nem hiszek, hanem azt, hogy a „véletlen körülmények” alakította evolúcióban nem hiszek. Azt is megmondtam miért. Azért, mert a véletlen statisztikai eredője a KÁOSZ, nem pedig a rendezettség.

    Ha egy mosógépet alkatrészeire szedsz és beleteszed egy dobozba, hiába rázod évmilliókig, „véletlenül” sose áll benne össze a mosógép. Ahogy „véletlenül” sose születik egy csodálatos zenemű sem, hiába vered tízezer évig össze-vissza a billentyűket. Ez racionális logika, amit előítéleted miatt összekeversz a vallásos hittel.

  • Göllner András

    @ Belzebub

    Az értelmes és komoly emberek szeretik egymás társaságát. Én leginkább azokat a komoly embereket szeretem akik nem veszik magukat komolyan.

    A kommentelés szociológiája a cselekvés elméletek, a közbeszéd szociológiája sorába tartozik, ott már Weber és Habermas nagyon alapos munkát végeztek. Az utóbbiról, magáról a diskurzus etikáról több kötetben értekezett Habermas (pl: The Theory of Communicative Action című, két kötetes ópuszában. Magyar nyelven is kiadták. Ajánlanám az általa kidolgozott diskurzus etika böngészését.) A helyzet az, hogy ezeket az írásokat nagyon kevesen olvassák, mert a hétköznapi ember nem tud velük mit kezdeni, a tanárok legtöbbje meg abban érdekelt, hogy senki se értse miről beszélnek. Leggtöbbjük macskákat számol Zanzibárban, érthetetlen nyelveket gyárt, vagy egymást ismétli, oszt jónapot. Jól ismerem a terepet.

    Van aki válaszokat, magyarázatokat keres arra ami körülöttünk folyik, van aki meg csak unatkozik, miteszereket nyomogat az orrán, nem válaszokat, hanem a saját hangját, meggyőződését szeretné visszahallani. Sokan ezért az utóbbiért járnak ide. Újra hallhatják magukat, megszólalhatnak. újjászülethetnek. A twitter, a facebook, az instagram az okostelefon, a blog, az interaktiv médiumok, paripát toltak a fenekük alá, mentőővet kaptak a magányosság ellen, mikrofont kaptak a a kezükbe, és ezzel szórakoznak. Úgy érzik, hogy újra számítanak, akár celebek is lehetnek. És miért is ne ? De vannak mások akik azért jönnek, hogy megsajnáltatssák magukat, vagy kiengedjék magukból a felgyülemlett mérget, gyülöletet, az irigységet, a csalódást, amit az élettől kaptak. És van aki meg azért, hogy foglalkozzon velük valamelyik kedvelt szerzőjük. Sok féle zene van és sok féle muzsikus, Belzebub.

    Engem az a hozzászólás érdekel, amelyik a Jazz nyelvén szólít meg, nem kottából játszik, hanem improvizál, de nem össze vissza mint egy eszelős, hanem pontosan, precízen, tisztán, a fontos törvények mindegyikét betartva, késztet a cselekvés útjára, amit aztán, nem azonnal, nem pár rövid mondatban, hanem egy sajátos futam vagy alkotás formájában játszok el. Ezért szeretem a szimbolistákat is, és ahogy ők szólnak hozzá mindenhez (Rimbaud, Malarmé, Baudelaire, Huysman, Hamsun, Miller, Ady, csak hogy egy pár nevet említsek) Kevés ilyen hozzászólással találkozom itt a KMH oldalain, és bevallom, nem is ezt várom ezektől az oldalaktól. Eljárok ide muzsikálni időnként, több helyen is játszom, legszívesebben kinn az utcán játszanék, ahol senki se baszogat azért, hogy mért nem tudok helyesen írni magyarul. (FBV) Megvannak az általam prefereált helyek ahová járok, nem twitterezek, nincs facebook oldalam és nem is lesz. A szett végén kimegyek az utcára, hogy kiszellőztesem a fejemet. Nem ülök be a közönség soraiba, magányos srác vagyok. Egész életemben útáltam a smúzolást.

    Sajnos csak ennyit tudok most mondani e témában, és már ez is túl sok volt. Gyakorolnom kellene valamit, csak azt nem tudom eldönteni, hogy mit.

  • Göllner András

    És most azoknak akik kizárólag az értelem hullámhosszán kérik a zenét.

    A KMH az EGYEDÜLI magyar nyelvű, on-line hírlap Kanadába, amelyik önkéntes erőböl, mindenféle anyagi támogatás, nyafogás, kunyerálás nélkül, síkra száll a szólás szabadság, az emberi méltóság tiszteletéért, a demokratikus értékek védelmében. A legnagyobb, legtökösebb ilyen orgánum Magyarországtól nyugatra. Ezért nyerte el tavaly a szabadsajtó díjjat. Azért pakolja ide az ürülékét az összes Orbánista, helyesírást követelő, nép-nemzeti balfácán, mert el akarja folytani ezt, a szabdság halványan pislogó kis lángját. Aki el akar húzni innen, az tegye azt, amilyen hamar csak tudja, ne kéresse magát. Menjen, Isten áldásával. Vigye sérelmeit, nyalogassa sebeit ott ahol jól esik.

    Én odafenn, a szinpadon, fizetésnélküli munkával támogatom e lap küldetését, és kollegámat, barátomat, Christopher Adamot és azt a szellemiséget amit a lap munkatársai képviselnek. Én azért zenélek fenn a szinpadon, azért nem megyek le a dühöngöbe sarat dobálni, vagy hosszas levelezésekbe bocsátkozni azokkal akik különféle csalikkal csábítanak, mert akkor az életbe nem maradna erőm és időm, arra amit felvállaltam.

    Jó éjtszakát emberek. Azt hiszem részemről befejeztem az érzelem és az értelem vetélkedőjét.

  • jani
    2016 május 31
    3:28 du.

    „…a “véletlen körülmények” alakította evolúcióban nem hiszek. Azt is megmondtam miért. Azért, mert a véletlen statisztikai eredője a KÁOSZ, nem pedig a rendezettség.”

    A fizika szerint csak zárt rendszerben van így. Nem zárt rendszer esetén –
    amikor például a rendszerbe energiát pumpálunk, – csökkenhet az entrópia, ami bulvárnyelven „rendeződést” jelent. Tehát például lokális esetben (amikor a Nap kivülről melegít, vagy amikor külső csülkös bablevest, és egri bikavért viszel be a szervezetbe) ez a helyzet áll elő. De azt sem tudjuk, vajon a gyorsulva táguló világegyetem zártnak tekinthető e? Aligha.

  • Göllner András:
    „Az értelmes és komoly emberek szeretik egymás társaságát.”

    Ez biztos így van. De ki mondta Önnek, hogy én értelmes és komoly ember vagyok? Szó nincs róla!

    „közbeszéd szociológiája sorába tartozik, ott már Weber és Habermas nagyon alapos munkát végeztek.”

    Max Webert viszonylag jól ismerem. Habermastól a Strukturwandel der Öffentlichkeit-et ismerem, A kommunikatív cselekvés elméletét ugyan elolvastam, de már nem igazán alaposan. Az idős Habermast nem kedvelem annyira, mint a fiatalt. Az idők során sokat változott (mint mi is, mindannyian), de szeintem nem előnyére. Engem ma jobban érdekel Foucault, mint az idős Habermas. Max Weber más, talán mert ő sokoldalubb, ezért időtállóbb.

    „ezeket az írásokat nagyon kevesen olvassák”

    Hmm… egy korábbi hozzászólásban említettem, hogy Magyarországon a szó tág értelmében vett kulturális leépülés szerintem oly mértékben túlment a politika szféráján, hogy az egy valahai esetleges kormányváltással, választási győzelemmel nem korrigálható. (Néha, Ady prózáját olvasgatva, az volt az érzésem, hogy az utóbbi 110-120 évben Magyarországon semmi nem változott, csak a technológia; a problémák ugyanazok.) Failed society, s attól tartok, ezen majd csak egy nemzeti tragédia árán fog túljutni.

    Ám ezek szerint tévedek; Ön szerint Kanadában nagyon kevesen olvassák pl. Webert vagy Habermast. Magyarországon viszont még a magamfajta műveletlen állatidomár is.

    „Legtöbbjük macskákat számol Zanzibárban”

    Oh, azt én is de szívesen tenném! Bár semmi okom a panaszra, az öszvérek és szamarak tanítgatása az integrálszámítás alapvető szabályaira szintén érdekes, engem legalábbis leköt. E munka eredmenyes végzésehez néhány hasznos tapasztalatot nyertem itt, a KMH fórumán folytatott eszmecserékben is.

    „A twitter, a facebook, az instagram az okostelefon, a blog, az interaktiv médiumok, paripát toltak a fenekük alá,”

    A facebookon, a twitteren nem voltam és nem vagyok rajt. Az internetet viszont sokat használom. Az instagramról nem hallottam, nem tudom mi az; új analóg fotóeljárás? Tévém nem volt, de ahogy a gyerekeim iskolába kerültek, kikövetelték; eleinte jó DVD-meséket néztek rajta, ma már csak szar US-horrormeséket. Borzasztó. De azért néha én is nézem a TV-t, csak olyankor nem kapcsolom be. A mobilomba már nem lehetett akkumulátort kapni, vettem egy új mobilt. Okosat. Ha már én nem vagyok okos, legalább a telefonom legyen az.

    „mentőővet kaptak a magányosság ellen, mikrofont kaptak a a kezükbe, és ezzel szórakoznak.”

    Lehet, de ez miért baj, kinek ártanak vele? Mikrofont én is használok, mert a Skype olcsóbb, mint a telefonálgatás.

    „Úgy érzik, hogy újra számítanak, akár celebek is lehetnek.”

    Ha számítottak, nyilván számítanak. Ha nem számítottak, valószínűleg változatlanul nem számítanak. Mi az a „celeb”?

    „És miért is ne ?”

    A dán szerint: „Túlontúl becsvágyó az, akinek nem elegendő, hogy rajta nyugszik Isten tekintete.”

    „szeretem a szimbolistákat is, és ahogy ők szólnak hozzá mindenhez (Rimbaud, Malarmé, Baudelaire, Huysman, Hamsun, Miller, Ady,”

    Huysmant sajnos egyáltalán nem ismerem, az sem tudom ki volt. Hamsunt is alig, csak az Éhséget olvastam tőle, azt is magyarul. Most próbálom (szamáretetés közben) eredetiben is, a Gutenberg Projectről letöltött „Sult” itt van a gépemen; nagyon nehezen megy.

    „nem tudok helyesen írni magyarul.”

    Már én se. No és? Tudja hány ember él a világon,aki nem tud magyarul? Ha a magyar tanult nyelve, és azt felejti el, nem számit; annyi nyelv van a világon, majd megtanul másikat. Persze, ha Önnek is a magyar az anyanyelve, és azt felejti el, az több mint rossz. Nekem legalábbis fontosabb, mint az un. „haza”, a szülőföld, az állampolgárság (de valamilyen használható, érvényes útlevél azért kell az embernek!), stb.

    No, jól telerondítottam a KMH fórumát, de most egy ideig megkímélem Önöket magamtól.

  • Almási Alma

    A mi fizika világunkban azokat a törvényszerűségeket, amelyekkel a valószínűséget vizsgáljuk, nem érinti, hogy zárt rendszerben vagy a végtelen térben tesszük-e. De aki nem hiszi, számítsa ki mindkét esetben, hogy 2×2 mennyi egy zárt és mennyi egy táguló világegyetemben.

    http://teremtestudomany.hu/veletlen/

  • jani
    2016 június 1
    10:58 de.

    Le vagyok bunkózva… 😀 😀 😀

  • Feltennék egy szerény kérdést:

    Vajon azok, akik alkalmasak lennének elemezni és megvilágítani a világ dolgait, pláne ha fontosnak is tartják az egyszeri emberek elméjének művelését, miért fordulnak el undorral a FaceBook-tól és más közösségi fórumoktól? Nem az ő dolguk lenne kitartóan és türelemmel gyomlálgatni, helyretenni az ott megjelenő léha és talajvesztett megszólalásokat?

  • Belzebub
    2016 június 1
    7:32 de.

    Felvidámítottál… 😀

    „Mi az a celeb?”
    Hát én csak egy szimpla vénasszony vagyok, és amikor elkezdtem az internetre járni (kb. 2000-ben), fogalmam sem volt ezekről az újmódi kifejezésekről. Meg se ragadtak a fejemben, és derekasan összekevertem őket. Szóval kezdetben komolyan meg voltam róla győződve róla, hogy a celeb, meg a zombi ugyanazt jelenti, valami felmelegített hullát… 😀

    Azt hiszem, elég jól beletrafáltam…

  • Kedves Alma 12:26, a társadalmunk életével foglalkozók közül csak a lusták és a mondanivaló nélküliek nem használják az Face és más közösségi oldalakat. Eszmetársaim már tíz éve remek munkát végeznek, hisz minden kimutatás a nemzetiek mindent behálózó aktivitásáról szól. Van mondanivalójuk, szeretnek dolgozni az ügyért akár ingyen is, és megpróbálnak szerethetőnek mutatkozni. A baloldalból az egyik mindig hiányzik, emiatt sikertelenek a kibertérben.

  • charlie, betennéd a ennek Facbooknak internetes címét?

  • charlie
    2016 június 1
    2:38 du.

    Ahha…
    „… és megpróbálnak szerethetőnek mutatkozni. ”
    Szóval ez egy szerepjáték?

  • Na igen itt a probléma. Beismerés (2,38) számba megy, hogy Charlie és az ő „eszmetársai” már tíz éve mindent behálózó aktivitással – ahogy mondja – erőszakolják meg a gyenge védekezni képtelen, fegyvertelen lelkeket. Ez a fajta újszerű „technikai lehetőség” műveletlen fők milliói számára inkább jelent hurkot a nyakuk köré, mint valamilyen előrelépést a bölcsesség szféráiba. Hogy pl. ilyenek nyúljanak a hónuk alá, hát…
    Ez a fajta „felkarolás” inkább hasonlít a hitlerizmus, horthizmus, vagy egy polip kitárt karjaira „az ún. nemzettársak” felé, mint valamilyen általános jótétemény kiterjesztésére. Mert aki csak egy kicsit is kiadva önmagát ismeretleneknek a Facebook csataterein, az vegye úgy, hogy fekete lyukba dugta nagy-lábaujját. Előbb utóbb elvész, nemcsak a világ, de a sajátmaga számára is… Rövidesen ki és felhasználja ez a kiber gépezet és az abban ügyesebben korcsolyázó rosszándékú csoportok s az egyén, az egyéniség feloldódik ebben a kaotikus kiber-térben…

    Tegnap egy közkedvelt tévé krimisorozat a Csont egyik részében egy igazi bájos cicababa sírva vallja be, hogy a barátnője hogy becsapta őt egy hamisított márkájú táskával…stb, aztán mint egy cukika csecsemő nagy hüppögve, kielégülten mégis kijelenti, hogy de jól megadtam neki: töröltem a barátaim közül!!! – Tudniillik a Facebookon.

    Ha tényleg íly tragikus az emberi jövő útja, akkor Ádám! Fordulj inkább vissza!!!

  • Tanarúr,
    kicsit vissza olvastam és 2016 máj 25 6:17 es pimasz antiszemita mocskolódását akkor nem nagyon vettem sértőnek.Eszembe sem jutott megszólítani.Amikor jóval később próbáltam emberi hangot alkalmazni egy arra érdemtelen aljadékra,pimaszkodása kezdett határokat átlépni.Nos…Szégyenkezve visszavonom azt a Tiszteletet amit nem Önnek,hanem magának szántam.Nem beszélve arról,hogy pofátlanul,csendőr módra letegezett. Rossz volt emberismeretből az első andungom. Ezentúl majd jobban oda figyelek. Ezen a szemeszteren bedaciztál.

  • Göllner András

    @ Gyuri Bá’

    Pimasz antiszemita mocskolódónak tartasz ? Mivan Gyuri Bá’ ?? Teljesen begerjedtél ?? Elszálltál ?? Nekem így is jól festesz. Csak vigyázz nehogy neki menjél egy kanadai libának oda fenn, a magas légáramlatokban. Ha legközelebb beszélünk magázni foglak, jó ?? Csillapodj le szépen. A lányok nem szeretik a dühös öreg embereket. 🙂 🙂 Tekints engem puszipajtásodnak 🙂 🙂 Ettől jobban fogod érezni magad. Salom.

  • Köszönöm,én mindig is nagyon jól érzem magam.Akkor is ha az egyetem gúnárjait egyedül hagyom repkedni.Nekem ez a salom elköszönés úgy tűnik mint mikor a Bartus Lacinál valaki vagy akár egy senki arra hivatkozik,hogy”nekem vannak zsidó barátaim is”.

  • Göllner András

    @ gyuri 10

    Magázzunk Gyuri Bá’ Maga tényleg nagyon hülye. Ettől még nagyon jól érezheti magát. Én attól érzem jól magam, hogy nem kell magával foglalkoznom, György. Így már jobb ? Na hála a jó úr Jézus Krisztusnak, ezen is túl vagyunk. 🙂

  • András,Andor,Endre(lászló is volt a családban?),
    Én akár alá is írom,hogy hülye vagyok,mert mindenféle jött-mentekkel szóba elegyedek.Persze ebbe belejátszik az is,hogy nagyon szeretek zoológiával is foglalkozni. A valóban született degeneráltak soha nem beszélnek saját hendikepjükről,mert egy-két egyetemi diplomával el lehet takarni.Persze nem a végletekig. Kibújik a szög a zsákból,amikor már semmi és senki nem segít a takargatásban,segítségül hívják a zsidó rabbit is.Kedves gondolat,hogy bizodalmát a 2016 évvel ezelőtti zsidó rabbiba veti.

  • Göllner András

    @ Gyuri Bá’

    „Én akár alá is írom, hogy hülye vagyok”

    Na végre. 🙂

  • jani
    2016 május 31
    3:28 du.

    Janim! Akkor lehetséges, hogy az Úr is magyar volt? (Merthogy a KÁOSZ…) 😀

  • falusi,
    itt az igazság!tavaj előtti nyáron a keletinél hallottam egy fogatlan,őrült kinézésű öregasszony olan hangosan rikácsolta,hogy Jézus Krisztus magyar volt,hogy ez már egy megcáfolhatatlan bizonyíték arra amit janinak írsz.

  • göllner öcskös,
    ez idézőjel nélkül hozzád illőbb lenne,de rólad így is elhiszem.