Szigetvári Viktor üzenete Gyurcsányéknak: A mások megsemmisítésére törekvő gyűlölet rossz tanácsadó

2016 június 11 9:00 de.27 hozzászólás

A héten megjelent egy írás a Demokratikus Koalíció által mentorált Nyugati Fény blogon az ellenzékről. Ebben sajnos immár a személyeskedő lejáratáson túl a hazugság útjára is léptek.

A Fidesz vádját átvéve Gyurcsány Ferenc pártja azt állítja az Együttről, hogy amerikai pénzből működik. („Forrásaink szerint az áll, hogy az amerikai szponzorok ultimátumot adtak a pártvezetésnek.”) Gondolom, néhány hét, és Gréczy Zsolt soros-bérencezni is fogja azt az Együttöt, amely minden ki- és befizetésről negyedévente önkéntes tájékoztatást ad, és támogatóit mindig, mindenhol büszkén feltünteti.

Ha Habony vádjaival rágalmazza a DK az Együttet, akkor hogy akarnak ők győzelmet 2018-ban? Attól jobb lesz? Nem. Inkább Orbán Viktor kér egy kávét.

Ez a mai cikk szomorú fejlemény. Szerintem, és az Együtt szerint is lehet győzni 2018-ban. Ehhez mi új szavazókat szeretnénk hozzátenni, mert a 2010-es tortaszeletek ellenzéki újraosztásából nem lesz győzelem soha. Támogatottsági adataink érdemben javultak 2016 folyamán, rendszeres a 4%-os adat, ami – látva, hogy a kispártokat manipulációs szándék nélkül alulmérik a mérvadó intézetek is – bizakodásra ad okot, és a megkezdett munkát folytatjuk tovább.

Úgy látszik kétszáz valahány dunaújvárosi szavazat után a DK és Gyurcsány Ferenc nem érti, hogy az élni és élni hagyni alapelvének tisztelete nélkül nem lesz győzelem.

Tegnap, Szegeden a volt miniszterelnök elmondása szerint csak a DK az egyetlen, igazi ellenzéki párt. Szavaikból, blogjaikból az látszik, ők úgy hiszik, lesz olyan, hogy csak a DK fog létezni, sőt, az volna jó.

Én erről másként vélekedem. Az ellenzéki oldal fenntarthatatlan feldaraboltsága nem jó. Együttműködés kell, és más formában kell megtalálni a győzelem útját, mint egyesek azt 2014-ben gondolták. Személy szerint külön listákat állítanék és előválasztást rendeznék, de elfogadom, ha vannak erről más vélemények is.

A legfontosabb az, hogy lehet vitázni egymás gondolatairól, lehet vitázni arról, hogy ki, mit gondol az egykulcsos adóról, a terror törvényről, a világkereskedelemről, a kötelező kvótáról vagy az elhibázott oktatási reformról. Ilyen ügyekben LMP-s, PM-s, szocialista vagy DK-s politikus is mond sokszor fontosat, figyelemreméltót, függetlenül attól, hogy kinek van igaza. Hiszen ha demokraták vagyunk el kell fogadni, mindig lesznek mások, akik bár demokraták, másként gondolkodnak.

Mi elfogadjuk mások létezését, a legjobb volna, ha mások is így tennének.

A Nyugati Fény a mai blogjával ezen lépett túl. Vádlóan amerikai pénzt sejtet az Együtt mögött, Orbán pártjának vádjaival rágalmazva az Együttet, és elvitatva létjogosultságunkat.

Ez méltatlan. A kormányt ellenző választók egy része a DK-ra, más része az Együttre, akar szavazni, vannak szocialista szavazók, LMP-sek és PM-esek. A mások megsemmisítésére törekvő gyűlölet rossz tanácsadó. Van hely többeknek, van szerep többek számára, csak új szavazókat kell hozni, és akkor lesz kormányváltás.

Szigetvári Viktor

Szigetvári Viktor

Szigetvári Viktor

27 hozzászólás

  • Kedves Viktor – ellentétben a másikkal:)- Ön egy jó, okos politikus és ezzel hatalmas felelősége van, hogy az ellenzéket valahogy talpraállítsák. Sajnos ezzel a cikkével pont a saját kardjába dől bele. Bizony minden ellenzéki párt hibát, hibára halmozott az elmúlt 10 évben. Azzal, hogy nyilvánossan alávág a DK-nak, azzal pont azt csinálja, amivel vádolja a DK-t. Ha igaz is, amit ír, ami magában egyáltalán nem lenne baj, azt akkor se a médián keresztül kellene kitálalnia. Hívja fel a DK-t és közölje velük!
    Borzalmas látni, hogy az ellenzéki pártokon belül sokkal kisebb a vélemény különbség, mint magán a Fideszen belül, Önök mégis állandóan egymást támadják. Ennyit legalább megtanulhatnának már végre az átkozott Fidesztől, hogy nem támadják egymást. Ez mindegyik demokratikus ellenzéki pártra vonatkozik. Amíg ezt nem látják be, addig teljesen kilátástalan a helyzet és komoly felelőség terheli mindannyiukat. Amikor ilyen cikkeket olvasok, mindig az jut eszembe, hogy a Fidesz röhög a markába, és még sokszor ennél is rosszabb, hogy ez pontosan Fidesz megrendelésre történik.

  • Ez elég közismert, hogy Bajnaiba nagyon bíztak az amerikai tanácsadói. Ezzel nincs baj, csak azzal, hogy az amerikaiak olyan éleslátóak ebben a kérdésben, mint amilyen fair Orbán a fociban.

    2018 még messze van, addig sok minden történhet, még a választás bojkottja is vagy az arányos választási rendszer követelése az ellenzék részéről.

  • Miklos Banfi
    2016 június 11
    10:18 de.

    Egymástól akarnak a kis pártok szavazókat szerezni, mert máshonnan nem tudnak.

    Abba kéne összefogniuk, hogy Orbánt elszámoltatják, mindjárt megugrana a népszerűségük! Ki hiszi már el ezt, hogy majd 2018-ban győznek? A 2014-es kudarc után?

  • Teljesen elképesztő! Soha nem tudnak összefogni a magyarok, a baloldal vezet ebben! Mindenki kiskirály akar lenni, kakas a szemétdombon. Ezért van ennyi ellenzéki párt is, szerintem.

  • Na jót derültem…..Nem akarok belemélyedni túlságosan a cikkbe,de már az elején kiderül a lényeg:

    Orbán „vádja” nagyon is igaz,Gyurcsány Fletó már csak tudja….
    meg ugye kinti hiteles források is igazolják mindezt!!!!
    méghozzá biztos forrásból!Most az egyszer tényleg igazat
    mondott a szerencsétlen,aki miniszterelnökségre pályázik…..
    Nemcsak a múltjuk miatt,hanem a nagy eszük,összefogásuk …..
    miatt sincs semmi esélyük szerencsére a következő választáson,de
    a teljes lecsúszásra igen!
    Gratulálok,csak így tovább fiúk!

  • Mit vagy oda Viki? Egy kutya kölykei vagytok, ők is olyanok, mint ti: hazugok és tolvajok, de ti sem vagytok hazaárulók, mert nektek az nincs. Mit össze tudsz picsogni, ha rálépnek apuci és apuci kicsi fiának a lábujjacskájára, de az ellenfeleidet (a te értelmezésedben az ellenségeidet) te szidhatod, rágalmazhatod…

  • Na, megnéztem a forrást. „Nyugati Fény”…

    http://nyugatifeny.blog.hu/2016/06/09/veluk_kellene_gyozni_2_ev_mulva_ketsegbeejto_allapotban_az_ellenzek_felidoben

    Nem találtam semmit ezen a lapon, hogy ki írta ezt a cikket (blogot?)

    Csak ennyi: „A Nyugati Fény az ország legütősebb ellenzéki gerillamédiája…”
    Jah, én meg az ország legizgalmasabb tinédzsere vagyok.

    Szigetvári viszont mindent tud,amit ízibe el is mondd nekünk. Szerinte tehát ezt Gyurcsányék írják. Természetesen. És megvádolják szegény Együtt-et, hogy amerikai pénzből lébecolnak. Jah! És hamarosan sorosbérencezni is fognak. Biztos vagyok benne… Mert ezek ilyenek… ármint a Gyurcsányék… Szigetvári Viktorék viszont nem vádolnak senkit semmiféle disznósággal. Ez egy ilyen dolog.

    Ti meg ezexerint most jöttetek a hathuszassal… 😀

  • Kedves Miklos Banfi!

    TE vagy az aranyos, jóhiszemű, ártatlan, mosolygós… de nem én… 😀
    Remélem, azóta már rájöttél erre… 😀

    Te csak szavazz a „Seres Mária Baráti Köre” nevű pártra. Az a leghitelesebb…

    Szerintem felejtsük el eztet a Viktort is, a druszájával együtt…

  • Sajnos az ellenzek tobbet kritizal mint maga a Fidesz, es teszik azok akiknek szinte minimalis a tamogatottsaguk, vagy ugy gondoljak masik lejaratsaval pozicionalhatjak magukat.
    Gyurcsany tovabbra is megy es elore ,hisz jarja az orszagot, mindenhol telt hazzal,lehetne utana csinalni, nem kritizalni. Lehet nem tudja befogni az egesz orszagot de ezt csak sajnalhatjak otthon ,mert se az o szemelye Viktorkanak nem tetszik,de az osszefogasba se jeleskednek.Akkor?marad a Fiesz es csak felesleges duma reszerol minden leirt sor.

  • Mintha hiányozna ebből a kommenthalmazból a politikai tisztánlátás…

  • Hianyerzeted a Szigetvari Viktor potolja.

  • Na végre! Tisztul a kép. A Gyurcsányt jól ismerő Szigetvári, – volt tanácsadója – kijelenti, hogy Gyurcsány a hatalom megszerzése érdekében hazudik, és csoportokat szeretne megsemmisíteni politikai meggyőződésük miatt! Tehát a nagy ElQró is náci lett!

  • Szigetvári Viktor
    Mit szól ahhoz fiatalember, hogy Orbán gazd.fejlődés HELYETT
    RENDre törekszik a következő években ???
    Valamint, Mari néni mint pletykafészek, sosem süllyedne egy idióta cikk kitárgyalásáig. Én már csak tudom…)))
    Szervusztok, jó reggelt !

  • Kedves Figyelő, ez a mondatod nem igaz: „Soha nem tudnak összefogni a magyarok,”. Az ország az utóbbi évtizedek politikailag legkiegyensúlyozottabb éveit éli. Bizonyíték, hogy a hónapok óta lázított pedagógusok, ápolónők, orvosok stb. hatalmas kormányellenes tüntetésére készültek tegnap, aztán kiderült kétezer ember a maximum, akit ez ügyben az utcára sikerült vinni.
    Ugyan a lefasisztázott kormány lovasrendőrökkel és vízágyúval „demokrataként” szétverhette volna a tüntetést, de hagyta, hogy közröhejbe fulladjon az egész marginális csoportocska.

  • Érthető Szigetvári frusztráltsága, hisz sehol nem tudta eddig átlépni azt a bizonyos „5 százalékot” : piarista diák… Navracsics… Werber… Medgyessy… Gyurcsány… Bajnai…s most: Együtt (de kivel?!)

  • Avi Ben Giora

    Figyelő sajnos igazat mondott. Kakasviadal a szemétdomb tetején. Összefogás az soha sem volt a magyar erőssége. Volt egy 1848 aztán egy 1956 és annyi. Azóta csupán csak biztonyos pártérdekekből van összefogás vagy ahhoz hasonló, de ha sikerült is két pártnak összefogni az osztozkodásnál azonnal szemen köpik egymást. Most még el sem kezdődött a nagy megméretés de már most elkezdenek köpködni egymásra. És ha ilyen pontos információkkal rendelkeznek hogy kvázi Soros és bizonyos csoportok ismét pénzeket fecskendeznek bele a magyar ellenzékbe(ami csupán papíron van mert az ellenzék sem akar mást csak beülni a bársonyszékbe és tovább lopni gyarapítani a saját vagyonát, a sok hülyének meg beadni a mézes madzagot hogy ha rám szavazol lesz minden)nevezze meg a pontos forrást és próbálja azt hitelt érdemlően igazolni is. Mondani már mindent lehet büntetlen de bizonyítani is kell.(avagy kellene)

  • Avi Ben Giora
    2016 június 12
    7:26 de.
    Nos miért is tud a Kakasviadal külső közönsége mindig felülkerekedni: mert a sok buta magyar mindenkivel tud, csak saját magával nem tud toleráns lenni és nem a józan ész hanem a belé táplált irigység motiválja az elhamarkodott, átgondolatlan, betegesen önromboló cselekedeteit, amit persze a felhajtók kéjes örömkönnyek közepette folyamatosan konstatálnak!

  • charlie!

    Teljesen igazad van,erőlködnek,veszekednek,uszítanak…..ennyi telik tőlük,se a DK se az együtt nem rúg labdába,az MSZP pedig
    szintén mélyponton van a győzelemhez,és mindezt Gyurcsánynak
    köszönheti,aki a bukásába nem tudott belenyugodni(nem volt véletlen!és a régi pártjába igyekszik beletaposni….meg az elveibe….(?) is!
    Hát ez van!!!!

  • Marcsi
    2016 június 12
    2:04 du.

    Tényleg csacskaságokat írsz…

  • Avi, innen nézve nem hiszem el a Soros mesét! Valaki, valamelyik sajtó agymosást végzett szerintem.
    Nem látom be, hogy a USA-ban élő Sorosnak, mi haszna van a magyar baloldal győzelmében?
    Sajnos, mindig kell egy MUMUS akit okolni lehet.
    Viszont tapasztalatom az, hogy igenis a külföldön élő magyar baloldal erős munkát végez, a mai kormány megbuktatására!
    Többekközött ez az oka a sok külföldi sajtó negatív véleményének Orbánról!

  • Igy van, kedves Seres Robert!
    Én ma is magyarnak tartom magam és pártolom az értelemes megmozdulásokat. Hiszen 56-os vagyok.Akkor volt az utolsó alkalom, hogy a magyar összetartott 10 napig!

  • charlie
    2016 június 12
    3:17 de.

    Ja, csak három betelefonáló jelezte az ATV-ben, hogy pont Orbán osztályozása alatt ment el az adás! 🙂 Többi csatornán érdekes nem szakadt meg a műsor, de pont az élő közvetítés akkor romlott el, mikor Orbán nevéhez értek a tüntetők!

    Akikkel tele volt az Erzsébet-híd! Az egy dolog, hogy Orbán nem lövet, hálásak is vagyunk érte, csak kár, hogy szarik mindenkinek a véleményére, aki nem az ő seggét nyalja!

  • Almási Alma!

    Én itthon élek,tudom mit beszélek a valóságot írom, amit átéltem,megtapasztaltam,míg sokan fölényeskedve osztják az „észt” kintről,hiteltelenül,vádaskodva!
    Nincsenek komplexusaim sem ész,intelligencia sem tájékozottság,sem hitelesség
    terén a sok gyűlölködő,kétes(kicsodák,,micsodák?…)primitív,a helyesírást sem ismerő….”elemekkel” szemben,itthon élek és MAGYAR vagyok,nem fizetett provokátor!

  • Ja és tükörbe is merek nézni Szigetvárival,Gyurcsánnyal és sok itteni hozzászólóval szemben!
    Önálló véleményem van (amivel itthon sokan egyetértenek),sajnos
    tudom,hogy ezzel erősen irritálom a fanatikusokat,akik vagy ész,
    jellem hiányában,vagy érdekből még mindig védik a lecsúszott baloldalt.Az a vicc,hogy sok baloldali is elismeri és tudja ezt!

  • hazai lámpa!

    Orbán szerencsére (Gyurcsánnyal szemben) nem lövet,de az nem igaz,hogy „szarik” (te írtad..) a mások véleményére,kivéve a
    jellemtelen,primitív,bunkó provokátorokat,ami ugye helyes…!!
    Lehet kritizálni,kérdezni (én többször is megtettem,mert nem vagyok elvakult,elfogult”pártkatona”és többször normális,kulturált választ is kaptam!!!)csask nem mindegy,hogyan?…na ezt kéne sokaknak felfogni!
    Egyébként a TV-ben a napokban több estben volt adáshiba,képhiba filmek alatt is,a teljesség és az igazság kedvéért!!!!!!!!
    alatt is

  • Marcsi
    2016 június 13
    5:03 du

    A jellemtelen, bunkó, primitív provokátorok így beszélnek szerinted: „A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia.”

    Vagy azon háborodtál fel, hogy a kormányt egyesre osztályozták? Az tényleg elég kemény volt, majdnem olyan, mint mikor a fociultrák autókat gyújtogatva követelték Gyurcsány távozását …

  • hazai lámpa
    2016 június 13
    5:44 du.

    „A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia.” (Elhangzott a Tanítanék! tüntetésen.)