Viszontlátásra, Európai Unió! Gondolatok a Brexit-ről
Eddig többnyire az volt a politikai valóság, hogy miközben egy kulcsfontosságú szavazás előtt simán győzelemre állhattak az anti-establishment erők, azért a szavazás napján a társadalom mindig visszalépett a szakadéktól és a biztonságosabb status quo mellett voksolt. Gondoljunk csak az idei osztrák elnökválasztásra, vagy a tavalyi görögországi krízisre, ahol az utolsó után percekben – Donald Tusk erélyes intervenciójának köszönhetően – az addig még radikális-populista Alexisz Ciprasz-kormány végül elfogadta az EU-s mentőcsomagot, annak kemény feltételeit és kis híján benne maradhatott Görögország az eurózónában. Egy évvel korábban pedig a skótok szavaztak az Egyesült Királyságból való leszakadás ellen.
Ezúttal nem érvényesült a hagyományos logika, amiután 52-48 arányban szavaztak a britek az Európai Unióból való kilépésre. A kilépéspártiak a magyar, lengyel és egyéb posztkommunista kelet-európai gazdasági bevándorló ellen hangolták a brit lakosságot. Miközben ez a módszer nem vált be Skóciában, Londonban és Észak-Írországban, észak és közép-Angliában annál inkább.
Donald Trump, aki anti-establishment színekbe öltözve kampányol az amerikai elnöki székért már diadalmasan bejelentette: az angolok „visszavették országukat.” A brit felmérések alulbecsülték az anti-establishment, elitellenes hangulatot Angliában. Vajon ugyanez mondható az amerikai elnökválasztási felmérésekről is?
A gondok igazán most kezdődnek és nem csak az Egyesült Királyság számára. A bukott „Gyere haza” program ellenére, Orbán Viktor kormánya nem tudna mit kezdeni 350 ezer, kényszerből hazatelepült angliai magyarral. Részben ezzel magyarázható az a cinikus húzás, hogy a Fidesz angol nyelvű hirdetéseket vett ki brit napilapokban, melyben az EU-ban való maradásra próbálta rávenni a briteket.
A hazatelepített magyar gazdasági bevándorlókon kívül, a másik gond a magyar kormány számára a német gazdaság várható lassulása, amely a Brexit egyik következménye lehet. Egy ideig bizonytalanság elé nézhet a német exportpiac, mely számára kiemelten fontos az Egyesült Királyság. Körülbelül két évig tarthat el a britek végleges kilépése az Unióból és ennek a folyamatnak az egyik része a kétoldalú gazdasági kapcsolatok és egyezmények kiépítése egyéni országokkal.
Az eleve sérülékeny Görögországban 15 százalékkal zuhant a tőzsde, miközben a banki szektor 30 százalékos zuhanást könyvelhetett el, már a reggeli órákban. Ha a brit turisták – a drámaian gyengülő font miatt – kisebb számban nyaralnak Görögországban, komoly, negatív hatással lehet a labilis görög gazdaságra.
Közben az Egyesült Királyság jövője forog kockán. Skócia első minisztere – Nicola Sturgeon – kilátásba helyezett egy újabb népszavazást Skócia leszakadásáról. Utoljára 2014-ben döntöttek a maradásról. De Sturgeon elmondta, hogy Skócia túlnyomó többsége az EU-ban kíván maradni, így nem csatlakozna az angolok által preferált Brexithez.
A gond viszont az, hogy egy független Skócia valószínű csak úgy csatlakozhatna az EU-hoz, mint bármely potenciális tagállam–ennek folyamata évekig elhúzódhat.
Kanadában is érzékelhető a Brexit hatása. A délelőtti órákban a kanadai dollár az elmúlt hat év legsúlyosabb zuhanását élte át. Pár óra alatt másfél centet veszített értékéből az amerikai dollárral szemben.
David Cameron – aki azt hitte, hogy egy számára győztes, EU-párti referendum egy generációra elhallgattatja a renitens kilépéspárti hangokat a konzervatív pártban – hat év után bukott politikusként búcsúzhat a közéletből. Bejelentette, hogy a kora ősszel lemond. Utódja Boris Johnson, a nem egészen szalonképes korábbi londoni polgármester és kilépéspárti vezető lehet.
A brit népszavazásnak komoly tétje volt és évekig érezhető hatásával számíthatunk mindannyian.
11:26 de.
A helyzet az, hogy Európa és a világ nem számolt a brittek gondolkozásával. A brittek azt gondolják, hogy ők különbek a többi embertől és régi világuralmuk még ma is benne van egyes emberek emlékezetében.
12:56 du.
„A kilépéspártiak a magyar, lengyel és egyéb posztkommunista kelet-európai gazdasági bevándorló ellen hangolták a brit lakosságot.”
Teljesen jogosan. Ugyanis az ezekből a keleti országokból érkezők egy része visszaélt a bőkezű szociális rendszerrel, munka helyett az élősködésre és bűnözésre rendezkedtek be. Nyolc-tíz gyerekes családok érkeztek a segély reményében, az apróbbak koldulnak a nagyvárosokban, a nagyobb lányok a testüket árulják, a férfiak lopnak, drogot árulnak.
A magyar hentesek, kőművesek, hegesztők, orvosok, ápolónők megbecsült hasznos tagjai lettek a brit gazdaságnak, őket senki nem mossa egybe a haszontalan népséggel.
1:16 du.
„A Brexit csak nyilvánvalóbbá tette, amit már a görög adósságválság és a migrációs krízis is megmutattak. A német önzésre épülő, többsebességes Európa széthulláshoz vezet. A magországok nagyvállalatainak és bankjainak érdekeit fatális tévedés »európai értékeknek«nevezni. A globális konfliktusokban pontosan kijelöli az EU helyét, hogy egy offshore-lovag képviseli. Skóciától Kurdisztánig: az euroblabla soha nem fogja helyettesíteni a nemzeti, közösségi identitásokat. Egy másik Európára van szükség: a nagytőke Európája helyett az emberek Európájára!”
………
Ezeket a mondatokat egy nekem egyre szimpatikusabb liberális zsidó ember írta, és én egyetértek vele.
1:35 du.
Azért sokkal bővebb volt a repertoár, mint a bevándorlók.
Például az UNIÓ-s pénzt majd egészségügyre fordítjuk, ( amit a győzelem pillanatában letagadtak), ne Brüsszel döntsön a belső ügyeinkben, avagy az uniós képviselők nem hívhatóak vissza a mandátum lejárta előtt ha hibáznak, illetve a legfőbb érv az UNIÓ identitás elvesztési törekvése, vagyis az európai állam.
Úgy néz ki, nemcsak orbánnak van nyugdíjas szekciója, mivel a nyugdíjasok 65 % kilépési szavazata döntött.
1:47 du.
Charli:
Nem találod kissé avíttnak ezeket a goebbelsi „fuvallatokat” amiket itten fújdogálsz ?
1:54 du.
A káröröm meglehet,hogy korai: a magyarok java részét nem fogják hazaküldeni,mert dolgos emberek,nem ” szocpol”pénzért mentek ki, hanem amit a gyuriferi a nyakukba vart azt szerették volna kifizetni ,ezért mentek ki hogy nagyobb jövedelemre tegyenek szert,hogy a „globális deviza hitelek”-et ki tudják fizetni,mert a magyarországi magyar az olyan hogy tartozását ki akarja fizetni,nem szeret adós maradni.A gyuriferi által felkavart „örökség”-t is majd e kormánynak kell megoldani.
Egyébként szerintem az —itthonról nézve— egyáltalán nem volt cinikus húzás az angliai hirdetés.Ez csak távolról és más szemmel látszik így.
Ide vezetett az európai liberálisok által irányított Uniós politika!!! De lehet ,hogy ezt is a FIDESZ csinálta?
Ez a rövidlátás, az emberek mellőzése,csak a tőke érdekeinek védelme és kiszolgálása nem fog sok jót eredményezni az ilyen uniós politikának.
Az úgy van,hogy akit kitaszítanak — azt tulajdonképpen a másik oldal ölébe lökik,és ezen nem kell csodálkozni és itt az a hibás aki kitaszította magából a másikat.Meglehet,hogy nagyon sok „keleteurópai” ország jut ilyen helyzetbe,mert a liberális Unió vezetés semmibe veszi emberek millióit.
Ki lehet tapintani Európában az „újkori gyarmatosítás ” jeleit ,ezt a népek hamar észrevették!Azt látják,hogy piacaik elvételével,egyéb intézkedésekkel csak a saját jólétüket akarják a nyugatiak megtartani.
Nagyon Üdvözlettel
2:14 du.
csak gratulálni tudok a brüsszeli liberálfasisztáknak. Ez a következménye az agyament politikájuknak. Junker most azon agyal, hogyan lehetne a népszavazást betiltani. Okos reakció és nagyon demokratikus. Az európai egyesült államoknak annyi. Csak így tovább libsik s az egész eu szét esik. Gratulálok!
2:54 du.
Az a helyzet,hogy sajnos ezt mi is megérezzük….
Orbán üzent,kért,hogy ne lépjenek ki(a magyarok és az európai országok érdekében!)akkor is,ha az EU nem önálló nemzetek szövetsége,hanem egy elnyomó,leigázó „egylet”!!!!
Az angol font,a kanadai dollár és a magyar forint is megérezte a kilépést(engem ez utóbbi érdekekel,érint leginkább!)
A kinti évek óta becsületesen dolgozó magyarokat valószínűleg nem küldik haza,és ha kevesebbet is keresnek ezután akkor is többszörösét,mint itthon,,így megéri maradniuk!
Az EU sajnos egy idióta,elnyomó szervezet,akik például a görögöket is tönkretették,és még nincs vége…..se a migráns válságot,sem mást nem tudnak megoldani,nem csodálkoznék ha többen ki akarnának lépni!
Mi kis ország vagyunk,mindig függtünk valakiktől,de szerencsére
a jobboldali kormány másfelé is nyitott(kelet…)ahol nem akarnak leigázni,eladósítani!ha a baloldal lenne hatalmon sokkal súlyosabb következmények elé néznénk!
Hát bízom benne,hogy nem lesz nagy katasztrófa……
3:24 du.
Túl sok az egy irányba mutató egybeesés ahhoz, h ne tervezett és megcsinált legyen.
4:42 du.
Hát arra tisztán emlékszem, mikor utoljára otthon voltam és élelemért vásárolni mentem.
Soha nem felejtem el a számlát , amire rávolt írva, hogy melyik árú honnan származott, melyik ország terméke. Bizony NEM ettem akkor jó magyar őszibarackot, vagy más gyámölcsöt! Olyan ocska árú volt, hogy egészen elképedtem……
4:50 du.
tóth péter
2016 június 24
1:54 du.
Egyértelmű, a 2010 óta egyre növekvő kivándorlásért is az elmúlt nyóc év a hibás. (Nem érzi, hogy valami nincs rendben az érvelésében?)
Marcsi
2016 június 24
2:54 du.
A görögöket a saját hazugságaik (az euró övezetbe is hamis adataik miatt vették fel őket), és a gazdaságuk teherbíró képessége fölötti jó lét sodorta a tönk szélére, és nem az EU.
A ” migráns válság” meg gyakorlatilag csak az önök agyában létezik.
” szerencsére a jobboldali kormány másfelé is nyitott(kelet…)ahol nem akarnak leigázni,eladósítani!” Erre csak ennyit: Ha ha!
Magácska nagyon vicces!
4:59 du.
Ma reggel tudtam meg,hogy Anglia az unióból kilépésre szavazott. Azonnal telefonon adtam utasítást a banknak,hogy a számlámon levő összes Eurót váltsák át Sekelre. Ha a magyarok fogják bejelenteni a kilépésüket,azonnal,minden mozgatható pénzemért Eurót fogok venni.
8:31 du.
Nekem van egy olyan gyanum, hogy nem a kozep es kelet-europai „vendegmunkasokkal” volt bajuk az angoloknak, hanem az emberiseg egy bizonyos szegmensevel. Talaljatok ki kikre gondolok.
Az is nyilvanvalo, hogy az idosebb korosztaly nagyobb resze a tavozasra szavazott, hiszen ok meg angolok, britek. A fiatalabbak nagyobbik resze bevandorolok gyerekei.
3:15 de.
@marcsi
„Mi kis ország vagyunk,mindig függtünk valakiktől,de szerencsére
a jobboldali kormány másfelé is nyitott(kelet…)ahol nem akarnak leigázni,eladósítani!”
Jézusmária! Te ezt tapasztaltad az elmúlt 70 évben? 😮
5:02 de.
Csárli
Az angol „példa” viszont a kis népek ismételt „öntudatra” ébredését élezheti ki egy vad nacionalizmus fellángolásában.
Anglia helyett az önálló Skócia és Írország lép majd be az Unióba.
Észak-Írország helyzete Nagybritannián belül megint kérdésessé válhat. Újra kiéleződhetnek a súlyos brit ír ellentétek is…
.
5:49 de.
Sajnos senki sem akar tisztán látni. A szavazás megkezdése előtt az 54:48-as arányt pont a bentmaradásra szavazók javára állították össze(benne volt a bukik keze hogy nagyobbat tudjanak kaszálni)De vegyük sorra. A brittek túlnyomó része nem nagyon akarta a kilépést. Inkább valami olyant szerettek volna elérni, hogy az egész Európai uniót reformálják meg és a németek és franciák kezeiből kivegyék a döntéshozatal egyoldalú döntési jogát. Ezzel sajna megásták a saját sírjukat mert innen már nincs visszatáncolás. Ha két éven belül meggondolnák tripla pénzbe kerülne minden mint annó. Nem csoda ha mostantól a németek minden népszavazást vétózni fognak és antidemokratikus törvényeket fognak behozni. Jogos a betojásuk, mert ezzel csak azt fogják elérni, hogy mint valami dominóeffekt sorra fognak jelentkezni a népszavazással kilépni akarok. Európa ott csinálja a legnagyobb hibát, hogy egységesen nem mondja azt ki, hogy az EU nem arról szól, hogy Németország kinevezze magát egyedi döntéshozónak és azt lenyomja mindenki torkán. Itt a nagy hiba, hogy amit nem értek el fegyverekkel azt elérték gazdaságilag. Szinte fél Európa nekik ugrál ők mondják meg ezt lehet azt meg nem. Mert kiknek is fizet az összes tagállam? Egy közös kasszába aminek az irányítója Németország és csak papíron van az, hogy Brüsszel. Ergó a pénz az Frankfurtban ücsörög és onnét osszák ha osszák. Az angol népszavazás pontosan azt volt hivatott kifejteni, hogy a nemezeti indentitás felmondásáról ne Németország és más tagállamok döntsenek hanem saját maga. Csakhogy ez most ballul fog elsülni. Mert szerte európában a „falsche nationalizmus” (hibás nemzeti intendítás) fog felszinre kerülni ami ha nem is teljesen nemzeti szocializmus de közelebb fog hozzá állni. Senki sem szivesen egyezik abba bele hogy a nemzeti érzéseit és értékeit valami idegen hatalöm irányítsa. Mi keleteurópaik ezt már egyszer átéltük. És most hasonlót akarnak. Csakhogy ezek az országok nem akarnak rájönni, hogy egy egységes Európa nem akadálya annak hogy a nemzetállamok megtarthassák az intndításukat és az Európaiság mellett megtudják tartani a nemzeti intendításukat. Ezt is Németország cseszte el azzal, hogy az egész EU neviben rendelkezett a bevándorlókról. És ehhez nem lett volna joga. Európa meg rosszul reagálta le.
10:20 de.
Ez sem más, mint a többi impériumbirodalom törvényszerű elöregedése, agóniája és széthullása.
Van belőle pár a történelemben.
11:34 de.
Nem vitás, hogy az EU mai formájában problémákkal küzd és megreformálandó. De ez még nem ok arra, hogy a szart a fosra cseréljük, ahogy a magyar mondás tartja.
Bolond, aki azt hiszi, hogy a nemzeti pántlika alatt az emberek szívesebben nyomorognak. Orbán és a széljobb most nagyon örül, de meg fogják még ők is szenvedni az EU szétesését, ha végül bekövetkezik.
12:27 du.
Avi, nagyon jól vezette le a lényeget! Csak egyetérthetek vele.
12:43 du.
Ha M.O kilép az unióból,akkor marad esély az unió fennmaradására. Akkor marad esély még arra is,hogy a különböző félcédulás önantiszemita”firkászok”tovább élvezhessék hitler szülőföldjének vendégszeretetét és onnan oszthassák az észt a KMH oldalain a kuruc in fos helyett.
1:05 du.
gyuri10, olyan magasröptű vagy…
tényleg, hogy csinálod?
2:56 du.
Terminus:
Nincs semmi tévelygés az érvelésben!!!.
A bajok a gyökerektől indultak el , azt kell figyelembe venni,ezt tártam fel.
Üdv.
2:58 du.
Bármennyire látnak itt vakon : Magyarország nem fog semmi kilépést bejelenteni,ezt csak egyesek szeretnék,mert így eggyel több helyen lehetne ütni!
Nekünk az unióban kell maradni,mert ez elemi érdekünk.Ennyi.
3:05 du.
Avi-nak igaza van
4:04 du.
alma,
a te szöveged és gondolatvilágod olyan almás,hogy amikor születtél már el is felejthettem.Te meg csak szemvédővel szajkózod az általad érteni vélt szöveget.További jó együttműködést az osztrák,mély magyar,Izraelt gyűlölő, önantiszemita barmokkal.
4:17 du.
Almási Alma,
a magasröptűségemre van egy jó receptem,mely két részből áll.Az egyik,hogy igyekszem a tengerparton tartózkodni,mert ott csak három oldalról lehetek körülvéve olyan”okosokkal”mint te.A másik, hogy nem igen állok szóba idiótákkal.(utólagos engedelmeddel most kivételt tettem)
4:49 du.
Totkám.
Amit TE „feltárásnak” nevezel, az nem más mint idiótikus eszmefuttatás olyan dolgokon amikhez lövésed sincs.
4:55 du.
Látod OIM* milyen buta vagy ?
„Pedig Orbán üzent hogy ne lépjenek ki…)
Napersze.
Belebeszélt a dolgukba, mire kiröhögték és kiléptek.
Máshol sokallják ám az elrabolt Euró 10 milliárdokat !
Aszongya az angol hogy nem azért dolgozik, nem azért adózik hogy a „csavaros észjárású” mogyorik mindent leszívjanak a brit szociális hálóról, továbbá hogy a hazai oligarchia a pénzükön kedvteléseit élje ki : stadionok és kisvasutak, stb. össze panamázására gondoltak.
*OIM = rövidítés. annyit tesz : Világ Legbutább Macája.
4:58 du.
gyuri10:
Mo kilépésével kapcsolatban egy analógia ( vicc az EU-ból )
-Mi történik, ha egy holland áttelepül Belgiumba ?
-?
-Mindkét ország öszesített intelligencia-hányadosa picivel emelkedik…
5:09 du.
Nem értem, hogy Avi mitől lenne ön-antiszemia, vagy Izrael ellenes. Csak azért mert jeridázott Ausztriába…? Szó se róla, Ausztria nekem sem a szívem csücske, de ettől minden ma ott ( vagy Magyarországon, Németországban ) élő zsidó öngyűlölő, Izrael-ellenes lenne???
1:53 de.
Eleftheria,
nem a jeridája miatt önantiszemita.Több hónapra visszaolvasva megtalálhatod fröcsögéseit Begin,Natanjáhú,a Likud elleni hazug és aljas vádjaiban.Ezen túlmenően igyekszik olyan,többnyire hazug meséket ide beírni,melyek Izraelt és főként az Écel és Lechi tevékenységét anullálni van hivatva.Ha ilyen „barátaink”vannak, ellenségekre már nincs is szükségünk!
3:26 de.
Gyuri bácsi, az izraeli belpolitikához nem értek, tehát állást sem tudok foglalni, hogy kinek miben lehet igaza. De az európai és osztrák kérdésekben Avi ben Giorának igaza van.
A Harmadik Birodalom fénykorában kismiska volt ahhoz képest, amit Németország mára Európában elért. Gyarmati kiszolgáltatottságú országok vergődnek kilátástalanul gazdasági béklyóba verve, ezt szerintem te sem nézheted jó szemmel.
5:34 de.
Gyurio apó!
Már annó Mojesele rabénú korában sem volt egységes nemzet a zsidóság. Ugye voltak olyanok akik a jó kis húsos bödönt sírták vissza és voltak olyanok akik vállalva mindent a további vándorlást. Azt, hogy egy bolygó zsidó lettem azt részben a te szeretett Begin kormányodnak és minden aljasságának köszönhetem. Tudsz mondani még egy olyan országot ahol sápot adót kellett azért fizetned, hogy egyáltalán kitehessed a lábad az országbó? Ugye hogy nem. És ezt nevezte ő demokráciának. A Lehi meg egy terrorista szervezet volt amit már többször le is írtam több helyen. Az egész Likud egy gazemberekből és ingyenélőkből összekovácsolt banda. Miközben a libanoni háboruban hetente estek el a katonáink Begin és a bandája azon mesterkedett, hogyan nyúzza tovább a népet milyen új adokat lehetne még bevezetni. És persze az egyszeri polgárról az utolsó bőrt is lenyuzni. És mire ment az a rengetg pénz? Patyemkin falvakra (két criffre meg egy egy csirkeólra és azoknak akik valóban ma is álló településeket létesítettek faekét sem kaptak. A mostani magyar kormány egyes tagjai tanulhatnának tőlük. Ma is ezt művelik nagyipari módszerekkel. Natanjahu mai napig a testvére nimbuszából kapacitál. A felesége egy büdos nagy „zona” akit egyszer majd valahol megfognak lincselni. Nem akarok neked itt politikai oktatást tartani de magyarázzad meg ha annyira imádják(ejn joter tov mi Natanjahu értsd nincs jobb Natanjahunál)miért követték a példámat olyan fiatalok akik két vagy három diplomások és a tejjel mézzel folyó Kanaant inkább Németországra vagy Ausztriára sőt Angliára cserélték? Nem szeretem azt az izraelit aki miatt az izraelik többségére rá van sütve az a jelző, hogy a „könyvv népe” (értsd a csekkönyv népe mert a szegény zsidó az nem kell senkinek sem kivéve az olyan országokat ahol a szaktudásukat értékelik és meg is fizetik. Mojsi. Rohanj a bankba amig nem késő és a sekeljeidet fektessed Bibire. Most különösen jó az árfolyama. Egy Bibi jobb már mint egy us dollár. De ha Libermannra váltod az még jobb. Kaphatsz érte F 35-ös vadászgépet amin még friss a festés. Pilotát azt neked kell majd szerezni bele mert már azokból is lassan hiány lesz. Elmennek inkább polgári pilótának mert elegük van hogy csak bombavetőknek használják őket félpénzért és még egy normális lakást sem képesek megvenni a zsoldjukbó. És mégvalami. Ne használd a KMH oldsalait az én ekézésemre. Sokaknak tele vele a hócipője vele. Én itt ünnepélyesen kijelentem neked ezetúl még egy pontot sem fogok írni ide ami veled kapcsolatos. Tőlem úgy gyalázkodhatsz itt tovább ahogy csak akarsz. Engem abszólut hidegen fog hagyni.
6:09 de.
Avi!
„Nemzeti identitás”
Mióta az Unióban vagyunk, föllendült a néptánc a népzene, a táncház, a kolbászverseny is és még ki tudja mennyi féle identitás erősítő megmozdulás…
Az USA-ban, de Kanadában is, melyek aztán igazán nem nemzetállamok, mindenki úgy táncol csárdást, gopakot, vagy ír szteppet, ahogyan az neki és nációja tagjainak a legjobban tetszik. Bartók Béla, kora és korunk legnagyobb magyarja viszont kénytelen volt itthagyni szeretett hazáját, mert úgy találta, hogy egy „unió” jobban szolgálja >az identitások szabadságát<, mint egy félfeudális, alapjában mindenkit elnyomó, díszmagyar délibáb…
6:12 de.
Avi, előbbit az 5,49-re írtam.
6:15 de.
tóth péter
2016 június 25
2:58 du.
És az mennyivel lesz jobb, ha a liberális Brüsszel helyett az illiberális Orbán-félék fognak nekünk diktálni? Tételesen föl tudnád nekünk sorolni, hogy neked a kisembernek mitől lenne jobb?
Az oké, hogy mindenkihez hozzávágnak majd valami közmunkát vagy alamizsnát, ami egy picit több lesz, mint a segély. Talán az emlékmű és templomépítés is föllendül. A kastélyok nem neked épülnek, de medencepucoló azért még lehetsz … Mitől jobb Orbán gombás lába után sikálni, mint egy mocskos liberálfasiszta után?
6:42 de.
Eddigi nagyjából külsősként, Gyuri/10 és Avi B.G. vitáját én úgy látom, hogy ez az Avi többszörös identitászavarban szenved.
A kór során szegénynek meg kell küzdenie Osztrák-Magyar, mai Osztrák, Magyar, egykori Izraeli mivoltával is. Ráadásul ennek az egy életen át folyó vitája során folyton szembe találja magát azzal a zsidónak született, ám mostanra már többszörös disszidens – s ettől folytonosan önkompenzáló, önigazoló attitűdöt követő – végül mindettől már-már öngyűlölő pesti(?) zsidó sráccal Önmagával, akinek zavartan dühödt szövegét az imént az 5,34 időpont alatt „voltszerencsém” elolvasni… 🙁
6:54 de.
Vögelein
2016 június 26
6:09 de.
„föllendült a néptánc a népzene, a táncház, a kolbászverseny is és még ki tudja mennyi féle identitás erősítő megmozdulás…”
Úgy érted, amióta a fidesz van kormányon? A focisikerekre is lehet egy magyarázat, hogy a fidesz erősebb identitást ad az embereknek, a ballib oldal meg semmilyet …
7:17 de.
A bioszféra élőhelyek alapú önellátó rendszerekkel működik.
Évmilliók óta önújraépítően önfenntartó módon.
A koncepció jóságát az is mutatja, h ugyan sikerült kisebb nagyobb lyukakat ütnünk Földanyánk bőrén, de még mindig nem sikerült teljesen elpusztítanunk a pusztítö kényszerítésekkel (az elleniségi paradigmarendszer szülte technológiák alkalmazásával).
Árdemes látni, h a termelés diverzifikálása nem az életet, hanem az imperializálási érdekeket szolgálja.
A Nimród nevével jelzett birodalmat is birodalomnak nevezzük, de a működtetési rendje a hagyományainkban is őrzött ökoszisztémás (természeti) volt.
Az úniónak azért kell szétesnie, h a részei meg tudják változtatni a működésrendjüket. Ezután tudnak egy organikus hálóban egy valódi szövetségi konstrukcióban egyesülni. Egy olyanban, amelyben vannak kisebb nagyobb központok, de nincsen EGY mindent vezérlő (víz)feje.
7:24 de.
A Magyarság, Magyarságtudat emelése sokkal magasabb szintről tervezett, szervezett, mint Hazánk vezérkara.
Az EB is csupán egy eszköz ehhez.
Tegnap raktak be egy cikket a facéra arról, h a bajnokságból kiesett Törökök eldöntötték, a Magyaroknak fognak szurkolni.
USA reklámklippekben velünk reklámozzák az EB-t.
Nem csodálkoznék, ha nemsokára olyan reklámokkal lenne tele a világ, h a Magyarok is ezt használják.
8:11 de.
Nem sokára pedig ilyen reklám is lesz. Csak kis türelem. És a szövege ilyen lesz: Ha ez jó a magyarnak akkor jó kell legyen másoknak is.(gondolok itt a príma klóros amerikai csirkére és a kinai múkajákra amivel majd előbb utóbb ellepik Európa piacait. Mert ez fog következni ugyanis akik az Eu szétesését szorgalmazzák azoknak pontosan eza céljuk. Megszórni Európát a silány gyarmatáróval és cserébe elevinni szinte ingyért a jó európai árut. Mit ne mondjak. Olyan mint a kolera és a pestis. Sok különbbség nincs a kettő közt.
2016 június 26
6:42 de.
Eddigi nagyjából külsősként, Gyuri/10 és Avi B.G. vitáját én úgy látom, hogy ez az Avi többszörös identitászavarban szenved.
A kór során szegénynek meg kell küzdenie Osztrák-Magyar, mai Osztrák, Magyar, egykori Izraeli mivoltával is. Ráadásul ennek az egy életen át folyó vitája során folyton szembe találja magát azzal a zsidónak született, ám mostanra már többszörös disszidens – s ettől folytonosan önkompenzáló, önigazoló attitűdöt követő – végül mindettől már-már öngyűlölő pesti(?) zsidó sráccal Önmagával, akinek zavartan dühödt szövegét az imént az 5,34 időpont alatt “voltszerencsém” elolvasni…
Nincsen befejezett felsőfokó végzettségem de amiket ide leirtál ahhoz még az egyetem is kevés. Nem szenvedek intendítás zavarban. Mai napig izraeli vagyok és nem vagyok többszörös disszidens sem. Egyszer disszidáltam csupán Magyarországról. Sehol sem tartóztattak maradásra. Pusztán szabad akaratomból mentem egyik országból a másikba
9:37 de.
Naggyula:
Erősen csodálkoznék azon, ha nem tudnál itten minékünk hasznos tanácsokat adni ahhoz, hogyan készítsünk házilag atombombát.
11:16 de.
Egy picit tovább kellene látni. Főleg más uniós országokról alkotott véleményt kellene átgondolni. Nem igazán hinném, hogy bele kellene többek között keverni Magyarországot, mely ország annyit jelent ebben a témában, mint ezen mondat végén az iciri-pici pontocska.
Meg kellene próbálni az UNIO-n kívül is gondolkodni, nem pedig azon belüli egyes országokat „ócsárolni”.
P.P.P.П.
12:03 du.
Kedves Barátaim!
Két napja nem tudok megszólalni, így nagyon örültem amikor ma láttam, hogy sokan egyesületünk tagjai közül elmondták a véleményüket. Az különösen szimpi, hogy közel azonos állásponton van a tagság, és a szimpatizánsaink is. Így egységes álláspontot tudunk kommunikálni a külvilág felé (mármint, ha van akit ez érdekel?).
Az én véleményem sem sem tér el, csak kissé. Nevezetesen én nem tartom valószínűnek az Unió szétesést. (Beszéltem a fiammal, aki már 30 éve él az Egyesült Királyságban, nagyon izgatott volt és ígérte, hogy reggelig fennmarad. Azonban szomorúan vallotta be, hogy nem a néhány százalékos ide-oda billenést tartja fontosnak, hanem azt, hogy ő nem ebbe az országba jött annak idején. Az a szomorú számára, hogy minden második ember gyakorlatilag feladta azt a hitét, hogy egy brit állampolgár feltétel nélkül toleráns, és elfogadja olyan sokszínűnek a világot, mint amilyen, és ez már 2016. június 23-a után nem lesz így többé!). Egyet értettem vele, sőt szurkoltam, hogy maradjanak ki az Unióból, mert ha a lakosság csaknem fele nem szeretne európai állampolgár lenni, ám ne kényszerítse senki őket. Álljanak a talpukra, és majd remélem vissza sírják, ha rájönnek mit veszítettek. (Ezt kívánom egy hazai hasonló fordulóban is, ha a magyar emberek úgy értékelik – vagy ha el lehet őket kábítani a populista, demagóg, rasszista őrjöngéssel- ám legyen, ha számukra teher a közös Európa, akkor maradjunk egy 8-9 milliós kis, tehetetlen (impotens) ország, amelyiknek csak a korrupt vezetői élvezik a hatalmat, és a gazdagságot.)
Nem veszett el az Európai Unió! Már megkezdődtek az alapító hatok tárgyalásai, és ki fogják dolgozni a szigorú, most már valós jogokkal felvértezett új Európai vezető testület (az Európa Tanács nehézkes minden egyes állam vétójoggal bír, az Európai Parlamentnek, és a Bizottságnak nem kötelezőek a döntései) irányításával működő új Uniót. El fogják fogadni a kilépéseket, és azok akik az új „klub” játékszabályait nem fogadják el, azok óhatatlanul kikerülnek az Unióból. Így egy kisebb, de igazán föderális Európát hoznak létre. Menjen aki menni akar!
Fentiek eléréséhez szükséges keményen megbüntetni a kilépő Egyesült Királyságot, majd az őt követőket, és visszaállítani az eredeti állapotokat. Az Egyesült Királyság igen hamar lehet birodalom helyett egy kis ország, amit majd Angliának fogunk hívni. Semmilyen módon nem elfogadható (az csak egy orbáni sunyi és nagyképű álom), mely szerint két oldalú újszerű „társult” szerződéssel adjon lehetőséget az Európai Unió Angliának! Az nem korrekt, hogy megadja a lehetőséget, és segíti, hogy az új „csonka” Anglia (várhatóan Skócia, Írország, … nélkül) az Unió előnyeit élvezhesse, ugyanakkor a hátrányait, kötelezettségeit megkerülhesse. (Ez a sors vár remélem az olyan „pávatáncos” kormányokra -Magyarország, Lengyelország, Csehország,…-, mint a mi maffia államunk, élén a Keresztapával.) A közelmúltban már kiharcolt (David Cameron által) Uniós szabályoktól eltérő megállapodásokat a népszavazás felülírta, azok értelműket vesztették. Új lappal indulunk!
Magyarország helyzetét meghatározza a 2010 óta bevezetett önkényuralmi rendszer, vagyis egy maffia fogságába ejtette a politikai hatalmat, a gazdaságot, a pénzügyeket (government capture). A hatalmi ágak összefonódása, leépítése okán, vagy az államhatalmi apparátusok szolgalelkű lakájjá téve (ügyészség, bíróság, rendőrség, AB -Abortusz Bizottság-, …) hazánk nem lehet potenciálisan tagja (amíg egy diktátor uralja hazánkat) a kis, de föderális Európának!
Egy megoldás van, feltétlen bármilyen módon (már nem lehet korrekt „orbáni” demokratikus választásokba bízni, ilyenek már nem lesznek) el kell távolítani a jelenlegi kormányt. Azután az új föderális Unió szabályait elfogadva (a nemzeti döntések kordában tartásával) csatlakozni az új Föderális Európához!
Hegedűs Sándor
elnök
Európai Föderalisták uniója Magyarország
Union of European Federalists Hungary
1:25 du.
Tisztelt Hegedüs úr!
Ez amiket levésett csak részben igaz. Már bocsánat hogy megmerem kérdezni Ő excelenciádat. Hol van ez a szervezet melynek ön az elnöke: Csak úgy érdekesség képpen, hogy adott esetben tudjam kire kell szavazzak. Mert hiába nagy a választék pártok és magukat vezetőnek képzelők közt szerte Magyarországon is, az ember már azt sem tudja ki micsoda és kicsoda
2:18 du.
A közös Európa jó lenne,egészen addig ,amíg a független,szuverén államok szövetségét jelentené,de sajnos nem az,hanem egy ballibsi (érdekekben..!!!)túlerőben lévő….leigázó szervezet!
sajnos sokan későn jöttek rá,és ráadásul az EU országokat tönkretevő,hibás politikát sem képes korrigálni(csak saját nagyhatalmi, jóléti érdekeiket nézik a nagyok…),felülbírálni sajnos,így különösen a kis országok kerülhetnek nehéz helyzetbe,de
Szerencsére egyre többen lázadnak,jogosan védekeznek,remélhetőleg nem eredménytelenül?
Nem alattvalók,gyarmat vagyunk és ugye vannak jogaink?….Na erről szól a mese,és egyre többen lázadnak ,jogosan!
2:47 du.
hazai lámpa!
Az Eu-nak nem kéne szétesni,megszűnni ,csak önkritikát gyakorolni,változtatni,főleg (a saját,…) a tagállamok érdekébe
ilyen egyszerű lenne a dolog,önkritika,intelligencia,belátás és
ész kérdése lenne…..! remélhetőleg sikerül(?)!!!
4:18 du.
Hazánkat, népünket már István is csak külső erők igénybevételével tudta imperializálni, csak külső erők segítségével tudták és tudják a mai napig is népünk idegen szabálykörnyezetben életni.
A hagyományainkban az aranykori működésrendet hordozzuk.
A hitványkodó vezérkarunkat és a maffiaszervezetté vált végrehajtó hatalmi rendszert az Únió tartja meg a fejünk felett.
Amúgy még a rútul megcsonkított Hazánk is Európában közép méretű ország.
Kiemelkedően jó adottságaink vannak élelmiszer előállításhoz. Az élelmiszer pedig az energiahordozóknál is nemesebb valuta az árutőzsdén.
4:31 du.
Géyza : Nagyon okos vagy –maradjál is az.Nem tudnánk enélkül meglenni.
Ezeknek federalistáknak meg csak az nem tetszik hogy leépítették az ő rendszerüket és egy újat építettek fel,—de mivel nem az övéket építették tovább ezért ez csak mocskos és … stb. lehet a szemükben.
Egy biztos , hogy nagyon 3/2-nek kell lenni amikor nyerni akartok,hogy vissza tudjátok fordítani a dolgokat.Saját rendszeretek jelzőit meg elfelejtetted ,elő kellene keresni,miket tettetek és még brutálisabbak jönnének elő.!!!
Amit csináltatok a fő jellemzője : a nagytőkét szolgáltátok ki -közben saját zsebeteket telenyomtátok,meg haverjaitokét és közben a népet hülye hamis ígéretekkel,munkás ideológiával magatok mellé állítottátok.Az ellenszegülőket meg lágerekbe,halálba,gulágra küldtétek.Ezek mind csodálatos évek voltak.Nyilván ezt akarjátok visszahozni: a munkás egyenruhát,egyen gondolkodást,mindenkinek annyit amennyi a szükséglete stb.stb.stb. Hamis gondolkodásban éltetitek magatokat.Nem veszitek észre,hogy elszaladt mellette az élet.
Ü.
5:57 du.
Kedves Marcsi!
Szerintem a „Kozos Europa” ugyanolyan lesz, mint az Egybesult Europa. Itt az urak celja a monopoliumok kialakitasa volt, a verseny megszuntetese – legalabbis a blokkon belul.
Ezert is igyekeztek nagyon az eszak-amerikaiakkal karoltve nagyon, hogy „globalizaljak” a vilagot.
Probald meg eszrevenni, hogy az urak es az elvtarsak hazudnak nekunk. „Globalizacio”, „Egybesult”, „Kozos”, „Szabad Cserekereskedelmi Egyezmeny” mind-mind csak egy jol iranyzott hazugsag, es mind lenyegeben monopolizalast jelent, azaz a verseny megszunteteset, az allamok/orszagok specializalasat valamire.
Ebben az a legrosszabb, hogy ez nem szuksegszeruen valami rosszindulatu elkepzeles, de az biztos, hogy semmi jora nem vezet. Legalabbis szerintem – ha ez a fajta globalizalas vegbemenne – megerkeznenk masnap vissza a Szovjetunioba.
Ha az egyesuleseket, kozoskodest ugy terveznek, hogy mindenki egyenrangu tag legyen, mindenkinek egyforma lehetosegeket biztositananak, akkor egy szavam sem lenne ellene. De igy, nyomjak fel sajat maguknak.
6:10 du.
Kedves Geyza!
A hasznos tanácsom az, h nem érdemes a tűzzel (Pandora szelencéjével) játszadozni.
Mi itt Pécsett az uránbányászat hagyatékával élünk együtt.
Az atomerőműben is gyártottunk még hozzá.
A sugárzás sokakat megölt és még évezredeken keresztül gyilkolni fog.
4:00 de.
Vögelein,
nem akarok érdemén felül írni erről a szerencsétlen, tudathasadásos,minden identitástól mentes,Izraelt gyűlölő „firkászról”.Előre bocsájtom,hogy nem vagyok és soha nem voltam tagja semmilyen pártnak.Kizárólag Izraeliként mindig az ország érdekeit képviselő 70%-hoz tartoztam és tartozom Ellentétben az ország 20%-ához tartozó arabok és 5-10% zsidó seggnyalóikkal,ahová ez a Gergő Anyó is tartozik.Hogy Beginnek vagy bármely izraeli honatyának mi köze van az ő hitlerájhoz tartozásához nem tudom,nem érdekel és legyen az ő gondja.Az viszont,hogy az itteni beírásával miniszterelnökünk feleségét:Szara Natanjáhut egyszerűen kurvának nevezi,minden okot megad neki hogy ne jöjjön ebbe az országba,mely már régen kihányta magából ezt a szégyenfoltot.Osztrák,Magyar és ki tudja még hány féle útlevelét kihasználhatja.A baj az hogy az izraeli útlevelét és állampolgárságát is tartja,mert azért bőr a pofáján az nagyon vastag.Az ivrit nyelvben elég gyatra tudása miatt még Izraelben is csak magyar nyelvű újságban tudott írni.Persze tisztes seggnyalóhoz méltóan egészen más hangokat pengetve. Mivel ez az űjság megszünt,maradt neki a KMH. Ameddig megtűrik a pofátlan hazudozásait.A bekotyogására azért nem válaszolok,mert a dezinformátor vagy a hazaárulói szerep nem az én feladatom.
Kedves Vögelein, juni.26 6:42 de.
köszönöm a szakértői meghatározásaidat.Azt hiszem nincs olyan pszichológus aki jobban tudná értékelni ennek az értéktelen bohóc „firkásznak” a jellemtelen jellemét és annak okait.
4:37 de.
Kedves gyuri10!
Eljött a nagy korszakváltó átalakítás, ezzel a Ti ébredésetek ideje is.
Jobb minél előbb szembesülnötök azzal, h az idomítóitok (a Leviták, alsóbb szinten a farizeusok) számára soha nem voltatok többek, mint fel és elhasználható haszonállatok.
Ideje azzal is szembesülnötök, h milyen célra hozták létre és használták IL-t addig ameddig a legfelső vezérkar el nem vetette azt a terv változatot amelyben (az armageddon háború megrendezésével) félmilliárd alá csökkentik a Föld népességét.
A további sorsotok nagyban függ attól, h milyen gyorsan ébredtek.
6:38 de.
Hegedűs Sándor !
Ez a kilépegetés valami olyasmi, mint amikor anno, Tito megalakította az El nem kötelezettek világszövetségét. Ezek aztán oda lettek elkötelezve, és semmihez nem volt joguk, a beszéden kívül… ))) 😀 (((
Belföldi viszonylatban ugyanezt jelenti a Legyen Más a Politika jólhangzó politikai blöff is.
– A politika az politika – nem lehet más.
.
12:12 du.
Kedves Nagy Gyula,
kíváncsiságom határtalan a teológiai tudásod beszerzésének eredetét illetően.Az,hogy belebotlottál az armageddon szóba, valóban szép teljesítmény a negyedről a félműveltség irányába haladáshoz.Kedves tőled,hogy ébresztőt fújsz nekünk.Ez még akkor is szimpatikus viselkedés,ha 45-50 évi késéssel teszed.A”leviták és farizeusok”meghatározását is onnan kapartad elő ahonnan nálunk már tiltva van a kaparás is.Lehet,hogy aggódsz értünk az armageddon háború miatt(bár erősen kétlem),de hidd el,hogy 5775 évi készülődés után már megleszünk valahogyan a te nagylelkű trombitaszód nélkül a következő 5775 évben is.Annál is inkább, mert ellentétben veled,a mi népünket egyáltalán nem zavarja az úgy nevezett kihasználás.Remélem további teológiai tanulmányaid során más népek iránti aggodalmaidat is közölni fogod a KMH oldalain.Megnyugtatásodra még csak annyit,hogy a föld lakosságának jövőbeni félmilliárdjába a ma élő tizenötmillió zsidó bőven belefér és benne is lesz,de ezen azért nem kell keseregned.Vagy ha igen.hát csináld gyorsan ameddig még időd van rá.
2:36 du.
Nos valószínűleg újabb szavazás lesz(Skócia és Írország ellenzi a kilépést)ami még változtathat a dolgon,de ugye az angoloknak is volt joga önállóan dönteni…Egyébként sokak „örömének” ellenére
Magyarországot nem éri nagy csapás,a költségvetésünk stabil és
vannak lehetőségeink…
Csak megjegyzem,hogy az EU hibás önkényes és főleg a migráns helyzettel kapcsolatos idióta politikája vezetett az angolok kilépési szándékához,és megsúgom,hogy hiteles forrásból olyan
hírek terjengnek a franciák is a kilépésen gondolkoznak…!
Különben több kormánytag,politikus főleg Orbán egyértelműen kijelentette,hogy mi nem akarunk kilépni,kár volt ebbe is
belekeverni a magyarokat,mind a cikkírónak,mind a „szorgos”gyűlölködőknek talán jó lenne tájékozódni,esetleg figyelemmel kísérni az eseményeket…..!
5:40 du.
Kedves Avi Ben Giora!
Nagyon megtisztel, hogy megkérdezett, honnan kerültünk mi elő (habár az internet korábban már nem lenne nagy teljesítmény Öntől sem -www.federalists.eu- megtalálni bennünket)? Igen tisztelt uram, a mi szervezetünket 1946-ban Párizsban alapították a föderális Európa iránt elkötelezett közéleti emberek, akik szerették volna, ha béke lenne Európában! Szerintem tisztességes szándékkal csinálták, és nagy siker is volt, hiszen az EU tagállamok között 70 éve nem volt háború! Ha csak ez az egy dolog lenne amit az Európai Föderalisták Uniójának köszönhetően elértünk már az is nagy siker lenne.
De sok más eredményt is elértünk, bővült az Unió ma már 28, holnap talán csak 27 tagállam lesz, nembaj ez az eszme igen jó, talán egyedülálló, mi szeretjük. Azt végképpen nem érdemlem meg Öntől, hogy Ő excelenciás úrnak szólítson, de ha ez örömet okoz Önnek meg nem kívánom fosztani tőle. Én nem voltam sem nagyképű, sem lehengerlő, igenis is biztos, hogy sok felvetésem kérdéseket válthat ki másból. Szívesen meghallgatom a véleményét, és, ha módot ad válaszolok tudásom, és meggyőződésem szerint. Abban, hogy ránk nem szavazhat (még ha szeretne is) egyszerű oka van, mi egy európai civil egyesület hazai tagszervezete vagyunk, nem vagyunk politikai párt. Ettől függetlenül vannak alapelveink, mint a demokrácia, nevezetesen az alapvető emberi jogok, az aktuális kormánnyal szemben független ellensúlyt képező hatalmi ágak (bíróság, ügyészség, nemzeti bank, ellenőrző számvevőszék, szabad média,…) szabad működésében látjuk annak lehetőségét, hogy semelyik pártstruktúra ne szerezhessen korlátlan hatalmat egy országban, gyakorlatilag ne ejthesse fogságába a kormányt, gazdaságot, pénzügyeket (government capture)! Elérhetőségünk http://www.federalists.hu, fb oldalunk Európai Föderalisták Uniója,… Üdvözlettel, Hegedűs Sándor
9:05 du.
Kedves gyuri10!
Az armageddon terv verzió már évekkel ezelőtt megbukott.
Ezt én Irán háborúba kényszerítésének abbahagyásával és Putyin színre lépésével (Eurázsiai birodalom terv) datálom.
Ez a terv verzió is bebukott. Még a volt SZU területét sem sikerült egybe kalapálni.
Sorra bukik be minden olyan próbálkozás amellyel megpróbálják még egy időre prolongálni az impériumi működtetési rendet.
Abba ami körvonalazódik, nem fér bele egy olyan mentalitású tömeg, mint amilyenné ideologizáltak benneteket.
Engem a misztifikálás és a tabuitok csak lassítottak a vizsgálódásban.
Miután tanulmányoztam a Séth kultuszt is, már tudom, minek a tovább formálásával gyártották le a népi identitástudatotokat adó ideológiát.
A legyártásotok megismeréséhez jó kiindulási alap volt az Ószövetség, ebben a negyven éves sivatagi átideologizáló kalandtúra.
11:03 de.
Kedves Nagy Gyula,
sajnos az én betáplált,kissé korlátolt agyammal képtelen vagyok felfogni,mi célból küldöd nekem ezeket a borzalmas jövőnkbe látásaidat.Én már e-nélkül is állandó rettegésben élek.Nagyon érdekes a kutató munkád ilyen szakszerű magyarázata.Kérlek a témát vizsgáld tovább mormon,buddhista,baptista,hindi és egyéb vallások tanulmányozásával is.Az elért eredmény nagyon érdekelne és ezért kérlek értesíts róla,hogy mit várhatok a következő 5775 év folyamán.Kutatásod eredményét nagyon várom,mert ahhoz szeretném tartani rettegésem ráfját.
1:42 du.
Marcsi2016 június 27
2:36 du.
Kedves Mária!
Írország jó ideje nem része Nagy-Britanniának! Az, amire gondol, Észak-Írország (Ulster). A többi, amit ír, meg nem a saját gondolata, csak Orbánt idézi, kritikátlanul. Egy nagy adag demagóg csúsztatás és rosszindulat!
Tisztelettel:
terminus
4:00 du.
Kedves Hegedus Sandor!
Tehat azt akarod mondani, hogy letrehoztatok egy masik, senki altal meg nem valasztott gittegyletet es azt hiszitek az utan, hogy az EU is egy valasztok nelkul letrehozott kormannyal mukodott, most majd tolongani fognak hozzatok az emberek?
Nem gondoljatok, hogy az embereknek nem elmozdithatatlan kiskiralyok, hanem demokratikusan megvalasztott, elmozdithato vezetok kellenek?
4:21 du.
Kedves gyuri10!
Azért írtam amit írtam, mert a hiteink szerint gondolkozunk, látunk, cselekszünk. És e szerint hatunk arra a környezetre amely reagál a cselekedeteinkre.
A hitünk alakításában pedig képesek vagyunk nagy hatalmat szerezni, ezzel a kezünkbe tudjuk venni a sorsunk alakítását.
A Budhizmus a Hindi egyik oldalágának tekinthető.
Az alapjaikban tiszták. A demagóg tömegvezérléshez a karma értelmezésbe hamisítottak bele.
A baptista judeokrisztián alapú birkásító.
A Mormon egy érdekes judaista, judeokrisztián, Muszlim hibrid. A karizmatikus vonulat előfutárának is tekinthető.
5:31 du.
terminus,
hagyd futni ezt a szerencsétlen páriát.Amit mondasz nem érti, mert a párt brosúrában nincs benne.Önálló gondolata annyi van, mint egy leveli békának.A maximum amit kaphatsz tőle egy jó adag pimaszkodás.
5:11 de.
Kedves Nagy Gyula,
én sem a hitem,sem vallásom sem népi hovatartozásom,sem erkölcsi, sem ideológiai alapon nem akarok és meg sem próbálnék hatni senkire,legkevésbé Reád.Mégis belesodortál ebbe a rettegést generáló világba,kérlek add meg az utat hogyan rettegjek az elkövetkezendő 5775 évben.Kezdeném ezt a 2057 évtől. Ugyanis akkor leszek 120 éves,mely a mi hitünk szerint még félelmeink közepette is egy elérendő életkor. Gyerekeimnek,unokáimnak,déd unokáimnak és ha a Teremtő megengedi ük unokáimnak sem fogom megmutatni a levelezésünket.Nehogy már nekik is rettegni kelljen.Annál is inkább,mert dacára,hogy nejem és én is tökéletesen bírjuk elődeink gyilkosainak nyelvét, utódaink inkább néhány kultúr nép nyelvét tanulták meg a héber anyanyelvükön kívül.Mindezek ellenére köszönöm a megkeresésedet. Általában kulturált szöveggel író emberekkel lehet értelmesen levelezni,akkor is ha nem értjük vagy nem akarjuk megérteni egymás nézeteit.
9:04 de.
Kedves gyuri10!
Nálad is igazolódott, h nem lehet ajándékozni, csak az ajándékot elfogadni.
Még csak annyit jegyzek meg, h azok akiket a gyilkosaitoknak nevezel, volt a máshonnan elüldözött, elmenekült zsidók mentsvára.
A második világháborúban is addig ameddig a külső megszállóink ezt nem lehetetlenítették el.
5:55 du.
Kedves Nagy Gyula,
osszuk a dolgokat több részre.Azokat a zsidókat akik hozzátok menekültek,már 1941-ben(húszezer embert,pardon zsidót)Kamenyec- Podolszkijban leszállítottátok az SS-nek és erős magyar-virtus közreműködéssel kivégeztétek.A Don-kanyarnál az unokabátyámat és munkaszolgálatos bajtársait nem a németek zavarták fel az aknamezőre.Aki életben maradt azt vitéz jányi gusztáv hős katonái levadászták,mint libákat a vurstliban.Egyetlen német parancs nélkül.Izsák-Orgovány,Szabadka-Zombor-Újvidék,Erdélyi bevonulás és a további meg az előző pogromok pl.1848-ban ameddig Petőfi a nemzeti dalt szavalta a szomszédos utcákban a lelkes tömeg pogromot hajtott végre szintén nem német parancsra. Apámnak és a közvetlen családom 10-12 tagjának bizony nem volt mentsvára a dunamenti Mongóliátok.(bocsánat ezért a hasonlatért a mongoloktól)A budapesti gettót,ahol én is felszabadultam nem a dunamenti mongolok mentették meg a nyilas brigantik pogromjától, hanem egy Gerhárdt Schmidhuber nevű német páncélos ezredes,aki elzavarta a nyilasokat,mondván,hogy nem vagyok gyilkos,hanem katona.Ennek a témának utánanézhetsz a Google-ban is.Sajnos Kedves Nagy Gyula mi tőletek ajándékot nem kaphattunk,még a saját életünket sem.Azért viszont ünnepélyesen bocsánatot kérek tőled és az összes történelem hamisító,magyar történelmet szidolozótól,hogy merészeltem életben maradni. By-By.
7:39 du.
Sajnálatomra Nagy Gyulának írt válaszom eltűnt.Előre is megköszönném,ha megjelenhetne.Semmi moderizálni valót nem írtam. Remélem senkinek a jó ízlését nem sértettem meg.
7:41 du.
Köszönöm,máris megjelent.Úgy látszik technikai akadály volt.
4:28 de.
Kedves Nagy Gyula,
a dolgok értelmének tisztázása miatt kénytelen vagyok egy minimális javítást ejteni a beírásodra.Magyarországot a II. világháború befejező aktusában a Szovjetek szállták meg.A németek egyszerűen stratégiai,harcászati okokból Magyarországra is BEVONULTAK szövetségesekként!Ugyanis szövetségeseket nem szoktak MEGSZÁLLNI.A német pontosság ezt így is fogadja el.A magyar szidol pedig nem csak töröl,fényesít,hanem új szöveget is tud kreálni.Mivel a külső megszálló Szovjet csapatok már nem lehetetlenítették el a zsidók védelmét,már nem is lett volna szükség a”mentsvárra”.Hacsak nem az 1946-ban erős felindulásból és szittya virtusból elkövetett miskolci,kunmadarasi + budapesti 8 és 9 kerületi pogromjai miatt. Dehát Kedves Nagy Gyula élve a ti szlogenjeitekkel:Az egész téma már olyan régen volt,hogy igazán sztornózni lehetne.Mi zsidók,pedig a régi recept szerint folytathatjuk a rettegést.Nos?Erről mi a véleményed úgy a félmilliárdos alapból kiindulva?
4:48 de.
Gyuri10!
Hátha akad a cikkek között egy-kettő olyan, ami érdekel:
http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=142:antiszemita-atrocitasok-az-1848-1849-as-forradalom-es-szabadsagharc-idszakaban-&catid=15:tanulmanyok
http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=143:vervadak-pogromok-zsidoellenes-zavargasok-1881-1885-koezoett-&catid=15:tanulmanyok
http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=144:zsidoellenes-attitdoek-es-antiszemita-erszak-a-19-20-szazad-fordulojanak-magyarorszagan-&catid=15:tanulmanyok
http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=145:forradalmak-kora-antiszemita-pogromok-es-atrocitasok-1918-19-ben-&catid=15:tanulmanyok
http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=146:toervenyen-kivuel-feherterror-es-lakossagi-pogromhullam-1919-1921-&catid=15:tanulmanyok
http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=147:egyetemi-zsidoveresek-antiszemita-merenyletek-etnikai-tisztogatas-a-horthy-korszakban-1923-1942-&catid=15:tanulmanyok
http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=148:nepirtas-utan-zsidoellenes-atrocitasok-magyarorszagon-1945-1948-&catid=15:tanulmanyok
http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=141:zsidoellenes-zavargasok-az-1956-os-forradalom-idszakaban&catid=16:esetek
Ez pedig egy letölthető cikk-gyűjtemény:
http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/olvasoszoba/intezetikiadvanyok/A_masik_szeme.pdf
4:50 de.
Kedves gyuri10!
Ebből az írásodból is látszik, h a papír sokmindent kibír és erre megfelelő technológiával szinte mindent el lehet hitetni a célközönséggel.
Valamennyi gazembert és megtévesztettet mindenre lehet találni. Ebből adódóan, szinte mindenre lehet példát csinálni, a csinált példákkal, példát találni.
Gondolom, az nem újdonság számodra sem, h az impériumi működtetési rend csalárdságokon alapul.
Arról már párszor írtam, h úgy látom, a Földet megrengető utolsó (a jégkorszakot is létrehozó) nagy katasztrófa óta a múltunk megtervezetten és célirányosan létrehozottan volt olyan amilyen.
Jó tervezettség, szervezettség kellett a jégkorszak túléléséhez való berendezkedéséhez és szigorú fegyelem a nagyon kemény időszak túléléséhez.
Furcsa jégkorszak volt az a nagy jégkorszak, mert csak az északi féltekén volt jégkorszak. Ugyanebből az időből származó maradványok a déli féltekén sivatag világot mutatnak. Ez FIZIKAILAG csak úgy lehetséges, h a Föld tengely imbolygásának periódus ideje megegyezett a Földnek a Nap körüli keringési idejével.
A nagy katasztrófa túlélői úgy szüntették meg a jégkorszakot, h elhangolták a tengelyimbolygás periódus idejét. Jelenleg is látszik, h hogyan. Ugyanis, a Föld mágneses pólusa nem egyezik meg a Föld forgástengelyével.
A jól ismert indukciós (örvényáram) szabályszerűségekből adódóan, nagy pontossággal egybe kellene esniük. Ez pedig azt mutatja, h a jelenleg is mérhető állapotot egy kettős indukciós trükkel mesterségesen hozták létre. Gondolom hasonlóan ahhoz ahogy az egyfázisú aszinkron motornál létrehozzák a forgást beindító és forgásirányt meghatározó második mágneses mezőt.
Rengeteg olyan tárgyi maradvány van (plusz a legenda emlékek) amelyek hatalmas tudás és technológiák alkalmazást mutatnak. Az ehhez tartozó valós múltat pedig szépen eltakarták különféle gyártott legendákkal (misztifikálás). A Görögöknél Istenek kora volt. Az Istenek csinálták a nagy trükköket az emberfeletti tudásukkal, képességeikkel. Jelenleg az elhazudhatatlan maradványokat egyszerűen, a világ csodáinak mondják.
Az én valóságomban nagyobb léptékben minden megtervezetten létrehozott. Csak ezen belül (a személyek, kisebb csoportok szintű részletességekben) vannak esetlegességek.
A világháborúkat is és ezen belül a Holokausztot is a legfelsőbb szinten megtervezett és a végrehajtó hatalmi rendszeren keresztül megcsinált rendezvényeknek látom.
Ebben a holokauszt és az erre építetten létrehozott legenda célja kettős. Maga a holokauszt esemény adott lehetőséget IL válogatott emberekkel való feltöltésére. Itt jegyzem meg, h senki sem volt készséges a nagy menekülő tömegek befogadásában. Hajók szám veszejtették a szerencsétleneket a tengerbe.
A másik pedig az, h jó, ha a végrehajtó hatalom gerincét adók azt hiszik, h a jogos bosszú és önvédelem helyzetében cselekednek.
A gyilkos népek ellen már pusztán jogos önvédelemből bármi megtehető. Az így gondolkozók a leggaládabb utasításokat is szemrebbenés nélkül, jó érzéssel végrehajtják.
Erre volt jó a gyilkos népek és ezen belül is kiemelten, a Magyar nép, hitének létrehozása, elterjesztése, az egekig turbózása.
Most elkezdhetném sorolni, h miminden egyértelműen hamis. De nem teszem. Valószínűleg magad is sok egyértelmű fizikai képtelenségről és ellentmondásról tudsz. Csak valami miatt nem vizsgálod, milyen mély a hamisságok kútja.
Én a zsidókat sem gyűlölöm. Mindannyian a hiteink által mutatott jót cselekedjük.
Végül egy közmondásunk: A pokol útjai is jószándékkal vannak kikövezve.
6:30 de.
megint technikai hiba van?
6:32 de.
???
9:14 de.
Kedves Nagy Gyula,
Te az én számomra nem vagy célközönség olyannyira,hogy ha hiszed ha nem nekem nincs semmiféle célközönségem.Hosszú diszertációdra viszonylag röviden szeretnék válaszolni.A sok-sok fizikai és kémiai,uralmi fejtegetéseidet nem boncolgatom és nagy részét nem is értem.Az viszont,hogy a zsidókat nem gyűlölöd számomra végképp érthetetlen.Miért?Nehogy azt mondd,hogy a zsidók szép,szőke,magas,kék szemű emberek,mert a stührmer szerint mindennek pont a fordítottja igaz.Magam sem tudom mit és kinek higyjek.Teljes zavart okoztál identitásom értékelésében is.Különös tekintettel a pokol kövezetére ráadásul én még a pokolban sem hiszek.Legalább is nem a túlvilágiban. A 15.000 évvel ezelőtt rovott írással,kopasztott turulcsirkén a szíriuszról érkezettek által generált pokol már a múlté és ha hiszed ha nem én már nem is rettegek tőle.
11:04 de.
!!!
12:19 du.
Kedves Moshe, mennyire igzad van, ismét!
Moshe Akiva
2016 június 28
4:00 du.
3:29 du.
Kedves Belzebub,
az általad küldöttekbe,néhányba próbáltam beleolvasni.Az anyag mennyiségénél fogva feldolgozhatatlan,bár néhány részletről tudtam,mert közismert.Ez több évi szorgalmas munkát jelentene. Értelmi és emberi szinten felfoghatatlan,hogy ilyen evolúciós hulladékok között kellett volna élnem,ha az 1945-ös évre revans- forradalom nem szabadított volna ki.Aki ezeket a hivatalos feljegyzéseket képes érzéketlenül elolvasni és gyűlölet nélkül vagy esetleg azonosulva ezzel a szemét ázsiai hordával tovább lépni,hát…Ezt a cikksorozatot ajánlom elolvasásra FIGYELŐ-nek és az ő határán felülieknek.Van mit tanulni magyarságtanból.A különböző náci szennyeknek csak azért nem ajánlom,mert nem kívánom,hogy a boldogságtól elélvezzenek.Én nem vagyok képes elmélyedni ezeknek az evolúciós hulladékoknak a több évszázados bűneinek olvasásában.Emberileg megérteni itt úgy sem lehet semmit.Elég ha a magyarok és egész történelmük hányingeri szinten generál undort minden emberi teremtményben.Gyűlöletet ők már maguk között intézzék tovább.Mint mingig most is gyűlölhet mindenki mindenkit,valódi szittya mentalitással.A kárpát lavórban tisztára lehet mosni a múltat s jövendőt,melyre nincs megfelelő bünhődés.
4:59 du.
Kedves gyuri10!
Tényleg nem gyűlöllek benneteket.
Ismerem a gondolat manifesztációs mágia és ezen belül a tudatprogramozás hatalmát.
Esélyetek sem volt másmilyenné válni, mint amilyenné formáltak benneteket.
A halak (impériumi) korszakra végrehajtó hatalmi eszközöknek legyártottak és felhasználtak benneteket.
Népek szinten a két szélsőség, a Magyarok és a zsidóság szívott a legtöbbet.
Ráadásul, az Askenázik hivatalosan is, átideologizálással elzsidósított Szkíta testvéreink.
8:52 du.
Kedves Gyula!
Honnan szeded azt a zoldseget, hogy a pleisztocen csak az eszaki felteken ereztette hatasat? Del-Amerika deli reszen, Uj-Zealandon es Tasmaniaban is vannak nyomai.
Illene erteni, hogyan mukodik az eghajlatvaltozas (es nem a klimaxvaltozas) Foldunkon. Eljegesedes alkalmaval pl. a sarki es a tropusi ovezetek kiszelesednek, mig a 4 evszaku ovezetek leszukulnek. A magasabban levo teruletek jeg ala kerulnek, a vizkeszlet jelentos resze megfagy es onnantol fogva nem tud reszt venni a viz altalanos korforgasaban, tehat az uleddekkepzodes is egesz mas lesz. Ebbe beleertendo az oceanok, tengerek (egy reszenek) befagyasa is, ami egyes teruleteken „ongerjesztokent” hat az eljegesedesre, mashol lassitja azt.
Ugyanakkor a pleisztocen nem egy valamifele homogen korszak, azaz nem az tortent, hogy bekoszontott a jegkorszak es onnantol fogva 1,5 millio evig valtozatlan volt minden terulet idojarasa es klimaja. Voltak melegebb idoszakok, mint pl. a mai. Tkp a pleisztocennak nincs meg vege, siman csak egy interglacialis idoszakban elunk.
Tovabba erdekes kiserlet lenne, ha egy foldgombot vennel a kezedbe es megnezned hol van a 40. magassagi kor az eszaki felteken. Ugyanis a pleisztocen legnagyobb kiterjedese Eszak-Amerika keleti partjainal volt, ahol leert a 40. magassagi korig. Most fordits a foldgombodon es nezd meg mekkora szarazfoldi teruletek allnak rendelkezesre a Foldon a deli felteken a 40. foktol delre. Kozben gondolkozz el azon is, hogy a tengerek, oceanok es a tengerszintol valo magassag nagymertekben befolyasoljak a idojarast es a helyi klimat is.
Viszont az elmeleted a Fold kepzelt tengelyenek precessziojarol erdekes. Nem annyira azert, mert lehetsegesnek tartom, hanem azert, mert igy mar latom, hogy te valoban nem a zsidok altal valo, hanem valami emberen tuli osszeeskuvesben hiszel. Kik azok? Az „idegenek”? Vagy az istenek? Vagy az Isten?
9:11 du.
Kedves Gyuri!
Falrahanyt borso, amit irsz. Persze nagyon is egyetertek veled, de azoknak hiaba magyarazol, akik valami roppant furcsa osszeeskuvesi elmeletben hisznek.
Biztos hallottad mar a „zsidotortenelem” kifejezest, ami nem egyezik meg a „zsido tortenelem” kifejezessel.
xxx
Kedves Belzebub!
Koszi a cikkeket es a konyvet. Erdekesek.
Viszont lenne egy kerdesem es keresem. A sajnalatosan szuksegszeru komputercserem soran legutobb elvesztettem tobbezer linket, koztuk volt egy magyarul irt konyv. Ha jol remlik valami lexikon-fele konyv volt a magyarorszagi zsidosag tortenelmerol. Fenn volt ingyen a NET-en. Az is teli volt a magyarorszagi pogromokkal, de sokkal reszletesebben mint ezek a cikkek.
Nem tudod veletlenul, hogy melyik konyv lehetett az?
4:33 de.
Kedves Moshe Akiva!
A könnyen elérhető felületeken a vezérkari kencefice hamisságok vannak a jégkorszakkal kapcsolatosan is.
Az egyszerű igazság pedig az, h Földanyánk több, hatalmas tudással, technológiával rendelkező kultúra építő és nagy katasztrofával való eltűnésének nyomait hordozza.
Ezek közül volt az utolsó az amit Atlantisziként címkéznek.
A fennmaradt legenda emlékek megegyeznek abban, h a végidejében hatalmas technokrácia volt amelyben energia ellátásra a mai megnevezéssel, nullponti (null) energia fejlesztőket használtak. Sok kis egyedit. Ezek olyasfélék lehettek, mint amilyenekkel Tesla is foglalkozott.
A sok kis készülék az együttes hatásában destabilizálta annyira Földünk elektromágneses mezejét, h az a végén összeomlott. Ennek elektrodinamikus hatása vágott oda egy jó nagyot a Föld forgástengelyének.
Egy felismert nagy idejű (a mindenség geometriájának változásából adódó) ciklikusság amit az arany és vaskorok váltakozásaként is neveznek.
A nagy katasztrófák mindig a vaskor legsötétebb időszakában következtek be.
A mindenségben létezik, működik egy tudati hierarchia. A vaskorokban a tudatok közötti közvetlen kapcsolat leromlik. Ennek következtében jön létre a személyiségtudatosságainknak az elmetudatosságainkra való rázáródása.
Ez individualizáló és rövidlátóvá, felelőtlenné tevő hatással bír. Ez párosult olyan technológiai tudással amelynek a tömeges alkalmazásával nagy katasztrófát lehet okozni.
A felső szellemi vezérkarunk az újabb nagy katasztrófa elkerülése érdekében csinálta meg a tudás hermetizálást és a halak korszakra az imperializálást.
Természetesen, ez is csupán egy fikció.
De olyan fikció amit sokminden alátámaszt és semmi (jól alátámasztott) nem cáfol.
2012-ben áthaladtunk a vaskor legmélyebb pontján.
Az impériumi működtetési rend a saját törvényszerűségeiből adódóan és a környezettudatosabbá válásunkból adódóan is, ellehetetlenülőben van.
A felső vezérkar pedig a csökkenő lehetőségeivel amennyire tudja, irányt ad a változásnak.
10:20 de.
Kedves Nagy Gyula,
hallottam jégkorszakról,mágneses térről,nulpontról, energiáról, technológiáról,Atlantiszról, technokráciáról,destabilizációról, elektrodinamikáról,geometriáról,aranyról és vasról.Individuális halfikciók impériumáról most először.Ezeken túlmenően hallottam egy népről amelyik tizenötezer évvel ezelőtt kopasztott turulcsirke szárnyain érkezett a kárpátlavórba.Természetesen a Szíriuszról.Ez már maga a katasztrófa.A többi így összekeverve blődkártyaként eladható a zöldségpiacon.Persze nem deflációs időkben.
10:28 de.
Kedves Nagy Gyula,
10 éves koromig Anyukám engem is ezotérikus baromságokkal akart és sikerült is Neki megfélemlíteni.Ezen a koron túl már nem is próbálta meg.12 éves koromban már jókat nevettünk a teozófián is. Közlöm veled,hogy azóta sem lettem infantilis.
2:19 du.
Kedves Gyula!
Kezd kialakulni az a velemenyem, hogy te ezt csak viccelodesbol csinalod, nezven, hogy ki ugrik a nagyobbnal nagyobb marhasagokra.
2:25 du.
Kedves Gyuri!
Nem kell olyan nagyon odalenni a magyarokkal, a tobbi europai, es a muzulmanok ugyanugy bantak a zsidokkal szinte mindenhol.
Az emberek elegge egyformak mindenhol, foleg ha ugyanaz az izmus futi oket.
3:03 du.
@@@
3:32 du.
aaa
5:15 du.
Azoknak akik mindenhol önvédelmi reakciókat váltanak ki a környezetükből, érdemes elgondolkodniuk, mit csinálnak rosszul.
A zsidóság szenvedéstörténete azt mutatja, valamit rosszul csinálnak.
Hogy Ők mennek az autópályán a forgalommal szemben.
12:46 de.
Kedves Gyula!
Amondo vagy, hogy az a 6 millio a Soah soran le akarta gyilkolni a nemeteket, magyarokat, ukranokat, lengyeleket … stb es ok pusztan onvedelmi celokbol oltek meg a zsidokat?
De az igaz, hogy eleg sok zsido valamit rosszul csinal.
6:40 de.
Kedves Nagy Gyula,
általában nem megyek a forgalommal szemben,de ha tudnám,hogy a te fajtád van a szembe jövő autóban bizony átmennék a másik oldalra.Főként,amikor éppen tankot vezetek.
8:53 de.
Kedves Moshe,
bár Belzebubtól kéred,utána néztem és találtam könyvtáramban két többé kevésbbé idevágó témájú könyvet.Az első”A NEGYVENNYOLCAS MAGYAR SZABADSÁGHARC ÉS A ZSIDÓK”.A második átdolgozott kiadás Dr Bernstein Béla 1939. Tábor-kiadás,Budapest.Az első kiadás 1898. augusztus 21.-én jelent meg Dr.Jókai Mór előszavával,melya második kiadást is kíséri.Hosszan és pontosan írja le az elesett negyvennyolcas”magyar”zsidó honvédek névsorát.Az üldözés dacára.
A másik könyv címe:”A BAZINI ZSIDÓK”.BIRÓ LAJOS leírása a mohácsi csatától kezdődő pogromokról,kirekesztésekről és rablógyilkosságokról,melyek e-szerint az 1921-es kiadás szerint még nem NÉMET PARANCSRA történtek.Ez magyar gyűlölet!?!?
Többek és több helyen írták,hogy én egy magyargyűlölő vagyok. Nos…eddig ezt nem fogadtam el,de miután ezeket a könyveket elolvastam újra rájöttem,hogy valóban vissza taszítónak tartom a magyarokat, azért,mert történelmükkel undort és megvetést tudtak
bennem generálni.Akik gyűlölködnek,hát bizony mindig is a magyarok gyűlöltek minket,javukra legyen írva,hogy ők mindenkit, saját magukat is gyűlölték és elárulták a mai napig is.
Persze mindig megtalálták,hogy kire lehetett mutogatni.Törökök, Habsburgok,Szerbek,Románok,Németek,Oroszok és ki ne felejtsük a zsidók.Persze jó katlikusokként az egyházra nem mutogatnak.Pedig eléggé sáros a pogromokra uszításban.Aljas rablógyilkosságaikért mindig más volt a hibás.Többnyire az áldozatok.
9:06 de.
Kedves Moshe,
az „izmussal”kapcsolatban igazad van,de széles népi szinten a magyarokkal nem versenyezhet senki.Még a holokausztot kivitelező németek sem.A német SS brigantik úgymond világhatalmi céljaikért gyilkoltak másokat is.A magyar csicskás-hordák élvezettel elégítették ki vérszomjas,állati ösztöneiket.
12:24 du.
Súlyos hiba onnan interpretálni a történetet ahol visszaütnek. Mégsúlyosabb hiba ha elhitetjük magunkkal is, h nincs az események alakulását akár döntően is befolyásoló előzmény.
Sokan mentegették magukat a bíróságon is azzal, h én kérem csak a főnökeim utasításának/a törvényeknek engedelmeskedve cselekedtem.
Azt is leírtam már, h az én világomban (valóság mozimban) a holokauszt is, egy határozott céllal megcsinált rendezvény volt. És egyben egy (a sok közül) eget verő gazemberség.
Jól sikerült. Sokan közületek legszívesebben még most is átharapnátok a torkunkat.
2:06 du.
Csak ha megfelelő alkalom adódna.
Nekem minden okom meg van rá.
2:19 du.
Érdemes elgondolkoznod azon, h ki/mi öl valójában.
A golyó, a fegyver, a fegyvert fogó, az utasításokat adó, vagy az utasításokat adót vezérlő szellemiség.
Ha ölhetnéked van akkor keresd meg a valódi gyikosokat.
Ha megmaradsz a testiség szintjén, akkor a tömegeket manipulálókat és kényszerítőket.
Azokat a szituációkat létrehozókat amelyekben az egymás ellenében manipuláltak már a vagy én, vagy Ő szituációban vannak (vagy legalábbis így hiszik, ezzel így látják).
A Magyarságot vezérlő szellemiségről (a népszellemiségünkről) nagyon súlyos tévhitben élsz.
5:16 du.
Nagyon jó lenne,ha igazat tudnék adni a „magyarsággal” kapcsolatban.Történészek tanúsága és saját tapasztalataim alapján is smirglivel sem lehet ledörzsölni rólatok az elmúlt századok sok-sok rablógyilkossággal kiontott zsidó vért.Ezért tép továbbra is a balsors és a víg esztendőt még az Isten sem hozza rátok. Ahhoz,hogy az én megállapításom tévhit legyen nagy szükség lenne a magyarság EMBERRÉ válására.Anélkül marad a szidolozás, történelem hamisítás,de sem a múltat sem a jövendőt ez az ázsiai horda nem bűnhődte meg.
6:29 du.
bbb
9:00 de.
Azoknak akik a hamisság valóságukat élve életellenes a viselkedésük, ha nem ébrednek még idejében, fizikailag is fájdalmas lesz az ébredésük.
Amúgy, megértelek. A vezérkar hatalmas tudással úgy gyártotta le a hamis valóságfelszíneket, h jó önvédelmi képességük legyen. Általában még akkor is sokáig kitartanak amikor az álomvalóság rémálom valósággá válik.
10:21 de.
Drága Jó Istenem,
miért szabadítottad rám az ezotérikus diliházat?
Átkozott legyen aki bezáratta a Lipótmezőt.
4:52 du.
gyuri10
2016 július 2
5:16 du.
A fenti beírásodat kézből kontrázom!
Mert nem igaz. Ismét a gyülőlet beszél belőd- Az én gyerekkoromban , a 30 és a 40 es évek elején már éltem és magamnál voltam . Még mindig emlékszem, a magyar újságokra, a többsége zsidó tulajdonban volt Budapesten, a hatalmas zsidó gyárak éltek és virultak!Kezdve Weiszmannal. Horthy igen jóba volt velük.
A zsidók remekül prosperáltak abban az időben IS!
Viszont, az is igaz, hogy a legtöbb zsidó magyar érzelmű volt még!
8:00 du.
Moshe Akiva:
„A sajnalatosan szuksegszeru komputercserem soran legutobb elvesztettem tobbezer linket, koztuk volt egy magyarul irt konyv. Ha jol remlik valami lexikon-fele konyv volt a magyarorszagi zsidosag tortenelmerol. Fenn volt ingyen a NET-en. Az is teli volt a magyarorszagi pogromokkal, de sokkal mint ezek a cikkek.Nem tudod veletlenul, hogy melyik konyv lehetett az?”
Sajnos nem tudok segítani, honnan tudhatnám? (Nem kotorásztam az Ön komputerében.)
Hoppá,lexikon? Fent van a NET-en? Hacsak nem…
http://mek.oszk.hu/04000/04093/
7:59 de.
Figyelő,
nagyon örülök,hogy 0-tól 12 éves korodig még magadnál voltál és nem nálam.Illene a zsidó gyártulajdonosknak legalább a nevét tudnod.Olyan,hogy Weismann csak a Te mindenttudó emlékezetedben van.Hacsak nem magyarosította a nevét Weisz Manfredra.Mivel te már akkor nagy kislány voltál ugye emlékszel a Goldberger Leóra is aki a lovastengerész őfőméltóságának állandó kártyapartnere volt.Nem volt olyan szerencsés mint egyesek,akik 18 hónapi munkaszolgálat után megmaradtak.Őt a munkaszolgálatban a szittya keretlegények gyilkolták meg.Az újság tulajdonosokról nem tudtam, de ha Te mondod elhiszem,mert én akkor még csak 7 éves voltam. Remélem,Richter Gedeon dunába lövésénél nem voltál ott és ezért túlzottan nem is rázott meg.Aschner Lipótnak sikerült Sweitzba menekülnie,pedig Ő is egyike volt a magyar ipar elöre lenditőinek.Ugye a Tungsramról te is hallottál.A francba Ő is zsidó volt.Bár a Tungsramot a gengszter váltáskor eladták és az addig tisztességes megélhetést elveszített családfők az utcára kerültek.Utódaik ma Európában próbálnak szerencsét,néhány százezerrel többen mint a forradalom menekültjei.Akik magyarország előre haladásához % arányuk felett hozzájárultak mind zsidók voltak. Tudod kedves Klárika nem a magyarok kegyes szimpátiája,hanem tehetségük miatt.A mi Apáink nem a kocsmába vitték a fizetést. Gyermekeiket tanítatták.Ez valóban irígylésre méltó.Halál büntetés jár érte.Az itélet megvolt kevesen,de ezt is túléltük. Bocsánat,hogy életben maradtunk.
10:07 de.
A két világháború között szabadon, nagyon jó statisztikai igazsággal mondhatóan, atrocitások nélkül éltek, gyarapodtak.
Nem az a nép gyilkolt ahol nemsokkal korábban úgy tudtak élni ahogyan éltek.
Kis számú „ember” mindenhez található.
10:55 de.
Kedves Belzebub!
Koszonom! Ez volt az.
11:55 de.
gyuri10
2016 július 4
7:59 de.
Goldberger Leót a Gestapo tartóztatta le a márciusi német megszállás után pár nappal. Pedig előtte még azt mondta Goldberger a munkatársának, hogy ő előre tud minden lépésről három nappal (Horthy)!
Valamelyik munkatáborban halt meg, miután egy társasházért megvett húsz deka margarint, amitől sajnálatosan vérhast kapott. Forrás Moldova A szent tehén
12:02 du.
gyuri10
2016 július 2
9:06 de.
Az a német mit elégített ki, aki a tűzbe dobta a kisgyereket ma is tettem valamit a hazámért-felkiáltással?
A horvátok, akik szerbek mellkasán ugráltak és kivájták a szemüket, mik voltak? Első bálos lányok?
Ha volt a történelemben szadista-szolga nép, akkor van ellenszenves kereskedő nép is, aki nem ingyen őriztette Krisztus korporsóját …
12:05 du.
gyuri10
2016 július 4
7:59 de.
Szóval a magyarok kocsmába vitték a pénzt és gyerekeiket dolgoztatták …
Jóember, téged sem az eszedért szeretnek.
1:33 du.
gyuri10
2016 július 4
7:59 de.
Szerintem említsük meg Wallenberget is, aki Richter Gedeont bújtatta! Valami szovjet börtönben pusztult el.
A svéd diplomatának egy nyilas volt segítségére, aki a rendőrségi összekötő volt. Ez a nyilas (Szalai Pál) érte el a német parancsnoknál, hogy a budapesti gettót védje meg Eichmanntól.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Raoul_Wallenberg
Vagy ott van az a lengyel férfi, aki egy társával három napig lapult Auschwitzban valami gödörben. Ők juttatták el Magyarországra az Auschwitz-jegyzőkönyvet. Tudod azt az írást, amit a Zsidó Tanács nem tartott fontosnak ismertetni a zsidókkal, Horthyval és a külfölddel. A lengyelt később koncepciós perben végezték ki a kommunisták.
2:49 du.
Kedves gyuri, valóban a nevekkel mindig hadilábon álltam, rosszul írtam, elnézést.
A Trunsgarm gyár megalapitója igen jó barátom volt idekint Fodor Miklós. Persze, már ő is elhunyt!
Sokat mesélt a gyáráról, tudtam a részleteket , ő a pénzét még időben Angliába vitte.Így idekint is alapitott egy gyárat, az Elektrovertet.
2:50 du.
hazai lámpa,
szép a vérhas mese.A donkanyarban a levadászott musszosok is Tífuszban haltak meg.Dehogy gyilkolták meg őket jányi gusztáv gyilkos turulvitézei.A munkatábor „lakói” MUNKASZOLGÁLATOSOK voltak.Ha a turulok elődeit Szamuelyék a pöcegödörbe dobták volna az én Apám is életben maradt volna.
Ne tévedjünk és ne szidolozzunk!Igaz,hogy volt Szovjet megszállás. A németek”bevonultak”a csicskások hazájába. Szövetségeseket nem szoktak „megszállni”.Ostrom sem volt. FELSZABADULÁS igen.Hogy a háború német győzelme esetén a szörnyeteg milyen sorsot szánt nektek az külön téma.A mein kampfban pontosan leírta.Az,hogy utána Szovjet gyarmat lettetek és nem német az nem kizárólag a mi szerencsénk,de valószínű a tietek is.
3:27 du.
gyuri10
2016 július 4
2:50 du.
Moldovánál reklamálj!
wikipédia:
(Goldberger) Tagja volt a felsőháznak is. A második zsidótörvény (1939) életbe lépése ellenére az iparügyi minisztertől külön engedélyt kapott, hogy megtartsa elnök-vezérigazgatói beosztását. Jó kapcsolatokat ápolt Horthy Miklóssal és családjával. Mindez nem mentette meg attól, hogy 1944. március 19-én, az ország német megszállásának első napján a Gestapo le ne tartóztassa és Mauthausenbe ne hurcolja. Bár megérte a tábor felszabadulását, 1945. május 5-én éhhalál következtében elhunyt.
3:53 du.
hazai lámpa,
soha nem igényeltem a szeretetet.Különösen nem a mindenkit kiszolgáló felcserek népétől.A nyilas-német meséddel igencsak elkezdtél pislákolni.Vigyázz,mert ha egy lámpa elkezd pislákolni az annak a jele,hogy hamarosan ki fog égni.Ne égesd magad.A hazugságokat ne terjeszd nyilvánosan.Élvezkedj rajtuk otthon szabad óráidban.Amikor a gyűlölet nem önti el azt ami vagy van vagy nincs.Ha van,akkor sem haszonáru.
4:03 du.
Gyuti10:
De egyébként nem lett „szovjet gyarmat” Magyarország a megszállás után.
Legalábbis anyagi értelemben nem.
Az oroszok bizonyos dolgokért, amik itt készültek, többszörös aranyárat fizettek.
De erről már írtam másik topic-ban itt.Nem ismétlem.
Magyarországon JÓVAL magasabb volt az életszínvonal mint a Szovjetúnióban.
És még azt is elnézték nekünk hogy az MN (Magyar Néphadsereg) -enyhén szólva- nem állt a helyzet magaslatán. (Akárcsak mostanában.)
Akkoriban az volt a szállóige hogy a Vörös Hadsereg látja el a magyar területek védelmét egy esetleges NATO támadáskor, a Néphadsereg csak kisegítő feladatokat lát el mellette.
(Csakúgy mint nemrég a Délszláv háborút követően, vagy mostanában Afganisztánban ) .
4:04 du.
Figyelő,
minden tiszteletem Fodor Miklós emlékének,de ha van egy kis időd nézz utána,hogy az egyesült izzót Aschner Lipót alapította.Nekem már a Nagyapám is ott dolgozott és utána Apám és az egész családom 80%-a nomeg én is.Amikor 51-ben elkezdtem ott dolgozni, Aschnernak még meghagyták a tiszteletbeli igazgatói címét. Magához hivatott és üdvözölt a családi tradició folytatójaként. Ez nem von le semmit Fodor Miklós értékéből.
4:10 du.
Klárika,
tudom,hogy Te is dolgoztál az izzóban,de közel sem lehettél olyan közel a gyár vezetőségének ismeretéhez mint én.Az O (oxigén) telepen már csak az 53-as évben kezdtek el dolgozni.Lehet,hogy azt alapította más,nem Aschner.
5:49 du.
A bolsevik birodalomban volt helyzetünkről az a szikár tény, h mi voltunk egyedül ellenséges, katonailag megszállt ország státusban.
A málenykij robotról is van pár épületes beszámoló.
Többek között az is, h a jóvátételi diktátum része volt egy kényszermunkás kontingens is. És eszerint szedték hozzá össze az embereket is.
4:09 de.
gyuri10
2016 július 4
2:50 du.
Te élő példája vagy annak, hogy a gyűlölködők 0 (nulla) empátiával rendelkeznek.
Vrba-ék története arra jó példa, hogy nem érdemes jó embernek lenni. Az állami Moloch bedarál, akkor is ha náci, kommunista vagy demokrata a gépezet. Teszem azt a nyilas Szalai nem azért működött közre a budapesti gettók lakóinak megmentésében, mert hálát várt volna.
Az se zavarná, hogy egyik kis megmentettje tele szájjal harsogja a német parancsnok dicséretét, az ő népét meg szarozza, mert a keresztények megbocsájtók. De azért arra szerintem nem számított, hogy a kommunisták a zsidómentőket perbe fogják, őrületbe kergetik vagy kivégzik.
5:39 de.
Nagy Gyula,
kényszermunkások a hadifoglyok egy része volt.Egy részüket 3,4 év után haza engedték,akiket ott tartottak 1955-ig akár”tífusz” akár „vérhas” akár a hazai pilács szerint említett „éhhalál”is ott tarthatta volna.Ismertem közülük néhány keretlegényt.Nem kellett őket összeszedni.Az oroszokkal szemben hamar megadták magukat.Nem voltak olyan hősök,mint a musszosokkal vagy a dunaparton a gyerekekkel,asszonyokkal szemben.Inkább vállalták a tíz évi kényszermunkát.
9:19 de.
gyuri10
2016 július 5
5:39 de.
Az egy dolog, hogy gyűlölködsz, de hazudni nem kéne! Volt, hogy az úton bámészkodókat rántotta be a sorba a szovjet rabkísérő katona, hogy kilegyen a létszám! Azokból nem sok jött vissza …
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1lenkij_robot
3:12 du.
hazai lámpa,
nem olvastam el a linkedet csak belekukkantottam.Ha a zsidók borzalmai úgy lennének itt leírva ahogyan fényezgetés nélkül kellett volna leírni,érdekelne a magyar,sváb,német és egyéb mocskok sorsa.Így az egyetlen hiányosság tökéletes élvezetemhez, hogy Szamuelyék és Péter Gábor rend csinálását nem írták ide be részletesen.Egyébként a jobbágy időkben a pallós jog és a tüdővész volt divatban,vérhas,tífusz,éhhalál és ukrajnai aknák, levadászás helyett.Belőletek kár volt ami mellé ment.
4:33 du.
Kedves Hazai Lampa!
Nem kell olyan nagyon berosalni a malenkij robot miatt. Persze, akinek reszt kellett vennie benne az nem a rohogestol halt meg, de szedtek ezek a jo legenyek ossze zsidokat is. Koztuk apam es az o apja is ott volt, csak hatalmas szerencsevel meg tudtak szokni meg a vonatbol.
A masik meg az, hogy nem a Szovjetunio uzent hadat Magyarorszagnak, hanem forditva. Az ilyen malenkij robotok pedig elegge jol ismert huzasok a tortenelembol, nagyon ritka, hogy a gyoztes nem dobja be egy kis extra „oromkent” es tanulni valokent.
6:14 du.
Voltak és vannak rítusok amelyek megszegése kemény következményekkel járt, jár.
Kassa bombázása ugyanaz volt pepitában, mint a kesztyűnek a másik képébe vágása.
Az igaz, FORMÁLISAN Hazánk vezérkara üzent hadat.
És, mint mondtam, RENDEZVÉNYNEK látom. Olyannak amelyből Hazánkat nem engedték kimaradni.
9:01 de.
Nagy Gyula,
a rohadt történészek,katonai szakértők és a német szakértők is már régen megállapították,hogy Kassát a németek bombázták. Amiről te írsz az akkor történhetett,amikor még csak nyilakkal,karddal, kopjákkal és dárdával harcoltak.A fantasztikus az egészben,hogy Te honnan emlékszel erre a RENDEZVÉNYRE.
3:23 du.
Már párszor elmondtam, h térbeli és időbeli modellezéssel készítem a valóságmozimat.
Sokmilliárdnyi ellentmondásmentesen összerakott adatból már nagy pontossággal igaz valóságmozi jön létre.
Neked is azt mondom, ne higgy senkinek.
Járj utána, elemezz és alakítsd ki a saját vélelmeidet.
Parancs végrehajtás esetén mindegy, ki a végrehajtó. Az számít, h mit csinált és azt milyen szósszal tálalják.
7:42 du.
Nagy Gyula
2016 július 6
3:23 du.
Kedves Gyula! Kár hogy, az ilyen valóságmozis, és hasonló sűrün beugró másik feledet nem tudod kontrolálni és elhagyni, mert a másik lényed kifejezetten értelmesnek és sokkal szimpatikusabbnak tűnik, bár az is lehet hogy, a mi téridőnk van a tiednél eggyel lejjebb levő dimenzióban és azért nehéz a konstelláció közöttünk?
10:52 du.
Kedves Zsombor!
Nyitott vagyok minden olyan alternatív mesére melyben egy folyamatossággal ellentmondás mentesen benne van minden, évmilliárdokkal ezelőttről indulóan.
A Föld a nagy geológiai vonalaiban is, legalább részben terraformált. Ezt már pusztán a lej vonalak is minden kétséget kizáróan bizonyítják.
Amennyire igazak a kormeghatározások, a bioszféra mintegy négymilliárd évvel ezelőttről indul.
A tömegvezérelhetőséghez a Föld különböző területein különféleképpen hamisítottak. A sokféle konstrukció eredőjében pedig látszik az igazság is.
4:48 du.
Szezám nyílj meg alibaba csodálatára.
6:29 du.
Te Gyuri10
Aggyula mikor jut el ahhoz hogy itten a légkört is a szittyák hozták magukka 30 ezer évvel ezelőtt, a Szíriusz-bolygóról?
Lila Bocskay kabátban ?
2:16 de.
Geyza,
a négymilliárdból vond le a bodri életkorát,adjál hozzá tizet, oszd el a lejvonalak gyorsaságával deciliterekben,add az egy harmadát a bodrinak és ha nem fordul fel tőle megkapod az árvalányhaj meghonosításának évét a kárpát teknőben.