Beindult Kanada új diszkontos légitársasága, de nem fizetik a számlákat

2016 július 6 3:47 du.5 hozzászólás

Reméljük, hogy a kanadai NewLeaf fapados légitársaság nem olyan lesz mint a magyarországi Sólyom Airways, hiszen nagy szükség lenne Kanadában több piaci szereplőre és jobb szolgáltatásra a légiközlekedési szektorban. Csakhogy a NewLeaf – amely már jegyeket árul és melynek első járatai július 25-én szállnak fel – komoly tartozásokkal és kifizetetlen számlákkal kezdi pályafutását. A Financial Post szerint, a NewLeaf immár hónapok óta nem rendezi 125 ezer dolláros tartozását két tanácsadócégnek. Az egyik tanácsadóvállalat tulajdonosa zsebből fizette ki dolgozóit, de most kénytelen elbocsájtani két dolgozóját, mivel a NewLeaf tartozásai lehetetlen helyzetben hozták a vállalkozást.

Lukács Gábor, kanadai magyar fogyasztójogi aktivista szerint aggályos a helyzet, különösen azon utasok szemszögéből, akik már jegyeket vásároltak. „A kifizetetlen számlák- különösen amikor ekkorák – általában egy csődközeli légitársaság jelei”–mondta Lukács. „Attól tartok, hogy a végén az utasok veszítik el a pénzüket”–tette hozzá.

NewLeaf

NewLeaf

De a légitársaság ügyvédjei szerint szó sincs csődről, hanem pusztán egy nézeteltérés alakult ki a légitársaság és két beszállítója között. Az egyik cégnek 75 ezer dollárral tartoznak és van olyan számla, ami még 2014-ből, illetve 2015-ből származik és még mindig nincs rendezve. A tanácsadó szerint rugalmas volt a légitársasággal, hiszen ő is örült annak, hogy egy új vállalat felrázza a belföldi légiközlekedési szektort. „De a fizetés hiánya megölte a cégbe vetett bizalmamat”–mondta a tanácsadó.

Lukács közben bíróságon támadta meg a NewLeaf engedélyeztetését, hiszen tőke nélkül hogyan lehetett üzemeltetési és repülési engedélyt adni egy társaságnak?

A NewLeaf elsősorban a nyugat-kanadai városokat fogja szolgálni július 25-től. Desztinációi között van Abbotsford (BC), Edmonton, Saskatoon, Regina, Victoria és Winnipeg, valamint Hamilton (Ontario), és Halifax. A járatokat a Flair Airlines fogja üzemeltetni. Amennyiben tényleg beindulnak pár héten belül a járatok, Boeing 737-400 gépeken repülhetnek az utasok, ráadásul Kanadában szokatlanul olcsó áron. Például Hamiltonból Winnipegbe (ami 1500 kilométeres távolság) pusztán 183 dollárért lehet majd repülni augusztusban.

5 hozzászólás

  • Lennének ötleteim kik lehetnek benne 🙂
    (Nade nem akarnék senki személyiségi jogaiba gázolni.)

  • Gyula Bognar, Jr.

    Nem a pénzvesztés a legfontosabb szempont amikor légiközlekedésről van szó, egy új vállalkozásról, aminek nincsenek semmiféle adatai a gépek üzemeltetési biztonságáról.
    A pénznél is fontosabb az élet.
    Jobb $450.00-ért egy megbízható, ellenőrizhető légitársaság gépén utazni, mint $183.00-ért az embernek az életével játtszani, kivéve azoknak, akik ezt a kockázatot vállalják maguk és családjuk tagjaival.

  • Nem semmi!Egy „ilyen induló”légitársaság működését nem szabadna engedélyezni,sőt be kellene tiltani,a jegyek árát visszaadni az utasokank!
    Ez a kormány dolga lenne……!
    Kint kellene tiltakozni!

  • Istenem..
    Ebbe is beleugat…

  • geyza,én hozzászóltam,de te kutyának sem lennél jó(emberként 0 vagy!),mert a kutyák
    okos,kedves,tanulékony és szerethető állatok,így marad a féreg kategória….