Tudtam-e vajon nem egészen három évtizede, amikor családom adriai nyaralásából Bosznia hegyei között loptam el egy félnapot, hogy az ottani állítólagos jelenés okán az idő tájt világhíresedő tájék Mária-kultusza az erőszakos horvát nacionalizmust és Bosznia-Hercegovina ama részének bekebelezését legitimálja? Dehogy tudtam! Még azt se tudtam biztosan, hogy a katolikus egyház ezt a kultuszt hivatalosan majd megtagadja, hogy tudhatam volna, hogy éppenséggel e békét hirdető vallási jelkép jegyében, a katolicizmus védelme érdekében alig valamivel később embereket ölnek, háborús bűnöket követnek el, koncentrációs táborokat létesítenek, muszlimokat irtanak.

Tudta a fene, hogy az általam akkor megjelenített mesterséges Mária-szimbolika a második világháború óta a legvéresebb európai összetűzéseket alapozza meg.

Engem erre Orbán Viktor pávatáncként előadott velejéig aljas keresztényi muszlimiádái, azaz a tőlünk távol tartandó iszlám hit nélküli világ barbár voltát tételező baromságai emlékeztettek.

És archivált ausländeriáim közül az alábbi riport felelevenítésére késztettek.

Miközben az is felötlött bennem, hogy a hivatalos egyházi kegyhelytagadás ellenére érdemes lenne ezen az újra milliók által látogatott tájékon riportkészítés céljából ismét eltölteni egy félnapot.

Amit ma nem engedhetek meg magamnak.

Amiképpen még kevésbé van módom Bosznia hegyein akár egy Trabanttal átvágva családostól két hetet nyaralni Brač szigetén.

*

Szűzanya

Százezer szűzanya

Hosszú ideig szinte kizárólag a Brač szigetére igyekvők vállalkoztak arra, hogy a Makarska felé vezető kanyargós mellékúton vágjanak neki a hegyeknek. Azok se mind, hiszen a csipkebokor-szoknyájú, felül kopasz karszt, s a karszt mélyedéseibe ágyazott szőlőföldek, dohányültetvények látványa nincs arányban az út nehézségével. Napjainkban mégis éppen errefelé élénkült a forgalom.

És megélénkültek erre a falvak is. Čitluk egy évtizeddel ezelőtt az álmos hercegovinai községek egyike volt, ma újonnan épült hotel, motel és feltűnően sok Zimmer frei felirat fogadja az autósok áradatát.

Vajon ki akar itt megszállni, alig hatvan kilométerre az Adriától?

Akinek Medugorje az úti célja.

*

Medugorje egy semmi kis falu a nála is kisebb Bijakovići szomszédságában, a Križevac nevű hegy alján. A két falu között egyszerű, fehér falú plébániatemplom; nemrégiben felújították, kettős tornya az eligazodási pont. Kézzel festett útjelzőtábla kalauzolja errefelé a Čitlukból Ljubuški felé haladó autósokat.

A Szent Jakab templom ma idegenforgalmi nevezetesség: itt gyülekeznek a csodában hívők ezrei, valamint a csodában kételkedő hívők, s azok is, akiket csak furcsaságként vonz Medugorje.

Itt a környéken, a Križevac oldalában jelent meg először 1981. július 24-én Szűz Mária a ma látnokoknak nevezett (akkor még) gyerekek tanúsága szerint.

A legidősebb ”látnok”, az akkor 17 éves Vicka Ivanković azóta nyomtatásban rögzített leírása egy húszéves lányhoz hasonló, fejét befátyolozó, szürke – ünnepnapokon arany- – színű, hosszú ruhát viselő, kék szemű, fekete hajú, piros ajkú és arcú, mindig mosolygós csodálatos lényként ábrázolja ezt a jelenést, akinek a szépségét szavakkal nem lehet kifejezni, ám akit “elég hűen” formáz a medugorjei Mária-szobor. Ez a jelenéslegenda vonzotta és vonzza a turistákat – nem túlzás! – millió számra ma Medugorjéba.

*

Áttanulmányoztam a csodában – a Vatikán egyre halogatott döntésének ellenére – hívő ferences rendi pap, Janko Bubalo riportkötetét, amely a legfőbb látnokkal, Vicka Ivankoviccsal 1983-ban folytatott beszélgetését tartalmazza (Janko Bubalo: 1000 találkozás a Szűzanyával Medugorjéban. Zupni ured, Jelsa kiadó – Hvar – Forum nyomda, Novi Sad, megjelent 1986 májusában, 7000 példányban.).

Szegény páter!

Szerinte Medugorje szent hely, ahol Isten és a Szűzanya jelenlétét az bizonyítja a legjobban, hogy ”a templom előtt még sohasem árultak egy pohár vizet”, hogy tehát a derék medugorjeiek ellenszolgáltatás nélkül kínálják friss vízzel, dinnyével, szőlővel a messziről érkező zarándokokat. Sajnos, elmúlt az az idő, amkor ingyen talált itt hajlékot, ételt, italt több ezer ember. A vendéglők, büfék, lacikonyhák, utcai árusok nagyon is borsos áron kínálják portékájukat, a templom környékén új, összkomfortos házakat emel az idegenforgalom.

Ami pedig páter Bubalo könyvének tartalmát illeti, az a szerző minden szándéka ellenére csupán a gyerekek fantáziálását és az evilági sorsban csalódott tömegek másra vágyását igazolja. Mindenkinek, aki idelátogat, el kell olvasnia!

*

“… olyan világban élünk – írja Janko Bubalo –, ahol az anya méhét gyakran vesztőhellyé teszik, ahol a családi otthonok üres utcákká váltak. És olyan harc folyik, amilyet ez a bolygó még nem látott. A sátán meglehetősen korszerű eszközöket használ, hogy az embereket sötétségbe, a reménytelenséget árasztó szakadék szélére vezesse…”

– A kegyelem – mondja egy ferences rendi barát az őt körülvevő magyarországi turistáknak, s az idegenvezető hangszórón keresztül fordítja a szavait –, a kegyelem ígérete itt született. Itt jelent meg a Szűzanya, s az őt látó, vele beszélgető gyerekek által adta értésükre az embereknek, hogy a hitre, az imádságos életre, a megtérésre, a böjtre és a békére való törekvés megmentheti még a világot.

A barát szépen beszél. Már-már ártalmatlanoknak vélem a szavait. De így folytatja:

– A kegyelem innen kelet felé halad. Magyarországon át. Már elért a Szovjetunióba is. Legutóbb egy ottani templomban látták rendszeresen, nagy fényesség közepette Szűz Máriát megjelenni. A hatóság közbelépett, és arra kényszerített egy kiskatonát, hogy lőjön a fényesség közepébe. Megtette. És abban a pillanatban, amikor elsütötte a fegyverét, ő maga halt meg.

Nem tudni, mit gondolnak a szinte megbűvölten figyelő emberek, nem tudni, hogy hiszik-e, avagy sem, amit hallanak. Az idelátogató turisták hada annyiban nem különbözik a kezdeti zarándokoktól, hogy alkalmi gyülekezetük nem közösség, hanem – akárhányan vannak is – tömeg.

*

A legfőbb látnok, Vicka Ivanković mondta magnóra fra Bubalonak hatuk látomásának negyedik napjáról, amikor már ezrek kísérték őket:

“– … a tömeg annyira közel akart kerülni a Szűzanyához és hozzánk, hogy majdnem letaposott minket…

– És a Szűzanya?

– Nevetve nézett a népre.

– Valaki azt mesélte, hogy ekkor a Szűzanyát is majdnem letaposták.

– Ugyan már! Ki lenne képes ilyesmire? A nép velünk tartott, mert tudták, hogy ahol mi vagyunk, ott a Szűzanya is. Így léptek a fátyolra.”

*

Az itteni, mostani tömeg tulajdonképpen semmit se tud a történtekről. Nem tudja, hogy a Szűzanyát “meglátó” gyerekek eredetileg nyolcan voltak, s közülük csak azok hatan lettek “látnokok”, akik az első jelenést követő naptól (1981. július 25-től) egészen az év őszéig szinte minden nap máshol (előfordult, hogy autóban, vonaton) “beszélgettek” a hol Jézus Krisztussal, hol nélküle felbukkanó tüneménnyel. Ősztől aztán hatuk közül lényegéban csak ketten “találkozgattak” rendszeresen a Szűzanyával: Vicka, s az általa felügyelt legkisebb, legbefolyásolhatóbb kisfiú (Jakov Colo). A többiek elmentek a faluból, részint, mert máshol laktak, részint, mert Mostarba, Szarajevoba és Visokóba jártak iskolába. A tömeg nem tudja, hogy Vickát és hét testvérét egyedül nevelte az édesanyja, hogy az édesapja vendégmunkás az NSZK-ban, s hogy ő azért maradt otthon, mert a mostari textilipari technikum első osztályában matematikából megbukott. Azóta kapálással, dohányszedéssel, házimunkával, de főképp imádkozással, no meg Mária-látással teltek a napjai, miközben a Szűzanyával folytatott beszélgetések csodatartalmát szegényes fantáziával, de napról napra bővítette. Olyannyira, hogy az idelátogató zarándokok közül alighanem a leghívőbb hívő se hinne neki.

Ámbár, ki tudja?

A zarándokok mindenesetre arról se tudnak, hogy Vicka a Madonna jóvoltából a mennyországba, azon kívül a tisztítótűzbe és a pokolba is “ellátogatott”.

*

“– Nekem megfogta a jobb, Jakovnak a bal kezét, közénk állt, arccal felénk fordult és mi azonnal felemelkedtünk… a mennyezeten keresztül. A ház eltűnt…

– A földet láttátok?

– Dehogy láttuk! Ahogy emelkedni kezdtünk, a föld azonnal eltűnt a szemünk elől… A mennyország kimondhatatlanul csodálatos. Minden gyönyörű fényben úszik… Ott, ahol álltunk a Szűzanyával, egy alagúthoz hasonló valami, egy ajtóféleség van, amely mellett valaki áll. A Szűzanya azt mondta, nem mehet be mindenki a mennyországba. Egyfajta belépőjegy szükséges ahhoz.

– Mutatott valami mást is?

– Megmutatta a tisztítótüzet meg a poklot… a tisztítótűz egy sötét veremhez hasonlít. A mennyország és a pokol között van. Valamilyen hamuval van tele. És… Borzalmas!

– Olyan volt, mint egy óriási sírbolt?

– Hát olyasféle. Ronda és kész.

– És azután a pokolba vezetett a Szűzanya?

– Igen, igen… Tűz… ördögök… rémes népség! Szarvas, farokkal ellátott… mindannyian olyanok, mint az ördögök. Szenvednek… Isten mentsen minket ettől!”

*

A medugorjei plébániatemplom környékén ezrével gyülekező zarándokok legtöbbje természetesen úgy hiszi, hogy odafent a Križevacon a Szent Szűz néhányszor megjelent. Azért jöttek ide. Jöttek tetőtől talpig feketébe öltözött dalmáciai öregasszonyok gyalog, s fekete bőrdzsekis olasz fiatalemberek Hondával. Érkeztek családok lakókocsival az NSZK-ból, s vonattal, autóstoppal sátrras turisták Lengyelországból, Csehszlovákiából. Vannak itt a Bostoni Béke Centrum feliratú jelvényt viselő amerikaiak, továbbá tarkaruhás lányok, fekete és fehér apácák, papok és világiak, egészségesek és rokkantak.

A horvát ferencesek valószínűleg ugyanazt mondják mindenkinek, amit a magyar utazási iroda idegenvezetője két autóbusznyi honfitársának lefordított. Az ő előadásukban a “látnok” gyerekekről szinte már alig esik szó, nem mondják el, hogy ma mi van velük, s persze azt sem, hogy Pavao Žanić hercegovinai püspöknek a Newsweek 1987. július 20-ai számában megjelent véleménye szerint a medugorjei jelenség az egyház legnagyobb XX. századi szégyene lesz.

Nem feltétlenül a gyülekezők szégyene. Ők azzal a tiszteletre méltó elképzeléssel jöttek ide, hogy Isten azért küldte Máriát önfejű, bűnös, a világot pusztítással fenyegető teremtményeihez, hogy megjavítsa őket. A gyülekezők tulajdonképpen nem arra várnak, hogy Mária most is megjelenjen. De várnak valamit, valami égi jelet, szeretnének személyesen átélni egy csodát, ezért táboroznak a közeli árnyas liget vadkempingjében sokan napokon, heteken át.

Szentmise csak kétszer van naponta, de lehet enni, inni, s végig lehet sétálni a kilométeres, még mindig gyarapodó bazársoron. Itt aztán van Szűz Mária bőven: faliképen, tányéron, sapkán, perselyen, vázán, karkötőn, kulcstartón, radíron, kártyán, érmen, gyűrűn, gombon, golyóstollon, szőnyegen, szőttesen, sálon, hamutartón, világító kagylós dobozon, rózsafüzéren, bélyegen, trikón, képeslapon… S van Mária önmagában; fából, fémből, viaszból, fröcsöntött műanyagból.

Százezer Szűzanya mosolyog az idetévedt halandókon.

Aczél Gábor

(1987. november 8., Új Tükör)