Kitüntetésekkel csábítja az „amerikai zsidókat” a magyar diplomácia

2016 szeptember 7 10:55 de.119 hozzászólás

Nagy felháborodást váltott ki Bayer Zsolt újságíró, a Magyar Hírlap és az Echo Tv munkatársának Szent István napi elismerése. Tiltakozásul már több mint százan visszaadták kitüntetésüket és Észak-Amerikában is megindult a visszaadási folyamat. Katrina Lantos Swett is visszaadja lovagkeresztjét.

Augusztus 20-án Lázár János Miniszterelnökséget irányító miniszter adta át az ominózus kitüntetést, az MSZP szégyennek nevezte azt, az Együtt „az elmúlt 25 év legmocskosabb szájú újságírójának” nevezte Bayert.

Bayer anti-Roma és antiszemita írásai csak magyarul érhetőek el, csupán néhányat fordítottak le angolra. Ráadásul a legtöbb külföldi számára hihetetlennek tűnik, hogy a XXI-ik században egy uniós ország kormánya a rasszizmus és antiszemitizmus hirdetőit ismeri el. Az Orbán kormány intézményesítette a rasszizmust, azt a mindennapi politika részévé tette.

Észak-Amerikában a magyar diplomaták vehemensen tagadják hogy az Orbán kormány rasszista vagy antiszemita lenne, sőt, egy hatékony trükköt is bevetettek. Kitüntetéseket!

Tucatjával osztogatják a kitüntetéseket, és azokat már nem csupán lojális lobbisták kapják, de kitüntetéseket adnak már azért is, hogy magát a díjátadási ceremóniát használhassák fel propagandacélokra.

Prominens, a magyar helyzetet alig ismerő, tájékozatlan személyeket keresnek. Kitüntetik őket, majd az eseményekről fényképek, filmek készülnek, és azokat széles körben terjesztik. A bizarr propaganda hadjárat célja hogy meggyőzzék az amerikaiakat arról, hogy az Orbán kormány nem rasszista, remek kapcsolatokat ápol a „zsidókkal” is. Sőt, magas állami kitüntetésben is részesíti őket. Hogyan is lehetne a magyar kormány politikája antiszemita?

Nemrég a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta Frank London amerikai klezmer zeneművész. A díjat azzal érdemelt ki, hogy “kapcsolatban áll a magyar zenei élet képviselőivel” és fellép magyarországi zenei rendezvényeken és fesztiválokon (!?) London valószínüleg soha nem olvasta Bayer Zsolt antiszemita írásait és nem látta über-antiszemita Wass Albert vagy Tormay Cécile nemrég emelt szobrait sem.

Vadász Zita (balszélen), Frank London (a kitüntetéssel),  Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet és Singer Dávid kulturális attasé.

Vadász Zita (balszélen), Frank London (a kitüntetéssel), Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet és Singer Dávid kulturális attasé.

A kitüntetési akciót Szemerkényi Réka nagykövet, Vadász Zita, a Balassi Intézet munkatársa és Singer Dávid kulturális attasé hajtották végre.

De talán a leggátlástalanabb Kálmán László, volt Los Angeles-i főkonzul, és neje Bárány Csilla voltak. Miután felfedezték, hogy a halálosan beteg, lélegeztetőgépen levő 99 éves Holokauszt túlélő Franz (Ferenc) Czeisler Las Vegas-ban él – azonnal kitüntették. Újságcikkek és filmriportok készültek az eseményről. Sőt, a gyenge egészségi állapotban levő öregurat azonnal felkereste a magyar köztévének forgató John Hasulyo (Hasulyó János) és a “Never Again! Mirror of Society” c. dokumentumfilmhez is rögtön felhasználták Czeislert.

Bárány Csilla, Franz Czeisler (lélegeztetőgépen) és volt Los Angeles-i konzul Kálmán László.

Bárány Csilla, Franz Czeisler (lélegeztetőgépen) és volt Los Angeles-i konzul Kálmán László.

Egy 99 éves, súlyosan beteg, magyar állapotokról teljesen tájékozatlan Holokauszt túlélővel propagandafilmet forgatni nem éppen etikus dolog.

Félreértés ne essék, vannak olyanok akiket szervezetten félreinformálnak a magyar diplomaták, de vannak olyanok is, akik önként hajlandóak résztvenni a propaganda cirkuszokban. És persze vannak akik kiemelkedő teljesitményeik alapján, megérdemelten kapnak magyar kitüntetéseket.

De amikor egy olyan 99 éves beteg embert tüntetnek ki, aki közel 70 éve nem Magyarországon él, vajmi kevés kapcsolata volt az országgal, nem is egészen érti hogy mi is történik ott – akkor érdemes feltenni a kérdést: Hogyan is ítélik oda Észak-Amerikában a magyar állami kitüntetéseket?

Lázár György

119 hozzászólás

  • Mióta sorolható a nemzeti érdekek hasznosítására irányított propaganda az erkölcsileg minden kritériumot kibíró aktivitások közé? Az azonban kétségtelen, hogy a visszaszármaztatott kitüntetések utáni vákumot betölteni nem lesz könnyű akció. Hacsak ez esetben a kvantum lesz az elfogadott mérvadó a kvalitás rovására.

  • György Molnár

    És ezek az urak és hölgyek, akik a kitüntetéseket viszik, ezek a magyar adófizetők költségén utazgatnak szerte Amerikában és nyilván másutt is. Közben egy halom öreg holokauszt túlélő nyomorog Budapesten…..

  • nekem akkor se kellene ha fizetnenek erte hogy hordjam………………ahhoz tul sok mocsok ragad regota

  • Persze a még biztosan virgonc Fejtő Ferencet 95 évesen a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével kitüntetni az Mszp részéről, az etikus volt.
    Elmúltak azok az idők, amikor a liberálisok osztották és kapták a kitüntetéseket, most már csak kapják. De mint látható, ez sem tetszik.

  • Amúgy érdekelne, mitől volt Wass Albert „über-antiszemita”?

  • Mennyi penz jar ezzel a kituntetessel? Mondjuk a kituntetes nem igazan hianyzik, de egy kis let nekem is adhatnanak, ha mar ennyire fussssssa. 🙂

  • György Lázár

    Kedves Charlie,

    Nehéz lenne a jelentős magyar nyelvű irodalmi munkásságot kifejtő Fejtő Ferencet összehasonlítani Czeislerrel, akinek félévszázadig semmilyen kapcsolata nem volt Magyarországgal… nem is kereste azt és néhány hónappal kitüntetése után el is hunyt. Ami Wass Albertet illeti az amerikai neo-nácik is imádják antiszemita „gyöngyszemét” (vonakodva adom meg a linket, ez egy náci portál, de jól illusztrálja, hogy ki is volt Wass Albert.) https://www.stormfront.org/forum/t529405/

  • Lázár, ismerjük ezt a novellát, már többször betették már. Persze ezt csak azok látják antiszemitának, akik magukra veszik.

  • Neocsárli:
    A te Wassod egy szimpla háborús bűnös.

  • Kivancsi vagyok hogy ki is ismerte Tihanyi bacsit az itt hozzaszolok kozul. Eloszor is a ra vonatkozo resze a cikknek serto es szamomra elfogathatalanul aljas. A kituntetessel elete egyik legszebb napjat okoztuk. Es buszke vagyok ra hogy reszese lehettem ennek a napnak. Olyan emberek itelkeznek felette akik semmit sem tudnak a munkassagarol es az eleterol !!!!! O elete vegeig buszke volt arra hogy magyarnak szuletett es meg kellene becsulnunk az ilyen embereket !!!! Azon a jeles esemenyen amikor megkapta a kituntetest a magyar adofizetoknek egy fillerjebe sem kerult es ezen a jeles napon a Brazil Nagykovet es a Las Vegas-i kepviselo is eletmu dijat adott at neki , megis a Magyar dijnak orult a legjobban!!!! Szegyen hogy ilyen emberek irhatnak ilyen gatlastalan cikkeket valakirol akit nem is ismertek !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • György Molnár
    2016 szeptember 7
    1:43 du
    Te hálátlan görény!
    Mutass csak egy nyomorgó holokauszt túlélőt Magyarországon! Azért a pofátlanságnak is van határa! Vagy mégsem? Érdeklődj a MAZSIHSZ-től mielőtt baromságokat állítassz!

  • György Lázár

    Kedves Andrea Kelemen,

    Figyelmébe ajánlom korábbi angol nyelvű írásomat Senor Tihanyról. Mellékeltem Alejandro videóját is.

    Szívélyes Üdvözlettel

    http://hungarianfreepress.com/2016/03/07/circus-legend-franz-czeisler-died-in-las-vegas-he-survived-horthys-henchmen/

  • Kedves Andrea!

    Nem ertek ehhez a temahoz, mert nem ismerem az illetot, de vagy 10-15 evvel ezelott belefutottam a zsido geneology site-on egy magyarorszagi szarmazasu zsido nobe, akinek az apukaja mar kozel haldoklott es azt kerte a lanyatol, hogy szerezze be neki a Csardaskiralynot VHS szalagon (akkoriban meg az ment).
    A lanya megkert engem, hogy tudnek-e segiteni.

    Megprobaltam es sikerult, az egyik akkor meg Magyarorszagon elo baratom kikuldte, es en elkuldtem neki Kaliforniaba.
    A kisoreg lanya nem tudta hogyan koszonje meg, hogy az apukaja szinte az utolso napjaiban meg egyszr lathatta kedvenc operettjet es majdnem hogy elsirta magat.

    Ne is mondjam, o is zsido volt.

  • Lázár, Wass novelláját baszkoktól az írekig, koreaiaktól a görögökig mindenki érti. És minden patrióta nemzet mást gondol a „patkányokról”. Hogy neked miért tenmagad jutott eszedbe, az maradjon inkább a rettegés-kultúrád része.
    Persze, ez a kultúra a Hupikék Törpikéket is antiszemitának gondolja, mert a gonosz Hókuszpók nem szőke és kékszemű.
    ……
    Ezt írod: „Az Orbán kormány intézményesítette a rasszizmust, azt a mindennapi politika részévé tette.”
    Most tartják állami támogatással a legnagyobb zsidó fesztivált Magyarországon, a műrettegők legnagyobb elkeseredésére mindenféle atrocitás és probléma nélkül.
    Külföldről özönlenek a turista zsidók ide, mert kis hazánk a legbékésebb ország számukra.
    Csodálom miért nincs egy cikksorozat a fesztiválról képekkel, ahol a tájékozatlan láthatná a tényeket.
    Szégyelld magad Lázár, amiért a békés együttélés fáj gonoszkodó énednek.

  • Ezek az emberek nem tudják mi van az anyaországukban.ezeket az embereket meg lehet vezetni sajnos.

  • Mondja csak Kelemen nadsága: hogyan lett Czeizlerből Tihanyi? Avagy kiderül a turpiság, hogy igazandiból nem is ennek a szerencsétlennek akarták átadni a díjat? Csak zárójelben jegyezném meg. Czeizler bácsi szegről végről rokonom(nem ádámtól és nem Évától csak)Rokona Izraelben él(egy testvére aki nemrégen volt 87 éves)És, hogy tud még magyarul(illetve tudott) az pusztán ennek köszönhető. Nem sűrün használta a magyar nyelvet. Nem volt kivel. Nagy előszeretettel keresik az ilyeneket, hogy mire megkapja addigra lehetőleg olyan beteg legyen hogy ne lhessen vele már riportot készíteni.
    Seres úr! Jobb ha nem érdeklődik a MAZSIHISZ-nél támogatás és életjáradék ügyben. Még magára találnák uszítani a NÁV embereit hogy elsikkasztotta a szerencsétlen túlélők életjáradékát. Sajnos elég sok van belőlük akik csak tengődnek a MAZSIHISZ könyoradományain és ez nem állami pénz hiába van annak beállítva

  • charlie.
    kérdésedre válaszolva:A wass albert attól volt über csatorna töltelék,hogy a világra pottyantották és ráadásul nem az apja, hanem az anyja szoptatta romlott anyatejjel.A kérdés nem a „mitőlön”van hanem,azon a „miérten”hogy miért nem 50 évvel korábban fejezte be a levegő mérgezését ezen a planétán.Sajnos okozott elég mérges gázt,ami hozzácsapódott a többi gázokhoz nyavalyás életében személyesen és hagyatékával folytatólagosan. Lám még egy ilyen értelmes embert is,mint Te vagy sikerült majdnem megfertőznie. Így terjed a miazma generációról-generációra.Sajnos a mai fiatalok egy része,tudatlanságuk és félre informáltságuk miatt ezt a loksot is szépen beszopják.

  • Seres Róbert,
    tökéletesen igazad van.”A pofátlanságnak is van határa”,de a tiednek csak alsó.Ezt a süketelést a kuruc in fosban jobban díjazzák.Terjeszd egy kicsit ott a rohadó szájszagodat.

  • Klárika,
    felajzottad kiváncsiságomat.Te mit veszel magadra,amikor egyedül vagy és senki előtt nem kell sminkelned.

  • Andrea Kelemen,
    nem ismertem és a nevét sem hallottam soha a Tihanyi bácsinak, tehát az sem érdekel,milyen kitüntetéseket kapott vagy milyeneket nem.Az azonban szemetszúr a beírásodban,hogy aki ennyire értékeli mások mindenkori magyarságát az 1.)miért nem méltatja saját magát egy magyar nyelvű klaviatúra használatára? 2.)Miért nem tanulja meg a magyar helyesírás szabályait?Például:”Elfogathatatlanul”az jelentésében sem azonos azzal,hogy ELFOGADHATATLANUL.Hacsak nem akartak valakit elfogatni és nem sikerült.

  • Gyorgy Molnar
    na igen…………………..es nem cask budapesten. izraelben is nyomorognak,a szemetbol kiszedett elemet enni kenytelenek a tel aviv-i piacon

  • Seres Robert
    amirol nem tudsz az nem jelenti azt hogy nincs olyan
    ugyhogy vegyel vissza a nyomorult pofadbol de igen hamar te fereg.

  • Lázár György úr szíves figyelmébe:

  • Gyuri bácsi,5:10, beláthatod, hogy ez nem válasz. Oké(?), hogy az lesz antiszemita, akit a zsidók nem szeretnek, de valami konkrétumot felemlíthetnél a pályafutásában, ami bizonyítaná a csúnya vádakat. Az hogy életében megkülönböztethetően jobban szerette a magyarokat a zsidóknál, az nem antiszemitizmus.

  • barlev, már az ötödik atomtöltetű rakétákat is kilőni képes tengeralattjárót kapjátok kárpótlásul a németektől – idén a Dákkár nevűt -, szerintem érdemes lenne pénzzé tenni a világpiacon, és egyből nem kéne a kukákból enni a holokauszt túlélőknek a tel-avivi piacon.

  • György Lázár

    Kedves Charlie,

    A Zsidó Fesztiválnak semmi köze sincs ahhoz, hogy az Orbán kormány intézményesítette a rasszizmust és azt a mindennapi politika részévé tette.

    Az a politika, hogy teleszórják az országot fasiszták szobraival, meghamisítják a történelmet, a kormány antiszemitákat méltat majd „cserébe” Roma és zsidó fesztiválokat szerveznek, és néhány trükkös külföldi kitüntetést is adnak.. semmit nem változtat az Orbán rezsim rasszista jellegén.

    Bayer díját vissza kell vonni, a Wass Albert, Esterházy János, Horthy Miklós… stb. szobrokat el kell tüntetni. A kormánynak bocsánatot kell kérnie… és lényegi politikai lépéseket kell tenni… a trükközés, a propaganda rendezvények nem fogják megoldani az alapproblémát.

  • Gyuri, Te hány Wass Albert könyvet olvastál? És mindazok akik antiszemitának kiáltják ki?!
    Én minden könyvét olvastam idekint és sehol nem találtam egy mondatot sem a zsidókról. változatlanul az a véleményem, hogy a 20. század legjobb magyar írója Márai Sándor és Wass Albert volt.
    Megmondom, mióta tartják egyesek antiszemitának és terjed a híre világszerte, akiknek nem tetszik, hogy a könyveit ma kiadják és az emberek veszik mint ha ingyen lenne.

  • Megtisztel a válaszával Lázár úr, de továbbra sem értem, honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy egy kormányt és a választóit lerasszistázza, megmondja kinek lehet szobrot állítani és kinek nem, ki kaphat díjat és ki nem, ki lehet színházigazgató és ki nem stb.
    Ez az ország a magyarok hazája, saját értékrenddel, saját kultúrával, saját hagyományokkal, saját sikerekkel és saját hibákkal is.
    Aki szeretne barátságban és békességben velünk élni, megteheti, aki meg csak akkor venne minket emberszámba, ha naponta bocsánatot kérünk, ha feladjuk mindenünket, ha behódolva magasztalunk minden idegent, azoknak sok szerencsét valahol máshol.
    Persze nem teszik, amivel már cáfolják is a maga rosszindulatú elméletét.

  • charlie,
    tudatlanságod versenyben áll a rossz indulatoddal.A Dakkár nevű tengeralatt járónkat a 70 es években az oroszok megtorpedózták és nagy örömötökre teljes személyzetével mai napig is a tenger mélyén nyugszik.Szerintem a halottgyalázás határát súrolja tudatlanságodból fakadó beírásod.

  • charlie,
    maradj mindig ilyen jól értesült.Lásd,mi akik nagy bánatotokra túléltük a magyarországi és a német cholokausztot gondolom 3-400% al magasabb életszínvonalon élünk,mint az átlag magyar dolgozó vagy nem dolgozó polgár.Persze ez maradjon a ti bajotok.

  • Gyurika : itt nagyon nagy magyar ellenes ,rasszista megnyilvánulások vannak egyesek részéről.Nagyobb léptékű magyarellenes rasszizmust alakítottak ki a hazai és nem hazai magyarokkal szemben ,mint amiről te beszélsz.Igaza volt itt egyik hozzászólónak : rettegés kultúrában éltek és ebből ítéltek mindent.Magyarnak valljátok magatokat és közben a magyarok ellen prédikáltok.Semmi nem tetszik nektek ami e Hazában történik.Persze minden ” Orbán gyűlölet alapon”: Úgy fogtok járni , mint gépkocsivezető ismerősöm : A kádár rendszerben kádárék nem tetszettek neki,A rendszermódosítás után az akkori kormányok,amikor gyuriferi volt azokat gyűlölte,mióta a Fidesz van kormányon azóta azokat gyűlöli,ha ez elmúlik,majd az újakat fogja gyűlölni. Mert mindig kell valaki : akit gyűlölni lehet!!! És ez mindig az nála, aki hatalmon van . Nálatok meg a magyarok,meg a nem liberálisok,akik nem tették lehetővé,hogy ti legyetek a kormányrúdnál,így csak a pálya széléről kiabáltok.Mint régi ismerősöm -aki már halott- a pálya széléről mindig a játékvezetők anyját szidta,de olyan hangnemben,olyan szófordulatokkal hogy attól még ti is messze álltok.
    Amilyen történelmet tanítottatok-ismerjük,de ez egyoldalú út.Nem engedtetek mást megismerni.Amikor ez mégis megtörtént,akkor meg lepocskondiázzátok,hogy csak a ti ismereteitek lehet az igaz a történelemből,történelemről.Mert ti csak azt tudjátok , azt ismeritek,azt vagytok hajlandók elfogadni.És aki mást mer mondani azt lenézitek,le becsmérlitek a sárgaföld aljáig.
    Hát ::: a ti politikátok ilyen.De már ma nincs hatalmatok minden felett,mindenki belátása szerint ítéli meg a dolgokat , nem a ti akaratotok szerint.
    És kérdés akkor vajon ki is hamisít,ki is hamisított???
    Egyszerűen üdvözlettel.

  • Klárika,
    Meked abban igazad van,hogy a gyilkos,halálra itélt háborús bünös gróf egyetlen könyvében sem írja le,hogy miért és hogyan gyilkolta meg a zsidó lánytestvéreket.A románok azonnal a háború befejeztével már ismerték a gyilkos gróf ténykedéseit.Ha csak egy szikrányi tiszteletet is adsz Márainak akkor nem említed meg a nevét azon az oldalon ahol a gyilkos grófnak a nevét leírod. Tudom, hogy Márait személyesen is ismerted.Ez annál is inkább kötelez.

  • Gyuri bácsi, mindig fáj ha érdemtelenül lebaltázol, de sebaj tőled sosem veszem zokon. És segítségül:
    http://news.walla.co.il/item/2924626

  • Gyuri, a baj, hogy Te minden rém hírt elhiszel.
    Én nem. Különben is, nem igaz a románok rágalma, mert Wass akkor éppen az orosz fronton volt!
    A románok a földjét és házát akarták, azért ítélték halálra.

  • Nos, legfőképen Molnár György, főleg Avi ben Giora, de Barlev és Gyuri10 is: a MAZSIHISZ sumákolásaira sajnos naivan nem gondoltam, ezért a rekciótok sajnos jogos telitalálat volt, ezért az összes durvaságot -de csak Tőletek- ezennel szégyenkezve lenyelem és igérem, hogy ezentúl nem tízig, hanem százig fogok elszámolni ha a nyomás kissé megemelkedik a fejemben!

  • György Lázár

    Kedves Las Vegas-iak,

    Megfordult-e az Önök fejében hogy nem talán kellett volna visszaélni egy nagyon idős ember jóhiszeműségével, tájékozatlanságával és naivitásával? Például nem kellett volna abba a Las Vegas-i Református közösségbe elcitálni ahol hothystákat is dicsőítenek.

    Önök is tudják, hogy Czeisler urat zsidó származása miatt 1942-ban Horthy Miklós pribékjei a Dunába lőtték Újvidéken. Csodával határos módon menekült meg. Ezt élete meghatározó eseményének tartotta.

    Dr. Kálmán László konzul úr pedig Potápi államtitkár úrral együtt éppenséggel Horthy pribékjeit és Wass Albertet dicsőítették 2013 áprilisában, a Las Vegas-i Református közösségben. Ez volt az a rendezvény volt amelyen az idős Wass Miklós úr (Albert testvére) magyar állampolgárságot kapott. Wass Albertet itt az Egyesült Államokban jogerősen elítélt háborús bűnösként tartják számon, románok és zsidók meggyilkolásáért ítélték halálra.

    Önök szerint Czeisler úr tisztában volt azzal, hogy a díját átadó Dr. Kálmán László konzul úr korábban éppen azokat a gyilkosokat dícsőítette, akik őt is meg akarták gyilkolni?

    Nem volt Las Vegasban senki aki úgy gondolta, hogy izléstelen amit Feri bácsival csinálnak? Nem volt senki, aki azt mondta volna, hogy meg kellene állítani Kálmán konzul úr és professzionális lobbistáinak gátlástalan tevékenységét?

    Érdekelne a véleményük.

  • Újabb !
    Tóth Mihály , Csepel egykori kommunista ura, majd 2010-ig MSZP-s polgármestere ,(aki mindvégig „elvtársnak” hívatta magát) is visszaadta lovagkeresztjét !

  • charlie,
    köszönöm az értékes újságoldalt.Minden esetre,ha majd megtanulsz ivritül beszélni,írni,olvasni és főként érteni, biztos vagyok benne,hogy nem fogsz hiteltelen,kitalációkkal traktálni.Hiszen,ha megértenéd amit nekem küldtél,nem lenne szükséged másoktól kapott információkra.Egyenesen olvashatnád az izraeli sajtóból.Persze az sem mindig 100%-ig szavahihető. Tudod,nálunk is van arabista baloldal(szerencsére igen elenyésző).Mint minden hivatalos sajtó orgánumban és médiában itt is létezik a dezinformáció. Aztán,hogy melyik ilyen vagy melyik olyan azt egyedül kell eldönteni.Mi megértjük ti pedig még értő alanyként sem jöttök számításba.

  • Seres Róbert,
    megkérlek engem hagyjál ki amikor MAZSIHISZ problémákkal küzdesz. Nem élek ott,ahol bármilyen befolyásuk lehetne a gajleszjídeknek.
    Amikor 60 évvel ezelőtt elhagytam turuliát akkor sem volt szükségem sem rájuk,sem az akkori főnökeik engedélyére.Ez úgy gondolom vonatkozik Bár Lévre is.Az pedig,hogy te mit nyelsz le és mit nem egyedül a te ügyed.

  • tóth petyus,
    óriási tévedésben élsz.Nekem semmi közöm a rettegés kultuszhoz. Az hogy nagyon magasról lesajnállak titeket,multotok,jelenetek és remélem jövőtök miatt az egy dolog.Ezt azonban azért teszem, mert 60 éve így érzek.Akkor sem voltam közétek tartozó amikor sajnos ott kellett élnem.Hála a teremtőnek viszonylag hamar megszabadultam,gyűlölködő, rablógyilkos,hulla rabló népedtől.Még annyit,hogy valamelyik degenerált ismerősöddel vagy rokonoddal tévesztesz össze,amikor azt hiszed,hogy magyarnak vallom magam.Ezt a hülyeséget ejtheted a zavaros gondolataid közül.Az pedig, hogy felettetek nincs hatalmunk az azért van,mert soha nem is vágytunk rá,hogy koldusok felett uralkodjunk. Irdatlan nagy üdvözlettel:Gyuri10.

  • jani
    2016 szeptember 8
    10:32 de.
    Pontos.
    Válasz nem lesz, vagy amennyiben igen, az egészen másról fog szólni..

  • Elgyakott klavi.. A beírásom
    György Lázár
    2016 szeptember 8
    3:16 du.-i hozzászólására este meg magát…
    (Chris, télleg murvajó lenne, ha lehetne editálni a beírásokat…)

  • Göllner András

    @ Lázár György

    Fontos volt ez az írásod, figyelmeztetésed, hogy vegyük már észre, hogyan működik amerikába, a szeretet látszatát keltő átverés. Sajnos, ezt a trükköt, a legidősebb korosztályon lehet legkönyebben eljátszani, nem véletlen hogy az amerikai, vagy kanadai Orbán imádók 90 százaláka 80 év körüli. Sajnálom, hogy ez lett szegény Ceisler úr sorsa is, nem rá kell haragudni, hanem azokra, akik ezt az átverést nagyüzembe művelik.

    Kanadában, a szeretet látszatát keltő átverés műszakvezetője maga, a magyar nagykövet, Ódor Bálint, segédei közt pedig szép számban szerepelnek az általa kitüntetett idős kanadai-magyar hölgyek és urak, többük közűlük, zsidó származású, akiknek szüleit, rokonait a gázkamrákba szállították az Orbán kormány által nagyra tartott keresztény-nemzeti képviselők. Ezek aztán nem adják vissza kitüntetéseiket, egy mukkot se szólnak, amikor Orbán odahaza nyilasok előtt tiszteleg, vagy a volt titkos-szolgálatok embereit tolja előkelő pozíciókba.

    Azokat, akik Kanadába figyelmeztetik az embereket az Orbán-féle átverés veszélyeire, radikálisként, magyarellenesként, közösségbomlasztóként, hazaárulóként ábrázolják a nagykövet által kitüntetett, segédmunkások, zsidó véleményvezérek, vagy olyan szervezetek, mint a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége, vagy a Montreáli Magyar Nagybizottság. A Fidesz, az adófizetők pénzén, kilóra megveszi az úgynevezet „magyarságtudatot fejlesztő” kanadai magyar szervezeteket, ezeket a szervezeteket arra használja, hogy szavazatokat seperjen be magának a következő választásokon, illetve politikai támogatottságot szerezzen magának a kanadai politika és üzleti élet köreiben.

    Nem sírni, hanem szervezkedni kell az átveréssel szemben.

  • ˙

    Ugyanezt művelték Teller Ede atomtudóssal, amikor a Corvinlánccal tüntették ki.
    Még az első Orbanisztán idején láthattuk a tévében, amint a székbe ültetett [hordágyon mégse lehetett] ám teljesen magatehetetlen – talán éppen sokkos, vagy alvó – állapotban lévő, agg fizikus nyakába elsőként odabiggyesztették azt a [Horthy alapította, majd szokásában éppen felújított és „hadrendbe” állított] régi-új kintüntetést.
    Horthy is foroghatott a kenderesi sírjában, hogy ő semmi esetre sem egy zsidónak szánta ezt a rendjelet… 😀
    – De megjegyezném, hogy a köztudottan alzheimeres Kertész Imrét is ugyanígy, ugyanezzel a trükkel tüntette ki személyesen maga a . V e z é r.

    Persze miért is teszik mindezt, hogy . m a j d . egyszer, ha netán szükséges lesz – ők már előre tudják, hogy az lesz – az antiszemitizmus vádját ilyen és hasonló, azaz kintüntetéses hivatkozási alappal tartsák távol maguktól.

    És mit ad Isten, most éppen esedékes lett, amikor Bayer alapnáci firkász kitüntetése kapcsán az Amerikai Egyesült Államok ENSZ nagykövete, de burkoltan a budapesti nagykövet is, antiszemitizmusaal vádolja Orbán rendszerét, illetve őt magát a Nemzettveztőt is.

    .

  • megj.

    Bayer Orbán közvetlen baráti körének kiemelkedő tagja, Fid SS alapító tag.

  • .

    Nocsak, az ’56-os szabadságharcos és forradalmár Figyelő / 4:59-ből egyszerre hogy előbújt az antiszemita ösztönlény…

    .

  • Kelemen Andrea!

    Ki az a Tihanyi-bácsi, én a cikkben nem találkoztam ilyen névvel.

  • Moshe Akiva 2,42

    Sőt !!! A csárdáskirálynő szerzője; Kálmán Imre is zsidó volt.

    .

  • gyuri10
    2016 szeptember 8
    5:04 du.
    Vajon akkor is ilyen vehemenciával döngetnéd az agyon hangoztatott egyenes gerinccel, munkától duzzadó mejjedet, ha a sok szarkavarásotokat megúnva a ruszkik bevetnék a még a hidrogén bombánál is hatásosabb fegyverüket és szélnek eresztenék az eddig hatásos önvédelmi zsarolásként visszatartott világháborúitokról és cionista csínyeitekről begyűjtött kompromitáló dokumentumaikat? Te azt hiszed hogy, a németek precizen vezetett koncentrációs táborok beli dokumentumai nyomtalanul eltűntek az orosz levéltárakból? Ha nem lennének meg, ti már rég bedaráltátok volna a Kreml aranykupoláit is és nem az USA, hanem Oroszország lenne a legnagyobb gyarmatotok, de szerencsére Oroszországot még a pisze orru oroszok irányítják! A 60 éve tartó külhoni visszaböfögéseitek meg nem magas értelmi szinvonalatokat, hanem a sokak által „bosszú népének” tartott állítást igazolják, fényesen!

  • Gyuri10 : azt hiszem te belenyúltál abba a lekvárba ami nem a tied, a cikkről beszéltem , az abban foglaltakról—és nem veled ( téged soha nem gyurikáztalak le -annál is inkább mert úgy vettem ki a korábbiakból,nem mai lény vagy).Nem minősítelek te alaposan megtetted magadról.Mondtam már neked is : mindenkinek annyit amit ő nekem,kiegészítve,: mindenkinek annyit amit ő NEKÜNK.
    Tanulság az ,hogy máskor pontosan meg kell írni kinek reagál az ember,mert nem mindenki tud a sorok között olvasni.
    Sajnálom,hogy nem ismert magára a címzett!
    Nem bocsánatkérő,,de szerény üdvözlettel.

  • Nekem , tele van a hócipőm a helyi többséggel, ami csak vádol, rágalmaz embereket. Pl. rám fogják, hogy antiszemita vagyok.
    Amit egy nagy röhejnek tartok!
    Ha valaki a magyar haza oldalán van, most ls mindig, az mind antiszemita?
    ha, nincs fogalmuk valaki származásáról, emberségéről, arra azonnal ráfogni ilyesmit.
    Betegek vagytok mindannyian, az biztos!

  • Nekem , tele van a hócipőm a helyi többséggel, ami csak vádol, rágalmaz embereket. Pl. rám fogják, hogy antiszemita vagyok.
    Amit egy nagy röhejnek tartok!
    Ha valaki a magyar haza oldalán van, most ls mindig, az mind antiszemita?
    ha, nincs fogalmuk valaki származásáról, emberségéről, arra azonnal ráfogni ilyesmit.
    Betegek vagytok mindannyian, az biztos!

    Már MEGINT nem akarja elfogadni a beírásomat a szisztéma!

  • György Lázár

    Teljesen egyetértek Göllner Andrással. Az Orbán kormány pénzt paripát nem kímélve film stábokat és cikkírókat vásárol itt az Egyesült Államokban is, akik „feel good”, hamis nemzeti propagandával látják el a magyar TV nézőket és újságolvasókat.

    Erre a legjobb példa az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor „híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között..”

    Mosolygó Holokauszt túlélők dícsérik az Orbán-kormányt, amerikai cserkészek szavalnak hibátlan magyarsággal és úgy tűnik, hogy Észak-Amerikában mindenki a csárdást ropja miközben gulyást eszik…

    Nincs szó a magyar illegálisok tízezreiről, a torontói Roma menekültekról vagy éppen az USA-ban börtönben levő vagy éppen deportált magyar bűnözőkről….

  • DonGolo
    2016 szeptember 9
    12:37 de.

    Sőt, Hitler állandóan Lehárt hallgatott, a hivatalos Wagner-kultusz ellenére! (Ormos)

  • Kedves Figyelő, maga okos asszony, mégis megpróbál védekezni a csúnya antiszemita bélyeg ellen. Ne védekezzen, hanem csak legyintsen és gondoljon a nagy baloldali zsidó filozófus ez egyszer őszinte gondolataira: „bennünket, egymást örökké rágó, ezerfelé húzó zsidókat az antiszemitizmus és az ellene való küzdelem fog egybe.” (Heller Ágnes)

  • Figyelő,
    szept 9 11:50 de.
    Ezúttal maradéktalanul igazat adok az itt leírt minden szavadra. Nem mindenki,de van néhány súlyosan agyi sérült ezen az oldalon!Érdekes módon mindnek olyan a lelki nyomora,mint az orsós elemér és a hazai lámpa nevű hulladékoknak.Téged ezek közé csak a hozzájuk hasonló hendikeppesek sorolhatnak be.Ne törődj vele ha bárki azt mondja,hogy antiszemita vagy.Ez a fogalom ma már az anticionizmus nevét vette fel.A differencia óriási.Ezek a hulladékok elődeik valós bűneit Izraelre álmodnák foganatosítani.Mivel képtelenek nekünk bármiben is ártani,hát tovább provokálnak a régi szlogenek használatával.Mivel mi erre is magasról teszünk,bánatukban fognak kimúlni.Mi a normális beírókkal állunk vitában,nüansznyi differenciák,más nézőpontból látásunk miatt. Ezek pedig nem ismernek mást,egyetlen éltető elemük a gyűlölet.Ehhez szeretnének további társakat toborozni.

  • Figyelő
    2016 szeptember 9
    11:50 de.
    Galambocskám.. A beírások először elbírálásra kerülnek, ezért nem jelenik meg azonnal. Ott van alatta amikor beírsz és elküldöd..

  • orsós elemér,
    sajnálatra sem vagy méltó.Olyasmibe vered az orrodat,amihez annyi közöd van mint Nekem a Trianonhoz.Amit az orosz álmaidról írsz az csak jellemző egy ilyen alja vérnácira.Előbb,utóbb majd csak felébredsz és kihúzod hugyos kezed a biliből.Gondolom,neked azért sokkal testhezállóbb lenne egy kis Trianonzokogás.Álmodj egy kicsit azokról a boldog évekről,amikor először a németek,majd utána 44 évig az oroszok csicskásai lehettetek.Azt hiszem ilyen aljahorda nincs is mégegy a föld kerekén,de nektek ezek voltak a kiteljesedés évei.Akkor és most is ti mindig”jobban teljesítetek.

  • Kedves Figyelő!
    szept.9.11:48

    Ha Ön nem antiszemita, akkor valószínűleg „korai szenilitásban szenved” ( miként azt Ön Ferenc pápáról megállapította ) de tudnék más „diagnózist” is – ám hajlott korára tekintettel nem igazán szeretném megbántani, tekintettel arra, hogy ezzel sem nekem,sem másnak egy fikarcnyival sem lenne jobb!

    Azt, hogy egy egyszerű leírt szöveget sem tud értelmezni, mert nem érti amit olvas, miután a szavak egymáshoz való viszonyával nem tud mit kezdeni – hát az egy dolog!

    De amikor egy nyilvánvalóan antiszemita „műre” azaz szövegre felhívják a figyelmét – a tetejében könnyített dolga van mert nem önmagának kell felismernie, hanem előrebocsátották – akkor mint egy hisztis elkényeztetett kamaszlány csapkod szerte szét- ez magáért beszél!
    Nem kéne újra és újra kiállítani magáról a bizonyítványát, egyet nem értés esetén jobb ha néha meglapul – higgye el, abból baj nem lehet!

    A XX.sz.-i magyar irodalom megítélésénél sajnos az sem mérvadó, hogy mikor Ön könyveket árult,Wass.A.-ből fogyott a legtöbb, mert annak is megvan a magyarázata, ha egy kicsit figyelmesebb, néhány hsz-sal feljebb Göllnernél (közvetve) meg is találja!
    De – hogy mindazokat akik önnel nem értenek egyet, simán és sokadszorra lebetegezze, az több mint „orcapirító” – csak, hogy hű legyek a grófi poétához!
    Márait pedig jobb ha békén hagyja – úgy tűnik hiába beszélt vele telefonon a műkedvelő Márai est megszervezése előtt – nem sok hatással volt Önre!

    A „magyar haza oldalát” meg főleg ne feszegesse – most se és semmikor, mert nem illetékes – származás ide oda!

  • Charli!

    Érted te egyáltalán ezt a Heller Ágnes által megfogalmazott gondolatot? Szerintem nem !
    Aztán: egy filozófus, ha tényleg az – és Hellerre már mindent mondtak csak azt nem, hogy „botcsinálta” – nem lehet igazán baloldali és jobboldali sem ! Legfeljebb megvetheti és elítélheti az önkényt, melyet tapasztal, de attól még nem lesz baloldali!
    Ha még esetleg nem olvastál tőle semmit,úgy érdemes,mert jóval több van a fejében mint azt sokan – nehezen érthető hangsúlyai és hadarása ellenére – elképzelik!

  • Orsós Elemér
    2016 szeptember 9
    6:40 de.
    Te szegény, szerencsétlen, szellemi árvízkárosult…
    Te olyan buta vagy, mint Krisztus a vargát… 🙁

  • Göllner, ne fárassza magát a hírterjesztéssel,
    nagyszerű előadás volt a héten a Place des Arts-ban, Montrealban, ahol a budapesti főpolgármester és a montreali
    polgármester köszöntötték a magyar vendégeket, a budapesti-montreali közös ünnepélyen, kedden! Nagy közönség vett részt, nagyon szép koncert is volt, a magyar zenészekkel!

  • Besancon, írjon, amit akar, engem nem érdekel. Régen megtanultam a komcsi időkből, hogy rosszindulat ellen, nem sokat tehet egy ember.
    Persze, az egy kicsit rosszulesik, hogy akik itt ismernek évek óta, nem állnak a védelmemre!
    !

  • Hazzaykám:
    Sőt Hitler még a kutyákat is de hogy szerette, sőt !
    A kölykkatonák füleit is milyen szeretetteli barátsággal húzkodta meg , mikor azok egy szál Panzerfaustjukkal elindultak a biztos halálba.

  • Neocsárli egyre neóbb és ezzel párhuzamosan egyre gusztustalanabb.

  • HUNT* abban a téveszméban él hogy az a magyar aki náci vagy horthysta.
    Pedig nem…

    *HUNT = Homortalan rohadék náci szarkeverő Tothpéter

  • Figyelő:
    Az hiányozna még csak :
    Ennek a rohadék náci gyilkosnak a könyveit olvasni!
    Az ilyet én be sem engedem az otthonomba ,nemhogy olvasgatni!

  • Kelemenkém:
    Piszkosul nem értem miért kéne büszkének lenni arra hogy valaki ide vagy oda született ?

    A busman négereknek is joguk van akkor büszkének lenni arra hogy ők oda születtek és aki mást mond azt akkor leköpködhetik?

    Szar nézetek ezek aranyoskám.

    Tihanyi bácsi vagy kifene pedig ne arra legyen büszke hogy ide pottyantotta a gólya, hanem arra amit elért életében, esetleg (talán) ami jót okozott embertársainak.

  • Orsós:
    TE egy patkány vagy.

  • Kedves Charlie!

    Hala az Istennek ritkan olvasok dolgokat a Heller Agi nenitol, mert tul sok hibaval dolgozik szegenykem. Tipikusan „liberalis”. (Remelem errol tobbet nem kell mondanom.)

    Viszont ebben az egyben igaza volt – ha az idezet valoban tole szarmazik. Sajnos, ez meg Izraelben is igaz.
    Valahogy ugy az 50-es evekben egy jordan politikus mondott valami olyasmit, hogy „ha 1948-ban beken hagytuk volna a zsidokat, kiirtottak volna egymast”.
    Es bar ez tulzas, van benne valami.

    xxx

    Kedves Figyelo!

    Az a ferfi aki se a korodat, se a nemedet, se a velemenyedet nem tiszteli, nem erdemel valaszt.
    Sotet bunkokkal (meg ha no is) nem kell foglalkozni.

  • Kedves Lazar Gyorgy!

    A torontoi cigany menekultek? Azokrol beszelsz, akik 2000 utan jottek, vagy azokrol, akik meg az „atkosbol” szoktek?
    Mert a 2000 koruliek 99,99% mind mondvacsinalt „menekult”. Volt szerencsem tobb tucatnyinak forditani a hazugsagait.

  • Hazai Lámpa!

    Jómagam azt a „sőt”-öt azért és azzal tettem oda,mivel Akiva kommentjéből kicsengett az idős bácsinak a „Tschardaskiralnö”-ben megtestesülő magyarosch nosztalgiája, amiben az utolsó kívánsága is, a XX. század huszas-harmincas éveinek – hamis – operett romantikájában testesült meg. …És még arról is kiderül, hogy minden szegregatív törvény ellenére lám, még azt is „a zsidók” teremtették meg. [Persze, más lapra tartozik(?), hogy azt követően már magának Kálmán Imrének is családostól kellett menekülnie amerikába, feltéve, ha élni akart…]

    .

    Az pedig, hogy Hitler szeretett Lehárt hallgatni, az nem illik ebbe a történetbe, hisz köztudott, hogy a zeneszerző családja német, illetve osztrák (némi morva beütéssel) származást mutathatott fel és operettjeit is legtöbbször Bécsben mutatta be, német librettóval, ami a vezér bécsi éveiben némi kultúr-nyomokban üllepedhetett le abban a sötét lelkében. SŐT, Lehár öccse (Antal) a Tanácsköztársaság után az ellenfordalom oldalán jelentős és sikeres katonai akciókat vezetett, és eljutott a vezérezredesi rangig. Így hát nem lett volna H szára semmi kivetnivaló L pedigréjében. Hacsak az nem…, hogy az Anschluss-t követően a Gestapo rendszeresen vegzálta lehárékat, amiben nagy szerepe lehetett annak, hogy a mester felesége zsidó származású volt. Azonban ezt az egyetlen „ellenmondást” végül is Hermann Göring birodalmi marsall személyesen oldotta föl azzal, hogy az asszonyt „tiszteletbeli árjává” avatta fel, s így aztán életüket mindvégig, még a II.VH-t is bele számítva német földön élhették végig…

    .

    Ui:
    Számomra valahogy ebben a történetben is visszaköszön a Mephysto szindróma…

  • Előbbi kommentemet Hazai Lámpa 1:03-as, a magam 12:37-es hsz-emre adott megjegyzésére válaszul szültem meg.

  • DonGolo,
    az ilyen orsós lámpákat hagyjátok,mert még mélyebbre döngölitek agyi sérültségüket.Hagyd,hogy igazuk legyen.Tudvalevő,hogy a föld egy lapos korong.Ha ettől kielégülnek olcsón megússzuk.

  • Mocskos szájú géyyyza:— nagyon kevés aszókincsed—:Ilyenkor tele fejjel tanzánival,kisnyilas téveszmékkel,komenista-liberalista zagyvaságokkal,a csipsz által ,drog által megzavart elméd nem képes többre,.Jobban jártál volna ha tanzáni akkor befejezte volna amit elkezdett-mivel barátnőjét molesztáltad-mint most sokan teszik ejrópában.Ezeket kedvelitek a Magyarokat gyűlölitek.Korodnál fogva TE még benyalhattál horthy elvtársadnak,hitler barátodnak,meg a bekebelezett kisnyilasoknak.Én ezt nem tehettem meg,de te nagyon rákattantál.
    Te idegen lélek vagy a földön,semmi közöd a Magyarokhoz,csak a szádat jártatod.Egy nagyon nagy provokátor szerepében tündökölsz ,te vagy a „kiosztó” , ” megmondó” földön kívüli lény !
    Te gejjjza ez vagy : lvtmlt frg : mint ahogy ezt kedves barátod mondta itten rólad.
    Élj a földön kívül téveszmés lelkeddel.De ” illepityuhoz ” még messze vagy .IGYEKEZNED kell !!!
    A kisnyilasok üdvözölnek-de nélkülem.
    Jobb voltál mikor munkásőr voltál! Ne tagadd!!!!
    Csak megismétlem piros fejednek : mindenkinek annyit amit ő nekem .Ahogy az az agytekervényeiden megjelenik , attól a pillanattól kezdve.
    Kár volt életedben minden fáradtság – mármint földönkívüli életedben- ( mert máshol nincs ).Nem jutottál előbbre, a múlt kiment alólad , a jövőt nem találod,csak a magyarok elleni gyűlölet élteti föld feletti létedet.
    Ettől függetlenül Földi üdvözlettel csak az agymosott gejzának-földön kívülinek,földi szeretettel.

  • Besancom,

    Milyen szöveget, nem tudtam értelmezni?
    A komcsi, balos szöveget nagyon jól értem. Ennyi.

    DE maguknál aki nem ért egyet a véleményükkel, az mind szenilis, hülye vagy nem tud olvasni?

  • Kíváncsi lennék mit tudni Kanadában ezekről a hírekről : ” ….Indiánok kontra olajlobbi: az amerikai média hallgat….” Többen mégis csak a szomszédságban laktok.Vajon mi itt az igazság? És az amerikai liberális sajtók miért hallgatnak???
    Aki tud valamit írja meg!
    Köszönő üdvözlettel.

  • Kedves Gyuri10 !

    Az az igazság, hogy bejegyzéseim nem az általad említett lágyagyúaknak szól, ha nekik is címeztem, hanem azoknak a kedves olvasótársaknak, akik kevésbé jártasak a történelemben, mint ahogy ők sem nekünk írják förtelmes förmedvényeiket, hanem a még becsaphatónak vélt oly sokaknak… Minden demokrata betűtudónak kötelessége erre a nem is szűk rétegre gondolni.

    .

  • tóth péter
    2016 szeptember 11
    6:09 de.
    Honnét veszed, hogy hallgatnak? A dolog Dakota államban esi meg magát, az oka pedig az, hogy az olajvezetéket egy indíán temetkezési helyen keresztül akarják átvezetni. A tribik tüntetnek, a rendőrök meg kutyákkal tartják őket távol. A lapok tele vannak a dologgal, ahogy tévé hírei is. Itt a neten is kismillió képet, anyagot találhatsz a dologról.
    És miaz, hogy „az amerikai liberális sajtók miért hallgatnak???” Semmivel nem írnak kevesebbet a dologról, mint az un. konzervatív lapok. Nézz utána dolgoknak. A Google a legjobb barátod.. (Igaz, ő nemismer téged, talán azért.. Egy barát is több a semminél..)

  • Falusi : Köszönöm felvilágosításodat.Az idézet egy cikknek a címe volt , nem magam találtam ki.Fáradtságod megérte : felvilágosult lettem.
    Megköszönő üdvözlettel

  • Kedves Toth Peter!

    Nem kell felulni az ilyen hireknek.

    Itt, Kanadaban, egy kis egyszeru olajvezetek is komplikalt. Mindenki tartja a markat, hogy jova legyen hagyva.
    A magyarorszagi korruptak ezekhez kepest nyeretlen kisdobosok. (Es persze ugy van beallitva a dolog, hogy a csunya „kapitalista” olajcegek a kapzsik.)

    Az indianoknak nincs olyan terulet, ami ne lenne „szent”. A Vancouver szigeten evekkel ezelott ment a ceco, mert ki akartak vagni egy reszt az erdobol. (Mellesleg ott komoly erdogazdalkodas folyik.) A kornyeken lako indianok kitalaltak, hogy az erdo azon resze szent, mert ott lakoznak az oseik lelkei.
    Aztan kaptak nehany milliot tuzes vizre meg meg ami kell nekik, amitol hirtelen kikoltoztek as osok lelkei onnan es ki lehetett vagni a fakat.

    Gyakorlatilag ugyanez megy az olajvezetekkel is, csak itt meg az allami alkalmazottakat is meg kell kenni. Erre jo pl. a kornyezetvedelmi miniszterium, akik megkenese nelkul semmi fel nem epulhet, semmi projektet el nem lehet kezdeni.

    Ezt mar eleg regota minden adodo alkalommal eljatszak az indainok, tehat ritka nagy hulyenek kell lennie annak a kanadainak, aki beveszi az indianok meseit a kulonbozo „szent” dolgaikrol.

  • falusi Nem szólhatok bele Kanada belügyeibe, nem is akarok. Van egy nép, nevezzük Őket osztráknak, kiknek a fővárosának környéke tele volt kis temetőkkel. Mikor a város nőt, áthelyezték ezeket a temetőket, és csináltak egy nagy központi temetőt. Olyan nagy szellemeket helyeztek át, mint Beethoven, Schubert, Strauss, Lanner. Nincs adat, hogy bármelyikük szelleme megsértődött volna. Tényleg itt tart még az indián őslakosság, hogy a XXI-ik században, még szellemeket kerget? Tudom, hogy joguk van hozzá, de mégis.

  • Llanfair ,
    AZ indiánok állandó jelleggel zsarolják a kanadai kormányt pénzért, és a médián terjesztik ” szörnyű” életüket.
    A kormány már milliókat adott nekik, de az soha nem elég.
    Sajnos, az indián főnökök teszik zsebre, és a nép nem lát belőle soka
    A másik, ma sem értem meg, hogy „házépítésért” jajgatnak, miért nem építenek ŐK maguknak? fa van elég Kanadában.
    Ha rezervációt nem tudják elhagyni, még a fiatalok sem, hogy tudnának akkor valamit elérni? Dolgozni kell, az igaz. Azt viszont soha nem tanulták meg.

  • Mellesleg, egyik lányommal tettem egy körutat az USA-ban, az indián vidéken. Arizonában is jártunk, Akkora hoteljük volt ott, olyan árakkal, hogy egyszerű ember nem tudta megfizetni.

  • Köszönöm Moshe Akiva a kiegészítést
    A számomra teljesen ismeretlen dolgokat pár mondattal érthetővé tetted ,egy társadalmi rajznak is megfelel.!
    ” Szent ” Üdvözlettel!

  • Kedves Llanfair!

    Nem kergetnek ezek a fijjug semmit, kiveve a rendort. A penzt viszont hajszoljak. 🙂

  • Moshe Akiva Akkor éreztem, hogy az indiánok túllőnek a célon, mikor a Washington Redskinst beperelték, mert sértő számukra az elnevezés. Akkor kezdtem úgy érezni, hogy ez nem a lényegről szól. Persze lehet, hogy tévedek. A vörös bőr sértő, a sajtfejű nem. Értem. Értem?

  • Az Indiánok mellesleg azért is tiltakoznak, mert ezek az olaj vezetékek az ivóvizük tisztaságát is veszélyeztetik egyuttal. Fene tudja, én sem örülnék neki, ha mérgezett vizet kéne innom, ha nem muszály.

  • Judith, rosszul ismered őket, Több pénzt akarnak a kormánytól, azért hőzöngenek.

  • Göllner András

    @ Besancom

    Alapos volt. Szerintem legközelebb papuccsal kellene 🙂

    @ Figyelő

    Elnézését kérem, hogy késik az összefoglalóm. Ami késik nem múlik. Nem az előadásokkal, a zenészekkel a gond, hanem a rendezővel, aki külföldi műsorokkal próbálja eltakarni a közfigyelem elől, mocskos játszmáit odahaza, pl azt, hogy miközbe e tájon a zsinagógákban nyájaskodik, klezmer muzsikusokat szerepeltet, odahaza a zsidógyűlölőknek osztogat álami kitüntetéseket, és százmilliárdokkal lenyúlja a magyar, illetve európai adófizetők pénzét. Figyelő ! Az idejáró olvasóknak már vagy 6 éve napi szinten bizonyítja, hogy önt nagyon gyorsan és sikeresen átverte a felcsúti huszár és apród serege. Ne panaszkodjon, ne mutogasson másokra, inkább nézzen a tükörbe.

  • Göllner, sajnos a zsidó gyűlölet olyan a világban hogy nem kell hozzá kormányi segítség. Innen nézve, ahogy maga is szintén innen nézi az eseményeket, nem látok SEMMIFÉLE irányzatot a magyar kormánytól, hogy ezt valamiképpen irányítaná.
    Sőt, a kormányuk tele van zsidó származású miniszterekkel.
    Egyszerűen, az ellenzék NEM tud semmit komoly okot felhozni a jelen kormány ellen, tehát a fentieket terjeszti.
    Egy baj van csupán, hogy Gyurcsány nem került hatalomra!

  • Ja, és az idejáró olvasok véleményére, igen keveset adok!
    Nekem egy fontos csak, hogy Magyarországon ne legyen balos kormány hatalmon! Nehéz ezt megérteni?

  • Figyelo Nem nehez megerteni. Lesz@rod a magyar embereket, egy a lenyeg, „jobbos” kormany legyen. Ertjuk. Az, hogy a mai utodkommunista kormanyt imadod, gondolom korodbol fakado latasromlasod miatt van.
    Mert ugye nem az a lenyeg mit csinalnak, hanem amit mondanak. Hiszekeny anyoka lettel.

  • Llanfair
    Értsd azt amit akarsz!
    Én anti komcsi vagyok, ha tetszik, ha nem.
    Gyurcsány nyomja a baloldalt, amit utálok!
    Megszenvedtem a magamét alatta!

  • Mivel Te Írországban éldegélsz, én meg Kanadában, semmi Jogunk nincs a magyar NÉP mai kívánságához!

  • Figyelő Szerintem a családom és a barátaim élete elég nagy érv.
    Elég gyorsan leléptél, ha valaki szenvedett, az nem te vagy. Az szenvedett, aki nem tudott lelépni. Te csoda jól jártál, hatvan éve Kanadában „szenvedhetsz”. De azt látom, hogy nagyon utálod a magyarokat, mert nagyon küzdesz azért, hogy ne legyen nekik jó. 🙁

  • Llanfair, hogy beszélsz te egy idős asszonnyal? Ha valakivel nem is értesz egyet, azért a tiszteletet megadhatnád. Ezt a proli stílust nyomd a „családodnak meg a barátaidnak”.

  • Figyelő
    2016 szeptember 14
    12:09 du.

    Érdekes hozzáállás: Figyelő egyetlen szempontjja, hogy: Ne legyen balos kormány. Helyette legyen egy névlegesen jobboldali NEM konzervatív, nem keresztény NAGYÜZEMI tolvaj, rabló velejéig korrupt, magyar embereket hülyének néző, népnyúzó populista kormánya. Az sokkal jobb. Figyelő ön Tényleg utálja a magyar embereket, ahogy Llanfair írta, és csak is saját sérelme mentén az egoizmusából fakadóan szimpatizál azzal a fidesz kormánnyal amely már jóval túlhaladta azt a baloldalisági küszöböt temérdek tettével és kormányzati irányvonalával, melyet ELVEIBEN utálni vél.

  • Hát, ha olyan jó volt Gurcsány uralma alatt a magyaroknak , miért buktatta meg a nép a választáskor, nem is egyszer?
    Ha erre valaki válaszolna……

  • Lassan, azt kell hinnem, hogy a magyar olyan nép, aminek semmi sem elég jó!

  • Miért kell mindjárt személyeskedni?
    Itt nem lehet véleményt mondani?

  • Charlie Tudod Károly, tisztelet annak jár, aki ad tiszteletet. Amilyen az adj Isten. Gondolom ismered. Ha ő nem tiszteli meg, az itt írókat, akkor neki miért is járna tisztelet? Felhívnám figyelmedet, te vagy az utolsó, aki megugathat. Ha jól emlékszem, nem foglalkoztam a családoddal, de úgy általában veled sem. Te beszélsz ezek után proli stílusról kedvesem? Azért, mert Chris megtűr a honlapon, attól még nem tartalak semmire. Maradjunk ebben, jó? Nekem megfelelt így. Jó éjt.

  • Figyelő De, lehet véleményt mondani.
    „Ja, és az idejáró olvasok véleményére, igen keveset adok!”
    Nem sértésnek, dicséretnek szántad? Ne mááár.
    Orbán hányszor bukott választást? Tudod? Négyszer!
    Egyébként neked csak Orbán és Gyurcsány létezik? Kicsi ország, de azért van még néhány ember Magyarországon.

  • Llanfair
    2016 szeptember 12
    5:54 de.
    Tezsvér, ez erreség nem ennyire eccerű. Elsősorban azért nem, mert az indiánok tulajdonolják azt a területet. Másodsorban azért, mert szennyezné a jelenleg természetből kapott, tisztítást alig igénylő ivóvizet, a harmadik ok pedig az, hogy a vezetékt 2, azaz kettő kilomérettel térítették el az egyenestől. Ott ugyanis egy lakóövezetet akar kialakítani egy építész…

  • Moshe Akiva
    2016 szeptember 11
    9:01 du.
    Egészen pontosan hol, a Vancouver Islandon? Semmi ilyesmiről nemtudok, pedig húsz éve ez a lakóhelyem, és 2OO3 óta csak túristáskodás, egyéb akármik miatt hagytam el a szigetet, akkor is csak néhány napra, vagy hétre. Itt az ilyennek visszhangja lenne. Melyik kisváros, vagy tribi?

  • falusi Tehat csak azert megy at, mert szandekosan arra terelik? Errol idaig nem volt szo. De ket kilometer egy lakoovezettol az semmi. En biztos nem vennek ott hazat.

  • DonGolo
    2016 szeptember 10
    3:29 de.

    Akkor Lehár kivétel volt, a származását tekintve. De akkor is érdekes, hogy a nácik tiltják az operettet, Hitler meg táncos-dalos vígjátékokat hallgat dzsentrikről, arisztokratákról, víg özvegyekről.

    Orbánra is mondják, hogy antiszemita, aztán állandóan a holokausztra emlékezik, nemrég Oscar-díjat is kapott érte. A sok szoborról, múzeumról, megemlékezésről nem is beszélve.

  • Figyelő
    2016 szeptember 12
    11:50 de.
    Ha veszed a fáradtségot és utánanézel, kanadában is rengeteg hotel, motel, étterem, casinó van egy-egy indián közösség kezében. A délebbi városokban- mondjuk a 6O. szélességi alatt, még a rezervátumokban is saját házaikban élnek az indiánok, bejárnak a legközelebbi városba dolgozni. Talán Winnipeg a nagy kivétel. Igaz, arraság munka sem nagyon akad.

  • Llanfair
    2016 szeptember 14
    5:31 du.
    Hiszed, nem alig hatvan házról van szó.. Townhouses. Viszont már odavezettette a vizet- tollaséktól- villanyt, és épített egy utat, amin lehet odaszállítani az építőanyagot. Még tíz acre sincs az egész terület.. Viszont „csókos” ő is.. 😀

  • Figyelő
    2016 szeptember 14
    4:49 du.

    Tényleg nemvagy képben.. Gyurcsányt nem buktatták meg semmiféle választásokon.. 2OO9-ben LEMONDOTT..

  • hazai lámpa
    2016 szeptember 14
    5:31 du.
    Nocsak!! Orbán Oscárt kapott? Hol? Milyet? Prohászkásat?

  • Kedves Falusi!

    1987-ben koltozunk le Kelownaba es ha jol remlik 92-ben koltoztunk el onnan. Ezenkozben torent az esemeny. A TV hirekben mutogattak az utlezarasokat es hepajt az indianok es a Zold-nacik altal.

    De a helyi kelownai ujsag is cikkezett rola.

  • falusi Ez is egy olyan téma, amiről semmit sem tudok. A rezervátum állam az államban? Kié? Meddig az övé? Ki tartja fent?
    Ki látja el villannyal, olajjal, ki épít infrastruktúrát? Önellátóak, vagy van köztük önellátó? A törzsfőnöknek hatalma van, vagy csak jelkép? Van női törzsfőnök? Segítik a vegyes házasságokat, vagy inkább belterjesednek? Ezer kérdésem lenne. Ha egyszer nagyon unatkozol, írhatnál róla. Itt azért olvastam nem kedves kommentet róluk (pénzéhesek), tehát fejlődnek a fehér ember irányába. Te természetesen megvéded Őket is.
    Van mit szeretni rajtuk? Tudom majdnem mindenkin van, remélem érted a kérdésemet. Jogaik vannak, vagy kötelességeik is.
    Teljesítik a kötelességüket, vagy csak a jogaikat ismerik? Egyenlő emberek a kanadaiakkal, vagy tényleg elnyomottak?
    Mennyi rezervátum van, hány törzsnek? A létszámuk tudható, vagy homályos mint a cigányságé? Meddig számít indiánnak az indián? Milyen rokonsági fokozat kell hozzá? Chuck Norris még indiánnak számít? Az indián törzsek keverednek egymással, vagy ellenségeskednek? Mondom ezer kérdés kavarog bennem.

  • falusi
    2016 szeptember 14
    5:35 du.
    Nem csak utánanéztem, de jártam is arra. Ahogy már írtam, de volt egy nagyszerű indián barátom az USA északi államából, akivel jól össze barátkoztunk .Anyám vacsoráztatta meg, de pénzt nem fogadott el. Jóképű, intelligens ember volt, olyan ötvenes. Én hívtam telefonon ide, mert gyógyító keze volt, ha valakire rátette, annak elmúlt a fájdalma. Anyámnak, nagyon fájt a válla, és nem tudtak rajta segíteni.

    Ő sokat mesélt az indián életről is, egyáltalán nem panaszkodott elnyomásra vagy ilyesmire. Jeeppel jött februárban, és készült menni Halifaxba ottani alkoholista indiánokat gyógyítani.

    Viszont, az tény hogy az indiánok síralmai zsaroláson alapszik, és ezt a kandai állam segíti.
    Fent írtam, hogy NEM hagyják el a rezervátumukat, hogy dolgozni menjenek a városba és nem házasodnak gyakran fehérekkel.
    A „vérzőszívű” emberek meg elhiszik a siralmakat, Falusi is köztük.

  • falusi
    2016 szeptember 14
    5:52 du.

    Honnan tudod, hogy nem tartja az eredetit a budijában?

  • Figyelő
    2016 szeptember 14
    2:10 du.

    Gyurcsány nem baloldali. A DK-t neoliberálisnak tartja a hazai közvélemény, és úgy tudom, ők is annak tartják magukat.

    Baloldal szinte nincs, a konzervatív jobboldal szinte teljesen hiányzik. Orbán inkább neokon, a Ronald Reagenhez hasonlítanám, persze nem akkora hatalommal. Oligarcha-állam, latifundiumok, új burzsoázia (Bencsik), és a szegény nép meg nézhet meg az ujja közt …

  • Figyelő
    2016 szeptember 15
    10:54 de.
    Jártál arra.. Merre? Találkoztál egy indiánnal, és mindent tudsz róluk.. Ez kb ugyanaz, mint az Erdély ismereted..
    Jártam néhány rezervátumban. Ettem velük, ittam velük, halásztam velük. Vadászni nem voltam/vagyok hajlandó. Megcsodáltam a művészetüket, a kézügyességüket, a zenéjüket. Kaptam tőlük, és adtam nekik ajándékot. Itt a városban van három indiánlakta terület. A szigeten vagy ötven. Nem állítom, hogy nem láttam alkoholista, vagy drogos indiánt. Van olyan is. Ahogy a fehérek, feketék, vagy a punciánkékek között is van. Dolgoznak. Itt legalább is. El kéne felejteni a z előítéleteket..

  • Llanfair
    2016 szeptember 15
    3:41 de.
    Nem állam az államban, de van néhány dolog, amiben kedvezményezettek. Ilyen pl az asózás, a halászat, vadászat.
    Mikor az állam kivásárolta a törzsektől területeiket, mindíg maradt valamennyi a tulajdonukban. Ezek általában a temetkezési helyeik, vagy az eredeti lakóhelyeik. Nem minden törzs vándorolt, főleg nem a hegyek környékén. A prériken igez, mert télen ott lehetetlenség volt megélni. Könnyebben kapnak engedélyt (pl) egy szerencsejáték kaszinóra, Bingo Hall-ra, hotel-motel építésre, mint más földi halandó. A helyi önkormányzatokban számít a szavuk, a véleményük. Múzeumaik, kiállítótermeik, törzsi-központjaik vannak. A törzsek vezetői egy-egy területen belül közösen fogadnak el, vagy utasítanak el valamit. A törzsfőnöknek meghatározó szava van, de a döntést az Öregek Tanácsa hozza. Az ő döntéseiket tolmácsolja, továbbítja a törzsfőnök. Nagyon ügyes kézművesek. Az apró ezüsttárgyaktól kezdve, a kőfestésig, a fafaragástól a cipő és ruhakészítésig, mindent csinálnak. Van itt gy ismerősöm, akinek az apja ezüst kütyüket csinál, van egy veboldala is, majd megkérdezem a címét. Északabbra más a helyzet. Ott jóval kevesebb a munkalehetőség, így nyilván, a támogatás is több, viszont jóval több alkoholista, drogos található közöttük, mint a nagyvárosok környékén, vagy az ország déli részén. Csodaszép sportlétesítményeik vannak, gondozottak, kihasználtak..

  • Az a baj, -az eredeti cikkhez–hogy huszonvalahány éve külföldön élő honfitársaink-hiaba van internet–elszakadnak a mindennapi realitástól.Vagy Magyarországon élnek és részesei élőben a mindennapi gondoknak, vagy lehetnének kicsit diplomatikusabbak-vagyis a genetikusan-vallási alapon beléjükplántált Fidesz,Orbán es Magyarorszag gyülöletüket finomabban is ki lehet fejezni.Különösen szörnyünek tartom a kanadai es USA migránsköreit-egyrészt a generacios másrészt politikai hasadások miatt.Véleményem–semmi közük többé Magyarországhoz es null jpguk es képességük kritizálni es megitélni, hogy a mindenkori magyar Kormány kit és miert tüntet ki.Dr.Georg Pater Bréemen,Germany