Népirtás? Tömeggyilkosság?
A következő hírbe botlottam a minap:
Szembenéznek kudarcaikkal a világ vezetői
Hétfőtől háromnapos csúcstalálkozót szerveznek New Yorkban az ENSZ 192 tagállamának részvételével, hogy a Millennium Development Goals (MDGs) nevű fejlesztési program felgyorsításáról tárgyaljanak. A nyolc célkitűzést tartalmazó programot 2000-ben fogadták el az ENSZ tagállamai, és a tervek szerint 2015-ig kell megvalósítani az ambiciózus törekvéseket.
A program céljai közé tartozik többek között az extrém szegénység és az éhínség felszámolása, az alapfokú oktatás kiterjesztése mindenkire, a nemek közötti egyenlőtlenségek felszámolása, a gyermekhalandóság csökkentése, a fertőző betegségek elleni küzdelem vagy a fenntartható fejlődés alapelveinek terjesztése. A New York-i találkozót Ban Ki-mun ENSZ főtitkár hívta össze, hogy az általa felemás sikerűnek nevezett program új erőre kapjon.
(…)
A fertőző betegségekkel kapcsolatban ugyan sikerült elérni, hogy az 1996-os, 3,5 milliós csúcshoz képest 2008-ban 2,7 millióra csökkent az új AIDS-betegek száma, de ez a szám még mindig nagyon magasnak számít, és nagyon távol van attól célkitűzéstől, hogy felére csökkentsék az AIDS-essé válók számát. Ugyan úgy tűnik, a legtöbb országban sikerült gátat szabni a HIV-fertőzés terjedésének, de például Oroszországban és Ukrajnában gyorsan terjedt a vírus.”
*
Erről eszembe jutott, hogy éppen tizenhat éve, az MDGs elfogadása idején írtam erről a témáról, nem túl lelkesen. Arra kerestem a választ, hogy az ENSZ programok eufórikus szózataival szemben mi történik a világban. Mi történik a VALÓSÁGBAN. Hogy miért ér el a program ilyen harmatgyönge eredményt, ami egy tizenöt éves intervallumban számolva, nem fejlődés, de visszafejlődés, arra valamilyen választ ad az akkor írt cikkem, megmutatja, mi volt tizenöt évvel ezelőtt. És ennek tükrében azt is, hogy a vezetők cifra szózataihoz képest mi lehet a véres valóság, most.
Ebben a történelmi pillanatban.
*
Kertész Ákos
Népirtás? Tömeggyilkosság?
Ez év január 22-én a Hetek-ben is, és a Népszava Szép Szó mellékletében is nagy cikk jelent meg az AIDS világméretű pusztításáról, a pillanatnyi globális járványhelyzetről. A két cikkben sok volt az átfedés, a forrás azonos lehetett: az ENSZ Biztonsági Tanácsa azon a héten a legfontosabb napirendi pontként tárgyalt a járványhelyzetről, kiemelten az AIDS afrikai tömegpusztításairól (az újságok szerint a BT még járványhelyzetről sosem tárgyalt, csakis politikai konfliktusokról, háborús veszélyhelyzetekről). Így a hír egy napig talán még szenzációnak is számított a nyugati világban, aztán új szenzációk, botrányok, gyilkosságok és milliárdos korrupciók, helyi háborúk, közép-európai neofasizmus, Haider és kapcsolt részek kimosták a véges befogadó képességű emberi elmékből az egészet.
Lehet, hogy az én agyam másképp jár, én nem tudtam elfelejteni. Nemcsak a gyilkosságok tömeges mérete miatt, hanem az esemény precedens-, példaértéke miatt sem.
Gyilkosság – írom le meggondolatlanul. Hát nem az AIDS gyilkol, nem egy járvány gyilkol? Gyilkosságnak mégiscsak az embernek ember által való elpusztítását nevezzük.
Igen. De itt embereknek emberek által való elpusztításáról van szó. Ha a járványt korlátozzák, emberéleteket mentenek meg, ha a járványt nem korlátozzák, egészséges, megmenthető embereket dobnak oda a járványnak. A halálnak. Én ezt gyilkosságnak nevezem, de végül is ez szemantikai kérdés. Használhatjuk a náci eufemizmust is. Sonderbehandlung. Különleges bánásmód. Ezt azokra a zsidókra alkalmazták, akiket belöktek a gázkamrába – s valóban: bánásmódnak ez elég „különleges” volt. Ilyenkor, szerintem, tilos eufemisztikusan fogalmazni! Vannak esetek amikor nevükön kell nevezni a dolgokat, hogy szembenézhessünk velük, amikor a diplomatikus mellébeszélés cinkosság. Tömeggyilkosságban való bűnrészesség.
Száraz adatok: Az Egyesült Államokban az elmúlt húsz évben 450,000 ember halt meg AIDS-ben. Afrika Szaharától délre eső részében viszont 13,700,000. Harmincszor annyian. Pedig az összlakosság az USÁ-énak negyede sincs. Az Egyesült Államokban a lakosság 0,18%-a AIDS-es. Dél-Afrikában a lakosság 13%-a, Zimbabwében 26%, Zairéről (ahol az arány az 50 %-hoz közelít), nincs ellenőrzött adat.
Ez csak az AIDS. Nem beszéltem még a lepráról, az álomkórról, a maláriáról, pestisről, koleráról, melyek, ahogy nálunk a TBC, tetszhalotti állapotukból kezdenek föltámadni. Okok? A fehér ember életformájának eltorzult megjelenése: a pálmakunyhókban legmodernebb automatafegyvereket, vállról indítható rakétákat tárolnak; az afrikai nagyvárosok felhőkarcolóinak tövében milliós városi nyomornegyedek, munkanélküliség, AIDS-árvák milliói, prostitúció, lakhelyüktől sok-ezer kilométerre dolgozó férfiak (gyarmati örökség: a gyökereiktől elszakított emberek könnyebben kezelhetők, nem lázadnak); ezek a férfiak óhatatlanul prostituáltakkal érintkeznek a munkahelyükön, és viszik haza a családba a fertőzést. Korrupt és katonai megoldásokra, gyilkosságokra berendezkedő kormányok, az emberség és a szolidaritás hiánya, a higiéniai minimum hiánya, és természetesen az első számú felelős a fekete kontinens természeti kincseit kiraboló, lakosságát tudatosan magára hagyó, a legtöbb pénzzel és a leghatásosabb fegyverekkel rendelkező fehér ember.
A mi fajtánk, a mi kultúránk képviselői. Az árják és a keresztények (köztük időnként zsidók is – szégyenszemre…). A szőkék és a kékszeműek. Akiknek olykor nem sül le a képükről a bőr, amikor vékony és vértelen ajkukon ki merik ejteni Krisztus igéit: SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT ÖNMAGADAT.
A fejlett világ, a fehér ember világa számára sokkal fontosabbnak és főleg jövedelmezőbbnek látszik, hogy a hosszú élet titkát, vagy a bőr ráncosodásának, vagy a depressziónak az ellenszerét kutassák, mint hogy az afrikai járványokra odafigyeljenek. Azt nem fogják föl ésszel, mert a tőke se a morált, se a racionalitást, se a józan pragmatizmust nem ismeri; tőkét birtokolni ugyanis szenvedélybetegség, a szerencsejátékos patologikus állapotához hasonlítható; hogy a hosszú élet titkát dollár milliárdokért kutató gyógyszergyárak vezetői és az általuk finanszírozott farmakológiai laborokban dolgozó tudósok, ha a vírus kitör a fehér kultúrákban, nem lesz kinek eladják a hosszú életet biztosító méregdrága elixírt.
Ehhez a fölismeréshez még morál sem kellene, csak ráció. Sajnos az is hiánycikk lett posztmodern világunkban.
Egy példa: Mivel az álomkór mostanában lett újra virulens, a gyógyszerek szabatossága lejárt. A gyártó cég azonban nem áll rá újak gyártására, mert nincs fizetőképes kereslet. “Ez haszonlesés!” – véli Bernard Pecoul, a DWB gyógyszerészeti szakértője – Nahát erről beszéltem az előbb az eufémizmussal kapcsolatban. Ez ugyanis nem haszonlesés. Ez tömeggyilkosság. A gyártó cégnél a döntéshozókat az sem zavarja, hogy amit tesznek könnyen öngyilkossággá is válhat. Elég egy Afrikából hazafelé tartó turista repülőgép, és az álomkór (ami több, mint álmosság: végső stádiuma totális és kontrollálhatatlan elmebaj) már ki is tört Amerikában vagy Európában és ezrével szedi az áldozatait. Akkor lesz már fizetőképes kereslet, de nem lesz gyógyszer, és kezdődhet a versenyfutás a gyártó gépsorok és a vírus között. És ha van Isten, a vírus előbb végez az elnök-vezérigazgató úr kedvenc unokájával, mint ahogy a gyár a szérum első ampullájával elkészülne. Csak az a baj, hogy nem valószínű. (Tudniillik, hogy van Isten.)
A világon minden hetedik új AIDS-es dél-afrikai. Ha Dél-Afrika nem is a legfertőzöttebb ország, rövidesen az lesz: itt terjed a világon a leggyorsabban az AIDS. Ennek fölismerése arra késztette a kormányt, hogy törvényt hozzon: egyes fontos gyógyszerekhez a piaci árnál sokkal olcsóbban juthassanak hozzá a dél-afrikaiak, más, még fontosabb gyógyszereket térítésmentesen vehessenek igénybe. Ez az intézkedés annyira fölbőszítette a nyereségüket féltő multinacionális gyógyszergyárakat, hogy leállították a Dél-Afrikai Köztársaságba irányuló gyógyszerszállítmányaikat, arra akarván kényszeríteni a pretoriai kormányt, törölje el a törvényt.
Hogy érthetőbb legyen: Dél-Afrika nem akart kevesebbet fizetni, a különbözetet a kormány vállalta volna. De ha a világ egy pontján a szóban forgó vállalatok gyógyszereit mondjuk az eredeti ár harminc százalékáért árulják, ez az egész világon megingathatja a gyógyszerárakat. Nem megingatja – megingathatja. Esetleg. A The Observer közli a gyárak nevét, én nem terhelem vele az olvasót. A harc megindult, a gyárak az Egyesült Államoknál lobbiznak, addig is perbe fogták személy szerint Nelson Mandela elnököt. Az Egyesült Államokban természetesen támogatókra találtak, egyikük éppen Al Gore, Clinton alelnöke, jelenleg az egyik esélyes demokrata párti elnökjelölt. Az alelnök állítólag (The Observer) szankciókkal fenyegette meg Thabo Mbekit, Mandela utódját, s az Egyesült Államok kilátásba helyezte az embargó lehetőségét is. Thabo Mbeki nem engedett, és az események ennél a pontnál megálltak, ugyanis Al Gore megkezdte a kampányát. Elnökjelöltként pedig politikusabbnak látta az egész kérdést elfeledtetni a választókkal.
Ha az Európában újjáéledő neonáci mozgalmak miatt nem kellene kerülnöm a holocaust kifejezést, azt használnám, de így inkább azt írom: ez népirtás. Amit nem vezérel harag, rasszizmus, semmiféle indulat. Puszta nyereségvágy. Egy föltételezés. Hogy ha a világ egyik pontján olcsón, pláne ingyen osztogatják a gyógyszereket, más fejletlen országok (mondjuk a pusztulás szélén álló országok) is követelőzni fognak.
Hát így fest az, amit globális világrendnek nevezünk. Globálisan lép föl a gyógyszeripar, globálisan terjed az AIDS. Csakhogy a globalizációt megállítani olyan kísérlet lenne, mintha valaki a száguldó expressz előtt keresztbe feküdne a sínen, és csodálkozna, hogy a vonat nem áll meg. A globális világgal együtt kell élnünk: tudomásul kell vennünk, hogy a globális tőke fékeveszett nyerészkedését korlátozni kell, és bánatosan el kell felednünk azt az óliberális álmot, hogy a piac kontrollálja önmagát. A piaci önkontroll úgy működik, ahogy ezt a gyógyszergyárak és a járványok viszonylatában láttuk. Következésképp: a piacot is kontrollálni kell. Az államnak? Hát amíg nincs jobb… Amíg a civil társadalom nem elég erős és nem elég szervezett, addig az államnak. A DEMOKRATIKUS államnak!
S ha valaki azzal áltatja magát, hogy ez nem a mi gondunk, téved. Már a klozetbe sem lehet bezárkózni, a vírusok a szellőzőrendszerben vannak. Nálunk már rég megjelent az AIDS. Még kevés a fertőzött, de mindenhol így kezdődik. Először kevés. Aztán egyre több. Körülöttünk ólálkodik a vírusos agyhártyagyulladás. Nem tipikusan morbus hungaricus, az a TBC: de az is terjed. A repülőgépek jönnek-mennek. Újgazdagjaink sűrűn látogatják az afrikai szafarikat. Bármikor kirobbanhat egy helyre kis Ebola járvány. Mondjuk Szegeden.
Puha párducléptekkel közeledik Afrika, és nem lesz tekintettel arra, hogy kinek államtitkár a papája. Jó lesz, ha gondolkodunk!
(2000)
Author: Kertész Ákos
Kertész Ákos Kossuth-díjas kanadai magyar író. 1932-ben született Budapesten. Makra című legsikeresebb regényét eddig 12 nyelvre fordították le és 1,2 millió kötet fogyott belőle. Kertész a klasszikus orosz és a nagy amerikai regényirodalom hagyományait folytatja. Igazi történetmondó író; regényeiben cselekményes, izgalmas mesét, sőt történelmet tár elénk. Látlelete pontos, elemzései elevenbe vágnak, ábrázolásmódja kegyetlenül őszinte, de nem ítélkezik, csak fölmutat. Ítélete maga a történet. Történetei munkásokról, értelmiségiekről, bűnözőkről és rendőrökről, művészekről, sőt még politikusokról is szólnak; írt autonóm emberekről és szolgalelkekről, lázadókról és megalkuvókról, győztesekről és elbukottakról, szerelmesekről és magányosokról, és csodálatos, emancipált asszonyokról. És kutyákról. Kutyákról, akiktől szeretetet, hűséget, erkölcsi tartást tanulhatnának az emberek. Sokoldalú művész: ismert versmondó, negyven évet töltött el a filmszakmában, színpadi szerző, újságíró, publicista. A diktatórikus kormányt és a tehetetlen ellenzéket bíráló publicisztikái miatt a kormány és a szélsőséges jobboldal antiszemita gyűlöletkampányba torkolló boszorkányüldözést indított ellene, ami végülis 2012-ben menekülésre kényszerítette Magyarországról. Kanada elfogadta menekült-kérelmét és azóta Montreálban él feleségével együtt.
12:14 du.
Ákos erre egy kis rövid megjegyzésem
La forza del destino
kicsit hosszabb megjegyzésem: a dinók 150000000 évig uralták a Földet míg kiderűlt alkalmatlanságuk és valami rásegített, hogy a Természet váltson másik izére
a zember circa saccperkábé 5000000 -ócska éve rontja a levegőt (is) a Földön… a Természet halhatatlan…a többi: következtetés
12:50 du.
Mostanság éppen abban ügyködöm, hogy elköltözzek a mostani lakásomból egy kisebbe, amit vénségemre könnyebben fenntarthatok, alkalmasabb helyen van, és megfizethető. Ma néztem néhányat, hát mit mondjak, elment a kedvem.
A Facebook tele van szörnyű muszlim szokásokkal, amivel hamarosan szembe kell néznünk.
Már csak ez a cikk hiányzott…
El is ment az életkedvem… 🙁
2:15 du.
Akos
frejlekh somer sabbesz haver…..
2:39 du.
Kertész Ákost tisztelem, nagyra tartom, és emiatt röstelkedve félve szólok az írásához, mert szerintem ez a kérdés árnyaltabb, szerteágazóbb.
Az elmúlt 30 évben sokat utaztam minden földrészen, többször visszatérve egyes helyekre, és szinte mindig megdöbbenve láttam a fejlődő régiókban a rohamos terület-benépesítéseket, hogyan vált kis, lassú falvakból elviselhetetlenül zsúfolt élhetetlen nagyváros. Eleinte azon merengtem és mérgelődtem, hogy miért költöztek át oda az emberek, de rájöttem, hogy nemcsak azért mert ott csábítóbb az élet a szebb környezetben, hanem sokkal inkább azért, mert még kihasználatlan, lehetséges élettérnek tekintették.
Elképesztő mértékű a népszaporulat, a sokgyerekes (6-12) családok és a fiatalon családalapítás miatt. Ez jellemző Afrikára, Latin-Amerikára és Ázsiára is.
Általánosságban populistának tűnik az a kijelentés, hogy túlnépesedett a Föld, de mégis ezt kell mondjam a saját elkeserítő tapasztalataim miatt.
És itt kapcsolódnék be közvetlenül a fenti írásba. Mi a megoldás?
Nyilván antihumánus lenne tömeggyilkosságokban, háborúkban, tömegfertőzésekben gondolkodni. (Ezt azért is komolyan gondolom, hiszen utazásaim során mindig a helyi lakosokkal együtt éltem, a napjaimat velük közösen töltöttem, személyesen is sokakkal összebarátkoztam.)
De mi a megoldás?
Konkrétan egyszerű, frappáns dolgot nem tudnék mondani.
Próbáltam, mind a mai napig próbálom kitalálni az eddigi példák alapján, hogy mit, hogy lehetne alkalmazni.
Eszembe jut a kínai radikális, diktatórikus megoldás, ami a tragikusan súlyos szabályozása miatt részben sikeresen működött (Bár 1 milliárdról 1,3-ra ugrott meg rövid idő alatt is a számuk.) A volt Szovjetunió és „baráti” országokban ez működött. Életkorom miatt lehet, hogy nem tapasztaltam közvetlenül, hogy ezt hogy érték el, de gondolom, hogy szocialista erkölcs nyomására? De ezt sem hiszem, hiszen már akkor is panaszkodtak a népességünk fogyására. Biztos, hogy nem fognám a szegénységre sem, hiszen a fejlődő országok mint jóléti államokra tekintettek ránk, bár mi ezt másképp éltük meg. Tehát voltak tőlünk szegényebbek bőven, az egész harmadik világ, ahol pedig óriási volt a születési ráta, bár a halandóság is.
Igen. A halandóság a kulcskérdés az írás nyomán. A korábbiakhoz képest a harmadik világban a rettentően magas halandósági ráta zuhant. Zuhant, pont a fejlett világ segítségével biztosított gyógyszereknek, óvszereknek, kiépített orvosi ellátásnak, a mezőgazdasági fejlesztéseknek, öntözésnek, ivókutak létesítésének, …. Persze, ezek nem a fejlett világ szintjén valósultak meg, de a nullához képest mindenképp előre lépés, akár a lelkiismeretünk megnyugtatása, akár a tényleges segítségnyújtás volt is a cél.
Az írás miatt most a gyógyszerekre koncentrálnék, (bár nem felejtem el, hogy talán az oktatás, nevelés, mentalitás megváltoztatása lenne az eredményes.)
Azért nem látom ilyen sötéten a helyzetet (vitatkozva az általam nagyra tartott Kertész Ákos írásával), mert az egész világ tekintetében nincs az említett multigyógyszergyáraknak ilyen hatása. Az csak akkor lenne, ha kizárólag a fejlett világot tekintenénk, ahol a gyógyszerek sokszoros áron készülnek, kerülnek értékesítésre, mint a „fejlődő” orzságokban, különös tekintettel Indiára és Kínára, ahogy a gyógyszergyártás óriási mértékű és több, mint 3milliárd embert lát el.
Európában ezt nem érzékeljük, mert a piacvédelem miatt ezen termékeket nem lehet megtalálni országainkban (sajnos!)
Könnyű lenne azt mondani, hogy azok rosszak, megbízhatatlanok minőségbiztosítási szempontból, de a helyzet nem az! Ugyanúgy, ahogy Kínában gyártanak, ill. tudnak gyártani mindenféle minőségű ruhákat, könnyűipari termékeket, tudnak és gyártanak kiváló minőséget is, hiszen a nagy multicégek is ott gyártják a termékeiket leginkább. (Gondoljunk csak a telefonokra, számítógépekre, ….) A nagy gyógyszergyárak hasonlóan tudnak és gyártanak jóminőségű termékeket. Azokat árusítják a nálunk fejlettebb Szingapurban, Hongkongban, Tájvanon, Malájziában, Bruneiben is töredékáron az európaiakhoz képest. (Kínát már nem is említem, pedig annak is a városai nagyrésze legalább magyar fejlettségen vannak.)
Tehát a fejlődő országok alapvetően nincsenek kiszolgáltatva a fejlett világ gyógyszeriparának, mert szerencsére csak az országaikon belül tudták megtartani a monopolhelyzetüket.
Nyilván, elsődlegesen a generikus gyógyszerekről van szó, és azokról, amelyek az ázsiai természetgyógyászatra épültek. Mindenhol vannak friss fejlesztések, de az írásban említett betegségek tömegesen használt ellenszerei is abba a kategóriába tartoznak, nem a horror árú svájci fejlesztések közé.
Ezt a témát is folytathatnám mélyebben, de áttérnék a másik kérdésre, az állami támogatásra, illetve annak kapcsán a gyógyszergyárak embargójára.
Magyarországon, de a fejlett világ túlnyomó részén, ahol a szociális háló akár többé-kevésbé létezik, van hasonló, mint az említett Délafrikai Köztársaságban. Van olyan gyógyszer, amire 90% is lehet a támogatás, de nálunk is vannak esetek, amikor valakiknek térítésmentesen adnak számtalan különfélét. Ennek örülnek a gyógyszergyárak, hiszen a forgalmuk nő értelemszerűen, nincs is embargó.
Megint nem térnék ki mélyebben a részletekre, de logikusnak tűnik, hogy a támogatás miatt hasonló alapon SA-ban sem lehet embargó, hanem inkább versengenek, hogy melyik gyár szállíthat nekik.
Hasonló logika mellett a gyógyszergyárak érdeke, hogy minél több ember legyen a földön, minél többen fogyasszák a gyógyszereiket, és azon felnövekedve minél hosszabb ideig fogyasszák azokat. Persze, elsődlegesen az új fejlesztéseket, kevésbé a generikumokat. Mint tudjuk, számos fejlődő országban nőtt a GDP, nőtt a „jólét”, olyan értelemben mindenképp, hogy nagyobb lett a fizetőképes kereslet.
Továbbra is minden tiszteletem Kertész úré, de a fenti árnyalást szükségesnek tartanám az Ő és az olvasók érdekében is.
6:06 du.
A.A. hozzászólása alapján a hajamat eldobom, hogy hogy lehet ezen írás alapján a borzalmas muzliminvázió veszélyére asszociálni?!
2:32 de.
Vakond, félreértettél… A borzalmas muszlim inváziót a MÉDIA vetíti előre… Én csak, mint médiafogyasztó, állandó fertőzésnek vagyok kitéve… Még küzdök, az immunrendszerem még kapálózik ellene.
Ilyenkor kell (mint egy falat kenyér) az ilyen pesszimista cikk… Ezt próbáltam megfogalmazni. Talán rosszul…
(Nyomatékosan felhívom a figyelmedet, NEM állítottam, hogy Kertész Ákosnak nincs igaza, vagy hogy igaza van. Csupán a cikk hangulati hatását ecseteltem…)
Maradok tisztelettel AA. (Bár mostanában a Facebook-i vitákban már kiérdemeltem a HH (Hasznos Hülye) titulust. Sebaj! 😀
5:47 de.
Vak Ond
2016 szeptember 23
6:06 du.
Ne dobd el az agyadat, inkább gondolj Catóra és az Ő akkor debilnek gondolt mantrájára, ami végül is igaznak bizonyult. Almási Almának igaza van amikor a folyamatos elterelések miatt Catóhoz hasonlóan a legfontosabb témára szeretné visszaterelni a figyelmet, mert itt egyeseknek még Orbán alsógatyájának a márkája is izgatóbb mint az öngyilkos időhúzás miatt kataszrófálissá válható migráns invázió. Ami meg ezeket a semmiből hirtelen piacra kerülő AIDS és egyébb vírusokat illeti, érdekes módon mintha valami XX. század végi boszorkány konyha kifejezetten a megfékezhetetlenül túlnépesedett és évszázadokig kifosztott Afrika gyérítésére találta volna ki.
10:23 de.
Katona Zsombor, kedves, hogy megvédtél, de asszem, én inkább Vakonddal vagyok egy platformon… 😀
12:51 du.
Almási Alma
2016 szeptember 24
10:23 de.
Kedves Alma!
Elnézést kérek, ha belekotnyeleskedtem volna a nagyok dolgába, azonban a bejegyzésemért -címzés nélkül- továbbra is tartom a hátam. Továbbá, Cato után szabadon: egyébként javaslom, hogy a migráció okait le kell rombolni!
1:06 du.
Sajnos, a bűn magával hozza a bűnhődést!
Most éppen az AIDS az ami aratja áldozatait.
A homoszexualitás és a beszexszualitás elterjedt, azaz divatba jött.
Tudjuk, hogy mindig létezett, de most elterjedt nemcsak Afrikában, hanem Európában, Amerikában is.
Valamikor, a 1920-30 as években Európában elterjedt a vérbaj, egyszerű formája. Híres írók, színészek szenvedtek és haltak meg abba. Akkor feltalálták a vérbaj elleni gyógyszert. Most, sikerült a még komolyabb járvány ellen
találmány. Hála néhány zseniális embernek.
1:19 du.
A népszaporodásról.
A „védekezés” igen jól működik Európában és Észak Amerikában a fehér lakosságban. A mindenféle eszköz, főleg a „pill” hatásos formája. Viszont, sem a fekete, sem a vörös bőrűek ilyet nem használnak.
Az emberben felmerül a kérdés, akkor mi lesz?
Mi leszünk abszolút kisebbségben a jövőben?
3:32 de.
Igen! Mindannyian a töke és a gyógyszegyárak szorításában élünk.
3:38 de.
Figyelő!
Ne essen kétségbe! Tudományos tény, hogy valaha – az ős Ádám-Éva is – a feketék voltak „többségben”. Ideje lesz megszokni és beszerezni a fekete sminkeket…
.
10:13 de.
Málnaszőr!
A töke szorítása helyett, nyilván a tőke szorítását akartad ide skribálni, mert ugyibár mindkét eset nagyon kellemetlen, de az első az még rém fájdalmas is…
.
10:41 de.
Figyelő!
Mint írja, a bűn magával hordja a bűnhődést is.
Hát igen, valahol erről szól az ön által annyiszor dicsért Horthy korszak konklúziója is. A Holokauszt, Kamenyec, a fehérterror, a háború, stb. mind-mind bűn volt…
.
4:34 du.
Dubois
És nem kapta meg Horthy a büntetését?
Szerintem igen.
Emigránsként halt meg, és az utókor még 70 év múlva is szidja!
4:35 du.
Mellesleg, az nem igaz, hogy valaha védtem vagy dicsértem!
Éltem már akkor és emlékszem arra a korra is!