Magyarország pedagógusai, a humanista minimum és a gagyi antiorbánista zsákutca

2016 szeptember 28 11:06 de.29 hozzászólás

Az év első felében nagy remények kapcsolódtak Pukli István iskolaigazgatóhoz és a nevével fémjelzett tiltakozási hullámhoz, amely utcára vitte Magyarország pedagógusait és a legfiatalabb generációt is arra ösztönözte, hogy a közoktatás ügye mellett törjön lándzsát. A héten azonban Pukli István bejelentette, hogy otthagyja a Tanítanék Mozgalmat, miután többször hangsúlyozta: ő nem lesz „a baloldal messiása” és ezt ne is várják el tőle. Kalmár Szilárd gondolatait olvashatják a témáról. 

*

Pukli István

Pukli István

Pukli István az utóbbi hetekben folyamatosan azt jelezte, hogy az oktatás ügye nem a napi politika szintjére lezüllesztendő szakpolitikai terület. Érthető módon arra világított rá, hogy ezen a területen addig van lehetőség változtatni, míg ügyének támogatottsága mögött a társadalom elégedetlen többségének támogatását tudja.

Sajnos előre borítékolható módon a „tanítanék mozgalom” a gagyi antiorbánista zsákutcába futott, hasonlóan sok más civil kezdeményezéshez, amelyekben liberális értelmiségiek lettek irányadókká. Olyan emberek, akik nem akarják felfogni, hogy ez már nem a rendszerváltás, itt már nem elég az SZDSZ-t valamilyen formában újraálmodni, valódi és hatalmas társadalmi bázis kell a rezsimmel szemben.

Azt viszont szerencsétlennek tartom, hogy Pukli pont a menekültekkel való szolidaritási demonstrációt találta kifogásolhatónak. Ez az ügy legalább olyan szintű társadalmi támogatottságot igényelne, mint az oktatás ügye, mert a hivatalos kormányzati programmá tett gyűlölet ennek az országnak a totális szétrohasztását eredményezi sokkal hamarabb, mint gondolnánk.

Ez ellen ki más küzdhetne, mint a pedagógus, akinek át kell adnia gyermekeinknek az elvárt humanista minimumokat?

Kalmár Szilárd

29 hozzászólás

  • Tanultuk valaha:
    A munkásosztályra kell támaszkodni, övé a vezető szerep. Majd a parasztságra (kulákmentesen).
    A haladó értelmiségre csak harmadsorban. Erre Pukli a legjobb/legszomorúbb példa !!

  • Kedves Szilard!

    Nem lehet, hogy nem minden tanar idiota?

  • Én többször mondtam, de sokan lehurrogtak, hogy Pukli a Jobbikhoz kötődik. Többször, még Sándor Máriával együtt tárgyaltak, együttműködtek és közösen léptek fel a szélsőjobboldali párttal. Sajnos az idő engem igazolt. Bár ne lett volna igazam.

  • Szalai úrral teljesen egyetértek. Az elejétől lehetett érezni-tudni, hogy Pukli kiugorva a Fideszből egy hamis ellenzéket ébreszt. Érdekes, hogy a disszidens Fidesz politikusok, mint Ángyán vagy Illés, annak ellenére hogy szembe fordulnak a Fidesz politikájával, nem nyírják ki őket, mert még rombolóbb hatással vannak így az ellenzékre. Sokat mond a hazai közgondolkozásról…
    Ezek mind nagyon okos, képzett szakemberek, csak mit kerestek ezek bármit is a politikában, ha még hazudni se bírnak folyékonyan, amire leszerződtek Orbánnal?

  • Az egész világ Orbánnal szerződött le ,mivel mindenben Ő a meghatározó. Nem lehet mást tenni-ilyen a világ.

  • Szilárd!
    Úgy látom sok lény nem képes Magyarországon felfogni milyen problémákat okozhat a migráció.Nézz nyugatra és megláthatod mi pénzekbe kerül ennek a kezelése,segélyek,elhelyezés,oktatás rendőrségi költségek,sok halálos áldozat családtagjainak fájdalma.Nem vagytok képesek előre látni hogy hány meg hány ezer-millió ember akar még Európába jönni?És ezeket a milliókat mi képesek vagyunk eltartani.Ti ezt fel tudtátok mérni???Mi azért küzdöttünk éveken keresztül hogy ezen emberekre költsük a pénzt ( vagy ezek egyszerűen elveszik tőlünk) amikor itthon is van mire költeni,de ti nagyon ” humánusak ” vagytok-ez nektek nem számít! De akkor mi számít a magyarokkal szemben??? Csak az Orbán ellenesség?
    Az nem érdekel ,hogy évek alatt többségbe kerülhetnek és ezek nem fogják az mszp-t,szdsz utódokat , újliberálisokat választani,hanem önmagukat ,saját vallásukat hitüket fogják választani.És mindenki mást erre fognak kényszeríteni.
    Amikor ez bekövetkezik akkor már késő lesz gondolkodni,meg bocsánatot sem kérni!
    Úgy gondolom az igazságot nem akarjátok meglátni,benneteket csak egy érdekel az Orbán ellenesség, Orbán megbuktatása.Ebből táplálkozik minden gondolatotok.Ez vakít el minden szempontból benneteket , az emberek ezzel kapcsolatos gondjai nem érdekelnek benneteket.
    Az előrelátás emberi tulajdonság—úgy látszik nem adatik meg mindenkinek.
    Megadó üdvözlettel.

  • ….”Azt viszont szerencsétlennek tartom, hogy Pukli pont a menekültekkel való szolidaritási demonstrációt találta kifogásolhatónak”….éS MIÉRT NEM AZT,HOGY A MOZGALOM CSATLAKOZOTT A migránsvédő mozgalomhoz.Pont az hiányozna , hogy az általatok kívánt támogatottsága legyen!!!
    Aki akarja vegyen magához migránsokat és tartsa őket:
    Gyuriferi is csak megmutatta magát velük-hogy népszerű legyen nyugaton-de egyet sem fogadott be magához,pedig neki lenne miből!
    Európa elindult egy újabb zsidóüldözési úton –most teremtődnek meg alapjai e kontinensen–De majd Orbán lesz a hibás amiért nem állította meg őket!
    Mert mindenek előtt az Orbán ellenesség !
    De Orbán nem lesz örök életű,mint ahogy ti sem . De unokáitok, az utánatok még a családotokból élők ,mit fognak megélni– bele tudtatok gondolni?. Nem úgy néz ki , mert ti európaivárosi emberek vagytok egy összeolvasztott tégelyben , nektek csak ez számít mindenki egyforma legyen-fog jönni az egyenruha,hogy ne lehessen megkülönböztetni senkit! ( tudod : a fejfedős)
    Elgondolkodtató üdvözlettel.

  • Kedves Toth Peter!

    Vegre meggyoztek teged is a site „progresszivjai” es „liberalisai”, hogy az Orban felelos az osszes termeszeti katasztrofaert, es minden tarsadalmi problemaert szerte a vilagon.

    Az Orban es a FIDESZ a fobumbuska. Semmi sem lehet pozitiv, ha azt ok csinaljak. Talan az sem lenne jo az elvtarsaknak, ha lemondana a FIDESZ es atadna az orszag (es vele a vilag) kormanyzasat az ide irogato elvtarsaknak.

  • Vulgárisan: kicsit megszorongatták a tökeit, és erre visszavonult.

  • Ha Alföldi rendez valamit, akkor annak már harangoztak …

    Puklinak igaza van, az oktatás ügye nem silányulhat pártpolitikává! Az oktatási mozgalom akkor ér el valamit, ha együtt küzd benne a jobbos meg a balos meg a többi! Szándékosan nem írok pártneveket, mert ma Magyarországon az szekértáborokat jelent. Normális ember kimarad az ilyesmiből, nem játssza el a politikusok idomított majmát.

  • Moshe Akiva
    Az megvan, hogy a kormány a mai nappal felemelte a világpiacon egyre olcsóbb üzemanyagok JÖVEDÉKI ADÓJÁT ???
    Szervusztok, jó reggelt !

  • hazai lámpa
    Hmm,hmm….nem figyeltél ! Pukli megmondta : miután jónéhány baloldali (ki vizsgálta?) tanár is csatlakozott hozzájuk, a jobboldaliak kezdtek fogyogatni. Az ig.ú erre otthagyta a mozgalmat, mit sem törődve a jövő nemzedékével.
    Bravo !
    Szervusztok, jó napot !

  • hazai lámpa
    Hmm,hmm….nem figyeltél ! Pukli megmondta : miután jónéhány baloldali (ki vizsgálta?) tanár is csatlakozott hozzájuk, a jobboldaliak kezdtek fogyogatni. Az ig.úr erre otthagyta a mozgalmat, mit sem törődve a jövő nemzedékével.
    Bravo !
    Szervusztok, jó napot !

  • terminus
    2016 szeptember 30
    1:28 du.
    „Vulgárisan: kicsit megszorongatták a tökeit, és erre visszavonult.”

    Vagy csak önkritikusan meghasonult felheccelt árulásaitól! Ki is helyezte az iskola tanári kara és szülői munkaközösségének erélyes tiltakozása ellenére hivatala éléra? Na és ki heccelte fel: azok akik kihasználták, de most leárulózzák!

  • hazai lámpa
    2016 szeptember 30
    3:31 du.
    IGEN!

  • Egészen másért hagyta ott a kedves mozgalmat

  • JÖVEDÉKI ADÓJÁT ??? =
    Az egyre több és nagyobb követeléseket valamiből ki kell fizetni!!!

  • tóth péter
    Na igen, Orbán drágább hitelt vett fel mint az IMF-é (kipaterolta), most tett a népszavazásra 15 milliárdot (elveszti), a cimborák viszont tényleg egyre többet követelnek…)))

  • Orsós Elemér

    mavtelep
    2016 október 1
    1:04 du.
    Ki nem szarja le azt a 15 milliárdot, ha nyerhetünk érte egy szuverén országot, Gyurcsány alatt már az ország neve sem lenne latin betűvel írva! Lehet hogy Orbán hitele drágább mint az IMF-é, de nincs hozzá plitikai és gazdasági diktátum árukapcsolásként hozzá rendelve! Csak hogy, elejét vegyem az Orbán és Fidesz elkötelezettség vádjának, egyiket sem kedvelem, de még mindig sokkal magyarabbak mint bármelyik bársonyszékre ácsingózó nyálcsorgató riválisuk!

  • telep : orvosok,tanárok,ápolók stb.egyéb állami alkalmazottak.—ezek nem cimborák. Homályos látás mindenütt csak cimborát látni! A liberalisták,gyuriferik alatt nem hallottam,hogy a fideszesek zsebét tömködték volna,még állást sem adtak nekik : ott is a rokonság,komenista cimborák részesültek mindenben–úgy hogy saját háza táján sepregetni először és ott is meglátni a dolgokat.
    hívjátok segítségül gyorsan az ájemeft — hátha segít nektek, nekünk-magyaroknak – nem kell ha nem muszáj!-még akkor is ha valamivel többe került.Ez kicsinyes látásmód!Majd ha képes leszel arra,hogy meglásd milyen szorításokat jelenthetett volna az ájemef megjelenése-nem igen kívántad volna őket.Ahol megjelentek seggre ültették a gazdaságot,meg kiszívták a jó kamatokkal a pénzt,a fő folyamatokat kézben tartották és:nyögte mátyás bús hadát…a magyar nép!Amikor gyuriferiék belerohantak az ájemefbe –alig volt kihelyezett pénzük,már nem nagyon volt kamat pénz beáramlásuk!Szíves örömest adták a hitelt.Na meg azért volt rá szüksége az országnak,mert többet fogyasztott,mint amit lehetett volna és a gazdaság sem működött fényesen.

  • Orsós Úrnak tökéletesen igaza van!

  • Kedves mavtelep!

    Na ja. Itt is emelkedik a benzin ara, pedig a felvasarlasi ar csokken.

    Nemtom, hogy Oltarilyoban es Quebec-ben mennyi a benzin literje, ott hala a jo Allahnak arab olajbol szarmazo benzint arulnak, az talan olcsobb.
    De itt nalunk helyi olajbol keszult benzin van. Az olajsar kitermeleset viszont hala a bolcs kanadai vezetesnek le kellett alaposan csokkenteni, mert a keleti (joval nepesebb) tartomanyokba – mint irtam volt – arab olaj megy. Nem a kanadai olajat veszik, az arabot. Igy viszont, mivel kevesebb a kitermeles, kevesebb a hasznalat, kevesebb a profit is, dragabban adjak.
    Persze ez is az Orban es a FIDESZ hibaja.

  • Moshe Akiva
    2016 október 1
    6:39 du.

    BC-ben albertai olaj van. A benzin az elmúlt egy hét alatt hat centtel lett olcsóbb. Most 1.169….

  • tóth péter
    2016 október 1
    5:57 du.

    Amit írsz, egyszerűen nem igaz!
    Pár éve leírtam már itt a KMH-on. Most csak név nélkül, de aki szereti a kutató munkát, az meg fogja találni.
    Az első Orbán kormány egyik államtitkára az „elmúlt nyolc év” egyik miniszterének a sógornője. Ezért ennek a minisztériumnak a felügyelete alá tartozó állami intézményben igazgató volt, majd 2010-ben ismét államtitkár lett. (A történethez még az is hozzátartozik, hogy a rendszerváltás előtt is állami tisztviselő volt.)
    Ugyanazon az emberek, mindig a húsos fazék körül, teljesen, mindegy, hogy ki van hatalmon. Ezek miatt állítom, hogy Magyarországon nem volt rendszerváltás.
    Amúgy Orbán a kontroll miatt szakított az IMF-fel. Neki ne mondja meg senki, hogy mire költi a pénzünket.

  • Kedves Mindenki, akik cáfolni vagy meggyőzni akartatok !..)))
    Azt ugye tudjátok, hogy az önkormis dolgozók az elmútt8évben nem kaptak fizetésemelést? Az egészségügyiek
    és tanarak egy része viszont 8 ÉV UTÁN, ősszel kapott.(Na, nem eleget, mennek is világgá).
    Az elmúlt évben versenyképességben HAT HELLYEL romlottunk, de aggodalomra semmi ok : ha jók leszünk, Kínától kapunk bérmunkát !!!
    Szerintetek ez megalapozza Mo jövöjét ?
    Szervusztok, jó napot !

  • mavtelep
    2016 október 2
    11:36 de.

    A tanárok most nagyon jól keresnek, csak nem minden a pénz. Olyanok, mint a táncos, akinek összekötött lábbal, beragasztott szájjal kell énekelni és táncolni a csárdában, és a zenét Orbán húzza?

    A ballibek már megint figyelnek! Itt arról kéne harsogni az összes szoclib médiumnak, hogy a rendszerváltás nagy konszenzusát, önkormányzati iskolák, most rúgta fel a kormány! Erről kéne társadalmi vita, nem Pukli István lábméretéről, és a tízóraira fogyasztott szendvicsének az összetételéről!

  • mavtelep
    2016 október 1
    2:53 de.

    Bartust az előbb olvastam, kedélyesen „Pukli komázik” és alázza a tanárt. Aztán öt sorral lejjebb írta, hogy azok az igazi ellenzék, akik a mostani kollaboránsokat elrúgják maguktól.

    Pukli nem csinált semmi mást, csak levakarta magáról a kullancsokat, akik Orbán megbuktatását, plusz a liberális oktatáspolitika visszatérést vizionálták bele a mozgalomba. Nem kérnek a tanarak Magyar Bálintból meg a nemzet napszámosa fizetésből, ez tuti.

  • Orsós Elemér

    hazai lámpa
    2016 október 2
    2:44 du.
    Nos, leszűrhetjük a megfontolandó tanulságokat a mostani és az ezutáni puklizásokból: amig kihasználhatták naiv jóhiszeműségét, addig nemzeti hős volt, de amikor rájött az átverésre és beintett, rögtön mocskos, kollaboráns árulóvá változott? Nem ismerős ez a „elfogulatlan, becsületes” pálfordítás? Nekem már rég óta!

  • Orsós Elemér
    2016 október 2
    3:43 du.

    Sajnos ez ma így működik Magyarországon, mindkét politikai oldalon beskatulyázzák a másikat az elvakultak.

    De ismétlem, engem a szakpolitikai része érdekelne nagyon a dolognak. Önmagában a központosított oktatás se lehet rossz, de ez Magyarországon teljesen új, nem volt ilyen a rendszerváltás óta. Hivatalosan az az indok, hogy így segítik a szegényebb iskolákat, mert a gazdagok se tanulhatnak mást, jobb könyvekből, csak amit a központ engedélyez. A gyakorlatban viszont kussolni kell, és Orbán agymenéseit tanítani? Majd éneklik a diákok, hogy „Isten oltalmunkra küldte Mátyást” (Viktort)?