A Népszabadság kivégzése – Gondolatok Kanadából

2016 október 8 9:26 de.153 hozzászólás

Szinte mindent elmond a kortárs Magyarországról az, ami ma történt a hatvanéves Népszabadsággal és annak munkatársaival. Egyik percről a másikra – egy jól kigondolt terv alapján – megszűnt a Népszabadság, eltűnt a lap összes archivált cikke az internetről, lezárták honlapjukat és kirúgták az egész szerkesztőséget úgy, hogy arról futárral kézbesített levélben értesült a sok munkanélkülivé tett újságíró, szerkesztő és dolgozó. A Népszabadság email címei sem működnek, a dolgozók pedig ki vannak zárva a szerkesztőség épületéből. A leggyakrabban ismételt szó ma reggel Magyarországon – újságíró körökben – az, hogy „puccs.” Vasárnapra a MediaWorks nevű cég, amely még jelenleg tulajdonolja a lapot egy céges fogadást hirdetett meg a dolgozóknak. Aztán kegyetlenül trükközve egy nappal korábban az egész lapot felszámolták. A Mediaworks-öt Fideszhez közeli üzleti körök akarják immár hónapok óta megszerezni. Kubatov Gábor Fidesz-alelnök már augusztusban kijelentette: „a Népszabadság a miénk.” Csakhogy a kormánynak nincsen szüksége kormánykritikus médiára és alapvetően is inkább a Népszabadság portfoliója – a megyei lapok – kellenek, mintsem maga a Népszabadság.

A Népszabadság ma már csak a Facebookon él–ott viszont még a dolgozók üzemeltetik a lapot és ott jelezték az olvasóik felé:

„A Népszabadság szerkesztősége a nyilvánossággal egyidőben értesült róla, hogy a lapot azonnali hatállyal bezárták. Első gondolatunk, hogy ez puccs. Hamarosan jelentkezünk…”

Ma reggel elsőként a Népszabadság újságíróira, szerkesztőire és minden dolgozójára gondolunk, akik egyik percről a másikra állás és jövedelem nélkül maradtak. Magyarországon lehet, hogy munkaerőhiány van, de nem éppen a újságírás területén, ahol egyre ritkább a kritikus, ellenzéki sajtó és ahol kevesen vannak akik tudnak és mernek még tényfeltáró, rendszerkritikus újságírást végezni. A blogok írása, a közösségi média felhasználása és az olyan önkéntesmunkára épülő lapok mint a Kanadai Magyar Hírlap, vagy tőlünk délre az Amerikai Népszava, vagy akár Magyarországon a Munkások Újsága mind-mind egy sokszínű és XXI. századi médiapaletta részei. Csakhogy napközben mindannyian más-más területen dolgozunk. Számunkra az újságírás felelősségvállalás és elkötelezettség amit szabadidőnkben, önkéntes alapon igyekszünk végezni–van amikor több, van amikor pedig kevesebb sikerrel.

Szükség van hivatásos újságírókra, akik tehetséggel és elszántsággal végzik munkájukat teljes időben és akik ebből a munkából egy normális életet tudnak teremteni maguknak és családjuk részére. A civil bloggerek és újságírók, illetve az alternatív médiaorgánumok egy egészséges  és sokszínű médiavilág fontos részei, de nem tudják (nem tudjuk) pótolni az anyagi háttérrel rendelkező lapokat és az ott dolgozó hivatásos újságírókat.

Magyarország médiavilága már régóta nem egészséges. Sokszor bíráljuk  és bírálják többen is a magyarországi sajtót, a tényfeltáró riportok hiányát, illetve a média minőségét. Azt viszont mégsem felejthetjük el, hogy Kanadából könnyen beszélünk. Ez mégis egy olyan ország, ahol az előző konzervatív kormányzás alatt (2006 és 2015 között) megtarthatta kritikus és többnyire liberális profilját a közszolgálati CBC televízió és rádió, valamint a francia nyelvű Radio-Canada. Ez egy olyan ország, ahol a jobboldali National Post című napilap nem csak a liberálisokat és a baloldalt szemléli kritikusan, de a hozzá közelebb álló jobboldali politikusokat is. Ez egy olyan ország, ahol városainkban komoly, hosszú múlltal rendelkező napilapok működnek mai napig, amelyek az önkormányzati és tartományi politikusokat számoltatják el.

Kanada egy olyan ország, ahol még naponta mindig 5,1 millió példányszámban kelnek el a nyomtatott napilapok, hetente pedig több mint 30 millió nyomtatott példány kerül kanadaiak kezébe az ország napi- és hetilapjaiból.

Aki értékeli a független, kritikus médiát, az értékeli és szívén viseli saját országa és társadalma sorsát. Aki pedig legyint arra, amikor a közmédia a kormányon lévő erő nyers pártpropagandáját közli, aki közömbösen figyeli, hogy kormánypárti üzleti érdekek vásárolják fel az egykor még kritikus lapokat, televíziókat és médiaorgánumokat és aki most indifferensen, vagy esetleg örömmel nyugtázza, hogy megszűnt az ország legnagyobb példányszámú ellenzéki napilapja, az egy kegyetlen hatalom további terjeszkedését szolgálja.

Ezt a kegyetlen hatalmat szolgálja mindenki, aki szerint ami ma reggel történt az korrekt, normális és veszélytelen a társadalomra nézve. Ez a hatalom holnap a közömbös magyarokkal fogja pontosan ugyanezt tenni, mint amit ma elkövetett a Népszabadság munkatársai ellen.

sajtoszabadsag

 

153 hozzászólás

  • 33-ban ugyanigy kezdodott………….

  • Kivancsi lennek mi a hivatalos magyarazata a lap bezarasanak?

  • Én csak azt nem értem, hogy lehet ezen az egészen meglepődni, itt nem csak a Népszabadság, hanem az egész ország fölött puccsot követett el egy fasiszta bűnbanda, a magukat ellenzéknek nevezők statisztálásával, akiknek még a nyílt statáriális törvénykezést is ráfért a bőrükre támogatni. Aztán csodálkoznak ha szívnak. Különben pedig már vagy negyedszázada amúgy is megfelelt az uralkodó osztályoknak és az értelmiségnek , hogy Magyarország a nem olvasó, szövegértési nehézségekkel és az önálló gondolkodás hiányával küzdő funkcionális analfabéták országa legyen. Meg az olcsó betanított munkaerőé ( „versenyképesség”). Ehhez önálló gondolkodásra, sokszínű, színvonalas tájékozódási lehetőségekre ( pláne oktatásra ) édeskevés szükség van, sőt az inkább csak „bonyolítja a dolgokat”. Az istenített nagy neoliberális vadkapitalizmus ide vezet: a szellemi és anyagi lezülléshez, fasizmushoz.

  • György Molnár

    Nemsokára kezdik építeni a megsemmisítő táborokat, jön Recsk és Kistarcsa majd Auschwitz-Birkenau hogy csak a legismertebbeket említsem. Ez a ami diktatúra ugyanis mindkét előző gaztetteit egyesíti…..

  • Eleftheria
    2016 október 8
    10:33 de.

    Akkor kellett volna tüntetni a sajtószabadságért, mikor a két nagy hazai párt leosztotta az erőforrásokat 70-30% arányban!

    Most már késő bánat, aki a pártpénztárból kapja a fizetését, ne sírjon, ha az „analfabéták” nem mennek tüntetni a „szabad sajtóért”.

  • A MediaWorks nyilván szabadulni akar(t) a ráfizetéstől. Pedig szinvonalas lap volt, magam is megvettem a hétvégi számokat. Csak gyököt kellett vonni a hirek valóságtartalmából. Ami néha fárasztó volt.
    A haláltáborok pillanatnyilag még Kuba délkeleti csücskéjén vannak. Recsk jobb! Egy recski kirándulás akár még hazafias érzelmeket is kelthetne egyesekben.

  • Chris, miért is „közömbösek a magyarok”?

    Nem azt akartad írni, hogy mindeközben a közömbös magyar ellenzék a seggét melengeti a parlamentben?

  • Szerintem nem ma szűnt meg a sajtószabadság Magyarországon. Ez csak egy újabb mérföldkő, és még mindig van lejjebb!

  • Moshe, a komcsik utódpártja, az MSZP ötmilliárdos adósságot halmozott fel briliáns gazdálkodással az utóbbi években, ezért a székháza után a családi ezüst megmaradt görbe kiskanalát (népszabadság) is eladta. Az új tulaj megelégelte, hogy az újság is ötmilliárd veszteséget termelt – mivel senki nem vette a lapot – ezért a piacgazdasághoz idomulva becsukta a boltot. Bő lére eresztett papíralapú hazudozásra már a kutya sem kíváncsi mifelénk.
    …..
    A liberálisokból Mókus örsnyi maradt a választások után, ha a szocik is befejezik hosszan tartó vergődésüket, jöhet a felvirágzás. Ahhoz meg nem kell ellenérdekelt sajtó.

  • Christopher Adam

    Hazai,

    Amikor tűz van és ég a ház, akkor nem az lenne az elsődleges feladat, hogy a múlt mulasztásait elemezzük egy csésze tea mellett.

  • charlie
    Oszt’ miért vett Mészáros L. érdekeltsége 5 milliárdos veszteséggel egy lapot, he ?….)))
    Szervusztok, jó napot !

  • mávtelep, Mészáros L. érdekeltsége segítségetekre sietett, hisz milyen blama azt bevallani, hogy a népszavazáskor otthon maradtak ötmilliós tábora még egy napilapot se bír eltartani. Mert ugye a szöveg ez volt, „aki otthon marad, az Orbán ellen szavaz”.

  • charlie
    Pontosan ez történt, a mély szegénységben élő 4-4,5-5 millió ember nem bír eltartani egy napilapot.(Miután nem minden nap eszik jóllakásig és esetleg fűtésre sem telik)

  • mávtelep, akkor piszok egyszerű a dolog, szavazáskor 5,5 millió „mélyszegény” a hiteles bankárok, gyárosok baloldalára szavaz, és már lesz is pénz a népszabira.

  • @ötvenhatos:
    A haláltáborok pillanatnyilag még Kuba délkeleti csücskéjén vannak. Recsk jobb!

    mi is az a délkeleti csücsök Holguin ban? Guantánamo az északkelet

    ha már ilyen jól tájékozott vagy részletezd eszt is hogyan műxik a haláltábor? és ki működteti?

  • a cikkhez: teljesen logikus lépés volt: az inga kileng,…. csauseszku és neje sem értette a fal előtt amikor a kiskatona csak kitárazott és lőtt…

    a kisgömbőc mesebeli figurája valósággá vált mégegyszer…a récselek és hasonló kitüremkedések meg cilike és a többi lukas kétfillért nem érő celebecskécske (másolják ezt is valahonnan? olyan trumpszerű meg kardashianosch) és a helikopáterezés egyik esetje (nem az első, de lehet hogy az utolsó) már a kézcsókoknyáladzásától nem látó szemellenzős idiótáit is fel kezdi ébreszteni bár ezek szvsz már agyhalottak, valami palliatív kellene nekik és nem az ami következik

  • @csárli
    A liberálisokból Mókus örsnyi maradt a választások után, ha a szocik is befejezik hosszan tartó vergődésüket, jöhet a felvirágzás. Ahhoz meg nem kell ellenérdekelt sajtó.
    MILYEN ÉS HOL LESZ AZ A „FELVIRÁGZÁS” ennek olyan december eleji krizantém szaga van tudod halottak napja után a temetőkben hagyott sok megfagyó és rothadó krizantémé

    milyen virágra gondoltál és hol lesz az? legfőképpen mi fog virágba borúlni…csak nem a kivágott erdők?

  • 56os
    „egy recski kirandulas akar meg hazafias….”
    43-44 ben jartal-e ott?
    akkoriban az ott tranzitlager volt mauthausen-gusen fele

  • Mit siránkoznak az elvtársak ? Ez egy természetes és már várható volt következmény, az lett volna furcsa ha nem szűnik meg ez a posztkommunista mocsok.
    A magyarázat nagyon egyszerű, megdöglöttek a régi elvtársak, és nem volt aki vegye a lapot. Az eladhatatlanságból eredő veszteséget meg ki akarja finanszírozni, senki.
    Mit hazudoznak itt az elvtársak ? Ki akart kivégezni lapot ? Ugyan. Egyszerűen eladhatatlan volt már a posztkomcsi szennylap, ez lett a természetes sorsa.
    Ez lesz a sorsa a posztkomcsi pártoknak is, mint Mszp, Déká, meg a többi törpepárt komcsieredettel.

    Tudomásul kell venni elvtársak, egyre kevesebben vagytok. Egy barbár eszme barbár képviselői.

    A végén mind eltűntök. Helyes. Úgy legyen.

  • Nem baj, marad a webes szamizdat. Ameddig nem kezdik majd „tartalomszűrni” a világhálót… Aztán majd a földalatti módon titokban sokszorosított röplapok egyre kisebb számban. Persze addigra már valószínűleg az ország egy jó része szögesdrótok mögött fog kuksolni ( pláne ha még a fenotípusa se eléggé turul, árjához illő ), s a mostanihoz képest is durvább nyomor és alultápláltság, népbetegségek nem csak az internálótáborokban lesznek érezhetőek. A szabad külföldre utazás, vagy hogy egy a csuti gecit szitkozó kiszólásért nem jelentik fel és viszik el az embert addigra már csak emlék lesz. Az afrikai szintű nélkülözésben élő milliók ( pláne ha megint csak baj van a fenotípusukkal ) éhséglázadásait majd jobb híján vérbe fojtják, talán még külső nagy testvéri segítséggel is ( s nem feltétlenül csak keleti irányból, lehet az „demokratikus Nyugat” felől is amely elég sok uniós pénzt ölt az olcsó, kussoltatott munkaerőt fenntartó rezsimbe ), ha nagyon inogna a „rend”. A „Nyugat ” által támogatott NATO-tag Törökország is „jól” elintézi a kurdokat… Aztán majd a világpolitikai viszonyok valamikor megadják az utolsó lökést a rendszer saját súlya alatt történő összeomlásához, rosszabb esetben ez egy regionális vagy világ méretű fegyveres konfliktus következménye lesz. Ha a magyar társadalomtól negyed évszázad alatt csak ennyire futotta, ne csodálkozzanak a „balsors”-on.

  • Az ember esze megáll…. a komcsik úgy állítják be, hogy a szennylapuk érdektelenség miatti megszűnésével most cenzúra, fasizmus, rendőrállam, meg még tudomisén milyen szörnyűség következne majd.
    Hát nem épp a Népszabadság pártlapos komcsik voltak akik cenzúrát, egypártrendszert, zéró sajtószabadságot, vörös fasizmust erőlettek ránk sok évtizeden át ??? Most meg ezek ajvékolnak ???
    Tudomásul kellene venni, nincs a poszkomcsi pártlapra érdeklődő. Irogassatok egymásnak, de már nincs aki ezt a sok mocskot pénzelné.

  • Figyelő! Tetszenek eszmetársaid megnyilatkozásai?

  • Egyébként egyre inkább az az érzésem, hogy illúziókat kerget aki, a demokratikusabb viszonyok elterjedését várja az autokratikusabbak helyett, a kapitalizmus keretei között. Szerintem a kapitalista keretek között nagyjából elérték a polgári képviseleti demokráciák a legnagyobb földrajzi kiterjedésüket, ezt szerintem eléggé jól bizonyítja az 1989 utáni évtizedek felemás eredménye ( a volt SZU legnagyobb tagállamában a cári és bolsevik autokratikus hagyományokat ötvöző tőkés-reakciós-fasisztoid rezsim jött létre, mely példáját sorra követték a kisebb térségbeli országok ) , vagy akár az Arab Tavasz „eredményei”. Gyakorlatilag csak Tunéziában sikerült demokratikusabb viszonyokat elérni, máshol az autokratikus reakció maradt hatalmon, vagy törzsi „polgár”háború ( Líbia ) vagy imperialista „minivilágháború” a nagyhatalmak részvételével ( Szíria, részben Irak és Jemen is tarkítva a felszított felekezeti, etnikai szembeállásokkal ). Tehát ha Magyarország számára nem volt elegendő több mint két évtized, a mostaninál kedvezőbb világpolitikai és gazdasági körülmények között lemásolni a ny.-európai országok tőkés keretek közötti képviseleti demokráciáit, jogállamait és jóléti rendszereit, akkor eléggé kétséges, hogy ez rövid vagy akár középtávon sikerülne kedvezőtlenebb világpolitikai körülmények között. Máshol se nagyon sikerült. S valószínűleg ha Marx elméletével összhangban nem inog meg a tőkés berendezkedés a jelenleg legdemokratikusabb, leggazdagabb kapitalista országokból kiindulva ( amelyek így a demokratikus fejlettség egy magasabb fokára lépnének ), akkor nem is nagyon lesz olyan impulzus, amely a fejletlenebb térségek demokratizálódását elősegítené. Persze a neoliberál-fasiszta rózsaszín ködben élő kispolgári olvasók fantáziálhatnak arról, hogy majd a tőke erői fogják demokratizálni azokat az országokat amelyek diktatórikus viszonyaiból nyerik hasznukat.

  • Az elképesztően nagy probléma, h az orbánistákban fel sem merül, h elítéljék orbánt a diktatórikus tettei miatt!

    És mi ilyen emberekkel élünk együtt?

    Ezeknél a menekültek sem rosszabbak!

  • Egyébként egyre inkább az az érzésem, hogy illúziókat kerget aki, a demokratikusabb viszonyok elterjedését várja az autokratikusabbak helyett, a kapitalizmus keretei között. Szerintem a kapitalista keretek között nagyjából elérték a polgári képviseleti demokráciák a legnagyobb földrajzi kiterjedésüket, ezt szerintem eléggé jól bizonyítja az 1989 utáni évtizedek felemás eredménye ( a volt SZU legnagyobb tagállamában a cári és bolsevik autokratikus hagyományokat ötvöző tőkés-reakciós-fasisztoid rezsim jött létre, mely példáját sorra követték a kisebb térségbeli országok ) , vagy akár az Arab Tavasz „eredményei”. Gyakorlatilag csak Tunéziában sikerült demokratikusabb viszonyokat elérni, máshol az autokratikus reakció maradt hatalmon, vagy törzsi „polgár”háború ( Líbia ) vagy imperialista „minivilágháború” a nagyhatalmak részvételével ( Szíria, részben Irak és Jemen is tarkítva a felszított felekezeti, etnikai szembeállásokkal ). Tehát ha Magyarország számára nem volt elegendő több mint két évtized, a mostaninál kedvezőbb világpolitikai és gazdasági körülmények között lemásolni a ny.-európai országok tőkés keretek közötti képviseleti demokráciáit, jogállamait és jóléti rendszereit, akkor eléggé kétséges, hogy ez rövid vagy akár középtávon sikerülne kedvezőtlenebb világpolitikai körülmények között. Máshol se nagyon sikerült. S valószínűleg ha Marx elméletével összhangban nem inog meg a tőkés berendezkedés a jelenleg legdemokratikusabb, leggazdagabb kapitalista országokból kiindulva ( amelyek így a demokratikus fejlettség egy magasabb fokára lépnének ), akkor nem is nagyon lesz olyan impulzus, amely a fejletlenebb térségek demokratizálódását elősegítené. Persze a neoliberál-fasiszta rózsaszín ködben élő kispolgári olvasók fantáziálhatnak arról, hogy majd a tőke erői fogják demokratizálni azokat az országokat amelyek diktatórikus viszonyaiból nyerik hasznukat…

  • Rodeo, a virágnál valami ilyesmire gondoltam:
    http://acidcow.com/pics/20110801/acid_picdump_40.jpg

  • Újjonganak a látens félbűnöző nácik.
    Mint pl. Kamerad Czink és Neocsárli

  • Rodeó megint kezdesz elhüjülni komám.

  • Chris:
    Magyarországon már rég megszűnt a sajtószabadság.
    EGYETLEN ellenzéki média sem maradt .

    A Klubrádiót a háttérből a FIDESZ irányítgatja , az ATV FIDESZ érdekeltség .

    Úgytudom a Népszabadságba is bevásárolták magukat.

    Ezeket a dolgokat Laciúr Mr. Bartus világosan körvonalazta vagy három hónapja , nem fogom itt újra kifejteni a lényeget.

    A helyi náci-hordát meg úgysem érdekli.

  • Czink
    2016 október 8
    1:48 du.
    Figyu, Hósötétke. Látom lapkiadásból nemigazán vagy büfé, hadd segítsek.
    Egy újságot nem a lap vásárlói, hanem a hírdetések tartanak fent. Kurmányunk kizárt mindenkit a tenderekből, aki ellenzéki lapokban hirdetett.
    Meglátod, a Nemzet Gázszerelője tulajdonában egekig ugrik az állami hirdetések száma.

  • Sajnálom, jól szerkesztett lap volt.
    Szerintem öregebb volt mint hatvan év.
    Az is igaz, hogy kommunista lap volt, s akár hiszik egyesek, akár nem, az ő idejük lejárt, nem csak Magyarországon, hanem az egész nyugati világban.

  • Ötvenhatos
    2016 október 8
    11:21 de.
    Miről csobogsz, kispatak?

  • Czink
    2016 október 8
    1:48 du.

    És, Ti keresztény trikolórra festett neokomcsik mikor tűntök már el?

  • Nos az az igazság,hogy a népszabadságot eddig is a baloldali szavazók olvasták,az utóbbi időben (pár év alatt…)65 %-kal kevesebben,5 milliárdos az adósságuk,a lapkiadó jogosan nem vállalja tovább a kiadást…na ez az igazság!
    Az ,hogy sok baloldali ember megunta a lapot,mert ráébredt a sok hiteltelen,hazug és gyűlölködő hazugságra,az tény és erről ugye a jobboldal,meg különösen a kormány nem tehet!Meg arról sem,hogy a kijózanodott tisztességes baloldal a kvóta népszavazáson szintén NEMMEL szavazott…!
    Egyébként sajtószabadság van minden szennylap megjelenhet sajnos egészen addig,amíg igény van rá.. .na erre nem volt,ezen nincs mit ragozni!
    Aztán még az áruló Simicska lapja sincs csődben..veszik,!.meg a Magyar Hírlapot már délután nem lehet megkapni(mert elfogyott)meg a Magyar Időket sem…!!!érdekes..!
    Na ez magáért beszél!!!!
    Na lehet összeesküvés elméleteket gyártani,a Kossuth térre tüntetést szervezni,idétlenül,alaptalanul vádaskodni de minek,ki ellen?….Tök égő és felesleges!
    Persze lehet tüntetni,vádaskodni ,de ugye minek
    és kinek?Tök égő az ellenzéknek!
    Nincs támadás,összeesküvés,likvidálás,csak önkritika nélküli sopánkodás, alaptalan vádaskodás!
    Részvétem!

  • Rodeo30
    Guantanamo Kuba legeslegdélibb pontja. Arrafelé nincs „észak”. (Biztos ugy tájékozódtál, hogy mindig csak a fák mohos oldalát nézted.)

  • Nagyon hiányzik a „húsosfazék” liberálisainknak:
    „De mondok valamit, ami olvasóimat vélhetőleg még inkább felháborítja. Orbán ellenében még Vona Gáborra is lehet szavazni. Mert e pillanatban semmi sem előbbre való, mint Orbánt kirobbantani a székéből.”
    (Kőszeg Ferenc, identitását vesztett főliberális)

  • Az alábbi cikk néhány fideszes félretájékoztatást tisztáz:

    http://index.hu/belfold/2016/10/08/a_fidesz_szerint_semmi_gond_a_sajtoszabadsaggal/

  • Rodeo36,

    A köruti fák fognak virágba borulni.
    Orbán virágot fognak viselni az ágakon.

  • Amúgy sem a néphez,sem a szabadsághoz a lapnak eddig sem volt sok köze,az 56-os forradalom után alakult…és ma már nem igazán tudott érdemleges,a többséget érdeklő,és főleg hiteles tájékoztatást adni sem az itthoni sem a kinti eseményekről!
    Kifújt,ennyi!!!

  • Boda Marcsi
    2016 október 8
    4:53 du.

    Boda Marcsa, mint az szovjet-orosz katonák legfőbb csodálója és rajongója, ezt így tudja, és kijelenti, hogy mi a hiteles!:)

  • Boda Marcsi
    2016 október 8
    3:50 du.

    Marcsika, látom betanulta a mai adagot a kormány propagandájából. Gyógyszereit is vegye mellé, hogy a legalább a fröcsögéseit kezelje.

    Tudta? A kiadó cég több lapot jelentet meg, és félmilliárd nyeresége volt tavaly. Az pedig minden nagy múltú napilapnál sajnos törvényszerű trend, hogy évről-évre egyre kevesebb fogy a nyomtatott kiadásokból, mert egyre kevesebbet olvasnak ilyen formátumban. Tudta? Ez minden jelentős lapnál így van.

    Tudta?Hogy, ha már gazdasági kérdéseket feszegetünk egy újságnál, akkor itt van a LOKÁL nevű Habony újság, mely „ingyenesen” kerül ki az utcákra, úgy mint korábban a Metropol. Ez a piacon, a piaci reklámokkal nem is tudna fennmaradni, hiszen éves költsége egymilliárd forint nagyságrendű, ám de a magyar kormány által fizetett hirdetések jelennek meg benne. Tehát ezzel valóban lenne gazdasági probléma, hiszen a piacon nem lenne képes fennmaradni, saját magát eltartani. A kormányzati pénzekkel kitömve viszont hiába ingyenes, azt a magyar emberek adóforintjaiból tartják életben, hogy „ingyenesen” kihelyezve a budapesti megállókban, aluljárókban terjesszék méregdrágán az egyoldalú, elfogult propagandát és kormányzati reklámokat. Biztos vagyok benne, hogy a „hiteles tájokozottsága” jegyében ezeket egyáltalán nem Tudta!

  • Kedves Charlie!

    Koszonom! Mindjart gondoltam, hogy a KMH-n „veletlenul” kimaradt a cikkbol az igazi ok.

  • Egyébként mit csodálkozunk? A Népszabi meg merte írni egy hét leforgása alatt, hogy az életében rendes polgári foglalkozással nem rendelkező Rogán Antal – a maffiakörökben csak Tóni – urizál, aztán Tóni ezt letagadja, sőt perrel fenyegetőzött. Mind ezt meg merte írni a lap, sőt Matolcsy elmeháborodott dolgairól, lopásairól is lerántotta újfent és ismét a leplet. Egy héten belül két ilyen fajsúlyos ügy, ahol a miniszter belehazudik a magyar emberek (számukra csak szavazókellékek) arcába, és a másik meg szétlopja, széthordja a nemzeti vagyont, az már sok a rezsimnek. Mi a tanulság a mai illiberális Magyarországon? Ne írj olyat, amiben hazugságon, lopáson kapsz egy minisztert, vagy a Magyar Nemzeti Bank elnökét, sőt egyáltalán ne kérdezz semmit a hatalomtól, mert el leszel hallgattatva. Öröm az ürömben, hogy még nem fegyverrel tesznek el láb alól, és nem is börtönöznek be újságírókat. Ebből a perspektívából szemlélve felüdülés látni, hogy most még csak átmenetben vagyunk az egykor volt demokratikus jogállam, és a totális diktatúra közt, egy f@$za kis jelenbeli illiberális önkényuralommal.

  • Figyelemmel a politikai rezsim jellegére és belsőfejlődésére, engem a legkevésbé sem lepnek meg az ilyen „kizárólag üzleti megfontolásból” bekövetkező „véletlen” események. A dolgok menetének megvan a logikája, lesz ez még sokkal rosszabb is.

    A Népszabadság legutóbbi hat évével kapcsolatban csak egyetlen, de nagyon komoly kifogásom volt; a lap nem adott rá igazán elegendő okot, hogy a rezsim leszámoljon vele. Kár!

  • Kedves HunCanada!

    ” Ne írj olyat, amiben hazugságon, lopáson kapsz egy minisztert, vagy a Magyar Nemzeti Bank elnökét, sőt egyáltalán ne kérdezz semmit a hatalomtól, mert el leszel hallgattatva. Öröm az ürömben, hogy még nem fegyverrel tesznek el láb alól, és nem is börtönöznek be újságírókat.”

    Regebben irtam egy kanadai ujsagirorol, aki megszelloztetett nehany erdekes dolgot bizonyos biznicek es politikusok kapcsan.
    Masnap elkentek az ujsagirot az ujsagtol. Azt se tudta senki, hogy el-e meg.

    Kanada eseteben is igaz, hogy: „átmenetben vagyunk az egykor volt demokratikus jogállam, és a totális diktatúra közt…”?
    Mar csak azert is izgalmas kerdes ez, mert s fenti esemeny mar tobb mint 20 eve tortent. Most mar totalis diktatura van Kanadaban, vagy azer’ meg bizhatunk?

  • Moshe Akiva
    2016 október 8
    9:47 du.

    Kedves Moshe, a trendet kell összességében érzékelni, nem egyedi eseteket. Máskülönben pedig a Népszabadság nevű újság nem egy újságíró, hanem egy egész médiaorgánum amit egyik napról a másikra hallgattatnak el. A trend pedig az, hogy szinte (akár szinte nélkül is) minden egyes nap olyan, ahol bizony egyre távolabb kerülünk a demokratikus jogállami berendezkedéstől.

  • Orbán vektor!
    Akkor 50 (min.) menekültre fel ,lakásodba be —és éljél velük együtt.! A keletkező problémákat majd tartsd meg magadnak.
    üdvözlettel.

  • Ha majd néhányan az itteniek között is lenyugszik („auschwitzozás”, 4-5 millió éhező magyar, stb. ami nyilván való baromság!) akkor majd belátható lesz, hogy a Népszabadság egy túldimenzionált (baloldali?) lap volt.
    Remélem, hogy Orbán is úgy tesz, mint Horn Gy. aki megmentette az akkori Magyar Nemzetet. Persze nem nagyon, csak éppen, hogy. Igy lesz ez majd a Népszabadsággal is: egy fékezett habzású ellenzéki lappá alakul át.

  • Moshe Akiva
    2016 október 8
    7:26 du.
    Char Lee nemzettestvéred mindössze azt felejtette el megemlíteni, hogy az ötmilliárd nem a lap, hanem az MSZP tartozása, valamint azt sem mondotta, hogy a 3O%-os részvényeiket két évvel ezelőtt adták el..
    Mivel a Népszabó nemigazán volt a kormány szívének csücs9kje, hirdetést (államit) egyáltalán nem kaptak, azokat a cégeket, akik eleinte még ott is hirdettek, egyszerűen kizárták a tenderekből.
    Nem Char Lee marhaságaiból kéne hazai ügyekben tájékozódni. A Google a legjobb barát..

  • Moshe Akiva
    2016 október 8
    9:47 du.
    Remélhetőleg, a kanadai újságírónak van neve. Vagy legalább a lapnak, ahonnét eltávolították.
    Csak biztos, ami zicher alapon. Szeretek utánanézni dolgoknak..

  • Az egészről elsőre ez jutott az eszembe, ma is aktuális.
    „Mond meg kedves Népszabadság, milyen is az a nép szabadság?”
    https://www.youtube.com/watch?v=W0aTXPqm44w
    Marcsi reakciójáról újabb és újabb szörnytettére Őrült Vezérünknek meg mindig ez ugrik be:

  • A Népszabadság volt a legolvasottab napilap egészen a legutóbbi időkig.
    A félkegyelmű MSZP ezt is elherdálta (a Köztársaság téri székházával együtt de az más tészta).

    Amivel végsősoron becsapta a választóit.

    De a félnáci hülye Boda ezt is jobban tudja.

  • A komcsikat a FIDESZ-ben kéretik keresni. Ott lapul a krémje.

  • utolsó irokéz

    Sápadtarcú barátom is szomorú az újság megszűnése miatt, azt mondja anyaga a legjobb gyújtós volt a hideg éjszakákon, és a mellékhelységben is gyakran kisegítette az áruhiányos időkben.

  • Christopher Adam
    2016 október 8
    11:57 de.

    Adam nem tudom mit vétettem neked, de nem őriztünk együtt libát, örülnék, ha leszállnál rólam, és nem engem kritizálnál állandóan!

    A hasonlatod természetesen most is hibádzik. A ház nem ég, már rég leégett, csak az idióta népszabisok húzták-vonták a törött lomokat (Huszadik századi freskó). Évek óta a Vélemény rovat olvashatatlan volt, fanatikus fröcsögés volt, nulla érdekességgel. Ami hiányozni fog, hogy kisebb közérdekű eseményeknek szorgalmasan utánamentek a szakmájukat alázattal végző újságírók, miattuk megvette volna az ember a lapot, még ha nincs is rá pénze.

  • Orsós Elemér

    György Molnár
    2016 október 8
    11:05 de.

    „Nemsokára kezdik építeni a megsemmisítő táborokat, jön Recsk és Kistarcsa majd Auschwitz-Birkenau hogy csak a legismertebbeket említsem. Ez a ami diktatúra ugyanis mindkét előző gaztetteit egyesíti…..”

    Nem gondolod hogy kissé morbid Recsket és Kistarcsát Auschwitz-Birkenauval párhuzamba állítani?

  • Orsós Elemér

    Segítek Böszmék, ilyen egyszerű: amire nincs igény az elsorvad!

  • Orsós Elemér
    2016 október 9
    5:25 de.

    Ez magas labda: Semmi igény nincs itt rád!

  • tóth péter
    2016 október 9
    1:34 de.

    Péter, Péter, Te meg lakj együtt Rogán Cilivel, Vajna Tímivel és Sarka Katával!

  • Elsorvad, mint orsós elemér agya is, ahogy mondta, mert nincs rá szüksége.

    Amint tapasztaljuk időről időre az orbánfüggők nem akarják észrevenni, hogy a médiákkal kapcsolatban az a kritikus probléma, hogy amíg az egyiktől megvon minden támogatást és a hírdetőket is megfélemlíti, addig a közpénzeik elsíbolásával sajátjait teletömi és a gazdaság résztvevőit is arra kényszeríti hatalmával visszaélve, hogy a Kedves Testvér médiáit szponzorálják!
    Na ez a probléma alapvetően.Ha egyformán lennének , vagy nemlennének támogatva, akkor lenne csak igaz, hogy a verseny döntsön. Mert amint ma látjuk, nincsen verseny!
    Olyan ez, mintha Bodának, v Figyelőnek nem adnának enni, és amikor az utcán koldul, akkor az adakozni kívánóknak a fejére vernek.
    Oszt jónapot! Mondhatnánk, hogy hadd hulljon a férgese!? Vagy egy újkeresztény ezt mondja, csak ezt lehet tőle elvárni….

  • Álljon meg a menet!
    Itt egy cikkben olvastam, hogy osztrák magánkézben volt a lap és nem TUDTA tovább finanszírozni.
    Ha az előfizetők lekopnak, kihalnak, a lap nem fogy eléggé, akkor megszűnik.
    Ilyen egyszerű!

  • falusi 2:26, nézzük a tényeket, de vigyázz fájni fog:
    „A történtekről közleményt is adott ki a Mediaworks, ebben azt írják, hogy a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is szintén jelentős veszteséget halmozott fel.” (444.hu)
    ……….
    „Az MSZP az elmúlt években kétmilliárd forint adósságot hozott össze, miközben a gyenge választási szereplés miatt csökkent a költségvetési támogatása, ami jelenleg évi 427 millió forint.” (444.hu) Közben eladta az összes ingatlanát, pártszékházát, a vagyona nulla.
    ……….
    Direkt 444.hu nevű libsi szennylapot szemléztem.

  • Figyelo Olyan aprosagok, hogy a cegek a hirdeteseiket nem adtak illetve adhattak el nekik, az nem szamit? Hiszen a Fidesz eldontheti, kinel hirdethetnek az adobol? Hatvan ev akatt semmi jo nem ragadt rad a demokraciobol? Semmi?
    Azt is kerdeznem, a liberalis es baloldali szavazok penzebol (adojabol), nem telik egy Nepszabadsagra? Miert nem?

  • Figyelő
    2016 október 9
    8:29 de.

    Kedves Figyelő. Igen, ilyen egyszerű, hogy ha egysejtű valaki. Szerintem ön nem az, hiába akarja ezt mindig bizonygatni a sok összefüggéstelen butaságával. Tudom, hogy van sütnivalója! Próbálja már meg használni a szürkeállományát néha és a világot összefüggéseiben látni.
    Csak, hogy legyen még valami tiszta, tegyük ezt is helyére: A kiadó maga nem vesztességes, félmilliárdos nyereséggel zárta a tavalyi évet is.
    De elmondom magának, hogy gazdasági okok miatt sem titokban, egyik napról a másikra zárnak be semmit. Ezt elő szokták készíteni jobb sorsra érdemesebb országokban, ahol nem illiberális berendezkedést hirdetett meg az önkényes kormányfő.

  • charlie Jó lenne tudni, hogy tényleg ilyen tájékozatlan vagy, vagy csak egyszerűen ferdítesz. Azt gondolom nem tudod (az ilyet nem szoktad tudni), hogy állami vagy fidesz közeli vállalatnál, hivatalnál le kellett mondani az előfizetést, és a hirdetéseket. Azt sem tudod gondolom, és persze el sem hiszed, hogy például a budakalászi Harcsa féle trafikban (már elvették Tőlük), az akkor 84 éves édesanyámat két jobbos „úriember” elhordta minden szemét komcsi kurvának, mert vásárolni akart baloldali újságterméket, Népszabadságot és HVG-t. (sosem volt kommunista, de nem tudott lelépni mint Figyelő, mert éppen elvetélt).
    Ennek következményeképpen rövid idő után már nem is volt Budakalászon ilyen újság kapható. Nem óhajtok ezen vitatkozni, mert lesz@rom, hogy elhiszed e, vagy nem. Tudod te nagyon jól, mire képes a „te fajtád”, ahogy magadat nevezni szoktad. Ha itt valaki szennyes, az nem a 444.

  • charlie
    2016 október 9
    9:10 de.

    Higgalom, Char Lee. A fájdalmakat megszoktam, az ilyen szunyogcsípéseket már észre sem veszem..
    Ámdemegdebár. Hitelesebb is lehettél volna, a a 444 cikkéből nem csak azokat emeled ki, amik így, vagy úgy, valamiféle bizonyítéknak számítanak- neked.
    A tudomány jelenlegi állása szerint ugyanis, az MSZP még 2O13-ban adta el a részvényeit a Mediaworks-nek. Illetve nem nekik,- ők csk a nyomtatással, illetve a forgalmazással foglalkoztak. Ti., a Mediaworks lapkiadó..
    Namármost.. A lap korábban valóban veszteséges volt, de miután 2013-ban az MSZP pártalapítvány és a svájci Ringier kiadó eladta a lapot az osztrák Heinrich Pecina nevéhez köthető Vienna Capital Partners-nek, az újság és a kiadója jobban kezdett teljesíteni. Pecina-t a 444 szerint a médiapiacon Spéder Zoltán embereként tartották számon.
    A Mandiner ennél is mélyebbre ásott, azt meg itt olvashatod:
    http://media.mandiner.hu/cikk/20161008_nyereseges_volt_a_nepszabadsag
    Szal, Char Lee jókomám, remélem nem ütöttem mély sebeket érzékeny, hazáért szenvedő lelkületeden.. 😀

  • Kedves Christopher!

    Nem a sajtószabadság szűnt meg, hanem egy eladhatatlan, piacképtelen lap. A régi szép időkben úgy reklámozta madát, hogy egy millió példány fogy belőle naponta. A hivatalos 800.000 sem lett általában kinyomva, annak a java is krúdában maradt, pedig a legtöbb hivatal minden „valamire való” alkalmazottja megkapta, ha kérte, ha nem. Az MSZMP fizette, senki nem hőbörgött a „médiaterror” miatt.
    A baloldal saját számítása szerint Magyarországon legalább 6 millió ember baloldali érzelmű, (a 10 millióból levonjuk a 2 millió „fidesz birkát” és 2 millió analfabétát)! Akkor miért csak 30-40.000 előfizetője van egy napilapnak? Miért nem szúrnak ki az elkötelezett elvtársak Orbánnal? Szájtépés helyett fizessenek elő a Népszabira, hirdessenek ott, akkor újból gazdaságos lesz, és feltámad a Sajtószabadság!

  • Nagy hiba, hogy ilyen média nyilvánosságot provokálnak egyesek, ez manapság mindig visszafelé sül el… gyengíti a tárgyalási pozíciókat a tulajdonossal…A NÉPSZABADSÁG olyan mint az Iszlám Állam, ha legyőzik, újra felbukkan más néven… Hála az ellenzéket finanszírozó államnak, ez e lap újra és újra életre kel, mindig lesz néhány tróger aki újságíró lesz, és osztja az észt, és hirdeti a demokráciát…. jó pénzért !

  • Christopher Adam

    Lelszi,

    A Magyar Idõk szerinted mennyire piacképes? Mennyire lenne piacképes ha elõfizetésekbõl kéne megélnie, nem pedig állami szubvenciókból, állami hirdetésekbõl?

  • Christopher Adam

    Abwind,

    Még egy ilyen hangvételû hozzászólás, és törölni foglak.

  • Llanfair, ezzel az erővel az új Völkischer Beobachter is megjelenhetne manapság, és annál is hiányolnád az állami terjesztést és dotálást, vagy csak a komcsi utódlapok agóniája fáj?

  • Christopher Adam
    Ez a beírásom, újra olvasva, nehezebben vállalható… Én is törölném ! Szent a béke !

  • charlie Az ellenzék ellehetetlenítése fáj. A komcsizás még mindig badarság, nem emlékszem kommunista lapra az elmúlt 50 évben. Az utóbbi 28-ban meg egyenesen értelmetlen. Te sem emlékezhetsz, de olyan jól hangzik érv helyet?

  • falusi, a vitánk abban volt, hogy mindkét társaság eladósodott. Ezt írtad Moshének: „az ötmilliárd nem a lap, hanem az MSZP tartozása,”. Kiderült, hogy a fentiekben igazat írtam, azok nem „marhaságaim”, hanem tények. Erre jössz, hogy a népszabi már nyereséges.
    Egy sima „elnézést” is elég lesz. 🙂

  • Kedves utolsó irokéz

    Te fogod fel itt a dolgot a leheto legjobbam! 🙂

    Mellesleg, furcsallom, hogy az osszes allitolagosan liberalis ur nem gyozi itt halalra sirni magat egy komcsi lap bezarasa miatt.

    xxx

    Kedves Falusi!

    Az ujsagironak nem volt neve a cikk alatt, de igy sem uszta meg. Sot, meg a foszerkesztovel is kozoltek, hogy az volt az utolso dobasa.

    De az ominozus cikk a Lethbridge Herald nevu ujsagban jelent meg, ha jol remlik 1994-ben, vagy 1993-ban.

    Mellesleg csak onnan tudtam az egeszrol, hogy a baratom egyik jo ismerose ugyanannal a lapnal volt ujsagirono.

    Ugyanez az ujsagirono sokkal praktikusabban fogta fel az ujsagiroi szakmajat: Amikor az izraeli allam elkuldott a Galutba nehany bolsi agymosot, hogy megmagyarazzak az itt elo zsidoknak miert jo a rossz (a „beke-folyamat” Arabfart es Izrael kozott) en a lethbridge-i zsinagogaban (ami ritkan volt nyitva) felhoztam neki Magyarorszag peldajat, miszerint a muszlimok akkor is allandoan tamadtak es egyezkedtek, amig az orszag nagyobbik resze elveszett. Felvetettem azt a gyakorlatias megoldast, hogy amig eleg erosek vagyunk, addig kell alaposan elverni az ellensegunket es nem oket erositeni.
    Erre az izraeli bolsi agymoso szemforgatsok kozepette azt mondta, hogy „ez nem a zsido szellemiseg”. Mire azt talaltam kerdezni, hogy „de ugye a lehajtott fovel a gazkamraba valo setalas az mar a zsido szellemiseg”, mire nem valaszolt.
    A fenn emlitett ujagirono jelen volt, hallotta ezt is. A talalka vegen odament az izraeli agymosohoz es lattam, hogy rolam beszelgetnek, hogy megirhatja-e az ujsagban az en beszolasomat is? Az izraeli agymoso a fejet razta, hogy „nem”.
    Ennyit a kanadai sajtoszabadsagrol.
    Most pedig kellemes searching-ezest kivanok.

  • Akkor mégegyszer, hátha ezóttal átmagy..
    A népszabó tulajdonjoga hetven-harminc arányban volt az MSZP-é. Hetven a svájci médiamogulé, harminc a pirosaké.
    Az MSZP dolga-lett volna- a bérleti díjakat, nyomdaköltségeket, áramot, internetet, telefonokat, közlekedést, béreket rendezni. A svájciak év végén az elszámolásnál ezeket a költségeket számították be,- amíg profitot hozott a lap. 2O1O után először felére, majd hat százalékra esett vissza a hirdetések száma. Elsősorban az állami hirdetések hiányoztak, de rengeteg cég is visszalépett, a már említett nyomás miáatt. Az MSZP adóssága érte el a lap (3.3 milliárd) és a más lapokban is megejtett kampányreklámjai (1.68 milliárd) mián az öt milliárdot. Felajánlotta a részvényeinek megvásárlását a svájciaknak, akik a hazai médiahelyzet, illetve a kormányváltás utáni káosz közepette ezt nem óhajtották, így közösen adták el a részvényeiket.
    Egymás hirdetéseinek a lapok között nem újdonság, gyakorlatilag összegek nem cserélnek gazdát, a számlák és ellenszámlák csak névlegesek. Mivel a népszabóval szemben ezeket az iratlan szabályokat, törvényeket felrúgták a jobboldali lapok, készpénzfizetést követeltek a laptól. Az adósságok ebből álltak össze. Suba-subaru, a sár az MSZP-é, mint tulajdonosé..
    Elnézés ninc. Nincs rá okom. Ha lenne, megtenném.

  • Nem volt rossz választás a Herald.. 😀
    7.99 USD Monthly kér az információért, meg regisztrációt..
    Annyit nemér.. 😀

  • Még, Char leenek..
    A vitánk egyébként innét indult, :
    „Moshe, a komcsik utódpártja, az MSZP ötmilliárdos adósságot halmozott fel briliáns gazdálkodással az utóbbi években, ezért a székháza után a családi ezüst megmaradt görbe kiskanalát (népszabadság) is eladta. Az új tulaj megelégelte, hogy az újság is ötmilliárd veszteséget termelt – mivel senki nem vette a lapot – ezért a piacgazdasághoz idomulva becsukta a boltot. Bő lére eresztett papíralapú hazudozásra már a kutya sem kíváncsi mifelénk.”
    Ez viszont részben félreinformálás, részben csúsztatás…

  • Figyelő
    2016 október 9
    8:29 de.

    Ilyen egyszerű: Ön reménytelen eset.

  • Kedves Falusi es Charlie!

    A vitatokban kenytelen vagyok a Charlie-nak igazat adni, ugyanis teljesen mindegy, hogy milyen szazalekos aranyban volt a Neprabsag a kulonbozo kezekben, ha egyszer milliardos veszteseggel mukodott, be kellett zarni.

    Az sem feltuno, hogy egy senki altal meg nem vett, idiota es habzo propagandaval teli levo ujsag meg a reklamozokat is elveszti, mert ki az a marha aki olyan ujsagban hirdet, ami tiz peldanyban kel el?

    No es vegezetul, ha mar elnezest kertek, mindig abszolut elnezest kerjetek! Ez roppant fontos!!!
    Ugyanis az abszolut elnezes olyan, hogy a masik fel a tehen ket hatso laba moge odatesz egy magas hokedlit, raall, es amig dugja a tehenet, kozben elnez a ket szarva kozott.

  • Elolvastam a hozzászólásokat,amit akartam leírtam és fenntartom,HunCanadának meg részvétem,már megint hülyeségeket beszél és sokadszorra nem tud elszakadni az ő szovjet katonáitól…hát klinikai eset szegény!

  • falusi! Azért kellett az új tulaj, mert az Axel Springer-Ringier fúziót csak így engedélyezte a GVH.

  • terminus
    2016 október 9
    1:51 du.
    Elnézést, de ha nincs tőke, nem lehet a lapot kiadni. Ez így van a világ kezdete óta.
    Nem lehet ezzel szembenézni, ahelyett, hogy a kormányt okolják ezért is?
    Kéne egy keveset gondolkodni, hány éve van a mai kormány? Eddig miért nem tett valamit a lap ellen?
    Miért éppen most?

  • A veszteséges, meg kell szüntetni okolók azért elmagyarázhatnák, hogy miért akkor lőnek le egy lapot, amikor már nyereséget termel.

  • charlie!

    Nagyon szellemesek,igazak és jók a hozzászólásai,de ugye önkritika híján, sajnos egyesek képtelenek a tényeket felfogni,helyette összeesküvés elméleteket gyártanak……
    ja meg elfelejtik,hogy a régi szép komcsi,szoci időkben volt
    cenzúra…..akkor politikai okokból nem jelenhetett meg egy igazságot író,színvonalas lap,amiről ma szó sincs!
    Magukból indulnak ki…

  • A szottyadt agyú orbanisták az elbukott szavazásuk kompenzációjaként primitív módon a köztörvényes orbán médiagyilkolászását istenítik.
    Szinte már úgy tűnik, hogy a szűkreszabott értelmük, vagy a beszűkülésük orbán isteni imádatával korrelál.

    EZ LEHETETLENNÉ TESZ MINDENNEMŰ ÉRTELMESNEK TERVEZETT PÁRBESZÉDET! EZ SZINTE MÁR GENETIKUS TORZULÁS.

    Nincs ellenkezőjére példa, bármennyire is durva el kell hinnem….

  • Figyelő
    2016 október 9
    3:50 du.

    Ott a pont, jó a kérdésfeltevés:
    „Miért éppen most?”
    Szerintem Ön is tudja a választ!

  • Moshe Akiva
    2016 október 9
    2:31 du.

    😀 😀 😀

    Megis lepődtem volna, ha nem.. 😀

    Ps. Te egy igazi humor harold vagy. Osztatlan sikered lett volna negyvenháromban a rendőrbálon..

  • mkati
    2016 október 9
    3:50 du.
    😀 😀 😀

  • Kedves Orbanvektor!

    ” A szottyadt agyú orbanisták az elbukott szavazásuk kompenzációjaként primitív módon a köztörvényes orbán médiagyilkolászását istenítik. ”

    Ebben csak az az egy hiba van, hogy itt nem tortent mediagyilkolas. Tonkrement egy senkinek sem kello szennylap. Ennyi az egesz.

  • Moshe Akiva
    2016 október 9
    7:48 du.
    Hm.
    Mikoris olvastál utoljára Népszabadságot?

  • Kedves Falusi!

    Amikor te.

  • Kedves Falusi!

    A 43-as rendorballal kapcsolatban nem lennek olyan nagyon biztos, de hogy te az AVO, vagy a KGB, esetleg a Cseka baljan nagy sztar voltal, abban annal inkabb biztos vagyok.

    Miert hagytad el a komcsi Magyarorszagot, ha ennyire tetszenek neked a bolsi eszmek? Avagy kesobb jottel felforgatonak?

  • ˙

    – Jónapot Hácsek úr ! Mit szól hozzá, tegnap bezárták a NÉPSZABADSÁGOT !

    – Ne mondja Sajókám ! Csak nem dutyiba zárták ?

    – Uggyan kérem! Ne siessünk! Azt Orbán csupán holnapra tervezi.

    🙁

  • Brunszvik Teri

    Egy azonos politikai játszma része ez is a . c i v i l . alapítványok titkosrendőrök elátal történt lerohanásával, vezetőjük rabosításával, stb… [Mely attakot még a Kúria – alias Legfelsőbb Bíróság – is törvénytellenek ítélt.]

  • Brunszvik Teri

    Falusi ! 8,25

    Moshe egy – a nevével – zsidónak álcázott náci, de legalábbis egy fasiszta. Ezt már itt már rég tudjuk.

    .

  • Brunszvik Teri

    ˙

    Egy álca, ami az állattanban a lárva szinonímája…

    .

  • Brunszvik Teri

    Ma egy magyar „befektető” számára is – hála az Uniónak – semmiségszámba megy egy gazdasági társaság alapítása akár Ausztriában is. Teljesen mindegy, hogy ezt Mediaworknek, vagy Zeitungarbeitnek nevezik, nem biztos, hogy a szó szoros értelmében egy, úgymond „osztrák” céggel volna dolgunk. Egy viszont biztos, hogy ez-esetben a Népszabadság kilövésére feleresztett ideiglenes, d r ó n . c é g g e l . van dolgunk.

  • B.Teri !

    Én inkább a Fid-SS és Szabaságpárt között együttműködésre szavaznék. Azért valaki utána nézhetne ki áll emögött a sajtópuccs mögött…

    .

  • Ti.: Az Osztrák Szabadságpárt [FPÖ], n. Jörg Haider náci beállítottságú pártalakulata…

  • Hurrá, emberek! Gyurcsány és három képviselőtársa kivonul az Ország Házából! Tiltakozásul nem vesznek részt a parlamenti munkában, nem szavaznak, de magukat nem meghazudtolva a fizetésükről azért elfelejtettek lemondani. Tisztul a közélet, a liberálisok és a népszabi kimúlása után a tömegbelövetők is kiszorultak a magyarok sorsának alakításából.

  • Moshe Akiva Kedves Moshe Szennylap a Népszabadság, a HVG, a KMH és most már az Irish Times is. Egyszerű a gondolkodásotok, ami nem a kormányt dicséri az szennylap. Biztos jó a mércétek? Nem minden újságba írhat a magyar újságírás fénylő csillaga, Bayer Zsolt, a hős lovag, de talán attól még sem szennylap (vagy éppen ezért). De azért azt tudod, hogy az elvtársaid akik ebben megegyeznek veled, a kuruc infot és a mein kampfot nem tartják szennyiratnak, szemben a Kabbalah-val? Wasst és a Cecil lányt pedig az irodalom csúcsának tartják?
    Nem gyanús, hogy baj van az értékítélettel? Az sem, hogy lehet, szerinted alacsony a Népszabadság színvonala (gondolom rendszeres olvasója vagy), de mégis ellenzéki lap volt, aminek megszüntetése erősen jelzés értékű?
    Tudod (szerintem nem), nagyon kevés újságot vesz a magyar. Mikor ritkán metróztam, könyv szinte senkinél, Kiskegyed meg hasonló nehéz irodalmat olvas a magyar. Nem az érdekli a magyart, megint, hogy lopják meg, hanem az, hogy egy Berki nevezetű ősember rámászott a feleségére, vagy nem. A Metrot még olvasták, mert ingyen volt, már az sincs. Nem titok, hogy ma a magyarok ha lehet, az ingyen újságokat olvassák, bizonyos okoknál fogva. Az internet korában még a hatalmas fizetések mellett sem engedik meg maguknak a nyomtatott sajtót. Persze Fideszes körökben kötelezővé lehet tenni a jobboldali nyomtatott termékek megvásárlását, ha kevés, kifizetik az adóból, de ezt negatívba is lehet tenni a jobboldali esetében. Ez a szocializmus divatja volt, amit használ a kormány mostanság.
    Gondolod Matolcsy könyvét ezer számra vette meg a magyar polgár? Ákos a koncert bevételeiből él? Ne gondold.
    Figyelőnek pedig szóljál légyszíves, hogy Te NEM Írországban élsz, mert már ezt is keveri.

  • abwind azt írja, hogy :

    „…hála az ellenzéket finanszírozó államnak…” [?]

    Na és akkor mi helyzet az Európai Unióval ? Annak is hála, hogy az meg ezt a fasiszta és maffia-államot, Orbanisztánt „kohéziós alapon” finanszírozza? He ? 😀

    Ebből talán egy-két morzsa a demokratikus ellenzéknek is kijár.

    .

  • charlie
    2016 október 10
    3:41 de.

    Természetesen hazudsz.

  • Georgina Bojana

    Chris!
    Pontosan eltaláltad, mi vár Magyarországra, ha ez a döbrögi kormány marad hatalmon. Tőled idézem, mert ez a tökéletes meglátás, de hozzá kell tennem, hogy —jaj, csak be ne következzen—, pedig bekövetkezik, mert a magyarok közömbössé váltak és közönyössé.
    Ime a Te általd írt átvett idézet: „Azt a kegyetlen hatalmat szolgálja mindenki, aki szerint ami ma reggel történt az korrekt, normális és veszélytelen, a társadalomra nézve. Ez a hatalom holnap a közömbös magyarokkal fogja pontosan ugyanezt tenni, mint amit ma elkövetett, a Népszabadság munkatársai ellen”.

    Egy a kézben a minden. Döbrögi és bólogatós sleppje erre törekszik. S, véghez is viszik. Ezek szeirnt szél ellen, nem lehet… Vagy ha bárki megpróbálja, nemcsak vizes lesz, de kipenderítik onnan, ahol szolgált. Hírekkel, információkkal szolgálta az olvasókat. A fáma szerint jogunk van, nekünk az olvasóknak a tájékozódásra, mi történik kis hazánkban és hogyan.
    No ezt döntik meg először.
    Maradnak az idióta, hülyítő romantikus tévésorozatok, a skandált ferde és nem igaz hírek, folyik az uszítás mindenki ellen és mindenkor. Lehetőleg napközben többször is.
    Ne feledjem, nemcsak a migránsok vannak „célkeresztben”, hanem Brüsszel is. Csak azt nem értem fel ésszel, miért kell üzengetni? Lehetőleg egyre szaporodó kékszínű, hatalmas táblákon? Azok ellen is, akik a pénzt adják, küldik, hogy a magyar nép jobban élhessen. A gond, csak az, hogy az a pénz soha nem oda kerül, ahová Brüsszelből szánják.
    Reménykedem.
    Most vannak itt, igazi pénzügyi szakemberek Brüsszelből, vizsgálódnak mire és hogyan költődtek el azok a pénzek, amelyeket megpályáztak, megkaptak.
    Lesz még „itten: döbrögiéknél” a nagy vakaródzás, magyarázkodás.

    Elképzelni sem tudom, hogy ez a Népszabadság-os „akció” nem okoz némi zavart, esetleg bizonyos dolgok újra értelmezését – világszerte. Remélem, erre Brüsszel is felkapja a fejét, s felteszi a kérdését, hogy miért is?!
    A válaszok pörögnek szokásukhoz híven pörögnek a kormány részéről, s nem lesz elég az a szócska, hogy „csak”. A „csak” mögött irgalmatlan pénzek folytak el.

    Propagálni, erről hírt adni, olvasókat tájékoztatni – döbrögiék szerint, – nem kellett vón’
    No ezért kapták meg az utászt a szerkesztőség tagjai. Tudjuk. Még akkor is, ha nem mondták be ezt és így a közmédia csatornákon, naponta többször is..

    Vörösmarty Mihály: Szózat -ból idézve:
    …………..
    …………..
    Az nem lehet, hogy ész, erő
    És oly szent akarat
    Hiába sorvadozzanak
    Egy átoksúly alatt.

    Ezek szerint lehet. Ma mindent meg lehet itt tenni, csak kormány közelinek kell lenni. Mindent elsímítanak, minden rendben van.
    Meddig, meddig bírja a cérnaszál, s mikor szakad már végképpen el?!

  • Georgina Bojana

    No igen, adósság! Nem tudom elképzelni, hogy egy laptulajdonos, már sokkal előbb nem tért az eszére, hogy ez a lap veszett fejsze. S, ha annak vélte, miért nem előbb szüntette be a lapot?
    Ha látom, hogy fogy a pénzem, szűkítem a kiadásaimat. S, akkor teszek, intézkedem. S, mivel ez nem történt meg, nem tudom elhinni azt a hatalmas összeget, amiről most itt regélnek, hogy ennyi meg annyi volt a veszteség.
    A NOL cikkeit irgalmatlanul sokan olvasták.
    Ami érdekes, miután a lap újságírói kiszimatolták a Matolcsy és a Rogán féle „csodákat”, ezek után lett a hatalmas veszteség, s ezek után fordították a kulcsot a szerkesztőség ajtajára – de kívülről. Ezek azért annyiban fontosak, hogy beindulnak ám azok az észkerekek, amelyek működnek. Nálam és közvetlen barátaimnák igen, beindultak. S, nem kevesen vagyunk így.

    Tény, döbrögiék a migránsokba kapaszkodva, azokon keresztül vivták ki a magyarok bizalmát. (Már akiknek). Ezért hiszik olyan sokan, hogy döbrögiék a kor megmentői, sőt van aki Isten mellé állítja, s imádkozik is érte. Mondanom sem kell, nem a barátom.
    Nehéz lesz ennek az országnak kibillennie más irányban. De ott van még mindig és szerencsére Bokros Lajos és az Ő pártja. Érdemes elolvasni, miről nyilatkoznak, mivel mutatkoznak be, mi a párttagok végzettsége. Bízom bennük, no meg a talánban.
    A MoMa az egyetlen párt ma Magyarországon, amely európai értelemben konzervatív és szabadságpárti. Ez a valódi jobboldal. Nemzeti és európai egyszerre.
    Talán eszükre térnek azok, akik Nap Istenként fordulnak döbrögi felé, hogy imádatukkal erősítsék egyre gyengülő hatalmát.

  • Llanfair
    2016 október 10
    4:06 de.
    Mit kevertem kedves Llanfair?
    Nagyon jól tudom, hogy ki honnan ír. Moshe, Edmonton- ból, Kanada, Te Írországból.
    Nálatok az a divat, ha nem tudsz a vitában felülkerülni, hülyének tartod az ellenfeled?

  • Elolvastam az eredeti szöveget arról, MIÉRT szűnt meg a Napszabadság. Többek között anyagi nehézségei miatt, na meg a lap csökkent eladása miatt.
    Nevetséges, hogy ezért is a kormányt okolják. Miért nem támogatja a lapot?
    Kíváncsi lennék arra, ha fordított esetben, a baloldali kormány lenne, vajon segítené e egy ellenzéki újságot?
    A Magyar Nemzet „megmentése” más tészta, nézzenek utána, az a lap milyen régi eredetű !

  • Figyelő
    2016 október 10
    11:52 de.

    Menjen már…
    „Elolvastam” – Ön a szelektív olvasás nagymestere. Mit olvasott el? Elég sok, minden részletre kitérő cikket lehet találni a net-en a témában. Párat itt fentebb is megosztottunk.
    Tudja, mire jöttem rá?
    Önök itt a legnagyobb komcsik! Ön, Boda Marcsi, és a többiek, menjenek, kérjenek misét Őrült Vezérüknek, és éltessék sokáig!

  • Figyelő Ha azt is elolvastad, hogy a kormány megtiltotta a hirdetéseket minden olyan hirdetőnek, aki tőlük függ, akkor már nem is olyan nevetséges. Nem?
    Megint azzal véded a kormányodat, hogy BIZTOS a másik is ezt csinálná. Tehát nem jobb ez a kormány, mint a többi, csak neked jobban tetszik, mert elhitte, hogy jobboldali.
    Egyébként egy kommentedben Moshénak adtad Írországot, de azt nem adom. Ha jó tudom, Övé „Osztrákia”, az is szép ország. 🙂
    Nem akarok én senki fölé kerekedni, de ha már szóba hoztad, még nem igen sikerült engem megcáfolnod. De ettől sem tartom ezt versenynek, díjkiosztás sem lesz.

  • Semmi eszű(nem fél!!) szokás szerint nácizó,szerencsétlen!!geyza,meg az értetlen ,sötét HunCanada és vádaskodó terminus! nyugodjanak le szépen…vagy kapják be a gyógyszereiket….de minél előbb!
    A lap megszűnt,amit csakis magának köszönhet,ezt mindenki tudja!
    Gyászoljanak,gyűjtsenek…aki képes vonja le a konzekvenciát,aki meg nem képes ,fogja be!…de ha nem képesek
    megsérteni akkor sem tudnak az ilyen szinten lévők….,mint a diliházban
    az „ápoltak” sem az ápolókat,ilyen egyszerű!

  • „elnézést”ha valamelyik gondozottat kifelejtettem (pld.B.Terit..)
    ,de ugye a gyűlölködés,hülyeség ragályos…szerencsére tőlem messze vannak!
    Kezeltessék magukat!Én és a többség,köszönjük jól vagyunk!

  • Llanfair
    2016 október 10
    4:06 de.

    A Kiskegyedben nagyon jó sorozatok voltak magyar hírességekről, pl. Szécsi Pál életét megírták, hogy mennyit szenvedett. Illetve Honthy Hannáról a sztárallűrjei mellett megtudhattuk, hogy a primadonna miről álmodott a gulyáskommunizmus alatt!

    Szóval egy metrón tett utazásból nem kéne ilyen széles körű következtetéseket levonnod, de amúgyis ez a pökhendi stílus általában a diktatúrák sajátja, hogy van a „magasirodalom” meg a ponyva, amit a buta nép olvas.

    A többi „vádad” a magyar nép ellen ugyanilyen megalapozott lehet, ezért nem is vesztegetnék rá több szót.

  • Kedves Llanfair!

    Ha jol remlik nem a Figyelo kevert engem ossze, hanem valaki mas tevesztette el Avi uj hazajat, Irorszagnak mondva Ausztriat.

    ” Szennylap a Népszabadság, a HVG, a KMH és most már az Irish Times is.”

    A HVG-vel kulonosebben nincs sok bajom, az Irish Times-t pedig nem ismerem. A New York Times viszont valoban egy muzulman-bolsi szennylap. Erosen Izrael-ellenes tobbek kozott.

    Nem azert lesz egy ujsagbol szennylap, mert ellenzi a kormanyt, hanem azert, mert hazudoznak, tuloznak, elhallgatjak a tortenet felet, alaposan valogatnak a hirek kozul, hogy az o agendajukhoz nem valo hirekrol ne tudjon az olvasojuk, es ami hirt lekozolnek azt is megdolgozzak.

    Lasd pl. eme hosies cikket a KMH-n. Az allitolagosan liberalis sir-jajgat, megszaggatja a ruhajat, mert szerinte gonosz kezek lezartak a Neprabsag nevu komcsi lapot. Inkabb orulnie kene, hogy vegre eltunt az az agymoso lap, amit allitolag o sem kedvel, de ehelyett inkabb kihagyja a cikkbol a hir felet, es a lenyegesebb felet, miszerint a Neprabsag siman tonkrement.
    Neked ez nem gyanus? Milyen ujsag az ilyen?

    Mellesleg nekem azzal sincs bajom, hogy a Neprabsagot helyreallitsak eszak-koreai, esetleg kinai tamogatassal, hadd firkaljanak hulyesegeket, ugysem veszi senki a lapot. Artalmatlanok.

    ” De azért azt tudod, hogy az elvtársaid akik ebben megegyeznek veled, a kuruc infot és a mein kampfot nem tartják szennyiratnak, szemben a Kabbalah-val? ”

    Nemtom… A Figyelo pl. nem tunik olyannak, aki a Mein Kampf-ot kivulrol bemagolta volna. Szerinted?

    ” Nem gyanús, hogy baj van az értékítélettel? ”

    Nem. Viszont erdekelne, hogy neked feltunt-e mar, hogy a KMH-n sok olyan cikk jelenik meg, amik tuloznak, hazudoznak, elhallgatnak dolgokat … stb.
    Miert nincs itt pl. ilyen cikk a „liberalisokrol” es a „progresszivekrol”?

    https://www.algemeiner.com/2016/10/09/progressive-jewish-groups-are-slow-to-respond-to-the-darfur-genocide/

    Csak nem az a baj, hogy az elvtarsak ketszinuek, hipokritak?

    ” Az sem, hogy lehet, szerinted alacsony a Népszabadság színvonala (gondolom rendszeres olvasója vagy), de mégis ellenzéki lap volt, aminek megszüntetése erősen jelzés értékű? ”

    Dehogynem lehet. Ket fo dolgot jelez:
    1. Ha total szennylappa silanyitod le az ujsagodat elobb-utobb senki sem fogja venni, ergo senki sem fog benne reklamozni.
    2. Az internet minden ujsagnak alatett. Ebben a korban meg veszelyesebb hazudozni, elhallgatni ..stb… mert az emberek hamar eszreveszik, hogy szennylaprol van szo.
    De meg ha nem is szennylap az illeto ujsag, az internetre mar eleve fizetunk, es tobbet, mint egy ujsagra. Kinek hianyzik az ujsag extra kiadaskent, amikor az egeszet el tudja olvasni az interneten is?
    A kanadai napilapok is hamarosan at fognak menni internetes ujsagba, mert mar joforman csak az idosebb korosztaly veszi az ujsagokat.

    ” Nem az érdekli a magyart, megint, hogy lopják meg, hanem az, hogy egy Berki nevezetű ősember rámászott a feleségére, vagy nem. ”

    Detto ugyanez Kanadaban. Lehet hogy azert van, mert az interneten mar elolvastak a hireket. Persze hozzajarul a nemtorodomseg is, ami egyreszt a viszonylagos joletbol, masreszt a kulonfele kabitoszerek hasznalatabol, valamint az oktatasi rendszer kokorszaki szintre valo lesullyesztesebol is eredhet. Ez utobbit a „liberalis” elvtarsaknak koszonhetjuk.

  • hazai lámpa Nem kedves lámpa. Van a jó irodalom, és van a silány irodalom. A kiskegyed és társai nem jók, még akkor sem, ha leírják Szécsi Pál magánéletét.
    Elkéstél, itt már aláztak azért, mert Beethovent és Schumannt hallgatok, mert Dosztojevszkijt, Simenont és Ottlikot olvasok. Képzeld, Ottlik bácsi a szobám felett írta a műveit. Még abba is, hogy szeretem a tweed öltönyt, mikor olyan jó „nájlon” ruhákat lehet kapni. Egész életemben sznobnak tartottak, mert mindig volt nálam egy jó könyv, operába jártam és ahogy volt rá pénzem, felöltöztem. Kibírtam. Gondolod, hogy most megrendítesz abban a művészetben amiben hiszek, mert Te a kiskegyedet súlyos irodalmi alkotásnak tartod? De bizony, az utcán ha kinyitod a szemed, leszűrheted az emberek műveltségi színvonalát. Persze ez nem magyar probléma, butul Európa, és ebben a kiskegyed féléknek is szerepük van. Tehát van jó művészet és silány. Igen, a könnyűzene 95%-a tűzre való, és a Kiskegyed és a hozzá hasonló lapok ( pl Minden egyben) szintén.
    De azt olvasol amit akarsz, a te bajod, látom komoly Kiskegyed olvasó vagy. Remélem közben a fülesen megy Ákos, mert így együtt igazi a katarzis. Neked írják, ne habozz olvasni. Ne is járj operába, mert a végén még mellém ülsz. Nem szeretném, ha végig beszélgetve azt várnád mikor jön a Mága-Pataky kettős.
    Pökhendi lennék? Na és? Ne olvasd el, amit írok.

  • Moshe Akiva Kedves Moshe Szerintem Figyelő volt, de lényegtelen, mindegy ki ütött félre. Itt nagyon sokan titkolódznak, könnyű félreérteni. Azért érdekesség, nekem nincs okom titkolódzni, a többség nagyon vigyázz magára, nehogy kiderüljön róla valami. Elgondolkodtató.
    Az Irish Times azért lett fekete seggű, mert leírta a magyar egészségügy állapotát. Pálffy rögtön nekik rontott, hogy hazudnak, a magyar egészségügy tökéletes. Nem hiszem, hogy ő írta a nyílt levelet, mert Magyarország képviselője általában nem tud megállni a lábán a részegségtől. Ez csak itt lakó magyaroknak szégyen? (ha már a kábítószer (is) a liberálisok bűne).
    Ha szennylap a Népszabadság, akkor a logikád szerint minden magyar újság szennylap. Ma a sajtó a Fidesz kezében van, a csillagokat lehazudják az égről. Te a nagyon kevés ellenzéki laptól azt várod, hogy dicsérje azt a keveset, amit jó? Nem az a dolga, a hibákra mutatás a dolga. Sosem olvastam a Népszabadságot, nyomtatott sajtót csak a kis városkám újságját olvasom. A többi jön a „levegőből”.
    Tudod (mert tudod!), ha itt valamit elismerek, akkor cserébe nem hasonló beismerést kapok a saját tévedéseikről, hanem nekem ugranak hiéna módjára, és évek múlva is felemlegetik, mert Ők, tovább hazudnak, ezzel akarván bizonyítani, hogy jobbak, okosabbak. Nem azok, de ezt soha el nem ismernék, de az én elismerésemet felhasználnák ellenem. Régi módszer ez is, a baloldali sajtó is így járna. A lovagias párbajhoz két lovag kell.
    De ha igazad is lenne, akkor sem lehet egy demokráciában
    elhallgattatni az ellenzéket. Nem erkölcsös.
    Szeretitek nem látni, hogy a hirdetések megvonása miatt ment tönkre a lap, ami Fidesz utasítás volt. Miért nem akarod látni?
    Szerinted egy kereskedőt érdekli, hogy kire szavazott a vevője?
    Mégsem mer baloldali újságban hirdetni. Te ennél okosabb vagy, hogy ne lásd.
    Az emberek nem veszik az újságokat az internet miatt, mégis, a Fidesz kiadványait viszik? Kötelező megrendelni, ha kevés, jönnek a hatalmas tőkeinjekciók. Miből, csak nem az adóból, amit a liberálisok is fizetnek? De az Ő újságukra nem jut. Miért nem?
    Matolcsy könyvét szerinted annyira várták, mint a Star Wars 7-et? Ákos tudod mennyi ajándékpénzt kap? Ez is a demokráciához tartozik?
    Ha nincs szükség nyomtatott sajtóra, a jobboldalit miért fizetik az adóból?
    A Népszabadságból még így is több ment el, mint a Magyar Nemzetből, a Népszavából vagy a Magyar Hírlapból.
    Hazai lámpa szerint nem baj, hogy az emberek nem olvasnak komoly irodalmat, és napilapokat. Szerintem tragédia.
    Azért ne gondoljátok, hogy akinél van internet, elolvassa a komoly dolgokat is rögtön. Fenéket. Nem arra használják.
    Ha minden újság torzít, akkor kell, amely ellenkező irányba torzít. Hátha felkelti a kíváncsiságát a homo sapiensnek, és utána néz a dolgoknak. Míg csak egy oldalról kapja a torzítást, elfogadja valóságnak. Szerintem ez nem jó.
    Nem, nem hiszem, hogy Figyelő olvasta a mein kampfot. Ez nagyon sajnálatos, mert akkor látná, hogy milyen jól felhasználják azok, akiket imád. Nem, Figyelő csak a náci írókat imádja és védi. Az sem kicsi baj.
    De itt nem is Figyelőre gondoltam a náci szó alatt. Ő csak megmaradt 56-ban. Ez nem gonoszság, ez egy feldolgozatlan trauma eredménye, amit kora miatt akkor sem értett.
    Ne haragudj, a kábítószerek itt szerintem nem játszanak. A világ mindig kábította magát. Ez nem lehet ok. Mélyen elítélem a kábítószert, az alkoholmámort és a cigarettát. De a liberalizmus hibáztatása is tévút, Magyarországon 12 évet volt „liberális” oktatási miniszter 89 óta. Közte Fodor, aki a Fideszben kelt ki, és megint megtért a fészekbe. A többit az MDF és a Fidesz uralta. Az több, nem? A gyerekeket mi felnőttek rontottuk el, nem a liberalizmus miatt, hanem mert rosszul neveltük Őket. Egyébként sosem dicsértem a „baloldalt”, de azt tartom, nagyobb volt alattuk a béke és a szabadság.
    A szabadságot is tanítani kell. Szerintetek a liberalizmus tehet mindenről, közben azt mondjátok, hogy alig van liberális Magyarországon. Ezt akkor nem értem. Mi nyolcan ilyen nagy kárt tudunk okozni? De kiszúrtam veletek, mert a saját leányomból embert neveltem, csak a szomszédét rontottam el.
    Még egy apróság, ha már pökhendi (is) vagyok. Kikérem magamnak, hogy a „liberálisok” tehetnek mindenről. Mi liberális házaspár vagyunk, és rengeteget tettünk az emberekért és az országért.
    Sokkal többet, mint a melldöngető nagy Magyarok.
    Cserébe azt kaptuk, hogy takarodjatok az országból, nem fogtok hiányozni.
    Milyen alapon tesztek minket felelősé az ország helyzetéért?
    Milyen alapon akarjátok ránk kenni azt a sok sz@rt, amit összehordott az ország népe? Ez nagyon nemtelen viselkedés,
    ez semmi más, csak alantas felelősség áthárítás. Lehet mulatságosan hangzik, de nem mulatságos. Ez szégyen.
    Ha tíz millió ember gondolkodik és cselekszik, egy maroknyi kormány nem tudja tönkretenni az országot. Ha meg tudja tenni, akkor nagy baj van a néppel.
    Ui. Természetesen ami nem rád vonatkozik, ne vedd magadra.
    Szép napot. 🙂

  • Javaslat!

    Mivel rendszeresen trollkodnak egyesek, és szellemi törpe provokálásukkal energiákat, szellemi tőkét pocsékolunk a baromságaikra, ezért azokat a beírásaikat ignorálni kellene, mert,ha nincs rá reakció, akkor értelmük sem lesz itt a baromságaikkal rontani a levegőt. Amúgy szerintem ilyen esetekben velejükig rothadtak, hiszen nem építő a szándékuk, hanem köztörvényes: izgatás, zaklatás, molesztálás, a nyugalom megzavarása.
    A következő módon: közvetlenül semmiképp se reagáljunk, hanem ha tennénk, ahelyett egy üres fejet szimbolizáló (0)-t írjunk a neve után beírásunkba, és csak az új információkat tartalmazó beírásunkkal igazoljuk az ellenkezőjét, vagy utalásként a már korábban leírtakra hivatkozva másoljuk be a beírója nevét és a bejegyzése időpontját!
    – 2. Alapvetően kérjük meg a lektorálókat, hogy 1. alkalommal csak a zűrös részt törölve figyelmeztesse a beírót, hogy az elkövetkező alkalmakkor már a teljes beírását törölni fogják, csak a nevük és az időpont lesz látható, h mindenki tisztában lehessen a működő szankciókkal, és elriasztó példa legyen a jövőre vonatkozóan.
    Viszont az értelmes ellentétes véleményeknek mindenképp adjunk hangot, csak a vagdalózásnak és a gyűlöletkeltésnek ne!
    Elnézve az eddigi beírásokat bizonyos személyek részéről, csak gyűlölködő fröcsögések, és a korábban többszörösen is tényszerűen bemutatott tényekkel szembeni hazugságterjesztés folyik.
    Pl. van olyan Parlamentkörnyéki hölgy, aki minden beírása tartalmilag ugyan az a zagyvaság, sőt, bármilyen cikk után képes ugyan azt leírni.
    Így pl. akár lehetne úgy is jelezni bejegyzéseit, hogy csak annyi jelenne meg,hogy Boda: ua! +1
    Lehet, h darabszámra kevesebb lesz így a komment, de új infókkal lesz tele, és kevésbé fogják a baromságok felzaklatni az olvasókat, akik az információkért olvasnak, nem a hideg-polgárháborű felforrósításáért.
    Az időnket, energiánkat, szellemi tőkénket nem a baromságok ezredszeri cáfolásával kéne vesztegetnünk, hanem kreatívan tudnánk felhasználni egymás fejlődése érdekébe és nemutolsó sorban a KMH színvonalának továbbemelésére!
    Így összességében mindannyian nyernénk rajta, csak a trollok súlya zuhanna. De hát a szólásszabadság sem a trollkodás szabadjára engedését jelenti! Mások véleménye továbbra is a legfontosabb kell legyen, de az nem egyezik meg a trollkodással.
    Azért, hiszen az nem az építőjellegre és az eltérő vélemények megvitatására irányul, hanem csak azok megzavarására, és az adott média tönkretételére, az olvasók dezinformálására törekszik, ami nem lehet célja egy nívós médiának sem!
    Ezt tudatosan fel kell ismerni és ennek tudatában eljárni a trollokkal!
    Hiszen az ugyan az, mintha valaki 10percenként küldene bejegyzést csupa értelmetlen egy betű ismételgetésére, mint pl. aaaaaaaaaaaaaaa őőőőőőőőőőő. Nyilván ezeket is mind törölni kéne, érdemes, ahogy az általam korábban vázoltakat is, különben nyilvánvalóan szinvonalzuhanást eredményeznek és érdektelenné tennék a többi cikket és véleményt is.

  • orbánvektor
    2016 október 11
    12:57 du.
    Beírása alapján, látom, hogy elvan maradva. Gondolom a komcsi diktatúrában élt.
    Ez a lap szabad véleményeket gyűjt össze és a szabadság egyik jellemzője, az emberek úgy írnak, ahogy éreznek, nem ahogy azt más mondja vagy ENGEDI!

  • Llanfair
    2016 október 11
    5:51 de.
    Itt van a könyvespolcon a Mein Kampf, valóban, nem olvastam. Valószínű azért mert az egész téma a könyökömön jön ki! Túléltem azt az időt is, apám is megszenvedte, de már 2016-ot írunk és úgy a nácizmus eltűnt a történelem horizontján , mint a többi gyilkos eszme!
    Nem értem miről kell állandóan írogatni és siránkozni.
    Viszont, az a különös, hogy itt senki sem ír a milliós kommunizmus áldozatairól!

  • Moshe Akiva
    2016 október 10
    2:08 de.
    Te szegény, szerencsétlen, szellemi árvízkárosult..
    Tedd még hozzá, hogy most alapítottam meg az egyszemélyes Kommunista Pártot BC-ben!! Nagyfiam, te olyan buta vagy, mint Krisztus a vargát.. 🙁

  • Kedves Llanfair!

    ” Ha szennylap a Népszabadság, akkor a logikád szerint minden magyar újság szennylap. ”

    Nem ismerem az osszeset, de azt a parat, ami olvasok neha, eleg jo. Kicsit hianyolom a mindennapi bekeharc bemutatasat, de tudok egy magyar site-rol, ami ir a bekeaktivistak tomemeszarlasairol is.
    Ami az izraeli hirek eltussolasat illeti, abban talan igazad lehet, de mint mondam, nincs idom az osszes ujsag olvasasara.
    Tehat valamit felreerthettel a logikammal kapcsolatban.

    ” Ma a sajtó a Fidesz kezében van, a csillagokat lehazudják az égről. ”

    Ezt megint eros tulzasnak tartom. Nyilvanvalo, hogy a lopott holmik ugyeben nem fogjak reklamozni mit sikerult aznap lenyulni, de meg ha van direkt kormany-sajto is, fel merem tetelezni, hogy ezerszer jobb, mint a „liberalis”.

    ” Te a nagyon kevés ellenzéki laptól azt várod, hogy dicsérje azt a keveset, amit jó? ”

    Igy van. Ami jo, azt dicserni kene. Nem azert vagyunk ellenzekben, hogy reflexbol ellenezzunk mindent, jot es rosszat. Ha a korrupciot tarjak fel, annak en is orulok. De habzo szajjal uvolteni amikor veletlenul valami jot csinal a masik, az mar elmebetegseg.

    ” Nem az a dolga, a hibákra mutatás a dolga. ”

    Igy van, de ez nem egyezik meg azzal, hogy a jot is kritizalja.

    ” De ha igazad is lenne, akkor sem lehet egy demokráciában elhallgattatni az ellenzéket. ”

    A Neprabsag sajat magat hallgattatta el.

    ” Szeretitek nem látni, hogy a hirdetések megvonása miatt ment tönkre a lap, ami Fidesz utasítás volt. Miért nem akarod látni? ”

    Mert senki sem hirdet olyan lapban, ami 10 peldanyban kel el.

    ” Az emberek nem veszik az újságokat az internet miatt, mégis, a Fidesz kiadványait viszik? Kötelező megrendelni, ”

    Melyik torveny tette kotelezove a FIDESZ kiadvanyainak megrendeleset? Errol meg nem hallottam.

    „… ha kevés, jönnek a hatalmas tőkeinjekciók. Miből, csak nem az adóból, amit a liberálisok is fizetnek? De az Ő újságukra nem jut. Miért nem? ”

    Ma Magyarorszagon minden ujsag dotalva van? Akkor itt az ideje, hogy mind internetes ujsagga alakuljon at.
    Mellesleg, a Neprabsag nem ellenzeki, hanem ellenseges ujsag volt. Egy liberalis lap lenne ellenzeki. A komcsi ujsag ellenseges. Ki az a marha, aki fizeti az ellenseget, az izraeli zsidokon, es a nyugat-europai, valamint az eszak-amerikai bolsikon kivul?

    ” … az emberek nem olvasnak komoly irodalmat, és napilapokat. Szerintem tragédia… ”

    Szerintem is.

    ” Azért ne gondoljátok, hogy akinél van internet, elolvassa a komoly dolgokat is rögtön. Fenéket. Nem arra használják. ”

    Igen, a fiatalsag tobbseget exmeletlen baromsagok foglalkoztatjak. De hat ez az oktatas szinte teljes hianya miatt van igy.

    ” Ha minden újság torzít, akkor kell, amely ellenkező irányba torzít. ”

    Isten orizz! Olyan kell, ami megirja az altala ismert „igazsagot”. Ha nem biztos bizonyos rteszletekben, azt rogton mindjart adja tudtul.
    Pl. ezt a KMH cikket is meg lehetett volna irni jol. Ha mindjart azzal kezdi, hogy a magyar kormany es bizonyos hirugynoksegek szerint csodbe ment a Neprabsag, es aztan hozzateszi, hogy „ugyan nem akarunk konspiracios elmeletet gyartani, de az a gyanunk, hogy …” es utana irja a tobbit. Akkor tudjuk, hogy nem hazudnak, csak gondolkodnak.

    ” Nem, Figyelő csak a náci írókat imádja és védi.”

    Nektek mindenki naci, aki nem ert veletek egyet. Ebbol ki kene gyogyulnotok, mert magatokrol allitotok ki szegenysegi bizonyitvanyt. Meg azok sem mind nacik, akik zsidogyulolok. Pl. Lutherre nagyon nehez lenne rafogni, hogy naci volt.

    ” Ne haragudj, a kábítószerek itt szerintem nem játszanak. A világ mindig kábította magát. ”

    Az igaz, hogy voltak mindig idiotak akik hasznaltak, de manapsag mar horribilis mereteket olt. Mar ott tartunk, hogy a vadkendert megengedjuk, mert szinte mindenki szivja. No es en latok epp eleget beloluk. 30 evesen mar el van hulyulve tole. Mit fog ez olvasni, mi erdekli ot?
    Es akkor hol van meg a tobbi csodalatos szer? Tobb tucatnyi olyat lattam eddig akik mar csak akkor hagytak abba a puder hasznalatat, amikor emberi ronccsa valtak.

    ” Mélyen elítélem a kábítószert, az alkoholmámort és a cigarettát. De a liberalizmus hibáztatása is tévút… ”

    Nem a liberalizmust, hanem a „liberalizmust” hibaztatom. Azt, ami valami furcsa egyevelege a marxizmusnak es a politikai korrektsegnek, megtuzdelve alaposan korrupcioval es hipokritizmussal. Az eredeti liberalizmussal, ami tkp. letrehozta ezt a „csunya-ronda” kapitalista rendszert, nekem semmi bajom nincs.

    ” A gyerekeket mi felnőttek rontottuk el, nem a liberalizmus miatt, hanem mert rosszul neveltük Őket. ”

    Van benne valami. De kik vertek szet szandekosan a csaladot? Kiknek nem tetszenek a nemzeti hagyomanyok, ertekek? Miert volt muszaj agymosni a gyerekeket, hogy nincs Isten, tehat; „kisfiam te magad dontod el mi a jo es mi a rossz neked eppen akkor es ott”?
    Hogyan tudna egy olyan no jol nevelni a gyereket, aki 15 evesen felesegul ment a cocjalis segelyhez, azutan hogy felcsinaltatta magat 14 evesen, aztan azota is arulja a nemi szervet es mindenfele kabitoszert, amit csak tud?

    ” Egyébként sosem dicsértem a “baloldalt”, de azt tartom, nagyobb volt alattuk a béke és a szabadság. ”

    Igen. Lasd pl. milyen jol mukodik Amerika is. Kozel 40 millio van cocjalis segelyen, kozben minimum 15 millio illegalis dolgozik az orszagban. A cocjalis segely szarra sem eleg, tehat aruljak a drug-ot, es a nok a nemi szervuket is. Kenyelmes, jo eletforma, beke van.
    Most hogy a Trump ennek veget akar vetni mar gyilkosssagal fenyegetnek azok, akik ezt az eletmodot egyuttal eletceljuknak is tekintik.

    ” Szerintetek a liberalizmus tehet mindenről, közben azt mondjátok, hogy alig van liberális Magyarországon. ”

    Lasd fenn a kulonbseget a liberalis es a „liberalis” kozott.

    ” Milyen alapon tesztek minket felelősé az ország helyzetéért? ”

    Szemely szerint nem teged, hanem a „liberalis” vezetoket. Ok loptak el az orszag nagyobbik reszet.

    ” Ha tíz millió ember gondolkodik és cselekszik, egy maroknyi kormány nem tudja tönkretenni az országot. Ha meg tudja tenni, akkor nagy baj van a néppel. ”

    Ez igaz. Sajnos azonban ez mindenhol igy megy. Le kellett butitani az uj nemzedekeket szep sorban, hogy engedekeny birkak legyenek, ne erdekelje oket semmi.
    Vannak itt Kanadaban is olyanok, akiknek total eleguk van abbol, hogy az esetek tobbsegeben semmi kulonbseg nincs a megvalasztandok kozott, de semmit sem lehet csinalni. Meg a fegyveres felkeleshez is kevesen vannak. Nepszavazassal sem tudjak megvaltoztatni a dolgokat, foleg hogy ilyen kerdesben sosem lesz nepszavazas.

  • Kedves Orbanvektor Elvtars!

    Latom, epp azutan ertel haza, hogy vegetert a partgyules. Gondolom nem kell megmondanom melyik partrol van szo.

    Azonban tovabb kell lepni, a te modszereid nagyon puhanyak. Sztalin elvtars nyomdokain haladva sokkal hatasosabb az ilyesmi. Jobb lenne agyonloni mindenkit, akinek nem tetszik valami, nemde? 🙂

  • Llanfair
    2016 október 11
    4:04 de.

    Te valami távolbalátó vagy, hogy tudod mások mit olvasnak, mit hallgatnak? És ne tulajdoníts nekem olyan sértéseket, amiket nem mondtam!

    Én nem mondtam, hogy a Kiskegyed a Bűn és Bűnhődés, de a saját műfajában lehet jó (bulvár). Nem a könnyű műfajok butítják el az embereket, hanem az elefántcsont toronyba vonuló tudósok, művészek.

  • Figyelő A mein kampf olvasása azért jó, mert látja az ember, mennyi agya volt a nácik vezérének, és mennyi lehet azoknak, akik követték. A kommunisták rémtetteiről is mindent tudni. Recskről, Sztálinról, Vörös Khmerekről, Che és Kuba, Kína, a törpe dagadt vezér stb.
    Szerintem sokat hallunk arról is. De szerintem a kettő nem analóg.

  • Moshe Akiva Kedves Moshe Ha nem akarod tudomásul venni, hogy a kormány nem engedte a hirdetéseket, ha nem akarod tudomásul venni, hogy több Népszabadságot adtak el, mint Magyar Hírlapot, Magyar Nemzetet vagy Népszavát, Akkor értelmetlen erről beszélni. A kisebb példányszámú lapban van értelme reklámozni? Ezt nem értem gazdaságilag. Ezt Te sem gondolhatod komolyan.
    Ha a ez neked így jó, akkor a többinek már nincs is értelem.
    Ha nincs harang, nem érdekes a többi huszonhat érv, a harangozás ellen.

  • A kormány értesülésim szerint soha nem szólt bele,hogy egy független lap közölhet-e hirdetéseket….
    Én csak azt tudom,hogy Magyar Hírlapot,Magyar Nemzetet sokszor már kora délután nem lehetett megkapni,míg Népszabadságból,Népszavából még bőven volt a polcokon…..
    A Népszava még tartja magát és őszintén mondom,hogy nem kívánom
    nekik,hogy az előbbi sorsára jusson,pláne,ha van rá igény!
    Mindenki azt olvas amit akar,amit szeret és amit hitelesnek tart!
    és a lapok saját maguk irányítják a sorsukat,jövőjüket,olvasottságukat, a cikkekkel nekik kell megnyerni az olvasókat!

  • Boda Marcsi Rosszak az értesüléseid. Nem először.

  • A javaslatomra érkező reakciókból látszott, hogy kik az érintettek.
    Nem a véleményeket kell korlátozni, hanem a trollkodást – amint azt már korábban kifejtettem. Nyilván ettől rettegnek az érintettek, a deformált hajlamaik miatt.
    Addig, amíg nincs ilyen szűrés, addig a trollok sikeres szándéka szerint , amint ez a bejegyzés is, csak felesleges idő és energia a részemről, a részünkről, azaz a hőzöngő, gyalázkodó figyelők és bodák sikerét, a mi veszteségünket jelentik.
    A trollok szűrése messze áll a vélemény kinyilvánítás- szabadságának kérdésétől, azt csak az ettől rettegő figyelőfélék próbálják azzal összemosni, különben nem lehetnének hatékony trollok.
    Ha hagyjuk őket, akkor az a mi gyengeségünk és az ő sikerük garantálása, a felemelésük.
    Utoljára! Nem a véleményeiket kell kiszelektálni, az jó, ha megjelenik, hanem az ettől független, bár azzal általuk összemosni kívánt trollkodásuk kiszűrése.
    A figyelőfélék sem a véleményuk megjelenését féltik, hanem az azon túlmenő gyalázkodásaik és trollkodásuk elnyilvánostalanítását! Az a KUKAROVATBA VALÓ!

  • Llanfair
    2016 október 11
    5:51 de.

    „Hazai lámpa szerint nem baj, hogy az emberek nem olvasnak komoly irodalmat, és napilapokat.”

    Nem vagy te egy kicsit sznob? Én mindig elolvasom a megyei napilapot, amire a szüleim szoktak előfizetni, és komoly irodalmat is veszek ki a könyvtárból, csak nem szoktam vele dicsekedni.

    Operába nem megyek, mert nincs rá pénzem, de most már nem is szeretnék ilyen sznob mellé ülni, inkább hallgatok itthon Kodályt, Bartókot.

  • orbánvektor
    2016 október 12
    4:32 de.

    „elnyilvánostalanítását!”

    elkelkáposztástalanítottáskodásaitokért. Viccen kívül, többet foglalkoztok a trollkodás üldözésével, mint a normális részekre válasz adással. Illetve, ha a másik oldal trollkodik, mocskolódik, halálosan fenyeget másokat, az rendben van?

  • hazai lampa Sznob is vagyok? Csapd a tobbihez. Azt hiszem, nem tudod a sznob jelenteset. Akkor lennek sznob, ha nem szeretnem, es csak azert jarnek, hogy dicsekedjek vele. De szeretem, tehat nem vagyok sznob. En meg tudnek nehany magyart mondani, akit hallgatok. Nem csak azokat, akikrol olvastam az ujdagban. 🙂 Ha mar!

  • Szuzmarilyam!

    Szegeny Figyelonek meg kellett azt is erje, hogy o troll, es hozong, valamint gyalazkodik. Mik ki nem derulnek a legbekesebb emberekrol is!

  • Llanfair
    2016 október 12
    10:09 de.

    Nagyképű is vagy, tessék, lehet sírni.

    És még van képed azt írni, hogy nem érted, miért támadják a szegény „liberálisokat” (akiknek te állítólag nem voltál párthíve). 12 év kormányban szerinted nem elég, hogy megutáltassák magukat az emberekkel. Mégha abban igazad is van, hogy nem mindenről ők tehetnek kizárólag, de ilyet senki nem is mondott.

    Te 12 nap alatt a legjámborabb emberrel is megutáltatnád magad, ezzel a Tanár úr, kérem-es viselkedéssel. Hátsó padból dobálod a többieket a papírgalacsinokkal, de ha valaki visszaüt, akkor te vagy legjobban fölháborodva, hogy tanár úr, engem a Kovács pofon vágott!

  • hazai lampa Meselj meg, figyelek.

  • hazai lámpa
    2016 október 12
    12:14 du.
    Hm.. Mintha nemrégiben azy írtad volna valamelyik topikban, hogy te mindíg a liberálisokra szavaztál..
    Akkormost, hogyis van ez, ezzel az állandó liberálisozással?

  • hazai lampa Most raerek, valaszolnek. A 12 nap lehangolt, ez nekem 10 perc alatt szokott sikerulni. Nem igaz, hogy mindenki utal, a szomszed kutyaja naponta haromszor is meglatogat. No jo, lehet szerepe van a sonkanak amit kap tolem. Ilyen vagyok, erre a kis idore nem ohajtok valtozni. Ket megoldas van, nem olvasod nagykepu, ontelt irasaimat, vagy elviseled, hiszen letelemwt a belekotogetes. On dont, nem olvas vagy kotoget.

  • falusi,12:53, te még nem hallottál az önutálatról? 🙂
    „Csak azokat az embereket vagyunk képesek igazán gyűlölni akiket valamiért magunkhoz hasonlónak gondolunk, vagyis a másik gyűlölete az önutálat kivetítődése.”

  • falusi
    2016 október 12
    12:53 du.

    Fönt is írtam. A liberális megmondóemberekben csalódtam, meg a neoliberális populizmusban. A rendszerváltás nagy mítosza volt, hogy az embereket mostantól a valódi teljesítményük után fizetik, kapják a bevételt a vállalkozásukban. Meg hogy egy valódi piaci versenyben elvileg bárki sikeres lehet, nem csak a multicégek.

    Ehhez képest 2000 után mit láttunk? A régi arcok meg a gyerekeik lettek „sikeres” vállalkozók, sokszor nulla tehetséggel. A kkv-k, családi gazdálkodás meg szitokszóvá váltak neolib körökben. Hozzáteszem a fidesznél meg ezek voltak a véres kard, amit körbe lehetett hordozni.

  • hazai lámpa
    2016 október 12
    2:00 du.
    Lámpácska.
    A rendsqarváltás körüli problémákat nemkéne a liberálisokra kenni.
    A köralakú bútordarab körüli tárgyaláoknál ők voltak az egyetlen párt, akik követelték (hiába) hogy az egykori pártállam egyetlen képviselője se kaphasson semmiféle mandátumot. Leszavazták őket. Az MDF is, az MSZP is, a Fidesz is, de még az akkori KNDP is. Gyakorlatilag ellenzékként működtek-több kevesebb sikerrel törvények és határozati javaslatok benyújtásában. Kilencvennégyig labdába sem rúghattak. Horn bevette őket a kormányba, -pedig megvolt bőveb a saját kétharmada. Ha nincs a váltás környéki káoszból eredeztethető gazdasági mélyrepülés, az SZDSZ ellavírozhatott volna az MSZP farvízén. Fidsz jól látta meg, hogy fiatal liberálisokként sokáig nem lesz lehetőségük komolyabb pozíciókhoz hozzáférni, így eleinte csak óvatosan, később egyre keményebben kezdték el ekézni a liberálisokat. Tipikus esete ez annak, mikor a diák beviszi az erdőbe a tanarát..
    Orbánék azt is tudták, hogy az SZDSZ jóval komolyabb intellektuális ellenfél, mint az MSZP. Megindőltak a harcok. Köszönhetően a Bokros csomagnak, közel három évig volt rá pénz, paripa, fegyver. És a fijjug nem voltak szégyenlősek, már akkor sem. Talán rémlik, amikor Pokorni III/III-asozott, és valaki beszólt neki, hogy kérdezd meg apádat.. Nem véletlen, hogy attól az időtől kezdődően Orbán alig vett részt az Országgyűlésben, kérdésekre a miniszterei válaszolgattak, vagy a szóvivő.
    Elméleti kérésekben komoly távolságok voltak az SZDSZ és az MSZP elképzelései között, és-sajnos- egyik társaságban sem voltak „igazi” politikusok, akik kompromisszumokat tudtak volna elérni, higgadtan tudtak volna érvelni. Egy idő után az apró sebek elfekélyesedtek, így a hangnem is egyre durvább lett a Parlamentben. Rátett erre egy lapáttal a Fidesz, illetve kezdetnek a vereség utáni Sportcsarnokbeli Orbán beszéd, mármint, hogy ” a haza nem lehet ellenzékben” És onnéttól lettlégyen az bármi, helyes, vagy sem, jó, vagy kevésbé jó, a Fidesz keresztbetett. Az addigi fegyvertársakat, mint MIÉP, Kisgizdák, Orbánék szépen bedarálták, ahogy az MDF-et is..
    Kétezerhatban, mikor az MSZP-SZDSZ nyert, kiváltságokat akartak maguknak,- amit részben megis kaptak, ám élni nemtudtak vele. Hülyébbnél hülyébb ötletekkel álltak elő, vagy olyasmikkel, ami akkor és ott kivitelezhetetlen volt. Viszont minden vitánál érvként hozták fel, hogy nélkülük nem lenne az MSZP sem kormányon. Gyurcsány nagyon az orrukban volt, mert egyéni vitákban lemosta őket, belekötni nemtudtak, mert nem adott rá okot.. Akkor jött az Őszödi beszéd. Az többet ártott a liberálisoknak, mint a maszopnak. Addíg próbáltak megélni belőle, amíg teljesen lenullázták magukat, meg is szüntek. Igaz, előtte elérték, hogy Gyurcsány lemondjon.
    Kétezerhattól gyakorlatilag egy sértődött „írástudó” társaság volt a liberélisoké. Most nem megyek bele abba, hogy mennyire más, mennyire téves volt az SZDSZ liberalizmus-képe, de részben annak is köszönhető a bukásuk.
    Hirtelenjében, mert közben nézem a Mexico vs Venezuela U17 lányfoci VB-t.

  • falusi
    2016 október 12
    3:12 du.

    Köszönöm, történelemkönyvem nekem is van. Én nem az egész rendszerváltást kenem a liberálisokra, de mivel őket ismerem, őket tudom kritizálni.

    Az egy dolog, ha bukik a rendszer, mert nem volt működőképes, és a hirdetői vele buknak. De Kuncze meg a többi soha nem hitt a polgári középosztályban, én ezt látom utólag. A helikopteres Kóka nem a mélyrepülése volt a pártnak, hanem valódi arca a Pannon pumával meg a kiskőrösi völgyhíddal.

  • hazai lámpa
    2016 október 12
    3:58 du.
    Lámpácska.. Kuncze volt a legjobb arc az egész libernyák társaságban.. Kósa már Gyurcsány kreálmánya.. Merthogy -mint Gyurcsány- politikai karrierje (?) előtt szerezte a vagyonát ő is.
    Ps. Amit írtam, nemtom, hogy ott van-é a történelemkönyvekben, ti, magánvélemény.

  • Elvtársak!
    Csak a Népszabadság szűnt meg !— Egyenlőre!
    Mert a vége az lesz : a népszabadság újra meg fog jelenni,csak egy kis tárgyalás kell a szerkesztőség és a tulajdonos között.De ilyen egyezkedésben ügyesek a fiuk és megoldják a feladatot.
    Ügyes fiú üdvözlettel

  • „Llanfair 2016 október 11 5:51 de. —
    …. Viszont, az a különös, hogy itt senki sem ír a milliós kommunizmus áldozatairól!”

    Nyugi, öregem, vannak sokan akik írnak. Személy szerint én is, bár nem akarom személyemet tömjénezni. Olvasni kell csak. Keress rá pl a gugli keresőben.
    Egyébként a komcsi utódpárt /mszp/ ugyan lassú de biztos bukása, eltűnése is éppen ezzel függ össze, az emberek pár év félrevezetés után mára már rájöttek végleg, milyen emberek a kommunisták, hiába van mszp meg átnevezett más posztkomcsi törpepárt.

  • Azért elég vastag bőr van a komcsik pofáján, rezzenéstelenül tudnak nagyon-nagyon pofátlan hazudozásokat és csúsztatásokat kiötleni. Azt már nem mondom hogy túl ügyes a hazudozás, mert értelmes ember pillanatok alatt átlát rajtuk.

    Itt van példának okáért ez a népszabadság ügy. Kóka elvtárs, nagyot bukott miniszter olthatatlan vágyat érez hogy nyilatkozzon, jártassa a lepcses hazug pofáját. Különösen azután hogy Rogán helikopterezett.

    Nagyon érdekes állatfaj tehát a kommunista, mert kókadt elvtárs Rogán helikopterezése kapcsán rögtön „üzletember” meg „magánvagyon” dumákat ad elő….
    Valaki kérdezze meg már ettől a [email protected]ól, akkor miért nem üzletember, amikor a szinte senkit nem érdeklő, veszteséget-veszteségre halmozó posztkomcsi lapot bezárják ???

    Miért hazudsz elvtárs ?
    Ja, hogy ebből áll az életed.

  • Czink, Czink!
    Legalább lélegzetet vegyen két poszt között, ha már a gondolkodás nem megy.
    A Népszabadságot a felhalmozott tartozásával együtt vette meg az osztrák befektető, és azóta nyereséget termelt (értsd, folyamatosan csökkent a tartozás). Piacvezető volt a magyarországi napilapok között. Éppen a kormányzati szennyest teregette ki. A közelmúltban új munkatársakat vettek fel, fejlesztettek. Maga ahogy megszüntették, egyáltalán nem etikus, de valószínűleg jogszabályokba is ütközik. Egyenlőre az előfizetők pénzét sem tudják visszafizetni. Őrült Vezérünk évek óta nem nyilatkozott nekik.

  • terminus, terminus !
    Te annyira hülye vagy, hogy mutogatni kellene.
    Veszek lélegzetet, látod, és szép nyugodtan, miközben eligazítalak.
    Nyereséget termelt volna a Népszabadság…. no akkor ezt olvasd el, ezt a tulajdonos mondja:
    „Heinrich Pecina: gazdasági okai vannak a Népszabadság megszűnésének” , „A Népszabadság az elmúlt tíz évben csak veszteséget termelt, a példányszám drasztikusan csökkent, mivel az emberek már nem érdeklődtek az újság iránt – mondta a lapot is kiadó Mediworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partnersnek vezetője.”
    http://www.dehir.hu/belfold/heinrich-pecina-gazdasagi-okai-vannak-a-nepszabadsag-megszunesenek/2016/10/15/

    Egyébként már évekkel ezelőtt figyelmeztettek hogy baj lesz:
    „Meddig csökkenhet még a nyomtatott lapok példányszáma?” , „A HVG zuhan” , „A Népszabadság is zuhan” ezt már 2014-ben megírták:
    http://444.hu/2014/05/23/meddig-csokkenthet-meg-a-nyomatott-lapok-peldanyszama/

    A nem balos nyomtatott lapok száma is csökkent, de a fenti kettőé nagyon-nagyon. Megdöglöttek a régi elvtársak, nincs aki vegye a korszerű látszatba burkolt kommunista agit-prop anyagot, ez van, vegyétek végre tudomásul.

    Persze, van kormányzati szennyes, meg ki is teregetik, Népszabadság nélkül is, és ez is helyes. De lebegjen szemed előtt, mikor erről írsz, posztkommunista férgeid, kik 2010-ig garázdálkodtak itt, /bár ők ezt kormányzásnak nevezték/, akiknek te a s@…t nyalod, a mai kormánynál sokkal-sokkal nagyobb gazemberek voltak.

  • Orbánvektor:

    A Czink , Moshe , Tóthpéter , Charli , Bodamarcsi , Orsós stb. fizetett vagy önkéntes náci illetve fasiszta agitátorok ellen nem segít az ha szónélkül hagyjuk őket.

    Ők mindenféleképpen írni fogják a kilométeres mocskolódásaikat.

  • Chris:
    Miért tűröd hogy ez a patkány Czink „féregnek” titulálja a hazai ellenzéket ??

  • Czink
    2016 október 18 Őrült Vez
    2:41 de.

    Most meggyőzött! Bocs, nem!
    Itt felesleges szajkózni Őrült Vezérünk, és talpnyalói kilométeres hazugságait!

  • Ha már a nácikról van szó, véleményem szerint azokhoz legközelebb a komcsik állnak, a régi komcsik és mai követőik. Akikből van itt jó adag, mint látom.

    Én természetesen visszautasítom az efféle alattomos vádaskodást, a nácikhoz semmi közöm. Polgári, jobbközép, szélsőségektől elhatárolódó pógár vagyok.
    Persze itt a visszafogottság nem követelmény, ezért lehet, teszem azt, hogy egy politikai gyűlésen mindezeket a gondolatokat más stílusban, visszafogottabban, de tartalmat tekintve lényegében egyezően adom elő….

  • Geyza
    2016 október 18
    9:51 de.

    Talán azért, mert Chris nem rendőr, hogy odaálljon minden egyes hozzászólás mellé. Ha cink rendszerszerűen csinálja ezt a mocskolódást, akkor majd te figyelmeztetheted Christ!

    Amúgy mielőtt elájulsz önnön liberális nagyságodtól, azért szólok, hogy te nem a fidesz propagandát üldözöd, hanem a jobboldali embereket.

  • hazai lámpa 2016 október 20 11:12 de.
    „Ha cink rendszerszerűen csinálja ezt a mocskolódást”

    Neked is elment az eszed. Ha valaki valami neked nem tetszőt ír, az mocskolódik, teszerinted. Echte komcsi mentalitás. Ugyanez a viselkedés, mikor a forradalmárokat a komcsi úgymond „köztörvényes bűncselekményekért” ítéltette el, hogy az ünnep aktualitásához kapcsolódjunk.

    Ti komcsik egy dologra totálisan képtelenek vagytok: a tietektől eltérő véleményt, gondolkodást elfogadni.

    Ti liberálisok lennétek ???? Ne röhögtess….. 1990 után jópár sz@…házi komcsi kitalálta, elterjesztette magáról, hogy ő úgymond „liberális” mostantól, és erről mindenkinek Márai jut eszébe aki olvasta.