Új Idők?

2016 október 9 8:00 de.53 hozzászólás

A Népszabadság tulajdonosa – az osztrák Mediaworks nevű magánvállalat – kegyetlenül, az újságírókat, dolgozókat és az olvasóközönséget semmibe véve függesztette fel a Népszabadságot. A lap túlélte a magyar történelem elmúlt hatvan évének viharos évtizedeit, most azonban egy külföldi cég szüntette be, gazdasági érvekre hivatkozva.

Tudjuk, hogy ennél sokkal több áll a Népszabadság felszámolása mögött. Ugyanakkor azt is el kell ismernünk, hogy ez lehet a sorsa bármely olyan médiaorgánumnak, melynek létezése és jövője a magántőkétől függ. Az elmúlt években egyre több közösségi, önkéntes alapon szerveződő lap jelent meg Magyarországon és a magyar diaszpórában is. Egy kimondottan nehéz politikai és társadalmi környezetben próbálnak olyan embereket, témákat, eseményeket és folyamatokat bemutatni, amelyek másképpen el lennének hallgatva.

A szociális igazságról, a kritikus szemléletről és a társadalom peremén élő emberekkel való alulról építkező párbeszédről van szó.

A kihívásunk, hogy ne csak egymástól elkülönítve dolgozzunk kisebb olvasottságú, értékelvű rétegújságokon, internetes lapokon és blogokon, hanem együttműködve, egy széles közönséget megszólítva járuljunk hozzá egy Új Köztársaság felépítéséhez.

A közösség kezében van a szabad magyar média további sorsa. Egy új magyar köztársaság kikiáltásának első lépése egy ütőképes, szabad, értékelvű és aktivista médiavilág létrehozása.

Christopher Adam, Kanadai Magyar Hírlap, főszerkesztő
Csókás Máté, Munkások Újsága, főszerkesztő
Derecskei Zoltán, szerkesztő
Kalmár Szilárd, szerkesztő

screenshot-2016-10-09-at-7-42-23-am

53 hozzászólás

  • Orsós Elemér

    Ime, a nol.hu megnyitásával a következő közlemény olvasható:

    „Sajtóközlemény – Sürgős

    A PLT-vel és új székhelyével a Mediaworks korszakváltás előtt áll

    A következő feladat: a Népszabadság üzleti modelljének újraformálása

    2016. szeptember 30-án a Mediaworks Zrt. megvásárolta a Pannon Lapok Társaságát, ezzel a Médiaworks valódi regionális kiadóvá vált, markáns jelenléttel a sportlapok és magazinok piacán. A napokban zajlik a Mediaworks budapesti operációjának Budapest, Bécsi út 122-124. szám alatti, a Népszabadság-épületben újonnan kialakított és költségtakarékos székhelyre történő költözése, ahol több mint 400 munkahely került kialakításra.
    Mindez lehetőséget teremt a stabil gazdasági alapok megteremtésére, ami a minőségi újságírás legfőbb garanciája.

    A bevételek növekedése és a menedzsment költségcsökkentési intézkedései ellenére a Népszabadság esetében ez idáig sajnos nem sikerült megteremteni a pénzügyi eredményességet. Ennek, a jövőbeli sikeres üzleti modell meghatározása útján történő elérése a menedzsment kiemelt feladatát kell, hogy képezze.

    A jelenlegi üzleti modell működtetésével a Népszabadság a teljes cégcsoport eredményeit negatívan befolyásolja, és ez várhatóan hosszú távon így maradna, amennyiben működése nem kerül teljesen új alapokra. A cégcsoport és több mint ezer munkavállaló hosszú távú jövője, valamint a cégcsoport kiadványai a szerkesztőségeken, az olvasókon és a gazdasági sikerességen múlik.

    A Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 %-kal, azaz 100.000 példányt meghaladó mértékben csökkent. Ennek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és az idei évben ez idáig szintén jelentős veszteséget halmozott fel.

    A Népszabadság jövője érdekében a Mediaworks menedzsmentje arra fog összpontosítani, hogy az iparági trendeknek leginkább megfelelő üzleti modellt találjon a lap számára. Ennek keretében a jövőbeli működés biztosítása céljából konzultációt kezdeményez az érintettekkel.

    Azért, hogy valamennyi érdekelt teljes mértékben ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni, a Népszabadság kiadása valamennyi formájában (beleértve a nyomtatott és az on-line kiadást is) a mai nappal, az új koncepció kialakításáig illetve megvalósításáig, felfüggesztésre kerül. A fentiek következményeként az érintett területhez rendelt munkavállalók a munkavégzés alól felmentésre, míg a szerződéses partnerek szolgáltatásai időlegesen felfüggesztésre kerülnek.
    Annak ellenére, hogy a Népszabadság Szerkesztőségi Statutuma a terület 2015-ben történt reorganizációja és Mediaworks Zrt-be integrálása következtében már nincs érvényben, a Mediaworks konzultációt kezdeményez az érintettek képviselőivel.

    A Mediaworks nagyra becsüli előfizetőit, és ahogyan a múltban, most is a legnagyobb gondossággal és odafigyeléssel jár el velük kapcsolatban. Ennek megfelelően az elkövetkező napokban kiemelt feladatának tekinti az előfizetőkkel történő kapcsolatfelvételt, felajánlva számukra, hogy a Mediaworks portfóliójába tartozó egyéb kiadványok előfizetése vagy a felfüggesztés időtartamára eső, már megfizetett előfizetői díj visszatérítése közül válasszanak.
    Az előfizetők számára állandó e-mail és telefon elérhetőség áll rendelkezésre (telefon: 06 40 510-510; e-mail: [email protected]).

    A Mediaworks Zrt. a Társaság megbízott vezérigazgatójává Katona Viktort nevezi ki, aki jelenlegi, pénzügyi vezérigazgató-helyettesi és operációs vezetői feladatköre mellett veszi át a vezérigazgatói pozícióból saját kérésére távozó Rónai Balázs feladatait.

    A jelenleg tervezett évi 25 milliárd forint forgalmával és közel 1.150 munkavállalójával a Mediaworks és a PLT tizenkét megyében (Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Heves, Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Fejér, Vas, Veszprém és Zala) rendelkezik regionális sajtókiadvánnyal. A regionális sajtótermékek a társaság legnagyobb bevételi forrását adják, 50%-ot meghaladó részesedéssel. A Mediaworks-PLT csoport által értékesített napilapok kb. 75%-a regionális napilap. Ezen felül a cégcsoport országos napilapokat és magazinokat is megjelentet”

    NO comment!

  • A Mediaworks tulajdonosa -változatlanul- a Heinrich Pecina bécsi üzletemberhez köthető Vienna Capital Partners (VCP).
    Akkor most?
    Az osztrák kormányt vádolják a „médiaszabadság megsértésével”?
    „2015. június 2-án az MSZP pártalapítványa eladta 27,65%-os, a munkatársak egyesülete pedig 1,42%-os részesedését a Mediaworks-nek!”
    Akkor?
    2015-ben az MSZP és a firkász munkatársak már tisztában voltak azzal, hogy folyamatosan veszteséget termelnek, így szabadulni kell a tulajdonrésztől? Mert különben, minek is adták volna el? És miért pont a FIDESZ-barátnak nem mondható osztrák VCP-nek?

  • Orsós Elemér és abwind
    Nem kell az igét hirdetni, főleg nem hamis próféta módjára !
    A Népszabit kivégezték, mert nem jutott jól fizető hirdetésekhez, valamint a Magyar Hírlapot, Pesti Srácokat, Lokált vidáman hízlalja a kormány.
    A Kanadában élő újságírókat pedig tisztelettel emlegessétek a szolidaritásukért és óvakodjatok a kioktatásuktól !

  • Pár megjegyzés:
    – A Munkások Újságja – ha jól tudom – egy (pártoktól független) marxista (hangsúlyozottan online) kiadvány. Kimondottan nívós. (Értelmiségiek olvassák, a „munkásokra” csak a neve utal.)
    – A Népszabadság kapcsán rengeteg ökölrázás és fasisztázás történt, de azért lassan tisztul a kép, főként az első két komment elolvasása után.
    – Hát van nekünk egy NÉPSZAVA c. napilapunk is, miért nem köréje tömörülünk? Ez a munkásokújságozdi ismét a megosztás irányába mutat!
    – A Magyar Köztársaság államformájának módosítására/megváltoztatására való utalás egy merész kijelentés. Pláne Kanadából! Gondoljunk arra, hogy nemrég a tíz fiatal magyar ösztödíjas Kanadába érkezésekor kigyók-békák potyogtak az égből…!

  • Én meg ezt olvastam a Face-n:

    „Jó kezekbe kerül a Népszabadságot is kiadó Médiaworks Zrt !!!
    ***********************************************************
    „A Fidesz-közeli Duna Aszfalt valóban megkötötte a szerződést a Népszabadságot is kiadó Mediaworks Zrt. felvásárlásáról – tudta meg a Népszava. A tranzakciót a lap szerint már csak a Duna Aszfalt igazgatótanácsának kell jóváhagynia.

    A vállalat eddig a Heinrich Pecina tulajdonában lévő osztrák cégcsoport, a Vienna Capital Partners tulajdonában állt. A Mediaworks kiadványai közé tartozik a Népszabadság mellett a Nemzeti Sport, a Világgazdaság és több mint húsz megyei újság.

    A Blikk emlékeztet: a Duna Aszfalt tulajdonosa az a Szíjj László, akinek rengeteg közös vállalkozása van a felcsúti polgármesterrel, Mészáros Lőrinccel.”

    A Duna Aszfaltnál valószínûleg nagyon értenek a lapkiadáshoz !!!”

    Akkor most?

  • Tüske Zsófia

    a Népszabadság adósságáról az alábbi cikk – Hont András írta – adja az eddig legátfogóbb képet:

    http://hvg.hu/itthon/20161008_neprabsag_hont_andras_nepszabadsag_sajtoszabadsag_cenzura

  • Ha nem ismernénk egy két ékes hozzászólót, akkor felvetődne a kérdés, hogy ők nekifutásból ilyen ostobák vagy csak hivatalból próbálják trollkodásaikkal eltorzítani az igazságot?
    Tehát összegezzük: A kommunista, ráfizetéses Népszabadságot megmentette az objektívan kiegyensúlyozott, semleges, apolitikus, egészséges piaci alapokon működő konzervatív tőke, amit majd a megkérdőjelezhetetlen média mogul Mészáros Lőrinc ugyanazon a néven újraéleszthet és minden végre jóra fordul… Kijelentik továbbá, hogy azon lesznek, hogy a nagy ellenfél a Magyar Idők olvasottságát igyekeznek tiszteletben tartani, ezzel biztosítva a média egyensúlyt Magyarországon.
    Nem tűrhető viszont akármilyen szamizdat jellegű belekotnyeleskedés, de nem ám. ,

  • A Népszabadság ezzel-azzal tiszteletlenül célozni próbált a Vezér egy-két talpig becsületes (csakis talp fölött gazfickó) stromanjának és csicskásának anyagi ügyleteire. Most a lap papíralapu és on-line kiadását – természetesen kizárólag piaci okokból – hirtelen felfüggesztették, internetes archívumát elérhetetlenné tették.
    Nem értem, a cikk miért tartja ezt problémának?
    Elvégre egyelőre még csak agyon sem lőtték az újságírókat „ismeretlenek” a házuk kapujában, holott az ilyen kifinomult „kritika” – ezt akár maga Putyin is tanusíhatná – bőven beleférne „iliberális” demokráciába.

  • Tüske Zsófia

    kis segítség azoknak, akik szeretnék a Népszabadság archívumát olvasni:
    http://444.hu/2016/10/10/igy-lehet-ma-elolvasni-a-nepszabadsag-cikkeit-peldaul-a-rogan-antal-helikopterezeserol

  • A Magyar Távirati Iroda 14 éve erről tudósított.

    Budapest, 2002. augusztus 12. (MTI) – Orbán Viktor volt miniszterelnök hétfőn kihallgatást kért Mádl Ferenc köztársasági elnöktől, mert megítélése szerint a magyar sajtó szabadságát sorozatos támadások érték, s súlyos helyzet alakult ki.
    Erről a volt miniszterelnök titkársága közleményben tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
    “A találkozón Orbán Viktor kifejtette azt a véleményét, hogy az elmúlt időszakban a Magyar Televízióban történt jogsértések veszélybe sodorták a közszolgálati csatorna pártatlan és független működését” – áll a Hende Csaba, Orbán Viktor kabinetfőnöke által jegyzett sajtóközleményben.
    Eszerint a volt miniszterelnök felhívta az államfő figyelmét arra, hogy “a vitatott személyi döntések következményeként még egyoldalúbbá válhat a magyar televíziós tömegtájékoztatás”. Orbán Viktor véleménye szerint ezzel tovább fokozódik “a magyar média amúgy is súlyos kiegyensúlyozatlansága”.
    A volt kormányfő hangsúlyozta: “ezek a fejlemények súlyosan kedvezőtlen hatást gyakorolnak a magyar demokrácia és jogállamiság bel- és külföldi megítélésére”.
    Orbán Viktort mindez aggodalommal tölti el – áll a közleményben.
    A volt miniszterelnök azzal a kéréssel fordult a köztársasági elnökhöz, hogy “alkotmányos jogkörével élve vesse latba befolyását a törvényes viszonyok, a sajtó szabadságának helyreállítása érdekében”.
    (forrás: http://24.hu/belfold/2016/10/10/orban-veszelyben-a-sajtoszabadsag/)

  • kedves Orsós!(Figyelőnek is..)

    Nagyon jó,hogy az osztrák cég nyilatkozatát idézte,ami nevetségessé teszi az üldözési mániás idióták alaptalan vádaskodását!
    Ha egy lap pár év alatt 5 milliárdos adósságot halmoz fel és
    74%-kal esik vissza a forgalma(vásárlása!)akkor az EGYÉBKÉNT OSZTRÁK cégnek joga van lépni!!!!!Sajtószabadság van,nem a kormány szüntette meg a lapot,hanem a szerkesztők…..ez az igazság!
    Aztán,hogy a sok egyéb baromság,hazugság mellett az is igaz,hogy pár napja a Rogán Antalt veséző,rágalmazó cikk…mind a Blikk-ben mind a Borsban megjelent,-tehát semmi köze a népszabadság évek óta felhalmozott mínuszához- és érdekes módon ezt a két lapot rengetegen veszik….(akkor is ha az esküvői légi és földi fuvarozást Rogán feleségének a cége állta..!)
    Egyszer már kereshetnék a hibát a „saját készülékükben”,mert egyre nevetségesebbé válnak….!

  • Kiegészítés a gyengébbeknek:
    a szerkesztők tevékenységére,hiteltelenségére,több cikk érdektelenségére gondoltam,ami a lap megszűnéséhez vezetett….
    Aztán le kéne szúrni a” hűtlen” baloldali olvasókat,hogy miért nem vásárolták kellő mennyiségben az újságot!
    na részvétem!!!

  • Boda Marcsi
    bárhol,
    bármikor,
    bármire.

    🙂
    Ez már olyan mélység, amivel nem szállok vitába!

  • Christopher Adam

    Terminus,

    Boda Marcsit úgy látszik nem érdekli a konzervatív szerkesztők és jobboldali lapok véleménye sem, ahol keményen kiálltak a Népszabadság mellett–ilyen például a Heti Válasz, a Mandiner és a Magyar Nemzet. Ő egyedül a pártközpont ledurvább propagandájára vevő.

    Most már legalább tudom, hogy TÉNYLEG voltak magyarok, akik véresszájjal szolgálták a korábbi diktatúrákat. Eddig valahogy mindig nehezen tudtam elképzelni, még akkor is ha tudtam, hogy volt ilyen.

  • Orsós Elemér

    mavtelep
    2016 október 9
    1:38 du.

    „Orsós Elemér és abwind
    Nem kell az igét hirdetni, főleg nem hamis próféta módjára !”

    Ezt most komolyan gondolod? Én csak jóhiszeműen pótoltam amit a szerző a „tárnyilagos” közléséből kifelejtett, az EGÉSZ végig idézet volt, az utolsó mondatból nem tűnt fel hogy, semmi véleményt nem nyilvánítottam? Miért kell ennyire elvakultnak lenni?

  • Orsós Elemér
    Sorry, de miért gondolod, hogy a négy újságíró nem tudja azt, amit Te a netről olvastál le ?
    Baromi fárasztó, hogy folyamatosan magyarázzátok a bizonyítványt, ugyanolyan módszerekkel mint anno a váll.párttitkárok. Arról nem is beszélve, hogy ha az MSzP kormányoz akkor azért hibás, ha ellenzékben van, akkor azért.Ha jól emléxem Horn Gy. nem tiporta el a Fideszt, de a Fidesz el akarja tiporni a baloldalt.
    Igaz, manapság már nem köztársaságban élünk…

  • Orsós Elemér

    mavtelep
    2016 október 10
    2:10 du.
    Sorry, és Te miért gondolod hogy, az összes olvasó tudott az MNO által kiadott közleményről, elég ha csak az a négy újságíró tud róla? Jól emléxel, Horn Gyula talpig úriember volt, de csak Gyurcsányhoz képest, aki még azt is elrendelte, hogy megvonja azoktól az önkormányzatoktól az állami támogatást akik nem mondják le parancsára a Magyar Nemzet előfizetését. Baromi fárasztó hogy, elhallgatjátok vagy elferdítitek a tényeket. DE, köztársaságban élünk, nem kellett volna a nép bizalmát elhazárdírozni, mert ugyanennyi rátok adott szavazattal most nem kellene nyalogatni a sebeiteket és a Magyar Nemzet vagy a Magyar Hirlap torján most Ti vigadhatnátok! Miért nem tudtok belenyugodni hogy, az általatok áhított kapilalizmus nem ideológiai, hanem szigorúan csak profit alapon hajlandó működni? Mert a párt titkár 89-ben nem ezt igérte?

  • C.Á.!

    ha tényleg voltak jobboldali lapok, amelyek kiálltak a Népszabadság megszüntetése ellen(szép gesztus..),akkor ugyan mi a probléma?,talán mégsem Orbán és a kormány vétke…a megszűnés!van egy kis ellnetmondás…
    Egyébként, ha netán figyelemmel kísérné (régóta!!!)a korábbi hozzászólásaim,talán rájöhetett volna,hogy soha nem szolgáltam a
    korábbi komcsi.,szoci diktatúrákat,mert akkor tényleg az volt!
    Most sem vagyok elfogult bár most nincs diktatúra!,csak a sajátomon kívül többek véleményét
    tolmácsoltam,tényekkel érvekkel!
    Azon,hogy itt ezt sok fanatikus gyűlölködő nem érti nem csodálkozom,de,hogy egy főmunkatárs sem,hát az nem semmi…!

  • Kiegészítés!

    Egyébként a Heti Válasz jobb-közép lap,a Mandiner nem jobboldali,és a Magyar Nemzet a Simicska- Orbán affér… óta szintén nem tekinthető egyértelműen jobboldali lapnak(lavírozik jobbra-balra),a sérelmek…hatására sokat változott….de mindezek ellenére,nem az én és a többség problémája a megszűnés,(piacgazdaság van!)én csak a véleményemet írtam le,és változatlanul nem kapok sírógörcsöt a megszűnés miatt,se honoráriumot egyik oldalról sem!

  • Kedves Orsós!

    Gyurcsányhoz (meg többekhez képest…)valóban sok az úriember…!!!Így igaz!!!meg ugye van aki le tudja vonni a hibáiból a konzekvenciát,van aki nem…Ilyen egyszerű!

  • Kedves Boda „Többség” Marcsi!

    Kis kutyám, heves vérmérsékletű. Mikor kicsi volt, már akkor is minden nála nagyobbat megugatott, de többnyire elbújt a lábam mellé, vagy mögé, és onnan csaholt. Közben megnőtt, és már egyedül kiáll magáért.
    Ne bújjon mindig a „többség” mögé, ennél már nagyobb lány!
    Amúgy, meg ki ez a többség (bolsevik?)?
    Magyarországon meg nincs igazi piacgazdaság, sőt egyre kevésbé van az. Éppen a média is jó bizonyíték arra, hogy a hatalom hogyan nyúl bele, és teszi tönkre a piacot.

  • terminus!
    Valóban nincs min vitatkozni,a baloldal tényleg régen elképzelhetetlen mélységbe süllyedt,ezt több normális baloldali ismerősöm is elismerte,erről csak ők tehetnek…..ha egy tisztességes csoport születne,akik tömegeket vonzanának és
    pártszintre emelkednének,gratulálnék!Ehhez idő kell és nem kevés…!A választásokig nem sok esély van rá!
    A többség nincs mélységben szerencsére és ahogy elnézem ez így is marad!
    Ez van!

  • Javaslat!

    Mivel rendszeresen trollkodnak egyesek, és szellemi törpe provokálásukkal energiákat, szellemi tőkét pocsékolunk a baromságaikra, ezért azokat a beírásaikat ignorálni kellene, mert,ha nincs rá reakció, akkor értelmük sem lesz itt a baromságaikkal rontani a levegőt. Amúgy szerintem ilyen esetekben velejükig rothadtak, hiszen nem építő a szándékuk, hanem köztörvényes: izgatás, zaklatás, molesztálás, a nyugalom megzavarása.
    A következő módon: közvetlenül semmiképp se reagáljunk, hanem ha tennénk, ahelyett egy üres fejet szimbolizáló (0)-t írjunk a neve után beírásunkba, és csak az új információkat tartalmazó beírásunkkal igazoljuk az ellenkezőjét, vagy utalásként a már korábban leírtakra hivatkozva másoljuk be a beírója nevét és a bejegyzése időpontját!
    – 2. Alapvetően kérjük meg a lektorálókat, hogy 1. alkalommal csak a zűrös részt törölve figyelmeztesse a beírót, hogy az elkövetkező alkalmakkor már a teljes beírását törölni fogják, csak a nevük és az időpont lesz látható, h mindenki tisztában lehessen a működő szankciókkal, és elriasztó példa legyen a jövőre vonatkozóan.
    Viszont az értelmes ellentétes véleményeknek mindenképp adjunk hangot, csak a vagdalózásnak és a gyűlöletkeltésnek ne!
    Elnézve az eddigi beírásokat bizonyos személyek részéről, csak gyűlölködő fröcsögések, és a korábban többszörösen is tényszerűen bemutatott tényekkel szembeni hazugságterjesztés folyik.
    Pl. van olyan Parlamentkörnyéki hölgy, aki minden beírása tartalmilag ugyan az a zagyvaság, sőt, bármilyen cikk után képes ugyan azt leírni.
    Így pl. akár lehetne úgy is jelezni bejegyzéseit, hogy csak annyi jelenne meg,hogy Boda: ua! +1
    Lehet, h darabszámra kevesebb lesz így a komment, de új infókkal lesz tele, és kevésbé fogják a baromságok felzaklatni az olvasókat, akik az információkért olvasnak, nem a hideg-polgárháborű felforrósításáért.
    Az időnket, energiánkat, szellemi tőkénket nem a baromságok ezredszeri cáfolásával kéne vesztegetnünk, hanem kreatívan tudnánk felhasználni egymás fejlődése érdekébe és nemutolsó sorban a KMH színvonalának továbbemelésére!
    Így összességében mindannyian nyernénk rajta, csak a trollok súlya zuhanna. De hát a szólásszabadság sem a trollkodás szabadjára engedését jelenti! Mások véleménye továbbra is a legfontosabb kell legyen, de az nem egyezik meg a trollkodással.
    Azért, hiszen az nem az építőjellegre és az eltérő vélemények megvitatására irányul, hanem csak azok megzavarására, és az adott média tönkretételére, az olvasók dezinformálására törekszik, ami nem lehet célja egy nívós médiának sem!
    Ezt tudatosan fel kell ismerni és ennek tudatában eljárni a trollokkal!
    Hiszen az ugyan az, mintha valaki 10percenként küldene bejegyzést csupa értelmetlen egy betű ismételgetésére, mint pl. aaaaaaaaaaaaaaa őőőőőőőőőőő. Nyilván ezeket is mind törölni kéne, érdemes, ahogy az általam korábban vázoltakat is, különben nyilvánvalóan szinvonalzuhanást eredményeznek és érdektelenné tennék a többi cikket és véleményt is.

  • Adakozzanak a gazdag balosok,élesszék újra a lapot…..ha már
    többségi tulajdonosként sikerült tönkretenni és ne gyártsanak összeesküvés elméleteteket,mert nevetségesek.
    ha több napilap Blikk,Bors megengedheti magának megszűnés nélkül,hogy mind a baloldalt,mind a jobboldalt cikizze,meg a Nevem senki című hetilap (és mégsem szűnik meg!!!) akkor talán mégis sajtószabadság van és a hibát próbálják a saját készülékükben keresni…..meg ugye a székházat is a jó gazdálkodás miatti eladósodás miatt árulja régóta az MSZP és nem
    a többi párt tehet róla!
    Önkritika,konzekvencia….meg Gyurcsány nyissa ki a „pénztárcáját” a süket szövegelése helyett!.
    Na ennyi,vége a reklámnak!!!

  • Még a gúnyolódásuk,sértegetési „próbálkozásaik” is nevetségesek,szánalmasak….meg ugye nem vettem részt megszűnésben…!

  • Gyurcsány eladósította az országot,hazudott =”elkúrta”….
    belecsinált a pártjába=”szétkúrta”….
    Az MSZP székházhoz hiteleket vettek fel még az ő idejében…..
    „elkúrta”
    a megszűnt Népszabadsághoz is nagy köze volt…= ezt is „elkúrta”

    Nem vagyok annyira primitív,mint ő( és sok mostani balos)csak
    az ő szóhasználatával éltem,hogy az ő szintjén lévők is értsék…
    na ennyi ismét reklám alatt,mert jó vígjáték megy!!!!

  • Boda Marcsi Igazad van Marcsi, Te tényleg nem vagy olyan primitív, mint Gyurcsány. Tényleg nem. 🙁

  • orbánvektor 1:00, mindannyian ismerjük és világszerte utáljuk azt az embertípust, aki úgy gondolja, ha bekopogtat egy közösséghez, akkor a lángeszével azonnal vezetnie is kell azt.
    Mi egy pár tucatnyian évek óta csiszolgatjuk egymást, egymás véleményét, meggyőződését. Más fórumokkal ellentétben nívósan, és békésen. Erre idetévedsz és egy hét elteltével már jönnek is a remek ötleteid, mit is kéne megreformálni, kiket kellene „ignorálni”. Az idejárók többsége azt érzi kihívásnak, ha egy ellentétes érdekű fórumtárssal ízekre cincálhat egy témát. A vége mindig az, hogy valamennyi igazsága mindkét félnek van, ebből érdemes mindannyiunknak okulni, a másik oldal véleményét megérteni.

  • mOST TÉNYLEG SZERENCSÉTLEN BODÁNÁL EZ AZ ÁLLANDÓSULT SZINT? eZT KÖTELEZŐ MINDENKINEK VÉGIGÉLVEZNI?

    Már nincs is értelme a fröcsögését cáfolni, mert olyan primitív.
    Ezek a baromságok veszik el az emberek kedvét a párbeszéd kezdeményezésétől, lefolytatásától.
    És sajnos ez lehúzza a megjelenési felület színvonalát is. Ezt szívből sajnálom, mert túlmegy a vélemény-nyilvánítás szabadságán.

  • Christopher Adam
    2016 október 10
    1:32 du.

    Sajnos Magyarországon ebből a szempontból a helyzet változatlan. Ugyanazok a Boda Marcsik, Stefka Istvánok, Bayer Zsoltok, Bencsik Andrások, Csizmadia Lászlók etc. gyaláznak minket, mint korábban.

  • Orbánvektor!

    Á, nem kötelező – ugord át, én már jó ideje ezt teszem!
    Egyetértek veled, tényleg nem érdemes, és tényleg olyan primitív, és tényleg minden amit leírtál, de azért van remény, mert néhány hsz-szel feljebb olvastam LIanfairtól, hogy azért annyira nem primitív mint Gyurcsány! -:)))))

  • Besancon Erdekes a neplelek. A DK kivonult a parlamentbol. A korus megszolalt, persze Gyurcsany a fizeteset felveszi erte Mintha O lett volna, aki nem jart be evekig (bercsalas), illetve ha jol tudom O nem vette fel a fizeteset. Minden ami jo, az Orban, minden ami rossz, az Gyurcsany.Minimum erdekes. Csinalja barki. Latok hibat Gyurcsanyban, de a primitivseget nem vettem nala eszre. Majd jobban figyelek 🙂 !

  • Orbanvektor Kedves Vektor. Rosszul latod. Missziot teljesitesz, mikor maganyos idos asszonyok velemenyet elolvasod. Gondolj bele, egyedul uldogel otthon, es a nyomaszto maganyat ezzel probalja feledtetni. Ha elveszed Tole, mi marad? A TV. A duborgo gazdasag meg nem adja meg az utazas es mas szorakozas oromeit, marad a kommenteles. Bosszant? Ennyit megtehetsz polgartarsadert. Most komolyan.

  • orbanvektor, Llanfair, besancon és többi „elvtársaim”, elárulok egy titkot, amivel kicsit indiszkrét leszek. Beszéltem Chrissel, aki egyszemélyben csinál mindent az újságunkkal temérdek más munkája mellett. Én is megkérdeztem a hozzászólások témájáról: kiderült, hogy a kép sokkal rosszabb, mint gondoltam. Rengeteg hozzászólást nem engedhet át a sok embertelen, vulgáris és gyúlöletes tartalma miatt és nem fogjátok elhinni, fő trolljaink , pl. Marcsicsácska hozzászólásainak a nagyrészét nem teszi be, helyhiány miatt. Van amikor egy nap 80 hsz.t ír grafomán lelkem. Csak egy picit kényszeres… Tehát amit látunk, az már csak egy letisztitott, átszűrt változat, ahol igyekszik az etikai semlegességet biztosítani. Apropó, baloldali véleményeket is ugyanúgy szűri… Tehát nem marad más hátra, mint hogy mi gondoskodjunk magunknak a további szűrésről és tényleg ne provokáljuk a maflákat. Naponta 4 számjegyű olvasója van az újságnak, gondoljunk bele…

  • Miklos Banfi Ez nem hangzik túl jól.

  • Llanfair
    2016 október 14
    2:30 de.
    Egyet kifelejtettél, kedves beírásodból, hogy egy idős asszonynak is lehet IGÉNYE nívós lapokat olvasni, mindenféle gyűlölködés nélkül!

  • Továbbá kedves balosok, megjelenik egy jobboldali hölgy aki véleményét írja a témáról. Őt kell mellőzni, mert mást ír mint a baloldal? Ne válaszoljanak neki, ha nem ért vele egyet.
    Hol élnek egyesek, a Kádár korban?
    Ez egy kanadai lap, igaz magyarul lehet írni, de hál Isten, Kanadában mindenféle politikai nézetű szabadon mondja meg a véleményét.
    Christopher, ezt nagyon jól tudja!
    Azt is tudja, hogy egy fórum, halál unalmas lenne, ha mindenkinek egy véleménye lenne!

  • Boda Marcsi
    2016 október 11
    4:24 du.

    T. Hölgy.
    Szives figyelmébe ajánlom az alábbi számokat:

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1ga

    2OO9-ben nem az MSZP székházhoz, hanem a forint stabilizálásához vettek fel IMF kölcsönt (3,9%-os kamat!!) Ebből a felénél kevesebbet, 8 milliárdot hívtak le, a többit a valutaalapba tették, Ebböl vásárolta a jelenlegi kormány a MOL-t..
    Írja továbbá, hogy a „a megszűnt Népszabadsághoz is nagy köze volt…”
    Megköszönném ha kibontaná, hogy mi volt a „nagy köze” a Népszabadsághoz.
    Előre is köszönöm.

  • Kedves Orsos Elemér,
    okt. 10
    Az a beírása nagyon tetszett, amit mávtelepnek írt!

  • Ötvenhatos
    2016 október 9
    2:20 du.
    Jókomám..
    Elárulnád nekünk, tudatlanoknak, hogy mi is tulajdonképpen Magyarország hivatalos neve? Mondjuk a salaktörvény szerint, – mert most ipeg az aktuális..
    Kösz.

  • Boda Marcsi
    2016 október 11
    3:44 du.

    „Adakozzanak a gazdag balosok,élesszék újra a lapot…..ha már
    többségi tulajdonosként sikerült tönkretenni ..”
    T. Hölgy.
    Az MSZP harmincszázalékos tulajdonosa volt a Népszabónak. 2OO7-től 2O13-ig.
    Egy információ,- izárólag önnek.
    Szombatra bezárt a Népszabó,- hétfőn állt bíróság elé Ausztriában információk visszaélésével, és adócsalással vádolva az osztrák tulajdonos,- aki alig egy héttel előtte vásárolta fel a megyei lapok többségét, és adta tovább…
    Nemtudta? 😀

  • Ja barátom, de a sok rossz közül melyikre gondolsz?

  • Figyelo. Nem kifelejtettem, mert termeszetes, hogy idos holgyeknek is szabad mindent, amit mas korosztalynak.
    Ez nekem termeszetes. De hatterinformacio es tudas nelkul velemenyt mondani, foleg lejaratot, senki nem tehet. Ha nem tudok valamit, kerdezek vagy utana olvasok.

  • Miklos Banfi. Ha engem szolitottal meg (szerenytelen vagyok?) Marcsin szornyulkodtem. Nem gondoltam, hogy a „normalis tobbseg” ennyire beteg.
    Tudtam, de nem sejtettem. 🙂 (Oscar)

  • Igen Pityu, igen… Amikor ezt mondta Chris, a szánalom öntötte el egész lényemet… Ez nem szarkazmus. Rájöttem, hogy toleránsabbnak kell lennem… Ezek anyámmal egyidős hölgyek, úgyhogy amikor kiugrik a szemem az agyament hozzászólásaiktól, akkor csak rágondolok és mint ahogy neki se szólnék vissza, így már többé nekik sem. Ez vonatkozik mostmár Moshe-re is. Orsós és Tóth Petya korát nem ismerem, de akkora óriás, arrogáns fajankók, hogy ők egy betűt nem érdemelnek egyikünktől sem…

  • Llanfair
    2016 október 15
    4:11 de.
    Talán arra kéne itt rámutatni, hogy ha valaki idős milyen sok előnyben részesül.
    Pl. Esetleg az illető átélt néhány politikai kort már és esetleg, van már egy átfogó véleménye és ítélete ezekről a korokról.
    Mivel én átéltem, Horthy, Hitler, Rákosi, Kádár kort is, van némi tapasztalatom és emlékem ezekről a korokról.
    Természetesen, az eredmény az, hogy most Kanadában élek 60 éve, békében és szabadon!

  • Figyelő
    A Kádár kort én éltem át, mivel itthon maradtam, – de azért mesélj! milyen volt az a korszak ?…)))
    Szervusztok, jó estét !

  • mavtelep
    2016 október 17
    1:02 du.

    Milyen volta az a korszak?

    Hát, abban a korszakban, mindjárt az elején felakasztottak 360 magyar fiatalt, mert rész vett a szabadságharcban! Ugyan, végre, lehetett külföldre utazni
    de csak akkor kapott az illető vízumot, ha otthon maradt a családjából valaki.
    Kaja volt bőven, úgy is hívták, hogy „gulyás kommunizmus”. De csak azért, mert
    ti. a magyar,először akkor kapott anyagi segélyt külföldről.

  • Klára tanti, Horthy korában még igencsak gyerek volt, bár valóban rendelkezett már a mai történelmi felkészültségével… Hitlert egyszer talán rádióban is hallotta. Rákosi az megvolt. Kádár az egyáltalán nem. Gulyás kapitalizmusnak ezért hívták volna? Jé, ezt én máshogy tudtam:( Talán többet kellett volna tanulnom? Melyik iskolában is tanították ezt? De ha igaz, akkor jól felzabálták a külföldi segélyt, mert nekem az éhezés jutott már csak kora gyerekkoromban. Na meg utazni se lehetett nyugatra ha nem voltál kamionos, stewardess vagy külkeres – ezért is lettem az később… De addigra pechemre meg már éppen lehetett, mire végeztem.. Írja csak aranyom, ha valóság tartalma el is hanyagolható, de legalább a gerontológusoknak jó tanulmány…

  • Figyelő
    Anyagi segélyt kaptunk külföldről ? Mire gondolsz : KGST vagy Világbank ? Mert a mind a kettő bejött, de Te erről 56. őszén nem sokat hallhattál…)))
    Szervusztok, jó estét !

  • Bánfi,
    Gulyás kommunizmusnak külföldön, nyugaton hívták a magyar gazdaságot. Hogy mi jutott egyeseknek enni, az sem nem az én hibám, sem a külföldi pénznek.
    Gulyás kommunizmus volt a helyes neve.
    Honnan jött a pénz? Nézzen utána, az biztos, hogy nyugatról.

  • Valóban, utazni sem lehetett, a magyar határ levolt zárva. Utazni csak a rendszerváltás után lehetett.
    Apámat sem tudtam kihozatni, csak a 80-as években.