A nagydumás elhallgatás kormányának minisztere

2016 október 31 4:15 du.11 hozzászólás

Nagyon-nagyon figyeljenek!

Ezt a miniszternek kinevezett illetőt a sajtótájékoztatón többször felszólították, hogy legalább elismerje, amit az ő helikopterezéséről a Népszabadság újságírójának állított.

Hogy hazudott.

Hogy letagadta, amit később fotó tanúsított.

Ezzel szemben Rogán Antal egyetlen állítást ismételt sokszor, hogy még azon a napon, amelyen az újságíró őt erről kérdezte, világosan tudatta a nyilvánossággal az igazságot, amiért is neki nincsen lelkiismeretfurdalása, s oka sincs annak, hogy az legyen. Valamelyest változó megfogalmazásban, az ő nyilvánvalóvá vált hazugságára vonatkozó kérdések sorára csakis ezt válaszolta, semmi mást.

Ha belegondolnak – és azt hiszem, hogy ennyit, csak ennyit a legfideszesebb, legkormánypártibb választópolgártól is elvárhatok –, ha belegondolnak, ez az illető ugyan nem ismeri el, hogy ő hazudott a helikopterezésére vonatkozó újságírói kérdésre adott válaszában, de nem is tagadja azt.

Elhallgatja, azt is elhallgatja (nem cáfolja, elhallgatja), hogy erről őt bárki megkérdezte volna.

Nos, ez az illető csakis a nagydumás elhallgatás kormányában tölthet be miniszteri posztot.

Aczél Gábor

Fotó: Népszava

Fotó: Népszava

11 hozzászólás

  • Kedves Gabor!

    ” Nos, ez az illető csakis a nagydumás elhallgatás kormányában tölthet be miniszteri posztot. ”

    Vagy Kanadaban, vagy Nemetorszagban, vagy barhol mashol a vilagban. 🙂

  • M.Akiva

    Egy ilyen, egy ekkora surmó ??? Na nemá !!!

    .

  • Ha valaki rókázik a helikopteren, akkor irigyli azokat, akik nem rókáznak… Jól kell nősülni, s akkor az asszony állja a plusz cech-et ! Így tett a kis-Rogán is.

  • Seres Róbert

    És ha, tegyük fel, nem helikopterezik, akkor a kenyér ára 10 fillérrel olcsóbb lehetett volna? Ha paraszt szekérrel megy lakodalomba, akkor most min kellene liberálisan kiakadnunk? És ha a valóban krőzus Gyurcsány helikoptereteti magát valami családi eseményre, akkor is nemzeti skandallumról kellene borzonganunk?

  • Kedveseim!

    Nem az a baj, hogy helikopterezik, hanem, hogy:
    1. hazudik,
    2. a mi pénzünkön helikopterezik!

    Létező demokráciákban ennél kevesebbért is bukott már miniszter!

  • Aczél Gábor

    ötvenhatos, ötvenhatos, elment veled a villamos, mert nemhogy nem gondolsz bele, másról beszélsz, s nincs teteje.

  • Kedves Terminus!

    ” Létező demokráciákban ennél kevesebbért is bukott már miniszter! ”

    Igen, de hol van manapsag demokracia? Van 2-3 tolvaj banda, akik kozul lehet valogatni, es akik megvedik egymast kez-kezet mos alapon.

    Lattad mar, hogy a kanadai, a nemet, a francia, vagy barmelyik uj miniszterelnok nyomozast inditott volna az elodje(i) ellen? Persze hogy nem lattad, en sem.

    Ha figyelted a masodik Hillary-Trump „vitat” abban volt egy edes benyoges a Trump-tol, aki megigerte a Hillary-nak, hogy bortonbe fog kerulni, ha a Trump lesz megvalasztva.
    Amiota az eszemet tudom ez volt az elso ilyen alkalom, es szerintem tobb nem is lesz amig elek. Se Amerikaban, se mashol.

  • Kedves FORTIMBRASZ!

    Ahogy igy elnezem az uj kanadai minisztereket, Kanadaban barki lehet miniszter, csak a megfelelo popsit kell neki csokolgatnia. Tok mindegy, hogy milyen buta, vagy hulye, vagy tehetsegtelen.

  • Ráadásul, mikor már nem hazudhatott tovább, a „beismerésében” is hazudott egy nagyot: (valahogy így)

    Belátom, miniszterként nem helikopterezhetek.

    Megjegyzés: Dehogynem, de csak a saját pénzeden, gazember!

  • A fénykép kompozíció tartalma

    Keresztapa kedvence:

    Sose adja ki. Védelmébe veszi ha bármit is rá bizonyítanak, hisz a saját sötét jelleme köszön vissza ebből az ábrázatból…

    .

  • Aczél, a verselés sokkal jobban megy, erre kellene szakosodnod ! A prózád elkeserítően csapnivaló…