Trump “győzelme” félreértve

2016 november 12 9:53 de.85 hozzászólás

A magyar sajtó meglepően keveset foglalkozik az amerikai választások lényegével, vagyis azzal a sajátos elektori rendszerrel (Electoral College), amely lehetővé tette, hogy Trump több elektori szavazathoz jusson mint Hillary Clinton – és győzzön.

Trump tulajdonképpen nem “győzött”, hanem veszített, hiszen országosan kevesebb szavazatot kapott mint Clinton. Clinton eddigi számítások szerint kb. 400 ezerrel több szavazatot kapott, és az előrejelzések szerint a különbség növekedhet is Clinton javára, akár egymillió fölött is lehet. (A szavazatok számlálása jelenleg is tart.)

Az elektori rendszerben államonként kell győzni, és a győztes párt viszi az állam összes elektori szavazatát, kivéve Nebraska és Maine államokat. Trumpnak 270 elektori szavazat kellett a győzelemhez és azt három un. hintaállam döntötte el: Pennsylvania (20 elektor), Michigan (16) és Wisconsin (10).

electoral-college

Pennsylvania-ban a közel 6 millió szavazatból kb. 68 ezer, Michigan-ben közel 5 millió szavazatból 12 ezer és Wisconsin-ban a közel 3 millió szavazatból 27 ezer szavazattal kapott többet Trump.

Vagyis az Egyesült Államokban összesen leadott mintegy 120 millió szavazatból a fenti három állam 117 ezres szavazatkülönbsége döntötte el az elnökséget…. Másképpen, az összes szavazatok, ebben a három államban leadott 0,1 %-a döntötte el, hogy Trump lehet az Egyesült Államok elnöke a következő négy évben. Az a tény, hogy Hillarynak már most is 400 ezerrel (0,4 %) több szavazata van országosan, nem számít!

electoral-college-makes-sense

Érdemes megjegyezni, hogy egyre többen kérdőjelezik meg az elektori rendszert, hiszen jelenleg a leadott szavazatoknak nem egyforma értéküek. Az un. „hintaállamokban” leadott voksok értékesebbek a halálbiztos Demokrata Kaliforniában vagy New York-ban leadottnál, vagy éppen a biztos Republikánus Texasban leadott voksnál. A vita évtizedek óta tart, de eddig nem sikerült változtatni a rendszeren.

Lázár György

85 hozzászólás

  • Érdekes, amíg Clinton, jött be a választáskor senki sem kérdezte meg a választás mivoltát. Most, hogy egy konzervatív jött be, most igen!

  • The writer should read the explanation, why Thomas Jefferson and the founding fathers established it, and YES the electoral college is very important to preserve the rights of the smaller states, so a few big states could not dictate by having a large number of voters.
    Only the loosers want to change the rules of a game!

  • „Reagan 1984-ben csak 18 ponttal előzte meg Walter Mondale-t a populáris szavazatok arányában, de ha az elektori szavazatokat nézzük, az 538 körzetből 525-öt megnyert, így történelmi, 95 százalékos győzelmet aratott.”
    Orbán is veszített, mégis ő nyert, csak ez a rendszer az USA-ban demokratikus, Magyarországon autokratikus.

  • Why isn’t it legitimate to debate the reasonability of any electoral system? It is not the states, but individual citizens who are supposed to chose the president, so it doesn’t make much sense to fear about some states dictating to others. By the way the example of the Trump-likes shows, that very often those win, who don’t abide to rules… Not to mention that the traditional rules of campaign finance and lobbying in the US enables the super-rich something like much less than 0.1% of the country to dictate to the remaining part… The loosers aknowledged the results of the „game” ( although it is not a law of nature, that the chief of FBI has any right to interfere the campaign with some strange investigaton… ), and with your permission sir, anyone has the right to discuss anything he/she feels like… But of course you must be right, your proclaimations, presented in your usual lecturing style, must be unerring, so no one should dare to debate them…

  • Kedves Bognár Gyula!

    Nem értek egyet, inkább Eleftheriával értek egyet.
    Nem az államok külön döntik el, hogy ki fut be, hanem az egyének. (Tehát hiába gazdagabbak, vagy szegényebbek.)
    Bár ezzel a rendszerrel is lehet játszani, ahogy orbán is teszi, az eleve elveszett államokra kevesebb pénzt és energiát fordítanak a kampányban és az ingadozókra koncentrálnak, vagy amint orbán is teszi, meghekkeli a rendszert, átirányítja a vesztes részről a szavazókat az ingadozóba, sőt ő még át is írta a körzeteket is, ami az USA-ban így lehetetlen.
    Viszont van egy gyenge pontja a rendszerüknek, ami felteszem alkotmányosan is hibás, az, hogy a szavazók szavazatai nem egyforma erősek!
    A korábban említett anomália viszont ktervezett, és annak tudatában kellett volna kampányoljanak!
    De ettől még igaz lehet, hogy akár 1millióval többen szavaztak Clintonra. Így az, hogy Trumpra szavazott a többség, az ugyan olyan hazugság, mint hogy orbán kétharmaddal győzött!

  • Hát persze. Így beszél egy vesztes.
    Biztos vagyok abba, hogy NAGYON megnézték most a szavazatokat. Mrs.Clinton mindent bevetett a győzelemre.
    Ő kezében volt a média is. Mégis, mégis, nem sikerült!

  • akkó’ ez most milyen „krácia”?

    valaki elmagyarázná…meg hogy a bolha hogyan tuggya rángatni a kutyát a fülinél fogva és még dübörög is

  • Figyelő!

    Hihetetlen, hogy hogy gyűlöli Clintont!
    Pont Trump volt az, aki azt állította napközben, h csalnak a választóhelyeken.
    Mindkét fél bevetett mindent, sőt Trump mellett illegálisan az FBI vezetője is hazugsággal kampányolt.

    Azért siralmas, hogy szellemileg már ennyire leépült, de a korának betudva megbocsájtó vagyok.

  • Vak Ond, uram engem csak késsel lehet sértegetni!
    Ha valaki más véleményen van, azt le kell dorongolni?
    Tipikus proli mentalitás!

    (én is tudok sértegetni!)

  • Közelről figyeltem Mrs. Clintonét, és férje, a volt elnőkét.
    Hétpróbás hazug, csaló mindkettő.

  • Ez a szerencsétlen lúzer Trump (magyarul: adu) csak 305-233 elektori különbséggel mosta le a pályáról Clinton asszonyságot… Nem is tudom, hogy miért nem bujdokol el szégyenében Szlovéniába ?!

  • Mellesleg, ha nem tudnák, Mrs. Clintont az amerikai nép, személyileg utálta. A sok hazugsága amit lenyeltek a gyomrukra ment.

  • Ötvenhatos, a többség a szám szerint Trump -a szavazott. Mrs. Clinton agymosása nem sikerült, ez is valami.

  • Na ez érdekes…
    A szavazatok számlálása még folyik?…..közben kihirdették a végleges eredményeket?…
    „állítólag” Clintonné 400 ezerrel többet kapott?….más források szerint 200 ezerrel…..
    Aztán azt olvastam,hogy több ingaállamban is legyőzte Trump Clintont
    összességében 289-218 arányban győzött!

    Bár itthon nekünk kicsit komplikált a kinti összetettebb választási rendszer,de miután hírül adták a világnak az eredményt,talán mégsem kellene megkérdőjelezni?….
    egyébként a KMH több cikkében is a már végleges eredmény ismeretében vitáznak a hozzászólók……na ennyire hiteles ez a fórum?Talán az itthoni sajtónak,TV-nek jobban lehet hinni!

  • Ja amúgy a világ sok országából gratuláltak Trump-nak,meg Obama is fogadta,mint az utódját,talán ez hihetőbb(?)mint az,hogy pár nap múlva kiderül,mégsem ő a győztes,ilyet még egy kis országban sem lehet elképzelni,Amerikában meg pláne!
    Tüntetni,vitatkozni lehet,de minek?!!!

  • Amúgy egy bár kanadai,de állítólag magyar hírlapban,üdvös lenne,ha
    a kint élők is magyarul szólnának hozzá,mert itthon nem mindenki érti az angol szöveget,ha kicsit,vagy egyáltalán nem beszéli a nyelvet!

  • Mielőtt itt lekardoznák egymást a T. hozzászólók, hadd említsem meg, hogy gyakorlatilag majd csak decmbrbn válik el, hogy ki lesz a 5. elnöke az USA-nak.. Ugyanis akkor lesz a Szenatusban a szavazás, hogy kit kéjenek fel. Idiótának hangzik a dolog, de nem ez az egyetlen idiótikus dolog az amerikai választási rendszerben.

  • Hm.. Kell vennem egy új klavit… 🙁

  • Milyen szánalmas ez a számmisztika, ha nem a kívánt végeredmény jön ki. Persze arról kussolnak a nagy „demokraták”, hogy az egyenlő pályák, egyenlő esélyek nem voltak biztosítva Trumpnak, akit a zsebből fizetett sajtó egésze gyalázott a sárga földig. Arról is kussolnak a nagy „toleránsok”, hogy akkor most a csőcselék vagy a finom úriember jogvédők tördelik be a kirakatokat, meg gyújtogatnak országszerte.
    Remélem a liberális és velejéig hazug, emberellenes „demokraták” örökre eltűnnek a süllyesztőben, és visszatérünk az értékek és a kölcsönös tisztelet világába.

  • charlie
    2016 november 12
    5:17 du.

    a drumpf annyi ingyenreklámot kapott, amit senki soha, és a rengeteg hír neki dolgozott, a Sanders körűl majdnem halálos volt a csend és manapság pláne, a Clintonné meg nem értem miért akaRNOKOSKODIK MENNYEN FŐZNI ÉS KÖTÖGESSEN… a Schultz sokkal jobb jelült lehetett volna de az meg a Sanders t6 csinálta ki most szétesett a párt, nem is tudom mikor lesz újra vetésforghó, ez a kétpártrendszer teljes hülyeség és sohasem fognak megoldani semmit…a drumpf max csinál egy hatalmas inflációt aminek a következményeit ki lehet már most kalkulálni …a szenátus majd felkér valakit Gipsz Janka is lehet?… most látszik mekkora csinnbummcirkusz ez az elhúzódó dög unalom… és mi az „eredménye”

  • Kedves Lazar Gyorgy!

    ” Trump tulajdonképpen nem “győzött”, hanem veszített, ”

    Akkor is szova tenned ezt, ha Clinton gyozott volna, mikozben Trump kapta a legtobb szavazatot? Avagy akkor minden tokeletes lenne? (Nem varok ra valaszt.)

    ” Trumpnak 270 elektori szavazat kellett a győzelemhez és azt három un. hintaállam döntötte el: Pennsylvania (20 elektor), Michigan (16) és Wisconsin (10) ”

    Beszarok a rohogestol! Kulonosen, hogy eme gyermekien bugyuta kijelentes utan levonja a vegso kovetkeztetest:

    ” Vagyis az Egyesült Államokban összesen leadott mintegy 120 millió szavazatból a fenti három állam 117 ezres szavazatkülönbsége döntötte el az elnökséget…. Másképpen, az összes szavazatok, ebben a három államban leadott 0,1 %-a döntötte el, hogy Trump lehet az Egyesült Államok elnöke …”

    Ugy tunik, a tobbi allamban nem is szavaztak az emberek.

  • Kedves Vak Ond!

    ” Pont Trump volt az, aki azt állította napközben, h csalnak a választóhelyeken. ”

    Nem volt veletlen az sem.

    ” Mindkét fél bevetett mindent, sőt Trump mellett illegálisan az FBI vezetője is hazugsággal kampányolt. ”

    A Clinton bunbanda valoban bevetett minden elkepzelhetot hogy megbundazzak a valasztasokat, de erre legkevesbe Trump-nak volt lehetosege. Ha a kozervativ part mogotte allt volna, talan, de igy abszolut lehetetlen volt neki csalnia.
    Aztan:
    1., Az FBI nem illegalisan nyomoz, amikor (ujabb) bizonyitekokhoz jutnak. Sot, ha hiszed ha nem, kotelezo nekik nyomozni, fuggetlenul attol hogy a vilag legkitunobb gengsztere eppen milyen allapotban van.
    2., Az FBI vezetoje nem kampanyolt senkinek sem. Annyira azert nem hulye. Honnan szedted ezt az informaciot?

    A Fobunko hozzaszolasan pedig ne izgulj be nagyon, mert az a december 19.-ei valasztas a szenatusban mindossze jelkepes. Persze a Clinton bunbandatol minden kitelik, de a helyedben en nem bizakodnek.

  • A Bognar Gyulanak igaza van, hogy ezzel a valasztasi rendszerrel azt akartak megakadalyozni, hogy ne a nepesebb allamok lakossaga mondja meg a tobbinek, hogy ok mit szeretnek, de hat ez ugye nem sikerult. Se ott, se Kanadaban.

    xxx

    Kedves Rodeo!

    ” akkó’ ez most milyen “krácia”? ”

    Demo-crazy. A.

    Kicsit el van baszva a valasztasi rendszer, de tudod, amikor ceruzaval szabad csak voksolni, mint bolsi Kanadaban, akkor amugyis edesmindegy.

    ” meg hogy a bolha hogyan tuggya rángatni a kutyát a fülinél fogva és még dübörög is ”

    Tul gazdag a bolha es tudja hogyan kell lefizetni, vagy tonkretenni eleg embert ahhoz, hogy soha ne lehessenek igazi valasztasok.
    Amiota Eszak-Amerikaban vagyok most fordult elo eloszor, hogy nem az Establishment altal kijelolt ember gyozott. De neked o sem tetszik.

    xxx

    Kedves Charlie!

    ” Arról is kussolnak a nagy “toleránsok”, hogy akkor most a csőcselék vagy a finom úriember jogvédők tördelik be a kirakatokat, meg gyújtogatnak országszerte. ”

    Vigyazz, hogy meddig mesz el az o kritikajukkal! Ok ugyanolyan elvtarsak, mint az ide irogato, szinten „vegtelenul tolerans” bolsik, tehat nekik mindent szabad.

    Ok azok az az Obamajugend, akik a Fobunko szerint nem leteznek. Persze lehetne eppen Sorosjugendnek is nevezni oket, de nekem jobban tetszik az Obamaval.

    ” Remélem a liberális és velejéig hazug, emberellenes “demokraták” örökre eltűnnek a süllyesztőben, és visszatérünk az értékek és a kölcsönös tisztelet világába. ”

    Ebben en is remenykedem, foleg hogy jelenleg is sajat maguk sirjat assak az amerikai varosokban a megbizhato jo elvtarsak. Az ilyen, allatokhoz sem melto, viselkedestol varjak, hogy mindenki belejuk szeret majd.
    Az csak a baj, hogy eleg sokan vannak ma mar errefele, hala a szokasos komcsi konspiracionak.
    Tehat Eszak-Amerikabol nem fognak egyhamar eltunni, nem ugy mint Magyarorszagrol. Ebben ti szerencsesebbek vagytok jelenleg.

  • Tisztelt szerző! Nincs itt semmi félreértve. Lehetnek jobb vagy rosszabb választási szisztémák, semmit sem változtat azon, hogy a választópolgárok nagy részét tetszés szerint meg lehet vezetni néhány csábító szlogennel. Azon meg különösen érdemes elgondolkodni, MILYEN szlogenek a csábítóak manapság. NA, ITT VAN A KUTYA ELÁSVA, nem abban, hogy mekkora szavazatkülönbség ide vagy oda…

  • – S amiről eddig még szó sem esett: A republikánus párt az USA Kongresszus mindkét házában jelentős többséget szerzett, Hillary egyedül a Sorosékra támaszkodhatott volna!
    – Aztán Aczél ur csendben kifelejtette a „hinta államok” közül Floridát, amely korábban demokratának számitott, most Trump simán azt is besöpörte a 28 elektorával együtt.
    – Végül hadd osszak meg egy csunya összetett mondatot a mai itthoni sajtóból (amit tanítani kellene): ” A liberalizmus eljutott végre a SEMMI szélére, ott álldogál, ott ordibál, ott toporzékol… őrültként keresgéli az újabb és újabb kisebbségeket, – amelyeket aztán megvédhet a „többségi társadalom” rettenetes „fasiszta” kirekesztésétől.”

  • Akiva Ignác – becézve: Náci – itt aztán végleg kiteregette a piszkos nazi lapjait. (ld. 8:25 utsó 3 bekezdés)

  • Az Egyesült Államokon kívül élőknek kár bugyogni a választási eredményen, maguknak választottak elnököt. Németország cselekszik okosan, elkezdte hadseregének a fejlesztését, hogy legyen képes önvédelemre a NATO nélkül is.

    Hogy ezzel esetleg kevesebbet fizetnek majd be a közösbe? Majd akkor Magyarországnak is kevesebb jut az Uniótól. Védelemre meg különben is ott van Orbán, ő megvéd mindent, ami magyar.

  • Érdekes ez : mekkora siránkozás zajlik itt,hogy nem az amerikai „baloldal” nyert a választásokon.Biztosan ez a trampi elcsalta az egész választást , mert ugye a gépezet nem az ő kezében volT!
    Eddig jó volt a választási rendszer itt , most nem – mivel nem furulyásné nyert? Érdekes kiforgatása a dolgoknak.Rettenetesen nagy a felháborodás !Az nem számít,hogy AZEMBEREK megfelelő számban szavaztak trampira és elvihette az elektorokat ?Ez a lényeg : nem Clintonnét és pártját akarták most aZeMberek : A liberális médiák arról beszéltek a legvégsőkig,hogy Clintonné vezet a számok alapján : ÉS egyszer csak hoppá : …Nem hittek a szemüknek és trampi győzelméről kellet már nekik is beszélniük!
    Érdekes itt végigolvasni a liberális-szocialista jellegű gondolkodásmódot és azt a feltételezést , hogy csak nekik lehet igazuk és győzelmük!
    Ez a fajta gondolkodás uralkodik Magyarországon is közöttük.Úgy gondolják az embereknek CSAK nekik szabad hinniük! Ha mégsem hisznek -akkor félre vezetik őket,hogy mégis úgy tűnjön–nekik van igazuk.
    A valóságos igazságért üdvözlettel.

  • Figyelő!
    Ne vedd a szívedre…Vak Ondnak se esze,se stílusa,se modora!
    Téged biztosan nem tud megsérteni….engem és másokat is „kóstolgat”
    időnként,ez telik tőle….”
    Amúgy Te kint élsz,többet látsz,hallasz,míg ő itthon,na ennyi!

  • Mindenki megnyugodhat, Trump lesz az új elnök az USA-ban.
    Ja, hogy van akinek ez nem tetszik?
    Tegyen róla!

  • Kedves Falusi!

    Hát végképp nem értem…(bármennyire is komplikált az amerikai választási rendszer)!
    Kihirdették az eredményt,több ország vezetője gratulált,Clintonné is..
    (még később sírt is..)Obama fogadta,mint utódját,akkor most mi van?
    Egyébként itthon több amerikai szavazó interjúja jelent meg,sokan
    egyiket sem tartják jó utódnak,az újságokban mindkettőről megjelentek az előnyeik,meg a hibáik is….
    Na itthon és máshol is a többség abban bízik,hogy javulás lesz a
    politikában és az amerikai-európai kapcsolatokban!

  • Kedves Otvenhatos!

    ” ” A liberalizmus eljutott végre a SEMMI szélére, ott álldogál, ott ordibál, ott toporzékol… őrültként keresgéli az újabb és újabb kisebbségeket, – amelyeket aztán megvédhet a “többségi társadalom” rettenetes “fasiszta” kirekesztésétől.” ”

    Ebben ket fo hiba van.

    1., Nem a liberalizmus jutott el oda, ahova eljutott, hanem a modern marxizmus, ami sajat magat liberalizmusnak hivattatja.

    2., Ez a „liberalizmus” Eszak-Amerikaban meg egyelore nagyon messze van attol, hogy a tonk szelen alljon.
    A volt cocjalista orszagokban az emberek felismertek bennuk a regi jo komcsikat, de az itteni emberek jelentos resze, gyakorlati tapasztalat hijan, keptelen erre.

  • Kedves Montanelli Elvtars!

    Latom alaposan megtanitottak teged is a legfontosabbra a Partfoiskolan: „Ha nem lehet elhallgattatni fizikailag, es nem tudunk az erveire erdemben valaszolni, tamadjuk a szemelyet, akkor is ha pofatlanul hazudnunk kell!”

    Ugye, valahogy igy tanitottak nektek?

  • Kedves Toth Peter!

    Amerikaban elsz?

    ” Eddig jó volt a választási rendszer itt , most nem – mivel nem furulyásné nyert? ”

    Oboaztato. Ezen nem kell meglepodni, a Trump tabor most ugyanezt csinalna, ha a Trump vesztett volna.

    ” A liberális médiák arról beszéltek a legvégsőkig,hogy Clintonné vezet a számok alapján : ÉS egyszer csak hoppá : …Nem hittek a szemüknek és trampi győzelméről kellet már nekik is beszélniük! ”

    Ezen rohogtem en is. A CNN csak akkor irta ki mar a vegso eredemenyt, amikor meghallottak, hogy az Oboaztatone felhivta a Trumpot es gratulalt neki a gyozelmehez.
    Erdekesnek tartottam ezt; vajon mire keszulhettek az elvtarsak?

  • Charli!

    Nov.12.5:17

    Charli, mielőtt pöfögsz itt ezerrel mert az amerikai állampolgárok közül nem mindenki fogadja kitörő örömmel az eredményt – mellesleg joguk van hozzá, a többit bízd az ottani hatóságokra – talán gondolkodj egy kicsit!
    1. miért hiszed, hogy csak jogvédő vagy csőcselék lehet aki tüntet Trump ellen? Mondjuk közönséges amerikai polgárok, akik egyenlőre nem nagyon tudják elképzelni ezt a minősített bohócot az államok élén, vagy más egyéb okból – őszintén neked nem mindegy ?
    2. Trumpnak ugyanannyi és olyan lehetősége volt a sajtóban, médiában mint ellenfelének, vagy azt megelőzően bárkinek – élt is vele, biztos lehetsz benne, és láthatod az „eredményen”! Ezeket a fals állításaidat vajon honnan veszed? Amúgy magyar módra bedobsz valami saját magad által kiagyalt ötletet, amit természetesen nem tudsz bizonyítani, ám úgy véled érvként jól hangzik de attól ez még egy légből kapott állítás – nemde? Ha esetleg alátámasztanád tényekkel, talán hitelesebb lenne!
    2. Mielőtt a „liberális és velejéig hazug emberellenes demokratákról” értekezel, nem ártana alaposabban utánanézned és értelmezned, mit is jelent valójában a kifogásolt eszmeiség! Sajnos nem vagy egyedül aki rendre úgy okádsz valami ellen, hogy alapjában véve fogalmad sincs róla mit beszélsz! Vagy a továbbképzés erre már nem terjed ki? Ezt már a megmondó embereitek a saját fantáziátokra bízza? Sötét dolog ez Charli, harcolni valami ellen, amit még csak nem is ismersz!
    A liberalizmus, jogvédelem, demokrácia stb mind mind olyan kifejezés nektek mint ördögnek a tömjénfüst – miért pánikoltok még a hallatán is?
    4. az „értékek és kölcsönös tisztelet világa” után pedig épp te áhítozol kedves Charli? Kénytelen vagyok falusit idézni: „te viccelni tetszel”!

    Sajnos túl sokat ötletelsz, csúsztatsz, ha úgy tetszik hazudozol Charli, a korrektség és hitelesség látszatára régebben legalább hellyel közzel adtál valamit- már jó ideje azonban halványlila firhangod sincs róla!
    A „magadfajta” sosem kér ilyet – aki meg nem ért veled egyet az úgyis csak „gyűlölködő liberálbolsi” stb

  • Boda Marcsi
    2016 november 13
    2:31 du.
    T. Hölgy.
    Ez valóban így is van, mivel eddíg még nem volt példa arra, hogy a Szenátus mást kért fel az elnökségre, mint akit a választás győztesének kiáltottak ki. Normális körülmények között a Szenátusi szavazás csak egy része a protokollnak, most viszont,- pontosan a fellángolt ellenkezések miatt a lakosság körében,- fontos lesz, hogy hogyan dönt a Szenátus. Trumo nemcsak a Demokraták, de nagyon sok Republikánus szenátor szemében szálka. Kb ugyanaz, mintha egy utasszállító polótafülkéjébe beültetnének egy kombájnost.

  • Moshe Akiva
    2016 november 12
    8:18 du.

    Ne hizelegj, kápóivadék. Nem vagy az esetem.

  • Kedves Besancon, jöszönöm a hosszú beírásod, tisztában vagyok a liberalizmus előremutató eszmeiségével, és te is bizonyára híve vagy ennek a nemes izmusnak, azonban elfeledkezel azokról a társadalmi bűnözőkről, akik ezt a szót kisajátítva háborút indítottak a normalitás ellen szerte a nagyvilágban. Mindent ellenséges zászlajukra tűztek, ami nemzeti vagy hagyományos kovászként egyben tart közösségeket. Csúcsfegyverük a kettős mérce és a pc. beszédmód.
    Abban igazad van hogy Clintonné és Trump is nagyságrendileg egyforma időt szerepelt a főmédiákban, csak a szereplés aspektusától tekintesz el. Például amíg Clintonné a programjáról mesélhetett órákat, addig a „bohócnak” beállított Trump nőket erőszakoló múltja volt a téma. Cáfolatként linkelj te egy Trumpot emberi lénynek ábrázoló híradást a fősodorból.
    …..
    Itthon láttam már elég példát az „neoliberálisok” objektivitásáról az általuk működtetett médiában. Ezért foglalják el sikeresen az objektíven működő internetes médiát szerte a nagyvilágban – mint Trump is – és vívják sikeresen harcukat a nemzeti erők.
    A „jogvédelem és demokrácia” szavakat oly mértékben devalválták a neoliberálisok, hogy szitokszóvá vált miattuk a közbeszédben. Pl. minden kisebbséget támogatnak a magyarsággal szemben, de ha a magyar kisebbséget kellene felvállalni a szomszédoknál, az már irredentizmus, sovinizmus. Ezerrel pörgetik a feminizmust, mint modern jogot, de az ezt nem kérőket egyből kirekesztik, megbélyegzik, mint akik elfogadják a férfiuralmat, „asszonyállatként ellenek”, házicselédként tengetik nyomorú életüket stb. Eszük ágában sincs sehol bemutatni a boldog családi élet gyönyörűségét.
    Tehát röviden, ezek nem tetszenek a mai „liberalizmusban” és ezt szóvá is teszem a magam rendkívülien egyszerű eszközeivel, amihez miden jószándékú kiigazítást megköszönök.

  • Az egyáltalán nem biztos, hogy Clintonné több szavazatot kapott, mint Trump. A média kiszámítottan késve jelenti az eredményeket. A végső eredményt talán megtudjuk 1-2 éven belül. Hiszen még a michigani Trump győzelmet sem jelentette be a legtöbb újság. Mert akkor kiderülne, hogy Trump 306 elektorral verte Clintonné 232 elektoros eredményét.
    Ha mások lettek volna a szabályok, akkor Trump más taktikát alkalmazott volna. Nem lehet egy játékszabály szerint játszott játékot egy másik szabályaival mérni, ha nem tetszik az eredmény.

  • charlie Most komolyan. Szerinted, hogy kell beszélni a családi élet szépségeiről? Ha jól él a család, akkor felesleges beszélni róla, hiszen a gyerekek ezt tapasztalják. Ha a papa részegen rugdossa asszonykáját, vagy anyuka hisztérikusan csapkodja a tányért apukához, hiába ezer propaganda film, akkor sem lesz csábító a család. A sok gyerek is akkor dől el, mikor az első megszületik. Előtte akarhat az ember nyolcat is, az első után értékeli át a helyzetet valójában.
    Az sem igaz, hogy megbélyegzik azt, aki szülni akar négyet-ötöt, azt bélyegzik meg, aki nem akar. Akkor is, ha nem tud, de ezt nem köti egyetlen tolakodó bunkó orrára sem, mert semmi köze hozzá.
    Itt is(többször leírtam), a választás lehetősége. Azt csinálja, amit szeretne. Ez az egyenjogúság.
    Lehet hirdetni a boldog családot, de mit csináljon a szerencsétlen, ha nem találja meg az „igazit”. Menjen akárkihez? Majd lesz valahogy? A „jó” feleség majd tűr a gyermekei miatt, mint régen tették az asszonyok? Még egy apróság. Mindig jönnek azzal, hogy bezzeg a régiek. Régen a házasságok nagy része nem szerelemből kötődtek, így sokkal könnyebb volt elviselni az idő múlását, hiszen nem sokat változott az érzelmi világ. Vagy kölcsönös egymásrautaltság, vagy tisztelet, vagy a válás lehetetlensége. Azért a pénz számolva, asszony verve jó közmondás nem a véletlen műve. Mindenki szeretné, ha a világ boldog családokból állna, de ezt nem lehet megoldani egy meccs szünetében leadott hirdetéssel.
    Liberális ismerőseim családban élnek. Mindnek van gyermeke, kinek mennyi. Valamiért nincsenek a család ellen. Én sem.
    De az is érdekes, hogy egynemű párok esetében nem nagyon érdekel a boldogság titeket, pedig nagyon sok árva gyereket fogadnának örökbe. De az nem olyan fontos mégsem. Pedig a gyerekeket nem csak megszülni kell, hanem felnevelni is. Van aki szülni nem képes, van aki felnevelni nem. Ezen sem ártana morfondírozni.

  • Hűt nem is tudom, a helyi média CSAK Clinton-nét hozta szünet nélkül, Trump terveiről senki nem tud.
    Még ma sem hozták le akceptáló beszédét a médiában.
    A médiát Clintonék tartották végig, azaz ők pénzelték.

  • Trump győzelmét annak tudom be, hogy az amerikai választó megunta a Clinton hazugságait.

  • Trump győzelmét annak tudom be, hogy az amerikai választó megunta a Clinton hazugságait.

    Már megint NEM enged a server beírni ide!

  • Kedves Charlie!

    ” Pl. minden kisebbséget támogatnak a magyarsággal szemben, de ha a magyar kisebbséget kellene felvállalni a szomszédoknál, az már irredentizmus, sovinizmus. ”

    Ez abszolut nem meglepo. A „liberalisok” mar abban is hazudnak, hogy ok liberalisok, tehat kepmutatason es haracsolason/lopason kivul sok minden mast nem lehet toluk elvarni.

    A nemzeti kisebbseg kerdese annyira izgatja oket, amennyire a homoszexualisok kerdese. (Lasd pl. Clintonne benyogeseit, amikrol azt remelte sosem kerulnek napvilagra.)

    De, pl. a homoszexualisok egy jelentos, kb 10%-os, kisebbseget jelentenek. A kutya nem torodott veluk, de jottek a „liberalisok” (akik tudjak hogy normalis ember nem valaszt rajuk) es gyorsan „megvedtek” a homoszexualisokat a senkitol.
    Na most, nyilvanvalo, hogy csak azert mert valaki homoszexualis meg nem jelenti azt, hogy automatikusan hulye is. De ha a goebbelsi taktika szerint evtizedeken at hazudozod ugyanazt, elobb-utobb hinni fognak neked az emberek.
    Igy tehat bemagyaraztak a homoszexualisoknak is, hogy a „liberalis” az egyetlen megmento szamukra, a mentsvar. Mindossze azert, mert szukseg volt a szavazataikra. (Hozzatennem, ha nincs eleg kisebbseg akiknek „umbrella” gittegyletkent tetszeleghetnenek a „liberalisok”, akkor krealnak ok maguk kisebbseget; hordjak be azokat a bevandorlokat, akik szerintuk majd rajuk fognak szavazni kesobb.)

    No es ebbol a kepbol teljesen hianyzik egy masik orszagban elo kisebbseg. Ok tobbnyire nem tudnak egy masik orszag „liberalisaira” szavazni, tehat le vannak szarva.

  • Nos Kedves Falusi,bizony Figyelőnek van igaza!
    Bár elismertem,hogy az amerikai választási rendszer komplikált nekem és az itthoniaknak,(többféle összesítésről van szó stb.)Egészen egyszerű a dolog (politológusok,TV,sajtó elmagyarázták….!!!)
    Az a helyzet,hogy a kinti balliberálisok évtizedeken keresztül
    bebetonozták magukat és most képtelenek elismerni a vereségüket,
    Trump legális,törvényes győzelmét,így azért tüntetnek,hogy ne az
    érvényes alkotmány,elektorok alapján döntsenek,hanem a balliberálisok „óhaja” szerint……
    Hát nem semmi,akárcsak az itthoni baloldal…..azzal a különbséggel,hogy ők már rég (2 ciklus)leszerepeltek!
    tehát nem véletlenül gratuláltak államfők,nem véletlenül ismerte el Clintonné a vereségét (meg bömbölt…)és nem véletlenül fogadta Obama az utódját.
    Lehet,hogy a beiktatás csak később lesz,de az eredmény végleges akkor is ha a „demokraták” őrjöngenek,tüntetnek,gyújtogatnak,alaptalanul vádaskodnak…meg Clintonné az FBI-t is vádolja (csak magát nem,hogy túl elbizakodott volt!
    Az más kérdés,hogy D.Trump milyen elnök lesz?…de nincs zűrös politikai múltja, nem a politikából gazdagodott meg,és bár nagy nőcsábász volt… remélhetőleg nem az „ovális-orális” szobáról lesz híres,ami a migráns politikáját valamint az orosz-amerikai viszony javítását illeti,hát sokan szimpatizálnak vele Európában!
    Na majd elválik!

  • Kedves Llanfair!

    ” Liberális ismerőseim családban élnek. Mindnek van gyermeke, kinek mennyi. Valamiért nincsenek a család ellen. Én sem. ”

    Teljesen felreerted a Charlie-t. Nem az egyenrol van szo itt, hanem a tarsadalomrol, amit a „liberalis” „eszmeiseg” tett tonkre, meg akkor is ha nehany esetben jot akartak, nem volt bennuk semmi rosszindulat.

    Nem akarok tulzottan belemenni a temaba, mert megoldast en sem tudok ajanlani, de a hagyomanyos csalad megszunese, a fiatal nok es ferfiak idegenkedese a hazassagtol es foleg a gyermek-vallalastol a „liberalizmus” eredmenye. Az is, hogy szep lassan halunk ki ennek koszonheto.

    Kicsit visszataszito, de igaz ma is: Ott tapasztalhato csak nagyobb aranyu, de legalabbis elegendo mennyisegu szaporodas, ahol a noknek csak arra van joguk, hogy csondben maradjanak. Lehet talan, hogy oseink eszrevettek „valamit” mar korabban, amirol aztan mi megfeledkeztunk?

    Termeszetesen en sem kivanom, hogy a lanyaimat egy darab husnak nezzek, teljes jogfosztottsagban eljenek, es masoktol sem varom el, hogy oruljenek ennek a sajat lanyaik kapcsan. De mint mondam, megoldast en sem talalok erre a problemara.

    A Fobunko elvtarsai, a nacik es a komcsik eredmenyesen agymostak a noiket annak idejen ezzel-azzal hogy azok szuljenek, de szerintem ez sem jo megoldas. Valami mas kellene.

  • Moshe Akiva A megoldás még nincs meg, de a múlt visszasírásával nem oldhatjuk meg. Igen, más kellene.
    Igen, egy dög vagyok, inkább legyen a leányom szingli, mint egy kan lábtörlője. Szerintem a férfiaknak kellene nagyot változni, és nem kívánságokat megfogalmazni. Nem egyszerű.
    A kihalás messze van, egyenlőre a túlnépesedéssel van baj. Nagyobb gond, mint a fehér ember kihalása. Európa ha beledöglik sem tudja felvenni a harcot a túlnépesedéssel. Szülnek még 200 millió babát? Ezt India elintézi fél év alatt.

  • Egyébként Obama neje már fogadta Trump nejét ….(nem csak a férjeik
    találkoztak)
    A beiktatás várhatóan január 23-án lesz!
    Csak úgy mellesleg : ha valaki a hazájában nem szívesen látja( esetleg kiutasítja)az illegális,bűnöző bevándorlókat,azt azért nem
    nevezném rasszistának,csak normális,felelősen gondolkodó, hazája biztonságát védő államfőnek! persze ezt a kinti és itthoni „demokraták” másképp gondolják,sajnos…..
    Hát majd elválik milyen elnök lesz…kívánom mind Amerikának,mind Európának (természetesen az adott helyen élő átlagemberekre és nem a
    kétes politikusokra gondolok),hogy biztonságban,jobban éljenek!

  • A témához.
    Szerintem a pill segít a témában. Mióta létezik a pill, a nők, vagy lányok szedik és „rosszalkodnak”. Nincs probléma vagy veszély a terhességgel már.
    Viszont, a népesedés Európában aggasztő negatív eredményeket hoz.
    Megszűnt a vallás ami fékezte bizonyos fokig a lehetőségeket.
    Én nem is tudom, de igen boldog és szerencsésnek tartom magam, a négy gyerekemmel-.

  • Kedves Llanfair!

    Igen, a feher embert tamadta meg a „liberalizmus”, azert hal ki. Akikhez meg nem ert el, azok szaporodnak mertektelenul.

    Ugy nezem hiszel annak a „notanak”, hogy „a lanyok, a lanyok, a lanyok angyalok”. Amig valoban van koztuk nehany, en tudnek meselni roluk hetekig, es egyik tortenet sem bizonyitana, hogy angyal lenne az adott „holgy”. Sot!
    Ez nem jelenti azt, hogy a ferfiak es a fiuk lennenek az angyalok, ok sem azok. De csak a ferfiaktol elvarni, hogy legyenek jobbak, vagy jok nem vezet semmi eredmenyre.

    xxx

    Kedves Marcsi!

    Hallottal mar a legujabb „liberalis” dilirol? Most azt talaltak ki a Trump-rol, hogy Pakisztanban szuletett, es a Trump csalad adoptalta.
    Meg lehet halni a bolsiknak… 🙂

  • Moshe Akiva Kedves Moshe Nem, a lányok sem angyalok. Bár ismerek olyat is. De a játékszabályokat a férfiak hozták, a nők egy része eltűrte, egy része felvette a kesztyűt és kihasználta a testét, és van, aki az eszével utat tört. Nekik a legnehezebb.
    Ha a pálya lejt, nem szólhatod meg az „ellenfelet”, ha megpróbálja kiegyenlíteni a hátrányt. Ahogy tudja.
    Gyakorlatilag azt mondod, hogy az a liberálisok bűne, hogy kiszabadította a nőket a konyhából. Szerintem pedig a konzervatívok a hibásak, akik ezt megakarták akadályozni, ahelyett, hogy a megoldást keresték volna.
    De visszafordítani nem lehet, gyorsan megoldást kellene találni, ha olyan fontos a fehér ember jövője. Az idő csak időlegesen tud visszafelé forogni.

  • Moshe Akiva!

    Ez egy agyrém,nem hallottam róla,de azt viszont az esti híradóban igen,hogy az őrült,aljas kinti demokrata tüntetők azt kiabálták,hogy meg kellene erőszakolni Trump feleségét…..hát ez döbbenet,a kinti „demokraták” még aljasabbak mint az itthoniak….
    Na „Valami Amerika”…nem az itthoni filmre gondoltam,hanem a veszett kinti csőcselékre!

  • Boda Marcsi
    2016 november 14
    12:46 du.
    T. Hölgy.
    Nem, Figyelőnek nincs igaza. Több okból nincs. Elsőként talán azt, hogy erreség ismeretlen fogalom a „balliberális”.
    Ittenség demokratának hívják magukat azok, akik nem Trumpra szavaztak. Nem kérdés, republikánusok is szavaztak Hillaryra, ahogy demokraták is Trumpra. Hiszi, avagy sem, de ámerikában még kommunista párt is van,-igaz, alig néhányezer szavazóval. Itt a kommunista is mást jelent, mint a hazai értelmezése. Összefér a kommunista elv a katolicizmussal, vagy mármelyik istenhittel. A liberális itt azt jekenti, hogy szabadgondolkodó, alapelve az élni és élni hagyni. Áll ez a republikánusokra is. Itt patrióta (hazafi, hazaszerető etc) az is, aki Trumpra szavazott, meg azis, aki Clintonnéra. Figyelő ott téved, amikor kategórikusan kijelenti, hogy „az amerikaiaknak elegük volt Clintonné hazugságaiból”.. Tudja. T. Hölgy, az emerikaiaknak, ahogy a magyaroknak, egyszerűen szükségük van a hazugságokra. Mert a hazugságok reményt adnak. Egy élhetőbb, tisztességesebb, biztonságosabb jövőt. Mert remény nélkül élni sem érdemes.
    Írja ön, T. Hölgy, hogy a „balliberálisok évtizedeken keresztül bebetonozták magukat”
    Hölgyem. Az utolsó nyolc évben volt Obama. Kivonta az amerikai katonaságot Iraqból, Afganisztánból, negyvenmillió biztosítás nélküli amerikainak nyujtott egészségügyi ellátást az „obamacare” . Előtte egy republikánus volt nyolc évig W. Bush. Kilencezer BILLIÁRD adósságot csinált az Államoknak, kirobbantott egy háborút, aminek következményeként lángban áll a közelkelet, amerikai diákok, túristák kanadai zászlót, jelet varrnak a hátizsákjaikra, mert amerikaiként nem lennének szivesen látott vendégek szinte sehol a világon.
    Tudja, Hölgyem, én amerikában , amerikának dolgoztam Reagen alatt, az öreg Bush alatt, Clinton alatt. Egy szóval sem állítom, hogy annak az időszaknak a politikája nem volt mocskos. Az volt, ahogy minden mocskos, vagy bemocskolódik, ami politika. De ilyen mélységekbe, mint mostanság, talán még sohasem volt. Nem, Hillary sem lett volna jó választás, de neki legalább ismerős a politikai etikett. A protokoll. Tud mosolyogva elhárítani kényelmetlen kérdéseket, mikor belül ordít, mint a farkasszuka, amikor vadászni hívja a falkát. Trump erre képtelen. Ő indulatból, zsigerből válaszol. Egy Putyinféle vén csibész, aki a létező összes piszkos trükköt ismri, akkor, és ott viszi be az erőbe, ahol, és amikor csak akarja.
    Trump azt a réteget szólította meg, amelyik a legnagyobb vesztese volt a nyolcvanas évek (!!!)gazdasági, kereskedelmi egyezményeinek. Amikortól a legtöbb „amerikai” termék tajwanban, kínában, indiában, vagy bangladeshben készül. Akkortól lett lehetséges a japánok, kínaiak ingatlan és cégvásárlása az Államokban, akkor lett fontosabb az ipari kémkedés a politikainál, akkoriban hitették el az emberekkel, hogy az amerikai különleges nép, a világ vezetője. Ez az imidzs azóta darabokratört, elveszett. Trump azt hitette el a szavazóival, hogy van visszaút..
    A helyzet az, hogy nincs.
    Ha holnap Japán és Kína benyujtja az igényét az azonnali adósságrendezésre, ha más országokban a kormányok úgy döntenek, hogy a bizonytalan amerikai jövő miatt, mondjuk euróban, vagy jenben akarják azonnali hatájjal beváltani a tulajdonukban lévő amerikai dollárokat, akkor holnapután Amerika csődöt jelent..
    Hogy most törnek, zúznak néhány helyen, az a frusztráltság bizonyítéka ugyan, de erreség nemigazán szoktak birkaként bólogatni, tűrni az emberek.
    Tudja, itt, ha egy zsidó rabbi, meg egy katolikus pap egymás mellett lakik, mindkettő felhúzza reggelente a csillagos-sávos lobogót az udvarán felállított zászlórúdra, köszönti egymást, és szépnapot kíván. Ugyanígy szól akkor is, ha egy demokrata és egy republikánus párti a szomszéd.
    Normális körülmények között mikor véga a választási kampánynak, az emberek megint a baseballal, rugbyvel, kosárlabdával, meg hokival foglalkoznak. Ez most más. Benne van a levegőben a jövő bizonytalansága, amit a biztosat igénylő amerikaiak nehezen emésztenk meg.
    Hosszú lett, pedig csak nagy vonalakban próbáltam elmondani a lényeget..

  • Hát Moshe, a kanadai National Post újság még választás előtti napon leírta a Trump családfát röviden: A nagypapa Észak Kandában vezetett 1900-as évek elején egy vendéglőt, majd egy hotelt. Azzal kezdett. De akkoriban volt az „aranyláz” is, és az arany gyűjtők jártak oda. Állítólag a nagypapa kezdte a pénzhalmozást, unokája csak tovább vitte a szakmát. A nagypapa német eredetű volt.

  • Kedves Llanfair!

    ” Gyakorlatilag azt mondod, hogy az a liberálisok bűne, hogy kiszabadította a nőket a konyhából. Szerintem pedig a konzervatívok a hibásak, akik ezt megakarták akadályozni, ahelyett, hogy a megoldást keresték volna. ”

    Nem hinnem, hogy a konzervativok meg akartak volna akadalyozni azt. De nem is errol van szo.

    Probaltam keresni kozben nehany csak edmontoni site-ot, de mindhez fel kell iratkozni, igy hiaba kuldenem a link-et.

    Nehez megmondani hanyan vannak, mert egy no lehet tobb site-on is, es mivel a „legfontosabb” alkatreszet mutatja a kepen nehez felismerni. 🙂

    Ezek mind one night stand-et keresnek, azaz egy ferfit csak egy ejszakara.
    Gondolod, hogy az ilyen holgyemenyek csaladot akarnak alapitani, vagy akarnanak gyereket?
    Na es melyik hulye ferfi venne el felesegul, ha netan megis meggondolna magat?
    Nem 1, nem 10, nem 100, rengeteg ilyen van, es csak itt Edmontonban. Es meg ezek a high profile csajok, kepzeld el a mar teljesen lezullotteket.

    Ehhez meg nincsenek hozzaszamitva a prostik ezrei, vagy azok, akik levesznek, ha nem vigyazol.

    Persze tudom, hogy a ferfiak kozott is akad boven zullot alak, de talan ha a noink nem lennenek ilyenek, a ferfiak is kenytelenek lennenek normalisabban viselkedni.

    Lehet hogy en tul maradi vagyok, de nekem ez nem jelent haladast es inkabb „visszaforditanam a tortenelem kereket”. Ez az egesz tarsadalom ongyilkossaga.

  • Besancon

    2016 november 14
    4:44 de. Tehát egy szabályos demokratikus választás után, jogos beszervezni egyetemistákat, hogy 3 napig tüntessenek a választási eredmény ellen.
    Biztos vagyok abba, hogy ha fordítva történik, Clinton győz, és tüntetés lett volna, akkor nem ezt írná.

    Falusi, ne magyarázd a „bizonyítványod” és igazgasd a történteket, nem az jött be akinek te drukkoltál- ha az jött volna be, nem szeretnél ellendrukkert.- Lehet magyarázni, de a számok beszélnek. Clinton hazugságait megunta a választó, ez történt. Nem ismeri senki Trump , hogy milyen lesz, de ő volt az ellenzék. Aki nem ment választani, az is rászavazott.

  • Kedves Marcsi!

    (Ket reszben, mert hosszu.)

    Ezt (a nemi eroszakrol) pedig en nem hallottam meg. De abszolut nem lep meg, foleg hogy a Clinton tamogatoi kozott vannak szep szamban bekeaktivistak is, akiknek teljesen termeszetes az, hogy egy – a krumplis zsakot nem viselo – kufar not megeroszakolnak.
    De lehet, hogy mar a bolsik is eljutottak oda.

    Raterve arra, amit a Fobunko irt es hazudott neked:

    ” … erreség ismeretlen fogalom a “balliberális”.
    Ittenség demokratának hívják magukat azok, akik nem Trumpra szavaztak. ”

    Valoban, a partot „demokratanak” hivjak, de sajat maguk bevallasa szerint liberalisok.
    Hogy nem hivjak magukat „balliberalisnak” az viszont igaz, de ez nem veletlen, mert olyan szerintem sincs.

    ” Figyelő ott téved, amikor kategórikusan kijelenti, hogy “az amerikaiaknak elegük volt Clintonné hazugságaiból”.. ”

    Ebben igaza van a Fobunkonak veletlenul, de nem ugy ahogy o talalja. Mint irtam, errefele meg mindig erosodik a bolsizmus, es a bolsinak edesmindegy hogy az udvoskeje mekkora gazember, hogy a szajaba ragtak, bebizonyitottak neki, hogy az gazember, akkor is a gazemberre fog szavazni.
    Ehhez a fajta „liberalizmushoz” nem szuksegeltetik esz.

    ” Az utolsó nyolc évben volt Obama. Kivonta az amerikai katonaságot Iraqból, Afganisztánból,

    (itt most kivagok reszeket es mashova teszem, hogy latszodjon az ellentmondas)

    ” Előtte egy republikánus volt nyolc évig W. Bush. … kirobbantott egy háborút, aminek következményeként lángban áll a közelkelet … ”

    A Kozel-Kelet azert all langokban, mert Sas elvtars (Obama) kivonta az amerikai hadsereget onnan. No meg azert, mert szandekosan bekevert nehany orszagban, mint Egyiptomban, es Libiaban. Egyiptombol nem sikerult neki melymuzulman orszagot csinalnia. Azota is zokog.

    ” Kilencezer BILLIÁRD adósságot csinált az Államoknak, ”

    Az hagyjan, hogy a Fobunko a trillio szot nem ismeri, de azt valahogy elfelejtette hozzatenni, hogy a Sas elvtars azota sokkal tobbet adott az adossaghoz.

  • ” negyvenmillió biztosítás nélküli amerikainak nyujtott egészségügyi ellátást az “obamacare” . ”

    Az Obamacare gyakorlatilag mar osszeomlott. Lassan dragabb lesz, mint a maszek biztositas, es az orvosok mar nem latjak el a pacienseiket, ha Obamacare-n vannak, mert az nem fizet. De amugy eleg jol iranyzott hazugsag volt ez is.

    ” Nem, Hillary sem lett volna jó választás, de neki legalább ismerős a politikai etikett. A protokoll. ”

    Mar regebben is gondoltam, hogy irok erre a baromsagra megfelelo valaszt, mert a bolsik mindig ezt nyomjak, ha valaki szerintuk nem elegge gyakorlott az elnoki poziciora.

    Azonban mielott elfelejtenem, megemlitenem Matyas kiralyt, aki ha jol tudom 16 evesen lett megvalasztva Magyarorszag kiralyanak, de megis eleg jol bevalt, nem? Nyilvanvalo, hogy jo tanacsadoi voltak, amik a Trump-nak is lesznek. Trump raadasul joval idosebb es renegeteg nemzetkozi tapasztalata van a bizniceles teren.

    Na most: Annak idejen, amikor Sas elvtars eloszor indult a valasztasokon az ellenfele McCain volt, aki alelnok-jeloltnek Sarah Palin-t, alaskai kormanyzot valasztotta maganak. (Egesz Alaska politikai vezetoje.)
    A CNN meginterjuvolta a Palin-t, es pofatlanul feltette neki a kerdest egy bolsi nember, hogy „mi lesz, ha ne adj Isten a McCain meghal, es neked kell az orszagot vezetned, neked nincs gyakorlatod?”
    A mai napig nem ertem a Palin miert nem kerdezett vissza: „Miert nem teszed fel ezt a kerdest Obamanak? O csupan egyike Illinois allam szenatorainak?” (Az Illinois allam 13. korzetet reprezentalta, gyakorlatilag egy “huszadik senki” volt.)

    Hozzatennem, hogy Sas elvtars elozoleg „community organizer” volt, ami magyarul kb. ezt jelenti: Egy agymosott komcsi, aki minden lehetseges modon konspiral a fennallo rendszer ellen, es ha kell, szervezi a „spontan” tunteteseket, amikben termesztesen a bunkokepzot vegzett hivatasos tuntetok vesznek reszt.
    No es ebbol a madarbol lett kicsit kesobb amerikai elnok…

    De azt senki sem rotta fel Sas elvtarsnak, hogy tok gyakorlatlan a nemzetkozi politikaban. Akkor ez jo volt. Most nem jo, mert a Trump nyert.

    “ Ha holnap Japán és Kína benyujtja az igényét az azonnali adósságrendezésre, ha más országokban a kormányok úgy döntenek, hogy a bizonytalan amerikai jövő miatt, mondjuk euróban, vagy jenben akarják azonnali hatájjal beváltani a tulajdonukban lévő amerikai dollárokat, akkor holnapután Amerika csődöt jelent.. “

    Erre nincs lehetosege egyik orszagnak sem. Szep alom, de ez addig nem fog megtortenni, amig a bolsik miatt az USA darabokra nem szakad.
    Nyilvanvalo, hogy a bolsik ezt szeretnek latni, mert nekik Amerika a Nagy Satan.

    “ Hogy most törnek, zúznak néhány helyen, az a frusztráltság bizonyítéka ugyan, de erreség nemigazán szoktak birkaként bólogatni, tűrni az emberek. “

    Tehat jo ha vannak keznel eroszakos bunkok is, akik nem birjak elviselni hogy veszitettek.
    Mi mast, mint „megertest” varnank a Fobunkotol?

  • Kedves Figyelo!

    Ezert lett az kitalalva, hogy a Donald adoptalva lett.

    Nezd meg a kepen a kisfiut. Szerinted hany ilyen ultrafeher, piroshaju kisfiu szuletik Pakiban, foleg Dawood Ibrahim Khan nevvel? 🙂

    https://www.jihadwatch.org/2016/11/pakistani-tv-trump-was-born-in-pakistan-and-not-in-america

  • falusi, jó, hogy itt megmagyaráztad mi a demokrata és mi a republikánus párt, gondoltam, hogy magyarul jobb és bal, könnyebb megérteni, a két párt különbségét. Persze ezt úgy is tudod, csak okoskodni akartál.

  • Figyelő
    2016 november 15
    12:27 de.

    Megint mellé lőttél. Magyarul nem jobb és bal, hanem demokrata, meg konzervatív. Csak tájékoztatásul, lehet valaki konzervatív liberális, keresztény demokrata, vagy atheista zöld, esetleg Tea-party member.
    Nem okoskodni, akosítani szándékozom.
    Mert a sötétség nem mindíg azt jelenti, hogy nincs áram..
    (Kápóivadéknak majd reggeli, ytán. Nemakarnám lehányni a füstöltkolbászból, keménytojásból, erőspaprikából és házipálinkákból álló reggelimet. Mert büfögéseinek a szájszaga az interneten is átjön..)

  • Kedves Moshe, halálos jó kép a pakisztáni Trumpról!
    Persze, az sem kutya, ahogy Obama életét leírta, hogy hol született és élt, vetekszik ezzel.-
    De Obama tényleg muszlim volt egy darabig, azaz muszlim iskolába járt Afrikában, amíg a papa ott dolgozott. Aztán a szülők szétváltak.

  • falusi, ne örülj előre. Tudom, a magyar verziót, csak próbáltam megmagyarázni , hogy eszmében mit jelent.
    Örülök, hogy ilyen figyelemmel kiséred beírásaimat, persze annak nem hogy mindig találsz valamit amibe beleköthetsz.
    Nem baj, ezt is túlélem-

  • Figyelő
    2016 november 15
    11:00 de.
    Ezt is? Miért, még mit?
    deámmeghabár. Örömködéshez az én koromban már jóval több kell, mint néhány félreértett, értelmezett, magyarázott kifejezés, aminek a valósághoz és az eredeti jelentéséhez annyi köze sincs, int nekem a NASA űrprogramjához.
    Csak neked: nem csak a te beírásaidat olvasom, hanem mindenkiét. Ahol másként látok valamit, azt megválaszolom, és tökmindegy, hogy ki írta, tehát nem vagy kiemelten „figyelve”. Lágyabban fogalmazott válaszok tulajdonosaként viszont valóban kivételezett vagy. Ha nem lenne ez a tizenötéves virtuális ismeretségünk, valszeg jóval keményebben fogalmaznék az alkalmi tévedéseidre,- haddne írjak butaságot..
    Tod, volt eccer egy költő, akinek egy író-olvasó találkozón az egyik ottlévő felvetette, hogy megmagyarázná-é a versikéjét. Nagy László, (mert róla van szó) kicsit felhúzta a szemöldökét, tenyerébe helyezte az állát, hümmögött néhányat, és a következőt szólta: ” Ha egy verset magyarázni kell, akkor a vers rossz..” Nü, ez a helyzet a te léptennyomon magyarázkodásra kényszerülésedel is..

  • falusi, érdekes, hogy azzal vádolsz, hogy én „magyarázkodom”.
    Ti. csak a hibás állitásaidat vétózom meg néha!
    Már ennyi tudhatnál.,hogy soha nem leszek balos és amit írók ide, nem az ujjamból veszem, hanem igaz tényeket állitok.

  • falusi, érdekes, hogy azzal vádolsz, hogy én „magyarázkodom”.
    Ti. csak a hibás állitásaidat vétózom meg néha!
    Már ennyi tudhatnál.,hogy soha nem leszek balos és amit írók ide, nem az ujjamból veszem, hanem igaz tényeket állitok.
    Már megint nem enged írni a server.

  • Kedves Figyelo!

    En is jot rohogtem a „Trump gyerekkori kepen”. Feler a Fobunko hulyesegeivel.

    ” De Obama tényleg muszlim volt egy darabig, azaz muszlim iskolába járt Afrikában, amíg a papa ott dolgozott. Aztán a szülők szétváltak. ”

    Rosszul emlexel. Majd ebbe is bele fog kotni a Fobunko, mert neki nem a lenyeg szamit, hanem a lenyeget meg nem hatarozo reszlet.

    Ami a lenyeg: Sas elvtars valoban jart egy madraszaba (terrorista inkubator).
    Ami nem lenyeg ebbol a szempontbol: Nem Afrikaban. Ott allitolag csak szuletett. Indoneziaban toltott nehany felejthetetlen evet,

    https://fellowshipoftheminds.com/2013/11/30/heres-the-nature-of-islam-in-indonesia-where-barack-obama-went-to-school/
    (az erdekesebb kepeket a page kozepe fele talalod)

    aztan elment Amerikaba marihonaljat szivni es hippiskedni. Ettol kapott erettsegi bizonyitvanyt, es a bekeharc mellett megyozodeses marxista is lett, amitol „community organizer” lehetett. Mindez termeszetesen nem gatolta meg abban, hogy Jeremiah Wright (Goddam-America) „templomat” latogassa. Aztan allitolag egyetemre is jart jogot tanulni. Sot, allitolag meg tanitott is jogot.

    Csak ennyit diohejban. A tobbit minden bizonnyal tudod.

  • Falusi!

    Köszönöm a részletes magyarázatot,hát majd eldől…
    Általában simán fel szoktam fogni dolgokat,de ez most nekem kissé bonyolult.
    Változatlanul úgy gondolom,hogy ez az amerikai nép többségének a döntése kell,hogy legyen,meg nekünk európaiaknak sem mindegy…..
    Nincs értelme tovább vitatkoznom,találgatnom…!
    Csak azt kívánom,hogy Amerikának és Európának is jó legyen és ne
    csalással,erőszakkal győzzön az új elnök!

  • Csak néhány dologra Kápóivadék faszságaiból.
    „Az Obamacare gyakorlatilag mar osszeomlott. Lassan dragabb lesz, mint a maszek biztositas, es az orvosok mar nem latjak el a pacienseiket, ha Obamacare-n vannak, mert az nem fizet. De amugy eleg jol iranyzott hazugsag volt ez is.”
    Most tegyük félre a kérdést, hogy hogyan lsz valami drágább mi ingtens. Negyvenmillió eleddig egyszerűen nem kezelt állampolgár kapott vele egészségügyi ellátást. Valamikor 65-ben egy Johnson nevű törvénybe cibálta a Medicare és Medicross egészségügyi biztosítást. Az Obamacare legnagyobb ellenzői a biztosítók voltak, (most is azok) mert kötelezte őket, hogy a letminimumon, vagy a szociális segélyeken élők is -jövedelmeik arányában- köthessenek biztosítást. Hivatkozási alap erre az volt, hogy munkahelyeket veszít vele az ország, és megnő a halálozások száma. Miért, magyarázat erre a baromságra (fából vaskarika, mertha egészségügyi ellátást kapnak, nyilván nem növekedni fog a halálesetek száma, hanem csökkenni) nincs. Hogy a munkahelyek vesztése hol jön be a képbe, az máig titok..
    Érdekes vélemény ez egy olyan embertől, aki rokkantnyugdíjasként lóg az állam csecsén, és ahol csak lehet, negatív hozzászólásokkal rombolja a kanadai szociális háló szükségességének a kérdését.
    A másik szépségesenszép..
    „Na most: Annak idejen, amikor Sas elvtars eloszor indult a valasztasokon az ellenfele McCain volt, aki alelnok-jeloltnek Sarah Palin-t, alaskai kormanyzot valasztotta maganak. (Egesz Alaska politikai vezetoje.)”
    Pelin annyira egyszerű volt, mint a százas szög. Nem véletlen, hogy butaságait felhasználva, az államokban alig akadt humorista, aki ne élt volna vele. Ugyanazon a napon, amikor az An America Life című könyve megjelent, ugyanabban a lapban közölték Going Rouge: Sarah Palin An American Nightmare című írását is. Mikor-mint leendő vicepresident Clintonnéval egy műsorban szerepeltek, szerencsétlenje megvolt zavarodva, mint vasorrú bába a mágneses viharban.. Ugyanis halványlila firhangja sem volt arról, hogy mi a téma..
    Egy másik „gyöngyszem”:
    „Mar regebben is gondoltam, hogy irok erre a baromsagra megfelelo valaszt, mert a bolsik mindig ezt nyomjak, ha valaki szerintuk nem elegge gyakorlott az elnoki poziciora.

    Azonban mielott elfelejtenem, megemlitenem Matyas kiralyt, aki ha jol tudom 16 evesen lett megvalasztva Magyarorszag kiralyanak, de megis eleg jol bevalt, nem? Nyilvanvalo, hogy jo tanacsadoi voltak, amik a Trump-nak is lesznek. Trump raadasul joval idosebb es renegeteg nemzetkozi tapasztalata van a bizniceles teren.”
    Eltelt ugyan közben ötszáz év, megszünt a lóvasút meg a postagalamb szolgálat, ma maximum szópárbajra hívják ki egymást egyes országok politikai vezetői, és már kevés, ha valaki felépíti a Fekete Sereget-zsoldosokból.
    A politika mára tudománnyá vált, ahol roppant fontos, hogy valaki akkoris tudjon ura maradni az indulatainak, udvariasan tudja elküldeni a kedvesmamájába egy másik ország vezetőjét, vagy képviselőjét, valamint az, hogy a politika ugyan business, de egészen más kategória. Jó üzletember lehet azis, akinek semmi elképzelése nincs a jövőről, de megfelelő vezetőkkel veszi körül magát. Az üzleti világ viszonylag egyszerű, olcsón venni (termelni) drágán adni, lehet benne profilt váltani, aki tegnap tampont gyártott, az kerülhet egy lyukkal hátrább a következő üzlettel, most majd wécépapírt fog gyártani.
    Egy országot hatalmas lemondások, vagy véres konfliktusok nélkül képtelenség „profilváltani”. Cipész jelenthet csődöt, majd keres valami más munkát magának. Ha egy ország teszi ugyanezt, abbóül nemzetközi bonyodalmak származhatnak.
    Mátyásnak megvolt a maga „iskolája”. Akár apai, akár anyai ágon nézzük. Kész tanácsadói körrel rendelkezett, már pajzsraemelése előtt is. Trumpnál ez nemigazán áll, hacsak az alaszkai kuplerájtulajdonos őst nem tartjuk megfelelő génfunkcionárusnak.
    Mégegyet, azután abbais hagyom, mert ez lassan olyan lesz, mintha egy útkaparóval vitatkozna az atomfizikus a plutónium értékének a megállapításáról..
    Hósötétkénk ezt írja:
    „Erre nincs lehetosege egyik orszagnak sem. Szep alom, de ez addig nem fog megtortenni, amig a bolsik miatt az USA darabokra nem szakad.
    Nyilvanvalo, hogy a bolsik ezt szeretnek latni, mert nekik Amerika a Nagy Satan.”
    Bármelyik országnak megvan a joga ahhoz, hogy a tulajdonában lévő amerikai dollárt azonnali hatállyal egy másik pénznem cseréjére kötelezze amerikát. Lásd még Argentína, Cuba, Bangladesh becsődölését. (Egyik sem lábalt ki belőle a mai napig sem, pedig nem tegnap este meg magát a dolog.)
    Számomra ennyi elég is.. Akinek nem, azoknak a Google lehet a legjobb barát.
    Ps. Tegnap négy emilkét kaptam, amikben olyasmik voltak, hogy az orosz hackerek egyre keményebben nyomulnak. Norvégia, Németország nyilvánosságra hozta a hírszerzőik által írt jelentések lényegét, de a legutóbbi NATO találkozón (október vége) már elhangzott, hogy ezerrel folyik a net által elkövetett butítás, desinformáció.
    Az MI6 jelentése szerint, a kormányoldalakat a BREXIT óta jóval kevesebb támadás éri, ugyanakkor az EU-s és NATO országok hírszerzése azt jelentette, hogy országaikkal szemben erősödött a hackerek aktivitása.
    Még annyit, hogy Oroszország 2OOO óta megháromszorozta a katonai költségvetését.
    (A ps elsősorban Sárgyereknek, meg Char Lee komámnak szól, szerintük ugyanis marhaság volt részemről, hogy Oroszország újraegyesítési törekvéseit profécionáltam..)

  • Figyelő
    2016 november 15
    12:17 de.F
    Galambocskám, én mindössze a Liverpoolnak drukkolok..
    Hogy ki lesz az USA következé elnöke, az mindössze annyiban érínt, hogy énis ezen a planétán élek.
    Akár sqarhatnék is rá, legfeljebb elköltözöm az Új Hebridákra.
    (Mint máshol már említettem, Clintonné sem lett volna jó választás. Utoljára a Gore-Bush (W) volt ennyire karakternélküli, hozzánemértő..)

  • Kedves falusi, ugye hogy tud értelmes dolgokról érthetően írni, ha elhagyja a halandzsa szlenget.
    Engem az írása végén megemlít, nem emlékszem, hogy az oroszokról írtam volna pro vagy kontra, de sebaj.
    Csak az ellentmondás kedvéért azért megjegyezném, nem volt nagy kunszt megháromszorozni a katonai költségvetést, mivel a jelcini rendszernek egy garasa sem volt semmire, minden eszköz állásában szétrohadt. Putyin volt aki gatyába rázta a haderőt. A 2013-as költségvetés így néz ki: oroszok 69 mrd. dollár, USA 606 mrd. dollár. Rád bízom annak eldöntését, hogy melyik szám az ijesztőbb.

  • Moshe Akiva
    2016 november 14
    12:31 de.

    Kedves Toth Peter!

    Amerikaban elsz?

    Nem!
    Magyarországon élek ,születés óta.Mindhalálig.
    üdvözlettel.

  • falusi

    2016 november 14
    7:10 du.
    Figyelő ott téved, amikor kategórikusan kijelenti, hogy “az amerikaiaknak elegük volt Clintonné hazugságaiból”.. Tudja. T. Hölgy, az emerikaiaknak, ahogy a magyaroknak, egyszerűen szükségük van a hazugságokra. Mert a hazugságok reményt adnak. Egy élhetőbb, tisztességesebb, biztonságosabb jövőt. Mert remény nélkül élni sem érdemes.”

    Hát lehet, hogy neked szükséged van hazugságokra, de ahogy bebizonyosodott, az amerikainak ELEGÜK volt belőle.
    Végig hallgattam MINDEN beszédét Mrs. Clintonnak, és a vetélkedőt is. MIT igért ő az amerikai népnek? SEMMIT. Csak magáról hazudott és az ellenfeléről szintén összehordott mindenfélét amit csak lehetett.
    Mit mondott egy mondatban Trump beszédei végén, „Amerikát újra naggyá teszem”! Ezt kell hallgatni a népnek, ERRE van szüksége.
    Nehéz ezt megérteni?

  • Figyelő
    2016 november 16
    4:02 du.
    Miről csobogsz, kispatak? Nem nekem van szükségem a hazugságokra, hanem az alulinformált, nyomorszint közelében élő választónak, hogy az ígéretet tevő esetleg majd betartja.
    Aki a két jelölt közül hazudott, az Trump volt. Minden egyes közvetlen vitát Hillary nyert, (messze) mert tudta, hogy miről beszél, ismerte a számokat, az adatokat a dologgal kapcsolatban. Trump orrát többször beleverte a média a hazugságaiba.
    Hogy amerikaiaknak elege volt belőle ott esik hasra, hogy a legutóbbi (már véglegesen összeadott )számok szerint, négymillió szavazattal kapott többet , mint ellenfle. Azsem semmi, hogy eleddig hat állam fontolgatja a kilépését a federációból. Azokról az államokról van szó, akik az amerikai kenyérre a vajat biztosítják.
    Amerikát újra naggyá tenni kb akkora álom, mint a Nagymagyarország. Amerika hősz évvel ezelőtt megindult a lejtőn. Ott pedig nemigazán lehet megállni.

  • Kedves Figyelő!

    Irod a Fobunkonak:

    “ Hát lehet, hogy neked szükséged van hazugságokra… “

    Neki nincs ra szuksege, o maga gyartja azokat. Kicsit reszletesebben a legutobbi hulyesegeirol es hazugsagairol: (Innen a Fobunkot idezem.)

    “ Negyvenmillió eleddig egyszerűen nem kezelt állampolgár kapott vele egészségügyi ellátást. “

    https://www.washingtonpost.com/news/to-your-health/wp/2016/01/07/more-than-11-3-million-americans-signed-up-for-obamacare-report-says/

    Aki nem tud angolul: Tobb mint 11 millio ember iratkozott fel az Obamacare-re.
    Ennyit a 40 milliorol. (Abban viszont igaza van a Fobunkonak, hogy a Kugli a legjobb barat.)

    De nem ez volt a lenyeg. Arrol volt szo, hogy az Obamacare akkor is osszeomlana, ha a Trump nem szuntetne azt meg. Draga, rossz es senkit sem eredekel ma mar.
    Itt hozzatennem, hogy legjobb tudomasom szerint az USA-ban a cocjalis segelyen eloknek ingyen van az egeszsegugy – legalabbis valamifele “basic” valtozata. Ezt most nincs kedvem megkeresni.
    Mindesetre Fobunkonk hazudik, vagy kizarolag a marxista partok szamizdatjait olvasgatja.

    “ Érdekes vélemény ez egy olyan embertől, aki rokkantnyugdíjasként lóg az állam csecsén, és ahol csak lehet, negatív hozzászólásokkal rombolja a kanadai szociális háló szükségességének a kérdését. “

    Ezt mar tobbszor is elbufikezte a mi szeretett Fobunkonk, azonban:
    1., Soha nem voltam ellene a cocjalis halonak, csak nem tartom azt eletcelnek, es vegkepp nem kedvelem amikor mindez azert jon letre csupan mert reszben agymosott, reszben korrupt Fobunko-felek iranyitjak Kanadat is.
    2., Azt hiszem mondtam mar; szivesebben jarnek koldulni, azzal tobbet kapnek, de ez tilos errefele.
    3., Vajon a nyugdijasok is az allam csocsen lognak? Ha igaz hogy a Fobunko 70 korul van, akkor valoszinu o is nyugdijas. Sajat magat is feleslegnek es nyugnek tartja vajon, vagy csak masokkal van baja?

    ” Pelin annyira egyszerű volt, mint a százas szög.”

    Eloszoris, es bolsi szokas szerint, ez egy ures kijelentes.
    Masodszor pedig, a bolsiknak mindenki buta, akinek meg nem mostak ki az agyat a marxista maszlaggal. Ezert aztan errol tobbet nem eri meg irni. A Fobunko megint sajat magarol adott jellemzest.

    “ Eltelt ugyan közben ötszáz év, megszünt a lóvasút meg a postagalamb szolgálat, ma maximum szópárbajra hívják ki egymást egyes országok politikai vezetői, és már kevés, ha valaki felépíti a Fekete Sereget-zsoldosokból.”

    Nahat! Es ettol egy orszag vezetese is teljesen megvaltozott volna? Ki hinne! Hogyan, mitol? Manapsag mar nincsenek belso es kulso intrikak? Nem kell osszehangolni tobbszaz kulonfele dolgot?

    ” A politika mára tudománnyá vált, ahol roppant fontos, hogy valaki akkoris tudjon ura maradni az indulatainak, udvariasan tudja elküldeni a kedvesmamájába egy másik ország vezetőjét… “

    Es a Fobunkonak ez tudomany!!! Mellesleg, ezt a “tudomanyt” mar tobbezer ev ota uzik a politikusok, ebben semmi uj nincs. Megtanitjak oket ugy hazudni, hogy az kozben igazmondasnak tunjek. Kar, hogy az a “butuska” Nobel nem gondolt erre is, most a Fobunko is kaphatna egy Nobel-dijat.

    “ Jó üzletember lehet azis, akinek semmi elképzelése nincs a jövőről, de megfelelő vezetőkkel veszi körül magát. “

    Ugyanakkor ezt a Fobunko szerint nem lehet elmondani a Trump-rol, mint politikusrol. Sas elvtarsrol el lehetett mondani, onala nem volt baj, hogy abszolut gyakorlatlan volt. A Trump es a tanacsadoi viszont mar eleve butuskak lehetnek, hiszen nem vegeztek el a bunkokepzot. Valahogy ez a Fobunkonk “logikaja” itt.

    “ Mátyásnak megvolt a maga “iskolája”. Akár apai, akár anyai ágon nézzük. Kész tanácsadói körrel rendelkezett, már pajzsraemelése előtt is. Trumpnál ez nemigazán áll, hacsak az alaszkai kuplerájtulajdonos őst nem tartjuk megfelelő génfunkcionárusnak.”

    Nnna, mit mondtam? Elore tudtam mit akar hazudozni.

    ” Bármelyik országnak megvan a joga ahhoz, hogy a tulajdonában lévő amerikai dollárt azonnali hatállyal egy másik pénznem cseréjére kötelezze amerikát. “

    Joga van, csak a lehetoseggel lesznek talan kisebb-nagyobb problemak.

    Es akkor annyira sotet, hogy Oroszorszagtol fel, mikozben a NATO szorakoztatja az oroszokat es nem forditva. Nem mintha orosz-parti lennek, de nem csak marxista-leninista kiadvanyokat olvasok.

  • Kedves Charlie!

    “ A 2013-as költségvetés így néz ki: oroszok 69 mrd. dollár, USA 606 mrd. dollár. Rád bízom annak eldöntését, hogy melyik szám az ijesztőbb. “

    En nem lennek biztos abban, hogy ez mindent elmond.

    Eloszoris Trump szerint az amerikai allam – legalabbis az utobbi 8 evben – a fegyvereket, fegyverrendszereket, gepeket… stb… sokkal dragabban vette az amerikai hadiipari es egyeb cegektol, mint amennyit azok ertek. (Bizzuk ra a Fobunkora, hogy fejtse meg nekunk ama talanyt, miert lehetett ez igy annak ellenere is, hogy egy igazi gancsnelkuli marxista-muzulman lovag (igaz kicsit zavaros aggyal) vezette Amerikat.
    Persze lehet, hogy Putyin es az orosz cegek is – ha maszekok – korruptak ugyanigy.

    Aztan nem mindegy, hogy vedekezes, vagy tamadas celjabol koltekeznek az urak es elvtarsak, tovabba az sem mindegy hogy milyen fegyverekrol, gepekrol …stb. van szo.

    Szerintem maga az osszeg nem mond el mindent, bar az igaz, hogy sejtet valamit.

  • Az előző levelem sajnos elszállt….
    A lényeg: a választás eredménye törvényes és érvényes,a komplikált
    választási rendszer ellenére is!!!nem kell a púder!
    Bele kellene nyugodni a kinti fanatikus demokratáknak ,akik egyébként az érvényes alkotmány megszegésére buzdítanak ,(meg a sok
    híres magyar művész,politikus,feltaláló,orvos stb. ellenére ,akikre
    büszkék lehetünk ,)a hazaáruló,jellemtelen „sajnos magyar”.. Soros Györgynek,hogy bizony megbuktak,vége az álságos,hazug,több évtizede tartó álságos demokrata,balliberális politikának!!!
    Lehet,hogy komplikált az amerikai választás rendszer…de annyira nem,hogy kiderüljön az igazság….és érdekes módon,csak most ilyen vitás….eddig nem, sok éven keresztül ,amíg a demokraták győzelme biztos volt,.nem volt probléma…!!!
    Amúgy D.T.feleségének a megerőszakolására,meg Trump megölésére
    biztató „demokratákra”,csőcselékre….kellett volna szavazni?
    Na Amerika jól döntött!!!!!

    Hát hányinger,nem kicsit,hanem nagyon!!!

    na hagytam magam megvezetni….

  • Figyelő!

    Teljesen igazad van,és csak örülni lehet az „váltásnak”…., ami nekünk
    magyaroknak,Európának( benne legtöbb országnak) az amerikai-orosz kapcsolatoknak tesz jót, és az illegális,bűnöző (terrorista…)migránsok kiutasítása is hasznos,jogos és régóta szükséges!!

  • Moshe Akiva
    2016 november 16
    5:57 du.
    Te szegény, szerencsétlen kápóivadék.. Legalább értelmezni tanulnál meg.. Érted is azt, amit angolul olvasol? 😀 😀 😀

  • Kedves Marcsi!

    Csak neked. 🙂 Egy magyar felirattal ellatott dokufilm.
    Ha nem jon be automatikusan a felirat, kattints az aljan levo „cc”-re, amihez eloszor az egeret oda kell vinni.

    Kulonosen az utolso 10-12 perc jo.

  • Kedves Figyelo!

    A Fobunko meg mindig ures kijelentesekkel operal:

    1., ” Aki a két jelölt közül hazudott, az Trump volt.” 2., Minden egyes közvetlen vitát Hillary nyert … ”

    Tipikus. Peldat nem mondana, meg nem magyarazna, mert allitolag ahhoz neki le kene ereszkednie hozzank. De o olyan intelligens, hogy erre keptelen. 🙂

    ” Hogy amerikaiaknak elege volt belőle ott esik hasra, hogy a legutóbbi (már véglegesen összeadott )számok szerint, négymillió szavazattal kapott többet , mint ellenfle. ”

    Ha igy is van, kizarolag a bolsi media szerint.
    Mint mondtam korabban, varjunk meg nehany honapot, hogy megtudjuk hany bolsi halott, es mellettuk hany illegalis vett reszt a valasztasokban.

    ” Azsem semmi, hogy eleddig hat állam fontolgatja a kilépését a federációból. ”

    200 bolsi bunko osszegyult valahol es koveteli az allam kilepeset, erre a Fobunko szerint az allam akar kilepni.

    ” Amerika hősz évvel ezelőtt megindult a lejtőn. ”

    Ebben viszont igaza van. Elsokezbol tudja, hiszen o es az elvtarsai helyeztek Amerikat a lejtore.

    ” Ott pedig nemigazán lehet megállni. ”

    Talan, de a bunkokat biztos meg lehet allitani.

  • Hálistennek Boda.
    Hálistennek.
    Annyival is kevesebb baromságot teszel ide ki.

  • Mosche A.!

    Köszönöm,csak most olvastam néztem,majd holnap reagálok,most nincs időm!

  • Mosche,tényleg jó ,érdemes megnézni,a konzekvenciát le lehet vonni….,de a végtelenségig itthon engem annyira nem izgat a dolog,csak ugye sok dolog kiderül..!
    Aztán geyzát hosszú idő után látom,kiengedték a zárt intézetből,elvonóból…kár,mert nem hiszem,hogy „gyógyult” és sokaknak nem hiányzott!

  • szóóóóóóóval, az általad annyira nagyratartott dcemokrácia mely a Galaxis leg…és innen folytathatod…
    mai és az elmúlt pár nap eseményei, nem kommentelem

    Shinzo Abe japán miniszterelnököt Ivanka Trump fogadta és ő tárgyalt vele a president elek jelen volt
    az Argentín elnök hívta president elek et a megadott közvetlen telefonvonalon és a telefon Ivanka Trump vette fel
    és sorolhatnám mind a két országban (a többiekben is!!!) 100 millió dolláros beruházások folynak a Trump consortium neve alatt amelyek összességükben milliárdokat tesznek ki

    akkor most hol is vagyunk?
    mi is ez Levédiabasznád nagyban?
    az elnök kiaggya albérletbe az elnökséget és a hatalom mögűl a családi vagyon gyarapítgását végzi, és még senki sem szólt ellene kivéve a New York Times-t amelyet most ki akar nyírni a president elek, nincs belepofázás az ő ügyeibe ő a teljhatalom és a terűlj terűlj asztalkám tulajdonosa

    a kongresszus és a szenátus GOP többségű senki sem szól egy szót sem és a legfelsőbb bíróság is az lesz január 20-a után azonnal (a 2/3-nál nagyobb hatalom) királyi vagy császári?

    nincs TPP, nincs NAFTA nincs CETA(???) szvsz nincs is rájuk szüxég!!!! kész restrikciós politika kirekesztve mindenki mást és semmi mást nem csinálva mint bedőlni a nagy nemzetközi corporation-öknek és hagyni hogy feldugják…növelni az ő profitjukat és elnyomorítani azokat akik azt létrehozzák…