Ünnepi fényekben úszik az erdő Montreálban

2016 december 23 9:37 de.4 hozzászólás

Nem mindennapi látvány fogadja mindazokat, akik Montreálba látogatnak az elkövetkező napokban. Míg Ottawában Kanada államalapításának 150. évfordulójára készülődünk, a tőlünk pusztán 200 kilométernyi távolságra lévő Montreálban a város fennállásának 375 évére emlékeznek. A híres Mount Royal hegynek parkjait és erdőit világítja ki a város a legkülönbözőbb színekkel, szimbólumokkal és üzenetekkel. Összesen 15 ezer négyzetméternyi területen jelennek meg a káprázatos fények és az installációt Aurores Montréal-nak hívják. De fontos kiemelni, hogy nem hagyományos égőkről van szó. Hanem arról, hogy az alkotó vászonként használja a fákat és az erdőket és erre vetíti rá a különböző árnyalatú és alakú fényeket.

aurores-montreal-1

(Aurores Montréal. Fotó: @tobrook / Instagram)

Csak 2017 január 1-ig látható a világítás, mely alkotás Marc Séguin québeci festőművész nevéhez fűződik. Seguin sok oldalú alkotó, hiszen a szépművészeten kívül egy irodalmár, egy biofarmer és egyben filmkészítő is. Festményeivel pedig a montreáli és a Québec-városi Szépművészeti Múzeumban is találkozhatunk. Ezúttal Séguin egy multimédiás céggel – a „4U2C”-vel – kötött partnerséget is együtt varázsolják át a Mount Royal-t.

montreali-fenyek

 (Aurores Montréal. Fotó: Susan Moss)

Amikor a Mount Royal tetején lévő ikonikus keresztre nézünk a dermesztő esti sötétségben, már nem csak a fekete hegyet és a kopár fákat látjuk, hanem lila, zöld, piros és rózsaszín csíkokat ráfestve az erdőre. Másutt pedig egy virító, sugárzó vörös szívet vetítettek rá a domboldalra, van ahol francia mondatokat, mint például: „Tu n’est plus seul”, vagyis: „Már nem vagy egyedül.”

Ha lehetősége van rá, nézze meg személyesen a montreáli látványt. Ha pedig nem tud az ünnepek alatt Montreálba menni, élvezzen néhány fotót a Kanadai Magyar Hírlap honlapján.

montreali-fenyek-2

 (Aurores Montréal. Fotó: Susan Moss)

montreali-fenyek-3

(Montreáli fények. Fotó: Montréal önkormányzata)

montreali-fenyek-4

(„Ön itt van”. Montreáli fények / Brian Le Compte)

4 hozzászólás

  • Köszönjűk szépen, igen megható látvány egy „montrealinak”!

  • Igazi különlegesség, köszönöm, hogy megmutattad!

    Kellemes ünnepeket!

  • Ez nagyon különleges és szép. Izraelben pontosabban Bethlehemben amig a város izraeli fenhatóság alatt volt és évi rendszerességgel közvetítették az éjféli misét a város díszkivilágításban pompázott. Massadan van nyaranta ehhez hasonló fény és hangeffektusokkal tarkított előadás. Megelevenedik az egész hegyoldal és felelevenítik Massada hőseinek harcát a rómaiak ellen. Ha valaki arra vetődik ne hagyja ki, nézze ezt egyszer meg