Avi Ben Giora a Hanuka eredetéről

2016 december 26 8:48 de.3 hozzászólás

Idén a keresztény karácsony és a zsidó Chanuka ünnepe majdnem egy napra esik. A Chanuka első napja december 24.-én este volt. Ekkor gyújtották meg az első Chanuka gyertyát. De mi is tulajdonképpen a Chanuka?

Az időszámítás előtti második században (i.e 165) a görög uralkodó IV. Antiokhusz Epifanes elrendlte, hogy az addig vallásilag független Judeában, vezessék be a hellénizmust. Parancsára a Jeruzsalemi Szentéjbe bevitette a Zeusz szobrot. Ezzel megszentségtelenítette azt, mivel a zsidó vallás szigorúan tíltja a bálványok és más Istenek imádatát. Sőt elrendelte még azt is, hogy ezután a zsidók ugyan úgy kötelesek hódolni a görög Istenek előtt.

Ennek hatására egy Jeruzsalemhez közeli kisvárosban, Modiinban lázadás tört ki. A lázadás vezetője Matitjahu volt, majd késöbb fia Juda Makkabi vitte győzelemre a lázadást. A zsidók fényes győzelmet arattak a görögök és a szírek egyesített seregein. Eltávolítottak a bálvány szobrokat és újra felszentelték a Szentéjt.

Maga a héber szó „chanuka” magyarul „felszentelést” jelent.

Sajnos egy nagy probléma adódott. Nevezetesen: nem volt elég olaj a mécsesek meggyújtásához, mert azok csupán egy napra lettek volna elegendőek. Új olaj előállítása körülbelül nyolc napot vett volna igénybe. Ám valami csoda folytán az egy napra elegendő olaj nyolc napig égett, amig megérkezett a friss olaj.

kids-menorah

Ennek, és a győzelem emlékére ünneplik a chanukát a zsidók. A chanukia az a gyertyatartó amit az ünnepek alatt használnak. Nyolc ágú gyertyatartó aminek a közepén van egy kilencedik ág, a samesz (magyarul szolga) gyertya számára. Először a samesz gyertyát gyujtjuk meg, és utána ezzel minden nap egy-egy újat nyolc napig.

Sokan a nem zsidó vallásuak közül pont ezt a zsidó ünnepet ismerik. Semmi köze nincs a Karácsonyhoz. Nincs semmiféle összefüggés. Maximum az, hogy a gyerekek ugyan úgy ajándékot kapnak Chanukakor mint azok a gyerekek akik a Karácsonyt ünnepelik.

Maga Jézus Krisztus is feljárt Jeruzsalembe, megünnepelte minden évben ezt a történelmi ünnepet (Jn 10,22). Ilyenkor forró olajban kisütött krumplis lepényt a laszkeszt szokás enni és persze rengeteg fánkot (szubdaniot héberül) A gyerekek ilyenkor játszanak a trendelivel. Ez egy pörgettyűs játék. A pörgettyűnek négy oldala van. Egy–egy oldalán héber betük szerepelnek: nun, hé, gimmel és pét (pontosabban fétnek is ejtik). A betüknek jelentése is van: Nesz gadol haja po (magyarul, nagy csoda volt itten).

Manapság van olyan is ahol a pét helyet sin betű van. Ez a „galutban” élők használták. A sin betű a sám szó kezdete ami távolra mutató névmás és ott a jelentése.

A zenei világban is sok alkotás született Juda Makabi és a Chanuka emlékére. Az egyik leghíresebb a Juda Makkabeus, Georg Friedrich Händel műve és ennek egyik ismert kórus betéte a Haleluja. Ezt még Karácsonykor is szokták játszani sok helyen, akárcsak Chanuka alkalmával.

3 hozzászólás

  • Idén valóban a Chanuka dec.24.-ére esett.A Karácsony szent este kivétel nélkül minden évben erre a napra esik.Továbbá:Olyan szó,hogy szubdaniot nincs,helyette inkább ismerős a „szufganiot”.Az izraeli gyerekek és az itt született felnőttek sem ismerik a „trendeli” szót helyette inkább az ivrit „szövivon” a használt és értelmezett pörgettyű.A halelú Ja ivrit(héber)szó.Jelentése:Dicsérjétek Istent. Mindez csak pontosítás akar lenni és nem vita tárgya.

  • Nagyon élveztem a cikket,ugyanis keresztény lévén nem ismertem ilyen
    mélységben a Chanuka (mi csak Hanukaként ismerjük)történetét!
    További szép ünnepet!

  • Az ünnepekhez méltó cikk, köszönet érte.