A magyar Országgyűlésben nincs helye egy olyan háborús bűnösnek, mint Vlagyimir Putyin
Vlagyimir Putyin kezéhez vér tapad. A magyar Országgyűlés épületében nincs helye egy olyan háborús bűnösnek, mint amilyen Vlagyimir Putyin, még ha Orbán Viktor rengeteg mintát is vesz tőle. Nem hagyjuk szó nélkül, hogy Orbán Viktor putyini mintára oligarcháin keresztül szétlopja az országot, megtámadja a civil szervezeteket és szétverje a szabad sajtót–többek között ez hangzott el Szigetvári Viktortól, az Együtt vezetőjétől legutóbbi beszédében, amelyre az Orbán-Putyin találkozás elleni demonstráción került sor Budapesten. Az alábbiakban olvashatják a beszéd szövegét.
***
Elsősorban annyit szeretnék mondani, hogy az Országgyűlés épületében Magyarország leggazdagabb embere találkozott Európa leggazdagabb emberével.
Az a közös bennük, hogy mind a ketten adófizetőktől lopták össze a vagyonukat, adófizetők pénzén gazdagodtak, strómanok kezelik a vagyonukat, oligarchákkal építtettek stadionokat, épületeket, téli vagy nyári olimpiát.
Az Együtt ma este azért tüntet itt, mert szerintünk Magyarország számára Orbán és Putyin szövetsége zsákutca.
Magyarország helye a Nyugaton van, nem a Keleten.
Ezért fütyülünk, és fütyüljetek velünk!
A mai napon arra tettünk kísérletet, hogy közelebb menjünk az Országgyűlés épületéhez.
Az Együtt egy bátor, cselekvő ellenzéki párt, amely nem futamodik meg a konfliktustól. Vállaljuk a konfliktust vidéken és Budapesten, de a magyar terrorelhárítás nem engedett bennünket közelebb. Nem tiltották be a tüntetésünket kijátszva a jogszabályokat, pedig nekünk jogunk lenne ott tüntetni. De köszönöm, hogy eljöttetek, mert aki itt van most, az azért van itt, mert a hazánkért érzett szeretetünket fejezzük ki, mert a mi hazánkat adja el Orbán Viktor szövetségesének, Vlagyimir Putyinnak.
Meggyőződésem, hogy a magyar Országgyűlésben – ahol dolgoztak jobb- és baloldali, igazi hazafiak –, a magyar Országgyűlés épületében nincs helye egy olyan háborús bűnösnek, mint Vlagyimir Putyin.
Vlagyimir Putyin kezéhez vér tapad. Vlagyimir Putyin kezéhez vér tapad, mert százezreket és milliókat üldöztek el orosz bombákkal Szíriából. Ezekben a napokban is emberek millióinak életet keseríti meg az orosz elnyomás Ukrajna egy részén és a Krím-félszigeten. Ebben az országban is és másutt is, Szíriában, Ukrajnában orosz ügynökök próbálják destabilizálni azt a rendet, amely megpróbál élni, megpróbál békét teremteni és megpróbál gyarapodni.
Vlagyimir Putyin egy olyan háborús bűnös, akinek a kezéhez vér tapad, és nincs helye Magyarország Országgyűlésében bárkivel találkozni. Orbán Viktor szégyene, hogy Magyarországra hozza ezt a szégyent, hogy egy ilyen embert fogad.
[…]
Az ellen a Vlagyimir Putyin ellen tüntetünk, aki jelenleg a Nyugat ellen is háborút folytat. Vlagyimir Putyin oligarchái által finanszírozott, hamis híreket gyártó portálok megpróbálják szétverni a nyugati demokráciát, elbizonytalanítani bennünket az igazságban, elbizonytalanítani bennünket abban a becsületben, amely összetart bennünket, elbizonytalanítani bennünket abban, hogy lehet békében, nyugodtan élni Nyugat-Európában és egész Európában.
Ezt ma Magyarországon is teszik, és Orbán Viktor arra utasítja a magyar titkosszolgálatokat, hogy semmit ne tegyenek az orosz dezinformációs kampány ellen. Mert Orbán abban érdekelt, hogy ha szüksége lesz, akkor Putyin titkosszolgálata Magyarországon is őt védje meg. Ezért tüntetünk.
Az Együtt azért tüntet, azért fütyül ma itt, mert Orbán Viktor rengeteg mintát vesz Vlagyimir Putyintól. Ugyanúgy kezelteti strómanokkal a pénzét, ugyanúgy szétlopja oligarchákkal ezt az hazát, mint Putyin teszi otthon, de emellett megtámadja a civil szervezeteket, azokat a civil szervezeteket, amelyek menedékkérőkért, melegekért, kisebbségekért, romákért és másokért küzdenek, vagy teszik ugyanezt Oroszországban.
Orbán Viktor […] szövetségese Vlagyimir Putyinnak, és az Együtt ma azért fütyül, hogy ne verje szét a szabad sajtót. Ne használja arra a magyar állam intézményeit, hogy amikor Orbán barátja vásárolja meg a sajtót, akkor a GVH, a versenyhivatal egy nap alatt engedélyezi, és amikor egy független, szabad, nyugati és magyar kézben levő sajtótermék próbál akárcsak harminc százaléknyi tulajdont szerezni egy jól működő, független portálban, akkor a hivatal ezt megakadályozza.
Orbán Putyin szövetségeseként a magyar sajtószabadságot, a magyar civilek szabadságát korlátozza. Az Együtt ezért tüntet, és köszönöm, hogy eljöttetek!
Szigetvári Viktor
10:06 de.
És a fütyülésnek lett valami eredménye? Az a 40 %-os passzív szavazótábor se mozdult, a kormány ha meg is hallja a füttyögést, legyint rá. Valami jobbat kellene kitalálni. Nem tudom mit, csak azt, hogy így nem lesz kormányváltás.
10:37 de.
Azért elfelejtik egyesek, hogy a magyaroknak gazdasági érdekei vannak ma az oroszokkal.
Nézzenek be egy kissé a helyi hírekbe.Nem hinném, hogy Orbán kedveli Putyint, de a tét bizony magas a magyarok számára, hogy „jóképet” vágjanak a vizit alkalmából.
11:30 de.
Semmi közünk hozzá, hogy Putyin mit csinál a saját hazájában. A szegény orosz kisembernek az mennyivel volt jobb, mikor a maffiózók harcoltak a vagyonért?
A belpolitika más. Nem győzött még meg senki, hogy a liberális demokrácia rossz. Nem arra gondolok, mikor valaki a szólásszabadság szent nevében szétver jó kezdeményezéseket, vagy demokráciák háborúkat robbantanak ki. Arra gondolok, hogy itt Magyarországon ideig-óráig volt totális diktatúra, mert itt kultúrország volt már száz éve is, több csoport ellensúlyozta egymást legtöbbször. Ez a civilizáció.
A férjemet 80-as években vakbéllel műtötték gyerekként. A szomszéd ágyon egy szovjet kiskatona feküdt, a műtét után 2-3 órával bejött érte a feljebbvalója, úgy kellett kiugrania az ágyból tisztelegni, friss sebbel. Az orvosok alig bírták lebeszélni a tisztet, hogy ne vigye el még a beteget. Ezt a morált, ezt az életszínvonalat dicséri Orbán, ezt akarja nálunk meghonosítani? Persze, ő könnyen van, már kiskatona korában is jó ellátást kapott, Simicska tudna mesélni erről …
11:47 de.
Viktornak homályos a szemüvege!Nem jól látja a dolgokat!
Valószínű inkább ez az igazság :
P.Úr jelenteni jött hazánkba,jelentette mi van a nagy zorbáni birodalomban : O.-országban,merthogy ő ott csak a zorbán megbízottja és emiatt jelentési kötelezettsége van az Úrnak.M.-szág kicsi volt zorbánnak és ezért bekebelezte O.-szágot is és az Úr ott csak oligarchiája, végrehajtja parancsait.Ezért kellett itt rá annyira vigyázni,hogy valamelyik fütyölős sípból nehogy golyó repüljön ki és akkor nem tud visszatérni és a kapott parancsokat végrehajtani nem tudja. Hát ilyen nagy ember lett a mi miniszterelnökünk.
Sajnálom de a mintavétel is fordítva történik.
A valós igazság üdvözletével.
12:02 du.
Lenne néhány bátortalan kérdésem:
1. Bush is háborús bűnös, aki – mint később kiderült – hamis indokok alapján indított háborút Irak, Líbia stb. ellen, szétzilálva ezzel az egész Közel-Keletet?
2. Az európai földrész valamivel több, mint 10 millió négyzetkilométeréből 4 millió Oroszország területe (az Uralig).
3. Ne tessék a Krím félszigettel jönni. Az orosz cárok évszázadokon keresztül sok-sok háborút vívtak a török (muzulmán) birodalommal a területért, ami az Arany Horda (tatár birodalom) maradékának volt a központja. Nagy Katalin az 1700-as évek végén (1796?) legyőzte a Portát, és szabad kezet kapott a Krím felett. Azóta volt Oroszország része. Az ukránok a fasorban sem voltak: az északi rész a lengyelekkel közösködött, a déliek meg vagy Habsburg, vagy a kijevi fejedelemség részei voltak. Valamikor az ötvenes években „ajándékozta” az Ukrán SZSZK-nak, ha jól emlékszem, Hruscsov, nyilván valamilyen elégedetlenséget leszerelendő, örökösnek tételezve a Szovjetunió létét.
Az USA tét nélkül piszkálja a legnagyobb, földrajzilag európai országot, ami ráadásul keresztyén.
1:38 du.
talalom
2017 február 6
12:02 du.
Szerintem a Krím orosz megszerzésére túlzás azt mondani, hogy évszázadokig vívtak érte.
Az helytálló, hogy Nagy Péter óta a felvilágosult orosz cárok mindent megtesznek, hogy kijussanak a Balti- ill. a Földközi-tengerre. Katalinnak rövid háború után sikerült, hogy az oszmánoktól kvázi átvette a tatár kánságot. De 50 év múlva terjeszkedni kezdtek az oroszok, a régi álmukat akarták megvalósítani, hogy a Boszporuszt ők uralják, ez volt a krími háború.
Fél Európa összefogott ellenük, elvesztették az oroszok Szevasztopolt iszonyatos harcok árán. Az első világháborúban az angol liberális imperialisták a tengerszorosokkal kecsegtették az orosz liberálisokat, de a háborús vereség meg az orosz forradalom lett az eredménye. Megjegyzem, ezek a nagyhatalmi tervek mit hoztak az orosz kisembernek? Amellett, hogy ott számolatlanul hullottak a katonák minden háborúban, a jobbágykérdés rovására terjesztették a birodalmat, vagyis nem a belső fejlődésre ment a pénz és energia.
Azzal semmi bajom, hogyha valaki békében akar lenni az oroszokkal, de a magyar politikai elit már leszokhatna arról, hogy ide-oda csapódik az USA meg a „cárok” között. Itt van nekünk Európa, tessék azzal foglalkozni! Maga a Krím nem oszt, nem szoroz, de tudod van olyan, hogy valakinek a kisujjad nyújtod és a karod kéne. Másfelől meg kinek mi köze hozzá, hogy Európa a Krím kérdésében hogyan egyezik meg a Nagy szomszéddal?
2:42 du.
Hú, találom, ezzel most darázsfészekbe nyúltál… 😀
De azért, tudod, annyira nem sajnálom Putyint se…
2:46 du.
A problémát inkább abban látom, hogy a világban megint készülődik valami nagy disznóság (brexit, Trump, Szíria…), és mi valahogy megint a rosszabbik oldalon találjuk magunkat, és a rövidebbet húzzuk… (Hála Miviktorunknak. Pedig azt hittem, az ilyen bakiknak a rendszerváltás és az EU-ba belépésünk után örökre vége…)
3:39 du.
A kis Soros-bohóc tele van fóbiával, legvisszataszítobb a saját hazája elleni, még szerencse hogy, az antival kezdődőt ügyesen leplezi, de előbb-utóbb csak elszólja magát! Míg létezett az OPNI sokkal normálisabb lakói voltak, még szerencse hogy, tűzzel vassal akadályozzák Magyarországon a szólás-, vélemény- és vallásszabadságot!
5:36 du.
Chris, ha ezt a félnótás Szigetvárit el nem távolitod a KMH környékéről, aki Oroszország elnökét digitális ujságodon háborus bűnösnek titulálja, akkor ebből óriási PROBLÉMÁK származhatnak. Érte alig volna kár, de ÉRTED már inkább !!!
Ezt nagyon komolyan mondom.
6:37 du.
Almási Alma
2017 február 6
2:46 du.
„mi valahogy megint a rosszabbik oldalon találjuk magunkat, és a rövidebbet húzzuk…”
Ezt honnan veszed, belenéztél a kristálygömbödbe? A kerítésről is milyen gyorsan elhallgattak a DK-s, mszp-s megmondóemberek, pedig az első hetekben nagyon ment róla a cicaharc.
Egyébként jellemző, hogy az ellenzék még az érvénytelen népszavazást se tudja Orbán ellen fordítani, ti. a magyar embereknek nem tetszett a gyűlöletkampány, amit a kerítés mellé felkínált. Mert lehet, hogy sokan belátták, hogy a kerítésre szükség van, de amit a kvótakampány során művelt a fidesz, azt a szavazók többsége bojkottálta!
Semmi szükség se volt rá, hogy súlyos milliárdokért olyan plakátokkal árasszák el az országot, aminek évek múlva heverjük ki a káros hatásait (idegenfóbia). Ugyanez lehet az oroszokkal való politikában is. Az nem baj, ha Orbán dörzsölt politikus, de nem kéne azt a rendszert dicsérni, ami nagyon kétes, és egyelőre csak részleges sikereket hozott (illiberális demokrácia).
8:00 du.
Ötvenhatos, Kanadában élek, egy normális, mûködõ jogállamban. Nem félek. Ha netán az Ottawai magyar követség diplomatájával találkozom, még egy pohár vizet se fogadok el tõlük. Így vagyok az oroszokkal is. Biztos ami biztos.
1:43 de.
Cristopher 8,00 😀
1:47 de.
Talalom 12:02
Jó kis összefoglaló. Gratulálok!
2:35 de.
Nagyon egyoldalú írás. Átsüt rajta a politika. Hiányzik belőle az objektivitás, a körültekintő elemzés, a mérvadó szemlélet. Így – számomra, Ukrajnában élő számára! -hiteltelen, s még akkor is, hogy van benne némi igazságtartalom. A talalom-é ugyan rövidebb, de hitelesebb 🙁
2:41 de.
Szigetvári a nagyokos, napraforgó!!!
Az összes „nagypolitikus”-nak a kezéhez vér tapad, van akinek konkrétan, van akinek átvitt értelemben!!!
A „háborús bűnösök” felelősségrevonásáról lehetne jócskán beszélni, de a „másik” oldalon is, ha már!!!!
2:45 de.
„”Ötvenhatos
2017 február 6
5:36 du.
Chris, ha ezt a félnótás Szigetvárit el nem távolitod a KMH környékéről, aki Oroszország elnökét digitális ujságodon háborus bűnösnek titulálja, akkor ebből óriási PROBLÉMÁK származhatnak. Érte alig volna kár, de ÉRTED már inkább !!!
Ezt nagyon komolyan mondom.”””
Szerintem, hogy ez a szigetvári milyen hülyeségeket bugyborékol nem számít, senkit nem érdekel, azaz nem zavarja a „vizet”!! Muszáj neki megnyilatkozni, mivel nem foglalkozik senki vele és még „félkomolyan” sem veszik!!
3:03 de.
Otvenhatos. A Szijjarto minden orszag minden vezetojet lehulyezi vagy gusztustalan megjegyzeseket tesz ra. Nem kellene eltavolitani, mert veszelyt jelent az orszag biztonsagara?
3:15 de.
Lámpa!
„Ezt honnan veszed, belenéztél a kristálygömbödbe? ”
IGEN.
7:59 de.
Ötvenhatos,
írtál máris nagyon komoly névtelen feljelentést, ahogy szoktad? 😀
8:02 de.
Kedves Alma! A fene se sajnálja Putyint, – egyébként Trumpot (Obamát, mást) sem.
Csak rá kell nézni a térképre. A Földközi tenger északi partja Portugáliától Törökországig hézagmentesen NATO tag. (Leszámítva az Adria beltenger néhány exjugoszláv államocskáját, mint Montenegro, vagy Albániát.)
A déli, afrikai part már nem ilyen egyöntetű, és elég labilis is. Az „arab tavasz” nem nagyon kavarta fel Marokkó, Algéria vagy Tunézia viszonyait, Líbiát azonban sikerült évtizedekig tartó, békés, viszonylag szekuláris világából káoszba taszítani. Egyiptom is kiheverte – egyelőre – a „tavaszi zsongást”, Izrael egyértelmű. Szíriában az orosz hadiflotta bérel egy támaszpontot, ettől válhatott Asszad rezsimje olyan elviselhetetlen diktatúrává, ami túltesz Kuba vagy Kína viszonyain is.
Az amcsiknak sok rizikójuk nincs: nem Amerika partjaihoz érkeznek a lélekvesztők (jó,jó, Kubából, de sokkal kevesebben). Úgy tűnik az USA-nak „minél rosszabb, annál jobb”. Még az sem érdekli, hogy a felbolygatott államokban többnyire az IS kerekedett felül. Vajon miért pont ezek a „diktatúrák” – közöttük is főként az orosz – csípik a csőrét? Miért nem Dél-Amerikában, vagy a Távol Keleten (Korea, Vietnam stb.) akar „rendet tenni”? Csak tán nem azért, mert a határaitól biztonságos távolságban lőheti el a fegyvereit, és – teremthet munkahelyet, – héjáinak combos profitot??? Hogy közben rámegy Európa? Annál jobb, egy konkurenssel kevesebb…
9:20 de.
Szigetvári úr!
Mi a véleménye az alábbiakról (mint tömeg gyilkosságok színterei, konkrét személyi háborús-felelősséggel)?
-Vietnam
-Chile
-Nicaragua
-Kuvait
-Iraq 1.
-Iraq 2.
-Jogoszlávia
-Bosznia
-Afganistan
-Libia
-Sziria
Érdeklődéssel várom válaszát.
11:53 de.
putin = HITLER.
2:39 de.
Kis Ferenc
2017 február 7
9:20 de.
Nem kívánom, hogy addig álljon féllábon amíg ez a szigetvári válaszol!Egyébként Mari néni a faluvégén tájékozottabb mint ez az agyament idióta!!
Egyébként Oliver Stone 10 részes filmjében (amerika elhallgatott történelme) tételesen felsorolja az országokat ahol az usa háborút folytatott minden ok nélkül.Hát nem kevés! Ő is felveti azt a kérdést, hogy soha senki nem vonta felelősségre az usa-t az elkövetett háborús bűnökért! Az ugye vitathatatlan, hogy a Stone amerikai és rendkívűl zseniális,alapos rendező.
4:43 de.
Szigetvári Viktor!
„Ezért fütyülünk, és fütyüljetek velünk!”
Ezért fütyül Rátok annyi ember, és ezért olyan „magas” a népszerűségi mutatótok!
4:53 de.
talalom
2017 február 6
12:02 du.
-„…ami az Arany Horda (tatár birodalom) …”
Az Arany horda a mongol Dzsingisz által egyesített mongol népek leszármazottai-, kánjai Dzsingisz kán utódai voltak. Dzsingisz utálta a tatárokat és irtotta is őket ahol tudta.
8:22 de.
kicsiroli!
A kérdés felvetés költői, az átlagosan tájékozott emberek (is) tudják a választ.
Trumpnak szegezték a kérdést: A gyilkos Putinnal akar „barátkozni” ? Trump válasza: Az amerikaiak között is vannak gyilkosok.
ps:” Más szemében a szálkát, a sajátban a gerendát sem…”