Egy fideszes lelkivilága az olimpiai bukás előtt és azután

2017 február 23 9:14 de.138 hozzászólás

Hogyan néz ki az, amikor egy Fidesz-rajongó, vagy egy békemenetes elhiszi, hogy a kormánypárt vesztíteni soha nem fog és, hogy az Orbán rezsim működése egy hosszú diadalmenet, miközben egyszer csak bekopog a keserű valóság? Körülbelül így…

*

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 17-én 12.52-kor:

138 ezer kellett, írnak 139.200, 262 és itt 266 ezerről! Vajon melyik hiteles forrás?? Az is kérdés, hogy vajon mennyi lesz érvénytelen (például sok buzgó idióta több helyen is aláírt, amit kiszűrnek.) Aztán Tarlós nem nyilatkozott a rendezés visszavonásáról és a kormány sajtóban(több újság) közölte, hogy ha az eredmény szerint szükséges,akkor kiírja a szavazást!!!!!

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 17-én, 13.36-kor:

Ha netán a főváros és a kormány “félelmében”(ami teljesen indokolatlan) mégis elállna az olimpia rendezéséről, akkor sem nyer a jellemtelen baloldal, mert ugye akkor a jobboldaliak szerveznének aláírás gyűjtést a szervezés mellett, na ott több aláírás születne!

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 18-án:

Akár lesz népszavazás (az eredmény mellékes….), akár nem és akár lesz olimpia, akár nem az tény, hogy sem a kinti sem az itthoni acsarkodó baloldalnak, ennek a “fórumocskának” meg főleg nincs semmi esélye, jövője…

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 22-én, 16 óra 24-perckor:

Úgy néz ki, hogy (friss hírek) a Kúria vetette el a népszavazás megtartását és NEM ORBÁN! (a gyengébbek kedvéért) lehet, hogy nem fogadja el a Momentum kezdeményezését, így nem kerül rá sor, ami egyértelműen az IGENEK többségével (65%) zárulna, és a baloldal ismételt lebőgésével!

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 22-én 17 órakor:

A pályázat az ellenzék miatt lehetetlenült el, de a többséget csak az vigasztalja, hogy az ellenzék végleg ellehetetlenült. Amúgy mind a cikkírónak, mind a hozzászólóknak azt javaslom próbáljon valós tényeket és ne hazugságokat írni, mert ugye kiderül és nemhogy segítene rajtuk, de közmegvetést és még mélyebb lecsúszást, esetleg a “létüket” jelenti!

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 22-én 18 órakor

Na bemondták: a kormány visszamondta a pályázást (az ország baloldal általi lejáratása miatt)az olimpiára,nem tehetett mást és nem az ő szégyene, hanem az aljas ellenzékéé…amit az itthoni többség soha nem felejt el!!

138 hozzászólás

  • Csodálkozom,hogy ez a lelki és agyi károsult a KMH-ra befészkelhette magát.Az azonban,hogy még cikk-cakkot is írtok róla elképesztő,felfoghatatlan és felháborító!Tudnám ezt még fokozni is,de annyit akkor sem érne meg,ha színaranyból lenne.

  • csodálatos kórkép, a fidex valósága majdnem olyan mint a Tótaw cikke ahol a zolympiáról ír és a szabadonválasztott kempingbicikli olympiai nagyszám verseny és annak stadionnya meg körülményei kölcségeiről

    taps éljen a momentum: CARPE DIEM

  • Zavart elme termése.

  • Lássuk be, akárhogy is nézzük, Marcsi győzött… győz, és győzni FOG !!!!!

  • Mit nekem ti zordon Kárpátoknak Boda Marcsi zavart agya…

  • Ilyen nyíltszíni megalázás akár az inkviziciónak, hitlernek, sztálinnak, de még rákosinak is dicséretére való lett volna! Nem tudom kinek a műve volt, de hányni lehet tőle! Ezt még Göllner is lefujjolta volna!
    Marcsi, ne vegye a szívére, vegye úgy, hogy most adtak a szent liberalizmusuknak egy leleplező pofont!

  • Seres Róbert
    2017 február 23
    10:41 de.
    Tod, Robika, a szó veszélyes fegyver.. Gondolkodás nélkül nemszabadna lövöldözni..
    A fenti idézetekből melyiket nemérted?
    Bár sem kisdobos, sem űttörő nem voltam, szivesen segítek.. 😀

  • Almási Alma
    2017 február 23
    10:07 de.
    Mer’ többség, meg mindenki tuggya…

  • Ülök a konyhában,ebédre várva, Gergő unokám késve érkezik a kis barátnőjével. Friss HetiVálaszt olvasgatnak, Fekete-Győr András a címlapon. Interjú. „Nagyapó, ma nem eszünk, nem tudunk…!” Magam kezdem kanalazni a levest, aztán én is abbahagyom. Ideülök a számítógéphez, beleolvasok a fentiekbe, s valami nagyon-nagyon fáj.
    Pedig sokan most bontanak pezsgőt!

  • Seres Róbert,

    kissé túltoltad, mert ha igaz volna, amit most itt írtál, akkor Boda Marcsi már egy lámpavason himbálózna.

  • Seres Róbert Mi a bajod? Marcsi mondatai, amihez a nevét adja.
    Bár én továbbra sem hiszem, hogy létező lény, úgy vagyok vele mint a parasztbácsi a zsiráffal, már pedig ilyen állat nincs.
    Ideje volt már, hogy szembesítsék „hivatalosan” is önmagával. Az sajnos biztos, hogy nem fogja fel, és jön a további gyalázkodása a normálisnak hitt barátait bizonygatva.
    Nyugodtan hányjál, itt sokan Boda beírásaitól hánynak.
    A liberalizmus megjelenteti a beírásait, de a véleményalkotást nem tiltja a liberalizmus. Eltévedtél.

  • Ebből az egészből csak egy látszik : Minél nagyobb kárt okozni,annál rosszabb a fidesz-nek. De a kár mindig az országot is éri , amit a mai „demokratikusan toleráns” ellenzék nemigen vesz a szívére.Sajnálom,hogy ők nem veszik észre,hogy amikor a zorbánjuknak kárt okoznak minden kár az ország embereinél is lecsapódik! De számukra nem ez a lényeg,hanem a pillanatnyi öröm.Innentől talán lehet mostmár „csegevaralista forradalmat” is csinálni és akkor megbuktathatják a zorbánt és akkor jöhet a zűrzavar –amit az emberek nem értenek ,,,de ebben a zavarosban ezek okozói nagyon tudják a pecsenyéjüket sütögetni,mindegy,hogy pl. az országot kiszolgálják mindenkinek -népével együtt,mintha őket sem vennék semmibe.Ez a magyar liberalizmus tudományos alapon ???. Magyarázza ezt meg nekem valaki.!
    Minél rosszabb annál jobb üdvözletével.

  • Az igaz, hogy a parlamenti ballib oldal megint lejáratta magát, először támogatták az olimpiát, majd aláírást gyűjtöttek ellene.

    Szerintem megdöbbentő, ahogy Orbán kihátrált az ügyből, de ez biztos nem a népharagnak köszönhető, hanem racionális megfontolásoknak. Engem vissza lehet nyugodtan keresni, nekem már a logo elkészítése jelzésértékű volt! Gyanús volt, hogy egy kommunista szoborral reklámozna minket ország-világ előtt!?

  • Az egyik sógorom buszvezető a mai napig.De gondolatai a kádár rendszer baloldali hatása alól jottányit sem változott,a gyökerek mélyre hatoltak,mélyről jönnek,gondolatai nem képesek változni,formálódni. Úgy látom sokan vannak így!
    Gondolat megértő üdvözletével.

  • Ötvenhatos Senki nem bont pezsgőt. Egyszerűen unják Boda ostoba mindenkit „leidiótázó stílusát”. Szinte minden hozzászólásában lehülyézi azokat, akik nem osztják hagymázas képzelgéseit, vagy tesz valami aljas megjegyzést. Az nem fáj, mikor gyalázkodik, rágalmaz?
    Az miért fáj, mikor saját szavaival szembesítik? Ha Ő nem szégyelli leírni, más miért szégyellje? Boda jól járt, mert egy baromi nagy nyakleves kellene már neki, hogy helyrebillenjen a fejecskéjében a folyadék. Azt talán megértené.
    Nem mentség mindenre az, hogy öreg és nő, Ő bizony csúnyán visszaél vele. Csodálom, hogy egyáltalán megjelenhetnek gyalázkodó kommentjei, a liberalizmusnak is vannak határai.

  • Kedves Marcsi, ne vedd a szívedre, hogy kipellengéreztek a liberálisok a véleményed miatt.
    Ismerheted őket, mennyire hazugok, amikor naponta jönnek a kedvenc szólásukkal: ha egy zsidót bántanak, akkor zsidó vagyok, ha egy cigányt bántanak, cigány vagyok stb.
    De mi van, ha a „Marcsikat” bántják?
    Az sosem fáj nekik.
    Jó egészséget és sokáig tartó szellemi frissességet kívánok még neked, Figyelővel egyetemben, aki szintén emelt fővel viseli a „toleránsok” gyűlölködését.

  • toth pèter Marmint itt sok buszvezeto van, aki mind a sógorod? Nem hiszem. Van tanulsaga is a szosszenetnek?

  • Ez egy mezei kommentelő túldimenzionálása.
    Az igazán nőies és cizellált reakció ez volt:

    http://mandiner.hu/cikk/20170222_parkanyi_eszter_hanynom_kell_toletek

    Viszont nem tudok választani, melyik a jobb cím?

    nepszava.hu/cikk/1121580-momentum-nem-azt-mondtak-viktor/

    nepszava.hu/cikk/1121481-fovarosi-kozgyules—a-fideszes-elit-negyet-ellopna-az-olimpia-ot-karikajabol/

  • Magam sem voltam az olimpia pártján a magyarok számára, anyagiak miatt.
    De azért nagyon gusztustalan, hogy egy beírót igy keljen kigúnyolni, mert ő véletlenül mást szeretne.
    Kíváncsi vagyok, ha valaki ezt tenné azzal, aki a fenti cikket írta, mit szólna hozzá. Van egy ősi mondás: Ne tedd felebarátodnak azt, amit nem akarsz magadnak!
    Persze a cikk aláírás nélkül jelent meg.

  • Tóth Pétereknek, és akik még mindig nem értik: az aláírásgyűjtés népszavazás kiírására történt, amire menet közben január 30-án Orbán Viktor azt nyilatkozta: Ha az emberek akarnak dönteni róla, akkor majd dönteni is fognak. -mármint az olimpia megrendezéséről.

    Ehhez képest Orbán Viktor február 22-én azt jelentette be, hogy a főpolgármesterrel és a MOB vezetőjével közösen elhatározták, hogy Magyarország visszalép a budapesti olimpiai pályázattól.

    Figyelem! Mit mondott Orbán? Magyarország visszalép a budapesti olimpiai pályázattól. Most arra várunk, hogy hétfőn rendkívüli ülésen a fővárosi önkormányzat a főpolgármester beterjesztésére megszavazza az olimpia megrendezésének visszamondását.

    Magyarország választópolgárai ismét nem dönthettek egy kérdésben, ahogyan a boltbezárásban sem!

  • Nagy „megtiszteltetés”……számomra,hogy ez a cikk csupán egy egyszerű nyugdíjassal foglalkozik!Nem semmi…
    Én a véleményemet (és sok hasonlóan gondolkodóét!!!!)írtam le,amihez ugye jogom volt?!!!)meg ugye tényeket(TV.egyenes adás,internet tájékoztatás,TÖBB napilap)nem vaktában beszéltem.
    Drizari!
    ne aggódj,ma minden ellenkező
    híreszteléssel ellentétben demokrácia van itthon,így mindenki szabadon nyilváníthat véleményt az más kérdés, ha többeket „telibe talál”…,még az ellenzéki „söpredékek” is szabadon megteheti és őket sem akasztják fel az már kiment a divatból,sőt a törvény(bíróság!!)sem ítéli el a hazug,tolvaj hazaárulókat,de a mi késik az nem múlik remélhetőleg…..
    Üdv.Mindenkinek,nagy öröm,hogy „főszereplő” lettem (ha egyeseknek negatív értelemben is….)de ugye, mind a fórum, mind egyes hozzászólok „kissé túlértékelik magukat,jelentőségüket”ahhoz,hogy reszketnem kellene…..különösen, ha figyelembe vesszük akadtak és most is vannak az olimpia témában tisztességes,tárgyilagos baloldali politikusok,meg hétköznapi emberek!
    Na ennyi!
    Remélem,hogy a nyílt fenyegetés nem riasztja el a más véleményen lévő normális hozzászólókat?….

  • ja még csak annyit,hogy nem véletlen(jellembeli fogyatékosság!!!!)hogy a cikket nem vállalja fel egyik „sikeres
    szerző”…sem!jellemző!!!!
    Részemről ennyi,más dolgom van!

  • Figyelő Ha nincs aláírva, akkor a szerkesztő vállalja a felelősséget, tehát alá van írva. Senki senkit nem gúnyolt ki. Én csak kommenteket látok egymás alá másolva. Nincs megvágva, szó szerint van bemásolva. Mi ebben a gúny?

  • gyuri10 Lehet, hogy igazad van, és nem kellett volna ennek a Fideszes trollnak ekkora nyilvánosságot adni.
    Arra jó, hogy az álszent „jobboldal” felhördüljön. Mikor Marcsika drága mindenkit gyaláz aki mást gondol mint az Ő brosúrája utasítása, akkor valahogy nem hörögnek a „jobboldalon”. Ki érti ezt?

  • charlie
    2017 február 23
    12:03 du.

    Je suis Marcsi!

  • Amúgy a Kúria vétózta meg a népszavazást!!!!!!,a kormány meg azért lépett vissza,mert „ilyen” ellenzék mellett(hírük már eljutott a NOB-hoz is!!!!)ilyen megosztott ország esetében bizony más országok
    pályázatát részesítik előnyben,ami érthető!
    Figyelő!
    Egyébként azt is megírtam régebben,hogy jó a gazdasági és a költségvetési helyzet és a NOB 1 MILLIÁRD dollár támogatást nyújt
    a nyertes pályázónak!!!
    Az a baj,hogy a lényegre,tényekre nem emlékeznek?,reagálnak?…..meg ugye csupán pártpolitikai szempontok alapján ítélkeznek,de minek? miből gondolják,hogy akkor még egyáltalán léteznek?…..

  • charlie!

    Nagyon kedves vagy,köszönöm a reagálásod!Neked is minden jót!

  • Orsós, drága tezsvírem, téged nem zavar, hogy minket már emberszámba se vesznek ezen a honlapon? Minékünk mikor fog már összeállításunk megjelenni az aranyköpéseinkből? Nem ismersz ilyen ügyekben jártas jogvédőt?

  • Egy másik cikknél megmertem írni de idevésem mert Marcsika és Figyelő kartársnők nem nézték. Orbán, Habony,Mészáros, Vajna, Csányi, Tiborc és hagy ne soroljam tovább az ország „díszmagyarjait” eggyüttes vagyonát ha elkoboznák lehetne Olompiát rendezni Budapesten. Marcsika drága mondja már meg kérem az ellen miért nem tetsuik szólni, hogy ezek a díszmagyarok a maga és a nép pénzén gazdagodtak ennyire meg? Vagy maga is részesült valami rendkívüli kormányadományból? Figyelő néni. Magácsja nagyon visszafogottan írt. Anyagiak miatt. Nem is lopások miatt. Még meg sem érkezett az az egy milliárd dollár amiről marcsika írt és lábekelt. Hát ilyen országra nem fogja bítni a NOB az Olimpiát az buiztos. Még ha a kormány esetleg még sem lépne vissza valami miatt.

  • Boda Marcsi
    2017 február 23
    12:46 du.
    Maricska! Mit vétózott meg a kúria? Már megint vaktölténnyel lövöldözik!
    A boltzárról sem lett kiírva a népszavazás, mert amikor úgy nézett ki, hogy megvan az aláírás, vitya gyorsan bebújt az ágy alá, és eltörölte, nehogy kiírják. Így a végén be sem lett adva a kérelem. Már hogy tisztázzuk a tényeket, kis hazug!

    Most megint kiállhatott volna a bálványa mellett, no meg hogy Felcsúton ragyogjon az olimpiai láng, mivel oda tervezték, de a kismalac megint bebújt az ól sarkába.

    A főváros 20 % írta alá, mi van a maradék 80 % -al? Ők nem érdemeltek volna meg egy népszavazást véleményt nyilvánítani?

    Ebből is látszik, hogy Orbán csak egy duzzogó kisgyerek!

  • Azt én is elegánsabbnak tartottam volna, ha a cikkben szereplő hozzászólások nickje nincs odaírva. Persze, úgy senki sem ismerte volna fel (maga Marcsi sem), hogy ezek ugyanannak az embernek a valódi hozzászólásai. De Marcsi (talán) ilyet mégsem érdemelt volna, akármennyire bosszant is minket sokszor.

    Tudomásul kellene már ennünk, hogy Magyarországon van körülbelül egy millió ilyen elkötelezett fidesz szavazó. Majd, ha charlie-ék győznek, ezek át fognak oda pártolni.

    Nekünk meg együtt kell élnünk velük, lehetőleg toleránsan. Nem lehet mindenki egy Hazai Lámpa…

  • Orsós!

    Köszi Neked is!!!!

  • Ha már így kiállnak Marcsi „becsületéért” a „jobboldaliak”, írhatnának néhány szót arról,amit Marcsi nap mint nap művel. Szépen terelitek a témát, de hát mégis csak arról kellene nyilatkozni. Tudom, védhetetlen, de legalább próbáljátok meg, úgy hitelesebb lenne a felháborodásotok.

  • Van még pár percem,…aztán megint nem érek rá,így utólag írom természetesen a normális magyaroknak,hogy az olimpia rendezéséből az egész ország népe profitált volna , a magyarok(kis ország) dicsőségéről nem is beszélve és nem az éppen hatalmon lévő kormány…..amit az anti magyar „internacionalista” ….leszármazottak képtelenek felfogni!

  • @bodamarcsi

    látod? nem látod? na látod!

    tehát még te is leírhacc bármit és a papír meg a net elbírja a világháló megőrzi az örökkévalóságnak, tehát elmondhatod, hogy halhatatlan lettél…csodaszép gondolatok amiket a cikk ídéz, nekem nagyon teccettek olyaqn igazi valódi eredeti Bodamarcsis…csak így tovább…a Föld meg gömbölyű és forog tovább

  • Én azzé a helyedbe’ Kisboda egy ilyen szembesítés után lekussolnék egy időre.

    Dehát tudjuk : TE vagy az Oldal Idióta Macája.

    Különben meg rádfért már egy kis szembesítés önmagaddal.
    Már ha egyáltalán érted mit jelent ez.

  • Kedves Llanfair!

    Megbocsátás… Ez egy ideillő szó!
    Más dolog egy logikai ereje teljében érvelő, helytelen nézetű fórumtárssal késhegyre menő vitát folytatni, mint Marcsi kétségbeesett összevissza csapkodásával. Empátia, megbocsátás… keresztény viselkedés…

  • charlie,
    SZÉGYELLEK.Annak ellenére,hogy két évvel ezelőtt már olyannal beszéltem meg,hogy ki vagy,aki nálam jobban ismert.Azt viszont, még inkább szégyellem,hogy akkor még én keltem védelmedre.Miért? mert a legutóbbi beírásodig többé-kevésbé emberszámba vettelek. „Tévedni emberi dolog”.Én sem vagyok superman.

  • Almási Alma Kedves Alma. A keresztény egyház is csak akkor oldoz fel a bűneid alól, ha megbánod. Marcsi folytatólagosan minden megbánás nélkül ócsárol mindent ami „baloldali” és aki liberális. Nem várhatsz több megbocsájtást Tőlem, mit a keresztény egyháztól. Igazából nem érdekel amit rólam hadovál, de ő mindenkit gyaláz, aki ember módjára gondolkodik. Ezt nem tudom megbocsájtani, de minek is, hiszen holnap újra kezdi. Notórius visszaeső.
    Igazából a saját alomból kellene valakinek rászólni, hogy vegyen vissza, de ők nagyon élvezik és még uszítják is, majd álszenten felháborodnak.

  • Tüske Zsófia

    túlspilázzátok ti ez a Boda-kérdést. Boda nyugdíjas pártkanca, amilyen ezerszám akad hazánkban. Rákosi alatt boldogan zakatolt, ha kellett önkritikát gyakorolt, később lelkes agit-prop titkár lett meg áskálódó személyzetis, a rendszerváltozás után meg kis habozás után csatlakozott az alcsúti pártjához, mert azt a fajta politikát érzi magához a legközelebb. Kifejezett kegyként fogadta az erzsébet-utalványt, fontossága tudatában osztja nektek az észt, már annak aki olvassa… Közben persze megtért és vasárnaponként a templomban zakatol… mert ettől gondolja magát úrinőnek. Esténként orbán-képpel a mellkasán tér nyugalomba.
    [„nézd legott komédiának, s múlattatni fog”]

  • Örülök, hogy BM nem vesztett semmit a humorából.

  • Tüske Zsófia

    Orsós Elemér: nem hatott rád túlságosan is a januári NatGeo genderes cikke? ezt írod:
    „2017 február 23
    12:44 du.
    charlie
    2017 február 23
    12:03 du.

    Je suis Marcsi!

    én meg teljesen jóhiszeműen magyarázni próbálom neked, ma chere Marcsi, hogy mi is foglaltatik az egyetemi mesterképzésben. 😀

  • Gyuri bácsi, egy fórumon az a jó, hogy a vélemények egyenlőek. legyenek azok hamisak, igazak, butaságok vagy a hit miatt vakon írtak. Ezt itt most felrúgták, Marcsi véleményét a helyzeti előnyt kihasználva próbálták eliminálni. Régebben Ille csinálta ezt napi szinten – néha veled is, mert merészeltél nem „kórustag” lenni -, énnekem akkor sem tetszett, mert elveszett az egymástól elvárható lovagiasság és korrektség.
    ….
    Megbecsülésed visszaszerzéséért a jövőben próbálok majd többet tenni, de vedd figyelembe, hogy „nagyon mélyről” indultam. 🙂

  • Boda Marcsi, fel a fejjel ! Egy hölggyel ilyet tenni mint Veled, az aljasság! De legalább most lemérheted a hozzászólók lelki intelligenciáját. Is. Üdv, -tamás-

  • charlie,
    tudod,hogy nincs veled bajom.Ha engem lezsidózol,mézzel kenegeted a májam,mert abban nincs hazugság.De minek tennéd?Ha általános zsidózásba kezdesz azt már méltatlan uszításnak veszem a népem ellen.Ennyi a szenvedési ráfom.Fogalmam sincs,hogy mit jelent a „mélyről indultam”.Ha onnan ahova én képzellek,ne is célozz rá többé,mert bezárod előttem korrektségem kapujának a lehetőségét.

  • charlie,
    Illével sok mindent tisztáztunk személyesen.Azonban volt itt egy olyan…akivel még tisztázni sem ülnék egy asztalhoz.Szerencsére és azt hiszem majd mindnyájunk örömére elkotródott innen,csak a nyavaja vissza ne törje.

  • elnézést! Nyavalya és nem nyavaja.

  • Boda Marcsi
    2017 február 23
    1:54 du.

    Marcsi. Árulja el mit profitált volna az ország? Ha akkora üzlet az Olimpia miért lépett vissza, vagy gondolta meg magát 28 város, mely Budapestnél (és országuk Magyarországnál) sokkal jobb költségvetéssel rendelkezik? Miért maradt mindösszesen két pályázó mára? Miért az a trend olimpiáról olimpiára, hogy egyre kevesebben szeretnének egy két hetes bulival városukat leamortizálni?

    Tovább kérdezve önt, ha tényleg profitál az Ország belőle, akár anyagilag akár erkölcsileg, akkor miért lett hirtelen a kormánynak olyan érdektelen ez az egész ami eddig nagy nemzeti ügy volt számukra, hogy már a népszavazásra sem merik odatolni az arcukat? Miért nem győzik meg az embereket arról, hogy ez VALÓBAN EGY JÓ kéthetes buli lenne az Országnak? A kormány mikor számol el csak ezzel a pályázattal kapcsolatos több milliárdos pénz elherdálással, hogy az egész Bp-et megint kiplakátolta a haverok nyomdáiban és reklámcégeiben készülő olimpiai plakátokkal? Képes erre a pár kérdésre válaszolni, úgy hogy nem emútnyócévezik, nem többségezik, nem mond F@$Zságokat mellébeszélés gyanánt?

  • Almási Alma
    2017 február 23
    1:31 du.

    Te annyit sem tudsz méltósággal elviselni, ha valaki véletlen a lábadra lép, és bocsánatot kér érte! Visszabosszulod hetedíziglen a jogos kritikát azért is, ha valaki csak kijavítja a szövegedben az „a” betűt.

    Majd pont te élsz toleránsan bárki mellett, ez az évszázad vicce …

  • Orsós Elemér

    Llanfair
    2017 február 23
    1:48 du.

    „Ha már így kiállnak Marcsi “becsületéért” a “jobboldaliak”,”

    Nem a becsületéért, azért az ügyvédje álljon ki, hanem az egyenlő bánásmódért!

  • Így van Orsós Elemér!

  • Két félmondat a pajkosságról:
    “… a kormány sajtóban(több újság) közölte, hogy ha az eredmény szerint szükséges, akkor kiírja a szavazást!!!!!”
    “… a kormány visszamondta a pályázást (az ország baloldal általi lejáratása miatt) az olimpiára, nem tehetett mást és nem az ő szégyene, hanem az aljas ellenzékéé…”

  • Ötvenhatos. Egy holgy nem gyalazkodik a szelrozsa minden iranyaba. Egy holgy nem ir ostoba elfogult „velemenyeket”, nem felejtve ki minden kommentben az aljas beszolast. Egy holgy nem ragalmaz aljas indokbol senkit celzottan, amikor tudja, hogy nincs igaza. Ha nem viselkedik holgy modjara, akkor nem erdemli meg, hogy holgykent kezeljek. Ezek miert nem zavarnak? De mi is tortent. Kimasoltak nehany kommentjet. Mi a baj? „Tiszta szivvel irta, vallalja, nem?

  • Orsós Elemér Kedves Elemér Ne uszítsátok már pereskedésre ezt a szerencsétlent, mert nincs miért. Kit, miért és hol?
    Egyenlő bánásmódot? Egyetlen kommentjét nem engedném ki.
    Az, hogy összeugrik néhány kommentelő, az, hogy néhányan néhányat nem szeretnek és előszeretettel kötnek bele, az „rendben” van, pezseg egy kicsit a kommentfolyam.
    De az, hogy egy kommentelő gyakorlatilag mindenkit folyamatosan gyaláz, lehülyéz és becsületébe belegázol aki nem a mantráit vallják, az talán még sem megengedett, és így együtt a kettő sok. Nekem az. Mert az, hogy szerintünk végzetes ostobaságokat mantráz, az menthető lenne a korával, elvakultságával, szellemi állapotával vagy hatalmas tájékozatlanságával amit a teljesen független és igazmondó TV-ből vesz a „jó” filmek szünetében. Ha akkor nem hölgy amikor ír, akkor ne legyen hölgy, amikor retorzió éri.
    Nem emlékszem, hogy egyszer is figyelmeztettétek volna, hogy viselkedése nemtelen. Akkor most ne legyetek felháborodva, mert Ti is hibásak vagytok a helyzetért, és még most is adjátok alá a lovat, még meggondolatlan perbe is uszítva.
    Egyébként nyugodtan kiírhatja a kommentjeimet Chris, majd megvédem magam, ha kell. Leírtam, vállalom a felelősséget, legfeljebb ha ma már másképpen gondolom, akkor visszavonom.
    Ha ez így pereskedéssel menne, Bodának a bugyiját lepereltem volna már, nekem ingyen van a pereskedés, átalányban fizetjük az ügyvédeket, Ő meg ad alapanyagot. Szerintem inkább azzal foglalkozzatok, miket írt le. Az az igazi gyalázat. De megerősítem, nem hiszem el, hogy Boda Marcsi nevű kommentelő létezik. Ha igen, akkor esélye sincs Magyarországnak az előrelépésre.

  • Hollósy Gerti

    Aczél Gábor, – Egy mondat a zsarnokságról, némi kis áthallással…

  • Mint oly gyakran, megint Almásival (meg Tüskével) értek egyet, néhány kiegészítéssel.
    Alapvetően nem tartom korrektnek egyetlen hozzászóló véleményét így kiemelni. Az mindegy, hogy nick névvel, vagy anélkül – mindannyian tudtuk volna névtelenül is, hogy ki ír ilyeneket. Lehet persze a kommentekről írni – de az összesről (itt megengedhető egy-két név szerinti idézet is).
    A baj nem az, hogy az illető „jobboldali” (bár ez esetben alaposan félre van értve a jobboldaliság), hanem az, hogy összehordott mondataiból süt a gyűlölet, az izgága logikátlanság. Egyetlen vezérfonal világít – és nemcsak az itt idézettekből, hanem az összes többiből is – a baloldaliak csakis „aljasok, bukottak, reménytelenek, hazaáruló stb.” lehetnek. Nem azt írja, hogy mitől jobb a ma regnáló uralom, csak azt, hogy aki nem ért egyet ezzel, az lesajnálni való. Hogy miért? Ezt valószínűleg ő sem tudja.
    Igen, ezerszám vannak ilyenek, nemcsak Magyarországon, másutt is. Sőt, nemcsak „jobbosok”, „balosok” is. Igaz, utóbbiakkal ritkábban találkozom (nemcsak itt, más fórumokon is), nem tudom, mi ennek az oka.
    Nem értek egyet azzal, hogy „el kell takarítani” az ellenvéleményt egy kommentfolyamból. Baromi unalmas lenne, ha egymásnak bólogatnánk csak. És semmivel sem lennénk különbek a rendíthetetlen ostobáknál.
    Sőt, hiányolom, hogy még a többi „jobbos” kommentelő sem veszi a fáradságot érvelésre.
    Tényleg Charlie! Elolvastad végre a saját pártod programját, amit más helyen kértem Tőled?

  • ÁLOMGYILKOSSÁG RÉPÁVAL
    (tanmese)

    volt egyszer egy faluszéli ház.
    abban lakott egy erőszakos természetű durva ember a feleségével.
    született nekik egy gyerekük.
    ember gyerek forma volt, legalábbis úgy nézett ki
    így aztán a durva erőszakos apja nem tudta, hogy valójában egy VÉRNYULAT nemzett, s a pólyában lévő gyerekforma valaki egy
    .
    IGAZI VÉRNYÚL.
    .
    persze furcsállották, hogy a gyermek szinte mindig nyakig szaros, de ezt a jó emésztésnek tudták be, ami érthetetlen, hiszen parasztok lévén tudniuk kellett miként is táplálkoznak a nyulak.
    a nyulak legelészve összegyűjtik a zöld táplálékot, majd a vackukon azt kiszarják, s ekkor egy hátraarcot csinálva eszik meg valójában. ilyen az emésztése a nyúlnak.
    a VÉRNYÚLNAK is.
    nem is volt gond ezzel a kis VÉRNYÚLLAL, míg csak otthon tartották.
    amikor viszont bekerült az embergyerekek közé a VÉRNYÚL megtudta, hogy ő nem ember. a többiek normálisan tudtak étkezni, viselkedni, játszani, de a VÉRNYÚL erre képtelen volt.
    a kis VÉRNYÚL ekkor rettenetesen megharagudott a világra, s mivel örökölte apja durva erőszakos természetét, hogy ne derüljön ki az emberek számára, hogy ő nem ember, elkezdett mindenkivel durváskodni, erőszakoskodni.
    a gyerekek nem szerettek vele játszani, mert foci közben is mindenkit rugdosott, durváskodott a többiekkel.
    mint a nyulak, a VÉRNYÚL is gyorsan futott, ugrált ide-oda, mindenkibe belerúgott a többiek elkerülték, s ebből ő azt gondolta tehetséges a futballban.
    ekkor a VÉRNYÚL álmodott egy nagyot!
    azt álmodta magának magáról, hogy ő egy világhíres focista, akinek a lábai előtt hever a világ
    később, amikor az embergyerekek nőttek, s a VÉRNYÚL meg nem nőtt, az embergyerekek lehagyták focitudásban, mert tehetségesek voltak, meg fizikálisan is erősebbek.
    a VÉRNYÚL viszont, mint az erőszakos, durva apja rettenetesen kitartó volt, s elhatározta, az álmát keresztülveri az embereken akárhogy is lesz.
    úgy döntött, hogy előbb király lesz, s utána teleépíti a királyságát stadionokkal, ahol majd focizhat, s a nép csodálni fogja.
    később úgy döntött, hogy a stadionok száma nem elég, kell még a királyságnak egy olimpia is!
    és elkezdte szórni az emberek pénzét az álmaira, közben pedig amit tudott ellopott.
    és ez így ment sokáig.
    egyszer csak az emberek egy része észrevette, hogy a „bátor király” nem más, mint egy rettegő VÉRNYÚL, aki erőszakosságával, durvaságával uralkodik a népen.
    úgy döntöttek, hogy a répájukat, ami náluk van, azt a VÉRNYÚL szájába tömik, hátha a sok répába belepusztul, s az emberek visszavehetik az országot.
    ekkor sok ember, legalább 250 ezren, elővették a répájukat, s elindultak a VÉRNYÚL felé.
    a VÉRNYÚL megijedt a sokaságtól, s azonnal nyúlcipőt ragadott, és elinalt, mert valójában sohasem mert senkivel, semmivel szemben bátran fellépni, csak a hazugságai miatt tőle rettegő alattvalóit uszította mindenre, mindenkire.
    így gyilkolták meg az emberek a VÉRNYÚL álmát.
    ekkor ért véget a hazug, gyáva VÉRNYÚL uralkodása az embereken.
    itt a vége, fuss el véle!
    .
    .
    osszátok meg ahol csak tudjátok!

  • Csárlival ( neocharly) kár vitázni.
    Csak egy szélsőjobbos ( náci ) agitpropos ő.
    Pártfeladatot hajt itt végre.
    Csak az nem látja akiben túlteng a helytelenül értelmezett emberszeretet.

  • Kedves talalom 6:06, „Nem értek egyet azzal, hogy “el kell takarítani” az ellenvéleményt egy kommentfolyamból. Baromi unalmas lenne, ha egymásnak bólogatnánk csak”
    …….
    Ezt a forradalmi gondolatot azért hiányoltam magácskából, amikor az Ille nevű „moderátor” ámokfutását élvezhettük itt évekig. A régi motorosok emlékeznek még, hogy szelektálta a neki nem tetsző gondolatokat, ha meg valaki emlékeztette Illét az impresszumban leírt moderálási alapelvekre, akkor csak „lekurvaanyázta” és kitiltotta az illetőt.
    Szerencsére ez a honlap is túljutott a „tanulási időszakon”, mára a bölcs felnőttkorba lépett, és ennek szerintem mindenki örül. (jó, geyza fórumtársunk néha nem)
    ……..
    Kedves talalom, nem olvasgatom a régi Jobbik programot, hisz most írjuk az újat, de ha valami konkrétan érdekli, szívesen utána olvasok.
    Sőt!
    Ha van sikerre vezető javaslata, még továbbítom is.

  • abramovics, ha valahonnan valamit kimásolsz, tedd meg azt a szívességet a téged olvasónak, hogy idézőjelbe teszed.
    Így legalább nem a te renoméd kopik.
    Amúgy a történet nagyon jó, a veletek kapcsolatos tisztánlátást is segíti.
    Szerintem a Vajna-féle filmalap pár száz millióval meg is segíti a megfilmesítését, hátha bejön még egy Oscar-díj.

  • kedves kisgéza Barátom!
    Geyza
    2017 február 23
    2:10 du.
    Úgy veszem észre Téged is szembesítettek valamivel, úgy jártál,ahogy te mást is szeretnél látni! Ezért nem voltál sokáig látható???!!!
    JA???!!! Minden ugyanazt neked is amit akarsz nekem kívánni,amit előre is nagy szeretettel megköszönök! Tudod ez így működik!!! Előre gondolkodunk!
    Nagyon Baráti Üdvözlettel!!!

  • Orsós Elemér
    2017 február 23
    6:58 du.
    Orsós Úr!
    Azt hiszem—azt nem ismerik!
    Csak akkor ismerik ha velük szemben kell alkalmazni!
    Üdvözlettel.

  • …”Van tanulsaga is….”…..
    Nem mindenki találja meg!!
    Köszönettel.

  • Charlie!
    charlie
    2017 február 23
    12:03 du.
    Bár én nem vagyok jobbikos,de ballikos sem.De itt a „toleránsok” lelki világát szépen mutattad meg!
    Üdvözlettel.

  • charlie
    2017 február 24
    9:16 de.

    te szerencsétlen!
    mint az egyik legnagyobb magyar író leszármazottja mertem vindikálni magamnak a jogot, hogy írjak egy tanmesét egy tanulságos történetről.
    hogy miről szól az úgy látom, neked „nem jött át”,
    .
    DE
    .
    mit is várhatunk egy idiótától, aki vagy, nem igaz?
    .
    .
    ps.: hála istennek, nekem nem kell másolnom semmiféle központ által kibocsátott marhaságokat.
    értelmes, felnőtt, önálló tudattal bíró emberként saját gondolataimat közlöm.

  • Gyalázkodások, személyeskedések helyett korrektebb lenne érvekkel cáfolni a bárki által leírtakat. Így tisztességes.

    A liberalizmus alapgondolata: „Nem értek vele egyet, de az életemet adnám, hogy elmondhassa a véleményét”.

    A zsigerből személyeskedők csak addig liberálisok, amíg ízlésük szerintieket hallanak/olvasnak?

  • Don Ovuz én nem lövöldözök,tájékozódom és itthon,több forrásból…

    Llanfair!
    Mindenkinek lehet hányingere,van akinek a zabálástól,vagy mástól…hidd el ettől a fórumtól,a hazugságoktól és híveitől is sokaknak……vegyetek be valamit…..(nektek biztosan van otthon..)de egy „feles” is megteszi,több itteniben már az több sem…tenne kárt!

  • Boda Marcsi,
    nem tudom kiknek ajánlottad,hogy”vegyenek be valamit”.Én is azt ajánlom,hogy kapjál be valamit,de ha lehet akkorát,hogy ne tudjad már idepimaszkodni magadat.

  • Egyetérteek, Kis Ferenccel!

  • Mondjuk úgy hogy a a lista nem teljes.
    Én egy kicsit előrébb nyúltam volna a felsorolással, amikor még nem esett szó a népszavazás igényéről. Abban az esetben névvel, vagy név nélkül, egy tanulságos történetet olvashatnánk. Így nem kapjuk meg az elvakult hívek keresztmetszetét a kezdetektől a végkifejletig egy személyen át bemutatva.

  • abramovics, hát akkor igaz a régi magyar közmondás: „Nem esik messze az alma a fájától”. Fájó, hogy nem értékelted azon igyekezetemet, amivel védeni próbáltalak, miszerint ezt az otrombaságot valahonnan másoltad. Ennek ellenére én biztatnálak, nehogy abbahagyd az írást, érdemes kiírni magadból azt a képi világot, ami őszintén jellemez téged.
    A híres felmenőd nevét megtudhatom, vagy büszkén eltitkolod?

  • charlie
    2017 február 24
    1:25 du.
    Sneor ben Efraim, alias Fortunatus Imre(Szerencsés Imre)!

  • Ami a B.M nick alatt megjelenő kommenteket illeti, engem egyáltalán nem zavarnak. (Igaz, nem tartom szükségesnek rendesen elolvasni, épp csak átfutom azokat.) Sőt, ismeretlenül is gratulálok annak az okos 9-10 éves gyermeknek, aki a B.M. néven jelentkező programot írta. Ötletes és – az általános iskola alsó tagozatát végző gyermektől – technikailag nagyon ügyes program. (Honnét tudom, 9-10 esztendős lehet a kis szerző? Mert a felső tagozatos gyerekek szókincse azért már nagyobb, annál az 50-60 szónál, ami itt B.M. nick alatt általában megjelenik.)

  • Örök Tamás, hát én se egy Marschalkó Lajosra tippelek.

  • Néhányan a cikk aláíróját hiányolják – ám miután nincs cikk, csupán Boda „kommentjeinek” néhány jellemző gyöngyszeme csokorba szedve, így a „cikk írója” maga Boda M.
    A szerkesztő csupán kigyűjtötte, és közzétette, éppúgy mint amikor hozzászólásként teszi, csak most épp egy emelettel feljebb anélkül, hogy a sok ilyen olyan idióta reagálás megszakítaná szellemi termékeink bőséges áradását.
    Amit hsz-ként rendre elviselünk – sőt néhányan egyenesen tapsikolva kacarásznak hozzá – miért tűnne fel más színben, ha egész alakos kép formájában látjuk, és nem homályos részleteiben?
    Na megyek mert kezdek nagygyulai magasságokba szárnyalni, olyannyira, hogy még a végén Figyelő is megért, és különben is jó filmet nézek, épp csak beugrottam….! -:))))

  • Christopher Adam

    Pontosan így van, Besancon. A szerzõ lényegében Mrs. Boda, akinek a témához fûzõdõ kommentjeit szerkesztõi megjegyzés nélkül hoztuk le.

  • Besancon!

    felesleges igyekezet,hogy szellemesnek akar látszani!!!
    Bizony a kevésbé jellemes,magukban sem biztos emberek nem vállalják fel a véleményüket,nevüket ami nem dicsőség…….
    Egyébként valóban van tartalmasabb,jobb szórakozásom a fórumnál szerencsére….mert szomorú lennék ha nem így lenne,meg hasonló szintre kerülnék,mint itt egyesek!Így is aránytalanul több időt töltök itt, mint kellene ami csupán azért van,mert szeretném tájékoztatni a valós helyzetről azokat,akik nem itthon élnek,vagy ez az egyetlen „hírforrásuk”(bár itthon ez nem létezik)
    Amúgy C.Á csak közlöm,hogy én ennél tisztességesebb vagyok….
    vállalom amit írok,de ugye ez a „közlemény”nem tőlem született?de minek,ugye amikor írtam mindenki olvashatta?….
    Na nincs mit tovább ragozni,nem akarok senkit megsérteni,de ez ugye tény!
    Némi önkritikát, és jobbulást kívánok az érintetteknek,ja meg több odafigyelést,jobb értelmezést,hogy ne kelljen már mindent többször leírnom,mint a csökkent elméjűeknek,ugyanis nem vagyok
    gyógypedagógus!

  • Orsós Elemér

    Christopher Adam
    2017 február 24
    4:50 du.
    „Hogyan néz ki az, amikor egy Fidesz-rajongó, vagy egy békemenetes elhiszi, hogy a kormánypárt vesztíteni soha nem fog és, hogy az Orbán rezsim működése egy hosszú diadalmenet, miközben egyszer csak bekopog a keserű valóság? Körülbelül így…”

    Ez a bevezető mi, ha nem szerkesztői megjegyzés?

  • Charlie 9:08: Pedig az Ille időkben is megírtam, lehet, hogy ugyanezekkel a szavakkal. Fontosnak tartom, hogy tudjam, hogyan vélekednek, és miért úgy, azok, akik számomra evidens dolgokat nem értenek. A totális vereség elismerése, ha valaki csak azt tudja hajtogatni, amiket a fenti összeállításban is olvashattunk. Ha néha reagálok is valamire, az nem elsősorban a beírónak szól: nem remélem, hogy abba a masszív sötétségbe bármi is utat tudna vágni. A konkrét hazugságokat azonban ki kell igazítani, a többiek kedvéért.
    Nemcsak a Jobbik programját olvastam el, a többi pártét is, különben minek alapján döntöttem volna el, hogy melyiknek a munkáját segítem? Vegyük már komolyan magunkat, ha belebrummogunk országunk életébe. Ha elolvasta a linket, abból láthatja, mi a bajom a Jobbikkal – részleteztem. Nem titok: magamat liberális szocialistának tartom, azzal a kiegészítéssel, hogy a liberálist inkább a magyar megfelelőjének értelmében használom. Vagyis szabadgondolkodó, tehát nem önálló irányzat, vagy elv, inkább egy mód. Hiszen léteznek liberális konzervatívok is.A Jobbik programja életveszélyes.Nem a zsidókra, a cigányokra – mindannyiunkra. Még a ma naívan hívő jobbikosokra is. A szellemisége miatt. De ez nem fér bele egy hsz kereteibe. Annyi talán, a közgazdaságtan tételeit lehet figyelmen kívül hagyni, ideig-óráig működhet is. De nagyon pofára tud esni, aki azt mondja, pl. hogy a gravitáció csak valami háttérhatalom ármánykodása, ezért ő bizony nem vesz ejtőernyőt, ha ki akar ugrani a repülőből. Hát még ha a többi utast is – csupa jószándékból – ernyő nélkül lökdösi ki!

  • Tény, hogy a cikkben említett hölgy akár egy hsz-on belül is ellentmond önmagával (is), de úgy gondolom, hogy erre ennek ellenére semmi szükség nem volt. Az, hogy a hölgy „lemegy kutyába” még nem ok arra, hogy „kutyamód” reagáljon rá valaki.
    Véleményem szerint ignorálni kell azt, akinek ennyire súlytalanok a hsz-i.

  • Hollósy Gerti
    2017 február 24
    3:58 de.
    Stimt.

  • @bodamarcsi művészhölgy… olyan jó volt olvasni így egyben, időrendi sorrendbe szedve a bölcselmeidet, hogy egészen felderültem tőle (azóta is kuncogok) azok, akiknek elküldtem eme „@bodamarcsi összes”-t, azok különféle módokon reagáltak pusztán az elküldés tényére reagálva vagy a tartalmát is ízlelgetve, mint 2 hetes pálpusztai sajtot a legyek és eszerint mondtak nekem, mint postásnak, mindenfélét…nem akarom ídézni ezeket…de döbbenetes volt és maradt a „dialektikád” azaz a tagadás tagadásának a tagadása, mint a legeslegújabb dialektika amit ugye Aristótelés is megirigyelhetne…de nem ébresztem fel emiatt…hadd legyen a halhatatlanok között derűsen… ugye megérted, hogy nagyon nagy élményt nyújtasz eme sorozattal, mint a makk terített ulti…kötyönnyükszépen…ugye lesz még ilyened?

  • Chris,
    mint írja, ez a hölgyike túl sok időt tölt itt,ezen a számára érdemtelen oldalon.Tudsz valami segítséget nyújtani neki,hogy jobb dolgaira maradjon több ideje?

  • Kis Ferenc. Nem ertelek. Mindenki elmondhatja a velemenyet, tehat a liberalis eszme nem serul. De a velemenyrol is elmondhatjuk a velemenyt, tehat megint nem serult a liberalizmus. A liberalizmus nem tiltja a kritikat, tehat itt sem tortent semmi. A Holdrol jottel? A nevezett kommentelot mar ezerszer szembesitettek alaptalan es ostoba kommenjeivel, vadjaival, de falra hanyt borso, pereg le rola minden erv, es menetrendszeruen jon vissza a mantra, gyalazkodassal megspekelve.
    Ezt az is bizonyitja, hogy rovid hallgatas utan ott folytatja, ahol abbahagyta. Nem mondom, hogy olvassal tobbet Tole, mert nem haragszom rad, de akkor megertened, mi a nagy baj nevezett kommentelo fejecskejeben.
    De az igazi nagy baj, hogy szavazopolgar, es ez tenyleg nagy erv, a liberalis demokracia ellen.

  • Azért kedves HUNT* mert jobb dolgom is van mint a magadfajta nácik agymenéseit gyomlálgatni.
    Tudod kispajtás nekem dolgoznom kell ha megakarok élni , nem holmi pártkasszából húzok jövedelmet mint pl. TE .

    * HUNT = Homornélküli Náci Tóthpéter
    (Aki annyira suttyó hogy még a saját nevét is kisbetűvel írja 😀 😀 )

  • Besancon és Chris :
    Mindenben egyetértek kivéve az ” Mrs ” prefixet OIM* neve előtt.
    Ez azzé mégiscsak túlzás nem ?
    😀

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Klárika,
    csak azért,mert kedvellek,saját érdekedben kérlek,hogy ne süllyedj le félcédulás”barátnőd”színvonalára.Nem szeretném hogy beírásaid miatt Te is ki legyél pellengérezve.Már csak azért sem, mert Te nem szoktál jelzőket és aljas megjegyzéseket használni az idejáró olvtársak ellen.Továbbra is véleményed kitartása mellett tiszteletre méltó vagy akkor is ha néha csípi a szemem.Tudod,ha ez a hölgyike követné a”tanárúr”útját a süllyesztőbe a kuruc in fosok irányába,tisztább maradna itt a levegő,de lehet,hogy kevesebbet tudnánk mulatni.Unalmassá válna az idejárás.

  • György Molnár

    Ki ez a bunkó Boda Marcsi, létező élőlény vagy csak egy kitalált személy……?

  • rodeo36
    2017 február 25
    3:52 de.
    A „hölgy” nagyon magas szinten űzi a filozófia tudományát, hisz ha kicsit megkapirgáljuk a filozófiát, nem más, mint állítani valamit, majd megcáfolni, és a cáfolat cáfolatát is megcáfolni.

  • Belekotty. Rodeó! Bár nem tudok igazán ultizni, de a játék főbb szabályait ismerem (így vagyok a sakk-kal is:)))
    A terített betli jobb kifejezés lett volna a terített ulti helyett…
    Kanadaiaknak: a sakk Kádár János közismert kedvtelése volt.

  • György Molnár — Állítólag létezik. Lelőhelyén a filmek szünetében tűnik fel, ítél élők és holtak felett. Két részre osztja a világot, vannak az normálisak, akik olyanok mint Ő, és vannak a „nemnormálisak” akik gondolkodnak és okosabbak nála.
    A reményeink szerint kihaló fajta, és Ő az utolsó élő egyed, de sokan már ebben sem reménykedünk.

  • @tal alom
    a terített betli olyan snassz… és nem tréfás de egy makk 40 100 ulti terített durchmarsch az már 4,80 volt anno mikor fröccsre és 10 fillérre játszottuk

    akkó’ legyen igazad zöld betli felborítva…amúgy marcsisan és bodányosan

  • @tal álom???
    Kádár a Portisch -sal szeretett játszani Aligán

    és alább nem igen adta

  • György Molnár!

    Létező személy vagyok,képzelje….
    Amúgy maga csatlakozott az itteni bunkó társasághoz(GRATULÁLOK!),nem is ismer,nem olvasta a régebbi hozzászólásaim,de tájékozatlanul
    „próbál” sértegetni…na ne erőlködjön feleslegesen!
    Itt tényleg több bunkó van,sőt egyesek terheltek,fogyatékosak is
    (PLd. geyza…,de nincs egyedül)tehát halmozottan csökkentek…
    Mint új tagnak,de a régieknek is üzenem a következőt:

    ” bölcs emberek azért beszélnek,mert van mondanivalójuk,
    a bolondok azért,mert mondaniuk kell valamit..”
    (Platón)

    remélhetőleg érti? ezen kívül én nem érzem,hogy mondanom kellene valamit…..

  • Boda Marcsi
    2017 február 25
    12:48 du.
    ” bölcs emberek azért beszélnek,mert van mondanivalójuk,
    a bolondok azért,mert mondaniuk kell valamit..”
    (Platón)
    Hát ami igaz az igaz SZUPER ember volt ez a PLÁTÓN,hát akkor is voltak már bölcsek és bölcstelenek!
    BM ! Az illetőnek igen kevés szókincse van ,de belső gyülöletből csak így tud fogalmazni! Lehet ,hogy Ő is egy olyan aki eldobta iratait,ledörzsölte ujhegyeit,hogy ne tudják beazonositani!
    Sok türelem és erő kell ehhez!
    Nagyon erős üdvözlettel.

  • Kedves ” kisnyílas ” pirosfejű Barátom ! Meleg szívvel köszöntelek! De a múltkoriban mintha azt montad volna,hogy már megérdemelt nyugdijas vagy–akkor minek annyit dolgozni,ne fáradj! A megérdemelt pihenést ki kell használni mert ugy jársz majd mint a mészoltó és fiai!
    Nagyon örülök,hogy megvagy,szókincsed a régi-bőviteni kellene!Biztos találkoztál tanzániai barátoddal és kivette szádból a szavakat,ezért csak ennyit tudsz leírni!Emlékszel : Bokszoló volt!!!De a neje !!! Azt te tudod jobban !
    Nagyon Baráti üdvözlettel!

  • Ja Kedves Seres Róbert!

    Ilyen alakok nem tudnak engem megalázni,csak magukat lejáratni,csak nem képesek ezt felfogni……szint alatt vannak
    szerencsétlenek!

  • Tóth Péter!

    Köszönöm a válaszát meg a megfelelő…hozzászólást!
    Szerencsére vannak itt értelmes,kulturált,”értő” és normális emberek is!

  • Llanfair!

    Ne alázd meg még jobban magad,…és főleg ne reménykedj…de azért kívánok mielőbbi gyógyulást,a a szeretteid talán segíthetnek?……!

  • Llanfair és a Többiek,
    hagyjátok már ezt a rakás szerencsétlenséget.Lövöldöz,mint egy elszabadult hajóágyú.Oda-vissza.Még a végén kárt tesz magában. Akkor majd sírhattok,hogy nincs már házi bohócunk sem.

  • Én még nem láttam, hogy B. Marcsi valaha is kezdeményezte volna bárki sértegetését. De az tény, hogy visszaszól. Közben viszont mindig ad a jó-ízlésre is, mert sohasem trágár vagy közönséges.

  • jani,
    neked legyen mondva.

  • gyuri10 Kedves Gyuri Nekem tanulságos volt. Megerősítette a tapasztalatomat, jobboldali barátainknak teljesen mindegy, ki áll mellettük, csak mellettük álljon. Egyetlen egy sem tudta észérvekkel alátámasztani Boda létjogosultságát. A jobboldalt nem zavarja az ostoba mantrák szövege, a folyamatos sértegetések és lekezelő kommentek. Ja de, ha velük szemben jön. Legyen nekik. Nagyon jól hangzik, hogy ő ízlésesen gyalázkodik, meg nem kezdett sértegetni. Hm. Ez jó érv lenne, ha igaz lenne. A teljesség igénye nélkül, van az ellenzéknek „Almásija”, „Besanconja”, „Hollósyja”, „Találomja”, „Tüskéje”, elnézést ha kihagytam valakit, nem tudom mindenkiről, lány vagy fiú. A jobboldalnak meg van aki van. Így azért már érthető, ha a baloldal tiszteli a nőket, a jobboldal meg zavarja a konyhába. Bodát ne féltsd, nem hiszem, hogy megérti és kárt tesz magában. Van neki elég egoja, és hát most igazán fontosnak érezhette magát. Nekem nem róla szólt ez az egész, hanem a jobboldal szegénységi bizonyítványáról, mikor nevetségesen kínlódtak védeni a védhetetlent. De rutinjuk van benne, majdnem mindig azt csinálják, érdemi válasz ritkán jön. De igazad van, túl sokat beszéltünk a semmiről.

  • nem értem a felháborodást egyik részről sem.
    ez a boda marcsi nevű akárki egy
    .
    IGAZI HÜLYE!
    .
    nem kell ezt túlspilázni ennyire egyszerű az egész.
    a definícióval segítek annak, aki számára nem világos mit is jelent az
    .
    IGAZI HÜLYE
    .
    IGAZI HÜLYE:
    .
    feltétlen hívő, nincs önálló gondolata, vakon megy a vezír által kijelölt úton eltántoríthatatlanul. mindemellett hihetetlen kitartó „jó ügynökhöz” méltó mód levakarhatatlan, gátlástalan. kiforgatja a valóságot, mindennel magát „igazolni” véli, fejlődni képtelen, ebből következően értelmetlen hozzá bármilyen gondolatot intézni úgy szóban, mint írásban.
    természetesen Igazmondó Háry János – a csuti csüngőhasú geci – szempontjából ezek a tulajdonságok mindennél többet érnek, viszont számomra ez a kombináció azt jelenti:
    .
    KERÜLD EL!
    .
    véleményem szerint ezekkel bármiféle polémiába bocsátkozni teljesen felesleges.
    elég annyit tenni, amit a szerkesztő tett, egy adott témában az idő folyásának megfelelően dokumentálni, s azt közölni, miként erőlködnek a csuti csüngőhasu geci tökeinek, s anusának fényesítésével.
    egy értelmes, felnőtt, demokratikus értékrendet valló ember számára ennyi tökéletesen elég.
    nekik meg úgyis mindegy, hiszen nem érték alapon, érvek, ellenérvek ütköztetése alapján alakítják ki véleményüket – valójában nincs is véleményük, azt sem tudják mi az – hanem érzelmi alapon okádják tele környezetüket, s minden lehetséges felületet amit csak elérnek a központ által megadott panelekkel.

  • abramovics!

    Szégyellje magát!

    ps: Nem a politikai véleménye miatt, hanem mert alpári – finoman szólva.
    Az ilyen bejegyzést miért engedi a kmh?!

  • abramovics
    2017 február 26
    10:29 de.
    Bülbül szavu provóka, hát téged meg melyik tanyasi kocsmából szalajtottak?

  • Kis Ferenc
    2017 február 26
    11:26 de.

    és

    Orsós Elemér
    2017 február 26
    11:30 de.
    .
    .
    miért vagytok ilyen idegesek?
    magatokra ismertetek?
    nincs ezzel semmi baj!
    az oldal
    .
    LEGNAGYOBB IGAZI HÜLYÉJE CÍMÉRT MEG KELL KÜZDENETEK!
    .
    nem adják azt olyan könnyen!
    jelen pillanatban a boda nevű
    .
    IGAZI HÜLYE
    .
    a számotokra oly áhított cím tulajdonosa.
    várom a reakcióitokat, amennyiben versenybe szálltok vele a címért!
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  • Kis Ferenc
    2017 február 26
    11:26 de.

    Amiért még Ön is itt lehet, kedves B.M. epigon!

  • charlie,Kis Ferenc,jani és a többi kulturált hozzászóló!

    Köszönöm…de ugye ,aki bemegy egy rossz kocsmába,nem várhatja el,hogy kultúrlényekkel fut össze és nem tudják megsérteni,amúgy abramovics „krimó” stílusban rátett egy lapáttal,kiállt az övéi
    mellett!Bizonyítva az állításaink!

  • Llanfair libsi-mosdató, hazugan csúsztató bejegyzéséhez „tökéletesen” passzol abramovics kommentje. Aki nem tudná, Abramovics egy nagyon híres író leszármazottja, ezért mondatait ennek tükrében is érdemes olvasni. Szerzeménye, „Tanmese a vérnyúlról” ezen az oldalon olvasható.
    Marcsi karaktere meg így talál még több együttérzést.

  • Orsós Elemér

    Boda Marcsi
    2017 február 26
    12:41 du.
    Kedves Marcsi, ha a KMH-ra értette a rossz kocsmát, akkor azt nyugodtan visszavonhatja, az ide támojgó kocsma szökevénynek álcázott provokátorok incselkedéseire pedig nem kell reagálni, mert akkor az ö bomlasztó céljaik sikert érnek!

  • Orsós Elemér

    charlie
    2017 február 26
    12:53 du.
    Megtudtad már, ki lehet az a rejtélyes iró óriás?

  • abramovics
    2017 február 26
    10:29 de.
    Végsőfokon, ki vagy te, hogy valakiről ilyen véleményt alakits?
    Ha neked nem tetszik az illető véleménye, akkor már HŰLYE?
    Mit gondolsz, Rólad ezek után mi lesz mások véáleménye?

  • charlie Hihetetlenül unalmas vagy. Nyalogasd inkább Marcsi sebeit, megszolgálta. Szokásod szerint megint állítasz valamit, ami mellé bizonyítékot nem tudsz tenni. Megújulhatnál már. Nincs valami jobbikos troll továbbképzés, mert ez a stílus már nagyon kiismert.

  • Figyelő
    2017 február 26
    2:25 du.
    .
    én vagyok a hát te ki vagy, engem könnyű, téged nehéz
    .
    én nagyon ki vagyok
    .
    amúgy meg pont nem érdekel a mások véleménye, megvagyok a saját véleményemmel.
    arról nem tehetek, hogy azonnal meglátom, ha valaki idióta, s azt közlöm is vele.
    amennyiben nem tetszik ez akár neked, avagy bármelyikőtöknek, akkor javaslom, forduljon telefonos segítségért a Rózsa Gyurihoz, vagy a Nőtanácshoz, legvégső esetben pedig javaslom még a Hazaffiassh Néphfrhontotth
    .
    DE
    .
    csakis bocskaiban, mert különben nem hallgatnak meg!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok
    .
    ps.: amúgy meg raccsolni illik, ha már oly annyira magyarok fatytok!
    vagy csak simán fattyak fatytok?
    remélem meg nem fatytok!

  • Figyelő
    2017 február 26
    2:25 du.

    Önnek van véleménye, ami sokunknak nem tetszik, sokszor úgy látjuk, hogy nem a tények mentén mozog, és van, hogy ellentmondásos, de Önnek van véleménye. B.M.-nak nincs saját véleménye, Ő (amennyiben egyáltalán létezik) csak másolja az aktuális fidesz propagandát.

  • Mindenkinek.

    Én nem vagyok védőügyvéd! B.M. azt ír ide amit akar, éppen úgy mint mindenki más!
    Neki ez a véleménye, és jónapot!
    Azzal, hogy ha kicsúfolják,megalázzák nem fog megváltozni.
    Nekem nincs sok közőm a mai magyar politikához, tehát én arról nem szoktam írni.

  • Figyelő
    2017 február 26
    6:06 du.
    .
    .
    öcsike!

    mondtam!
    rhaccshojjhál!
    ez így nem fog menni!
    .
    amúgy meg nem telefon ez itt, hogy mindenki belebeszéljen!
    mivel nincs közöd ahhoz, amihez nekünk viszont nagyon is sok, tekintettel arra a tényre, hogy a csuti csüngőhasu geci ippeg a gyermekeink jövőjét lopja el a mi életünkkel egyetemben – vigyázz! ez nem olyan egyetem, amire akarol gondolgatni! – ezért aztán kussti neked, ne pofázz bele, OK?
    .
    .
    most pedig abramovics bácsi elmegy egy kicsit, mert pillanatnyilag nincs kedve veletek foglalkozni, jáccatok rendesen, rosszalkodjatok egymás között!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  • Többeknek:

    Csupán azt írtam, hogy „abramovics szégyellje magát” az alpárisága miatt ami nem engedhető meg sem itt, sem máshol. Fenntartom.

    ps: Biztos vagyok abban, hogy a KMH vezetése velem ért egyet – ez esetben.

  • Kedves Mindenki!

    Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

    http//www.dailymotion.com/video/x59q94y

  • Llanfair,
    nekem is meg van a véleményem az egész jobber hordáról,de nem mindig mondom el,mert nem akarok felelős lenni esetleges további depressziós életvitelükért.Amelyik,pedig mimikriben tengeti még ma is napjait úgy sem vagyok képes észhez téríteni.Aki némelykor azt mondja rám,hogy belőlem a bosszú beszél,számomra szegény igencsak sajnálatra méltó.Egyébként abramovics barátunknak mindenben igazat adok.Nevén nevezte a gyereket akkor is ha a jobberek ezt nem szeretik.Én viszont a”bal négyes páholyt”többre tartom.Nekik ez sem kell,hogy tetsszen.

  • charlie,
    ha a megvetés,az undor és a sajnálat együttérzést jelent,akkor ez a létező vagy nem létező fityeszcseléd valóban együttérzést generált nálam is.

  • Kis Ferenc
    2017 február 27
    3:10 de.
    .
    tudod atyhaffhy – má csak így raccsóva veled –
    .
    ROSSZ AZ, AKI ROSSZRA GONDOL!
    .
    tán csak nem az emberek répáját kifogásolod, amit szándékukban áll a csuti csüngőhasu geci szájába beletömködni, hátha belepusztul abba a sok répába?
    a répa egy zőccséég!
    mi a kifogásod?
    most nem azokon az oldalakon jársz, ahol a cerkát hegyezed!
    ne keverd össze a dolgokat.
    ha meg úgy érzed, hogy duplafenekű kis szöveget olvasol, az se keseríccsen el!
    mer hogy más is duplafenekelhet, nem csak a csuti csüngőhasu geci!
    úgy gondolom, hogy a tanmesémben semmi olyat nem írtam le, ami ne állná ki a valóság próbáját!
    szemben veletek, akik egy hagymázas álomvilágban élvezkedtek versengve a csuti csüngőhasu geci anusa, meg a pénise körül, alternatív tényként megélve a való világot.
    .
    látod?
    abramovics bácsi ma különösen engedékeny kedvében van, még az
    .
    IGAZI HÜLYE
    .
    verseny e helyt küzdő versenyzőjéhez, hozzád is megpróbál türelmesen beszélni, pedig tudja, hogy tökéletesen értelmetlen.
    .
    DE
    .
    most ippeg erre szottyant kedvem!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok
    .
    .
    ps.: az én papámnak meg CSÉB-je van!
    ha érted jó, ha nem érted, akkor is!
    most pedig egy idézet a Svejk-ből búcsúzóul:
    .
    „kellesz nekem, mint kóc a seggembe, hiszen te hülye vagy!”
    .
    kifogásaiddal Jaroslav Hasekhez fordulj, OK?

  • abramovics
    2017 február 27
    2:38 de.
    Hát, mikor ébredsz fel bátyó(ha már engem öcsikének hívsz)!
    Mellesleg, nő vagyok és gondolom sokkal idősebb mint Te!
    Ki mondja meg, hogy ide, Ádám Christopher lapjára ki írhat?!
    Nem hinném, hogy Te!

  • Llanfair 5:10, … van az ellenzéknek “Almásija”, “Besanconja”, “Hollósyja”, “Találomja”, “Tüskéje”, elnézést ha kihagytam valakit,
    ……
    Egy apró bizonyíték a jellemtelenségedre a fentiek. A felsoroltak kiváló vitapartnerei minden idelátogatónak, emlékezetem szerint nem személyeskednek, érvekkel válaszolnak, örömmel vagyok egy fórumban velük. Nem ők azok, akik belemarnak másokba, – de te ezt szintén jól tudod -, ezért is hagytad ki a felsorolásból a vulgárisakat. Geyza, szocdem, abramovics, cukibaba pont nem jutott eszedbe, akik egy vitát alpári személyeskedéssel próbálnak megnyerni a megemlített hölgyek ellen?
    Alkalmi memóriazavarod megmagyarázásával ne fáradj.

  • abramovics!

    „tudod atyhaffhy – má csak így raccsóva veled…”

    Eléggé vidékiesen írsz. Paraszt vagy?!

  • csak okulásul!

    vót eccer egy ángluis kerál.
    az a kerál egy ollyan kerál vót, akit nem szerettek.
    azt nem szerették benne, hogy még mindig élt.
    .
    DE
    .
    eccer csak rájöttek az ángliusok, hogy van ez ellen orvosság, a sárkány ellen sárkányfű!
    na, mer hogy az az ágliusok kerálja egy kansárkány vót, aki nagyon szerette a répát.
    van olyan, hogy férfiember is szereti a répát.
    tudunk ilyenről sokról.
    gondolták a derék ángliusok, hogy ha már ennyire szereti aztat a répát, akkó adnak neki egyet!
    egy tartós répát.
    vasbúl lévő répát gondoltak, mer hogy akkoriban az volt a legtartósabb alapanyag a tartós répáho!
    csinyáátak is egy tartós répát vasbú, s csinyáátak rája egy nyelet is, mer annyira nem szerették ezek az ángliusok a kerált, hogy amikor a répát odaaggyák neki, nem akartak a közelibe lenni.
    a kerál fent lakott egy magas toronyba.
    azt se tutta miként él az istenadta nép.
    felmentek az ángliusok a toronyba s vitték magukkal a tartós répát.
    télvíz ideje vót, hideg vót, godúúták mégis csak legjobb lesz azt a répát megmelegíteni, s úgy adni a kerálnak!
    megmelegítették hát a répát.
    a kerál nem akarta a tartós répát megenni a szájával,
    .
    DE
    .
    az ángliusok úgy döntöttek, hogy ha már meleg az a répa, meg ugyi kansárkánynak sárkányfű répája, egye meg a kerál!
    ha a szájával nem is,
    .
    DE
    .
    az ősszájával csak megetették azt a tartós répát a derék ángliusok.
    hogy jobban rá tuggyon alkalmazódni az ősszájával a répára a kerál, mikóó beléhelyezték a tartós répát, megpróbálták minél jobban eligazgatni.
    addig-addig mozgatták azt a répát a derék ángliusok, mígnem a kerál úgy jóllakott véle, hogy többé már nem is kért enni!
    .
    figyelmeztetés a keráloknak, hogy nem szabad nagyon mohónak lenni, mert aztán gyün a répa,
    .
    OSZT JÓ NAPOT!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok
    .
    ps.: az eset valóban megesett!
    s az ángliusok szíve a kerálon meg nem esett!

  • Kis Ferenc,
    nem vagyok abramovics.Sem ismerőse sem rokona,de a kérdésedből megállapítható,hogy ha netán-tán pesti vagy akkor pesti paraszt vagy.Van sok ilyen,akiknek már az átkosban is büdös volt a trágyázás.Feljöttek Pestre pártfunkcionáriusnak.A végén ott ragadtak észosztó „demokratáknak”.Jöttek,mint legyek a mézre.A munkás szállások tele voltak.

  • Ez a Vasrépa folytatása az előző Vérnyúlnak? Remélem trilógia lesz belőle, és Polanski megfilmesítheti, ha nincs épp a sitten.

  • gyurio!

    De komolyan: Miből vonod le ezt a fenti hosszú következtetést?

    ps: Ha nem figyeltél volna csak azt írtam, hogy „Szégyellje magát” abramovics az alpárisága miatt (mivel valóban alpári volt. Szerinted nem?) Ennyi volt.

  • abramovics alighanem a „Franciaország Nőstényfarkasa” című regényből adott elő egy rövid részletet (ha nem csal az emlékezetem, de már nagyon régen olvastam… (Druon: Elátkozott királyok sorozat)

  • megfejtem – na nem a kecskét! – hanem amit meg kő fejteni, mer tisztán láccik, érdeklődik a nép a történelem iránt!
    ráadásul ezt a történetet a kancsi tolvaj szemű, rengővalagú mária jelenés sem tutta még meghamisítani!
    ímé, amire vágytok:
    .
    Edward király ezen a néven másodikként foglalta el az angol trónt 1307-ben. Nem volt szívügye az uralkodás, a háborúkat és az államügyeket is mellőzte, ami királyról lévén szó lássuk be, egészen tragikus következményekkel járhat. És járt is. A felelőtlen, szeszélyes ember helyett kegyencei irányították a politikát.
    Az “első” Piers Gaveston volt, a király testi-lelki jóbarátja. Hatalmas vagyont és címeket harácsolt össze, fennhéjázó, pökhendi stílusa, és elsősorban a királyra gyakorolt óriási befolyása miatt nem volt nála gyűlöltebb ember a királyságban.
    Sem ura, sem az ő hírnevét nem öregbítette az sem, hogy egyben a király szeretője is volt.
    A nemesek összefogtak ellene, elérték száműzetését, ám II. Edward nem bírta az ő “másik fele” nélkül, és hamarosan hazahívta Gavestont. Erre viszont a bárók szerződésszegésre hivatkozva felhatalmazva érezték magukat a kegyenc elfogására. Egy koncepciós perben halálra ítélték, és lefejezték.
    Új szerelem
    A király ezek után állítólag lovászokkal, teherhordókkal, csavargókkal létesített rövid kapcsolatokat, mígnem megjelent a színen Hugh Despenser. Valójában két Hugh Despenserről volt szó, apáról és fiáról, akik kisegítették nehéz pénzügyi helyzetéből. Majd lassan ők is átvették az irányítást, aminek Edward még örült is, hisz tényleg tehernek érezte a kormányzást.
    Csakhogy a Despenserek teljhatalmukat gátlástalan harácsolásra használták, kegyetlenül elbántak riválisaikkal, Anglia lassan a polgárháború felé sodródott.
    Még a királynőt, a szépségéről híres francia Izabellát is elűzték az országból. Az utolsó személyt, aki még jó hatással bírt a királyra.
    HIRDETÉS
    Edward pedig élte életét, és új szerelmet talált az ifjabbik Hugh Despenserben. Úgy mondták, a két férfi imádta az ékszereket, gazdagabban ékítették magukat, mint a nők, de a királynak még a gyermeknemzésben is kegyence segített. Állítólag a két férfi addig izgatta egymást a hitvesi ágyon, míg Edward képes volt feleségével szemben is teljesíteni férfiúi kötelességét.
    Brutális kivégzések
    A homoszexuális viszony – amit a pletykák nyilván rendesen kiszíneztek -, az ország állapotának rohamos romlása, a kegyencek rémuralma, a királynő elűzése pattanásig feszítették az angol nemesség indulatait. Mikor aztán a királyné a lázadó Mortimer kíséretében aprócska sereggel visszatért, rengeteg követőjük akadt.
    Könnyen megszállták Angliát, 1326-ban pedig elfogták a menekülő királyt és szeretőjét. Edwardot egyelőre börtönbe zárták, Despenserrel viszont kegyetlenül leszámoltak. Hazaárulásban és lopásban találták bűnösnek. Először paraszti ruhába öltöztetve, az általa bitorolt címeket rápingálva városról-városra hurcolták, majd megkezdődött a nyilvános kivégzés.
    Felakasztották, de óvatosan, lassan húzták felfelé hurokkal a nyakában, hogy sokáig fulladozzon.
    Mielőtt meghalt volna, leengedték, hogy tovább kínozhassák.
    Lekötözték, levágták nemi szervét, és a szeme láttára tűzre vetették. Ezután felvágták a hasát, és kifordított beleit mutatták fel neki – a források szerint csak ekkor tört ki az első üvöltés Hugh Despenser szájából. Végül levágták a fejét, testét felnégyelték, és levágták a kezeit – ez utóbbi volt a tolvaj büntetése.
    A királlyal már sokkal nehezebb volt a lázadók dolga, hiszen mégiscsak koronás főről volt szó. Őt Bekeley várában, börtönében ölték meg szép “csendben”, ráadásul úgy, hogy külsérelmi nyom ne maradjon. Levágták egy ökörszarv végét, az így kapott tölcsért pedig feldugták a megkötözött, hasára fektetett király végbelébe. Ezen keresztül pedig egy izzó vasrudat helyeztek fel. Iszonyatosan fájdalmas halál, ám kívülről nem látszott semmi.
    .
    .
    Piers Gaveston – netán nálunk simicska?
    Hugh Despenser – tán mészáros
    .
    DE
    .
    ki lehet a kerál?
    he? mi? na!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok
    .
    ps.: a VÉRNYÚL önálló mese, amit mese-mesketéltem kútfőmből csak most csak nektek, csak ide.
    a történelmi eset meg egy intő példa arra, hogy a kerálok, kik nem tuggyák a mércét – s a hazai kiadás ilyen! – azok biza seggbe lesznek billentve elébb-utóbb!
    ami akár a fájdalmason is bőven túl mehet!
    mármint a „billentés”
    szívem szerint „billenteném” az
    .
    IGAZI HÜLYÉKET IS
    .
    csak nincs annyi marha, aki a szarvát erre használatba aggya.
    .
    .
    most pedig abramovics bácsi elmegy, mert dolga van.
    olyan dolga, ami sem nem kicsi, sem nem nagy, csak dolog.

  • Kis Franc,
    miből gondolod,hogy tudsz gondolkodni,annak ellenére,hogy képtelen vagy felfogni egy történelmi elbeszélést.Úgy látszik rád vonatkoztatta Lenin elvtárs,hogy:tanulni-tanulni-tanulni.Fogadd meg.

  • Abramovics bácsi!
    Mi volt az értelme ennek a kis plagizációnak (na jó, idézetnek… :D) azon kívül, hogy néhány szemérmes vénasszonyt meg akartál botránkoztatni?

    Hacsak nem azt akartad virágnyelven közölni, hogy Miviktorunk (áldassék a neve) öt gyermek nemzése után időjártával elbuzult, és manapság már férfiakat hajkurászik szexuális elfajzottságában… Legyünk egészen őszinték, ha így is lenne, ez lenne vele a legkisebb baj…

    (félek, az álca gyenge…:D )

  • almácska!

    nem tudom, a fa melynek gyümölcse vagy milyen fa, s jelenleg áll e még.
    így azt sem tudom megítélni messzire estél, vagy sem attól a fától.
    .
    DE
    .
    egy történelmi eseményt, mely a XIV. században zajlott elmesélni szerintem nem plagizálás.
    amennyiben nem vagy tisztában fogalmakkal ne használd azokat, mert csak bajt hozol a fejedre!
    a szikár összefoglalását a tényeknek azért közöltem a mese után, mert találgatni kezdtetek, s én nem tudtam ellenállni a jó szívemnek, s segítettem rajtatok.
    arról meg végleg nem tehetek, s segíteni sem tudok rajta, hogy nem értetted meg sem a mese tanulságát, sem a szikár tényközlések tanulságát sem.
    pedig azt gondolom, eléggé érthető formában közzétettem azt a szikár tények közlése utáni ps-ben
    javaslom, tanulmányozd!

    abramovoics voltam, s vagyok

  • gyuri10
    2017 február 28
    7:03 de.

    Onnan tudod, hogy te ott takarítottál a munkásszállón?

  • hazai lámpa,
    nagyon régen volt,de lehet,hogy téged is ott söpörtelek ki az egyik paraszt ágy alól?

  • Ez a Buda Marcsi egy idiota,aki nincs tisztában a magyar gazdaság valos helyzetével.Aki igy gondolkodik az nagyon is hazaáruló,a jovő nemzedék élethelyzetének megnehezitoje.Szégyelem magam,hogy hazánkban ilyen gondolkodásu ember is van és sajnos nem csak egy.