Megtört ember a korrupció miatt elítélt volt montreáli polgármester
Michael Applebaum két év letöltendő börtönbüntest kaphat, amiután egy québeci bírónő 35 ezer kanadai dollár (kb. 7 millió forint) értékű korrupciós ügye miatt hírdetett ítéletet ellene. A héten Applebaum ügyvédje megerősítette, hogy ügyfele elfogadja az ítéletet és nem nyújt be fellebbezést. Ugyanakkor arra kérik Louise Provost bírónőt, hogy mutasson kegyelmet a depresszióba esett ex-polgármesternek amikor március végén meghatározza a büntetés pontos mértékét. Az ex-politikus fia, Dylan Applebaum elmondta: aggódik édesapja pszichológiai egészsége miatt, szerinte mára egy „legyőzött és megtört ember.” Továbbá hozzátette, hogy édesapja nehezen tudja anyagilag eltartani magát, mivel munkát nem talál és korábbi ingatlanügynöki tevékenysége is megroppant. A korona ügyésze – Nathalie Kleber – ugyanakkor 24 hónapos letöltendő börtönbüntetést javasol.
Applebaum 2002 és 2012 között Côte-des-Neiges–Notre-Dame-de-Grâce kerületi polgármestereként szolgált, aztán 2012 és 2013 között a francia többségű Montreal első zsidó származású és több mint száz év óta első angol anyanyelvű polgármestere volt. Applebaum a korrupciós botrányok miatt lemondásra kényszerült Gérald Tremblay-től vette át a polgármesteri széket ideiglenes alapon és azt ígérte a helyi lakosságnak, hogy végre leszámol a városháza kétes ügyeivel. Applebaum ugyan népszerű volt, de elemzők szerint végül azért nem jelölte az Union Montréal nevű pártja, mert nem beszélt anyanyelvi szinten franciául. Ez végül mindenki szerencséjére lehetett, ugyanis alig 8 hónappal ideiglenes polgármesteri kinevezése után korrupciós vádak merültek fel ellene, amelyek tíz éves kerületi polgármesteri tevékenységéhez kötődtek.
Az ítélet szerint, Applebaum ingatlanfejlesztőknek és építőipai cégeknek nyújtott különböző szívességeket és ezt az évek folyamán összesen 33 ezer dollárral hálálták meg neki a kedvezményezettek.
Applebaum kollégáját, Saulie Zajdel önkormányzati képviselőt már korábban szintén elítélték az ex-polgármesterhez kötődő korrupciós ügyek miatt. Zajdel-t végül 18 hónapnyi felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 240 óra kötelező közösségi munkára ítélték, továbbá 10 ezer dolláros bírságot szabtak ki ellene.
12:30 du.
Valami hibádzik ezzel a történettel. „Applebaum ingatlanfejlesztőknek és építőipai cégeknek nyújtott különböző szívességeket” – ezek milyen fejlesztések voltak? Kerti WC vagy fáskamra? És akkor egyenként mennyi pénzt adtak, 500 dollárt? Oké, hogy az a hír, hogy a zsidók minden fillérért lehajolnak, de ez nagyságrendileg biztosan nem stimmel. A két év sitt is nevetséges, ha korrupt egy megválasztott vezető, 10 évről indulnék. Ugye olyan meg nincs, hogy csak egy kicsit volt korrupt – 33 ezer dollár.
Az olyan lenne, mint a tanár, aki csak kicsit erőszakolja meg a rá bízott nebulókat.
…..
Chris, a „tüzes cikkem” jön?
1:34 du.
Hát igen, ha ezt a Hócipőben olvastam volna, az normális. De még itt is kellemesen groteszk magyarul leírva:)
Tegyél mögé még 3 nullát és hozzásegítenek büntetésből egy szigetvásárlásra kicsit délebben:)
Hozzáteszem: korrupció az korrupció, na meg aztán hogy kerül egy nem francia anyanyelvű oda? Ne legyünk hipokraták!
1:53 du.
Magyarországon államtitkár is lehetett volna. Hiába no, nem beszélt magyarul.
4:20 du.
Charlie,
miért muszáj egyből zsidózni? 35 ezer dolláros összegről volt szó (eredetileg 33 ezret írtam, de valóban 35 ezer), amelyet három részletben fizettek ki Appelbaumnak. Erre alapozták az ítéletet, az viszont lehet, hogy még ezen kívül is voltak egyéb ügyek az ex-polgármester regnálása alatt.
Tudom, hogy meglepetésként érhet, de Kanada sokkal rosszabul teljesít korrupcióban mint Magyarország. Az átlag kanadai szavazó tíz percig nem tűrné azt, amire az átlag magyar szavazó legyint egyet.
4:57 du.
Drizari
2017 március 5
1:53 du.
Magyarországon ilyen piti összeggel labdába sem rugott volna, mert nálunk sokkal több kell egy magas poszthoz!
5:28 du.
Chris, „magyarozni” miért muszáj? Engem ugyan nem bánt, mert büszkén tartozom közéjük.
…..
A „tüzes cikk” úgy látom nehéz, kerülendő ügy, a sokat bírált Orbán kormány az árvizek és a vörösiszap tragédia után is újjáépített mindent. A Fort McMurray-i „átlag kanadai szavazó tíz perces türelme” is érdekelne ez ügyben.
8:40 du.
Christopher Adam
2017 március 5
4:20 du.
TI korrupciós lista 2016
„Miként évek óta mindig, tavaly is a skandináv országok – Dánia, Finnország, Svédország és Norvégia –, továbbá Új-Zéland és Svájc találhatók a világranglista élén, de Kanada és Hollandia is befért az első tízbe. Ezekben az országokban stabil a demokrácia és jól működik a gazdaság. A közhatalom átláthatóan és elszámoltathatóan működik, szabad a sajtó, érvényesülnek az emberi jogok és független az igazságszolgáltatás.”
9:12 du.
charlie, micsinált orbán? újjáépített az árvizek és a vörösiszap-katasztrófa után? Na neeeeee a vörösiszap-károsultaknak szánt adományokat jó szokásához mérten eltüntette, árvíz orbán kormányzása alatt csak 2013-ban volt, a 2002-es és a 2006-os alkalmával nem orbán volt a kormányfő. Az igaz, 2013-ban gumicsizmában, bár még golyóálló mellény nélkül le-föl parádézott a testőreitől körülvéve, de hogy bármit is újjáépített volna…..
4:01 de.
Ajajajaj… Akkó mi nem is vagyunk az első tízben? Szörnyű…
5:19 de.
hazai lámpa Írországban minden évben bevallást kell beadni, hogy munkahelyed (helyeid) milyen összefüggésben vannak egymással.
Egy miniszter alkalmazta a feleségét a minisztériumába (átlagfizetésért a szakmájában), de belebukott, mert itt azt sem szabad. A Köztársasági elnök kiutazott a foci VB-re, 10 ezer euróba került, forrt az ország a pénzpazarlásért.
Jellemzően, mikor az ír szurkolók díját átvenni kiutaztak Párizsba egy mozgássérült gyermekkel (Ő vette át a díjat), senki nem szólt érte.
Múlt héten azért volt új választás Észak-Írországban, hogy a miniszterelnököt (angolt), megbuktassák korrupció miatt. Úgy néz ki, vissza se kerülnek a sárosak a parlamentbe.
A korrupciót nem lehet megszüntetni, de hagyni egy ország népének elhatalmasodni nagy össznépi ostobaságra vall.
5:46 de.
Olvtársaim!
Az a különbség a kanadai és a magyar korrupció között, hogy a magyarok nemcsak szerények ezen a téren, de annak is akarnak látszani.
Ott volt például a kétezres kormányuk uralkodása idején
a tokaji Sárazsadány Dűlő Kft.
úgymond, „nem is taggyűlése”,
ahol az egyik egyszerű tag, Orbán Viktor
egy a számukra beígért valamilyen állami közpénz
juttatás hírére a jkv. szerint szerényen csak így reagált:
NE MI KAPJUK A LEGTÖBBET…
Óh míly szép is ez a szent purután egyszerűség ! 🙂
8:21 de.
Kedves Zsófia, próbáltam egy pár, a Fidesztől távol álló linkeket előkeresni:
http://ezermester.hu/cikk-4834/Arviz_utani_ujjaepites
ez 2010 ősze volt
…….
http://www.tarpa.eu/home/fotok/bemutatkozas/uj_haz_sor.jpg
itt tarpai újjáépített utca látható 2001-ből
………
http://epiteszforum.hu/befejezodott-devecser-es-kolontar-uj-lakonegyedeinek-epitese
1:20 du.
Charlie! márc.5.5:28
1. Te kezdtél el zsidózni – nem tudni miért, de ha így jobb..
2. Chris valószínűleg a magyar és a kanadai nép korrupciótűrésének az összehasonlítása miatt „magyarozott” tudod enélkül nehéz lenne kifejtenie, hogy pontosan mire gondol – az, hogy a Ch.féle összehasonlítás számunkra nem kedvező (sőt úgy látom te pl személyes sértésnek vetted) az egy dolog, de attól még valóságos lehet, anélkül, hogy C.A. külön sértegetni akart volna bárkit is! Senki nem azt mondta, hogy Kanadában nincs korrupció, hanem azt, hogy ott sokkal kevésbé toleránsak ezzel szemben az emberek,és nem marad következmények nélkül!
Jaj Charli, a tetejében büszkeséged a H. Boss öltönyök modellje alias Gyöngyösi M. épp most olvassa a fejére a vezérednek, hogy a Fidesz megteremtette a a maffia állam és kormányzás alapjait Magyarországon – gondolom te is nézted a hírekben a parlamenti beszámolót ! Akkor most mi van?
3. A 2002-es árvíz után a budai oldalon (Háros, Btétény, Ntétény stb) megépített gátat konkrétan Lendvai Ildikó, a térség akkori ogy.-i képviselője járta ki, és szorgalmazta, míg végül valóban meg is épült, így 2004-tól már azoknak is kell kommunális adót fizetni akik azelőtt az ártérre való tekintettel ez alól mentesültek! Pontosan tudom, mert közeli hozzátartozóim erősen érintettek voltak! A 2006-os árvíztől így ők már védve voltak, hogy a máshol keletkezett kárt pedig nem Orbán építette újjá,az is biztos! 2013-ban viszont valóban ott fontoskodott mindenhol, de hogy gyakorlati haszna is lett volna azonkívül, hogy mindent és mindenkit feltartott bárhol megjelent, az is biztos – hiszen nem a sürgős teendőkkel foglalkoztak az ott szolgálatot teljesítők, parancsnokok,és önkéntesek, hanem a minielnöknek „kijáró” protokollal és fogadással! Ám ettől függetlenül építtethetett újjá dolgokat, hátha tudsz egy két dolgot!
A vörösi.károsultakat meg kéne kérdezned, hogy látják a újjáépítésüket? Az a minimum, hogy akinek elvitte ill. abszolút tönkre vágta és lakhatatlanná tette a házát az iszap, annak új otthont kellett biztosítani, építeni, ez talán nem Orbán érdeme, ám legtöbbjüket meg sem kérdezték, hogy mik a további elképzeléseik, merre, hová stb hanem megépítettek X számú házat, „tessék emberek ezekbe belehet költözni..” és jó napot! Nem tekintették őket nagykorú, döntésképes embereknek, a lakosság által direkt erre a célra összegyűjtött kb 2 milliárd forintból pedig egyetlen vasat sem láttak! Erre pl milyen alapon tette rá a kezét az állam – ha rátette? Ezt a pénzt, függetlenül az állami segítségtől azonnal át kellett volna adniuk azoknak akiknek szánták a befizetők( helyi érdekeltek és a polgm-i hivatal bevonásával, meghatározott trend szerint szétosztani) tekintve, hogy ez a pénz esetleges volt, tehát nem tervezhető,az államnak viszont akkor is helyre kellett volna állítani a tönkrement házakat, ha a lakosság egyáltalán nem adományoz! Van olyan család, akit a mai napig nem kárpótoltak sem így sem úgy – velük mi lesz?
Charli, az általad időközben belinkelt egyik cikk nekem nem igazán világos: 2010. december 06.-i és a felsőzsolcai árvízi újjáépítést összegzi. Túl azon, hogy jobbára különböző karitatív és civil szervezetek összefogásáról és adományi segítségéről szól,ott szerepel egy tétel, 2 milliárd lakosság által összeadott forint, melyet állítólag az állam által biztosított összeg (3.1 milliárd.) kiegészítéseként használtak fel a házépítésekre – Felsőzsolcán!
A kolontári v.i.katasztrófa 2010.okt.04.-én következett be, a lakosság segítségként és felhívásra engedelmesen fizetett a megadott banki számlaszámra – a nem mindennapi együttérzés az emberek részéről pontosan 2 milliárd forintot eredményezett(!) Ebből a pénzből viszont a kolontári károsultak egyetlen fillért sem láttak, mint azt már feljebb is írtam!
Ch. tudom, hogy nem tudsz egyértelmű választ adni, de nem lehetséges szerinted, hogy a felsőzsolcai árvízkárosultaknak abból a pénzből(is) „építették ujjá” a házaikat, mellyel 2010. október 04. után a lakosság szándékai szerint a kolontári vörösiszap károsultjait szerette volna segíteni? Vajon összemosták a kettőt, és a kormány abból jótékonykodott a felsőzsolcai árvízkárosultak esetében, amit nem is nekik szántak az adományozók? Érdekes egybeesés az összeget illetően, és furcsa, hogy mindkét esetben azt kommunikálták, hogy „pénzt nem kaptak a kezükbe, de….”! Végül is kár ez is az is – de nem mindegy: az árvízre többé-kevésbé számítani lehet, ha borzasztó is annak aki elszenvedi, míg a v.i. katasztrófának nem lett volna szabad megtörténnie, mert ez olyan tragédia volt melyre nem gondolt, nem is gondolhatott senki ember fia!
A másik két linked nem igazán értékelhető, az azon látható sorházakról nem derül ki lényegében semmi a ház paraméterein kívül( de hogy mennyiből, milyen arányban állam,civilek, karitatív szervezetek, adományok stb)
Kivált annak ismeretében, hogy kolontári esetben az államnak ez kötelezettsége volt – hogy aztán mit tud behajtani a Mal ZRT-n, az más kérdés!
2:12 du.
Van egy ősi mondás:
„Az vesse rá az első kővet, aki bűn nélkűl való!”
4:21 du.
Besancon, sajnos cenzúrázzák a hozzászólásaimat, így érdemben nehéz válaszolnom, és gondolom te se azt várod tőlem, hogy bólogatva visszatükrözzem a mondandódat. Vagy Moshe dicsérete, vagy a kanadai tűzvésszel kapcsolatos érdeklődésem verhette ki a cenzornál a biztosítékot, majd kiderül.
4:23 du.
Figyelő, mint tájékozott kanadai, lenne olyan kedves, hogy egy pár mondatban tájékoztatja a magyarországi olvasókat az ügyben, hogy a tűzvész után hol tart a környék újjáépítése?
Előre is köszönöm.
10:12 de.
Kedves charlie,
sajnos, mély csend van a tűzvészről a médiában.
A nagy szenzáció után, semmit sem tudunk a továbbiakról.
12:28 du.
Figyelő, pedig ott családok ezrei lettek nincstelenek, munkahelyek semmisültek meg, én azt hittem az újrakezdés össznemzeti összefogást szül.
Megköszönöm, ha mégis lesznek új információk és közzéteszi azokat.
10:01 du.
Most lattam, Az USA `ban terjedt el, Texas
es mas ‘allamokban,.
8:16 du.
charlie, az én válaszom arrébb ment, nem erre válaszoltam.
Én a polgármesterről írtam, akiről a cikk szólt, nem a vörösiszap katasztrófáról.