A jászok borscsa
Kedvem szottyant a borscsra. Utoljára Vlagyikavkázban ettem, amikor már és még Ordzsonikidzének nevezték az akkor Észak-Oszét Szovjetköztársaság fővárosát.
A borscs (borscht) különben egy ukrán céklaleves, borscsnak az oroszok nevezik (akik jobbára marhahússal eszik, és vodkát isznak előtte étvágyfokozónak), de az oszétok is szeretik (akik a ficsin nevű lángosukat is sült céklával bélelik, és azt zöld színű mentaitallal öblítik). Szóval a borscsnak (borschtnak) a cékla a meghatározó eleme, de sütve! Előre kell elkészíteni, mégpedig zárt edényben, a hámozott céklát kisebb darabokra vágva, sózva, borsozva, egy ágacska rozmaringgal, kevés vízzel, 200 fokos sütbőben jó félórán át, legfeljebb 40 percig párolva olivaolajon. Savanyú káposzta kell még hozzá, ezt egykor a Kaukázus urainak egy titkolt módon savanyították (amikor oszétok elődei alánokként uralták a Dontól a Dunáig ezt a tájat – oszétul a Don és a Duna is vizet jelent –, s talán Vecsésig is eljutottak, a jászok nálunk mindenesetre az ő utódaik, egyébiránt a Vlagyikavkáz jelentése, hogy uralkodni a Kaukázusban), nos, ezt a savanyított káposztát átmosva, lecsepegtetve, kisebb darabora vágva néhány percen át olajon dinsztelve, majd kockára vágott sárgarépával együtt párolva, krumplilevessel nyakonöntjük (a nem vegetáriánusoknak marhahúsleves javalt), s a sűlt céklával húsz percig főzzük. Tejföllel, friss kaporral tálalva mennyei eledel.
Aczél Gábor
Author: Aczél Gábor
Korábbi, már elég régóta nem megszerezhető szakképesítésem betűszedő mester. A gimnáziumot nyomdászként, az egyetemet újságíróként fejeztem be. Ez utóbbi pályáról a pécsi Dunántúli Naplónál gyakornokként végzett másfél évi munka után – rendszerellenes tevékenységért kapott rendőrségi figyelmeztetés okán – 1965-ben “eltanácsoltak”. Nagy szerencsémre – és Nagy Jenő főszerkesztőnek köszönhetően – a Dunaújvárosi Hírlapnál mégiscsak elsajátíthattam ennek a másik mesterségnek az alapjait. Innen már főszerkesztő-helyettesként kerültem vissza a fővárosba 1980-ban, s lettem a Központi Sajtószolgálat egyik szerkesztője. Miután 1988 januárjában, immár főszerkesztő-helyetteseként (talán az ország egyetlen vezető beosztású szerkesztőjeként) az elsők között aláírtam a rendszerellenes Nyilvánosság Klub egyesületalapítási felhívását, s nem sokkal később a Központi Sajtószolgálatot nélkülem olvasztották be az MTI-be, a Települési (akkor Tanácsi) Önkormányzatok Országos Szövetsége 1989-ben általam alapított, ÖNkormányzat című országos havi folyóiratát szerkesztettem (előbb mellékállásban, majd kényszervállalkozó főszerkesztőként) húsz éven át. Voltam még megszűnéséig a Képes Sport olvasószerkesztője, aztán a Vasárnapi Hírek főmunkatársa, a rendszerváltoztatást követően mellékállásban folyóiratszerkesztő a Pénzügyminisztérium sajtóosztályán, majd a frissen alapított Új Magyarország olvasószerkesztője, az Esti Hírlap napos szerkesztője, a Magyar Hírlap címszerkesztője, majd az Esti Hírlap főszerkesztője is. Később, 2009-ben – országos önkormányzati kapcsolataimat és tapasztalataimat értékesítendő – nyugdíjas vállalkozóként Vince Mátyás, az MTI elnöke szerződtetett a távirati iroda Önkormányzati Sajtószolgálat című online-kiadványának kialakítására és önálló szerkesztésére. E munkakör sikeresnek minősített ellátása ellenére a szerződésemet 2014. január elsejétől – indoklás nélkül – megszüntették. Van két nagyfiam, hat unokám, második feleségemmel, gimnazista lányommal és Fahéj nevű kutyánkkal Budapesten élek.
9:46 de.
Még a 90-es évek elején ettem Moszkvában egy régi, megkopott, valaha előkelő étteremben. Abban fekete olajbogyó is volt.
10:41 de.
A lassan sult cekla fenseges eledel es brillians otlet a borchhoz hasznalni. Az elso ceklatermesbol ki is fogom probalni. [Mert ugye minden finomabb a sajat termesbol.] Ez az en receptem, http://zsuzsaisinthekitchen.blogspot.ca/2010/07/ukrainian-beet-soup-borsch.html de az elosutes egy ujabb reteget fog az izhoz adni. A legfinomabb vegetarianus borscsot Grand Forksban, B.C.’s Doukhobor varoskajaban ettem, feher ceklaval keszitettek. Koszonom az otletet, ha megirom emliteni fogom hogy a ceklasutes otlete innen eredt.
5:47 de.
Én úgy tudom, létezik fehér borscs is, amiben nincs cékla. Nekem az jobban ízlett,a céklával legfeljebb savanyúság formájában vagyok jóban. Egyébként anyukám (ha volt ideje és türelme) a céklasalátához sem főzte,hanem sütötte a céklát – más íze volt.
A magyarok a húsételhez eszik a savanyú vagy zöldsalátát,a szlávok viszont az étkezések előtt, mintegy étvágy-gerjesztőként.
Ez vicces jeleneteket okozott a turistacsoportoknál. A pincérek kihozták a savanyúságot – Bulgáriában a csalamádé volt divat, a Szovjetunióban ecetes uborka -, a turisták meg várták a következő fogást, hogy majd a hús mellé eszik, ahogy szokták. Aztán a pincérek hozták a következő fogást – és elvitték a salátát. Aki ismerte ezt a rendszert, „ráfeküdt” a savanyúra, nem engedte elvinni.