Napi Orbán: abcúg Horthy

2017 július 19 7:28 de.141 hozzászólás

Határozottan érdekes lehet Orbán Viktornak, hogy ő Orbán Viktor. Ezt azért gondolom, mert láthatóan minden nap új Orbán Viktort hoz a magyar kormányfőnek. A napi Orbán ma az, hogy elítélte a magyar kormány nácikkal való kollaborálását, és ismét védelemt ígért a zsidó származású magyar állampolgároknak. Elvégre ma az izraeli kormányfővel tárgyalt. Márpedig neki mégsem mondhatta, hogy éljen Horthy. A jelek szerint.

orban_netanjahu2-[1]

Azért persze emlékezhetünk, hogy nem is olyan régen még Horthy Miklóst éltette, és egy büdös szava nem volt a tenger nélküli tengernagy bálványának avatása kapcsán sem. Holott Horthy, annak idején, maga állította magáról, hogy ő márpedig antiszemita. Amellett, hogy bármilyen árjásítóban is áztatva akarják kimosdatni a kormányzót: a legutóbbi információk szerint sem volt egyetlen parancsa sem, ami a német megszállással szembeni ellenállásra szólította volna fel az ország haderejét. Ha valaki tehát kollaborált a nácikkal, akkor az egykori tengernagy korántsem olyan vétlen ebben, hogy ne lenne nem kicsi ellentmondás Orbán Viktor megnyilatkozásai között. Ami felveti azt, hogy a jelenlegi nyilatkozata sem több, mint egyike a nagy pannon tigrisbukfenceinek. Aki teljesen konform azzal a szemlélettel, hogy nem azt kell nézni, amit mond, hanem azt, amit csinál. Amely kijelentés teljesen megfelel egy alapvetően gerinctelen, a hatalomvágytól vezérelt, elvtelen autokrata szemléletmódjának. Egy nulla helyi értékkel bíró böff. Illetve blöff. Illetve nem is nulla helyi értékkel bír. Mert helyileg felértékeli az, hogy az ország ügyeiért egy elvtelen figura a felelős.

Miközben persze egy derék gesztus is lenne ez, az egykori kollaborációt elítélő álláspont. Ahogy az is, ha nem csak ugatna a zéró toleranciáról, hanem valóban az is lenne. S nem csak az antiszemitizmus, hanem minden rasszista megnyilatkozás kapcsán. Igaz, akkor szembe kellen fordulnia az udvari publicistájáal is. Márpedig akkor ki a fene mondaná ki, írná le mindazt, ami kell a szélsőségek felé szánt gesztusnyelvhez? Amellyel üzenni lehet a szélsőjobb szavazói felé. Ahogy aztán hazamenve Orbán Viktornak Orbán Viktor ellen is állást kellen foglalni. Kritikát gyakorolva a zsalonzsidózó megnyilatkozások miatt. Egyben kritikát gyakorolva azokért a gesztusokért, amelyeket nem gyakorolt. Ahogy, Rogánt delegálva, „elfelejtett” megjelenni annak idején az antifasiszta nagygyűlésen is. Ahogy rendszeresen „elfelejt” minden olyan eseményen megjelenni, ahol annak érdemi jelentősége lenne az antiszemitizmus elleni fellépés szempontjából. Korántsem feledve el rendszeresen közölni a nagyérdeművel, hogy meg akarja védeni a zsidó származású állampolgárokat.

Amellyel csak egy-két baj van. Leginkább az, hogy megvédeni azt kell, aki veszélyben van. Márpedig sokkal egyszerűbb lenne, ha nem a zsidó származású állampolgárok megvédésével, hanem a veszélyforrás megszüntetésével foglalkozna. Miniszterelnökként ez lenne a kutya kötelessége. Amivel visszajutottunk oda, hogy fel kellene lépnie a rasszizmus ellen általában. Egyben fel kellene szólítania a belügyminiszterét, hogy érdemben lépjen fel a paramilitáns csoportok ellen. Ha pedig ez az érdemi fellépés elmarad, menesztenie kellene a belügyminiszterét. Azért persze tudhatjuk, hogy erre nem fog sor kerülni. Mármint Pintér elbocsátására.

Orbán Viktor bátorsága messze nem terjed odáig, hogy ténylegesen fellépjen a gárdautódok, a kopaszok, illetve a tényleges szélsőségek ellen. A kijelentései? Ugyan már! Ha Putyin azt igényelné, akkor valószínűleg munkásőr egyenruhábam és vörös csillagos zászlóval köszöntené. Majd rögtön másnap egy Mao-összest szorongatva kezelne le egy kínai delegációval, ha Pekingben nem léptek volna már túl a kulturális forradalmon. Hogy harmadnap, Brüsszelben, és a szélsőségeknek hazaüzenve sorosozzon egy kicsit. Mielőtt aláírja a soron következő akármit, amit az orra elé tesznek. Most, Benjanim Netanjahu és felesége látogatása kapcsán szembefordult kicsit azzal az orbánviktorral, aki alig egy hónapja még az antiszemita Horthyt éltette. De, végül is, ki várt mást? Talán még az izraeli minsizterelnök sem.

141 hozzászólás

  • Orbán szerint „nem védtük meg” a zsidókat. Így is ki lehet fejezni azt finoman, hogy irtották és lelkesen segítettek Eichmannak a kiirtásukban. Meg hogy azt választottuk, hogy a németekkel kollaboráltunk. A kollaborálás a megszálló ellenséges hatalmakkal való együttműködést jelenti. A zsidók jogfosztása jóval a németek baráti bevonulása előtt megkezdődött. A németek nem megszálló hatalomként, hanem szövetségesként vonultak be, és legföljebb az gátolta nyomulásukat, hogy túl sok virágot vágtak hozzájuk a Horthy által agymosott „vendégszerető” és zsidó honfitársaikat gyűlölő magyarok.

  • Seres Róbert

    Szegény Simay elvtárs! Egyre savanyúbb a szöllő? ÉS ha még a V-5 is összejönne(én látok benne fantáziát!), akkor az ilyen bérhuhogóknak végleg leáldozna!

  • Ismet egy masik „Horthy-cikk”, es Simay altal ?!

    Szegemy Simai, nem kepes segitseget talalni a Horthy-fopiaja ellen, vagy lehetne az Horthy-kompexuma ?

    Konyorgom, NEM tobb Horthy cikekket?

    Eleg volt abbol mar ot (5) az elmult per het alatt.

    Eleg, eleg;. NEM TOBBET , SOHA TOBBET !!!!!

    A mult, elmult orokke. Horthy por es hamu. VEGE ! VEGE!
    S rem unalmas is mar azt ismetelni vegnelkul.
    A magyarok ugy sem tanultak hibaibol.
    Nyiltan visszautasitjak tanulni a mult vetkeibol.

    Tehat miert utni a doglott lovat mindeg ?

  • Robert Morrison

    @ Christopher,
    I have six (6) comments on different articles being held up for “Your comment is awaiting moderation” but I have a strong feeling that I am on a hold pattern for being on a secret blacklist. Prove me wrong by releasing them for public consumption.

    I sent you several E-mails in the subject, please have the courtesy to reply. Thank you in advance.

  • Bendeguz79
    2017 július 19
    9:20 de.

    Mivan öreg fiú. Nehéz szembe nézni a ténnyel, hogy kedvenc példaképet egy antiszemita csirkefogó volt?

    Amúgy a cikk nem Horthyról szól, hanem arról, hogy Orbán szembeköpi Orbán Viktort.
    Lehet, hogy mégis el kellene olvasni, mielőtt hülyeségeket írsz?

  • Bendi, megkockáztatom, hogy a 3-4 agyament elvtársadon kívül senki nem kiváncsi az ordas marhaságaidra, amelyek ha nem is rövidek, ostobák, de még a magyar nyelv használata is extra fájdalom mindinkinek.
    Fogadd már el, hogy Endrének nem csak kb. 80-nal több IQ-ja van, de ő tudja miről beszél, mert iszonyú mély ismeret anyaga van és lám-lám azt veretesen le is tudja írni. Te nem!!!
    Ne olvasd Endre írásait, úgyse érted. Mi viszont nagyon élvezzük.. Érted?? Jó hogy nem ajánlod már fel kiadói és lektori szolgálataidat ennek a fórumnak:)
    A múltat le kell zárni?? Ki a fasz állítja naponta az új Horthy szobrokat Magyarországon??

  • a hiteles kifejezes orbantol az let volna hogy,;-„a magyarok onkentesen segitettek a nacikat a zsidosag kiirtasaban….”-
    persze meg ez is cask egy szoveg hitel nelkul annak a szajabol aki vegig sorosozta az egesz evet.plakatolva.
    a magma reszerol.; NEM BOCSAJTOK MEG!!!

  • Bendeguz77
    Már bocs’, ha csak írnának Horthyról, akkor egyszerű volna tovább lapozni, – de szobrokat emelnek ennek a tömeggyilkosnak !!!
    Szervusztok, jó napot !

  • Nagyon ismerős képzavar. Szarban a haza, magyarán ki kell valamit találni, hogy kilábaljon Magyarország abból a slamasztikából, amibe bele tette magát. És erre éppen kapóra jött Bibi Natanjahu. Most tegyük félre azt a rengeteg sérelmet ami a bemondásai okoztak(ha nyiltan nem is de burkoltan az antiszemitizmus egyik támogatója )Izrael ha kicsi ország is, de képes olyan hight techre és sok másra ami nagyon keresett manapság. De itt most nem egészen ez a lényeg. Natanjahu elég fifikás. Látja azt, hogy az úgynevezett visegrádi négyeket az Európai Unó hagyni fogja éhen dögleni. Pontosabban a második sebességes csoportba akarja tenni. Ez annyit jelentene, hogy további EU-s támogatás nukú vagy igencsak soványra lesz zsugorítva. Magyarországnak szüksége lesz egy olyan gazdasági partnerre(és ugyan úgy a másik három államnak is) akik ahhoz hogy szembe merjenek fordulni az új német elnyomórendszerrel ami összeomlani látszik, egy olyan utat válasszon melynek segítségével van remény arra, hogy nem döglik éhen és nem csődöl be.(megemlíteném, hogy Kinával is elkezdtek tárgyalni a,ik eléggé reménykeltőek lehetnek) Az izraeli és magyar viszony kiszélesítése és kamatoztatása az egyedüli, ami lehetővé teszi talán, hogy Magyarország megtarthassa azt a helyet amit kiverekedett magának eddig. Pálforduló Orbán részéről és szembe köpheti magát? Na Istenem. Sok hozzá hasonló politikusa volt már Magyarországnak. csupán arra leszek kiváncsi, hogy mostantól higyan fog reagálni a szélső jobb: zsidó állam lettünk, vagy eladtuk az országunkat és más hangzatos szólamok. Vajon Orbán hogyan fog tudni megszabadulni a kolonc jobbiktól és a jobbiknál radikálisabb antiszemita csopotroktól. Avagy megint csak szinház az egész?

  • Emlekszem Bela Abzug-ra , de mi a fene az „abcug” ?

  • Mind az itteni nyavalgalok soraikra;

    A maguk imadasa a mult remelmait felidezni, s aztan meg szobrokkal emlekezni mind azokra.

    Tehat csereljek piszkos pelenkaikat mielott az buzlik !

    S talan tanuljanak ha kepesek lennenek tisztessesen irni!

  • Azért az nem semmi, hogy a NATO vezérkara titkolódzik Magyarország előtt, mert az oroszok előretolt hírszerzőinek tartja a magyarokat.

    Az sem semmi, hogy az az egymillió külföldön élő kettős magyar állampolgár, akiknek eszükbe nem jutna letelepedni Magyarországon, azoknak a háromnegyede lelkes Orbán és Fidesz támogató.

    Az meg végképp nem semmi, hogy pont ez a háromnegyednyi külföldön élő, és soha vissza nem jönni akaró magyar szavazata fogja jövőre bebiztosítani a Fidesz és Orbán további uralmát. (ezt nevezik a hazai magyarokkal szembeni kibaszásnak)

  • Lehet hogy Magyarország a náci Németország utóda?
    Értelmetlenül itt sokat azt állítják igen.
    Tőbb reagálást nem is érdemel az egész.

  • Bendeguz79
    2017 július 19
    1:43 du.

    Na, ha valakinek nem kéne a helyesírást firtatni másnál, az éppen kend lenne.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 július 19
    9:20 de.

    Bendeguz79! Az eddigi hozzászólásaid alapján úgy néz ki, hogy semmit nem értesz, de mindenbe beleokoskodsz. Ezért aztán fölösleges téged olvasni, és reagálni a hozzászólásaidra.

  • Avi Ben Giora,

    A kétsebességes EU koncepciójáért elég sokan, többek között Orbán is, keményen megdolgoztak.

    A V4 minél jobban megpróbál egymáshoz képest összezárni, annál jobban elszigetelődik, és szorul be a két potenciálisan nagy közé. Miközben továbbra sem lesz se onálló energetikája, se nyersanyagbázisa. A jelen oktatáspolitikának hála, Magyarországon, emberi tartalékai sem igazán.

    Ami évszázadokkal korábban talán egy fejlődőképes ötlet lett volna (V4), az mára az érintettek zsákutcája. Károly Róbert kora egy kicsit elmúlt

  • Orsós Elemér

    tóth péter
    2017 július 19
    3:04 du.

    „Lehet hogy Magyarország a náci Németország utóda?”

    Ezen a viccen még a most itt vendégeskedő Benjamin Netanjahu is a hasát fogná! 🙂

  • Orsós Elemér

    barlev
    2017 július 19
    11:36 de.
    Itt a főnököd és egymást versenyben nyalják. Én a helyedben egyelöre még nem kukacoskodnék. 🙂 (Egyébként úgy tudom Netanjahunak sem kifejezetten liblingja Soros.)

  • A cikk elejebol:

    „A napi Orbán ma az, hogy elítélte a magyar kormány nácikkal való kollaborálását, és ismét védelemt ígért a zsidó származású magyar állampolgároknak. Elvégre ma az izraeli kormányfővel tárgyalt. Márpedig neki mégsem mondhatta, hogy éljen Horthy. A jelek szerint.”

    Ama bizonyos masik beszedeben Orban elitelte „Magyarorszag gyaszos szerepet a Masodik Vilaghaboruban” es aztan kicsit felertekelte Horthyt az akkori magyar kulturalis elet kapcsan.

    Tehat nincs ketarcu Orban, barmennyire is faj ez itt egyeseknek.

    Az a baj az ide cikkeket irokkal, hogy rendkivul szelektiv memoriajuk van, es aztan cikket cikkre halmoznak az elso torzitasuk, vagy hazugsaguk utan – gondolom abban bizva, hogy a tobbiek mar elfelejtettek az elozo cikk hazugsagait.

    Erdekes fajta zsurnalisztika ez. Goebbelsi? Sztalini? Ennel meg Mussolini sajtoja is jobb volt.

    Ha jol ertem az ide iro „ujsagirok” baloldali „haladok” (hogy hova azt hadd ne kozoljem) akik abban biznak hogy egy szep nap majd felvirrad az o napjuk is, es akkor az o udvoskejuk lophat majd es arulhatja ki Magyarorszagot a jelenlegi garnitura helyett. Ez esetben valoszinu jo, mocsingos allasok varnanak rajuk a „halado” mediakban.

    De vajon mire gondolnak, amikor annyira atlatszo hazugsagokkal rukkolnak ki, hogy a normalis embernek kedve sincs vegigolvasni a cikket, mert ha mar az elejen hazudik es al-konzekvenciat von le, akkor vajon mi lehet a cikk tovabbi reszeben?
    De megemlithetnem azt is, hogy ha egy politikai vezetonek ilyen sleppje van, akkor vajon ki lesz az az idiota, aki ra valaszt? Lejaratjatok a sajat vezetoiteket is, akiket szerintetek tamogattok.

    Nem kene talan taktikat valasztani es alproblemak helyett az igazi problemakat targyalni? Nem kene talan abbahagyni az ovodas szintu vadaskodast, amit ti is tudtok nagyon jol, hogy hazug?

    Mint pl. az angol „testverlapotokban” kozreadott cikk, ami szerint a magyar „bun” szo kizarolag csak „sin”-re fordithato angolra, ami a cikk iroja szerint azt jelentene, hogy Orban megprobalta elbagatellizalni a magyarorszagi zsidok kiirtasanak problemajat.
    Akik nem ertik; a „sin” magyarul „bun”, ugyanugy, ahogy a „crime” is. Tehat lehetne elvileg barmelyikre forditani a magyar bun szot, de a „sin” vallasi ertelemben vett bun, amit a magyar csak vallasi szovegkornyezetben alkalmaz – es Orban nem ugy alkalmazta. Nem a Bibliat idezte. A crime pedig altalaban koztorvenyes bunt jelent magyarul, tehat minden tovabbi nelkul lehet az Orban altal hasznalt „bun” szot „crime”-ra forditani.

    De ez nem zavarja meg itt a „halado” „ujsagirokat” abban, hogy megprobaljak kulfoldon, idegen nyelven is lejaratni a (volt) hazajukat.
    Egyszeruen undorito.

  • Drizari,

    „Az sem semmi, hogy az az egymillió külföldön élő kettős magyar állampolgár, akiknek eszükbe nem jutna letelepedni Magyarországon, azoknak a háromnegyede lelkes Orbán és Fidesz támogató.”

    Talan lehet neki valami oka. Ha mar az elejen (90-ben) lett volna elszamolas… de ahelyett inkabb privatizacios mutyik mentek a haracsolt vagyonkakbol. Aztan jott a tobbi.

    Orban legalabb nem akarja tonkreteteni az orszagot a muzulman bevandoroltatassal. Ez fogja ot ujra miniszterelnokke tenni.
    Nektek is erre kene athangolni, ha lenne eszetek.

  • Bendeguz79,

    Ha valaki megnezi a korabbi cikkeket is, itt hangnem valtozasra nem nagyon lehet szamitani. Ok meg vannak gyozodve arrol, hogy el kell asniuk a partvezereiket a leheto legmelyebbre, es ezt a leheto legjobban csinaljak is.

  • Orsos……..stb.;
    kuss

  • ABCÚG SOROS ! (Izrael!)

  • Polen, Ungarn, Türkei – der neue kalte Bürgerkrieg – ezt írja a Die Welt online kiadása.

    A kormány mindhárom országban a “totalitásra” tart igényt a választási győzelem alapján, a társadalmat az uralmának megfelelően akarja átrendezni, kulturálisan pedig átnevelni, és hatalma bebetonozására törekszik, nem törődve azzal, hogy módszerei sértik-e a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása és a demokrácia értékeit.

    https://www.welt.de/debatte/kommentare/article166817820/Polen-Ungarn-Tuerkei-der-neue-kalte-Buergerkrieg.html

    ________________________________________

    Miklós, te a nagy gecik közé tartozhatsz. Azok közé, akik külföldön demokráciában élve pofázol és megszavazod Magyarországon a diktatúrát.

  • Utód:

    „…irtották és lelkesen segítettek Eichmannak a kiirtásukban…” (a magyarok). Ez így nem igaz.

    Minden általánosítás nagyon káros: úgy a magyar-magyarokra mint magyar-zsidókra nézvést.

    Nagyanyám elmondta: ’44-ben kórházi ápolónőkén egy elhurcolt zsidó család lakását „utalták ki” nekik a 7. ker. Peterdi utcában (nem tudta, hogy hová vitték őket). ’45 áprilisában szerencsére épségben visszatért a zsidó család és nagymama természetesen vissza adta nekik a lakásukat. A jó kapcsolatukat ezután még évtizedekig fenntartották.

  • Dienes Erzsébet

    „…Amivel visszajutottunk oda, hogy fel kellene lépnie a rasszizmus ellen általában…..”

    Magam is így gondolom! Főleg amiatt, mert Magyarországon mostanában érezhetően a magyarellenes rasszizmus működik igazából! De nagyon! Még a kanadai magyarok között is, mint tapasztalom némely írásból, hozzászólásból.

    Valaki, valahol talált egy „zsidó” firkát egyik plakáton, és az egész világot teleszórták vele, mint valami auschwitzi rémtettel. Előjelzésnek sem igazi, mert a politikusok találkozója is rácáfol arra, hogy NEM megkülönböztetett előnyökben részesíteni az állam az ország területén élő etnikumokat.

    Másik, amit teljesen értelmetlenül el kell viselnie zsidónak, magyarnak egyformán a Kanadától kissé nyugatra eső földrészen, hogy, mint a viccbéli nyuszika akkor is náci, ha van rajta sapka amikor zsinagógába látogat, és akkor is, ha kalapot emel a Bazilika oltára előtt. Ha fogadja Benjamin Netanjahu, Izrael állam miniszterelnökét akkor azért, ha nem fogadta volna, akkor pedig azért! Aki követi Soros utasításait, az nem kapzsi, hanem filoszemita, ha ellenáll neki, akkor még az izraeli miniszterelnök is antiszemita.

    Így lehet a legbelsőbb szórtságot is más nemzet elleni uszításra felhasználni. Természetesen evvel a módszerrel a jelenség nem csökkenthető az antiszemitizmus, ám világméretűvé lehet növelni.

  • Dienes Erzsébet

    Avi Ben Giora
    (2017 július 19 12:28 du.)

    „Szarban a haza, magyarán ki kell valamit találni, hogy kilábaljon Magyarország abból a slamasztikából, amibe bele tette magát.”

    Nem csak a volt hazád, hanem a jelenlegi is! És nem hiszem hogy bármelyik is bele tette volna magát, hiszen a nyomás volt akkora, hogy most már igazán minde nép belekerült. Világjelenség tehát, amit megpróbál a világpolitika a zsidóság körül forgatni, de a zsidóság ugyanolyan áldozata akárcsak a többi etnikum.

    Attól tartok, minél inkább zsidó-arab-gój kérdést csinálnak belőle a vegyes nemzetiségű kufárok, annál inkább erősödni fognak az etnikai antiizmusok.

  • Dienes Erzsébet

    „Natanjahu elég fifikás. Látja azt, hogy az úgynevezett visegrádi négyeket az Európai Unó hagyni fogja éhen dögleni.”

    Megy a hajsza a vagyonért, mindegy, hány millió, vagy milliárd áldozata lesz és kik lesznek azok. Nem tudom, hogy Netanjahu mennyit lát az egészből, de igen sokan már bizony a saját bőrükön is érzik. Annyit valószínűleg észrevett az izraeli miniszterelnök is belőle, hogy az új világrend kitervelője és végrehajtója maga Mr. Soros.

  • Miklos
    2017 július 20
    12:47 de.

    „Nektek is erre kene athangolni, ha lenne eszetek”

    Mert különben mi lesz? Recsk? Sopronkőhida? Gárdistáktól elszenvedett verések?

    Na ezért nem szeretem a híthű orbanistákat. Pont olyanok, mint Rákosi elvtárs pribékjei.: Aki nincs velük az ellenük van és pusztuljon.

    Orbánt különben nem a hazug migránskérdés fogja miniszterelnökké tenni, hanem az a választási törvény ami 33%-os tényleges támogatottsággal is hatalmat biztosít. Meg azok az IQ-szegény választók, akik megetethetők a baromságaival. S akikből összejön az a 33-35%

  • Miklos
    2017 július 20
    12:39 de.

    Hol ítélte el Orbán a Horthy-t éltető beszédben a magyar szerepet a II. Vh.-ban?

    http://168ora.hu/orban-viktor-horthy-miklos-kiveteles-allamferfi-volt/

    Gy.k. a 168óra közli Horthy hírhedt levelét Teleky-hez. Amiben teljesen rendben tartja a zsidók eliminálását, de még várna egy kicsit, amíg ki lehet semmizni őket.

    Ja, és keresd meg az MTI akkori közleményét nyugodtan. Abban sem ítéli el a magyar részvételt.

  • Andy Mage
    2017 július 20
    10:05 de.

    ….,,,,Mert különben mi lesz? Recsk? Sopronkőhida? Gárdistáktól elszenvedett verések?,,,,….

    EZEKET MIND A KEDVES BALOS LIBERÁLIS OLDAL kővette el. Nem???
    De jellemzően –másokat is ebbe akarnál kényszeríteni,hogy elmondhasd : ezek sem külőnbek.
    Próbálkozni érdemes. ??? üdvőzletével.

  • Zsidóország békülékeny—a jővőbe néz , ti a múltban kaparásztok és zsidóztok,magyaroztok,hergelitek őnmagatokat,másokat, keveritek a helyzetet —- minél rosszabb annál jobb alapon.
    Nem érteni üdvőzletével.

  • „tóth péter”!

    Írod: „EZEKET MIND A KEDVES BALOS LIBERÁLIS OLDAL kővette el. Nem???” (Mármint hogy „Recsk, Sopronkőhida, gárdistáktól elszenvedett verések” – ezeket ugye idézted mástól, ha jól látom – )

    No, ennél nagyobb marhasággal eddig ritkán találkoztam, pedig találtam-találok belőlük a magyarosch oldalon szép számmal belőlük … Tudod, mit mondasz? Azt, hogy Rákosi Mátyás és hajdani elvbarátai liberálisok voltak.

    Tényleg nem tudtok ennél többet? Vagy ami súlyosabb: Tényleg nem vagytok képesek ennél többre?

    Elképesztő.

  • Eddigi Horthy szobrok, emléktáblák és névadó helyek!!!

    Budapest: V. kerület – mellszobor – Szabadság tér, Hazatérés temploma avatása: 2007.
    XVI. kerület – emléktábla – Veres Péter út (2009 óta)
    XVII. kerület – emléktábla – Szabadság sgrt (2008 óta)
    Kenderes – 1993 óta (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Horthy kastélya, szoborral, múzeummal, működő középiskolával, „természetesen” az egész városban a holokausztról egy árva szó sincs… Horthy és családja kriptája Tengerészeti (Horthy) Múzeum irredenta Trianon szobával Katolikus templom Horthy családtagjairól mintázott freskókkal
    Páty (Pest megye) utca elnevezés az egykori kormányzóról Horthy-köz (2001)
    Szeged, Horthy csónakház és az odavezető Horthy sétány (csak a sétány 2009-es, a csónakház régebbi, szocialista alpolgármesteri asszisztálással felavatva)
    Szeged, Horthy-dombormű (2011) (a korabeli lett visszahelyezve!!)
    Csókakő (Fejér megye) Horthy-mellszobor (2012)
    Kereki (Somogy megye) Horthy fa szobor a Horthy téren (ahol a szobor van, az a kis turista tisztás Horthy tér egyben – 2012)
    Harc község (Tolna megye) Horthy-tábla (2012)
    Debrecen Horthy emléktábla (2012) – Református Kollégium – a korabeli lett visszahelyezve, gárdisták és a református püspök avatta!
    Gyömrő (Pest megye) Horthy tér majd park (2012)
    Kunhegyes (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Horthy utca (2013)

  • Orsós Elemér

    barlev
    2017 július 20
    2:43 de.
    Kérlek most az egyszer gondolkozz! Ha Simon Peres élne most vidáman koccintana velük, mint anno Medgyesi Péter a Trianon legnagyobb nyerteseivel pofátlanul Budapesten a Kempinszky szállodában! Nem Peres mondta hogy, amilyen ügyesek vagyunk mellényzsebből felvásároljuk Lengyelországot és Magyarországot? Nos, Benjamin Netanjahu még rajta is túltett mert egy füst alatt még Szlovákiát és Csehországot is kilóra megvette! Ezek után inkább TE kuss!

  • slapaj
    2017 július 20
    2:12 du.

    Emlékszem, maikor minden íróasztalon volt egy Lenin-szobor…..
    Úgy látszik az a korszak köszön vissza, csak most Horthy-szobrokkal lesz tele.

    Majd amikor zsírból kifaragott mellszobor lesz a hentesnél, akkor lesz az igazi.

  • Drizari,

    „” A kormány mindhárom országban a “totalitásra” tart igényt a választási győzelem alapján, a társadalmat az uralmának megfelelően akarja átrendezni, kulturálisan pedig átnevelni, és hatalma bebetonozására törekszik, nem törődve azzal, hogy módszerei sértik-e a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása és a demokrácia értékeit. „”

    Ki hitte volna, hogy egy nyugati „halado” ujsag atveszi a magyar „haladok” hazugsagait es minden vizsgalodas, kritika nelkul lekozli azokat?

    ________________________________________

    ” Miklós, te a nagy gecik közé tartozhatsz. Azok közé, akik külföldön demokráciában élve pofázol és megszavazod Magyarországon a diktatúrát. ”

    Igen, en mar csak ilyen velejeig romlott vagyok, aki Kanadaban elvezi a szokasos „demokraciat”, a nep akarata ellenere meghozott donteseket; a terroristak milliokkal valo honoralasat (nem csak egyrol van szo, legalabb 4-rol derult ki eddig), az orszag tonkretetelet ugy gazdasagilag, mint kulturalisan, hogy a kanadai (provincialis, varosi) allam minden csak nem atlathato – koszonhetoen a kanadai medianak, amit a kanadai allam fizet.
    Soroljam meg a kanadai „demokracia” vivmanyait? Van am „gyulolet beszed” es „iszlamofobia” amikbe barmik belefernek mert meghatarozva nincsenek, aztan dicsekedhetunk am meghatarozatlan idore valo letartoztatassal is, anelkul hogy ugyvedet kaphatnank, kotelezo ateista agymosassal, olyan szabad cserekereskedelemmel ami csak a milliardosoknak szabad, az „ingyenes” orvosi ellatassal, ami soran fizetned kell az asztal alatt az orvost… es amirol mindenki tud, de senkit sem erdekel.

    Viszont Magyarorszagon duhong a „diktatura”, mert most veletlenul a jobboldali sajto is megszolalhatott, es nem a magukat liberalisnak hazudo tolvajok lopnak, hanem valaki mas.

    Mit vartok a normalis emberektol, hogy ratok szavazzanak? Ki lenne az a hulye?
    Az elso dolgotok az lenne, hogy egy even belul betelepitenetek 200 000 dzsungel, vagy sivatag-lakot, akik vegig-eroszakolnak az osszes magyar not es lanyt.

  • Andy Mage,

    „” “Nektek is erre kene athangolni, ha lenne eszetek” „”

    „Mert különben mi lesz? Recsk? Sopronkőhida? Gárdistáktól elszenvedett verések?”

    Kezdesz Morrison ur lenni. Szandekosan ertesz felre, vagy nem ertesz meg. 🙂

    A valasztasok megnyereserol volt szo, amit tobbek kozott az ilyen „felreertesek”, azaz hazugsagok es mocskolodas miatt nem fogtok megnyerni. Ezt kene lecserelnetek, ha tudnatok hogyan kell.
    Na nem mintha egy koponyegforgato banda igazan hianyozna nekem.

    A cikkecskeddel kapcsolatban (http://168ora.hu/orban-viktor-horthy-miklos-kiveteles-allamferfi-volt/) csak annyit, hogy ez is a „halado” erok termeke, tehat „termeszetesen” hianyzik belole az a resz. Miert nem hallgatod meg az egesz beszedet?

  • Kiss Kálmán,

    „Tudod, mit mondasz? Azt, hogy Rákosi Mátyás és hajdani elvbarátai liberálisok voltak.”

    Felreertetted a Toth Petert. O azt akarta ezzel mondani, hogy ti ugyanolyan komcsik vagytok, mint Rakosiek voltak, csak liberalisnak mondjatok magatokat.
    Na es azt hiszitek, hogy az emberek hulyek es nem latnak at rajtatok.

    Ezert is kene taktikat valtoztatnotok, mert a mocskolodas, alaptalan vadaskodas, allando hazudozas miatt ebred az emberekben az a gyanu, hogy semmi kulonbseg nincs koztetek es a komcsik kozott. Rajtatok all egyedul, hogy bebizonyitsatok az ellenkezojet.

  • Robert Morrison

    @ Miklos 2017 július 20 8:43 du.

    Drága Barátom!
    „Kezdesz Morrison ur lenni. Szandekosan ertesz felre, vagy nem ertesz meg”. Ezt csak akkor foghatnád bárkire is ha a hozzászólásaid félreérthetetlenek lennének, de nem azok. Próbáld ki az ékezetes betűk használatát és lehet hogy akkor jobban megértenek az olvasók. Persze csak ha világos amit írsz. De igy ékezetek nélkül még az értelmesnek indult gondolatok is értelmetlenné válnak.

  • Miklos! (2017 július 20 8:52 du.)

    Bravó! Ez aztán az érvelés! Ezek szerint mindenki komcsi, aki nem áll be a nemzeti szotyialista hazaffyas kórusba. Úgyhogy újra megkérdezem: egy-egy jóízű komcsizás után nemzeti focialista nemzetvezetőnk hogyan néz a szülei szemébe? (Mert szerintem otthon együtt jót röhögnek azon, hogyan teszik lóvá a lebutított magyarschágot, „oszt jó napot”.)

  • Orsos…..sb.
    nekem nincsen fonokom…………..ugyhogy megegyszer KUSS

  • Robert Morrison

    barlev 2017 július 21 3:16 de.
    Neked nemcsak főnököd nincs de ékezetes betűid sincsenek. Nagy kár!

  • Miklos
    2017 július 20
    8:43 du.

    „A valasztasok megnyereserol volt szo, amit tobbek kozott az ilyen “felreertesek”, azaz hazugsagok es mocskolodas miatt nem fogtok megnyerni. ”

    Ha figyelted. Copy/paste tettem be amit írtál.
    Nagy kár, hogy nem előre gondolkozol, hanem utólag maszatolsz.

    S ez még akkor igaz, ha nem indulok semmilyen választáson, és így a személyeskedés is félremegy.

    Úgyhogy fuss neki még 1-2 szer, mert ez így, ez a teljesítmény a Goebbels-skálán nagyon nulla közeli. Bukni fogsz a provokátorképzőben.

    Ami Orbán beszédét illeti, nem a 168óra, de a kormányszócső MTI sem hivatkozik az általad emlegetett szakaszra a K-kuriás rizsából. Ciki.

    Ellenben közlik Horthy levelét Teleky-hez, amiből világos, hogy a kormányzó egy aljasan antiszemita tróger volt.

  • Robert Moriison
    sheket meshuga goy……………..ani lo hungarit

  • Robert Morrison

    @ barlev 2017 július 21 11:21 de.

    Biztos vagy abban hogy amit ide bebiggyesztettél az kiállja a tisztesség próbáját?
    Attól tartok, hogy szerencsés vagy mert az editorok talán nem beszélik a nyelvet amit használtál, de én igen.
    Egyálalán nem értek veled egyet és szégyeld magadat.
    Amit én írtam Neked az csak figyelemfelkeltés volt az ékezetes magánhangzók használata fontosságára.
    Amit Te válaszoltál az arra enged következtetni, hogy ide nem lenne fontos írkálnod.
    гомик

  • Miklos
    2017 július 20
    8:52 du.

    Kiss Kálmán,

    “Tudod, mit mondasz? Azt, hogy Rákosi Mátyás és hajdani elvbarátai liberálisok voltak.”

    Felreertetted a Toth Petert. O azt akarta ezzel mondani, hogy ti ugyanolyan komcsik vagytok, mint Rakosiek voltak, csak liberalisnak mondjatok magatokat.
    Na ezt Miklós nagyon szépen megfogalmazta helyettem : pontosan erről van szó,ebből a gondolkodás világból lett az átvedlés liberálissá hazánkban.
    ……,,,,,Andy Mage
    2017 július 20
    10:05 de.,,,,….az ő itteni bejegyzésére reagáltam ahol a mondataiból az kővetkezett, amikor a recski kérdést feltette , mintha ezeket a mostani kormányzat kővette volna el és nektek ezektől kellene félnetek,mert netalán meg is ismétlődhetne.Nahát ez volt a pofátlanság.
    Mindent megértő üdvőzletével

  • Kiss Kálmán,

    „Ezek szerint mindenki komcsi, aki nem áll be a nemzeti szotyialista hazaffyas kórusba.”

    Dehogyis. Tobb millionyi emberrel egyutt nem vagyok naci, es komcsi sem vagyok.

    Az ilyen furcsa, elrontott altalanositas nalatok szokas. Szerintetek ha valaki nem komcsi, az csak naci vagy fasiszta lehet.

    „” Úgyhogy újra megkérdezem: egy-egy jóízű komcsizás után nemzeti focialista nemzetvezetőnk hogyan néz a szülei szemébe? (Mert szerintem otthon együtt jót röhögnek azon, hogyan teszik lóvá a lebutított magyarschágot, “oszt jó napot”.) „”

    A Vona Gaborrol beszelsz?

    Andy Mage,

    „Ha figyelted. Copy/paste tettem be amit írtál.
    Nagy kár, hogy nem előre gondolkozol, hanem utólag maszatolsz.”

    Megnagyobb „kar” hogy a szovegkornyezetbol kiragadva idezel, es aztan megprobalsz helyettem irni dolgokat, amiket en sosem irtam.

    „S ez még akkor igaz, ha nem indulok semmilyen választáson, ”

    De ez nem fog meggatolni abban, hogy a hazaarulokra szavazz, ugye?

    „Ami Orbán beszédét illeti, nem a 168óra, de a kormányszócső MTI sem hivatkozik az általad emlegetett szakaszra a K-kuriás rizsából. Ciki.”

    Valoban ciki, hogy nem vagy hajlando vegighallgatni a beszedet. Hogy ki mit idez, azt en nem tudom befolyasolni.

    Robert Morrison,

    „Biztos vagy abban hogy amit ide bebiggyesztettél az kiállja a tisztesség próbáját?”

    Miert, ha magyarul kozli veled, hogy orult vagy, akkor tisztesseges? 🙂

  • tóth péter,

    „Na ezt Miklós nagyon szépen megfogalmazta helyettem”

    Szegeny Morrison ur most leharapta a nyelvet, nem fog tobbe nyelvaszkodni nekunk.

    „pontosan erről van szó,ebből a gondolkodás világból lett az átvedlés liberálissá hazánkban.”

    Nem csak nalatok. Egesz Nyugat-Europaban es Eszak-Amerikaban is.

    A 19. szazad vegefele elkezdett a Marxizmus „begyuruzni” az addigi igazi liberalizmusba es mara sikerult azt teljesen tonkretennie. Es most ok teszik tonkre az orszagainkat.
    Ezek nem liberalisok, hanem jobb esetben „kulonutas szocialistak”, azaz olyanok, akik azt hiszik ok jobban tudjak mit es hogyan kell csinalni, mint az orosz komcsik tudtak annak idejen. Sot! Meg vannak gyozodve, hogy a Szu.-ban es a csatlosallamok egyikeben sem volt igazi szocializmus, es nem is azt „epitettek”.
    Ezek nem eroszakkal, hanem agymosassal, hazudozassal …stb. probaljak meg letrehozni a komcsi Paradicsomukat.

    Hozzatennem, hogy minden bizonnyal akad koztuk rengeteg megvezetett is, akik nem latjak az erdot a fatol, tehat nem rosszindulatuak. Ezeket hivjak hasznalhato idiotaknak errefele.

    Azonban a legnagyobb problema veluk es a masik oldalon levokkel is, hogy a vezetoiket (mindket oldalon) mar regen megvette a hatterhatalom. Mind korrupt. Mire odakerul egy-egy kozuluk, hogy egyaltalan lehessen ra szavazni, addigra tobbszorosen bebizonyitotta hogy o megbizhatoan jo tolvaj. Erre szukseg is van, mert igy kompromittalhato, kezben tarthato.

    De ettol fuggetlenul nem rossz egy kis felesleges vita azokkal, akik langlelkueknek szamitanak naluk. 🙂

    ui: Hallottal arrol, hogy a szinre lepett egy fiatal bekeharcos michigan-i orvos? Azt hiszem francia lehet, mintha franciasan csengene a neve: Abdulrahman Mohamed El-Sayed. 🙂
    Soros elvtars/ur jeloltje, tehat azutan hogy Michigan allam kormanyzoja lesz, hamarosan Amerika elnokeve is meg fogjak valasztani.
    Konnyen lehet, hogy tagja volt annak a muzulman orvos-bandanak, akik par napja buktak le azzal, hogy gyogyszerkent arult kabitoszereket irtak ki boldognak boldogtalannak (amit aztan az utcan arultak). Ha jol remlik valami 1.3 milliard dollar ertekben. Ha koztuk volt, kivalo allamferfija lesz az USA-nak.

  • Robert Morrison

    @ Miklos 2017 július 21 9:49 du.

    Testvér! Örülök hogy megértetted. Ha ékezetes betűket is írnál egészen fasza gyerek lennél. Egyébként engem nem érdekel ki milyen jelzőt ragaszt rám, mert lepereg.

  • Robert Morrison
    az meg se fordul a hulye agyadban hogy az en pc-men nicsennek magyar betuk…?nem orbaniaban elek 1945-ota.eppen az olyan tetvek miatt mint az ideirogato ujnacik mint Charlie,orsos,,,stb,bodamarcsi,stb-stb….akik elodea tanitomesterei elvettek a magyar allampolgarsagtomat es a csaladomet cask mert mi zsidok vagyunk
    -es majd eppen te mondod meg hova irok vagy nem?sokat kepzelesz magadrol korzetvezeto testver………../-vagy cask ecceru nyilaso spioclije?-/

  • Miklos
    Morrison korzetvezto testver -/ez egy nyilas tisztseg………………..messze-messze minden emberi TISZTESSEGTOL/- ugy gondolja majd o lenne itt a net-csendor es o ondana meg ki irhjat es hova.
    almodni szabad………………..az ingyen van

  • http://ujegyenloseg.hu/izrael-globalis-politikai-gazdasagtana/

    http://nepszava.us/bartus-laszlo-netanjahu-az-illiberalis-zsidok-es-az-antiszemita-kerdes/

    http://nepszava.us/milyen-lehet-egy-antiszemita-diszzsidojanak-lenni/

    „Tőke és fasizmus jegyesek, minden külön értesítés helyett”…
    A cionista ideológia fasizálódása, a Vészkorszak áldozatai emlékének semmibevétele, a mai magyar zsidóság politikai-hatalmi szempontok szerint hasztalannak ítélt többségének a horthysták és hungaristák mai utódai antiszemitizmusának való odavetése az 1948 óta legjobboldalibb vezetésű Izrael Állam és egyes ultra-reakciós, szélsőjobbos zsidó szervezetek által, új történelmi mélypont.

  • Kiss Kálmán
    2017 július 21
    12:33 de.

    Nekem bók ha lekommunistáznak, pláne köpönyegforgató, valójában fasiszta tetvek, mint ez az uralkodó bűnbanda is. Fel kéne vállalni velük szemben a nyílt szembenállást, mint ahogy mostanság a lengyelek is teszik saját fasisztáikkal.

  • Robert Morrison

    @barlev 2017 július 22 4:22 de.

    Inteligens válaszodat nagyra értékelem. (Zárójelben megjegyeznám, hogy minden számítógépen van magyar billentűzet csak akani kell hogy használd) De lehet hogy ez csak az én „hülye agyam” rémálma.

    Ami a magyar állampolgárságodat illeti azt senki nem vehette el, csak „dormant” és egy viszonylag egyszerű eljárással vissza tudjátok kapni. Utána a gyerekeket (ha vannak) is tudjátok honosítani ha akarjátok.

    Sértegetni pedig csak azokat tudod akik egyáltalán adnak valamit a véleményedre, és ezek között engem nem találsz meg. Nem kellene ennyire bunkóra venned a figurát akkor sem ha egy megkeseredett vénember vagy.

  • Robert Morrison

    @ barlev 2017 július 22 4:25 de.

    Miklos-nak írt idióta megjegyzésed komoly okot ad arra, hogy aggódjak szellemi állapotod miatt.
    “Morrison korzetvezto testver -/ez egy nyilas tisztseg”. Tudom a Te korodban már nehéz a helyzet tiszta értelmezése, ezért elnézem a bunkóságodat, de javaslom menj el egy elmeorvosi vizsgálatra.

  • Robert Morrison

    @ Miklos 2017 július 21 10:53 du.

    „Szegeny Morrison ur most leharapta a nyelvet, nem fog tobbe nyelvaszkodni nekunk.”

    Testvérem, hidd el, hogy amit én képviselek az mindenkinek a javát szolgálja. Leszámítva a makacskodásodat (és a többiekét is akik úgyanúgy mellőzik az ékezetes betűk használatát) semmi jó nem származik ebből az ellenállásból.

    Beleolvastam a zagyvalékba ami a billentyűdből kiszaladt és ha hiszed ha nem a gondolataid mögött felcsillan néhány fénysugár amit a szöveg kellemetlen formája alaposan elnyom. Biztosra veheted, hogy többen átlépik az általad beírtakat az értelmezési kényszer okozta ellenállás miatt. Mert nemcsak Te vagy makacs hanem mondjuk én is de ebben az esetben nekem igazam van Neked meg nincs.

  • Nyuszika,

    „A cionista ideológia fasizálódása, a Vészkorszak áldozatai emlékének semmibevétele, a mai magyar zsidóság politikai-hatalmi szempontok szerint hasztalannak ítélt többségének a horthysták és hungaristák mai utódai antiszemitizmusának való odavetése az 1948 óta legjobboldalibb vezetésű Izrael Állam és egyes ultra-reakciós, szélsőjobbos zsidó szervezetek által, új történelmi mélypont.”

    Nem olvastam a cikkeket, de gondolom a fenti idezet az agyserult Bartustol jott.

    Talan meg lenne is nemi igaza, ha nem kizarolag hazudozna.

    „Cionista ideologia fasizalodasa” — hmmm. Ez hogyan sikerult a cionizmusnak, ami 1948 ota nem letezik?
    De ha letezne is, hogyan tud „fasizalodni” az, hogy „a zsido nepnek is adjanak hazat”.

    Csak nem az a baj, hogy kedvenc nacitok egyre kevesebbet tud beavatkozni Izrael beluegyeibe. Tudod, a Soros, aki Magyarorszag belugyeibe is eroszeretettel avatkozik bele.

    ” a Vészkorszak áldozatai emlékének semmibevétele ”

    Ezt csak egy aljas, mocskolodo, emberi mivoltabol kivetkozott gazember tudna allitani. Bartusra vall ez a szemenszedett hazugsag is, amit milliok cafolnak meg. De ez ne zavarjon meg teged abban, hogy kozszemlere adjad a Bartushoz hasonloan sulyos agykarosultaknak csamcsogas celjabol.

    „a mai magyar zsidóság politikai-hatalmi szempontok szerint hasztalannak ítélt többségének”

    Sajat magatokat tettetek hasztalanna. Jobb esetben hazatok aruloiva tudjatok lekuzdeni magatokat, hogy pont azt szolgaljatok, ami ellen a nyilvanossag elott habzotok az onszepites kozepette.

    Amikor naci bunosok elott csusztok-masztok egy kis baksisert, amikor goebbels-i es sztalinista modszerekkel probaltok hatalomra kerulni (koztuk mocskolodassal, hamis vadakkal) ne varjatok el, hogy a normalis emberek szamukra hasznosnak talalnak benneteket.

    Eddig csak Magyarorszagot mocskoltatok, mert az nem ker a ti nacizmusotokbol, es a zsido szarmazasu nacibol, de most mar okadjatok a szart a pofatokbol Izraelre is – ugyanazert. Az izraeli zsidoknak sem kell a ti nacizmusotok, se az a ven troger Soros, hacsak nem egy akasztas erejeig.

    Hol maradt Chomsky, vagy Finkelstein elvtarsatok? Mikor kezditek azokat is nyomatni szellemi nyomorultak, gazemberek?

  • Nyuszika
    2017 július 22
    6:58 de.
    Szöveged a Rákosi korra emlékeztet!
    T.i. Amit Rákosiék és a komcsik csináltak, megölték a kis kereskedelmet, a nagyipart, azaz a gyárosokat, de az ÁLLAM volt a kapitalista, minden cselekedetével. A kommunizmus , vagy szocializmus lényege, nem az „egyenlőség” hanem az állam kapitalizmus volt. Éltem benne.

  • Miklos
    2017 július 22
    12:00 du.

    Hááát igen; itt lokálisan már több mint hét évtizede adósak vagyunk a második világháború eldöntésével…

  • Figyelő
    2017 július 22
    1:05 du.
    Nyuszika
    2017 július 22
    6:58 de.
    „Szöveged a Rákosi korra emlékeztet!
    T.i. Amit Rákosiék és a komcsik csináltak, megölték a kis kereskedelmet, a nagyipart, azaz a gyárosokat, de az ÁLLAM volt a kapitalista, minden cselekedetével. A kommunizmus , vagy szocializmus lényege, nem az “egyenlőség” hanem az állam kapitalizmus volt. Éltem benne.”

    Kedves Figyelő!

    Igazán csodálatra méltó, az államkapitalista bolsevizmus és a valódi marxi elvek közötti különbségtétel…

    De hogyan jön most ez ide a Horthy-rendszer mosdatásához?

  • Kedves Miklos,
    pontozással vagy az nélkül annyira igazad van,hogy az ilyen mocskos náci-félzsidók meg sem akarják érteni.Ezek pontosan lecsatlakoznak a zsidóság legaljasabb ellenségeihez.Mondok valami „Döbbenetest”.Azt,hogy imrédyben is folydogált zsidó vér(nem csak a kezén),tudtuk.Azt is,hogy a zsidóság árulói özé tartozott például: Jozefus Flavius(Joszef ben Matitjahu).Hogy a Tóra szavaival éljek „machrivéhá mékirbéchá jákum”.Ez azt jelenti magyarul,hogy”megsemmisítőd sajátjaid közül kel fel ellened”! Bizonyítva van hivatalosan,DNA val,hogy a zsidó nép legaljább gyűlölőjének és kiirtójának hitlernek is volt zsidó és berber vérvonala is.Így azután egyenes következtetésem,hogy az ilyen tapsifüles félzsidó Izrael ellen ágálókra igencsak oda kell figyelni,mert nekik még bizonyítani is kell.Sajnos minden gyűlöletem jogos tulajdonosa.

  • Kedves Robert!

    Es tudod mi jar annak, akinek igaza van? 🙂

    Figyelő,

    „” A kommunizmus , vagy szocializmus lényege, nem az “egyenlőség” hanem az állam kapitalizmus volt. Éltem benne. „”

    Engedelmeddel; mindketto lenyege a szocializmusnak.

    Eppen ezert kellett kinevelni az „uj embert”. Azaz az onzetlen embert, aki belerokkan a munkaba, mint szegeny Sztahanov elvtars.

    Elvileg csak a munkaban eltoltott evek utan jart magasabb fizetes, de amugy egy segedmunkasnak es egy orvosnak ugyanazzal a fizetessel kellett volna kezdeniuk (hacsak az egyetemi eveket be nem szamoltak az orvosoknak az elvtarsak).

    Magyarorszagon, legalabbis a Kadar rendszerben, felismertek hogy ha azt akarjak, hogy az emberek nehez munkakra is jelentkezzenek, akkor jobb ha azokat sokkal jobban fizetik.
    Nem tudom a Szu-ban hogyan csinaltak, de abbol kiindulva, hogy a sziberiai projektekhez az utcarol szedtek ossze az embereket, akikkel aztan alairattak, hogy ok „felforgatok” voltak, arra saccolok, hogy ok kozel ugyanannyit fizettek mindenkinek, es csak igy jutottak munkashoz nehany esetben.

    Az „allam-kapitalizmus” nem igazan egy bolcs kifejezes, bar lenyegeben igaz.
    Azonban a szocialista rendszer rablason, vagy rablogyilkossagon alapszik, ami utan szinte minden allami tulajdonba megy. Meg az is, ami nem termel erteket.
    De ami erteket termel az minden bizonnyal, mert aztan az allam kenytelen az ossz-erteket szetosztani a nep kozott. Es mivel a technikai fejlodes kovetkezteben az erteket termelok szama egyre fogy, egyre tobbet kell szetosztani olyanok kozott, akik meg ha kegyetelen kemenyen dolgoznak is, semmi erteket nem allitanak elo.

    Ezt a szetosztast lathatod Kanadaban is, ennek egyik resze allamilag ellenorzott (barmi amit az allam fizet), a masik resze pedig „spontan” megy, olyan gazdasagi agakba, amik maszek cegekbol allnak, de semmi kezzelfoghatot nem allitanak elo (pl. a szolgaltatasok).
    A „jo” szocialista rendszerbol viszont teljesen hianyzik a spontan resz, mindenki az allam bacsitol kap. Es mivel amikor az allam beleuti valamibe az orrat az sokba kerul, kormonfont, es hatastalan lesz, es olyan is lett az elvtarsak Paradicsoma. Ugyanolyan lesz az is, amit a mostani „haladok” akarnak letrehozni.

    Tehat nincs szukseg allam-kapitalizmusnak hivni, az nem leplez le semmit sem a szocializmusrol. Ez a „normalis” velejaroja a szabadrablasnak – ami addig tart, amig az elvtarsak megszedik magukat. Amikor mar jol meggazdagodtak, hirtelen ruhes lesz a szocializmus az elvtarsaknak, bejelentik a szocializmus veget, es gyorsan privatizaljak egymas kezebe azt, amit 40-50 evvel korabban ok, vagy apukaik elloptak masoktol.
    Ez persze csak hipotetikus, ilyesmi sosem fordulhatott elo a megbizhato, emberbarati, jo elvtarsak kozott. 🙂

  • Orsós Elemér

    barlev
    2017 július 21
    11:21 de.

    „Robert Moriison
    sheket meshuga goy……………..ani lo hungarit”

    Csak annyit árulj el nekem, a „goy” mit jelent, a többit sejtem!

  • Orsos…stb
    medecin ce plus-tot toi meme qui-il a besoind et plus vite possible………………p[‘tit nazillon.

  • Elemer, a goy = idegen. Azaz barki, aki nem zsido.

    Sejtesem szerint te is tudod, csak szeretnel egy bizonyos pejorativ ertelemre ratalalni.

  • Miklos
    2017 július 22
    11:36 du.
    A Kádár rendszerben, azt ismerték fel, hogy jobb lesz vigyázni, nehogy egy másik forradalom törjön ki.
    Ezért engedélyeztek magán vállalatokat is, és külföld erősen segítette őket ebben.
    Ebben igaza van, hogy az „állam bácsi” megszokássá vált, és otthon MA is tőle várják a segítséget. Sajnos, a kirabolt állam kassza üres, tehát kár hőzöngeni egyeseknek.

  • gyuri10,

    „az ilyen tapsifüles félzsidó Izrael ellen ágálókra igencsak oda kell figyelni,mert nekik még bizonyítani is kell.”

    Tapsifules? 🙂

    Az egeszben az a legszomorubb, hogy pont azok nem figyelnek az altalad emlitett mocskokra, akik allitolag olyan nagyon filoszemitak. De ahelyett hogy figyelnenek, illetve elfordulnanak a tetvektol, inkabb csontig benyalnak nekik „filoszemita” izgalmukban, mert onnan jon a penz.
    Es hogy ne nezzen ki a dolog tul rosszul, igazi filoszemitakra, vagy „kozombosokre” fogjak ra, hogy azok antiszemitak. Szeduletes.

    Ez egy rendkivul aljas banda, „ugyesen” tamad. Szinte az egesz nyugat-europai es eszak-amerikai „halado” bagazs benne van, akik segget az ide irogato „ujsagirok” egyhuzamban csokolgatni probaljak a messzi tavolbol.
    Amig az ilyenek nem zsidok, azt meg ugy-ahogy meg tudom erteni, valoszinu „orokoltek” szegenyek. De amikor egy zsido olyanokkal tarsul akik nem is olyan tul titokban a zsidok legyilkolasan dolgoznak, akkor felmerulnek bizonyos kerdesek:
    Tudatosan csinalja, azaz egyike azon „ongyulolo” zsidoknak akikrol te is beszeltel?
    Vagy annyira buta, hogy nem latja ki az ellensege es a baratja?

    Es mivel meglatasom szerint az utobbibol van sokkal tobb Izraelen kivul, a jelenseg szamomra felelmetes.
    Ide is irnak olyan nem-izraeli zsidok, akik meg mindig kapasbol elitelik a jobboldalt, holott ma a jobboldal (tobbnyire a vallasos emberek) zsidobarat es all Izrael oldalan. A baloldal pedig azon van hogy minel tobb muzulman gyilkossal lassa el Izraelt es a sajat orszagaikat is, kulon-kulon. Tehat az idiota zsidaja – barhol is el – sajat maga es csaladja legyilkolasan is munkalkodik, csak annyire hulye szegeny, hogy ezt nem veszi eszre.
    Valahogy azt kene elerni, hogy ez a szellemi blokk eltunjon az agyukbol, mint amikor levagjak a szurkehalyogot valaki szemerol es hirtelen lat megint, kulonben nem csak a sajat, hanem mindannyiunk tragediajat is fogjak okozni ezek a hatokrok. Es nem csak a galutban, Izraelben is.

    No es ez itt most csak a hasznalhato idiotakrol szolt.
    A masik banda, ami szerencsere joval kevesebb feregbol all… nos ott mar nem kene keresgelni „mental block”-ot, tudjuk nagyon jol, hogy mi jar egy rodef-nek.

  • Nyuszika
    2017 július 22
    4:08 du.

    Sajnálom, a”valódi marxi elvek” soha, sehol nem működtek gyakorlatban! Már említettem miért!?
    A marxi elvek, azon alapszanak, hogy minden ember egyenlő. Sajnos nem így van! Mert van okos, szorgalmas, céltudatos ember és van lusta, munkakerülő!

  • Robert Morrison

    Orsós Elemér 2017 július 23 3:27 de

    Ne törődj vele mit irkál @barlev, mert Ő egy sikertelen beteg ember aki csalódott az életben és itt próbál villogni a héber és francia ‘tudásásával’ miközben képtelen az ékezetes betűkkel teletűzdelt Magyar szavakat helyesen bebillentyűzni. Gondolatvilágának zagyvasága miatt egy értelmes Magyar mondatot nem tud megfogalmazni ezért próbára teszi az olvasókat. Attól tartok, hogy kinőni már nem tudja de egyszer minden végetér … még @barlev is.

  • Nyuszika,

    „Hááát igen; itt lokálisan már több mint hét évtizede adósak vagyunk a második világháború eldöntésével.”

    Erdekes, tudomasom szerint a magyarok tobbsege tud arrol, hogy mar 1945-ben eldolt a Masodik Vilaghaboru.

    Ha atvitt ertelmu is az, amit irsz; Magyarorszag miniszterelnoke mar bocsanatot kert a „holokausztert”, van tobb intezmeny, ami az emlekezessel foglalkozik, es evente megemlekeznek rola az emberek nyilvanosan. A TV es a mediak is foglalkoznak vele. Tehat kozel sem igaz az, hogy „Magyarorszagon meg nem dolgoztak fel a Shoat”, vagy hogy „a magyar nep meg mindig nem szembesult a Shoaval” (nem ugy, mint a nemet nep – legalabbis a nepmese szerint).

    Annyi igaz az egeszbol csupan, hogy a „karteritesek” eleddig meg rossz viccnek sem voltak elegendoek. De mivel sikerult a karteritest kitolni ennyire idoben, most mar bohosag lenne barmit is elvarni ebben az ugyben. Koszond meg az elvtarsaidnak, ok ultek ra az ugyre 45-tol 90-ig. Karterites helyett inkabb ok is haracsoltak.

  • Kiss Kálmán

    Kedves Miklos! (2017 július 21 9:49 du.)

    Nem „A Vona Gáborról beszélek”.
    Tipikus példáját adod elő ezzel a megszólalásoddal az úgynevezett csúsztatásnak.

    Egyáltalán nem gondolom, hogy bárki is, aki egy kicsit képes még józan gondolkodásra, „nemzeti focialista nemzetvezető” alatt Vona Gábort értené. Tipikus példája annak megszólalásod, hogyan kell valakinek a szavait kiforgatni.

    Elmúltam hetven; engem ne akarj megvezetni! Nemzeti focialista nemzetvezetője nemzeti szotyialista hazánknak egyetlen egy van: A „Kárpátok Géniuszát” majmoló stadionépítő tahó.

    Hogy egyértelmű legyen: nekem ez az ember egy senki. Nem az én miniszterelnököm, még akkor sem, ha az én nevemben is beszél. Uralkodhat, lesajnálhat, gyergyói nagyapámat nem fogom holtában sem szembeköpni: először ember vagyok, aztán székely, magyar. Leránthatnak a hajamnál fogva – (nehéz lesz, elég ritka sörénnyel rendelkezem már) -, lekomcsizhatnak; nagyapám, szüleim útravalóját meg nem tagadom. Jó útravalót adtak: Radnóti, Vörösmarty, Széchenyi, Illyés, Arany, Deák, Ady, József Attila, Sütő András, meg a humanizmus – soroljam még? – mutatja, merre kell mennem. Miklosok, Charleyk, Orbánok ettől engem el nem téríthetnek. És hál’ istennek, már a gyerekeimet sem.

    És ha nem vetted volna eddig észre: nem Bayer Zsolt (szlovák forgalmi rendszámú) stílusa számomra a követendő.

  • Orsós Elemér

    Robert Morrison
    2017 július 23
    3:49 du.
    „Ne törődj vele mit irkál @barlev, mert Ő egy sikertelen beteg ember”

    Szerintem egyáltalán nem beteg, csak gonosszá vált az Őt ért hatalmas sorscsapásoktól, ezért minden veszteségét válogatás nélkül, kizárólagosan az „idegenek” számlájára akarja írni, pedig vérei és népe egyes vezérei is sokat vétkeztek ellenük, csak azt kínos bevallani, mert az szerinte szégyenletes önkritika lenne, amit az „idegenek” felé nem szabad igazi, önérzetes zsidónak kimutatni. (Tisztelet a kivételnek!)

  • Figyelő,

    „” Ebben igaza van, hogy az “állam bácsi” megszokássá vált, és otthon MA is tőle várják a segítséget. „”

    Igen, lenyegeben ez a szocializmus. A „minden a nepe” = „minden az allame”, es ez a szocializmus minden formajaban igy lesz, barmennyire is erolkodnek manapsag a „haladok”. Egyszeruen lehetetlen mindent a „nepnek” adni.
    Arrol nem is beszelve, hogy a nep nem csak az ertekesitheto javakat eloallitokbol all. Ki fogja fizetni azokat, akik nem olyan munkat vegeznek? A nep? Hogyan? Mennyit? Mikor?

    Ezt probaltam meg magyarazni, azaz, hogy lenyegeben semmi kulonbseg nem lesz a „haladok” szocializmusa es a sztalini szocializmus kozott.

  • Kiss Kálmán,

    „Hogy egyértelmű legyen: nekem ez az ember egy senki. Nem az én miniszterelnököm, még akkor sem, ha az én nevemben is beszél.”

    Ez bizonyara mind jol hangzik egy partgyulesen, de jobb helyeken azt varnak el toled, hogy tenyekkel tamaszd ala a velemenyedet. Az indulatok sem rosszak, de ilyenkor nem sokat hasznalnak.

    Tudsz mondani a korrupciojan kivul barmi mast, amiert el lehetne ot itelni? Mert a korrupcio nyilvanvalo es egy olyan dolog, ami jellemezte az elodeit is. Sot! Az elodei meg korruptabbak voltak, oly annyira, hogy „szegeny” Orbannak mar csak a csuta maradt.

    No es szerinted melyik masik magyar politikus torne le a korrupciot ma, es melyik adna jobb iranyvonalat az orszagnak? Mi lenne az a jobb iranyvonal?

  • Miklos
    meg orzom azt a papirt amit 1999-ben kuldott nagy gezereccel a magyar kormany.
    ez all benne szo szerint,;
    -„a magyar kormany reszvetet fejezi ki onnek a csaldja elveszitese miatt. karteritesul felajanl egy felnott koru szemely utan; 50$-t………..egy gyermek koru szemely utan;30$-t…”
    ennyit ert-er ma is egy zsido elete a magyaroknak……
    NEM FOGADTAM EL……………ES AZOTA SE FOGADTAM EL EGY CENTET SEM. A NEMETEKTOL SEM.

  • Robert Morrison
    -„barlev egy sikertelen beteg ember…”
    nem az……….egyaltalan nem…….sooooot.; egy ember aki adazul gyuloli az olyan ferget mint te meg az orsos haverod, megveszekedett vereskezu antiszemite tevek.
    miert gyulollek titeket magyarokat? van pofad kerdezni te nyomorult senki?
    mert a ti aktiv onkentes segitsegetekkel irtottak ki a csaladomat.

  • Miklos
    a szo goy = nem israelita=t jelent
    az idegen az a = nesharim /idegenek pluriel/-szo
    de van olyan szavunk is hogy MINIM = eretnek-ek.

  • akit erdekel………
    -/az antiszemitak figyelmet felhivom hogy az oldal allando megfigyeles alatt all…………ugy probalkozzanak ott./-
    uj facebook oldal nyilt,; „muse virtuel de la shoah” neven.
    meg tekintheto az en szemelyes gyujtemenyem ez ugyben……

  • Kalocsai Miklós

    Miklos
    2017 július 23
    3:59

    ” Koszond meg az elvtarsaidnak, ok ultek ra az ugyre 45-tol 90-ig. Karterites helyett inkabb ok is haracsoltak.”

    Ennél nagyobb ostobaságot ritkán olvas az ember! Ugyanis az akkori elvtársak nem harácsoltak, már csak azért sem, mert nem volt módjuk rá. Egynek sem volt milliárdos vagyona, nem úgy, mint a mostani elvtársaidnak.

  • Orsós Elemér

    barlev
    2017 július 24
    5:08 de.
    A többi „antit” is állandó megfigyelés alatt tartjátok vagy csak a rátok vonatkozókat? Szerinted kevesebb lesz a kételkedő, ha a shoaht vértörvényszékkel és kínvallatásos inkvizicióval véditek? Nem lenne egyszerűbb feltárni a „valós” valóságot, mint kibeszélhetetlenné és ezáltal kontraproduktívvá tenni az ellene való védekezést? Nem gondolod hogy, a dogmákat csak a buta bigottokkal lehet megetetni és a dogmák nem gyengítik hanem ösztönzik a logikusan gondolkodó kételkedőket a további kutakodásra és a csakazértis ellenkezésre? Nem gondolod hogy, a bosszú az elborult agyadra ment? Ha mindenkit kiirtotok, hogyan lesztek szolgák nélkül királyok? Nem tudod felfogni hogy, a vérhabos köpködéseiddel még a „hőn szeretett?” hazádnak is ártasz! Vagy tán ez a célod? Tegyek fel még -csak Neked- ilyen szép kérdéseket? Szerintem Téged kéne megfigyelni……. egy gumiszobában.

  • Robert Morrison

    @ barlev 2017 július 24 5:00 de

    Attól tartok, hogy Te nemcsak írni de olvasni sem tudsz magyarul. Amit olvasol azt értelmezni egyáltalán és általában racionálisan gondolkodni pedig sehogy.

    Sajnálom, hogy ezt kell mondjam mert nem szokásom másokat „jellemezni”, de most mégis azt kell irjam Neked személyre szólóan, hogy egy elfuserált barom vagy.

  • Kalocsai Milkos
    ott a pont…………100% ugy volt

  • Robert Morrison

    @ Orsós Elemér 2017 július 23 6:55 du.

    Lehet hogy igazad van, de ez nem ad felmentést azokra a mocskolódásokra amiket ráadásul rossz címre küldözget itt.

    Amit rámzúdított azért mert az ékezetes Magyar betűk használatát propagálom az egy normális emberből nem indulhatott el. Ezt csak egy súlyos elmebetegségben és személyiségzavarban szenvedő megkeseredett sikertelen vénember agya bocsájthatta ki.

    Olvasd el a mai válaszomat ami egyben az utolsó is ennek az idiótának a részemről.

  • barlev,

    „” meg orzom azt a papirt amit 1999-ben kuldott nagy gezereccel a magyar kormany.
    ez all benne szo szerint,;
    -”a magyar kormany reszvetet fejezi ki onnek a csaldja elveszitese miatt. karteritesul felajanl egy felnott koru szemely utan; 50$-t………..egy gyermek koru szemely utan;30$-t…”
    ennyit ert-er ma is egy zsido elete a magyaroknak…… „”

    Lenyegeben nem is verdijat varna el az ember, hanem az elrabolt uzletet, vagyonat szeretne viszontlatni. Illetve szerette volna, de azota mar meghalt.

    No es, amint azt fenn Kalocsai Miklós oly ekesen kifejezte, sem a magyar bal oldalnak sem a jobb oldalnak nem erdeke az ilyesmi. A komcsik, illetve azok gyermekei „elfelejtik” hogy apukajuk annak idejen zsidoktol elvett villakba feszkeltek be magukat, azutan hogy bemondtak a varazsszot; Einstand.
    A jobboldal detto, foleg hogy a legtobb mai jobbos apukaja is roppant nagy komcsi voltak annak idejen.

    Azonban van enyhito korulmeny is: A dicsoseges Szu a haboru utan minden mozdithatot elvitt, igy tehat sok esetben a bizniz felet toluk kene kovetelni.
    A masik enyhito korulmeny, hogy nem lehet elvarni egy lerongyolodott orszagtol, hogy fizessen. Lenyegeben sajat magukat buntettek meg, ahogy azt tette eddig minden olyan orszag vezetosege, amelyik eluldozte a zsidokat.

  • Orsós Elemér,

    „Szerinted kevesebb lesz a kételkedő, ha a shoaht vértörvényszékkel és kínvallatásos inkvizicióval véditek? Nem lenne egyszerűbb feltárni a “valós” valóságot, mint kibeszélhetetlenné és ezáltal kontraproduktívvá tenni az ellene való védekezést?”

    Mi az igazi valosag szerinted? Hol latod az inkviziciot? Abban, hogy „gyuloletbeszednek” van titulalva a Soah tagadasa? Vagy vitatkozni akarsz a szamokrol? Ha nem 6, hanem csak 1 millio, akkor mar minden rendben?

    „Nem gondolod hogy, a bosszú az elborult agyadra ment?”

    Ha nem volt Soah, mitol „ment a bosszu az agyara”?

    „Ha mindenkit kiirtotok, hogyan lesztek szolgák nélkül királyok?”

    Kiralyok? En ugy hallottam, hogy papok nemzete lesz. De kulonben mindegy.
    Mint magyarorszagi szuletesu, nem hinnem hogy a Barlev olyan roppantul vallasos lenne, tehat nagy valoszinuseg szerint hulyeseget kerdezel tole, olyat, amiben o nem hisz. De nem csak o, a zsidosag messze tobbsege sem.
    Vagy csak nem azt akarod elhitetni magaddal, hogy meg az ateista Soros is zsido pap akar lenni?

    Ugye nem csal a gyanum, hogy zsidogyulolo website-okrol szedted ossze a „tudomanyt”, ahol is a Torah-bol es Talmudbol idezgetnek olyanok, akik azt hiszik ertik, es foleg hogy ertik a tobbezer mondatbol allo egeszet azutan, hogy kiragadtak belole 50-60 mondatot?

  • Miklos
    2017 július 23
    3:41 du.

    „No es ez itt most csak a hasznalhato idiotakrol szolt.
    A masik banda, ami szerencsere joval kevesebb feregbol all… nos ott mar nem kene keresgelni “mental block”-ot, tudjuk nagyon jol, hogy mi jar egy rodef-nek.”

    gyuri10
    2017 július 22
    5:13 du.

    Na! Azért milyen jó, hogy a KMH-n a faj-turul és a faj-cionista retkek együtt bujtogatnak gyilkosságra, a liberál-farizeus szerkesztőség asszisztálásával. Hááát, ahogyan a régi, jó – magyar – mondás tartja: „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.”… Insallah…

  • Miklos…..
    „nem hinnem hogy barlev annyira vallasos lenne…”
    nos ha ebredes utan azonnal,; mode ani milefanekha,aztan kezmosas-/netilat yadaim/-aztan tefilin es taleth majd sahrit ima,utana tehilim olvasmany,delutan 1-kor minha ima es talmud yirusalmi olvasmany.este arvith ima majd Zohar olvasmany es lefekvezs elott meg a kyriat shema…………….es ezeket kivetel nelkul minden nap, akkor maga szerint milyen fokon volnek vallasos hivo izraelita?
    hozzatennem tsitsit katan-t hordok non-stop kipah-val van osz hossz szakallam es oszz jo 40cm-es pajeszom

  • Miklos
    EZ tart eletben………….azok utan amiken en szemelyesen atmentem a zsidogyilkolaszasok,a ghetto,es a lagerek utan…….

  • Nyuszika
    „faj-cionistak..”??
    az micsoda?
    mer olyan nincsen cask a te hulye agyad szerint……
    inch’allah

  • Robert Morrison
    ekezetes magyar betuk miatt pofazol EZZEL A NEVVEL??
    mer ez aztan turultojasbol kirugdosott echt magyar nev…….
    te nyomorult patkany fogd mar fol hogy az en pc-men nincsenek ekezetes betuk……………..ez van. ha nem teccik ne olvasd.ennyire ecceru

  • Kalocsai Miklós

    Miklos
    2017 július 24
    3:11 du.

    „Azonban van enyhito korulmeny is: A dicsoseges Szu a haboru utan minden mozdithatot elvitt, igy tehat sok esetben a bizniz felet toluk kene kovetelni.

    Ejnye druszám! Elképesztő magabiztossággal írsz ostobaságokat. Az oroszoknak már nem volt mit elvinni, mert amire ideértek, addigra a németek leszereltek és elszállítottak minden mozdíthatót, a többit felrobbantották.

  • Sokan kollaboráltak a nácikkal a korabeli Európában, és több politikus még súlyosabban is, mint Horthy.

    Pl. a francia Petain, az olasz Mussolini, a spanyol Franco nem csak gazdasági kapcsolatban voltak Hitlerrel. Nem hiszem, hogy ezekben a kultúrországokban elfogadott, hogy ezekre a politikusokra két kézzel szórják a mocskot a balliberálisok, mégha el is ítélik a tetteiket. A náci bábállamok vezetőiről ne is beszéljünk, azokból jutott minden kis kelet-európai országnak.

    Orbán egyáltalán nem dicsérte Horthy antiszemitizmusát, bár nem is határolódott el megfelelően. De az is hazudik, aki Horthy munkásságában csak az antiszemitizmust látja. A kormányzó antiszemitizmusa nem volt faji felsőbbrendűség, hanem a magyar kapitalizmus problémáival függött össze.
    Az a liberális középosztálybeli vesse rá az első követ, aki soha nem nyomja el a feltörekvő alsó osztálybelieket, hogy megtartsa a munkáját, a jó életszínvonalát.

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa
    2017 július 25
    9:40 de.

    Ez a hozzászólásod egy sunyi mellébeszélés! A 2010-es években hol állítanak szobrot Petain-nek, Mussolíninek, Franconak, vagy Hitlernek? Melyik ország miniszterelnöke beszél elismerően a fenti diktátorokról, az általuk uralt rendszerről? Melyik mai kormány tekinti követendő példának a történelem szemétdombjára dobott rezsimeket? Nem félsz, besározódsz a lelkes mosdatásba?

  • Kalocsai Miklós,

    „Az oroszoknak már nem volt mit elvinni, mert amire ideértek, addigra a németek leszereltek és elszállítottak minden mozdíthatót, a többit felrobbantották.”

    Koszi! Ekkorat mar regen nem rohogtem.

  • Kalocsai Miklós
    2017 július 25
    10:44 de.

    Hol írtam, hogy állítsanak szobrot Horthynak? Illetve ha állítanak, akkor Kádárnak is.

    Arról írtam, hogy a nyugati országokban nincs démonizálás a vitatható szereplőkkel, pl. fasiszták. Talán éppen ezért nem is akar nekik az ellentábor dicsőítő szobrot állítani … Persze hülyék ott is vannak, csak nem a politikai, értelmiségi „elitben”.

  • Kalocsai Miklós
    2017 július 25
    10:44 de.

    Hitlert egy szóval sem említettem. A fasiszta meg a náci diktatúra között lényeges különbségek vannak, pl. a fasizmusban nem volt népirtás.

  • Kalocsai Miklós
    2017 július 25
    10:44 de.

    Még annyit, hogy én nem mosdatok senkit, de te leállhatnál már a komcsi propagandával.

    Olaszországban biztos nem dobják a szemétre a Mussolini ideje alatt készült szobrokat, utakat, a spanyoloknál a Franco-éra alatti templomokat, csak mert „a fasiszták” építették. Ez magyar kuriózum, hogy a két világháború közötti időszakról szólva a negyven év feletti korosztálynál elgurul a gyógyszer.

  • barlev,

    „nos ha ebredes utan azonnal,; mode ani milefanekha,aztan kezmosas-/netilat yadaim/-aztan tefilin es taleth majd sahrit…”

    Akkor nem jol gondoltam. 🙂
    Es jaser koach.

    ?כמה זמן אתה נמצא בארץ

  • barlev
    2017 július 25
    5:44 de.

    „Nyuszika
    “faj-cionistak..”??
    az micsoda?
    mer olyan nincsen cask a te hulye agyad szerint……
    inch’allah”

    Lehet. De akkor hogyan nevezzük azokat az izraelieket, akik alapvetően úgy gyűlölik az arabokat, mint az antiszemiták a zsidókat? Sőt, azokat a zsidókat is akik, nem az ő szájuk íze szerint gondolkodnak… Például csatlakoznak Orbán Sorost szitkozó antiszemita uszításához. Vagy éppen „rodef”-et kiáltanak, mint ahogy egyesek a Rabin elleni merényletet megelőzően…

    Bö’EzrátHáshém…

  • Kalocsai Miklós,

    (hazai lampanak)
    „Ez a hozzászólásod egy sunyi mellébeszélés! A 2010-es években hol állítanak szobrot Petain-nek, Mussolíninek, Franconak, vagy Hitlernek?”

    A hazai lampa sokkal kozelebb van az igazsaghoz, mint te. Mondhatnam ugy is, hogy te mellebeszelsz.

    Eloszoris nem szobrokrol volt szo, hanem arrol, hogy mint mindenkinek, Horthynak is voltak pozitiv tulajdonsagai es eredmenyei is. Nem csak negativok, barmennyire is erolkodtok.
    Masodszor, ot is a sajat koraban kene ertekelni, es nem 70, vagy 700 evvel kesobbi szemmel.
    Harmadszor, o magyar volt, Magyarorszag erdekeit szolgalta, vagy legalabbis o ugy gondolta, hogy azt teszi a leheto legjobban. Csak egy komplett idiota csodalkozhat azon manapsag, hogy Horthy miert nem Malajzia erdekeit tartotta szem elott.

    A problema az veletek, hogy nem tudtok kitorni a „tudomanyos materializmusbol”, az „osztalyharcbol” es egyeb baromsagokbol, amikkel kimostak az agyatokat annak idejen.

    De ha mar a szobrokat emlitetted: Franco sokkal inkabb megerdemelne egy szobrot, mint Horthy. Nem a vilagnezete miatt, hanem azert, amit a hazajaert, es a spanyolorszagi zsidokert tett. (Kiveve a lovoldozos, komcsi zsidokat.)
    Ez persze manapsag lehetetlen Spanyolorszagban, mert ott is „haladok” iranyitjak az orszagot mar hosszu ideje (es mindegy hogy liberalisnak, vagy konzervativnak hazudjak magukat; mind ugyanazt a gazdit szolgalja ki). Ennek megfeleloen a haza szo kiejtese mar-mar bunnek szamit arrafele is.
    Es ti ezt tartjatok kovetendo peldanak, es ezert gyulolitek Orbant. O nem hajlando szetveretni veletek az orszagot.

  • Izraeliek figyelmébe:

    Iránban az ottani rezsim hívei, illetve maga a „főmufti”, fő-ayatollah cionistázta le Sorost http://forward.com/news/breaking-news/373028/irans-ayatollah-condemns-rich-zionist-soros-on-hungarian-state-tv/ , illetve nevezte „veszélyesnek” Iránra nézve… Akkor most a Soros Izrael ellen is , meg Irán ellen is van, és akkor Netánjáhu, meg Szájed Áli Khámnenei meg valójában együtt vannak ( Orbán az összekötőkapocs )…??? Vagy akkor hogy van ez? A Forward meg biztosan öngyűlölő, meg „rodef”…

  • hazai lámpa
    2017 július 25
    9:40 de.

    Ja, hogy Horthy és feudális, klerikális, katonatiszti köre úgy akartak a sok millió kolduson, cseléden, zselléren, melóson segíteni, hogy FAJI alapon zsidónak minősítetek százezreit adták hóhér kézre… aha…

    Amúgy úgy mellesleg, olyan intenzív államilag támogatott kultusza világháborús náci kollaboránsoknak nem nagyon, van még Kelet-Európában sem. Franciaországban, Itáliában hol vannak a Petain, Mussolini szobrok, és a kormányzatilag példaképpé nyilvánítás, rehabilitálás? Eszpánnyában meg a tendencia éppen ellentétes 1976 óta: ritkulnak a Franco-kor relikviái. Már El Ferrolból is régesrég elvitték a caudillo lovasszobrát a búsbánatba…

  • Nyuszika,

    Jo nevet valasztottal magadnak.
    De akkor is; ojve…

    „De akkor hogyan nevezzük azokat az izraelieket, akik alapvetően úgy gyűlölik az arabokat,”
    es aztan
    „Sőt, azokat a zsidókat is akik, nem az ő szájuk íze szerint gondolkodnak…”

    Tehat te eldontotted mas helyett, hogy o hogyan erez es ebbol akarsz vegso konzekvenciat levonni. Elmultal mar 10?

    „Például csatlakoznak Orbán Sorost szitkozó antiszemita uszításához.”

    Soros csak akkor zsido, amikor el kell bujnia a zsidosag moge, hogy onnan sirhassa a varazsszot: „Antiszemita”. Ugyan valoban zsido szuletesu, de mindent megtesz annak erdekeben hogy zsidoknak is, es meg Izraelnek is artson. Masoknak is art, de ez a zsidoknak nem vigasz. Legalabbis azon zsidoknak, akiknek meg van ket agysejtnel tobb. O tokeletesen kimeriti az arulo fogalmat.
    Igy tehat egy Soros ellenes kampany nem lehet „antiszemita”, egyszeruen csak a Soros-ellenes. Remelem, apukad is majd elmagyarazza ezt neked ma este.

    „Iránban az ottani rezsim hívei, illetve maga a “főmufti”, fő-ayatollah cionistázta le Sorost”

    Szokatlan mi? Mar fenn volt errol szo. Soros mindenki ellen van, neki nincsenek baratai, legjobb esetben atmeneti szovetsegesei, amig valakit, vagy valakiket szivat.

    „Akkor most a Soros Izrael ellen is , meg Irán ellen is van, és akkor Netánjáhu, meg Szájed Áli Khámnenei meg valójában együtt vannak ( Orbán az összekötőkapocs )…??? Vagy akkor hogy van ez?”

    Kerdezd meg az apukadat es az anyukadat. Es jobb ha varsz amig felnosz mielott beleszolnal a felnottek dolgaba.

    „A Forward meg biztosan öngyűlölő, meg “rodef”…”

    Ezert kene varnod meg legalabb 15 evet ezzel. Ha tudnal tajekozodni, tudnal arrol is, hogy a Forward eredetileg egy komcsi ujsag volt. Lenyegeben az is maradt, csak ok is atvaltottak „liberalisba”.
    A mai napig is feligazsagokat, vagy egyenesen hazugsagokat kozolnek le. Na nem minden cikkben, csak pl. az ilyenekben:

    http://forward.com/scribe/370576/the-zionist-nightmare/

    http://forward.com/opinion/363545/the-disturbing-alliance-between-zionists-and-anti-semites/

    Hogy ongyulolo, abban igazad van. Rodef? Nagyon valoszinu. Olyan nagyon nem ismerem oket.

    Mielott nekiallnal okoskodni, hogy a cionistak tobbsege komcsi volt, hadd vilagositsalak fel, hogy mara pont ok hagytak a hatuk mogott azt, ami a cionizmusbol lett. A legkonnyebben kiberelheto banda egy kis hazaarulasra.

  • Nyuszika
    nem nevezik sehogy oket…………..ugyanolyan zsidok mint barmelyik masik. a vallasossag es a politiaki nezet NEM FAJI KERDES………………..illetve nalatok az cask.
    azok aki nem ertenek egyet mint jomagam is………mindannyian beletartozunk az izraelben betiltott ultranacionalistanak belyegzett KACH part-ba.

  • b’ezrath ‘H………..h’kol beseder

  • hazai lampa
    a fasizmusban nem volt nepirtas….??
    de igen. volt.;- espedig abessiniaban es a balkanon is

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa
    2017 július 25
    2:25 du.

    Sötétséget árasztó hazai lámpa! Azért vagytok sunyik, mert szándékosan összekeveritek az akciót a reakcióval. Az általad említett országokban nem állítanak tömegesen szobrokat a kormányzó párt támogatásával bukott diktátoroknak, kormánytagok nem szaladgálnak háborús bűnös hamvaival országhatáron át, nem mosdatják az általad említetteket, hogy egyébként milyen rendes emberek voltak, kormány szinten nem nevezik őket kiváló államférfinak, nem hoznak létre kamu „tudományos kutató csoportot” a történelem meghamisítására, nem próbálják relativizálni holokausztot, stb. Tehát a kormány pártok, és a kormány nem provokálják a tisztességes embereket, így nincs mire reagálni. Ez a különbség az említett országok és Orbánia között.

  • Miklos
    2017 július 25
    11:57 du.

    „Moshe Akiva” Kanadából…?

  • Miklos
    2017 július 24
    3:29 du.

    „Ugyan valoban zsido szuletesu, de mindent megtesz annak erdekeben hogy zsidoknak is, es meg Izraelnek is artson.”

    Ez egy vélemény. Viszont véleménykülönbség miatt leárulózni, megbélyegezni másokat ( akár zsidókat, nem-zsidókat, akár Sorost, akár mást ) nem éppen a demokratikus beállítottság jellemzője. Elő lehet állni, hol és mi az ami törvénytelen – pl. az izraeli polgári és büntető jog szerint – az immár kilencven felé járó, üzleti életből visszavonult Soros tevékenységében. Rajta ügyész úr! Különben a fentebb idézett mondat nem több egy – enyhén mocskolódó – véleménynél.

  • Nyuszika
    2017 július 25
    5:29 du.

    „Horthy és feudális, klerikális, katonatiszti köre ”

    Ez tipikus komcsi propaganda.

    Horthy valójában jóban volt a zsidó kapitalista nagytőkésekkel, pl. Chorin, Goldberger Leó. A katolikus arisztokraták inkább lenézték, és a nagybirtokosok nem voltak egyeduralkodók az államhatalomban, de elutasították a földosztást, viszont nem kaptak annyi támogatást, mint a gyárosok.
    A faji ellentétek a szocdem, komcsi vezetőkre vonatkoztak, vagy inkább a polgári középosztályra, amelyiknek médiatúlsúlya volt, és támadta a kormányt. Őket sajnálatosan, de nem teljesen alaptalanul „a zsidóval” azonosították.
    Végül ott volt a szélsőjobboldal a dzsentriből és kispolgárokból verbuválódva, őket a kormány ellenségnek tekintette, amíg Bethlen volt hatalmon. Őket Gömbös vitte be a hatalomba, pl. a tiszti karba. Körükben volt ún. kormányzógyalázás, ami kiterjedt Horthyra és családjára is.

    „sok millió kolduson, cseléden, zselléren, melóson segíteni,”

    A kapitalizmus keretei között lehetetlen mindenkin segíteni, ha a félperiférián van az ország! A kilencvenes években egymillió embert löktek a mélyszegénységbe a rendszerváltó pártok, tehát simán beszélhetünk egymillió koldusról, plusz hárommillió szegényről.
    Illetve Horthy idejében volt széles paraszti réteg, ami ma nincs, és volt megfelelő alapfokú oktatás, ami szintén hiányzik manapság. Sok a fél vagy funkcionális analfabéta.

    Szobrok:
    én soha nem állítottam vagy követeltem Horthynak szobrot, ifjabb Hegedűssel vagy a kritikátlan Horthy-kultusszal nem értek egyet, vissza lehet keresni a fórumon a kommentjeimet nyugodtan. Viszont megbékélés parkban el tudok képzelni egymás mellett álló Horthy meg Kádár szobrot.

  • Kalocsai Miklós
    2017 július 26
    6:54 de.

    Ne beszélj hozzám többesszámban, ha kérhetem, és ne hozzál ide szalmabáb témákat érvelésnek, mikor én csak konkrétan a Horthy-ügyről írok!

    Az említett országokban úgy tudom, hogy pl. Petaint nagy hallgatás övezte a franciáknál a legutóbbi időkig. Spanyolországban viszont mára ismeretlen a polgárháborús szembenállás. Ebben nemcsak jól felfogott érdek van, hanem talán nem akarják lejáratni a saját hazájukat a hibák fölnagyításával.

    Én nem támogatom a kritikátlan H.-kultuszt, de a komcsi hazugságokra rá kell mutatni! Ezt a ballib ellenzék folyamatosan akadályozza az Antall-kormánytól napjainkig. Ők tudják, miért.

    Az se jó, hogy vannak rajongói, mint Kádárnak, akik kritikátlanul átvennék őket a mai időkben is példaképnek. De az a kritikátlan artikulálatlan ordítás, amit a ballib értelmiség művel ezügyben, az kuriózum, világszám csak sajnos negatív értelemben. Ilyen a világon nincs máshol.
    A hazai ballib értelmiségnek se kultúrája, se identitása nincs, nekik mindenki hülye, szar, a saját kanonizált szentjeiket se értik. Ady róluk írta A fajok cirkuszában, hogy „cirkusz ponyvák bohóc-sorsa” leng előttük.

  • Miklos
    2017 július 25
    3:11 du.

    A politikájuk az más kérdés, lehet bírálni, akár dicsérni is egyes helyeken. Tény, hogy a fenti fasiszták nem voltak nácik, és bár együttműködtek Hitler rendszerével, de Európa nagy része dolgozott a német hadiiparnak akkoriban.

    Horthyt ugyanezért „náci csatlósnak, bérencnek” titulálják a hazai ún. „demokratikus” pártok. Holott a csepeli Weiss Manfréd gyár meg a többi ugyanúgy a német hadiipari megrendelésekből élt, mint a gabona és napraforgó termesztő nagybirtokosok, és a svéd acélgyárosok … Akkoriban a közelgő háború pörgette föl a gazdaságot a világválság után, manapság azért nem így van.

    Orbán azért más, mert most szinte ő az egyetlen Putyin barát az EU-ban. Vannak más oroszbarát politikusok is a konzervatívok közt, de konkrétan Putyinnal nem állnak le, mert már megégették magukat.

    Horthy idejében nemzeti cél volt az új intézmények lábra állítása, pl. saját valuta, Nemzeti bank, államforma stb. miután megszűnt az osztrákokkal közös Monarchia.
    A keresztény-nemzeti jelző az ellenforradalmi körök ideológiája volt: az úri középosztály fölemelése, a zsidók ellenében, és a revízió érdekében.

  • barlev
    2017 július 26
    5:03 de.

    A Balkánon német megszállás volt a háború végéig. Olaszországban Mussolini alatt nem üldözték a zsidókat. Majd később a német megszállás alatt előkészültek a deportálásra, de ott szinte minden zsidó megmenekült, ha jól tudom.

  • hazai lampa
    rosszul tudod ezt is………………mint megannyi mast.
    a balkanon a naci megszallas cask az 1941-es oroszok elleni offenziva utan volt.
    42-ben a magyarok nemet utasitas nelkul onelhatarozasbol gyilkoltak le zsidokat kameniec podilskij-ban es ujvideken.
    Mussolini deportalt zsidokat espedig a bodensee-i lagerba 1940-ben

  • hazai..stb
    nekem te ne tanitsd azt amit en szemelyesen at is eltem

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa
    2017 július 27
    6:14 de.

    Miért olyan nehéz belátni, hogy ha Horthyt nem akarnák tisztára mosni, nem lenne Horthyzás? Kádárt kár említened, mert ma Magyarországon nincs jelentős politikai erő, amely rehabilitálni akarná. Ha Horthyhoz is úgy viszonyulna a jobboldal, mint Kádárhoz a bal, akkor most másról beszélgetnénk.

    A vita kultúrád fideszes mélységekben száguld:

    ” De az a kritikátlan artikulálatlan ordítás, amit a ballib értelmiség művel ezügyben, az kuriózum, világszám csak sajnos negatív értelemben.”

    „A hazai ballib értelmiségnek se kultúrája, se identitása nincs, nekik mindenki hülye, szar, a saját kanonizált szentjeiket se értik. Ady róluk írta A fajok cirkuszában, hogy “cirkusz ponyvák bohóc-sorsa” leng előttük.”

  • hazai lámpa
    2017 július 27
    5:53 de.

    „Ez tipikus komcsi propaganda.”

    Ééééés….??? Én kommunista beállítottságú vagyok… Lehetőleg minden reakciós, horthysta stb. hozzászólásra egy komcsival fogok igyekezni majd riposztozni. Valami nem tetszik esetleg?

  • Nyuszika,

    Meglep hogy nem tudsz Soros elvtarsad ugynevezett NGO-irol. Bar konnyen lehet, hogy egyik-masik nem is elvezi az NGO statust.
    Izrael is teli van veluk spekelve.
    Soros kizarolag olyanokat penzel, akik Izraelt mocskoljak, feketitik be, mikozben hazudnak, vagy torzitjak a tenyeket, csak a hir felet adjak kozre, no es nyiltan csatlakoznak Izrael legundoritobb ellensegeihez.

    Hogy ez torvenyes-e egy demokraciaban vagy torvenytelen teljesen mellekes.

    Annyiban viszont igazad van, hogy hazaarulonak nehezen lehet hivni a Sorost, mert nem ugy nez ki, hogy lenne hazaja. Viszont rodef-nek ettol meg csodalatosan bevalt.

    hazai lámpa,

    „De az a kritikátlan artikulálatlan ordítás, amit a ballib értelmiség művel ezügyben, az kuriózum, világszám csak sajnos negatív értelemben. Ilyen a világon nincs máshol.”

    Nem igazan kuriozum. A nyugati „haladoktol” lestek le a taktikat. Az itteni csocselek is ugyanazt csinalja.

    „A hazai ballib értelmiségnek se kultúrája, se identitása nincs, nekik mindenki hülye, szar, a saját kanonizált szentjeiket se értik.”

    Arra meg buszkek is, hogy nincs hazajuk, kulturajuk es identitasuk, de szerintem nagyon is ertik a „kanonizalt szentjeiket”.

    Amit nekem irtal, azzal egyetertek.

  • Miklos
    2017 július 27
    2:51 du.
    „Nyuszika,

    Meglep hogy nem tudsz Soros elvtarsad ugynevezett NGO-irol. Bar konnyen lehet, hogy egyik-masik nem is elvezi az NGO statust.
    Izrael is teli van veluk spekelve.
    Soros kizarolag olyanokat penzel, akik Izraelt mocskoljak, feketitik be, mikozben hazudnak, vagy torzitjak a tenyeket, csak a hir felet adjak kozre, no es nyiltan csatlakoznak Izrael legundoritobb ellensegeihez.

    Hogy ez torvenyes-e egy demokraciaban vagy torvenytelen teljesen mellekes.”

    Ja, meg egy kilencven felé járó üzleti és közélettől visszavonult ember mocskolásának, befeketítésének törvényessége vagy törvénytelensége is mellékes. Szóval hol, mikor csatlakoztak Izrael ellenségeihez a Soros alapítványaitól pénzt elfogadó NGO-k? Vagy csak nem tartoznak bele Izrael ellenségei közé – a merényleteket elkövetőkön túl – akik nem értenek egyet a jelenlegi kormánnyal…??? Tehát ki is Izrael ellensége és ki vindikálhatja magának a jogot, hogy ezt meghatározza?

    „Viszont rodef-nek ettol meg csodalatosan bevalt.

    Mint Jitzhák Rábin?

  • Nyuszika,

    „Ja, meg egy kilencven felé járó üzleti és közélettől visszavonult ember”

    Engem is, es az izraeli, valamint magyar vezetoket is hulyenek nezed, vagy tenyleg ennyire felre vagy informalva? Ki volt az az idiota aki azt mondta neked, hogy Soros visszavonult? Csak nem o maga? Mennyit kaptal tole, hogy hulyesegeket propagalj?

    „Tehát ki is Izrael ellensége és ki vindikálhatja magának a jogot, hogy ezt meghatározza?”

    Eloszoris orvendek, hogy legalabb a liberalist nem jatszod.
    Viszont a kis ertetlenket annal inkabb.

    Tenyleg semmit nem tudsz azokrol az NGO-krol? Mennyire nehez meghatarozni egy orszag ellenseget szerinted? Mert nekem elegge konnyu: Amikor valaki beall az ellensegei taboraba az o propagandajukat fujni, hazudozni es mindezt penzert, akkor az sajat hazajanak az ellensege. Raadasul undorito fereg.

    Csak ket linket kuldok felvilagositas celjabol, mindegyikben vannak tovabbi linkek. Kellemes felvilagosulast kivanok!

    http://www.jewishpress.com/news/jewish-news/antisemitism-news/anti-israel-ngos/

    http://www.ngo-monitor.org

    Ezeket mind Soros is penzeli. Egyetlen olyat nem penzel, ami Izrael mellett van. Sot! Olyan talan nem is letezik, mert az NGO-k eredeti celja es lenyege a hazudozas, felforgatas, masok orszagainak tonkretetele. Mara mar az ereditleg nemes kuldetesu Amnesty is lealjasult a muzulman propaganda szocsoveve. Epp ezert fizeti azokat is a Soros.

    Remelem tudsz angolul. Nem hinnem, hogy magyarul talalnek link-eket.

    Oh yeah, es o rosszabb, mint a Rabin. A Rabinrol legalabb el lehet mondani, hogy csavargattak a kezet es csak taktikazott. Sorost senki sem kenyszeriti.

  • Tüske Zsófia

    irgalom atyja, nem sok egy kicsit az összeesküvéselmélet minden oldalon?

  • barlev
    2017 július 27
    11:03 de.

    Te ott voltál személyesen Olaszországban, miközben Ukrajnában volt vegyesboltotok? Te írtad régebben.

    A Balkán megszállása előbb történt a németek által, aztán Oroszország lerohanása.

  • Nyuszika
    2017 július 27
    2:41 du.

    Tőlem lehetsz komcsi, de hazudni azért nem kéne. Horthyról a marxista propaganda nagy része hazugság, kezdve a cattarói matrózlázadás történetével.

  • Kalocsai Miklós
    2017 július 27
    11:06 de.

    Már megint szalmabábbal érvelsz.

    A „tisztára mosás” azt jelenti negatív értelemben, hogy bűneit tagadjuk, illetve átírjuk. Ilyen törekvés bizonyára van informálisan, ahogy Kádár sírjához is kivonulnak nyugdíjas rajongói évről évre, pl. Moldova György, aki ezt a könyvében is megírta. Ezek az emberek nem törődnek pl. az 56-os forradalom megtorlásával, illetve azt az oroszok és a kényszerhelyzet számlájára írják.

    Horthyval kapcsolatban van 1. kultusz, ami informálisan létezik, de hivatalosan egy párt se tűzte zászlajára, még az MDF se. Ezeknél a rajongóknál Horthy a „nemzetmentő, országmentő” stb.
    Horthyról van egy 2. ellenkultusz, amit a komcsik találtak ki, és „fasiszta diktátornak” tartják, aki felelős a korabeli szegénységért, ezt nyomják a ballib pártok.
    (Ez kiegészült a rendszerváltás után a „náci tömeggyilkos” jelzővel, tehát még rosszabb lett a helyzet.)

    3. A történészek vívnak egy harcot a kilencvenes évek óta, ami azóta SE került nyilvános társadalmi vitára. Ennek lényege, hogy „új értelmezést” kapjon a kormányzó tevékenysége, lehetőleg a tények alapján, és politikai hovatartozástól függetlenül.

    Na most ezek közül melyikkel van bajod, ha megkérdezhetem? Mert addig nem tudunk vitázni, amíg többesszámban beszélsz hozzám, és olyanokat tulajdonítasz nekem, amiket nem is mondtam.

  • Miklos
    2017 július 27
    2:51 du.

    „A nyugati “haladoktol” lestek le a taktikat. Az itteni csocselek is ugyanazt csinalja.”

    Nyugaton a baloldali pártok ugyanúgy támogatták a világháborúkat, mint a jobboldaliak, hazafias érzületből. A liberálisok eleve a háború mellett voltak, pl. Churchill.

    Magyarországon minden fordítva van. A szocdemek a kommunizmust segítették hatalomra az első és a második vh. után is, tehát itt őket gyűlölet övezte a jobbos pártok részéről, és ezért a konszenzusos demokráciának nem voltak hagyományai nálunk, mire a rendszerváltáshoz értünk 90-ben.

    A liberális pártoknak az elmúlt 100 évben nálunk nagyítóval mérhető a támogatottsága, pl. a 2 vh. között. Kivétel a rendszerváltás után az SZDSZ, de az azóta megszűnt.

    Szóval ezek a pártok nem vettek részt egyik világháborús döntésben sem, mivel a hatalomban nem voltak. Ezért persze hogy könnyen verik a mellüket, mikor az akkori magyar bűnökről van szó.
    Azt kell megnézni, hogy mekkora csönd van, mikor a saját bűneikkel kéne elszámolni!

  • Miklos
    2017 július 27
    2:51 du.

    Még azt akarom mondani, hogy ezek a konteók, hogy a baloldali pártok egy világösszeesküvés részei, ez viszonylag új dolog Magyarországon.

    Talán a fehérterror elkövetői hittek ebben, hogy a vörösöket irtani kell, de ez a gondolat hosszú ideig búvópatakként lemerült Magyarországon. Ez csak azóta van újra, hogy a fidesz hatalomba került. Én ennek nem örülök, és nem is tudok vele azonosulni.

    Megjegyezném, hogy viszont nálunk a lekvár teszi el a nagymamát, ui. a ballib oldalon van egy olyan közvélekedés a rendszerváltás óta, hogy a konzervatív, a jobboldali egyenlő a nacionalistával, a horthystával, sőt hitleristával. Ez mutatkozott meg pl. a Demokratikus Charta nevű ámokfutásban, mikor olyan MDF-eseket náciztak le mértékadó ballib értelmiségiek, akik Orbánhoz képest elsőbálozós lányok voltak.

    Azt akarom ezzel mondani, hogy nálunk minden másképp van. A nyugati problémák ismeretlenek vagy másképp csapódnak le. Illetve van egy csomó szociális nehézség, nyomor, ami Nyugaton ismeretlen, és ezért nem működnek itt az ottani demokratikus megoldások. A többi kelet-európai ország is hasonló gondokkal küzd, de mindenhol vannak egyedi sajátosságok.

  • hazai lámpa,

    Magyarorszagi viszonylatban, a multat illetoen valoszinu igazad van.

    De azt hiszem nem latod jol a jelent se Magyarorszagon, se kulfoldon. (Ami szamit a kulfoldbol.)

    Nem jut eszembe a konyv cime, orosz szerzo muve magyarra forditva, a sztalini zsido-perekrol. Az egyik perbe fogott es kivegzett zsido miniszter-helyettes volt, aki a kihallgatasa soran tobbek kozott olyasmit emlitett, hogy o, mint igazi komcsi tudja hogyan kell konspiralni, hiszen azt csinalta az elvtarsaival hosszu idon at. (Erdemes a konyv sorai kozott olvasni.)
    Hozzatennem, hogy volt itt egy amerikai szuletesu elvtars Saul Alinsky nevvel. Elete fomuve a „Rules for Radicals”, azaz „Szabalyok a Radikalisoknak”. Lenyegeben arrol szol, hogyan kell a polgari demokraciat belulrol szepen, bekesen szetrohasztani. Kovetoi, a mai „haladok” szinte az utolso betuig betartjak az utasitasait.
    (Mellesleg Alinsky talalta fel a „community organizer-t”, ami szo szerint „kozossegi szervezo”, de gyakorlatilag „komcsi szarkeverot” jelent. Barack Obama elvtars is egyike volt ezeknek, mielott elnok lett belole. No es a „haladok” nagyon oda voltak Obama elvtarsert.)

    Ha azt hiszed, hogy tulzok, vagy hogy ez is csak egyike a konspiracios elmeleteknek, olvasd el a konyvet. Talan meg van magyarul is. Angolul itt van, allitolag az egesz:
    https://archive.org/stream/RulesForRadicals/RulesForRadicals_djvu.txt

    Ugyan manapsag az elvtarsak megbizhato vezetoit megvettek, ugyanolyan korruptak mint a tobbi csirkefogo, en veszelyes jateknak tartom, hogy ezt a csocseleket is hagyjak cincogni. Foleg, hogy talaltak maguknak meg egy naluk is veszelyesebb atmeneti szovetsegest.

    Hadd tegyem hozza, hogy „halado = komcsi” —> manapsag. (Hogy mi volt regen az mas kerdes.)

    Mi az konteo?

  • Miklos
    2017 július 28
    9:53 du.

    A kommunisták biztos, hogy jól szervezett csapatban dolgoztak.

    De a szociáldemokrácia szerintem tömegtámogatást élvezett, legalábbis azokban az országokban, ahol volt gyári munkásság. Nem a pártelitre gondolok, mert abból mindent kinézek. De ettől még nehezen hihető, amit Orbán meghirdetett, hogy a „baloldal időnként ráront a nemzetére”.

    A liberális pártok pedig ott kerültek be a kormányba, ahol volt széles középosztály, polgárság.
    Szóval nem értem, hogy mi a baj elvileg a parlamentarizmussal és a többpártrendszerrel. Gyakorlati problémák nyilván mindenütt vannak.

    Magyarország azért sajátos, mert a magyarok még mindig hisznek abban, hogy felzárkózhatnak a Nyugathoz. Orbán a „polgári Magyarországgal” került hatalomba. De igazából mindenki tudja most már, hogy ez egy illúzió, keveseknek elérhető gazdaságilag.
    Arra azért mi is igényt tartunk, hogy a politikai jogaink azonosak legyenek a nyugati választópolgárral. Viszont van egy kis csoport Orbán körül, amelyik az illiberális demokráciát meghirdette, ami leginkább az oligarchákat jelenti, Orbán is az.
    Ők azok, akik előre menekülnek, Oroszország, Kína s.ggét nyalják, és mindenféle hülye összeesküvés elméletben hisznek. Pl. „rothadó Nyugat” meg a többi.

  • hazai lámpa,

    „” De ettől még nehezen hihető, amit Orbán meghirdetett, hogy a “baloldal időnként ráront a nemzetére”. „”

    Az a baj, hogy a szocialdemokratak, liberalisok es egyeb valodi demokratak eltunoben vannak, iletve nehany orszagban mar el is tuntek a baloldalrol. Nevukben meg liberalisok, vagy demokratak, de valojaban mar majdnem kizarolag szocialistak es kommunistak.
    Akik ide es mas magyar „halado” ujsagokba, blogokba irkaljak az atlatszo hazugsagaikat egy sem baloldali demokrata, hanem komcsi.

    Mivel nekik a proletar internacionalizmus rendkivul fontos, legalabbis odaig, amig minden orszagot el nem foglalnak es tonkre nem teszik, nem csoda, ha az Orban ilyeneket mond.

    No es most nem keletrol fuj a szel, talan azert nem veszed eszre a trend-et. Most a nyugati „haladok” mondjak meg a magyar elvtarsaknak mi az iranyvonal, hogyan kell alaasni az orszagot, hogyan kell tonkretenni azt …stb. Es ha a nyugati komcsiisten valamit megmond, akkor az csakis ugy lehet. Gondolkodniuk ugyanugy nem szabad, ahogy Sztalin elvtars idejen sem volt nekik szabad.

    „Szóval nem értem, hogy mi a baj elvileg a parlamentarizmussal és a többpártrendszerrel. Gyakorlati problémák nyilván mindenütt vannak.”

    Semmi, amig minden part demokrata. Azaz hisz a demokraciaban. De amikor a partokbol csak egy akad mar amelyik demokrata, a tobbi nyiltan diktatorikus, mint pl. a szocialistak, fasisztak, kommunistak, nacik, anarchistak, iszlamistak, akkor mar baj van.

    „” Magyarország azért sajátos, mert a magyarok még mindig hisznek abban, hogy felzárkózhatnak a Nyugathoz. Orbán a “polgári Magyarországgal” került hatalomba. De igazából mindenki tudja most már, hogy ez egy illúzió, keveseknek elérhető gazdaságilag.
    Arra azért mi is igényt tartunk, hogy a politikai jogaink azonosak legyenek a nyugati választópolgárral.”

    Felzarkoznotok mar sikerult, a politikai jogaiktok ugyanazok, mint a nyugati polgaroke. 4 evenkent szavazhattok, aztan leshetitek, amint a beigert dolgok pontos ellenkezoje valosul meg. Vagy jobb esetben semmi. (A gazdasagi fellenduleshez pedig hosszabb idore van szukseg.)

    Es itt jon a masik problema, amit elozoleg irtam: A hattarhatalom kezeben van osszes szamottevo politikus a fejlettebb/nagyobb orszagokban. Tobbnyire teljesen mindegy kire szavazunk. Kanadaban 40 ev telt el mire lett ertelme elmenni szavazni. De tul becsuletes volt az a bizonyos miniszterelnok, hat gyorsan menesztettek.
    Most Reagan ota eloszor Amerikaban is volt ertelme szavazni; a Trump-ra. Azonban minden aljassagat latba veti a hatterhatalom, hogy elmozditsa ot, es raadasul az amerikai komcsikat hasznaljak fel ehhez (bar ujabban csatlakoznak az allitolagos konzervativok is).

    Ha ilyen politikai jogokra vagysz, akkor jobb ha a dzsungelbe koltozol.

    ” Viszont van egy kis csoport Orbán körül, amelyik az illiberális demokráciát meghirdette, ami leginkább az oligarchákat jelenti, Orbán is az. ”

    Az „illiberalis” azt hiszem komcsi-mentest jelenthet az o szotarukban.

    „” Ők azok, akik előre menekülnek, Oroszország, Kína s.ggét nyalják, és mindenféle hülye összeesküvés elméletben hisznek. Pl. “rothadó Nyugat” meg a többi. „”

    Hogy rothad-e vagy sem, az felfogas kerdese. Bizonyos tenyek nekem sem tetszenek, de mivel en is liberalis lennek, nem szarom ossze magam, ha az emberek szeretnek vidaman elni. (Amig az nem megy masok terhere, vagy karara.)

    Viszont az tenynek tunik, hogy szepen lassan halunk ki, aminek egyik oka az a mocsok, amit az elvtarsak csinaltak az eredeti liberalizmusbol. De sebaj, egyre tobb az olyan bevandorlo, es koztuk levo „papok”, akik beigerik, hogy majd ok alaposan es tobbszorosen is meg fogjak eroszakolni a noinket, felesegeinket, lanyainkat. Tehat van mar feny az alagut vegen elvtarsak!

  • Miklos
    2017 július 29
    11:10 de.

    Érteni vélem a problémákat, amire rámutatsz.

    Én csak attól óvok mindenkit, hogy nehogy elhamarkodott véleményt hozzon a putyini „csodás új világról”. Láttunk már ilyet, hogy valaki tündökölt pár évig, hogy majd ő megreformálja a rothadó Nyugatot, aztán jöttek a nehézségek.

    Illetve van Weöres Sándornak egy drámája, Kétfejű fenevad. A Rádiószínházban többször adták a csúcsjelenetét, mikor a császár meg a szultán a népeik feje fölött beszélgetnek. Viszont a darab nem népszerű, valószínű mert antiszemitizmussal vádolták meg, igaztalanul

    Jelenkor:

    „A kétfejű fenevaddal szemben a legfőbb kifogás valójában az antiszemitizmus vádja lehetett. A darabban hamar kiderül, hogy a város török bírája, Hadzsi Ibrahim kádi valójában Avram Mandelli pozsonyi zsidó, és Lea lánya is az. Lea mondja apjáról: „Színleg Iszlám vallású, Mekkát-járt kádi – befelé buzgó Mózes hitű.” Később, főként a második részben néhány szúrós, kritikai élű mondat is elhangzik. Lotharingiai Károly herceg mondja: „Isz Rothschildok, Mendelek, Reyesek pénzin háborúzunk, […], a kufár leviták s vérmes kohének fizetnek bennünk.” Másutt Susánna „a pozsonyi uzsorás sidókról” beszél, és barátnőjét, Leát jócskán megcsípi, amikor így becézi: „Te kis bides sidó, te!” A nagy üzlet, a nagy seft, két zsidó bankház szövetsége a tizenharmadik jelenésben csillan föl, akkor, amikor megjelenik Salom Perger Monti bankár leánykérőben Ibrahim házában, s a Monti és a Mandelli bankházak frigyét ajánlja föl. A szövetség megköttetik, és mielőtt megérkeznek a városba a császári csapatok, az Ibrahimból Mandellivé visszaváltozott kádi Velencébe indulhat. Ez a jelenet azért is fontos, mert éppen Ibrahim lánya, a zsidó Lea szájából hangzanak el a kemény kritikai szavak, aki nem hajlandó apjával és kérőjével Itáliába menni: „Kifosztjátok a nemzeteket, azután egy-két polturát visszagurítani kegyesek vagytok!” És Lea eljut a fölismerésig: „Én nem vagyok sidó. Én nem kiválasztott – én utolsó vagyok. Minden lélekzetemmel, szívemnek minden veréseivel, én magyar vagyok.” Az antiszemitizmus vádját leginkább az cáfolja, hogy ebben a háborús kavargásban a színmű – Ambrus diák mellett – két legrokonszenvesebb alakja Ibrahim kádi és leánya, Lea. A kádi megérti a fiatalokat, lánya pedig az öreg magyar urakat eteti a szegényházban. Annak a körülménynek pedig, hogy Weöres a drámában megemlíti a zsidók pénzszeretetét és a két zsidó bankház szövetségét, semmi köze az antiszemitizmushoz, legföljebb társadalmi-történeti kérdés.”

    Persze nyilvánvaló, hogy nem a középkorról szól a mű. A spanyol Habsburgok nem viccből hadakoztak az oszmánok ellen, akiknek Európa elfoglalása volt a célja.

  • Miklós, a konteo a „conspiracy theories” rövidített szava.

  • hazai lámpa,

    „” Én csak attól óvok mindenkit, hogy nehogy elhamarkodott véleményt hozzon a putyini “csodás új világról”. Láttunk már ilyet, hogy valaki tündökölt pár évig, hogy majd ő megreformálja a rothadó Nyugatot, aztán jöttek a nehézségek. „”

    Nem hinnem, hogy tul sok magyarnak kianyozna a putyini Paradicsom. Viszont kereskedelmi partner kell, ha a nyugati elrendezes befuccsol.
    Nem kell egyeterteni a kereskedelmi partnerekkel, csak kereskedni veluk.

    A Nyugatot nem megreformalni kene, hanem visszaterni a normalis idokhoz. Epp az a baj, hogy tul sok „social engineering” ment vegbe, azaz minden orult reformalt. Meg akartak javitani azt is mindenaron, ami jol mukodott. Aztan amikor valaki visszater a normalis kerekvagasba, egy darabig jol mennek a dolgok, de hamarosan jon egy ujabb idiota valami meg rosszabb otlettel.

    Mellesleg, meg ha felteleznem is, hogy a hatterhatalom beken hagyja ot, Trump sem tudna rendbehozni Amerikat a jelenlegi elkepezeleseivel. Sokkal tovabb kene visszanyulni.

    Nem ertem mit akartal mondani a Weores Sandor dramajaval. Hogy zsidozo-e vagy sem? Mivel nem olvastam, nem tudom.

    Mindenki maskepp fogja fel nyilvanvaloan, de szerintem a zsidozas akkor zsidozas, amikor altalanosit valaki es tipikus tulajdonsagokat vel felfedezni egy egesz nemzetben – azutan hogy talan szazat ismer szemelyesen a 10, vagy 20, vagy akar 200 milliobol.

    No es van egy masik erdekes pont: Az, hogy nekem nem tetszik pl. Vona Gabor meg nem tesz engem magyargyolove. De ha azt mondom, hogy „nem tetszik nekem Vona Gabor, a magyar” akkor az mar kicsit gyanus. Miert kell kihangsulyozni azt, hogy magyar? Ugyanez ervenyes akkor is, amikor valaki zsido eredetet „vesszuk eszre”. Ha nekem nem tetszik ket bankar, mert szivatja a fel vilagot, akkor a ket bankar uzelmeirol beszelek, es nem arrol, hogy van-e a seggukon fajdalmas pattanas, vagy nincs, vagy hogy milyen nemzetiseguek.

    charlie,

    Koszi!

  • Miklos
    2017 augusztus 2
    8:23 du.

    Kétfejű fenevad a darab címe. Ez a császári kétfejű sason kívül átvitt értelemben is használható.

    Pl. ugyanannak a hatalomnak két arca, ami fent elválik, de a mélyben összefonódik? Az is egy lehetséges felforgatás, hogy jól lejáratunk egy rendszert, aztán fellépünk, mint hős megmentő.

    A Rádiószínházban zseniálisan adta elő ha jól emlékszem Sinkó László és Virág doktor a szultán és a császár jelenetét, ahogy egymásnak panaszkodnak. Sajnos nincs fönt a neten a szövegkönyv.
    Virág doktor a Szomszédokban szerepelt, most nem jut eszembe a polgári neve.

    Nem tudom miért van kihangsúlyozva a bankházak zsidó eredete. Lehetett volna olaszt is írni, csak az ugye Magyarországon senkit nem érdekelne. Persze a kommunisták így meg betiltották, ahogy a színikritikából kiderül.

  • Miklos
    2017 augusztus 2
    8:23 du.

    A kereskedelemmel semmi baj nincs, bár azt Orbán megakadályozta Gyurcsány idejében. És rothadó Keletről beszélt. tehát normális ember eleve nem tudja követni az ő 180 fokos fordulatait.

    Másik, hogy itt már nem csak a kereskedelemről van szó, és ezt nagyon jól tudod. De úgy csinálsz, mintha vak lennél, hülye és süket.
    Orbán megkoszorúzta a forradalom hőseinek a sírját az orosz elnökkel. Na nem az 56-os magyarokét, hanem a hős szovjet kiskatonákét. Ez egyfelől sértő, másrészt diplomáciai fogás.

    Lehet, hogy Nyugaton be lehet palizni egyes idiótákat az orosz barátságra, de Kelet-Európában ezt senki nem veszi be.
    Persze nem is az a cél, hanem zavart kelteni a szavazók között, elbizonytalanítani őket.

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 3
    6:58 de.

    Szerintem igazságtalan vagy Orbánnal. Elfelejted, hogy sajnos, le vagyunk kötelezve az oroszoknak. T.i. Tőlük kapjuk a gázt !

  • hazai lámpa,

    „A kereskedelemmel semmi baj nincs, bár azt Orbán megakadályozta Gyurcsány idejében. És rothadó Keletről beszélt. tehát normális ember eleve nem tudja követni az ő 180 fokos fordulatait.”

    Lehet, hogy akkor meg nem akart a fuggetlenszabadhalado Nyugat Europa raeroszakolni Magyarorszagra nehany szazezernyi muzulmant?

    „Lehet, hogy Nyugaton be lehet palizni egyes idiótákat az orosz barátságra, de Kelet-Európában ezt senki nem veszi be.
    Persze nem is az a cél, hanem zavart kelteni a szavazók között, elbizonytalanítani őket.”

    Haaaat… ha egy koszoruzas elbizonytalanitja a magyarokat, akkor meg is erdemlik azt a par szazezernyi muzulmant. Es az osszes sallangot es aldast, ami veuk jon.

    Ti odahaza valoban nem veszitek eszre, hogy a „halado” Nyugat kivegzi sajat magat, elsosorban az „eredeti” feher lakossagot, es ugyanazt akarjak ratok eroszakolni, hogy osztozzon veletek az oromben?
    A fuggetlenszabadhaladokkal valo magyar frigy nagy veszelyben van, mas iranyban kell Magyarorszag szerencsejet keresni, amit Orban legjobb tudasa es lehetosegei szerint probal megtenni.
    Szerinted kinek a segget kene csokolgatni a „haladok” segge helyett? Malawi, esetleg Peru miniszterelnokenek segget?

    A temaban itt van neked egy konteo, az amerikai kongresszus egyik tagja altal. Remelem sejted, hogy o azert elegge jol ismerheti a temat:

    https://www.youtube.com/watch?v=i8eOST0YmwA

    Ha esetleg arra gondolnal, hogy miert kell barki segget is csokolgatni, megnyugtatlak, hogy a pl. koszoruzas nem Orban Viki otlete volt, hanem Putyin elvtarse.
    Ugyanilyen csontig valo becsokolasra keszul a magyar baloldal is, amikor a nyugati „haladok” bator otleteit akarjak megvalositani Magyarorszagon.
    Melyik jobb?
    Csak nem azt szeretned, hogy fenyes nappal az utcan megeroszakoljon es megoljon a beke vallasanak egy kivalo tagja, mert szegenynek szexualis „emergency”-je van? (Akit aztan 20 evre itelnek, de ket ev mulva kiengednek, hogy meg tobb not tudjon legyilkolni.)

  • Figyelő, nem a gázról van szó. Különben az nem olyan fontos, miután a paksi atomerőmű megépül. Orosz hitelből.

  • Miklós, minden diplomáciai lépésnek üzenete van, pl. az emlékművek koszorúzásának. Nem érdekel a balliberális oldal, mert már régóta nem szavazok rájuk. Pedig nekem egész családom baloldali érzelmű, de közben magyarok is vagyunk.

  • Milyen jól harmonizál a fenti képpel az általam linkelt videó.:)