Amerikaiak és kanadaiak személyes adatait gyűjti és tárolja az Orbán kormány

2017 augusztus 18 10:26 de.112 hozzászólás

Az utóbbi hetekben nagyszabású levélkampányt kezdett a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

A „Tisztelt Honfitársam!” megszólítással kezdődő leveleket Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnöke fejléces levélpapíron kézbesitették ki Kanadában és az Egyesült Államokban; azok tájékoztató jellegűek, és arra figyelmeztetnek hogy a jövő évi választásokon való részvétel kettős állampolgárok esetében regisztrációhoz kötött.

Az ilyesfajta politikai lobbizás példátlan és felveti a kérdést, hogy honnan szerzi be és hogyan tárolja a magyar kormány kanadaiak és amerikaiak ezreinek a személyes adatait? (nevét, lakcímét, állampolgársági státuszát..stb.) Vannak kanadaiak és amerikaiak, feltehetően kettős állampolgárok, akik önként bocsájtották adataikat a magyar hatóságok rendelkezésére és írásban felhatalmazták őket azok használatára. Úgy tűnik viszont hogy a magyar kormány különféle „nemzetegyesítő” programokon, elektronikus kérdőíveken és magyar diplomaták által szervezett rendezvényeken keresztül is gyűjt személyes adatokat. Soha nem látott méretű adathalászat is folyik, sőt, nem ritkán „kutatásnak” álcázva kérdőívek jelennek meg amelyeken észak-amerikaiak személyes adatai után kutakodnak. Példaként mellékeljük a Balassi Intézet által terjesztett online kérdőívet. (Kattints ide a kérdőívre.)

Hivatalosan a Diaszpóra Tanács tartja a kapcsolatot a magyar kormánnyal Észak-Amerikában. A Tanács képviselői rendszeresen résztvesznek a szervezet budapesti tanácskozásain és nyilatkozatot is aláírnak. A kanadai Diaszpóra Tanács társelnökei Szenthe Anna és Ábrahám Tibor, az amerikai Diaszpóra Tanács elnöke Hámos László.

A kanadai Diaszpóra Tanács társelnökei Szenthe Anna és Ábrahám Tibor

A kanadai Diaszpóra Tanács társelnökei Szenthe Anna és Ábrahám Tibor

Magyar Diaszpóra Tanács IV. Ülésének Zárónyilatkozatában az áll: „Aggodalmuknak adnak hangot a nyugati sajtóban megjelenő, Magyarországot érő, kettős mércét alkalmazó támadásokkal kapcsolatban. Kérik és szívesen fogadják a magyar kormányzat tájékoztatását ezen ügyekben, és kijelentik, hogy együttműködnek a Magyar Kormánnyal a közvélemény, a sajtó és a politikai szereplők hiteles tájékoztatásában azokban az országokban, ahol élnek.”

Az amerikai Diaszpóra Tanács elnöke Hámos László (balra) és Németh Zsolt a magyar Parlament külügyi bizottságának fideszes vezetője.

Az amerikai Diaszpóra Tanács elnöke Hámos László (balra) és Németh Zsolt a magyar Parlament külügyi bizottságának fideszes vezetője.

Hogy miért gyűjti amerikaiak és kanadaiak személyes adatait az Orbán kormány? Úgy tűnik önkéntes, regisztrálatlan lobbistákat keresnek, egyfajta illegális „ötödik hadoszlopot” próbálnak építeni Észak-Amerikában. Olyanokat keresnek, akik hajlandóak nyomást gyakorolnak Kanadában és az USA-ban az Orbán kormány érdekében.

További aggodalomra adhat okot hogy sajtóhírek szerint, a magyar kormány személyes adatokat továbbított Oroszországba is (igen, nem tévedés!) a Yandex nevű orosz céghez. (Erről többet itt olvashatnak.)

Akik úgy gondolják, hogy a magyar kormány engedélyük nélkül használja személyes adataikat, keressék meg a Diaszpóra Tanács képviselőit és/vagy jelezzék a problémát az amerikai és kanadai hatóságoknál is.

Lázár György

112 hozzászólás

  • Barmi maszlagokkal is probalkozna a jelen magyar allam, de US allampolgarok feladjak US allampolgarsagaikat, ill. elvesztheto az, aki barmi mas allam, ill.nemzet jogaival el az ottani politikai reszvetelevel.

    S mi az ordogert is erdekelne bar ki mas allampolgart az ottani politikai maszlagok ?
    Aki nem el ottan, nem letezhetne joga resztvenni a valasztasaikon sem.

    Mas EU allampolgarok sem szavazhatnanak.

  • Aki kérte, vagy le sem mondott a magyar állampolgárságáról, azokról vannak adatai a magyar államigazgatásnak, legfeljebb egy részük nem naprakészen lakcímhelyes.

    Egyetlen diaszpórás magyarnak sem kötelező kitölteni a személyes adatokat firtató különféle kérdőíveket. Aki ezt megteszi, az nyilvánvalóan együtt akar működni a regnáló kormányzattal, még olyan áron is, ha adatai orosz szervekhez kerül.

    Nem kötelező a voksolás sem, de ha valaki ezzel élni akar a kettős állampolgársága jogán, akkor nagyon helyesen regisztráltatni kell magát, hiszen enélkül komolytalanná és hiteltelenné válna a magyar kettős állampolgárok szavazása.

  • Ez nem tudom hogy törvényes eljárás e, hogy azért mert valaki Magyarországon született, tehát lényegében magyar állampolgár ha nem is él ottan. Soha sem élt azzal (legalább is én de sokan mások)hogy beleszóljon a politikába elmenjen szavazni még akkor sem ha a magyar jog erre feljogosítsa. Én abból indulok ki mi közöm van hozzá ha nem is ott élek nem ott kerestem meg a pénzemet. csak ott születtem. Az más kérdés, hogy alapvető „állampolgári jogom” (feltéve ha visszahonosítattam magamat s van magyar útlevelem, én nem rendelkezek ilyennel, de még abban az esetben sem mennék el szavazni mert mint írtam nem élek ott. Mai napig még van izraeli állampolgárságom. Ha a választások idejére kimegyek szavazhatok. De minek? Ott sem élek. Amit nem értek. A magyar külképviselet hogyan tud adatokhoz jutni ha először is nem jelentkeztem náluk soha sem be, kettő nincsen magyar útlevelem három ki a jófene szolgáltatott nekik adatot? Ausztria biztosan nem mert ennek utána néztem és noha itt élek jópár éve de nem vettem fel az osztrák állampolgárságot. Izrael egy lehetséges adatszolgáltató de mivel se priuszom se sötét multam(és nem vagyok egy tal Silberstein sem) nem hiszem hogy adatokat adtak volna ki rólam. Lehetséges, hogy a jelenlegi kormány kiszélesítette nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a hírszerzését? Mást elképzelni nem tudok

  • Göllner András

    A Fidesz, az adófizetők pénzén kampányol külföldön. Ez áll az adatépítés mögött. Ezt pedig simán lenyeli a magyar adófizetők többsége, mint mind azt a rombolást, amelyet ez a párt végrehajtott Magyarország testén, lelkén, az évek során.

    A magyar szavazók többsége kerüli a politikát, a szavazati részvételt. A Fidesz egy olyan szavazási rendszert alakított ki magának, amely képes a szavazásra felhatalmazott állampolgárok 20 százalékának támogatásával képviseleti többséget kovácsolni magának a magyar parlamentben, majd ebből azt hazudni világszerte, hogy a magyarok többsége lelkesen támogatja e pártot. (2014-ben a szavazásra jogosult magyarok 73% nem szevazott a Fideszre – mégis két-harmad mandátumot sepert ebből be magának e párt.)

    A Fidesz választási kampányának szerves részét képzi a Diaszpora Tanács, amelyet maga a Fidesz kormány hozott létre. Ábrahám Tibi, és a többi lelkes külhoni „Fidesznyik”,e pinyóban is gyakran tükrözi a Fidesz-KDNP hazug, szégyenletes szövegét. (Hála Istennek, odafenn ezt egyikünk se teszi.)Kapják is szép számban a Fidesznyikek a kitüntetéseket, tisztikereszteket, a kis ösztöndíjasokat, különféle plecsniket. Etetik őket szépen a nagykövetségi szakácsok, folyik a pezsgő a nagykövetségi rezidenciák itató tartályaiba. A disznóság nem ismer határt. Szeret csokornyakkendőben, kisestélyiben pózolni, vitézkedni. Nem röfög, csak dörzsölődik.

  • Lázár György!

    Gondolom amikor visszaküldte a vásárlási utalványokat, akkor kitöltötte a feladó rovatot! Onnan is tudhatják a címét! 🙂

  • Göllner András!

    -„… mint mind azt a rombolást, amelyet ez a párt végrehajtott Magyarország testén, lelkén, az évek során.” Örüljön, hogy Magának és családjának nem kellett ezt átélnie, mi meg csak elleszünk valahogy! Az Önök általi liberális demokráciához képest a jelenlegi állapot majdnem szabadság!
    -„…a szavazásra jogosult magyarok 73% nem szevazott a Fideszre”
    Nem tudom mit taníthat a diákjainak, ha mindig egy lejárt, hamis lemezt nyekerget! Miért nem írja azt, hogy hány százalék nem szavazott az MSZP-re, a DK-ra, az egész bal oldalra? Jöjjön haza, váltsa meg a világot, szüntesse meg a Fidesz uralmát! Legyen Maga a Messiás, fogja össze az ellenzéket! Könnyű a lelátóról bekiabálni és onnan osztani az észt!

  • Ez a „73 % nem szavazott a Fideszre” annak tükrében irritáló, hogy ezzel a szavazási aránnyal szerzett 2/3-os erőfölényt a Fidesz, kiszorítva minden más parlamenti pártot a kormányzásból és megszerezte a törvényalkotásban az egyeduralmi döntéshozatalt.

    Ez az arányszám bizonyítja a teljesen rossz választási törvényt.

  • LELSZI soraira;
    Well stated lelszi.

    Persze ezeknek az elcsepelt reg-elbukott mai Marxistaknak sincsen, mint soha nem volt semmi elgondolasuk, eszmejuk, elvuk, otleteik, sot semmi kepesseguk elolepni valami mukodheto otlettel ami megoldasokat nyujthatott volna barmi problemalnak amivel a nep es barmi nemzet alt szemben.
    Csupan az uralom-vagy hajtja oket.
    Mert lekepzelik hogy ok valami elite lenyek, felsobbrenduek mint barki mas egyen.
    Meg azt sem kepesk allitani ,hogy ha ok lennenek hatalomon valamivel maskent tennenek barmit is mint a multban.
    Csupan a vissza a mult bukott tetteit es kegyetlensegeit eheznek megismetelni.
    Azert a nepek sehol nem ohajtjak oket. Mindenutt lefele zuhannak ahol meg letben vannak.
    A mult, az elmult orokke !!!

  • Robert Morrison

    Göllner András 2017 augusztus 18 1:28 du.

    András attól tartok, hogy az évek múlása jelentős károkat okozott a szürke állományodban. Régebben még értelmesen érveltél, amiket írtál ha nem is voltak elfogulatlanok de legalább volt mögöttük védhető ideológia és néha tények is. Ez mostanában már eltünőben látszik lenni, helyüket a vak düh és a minden elítélendő ami Magyarországon történik hozzáállás váltotta fel.

    Megértem, hogy keserű pirula a liberális barátaidnak nemcsak hatalom vesztése de a visszajutás esélyének a lenullázása is, de amiket mostanában írsz azzal nem elvbarátaidat hanem a Fidesz-t segíted.

    Bizonyára Kanadában örömmel ünnepelted a fiatal titán Trudeou hatalomra jutását, de legyen szabad a Te saját statisztikai elmefuttatásod szerint kiértékelnem az 2015-ös kanadai választásokat. 73.8905% nem szavazott a liberálisokra mégis törvénymódósító többséghez jutottak 184 hellyel mely 54.44% míg a konzervatívokra 78.9141% nem szavazott de csak 99 helyet kaptak ami 29.29%. Ezek szerint a kanadai választási rendszer is simlis?

    De térjünk vissza a beírásod lényegére: tipikus savanyú a szöllő megközelítéssel értékeled a magyarországi helyzetet mert tudod, hogy a baloldal olyan arra rá nem termett emberekkel poróbál hatalomra kerülni, hogy ettől a szived szorul el. Még ha okos tanácsokkal próbálnád segíteni a pártfogoltjaidat azt fel lehetne fogni egy kétségbeesett próbálkozásnak, de az ilyen „Clinton style” statisztikai bűvészkedéssel csak a saját renomédat rombolod le.

    Komolyan aggódom a szellemi frissességed miatt. Mielőbbi gyógyulást kívánok, és javaslom, hogy ne kísérd figyelemmel a magyarországi baloldal öngyilkos akcióit, mert abban semmi örömödet nem fogod lelni 2018 tavaszán.

  • DRAZIRI soraira a „valasztasi torveny” modjan.

    Mint mar jeleztem itten, fokent Mr.Adam elobbi megjegyzesere tanulmanyozni a mai magyar valsztasi modszert.

    Semmi logikat nem talalva abban. Sot az nem is egy rendszer, csupan a korrupt modszerek lehetosegei.

    Vannak a kepviselo-valszto-keruletek meghatarozva, de nincsen semmi lehetoseg ,hogy barmely keruletben barki is bedobhatna kalapjat es szaldni a valasztason hogy a lakossaiknak lehetosege letezne szavazni, ill. valsztani, hogy melyiket ohajtana a maguk kepviselojekent megbizni.
    Az eloirt modszer , az barmi csak nem egy modszer egyalatalan.
    Tehat nem csoda hogy a gyoztes lehet akire senki nem is szavazott. Fokent mert nem egyenileg, s nevszerint leteznek a probalkozok.
    S a partok nelkul semmi lehetoseg nem letezik. A part hataroz hogy ki lessz mi. Mint a Fuhrer.

  • Robert Morrison

    Drizari 2017 augusztus 18 3:41 du.

    Biztos, hogy érted amiről András írt vagy csak szajkózod.
    Ha nem értenéd a dolgot tisztán kezd ott, hogy a leadott szavazatok megoszlása a következő: Fidesz 44%, baloldal 26%, Jobbik 20 %, LMP 5 és ebből már rájöhetsz, hogy András agy üveg konyak után írta le ezt a rettenetes marhaságot.

    A választásokat sehol a világon nem a távolmaradók arányában mérik, de még csak nem is meg nem kapott szavazatokkal vetítik szembe a nyertest hanem az érvényes szavazatok határozzák meg a győztest.

    Tudom ezt liberálisan Magyarországon nem könnyű megemészteni de vígaszul nézzeket Franciaország felé és derüljön fel az a savanyú arcotok.

    2018 tavasza nem less egy vidámvásár a liberálisok számára azt már most láthatod András beírásából.

    Béke Veletek akik nem értitek meg, hogy Soros György a Magyar szavazókat Orbán Viktor mögé préselte. Köszönjétek meg neki és bal-lib elvtársainak Brüsszelben.

  • Robert Morrison

    Bendeguz79 2017 augusztus 18 4:22 du.

    A hülyeségeid talán jobban olvashatóak lennének ha ékezetes betüket használnál ha már egy Magyar nyelvű weblapra tévedtél.

  • Robert Morrison

    Avi Ben Giora 2017 augusztus 18 1:22 du.

    Talán a NSA? Kérdezd meg Edward Snowden-t!

  • Robert Morrison

    Lázár Gyurka, ne aggódj.
    A Te és hozzád hasonló „hazafiak” adatai már régen megvannak csak talán nem a választási bizottságnál. De mint azt bizonyára tudod adat megosztás révén oda is elkerül előbb vagy utóbb. 🙂

  • Parács Péter Pál

    Adatgyűjtés?

    Többek között ez a lap is alkalmas lehet véleménykutatásra való felhasználásra és adatok gyűjtésére. Ha meg valakinek állampolgársága van akkor nem kérdés, hogy kiről van szó.
    Ennyire egyszerű.
    Egyébként nem értem, hogy Orbán Viktort miért mindég csak cikizni kellene. Nem akarom védeni. Tudnék olyanokat felhozni, ami konkrét ellentmondás a valóság és az Orbán illetve kohézióinak bablái között. Vannak azonban olyan fontosabb döntései, amit felvállalni nem egyszerű. Hordereje az ország érdeke és csak Ő bukhat, de akkor hatalmasat.De ezzel az országot nem rántja magával nemzetközi értelemben.
    Nagyon sejtelmes, de pozitívnak vélem a magyarság kérdésében tett lépéseit. Sokan ezt nacionalizmusnak, nácizmusnak gondolják, de ha csak egy picit értelmesebben próbálnánk felfogni, akkor teljesen másról van szó álláspontom szerint. Egyik a magyarság megtartása és nem nacionalista fitoktatás, a másikon pedig mindenki gondolkodjon el. (Időben és térben, Magyarország történetében és ne fantáziálással.)
    Mint mondtam nem vagyok Orbánnak a „hódolója”, nem is az a típus vagyok. Még akkor sem, ha a lehetetlenséget megcáfolva olyan vezér létezne, aki mindenkinek szimpatikus, sőt még nekem is minden úgy smakkol, ahogy nekem tetszik.
    De! Egyet tudomásul és komolyan kell venni! Nem akartam felhozni ezt a kb-aszott migráns problémát, de a határzár bölcs döntés volt. Ez nem az elszigetelődés, hanem a védekezés kényszer motivációja. Aki migráns-szimpatizáns, gondolom Ő is be szokta zárni a lakását óvatosságból és ha kopogtatnak akkor nyit ajtót. Az más kérdés, hogy a migráns téma humanitárius szemszögből a „22-es” „csapdája”.
    PPP

  • Göllner András
    2017 augusztus 18
    1:28 du.

    „A magyar szavazók többsége kerüli a politikát, a szavazati részvételt.”
    Ezt azért pontosítani kéne.

    Úgy emlékszem, hogy a 2010-es választáson nagyon sokan voksoltak. Még a 2014-es választáson se volt rekord alacsony részvétel.

    A kvótanépszavazás volt a vízválasztó, az nem is lett érvényes az alacsony részvétel miatt. Ugye ebben az időszakban derült ki sok korrupciós botrány.
    Sokan elfordultak a fidesztől, de ez nem jelenti azt, hogy balliberális pártok felé fordulnának. Más jobboldali párt viszont nincs, csak a Fidesz és Jobbik.

  • Robert Morrison

    Parács Péter Pál 2017 augusztus 18 4:52 du.

    Amit leírtál mindenki számára elgondolkoztató lehetne, de ne remélj sokat. Ennek a lapnak a látogatói nameg a szerkesztői sem Orbán barátok, elvi okokból.

    Utolsó mondatod pedig igaz, de nem akkora misztikum. „Az más kérdés, hogy a migráns téma humanitárius szemszögből a “22-es” “csapdája”.”

    Akik létrehozták a migráns helyzetet oldják is meg de nem a Magyarok rovására. Ennyi.

  • Drizari
    2017 augusztus 18
    Drizari
    2017 augusztus 18
    3:41 du.
    Megtisztelhetnél őszinte válaszoddal! Ha történetesen Ti nyertetek volna ugyanígy 27 %-os támogatottsággal -mert ez a tényleg borzasztó törvény mindenkire egyformán vonatkozik- akkor is teljesen rossz lenne ez a választási törvény? Szerintem akkor, ez a kérdés fel sem merülne benned, sőt kikérnéd magadnak! Mi sem egyszerűbb: tessenek 27 % támogatót összeverbúválni és akkor mehet a Fidesz a lecsóba! Annak ellenére hogy, utálom a Fideszt, ezt a kettős mércére alapozott érvelést sajnos nem tudom elfogadni.

  • Máshol már írtam, hogy most a magyarok köszönetet mondhatnak Orbán emigráns politikájának és a kerítésnek!
    Micsoda, felhördülés volt itt és minden baloldalon!
    Nagyszerű példa most a legújabb európai eset az utolsó gyilkosságnál. Kiderült, hogy a merénylő marokkói volt.

  • Robert Morrison
    2017 augusztus 18
    5:12 du.

    „Akik létrehozták a migráns helyzetet oldják is meg de nem a Magyarok rovására. Ennyi.”

    Pontosan!

  • Engem, különösebben nem zavar, hogy adataimat más kormány is tudja.
    Gondolom, azt piszkálja, akinek valahol valamiért „vaj van a fején „

  • Figyelő
    2017 augusztus 18
    5:54 du.

    A múltheti amerikai gázolós támadásnál, meg amerikai volt. Most akkor mi következik abból, hogy marokkói? Talán éppen az, hogy nem egy menekülő mészárolt már megint, hanem idióta gyilkos baromállat – legyen az marokkói, norvég vagy épp amerikai. Az elvetemültség nem állampolgársághoz kötött.

  • Vagy ha az Ön által pedzegetett gondolatmenetet folytatjuk, amikor kiemeli, hogy „marokkói” volt, akkor kedves Figyelő, Ön azt véli, hogy minden marokkói egytől-egyig elvetemült gyilkos??? Csak, hogy értsem, erre utalt? Ugye, hogy nem gondol ilyen butaságot, csak rosszul, pontatlanul, nem egyértelműen, maszatolva fogalmazott?

  • Minden épeszű ember figyelmébe !

    “The New Dictators Rule by Velvet Fist”
    By SERGEI GURIEV and DANIEL TREISMAN
    2015/05/25

    https://www.nytimes.com/2015/05/25/opinion/the-new-dictators-rule-by-velvet-fist.html?_r=0

    kivonatok;

    “Az új Diktátorok propagandát, cenzúrát és más információs alapú trükköket használnak felméréseik növelésére, hogy meggyőzzék a polgárok fölényét a rendelkezésre álló alternatívákkal szemben. ”
    „Ők uralkodnak az interneten azáltal, hogy megakadályozzák a független weboldalakhoz való hozzáférést, trollokat bérelnek, hogy elárasszák a megjegyzéseket tartalmazó oldalakat pro-rezsím maszlaggal, és fizetnek a hackereknek az ellenzéki online média oldalak vandalizálására.”

  • ROBERT MORRIDSON soraira;

    Mar parszzor irtam utten, sajnalom hogy nem olvasta vagy nem tud emlekezni, de a magyarnyelvben, sem a latin ABC irasmodjaban nincsen, s soha nem voltak sem pontok sem vesszok a betuk folott.

    Kozoltem bizonyitekkent a „Halotti Beszedet”. Tallahato a Szecsenyi konyvtarban, de meg a weben is.
    Kattintsa a teljes mertere latni azt.

    A vesszok csupan az eszak szlavbol let atveve a Lengyel (jagiello) Tutonik kiranyok idejen.

    Probaljon emlekezni arra a jovoben mielott kezdene ezt a marhasagot ismet !

  • HunCanada
    2017 augusztus 18
    6:42 du.
    Sajnálom, a mai híreket idéztem. Nem az ujjamból vettem.
    Lehet, hogy ma már amerikai állampolgár, de Marokkóból való.

  • Továbbá. ne magyarázzon be olyasmit ami nincs.
    Viszont, igenis TÖBB terrortámadás volt már Európában, emigránsok rendezésében! Volt több Párizsban, volt Londonban, és Németországban is!

  • Diktátor Erdogan, Orbán imádott jelképe, a Németországban élő Török diaszporához ;

    “Minden németországi honfitársaimat felszólítom: a kereszténydemokraták, az SDP és a zöldpárti mind Törökország ellenségei, támogatjátok azokat a politikai pártokat, amelyek nem Törökország ellenségei”

    http://www.telegraph.co.uk/news/2017/08/18/erdogan-urges-turks-germany-reject-merkel/

  • Miert kellene nekem beszarnom attol itt Kanadaban, hogy a magyar allam ismeri a cimemet? Sokkal inkabb lehet tartani a kanadai allamtol; ok tartoztatnak le, ha nem tetszik nekem a „haladas”.

  • Orsós,

    mi az hogy ti nyernétek? Kiket gondolsz a „ti” alatt? De ha már választ vársz, akkor először is tisztázzuk például a baloldali szó jelentését, ami vagy szocialista, vagy kommunista célokat támogatót jelent. Egyiket se támogatom.

    Nézzük a liberális szó általános jelentését: szabadelvű, engedékeny, bőkezű. Csírájukat se fedezem föl magamon.

    Maradna még lehetőségnek a mai parlamenti felállás szerint a neofasiszta vagy a neonáci. Amennyiben ilyen ismérvekkel rendelkeznék, nem úgy kérdezel, ahogy kérdeztél.

    Szóval, kikre gondoltál azzal a „ha történetesen Ti nyertetek volna ugyanígy 27 %-os támogatottsággal” felvezetésű kérdéssel?

  • Robert Morrison

    Bendeguz79 2017 augusztus 18 8:44 du.

    Drága ki Bendeguzom!

    Amit írtál „Mar parszzor irtam utten, sajnalom hogy nem olvasta vagy nem tud emlekezni, de a magyarnyelvben, sem a latin ABC irasmodjaban nincsen, s soha nem voltak sem pontok sem vesszok a betuk folott.” vagy inkább összezagyváltál azt olvasd el ismét amikor kijózanodtál.

    Amennyiben még a középkor elején élsz a delirium mámorodban akkor persze más a helyzet „Kozoltem bizonyitekkent a “Halotti Beszedet”. Tallahato a Szecsenyi konyvtarban, de meg a weben is.” de sajnos a Lipót mezőt már bezárták igy keress más helyet ahol Te lehetsz Napoleon. Probálj emlékezni erre a jövőben mielőtt újabb marhasagot írnál!

    Egyszerűen egy nyelvromboló lusta disznó vagy aki nem hajlandó a magyar nyelvet tiszteletben tartan, de még ezért bocsánatot sem vagy hajlandó kérni hanem idiótizmussal próbálod beigazolni a beigazolhatatlant. Nálad még a Föld is lapos ezek szerint. Vigyázz le ne ess róla!

    Javasolnám, hogy térj vissza az angol nyelvű oldalakra ahol ugyanilyen lendülettel nyomhatod az igét!

  • kell a szavazat nagyon nekik.Számomra azok az emberek akik segítik a rezsim fennmaradását hiteltelen,álszent megélhetésiek.számomra nem is emberek.Jöjjenek haza ,éljenek itt majd megtudják.Könnyű nekik onnét magyarkodni.

  • Pityi Palkó
    2017 augusztus 18
    8:34 du.

    “Az új Diktátorok propagandát, cenzúrát és más információs alapú trükköket használnak felméréseik növelésére, hogy meggyőzzék a polgárok fölényét a rendelkezésre álló alternatívákkal szemben. ”
    “Ők uralkodnak az interneten azáltal, hogy megakadályozzák a független weboldalakhoz való hozzáférést, trollokat bérelnek, hogy elárasszák a megjegyzéseket tartalmazó oldalakat pro-rezsím maszlaggal, és fizetnek a hackereknek az ellenzéki online média oldalak vandalizálására.”

    És szerinted a „civilizált, művelt” Nyugat polgárait mivel sikerült ilyen meghunyászkodóvá tenni az iszlám „menekültek” -akár még önfeláldozás árán történő- esztelen, válogatás nélküli befogadásának támogatására is? Állítom hogy mi itt a ” bűzölgő orbáni diktatúrában” is sokkal tájékozottabbak vagyunk a világ valós eseményeiről, mint azok akik a nyugati jóléttől és kábító reklámoktól elalélva azt sem tudják mi az hogy, Magyarország, hány ezer éves Szovákia vagy Koszovó hogy, eszik-e vagy isszák Krímet! Nekünk anyagilag lehet hogy, kataszrófa volt az „átkos” 44 év, de a jogos önvédelem ösztönét hál” Istennek nem sikerült olyan hatásosan kigyógyítani a fejünkből mint a nyugati példaképeinknek! Okulási célzattal szíves figyelmedbe ajánlom Udo Ulfkotte pont e témában íródott leleplező remekeit! (Megvásárolt újságírók, A menekültipar)

  • Parács Péter Pál

    -Bendeguz79

    1.) Az állampolgárságot nem kötelező felvenni illetve le is lehet róla mondani.
    2.) Az állampolgárság pedig bárhol a világon jogokat és kötelezettségeket keletkeztet.
    3.) Az állampolgárnak pedig joga van szavazni és az adott ország mindenkori kormányának kötelessége a szavazásról tájékoztatást adni. Ezért kötelessége felkeresni a határon túli állampolgárokat is. Ha nem így tenné, akkor minden bizonnyal és jogosan inkább ezzel lehetne „ócsárolni”.

    – Drizani

    Igazad van. Hozzátenném azonban az általad említett lakcímkártyát is. A személyes okmányok közül egyetlen olyan okmány, amely még a személyi számot is tartalmazza a születési hely feltüntetésével is együtt. Ebből útlevél nélkül is nyilvánvaló az illető kiléte és állampolgársága is.Nem beszélve az adó- és társadalombiztosítási kártyáról. Azok a polgárok azonban, akik rendelkeznek ilyen okmányokkal (tehát itt tartózkodnak) nem kapnak választási értesítőt, hiába itt élnek és itt dolgoznak, fizetnek adót, de nem rendelkeznek magyar állampolgársággal. Értem ez alatt ráadásul azokat az embereket akik ráadásul valahol magyarok, de a köztudott történelem miatt a mostani határon túl rekedtek. Inkább nekik sértő, hogy csak nemzetiségként veszik számon kvázi az anyaországban.
    *Egy kérdésem azonban lenne. Az orosz „szerveken” kívül nincs más ami/aki (akár jogszerűen akár nem) hozzáférhet akár személyes adatokhoz is, sőt erre „hivatalosan, köztudottan” alakult!!??

    – Avi Ben Giora

    Mitől nem lenne törvényes, ha egy állampolgár gyakorolhatja állampolgári jogait?
    Igaz viszont, hogy különbséget kell tenni, hogy valaki születése jogán kapja vagy felmenő ág illetve tartózkodása alapján kéri az állampolgárságot.
    MINDHÁROMRÓL azonban le lehet mondani, nem pedig azzal előjönni, hogy miért van ez nekem.
    Aki pedig Magyarországon születik, Ö automatikusan, alanyi jogon megkapja az állampolgárságot, ha a szülők ezt nem utasítják el. (Tudomásom szerint ez más országokban is így van és így természetes)
    Megjegyzem azonban, hogy az állampolgársággal vissza is lehet élni. Mi akadály van, ha valaki életvitelszerűen Kanadában él és ezt az országot tartja hazájának, miközben Izraeli állampolgársága illetve születési helyénél fogva Magyar állampolgársága is van és csak egyet tartson meg.
    Megjegyzem sok ember küzd még a kettős állampolgárságért is. Az erkölcsi különbség csak annyi többek között, hogy amely ország állampolgárává fogadott, azt illik tisztelni.
    Ha nem tetszik, akkor illik lemondani róla.

    PPP

  • Göllner András

    @ Robert Morrison

    „Komolyan aggódom a szellemi frissességed miatt. Mielőbbi gyógyulást kívánok, és javaslom, hogy ne kísérd figyelemmel a magyarországi baloldal öngyilkos akcióit, mert abban semmi örömödet nem fogod lelni 2018 tavaszán.”

    Robi, nagyon jól estek soraid. Képzeld én is aggódom időnként a szellemi frisseségemért, hisz az nekem is rettentően fontos. Az eszemmel kresem a kenyeremet. Napi tornával, biciklizésel, egészséges étkezéssel, és rendszeres szellemi munkával hála a jó úr Istennek még nagyon szépen forognak a kerekek. Egy valamit én is észrevettem Robi – nagyon sok olyan dologra emlékszem amit más, normális „fiatal”, mint Te már elfelejt. (pl. azt, hogy mi fán terem a rigó.) A magyarországi baloldal öngyilkos akciói sajnos nem tudják elkerülni a figyelmemet mert azok a nagy nyilvánosság előtt történnek, én pedig nyitott szemekkel bolyongom a város peremén. Mivel pártoktól független társadalomtudósként élem mindennapjaimat, az MSZP magatartása nem szomorít el. Az persze engem is foglalkoztat, hogy miért választja az önpusztitást egy személy egy párt, vagy akár egy nép. Szerintem próbáld te is az ilyen fajta törődést tanúsítani, akkor bizonyára jobban fogod érezni magad mint ebben a pinyóban, ahol álnéven vagy kénytelen ügyetlenkedni. By the way, ha én troll lettem volna, inkább Jim Morrisonnak hívtam volna magam – ő sokkal jobban muzsikált. Come on Baby Light My Fire 🙂 🙂

  • Orsós,

    szóval várom tisztázó válaszod.

  • Parács Péter Pál,

    de, hozzáférhet az orosz szervertulajon kívül más is. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az utóbbi időben több alkalommal is aggodalmát fejezte ki a kormányzat felé.

    Már tervezi módosítani a kormány a nemzetbiztonsági törvényt, és kénytelen szigorítani a titkos megfigyeléseket. A leglényegesebb változás, hogy ha valakiről akarnak információkat gyűjteni és ehhez külső engedélyhez kötött eszközt használnának fel, akkor erről előzetesen értesíteni kell a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.

    Csakhogy, a Belügyminisztériumnak a megfigyelés megkezdéséhez nem kell megvárnia a NAIH állásfoglalását, elkezdheti az információgyűjtést, aztán ha azzal a NAIH nem ért egyet, leállítják, és törlik az addig megszerzett adatokat.

    Végül, a nemzetbiztonsági érdeket sértő tevékenységet folytatók vagy ezt tervezők fogalomköre eléggé szélesen értelmezhető, sőt, azt is megfigyelhetik, aki ilyen személlyel valamiféle kapcsolatban áll.

    Ad abszurdum, próba-szerencse (vak tyúk is talál szemet) alapon a KMH oldalán magukat aktivizáló magyarországi IP címről jelentkező ellenzékiek körében is szétnézhetnek.

  • Drizari
    2017 augusztus 19
    2:30 de.
    Bocsásd meg hogy, nem ismertem politikai identitásodat, ezért hogy, most már tudom, elmondom Neked: a Ti alatt a 2010-es választás -Fidesszel ellentétben- elhihetetlenül igérgető, másra rosszul mutogató veszteseit értettem. Közben még az is kiderülhet hogy, a Fidesz sokkal profibban értett a választási csalásokhoz mint beképzelt ellenfelei! 🙂 Evvel együtt fenntartom állításomat hogy, egyenlő eséllyel indultak a vetélkedők! 🙂

  • Robert Morrison

    Göllner András 2017 augusztus 19 8:20 de.

    András!
    Örülök, hogy a humorod még a régi.
    Vigyázz az egészségedre a többivel ne is törődj.
    Btw. mi ismerjük egymást csak nem akarom felfedni a valódi kilétemet. Sajnos az évek szálldogálnak és már a rigó sem fán terem. Csak Te mardatál örök ifjú.

  • A cikk cimebol ugy van jelezve mint ha a magyar titkos szolgalat kemkedne es egyeni adatokat lopna.

    Persze aki ottan szavazni ohajt hat adatai megkovetelve.
    De hol nem lenne az az eset ?

    A propaganda orultjei mindenre probaljak reakasztani kapjaikat.

  • Orsós,

    talán akkor kérdezz közülük valót.

  • Drizari
    2017 augusztus 19
    10:53 de.
    A kérdésemet ezennel köszemlére teszem, bárki válaszolhat!

  • A fene egye meg én már nem javulok. Gyuri és András véleményével értek csak teljesen egyet és a többi csak tudatos vagy manipulatív mismásolás és a nagyfokú tudatlanság.. Nincs mit tenni, ők aztán még kevesebbet fognak változni, mint én..
    A magyar hírszolgálat botrányos dolgokon boszorkánykodik..

  • Miklós Bánfi! 12,21

    minden szavadhoz CSATLAKOZOM

  • Göllner András

    @ „Robert Morrison”

    Örülök hogy ismersz „Robikám”, mert akkor elég rossz lehet a lelkiismereted.

    Szerintem Szenthe Antónia, Ábrahám Tibor, Németh Zsolt, vagy Hámos Lászó kirekesztő urak közt nagyon jól mutatnál, akár kis-estélyiben, akár csokornyakkendőben. Kár hogy nem küldesz hozzánk egy pikcsört ha már képtelen vagy saját neveddel kiállni elém. 🙂

    „Robi” ! Ne búsulj miattam. Biztass, hogy karban tartsam magam. Lenyomtam a mai 50 fekvő támaszt a fitneszbe. Lenyeltem két fejezetet Jászi Oszkártól. Kinn voltam a piacon. (A szakácsnőknek jelentem: kifogytak az olaszok karalábéból.)Egy órát szaxiztam. Haladok a könyvemmel, melyben majd egy lábjegyzet erejéig megemlékszem névtelen hősieskedésedről.

    Ha az én városomban élsz majd gyere el egyetememre – tervezünk egy nagyon jó előadást direkt neked és az Orbán rendszer lelkes „alt-right” védelmezőinek számára, e tanév elejére. Neveljük a kanadai ifjúságot a demokrácia védelmére, a nyugati értékek védelmére. Ellentétben Orbán paradicsomával, nálunk nem a keleti szél árad. Mi nem az Azeri baltások felé húzunk. Hozd a nagykövet úrat is, Ábrahám Tibit, a helyi focicsapat edzőjét, Sanyi bácsit, és az összes régi barátomat akik átképezték magukat a szeretet és összefogás látszatát keltő átverés művelésére, s ma már nem mernek a szemem elé állni. Ja. Hozd az álarcodat is, mert lehet, hogy szükséged lesz rá. 🙂

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 19
    10:24 de.

    „A cikk cimebol ugy van jelezve mint ha a magyar titkos szolgalat kemkedne es egyeni adatokat lopna.”

    Ez a módszer már rég elavult, vannak olyan országok ahol a korszerű mikrocsipezés a menő!

  • Göllner András

    @ Bánfi Miklós

    Szia Miki. Remélem ma délután nem a torontói hanem a montreáli focicsapatnak fogsz drukkolni. Négykor kezdődik a mecs. A palackok be vannak hűtve. Üdv. Özvegy Vitéz Csokonai Mihályné (bocs) Neked, András 🙂

  • Göllner András,

    ” Az persze engem is foglalkoztat, hogy miért választja az önpusztitást egy személy egy párt, vagy akár egy nép. ”

    Hadd fogjalak szavadon: Akkor probald meg itt megmagyarazni nekunk, hogy a nemet, francia, holland, kanadai es meg sok mas nep miert valasztja az onpusztitast manapsag?

    No es tenyleg??? Jim Morrison es „Come on baby light my fire”??? Te mint cocillyologusch kedveled a bunkok „kulturajat”? Uristen! Mivel tomod te a jovo Social Justice Warrior-jainak fejet?

    A kovetkezo hozzaszolasban:

    ” Neveljük a kanadai ifjúságot a demokrácia védelmére, a nyugati értékek védelmére. ”

    Amikor igy tanitod oket a demokraciara, okitod oket arra is, hogy mikent kell hazudozni, a tortenet felet elhallgatni es alaptalanul vadaskodni, ahogy te teszed nap-mint-nap?
    A „nyugati ertekek” kozott szerepel a nepek kotelezo ongyilkossaga is?

  • Bendeguz79,

    ” A cikk cimebol ugy van jelezve mint ha a magyar titkos szolgalat kemkedne es egyeni adatokat lopna. ”

    Nem tunt meg fel neked, hogy itt minden el van tulozva? Vagy hogy barmit tesz Orban az csak rossz lehet? Talan meg az is rossz lenne ezeknek, ha lemondana.

    Ez az egesz blog a tulzasokra, hazudozasra, a tenyek megdolgozasara, a tortenet felenek elhallgatasara alapult. Egy vicclap, bar nem annak szantak.
    Az angol valtozata meg rosszabb, ott pofatlanabbul tudnak hazudozni, mert a magyarul nem tudo – es veletlenul odatevedo – kulfoldinek barmi marhasagot be lehet adni Magyarorszagrol, mivel azt sem tudja szegeny hol van az, vagy hogy melyik erdoben el az a Hungary es szabad-e vadaszni ra?

  • MIklós , jó lesz vigyázni, mit ír!

  • Orsós Elemér
    2017 augusztus 19
    4:08 de.

    ‘’És szerinted a “civilizált, művelt” Nyugat polgárait mivel sikerült ilyen meghunyászkodóvá tenni az iszlám “menekültek” -akár még önfeláldozás árán történő- esztelen, válogatás nélküli befogadásának támogatására is?’’

    Elemér, lássuk a tényeket !

    ‘Az Európai Bizottság válasza a nemzeti konzultációra

    TÉVES ÁLLÍTÁS: „Brüsszel kényszeríteni akarja Magyarországot, hogy illegális bevándorlókat engedjünk be.”

    AZ IGAZSÁG: Az Európai Unió küzd az illegális migráció ellen, és segíti a tagországok külső határigazgatás terén végzett munkáját.

    ‘…..Különbséget kell tennünk az illegális migránsok és a menedékkérők között. A valódi menedékkérők esetében az Európai Unió teljesíti a demokratikus országokra vonatkozó nemzetközi kötelezettséget, hogy védelmet nyújtson azok – férfiak, nők és gyermekek – számára, akik háború miatt kényszerültek
    elhagyni otthonukat. ……. Magyarországot arra kéri, hogy a két leginkább migrációs nyomás alatt álló tagországból, Görögországból és Olaszországból menedékkérőket – nem pedig „illegális migránsokat” – fogadjon be, igen korlátozott számban (1294 főt). A menedékkérők közül gondosan kiválasztják azokat, akik nagy eséllyel ténylegesen jogosultak a menekültstátuszra. ‘’

    Elemér, remélem megérted, hogy itt szó sincs az ‘’esztelen, válogatás nélküli befogadásoknak’’ ahogy írtad és belátod, hogy az új Diktátorok ravasz propagandát, cenzúrát és más információs alapú trükköket használnak felméréseik növelésére, hogy meggyőzzék a polgárok fölényét a rendelkezésre álló alternatívákkal szemben.

  • Kedves Pityi Palkó!
    Ki fog itt belátni, és mit is?

  • Göllner András

    @ Miklos

    Akinek nincs vesszője azzal én nem tárgyalok. Szerintem a Boda Marcsit keresd, ő esetleg megerősít.

  • Göllner András,

    Mindjart sejtettem, hogy meg sem foglakoztat teged olyan nagyon az a tema, a nepek ongyilkossagaval kapcsolatban.

  • Parács Péter Pál

    Figyelő

    Szerintem Miklós hozzászólásaiban van igazságtartalom. Nekem is feltűntek már a cikizések és nem csupán Orbánra vonatkoztatva, hanem még itt egymás között is. Nem igazán olvastam ebben a lapban olyat, ami Magyarországot, az itt élő polgárokat vagy Orbánt illetve más „hírességeket” netalán jó oldaláról, jó értelemben is kitárgyalnánk. Nem igaz, hogy csak negatívumok léteznének. Orbánt felhozva nekem is van sok negatív véleményem, de vannak pozitívumok is. Másnak meg fordítva.
    Azt viszont nem értem, hogy Miklósnak mire kellene vigyáznia, ha ebben a lapban van szabad szólás és azt írom, amit érzek vagy ahogy tudok illetve tudni vélek. Nekem is voltak már olyan hozzászólásaim amelyek téves ismereteimből eredtek. Ez azt jelenti, hogy környezetemben vagy netalán iskolai tanulmányokban nem a valóság „ragadt rám”, de köszönettel elfogadtam, ha tényszerűen kijavítottatok benne vagy a korrekt hozzászólásokból magamtól rájöttem.
    PPP

  • Pityi Palkó
    2017 augusztus 19
    7:28 du.

    „Elemér, remélem megérted, hogy itt szó sincs az ‘’esztelen, válogatás nélküli befogadásoknak’’ ahogy írtad és belátod, hogy az új Diktátorok ravasz propagandát, cenzúrát és más információs alapú trükköket használnak felméréseik növelésére, hogy meggyőzzék a polgárok fölényét a rendelkezésre álló alternatívákkal szemben.”

    Igen, belátom hogy, új, lekenyerezett vagy megzsarolt EU-s Diktátorok a szájukba adott ravasz propagandával akarják Európát etnikailag heterogénné kotyvasztani a nagyobb irányíthatóság és a gazdasági leamortizálás érdekében az általuk szigorúan megszabott alternatívák kizárólagosságával. (Elnézést de, makacs öszvérre akadtál!)

  • Robert Morrison

    Göllner András 2017 augusztus 19 9:58 du.

    András! Végre valaki a szerkesztők közül kiáll a Magyar nyelv ékes ékezetes betűi mellett.

    Eddigi erőlködéseimet a témában mindíg csak leintés és heves ellenkezés kísérte.

    Talán a lap tulajdonosának fel lehetne hívni a figyelmét, hogy ne engedjen ékezet nélküli beírásokat megjelenni. Biztosra veszem hogy a Miklos félék azonnal megtalálnák a Magyar betűket a billentyűzetükön.

    Köszönet a helytállásért.

  • Robert Morrison

    Göllner András 2017 augusztus 19 1:22 du.

    András! Örülök, hogy a humorod megmaradt.
    A fiatalokat ha lehetne kérnem ne Soros György „Hogyan pusztítsuk el az európai Judeo-Christian kultúrát” vagy a „Hogyan importáljuk be a zsidóság esküdt ellenségeit Európába” és a „Hogyan gazdagodjunk meg mások elpusztítása árán” könyveiből oktassátok. Inkább Orbán Viktor „Lehet jól élni Soros pénze nélkül is” alapelméleti kiadványát használjátok fel termélszetesen a Te feldolgozásodban.

    Hajrá Montreál!

  • Robert Morrison,

    „” A fiatalokat ha lehetne kérnem ne Soros György “Hogyan pusztítsuk el az európai Judeo-Christian kultúrát” vagy a “Hogyan importáljuk be a zsidóság esküdt ellenségeit Európába” és a “Hogyan gazdagodjunk meg mások elpusztítása árán” könyveiből oktassátok. „”

    Mintha Hitlert kerned, hogy ne a Mein Kampf-bol oktasson. Vagy Marxot, hogy ne a Tokebol.

    Nem tunt meg fel neked, hogy az ide cikkeket irogato elvtarsak zomet Soros elvtars fizeti?

    No es nem azert nem valaszol nekem a mi bator otletetekkel rendelkezo Bandink (mikozben eppen valaszol), mert nem hasznalom az ekezetes betuket, hanem azert mert nem tud. Szavan fogtam es most lapit. Ennyi az egesz.

  • Orsós Elemér,

    ” Igen, belátom hogy, új, lekenyerezett vagy megzsarolt EU-s Diktátorok a szájukba adott ravasz propagandával akarják Európát etnikailag heterogénné kotyvasztani a nagyobb irányíthatóság és a gazdasági leamortizálás érdekében az általuk szigorúan megszabott alternatívák kizárólagosságával. ”

    Szerintem nem az iranyithatosag es meg csak nem is az olcsobb munkaero a cel. Egyreszt ezt a vadember tomeget nem lehet iranyitani. Meg nehany ev es ok fognak iranyitani benneteket.
    Masreszt, nem ugy nez ki, hogy munkara keszen mentek oda.

    Tehat a szereny elkepzelesem az, hogy az EU tonkretetelerol van szo. Tul jol mennek a dolgok az EU-ban (egyes orszagokban) es eros konkurrenciat tamaszt Amerikanak. Az ilyesmi turhetetlen.
    Talan ugy ereztek az amerikaiak, hogy konnyebb gyeprevagni Europat, mint rendbehozni azt a kaoszt, amit odahaza teremtettek.

    Az amerikai bevatkozas latszik Soros ur/elvtars alkalmazasaban, aki mar evtizedekkel ezelott felajanlotta szolgalatait az amerikai hatterhatalomnak mint frontman. No es a penz osszege amit eddig forditottak a „menekultgyartasra” es betelepitesre olyan hatalmas, hogy azt a vilag leggazdagabb embere sem tudna finanszirozni. Emogott csak egy allam lehet. No es vajon melyik lehet az?

  • Christopher Adam

    Miklós írja:

    „Tehat a szereny elkepzelesem az, hogy az EU tonkretetelerol van szo. Tul jol mennek a dolgok az EU-ban (egyes orszagokban) es eros konkurrenciat tamaszt Amerikanak. Az ilyesmi turhetetlen.”

    Ez egy óriási tévedés. A republikánusok és demokraták abban történetesen egyetértenek, hogy egy föderális, teljesen integrált, gazdaságilag és politikailag stabil EU-ban érdekelt az Egyesült Államok. Az amerikai politikusok – jobb és baloldaliak egyaránt – inkább az európai tagállamok nemzeti érzékenységeiket nem értik, meg azt, hogy miért nem megy gyorsabb tempóban a föderális EU felépítése.

  • Miklos
    2017 augusztus 20
    11:53 de.

    „Egyreszt ezt a vadember tomeget nem lehet iranyitani. Meg nehany ev es ok fognak iranyitani benneteket.”

    Szerintem ezt a nem munkára idecsábított vadember tömeget egyelőre nem is akarják irányítani, csak akkor amikor már beteljesítették a teljes anarchiával és Európa gazdaságának leamortizálásával -tudtukon kívül- a feladatot, akkor viszont már nem lesz szükség rájuk, ezért mehetnek a lecsóba, mert csak tömegpusztító eszköznek kellettek, innentől a további észrevételeiddel maximálisan egyet értek.

  • Parács Péter Pál

    Robert Morrison

    Nekem van egy ékezet nélküli magyar ABC-m, de nem tudom átváltani rovás írásra a klaviatúrát. Egyébként, ha valakit zavar ékezetes betű, akkor meg kell tanulni a krilica (АБВГД, КГБ..)betűket.
    Én inkább maradok az iskolában tanult hivatalos magyar ékezetes betűknél és a latinnál.

    Bocsi! Viccnek szántam kikapcsolódásként.

    PPP

  • Nekem meg most már tényleg volna egy komoly kérdésem a mindentudó urakhoz:

    Mi Soros György IGAZI célja?

    Hálás lennék, ha ÉRTELMES válaszokat kapnék, és nem blődlit…

  • Christopher Adam
    2017 augusztus 20
    12:00 du.

    Szerintem meg az a baja az USA-nak, hogy megszűnt a kétpólusú világ, de lett helyette egy többpólusú. Azt hitték, majd ők lesznek a kakas a szemétdombon, aztán csodálkoznak, hogy nem.

    Azt se értik, hogy az európainak miért áll föl a hátán a szőr, ha meghallja Amerika nevét? Mert a bunkó arrogancia a tengerentúlról jön. Mint írtam, a rendszerváltáskor a kelet-európai „politikai elit” szerelmes volt az angolszász típusú liberális demokráciába. 30 év alatt sikerült a nagyképű arroganciával mindent tönkretenni, már az se érdekli az embereket, ha esetleg újra Putyin kukorékol majd az itteni szemétdombon.

    Mi magyarok, ugyanazok a náci bunkók maradtunk a nagy ámerikai „demokraták” szemében, akiknek a 2. vháborúban tartottak minket, és ami akkor sem volt teljesen igazságos megítélés.

  • Christopher Adam,

    ” A republikánusok és demokraták abban történetesen egyetértenek, hogy egy föderális, teljesen integrált, gazdaságilag és politikailag stabil EU-ban érdekelt az Egyesült Államok. ”

    Talan papiron es szep szavakban igy van. De tettekben az ellenkezoje megy. A nepvandorlast az amerikai hatterhatalom szervezte meg es tartja eletben (bar lehet, hogy Putyin elvtars keze is benne van).

    Ha nem Europa tonkretetele a celjuk vele, akkor mi?

    Vagy ha szerinted ez nem Europa tonkretetele, akkor miert jo Europanak a destabilizacio, hogy gyilkoljak es terrorizaljak a lakossagat oda nem valo milliok, hogy megugrik az eltartottak szama, hogy kialakulnak gettok, azaz az egymashoz kenyszeritett emberek elkulonolnek, hogy hatalmas osszegeket kell kolteni a biztonsagra, amit igy sem tud garantalni a rendorseg… stb …stb?

    „Az amerikai politikusok – jobb és baloldaliak egyaránt – inkább az európai tagállamok nemzeti érzékenységeiket nem értik, meg azt, hogy miért nem megy gyorsabb tempóban a föderális EU felépítése.”

    Ennyire naivak lennenek? Meg a liberalisnak hazudott oldal is tudja nagyon miert nem kell egyeseknek a nemzeti ongyilkossag. Az amerikai jobboldalnak pedig ugyanugy nem hianyzik az ongyilkossag, ahogy a magyaroknak, lengyeleknek, vagy eppen a meg gondolkodasra kepes nemeteknek, svedeknek sem.

    Orsós Elemér

    ” Szerintem ezt a nem munkára idecsábított vadember tömeget egyelőre nem is akarják irányítani, csak akkor amikor már beteljesítették a teljes anarchiával és Európa gazdaságának leamortizálásával -tudtukon kívül- a feladatot, akkor viszont már nem lesz szükség rájuk, ezért mehetnek a lecsóba, mert csak tömegpusztító eszköznek kellettek… ”

    Konnyen lehet hogy valami ilyesmi az elkepzeles, de attol tartok, hogy ok nem fognak olyan nagyon bekesen elmenni a lecsoba. Sot! Ha nezed, hogy mar most a szuletett gyerekek 60%-a muzulman nevu tobb europai orszagban is, akkor lehet hogy 20 ev mulva esetleg majd ok kuldik el az eredeti lakossag maradvanyait a lecsoba.

    Nehez megerteni ezeket az orulteket. Azzal hogy nem akartak gyerekeket a sajat boldog 20-30 evig tarto nyugdijas eveiknek tettek ala. Ki lesz aki fizeti majd nekik? A kulfoldrol behozottak fogjak taplalni a gyulolt feherember vakaciojat? No es mi lesz, amikor majd ellatasra szorulnak?
    Nagyon erdekes nyugdijas evek ele neznek az elvtarsak es az elvtarsnok, csak meg nem tudjak. (Persze, csak elnek addig.)

  • Almácska, meglepsz kétszeresen kérdéseddel. Mennyi esélyét látod, hogy megválaszolják ezt Neked, ami megközelíthetően elfogadható? Szóval ez egy rossz hely. De nekem ez a kérdés se tetszik, mert még az is lehet, hogy nincs célja, de véleménye mindenkinek van és lesz a szélrózsa minden irányába. Elsőként az enyém: Csak jó célja lehet. Ő hazánk egyik legnagyobb büszkesége. Kivételesen komolyan írom. Persze követett el hibát, a legnagyobbat a mai falka felnevelésével.
    Amúgy az internet tele van mindenfélével róla, amiből könnyen összeállíthatod a képet.

  • Almási Alma,

    „Mi Soros György IGAZI célja?”

    Penz, penz es penz.

    Amerika allamanak is meg van a maga oka, hogy miert akarja tonkretenni Europat, es Soros elvtars/urnak is meg van a sajatja. Mielott Europa osszeomlik Soros akcioba lep. (Amikor o akcioba szokott lepni akkor orszagok bankjai mennek tonkre.)
    Tehat befejezi azt, amivel meg lett bizva es bekasszal nehany milliardot.
    Erre jo a frontman. Kulonosen jo, hogy zsido, igy majd megint lehet az egesz zsidosagot hibaztatni.

    hazai lámpa

    „” Mi magyarok, ugyanazok a náci bunkók maradtunk a nagy ámerikai “demokraták” szemében, akiknek a 2. vháborúban tartottak minket, és ami akkor sem volt teljesen igazságos megítélés. „”

    Aaaaa, tevedsz. Az amerikai „liberalisok” kb annyira ismernek benneteket, mint az amerikai jobboldal. Azaz sehogy.

    Ha te ugy erzed, hogy az amerikai szemeben naci maradtal, akkor azt koszond meg a KMH-nak, az angol „testverlapjainak” es a tobbi hazugsagokat szajkozo magyarnak, akik a „halado” Nyugaton elve meselik el a hulyesegeiket annak a nehany nyugatinak, akit veletlenul erdekel hol van Magyarorszag es mit csinalnak ott az emberek.

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 20
    3:40 du.
    Osztom a meglátásodat!

  • Miklos
    2017 augusztus 20
    3:55 du.
    Én nem békés lecsóba vonulásra gondoltam, hanem olyanra mint amit Ukrajnában a puccs sikerében fontos szerepet játszó banderista Jobb Szektor nevű párt kapott a puccsisták megerősödése után, addig amíg kihasználták őket nem számított hogy, nácik, utána meg pont azért indult hajtóvadászat ellenük.

  • Almási Alma
    2017 augusztus 20
    3:19 du.
    Szerintem, senki sem tudja, mi Soros igazi célja. Annyit tudok, hogy a mai magyar kormány nem tetszik neki, és meg akarja buktatni. Az EU-nak tudom, hogy mi a célja, meg akarja a nemzeteket mint külön népek buktatni, azaz eltürülni.
    Szerintem az utóbbi nehezen fog menni, hiszen minden nemzetnek és népnek megvan a saját történelme, hagyományai és főleg más nyelve! Lehet, hogy Soros ebben segíteni akar.

  • Mellesleg, nem látom be, hogy Amerika, azaz az USA Európát tönkre akarja tenni. Hiszen sok haszna van belőle, azon kívűl, a legtöbb fehér amerikai onnan származik.

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 20
    3:40 du.

    Amiről Te írsz, az a vélemény visszamegy egészen 1956-ig, a magyar forradalomig. T.i. Ahogy már máshol írtam, a forradalomkor mindenki reménykedett, hogy majd Amerika segíteni foga forradalom győzelméhez! Nem segített. Addig, mindenki nagy amerikai barát volt, túlzottan is!
    Azóta a magyar Amerika ellenes.

  • Orsós Elemér
    2017 augusztus 20
    4:24 du.

    és Miklós

    Szerintem Chris kimondta a lényeget, hogy az USA-ban nem értik, hogy mit akar Európa a nemzetállamokkal.

    Ugye a Nagy francia forradalom megteremtette a nemzetállamokat, és saját magát, mint követendő példaképet. Az amerikai Függetlenségi háború meg mindig is egy amcsi belügy maradt. Már akkor különbözött a gondolkodás a két kontinensen.

  • Göllner András

    @ Róbert Morrison

    „Soros György a Magyar szavazókat Orbán Viktor mögé préselte. Köszönjétek meg neki és bal-lib elvtársainak Brüsszelben.”

    Ha a magyar szavazókból ilyen könnyen hülyét lehet csinálni, Robi, én azt nem Sorosra kenném, hanem a magyar szavazókra, e nép politikai kultúrálatlanságára. Gondolom szerinted a Tót is Soros miatt veri a nagyanyját, vagy a szódás, a lovát.

    Amit jóval feljebb, a leadott szavazatok körüli okoskodásoddal próbáltál kifejteni: a tény az, hogy a magyar kormányzati propagandával szemben, nem a magyarok két-harmada, hanem csak 27%-a juttatta Orbánt a parlamenti mandátumok „elsöprő többségéhez”. A 27% nem a népakarat jele, hanem a kisebbség akaratának jele. A többi az már csak duma. Mind erről már de Tocqueville rég elmondta a véleményét. Mi magyarok csak abban különbözünk, hogy nálunk nem többségi, hanem kisebbségi diktatúra van. Most, hogy Orbán haverjai bespájzolták a teljes vidéki sajtót is, a nép hülyítés még egy magasabb sebességre válthat. Erre mindíg is nagyon fogékony volt a magyar, s velük együtt jó magad. Én is borítékolok még négy év Fidesz paradicsomot ennek az Isten adta, turulba szorult népnek. Egyértelmű, hogy szereti a romlott paradicsom ízét – hát miért is ne egye akkor. Nem ?

  • Figyelő
    2017 augusztus 20
    5:13 du.

    Nem inkább Amerika (USA) akarja a nemzetállamokat visszaszorítani?

    Az EU-ban többféle irányzat van. A föderációt akarják a legkevesebben. Többen a közös valuta, külügy és hadügyben kiegyeznének. Végül a legkisebb támogatása az unionista megoldásnak van, aminek lényege, hogy a nemzetállamok működjenek együtt bizonyos kérdésekben.

  • Orsós Elemér 2017 augusztus 20 5:31 de.

    “Igen, belátom hogy, új, lekenyerezett vagy megzsarolt EU-s Diktátorok a szájukba adott ravasz propagandával akarják Európát etnikailag heterogénné kotyvasztani…”

    Elemér ! Én úgy látom és tudom, hogy az Európai Uniót a tagállamai irányítják és alakítják. A tagállamok mindegyike – ideértve Magyarországot is átlátható és rendszeres párbeszédet folytatnak eghmással és egyoldalúan és demokratikusan döntenek, hogy melyik útra lépnek. Minden egyes tagállam – ideértve
    Magyarországot is – a közösen hozott döntésekért vállal felelősséget, illetve részesül azokért előnyben.
    Kulcs szavak: 28 TAGÁLLAM KÖZÖS DÖNTÉSEI !

    Elemér ! Kik ezek a “lekenyerezett vagy megzsarolt EU-s Diktátorok” ? – kik azok akik szájukba ad ravasz propagandát ?” (nevek ?)

  • Orsós Elemér,

    Ertettem, hogy mire gondoltal. Csupan arra utaltam, hogy mindossze egy generacion belul most mar meg fognak valtozni az eroviszonyok jonehany nyugat-europai orszagban.

    Viszont tetszik egyesek naiv racsodalkozasa arra, hogy vajon kik lehetnek a EU diktatorai. Vajon honnan szedhetik ok a hireket?

  • Miklos Bánfi
    2017 augusztus 20
    4:07 du.

    Kedves Bánfi Miklós!
    A kérdésem előzménye, hogy egy jobbikos-gyanús valaki a napokban kifejtett nekem egy elég különös elméletet (nem is értettem pontosan, de nagyon TUDOMÁNYOSAN hangzott) arról, hogy mit képvisel Soros. És kiváncsi vagyok, hogy ilyesmi egyáltalán köztudatban van-e a mezei orbánszócsövek esetében… Na meg persze, hogy pontosan miről is van szó…

  • Figyelő
    2017 augusztus 20
    5:13 du.

    „Szerintem, senki sem tudja, mi Soros igazi célja. Annyit tudok, hogy a mai magyar kormány nem tetszik neki, és meg akarja buktatni.”
    ______________________________

    Körülbelül én is ezt gondolom, és ebben örömmel üdvözlöm Sorost…

    De viszont szerintem az EU nem a nemzeteket, hanem a nemzetállami eszmét akarja elfelejtetni velünk, és ebben én egyet is értek az EU-val. És ha Soros ebben is segíteni akar, akkor Sorossal is.

  • Göllner András
    2017 augusztus 20
    6:10 du.

    Nem hinném, hogy a magyar szavazók azt figyelik, hogy mit csinálnak a képviselők Brüsszelben.

    Orbán azt mond, amit akar Brüsszelről, mivel a magyarok nagy része nem figyeli az ottani híreket. De gondolom, ez más tagállamokban is így van.

  • Ha gyerekekről volna szó, de felnőttektől olvasva nevetséges, hogy egyetlen ember az Európai Uniót, azon belül Magyarországot akarná tönkretenni. 😀

    Az Uniót azért, mert pénzeli és küldi a migránsokat, Magyarországot meg azért, mert Orbán. 😀

    Na jó, ha mondjuk valóban megakarná rengetni Magyarországot, akkor megtámadná a forintot, hiszen a vagyona nagysága szinte egyenlő az MNB devizatartalékával, amiből a magyar államnak kellene kivédeni a forint elleni pénzpiaci támadásokat.

    De nem tesz ilyet, mint ahogyan a többi multimilliárdos sem buktat meg kormányokat, ráadásul Soros György csak a 33. helyet foglalja el a világ leggazdagabbjai között.
    Ezek között az emberek között Magyarország talán a harminckettedik lehetne, de nem biztos.

  • Almási Alma
    2017 augusztus 21
    5:57 de.

    „szerintem az EU nem a nemzeteket, hanem a nemzetállami eszmét akarja elfelejtetni velünk,”

    Erre van valami bizonyítékod? Lehet, hogy van ilyen irányzat az EU-ban, de olyanról még én nem hallottam, hogy ez az EU alapelve lenne. Vannak viták arról, hogy a nemzet fogalma manapság mást jelent. Az is tény, hogy gazdaságilag önálló nemzet ma már nem létezik.

    De én még azt nem hallottam, hogy a nemzetállam eszméje veszített volna a népszerűségéből. Ha nem így lenne, akkor nem lett volna Brexit se. Van olyan nyugat-európai ország, amelyik be se lépett az EU-ba mai napig se!

  • Pedig nagyon úgy tűnik, hogy az EU lát némi veszélyt a magyar nemzetállami politikai törekvésekben. A kérdés csak az, hogy ezt meddig tűrik az érintett országok?

    Azt ugye ismertetnem sem kell, hogy nemzetállamról akkor beszélünk, ha az állam határai egybeesnek a többséget alkotó nemzet etnikai határaival.

    Ez Magyarország esetében nem valósul meg, a nemzetét alkotók messze élnek a határain kívül. Történelmi bizonyítékok támasztják alá a megváltoztatott nevű magyar városokat és falvakat, ahol többen-kevesebben ma is élnek magyarok.

    Ártalmatlannak tűnnek a környező országokban a magyar adófizetők forintjain épülő futballstadionok. Megszokottá váltak a miniszterelnök tusványosi beszédei, és a magyar közjogi méltóságok jelenléte a csíksomlyói búcsún. Enyhülés ez mindenképpen ahhoz képest, amikor Sólyom Lászlót nem akarták fogadni és látni a komáromi híd túloldalán. Azóta az elutasító ország tagja a V4-eknek, ahol Orbánt követik. De Románia nem tagja a V4-nek. Románia gőzerővel modernizálja a hadseregét, USA haditechnikát vásárol.

    Jól érzékeli Almási Alma, hogy az EU a nemzetállami eszmét akarja elfelejtetni velünk.

  • derék lámpácska… 😀

  • Parács Péter Pál

    Soros György és mi a célja?

    Ha megtudnánk ki vagy kik állnak mögötte és miért, akkor talán kiderülne. Nem hiszem, hogy egy embernek „csak úgy” minden összejönne, sőt a pénzzel még a politikát is tudja kvázi irányítani. Szerintem a cél Európa és ő csak „báb”.
    Nos, ne vegyétek komolyan a fentieket,mert semmivel nem tudom alátámasztani gondolatmenetemet, de nem tudom mással magyarázni Soros pökhendi karrierjét.
    PPP

  • Parács Péter Pál
    2017 augusztus 21
    2:53 du.
    Sajnos komolyan lehet, sőt kell venni az érvelésedet, mert erre az -agymosottak szerinti- „összeesküvés elméletre” nagyon sok gyakorlati megtapasztalást lehet felfedezni ami az „elméleten” már bőven túlmutat.

  • Drizari,

    „Ha gyerekekről volna szó, de felnőttektől olvasva nevetséges, hogy egyetlen ember az Európai Uniót, azon belül Magyarországot akarná tönkretenni.”

    Igy van. Ezert irtam tobbszor is mar, hogy az amerikai hatterhatalom all mogotte, az o terveiket valositja meg, mint „maganember”. Ugyanis vannak olyan torvenyek az USA-ban, valamint a nemzetkozi jogban, amiknek ertelmeben az amerikai allamnak nem szabad beleutni az orrat olyan dolgokba, amikbe aztan Soros elvtars/ur beleveri.

    Arrol nem is beszelve, hogy a Sorosrol sok mindent el lehet mondani, de hogy komplett hulye lenne es feleslegesen szorna a sajat penzet, azt nem. O valoszinu kap bizonyos osszegeket bizonyos celokra, amikbol aztan finanszirozza a „szent celt”, mikozben talan csurran-cseppen is neki.
    Nem lehet veletlen, hogy ilyen iramban no a vagyona, mikozben allandoan „adakozik”.

    Hazai Lampa,

    Igazad van, papiron az EU es az elvtarsak nincsenek a „nemzet” ellen, meg a „nemzetallam” ellen se. A gyakorlat viszont egesz mast mutat. Jartal mostanaban Londonban? A kormany tagjain kivul alig latsz feher embert ott. Csak nem ugy ertelmezed ezt, hogy „nemzetmento” politika? 🙂

  • Frankfurt lakosságát már csak 49%-ban teszik ki németek. Lelkiismeret furdalás ide, bűntudat oda, ezek a németek ha nem akarnak 5% alá süllyedni, kénytelenek lesznek nemzetben gondolkodóan szerveződni. Ami ugye már maga a nácizmus előszobája.

  • Miklos,

    és a háziorvosod mit mond?

  • Majd’ elfelejtettem, már egy ideje őrizgettem ezt a gyöngyszemet, hogy megosszam a KMH látogatóival. A felvételt maga a főszereplő töltötte föl, a világsztár Ildy Lee, aki Magyarországon született, 1956-ban elmenekült, s akit maga Salvador Dali akart megcsókolni. 😀
    .
    .

  • Drizari,

    ” és a háziorvosod mit mond? ”

    Most, hogy a fiatal francia (quebec-i) dokim visszament Quebec-be, egy del-afrikai doki vett at atmenetileg, es nemsokara eldontik, hogy a klinika melyik orvosa fog atvenni vegleg.

    De a del-afrikai beutalt egy specialis injekciora, amit a vallba adtak.

    Nem mertem volna gondolni, hogy ennyire erdeklodsz az edmontoni orvosok szemelye felol. Nalatok mit csinalnak a dokik, honnan vannak, mit gondolnak, mit mondanak, mit esznek?

  • Miklos
    2017 augusztus 21
    4:22 du.

    „Londonban? A kormany tagjain kivul alig latsz feher embert ott. ”

    Foglalkozz inkább az amerikai nagyvárosokkal! Ott a spanyol bevándorlónők nevelik az amerikai bébiket, akik előbb tudnak spanyolul, mint angolul.

    Tiszta hülyeség, mikor Amerikában élő magyarok aggódnak az EU-n. Amerika mit tett a nemzetállamokért? Azonkívül, hogy Kanadában néhány helyen lehet franciául beszélni.

  • Almási Alma
    2017 augusztus 21
    11:08 de.

    Almácska, tudom, hogy te szereted a vágyálmaidat kész tényként beleírni a kommentjeidbe.

    De egyelőre Soros úr Európája még egyelőre csak az ő lázálmaiban létezik. Elhiszem, hogy szeretnél abban az álomvilágban élni, de egyelőre be kell érned egy mucsai Európával, ahol még vannak nemzetállamok.

  • Nem kapcsolodik a cikkhez, de aki erti az angolt jol fog szorakozni ezen:

    https://pamelageller.com/2017/08/atlantic-great-american-solar-eclipse-racist.html/

    A lenyege, hogy az amerikai „liberalis” sajto egyik „astute” termekeben kiderult, hogy a „Nagy Amerikai Napfogyatkozas” is rasszista.

    Az a rohadt Ra! Hogy lehet ennyire rasszista?! 🙂

  • hazai lámpa,

    „Foglalkozz inkább az amerikai nagyvárosokkal! Ott a spanyol bevándorlónők nevelik az amerikai bébiket, akik előbb tudnak spanyolul, mint angolul.”

    Relax, azokkal is foglalkozom. Kulonben nem annyira mexikoi, mint inkabb fulop-szigetiek a bennlako „nanny-k”.

    „Tiszta hülyeség, mikor Amerikában élő magyarok aggódnak az EU-n. Amerika mit tett a nemzetállamokért?”

    Arrol nem tehetek, hogy mit tett Amerika eddig, sot meg arrol sem, hogy mit fog tenni ezutan.
    Nem annyira az EU-ert aggodom, sot! Jobban szeretnem azt latni, hogy szetesik.

    En Magyarorszagert aggodom, aminek csupan az az oka, hogy elnek ott rokonaim.

    Masreszt nem tetszik tulzottan az a gondolat, hogy meg 20-30 ev, es bekeaktivistak ujjacskai fognak az angol es francia nuklearis arzenal inditogombjai felett lebegni. Ez se Magyarorszagnak, se Izraelnek nem tul elonyos, sot meg Amerikanak es Kanadanak sem.

    Ugy tudtam, hogy mi itt velemenyt nyilvanitunk errol-arrol, es nem azt nezzuk, hogy ki honnan ir.

  • Miklos
    2017 augusztus 21
    6:51 du.
    Jót nevettem a linken amit küldött. A tipikus, gondolkozást figurázza ki.

  • Figyelő,

    Gondoltam, hogy tetszeni fog az „illiberalisoknak”. 🙂

    Viszont szerintem ez meg nem a melypont. Lesz ez meg ennel is rosszabb.

  • Miklos
    2017 augusztus 21
    7:01 du.

    Akkor számít, hogy ki honnan ír, ha fikázza a lakóhelyemet. Nehogy már egy amerikai lakos akarja itt megmondani, hogy mit csináljon egy európai! Remélem, ezt most megbeszéltük.

    A bevándorlás. Én megértem, hogy nagy gond a nyugati államoknak, hogy számolatlanul betelepültek a feketék, barnák és tejeskávé színűek, akik nem akarnak integrálódni. Viszont ennek az EU-hoz nem sok köze van.
    Ugyanis a bevándorlók azután jöttek, hogy a nyugat-európai gyarmatosítók szinte harc nélkül föladták a gyarmataikat a 2. vháború után. Ekkor az EU még nem létezett.
    Azért mondtak le a gyarmatokról szinte harc nélkül, mert hibás politikájuk volt. És mellesleg a 2. vháborúban kivéreztek emberileg és anyagilag, és nem volt elég erejük, hogy megtartsák a hódításaikat. Ezenkívül a SZU segítette a nemzeti felszabadítási frontokat a gyarmati országokban a hidegháború idején.

    Akikkel most baj van, azok az első generációs bevándorlók gyerekei-unokái, akiknek nincs munkája. Tehát abban egyetértek, hogy nagyon sok hibát elkövetett az európai politika, abban viszont nem, hogy ez az EU keretei miatt történt. Szinte azt lehet mondani, hogy az EU is csak egy folyománya a hibás politikai elképzeléseknek.
    Csak a hülye ember gyújtja föl a házát, miközben közeledik az árvíz. Nem hiszem, hogy pont most kellene az EU intézményeit ostorozni, miközben a víz jön be az ablakon, és recseg az egész épület.

  • Robert Morrison

    Miklos 2017 augusztus 20 10:55 de.

    Örülök, hogy a bejegyzésemmel egyetértettél, de ez nem elég ahhoz, Gölner Andrással ne értsek egyet abban, hogy nem válaszol az ékezet nélküli beírásaidra.

    Ez egy Magyar Nyelvű blog és az idióta Bendeguz79 kivételével mindenki tudja – még Te is – hogy a Magyar ÁBC kilenc ékezetes magánhangzóval az angol ABC-nél gazdagabb, mellyel azok használói képesek szépen és tisztán kifejezni a gazdag gondolatvilágukat.

    Ezzel szemben Te, Bendeguz79 és még néhány nyelv romboló nyavalyás féreg fossátok a szót megállás nélkül a magyar nyelv alapszabályainak figyelmen kívül hagyása mellett. Itt az ideje, hogy rendesen írjatok vagy húzzatok el a rozsosba.

  • Robert Morrison

    Göllner András 2017 augusztus 20 6:10 du.

    Drága Barátom András!
    Remélem nem fogsz plágiummal vádolni, de olyan szépen írtál, hogy nem tudok ellenállni a bejegyzésed egy részének eltulajdonítása iránt feltámadt vágyamnak. Bocsánatot kérek érte. Imeholnicsak:

    “Amit jóval feljebb, a leadott szavazatok körüli okoskodásoddal próbáltál kifejteni: a tény az, hogy a mxxxxr kanadai kormányzati propagandával szemben, nem a mxxxxxxxxxxxxxa, kanadaiak többsége hanem csak 27%-a juttatta Oxxxxt Justin Trudeau-t a parlamenti mandátumok “elsöprő többségéhez”. A 27% nem a népakarat jele, hanem a kisebbség akaratának jele. A többi az már csak duma. Mind erről már de Tocqueville rég elmondta a véleményét. Mi mxxxxxxk kanadaiak csak abban különbözünk, hogy nálunk nem többségi, hanem kisebbségi diktatúra van.”

    Akkor most Te egy Justin Trudeau diktatúrában élsz annak a legitimitásának kétségbe vonása nélkül? Oh bocsánat elfelejtettem, hogy Trudeau egy bal-liberális diktátor aki nem kirekeszti, hanem Soros György tanácsait követve beszivattyúzza a migránsokat referendum nélkül a hatalma alá került Kanadába, miközben magas ívben lesz…ja a tengődő nyugdíjasokat és az éhező kanadai gyerekeket.

    “Egyértelmű, hogy szereti a romlott paradicsom ízét – hát miért is ne egye akkor. Nem ?”
    De igen András miközben hog Neked meg csak savanyú szőlő jutott! Az sem lehet sokkal jobb, akarom mondani bal.

    Ölel régi barátod Robi

  • Miklos
    2017 augusztus 21
    7:01 du.

    „bekeaktivistak ujjacskai fognak az angol es francia nuklearis arzenal inditogombjai felett lebegni.”
    Nem kellett volna az atombombát feltalálni, és akkor nem kéne rettegni az atomháborútól.

    Komolyan mondom, ilyet még nem is hallottam, hogy ülnek az izraeliek a sivatagban, és ilyen hülyeségen aggódnak, hogy a kebabos Ali mikor jut majd olyan pozícióba, hogy odaadják neki a kulcsot a francia atomhivatalban?
    Beteg emberek vagytok, én sajnállak titeket.

  • Robert Morrison

    HunCanada 2017 augusztus 18 6:42 du

    Dehogyis HunCanada.
    Figyelö nem azt állitja hogy “minden marokkói egytől-egyig elvetemült gyilkos”. Ő csak annyit mondott amennyit mer hiszen tudjuk, hogy Kanadában már a szabad vélemény kimondását az M-103 jelentősen fenyegeti és ennek nem akarja kitenni magát azzal, hogy a merénylőt vallási alapon jellemezze.

    Természetesen ahogy Németországban sem mindenki volt náci, nem mindenki aki olyan vallású mint ezek az állatok, merénylő csak csendes szemlélői ahogy a terrorista hittársaik istenüknek tetsző cselekedet gyanánt belehajtanak pár száz békésen legelésző birkába.

    Mert azt tudni kell, hogy ezek az európai embereket birkáknak néznek, ezért erőszakolják meg a nőstényeinket akár többen is a nyilt utcán is.

  • @lámpácska: „Minden szinten szinte minden” – ahogy a reklám mondta… 😀

  • Hazai lampa
    Bar Miklos nagyon jol megfelel onnek,de
    nem tudom,duhongjek e vagy nevessek
    az on vegtelen tajekozatlansagan, vagy „joindulatan”.
    Mar maga ez: „ulnek az izraeliek a sivatagban”-
    ezt csak olyan valaki irhatja,akinek anungja sincs
    errol az orszagrol,amely kis meretei ellenere,
    hegyekkel,volgyekkel,toval,{Kineret},Holt-Tenger,es tengerpartokkal
    {Foldkozi-tenger,Voros Tenger} rendelkezik.
    On valahol elmaradt a 19-ik szazad vegen.
    Esetleg Mark Twain „The innocents abroad” konyvenel,
    aki 1867-ben jart a Szentfoldon.
    Csak hogy azota,”tortent” egy es mas.
    A „lusta zsidok” lecsapoltak a mocsarat eszakon,
    megkotottek a homokot,fejlett ontozo rendszert
    teremtettek {viz tisztitassal,so kivonassal},
    mezogazdasagot,high.tech „ipart” „teremtettek”.
    Termeszeti kincsek hianyaban,gazt „talaltak”
    a tengerben.
    Mindezt haboruk es tobb millio zsido befogadasa
    kozben- Izrael 69 eves fennallasa ota.
    Mi nem rettegunk,csak jozanok vagyunk.
    Mert a „kebabos Ali”- akirol ti,a „liberalisok”
    irtok ilyen lenezoen, messze tul van ezen,
    es kepes a modern technika hasznalatara.
    Hiaba „gyozik le” az ISIST Sziriaban,meg
    mindeg nem ertik,hogy itt ideologiarol van szo,
    amely terjed,Europaban es mindenutt.
    Ugy latszik,soha sem fogtok tanulni.

    https://www.facebook.com/rabbidovgreenberg/videos/1875767382668879/

  • Robert Morrison,

    ” Akkor most Te egy Justin Trudeau diktatúrában élsz annak a legitimitásának kétségbe vonása nélkül? Oh bocsánat elfelejtettem, hogy Trudeau egy bal-liberális diktátor aki nem kirekeszti, hanem Soros György tanácsait követve beszivattyúzza a migránsokat referendum nélkül a hatalma alá került Kanadába, miközben magas ívben lesz…ja a tengődő nyugdíjasokat és az éhező kanadai gyerekeket. ”

    Koszonom! Nekem nem jutott eszembe ez. Valoban, ha hozzavesszuk, hogy a kanadai valasztasra jogosultak fele el sem ment a valasztasokra es harom part kozott dolt el a valasztas, akkor True-Dope elvtars meg kevesebb szavazattal rendelkezhet, mint Orban valaha is.

    Bandikam, mikor fogsz elmenekulni Kanadabol, a despotizmus elol? 🙂

    Robi, veled pedig egyszer mar befejeztem az ekezetes vitat, ne kezdjuk ujra.

    Hazai Lampa,

    Megertem azt, hogy mindenki maskepp gondolkodik. Neked nem tetszik, hogy idegeben elo magyarok, magyarul tudo zsidok velemenyt formalnak a mai Magyarorszagrol. Ugyanakkor engem abszolut nem zavar, ha barki, Kanadan kivul elo velemenyt mond Kanadarol, vagy akar Izraelrol. Neked is illene tisztelni masok hozzaallasat.

    Raadasul nem pontosan ertem a kirohanasodat ebben az ugyben, ugyanis en sosem allitottam azt, hogy Orban alatt eljott hozzatok az Eldorado. Azt is latja mindenki innen is, hogy megy a mutyi, a FIDESZ-es politikusok is lopnak, amit meg a masik banda nem birt lenyulni. Mi mast varsz meg el tolunk?
    Az a baj, hogy egyetertunk azzal, hogy a vadembereket tavoltartja Orban az orszagtol?

    Ami az angol es francia nuklearis arzenalt illeti, roppant orulok, hogy ilyen rozsas szinben latod a helyzetet. Remelem, hogy meg elsz legalabb 40 evig, hogy lasd mennyire igazam volt. Mert hiaba hiszed, hogy csak Izraelt fogjak a vademberek fenyegetni.

  • Miklos Banfi
    2017 augusztus 19
    12:21 du.

    „A fene egye meg én már nem javulok. Gyuri és András véleményével értek csak teljesen egyet és a többi csak tudatos vagy manipulatív mismásolás és a nagyfokú tudatlanság.. Nincs mit tenni, ők aztán még kevesebbet fognak változni, mint én..
    A magyar hírszolgálat botrányos dolgokon boszorkánykodik..”

    Kedves B.Miklós!

    Mily meglepő – már megint igazad van! Minden egyes szavaddal,és megállapításoddal egyetértek,nem is tudnék kiemelni egyetlen gondolatot mert mind „valódi” így az egész rövidke hsz-odat ideidéztem okulásul! -:))))

  • Parács Péter Pál

    Izraeli

    A „Hazai lampa”- hoz történt hozzászólását próbáltam olvasni. Valamennyit sikerült is kikövetkeztetni ékezetsakkozással.

    Tisztelettel kérem azonban, hogy valaki konkretizálja már végre, hogy miért mindég Izrael lesz majdnem minden téma epicentruma, hőse vagy sajnáltatóan motiválva. A „Kanadai Magyar Hírlap” témája lehetne pl.a Tisza-folyó szabályozása, árvizek kezelése, mocsarak, lápok lecsapolása, víztározók építése stb., melyeket a Magyarok oldottak meg és szintén nem voltak lusták. De, ezen glóbuszunkon igen sok országban is léteznek nem lusta és igen okos és intelligens emberek. Vagy nem??

    PPP
    Legalább egyszer – kétszer mozduljunk már ki más égtáj felé is. Kizártnak tartom, hogy ez nem lehetséges, vagy ….??!

  • Parács Péter Pál

    Izraeli

    Egyébként gratulálok, hogy „a lusta zsidók” lecsapolták a mocsarakat…”!

    Nézzünk már azonban fentebb, hogy mi ezen cikk témája és hogy a meredt hímvesszőbe tudunk eljutni a mocsárig a sivatagon keresztül Izraelbe!

    PP’P

  • Parács Péter Pál,

    ” Tisztelettel kérem azonban, hogy valaki konkretizálja már végre, hogy miért mindég Izrael lesz majdnem minden téma epicentruma, hőse vagy sajnáltatóan motiválva. ”

    Mert a hozzaszolok tobbsege, legalabbis a szoszatyarok kozuluk, zsidok.

    Van egy regi mondas; hogyan tudod megkulonboztetni a zsidot a nem-zsidotol? A nem-zsido kezeben fegyver van, a zsido kezeben konyv.
    Nyilvanvalo tehat, hogy mi tobbet karattyolunk. 🙂

  • Robert Morrison

    Miklos 2017 augusztus 22 7:23 du.

    “Robi, veled pedig egyszer mar befejeztem az ekezetes vitat, ne kezdjuk ujra.”

    Sajnálom Miklós, de velem akkor fogod befejezni az ékezetes vitát, ha elkezded használni az ékezeteket. Ha ehhez szükséged van segítségre akkor írd meg és szívesen segítek.

  • Robert Morrison
    2017 augusztus 26
    8:57 de.
    Tanító bácsi! Ne legyen már ennyire szigorú! 🙂