Márványtábla az új torontói Magyar Ház falán

2017 augusztus 31 9:40 de.146 hozzászólás

Tavaly decemberben egy levelet írtam a torontói Magyar Ház, vagy HCCC azaz Hungarian Canadian Cultural Centre elnökének, Dr. Fecső Andrásnak.   Nem ismerem Fecső urat, soha nem találkoztunk, én nem is Kanadában élek.  Fecső úr Erdélyből származik és úgy tűnik hogy csupán néhány éve él Kanadában.

Dr. Fecső András

Azért írtam neki, mert a vadonatúj Magyar Házban elhelyeztek egy emléktáblát a “Két Világháború Hőseinek” és a dátumok szerint (1914-1918 valamint 1941-1945) az első és második világháborúról van szó.  A hősök “kegyeletes emlékére” avatták a táblát.  Hősök?

Az emléktábla előtt már rendezvények is voltak, így például Szakály Sándor a budapesti Veritas Intézet történésze ünnepelt együtt Torontóban élő egykori horthysta tisztekkel.  A torontói Magyar Ház figyelmét elkerülhette, hogy Szakály úr történelemhamisító tevékenysége már az Egyesült Államok külügyminisztériumának is feltűnt. Meglep hogy a torontói magyar konzulátus nem figyelmeztette őket erre.  (Szakály úrról a USA külügyminisztériumának dokumentuma – itt olvasható)

Szakály Sándor Kanadában az ominózus márványtábla előtt.

De én azért írtam Fecső úrnak, hogy felhívjam a figyelmét, hogy az ominózus tábla sértő.  Sért engem is, és sért minden kanadai polgárt, veteránt is.  Sőt, sért minden amerikait is.

A második világháborúban a Hitler-barát Horthy hadsereg a Szövetségesek ellen harcolt és a magyar légierő, lelkesen támadta az amerikaiakat, sőt, a kanadaiakat is!    A Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. „Puma” Honi Légvédelmi Vadászrepülő osztály a náci Luftwaffe-val lőtte az amerikai és angol repülőket és azokon kanadai pilóták és személyzet is szolgált.  Horthy katonái jónéhány kanadait is megöltek.

Később Horthy jónéhány egykori katonáját Kanada kegyesen befogadta.  Igaz, akkoriban „hontalan menekültnek” nevezték magukat, de manapság Torontóban ünneplik azokat a „hősöket” akik egykoron éppen kanadaiak ellen is harcoltak!   Sokan megkérdezik: Hogyan engedhették be ezeket az embereket Kanadába?  Vitéz Detre Gyula könyvében (Történelem közelről) készségesen megadja erre is a választ.  Ő nemcsak Horthy büszke tisztje volt, de a nyilas Szálasit is kiszolgálta mielőtt Kanadában vándorolt ki.

Ausztriában bujkált a második világháború után és az angol zónában levő Feistritz-Kellerbergi (Karinthia) DP táborba került.  Azt írja: “Abban az idõben az amerikai fõparancsnokságnál kellett kérvényezni az áttelepülést, amit csak akkor engedélyeztek, amikor azt mondtuk, hogy hazatérő osztrákok vagyunk. Mit meg nem tesz az ember, ha a rosszabb körülményekbõl egy látszólag kevésbé rosszba vágyik…”

Vagyis Vitéz Detre Gyula – már megbocsásson szókimondásomért – hazudott!   A büszke Horthysta tiszt még magyarságát is letagadta, osztráknak adta ki magát, így került az angol táborba és később Kanadába.   Mert hát mit meg nem tesz az ember…

Nagybátyámat születésem előtt sorozták be egy kis hajdúsági faluból Horthy hadseregébe.  Valahol a Don-kanyarnál fagyott meg, és engem felháborít, hogy ma egykori Horthysta tisztek Kanadában „hősnek” nevezik őt.   Szerencsétlen félrevezetett áldozat volt soktízezer társával együtt, akiket az embertelen Horthy-rezsim küldött a biztos halálba.  Éppen azon magyar tisztek segédletével akik Torontóban ünnepeltek.

Apósom egy amerikai katonai temetőben nyugszik.  Ő Roosevelt hadseregében harcolt a német és magyar fasiszták ellen.  Szerencséje volt, túlélte és produktív élete lehetett.  Ökölbe szorulna a keze ha megtudná hogy ma Kanadában hősként ünneplik a bevándorolt magyarok azokat akik a Szövetségesek ellen harcoltak.

Solymári haditemető. S.N. Kwinter kanadai repülőst 1944 augusztus 22-én lőtték le Magyarország felett.

Fecső úr nemrég az Orbán-kormány meghívására (és költségén) a budapesti Diaszpóra Konferencián is részt vett.  Javasolom, ha legközelebb ott jár menjen ki a Solymári Katonai Temetőbe mert ott vannak eltemetve azok a kanadaiak akik a fasizmus ellen küzdve, a távoli Magyarországon veszítették életüket.

Szólásszabadság van.  A torontói Magyar Ház olyan márványtáblát csavaroz a falra, amilyet akar.   Szabadon ünnepelhetik a Hitler-barát magyar hadsereg „hőstetteit”, és akár havonta is meghívhatják Szakály Sándort.  De talán jó lenne ha elgondolkoznának azon, hogy kanadai szomszédaikat sértik akiknek nagyszüleit esetleg éppen Horthy egykori katonái gyilkoltak meg.

Ezért javasoltam Fecső úrnak, hogy távolitsa el a táblát, mert szégyenletes az.  Már az is meghökkentő, hogy az újonnan épített Magyar Ház falára kerülhetett.

Választ eddig még nem kaptam.

Lázár György

146 hozzászólás

  • Ki emlékszik még a régi szép időkre, amikor a torontói magyar házban csendőr kiállítást rendeztek? Nincs itt semmi új. Régi szép hagyományokat folytatnak a torontói magyarok. Akinek esze van, az távol marad az egész magyar bandától!

  • Göllner András

    Nagyon helyes, hogy Lázár György erre rákérdezett – bár többen rákérdeznének arra, hogy hogyan játszhattak volt nyilas tisztek, mint Vitéz Detre Gyula, vezető szerepet a kanadai magyar közösségekben évtizedeken át. Erről jó magam is írtam ezeken az oldalakon, de érdemi választ sehonnan sem kaptam. Sőt – a válasz e kérdésre kiközösítéssel jár, nem beszélve a szokásos gyalázásokkal (bal liberális hazaáruló, Gyurcsány bérenc, zsidó, magyar gyűlölő, stb, stb.) Szálasi nyilas tisztjei az utolsó csepp magyar vérig védték Hitlert, a Nácizmust, majd itt Kanadába folytatták hazug munkájukat, még ma is hazugságokkal tömik az emberek fejét.

  • En hirdetem a leheto leghangosabban, hogy a haboruk az emberiseg legkegyetlenebb es megbocsajthatalanabb bunei.

    De szelszoseges reszrehajlas az hogy vadolni es bunosnek nyilvanitani nem a haboruk okozoit es vezereit, hanem azokat a szerencsetlen fiatal fiukat akiket az „Isten”, a „haza”, a „szabadsag”, stb. stb. elvei alatt a halal-buntetes kenyszervel hajtottak a halalba mint a marhat a vagohidra.

    Legyen legalabb elismereseuk mind azon milliok es milliok akiket a kegyetlen uralkodoik kuldtek zomevel a halalba.

    Tegyek a vadat oda ahova a vadak valoban tartoznanak !!!

    A tomeges kegyetlensegek aldozatait vadolni gyalazat !

  • Dienes Erzsébet

    „Javasolom, ha legközelebb ott jár menjen ki a Solymári Katonai Temetőbe mert ott vannak eltemetve azok a kanadaiak akik a fasizmus ellen küzdve, a távoli Magyarországon veszítették életüket.”
    ——————————–

    OK! A kanadai katonák Solymáron vesztették életüket. De MI KERESNIVALÓJUK VOLT SOLYMÁRON? És velük ellentétben, hány magyar katona harcolt Kanadában a kanadaiak ellen???

    Ja! A fasizmus! Nem a védekező ember hős tehát, hanem mindig csak az ideológia.

    Mert ugyan, mi más ellen védekeztek volna Kanada és az USA hősei Solymáron?

  • Nem tudtam,hogy Kanadába is befolyt a szennycsatorna.
    Így aztán megértem,hogy a szakály féle”történelem tudósok”még mindig nem döglöttek éhen.

  • Ezzel a megközelítéssel, ahogyan teszi a cikkíró, ugyanott vagyunk, mint voltunk Rákosi idejében. Kollektíven bűnös a „Horthy hadsereg”. Ilyen nevű hadsereg nem volt, ahogyan ma sincs Orbán hadsereg.

    Egy bekezdést ugyan szán ennek a kollektív bűnösségnek a tompítására, nagybátyja bevonultatása és halála fölemlegetésével.

    Lehet lovagolni a szavakon, hogy a Don-kanyarban elpusztult és fogságba esett katonák és munkaszolgálatosok(!) hősök voltak, vagy áldozatok, de szerintem a történelmi tények ismeretében el kellene fogadni mindkét jelző használatát.

    A lényeg úgyis majd a megemlékezések tartalmával derül ki, hogy a megemlékező táblánál kik és milyen beszédeket mondanak.

  • hol van ilyenkor Figyelő és a Budija?
    Ők már éltek az első világháború idején is.Szóljanak már egy pár érthetetlenül értelmes szót.
    A Bendegúzzal nincs probléma.Semmi ész vagy értés,fogalmazás és helyesírás a régi.Próbáltam elolvasni,de minek?

  • D.N.S.
    Milyen ártatlan kérdések?Mikor és milyen kőbölcsőben ringattak? Mit akarsz beszopatni?Ezen az oldalon nincsenek újszülöttek.
    A kanadaiak,amerikaiak,ausztrálok,szovjetek és sok ország partizánjai is együtt harcoltak a német,magyar és egyéb nácik ellen.Csupán azért,hogy megmentsék a világot a szennycsatorna uralmától.Az,hogy nem lehetett totálisan kiiktatni és sikeresen Kanadába,Amerikába,Argentínába stb.hazudhatták magukat az nem a felszabadítók bűne és elég sok ott maradt a horthy-jányi féle szent hazában.Az már Rákosiék bűne volt,hogy az ÁVO-ban folytathatták tömeggyilkos szakmájukat.Elég baj az,hogy kötél helyett még a demokratikus országok is befogadták őket.

  • MIÉRT KELLETT MÁR MEGINT SZÁNDÉKOSAN EGY OLYAN VITÁT KIVÁLTANI AMIVEL LEHET ODA-VISSZA JOGOSAN ÉS EGYENRANGÚAN OLYAN ABNORMÁLIS ACSARKODÁST KIVÁLTANI AMIVEL ODA-VISSZA LEHET JOGOSAN RASSZISTÁZNI, GENOCIDIUMOKAT FELHÁNYTORGATNI, A SEMMIVEL SEM ÁRTATLANABB ELLEN SZÁNDÉKOSAN USZÍTANI??? DE A LEGESLEGSZEBB AZ AZ EGÉSZBEN, HOGY MÁR MEGINT EGY OLYAN LÉNY HAJTJA VÉGRE AZ ÖNMERÉNYLETET AKI MEGFUTAMODVA CSERBENHAGYTA „ÉDES” HAZÁJÁT!!!

  • A legnagyobb sajnálattal jelentem, hogy a torontoi Magyar Ház régen elveszett a humanizmus számára, ugyanúgy, ahogy a torontoi magyarok legtöbbje is. Vagy tizenöt éven át, hol belül, hol kívülről harcoltam a Ház tisztességéért és megmaradásáért teljesen hiába. Igaz, hogy annak idején ennyire messze nem is próbáltak elmenni.
    De ne hibáztassuk csak őket, bár nem volt túl nehéz őket elcsábítani, hiszen mindig voltak igazi nácik, nyilasok és horthysta katonák is a tagság soraiban, de voltak tisztességes emberek is szépszámban, akikkel élvezet volt ülni és beszélgetni.
    Mára azonban, különösen amióta az erdélyiek nyertek nagyobb befolyást a vezetésben, a hazai áldatlan viszonyok egyre nagyobb erővel veszik át a Házban az uralkodást.
    Elöször, amikor a vezetőség, Vasky, meg Bede-Fazekas, (a barátaim!) kezdték a Fidesz nótát fújni, ha megdöbbentem is, kénytelenül leírtam őket és elveim fenntartása mellett folytattam a harcot. És volt olyan, mint egykori kirúgóm, Török László, aki mellém állt, segített és kitartott a tisztesség mellett.
    De amikor már az egykori legmegbízhatóbb, látszólag legtisztességesebb is, mint Maros Zoltán, a gyenge jellemű tévés is eladta magát, és a Ház maga, noha sikerült anyagi biztonságba juttatni, mégis eléfogadott pénzt a magyar kormánytól, a saját alapszabályával dacolva, amióta ide fajult a helyzet, azóta a Magyar Ház többé nem számít semmit, legkevésbé mint kulturális intézmény.
    Habár nagyon drukkoltam az új ház sikeréért, alig vártam, hogy elmehessek megnézni, de amikor megtudtam, hogy Orbántól hatszázezer dollár szükségtelen adományt fogadtak el, akkor úgy döntöttem, hogy ez a ház nem az a ház amit én látni akarok. Egyenek csak, faljanak egymás között nélkülem. Ez nem nekem való társaság. És talán éppen ez válasz a Lázár György cikkére. Az a tábla nagyon is helyén van ebben a Házban, pontosan oda való és a Háznak is pontosan erre a táblára van szüksége, ha egyszer annyira romlottak voltak, hogy azt a Szakály Sándort nem csak beengedték, de még meg is ünnepelték a Házban. Ők mind összetartoznak és remekül megérdemlik egymást, de nem hiszem, hogy tisztességes magyarnak dolga volna velük.

  • DIENES ERZSEBET soraira;

    Harcoltak a vilaghodito szelszoseges hadak ellen.

    Talan maga nem emlekszik a cel volt;
    Ma Germany, holnap a vi;lag !

  • GYURIO10 altalanos magatartasara es egyenisegere amit soraival elvez bizonyitani;

    Csokolja magat a homlokan es nyeljen egy igen nagyot !

  • Hősökről emlékezik Martsa Sándor ezredes, a 47. gyalogezred parancsnoka:

    „Az ezredhez tartozott két »sárga karszalagos« úgynevezett »munkaszolgálatos« század. A hídfőtámadáshoz ezekből igénybe kellett vennünk különböző kisegítő munkák elvégzésére kb. száz főt, természetesen fegyvert nem kaptak, nem kaphattak! De nem is a harc volt a feladatuk! Amikor a közelharc már a hídfő belsejében, »magjában« folyt, sárga karszalag ide, sárga karszalag oda, orosz géppisztoly, orosz puska volt a kezeikben és végigharcolták a harcot engedély nélkül… Többen elestek közülük, így egy okleveles vegyészmérnök is. Halottaikat 1942. december 31-én a 34/I. zászlóalj hősi temetőjében földeltük el Kosztyenkiben, a honvédek sírjai mellé”

  • Bende miféleség,
    te hülyébb vagy a sok-évi átlagnál.

  • „” Nem ismerem Fecső urat, soha nem találkoztunk, én nem is Kanadában élek. Fecső úr Erdélyből származik és úgy tűnik hogy csupán néhány éve él Kanadában.
    Azért írtam neki, mert a vadonatúj Magyar Házban elhelyeztek egy emléktáblát a “Két Világháború Hőseinek” „”

    Nemtom Torontoban hogyan mentek a dolgok a Magyar Hazban, de errefele az 56-os komcsi ugynokok szalltak meg azt es elmartak minden normalis magyart onnan.
    Nalatok sikerult vegre kirobbantani a komcsikat a Magyar Hazbol?

    Hozzatennem, hogy 31 eve voltam utoljara a Magyar Hazban es ha nem is a legkivalobb egeszseggel, de eddig meg tuleltem ezt a csapast.

  • Van aki átélte a fasizmust, kommunizmust stb. Nem sokan vagyunk már, de mindenre emlékezünk! én soha nem voltam a torontói magyar házban, de nem is érdekel.
    Minden magyar csoportulásoknál vannak mindenféle magyarok. Vannak, volt nyilasok, komcsik, talán még zsidók is.
    De mindegyik magyarnak tartja magát! Az emigrációban valóban összekeveredett sok történelmi évtízed túlélői. A magyar származású nyilaok megvoltak vezetve, és már valóban kevés van belőlük. Komcsi hívő annál több van.
    Családom és én sem voltunk egyik sem. Engem a komcsi rendszer meghurcolt, életemet megváltoztatta. Természetes, hogy soha nem leszek a híve,.
    Nekem elegem volt a magyar politikai harcokból, vitákból! Békés öregségre vágyom!

  • Az első világháborúban nem éltem, Gyuri, 100 év felett kéne lennem ahhoz.
    Apám harcolt abban, mint hadnagy!
    A második v.háborúról már írtam.

  • A Tábláról.
    Bizony hősök voltak azok akik életüket adták, a különböző háborúkban, akiket az akkori kormányok besoroztak.
    Volt ugyan néhány aki megtagadta a szolgálatot, azokat főbelőtték. DE ez a gyakorlat minden országban így működött !

  • aug.31. 11:09 d.e.
    A háborukban elesett katonák „hivatalból” hősök. Ezt normális emberek nem vitatják. Ez áll mindkét félre, minden oldalra. Még azok a Solymáron eltemetett „angolszászok” is érdemesültek e címre, akik rágógumit rágva nyomkodták hanyagul a gyilkos bombákat kioldó gombokat liberátoraikon, Budapestre, – vagy szórták le a robbanó gyerekjátékokat dél Zalában. Tragikus családi történetek is vannak…
    Apropó, Lázár ur volt egyáltalában katona?

  • Göllner András
    2017 augusztus 31
    10:10 de.

    Nem vagyok barártja az emlitett illetőnek, de mivel jóval 90 év feletti már, nincs sok értelme írni, beszélni róla. Ma már NE?M vezetője a montreali közösségnek, így valami mást, vagy valakit, szúrjon ki a dorongolásra!
    Talán a gyűlölködést más írányba kéne már forditani.

  • Dienes Erzsébet
    2017 augusztus 31
    11:09 de
    Elnézést de amiről írt, az a világháborúban történt! Tehát Budapestet bombázták kanadai vagy angol gépek, de ők is parancsra mentek bombázni.
    Ha Horthy nem űzent volna háborút akkor nem jöttek volna minket bombázni, ez logikus!?

  • Klárika,
    végre az utolsó mondatoddal visszatértél(egyenlőre)a való -világba.Maradj Velünk!

  • Bizony gyomorforgató LGY írása, és bizony ez már a „same old story”… Kerekes úr elég pontosan és konkrétan kibetűzte és alátámasztotta ezeket, amivel teljesen egyetértek.
    Ezzel a táblával és ami körülötte van, csak a múlt szennyét használják tovább, újraélesztik és további történelmi bűnöket követnek el. Néha eltűnődik az ember, hogy kinek és milyen érdeke is ez? De aztán marad egy választása: apátia vagy depresszió…

  • Az elmebeteg, náci romantikába belegabalyodott Magyarország, elhitette saját magával hogy a “szittya förgeteg” majd felszámolja ezt “a bolsevista hordát”, a hungarista náci cseléd Bárdossy miniszterelnök 1941 júniusába hadat üzent a Szovjetuniónak ! – HALLÓ ! ! ! – egy postabélyegnagyságú ország hadat üzent egy lepedő nagyságúnak !! ??
    HALLÓ ! ! ! – ezt követően – és dacára annak, hogy tudatában volt Churchill elhatározásával, hogy “nekem csak egyetlen célom van, hogy elpusztítsam Hitlert…….“, ráadásul 1941 december 12-én hadat üzent az Egyesült Államoknak is !

    Te bunkó Fecső, nem gondolod, hogy ez a két “HŐSTETT” is megérdemelne egy emléktáblát ?!

  • A háborúk katonái – akár győztesek, akár vesztesek: áldozatok.
    Azok a hősök, akik az erőszak,a fegyverek ellen emelik fel a szavukat, gyakran áldozva életüket is.
    Ismertem Tobak Tibi bácsit,aki a Pumák században szolgált. Ő engem ugyan „kriptokommunistának” tartott, de sokszor beszélgettünk.
    A Puma repülőszázad vadászgépekből állt: mintegy 40 darab,főként Bf jelű, Messersmith által tervezett és a bajor gyárban (innen a Bf megjelölés) gyártott gépekből. Nem is értettem, hogy Tibi bácsi, aki 190 körüli magas, nagydarab ember volt, hogy fért be ezekbe a gépekbe. Hiszen még a modernebb MiG-ekbe is nehezen lehetett beülni 100-as csípőméret felett.
    De a lényeg: a század ’44 májusa és novembere közötti történetében ugyan aratott légigyőzelmeket, de sok vizet nem zavart a százas nagyságrendben támadó angol-amerikai-kanadai,később orosz gépek ellen. A németek inkább csak arra használták őket, hogy megzavarják a kötelékeket, így ők már könnyebben vették föl a harcot. Magyarán mondva: ágyútölteléknek kellettek.
    Sokat vitatkoztunk, hogy akkor ő és társai áldozatok-e vagy hősök. Ő persze arra hivatkozott, hogy a hazát védték, de arra nem volt válasza, hogy ’41-ben minek kellett az egész világnak hadat üzenni.

  • To whom….
    „Márványtábla a Magyar Ház falán” c. borzalomhoz:
    A „hős” fogalmát valóban nehéz megemészteni olyan esetekben, mint ami pl. az 1945. februári drezdai volt. A angolszászok (köztük kanadaiak is…) egy éjszaka 80 ezer aggastyánt meg gyermeket égetettek el az akkori „napalmmal”. ( Az is igaz, hogy akkor csak két tucat hős keletkezett, mert két bombázó meg egy saját vadászgép összeütközött…)

  • Kedves vitázók !

    El kell azon a mellékzöngén is gondolkodni, hogy 1945-ben, az utolsó felvonásban, – az „Erőltetett menettel” egy időben – minden náci és az azokkal szövetséges . h ő s . csakis nyugat felé menetelt, hogy az amerikai és kanadai „egyeztető” bizottságok előtt >tisztázhassa< ártatlan múltját, de ne a szovjetek előtt… A szovjet-magyar front előtt, ill elől
    menekülők is a mármár éppen legyőzött Németország felé igyekeztek, hogy még idejében érjék el a wasshingtoni gyorsot…

    Rengeteg gyilkos nyert így ezúton meg nem érdemelt nyugalmat a maga és a családja számára is, bár igaz, hogy viszont azok az úgymond "igazolók" személyesen, az életükben csak ott és akkor először találkoztak élő fasisztákkal, nácikkal és helyi kollaboránsokkal, hogy is ismerhették volna fel az ilyeneket ? Persze ezt az óriási lehetőséget az ártatlan és báránybőrbe bújt farkasok még időben ismerték fel…

    Viszont mégis jellemző képsor a korabeli amerikai és kanadai háborús filmhíradókban a nyugat felé menekülő pl. [akkorra már fegyvertelen, rang és rendjelek nélküli ] waffen-SS-ekkel megrakott német teherautó, amint az MP-katona készséggel útbaigazítja az ez iránt "érdeklődő" szintén német sofőrt, hogy merre van az Igazoló Bizottság…

    Az sem volt semmi, hogy a szintén meggyőződéses náci – SS tag – Werner von Braunt és kétezer ugyancsak náci tudóstársát külön erre a célra alakított USA katonai alakulat családostól (milyen emberséges, ugye) kutatta föl, illetve mentette ki a felszabadítás zűrzavaros körülményei közül, a demokratikus Amerika hasznára…

    Érdekes epizód a nácivadász Wiesenthal visszaemlékezéseiben is, amikor az amerikaiak kihallgatták, ő a kihallgatójának hiába magyarázza, hogy a nácik miként, milyen módszerekkel mimikriznek, hogyan álcázzák magukat, folyamatosan és szervezetten kik és hogyan mentik ki őket, a nyomozó tiszt feltehetően megunván a nem is bonyolult összefüggések hallgatását, laza legyintéssel azzal vágja el a beszélgetésük fonalát, hogy
    "Tudom! Ami nálunk a maffia, az maguknál a nácit jelenti …"

    Sajnos ennek a "lezser, laza felfogásnak" köszönhető a Hitler-kedvenc – Mussolini-mentő, és Horthy-fiú elrabló – hírhedt kommandó parancsnok Otto Skorzeny kimenekítése is Európából, majd visszacsempészése a NSZK-ba, ahol nyolcvan-akárhány évesen "ágyban, párnák közt" lehelhette ki azt a . h ő s . lelkét.

    Végül pedig, de nem utolsó sorban, szintén ebbe az alattomosan lopakodó, nácimentő kategóriába sorolható az az ugyancsak . h ő s . szegedi gettó parancsnok, Finta csendőrszázados esete is, aki évtizedeken át a . k a n a d a i . m a g y a r . e m i g r á c i ó . igen megbecsült Imre bácsija volt, s akit a rendszerváltást követő "első szabad és polgári" Antall kormány kanadai konzulja a 80. szülinapján még szívélyesen fel is köszöntött…

    🙁

  • Többször írtam, hogy egyik rokonunkat, aki tizenhárom éves volt, a tanyaudvaron lőtték le az amerikai katonák.

    Ugyanis sokszor lőttek az ország fölött áthaladó gépek mezei munkásokra ás állatcsordákra! Sajnos nem terjedt elég gyorsan a tapasztalat, hogy a vadászgépek megjelenése esetén nem szabad a tehenek alá elbújni, mert célponttá válhat az ember. Gyerekek is szántottak akkoriban. Nagyszüleimnek négy hónappal hamarabb végetért az iskola 1945-ben, áprilisban.

    A magyar katonákhoz annyit, hogy a Horthy-kormányzat célja volt minél kisebb veszteséggel kilépni a háborúból. Értsd: minél kevesebb katonát kiküldeni a frontra! Az első világháborúban ilyen korlátozás nem volt, a Monarchia közös hadseregével nem rendelkezett a magyar vezetés.
    Egyébként itthon számtalan katonai emlékmű van az elesettek névsorával.

  • Figyelő
    2017 augusztus 31
    4:43 du.

    A hadüzenet ebben semmi szerepet nem játszott.

    Az 1944. márciusi német megszállás UTÁN kezdték bombázni Magyarországot.

  • A cikk leragad a 2. vháborúnál, de azért említsük meg, hogy 100 éves évfordulója van az 1. vháborúnak. Emlékművek Magyarországon.

    http://nagyhaboru.blog.hu/2015/05/27/i_vilaghaborus_emlekmutipusok_a_lovas_emlekmuvek

  • málnaszőr
    2017 szeptember 1
    7:23 de.

    „1945-ben, az utolsó felvonásban, – az “Erőltetett menettel” egy időben – minden náci és az azokkal szövetséges . h ő s . csakis nyugat felé menetelt,”

    Ez így nem teljesen igaz. Ugyanis Hitler felperzselt földet kívánt hagyni a szövetségeseknek, akik viszont kijelentették, hogy csak a feltétel nélküli megadást fogadják el.

    Ezen okok miatt 1943 után, mikor már nyilvánvalóvá kezdett válni a német vereség, sokan folytatták az elkeseredett harcot a nácik mellett! Erre példa a magyar tisztikar szélsőjobbos része (volt, aki hitt a német győzelemben). Viszont Horthy és a konzervatív kör (nem azonos a kormánypárttal), ki akartak lépni a háborúból onnan kezdve, és a balkáni partraszállást segíteni, ami sajnos elmaradt.

  • Akit érdekel az amerikai „hősök” tevékenysége Magyarország felett, annak javaslom a Frantic Joe hadművelet címszót.

    http://mult-kor.hu/20140625_marhacsordakat_is_bombaztak_a_szovetsegesek_magyarorszagon?print=1

  • Dienes Erzsébet
    2017 augusztus 31
    11:09 de.

    „mi más ellen védekeztek volna Kanada és az USA hősei Solymáron?”

    Mondjuk, ha itt nem zavar senkit a kanadai sírja, akkor nem hiszem,, hogy Kanadában bárkit érdekelne a Magyar Ház fala.

    A szovjet katonai temetők olyan tisztán vannak tartva, mintha porszívóval mentek volna végig rajtuk. Időnként megkoszorúzza őket Orbán Viktor, és azt is bölcsen elviseli a nép.

    Konkrétan nem is a fasizmus ellen harcoltak az amcsik, elég megnézni a spanyol fasizmus történetét. Vagy ott vannak a görög „ezredesek”, ott a kommunista hatalomátvételt akadályozták meg a katonai diktatúrával a hidegháború idején. Konkrétan a nácizmus és a németek ellen harcoltak. Állítólag még a haláltáborokról se tudtak 1944. júliusig a szövetségesek!!

  • TALALOM kerdesere hozzaszollasnak utolso mondatban kerdezte hogy miert kellett 1941-ben hadat uzenni.

    Persze a tortenelmi adatok azt tisztan mutatjak,ha elfogadna azokat.

    Mert a Nemet-Japan-Olasz hadiszovetsege tervei alapjan 1941 December 7-en Japan kezdte a haborut Perl Harbor tamadasaval. Nemet-Olasz sot Magyarorszag is azzal reszesse valt a habiruban.

    A szovetsegeseik hasonloan hadat uzentek.
    Magyarorszag eseten mert 1940-ben magayrorszag cstalosava valt a Nemet birodalomnak.

    Ezt mar megvitatuk reszletesen honapokkal elobb.
    Horthy vetke volt hogy NEM tartotta anemzetet semlegesnek. De arra valszok csak ragalmak es szidakozasok voltak a kedves hozzaszolloktol.

    Hasonloan ma a nemzet csatlossa egy nemzetkozi hadi-szovetsegnek.A NATO-nak.
    Ha kim Jon Un pl. tadamna ICBM-ekkel pl. Guam-ot, amit ismetelten fenyeget tenni, akkor maguk is rogton haboruban lesznek. Akarjak-e azt vagy nem !!!

  • HAZAI LAMPA allitotta soraioban hogy egyik 15 eves rokonat az amerikai katonak lottek le.

    Hol volt 15 eves rokona es mi korulmenyek kozott tortent az az allitolagos le loves ?

    Nehany napja allitotta hogy az „Operation Frantic Joe” eseten a szovetseges legierok valaki gyereket a tehen alatt kergettek.

    Az Operation adatait kozolve, sot a fenykepeket is azzal tisztan mutatta hogy az Operation 500 bombazobol allo kotelek volt ,30,000 lab magassagban.
    Lathato hogy a fold alattuk csak mint egy terkep latszo.
    Lathatalanok a tehenek meg gyerekek.

    Tehat a mga allitasa teljes keptelensegnek tunt amikor azt eloszor adta.

    Most a masodik allitasa eseten kerem adja az adatokat, hogy hol volt 15 eves rokona, es hol volt az az allitolagos amerikai katona mi korulmenyek kozott tortenhetet volna az allitasa.
    Amerikai csapatok, semmi oly katonak soha nem voltak magyarorszagon az allitott ido alatt.

  • HAZAI LAMPA soraira;

    Talan a nyar melege befolyasolja emlekezeteit?!

    Irta hogy a US (amcsik) nem a nacizmus ellen harcoltak.

    hat mi a feneert szaltak partra Normandiaban 1944 Junius 6-an a Rommel altal erositett „Atlantic Fal” ostromlasaval.

    Ha nem is lett volna katona, de lathatott filmeket, s felmerheti hogy mit jelen a tenger vizebol katonaknak bayonettel a szarazfoldon levo beton bunkerok es boforcok ,s gepuskak ellen tamdni.
    Ezrek es ezrek haltak meg meg vizben, mielott kozelithettek volna a tenger homok szeleit.

    haboru az pokol es halal meg a szarazfoldon is, ahol beasva van valami vedelme. De a nyilt tengeren beton-bunkerokban levo nagykaliberu lovegek ellen az teljes ongyilkossag.
    Mit gondol miert tettek mind azt amerikai, angol, lengyel es kanadai csapatok a D-day napjan ???

    Nem is emlotve hogy a Pacifikon minden hadmuvelet ugyan az volt. Szigeterol szigetre megismetelni 4 even at?!

    Emlekszem az Iwo Jima ,majd Guam ostromara. Az akkori magyar napilapok es a radio hireiben ismtelegettek hogy az teljesen keptelenseg lenne. De tortent sikeresen !

  • HAZAI LAMPA soraira;

    Csodallom,hogy a fenebe kerult az „amcsik” es a II.V.H.
    esetebe a Spanyol polgar haboruba ???

    A Spanyol polgar haboru az 1936-ban volt.
    Hitler segitette Franco cspatait.
    Sztalin szervezte a vorosek segitseget u.n.Nmezetkzi Brigadok kuldesevel.
    Igen, a CPUSA (Communista Part of the USA)is kuldott onkenteseket harcolni a Falangi-zok (Franco Nationalistaik) ellen. De az NEM a US kormany, hanem kommunista egyenek szabadon utazhattak jogosan.

    Hogy a feneben kepes osszekavarni mind azt?!

  • Bendeguz79
    2017 szeptember 1
    9:48 de.

    Telefonszámom ne adjam meg?

    Repülőgépről lőtték le a rokonunkat, ahogy már régebben írtam. Állt a tanyaudvaron a ház falánál, és figyelte az amerikai repülőgépeket.

  • Bendeguz79
    2017 szeptember 1
    10:03 de.

    „Irta hogy a US (amcsik) nem a nacizmus ellen harcoltak.”

    Nácizmus és fasizmus nem ugyanaz. Én azt írtam, hogy az amcsik a nácik és németek ellen harcoltak.

  • Jó magyar szokás szerint a téma túl van tolva. Készült egy – a világháborúkban elesett magyar katonák emlékezetére – márványtábla, ami önmagában csak az emlékezést jelenti.

    Minden más az előtte elhangzott emlékbeszédekből derül ki. Az emléktábla évszámaiból látható, hogy a legutóbbi világháborúban való részvétel kezdetének éve a Szovjetunió német hadsereg általi megtámadás éve.

    Minden hitet együttvéve, a katonák – álljanak bármelyik oldalon is – áldozatok, a politika áldozatai. Szerencsétlen időben születtek és váltak hadrafoghatóvá.

  • talalom
    2017 szeptember 1
    3:50 de.

    „a hazát védték, de arra nem volt válasza, hogy ’41-ben minek kellett az egész világnak hadat üzenni.”
    És neked van-e válaszod arra, hogy minek kellett belépni a Varsói Szerződésbe meg a KGST-be?

    Az 1. világháborúba minek kellett menni? Mert a politikusok és gyárosok úgy gondolták, hogy a háborús költekezés felpörgeti az ipart, és segít megtartani a területi hódításokat. Azt senki nem gondolta, hogy világméretű mészárlás lesz belőle.

    A 2. vháború alatt sok tanulságot levontak az elsőből, csak pont azt nem, hogyan kell a háborút elkerülni. Több ország fegyverkezett (Németo., Franciao.), az oroszok iparosításba kezdtek, pont mint az első vháború előtt.

  • Ugyan lámpa,
    azt hiszem kis agymosáoson mentél át!
    Az angolszászok harcoltak a németek ellen és az ő segítségűkre lépett be USA a háború Japán német szövetséges volt és amit végeytek a az amerikai hajókkal Hawainál az vérengzés volt
    valóban. Talán emlékszel még a sokszor filmesitett nagy találkozásról, Sztálin, Rooswelt és Hitler között,.
    A németek Londont is bombázták akkoriban és Churchill segítséget kért az Államoktól.

  • A fasisztáknak az olasz, azaz Mussulini volt a feje, a náciknak Hitler. Mindkettő világhatalomról álmodott. DE a náci az német eredet, a fasiszta meg olasz. A mai magyar szereti összekeverni a kettőt és egynek képzeli.
    A fasizmus megbukott, mikor Muszulinit fejjel lefelé felakasztották az olasz antifasiszták.

  • Bocsi, elírtam!
    Nem Sztálin, Rooswelt és Hitler találkozott,
    hanem Churchill Sztálin és Rooswelt!

  • Itt van egy adatbázis a hazai emlékművekről. Még izraelita temető is van köztük, ahol az 1. világháborús hősöknek állítanak emléket!
    Őket is beperli Lázár úr?

    Szerintem a t. szerző nagybátyja azt helyeselné, hogy nem felejtik el az ő esetüket. Az ellen tiltakozna, hogy emléktábla „művészek”, emigránsok meg tájékozatlan cikkírócskák az ő hátán akarjanak 5 perc hírnevet nyerni …

    http://www.agt.bme.hu/varga/foto/vh1/vh1.html

  • Érdekességek.

    Brit katonai temető Solymáron, ahol a brit nemzetközösség Magyarországon elesett pilótái nyugszanak.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Brit_katonai_temet%C5%91_(Solym%C3%A1r)

    Kereki emlékmű a repülősöknek. 800 bombázó amerikai géppel huszonnyolc (28 db) magyar gép szállt szembe a Balaton felett. Ennyit a SZÖRNYŰ magyar haderőről.
    http://www.kereki.hu/toertenet/hsi-emlekm-toertenete

    Amerikai katonai temető nincs sehol, mert az amcsi hadsereg elhunytjait hazaszállítják állítólag.
    http://mult-kor.hu/cikk.php?id=25549

  • Göllner András

    Nem azzal a gond, hogy az eszméletlen háborukba erőszakolt és elesett katonákat sirítja ez a nép, hanem azzal, hogy még ma is, a mészárlások után is, azokat élteti – akár a torontói Magyar Ház sátrában – akik a szerencsétleneket a vesztükbe vezényelték.

    Nem tanulunk a történelmünkből. Ma Orbánt ajnározzák a torontói Magyar Házban, a Figyelő budoárjába, a Montreáli Nagy Bizottság berkeiben, Ábrahám Tibor, Bede Fazekas és a többi Fidesznyik által vetzetett közösségi helyeken. Onnan ki vannak közösítve mind azok, akik nem hajlandók visszaállítani az órájukat arra az időre, amikor a zsidókat, a másként gondolkodókat marhavagonokba zárva vitték a vágóhídra.

    A Magyar Ház táblájával, a házat vezető „Fideszes pénz-mosókkal” és több itt randalírozó pelenkással, az a gond, hogy egy olyan kor szellemisége előtt tisztelegnek, egy olyan kor visszaállítóinak tapsolnak, nyalnak, melynek nincs már helye a civilizált társadalmak soraiban. Magyarország, Orbánéknak köszönhetően egy közveszélyes Mafia-Állammá vált. A „Virus-Hungaricus”, többek közt a volt nyilas tiszteknek köszönhetően fertőzte meg a magyar diaszpóra szervezeteket. Ma Lengyelországba terjed, s ki tudja hol fog megállni. Ez volt a jelentősége az EU Parlament döntésének Május 17-én.

    A kérdés, meddig fogja tűrni Európa hogy saját adófizetői pénzét fosztogatva élősködjön ez a rezsím az Únióban ? Kérdés, még hány évig fog töketlenkedni a magyar demokratikus ellenzék ? Mikor fog ez a nép végre észhez térni, nemet mondani a szeretet látszatát keltő átverőknek ?

  • Göllner András, „Nem tanulunk a történelmünkből.” – mert nem ismerjük.

    Nem ismerjük, mert mindig az államhatalmi elvárásoknak megfelelően mutatták és tanították. Ma is ez a gyakorlat.

    Például nem széles körben publikált hír:

    „2017. szeptember 4-én, hétfőn délután 18 órától ritka esemény lesz a Szabadság-téren: nyílt vitában „ütközik meg” egymással két vezető magyar történész, Szakály Sándor, a kormány által alapított Veritas Történetkutató Intézet igazgatója és Rainer M. János, a kormány által megszüntetett 56-os Intézet volt igazgatója.

    Szabad-e politikai célokra felhasználni a történettudományt és kisajátítani a nemzeti emlékezetet? – erről beszélgetnek majd a „Német megszállás áldozatainak” emlékműve tövében, az Eleven Emlékmű csoport Torlódó múlt című őszi sorozatának nyitó eseményeként.”

    Kíváncsi leszek, hétfőn este, vagy másnap, erről hol jelennek meg tudósítások.

  • Drizari
    2017 szeptember 1
    11:06 de.

    A lényeg az amit írtál, a többi csak felhívás acsarkodásra!

  • Drizari
    2017 szeptember 1
    2:19 du.

    „Kíváncsi leszek, hétfőn este, vagy másnap, erről hol jelennek meg tudósítások.”

    Biztosra nem fogadok, pedig nem vagyok úriember!

  • Magyarország, Orbánéknak köszönhetően egy közveszélyes Mafia-Állammá vált :
    ANDRÁS ! Akkor ezzel igazoltad,hogy Soros embere vagy?
    Szinte szó szerint azt mondod amit ő mondott az Unió-ban–ahol egyébként semmi keresni valója.
    Minden ami nem a ti hatalmatok,nem a ti forradalmáraitok ülnek a hatalomban akkor az mind náci,fasiszta,meg diktatúra, meg egyéb ,egyéb.
    Milyen jó nektek,hogy ti színtiszta „demokraták” vagytok.Ennek a szónak egyébként ma elhomályosító feladata van,hogy ne lássák az emberek,hogy tulajdonképpen kik is azok akik annak vallják magukat ez a szó mindent lefed.
    Csak leugrottam a „pinyóba” ( vagy mit is szoktál írni? ) üdvözletével.

  • Göllner András
    2017 szeptember 1
    12:44 du.

    „azokat élteti – akár a torontói Magyar Ház sátrában – akik a szerencsétleneket a vesztükbe vezényelték.”

    Ez az, ami engem anyaországi olvasót nagyon érdekelne. Ugyanis a „tudósításból” csak az az apró részlet maradt ki, hogy állítólagos szörnyű beszédeket tartottak. Ha egyáltalán megtörtént.

    Eddig mindössze azt sikerült bizonyítani, hogy emléktáblát avattak. Mi volt a szörnyű bűn, Lagzi Lajcsira táncoltak a csípő protézises horthysta nyugdíjasok? Vagy valami hasonló szörnyűség?

  • Figyelő
    2017 szeptember 1
    11:46 de.

    Én ugyanazt írtam, amit te. Hogy a nácizmus és fasizmus nem teljesen fedi egymást, de van egy közös halmaza. Voltak fasiszta diktatúrák, amik fönnmaradtak a 2. vháború után is, és együttműködtek az amerikai kormányokkal.
    Valóban elfelejtettem megemlíteni, hogy az USA harcolt Japán ellen. Sőt, akkor léptek a 2. vháborúba, mikor a hadiflottát lebombázták a japánok. De ettől még igaz, hogy a németek és a nácizmus ellen harcoltak Európában.

    Nyugodj bele, hogy nem a komcsi propagandából tájékozódom! Ellenben Lázár úr írja, hogy az angolszászok harcoltak ” a német és magyar fasiszták ellen.” Vele vitasd ezt meg, ha valami bajod van!

  • Göllner András
    2017 szeptember 1
    12:44 du.
    Minden beirásomban emlitettem, hogy nem vagyok Fidesz párti. Mivel messze élek onnan, szerintem nincs jogom egyiket sem támogatni. Mivel Maga szintén olyan messze él, magának is ezt ajánlanám.

  • hazai lámpa, ma már sem Kandadában,
    sem Európában nem élnek fasiszták vagy nácik.
    Aki itt él még Montrealban, tudomásom szerint közeledik a 100 évéhez !

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 1
    3:52 du.
    Kedves lámpa, nem tudom miből gondolod, hogy a németek a nácizmus ELLEN harcoltak Ezrópában?!
    Az a német főhadnagy Németországért halt meg, aki ezyik vezeteője volt a Buidapest ostrománál, és a házunkban elfoglta. Ő hitt a német győzelembe és Buadapestet azért védték az oroszoktól, hogy meglassitsák a frontot Berlin felé. Ausztriát is ezért szállták meg. Részben valóban időt nyertek, mert Németországra az angol és amerikai is odaért a szovjet előtt. Ezért lett Németország három felé osztva a végén.

  • Folytatom,
    Belértve Göllnernek is egy válasz.
    Sajnos, Magyarországot Horthy menesztése után a németek megszállták és a magyar katonáknak a németekkel kellett együtt harcolnia Szálasi idejében! A katonák között voltak néhányan akik még ma is élnek Torntóban, Montrealban.

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 1
    3:52 du.
    Ezt a beírást most vettem észre:
    Fogalmam sincs mire alapozod, hogy amerikaik vagy angolok együtt működtek a fasisztákkal?!
    Irjál néhány példát ezekről-.
    Amerika verte le őket végleg mindenhol.

  • HAZAI LAMPA soraiora;

    Nem , ne adja a telephon szamat !

    Csak egy ertelmes formaban irja le a tortenetet.
    Elobbikeben a tehen ala kergete az amcsi katona.
    Most meg a tanya udvaran a fal melett.

    Mint bizonyara maga is olvasta az „Operation Frantic Joe”
    adatait, bombaok mindeg legalabb a 30 ezer labas magasagban mentek. Az 10 ezer meter magassag. Alig lat tavcsovel 10 ezer meterre, hogy a fenben lenne barki is l celozni es loni oly tavolsagra?

  • HAZAI LAMPA kerdezte gogy miert tort ki a II. V.H.

    Persze mar TALALOM is kerdezte ugyan azt. S valaszoltam is a Sept.1,9;38 d.e. soraimban. Nem plvasta vagy nem emlekszik? Sot FIGYELO is adott valo felvilagositast !

    A haboruknak valoban leteznek gazdasagi okai is.
    De soha senki nem mondja; kezdjunk egy veres haborut penzt csinalni.
    A gazdasagi korulmenyek amik vezetnek arra,a modern vilagban.

    A II.V.H. eseten az volt hogy ugy a Nemet mint Japan gazdasagai piacot es nyersanayg forras lehetoseget kovetelt.
    Japan csapatok harcoltak Kinaban 1932-ota, S rem kegyetlenek voltak meg a polgari lakossasggal is.
    A US es a Szoviet segitette Kinat.

    Japan a US bol vasarolta a repulo-uzemanyagot. Amit a US visszatartott hogy Japant korlatozza. A US es Japan alkudozott azert Washingtonban.De az nem ment semmire, mert Japan nem lankadott Kinban, s a US sem.

    Japan bejelentette hogy hajlando eroszakot alkalmazni.
    Azert tamadta meg a US-t Perl Harbornal.

    Azt veltek hogy az amcsik gyavak es majd a gatyaba izelnek. De a US hadat uzent 1941 Dec.8-an.
    A tobbi onnan mar tortenelem.

    Hasonloan a Nemet iparilag rem fejlett, piacait vesztve, nyersanyag lehtosegert terjeszkedett Europaban.
    Hitler terve volt 1932-tol a hadsereg felallitasa es a vesztett teruletek visszafoglalasa.
    Az nem csak hazafiasnak tunt, hanem jovedelmezonek is.
    Persze Hitler verszemet kapott, s nem volt kepes megalni a hataraiknal.
    Hitler-Sztalin szemlyes ellensegek is voltak. A Sz.U. is cel lett. Magyarorszag a nemet csatlossa valt a Lengyelorszag megszallasa utan.
    A tobbit mar mindenki ismerhetne.

    A US es szovetsegessei harcoltak a Pacific New Kaledoniatol Tohyoig. Eszak Afrikaban, Olaszorszagban, majd partra szaltak Normandiaban.

    De mi lessz majd Kim Jon Un hatarozata ? Allandoan fenyeget atom haboruval. Guam az elso celja. Ma maguk ismet csatlosok. Ha K.J.Un kezd atom haborut az magyarnak is haboru. Gondoltak arra ??? S az nem pukaval megy majd. Lehet telejes vilagpusztitas !

  • Göllner András,

    ” Nem azzal a gond, hogy az eszméletlen háborukba erőszakolt és elesett katonákat sirítja ez a nép, hanem azzal, hogy még ma is … azokat élteti… akik a szerencsétleneket a vesztükbe vezényelték. ”

    A cikkbe betett kepen nem latom Horthy Miklos nevet, csak elesett magyar katonakrol latok valamit.

    Azonban te minden bizonnyal megnezted ezt az emlekmuvet. Mit irnak rajta Horthyrol es a tobbi akkori magyar vezetorol?

  • Figyelő
    2017 szeptember 1
    4:49 du.

    Hol írtam én ilyet, idéznéd?
    Azt írtam, hogy az USA kik/mi ellen harcolt.

    Másik kérdésed. Truman elnöknek volt a doktrínája a hidegháborúban, hogy kétféle állam létezik: a demokrata és a komcsi. Ebben nem voltak benne a fasiszta diktatúrák. Pl. Spanyolország, Görögország stb.

  • Bendeguz79
    2017 szeptember 1
    5:18 du.

    Leírtam a történetet háromszor, de a lényeg egyszer sem jutott el az agyadig.

    Bizony nem vattacukrot dobáltak az amerikai gépek Magyarország fölött, bárhogy is szeretnék ezt itt most egyes Amerika-imádók mentegetni. Az volt a céljuk a szövetségeseknek, hogy elvágják a német utánpótlást, és ezt a magyar lakosság szenvedte meg. Zavar téged, hogy megemlékezünk a magyar emberek szenvedéseiről is?

    Másik kérdésed. Nem ismerem a haditechnikát, de föltételezem, hogy a bombázókötelékekben vadászgépek is repültek. A vadászgépek közel tudnak repülni az objektumhoz.

  • Hazai Lámpa 7,40

    Kérem ne vegye el Figyelőtől [4,43] azt a ritka érdemet, hogy legalább most az egyszer fején találta a szöget, hisz’ ok és okozat összefüggésében igenis – és nem véletlenül – ott van az 1941-es Horthy-hadüzenet direkt hatása, a további harci események hosszú sorának, mint a következmények kiváltó oka. Ha még tíz évig bombáztak volna, az is ennek a diplomáciai úton deklarált „h a d i á l l a p o t” eredménye lett volna…
    Mellesleg a hivatalos USA még vissza is kérdezett, hogy biztos, hogy így gondolja…?

    Amúgy, Kanada aktív fellépését a harci cselekményekben, mint a Brit Nemzetközösség, a brit korona egyik . s é r t e t t . tagját, annak konkrét érintettsége már e hadüzenet előtt önmagában is indokolttá tette…

    .

  • 1945-ben körülbelül egymillió magyar ember volt Dél-Németországban és Ausztriában.

    Az 1. és a 3. magyar hadsereg, amelyek az 1944. őszi harcok során vonultak vissza a német hadsereggel együtt. 1945. márciusában utánuk ment a nyilas kormányzat, és a leventéket is vitték magukkal. Többségük a későbbi angol-amerikai zónában tartózkodott.
    A túlélő zsidók, közéleti személyiségek az ottani koncentrációs táborokban érték meg a háború végét.

    Aki szovjet fogságba esett, pl. Budapest ostromakor, azokat a magyar katonákat elhurcolták a SZU-ba. Hogy kilegyen a létszám, civilekkel töltötték fel a sorokat. (Sokan meghaltak, mire 1948-49-ben engedélyezték a hazatérést a szovjetek).
    A magyar lakosság is látta a főutakon vánszorgó hadifogoly meneteket. A jószívű lakosok vizet tettek ki az útra, és kenyeret sütöttek a foglyoknak. Nagymamám anyukája mindig azt mondta ilyenkor, hogy hátha az ő fiának is ad valaki kenyeret Németországban (levente volt).
    De ez nem volt veszélytelen, mert a szovjet katonák a lakosságból töltötték fel a hadifogoly létszámot, mert ott nem volt pardon. Ha nem volt ki a létszám, a szovjet katonát is megbüntették. (Állítólag amúgy is legtöbb, aki Nyugaton járt, később Gulagra került.)

    A Németországban tartózkodó amerikai sereg kb. 30 ezer magyar katonát zárt hadifogoly táborba, és őket is hazaengedték 1946-ban. A cikkben szereplő katonatiszt is hasonló módon kerülhetett Nyugatra. Ő egy kis trükkel disszidált is.
    De azért el kell mondani, hogy volt olyan horthysta tiszt, aki önként jött haza, és föl is akasztották.

  • Figyelő! 5,02

    Honnan a francból veszi, hogy „magyar katonák csak Horthy eltávolítása után harcoltak együtt a németekkel” ? Vagy csupán ez is a maga szokásos csúsztatási, ill. a blöfftechnológiájának a részét képezi, hogy az olvasó, még mielőtt a tudatába jutna a kijelentés jelentősége, már át is csúszott ennek a mondanivalóján…
    Hát, kedves hölgyem, így 76 év távlatából, hisz kegyed sokszor hivatkozik erre, még jó ha időben ráeszmél, hogy megint hülyeséget beszélt, amely viszont nem is valamiféle mellékes elem.
    A Horthy-Bárdossy féle hadvezetés a konc reményében úgy látta jónak, hogy jó lesz, azzal is kifejezni a németek iránti fegyverbaráti hűségünket, ha részt veszünk a nácik számunkra könnyű prédának ígérkező Blitzkrieg nevű Szovjetunió-beli, az első napokban látszólag fantasztikus sikerrel bíztató kalandjában. Úgy is lett. 1941. júniusában, mindössze 5 nappal a Szu. megtámadását követően Mi is bombatámadásokat hajtottunk végre szovjet területek ellen. [A kassai légi provokáció részleteit itt most szándékosan mellőztem, annyira átlátszó volt.] Ergo, magyar katonák Horthy eltávolítása előtt . j ó . h á r o m . é v v e l . k o r á b b a n , már együtt harcoltak német bajtársaikkal.
    Ezen kívül a döjfös Horthy-Bárdossy kettős és sleppje eredményes együttműködése a német-magyar fegverbarátság kiszélesítésében bedobott még a kalapba mintegy 200-ezer magyar katonát egyenesen az orosz hómezőkre, ahol rövidesen szó szerint ezeknek csak a hűlt helyük jelezte, hogy a magyar hősiesség és virtus túltesz még a germán übermensch harci szellemen is… Túltett még az I.viláháborús Doberdón is, ahol „mindössze” több-tízezres veszteségekről szólnak a krónikák, ám annyi közös mégis van benne, hogy ugyanaz a téves harci szellem jellemzi, amely a II. világégés magyar háborús szellemét, s ahol Horthynak igenis kellet hogy szerepe legyen, mint Ferencz József cs. & k. közvetlen adjutánsa, a hadvezetésben a németekkel már akkor erősen szövetséges, már akkor is rossz oldalon.
    Úgy, hogy Figyelő óriási téves, bár tudatos csúsztatásai, azaz védőbeszédei egyszerű hétköznapi ember létére semmik ahhoz képest, amennyire ez a tanult, kenderesi, kékvérű ellentengernagy még a maga és osztálya okozta korábbi károkból is képtelen volt tanulni…

    Álljon itt mementóként egy Bartók gyűjtötte katonanóta, amelyet őfőméltósága nyilván nem ismert:

    „Kimegyek a doberdói harctérre,
    Feltekintek a csillagos nagyégre.
    Csillagos ég merre van a magyar hazám ?
    Merre sirat engem az édesanyám ?

  • Kedves Figyelő! 4:49

    Megintcsak egy súlyos, szánt szándékkal a zöldfülűek félrevezetését szolgáló dezinformáció személyesen magától…

    Ugyanis azt tetszik itten írni, hogy ”
    a németek csak azért foglalták el Ausztriát is, hogy meglassítsák a frontot Berlin felé”.

    Ha nem is szándékosan, hát akkor ismét hatalmasat tetszettvolt tévedni, csupán tudatlanságból. Pedig a maga tudatlan egyszerűségében illenék kissé szerényebben, nem ilyen magadbiztosan nyilatkozgatni.
    Mert – és tudja meg – Nácinémetország azaz a Hitleráj már 1938-ban kbelezte be Ausztriát – Hitler szülőföldjét – [tehát nem ’44, vagy ’45-ben] és nem holmi praktikus katonai, mint az orosz front okozta meggondolásból, hanem egyszerűen, mert az engedékeny nyugat, hatására elszemtelenedett, ill. elbizakodott Hitlernek úgy tetszett, hogy onnan kezdve az is a jövőbeli III. Birodalom részét fogja majd képezni, és slusszpassz – akarom akarom mondani; Ansluss – ha magácska ismeri egyáltalán ezt a fogalmat. 😀 … És különben is, amikor volt szülőföldjét, tulképp a hazáját teljes egészében elnyelette, akkor még tök biztos volt abban, hogy – amikor majd nemsokára háborút indít – akkor szó sem lehetett ellenkező irányú orosz behatolásról, és pláne nem német visszavonulásról.

    Na! Figyelgető, így vált a Magyar Királyság Hegyeshalom, Sopron helységekkel, az Anschluss hatására már 1938-ban a III.Birodalom közvetlen szomszédává.

    Ezt az ominózus ausztriai diadalittas bevonulásukat még csak eztán követték Csehszlovákia, Franciaország, illetve nyugat-Európa nyers, galád lerohanásai… Lengyelországról, vagy a Szovjetunióról tehát ebben az értelemben akkor még szó sem eshetett, nemhogy az előlük való menekülésről hazafelé, Berlin célponttal… 😀
    ˙

    ˙
    Szívesen: V

  • Voronyezs 7:33 kiegészítése:

    Csehszlovákiát az 1938-as Müncheni Egyezmény „”ítélte”” oda a náciknak az angolok gyáva, lusta, és l’art pour l’art-pacifista Chamberlain miniszterelnökének áldatlan közreműködése révén. Így tehát Prága esetében a „nyers és galád lerohanást” vegyük csupán szimbolikus szóképnek…

    .

  • ˙

    Göllner András 12:44-es szavait csakis a színtiszta és szomorú igazságról szólnak.

    Köszönöm András !!!

    .

  • Göllner András

    @ Figyelő

    ” ma már sem Kandadában,
    sem Európában nem élnek fasiszták vagy nácik.”

    Mázlija van, hogy amikor ezt az eget rengető, orbitális hülyeséget ide firkálta, nem szakadt magára a menyezet, a padláson fészkelődő galambokkal együtt. Maga is egy kíváló példája annak a magyar fajta „szellemi” farvíznek amely Orbán Viktort és csirkefogóit a hatalom felszínén tartják. Ez valóban egy „csúcs” teljesítmény volt. Az unokák büszkék lehetnek magára……

  • Drizari
    2017 szeptember 1
    2:19 du.

    Azóta azt írták a facebook-on, hogy Szakály úr beteget jelentett, és helyette Ujváry Gábor lesz. 1945 utáni eseményekről lesz szó.

    Teljesen feleslegesnek tartom ezeket a vitákat, mert csak a sz.rt pofozzák egyik oldalról a másikra. A végén esetleg megállapítják, hogy a magyar emberek tehetnek mindenről, mert élvezik, hogy szolgalelkűek lehetnek. A kisemberek lesznek a hibásak, hogy miért nézték el a politikusok és értelmiségiek garázdálkodásait? Miért nem állították meg őket időben?

    Itt is volt már olyan vélemény, hogy pl. a parasztok miért nem lázadtak fel a kommunista párt ellen? Vagy miért mentek el a május. 1. fölvonulásra?
    Még az is szóba kerülhet, hogy a katolikus egyház az üldözés után miért kollaborált a kommunistákkal? Az, hogy a szocdemek meg néhány kisgazda politikus is kiszolgálták az MKP-t, szépen agyon lesz hallgatva.

  • Göllner András

    @ hazai lámpa

    „Mi volt a szörnyű bűn, Lagzi Lajcsira táncoltak a csípő protézises horthysta nyugdíjasok? Vagy valami hasonló szörnyűség?”

    Okoska, figyel, és ne csak járasd a szájad. A „szörnyű bűn”, amit te is nap mint nap elkövetsz sz ide kihelyezett fikáiddal az hogy történelem hamisítás folyik, nem csak a Magyar Házban, hanem odahaza, és az egész magyar diaszpórában, a magyar adófizetőktől elrabolt pénzeken. Ezt a történelem hamisítást meg ide lenn te és a többi ide szállingózó baromfi csak kamatoztatja.

    Az emléktábla, 6 millió ártatlan, lemészárolt zsidó testvérünk emlékét gyalázza, azoknak a tízmillióknak az emlékét, méltóságát gyalázza akik az életüket áldozták a második világháború során, hogy égve maradjon a szabadság és a demokrácia lángja Európában és a nagyvilágban. Szerinted mi lenne, ha itt, a Montreáli német házban, Auschwitz „hőseinek” emlékére emelnének egy táblát a helyi németek, a Német kormány pénzén ???? Mázlija van a magyaroknak, Orbán lefizetett helyi mafiózóinak, hogy ezt a szennyesüket még senki se teregette ki a nyilvánosság elé. Szarháziak vagytok egytől egyig, akik semmit sem éreztek ebből a gaztetteitekből. Lámpa ! Neked is inkább egy tehén alatt mint ide lenn a helyed.

  • málnaszőr
    2017 szeptember 2
    3:33 de.

    „ott van az 1941-es Horthy-hadüzenet direkt hatása,”
    Akkor mivel magyarázod, hogy 1944-ben kezdődtek a bombázások? Éppen a német megszállás után.

    „Kanada aktív fellépését a harci cselekményekben, mint a Brit Nemzetközösség, a brit korona egyik . s é r t e t t . tagját,”

    Különben meg a Kállay-kormány a Brit Birodalommal titkos fegyverszüneti tárgyalásokat folytatott 1943-tól kezdve! Ezt nevezték a Kállay-hintapolitikának! Teljesen tisztában volt a brit hadvezetés, hogy hogyan állunk mi a németekkel. Kénytelenek vagyunk velük együttműködni!
    Csak éppen Churchill nem kötötte Horthy követének az orrára, hogy eszük ágába sincs a Balkánon partraszállni, amire számított a Kállay-vezetés.

    Sőt, a külföldi és hazai zsidóság volt a legjobban betojva, nehogy fölmondjuk a németeknek a szövetséget! Ugyanis akkor rögtön megszálltak volna minket, és az összes zsidót elvitték volna. Ezek után téves, és mondhatni aljas dolog a magyarokat vagy a Horthy-féle vezetést valamiféle agyatlan utolsó csatlósoknak beállítani, mert nem voltak azok.

  • Göllner András
    2017 szeptember 2
    8:39 de.

    Magyarországon számtalan szovjet emlékmű van, pedig a felszabadítás nem tartott negyven évig … Mégis a magyar emberek úgy fogják fel, hogy az a nácik ellen harcoló szovjet katonáknak állít emléket.

    Nem ismerem a kanadai emléktábla történetét, ahhoz nem tudok hozzászólni. De amiket ír, az biztos nem igaz a hazai emlékezetpolitikára általában. Vannak persze bús-romantikus magyarok, akik csak panaszkodni tudnak.

    De a többségnek inkább csak az igazságtalanság fáj, mikor csak a rosszat hirdetik rólunk egyesek.

  • Voronyezs
    2017 szeptember 2
    7:33 de.

    „az engedékeny nyugat, hatására elszemtelenedett, ill. elbizakodott Hitlernek”

    Inkább az volt az oka, hogy az angolok nem voltak felkészülve egy nagy háborúra és időt akartak nyerni. A brit gazdaság folyamatosan gyengült.
    A kelet-európai kis államoknak, nem csak Ausztriának és Csehszlovákiának volt egy nagy problémája.

    Az ti., hogy a párizsi békeszerződés szentesítette Ausztria-Magyarország szétverését. Ezek a kis államocskák nem tudtak úgy ellentállni egy nagyhatalomnak, mint régen a Monarchia. Csakhogy a győztes Franciaország nem tudott a Habsburgok helyébe lépni az övezetben. Anglia meg abban volt érdekelt, hogy Franciaország ne terjessze ki ide a befolyását.

    Az így keletkezett nagyhatalmi vákuumba szivárgott be a hitleri Németország az 1930-as évektől kezdve.
    Persze egy más irányultságú Németország egészen más irányt adott volna az eseményeknek. De mondjuk nem volt kötelező szétverni a Monarchiát az antantnak, azért ennyit tegyünk hozzá.

  • Voronyezs
    2017 szeptember 2
    5:30 de.

    Ha ismernéd a Bibliát, akkor ismernéd azt a mondást, hogy Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

    Már demokráciában mi szükség van arra, hogy a gyűlölettől fröcsögő marxista propagandát szajkózd a Horthy-korról?

    Horthy és a hadvezetés hibáit senki nem titkolja, esetleg néhány szenilis öregember. Viszont az is tény, hogy a szomszédos Románia ugyanazt csinálta, ti. a konc reményében lépett a háborúba. Ugyanis Hitler versenyeztette őket a magyarokkal Erdély ügyében.
    Ugyanúgy több százezer román katona pusztult el a szovjet fronton, az urivi áttöréskor.

    1941-ben még nem lehetett tudni, hogy a németek totális vereséget szenvednek majd. Természetesen nem a Szovjetunió iránt volt követelése a magyar kormánynak (esetleg Kárpátalja). Abban bíztak, hogy jó szereplés esetén Magyarországnak ítélik az elcsatolt területeket. Ezen nem kell csodálkozni, abban az időben minden kisállam így szerzett területeket.
    A hiba ott volt, hogy rosszul mérte föl az erőviszonyokat a magyar hadvezetés. Illetve az csak később derült ki, hogy Hitlernek mik is a valódi szándékai a megszállt területeken.

  • Göllner András,
    ez váratlan volt.KÖSZÖNÖM.

  • Novemberben érkezik a mozikba egy amerikai stílusú magyar krimi, ha hinni lehet a híreknek. Az 1930-as évek „bűnös” Budapestje, ahogyan még soha nem láttuk. Luxusprostik, csillogás, zsidó üzletemberek és konzervatív meg fasiszta politikusok.

    hvg. hu

    „Adva van egy Szőlössy András nevű (Kulka János), kitért, magának vitézi címet is vásároló, de zsidó származású kávékereskedő, aki nagyszabású üzleteket bonyolít a Harmadik Birodalommal is. Művészhajlamú lánya, Fanny azonban Párizsban beleszeret egy rabbi Amerikába küldött fiába, és teherbe is esik tőle. Ezt az apja természetesen nem tudja elviselni: ha ez a liason, illetve házasság kitudódik, az egész, látszatokra felépített egzisztenciája összeomlik. Az apja először kitagadja a lányát, akiből a politikai elit tagjait, a felsőház tagjait kiszolgáló luxusprostituált lesz, amíg összegyűjti a pénzt a hajójegyre, mellyel a szerelme után utazhat.”

    A film Kondor Lajos krimisorozatán alapul, amelyben a 30-as évek Budapestjét kívánta bemutatni. A cél az volt, hogy vállalja a történelmi folytonosságot az akkori és mostani Magyarország között. A Budapest Noir abban az időszakban ábrázolja a valóban élt vagy kitalált szereplőket, mikor még senki nem tudta, hogy mi fog történni a negyvenes években.

  • Göllner András
    2017 szeptember 2
    8:39 de.

    „a Montreáli német házban, Auschwitz “hőseinek” emlékére emelnének egy táblát a helyi németek, a Német kormány pénzén ????”

    A német házban legfeljebb a Wehrmachtnak emelnének táblát, vagyis a német hadseregnek.
    Auschwitzot viszont az SS-ek őrizék, ami a náci párt fegyveres alakulata volt, ha jól tudom.

  • Göllner András
    2017 szeptember 2
    8:39 de.

    „Neked is inkább egy tehén alatt mint ide lenn a helyed.”

    Tőled meg még egy tehén is megveszne, ha ezt a sok maszlagot próbálnád beadni neki, amit itt szabadon terjesztesz.

  • Göllner András

    @ hazai lámpa

    „Nem ismerem a kanadai emléktábla történetét, ahhoz nem tudok hozzászólni.”

    Akkor meg mi a túrónak szól hozzá immáron nem tudom hányszor ???? Szerintem magának egy bilire kellene előfizetnie ide lenn. Azon jól el lenne. Abba potyogtathatná a gyomorforgató hozzászólásait.

  • gyuri10
    2017 szeptember 2
    10:33 de.
    Te minden alkalommal bedőlsz egy ide oda dörgőlőző karrieristának amikor a zsidó tesvéreire hivatkozik? Annyire fontos neked a már rég bizonyított 6 millió áldozat bizonygatása ettől a téged bármikor szivesen hátbaszúró hazafitól aki annyira gerinces, hogy még a saját fajtáját is képes bármikor elárulni egy kis soros dollárért?

  • Figyelő:”Sajnos Magyarországot a németek megszállták Horthy menesztése után.”
    Persze Ön már ezt is átélte.De.
    Magyarországra a Wermacht csapatai 1944. MÁRCIUS 19-én vonultak be, mint szövetséges, baráti haderő. Ezzel szemben:
    HORTHY MIKLÓS LEMONDÓ NYILATKOZATA
    1944. október 16.

    A magyar törvényhozás két Háza nagyméltóságú Elnökének!
    A magyar országgyűlésnek kormányzói üdvözletemet!

    A magyar történelem súlyos nehéz órájában ezennel kinyiltakoztatom azt az elhatározásomat, hogy a hadvezetés eredményes folytatása és a nemzet belső egysége és összefogása érdekében kormányzói tisztemről és a kormányzói hatalommal kapcsolatos minden törvényes jogomról lemondok. Egyidejűleg Szálasi Ferencet a nemzeti összefogás kormányának megalakításával megbízom.

    Budapest, 1944. október 16.

  • Göllner András
    2017 szeptember 1
    12:44 du.

    „A “Virus-Hungaricus”, többek közt a volt nyilas tiszteknek köszönhetően fertőzte meg a magyar diaszpóra szervezeteket. Ma Lengyelországba terjed, s ki tudja hol fog megállni.”

    Az gondolom nyilvánvaló mindenkinek a G-betűs hozzászólókon kívül, hogy „vírus hungaricus” nem létezik. Illetve az európai szélsőjobb előretörésének, aminek egyelőre vége lett a francia buktával, egyáltalán nem Orbán az oka. Nem a smucig Orbán fogja támogatni az osztrák, francia, akármilyen hajnalodó pártokat.

    Az meg egyenesen nevetséges, hogy Orbán mostani tündöklésében olyan tisztek hatása van, akik manapság a 80 meg a halál között lehetnek, ha még élnek egyáltalán.
    Ezzel természetesen nem becsülöm le egyik politikai szélsőség hatását sem, csak nem hiszem, hogy a Torontóban táncoló horthysta nyugdíjasoknak ekkora befolyása lenne.

    „Ez volt a jelentősége az EU Parlament döntésének Május 17-én.”

    Jelentős, az biztos, de az is biztos, hogy nem a magyar történészek nyilatkozatai váltották ki. Valóban voltak szerencsétlen nyilatkozatok és próbálkozások, de olyan mérvű hamisításra még nem került sor, mint a komcsi időkben.
    Így az EU-t elsősorban a CEU ügye és a brüsszeli plakátok bosszantották föl.

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 2
    10:37 de.
    :en lattam ezt a filmet.DE NEM Budapestrol szolt, hanme az akkori 2O as evek bunos varosarol.

  • Figyelő
    2017 szeptember 1
    4:37 du.

    „ma már sem Kandadában,
    sem Európában nem élnek fasiszták vagy nácik.
    Aki itt él még Montrealban, tudomásom szerint közeledik a 100 évéhez !”

    Kedves Figyelő. A radikális szélsőjobboldal az 1873-as első gazdasági világválság után alakult ki. Tudom, hogy neked ez a téma vörös posztó, de bizony a kapitalizmus válsága váltotta ki a radikálisok megalakulását. Akik a konzervatívok közül váltak ki. (A szocdemek közül viszont a kommunisták váltak ki abban az időben.)

    A fasizmus az 1. vháború utáni problémák miatt hódított Olaszországban. Viszont más országokban, pl. Németország, az 1929-es nagy gazdasági világválság révén jutottak hatalomra a széljobbos nácik.

    Legalább harminc európai országban alakult ki diktatúra az 1930-as években. Elgondolkodhatnának végre a kapitalizmus lelkes hívei is (konzervatívak és liberálisok), hogy mindig ez fog bekövetkezni, ha nem vesznek tudomást a vesztes, csalódott emberek tömegeiről, akik a szélsőséges pártokban látnak együttérző személyeket, akiktől segítséget kérnek. Mert a szélsőséges pártok társadalmi forradalmat ígérnek.

    Szegények mindig lesznek, ahogy Jézus mondotta. És nem lehet minden korra érvényes szociális szabályokat hozni, ahogy a katolikus egyház tanítja. De a pápai enciklikának nem véletlenül az a címe, hogy Rerum Novarum (Új dolgokról). Bizony a kapitalizmussal együtt bejöttek olyan problémák is, amik előtte ismeretlenek voltak.
    Pl. az emberek olyan mérvű kihasználása, manipulálása, ami miatt elvesztik a munkaképességüket, és nem tudják a következő generációt felnevelni (vagy már az meg sem születik).

    De lehet, hogy pont ez a cél, hogy fogyjanak az emberek, mert túl sokan vagyunk?

  • Göllner András
    2017 szeptember 2
    12:34 du.

    „Akkor meg mi a túrónak szól hozzá immáron nem tudom hányszor ???? ”

    Lehet, hogy a magyar történelmet jobban ismerem, mint Lázár úr, azért szólok hozzá. Mondjuk Lázár úrnál egy hetedikes általános iskolás is jobb cikket írt volna ide a magyar hadseregről.

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 2
    8:51 de.

    „Különben meg a Kállay-kormány a Brit Birodalommal titkos fegyverszüneti tárgyalásokat folytatott 1943-tól kezdve!”

    Bocsánat, ezt kiegészíteném azzal, hogy a Kállay-kormány néhány tagja, ti. Kállay és néhány miniszter.

    Míg mások, pl. Reményi-Schneller pénzügyminiszter mindenről tájékoztatta a német náci vezetést. Bizony ilyen idők voltak akkoriban, hogy a magyar jobboldal egyik része ide húzott, a másik meg a németekhez.
    Sajnos előfordultak ilyen sajnálatos tévedések a baloldalon is. Mikor a szocdemeket üldözték a kommunisták.

  • Seres Róbert,
    mindig és mindenkinek lehet itt-ott igaza is.Én ezt köszöntem meg .Máskülönben amit itt írsz egész jól beleillik a gondolataimba.

  • Érdekesség. Hitler táviratot küldött Jesse Owensnek, Roosevelt elnök viszont nem.

    http://index.hu/tudomany/tortenelem/2016/08/03/jesse_owensnek_hitler_is_gratulalt_de_roosevelt_nem_fogadta/

  • TALALOM kozolt dokumentjere;

    Igen, azt irta ala Horthy a Wassenmeyer halalfenyegetesere a fia eleten. Amig fia Dahaui fogsagban volt az elozo napon elrabolva Skoezeny SS ezredes altal.

    De a problema nem ottan kezdodsott, hanem hogy 1920-ban nem ohajtottak volna, sot nem is gondoltak volna elore es semlegesseget kovetni.

    De azt ma maguk maig is ellenzik,sot meg az emliteset is szidtak ismetelten minden alkalommal.

    Mit vel, sikeresebbek lesznek majd a jovok haboruiban ?
    Pusztitasok es tomeg-gyilkossagok nelkul megy majd az ?

  • Nagyon sajnalom, de a fenti vita egyes reszei felforgattak a gyomromat!
    6O eve elek itt Kanadaban, es hal Isten, ezeken a problemakon reg tultettem magamamat es bekeben elek szamos csaladommal! Akik, ezekkel a problemakkal SOHA nem talalkoztak!

  • Göllner András,

    „” A “szörnyű bűn”, amit te is nap mint nap elkövetsz sz ide kihelyezett fikáiddal az hogy történelem hamisítás folyik… „”

    Ahelyett hogy minden alkalommal bebizonyitod, hogy bunkosagban verhetetlen vagy, szerenyen javasolnam hogy nezz utana mikent mukodik a tortenelem tudomanya. Ha azt hiszed, hogy az olyan, mint a matematika erosen tevedsz.
    Legtobb ismereted (es az enyem is) elmeleteken, felteveseken alapszik es nagyon ritka, hogy valaminek kapcsan a torteneszek mindenben egyetertenek.
    Ehhez sajnos hozzadodik meg a tortenetiro vilagnezete is, aki az esemenyeket a sajat szemellenzojen kinezve vizsgalja.
    Igy tehat nem tul meglepo hogy van tobb velemeny is ugyanazon temarol. Ez nem szuksegszeruen tortenelemhamisitas.
    De ha az is lenne, te honnan a bubanatbol tudod, hogy melyik tortenesznek van igaza? Te hany leveltar anyagat olvastad at?

    ” Az emléktábla, 6 millió ártatlan, lemészárolt zsidó testvérünk emlékét gyalázza, azoknak a tízmillióknak az emlékét, méltóságát gyalázza akik az életüket áldozták a második világháború során, ”

    Van abban valami, hogy az agresszor katonainak nem szoktunk emlekmuveket allitani, hacsak nem ok nyertek. Ugyanakkor abban is valami, hogy itt nem profi hadseregrol volt szo, hanem olyan fiatal ferfiakrol, akiknek felkonocolast elkerulendo be kellett vonulniuk.
    Tehat felesleges tepni a pofadat, foleg hogy Hitler eroszakoskodasa nelkul Horthynak sosem jutott volna eszebe az a baromsag, hogy megtamadja a Szu.-t.

    ” hogy égve maradjon a szabadság és a demokrácia lángja Európában és a nagyvilágban. ”

    Es hogy legyen neked es az elvtarsaidnak mit kioltani kesobb.

    „” Szerinted mi lenne, ha itt, a Montreáli német házban, Auschwitz “hőseinek” emlékére emelnének egy táblát a helyi németek, a Német kormány pénzén ???? „”

    Erre mar kaptal valaszt, de hadd tegyem en is hozza, nem a nyilasoknak lett ez az emlekmu emelve. Te tenyleg ennyire buta vagy, avagy minket nezel hulyenek?

    ” Szarháziak vagytok egytől egyig, akik semmit sem éreztek ebből a gaztetteitekből. ”

    Na akkor most az en gaztetteimrol van szo, vagy a valaki masokerol?
    De mi lenne, ha az alproblemak, es az alkirohanasok helyett inkabb te is tanusitanal egy kis egyutterzest azokkal a fiatal sracokkal, akiket annak idejen a vagohidra hajtottak Europa urai? Illene, ha mar ilyen roppant lelkes „halado” vagy.

  • Horthy a fia elrablását saját magának köszönheti: a saját impotenciájának. A Monarchia magas rangú katonája volt – megjegyzem, ez némiképp magyarázza a háború elvesztését: ahol ilyen kvalitás magas rangra érhetett…
    Amikor augusztus végén a román királyság megnyitotta határait a Vörös Hadsereg előtt, be kellett látnia: muszáj a Szovjetunióval tárgyalnia a fegyverletételről, az angolok, amerikaiak szóba sem álltak vele. (Próbálkozások voltak az elvben semleges Törökországon keresztül.) Akkor küldöttséget menesztett a szovjetekhez, akik világossá tették: a fegyverszünet feltétele, hogy a magyar hadsereg szembefordul a németekkel, és a szovjet hadsereg oldalán harcol tovább. Erre utal Horthy október 15-i beszéde, amelyben a németeket a szövetségesi kötelék elárulásával vádolja: „Szomorúan kell megállapítanom, hogy a Német Birodalom a szövetségi hűséget a maga részéről velünk szemben már régen megszegte.”
    Amiben impotens volt. Egy katona, aki fegyveres harcok közepette akarja letenni a fegyverét, nem nélkülözheti a serege támogatását. Márpedig a magyar hadsereg vezetőinek jó része sem tudott a fegyverszüneti szándékokról – igaz, a sereg vezetői körében erős volt a németbarátság. De az nonszensz – vakság – egy körültekintő katonától, hogy nem méri föl saját fegyveres erejét, és a hozzá hűségeseket nem állítja maga mellé: még mielőtt nyilvánosságra lépne egy nyilatkozattal. Ezt elmulasztotta: a harcoló magyar alakulatoknak semmiről fogalmuk sem volt: a tanácstalan vezetők jobb híján szélnek eresztették a katonáikat. Így került zsarolható helyzetbe. Rossz katona volt és csapnivaló államvezető.

  • talalom
    2017 szeptember 2
    3:06 du.

    Az tény, hogy a nyilas bábrezsimet senki nem szavazta meg, hanem a németek tolták őket a hatalomba, illetve puccsot követtek el Szálasiék 1944. októberben. Horthyt megzsarolták a fia életével a németek.

    Ha ők nincsenek, akkor talán sikerült volna a kiugrás a háborúból. Előbb átment volna a front az országon, ha a magyar hadsereggel október 14-e után is Horthy rendelkezett volna. Nem tudták volna a nyilasok német segítséggel kivinni az országból a vasúti kocsik nagy részét, valamint a gyárak fölszereléseit.

    Ebben a fél évben mintegy összeért a sok szál, ami az előző években itt csavarodott körülöttünk, és Magyarországon szerencsétlenül összetalálkozott. Az amcsik a levegőből, a németek és oroszok a földön pusztították az országot. Közben a nyilas bajkeverők felkoncolással fenyegettek mindenkit, miközben tömték zsebükbe az ország készleteit, amihez hozzáfértek.

    Ebben a Horthy-féle konzervatív vezetésnek nem sok felelőssége volt, ugyanis ők, pl. Bethlen István meg Kállay Miklós 1944. márciusától a Gestapo elől bujkált. Krimibe illő módon, a német megszállás napján alagúton menekültek a Várból. Kállay a török követségen, Bethlen barátoknál bujkált.

    Ha valaki hibáztatható, akkor a németbarát jobboldal (konzervatívak és radikálisok), akik nem vették komolyan a saját párttársaik folyamatos figyelmeztetéseit, hogy milyen veszélyekkel jár a németbarátság.

  • H. Lámpa! 8:51

    Kállai hintapolitikája nem a jószándék – azaz a nácizmussal való végleges szakítás – hanem a már elrontott helyzet, vagy inkább a már ’19-től folyamatosan követett, és a holokauszthoz vezető bűnös politika, kissé megkésett, bár józan ész diktálta kijavítását próbálta megcélozni. Olyan bölcsesség volt ez, mint amit „Ínyesmester szakácskönyvében” ajánl a pörköltjét alaposan elsózó háziasszonynak, hogy „tegyen bele egy egész krumplit”, majd elmúlik… Hát ez sem sikerült a nagyméltóságúnak és környezetének…

    Másfelől éppen maga állítja itt aljas módon, hogy „inkább örülhetnének a zsidók, hogy akik véletlen mégis megmaradtak, azok tényleg megmaradtak…” E fejreállított logikájának, vagy inkább e szélsőjobbos propagandájának, a félmillió kinyírt áldozat után már szót sem fecsérlek… !

    .

  • Voronyezs ! Köszönöm, hogy nevemben, helyettem szólottál. 🙂

  • Érdekességek a hazai kőolajipar történetéből, ami a Horthy-korral teljes mértékben összefonódik.

    Magyarországon, Zala megyében, az amerikai Standard Oil Company társaság európai leányvállalata termelt ki sikeresen olajat az 1930-as években (MAORT). Csepelen kőolajfinomító működött a Shell gyár tulajdonában. Romániában is amerikai érdekeltségű cég termelte ki a Ploiesti olajat. Németországban szintén közös német.amerikai olajtársaság működött.
    Miután Magyarország belépett a 2. v.háborúba, a hazai oaljcégeket állami kezelésbe vették (de nem tulajdonba).
    Az amerikai bombázók 1944-45-ben bombázták a magyarországi olajlétesítményeket, miután 1943-ban lebombázták a romániai olajmezőket.

    A 2. v.háborúban nagy szerepe volt a kőolaj tulajdonnak. Egyrészt a kőolaj mezők elhelyezkedése meghatározta a nagyhatalmak geopolitikáját. Másrészt szükség volt rá a harcokban, pl. szállítás tankcsaták.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9nhidrog%C3%A9n-b%C3%A1ny%C3%A1szat_Magyarorsz%C3%A1gon

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Ploie%C8%99ti

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 3
    9:02 de.

    Folytatás. A 2. v.háborút követően, a kommunista hatalomátvétel után (1949) a kommunisták a zalai olajtársaság magyar főmérnökét bebörtönözték, ill. a cég amerikai képviselőit kiutasították az országból (állítólag az ávón meg is kínozták őket).

    Papp Simon mérnök a váci fegyházból irányította a termelést. Feleségével végig levelezett. Kiszabadulása után tudta meg, hogy a felesége időközben meghalt. Ezután az ÁVH írta a leveleket a felesége helyett.
    A hatvanas évekre a zalai mezők kimerültek, a termelés megszűnt.

  • Voronyezs
    2017 szeptember 3
    8:37 de.

    és málna

    „Kállai hintapolitikája nem a jószándék – azaz a nácizmussal való végleges szakítás –”
    Honnan tudod? Ott voltál?

    „a már elrontott helyzet, vagy inkább a már ’19-től folyamatosan követett, és a holokauszthoz vezető bűnös politika, kissé megkésett, bár józan ész diktálta kijavítását próbálta megcélozni.”
    Én úgy tudom, hogy a hintapolitika kiváltó oka az volt, hogy a németeknek egyre kevesebb esélye volt megnyerni a háborút. Ennek ellenére a hazai jobboldal németbarát része még több engedményt akart adni Hitleréknek, pl. több katonát, hadianyagot.

    A nekem tulajdonított idézet semmilyen formában nem szerepel egyik kommentemben sem!

    Én ezt írtam 8.51-es kommentemben:

    „Sőt, a külföldi és hazai zsidóság volt a legjobban betojva, nehogy fölmondjuk a németeknek a szövetséget! Ugyanis akkor rögtön megszálltak volna minket, és az összes zsidót elvitték volna.”
    Kállay hintapolitikájának az volt a lényege, hogy nem szállhatott szembe nyíltan a németekkel, ugyanis ezesetben rögtön megszállták volna az országot (1943-ban).

  • talalom
    2017 szeptember 3
    8:12 de.

    „Horthy a fia elrablását saját magának köszönheti: a saját impotenciájának.”
    Skorzeny, a német James Bond semmi szerepet nem játszott benne? Állítólag Szálasi ajánlotta a németeknek, hogy Horthyt a családján keresztül érdemes zsarolni.

    „be kellett látnia: muszáj a Szovjetunióval tárgyalnia a fegyverletételről, az angolok, amerikaiak szóba sem álltak vele.”
    Pont fordítva. Sokáig hitegették az angolok, hogy a Balkánon lesz a partraszállás! (Miközben az angolszászok attól fostak, hogy az oroszok nem állnak meg az Elbánál!) Az isztambuli tárgyalásnak is az volt az értelme angol részről, hogy dezinformálták a németeket! (Ti. a németek mindenről pontosan voltak értesülve.)

  • Göllner András

    Óvatosan kell idelenn lépegetni a sok ürülék miatt, melyet a Hazai Lámpa, a Figyelő, a Vesszőtlen, a Seres Robi, Bendegőz, a Boda, a Slapaj, a Charlie és többi eszement ide lenn tárol. Én is megköszönném mind azoknak akik időnként lejönnek ide, befogják az órrukat, és bemutatják hogy van élet, és emberi hang ezeken a szarháziakon kívűl is.

    Nem itt fog eldölni…de a megalkuvásnak még itt sincs helye. Egy virágot, időnként érdemes ide is lerakni. Köszönet mind azoknak akik időnként veszik a fáradságot. 🙂 🙂

  • Hazail.! Horthyék csak szerették volna a balkáni angol-amerikai partraszállást. Nem tudom, mi történt a törökországi tárgyalásokon, nem voltam ott. De a későbbiek azt a verziót teszik valószínűbbé, hogy a szovjetekhez utasították a magyar tárgyalókat, hiszen kijelentették (később, ’56-ban megismételték), hogy Közép-Európa nem tartozik az amerikai érdekeltség körébe.
    Közkeletű félreértés – vagy szándékos félrevezetés, hogy a németek „megszállták” Magyarországot. A Wermacht egységei szövetséges haderőként, ellenállás nélkül érkeztek, nem távolították el a kormányzót, az ország kormánya és parlamentje működött, hadserege nem szállt szembe a német csapatokkal. A szórványos ellenállást (pl. a várbéli lövöldözést) könnyűszerrel leszerelték, a németbarátságot ellenzőket a magyarok segítségével juttatták a Gestapo kezére.

  • Márványtábla … miről van szó? Egy háborús emléktábláról, amit elhelyeztek az új torontói Magyar Ház falán. Az írásból nem derül ki, hogy kívül a házfalon, vagy az épületen belül. Csak az egyértelmű, hogy a cikk íróját ez a tábla felháborítja.

    A tábla a megemlékezések alkalmával kel életre, amikor a beszédekből kiderül, kikre emlékeznek.

    Mindkét világháborúban hajtottak végre hősi küzdelmeket, és hajtottak végre háborús bűncselekményeket. Nem mindegy, kikre emlékezünk, és kiknek állítunk márványtáblát. Ez kiderül majd Torontóban, a megemlékező beszédekből.

  • Göllner András

    @ Drizari

    Ugye azt akartad mondani mint Trump a Charlottesville-ben masírozó Nácikról ? Köztük is voltak rendes emberek ? A két ellenfél -a Nácik és az ellenfeleik a második világháború során – mind ketten erőszakosak voltak egymással szemben, tehát egyik se jobb a másiknál, mindkettő egyformán elítélendő ? Látom Magyarországon még uborkaszezon van.

  • Ejnye Gyuri 10…..!
    talán kicsit ki kellene józanodni,vagy orvoshoz menni….
    Csak közlöm,hogy az első világháború idején se Figyelő sem én nem éltünk,de én még a másodikban sem.
    Amúgy meg olyan cikkhez szoktam hozzászólni,amelynek tartalmáról
    hiteles információim(tények!!)vannak,vagy érdekel,arról már nem is beszélve,hogy nem a fórum „tölti”ki…a napjaimat!
    Itt egyik sem áll fenn!
    Jobbulást!

  • Amúgy SÉRÜLT GYURI 10!

    Nemcsak sötét vagy és nem tudsz számolni,hanem bunkó is ha a „Budi” névvel rám gondoltál,Boda vagyok!
    Mellesleg nem azokat kéne piszkálni,akik már nem beszélnek jól
    magyarul(Bendegúz79),de értelmesek…akinek meg ugye nincs esze
    az ne írjon!

  • ALMASI ALMA-hoz levo megjegyzes.

    Az „Operaation Frantic Joe”, az csupan egy bombazo celbol volt felallitva, mert Sztalin allandoan panaszkodott hogy nem kapp elegendo segitseget a szovetsegesektol.
    Azert volt a nevezve „Frantic Joe”-nak, de „Frantic” hamar elhagyva abbol. Mert az Sztalint jelezte. Az oereg „Jpe” was frantic.
    A missionok Olaszbol reluptek es par Orosz reptereken erkeztek, ahol amcsi legiero szolgalta oket.
    De a nemetek kovettek egyszer es Smolenskbol megtamadtak.
    A szovietek vettek a feleoseget rep-ter vedelmemert, de visszautasititak a nemet gepekekkel szmebe alni.
    Azzal az OFJ-nek vege lett 44 Sept.vegen.

    De a „Szeretlek Magyarorszag”lapjain tallja a reszlteket ugy a bombazasok mint minden haborus pusztitasokrol.
    Bombaztak BO-t 44 Jul 2-an. Amit lathat a „mi tortent ezen a napon” is.
    A Jul 2. bombazas a figyelemeztetes elleneser Horthy NEM allitotta le a depostalasokat. Utnna igen !

    Bombaztak a z olajfinomitot, aknakat dobva a Dunaba mert a nemetek hasznaltak a katonai szallitarokra.
    Hasonloan Kobanyai messesmifth gyarat. Vasut vonalat a nemet hadi szallitasok megakadolyazsara.

  • GOLLNER drazirihoz cimzet soraira;

    Mar irtam ketszer, hogy nem voltam jelen a Charlottevilli tuntetesen, csak a hirekben latva (DW, BBC, PBS), hogy NEM lattam egyetlen horgkeresztes zaszlot sem.

    KKK es sok fegyvereseket igen. De lovoldozesre nem jott.
    A szoborlevonasa elleni tuntetok jogos engedellyel tuntettek.

    A maga Antifa tuntetoi akik engedely nelkul tuntettek.
    S botokkal felszerlve tamadtak meg a bekes tuntetoket.
    Sot meg az interview-ing reportert is.De a rendorseg nem lepett kozbe.

    Maga ( s par mas is itten) valja magat „szabad-gondolkodasu-liberalisnak”.

    De az alapveto emberi jogok hivoit mindeg a legdurvabb jelZokkel ismetelve tamadja. Amit meg a ciganyok, sem a reszeg kocsmai veszekedok sem mernenek alaklmazni, csupan maga kepzett egyetemi prophessor letere teszi azt.

    Na de mit jelent maganak a szabd-szollas es kifejezes joga ???

    A „First Amenddment” ved minden egyen jogat a szollas es kifejezesre ( par mas jogok melett). Meg a leg-nepszerutlenebbet is.

    A „Bill of Right” az minden egyen joga, meg az egesz tarsadalommal szemben is.

    Talan tudna emelekezni Norman Rockwell-re es Chicago meletti suburban Skoky-ra.
    Amly 99+%-ban egy Zsido varos. 80$-uk a Holocaust szenvedoi voltak, ahol Rockwell ( a US Nazi Part elnoke volt). A varos ellenezte a tuntetest, de egy ACLU zsido ugyvedje a birosagra vitte az ugyet. S NYERT!
    Mert SENKI jagait NEM engedheto megtagadni !
    Az megy ugy a nepszerutlenebb naziknak, mint maguknak.

    Mert senkinek nem letezik joga masok jogait korlatozni.
    Meg ha nem is tetszene az egesz tarsadalonak az.
    (Na majd a rendor-fo-kapitany leanya ismet adja egyeni korlatozasait).
    Csupan azert nevezve EGYENI JOGOKNAK.

    Maga bagot nem ad annak, sem elvtarsai ugy most , mint a mult evszzaad alatt vilagszerte.

    Hanem az egyeno jogok hivoit es gyakorlasainak probalkozoit elpusztitottak a legkegyetlenebb modon.
    Azt celozzak a jovore vonatkozoan is.

    Azert egyedul, velheto hogy a tomegek mindeg ellenezni fogjak magukat ! Mikor lesznek hajlandok belatni azt ?

  • Göllner András,

    ne próbálj hülye szintre levinni, nem azt írtam, amit sugallsz.

  • Már erről a témáról írtam: Horthy igenis ki akart lépni a háborúból, ennek tanúja vagyok. Abban az érteelemben, hogy van itt egy könyvem a témáról. Nemes József emlékirta, aki nekünk családi barátunk volt. Nemes foglalkozása festőművész volt, de őrnagyi rangja is volt. Őt bizta meg Horthy Miklós egy levéllel amit Moszkvába kellett vinnie. Mivel Nemes, több nyelven beszélt, oroszul is, így kapta a megbizatást-
    A könyv címe: ” Küldetésben Horthy Futáraként'” KÖNYV 2o12 ben jelent meg a Hungarovox kiadonál. Budapesten vettem egy könyvüzletben.Talán még kapni lehet.
    Sajnos, Mosykváig nem jutopott el Nemes, a front miatt, az már igen előre haladt..

  • Göllner András,

    ” Ugye azt akartad mondani mint Trump a Charlottesville-ben masírozó Nácikról ? Köztük is voltak rendes emberek ? ”

    Latom megint sikerult neked iderittyenteni egy „viragot”.

    Hiaba mondja nektek mindenki hogy ha egyaltalan a hatalom kozelebe akartok kerulni, akkor abba kell hagyjatok az ilyen hazudozast, ti tovabbra is nyomjatok a bugyuta propagandatokat.

    Trump nem ezt mondta. Trump azt mondta, hogy a „nacikon” kivul voltak ott rendes emberek is, akik csak bekesen tiltakozni kivantak valami ellen.
    A gyengebbek kedveert: Itt a „kivul” szon van a hangsuly. Tehat nem a „nacikra” utalt, hanem a valoban rendes emberekre.
    [Bandi, ne a Communist News Network-ot (CNN) nezd! Az megart az agynak!]

    Mikor hallod mar meg szavam, Oh Ubermensch Bandinka? Ahhoz, hogy hihetoen hazudj, valahol meg kell tanuljad a modjat. Igy csak sajat magadat es partodat jaratod le nap mint nap.

    ” A két ellenfél -a Nácik és az ellenfeleik a második világháború során – mind ketten erőszakosak voltak egymással szemben, tehát egyik se jobb a másiknál, mindkettő egyformán elítélendő ? ”

    Ilyen nehez fejjel hogyan a fenebe vettek teged fel egyetemre annak idejen? Vagy eleg volt, hogy apuka ki tudta fizetni, es aztan csak be kellett jarni minden masnap?

    A „ket ellenfel” politikusok voltak. Aztan mindket oldalrol vadohidra hajtottak a fiatal sracokat. Neked, mint harcos, es megbizhato jo kommunistanak illene tudnod errol.
    Tudod Bandus, itt nem a politikusoknak, hanem a kiskatonaknak allitottak emlekmuvet.

    Kapizsgalod most mar?

    No es kerlek surubben gyere „le” ide, szomjuhozzuk az „igazsagodat”. Legalabbis en jokat rohogok rajtad es a buta hazugsagaidon.

  • Göllner András
    2017 szeptember 3
    12:56 du.
    Egyetértek Trumppal!
    A mai hőzőngök szeretnek valamit ordítani. Mindegy miről.
    Az amerikai „nácik” valóban nem tudják mit is jelent, azaz fogalmuk sincs a történelemről, hogy pl. apáik, az amerikaik győzték le a nácikat mindenhol!
    A másik oldalnak sincs sok fogalma a kommunizmusról sem, amit meg volt elnökük, Ronald Reagan és a szovjet Khuruscsov nyírt ki végleg!

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 3
    1:27 du.

    Marcsi, minek kér olyat, hogy akinek nincs esze az ne írjon, amikor Ön mint a leginkább autentikus személy ezen a téren, sem tartja be?

  • Budi marcsa,
    „akinek meg ugye nincs esze az ne írjon!” Remélem nem akarod azt rebesgetni,hogy te ide énekelgetsz a KMH oldalaira? Mi vagy te moderátor,hogy a hülye barátaidat ki akarod tiltani?

  • Bendeguz,

    Charlottville kepcsan meg annyit tennek hozza, hogy bar en nem nezem a CNN-t, mert nem vagyok kivancsi a komcsi mocsokra, a FOX-on lattam bejatszasokat a CNN-tol.

    Majd meghaltam a rohogestol, felnott neger ferfi sir a kepernyon, mert ugy gondolja, hogy az amerikai elnok szerint a rasszizmus jo dolog. Tehat nyilvanvalo, hogy a CNN is ugyanazt csinalta, amit a mi Bandink csinal itt. Kiforgatjak Trump szavait, illetve a mondokaja felet elhallgatjak, es aztan hozongenek, al-problemakat krealva ezzel.

    Egyszeruen undorito amit muvelnek. Viszont roppant meglepodnek, ha Bandink nezne barmi mas „hir”-csatornat, mint a CNN, MSNBC, CBC es egyeb komcsi hanyadekok.

    Ezek nem hireket kozolnek, hanem egesz nap 4-5-os csoportokba verodve hazudoznak, es megprobaljak agymosni a polgarokat. Tehat hircsatornanak nem nevezheto egyik sem.
    Kar, hogy a FOX is hasonloan mukodik – gondolom azert, hogy megprobaljak ellensulyozni a komcsik hazugsagait. De nem ugy kene. Csak kozolni a hireket, amik nagy resze igy lemarad.
    Aztan mi majd levonnank a vegso konzekvenciat.
    De hat ez Amerika…

    Csak meg egyet: Kepzeld el, hogy ebbol a rengeteg hazugsagbol nemsokara tortenelmet fog csinalni egy bolsi tortenesz, aztan ha valaki ketsegbe meri vonni azt, majd rafogjak, hogy o kovette el a tortenelemhamisitast.

  • Mikor írtok a témáról? Miért kell másoktra rámászni, ha nem tetszik a véleménye?

  • Figyelő!

    Az,hogy itt sok a bunkó nem újdonság,de ha valaki annyira sötét,hogy számolni sem tud,vajon minek ír?(kár,hogy írni megtanították az elemiben…a számtanóráról hiányzott).
    No sebaj az ilyenek emelik a fórum amúgy is „magas” színvonalát..

  • budi marcsi,
    te tényleg egy rakás szerencsétlenség vagy.

  • Göllner András
    2017 szeptember 3
    12:56 du.

    Mint fentebb írtam, az 1 v.háborúban zsidó katonák is harcoltak a K.u.K hadseregben. Nekik is emléket állít a fenti tábla.

    Ami ellen kifogás lehet, az, hogy Kanadával nem egy oldalon harcoltunk. Nem ismerem a diplomáciai szokásokat, de szerintem egy házon belüli tábla nem zavarja a kanadaiakat.

  • talalom
    2017 szeptember 3
    10:06 de.

    „Horthyék csak szerették volna a balkáni angol-amerikai partraszállást.”
    Churchill is azt tervezte sokáig. Végül a teheráni konferencián (1943. november) Ch. megállapodott Roosevelt-tel hogy Észak-Franciaországban nyissák meg a második frontot (1944. nyár).
    Ennek az volt az oka, hogy a britek ellenezték az orosz térnyerést Európában, az amerikaiak meg lesz.rták, már bocsánat.
    A Horthy-vezetés a britekkel Isztambulban előzetes titkos fegyverszüneti megállapodást kötött 1943. szeptemberben!
    Tehát SZEPTEMBERben a brit kormány azt ígérte Horthyéknak, hogy angolszász szövetségesek (is) fognak bemasírozni a Kárpát-medencébe!

    1944. március 19-én megszállják a németek Magyarországot.

    ” a németbarátságot ellenzőket a magyarok segítségével juttatták a Gestapo kezére.”

    Akik a németbarátságot ellenezték, azok is magyarok voltak. Sajnos voltak olyan magyarok is, akik kollaboráltak a nácikkal, ők segítettek összeállítani a Gestaponak a névsort. Azok kerültek rá, akik angolbarátság vagy baloldaliság hírében álltak, pl. Bajcsy-Zsilinszky, valamint zsidó gyárosok, pl. Goldberger.
    (Kállay elmenekült, de később föladta magát, mert a németek életveszélyesen megfenyegették a török követet, akinek a követségén bujkált, és koncentrációs táborba szállították).
    A baloldali pártokat a megszállás után rögtön betiltották a németek, ami jegyezzük meg, hogy már ritkaság volt Európának ezen a felén, hogy 1944-ben baloldali pártok voltak a Parlamentben! Új, németeknek megfelelő kormány alakult.
    Betiltották a baloldali sajtótermékeket is.

    Tehát a lakosság nagy része nem érzékelte a változásokat, mert fegyveres harcok valóban nem voltak. Viszont politikailag nézve hatalmas változás volt negatív irányban. A zsidók üldözése is ezután kezdődött.

  • Göllner András

    Bocs, kicsit kinyitottam a szellőző nyílásokat… már csak a macskám van ide lenn. Szobatiszta kis állat. Ne bántsák kérem. Kinn a kertben végzi a dolgát. Montenegró névre hallgat.

  • Figyelő
    2017 szeptember 3
    4:28 du.

    „Horthy igenis ki akart lépni a háborúból”

    A kérdés ott kezdődik, hogy egyáltalán minek léptünk be? (Ha nem lépünk be, a gazdaság akkor is a németek számára termelt volna, még a zsidó gyárosok is.)

    Magyarországon a Horthy-féle vezetés 1943. áprilistól kényszerült foglalkozni azzal, hogy a németek megszállhatják az országot. Ugyanis ekkor készítették el a németek a Margaréta-tervet, ami Magyarország megszállását tartalmazta. (Viszont már 1942-ben számított a náci hadvezetés arra, hogy a magyar csapatok is résztvesznek a háborúban. 1941-ben ilyen igény nem volt, viszont nem is kedvelte Hitler a magyar vezetést.)

    Hozzá kell tenni, hogy egy 1943-as megszállástól a zsidók és baloldaliak féltek a legjobban, mert őket biztos elvitték volna. A magyarokat az fenyegette volna, hogy leszerelik a hadsereget, és kényszermunkára fogják a lakosságot, mint pl. Lengyelországban történt.

  • Miklos
    2017 szeptember 3
    8:06 du.
    Kizárólag csak a Fox híreit, kommentjeit olvasom és hallgatom. Nekem a vérnyomásomra kell vigyázni, ne menjen fel, ha a CNN -t és hasonlókat olvasok, hallgatok.
    Sajnos, Fox-nál is utolérte egyeseket a „politikailag korrekt” keze, és ott is letiltottak már hírmagyarázókat.

  • Még a bombázásokhoz.

    1943. nyarán történt az olaszországi partraszállás az angolszászok részéről, ami aztán csúfosan elakadt. Olasz támaszpontokról indultak a szövetséges bombázógépek, pl. Románia felé.

    1943-ban átrepültek Magyarország felett, de nem bombázták az országot. Illetve a magyar hadvezetés se törődött velük.

    Az itteni bombázások 1944. március után kezdődtek.

  • Akinek macskája van, rossz ember nem lehet… Nekem kettő van… 😀

  • Figyelő
    2017 szeptember 3
    4:28 du.

    Még annyit, hogy az oroszokkal az előzetes fegyverszüneti szerződést 1944. október 11-n írta alá a magyar küldöttség.

    Sajnos ennek életbe lépéséhez az kellett volna, hogy Horthy kiugorjon a háborúból, a magyar hadsereg pedig megtámadja a németeket. Sajnos a németek mindenről kiválóan voltak értesülve, ezért Veseenmayer a kormányzó megbuktatására törekedett.
    Felkarolta Szálasit és a nyilasokat, akik beépültek a rendőrség, a csendőrség és a vezérkar soraiba. Pl. egy kiugráspárti magyar tábornokot a nyílt utcáról elraboltak.

    Október 15-én meghiúsult a kormányzó kiugrási kísérlete, mert a tisztek egy része nem mert átállni, a másik rész szabotált, illetve átállt a németek oldalára. 16-án reggelre győzött a nyilas puccs, az ezt követő félévben egy rémuralom várt a magyarokra.

    A legmegdöbbentőbb az egészben a magyar hadsereg viselkedése. Ti. semmibe vették a saját vezetőjük, Horthy parancsait. Ez a magyar történelem egyik kudarca, ahogyan a háború alatt a tisztikar viselkedett. (Tisztelet a kivételnek!)
    A német hadvezetés se volt sokkal különb, ott is sokan kitartottak a végsőkig. Valószínű pszichológiai okokkal magyarázható.

    Ettől még felháborító, ha valaki a hadsereget a horthysta tisztekkel azonosítja! Az emléktáblák minden magyar katonának szólnak, és minden magyar községben, városban megtalálhatók.

  • Gyuri 10!

    Nagy az Isten állatkertje…..ők ha nem is beszélnek,de sokkal
    értelmesebbek,(többségük kedves és hasznos) mint te(kis betűvel)
    Ne égesd tovább magad szerencsétlen…bár nem vagy egyedül!

  • Nos vannak vadon élő,fenséges ,tisztelhető,félelmetes, de okos állatok,
    aztán vannak kedves háziállatok,akik szintén okosak,vannak
    haszonállatok,akik között szintén van okos,mint például a disznó,és vannak az alacsonyabb rendűek mint az ész nélküli ,
    undorító,kártékony férgek,csótányok,akiket irtani,eltaposni szoktak az emberek…….na gyuri10 az utóbbiba sorolható!
    Amúgy emberekkel és főleg értelmesebbekkel szoktam eszmét cserélni,nem olyanokkal akik számolni nem tudnak,írni kicsit,gondolkozni meg semmit!
    Mindezt a reklám alatt!!!
    Na pá!

  • HAZAI LAMPA soraira es a kozolt web-cimekre.

    Igen mind az nyujt valo adatokat tisztazni tobb esemenyeket a haboru alatt.

    A szovetsegesek bombazasa a Ploesti olaj bazis ellen, eleg sikertelenne volt, mind ket bombazo kuldetes.
    A nemetk felkeszultek arra, s vartak.
    Remes vesztesegeket szenvedtek a bombazo kotelekek.
    Emlekszem mind ket kotelek felttunk repultek Ploestire.
    Nem volt semmi vadasz-repullo vedelem.
    A vadaszgepek tav-hatara rovid tavolsag.
    S az nem vedelem a legvedelmi erok ellen.

  • hazai lámpa,

    ” Ami0 ellen kifogás lehet, az, hogy Kanadával nem egy oldalon harcoltunk. Nem ismerem a diplomáciai szokásokat, de szerintem egy házon belüli tábla nem zavarja a kanadaiakat. ”

    Nem addig, amig a hazaarulok vannak hatalmon. Ezek meg inkabb orulnek is neki.

    Ha megkerhetnelek, probalj meg kicsit ugyesebben fogalmazni. Ezt a kovetkezo hozzaszolasod kapcsan mondom:
    ” A zsidók üldözése is ezután kezdődött. ”
    Ez pongyola fogalmazas. Nem uldozest ertettel itt, hanem kiirtast, ugye?

    Figyelo,

    Akkor vigyaznod kell a FOX-al is, oda is felvettek egy bolsit, hogy „egyensulyban” legyenek a dolgok. Mikor az a vadbarom kovetkezik atkapcsolom az egyik sport csatornara.

    Ez: http://www.oann.com
    es ez: http://www.whatfinger.com

    elegge jok, a Breitbart, Jihadwatch es a Pamela Geller site-ok mellett. Ezeken meg hirek is vannak, nem csak agymosas.

  • budi,
    az igaz,hogy nagy az Isten állatkertje.Sajnos alacsony a kerítés, ezért vagy te szabadon.Ennyi ésszel már konflis ló is lehetnél a Bükkzsérci tengerparton.Minderről nem tehetsz.Nem jogos,hogy születési hibáidért téged okoljanak.Lehet,hogy megmaradtál a valamikori alkoholmámor szüleményeként.Ezentúl próbálkozzál hozzád közelebbieket cseszegetni.Biztos értékelni fogják csillogó agymenéseidet.

  • Miklos
    2017 szeptember 4
    5:18 du.

    „Ez pongyola fogalmazas. Nem uldozest ertettel itt, hanem kiirtast, ugye?”

    Aki nem teljesen hülye, az tudja, hogy sajnálatos módon a magyar zsidók üldözése Auschwitzban ért véget, mikor a gázkamrában megölték nagy részüket.

    De hiába kötözködsz, mert bizony a te szóhasználatod nagymértékben félrevezető. Az üldözésnek voltak fokozatai. (1944. március 19.) A német megszállás után bevezették a sárga csillag viselését, a zsidók vagyonát elkobozták, és gettókba költöztették őket.
    A magyar lakosság úgy tudta, hogy kényszermunkára viszik őket.

  • hazai lámpa,
    ha húsz évesen így tudtam volna csúsztatni mint Te manapság, 100% os biztonsággal válogatott jégkorongozó lettem volna.
    Kit akarsz beetetni a március 19.-ével?A zsidó üldözés 1920 ban kezdődött és több zsidótörvénnyel folytatódott.44 márc 19-én már a vidéki zsidóság ki volt rabolva és vagy a gettókban, deportálásban vagy a munkaszolgálatban élvezte a szittya horda és a kakastollasok védelmét.Apám már 1942 ben vonult be ZS-könyvvel a szent hazát rabszolgaként szolgálni.Izsák és Orgovány,Üzbég-Monor-kassai gettó és a különböző pogromok a háború előtt és után nem voltak német találmányok.Képzeld el,hogy még az erdélyi bevonulásról és Szabadka-Zombor-Újvidékről is van fehér könyv.Voltak többen is a közeli védetteid között keretlegények,kakastollas vagy nyilas karszalagos vitézek?Küzdjél értük,de vedd figyelembe, hogy a törvény szerint,a háborús bűnök nem avulnak el.

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 4
    3:15 du.

    Mint írtam, 1944. október 11-én aláírta a magyar küldöttség (Faragho Gábor) a fegyverszünetet az oroszokkal Moszkvában, miközben a Vörös Hadsereg már a Tiszántúlon harcolt.

    A kormányzó hozzákezdett ezen a napon a kiugrás megszervezéséhez.
    A három magyar hadseregparancsnok közül kettő volt megbízható (Dálnoki Miklós Béla, Veress Lajos). Sajnos más tisztek vagy közönyösek vagy kifejezetten németbarátok voltak, és a háború folytatását tervezték akár a kormányzó ellenében is.

    A kiugrási terv az volt, hogy az 1. és a 2. hadsereg beszünteti a harcot, sőt átáll az oroszokhoz. Az átállás az „1920. március 1-jei rendeletem végrehajtandó” szövegű üzenet átvétele után kezdődött volna meg.

    Október 14-n ultimátumot intéztek Horthyhoz az oroszok, hogy 48 órája maradt a kiugrásra. Október 15-én Horthy proklamációját beadták a rádióban.

    Sajnálatos módon a fenti parancs nem érkezett meg a résztvevőkhöz, ez okozta a kiugrás kudarcát. Ennek oka az volt, hogy más tisztek szabotálták az akciót. Pl. olyan parancsot küldtek ki, hogy folytatni kell a harcot a szovjetek ellen.

    Miután a magyar hadsereg tisztjei megakadályozták a kiugrást, a németek és a nyilasok elfoglalták Budapest stratégiai pontjait.
    Tehát a sokat sulykolt kommunista propagandával ellentétben látható, hogy több oka volt a kiugrás kudarcának, mint Horthy „bénasága”.

    Az volt a baj, hogy a hadseregnek nem voltak világos céljai. Romániában azért sorakozott a vezérkar a király mellé, mert az oroszok megígérték nekik Észak-Erdélyt.
    A magyar tiszteknek ilyen motivációja nem volt, semmi személyes hasznuk nem származhatott az akcióból. Sőt, tudták, hogy a szovjetek számon kérnek minden háborús bűnt, ez volt a feltétel nélküli megadás lényege.
    Ráadásul harcolniuk kellett volna a német hadsereg ellen, de úgy, hogy győzelem esetén nekik nem osztanak babért.

    Horthy csak azt tudta fölkínálni a katonáinak, hogy megvédhetik az ország becsületét. De se háborús hódítást, se személyes biztonságot a megtorlás elől nem tudott garantálni. Ezt csak a szövetségesek tehették volna meg, de azok elmulasztották …

  • gyuri10
    2017 szeptember 5
    10:21 de.

    Értelmezd, amit írtam, utána vitatkozhatsz.

    Talalom írta, hogy semmi különbség nem volt a német megszállás előtt és után. Én erre írtam, hogy a magyar zsidókat 1944. március után kezdték kiszállítani a koncentrációs táborokba.

    Ha előtte volt ilyen esemény, akkor informálj már minket erről légy szíves!
    Súlyos tévedés, hogy szerinted márc. 19. előtt voltak gettók és deportálás, mert nem voltak.

  • gyuri10
    2017 szeptember 5
    10:21 de.

    Fehér könyv az valami olyan, mint a te fejed? Nincs benne semmi, csak a nagy üresség.

    Te úgy hazudsz, mint a vízfolyás az egyébként sajnálatos esemémyekről. Gettók csak városokban voltak (március 19. után), és mielőtt megint mások rokonaival példálóznál, közlöm veled, hogy a magyar iskolákban ezt tanítják. Én is onnan tudom, hogy tanultuk, ill. van róla megemlékezés.

    Pogromok nem voltak a háború előtt Magyarországon.
    De azt nem csodálom, ha téged megvertek a pajtásaid, ha már akkor is ilyen „jóindulatú”, „igazsághoz ragaszkodó” gyerek voltál.

  • https://dailynewshungary.com/budapest-joins-dancers-round-swing-video/

    Nyugi, én szivesen csatlakoznék ehhez!
    Akkor csak élveztük az életet.

  • gyuri 10!
    Te próbáltál provokálni(miért nem szólunk hozzá Figyelő és én)
    Amúgy nem tehetsz róla,hogy terhelten születtél,számolni sem tudsz,írni is csak hülyeségeket….!
    Talán „intézményben” lenne a helyed (?….)esetleg rács mögött, ahol nincs internet,mint például az állatkertben sem……!
    Nyugi!Kapd be a ….bogyódat!

  • hazai lámpa,

    ” De hiába kötözködsz, mert bizony a te szóhasználatod nagymértékben félrevezető. Az üldözésnek voltak fokozatai. ”

    Nem kotozkodtem, sot! Meg akartam elozni azt, hogy megint lehulyezzenek itt teged masok.

    Te magad is irod hogy voltak „fokozatok”. Ugyanakkor azt irod, hogy az uldozes csak a hatalomatvetel utan kezdodott. De te is tudod nagyon jol, hogy volt mar Numerous Santa Clauses, Masodik es Harmadik Zsido Torveny, gettositas, mielott a kiirtasra sort kerult. Vagy talan a zsido torvenyek, a jogfosztas, a vagyontol valo megfosztas nem szamitottak uldozesnek szerinted?

    Ezert teteleztem fel, hogy csupan pongyolan fogalmaztal. Erre te fel vagy haborodva. Tehat valoban ugy gondolod, hogy az emberek tomeges jogfosztasa, kirablasa es gettositasa az o erdekukben tortent?

  • budi,
    neked egy bajod van ami megzavar a születési hibádon kívül.Évek óta már nincs mit bekapnod.

  • hazai lámpa,
    egyre arrogánsabb és pimaszabb vagy hazugságaid védelmében.Ezzel is jobban bizonyítod,hogy nehezedre esik a korrekt, történelmetekhez ragaszkodó vita folytatása.”pogromok nem voltak a háború előtt Magyarországon”.Milyen boldogság,hogy nem tanítják szittya földön,1848 március 15 én a Nemzeti Múzeumot környező utcákban pl. a Bródy Sándor utcában hány áldozata volt a kokárdás csőcselék hazafias felbuzdulásból fakadó pogromjának.Mi volt Izsák és Orgovány?Ki volt Francia Kiss Mihály?Nem ismerem a sok sok többi adatot pontosan,tehát nem írok róla.Mi volt a tiszaeszlári vérvád?A háború utáni pogromokat 1946-ban Miskolcon,Szent Endrén,Budapest VIII és IX kerületeiben,a háború alatt,de 44 március 19 előtt több évvel 1942 Kamenyec Podolszkról,a kassai gettóról,ukrajnai munkaszolgálatosok lemészárlásáról,erdélyi bevonulásról és a Szabadka Zombor Újvidéki mészárlásokról titeket nem tanítottak az iskolában, mert nem akarták,hogy lehányjátok saját magatokat Ami még most sem késő.A németek bevonulása utáni fajtiszta bűnökről,mint például a gyerekek,asszonyok,öreg emberek Dunába lövéséről,kun páterről a városmajori kórház betegei,orvosai és ápolóinak kivégzéséről mit tanultatok a történelemhamisító iskoláitokban?Egyáltalán nem kedves h.l.van neked olyan amivel egyidős vagy?Azzal szórakozz!

  • hazai lámpa,
    elfelejtettem még egy kérdést feltenni:A tömeggyilkosságaitok utáni rabolt vagyonról mit tanultatok az iskolában?

  • Miklos
    2017 szeptember 5
    3:52 du.

    Bocsánat, ha félreértettelek, és ha a fogalmazásom nem volt egyértelmű. Viszont csak a fogyatékosok érthették félre a soraimat 1944-ről.

    Én talalomnak írtam, hogy bizony nagy különbség volt a hazai zsidópolitikában 1944 március előtt és után. Ezzel nem akartam semmit letagadni, csak fölhívni a figyelmet a német megszállás következményeire.
    Talán azt kellett volna írnom, hogy megkezdődött a zsidóknak egy MÁS TÍPUSÚ üldözése 1944. márc. 19. után.

  • hazai lampa,

    Ugy is jo. 🙂