Lesújtás előtt

2017 szeptember 19 9:11 de.63 hozzászólás

Ne legyen igazam, de szerintem nem lehet kétségünk afelől, hogy az új civiltörvény hamarost hatályba lép.

Amelynek előírása szerint azonban bármely kedvezményezett civil szervezet azt lesz köteles felírni, amit az adományozó közöl vele, az adományozó pedig a küldemény feladójának akár a Jézuskát megnevezheti.

Amennyiben a pénz bankszámlára érkezik, a 3,6 millió forintot meghaladó összeg tranzakcióját – a már régen hatályos pénzmosás elleni törvény értelmében – leellenőrizni a bank egyébként is köteles.

Tehát a valóban csupán megbélyegzésre és a civil szevezetek vegzálására alkalmas új jogszabály hatályba léptetése nem célozhat mást, mintsem hogy a kormány a törvény ellen protestáló civil szervezetek (a hozzájuk utólag csatlakozó Autonomia Alapítvány; a Civil Kollégium Alapítvány; a Jogriporter Alapítvány; és az Ökotárs Alapítvány szervezeteivel együtt) előre bejelentett polgári engedetlenségét az általa megjósolt forró ősz Soros-finanszírozta kiváltójának tekinthesse.

És lesújtson.

Nemcsak rájuk.

Aczél Gábor

Fotó: Tóth Gergő / Népszava

63 hozzászólás

  • Kedves Aczel Gabor;

    Panaszkodik az allitolagos, velnem EU bnakolasi eloirasa ellen, hogy a nemzetkozi penz-mosas megelozesere a 3.6 millios Forint felulli oszegek atutalasai eseten jelenteni koteles a bank,ill. minden bank.

    Elfelejtette jelezni az olvasok szamra, hogy maga hogyan , ill. mi alapon veli azt a Mr.Soros politikai celu tetteinek a korlatozasara?

    Itten a USA0ban a hatar az %,000 dollar. De senki nem panaszkodik. S van am mindenfele politikai aktivitasok.

    Hat mirt lehetne prolema az ottan ???

  • Bizony a forgatókönyv szépen pereg. Vagy inkább nagyon undorítóan és vésztjóslóan… 3 éve mondom, hogy erősen érik a vérontás. Akik rajtam kívül is ezt mondják mind ránk sütik a bélyeget, hogy az ellenzék ezt akarja, pedig pont ellenkezőleg. Azt látjuk, hogy ezt a hatalom megkomponáltan, kontollal generálja.

  • Hideg esős ősz jön, Aczél úr…! Gondoskodni kell időben jéger alsóról.

  • Korrektalas;

    Az ot-ezer (5,000) dollar betet vagy kivetel barmi formaban.
    Tehat egy $ 5,001 check jelentve a Fed-nek.
    Az altalaban nemzetkozi.

    Ugy tiltjak pl. Putin es Kim Jon Un szamlaiknak a mukodeseit.

    Hogyan erintene az magat ?
    Ha nem a Cocaine es annak penzmosasaval foglalkozik, az magat nem erinti.

  • Lesújtó.

  • Miklos Banfi, te milyen vérontást vizionálsz? Kinek a vére fog folyni? Vagytok húszan egy megmozduláson, egy nagyobb tüsszentésre hazaszaladtok.
    Amikor Budaházyt börtönbe vitték, rendőrök ezrei védték az épületet a tüntetőktől napokig, ma meg mit látunk: a lecsukott főszocit csak Gyurcsány meg egy pár tébláboló kíséri a sittre. Még a sajátjaitokért sem vagytok hajlandóak kiállni.
    …….
    https://444.hu/2017/09/19/bevonult-a-bortonbe-az-mnv-volt-ertekesitesi-igazgatoja-gyurcsany-elkiserte

  • Bendeguz79, ön az égvilágon semmit nem ért – nem képes, vagy nem szándékozik megérteni – még abból a néhány sorból sem, amit fentebb olvashatott. Engem természetesen (és sajnos) nem érint a pénzmosási törvény, amit egyébként a cikkben nem bíráltam, nem kárhoztattam, és fel se ötlött bennem, hogy panaszkodjak miatta, csupán megemlítettem róla, hogy létezik, mert a létezése okán indokolatlan az új civiltörvény legfőbb szabálya. Pont,

  • Bendeguz79, ön az égvilágon semmit nem ért – nem képes, vagy nem szándékozik megérteni – még abból a néhány sorból sem, amit fentebb olvashatott. Engem természetesen (és sajnos) nem érint a pénzmosási törvény, amit egyébként a cikkben nem bíráltam, nem kárhoztattam, és fel se ötlött bennem, hogy panaszkodjak miatta, csupán megemlítettem róla, hogy létezik, mert a létezése okán indokolatlan az új civiltörvény legfőbb szabálya. Pont.

  • A vérontás, Észak Koreai lesz az USA-val.

  • A cikkbol:

    ” Tehát a valóban csupán megbélyegzésre és a civil szevezetek vegzálására alkalmas új jogszabály hatályba léptetése nem célozhat mást, mintsem hogy a kormány a törvény ellen protestáló civil szervezetek … előre bejelentett polgári engedetlenségét az általa megjósolt forró ősz Soros-finanszírozta kiváltójának tekinthesse. ”

    De ugye ez csak akkor lehetseges, ha valoban Soros Gyuri Ba’ adja a penzt? Csak nem az faj, hogy tudni akarja a magyar allam, hogy melyik kulfoldi felforgato ugynok adja nektek a penzt?

    Inkabb azt kene megkerdeznetek magatoktol, hogy ha mar igy kulfoldi penzre szorultok – ami azt mutatja, hogy odahaza a kutyanak sem kelletek – nem lenne-e egyszerubb feladni, es elmenni krumplit szedni – az legalabb hasznos tevekenyseg – vagy elkoltozni egy jo kis „halado” orszagba?

    Belzebub,

    Tevedsz. Az amerikai torvenyeket is meg lehet b…
    Clinton elvtars es elvtarsno alapitvanya zavartalanul mukodik a vilag legnagyobb korrupciojanak dacara is.

    Raadasul nyilt titok, hogy dol hozzajuk a penz minimum 80 orszagbol a valasztasok soran, es bar tilos kulfoldi penzeket elfogadni a valasztasi hadjaratokhoz, ez valahogy senkinek sem szur szemet.

  • 2017 szeptember 19 1:51 du.

    Nohát akkor:
    A Római Katolikus Egyház kap-e a Vatikántól zsozsót?
    A helyi káplán nem külföldi ügynök?

    Ha az állam nem ad – már ez is bizonyos értelemben abszurdum! – pénzt a civileknek erre-arra, hová forduljanak? Nem az állam pénze, hanem az állampolgárok pénze! Miféle alapon gyakorol „kegyet” ez a kisajátított állam?

    Ha már megemlíttetett Soros: Soros magyar állampolgár, annak ad pénzt, akinek akar.

    A nemzetközi emberjogi, környezetvédelmi stb. szervezetek, aktivisták felforgató ügynökségek, ügynökök?

    Demokráciában az államnak kuss, hogy én vagy a szervezetem honnan kap apanázst. Az az állam pedig szégyellje magát, amelyik úgy működik, hogy saját állampolgárai alattvalóként kénytelenek gazsulálni egy cezaromániás, disznóól-kultúrájú senkiházinak, aki sumák, tisztességtelen módon hatalomra kerülve cseléddé silányította állampolgárait. „Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,/ aki alattomos./ Sem népet, amely retteg, hogyha választ,/ szemét lesütve fontol sanda választ/ és vidul, ha toroz.” (Időszerű szegény József Attila, ugye?)

    Az a különféle államvédelmi szervezetek dolga, hogy megvédje a hazát, az ítélkezés meg a bíróságoké.
    De!!!

    Hitler „trükkje” (Jacques Delarue után): a pártot azonosította a nemzettel.
    Orbán most mit is csinál? Azonosítja az általa felépített mamelukhadat a nemzettel, miközben a buta – mert buta! – nép egyszerűen nem képes felfogni, hogy a nép fogalma nem azonos a nemzet fogalmával, az állam fogalma nem azonos a nép fogalmával, az állam fogalma nem azonos a nemzet fogalmával …; nem fogja fel, hogy állampolgárság és nemzeti identitás két teljesen különböző dolog.

    Csak úgy (nem) mellékesen: etnikai homogenitás? Már ennek a kifejezésnek az általa használt módja miatt bíróság elé kellene állítani ezt az elfuserált Mussolini-paródiát; „oszt” közben hogy felháborodik most, hogy Ukrajna nyelvi törvényeket hoz, miközben sem ő, sem mi nem ismerjük a „felháborodás” okát. Nemzetállam? Az csak akkor érvényes, ha a miénk? Ha a románok, ukránok, pirézek (ha-ha!) csinálják, az ENSZ-hez fordulunk?

  • Azt meg kihagytam, mire számíthatnak a civil szervezetek.
    Tessék elemezni a rezsiszilárdságú Fidesz-alelnök eddigi épületes megnyilatkozásait e témában, tessék elemezni Rákosi pajtás korának stílusát, szóhasználatát, koncepció-kialakítását, tessék e kettőt összevetni! Örülhetnek, ha megússzák egy icike-picike hazaárulással. Mert a nép, a nemzet, az ország, az állam = Viktor! Viktor! Viktor!
    Isten haza, család; minderről pedig dönt a Keresztapa, „oszt jó napot”.

  • ISTVAN Nagy! (2017 szeptember 19 11:37 de.)
    Lenyűgöző a demokrácia-értelmezésed, szoros összefüggésben a szólás-és véleményszabadsággal. „Oszt jó napot!”

  • Miklos:
    „Belzebub, Tevedsz.Az amerikai torvenyeket is meg lehet b…”

    Eddig egyetlen szót sem írtam ebben a topikban, az amerikai törvényekről pedig máshol se. De lehet, hogy ha ismerném azokat, akkor hasonlót gondolnék róluk, mint Ön. De mit tegyek, nem ismerem őket.

    Ön gondolatolvasó mester, oly kitűnő gondolatrendőr, hogy még azokat a gondolatokat is kiolvassa, melyekre a másik ember, minden ismeret hiányában, még ha akart volna, se gondolhatott volna? Vagy csak nem figyel se arra, amit olvas, se arra, amit ír?

  • ACZEL GABOR soraiara;

    Mr. Aczel, HA en nem ertek semmit akkor mire reagal maga ?

    Talan maga nem ohajtja ertelmezni hogy amit maga „civil torvenynek” nevez az az ottani alkalmazasa a nemzetkozileg alkalmazott es ervenyes modszernek korlatozni a vilagszerti normalis rendszere elleni penz-forgalmat.

    Egy artatlan szoval sem jeleztem hogy maga azok kozze eshetne. De a nemzetkozi penzugyek felugyeletenek a szuksegessege az vilagszerte.
    A US nyomja azt mar reg. Az EU is koveti.Maguk sem kivetelek.
    Barmi is lehetne a helyi penzjegyuk ,de a modszer egyenlo vilagszerte. S maskent a mai elektronikus atruhazasokat keptelenseg maskent ellenorizni.

    Itt a US-ban a fo-cel, a nemzetkozi „buntetesek formaju” korlatozasok esete. De itten sokkan a bankszamlaikat a Carabbien szigeteken tartjak, s azzal az ado-csalasokat veszik lehetosegeknek.

    A maga problemaja hogy mindenen az Ornban nevet latja felirva.
    Pedig az ottani politikai esemenyeket teljesen mellozi ez a bankolasi eloiras.

    Probaljon inkabb logikusabban es nyiltabb elgondolasokat alkalmazni. Mindjart maskemt nez ki a vilag.

  • KIS KALMAN soraira;

    Kalman, ez nem „civil torveny”, persze nem bunugyi, amig azt nem sertene.

    Ez nemzetkozi , sot mondjam vilagszert a bankolas ellenorzesere letezik.
    A cel megelozni a vilagszerti szervezett kriminal mukodeseket.
    Evtized ota eltunk mar ezzel. Az osszeg hatar az 5,000 dollar. Minden esetben ha azt az osszeget betetelezi, vagy kiveszi a bankszmlajabol azt azonnal az elektronikus modon jelenti a nemzetkozi bankrendszernek.

    Az az ado-csalasok, eldugott titkos bankszamlak, torvenytelen bunugyi penz-atutalasok, es meg a nemzetkozi tiltott kereskedelmi korlatozas eszkoze.

    Teljesen ertelmetlen, s senki nem tudott egy arva szoval sem rea-mutatni hogy mi-koze lehetne barmi politikai esetekhez. Azok kulon korlatozva mas arra vonatkozo eloirasokkal.

    Fel kell noni es latni a vilagot amint az letezik.
    Nem mindenben politikai celu elkepzeleseket felre ertelemezni.
    Ez is a mai „globalizmus” jelentos es elmaradhattlan resze. Szokjanak hozza.

    Barmi celokra adhat amenyit ohajt. Csak annak uj-lenyomata lessza ha az 5 ezer dollar feletti.

  • ídézlek kedves szerző: „LESÚJTÁS ELŐTT”

    https://weu1-api.asm.skype.com/v1/objects/0-weu-d1-d207eb37c6763fea4abb8530b74e3ab0/views/imgpsh_fullsize

    MINDENRE VAN RACIONÁLIS MAGYARÁZAT

    most hoztak elő egy legújabb tanúlmányt hogyan is lehet szétverni mindent a saját főggyükön is mert ki kell aknázni a következő generációk meg majd néznek kifelé a szömük helyin

    ezért vannak kétségeim a demokrácia szó hallatán pláne ha ez a legújabb bohóc hírdeti habzó szájjal

  • Kiss Kálmán,

    ” A Római Katolikus Egyház kap-e a Vatikántól zsozsót?
    A helyi káplán nem külföldi ügynök? ”

    Konnyen lehet.

    „” Ha az állam nem ad – már ez is bizonyos értelemben abszurdum! – pénzt a civileknek erre-arra, hová forduljanak? Nem az állam pénze, hanem az állampolgárok pénze! Miféle alapon gyakorol “kegyet” ez a kisajátított állam? „”

    Az allam ha jol tudom fenntart egy hivatalt, ami az allami dolgozok visszaeleseit hivatott kordaban tartani.

    Ha civilek gittegyleteket akarnak letrehozni hozzak letre azt a sajat koltsegukbol. Miert kelljen nekem egy agymosott „haladot” taplalnom az adombol, csak azert, mert kitalalt valami hangzatos nevu gittegyletet, ami jobb esetben csupan arra jo, hogy nehany elvtarsnak munkat adjon, rosszabb esetben penzmosasra, vagy a fennallo kormany megbuktatasara torexik – akikre esetleg en szavaztam.

    ” Ha már megemlíttetett Soros: Soros magyar állampolgár, annak ad pénzt, akinek akar. ”

    Ugyanilyen megerto lennel akkor is, ha en, aki mar 32 eve Kanadaban elek, es alig jartam azota Magyarorszagon, dollarmilliokat kuldenek nehany felforgato gittegyletnek, hogy buktassak meg a te udvoskeidet – ha egyszer a te udvoskeid lennenek megvalasztva?

    ” A nemzetközi emberjogi, környezetvédelmi stb. szervezetek, aktivisták felforgató ügynökségek, ügynökök? ”

    Igen, mind baromira humanistak. Te tenyleg elhiszed, hogy ezek a gittegyletek foglalkoznak azzal, amivel allitolag kene nekik?

    A kanadai „kornyezetvedok” – akiket az arab allamok fizetnek – azt akarjak elerni, hogy meg veletlenul se epulhessen olajvezetek Albertabol a hatalmas olajmezoktol az oceanok, illetve tengerek fele. Tul nagy konkurrencia lenne az araboknak, mert csak az albertai olajkeszlet akkora, ami Szaud Arabianak van.
    Vagy te talan lattal mar akar egy kornyezetvedot is hozongeni az arab olaj ellen? (Nalunk olyan jol megy ez a bull shit, hogy Kelet-Kanada provinciai is az arab olajat veszik, amikor Albertabol kozel ingyen odafolyna hozzajuk.)

    Aztan az emberjogi gittegyletek: Semmi masra nem jok, mint propagandara egyes kiszemelt orszagok ellen, mint pl. Izrael. Az ENSZ emberjogi gittegyletet a legdurvabb diktaturak politikusai tartjak ma uzemben.

    De megemlithetnem a Voroskeresztet is, amibe kemeket „dugtak el” az I. es a II. Vilaghaboru soran is. Meg az oroszorszagi komcsi puccsban is hasznalta Amerika a Voroskeresztet.
    Vagy a Voros Felhold (vagy mifene az magyarul) ami Izraelben bekeaktivistakat es mindenfele fegyvereket, municiot es robbanoanyagokat szallit ide-oda.

    En egyetlen olyan gittegyletrol tudok ami eredetileg nem volt korrupt, az Amnesty International. De mara mar az is lezullott a tobbi szinvonalara.

    ” Az az állam pedig szégyellje magát, amelyik úgy működik, hogy saját állampolgárai alattvalóként kénytelenek gazsulálni egy cezaromániás, disznóól-kultúrájú senkiházinak, aki sumák, tisztességtelen módon hatalomra kerülve cseléddé silányította állampolgárait. ”

    Az Antall Jozsefrol, a Boross Peterrol, a Horn Gyularol, a Medgyessy Peterrol, vagy a Gyurcsanyrol beszelsz?

    „… miközben a buta – mert buta! – nép egyszerűen nem képes felfogni, hogy a nép fogalma nem azonos a nemzet fogalmával, ”

    Foleg ha ti is bedobjatok magatokat, es behordtok vagy 2 millio bekegalambot Magyarorszagra. Akkor meg annyira sem lesz ugyanaz, mint most.

    ” … etnikai homogenitás? Már ennek a kifejezésnek az általa használt módja miatt bíróság elé kellene állítani ”

    Igy van! Es agyonkinozni az Andrassy ut 60-ban! Mit kepzel az ilyen? Meg hogy nemzet, meg osszefogunk, egybetartozunk es nem kotyavetyeljuk el az orszagot a nyugati haveroknak vicces aron!
    Az ilyennel le kell szamolni! Ebben egyetertek en is. 🙂

  • Belzebub,

    ” Eddig egyetlen szót sem írtam ebben a topikban, az amerikai törvényekről pedig máshol se. De lehet, hogy ha ismerném azokat, akkor hasonlót gondolnék róluk, mint Ön. De mit tegyek, nem ismerem őket.

    Ön gondolatolvasó mester, oly kitűnő gondolatrendőr, hogy még azokat a gondolatokat is kiolvassa, melyekre a másik ember, minden ismeret hiányában, még ha akart volna, se gondolhatott volna? Vagy csak nem figyel se arra, amit olvas, se arra, amit ír? ”

    Valoszinu mellecimezhettem, mert fentebb nincs hozzaszolas Belzebubtol. Vagy levettek azota.

    De tok mindegy hogy kinek szol.

  • charlie
    2017 szeptember 19
    12:13 du.

    Próbálkoznak mint egy kiskutya, de 3 éves kutyának már harapni is tudnia kéne. Nagy kérdés hogy, húsba vagy fűbe?

  • Kiss Kálmán 3:11! írja, hogy

    „Hitler trükkje (Jacke Delarue után): a pártot azonosította a nemzettel.”

    Orbán pedig ennek tök. megfelelően a 2 0 0 2-es . c s ú f o s . veresége után azt mondta: „A haza nem lehet ellenzékben.”

    Igen, ő mint megszállott diktátor, sokszor használja a hozzá hasonló patkány elődei fantazmagóriáit a saját esetére alkalmazva…

    .

  • ui.

    Orbán mint ember, egy Hitler-analógia

  • Kiss K.
    3 : 11

    Tökéletes az orbáni nemzetállam felfogás gyakorlatának az elemzése. (utsó.bek.) 🙂

    .

  • Aczél Gábor 12:37 (+ Cristopher Adam !!!)

    Bendegúz itt troll-i küldetést teljesít, az biztos

    Az már biztos, hogy szinte soha el nem mozdul a gépe mellől, és egyfolytában a KMH-n nyüzsög. Sonkunknak erre természetesen – más elfoglaltságok okán – nincs ideje.

    Bende sok esetben az adott témához közvetlen nem is tartozó, értelmetlenségekkel igyekszik kitölteni egész cikkek komment oldalait, összezavarva ezzel az éppen aktuális és indokolt frontokat. Így az egészséges vitát kényszerválaszokra készteti, végülis nonszensz, mármár olvashatatlan érdektelenségbe fojtja …

    Egyszóval ő: 1 troll !

    A kitiltása innen teljesen indokolt…

    .

  • A CIVIL rövid meghatározása:

    Hivatalos [állami] hatalommal egzisztenciális kapcsolatban nem álló, attól törvényileg nem függő, szuverén egyén, vagy szervezet.

    .

  • Miklos, „Vagy te talan lattal mar akar egy kornyezetvedot is hozongeni az arab olaj ellen?”
    Hmm..ez tényleg érdekes.

  • Orsós Elemér, a harapásról jut eszembe, hogy az MSZP oszladozó hulláját lakmározók száma ma is nőtt eggyel, ugyanis Lévai Katalin az MSZP hajdani esélyegyenlőségi minisztere, volt szoci EP-képviselő, LMBTQ..XYZ harcos – tényleg ezeknek a deviánsoknak érdemes lenne már egy Mengyelejev-táblázatot kreálni – most pártot alapított Lendülettel Magyarországért néven. Legfőbb gondja – gondolom – az esélyegyenlőség nevében 54 fajta WC bevezetése, mert van közülük olyan, aki csak fejenállva képes a dolgát végezni.

    Szerintem dőljünk hátra és szürcsölgessünk el egy kávét.

  • Miklos
    2017 szeptember 20
    12:28 de.

    Nem tökéletesek a fizetett civil szervezetek, de még mindig jobbak, mint az arctalan fizetett trollok!

    Legalább a civileket vissza lehet keresni, hogy szerencsétlenek mennyit kampányoltak Orbán mellett! Itt a 2000-es évek óta a Lányi Andrástól kezdve a Sólyom Lászlón át nagyon sok civilt azzal vádolt a balos média, hogy Orbán szekerét tolja!

    Úgyhogy ezt a fideszes dumát a civilekről csak az eszi meg, aki teljesen amnéziás, vagy még gyerek volt akkoriban, és nem hallgatta a híreket.

  • charlie
    2017 szeptember 20
    9:26 de.

    Nem olaj, de én emlékszem, hogy a fideszben Pokorni volt a vízlépcső felelős. Nagyon hatásosan tudott riogatni a bős-nagymarosi vízlépcső ellen, még tüntetett is a civilekkel.

    Úgy emlékszem, ez abban az időben volt, mikor a Horn-kormány fölmelegített a vízlépcső ügyet. Na most, a Paks 2, az mennyivel zöldebb? Az sokkal veszélyesebb még a vízlépcsőnél is!

  • Miklos
    2017 szeptember 20
    12:28 de.

    Ha a logikád alapján nézzük, akkor meg a magyar környezetvédők azért tiltakoznak a verespataki aranybányászat ellen, mert afrikai aranygyűrűt akarnak az ujjukra húzni?

    Az nem is számít, hogy a multicég bányájából néha kiszabadul egy kis cián, ami végigvonul a Tiszán, és kinyírja az élővilágot? Nem ismerem a kanadai helyzetet, de az a nagy erdőtűz is talán megelőzhető lett volna nemrég.

    Arábiában amúgy is sivatag van, ott már nem árthat annyit az olajkitermelés. De különben a zöldek sehol nem támogatják a kőolaj ipart, ha jól tudom.

  • Lámpa röstellem, a zöld ügyek hátteréről semmit nem tudok, egy atomerőműről majd az utókor mond ítéletet, gondolom a fukusimaiak is mást, meg a balesetet megúszók is mást.

  • hazai lámpa,

    ” Ha a logikád alapján nézzük, akkor meg a magyar környezetvédők azért tiltakoznak a verespataki aranybányászat ellen, mert afrikai aranygyűrűt akarnak az ujjukra húzni? ”

    Azt nem tudom, hogy ha ott van aranybanya ki es miert tiltakozik. Lehet hogy csak foproba.

    ” Az nem is számít, hogy a multicég bányájából néha kiszabadul egy kis cián, ami végigvonul a Tiszán, és kinyírja az élővilágot? ”

    Erre vannak allami szervek. Azt kene elerni, hogy azok ne legyenek korruptak.

    A „magan”-gittegyletek tobbseget kulfoldrol tamogatjak „maganszemelyek”. Az a celjuk hogy egy-egy letesitmenyt lezarjanak ha kell ha nem, vagy hogy mar az epiteset is megakadalyozzak.

    Ezek a „termeszetvedok” fizetett hivatasos tuntetok, akik meg akkor is kivonulnak, ha csak gyakorolni kell az igazi fellepeshez.

    ” Nem ismerem a kanadai helyzetet, de az a nagy erdőtűz is talán megelőzhető lett volna nemrég. ”

    Termeszetesen. A kornyezetvedelem szempontjait figyelembe veve ki kellett volna vagni az egeszet.

    ” Arábiában amúgy is sivatag van, ott már nem árthat annyit az olajkitermelés. ”

    Gondolod? Nem hinnem. Jobban utana kene nezzel ennek.

    ” De különben a zöldek sehol nem támogatják a kőolaj ipart, ha jól tudom. ”

    Valoszinu, ugyanakkor nem minden olajvezetek van az utjukban. Tudok, ok is tudnak megertok lenni.

  • charlie
    2017 szeptember 20
    12:24 du.

    Én az ún. „haragoszöld” környezetvédelemmel nagyon nem értek egyet. Ismertem többféle környezet/természetvédelmi kezdeményezést anno. A hírneves ügyekben ugye több álláspont létezik, és nem a harcos környezetvédőké a legmegvalósíthatóbb általában. De pl. az erdei iskolák program nagyon jó.

    Inkább arra akartam célozni, hogy Orbán nagyon jó kapcsolatban volt a civilekkel, ezen belül is a zöldekkel még ellenzéki korában. (Pl. Kishantosra úgy járt Anikó-asszony meg a Tiborcz-gyerekek, mint haza, kis túlzással.) Aztán most meg van ez a civil-hiszti a fidesz részéről.
    És nem az a baj, ha valakinek kifogása van a civilek egyes akciói ellen, mert miért ne lehetne? Csak ugye ezek ugyanazok a civilek, akik 2010 előtt is voltak …

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 20
    2:03 du.

    Bocs, javítva:

    Anikó asszony

  • Miklos
    2017 szeptember 20
    1:25 du.

    2000. januárban történt a környezeti katasztrófa, ami a Tisza cián-szennyezése néven híresült el, biztos sokan emlékeznek rá.

    Ráadásul az ausztrálok bányája régi magyar településeket veszélyeztet, volt erről egy film is, Új Eldorádó címmel.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszai_ci%C3%A1nszennyez%C3%A9s

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 20
    2:09 du.

    Bocsánat, javítanám, hogy a nagybányai ciánszennyezést egy ausztrál cég indította el.

    Ami az ősi bányavárost, Verespatakot illeti, ott egy kanadai cég akar aranybányát nyitni régóta. Érdekes fordulatokat vett az ügy ezidáig. Friss hír, hogy idén augusztusban a román kormány visszavonta a világörökségi jelölésből Verespatak városát. Ugyebár tudjuk, hogy melyik országnak a zsebében van Románia … (Figyelő kedvéért írom: nem Brüsszelre célzok).

    http://index.hu/kulfold/2017/08/30/romania_visszavonja_az_unesco-tol_verespatak_vilagoroksegi_jeloleset/

  • Miklos!
    Drágább nekem az időm, minthogy egyenként végigcáfoljam a hülyeségeidet, arról nem is szólva, hogy a fene nagy magyarosch igyekezetedben megfeledkeztél legalább beszerezni ékezetes billentyűzetet, így aztán még félreértésekre is alkalmat adsz.
    Egy dolog biztos: aki etnikai homogenitásról beszél, azt hiányolja-félti Auschwitz után kis hazánkban, az náci. Náci féreg, akit tulajdonképpen el kellene taposni, mert a férgekkel ezt kell tenni. De mivel emberformájú, nem ártana az ilyenek miatt újra működtetni egy kicsit Nürnberg bíróságát, „oszt jó napot”. (A többi, amit írtál, a te szégyened.)

  • Kiss Kálmán,

    ” Drágább nekem az időm, minthogy egyenként végigcáfoljam a hülyeségeidet, ”

    Ezt megertem.

    ” Egy dolog biztos: aki etnikai homogenitásról beszél, azt hiányolja-félti Auschwitz után kis hazánkban, az náci. Náci féreg, akit tulajdonképpen el kellene taposni, mert a férgekkel ezt kell tenni. De mivel emberformájú, nem ártana az ilyenek miatt újra működtetni egy kicsit Nürnberg bíróságát, ”

    Aha! Szoval ha valaki a bolondokhazabol szaladt es szerinte te naci vagy, akkor te is fereg vagy, akit el kene taposni?

    Mert akiket te nacizol azok annyira nacik mint te vagy. Sot! Ahogy elnezem ok egyaltalan nem nacik, de veled kapcsolatban mar nem lennek biztos. Ugy nez ki erosen hatott rad annak idejen a „Hos Eszme.” (Gondolkodtal mar azon, hogy vajon miert utaltak egymast annak idejen a nacik es a komcsik, amikor lenyegeben alig van kulonbseg koztuk?)

    Roppant nagy hulyenek kell lennie valakinek ahhoz, hogy ne ertse meg Orban szavait amit az azsiai es afrikai hordak kivultartasanak magyarazatakent mondott.
    Ne szarj be ha kun vagy, ne szarj be ha zsido vagy, ne szarj be ha szerb vagy, ne szarj be ha magyar vagy, ne szarj be ha nemet vagy, ne szarj be ha cigany vagy, ne szarj be ha roman vagy, mert ez mind (es meg tobb) belefoglaltatik a nemzet homogenitasaba.
    Csak azok nem kellenek, akiket az elvtarsaid akarnak a magyar nok labai koze beeroszakolni.

    ” (A többi, amit írtál, a te szégyened.) ”

    Napszurast kaptal hirtelen? Az elobb meg tudtal meg ertelmesen es osszefuggoen is irni.

  • hazai lámpa,

    Nekem egy mergezeses eset remlik, amikoris Romaniabol erkezett valami a Koros(?) vizebe. De hogy mikor volt es mi volt, mar nem tudom.

    Ilyen esetekben viszont nagyon jol jonnek a magyar kornyezetvedo gittegyletek; rendkivul hatasosan kepesek tiltakozo leveleket irni a kornyezo orszagoknak. Csak remelni tudom hogy email-t kuldenek, hogy ne pazaroljak a papirt (ha mar annyira feltik a kis madarkakat a fa tetejen).
    A kornyezo orszagok pedig jokat rohognek rajtuk. Te pedig fizess meg tobb adot, hogy az ilyen marhara fontos gittegyleteket fenn lehessen tartani.

  • Miklos Banfi írja egyebek mellett:

    „…3 éve mondom, hogy erősen érik a vérontás.”

    Motto: „A gyermek verése a pedagógia csődje”

    A Miklos Banfi-féle „vérontás” vizionálása azt jelenti, hogy nincs elfogadható mondanivalója a társadalom számára annak aki csak erőszakkal látja/képes megvalósítani politikai v. bármilyen céljait.
    Isten óvjon a vérontástól. Ebből kijutott bőven Magyarországnak az elmúlt száz évben: vörös terror, fehér terror, Horthi-terror, nyilas terror, kommunista terror, 1956 (!)), „proletár diktatúra”.
    Mi következne most egy esetleges vérontás után, esetleg egy ultra-liberalist terror?

  • „Egy dolog biztos: aki etnikai homogenitásról beszél, azt hiányolja-félti Auschwitz után kis hazánkban, az náci.”
    Egyetértünk, kedves Kiss Kálmán!

  • Kiss Kálmán, ezt írod: „Egy dolog biztos: aki etnikai homogenitásról beszél, azt hiányolja-félti Auschwitz után kis hazánkban, az náci. Náci féreg, akit tulajdonképpen el kellene taposni, mert a férgekkel ezt kell tenni.”
    …………..
    Ki a fene kényszerít bárkit is arra, hogy férgek közt éljen? Ki kényszerít bárkit is arra, hogy ő is féregnek vallja magát? Nem kötelező velünk élni, mi meg hogy mennyire „náculunk” magunk között, az a magánügyünk. Azt mellékesen megjegyzem, hogy ide a „férgek” közé rekordokat döntve érkeznek a turisták és a német, holland, svéd menekültek, akiket megnyugtat a feléjük már ritka fehér ember aurája, kultúrája, rendje.

  • Miklósban (a nem Bánfiban) egy Berecz János veszett el. Nyilván nemcsak olvasta, hanem be is tanulta az illető (MSZMP KB, majd PB tag)könyvét 1956-ról. Ellenforradalom tollal és fegyverrel volt a mű címe…

  • charlie
    2017 szeptember 21
    8:31 de.
    Nem csak német, holland, svéd hanem már francia, dán, angol és belga menekültek is érkeznek ide letelepedési kérelemmel, valódi, hiteles okmányokkal, pénzzel, őszinte beilleszkedési és önfenntartási szándékkal, ezért ha kaján lennék javasolnám hogy, csak Őket fogadjuk be a kvóta fejében!

  • IDÉZET „”””Demokráciában az államnak kuss, hogy én vagy a szervezetem honnan kap apanázst””””: Nahát ez azért nem egészen így van!

    Megkapják a felbujtó tevékenységre akkor kussoljanak ki.Nem az államnak kell kussolni.
    Ezt a legkönnyebb : mindenki független akar lenni : tanár,újságírók különböző válfajai,”civil” szervezetek,ne szóljon senki nekik semmit ,hagy csináljanak amit akarnak,de a pénzt a lehetőségeket teremtse meg a társadalom!

    Hát ilyen nincs! A többi ember pedig ne legyen független.csak ők , akik ezt mondják magukról.És ennek leple alatt minden marhaságot írhatnak,mondhatnak,csinálhatnak,kavarhatnak,hazudhatnak,mindenki felett lehetnek.!E mögé elbújva becsmérelhetnek másokat-és hozzájuk nem lehet szólni,mert a köz javát szolgálják.Ez így egy nagy csavar és hazugság.
    Én az ilyet nem engedném,pl.az újságíró mennyivel különb nálunk—csak ő írhat hazugságokat,lejáratásokat, azt,hogy csak az ő igaza az igaz és mikor megkérdezik hogy is van ez akkor elbújik a szabad,független képzelete mögé?
    A tanárok hagy csináljanak amit akarnak,tanítsanak úgy,olyat ahogy,amit akarnak? Ez normális dolog.???És ráadásul nem is igaz,mert amikor ez elméletileg meg van adva akkor az elvtársak el kezdik irányítani őket—és ezt pedig elfogadják.!?
    Ugyan kérem.!?

  • talalom, jó hogy eszembe juttattad… Mekkora csalódás volt nekem, hogy Berecz végül is nem az igazságról beszélt, hanem csak a megunt szlogeneket nyomta… Akkor azt vártam, hogy végre tiszta vizet öntenek a pohárba, annyi idő után (30 év) már megtehették volna…

  • tóth péter
    2017 szeptember 21
    11:29 de.
    Az ideális egy civil anarchia lenne! 🙂

  • Kis Ferenc,

    „” A Miklos Banfi-féle “vérontás” vizionálása azt jelenti, hogy nincs elfogadható mondanivalója a társadalom számára annak aki csak erőszakkal látja/képes megvalósítani politikai v. bármilyen céljait.

    Mi következne most egy esetleges vérontás után, esetleg egy ultra-liberalist terror? ”

    Dehogy. Ugyanaz a komcsi terror kovetkezne, amit mar egyszer lattunk. Ezek csak azt hazudjak magukrol, hogy liberalisok. Ugyanolyan messze vannak a liberalizmustol, mint annak idejen Hitler volt.

  • charlie,

    „” Ki a fene kényszerít bárkit is arra, hogy férgek közt éljen? Ki kényszerít bárkit is arra, hogy ő is féregnek vallja magát? Nem kötelező velünk élni, mi meg hogy mennyire “náculunk” magunk között, az a magánügyünk. Azt mellékesen megjegyzem, hogy ide a “férgek” közé rekordokat döntve érkeznek a turisták és a német, holland, svéd menekültek, akiket megnyugtat a feléjük már ritka fehér ember aurája, kultúrája, rendje. „”

    Szerintem sokkal fontosabb azt latni az Orban kijelenteseben, hogy o etnikai egysegnek tekinti azt, ami jelenleg van Magyarorszagon, azzal egyutt, hogy vannak roman, szerb, zsido, horvat, szloven, bosnyak, bunyevac, nemet, cseh, szlovak, cigany, kun, lengyel, orosz, ukran, sot meg olasz, es angol eredetu magyarok is.
    Ezt az egymassal (etnikai alapon) jol megfero kevereket nincs szukseg olyan etnikummal feltolteni, amelyik arrol hirhedt, hogy noket es gyerekeket eroszakol meg, es surun alkalmaz tomeggyilkossagokat abbol a celbol, hogy a beteg „ideologiajat” terjessze eroszakkal.

    Aki ezt nem latja az Orban beszedeben vagy gyermetegen hulye, vagy megjatsza azt.

  • Miklos
    2017 szeptember 20
    1:25 du.
    kanadai erdőtüzekkel kapcsolatban egy olyan térképet kellene tanulmányoznod, amelyen minden bányászati lehetőség (ásványkincsek) fel van tüntetve, és még azt a faktort is elemezni ebben, hogy a „lumber” ára hogyan alakul fa nyersanyag bőség és hiány esetén cél a profit…kormányokat a tőke vásárol és eltartja őket a választóktól jó távol lásd még az USA gittegyleteit amelyek egymással marakodnak nagyon jól megírt forgatókönyvek szerint, hogy addig a tőke nyugodtan azt csináljon amit akar és leszarja a népet lásd még am mostani egészségbiztosítási kalamajka csak nem képzeli bárki a biztosítótársaságok és a gyógyszergyártók (jó része drágán piacra dobott placebo) feladják hatalmas extra profitjukat holmi szociális elgondolások által vezérelve?

  • rodeo36,

    Sok igazsagod vagyon.
    Az erdotuzeket illetoen nagyon remelem, hogy nincs igazad, talan nincs senki ennyire hulye.

    De ami a gyogyszarokat es a biztositotarsasagokat illeti abban tokeletesen egyetertunk, sot meg ragozhatnam is.

  • Miklos
    2017 szeptember 21
    1:55 de.
    hazai lámpa,

    „A kornyezo orszagok pedig jokat rohognek rajtuk. Te pedig fizess meg tobb adot, hogy az ilyen marhara fontos gittegyleteket fenn lehessen tartani.”

    Nem a Soros tartja el ezeket a gittegyleteket?

    Különben én meg konkrétan magyar civil szervezetekről beszéltem, akik a 2000-es tiszai ciánszennyezés kárait mérték fel. Pl. vidrák pusztulása. Mindez azért, mert Romániában az ausztrál multi aranyat bányászott ciánnal.

    http://film.indavideo.hu/video/f_j_eldord

  • hazai lámpa,

    Ugy emlekeztem, hogy te is azt szeretted volna, ha az allam tartana el a maszek gittegyleteket is.

    Nemtom Magyarorszagon hogy van ez, de gondolom hasonlo lehet Kanadahoz ebben a tekintetben. Itt mielott egy banya megnyilik, vagy egy gyar, vagy csovezetek megepul, eloszor a ceg kornyezetvedelmi szakembere is resztvesz a tervezesben.
    Utana atkerul a terv az allam termeszetvedo gittegyletehez, aminek az a feladata, hogy meggatolja az esznelkuli rombolast.

    Mivel kicsit tulzas lenne, ha az allam meg ezen tul is penzelne minden idiotat aki szerint kizarolag csak o tudja hogyan kell megvedeni a termeszetet, en ellene voltam annak a javaslatnak, hogy az allam penzeljen magan-gittegyleteket. Kulonbenis van ra eleg kulfoldi szelhamos. Mit akartok, hogy az allam sajat maga ellen folytasson aknamunkat?

    De ha tevedek es te ezt nem javasoltad, akkor elnezest!

  • Miklos
    2017 szeptember 21
    3:44 du.
    szakemberek (tűzoltók) elemezték a tüzek keletkezését és időpontokat, meg amit ilyenkor kell és egyszer csak kiborúlt a bili, szándékos gyújtogatások valamint emberi agyamentség a tábortüzek gyujtogatásával…bűnügyi nyomozás is indúlt az eredményéről nem tudni…mert kúrva sok pénz forog kockán (ennek szemszögéből nézz utána (önmagadnak) a nafta újratárgyalása a süsülandiaiak követelésére amelyben sok minden szerepel és abban a sok mindenben egy tétel: a lumber kanadai export ára szerintük mesterségesen alacsonyan tartott…namost a világban északamerika (az meg kanada és a süsüék, mexico már nem ilyen hülye) rendelkezik olyan építésügy szabványokkal amely megengedi illetve javasolja a lumber mint szerkezeti anyag alkalmazását 4 emelet magasságig azaz amíg nem kötelező liftet beépíteni, valamint belső szerkezeti elemekként is a bármilyen épületekben (ez tűzvédelmi problémákat vet fel, mikor egymás mellett lévő lakásokat eladogatnak és nagyhírtelen a konyha és az előszoba fala lakások közötti válaszfal lesz azaz már nem tűzbiztos ilyenkor nagyon drágán mindkét lakást át kell építeni)

    ez olyan mértékű faanyag pazarlás, ami öngyilkosság és a világon már szinte sehol sem csinálják, kivéve a nád és bambusznád kunyhókat meg hasonló „fellegvárakat” meg úszó szigeteket bennszülöttek és törzsi társadalmak (nem akarom inszinuálni magunkat itt de mintha ez is az indián sátorok kissé modofikált változata lenne) meg kellene látogatnod ilyen épületet 25 vagy 28 éves korában (gázálarc javasolt és vegyvédelmi ruházat csótányok és penész meg a rothadás szaga ellen) ha még addig nem bontották le vagy (SIC) nem égett le… de az építési vállalkozók ebből milliárdosok minden más eljárás követhető és előre kalkulálható és olcsóbb gazdaságosabb (ezek hőszigetelése lehetetlen az 5. év után a belső szigetelés ami két gipszlap között van összerogy a párától és rothadni kezd benne a baktériumokkal feltöltött víz, és az egész fa szerkezet a szögek a rozsdásodás miatt nem tartanak semmit (mechanika ÓH) tehát egy erősebb őszi viharos szél 45-60km/óra már letarolja

    és folytathatnám

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 21
    4:05 du.

    nem a soros pénzeli őket! és a romániai ban nem csak austral hanem kanadai némber vállalata is részt vett (vesz?) itt kanadában rettenetes pusztításokat végzett a vállalata felszíni fejtéssel letarolja az egészet és utána mikor kimerült otthagyja mert ő munkát ad azoknak akik olyan helyen laknak ahol egyébként a kóbór dervisek sem alapítanak semmilyen munkahelyet de amikor kifosztotta visszaáll a munkanélküliség és lehetetlenné válik az élet mert nincs hol (ugye láttál már külszíni fejtést)

    asszitte a románok sem fogják megbüntetni…
    az ilyen feasibility study k azok mindíg olyanok részvételével készűlnek akiknek anyagi érdeke fűződik az akármni létrejöttéhez

    namost a civilek nem azaz sohasem civilek valami vagy valaki sponsor álja őket az ő saját éredekei szerint

    ezért van az, hogy az olasz hatóságoknak sikerült 75%-kal csökkenteni 1 hónap alatt a beúszú gumicsónbakokat mert a civileket is megvették jópénzért és a szállítmányozó ügynökségeket is ( a menekültek vagy kalandorok meg ott halnak meg a Sahara ban és már „csak” a helyi ügynökségeket kell falhoz állítani és legéppuskázni akik küldik és jó pénzért a kalandorokat mert nagy részük kalandor és anyagilag jól eleresztve a kisebb rész menekült de azok is meg tudnák oldani ha megvédenék saúdi arabiától a hazájukat Yemen ben)

    ez ilye eccerűke

    ja meg a világbéke amiben az usa nem akar résztvenni most mon’ta az elnökbácsi, hogy mindenki gonosz csak ő a helikopter

  • Orsós Elemér
    2017 szeptember 21
    12:08 du.

    tóth péter
    2017 szeptember 21
    11:29 de.
    Az ideális egy civil anarchia lenne! 🙂

    Azt meghiszem!Ezeknek ez kellene! Csak nem bírják előre meglátni,hogy ebből nem lehet kimászni,csak fegyveres erőszakkal—de ekkor meg lenne miért a másikra kiabálni
    és kezdődhetne az anarchia egy újabb formája , melyben ők jól érzik magukat–ez az éltetőjük,a soha semmi sem jó,de csak a jobboldalon,mert az előbbieket a baloldalon csinálják,szeretik csinálni.Ők mindent jól csinálnak,mindent jól tudnak…..na de nem is érdemes dicsérni őket tovább,mert fejükbe száll a dicsőség.
    ÜDVÖZLETTEL.

  • rodeo36,

    Hja, ezektol a fakeretes hazaktol en is kiakadtam annak idejen.

    Mellesleg, a regiek, amik 70-80 evesek, eleg szilardra lettek tervezve, azok meg egy tornadot is kibirnak. A problema az ujabbakkal van, amiket egy molyfing elfuj. De valoban nagy pocseklas megy ami a fakat illeti.

    Nem tudom te hogy vagy vele, de en azon drukkolok, hogy megszunjon a NAFTA, es megvalasszanak vegre egy normalis es foleg tisztesseges embert Kanada miniszterelnokenek.
    NAFTA hianyaban vissza lehetne allitani a vamot, megszuntetni a kereseti adot, egyszerusiteni a GST-t, az allami lehutok 70-75%-at fokozatosan elkuldeni a maganszektorba, megszunteteni tobbmillionyi felesleges regulation-t … stb… stb.

  • Miklos
    2017 szeptember 22
    1:34 du.
    a NAFTA kapcsán igazad van, illetve én -legalábbis- egyetértek veled… ennek nagy akadálya a süsülandi és canuck-i vállalkozások életveszélyes összefonódása ugyanakkor a konkurrencia most Bő Ing és Bomba Rgyijé vita megy csak hogy egyet megemlítsek…
    az a baj a politikusokkal, hogy mindegyik valakinek a zsebéből kornyikál és ez leginkább a süsülandiai lobby zásnak nevezett aljasság ban látszik meg a legjobban a korrupció csimborasszójának ilyen szép nevet adtak

  • rodeo36
    2017 szeptember 21
    2:34 du.
    A kanadai erdőtüzeket sok helyen emberek kezdték.
    Más, a kanadai államnál, teljesen ingyenes minden orvosi, kórházi ellátás.

  • Figyelő
    2017 szeptember 22
    2:18 du.

    már megint nem figyeltél!
    az erdőtüzek tényleg nagyrészt gyújtogatás következményei, de
    az egészségügyben nem minden szolgáltatás ingyenes, az úgynevezett alapszolgáltatások, azok igen, de ezek listája időszakonként és kormányonként változni szokott de nagyon közel vagyunk a brit egészségügyi rendszerhez

    sokkal több figyelmet!

  • Miklos
    2017 szeptember 22
    1:34 du.

    lehetetlent sohase’ kívánj!

    ídézlek: „es megvalasszanak vegre egy normalis es foleg tisztesseges embert Kanada miniszterelnokenek.”

    nambőrtú
    „NAFTA hianyaban vissza lehetne allitani a vamot, megszuntetni a kereseti adot, egyszerusiteni a GST-t, az allami lehutok 70-75%-at fokozatosan elkuldeni a maganszektorba, megszunteteni tobbmillionyi felesleges regulation-t … stb… stb.”

    a magánszektorba nem igen akarnának menni illetve a magánszektor az „ilyeneket” nem kedveli mert ezeknek ígényei vannak (szvsz jogosan) és nem véletlen, hogy a kapitalista „felállás” ülve is lehet?, a humánusabb vagy termelékenyebb profitshare-t nem fogja létrehozni, mert mindenkit a nagyhatalmas nyereség érdekel, mert a gazdagság bizonyos értelemben szabadságot jelent de legalábbis „szabadabbságot” és azaz megszabadulni a bérrabszolgasorból asszem nem kell magyaráznom…még a Microsoft és hasonló elefántcsonttornyok is az ott létrehozott „kondíciók”-kal együtt még mindíg rabszolgaság bérért…

    nem vagyok bizonyos abban, hogy eme kondíciók alapfeltételei a gazdasági fejlődésnek amely fejlődést én ídézőjelben használok mert assziszük, hogy …

    volt egy nagyon régi british study, tudod amit brittudósok szoktak

    színdinamika a munkahelyen és a termelékenység azaz mégjobbankihasználhatóe összefüggése a szivárvány minden szinére festették a falakat és minden esetben nőtt a „kihasználtság” még akkor is amikor mindent korom feketére festettek…konklú izé: nem a szín a fontos hanem az állandó változás azaz azt érzi az áldozat, hogy törődnek vele…pedig csak az uccsó csepp vérét akarják kiszíni

  • rodeo36,

    Na ja, a NAFTA ugyanaz, mint az Egybesult Europa, annyi kulonbseggel, hogy meg rosszabb nekunk. Az europai polgaroknak legalabb tenyleg nem kell vamot fizetniuk, nekunk viszont kell, Csak akkor nem ha egy egesz vonatszerelvennyel kuldod az anyagot.

    De amiket felvazoltam azok legalabb megszuntetnek a munkanelkuliseget, es talan meg a jelenleg bakfittyert dolgozok is kapnanak embernek valo fizetest. A rendszer nem valtozna, csak elhetobb lenne. Foleg ha kozben leszoknanak arrol is, hogy milliardokat kuldozgetnek az afrikai orszagok politikusainak zsebeibe. No es sok minden masrol is.

    Persze tudom, hogy ez nem lesz igy. Ha valaki megis megprobalna, a sajat partja fogja kinyirni, ahogy annak idejen a Klein-t nyirtak ki itt Albertaban. (Nem szo szerint, csak az erdemei elismerese mellett nyugdijaztak.)

  • Miklos
    2017 szeptember 22
    11:27 du.

    Nagyon jó a NAFTA-EU hasonlatod:
    rafináltan belekecsegtetnek vagy belekényszerítenek, de ha rájössz hogy, szarba léptél, akkor nem engednek kimászni belőle.