Antihomeopátiás lobbizmus?

2017 szeptember 23 8:24 de.23 hozzászólás

Az internet egyik zugában lett hír abból, hogy még mindig él a homeopátiás szert állítólag túladagoló orvos. Amennyiben dr. Novák Hunor életjelet adott magáról. Kétségtelenül jó marketing-érzéket mutatva. Ami nem baj. Ha ezt követően, mondjuk, gyógyszerügynökként kívánna elhelyezkedni. De a lényeg talán nem is ez.

Egészen őszintén szólva azért sem, mert személy szerint eddig azt sem tudtam a derék dokiról, hogy a világon van. Valószínűleg ezért siklottam el afelett a világrengető kísérleti hír felett is, hogy bevett egy egész fiolányi bigyó-bogyót. Élő adásban. Igen kérem!

Hölgyeim és Uraim!

Itt látható dr. Novák, amint halált megvető bátorsággal bevesz egy egész fiola valamit. Csak tessék, tessék!

Azért, akit a valóban kockázatos, valóban önfeláldozó, orvostörténeti önkísérletek érdekelnek, inkább Hugo Glaser, Az ​életért harcoltak című, könyvét forgassa. Míg a mostani, (korántsem) nagy horderővel bíró, kísérletre talán azért került sor, hogy alátámassza azt az állásfoglalást, ami az egész homeopátiás orvoslást egy kézmozdulattal söprik be az áltudományok közé, illetve a kuruzslásba. Az MTA közleménye egyébként elég korrektnek tűnik abból a szempontból, hogy jelzi: korántsem karitatív tevékenységet folytatnak azok, akik a homepátiás termékekkel való kereskedelmet, illetve kezelést végzik. Amennyiben a forgalom dollármilliárdokban mérhető. Amiért azért felmerül a kérdés, hogy a hirtelen ellenbuzgalom oka nem-e egy ahhoz hasonló jelenség, mint a médiaiparban volt a szellemi termékek védelméért való hirtelen fellángolás? Amikor is kicsit nehéz volt eldönteni, hogy valóban a szegény szerzők érdekképviselete, vagy a zeneipari mogulok bevéltelkiesése, a szimpla üzleti irigység volt-e a nagyobb hatású tényező? A jelen helyzetben pedig a gyógyászati lobbié?

Egy percig sem vitatva, hogy egy áttételes vesedaganat ellen aligha lehet túl hatásos a vese alakú kavics deréktájra kötözése. Így aztán minden olyan esetben egyet értek a homeopátia, a szenteltvízszórás és a hasonlók ellenzőivel, amikor hasonló eset van fennforgóban. Amikor az igazolt hatékonyságú, illetve nagyobb gyógyulási eséllyel kecsegtető gyógyászati beavatkozásról beszéli le valaki a beteget annak érdekében, hogy tőle kézrátételes kavicsot vegyen. Jó pénzért.

De a történelemből azért emlékezhetünk arra is, amikor az isteni áldással való gyógyítás monopóliumát kikezdő, gyógynövényekkel gyógyítókat vetették máglyára. Ha sikertelenek voltak a gyógyításban, akkor azért. Ha sikerrel gyógyítottak valamit, akkor pedig azért, mert a sátán súgta meg nekik, hogy mi mire való. Ha pedig a papi áldás dacára nem csökkentek a fájdalmak, akkor az esetet kikiáltották a kínban fetrengő égi büntetésének, és máris helyre állt a világ rendje. Egy percig sem feledve, hogy egyébként a kolostorok kertjeien is termesztettek fúszer-, és gyógynövényeket. Csak a vad flóra kicsit változatosabb.

A homeopátiára visszatérve, a kép valószínűleg nem teljesen fekete és fehér. Mert a placebóhatás eléggé közismert. Ahogy a pszichoszomatikus betegségeket is el-elismeri a tudomány. Így elég furcsa lenne, hogy az egyik oldalon elismerik azokat a betegségeket, amelyek egy pszichológiai állapot talaján alakulnak ki, míg a másik oldalon a pszichológiai állapot változásával elérhető tüneti kezeléseket tagadják. De valójában nincs is így szerencsére. Az MTA közleményében ugyanis azt is olvashatjuk, hogy a „homeopátiás készítmények bármilyen állítólagos hatása a placebohatással magyarázható”. Így az, aki egészen kockának érzi magát, és a nyugodt álmának biztosítását egy kockacukorral tudja esténként biztosítani, akkor nyugodtan tegye meg. Ha nem cukorbeteg, ha nincs agydaganata, csak felzaklatta a nap, és ettől lesz kerek a világa.

Utána már csak azt a kölyöksátánt kell elcsendesíteni, amelyik olyanokat sugdoss, hogy a mostani nagy kirohanás legfőbb mozgató ereje a gyógyászati lobbi bevételirigysége. Meg olyan conteokat, hogy a gyógyszerlobbi él a technológiavisszatartás eszközével a maga haszna érdekében. Mármint akkor, ha a gyógyításra használt szerek, illetve az azok mellékhatásainak kezelésére használt további eljárások potenciális bevétele a nagyobb. De elfogadom, hogy ez biztosan nincs így. Mert mi más is motiválhatna bármely céget is, mint a legfőbb jó. Minden más esetet az olyan fantáziavilágokba utalva, mint amelyben a „Johnny Mnemonic” című film játszódik.

23 hozzászólás

  • „hogy a hirtelen ellenbuzgalom oka nem-e egy ahhoz hasonló jelenség”

    nem ahhoz hasonló jelenség-e

  • A legkevésbé „üzleti lobbi javaslat” a fényevés. Fényevés ajánlása esetén nyilván senki sem gazdagodik meg. Ez tehát nagyon ajánlott. (Már persze akkor, ha egy kezelés használhatóságának fő szempontja, hogy aki ajánlja, az ne gazdagodjon meg rajta.)

    De komolyan: az egész világunk arra van felépítve, hogy a különféle szükségleteinket más emberek szolgáltatják ki nekünk, különféle gazdasági hasznokat remélve rajta sajátmaguknak. Tej, hús, de még az uborka és a krumpli is így kerül az asztalunkra, ezért nem halunk éhen. És ha nem fizetünk eleget, kiöntik a tejet, dögkútba dobják a húst, stb… és egészen nyugodtan hagynak minket éhenhalni. Ausgetippelt a gyógyszergyártás lenne karititatív tevékenység?

    Ezzel szemben azokkal a termékekkel kapcsolatban, amelyek nem rendelkeznek azokkal a hatásokkal, amivel ellátja őket a mendemonda, legalább annyi kötelessége van a tudománynak, hogy FELVILÁGOSÍTSON. Aztán ki-ki mérlegel, csinál, amit akar… Ez a szabadság…

  • Azért nem árt ám tudni, mi is az a homeopátiás szer? Mi nevezhető homeopátiás szernek?

    Nem belemélyedve a részletezésébe, végső soron egy olyan készítmény, amit rendkívüli nagyságrendben fölhígítanak, és ami termék végül vegyileg szinte megkülönbözhetetlen a vivőanyagtól. Ezek lehetnek víz, alkohol, vagy cukor. Emiatt állítják sokan nem is alaptalanul, hogy hatása a placebohatáson alapszik.

  • Annyit tudok, hogy a gyógyszeripar virágzik!
    Az emberek hiszékenyek az orvosok meg összejátszanak a gyógyszergyárakkal.
    Anyám , aki 1O6 évig élt, és Apám, aki 98 évig, egyik sem szedett gyógyszereket. Anyám izületi fájdalmaira csak aszpirint vett be.

  • Nos a cikkben van igazság,meg tévedés is!
    Valóban vannak szélhámosok,képzettség nélküli „gyógyítók”,fényevésre buzdítók,interneten hiszékeny embereket
    megvágok……Ez a dolog egyik oldala,
    a MÁSIK!!!,hogy az egészségboltokban,patikákban kapható homeopátiás szerek ellenőrzött termékek,fel van tüntetve az összetétel,(többnyire a természetben is megtalálható nővények,fűszerek,gyümölcsök,őserdei ganoderma..)a „természet patikája”
    Bizony sok orvos és gyógyszerész is hisz benne,mint sok rendszeres fogyasztó(én magam és több ismerősöm,barátom)akik igazolják a jótékony hatást,arról a lényeges dologról már nem
    is beszélve,hogy nincs mellékhatásuk!

    Aztán vannak a gyógyszerek rengeteg mellékhatással,amire újabb
    gyógyszereket kell beszedni….azért közlik a gyógyszergyártók,hogy a felelősség ne terhelje őket,mind az orvosok,mind a gyógyszergyárak nagy hasznot profitálnak belőlük,ezért piszkálja a „csőrüket” ha valaki más gyógymódot választ.Egyébként a kemoterápia is rengeteg mellékhatással jár,(egészséges sejtek pusztulása,rosszullétek)és sokan az alkalmazás mellett is meghalnak!!!!
    Több rákkal küzdő beteg is rendszeresen szed természetes kiegészítőket és bizonyítottan használ,megakadályozza a rákos sejtek terjedését
    szaporodását,rengeteg különböző vitamint tartalmaznak,de MELLÉKHATÁS NÉLKÜL!SOK ISMERT ember kiállt a homeopátia jótékony hatása mellett!
    A szerencsétlen,hitetlen,lecsúszott(egyébként ballibsi) kvízmester…Vágó István,meg elmehet a fenébe……!többekkel együtt!
    A napokban több újság is írt a témáról,meg ugye az is érdekes,hogy az állatgyógyászatban is használják!
    Egy híres színész fia nyilatkozott,hogy a kutyáján is segített ilyen szer,ami ugye nem lehet befolyásolni,bebeszélni neki semmit….?(vicces lenne..)

  • Almási Alma
    2017 szeptember 23
    10:46 de.
    „A legkevésbé “üzleti lobbi javaslat” a fényevés. ”
    „Ausgetippelt a gyógyszergyártás lenne karititatív tevékenység?”

    Látszólag kicsit más. Anno, még a ’80-as években tudományosan bizonyították, hogy a szacharin növeli a hólyagrák esélyét. Aztán kiderült, hogy a kutatásokat egy cukoripari kör szponzorálta. Aztán kiderült, hogy ehhez a kísérleti egerekkel olyan mennyiségben etettek szacharint, hogy szinte kristályos anyagot sz–rtak. Olyan LD50-értékkel, amennyit egy ember kb. 200 év alatt sem eszik meg. Aztán fura módon eltűntek a szacharint lejárató szakcikkek.

    A homeopátia kapcsán jelenleg irgalmatlan fogalmi katyvasz van a fejekben, a médiákokban. Még a placebóhatást sem becsülném le. Miközben a csapvízet kemoterápia helyett ajánló sarlatánokkal szemben valóban el kellene járni. De abban nem hiszek, hogy nem tartanak vissza technológiát a gyógyszergyárak a nagyobb profit érdekében. Talán nem teljesen véletlen, hogy az egyik legtöbbet reklámozott termékcsoport a gyógyszereké.

    Fáj a fejed, szedjed ezt, fáj a hátad, szedjed azt, lóg a füled, amazt. Az orrod? Emezt. Holott valós kivizsgálások nélkül talán a kockacukor is használna. De azt fura módon nem reklámozzák annyit. A kivizsgálást. A „kérdezze meg….” szöveg kötelező felelősséghárításnak ott van. De ennél több nincs.

    A homeopátia a maga fogalmi zavaraival, laikus interpretációival lehet sarlatánság. De a túloldal sem okvetlenül jobb. Összességében mindkét oldal a beteg szenvedéséből húz hasznot. Néhány orvos esetében kisebb referenciával és szakértelemmel, mint a sarki javasasszony.

  • kedves Andrew_s!

    Ne keverjük a szezont a fazonnal.
    Más a természetgyógyászat, és más a homeopátia…

    A természetgyógyászat füvek, teák, olyan módszerek, amelyekben van – vagy lehet – gyenge hatás. Némelyik bizonyított, némelyik nem.

    A homeopátia kulcsszava a „homeo” (hasonló), ami körülbelül a „kutyaharapást szőrivel” gyógymódnak felel meg.

    Ami pedig a gyógyszereket illeti, ott gyakran túllőnek a célon, tehát valamiféle önkorlátozásra ott is szükség van.

    Általában nem árt, ha gondolkodunk, mert patika ide, orvos oda, minden gyógykezelés, minden gyógyszerhasználat az ember saját felelősségére történik. Tehát egyetlen fontos dolog ebben a felvilágosítás, hogy tudd, mit csinálnak veled.

    Én a fényevésre esküszöm, mert az garantáltan káros, no meg a pi-vízre, mert arról maga a reklám mondja, hogy „garantáltan nincsen benne semmi” 😀

  • Attól viszont félek, ha azt kérik számon egy élelmiszer, vagy egy gyógyszer gyártójától, hogy ne legyen rajta haszna a gyártónak. Egyrészt egy ilyen szabály mindent elsorvaszt, kutatást, gyártást – pont ilyesmi volt a „kommunizmus” legnagyobb hátulütője, – másrészt ez akkora álszentség, mint ide Lacháza…

  • Végül : a homeopátiás készítményeket véletlenül se keverje senki össze Maria Treben ajánlotta gyógynövény teákkal és kenőcsökkel. Munkásságának folytatója dr Peter Theiss, aki a világ legnagyobb körömvirág termékek gyógyszertári beszállítója. Körömvirágos krémével kent bőrseb feleannyi idő alatt gyógyul visszamaradó heg nélkül. Ezen kívül régi gyógynövényes receptek alapján készít arc, haj, és testápolási termékeket is.

  • Drizari
    2017 szeptember 23
    12:04 du.

    A pszichoszomatikus tüneti kezelés esetén a placebóhatást sem vetném meg. 🙂

  • Jó,hogy megjelent ez a cikk,és mindenkinek lehetősége van a véleményét,tapasztalatait megosztani másokkal!
    Én úgy gondolom,hogy mindkét lehetőséget: gyógyszer,vagy homeopátia ? nagyon át kell gondolni,ellenőrizni az érintetteknek
    szerintem az az ideális,ha például a konkrét betegség ismeretében
    orvossal,természetgyógyásszal konzultálva esetleg mindkettőt „bevetik” (kellő arányban) a gyógyulás érdekében!
    Remélhetőleg lesz még több hozzászólás, amiből mindenki profitálhat az egészsége illetőleg a gyógyulás érdekében?!

  • A mi társadalmunk hajtóereje az ipari forradalom óta a nyereséges termelés. Vannak ennek persze nagyon rossz oldalai is, de úgy nem lehet megváltoztatni ezt, hogy a te, meg az én, meg az akármelyikünk életminősége pontosan olyen maradjon, mint most, pláne, hogy javuljon (a mai értelemben véve). Ahhoz más életfilozófiának kellene elterjedni, amit próbálnak is a környezetvédők, meg más lelkes aktivisták terjeszteni, de például a legritkább esetben úgy, hogy valaki kikapcsoltatja a házában az áramot és a vezetékes vizet, gyertyával világít, és hetenként csak legfeljebb kétszer mos feneket egy lavór hideg vízben, mint dédszüleink…

  • Azért az sem mindegy,hogy melyik oldal húz nagyobb hasznot a betegből,az aki a természetben is megtalálható szerek alkalmazását javasolja(régen is bevált gyógymódok!) és többnyire használ is(károsodás nélkül),mint azok akik a szörnyű mellékhatásokkal rendelkező gyógyszerek beszedésére buzdít….meg újabb gyógyszerek vásárlására a tünetek enyhítésére…nos az utóbbiak biztosan jobban megszedik magukat,és még sincs gyógyulás….!
    Nagy különbség!
    Amúgy a placebo hatást …is cáfolni lehet,mert a beteg állapota csak hatékony szer hatására javul igazából,és kevésbé attól,hogy bízik-e benne!!
    Ezek tények,amit nem lehet cáfolni!

  • Andrew_s
    2017 szeptember 23
    4:13 du.

    Marha kínos lenne a gyógyszer lobbinak, ha az emberek rájönnének, hogy a placebo is képes hatásosan gyógyítani egyes esetekben!

  • A kamilla tea pl. sok mindenre nagyon jó!

  • Orsós! A placebó nem gyógyít, mert nincs benne hatóanyag. Bizonyos tüneteket elmulaszthat, csökkenthet, de csak akkor, ha azoknak nincs fiziológiai okuk. Ha pl. a fejfájást agydaganat, agyhártyagyulladás, vagy egyszerűen magas láz okozza, az a fejfájás nem múlik el placebótól, sőt a homeopátiás (csökkentett hatóanyag tartalmú) gyógyszerek jelentősen meghosszabbítják a betegség időtartamát: rossz esetben meg is akadályozzák a gyógyulást. Elsősorban akkor hatásosak, ha az illető azért „beteg”, hogy felhívja a többiek figyelmét magára: nem veszik észre, hogy mennyit dolgozik? Akár az egészségét is kockáztatva!?
    A hatvanas években az új és régi nagyságos asszonyok között nagy divat volt az Andaxin nevű enyhe nyugtató folyamatos, nagymértékű fogyasztása.
    Egy ismerősöm gyógyszergyárban dolgozott, és megunta, hogy édesanyja és társasága mindig tőle várta a csak orvosi vényre kapható gyógyszer pótlását. (Meg féltette is az anyukáját attól, hogy a nyugtató függőséget alakít ki.) Gonosz tervet eszelt ki: egy éjszakai műszakban lenyomott egy sor pirulát Andaxin felirattal, ám tisztán talkumból, ami a tabletták vivőanyaga. Csodák csodája, a társaság 90 százalékánál hatott a pirula. A maradék 10%-nál kiderült, hogy van oka a fejfájásnak: pl. enyhén magas vérnyomás, amit a nyugtató karban tudott tartani.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 23
    4:01 du.

    A hasonlót a hasonlóval gyógyítás sem mindig marhaság.
    A másnaposság elleni feles pl. hat, mert az enzimrendszereken keresztül csökkenti a lokális elvonási tüneteket 🙂

    AZért persze végez egy gyors közvéleménykutatást, hogy az alternatív gyógyászat, a homeopátia, a természetgyógyászat mennyire élesen határolódik el a hétköznapi fejekben.
    Tapasztalatom szerint nem nagyon.

    Ezért is írtam korábban, hogy először rendbe kellene tenni a fogalmakat, a mögéjük hitt képzeteket. Aztán egyenként levadászni a kuruzslókat 🙂

  • Orsós Elemér
    2017 szeptember 23
    7:35 du.

    Szinte biztosan.

  • talalom
    2017 szeptember 24
    4:18 de.

    „Orsós! A placebó nem gyógyít, mert nincs benne hatóanyag. Bizonyos tüneteket elmulaszthat, csökkenthet, de csak akkor, ha azoknak nincs fiziológiai okuk.”

    Bocs, de én feltételes módban írtam a marháskodásomat! 😀

  • Nos a placebó gyógyító hatást több tényező is igazolja!
    Egyrészt a gyógyszernek nem minősülő,de tapasztalatok,vélemények alapján bizonyított eredmények,másrészt pedig ezekben a szerekben
    hívők,bizakodók (pszichológia..)hozzáállása az érintettek (használók)részéről!Mind hatékonyságot, de utóbbiakat klinikai vizsgálatok is igazolják !!Mindez káros mellékhatások nélkül és
    ezen nincs mit ragozni!

  • Almási Alma

    A fényevésről ejtett digitális karcával kapcsolatban annyit,

    hogy nemrég egy egész családot (anya, apa, nagyszülők) ítélt el a

    bíróság mert a kétéves kisfiukat „fénnyel” halálra etették…

  • Nos az Orvosi Kamara eddig(jó pár napja….)még nem foglalt állást…(türelmet kért…)nem ítélte el a homeopátiás szereket,nem kételkedett a hatékonyságukban(mert igenis igazoltan hatnak!) és főleg sem a szereket pártoló orvosok,gyógyszerészek felett „sem tört pálcát”…talán nem véletlenül?…
    Érdekes…azóta több orvossal,patikussal beszéltem és bizony a többségük igenis egyetért velem és sokakkal,szerencsére!
    Talán mégis a többi orvos és a gyógyszergyártók a „hunyók”,a szörnyű mellékhatásokkal rendelkező gyógyszerek szedésének a szorgalmazásával….?Ugye a haszon a fontos,nem a beteg?
    Egyébként senki nem kérdőjelezi meg,hogy sok esetben szükség van
    gyógyszerekre,kemoterápiára,de normális körülmények között a kettő kiegészítheti egymást!Pláne,ha nem csupán anyagi érdekek dominálnának….!

  • Amúgy remélhetőleg vannak még tisztességes orvosok,akik „esetleg”

    a szenvedő betegek gyógyulására esküdtek fel(???)meg tisztességes
    tárgyilagos és képzett gyógyszerészek?…!
    Hát bízom benne!