Legyen autonóm roma tartomány Magyarországon?
Kanadából szemlélve, különösen figyelemreméltónak tűnik az a bejelentés, miszerint az Opre Roma-Cigány Demokrata Néppárt népszavazást kezdeményez egy autonóm roma tartomány létrehozásáról négy észak-keleti magyar megyében, már azért is, mert a párt elnöke korábban Kanadától kért menedékjogot családjával együtt. Csütörtökön nyújtotta be a pártelnök Kamarás István a népszavazási beadványukat Budapesten, az Országos Választási Irodához. Az általuk elképzelt autonóm terület neve pedig Észak- Magyarországi Roma Tartomány lenne.
(Fotó: Kamarás István – a baloldalon.)
„Nem számít, hogy milyen származású vagy! Nem számít, hogy a cigányság mely alcsoportjába tartozol! Nem számít, hogy melyik országban, vagy az ország mely régiójában élsz! Nem számít, hogy milyen az anyagi helyzeted vagy eddig milyen politikai pártot, ideológiát támogattál! Nem számít a nemed vagy az életkorod! Nem számít a végzettséged, vallásod, foglalkozásod sem! Egy a lényeg! Ha egyetértesz a küldetésünkkel, akkor tarts velünk! Küldetésünk pedig a következő: MI ROMÁK/CIGÁNYOK VEGYÜK VÉGRE KEZÜNKBE A SAJÁT SORSUNK IRÁNYÍTÁSÁT!”–jegyzi Kamarás István pártelnök, aki korábban a Fidesz-szövetséges Keresztény Demokrata Néppárthoz, illetve annak pártalapítványához kötődött.
Kamarás korábban azért költözött Kanadába, mert elmondása szerint „nem akarta nevét adni a kormány cigányokat megnyomorító intézkedéseihez.”
„Az országból emigrálni kényszerülök és a cigányság évszázados kilátástalanságát kényszerülök a szívembe fogadni”–tette még hozzá 2011-ben.
Most azonban a történész-politológus Kamarás új reményt lát egy autonóm roma tartomány létrehozásában. Szerinte erre két ok miatt van igazán szükség. A legfontosabb: a rendszerváltás óta tartó szisztematikus korrupció, illetve a roma vezetők és politikusok korrupciója valamint tehetetlensége lehetetlenné tette a magyarországi romák felzárkózását. Másrészt pedig a rasszizmus, illetve a demográfiai változások észak-kelet Magyarországon szintén indokoltá tennék egy autonóm roma tartomány létrejöttét.
Ami a demográfiát illeti: minden harmadik gyerek észak-kelet Magyarországon roma származású az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója szerint. Papp Z. Attila már korábban elmondta: Nógrádban és Borsodban az iskolások több mint 33 százaléka roma. Országosan ez az arány 15 százálékra tehető. A legmagasabb arány azonban Budapest egyik kerületében található: Józsefvárosban 43 százalék a roma diákok aránya.
(Illusztráció: a párt logója.)
Az Opre Roma Párt meglehetősen hatékonyan használja a közösségi médiát kampányukban, illetve a párt profiljának kiépítésében. Már körülbelül kétezren követik oldalukat, ahol rövid videókon és vlogokon kommunikálnak a támogatókkal. Az autonómia törekvésüket pedig a Csongrád megyei Magyarcsanád nevű településen jelentették be, ahol a lakosság 8 százaléka vallotta magát romának (12 százalék pedig románnak, egyébként). A rendezvénynek leginkább piknik hangulata volt – legalábbis is a fotókról ítélve.
(Fotó: Az Opre Roma Párt rendezvénye Magyarcsanádon. Itt jelentették be autonómia törekvéseiket.)
Facebook oldalukon vegyesen fogadták a kommentelők az autonómiát célzó népszavazási beadvány hírét. Van aki szerencsétlennek találta az egész ötletet, mivel ezt lényegében az integráció elutasításaként, a gettósításként értelmezte. ” A gettó és területi autonómia definícióját előbb nézd át, majd utána beszéljünk”–válaszolt a pártelnök és egyébként helyesen utalt arra, hogy a kettő korántsem azonos. De volt olyan hozzászóló is aki jelezte: Trianon történelmi árnyékában soha nem támogatná azt, hogy bármelyik csoport is területi autonómiát követeljen Magyarországon.
Aztán volt olyan hozzászóló is, aki egy egészen pratikus lépést javasolt (kissé szúrósan) a roma közösségnek. „Esetleg kezdhetnétek ott, hogy nem szavaztok a Fideszre. Még akkor sem, ha busszal visznek az urnáig…”
Az Opre Roma Párt politikai platformjában szerepel az alapjövedelem bevezetése, továbbá egy kötelező roma kvóta az állami szférában. Ez annyit jelentene, hogy a körülbelül egymillió fős roma kisebbség arányosan lenne képviselve állami intézményekben és munkahelyeken. Olyan állami vagy magán munkahely amely nem foglalkoztat romákat fizessen egy kötelező roma foglalkoztatási reintegrációs hozzájárulást. Ezen kívül egy roma történelmi, kulturális és nyelvi kutatóintézet azonnali felállítását követelik programjukban.
Érdemes lesz figyelni nem csak a népszavazási kísérlet alakulására, de a program szakpolitikai kidolgozására is. Fontos és megfontolandó gondolatok szerepelnek már most is benne. Ugyanakkor a szakpolitikai kutatás bizonyára azokra a nehézségre is rámutat (például a szakképzett roma munkaerő hiányára) amely olyan program pont bevezetését, mint akár a kvótát, ma még szinte lehetetlenné teszi.
8:05 de.
De akkor, a tiszta játékszabályok érdekében:
– legyen önálló gazdaságuk, és semmi más támogatásra ne tartsanak igényt, mint amit megtermelnek;
– önálló belvédelmi egységeik, amelyek garanciát nyújt mindenki másnak;
– döntsön népszavazás a létrehozásról. Ezt követően, ha a többségi társadalom nem hajlandó ehhez asszisztálni, akkor saját hatáskörben biztosítsák a cigányság kivándorlását. Ugyanis a sértettség okozta bosszú lehetőségétől a leszavazókat is meg kell tudni védeni;
– amennyiben a kiváűndorlás elmarad, akkro ne csodálkozzanak a többségi társadalom fasizálódásán, és azon, hogy egy pogromnál még meg is tapsolják a Jobbikot és elvbarátait;
Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor ámen;
egyébként az ötlet kinyilvánításával nagy lépést tettek a pogromok felé. Csak gratulálni lehet az ilyen politikai agyhalottaknak.
9:42 de.
Ez egy abszolute es teljes orulet !!!
Ilyen otlet csuan egy gyermek, vagy valaki szellemi-gondolkodasanak a betegsege altali elkepzelese.
Hogyan lehetne megvalosithato ?
Melyik „megyet” lenne szukseges az allamnak „elkobozni”, mindenkit eroszakkal kilakoltatni, vagy az adofizetok penzebol mindenkit lefizetni, mindenki tulajkdonait meg vasarolni, megteriteni es atadni egy u.n. roma-baru-csoport vezetojenek? Roma kiralynak?
Ehez hasonlo otleteket alkalmaztak a US-ban az XIX szazad vegen a „native amkerijaik”-al.
De a fold terulet az ovekke volt a kezdettol.
Ugy jott letre a RESERVACIO-k. Ahol teljes onallosagot elveznek.
Ami letezok Kanadaban is hasonloan.
Sajnos azzal az a problema tortent hogy az osi eletmodjuk nem mukodik ma, mert nem nyujt letkepesseget.
A teljes onnallosag nem orizte meg az osi hagyomanyaikat, kulturajukat, nyelvuket.
Csupan szegenysegben maradtak. Aki ottan mardt es el ottan az szegeny.
S az eszak-amerikai nativek atka az alkohol.
Nincsen biologiai ellenallo-kepesseguk.
S amikor berugnek (de nagyon gyorsan) ongyilkossagokat kovetnek.
Az egyedulli megoldas ugy az ottani „roma”- lakossag, mint barhol bar ki masok eseteben is a teljes egyeni-szabadsagok biztositasa mindenkinek.
De ahoz az atlag lakossag szellemi es erkolcsi magatratsait kell valtoztatni.
Belatni , hogy a felszinti kulombsegeink ellenebn is, de mindannyian ugyan azon emberi lenyek vagyunk mindannyian.
De velnem az ottan egy igen jelentos problema lehetne. Mert a magyar nem hive az egyeni szabadsaganak.
Akkor nem lennenek kepesek elkepzelni hogy ok ember-felettiek?!
A magyarnak minden a mult modjan kell tortenni.
Tehat soha semmi elohaladas nem tortenik, csak a tovabbi civakodasok, amik csak a problemak sikereit jelenti.
9:50 de.
Andrew meglátása hibátlan. Még annyival kiegészíteném, hogy az államadósság rájuk eső része is az övék lehet.
Az ilyen baromságok tényleg a cigányoknak árt a legtöbbet, arról nem is beszélve, hogy önszántából egy cigány se költözne ki a magyarok védőszárnya és szomszédsága alól.
9:54 de.
A megmondóemberek atyaúristene TGM, már cikkben veszi szájára a Jobbikot, mint tényezőt.
Hehe.
Göllner felkészül.
…….
http://hvg.hu/itthon/20170928_tgm_jobbikkerdes_vona_gero_szelsojobb
9:56 de.
Az elso kepen Dr. Padanam-ot (a baloldalon) es Jose Lopes-t latom )igazi hasonlatban.
De ok nem is gondolnanak semmi elkulonitseikre.
Ok igen boldogak aohl vannak, mert velik hogy most mar a menyorszagban elnek.
10:35 de.
Az elképzelésük szerint Borsod, Szabolcs, Nógrád és Heves megye területei jelentenék ezt az „Észak- Magyarországi Roma Tartományt”.
Az első akadály a történelmi magyar városok, köztük a Hves megyei Eger, amihez a cigányoknak Sárközi révén volt közük Gárdonyi regényében. Nem sorolom tovább a magyar városokat, mint például a nógrádi Balassagyarmatot, amit 1919-ben a lakosok védtek meg (kis magyar katonai egység segítségével) fegyverrel a betörő cseh légiótól.
Átadnák ezeket a magyar történelmi városokat a cigányoknak? Tényleg csak kívülről szemlélni lehet, hogy ki és mi célból ugrasztotta valaki ezt a Kamarás Istvánt.
10:35 de.
http://endresy.blogspot.hu/2017/09/ciganyok-szelsojobbert.html
10:39 de.
Nagy tisztelettel minden nemzetiség iránt azért van itt néhány apróság. Milyen „autonómiát” (önállóság, függetlenség) szeretnének? Területit? Mert – mint minden itt élő nemzetiségnek – sok kérdésben megvan az önállóságuk – a cigány önkormányzaton keresztül gyakorolják. Hogy az önkormányzat nem jó? Hát könyörgöm, ki választotta pár hete újra a Roma Önkormányzat vezetőjének Farkas Flóriánt?
Területi autonómiát? Hová? Az ország lakosságának mintegy tizede cigány, és nemcsak Észak-Magyarországon élnek, hanem másutt is. Mi van a Zalában, az Őrségben, meg másutt élő cigányokkal?
Miben szeretnének önállóak lenni? Önálló költségvetést akarnak? Nagyot szívnának: ha megnézik a mostani büdzsé bevételi és kiadási odalát, hát éhen halnának, ha a dunántúli meg a fővárosi bevételek nélkül kellene gazdálkodniuk.
Megnéztem az Opre, meg Kamarás úr oldalát – egyetlen kérdésre nincs válasz. Többen panaszkodnak, nem is ok nélkül, tudom, itt élek. De pl. ahhoz a 62 éves asszonyhoz, aki azt panaszolja, hogy a négy gyerekét egyedül kell nevelnie, lenne néhány kérdésem. Az első az, hogy hány évesek azok a gyerekek? Mit csinálnak (az asszony korából kiindulva nem kisgyerekek már)? És hol van az apjuk?
Az ALAPJÖVEDELEMTŐL meg el a kezekkel! Annak a lényege, hogy nem szegények kapják, hanem MINDENKINEK JÁR: a milliárdosnak is. Másképp nincs értelme – csak egy újabb zsarolási eszköz az aktuális hatalom kezében.
Mindent összevetve:egyelőre nekem úgy tűnik, ez csak néhány olyan ember biznisze,aki ettől remél nagyobb falatot. Könyörgöm, menjenek el Cserdibe, és kérdezzék meg az ottani polgármestert: hogy csinálja, hogy a falujában nem éhezik sem cigány, sem szegény?
Egyetlen követelésüket megfontolnám: érje pozitív diszkrimináció a cigányt, ha megfelelő végzettséggel pályázik egy állami állásra.
11:24 de.
Hazánkban nem sikerült polgárháborús helyzetet összemanipulálni(pedig keményen dolgoztak rajta még bérlövészek alkalmazásával is).
Csak ez az egy ok van ami közérdekből indokolhatná a szétválasztást.
Amúgy a jogrendszerünkben azzal, h minden hatalom a néptől, A NÉP TAGJAITÓL EGYENKÉNT származtatott, A SZEMÉLYI AUTONÓMIÁKBÓL INDULÓ AUTONÓMIÁK HIERARCHIKUS KONSTRUKCIÓ ADÓDIK.
Egykor ilyen konstrukcióban éltünk. A bioszféra mintájára alapvetően, élőhelyek alapú önkormányzatiságokkal.
A gazdaságunk, a megélhetés teremtésünk is ehhez igazodott.
Bioszféra konform technológiákkal, mert a biológiai lényiségünkben mi is a bioszféra részei vagyunk.
Hosszabb távon öngól megsérteni a bioszféra jóléti szabályszerűségeit.
11:42 de.
talalom
2017 szeptember 28
10:39 de.
Kedves Margitka!
Az utolsó pontig egyet értek!
11:54 de.
Az a baj Orsós, hogy én a Jobbik programját is olvastam. És a Cigány-magyar együttélés fejezetben nem az van, amit itt leírtam.
11:59 de.
talalom, „…Könyörgöm, menjenek el Cserdibe, és kérdezzék meg az ottani polgármestert: hogy csinálja..”
Köszönöm, hogy megemlítetted. Ma délután a jódrágabolgárúr meginterjúvolta. Minden tiszteletem ezé a Bogdán nevű polgármesteré, hogy nem küldte el az anyjába és nem csapta le a telefont. Ez a mindenttudó főokos egy mondatát nem hagyta végigmondani, minden polgármesteri választ még egyszer a saját szája íze szerint átfogalmazva megismételt, a kérdéseivel folyamatosan próbálta kizökkenteni Bogdán Lászlót. Mindezt azért, mert nem a rég megbukott, a belvárosban kiizzadt cigánypolitikai szólamokat merészelte ismételgetni.
Ha valakit érdekel belinkelem.
12:08 du.
talalom
2017 szeptember 28
10:39 de.
Nem baj, már nem vagyok párt-, csak igazság függő és remélem egyszer eljut minden elvakult erre a „hazafi” szintre. 😀
12:10 du.
Ahogy látom, a fészbúk oldalukon megjelenítették Christopher Adam cikkét azzal a kísérőszöveggel, hogy „Kanadából is figyelemmel kísérik a kezdeményezéseinket!” 😀
12:17 du.
Most egy ideig reflektorfénybe kerül az internetes nemzetbiztonsági szolgálatnál a KMH 😀 Majd olvasgatják Bendegúz és Figyelő magasröptű kommentjeit. 😀
12:25 du.
charlie
2017 szeptember 28
11:59 de.
Kedves Charlie, én Bogdán Lászlót egy kormánybiztosi poszton is simám el tudnám képzelni, de akár valamelyik léhűtő miniszter(mondjuk Balog Zoltán) kifenekesedett bársony székében is!
12:27 du.
Ajjaj Orsós, ne tetézd… a monarchia vagy autokrata berendezkedést pártolóknak szintén nincs nagy respektjük errefelé.
12:31 du.
Drizari,
volt egy olyan korszak, amikor az említett szervek szerintem már megismerhettek bennünket. Pár éve ugyanis sorba lettek kifaggatva órákon keresztül magasrangú magyar látogatók a kanadai repülőtereken, kanadai határőrök által. Ez történt többek között Magyarország korábbi ottawai nagykövetével is, amikor szolgálata letelte után egy alkalommal ide próbált látogatni…
12:38 du.
Drizari
2017 szeptember 28
12:17 du.
Miert? Csak a tiedet olvasgathatjuk?
12:41 du.
Igaz, de volt olyan igaz ido is, mikor Ontarioban, Hamiltonban egy egesz cigany falut kellett kitiltani Kanadabol.
12:43 du.
Chris,
lázasan keresik majd a kapcsolatot a KMH és az Opre Roma Párt között. 😀
Viccet félretéve, merész elképzelés ez a területi (tartományi) autonómia ötlete Kamarás Istvántól. Biztosan megkérdezik majd tőle, hogy ezt magától találta ki, vagy segítettek neki?
12:51 du.
Hát bizony merész…valamilyen „kulturális autonómia” szerintem reálisabb koncepció lenne. Nem igazán látom ráadásul, hogy a határt hol húznák meg ha létrejönne egy ilyen autonóm területi egység. Hiszen tudomásom szerint észak-kelet Magyarországon sincs olyan folytatólagos régió, ahol a roma lakosság lenne többségben. Inkább csak roma, vagy jelentős roma lakossággal rendelkező települések léteznek–leginkább mélyszegénységben. A másik pedig a politikai mobilizáció kérdése. Mindannyian tudjuk, hogy ez roppant nehéz roma körökben.
1:13 du.
Mint írtam föntebb, állítólag négy megye területéről lenne szó. De ezekben a megyékben sincsenek többségben, mint más megyékben sem. Csak néhány településen, mint például Bódvalenke.
Amúgy itt egy térkép a „kedvelt” lakhelyeikről:
http://valasz.hu/data/cikk/4/7423/cikk_47423/ciganyok1.jpg
1:42 du.
Drizari
2017 szeptember 28
12:17 du.
Még a nevezettek hozzászólásai is érdekesebbek, mint a te gyűlölködő fröcsögéseid mindenkire.
1:58 du.
Mr. Adam, mia „nepseg-valtas” ?
A regi Sztalista modszer amit alkalmaztak ki-lakoltatni az ottlakoakat es helyetesiteni oket nepekkel mashonnan ?
Persze azt tortent meg a bibliai idokben is.
2:00 du.
AHA, mondhatnank hogy, a csibe haza jott kotlani ?
Sok ragalmak hangzottak mar hogy azok a rettenetes amerikaik bannak a szegeny feketekkel? Hmmm?
Ma meg mar az ottan tortenik, persze mas neveu nepekkel.
2:13 du.
TALALOM panaszkodott soraiban, hogy a roma nonek sok gyereke van apak nelkul.
Haha, welcome to the club !
Itt a US sok varosainknak bizonyos negyedeiben a gyerekek 75%-a nem tudja hogy ki volt apja.
Mas nepek kozott az kb. 35%.
De azert van 47 millio egyen aki a „Welfare” eltartottai.
Amit FDR kezdett a 30-as evekben a Biblia alapjan.
Gondoskodni „az arvak es ozvegyek”-rol.
De bizonyos nok hamar ra-jottek hogy nem volt szukseges „ozvegynek” lenni, sem gyermekeiknek „arvak”-nak.
S amikor kapot egy X osszget egy gyermek utan, persze otszor tobbet kapahtott ot (5) gyerek utan.
Ma nem rendkivulli, hogy anya, leanya es 13-14 eves unokaja alig varja hogy teherbe essen es kapja a sajat csekket.
Sot tuntetessel elertek hogy kulon osszegeket kaptak karacsony es husvetra.
Aztan meg tuntettek ,hogy nem a varos, es megyei hatosagai, hanem a sajat szervezetuk intezze a programot.
Igy jon am nyugatrol minden, a jo es a nem oly jo. Ill. a szukseges es annak kihasznalasai is.
2:29 du.
ROMA TARTOMANY MAGYARORSZAGON.
De akkor magyarorszag kolonial power lenne.
S hogyan lehetne „Tartomanay” az anya-fold teruleten?
Vagy talan valamlyikunknek mas ertelmezese van a TARTOMANY szo jelentesen ?
De a TARTOMANY mindeg a tortenelemben mas nemzetek, vagy teruletek tulakdonozasat jelezte mindeg.
Az inkabb RESERVACIO lenne. Nem ?
De lehetne az is masok foldteruleten ?Ingatlanain ?
Azert jeleztem elso megjegyzesemben, hogy ennek semmi pozitive lehetosege nem letezik.
Minden vonalon csak negative.
Tehat lehetetlen.
A magyaroknak vegre el kell ismerni hogy ok ott vannak es elni kell veluk bekeben es egyenlo jogaikat biztositani.
S azt a Roma-knak meg alkalmazni teljes erofesziteseikkel.
Az az egyedulli humanista,tisztesseges leheto megoldas !
2:46 du.
Hajléktalan romát nem látni.
A kirekesztő szegregációjuk előtt a társadalmunk megbecsült elsősorban iparos rétegét adták. Letelepedetten és ciklikusan körbejáró életformával is.
A sok fehér cigány is mutatja a befogadó képességüket.
Kiknek a módszertanába tartozik az egymás ellenében jól kijátszható megosztottságok létrehozása?
2:48 du.
Attól tartok, ez megint csak valami politikai terelés. Valakik zsidó-palesztin acsarkodást szeretnének szítani itt is… 🙁
Sokkal korrektebb lenne, ha elismernénk, hogy a cigányok is magyarok – mint ahogy ők is mostanáig magyarnak tartották magukat. A kultúrájukat pedig ápolni kell, ez nem csak anyagi kérdés, hanem szervezés is.
3:19 du.
Az a helyzet, hogy más ügyekben (kultúra, szociális ügyek) van – lenne autonómiájuk: erre lennének valók a nemzetiségi önkormányzatok. Ezeknek beleszólásuk van a helyi ügyekbe: segélyezés, bérlakás stb. Csakhogy legtöbbször egy család megszállja ezeket, és basáskodik a többiek felett.
Egy történet: még a cigánygyilkosságok idején égett a pofám, hogy mindenki csak jártatja a száját. Elhatároztam, hogy lépek, egyedül, párt nélkül. Hogy tudatom valahogy: honfitársaim, és számíthatnak rám. Az egyik áldozat után maradt egy tizenéves, iskolás kislány. Felhívtam a település polgármesterét: az volt a tervem, hogy havonta rendszeresen küldök egy összeget, és azt akartam adja meg a címet, ahová küldhetem a pénzt. Tudjátok volt ez „legyél egy afrikai kisgyerek keresztszülője”: havi háromezret kellett fizetni ezért. Gondoltam, minek menjek Afrikába: küldök ennek a kislánynak rendszeresen, havonta 3000-t. Nem sok, de egy hétvégi kajára, iskolaköpenyre stb. elég volt akkor. Még az is megfordult a fejemben: meghívom egy-két hétre, csavaroghatunk Budapesten. Esetleg segíthetek neki, merre tanuljon, induljon tovább. Elmondtam a polgármesternek: zavartan mondta, hogy ilyesmivel a cigány önkormányzati vezető foglalkozik. Megadta a számát, felhívtam az urat. Az is zavartan hallgatott, majd azt mondta: ők teljes kártérítést szeretnének az államtól, ne zavarjak be a terveikbe.
Akkor kérdem: mi van? Csak nem az a baj, hogy az a háromezer a kislánynak (illetve az anyukájának) ment volna és nem tudja a felét lenyúlni a két pali?
3:58 du.
Valakik be akarjak bizonyittatni, hogy „Magyarorszag” rasszista?
Nagyon ugy nez ki.
4:36 du.
T.C.Adam !
Nem először és nem utóljára, vetődik, fel ez az un. „autonomia” ötlet, de csak az érintettek, megosztására alkalmas…
– Néhány évszázados tapasztalat szerint a legkeményebb változat az elvegyítés, amit asszimilációnak neveznek; enyhébb változata az integrálódás, ez viszont szétszóródást eredményez. Egyetlen elfogadható lehetőség beilleszkedés amely az egységenkénti, közösségenkénti megmaradást jelenti, ezt persze, senki sem támogatja, igy a felvetés, eleve hamvába holt..
Nem egyszer, utaztam, Kanadából kiebrudalt, cigány családokkal, akik keresetlen szidalmak között,állították, hogy azért zsuppolja vissza őket a vágyott Kanada, mert
cigányok…
Hogy miért, kapott itt felületet, az a téma ?
Talán, az érintőleges kanadai êrintettség miatt, vagy mert, egy kis Fideszezésre, ad lehetőséget, ami elég, szánalmas,
vagy inkább röhejes…
6:42 du.
talalom
2017 szeptember 28
10:39 de.
Anno, amikor először felvetették a pozitív diszkriminációs ötleteket (1980-as évek), akkor is azt mondtam, és fenntartom azóta is:
A pozitív diszkrimináció negatívan diszkriminál. Mindenki mást.
A jelenlegi helyzeten ez tűpontosan lemérhető. Generációk szocializálódtak úgy az egyik oldalon, hogy bizonyos dolgok, amikért más megküzd, vagy börtönbe vonul, az anyagi jogon jár.
Míg a másik oldalon úgy, hogy nekik szívni kell, miközben a „szegény” lakásfoglaló kilapátolására civil mozgalmak mennek segíteni.
S tudom, hogy a világ nem ilyen fekete, vagy fehér, de kéretik felemelkedni a fotölyből, és lemenni az „utcára”. Pontosan ez a kép rögzült százezrekbe. Heller Ágnestől TGM-ig és számos másokig mindenki olyan széplelkű lehet, amilyen akar. De az akinek ellopják a bicaját, és a rendőr nem megy be utána a „cigánysorra”, az korántsem lesz széplelkű. 2013 októberében ez már napnál világosabban hozta fel a Jobbikot a maga demagógiájával. Úgy, hogy az ellenzék a mai napig nem képes értelmes, rasszizmustól mentes választ adni. Holott baromi egyszerű lenne. Azt kellene megtenni, amit 0 70-es években, amikor a cigányvezetők etnikumnak definiálták a cigányságot, elmulasztottak. Kinyilvánítani azt, hogy mindenki olyan etnikum és nemzetiség, amilyen akar. De a BTK, a PTK és társai egyaránt érvényesek mindenkire. Záhonytól Hegyeshalomig. Aztán pedig betartani. Malactolvajtól elnőkstrómanig. Cigánytól a magyarokon át az örményig.
Baromi egyszerű okból különben. Az élet-, és vagyonbiztonsághoz való jog is alapvető jog. Joga mindenkinek, aki nem lop, csal, erőszakol, stb.
6:49 du.
Nekem a helyi indianokrol, mindig a magyar cigany jut eszembe.
Sok hasonlatossag van koztuk.
Igen am, de rajottem, hogy a kanadai indianok nem hajlandok elmenni a megszokott helyukrol, sehova. Igy van ez az amerikai indianokkal is. Most, felmerul a kerdes, hogy a magyar ciganyok hajlandok lesznek e, egy kijelolt helyre koltozni?
6:50 du.
Nagy Gyula
2017 szeptember 28
2:46 du.
Dolgoztam olyan helyen, ahol egymás mellé kényszerítette a társadalom, és Rákosi pajtás a különböző életmódú romákat. Azokat akik századok óta éltek, dolgoztak, mint a güzü, házuk volt, és respektjük az egykori uradalmi településen. Valamint azokat, akik szekerekkel jártak korábban. és letelepítve nem találták a helyüket. Mire „odaértem” évtizedekkel később (akkor dolgoztam arrafele), addigra az utóbbiak közt alig volt büntetlen előéletű, a falu kiközösítette őket (addigra már vszínűleg okkal), és a romák két rétege jobban utálta egymást, mint később TomCat.
7:28 du.
Andrew_s
2017 szeptember 28
6:50 du.
Ez is része a nagyon gondosan létrehozott valóságnak.
Darabolás, darabolás, darabolás, míg mára a családokat is elerodálták.
Mindezt azért, h az egyes emberek maximálisan függjenek a vezérkar által létrehozott társadalminak mondott gépezetben létező szolgáltatásoktól, megélhetési lehetőségektől.
Hogy ne legyen semmi organikus ami alternatív lehetőségeket ad.
7:48 du.
Almási Alma
2017 szeptember 28
2:48 du.
„mint ahogy ők is mostanáig magyarnak tartották magukat. A kultúrájukat pedig ápolni kell, ez nem csak anyagi kérdés,”
Egy roma származású tanár mesélte cigánypedagógia órán, hogy régen a cigánytörvény szerint azt tartották, hogy gádzsótól (nem cigánytól) lopni nem bűn. Persze, manapság már náluk se olyan erősek a hagyományok, szerencsére.
7:58 du.
talalom
2017 szeptember 28
3:19 du.
Sajnos ilyen, mikor a tragédiából üzletet csinálnak egyesek.
Szerintem nem a mélyszegénységben élők csinálnak ilyeneket, azok hálásak minden segítségért. De akik már kicsit jobb helyzetben vannak, azoknál elgondolkodtató, hogy felveszik a milliókat, és a saját rokonaikat meg nyomorban tartják?
8:03 du.
Nagy Gyula
2017 szeptember 28
2:46 du.
Lámcsak… Tudsz te normálisat is írni…
1:42 de.
hazai lámpa,
” De akik már kicsit jobb helyzetben vannak, azoknál elgondolkodtató, hogy felveszik a milliókat, és a saját rokonaikat meg nyomorban tartják? ”
Nem tul szokatlan az ilyesmi. Lehet, hogy ez is a „liberalis” demokraciakbol gyuruzott be hozzatok (a ciganyokhoz). Mint mar tobbszor irtam mas kapcsan, itt ugyanez megy az indian rezervatumokban. Az elozo miniszterelnok rendeletbe hozta, hogy minden szemely, vagy csalad (gondolom „merete” szerint) egyenloen kapjon penzt a rezervatumokban. A mi uj Kenderszivatol Elhulyult Szepfiu (KESZ) miniszterelnokunk ezt visszacsinalta. A torzsfonok kapja ujra a penzt, aztan annak ad tobbet, aki ra szavaz, es ugy altalaban az o segget csokolgatja, a tobbi pedig a kuszobot ragja. No es van meg egy fontos dolga a torzsfonoknek; ra kell beszelnie a torzset, hogy valasztasokkor a KESZ-re szavazzanak majd.
Gondolom sejted, hogy a KESZ „liberalis” es baromira „humanista” is.
De aztan lehet, hogy nem a „liberalis” demokraciabol gyuruzott ez be hozzatok, hanem a bekeaktivistaktol. Nem akarom tul hosszura nyujtani, csak annyit, hogy 1970-tol kezdve az ENSZ nem az egyes orszagok allamainak folyositotta penzt a „menekultekre”, ahol a molesztin „menekultek” voltak, hanem a PFSZ-nek, Arabfart elvtarsnak. O aztan tovabbkuldott belole valamennyit az erintett orszagoknak.
… Ugorjunk egy nagyot…
Azutan, hogy a bolsi zsido vezetok voltak olyan hulyek, hogy Arabfartot visszaengedjek Izraelbe, mar nem csak az ENSZ nyomatta a PFSZ-nek (hamarosan Molesztin Hatosagga vedlett at, mint a komcsik „liberalissa”) a penzt, hanem minden gazdag, es tehetosebb orszag. Evente milliardokat, ami 80-90%-a eltunt.
… Megint ugorjunk …
Ma is penzelik oket mindenhonnan, mikozben vannak jol tejelo real estate-jeik a muzulman vilagban es a Nagy Nyugaton is, es megis meg mindig nyomorban el a molesztin lakossag nagy resze.
Tehat volt honnan tanulni a magyarorszagiaknak.
1:56 de.
Amikor hallottam tegnap az egyik magyar tv csatornán,ezt a kezdeményezést,és ma részletesen is olvashattam -e cikk következtében ,nagyon megörültem .Jónak találom a kezdeményezést,és remélem nem csak papíron marad,de megvalósulat az életben is.
A romák nagyon zárkózott közösség,és szükségük van egymás támogatására,érzékenységük következtében pedig,a saját fajukkal való együtt élésre.
A normális foglalkoztatásuk,szakképzettségüknek megfelelő fontos lenne,alapjövedelem bevezetése helyett,normális munkabért adni a törekvő személyek számára .
2:16 de.
Az ötlet kitervezőjét javaslom azonnali zártosztályra!!!
2:36 de.
Jelentem, ha jól értem zavaros mondatait, most teljesen egyetértek Önnel !-miszerint, a pozitív diszkrimináció egy ökörség !
Drága Margit Néni !
Kanadai diakként, pl. USA -beli afro-amerikai diákok, a tankör társaim !
Szerintük, a pozitív diszkriminació nagyon álságos és sunyi dolog…Náluk, pl. emiatt a filmekben csupa jóságos fekete szerepel, fekete bűnöző nem létezik… de csoda tévő bíró, vsgy egyéb szent ember csak fekete lehet..
Ezzel szemben a börtönökben látszik, hogy fehér ember,
kvesebb. Szerintük, Ők, nincsnek rászorúlva, a vállveregető megkülönböztetésre, mert egyenértkű, polgárai hazájuknak..
A cigányság útja is csak ez lehet, bár én otthon, visszaszereztem a biciklimet !
3:35 de.
Van mentalitásbeli különbség,ez tény. Csakhogy nem amiatt, hogy melyik nemzet-nemzetiség tagjának születtél – ez az antirasszizmus lényege.
Miért? Szerintem ma Magyarországon kevés olyan család van, ahol ne lépett volna be valamelyik szinten cigány származású – és ez nem is lényeges. A lényeges a környezet, a lehetőségek, amik között felnősz, a szabályok, amik többségét gyerekkorban tanulod meg – iskolából IS, de otthon, a családtól. Nagy szegénységben nőttem föl-a nyolcadik kerületben. De csak arról tudtuk, hogy cigány, akinek az apja zenész volt: neki volt színes radírja, meg dobozos kólája. Nem volt hiba nélküli, de a hetvenes években sokat javított, hogy mindenkinek volt munkahelye. Azt tapasztaltam: nincs sok különbség a szegénység viselésében cigány és nemcigány magyar között. Ilyen is, olyan is volt, aki a tanácstól várt ingyen lakást, meg olyan is, aki törekedett maga is. Volt „magyar” is, aki minden évben „kivette” azt a 30 táppénzes napot, ami alatt feketén dolgozott. És volt cigány, aki embertelen fizikai munkával kaparta össze a saját házra valót – de lelkesen ment az elhunyt munkatárs özvegyének a házát megjavítani a többiekkel: ingyen, még a sört is maguk vitték.
A szegénység nagy lélekölő, de nem kell „gazdagság”, elég a tisztes megélhetés, hogy az emberből a jobbik részét hozza elő. Ha az ember be tudja fizetni a számláit, és meg tud venni EGY pár cipőt a gyerekének az iskolába, akkor nem zavarja, ha a másik az Adrián hajózik.
Kamarás úr akcióját pont ugyanolyan ártalmasnak tartom, mint a Jobbikot. Dobálóznak szavakkal, szerintem fogalmuk sincs, mit jelent, és ma milyen lehetőségei vannak a kulturális, nemzetiségi autonómiának Magyarországon.
3:46 de.
hazai lámpa
2017 szeptember 28
7:48 du.
„régen a cigánytörvény szerint azt tartották, hogy gádzsótól (nem cigánytól) lopni nem bűn.”
____________
Igen. Csakhogy ez nem az eltervezett, szervezett formában történő lopásra vonatkozik, hanem az alkalmi tolvajlásra. Hogy amit meglátsz és nem őriznek eléggé, azt „elcsórhatod”. Egy cigányasszony mondta nekem: „ezt mi úgy hívjuk, hogy egerészés.”
Minden pásztor-kultúra, minden vándornép kultúrája ilyen. A honfoglaló magyaroké is. Mit gondolsz, miért voltak Szent Istvánnak olyan brutális büntetései a tolvajok számára? Hogy mi, magyarok leszokjunk erről.
A letelepedett gazdag kultúrákban nem lehet ezt engedélyezni, mert a vagyon, a vagyontárgyak a fix társadalmi alapokat képezik.
Egyébként 100 évvel ezelőtt a magyar vidék „megbocsátotta” nekik ezt a szokást. Jobban vigyáztak a cuccaikra, és kész. Hiszen rendszerint csak kisebb javakról – ennivalóról, felkapható tárgyakról – volt szó. Egy derék magyar nemesúr az embereivel jóval többet rabolt – ráadásul nyiltan! – ha kedve szottyant meglátogatni a vidéket.
6:23 de.
Azt hiszem Andrews, nem ugyanarról beszélünk. A pozitív diszkrimináció nem azt jelenti, hogy büntetlenül bűnözhet bárki. Hanem azt, hogy ha mondjuk biztonsági őrnek jelentkezik két azonos végzettségű, korú stb. ember,akkor a cigányt kell felvenni. Nem is ebben a körben gond ez, hanem pl. ha egy könyvelőt, vagy osztályvezetőt keresnek.
Én erőteljesen hibáztatom a cigányságot. Pl. a fiatalkori iskola- és munkatársaim, akikről tudom, hogy cigány családból származnak: felháborodnak, ha utalást teszek arra, hogy cigányok. A legvadabb cigányozók között is sokan vannak ilyenek. Van történetem a cigányok megkülönböztetéséről -, de nem akarom kisajátítani a fórumot. (Majd később.)
6:42 de.
charlie
2017 szeptember 28
11:59 de.
Hivatkozol Bogdán László cserdi polgármesterre, akit Bolgár nem hagyott kibontakozni a telefon interjúban, és ha így volt joggal nehezményezed. ( Nem tudom, mert nem szoktam a Bolgár műsorát hallgatni, de nem elképzelhetetlen.) Bogdán L. egy értelmes, intelligens, és igen mérsékelt hangot megütő roma származású közéleti személy, azonkívül hogy p.m. gyakran szerepel meghívottként különböző politikai-társadalmi beszélgetős műsorokban is,és nem lehet rá nem odafigyelni. De – belegondoltál, hogy ha megvalósulna a Jobbik elképzelése az „iskolázottság” alapján történő szavazásról, Bogdán Lászlónak esélye sem lenne véleményt nyilvánítani, mert ahogy ő fogalmazott „nincs meg a 8 iskolám!” Dúró D. a pártod oktatási prominense állt elő pár hete a javaslattal, hogy ne szavazhassanak mindazok, akiknek nincs meg az általános iskolai 8 osztályos végzettségük! Szerintem nem Bogdán az egyedüli akinek talán 6 osztálya van(?) mégis a gondolkodása, mérlegelni tudása,szervezői- vezetői képességei – éppen az érett felelősségtudatánál fogva – messze túl tesznek a többdiplomás szakbarbárokon, akik esetében még az sem biztos, hogy saját „szakukban” otthon vannak! A Bogdán típusú embereket hatványozni kéne, és tudatosan rájuk bízni a legkényesebb területeket a roma felzárkóztatásban, mert rendelkeznek azzal a kellő érzékenységgel, és határozottsággal ahhoz, hogy eredményt érjenek el.
7:41 de.
Egy kicsit beszéljünk Kamarás István történész-politológus elképzeléséről. Autonóm roma tartományt szeretne létrehozni Magyarország területén. Most elsősorban nem is ennek a területi elkülönülésnek a hogyanját boncolgatnám, hanem talán magukat a cigányokat részletezném.
Kezdeném azzal, hogy Kamarás István a saját bevallása szerint a beás cigányok közé tartozik, akik a magyarországi cigányok főcsoportjai közül az egyik. Elöljáróban itt illik rögtön megjegyezni annyit, hogy ezek a főcsoportok a hagyományaik és életvitelük miatt nem nagyon egyezkednek (és keverednek) egymással. Hogy ne legyen azért ilyen egyszerű, a beás cigányok további három alcsoportra oszlanak, a Tisza menti ticsánokra, és a zömmel a Dél-Dunántúlon lakó muntyánokra és árgyelánokra. A muntean hegyit, az ardelean erdélyit jelent. Lám, már a beások is elkülönülnek egymástól lakhely szerint is, de magukat is megkülönböztetik.
A következő és rendkívül népes főcsoport az oláh cigányoké, akik szintén több alcsoportra tagozódnak. Közülük a legnagyobb és a legrátartibbak a lovárik alcsoportja. Használt nyelvezetük elfogadott idegennyelv, lehet belőle vizsgát tenni ugyanúgy, mint angolból, németből stb. Mellettük további alcsoportok élnek, igaz, egyre fogyatkozó létszámmal: a cerhári, a curári, a gurvári (marhakereskedők), a kalderás cigányok, de rajtuk kívül találhatók még további oláh cigány alcsoportok. Ezek szinte mindegyike egy-egy apáról fiúra szálló foglalkozási csoportot jelent ill. jelentett. Például a lovárik lókereskedők voltak, vagy a kalderások üstfoltozók, a dirzarik rongyot gyűjtöttek és szőnyeget készítettek, de ugyanígy külön csoportot alkottak a medvetáncoltatók, vagy a vásári mutatványosok (ringlispíl, céllövölde üzemeltetők stb) az ékszerkészítők (az aranyként eladott gagyi rézgyűrűket is ők készítik). Mind-mind büszke a saját őseire és származására.
Aztán léteznek a romungró cigányok, akiket maguk a cigányok is kevernek-kavarnak. Egyik felfogás szerint ők már nem beszélik egyik cigány nyelvet sem, kizárólag magyarul beszélnek, de sok ilyen cigány él a beások és az oláh cigányok között is. A legújabb és talán elfogadottabb felfogás (cigányok) szerint is, a romungrók azok a cigányok, akik ugyan őrzik cigány identitásukat, de végleg elszakadtak a hagyományos cigány életmódtól és szokásoktól, és a magyar többségi társadalom normái szerint élnek. Többnyire a zenészek és az értelmiségiek között lehet őket megtalálni.
Aztán létezik még egy főcsoportjuk, akikről igen keveset lehetett hallani, ők a kárpáti cigányok. Közös ismérvük, hogy a szláv és magyar szavakat használó kárpáti nyelvjárást beszélik. Nagyobb számban élnek a Pilisben, Nógrádban és Somogyban. A somogyiak köszörűsnek, olykor vend köszörűsnek nevezik magukat.
No lám, ennyiféle a magyar cigányság, és mind magára büszke, rátarti nemzetiség, akik egymással nem keverednek, nem házasodnak.
Valóban össze lehetne őket terelni egy kijelölt területre, és bírnának egymás mellett békességben élni? 🙂
9:07 de.
Ha valaha is Magyarorszag lenne– s az alatt nem csak egy foldteruletet ertek a terkepen–hanem egy egyseges nemzetet amely kepes mukodni minden lakossa erdeke, boldogsaga es sijereinek erdekeben, az nem a szet-forgacsolodassal, kulombozo „tartomanyok” alapitasaval, hanem a lakossag osszesegenek osszetartasaval es egyutt-mukodesevel johet leter.
Az persze nem barmi partok, politikusok, hanem csupan a nep kepessege es szorgalam atlal johetne majd valamikor letre.
Persze a legnagyobb kerdes abbna, hogy a lakossag lenne-e hajlando azt meg figyelembe venni is, celjanak tuzni es azon erdek elereseert egyuttesen mukodni?
Olvasva naponta a KMH cikkeit, azt igen kenytelen vagyok ketelkednem. Sajnos.
De a magyrar mindeg megismetli vetkeit.
Tehat mi lehetne varhato ?
9:18 de.
Slapaj,
szerintem azért nem hurcol vissza MO-ra cigányt Kanada mert az illető cigány. Az átlag kanadai sokat nem tud a negatív sztereotípiákról, nincsen velük kapcsolatban etnikai feszültség. Oka nincsen rá, hogy származási alapon különböztessék meg őket. A legtöbb kanadai amúgy nem tud megkülönböztetni cigány és nem cigány magyar között. A kanadai állam által használt kanadai magyar fordítóknál, akik a tárgyalási fázisban „segítenek” már bizony más volt a helyzet.
Slapaj, miért sértődtél meg azon, hogy ez a téma felmerült? Bár szerintem a koncepció elgondolkoztató, a cikkből, illetve kommentjeimből is lejött, hogy problémásnak tartom az egészet. A kvótáról pedig a cikkben leírtam, hogy kivitelezhetetlen.
10:03 de.
Chris,
a kvóta huszadrangú téma Kamarás István elképzelésében. Az alapvető probléma ott kezdődik, hogy beás cigány.
Egy beás és egy oláh lovári cigány egymással összeférhetetlen, egymással megállapodni képtelen. Mint föntebb részleteztem, a magyarországi cigányság nem egységes, több főcsoportjaik és alcsoportjaik élnek szétszóródva az ország területén. Egyes helyeken ugyan koncentrálódtak, de nyilván a saját „köreikből”.
Ezért tévhit az, hogy a cigányoknak egy törvényük lenne (romani kris), hogy egy vajdájuk létezik. Két vajda legfeljebb a főcsoportjukon belül egyezik ki egymással, de nem egy másik főcsoporthoz tartozónak enged.
Ezért az országgyűlési képviselő Farkas Flórián csak a cigányság egy részét képviseli, és a vele „rokonokat” segíti, a többi cigányt nem.
Eleve emiatt fut zátonyra a felzárkóztatási politika. És ezt jól tudja a beás Kamarás István is, csak hallgat róla.
10:13 de.
Kedves Anita Szászy
Tisztelettel, a szavaknak nagy súlya van. Írja, hogy „a romák nagyon zárkózott közösség”…
Kérmszépen ez úgy butaság, ahogy megfogalmazta. Ők nem zárkózottak, ők zárt – méghozzá bezárt – közösség, akiket a többségi társadalom méltóztat . b e z á r v a , egy részüket már . g e t t ó b a n . tartani.
Ezt az abszurd „ötletet”, hogy egyes északi megyék mint cigány területek kapjanak autonómiát, bitos vagyok benne, hogy a fidSS hatalom alsóbbik felén található nyílásából szellőztették ki, attól annyira büdös…
Célja, hogy ezzel az amúgy is szerencsétlen, a rendszerváltás legnagyobb vesztes társadalmi rétegét előbb komikus helyzetbe hozzák, és a magyar társadalomban mélyen gyökerező rasszista indulatokat tovább fokozzák, hogy a negatív előítélet, a cigányságot még az eddiginél is szorosabb
>egyáltalán nem önkéntes< karanténba zárja.
Idézzük csak fel, hogy a fidSS és a Jobbik 2010-ben már megmutatták, együtt mire képesek, ha a romákat kell fenyegetni.
Most pedig éppen az ellenkező végéről ragadja meg a problémát.
A demokratizmus 😀 látszatát keltve hívják fel a figyelmet erre az elnyomott néprétegre, annak érdekében, hogy a már két-három éve tartó mesterségesen felfokozott idegengyűlölet, végre valami "reális" formát öltsön helyi, az egyik országon belüli bűnbakra fókuszálva, csak azért, hogy aztán majd az ebből kiprovokált ügyből kialakuló úgymond felháborodásból kibontakozó balhék hatására még inkább felkavarják az egész társadalom meglévő zavarát, az iszapot, hogy aztán ez olyan önkényességet és anrchiát gerjesszen, ami ellen aztán végre erőszakkal léphetnek fel.
A végső céljuk, hogy akkor már "okkal", de ismét a cigányság bőrén, egy abszolút diktatúrába konvertálják a számukra jelenleg még lanyhának számító, bár a maguk gerjesztette idegengyűlölet meglevő energiáit.
A fidSS ötlete volt az a csapda is, már rögtön I.Orbanisztán hajnálán 1998-ban, hogy a romák ismertessék el magukat nemzeti kisebbségnek, azaz nemzetiségnek. Ma pedig megnézhetik, megnézhetjük, hová is jutottak el ezzel az adománnyal… Tehát Orbanininak ez a terve akkor sikerült, mert rendőri (azaz BM) felügyelet* mellett rögtön elkezdtek a bakancsos nácik ezrei a cikkben említett északi megyék cigánylakta falvaiban szervezetten grasszálni.
Most meg a célja érdekében éppen ezt a hülyeséget akarja lenyeletni velük, hogy a közhangulatot ismét, illetve folytatólag a roma lakosság ellen hergelje – a maga javára.
.
*A rendőrök csak azt felügyelték, hogy nehogy még a megtámadottak – a romák – visszatámadjanak… Ti. provokatíve nem a nácikat, hanem az utcáikban közlekedő cigányokat büntetgették apró – az ügyben indifferens – kihágásokért, szemetelés, stb… Ezt pedig utasítás nélkül nem tették volna… Ez rendfenntartás helyett, az állam részéről maga is fenyegető magatartás volt…(Már akkor is Pintér Sándor volt a Belügyminiszter)
10:22 de.
Talalom 3:35 🙂
Köszönöm, lényegében ugyanezt mondja.
11:20 de.
talalom
2017 szeptember 29
6:23 de.
Ugyanarról beszélünk. Mint írtam, a pozitív diszkriminációról kialakult képzetről szóltam. Ezt a véleméynemet fenntartom.
Azt is, hogy bármilyen pozitív diszkrimináció automatikusn negatívan diszkriminál mindenki mást.
a Te, gyakorlatilag a munkatársi közösségre kényszeríett könyvelőd munkahelyi túlélési ideje? Ha a közösség „A” jelölttel dolgozna inkább, de „B” -t nyomják rá a törvény erejével. A személyes ellenszenveket, előítéleteket nem fogja semmi irányelv megszüntetni. A mesterséges elnyomás, meg sok személyes kitolást szül, kevés eredménnyel.
Mivel csak gennyedő szálkákat eredményez, mélyen ellenzem ezt a fajta „pozitív”, de valójában negatív diszkriminációt.
Ettől még a kanapéfilozófus széplelelkek hihetnek benne. De a társadalmat emberek alkotják, és nem szentek.
11:35 de.
talalom
2017 szeptember 29
3:35 de.
Már megint egyet értünk, nem is szaporítom a szót!
11:48 de.
Besancon
2017 szeptember 29
6:42 de.
Tökéletesen igazad van, de van egy hatalmas bökkenő, sajnos csak minden tizezredik ilyen okosan és reálisan gondolkodó, másrészről a többség számára példamutatókat általában lenézik.
12:07 du.
Drizari
2017 szeptember 29
7:41 de.
A legokosabb és legcáfolhatatlanabb ellenérveket eddig Te soroltad fel és a „jóhiszemü” kitalálók alantas szándékait szerintem Miklós leplezte le! Jól jön a betelepítést kényszerítő EU-nak a választások előtt egy kirekesztő, rasszista kormányra való ocsmány hivatkozás!
3:41 du.
Olvasva mind a j\hozzaszollasokat, mondhatom ,hgou igen sok velemyeke leteznek. De lenyegeben a tobsseguk a „cigany-ellenes” megjegyzeseket fejez ki.
De snki nem erintette a torvenyes es ke;lemtosebb kerdeseket.
Mi lenne az „anya-orszag kotelesseg a „gyarmataval” kapcsolatban?
S mi lenne a „gyarmat” torvenyes kotelessege az ‘anyaorszag”-gal kapcsolatban?
Gondolt valaki is arra ?
Az elo pelda ua mai US, ill . a volt Angol gyarmat esetebm.
A Londoni Parlament meggyozodese volt akkor, hogy a gyarmatok egyenlo kotelessege az naya-orszag koltsegeinek a fizetese .
De va gyarmatok azr elleneztek.
S pont azet fogtak fegtvert az eszak-amerikai gyarmatiak.
Harcoltak es nyertek fuggetlenseguket.
Kovetne azt a magyar „roma-tartomany” is ?
Nem hiszem ,hogy hajlandok lennek fizetni Bp. koltsegveteset.
S lenne abbol is egy „fuggetlensegi haboru” ?
Miert ne ?
Ki velene hogy ok nem velnek hasonloan ?
10:14 du.
Almási Alma
2017 szeptember 29
3:46 de.
Igen, így HITETTÉK.
Az uralmi kézikönyvben az is benne van, h jó erkölcsiségű népen nem lehet uralkodni.
Le kell rontani mindent ami jó szervezettséget ezzel jó erőt ad.
István pedig randán elbukott a köztudatban az Ő vezényletével bevezetett judeokrisztianiznussal együtt.
10:30 du.
Bendeguz79
2017 szeptember 29
9:07 de.
Ennél a kérdésnél is egyértelmű és ki kell mondani, h életfilozófiák bázisú identitástudatokról van szó.
A Magyaron kívül nem ismerek másik gyűjtő identitástudatot.
Nálunk létezik a büszkén kimondható ilyen, olyan Magyar, kettős identitás.
2:58 de.
Nagy Gyula
2017 szeptember 29
10:14 du.
„Igen, így HITETTÉK.”
_____________________
Kik? Mit? Konkrétan…?
(Abban a hozzászólásomban, amire utalsz, több dolgoz is írtam…)
Itt az idő, vallj színt.
Szomjuhozom az igazságot… 😀
Vagy őrizd meg a titkodat örökre…
(Egyelőre csak annyit írtál konkrétan, hogy valójában a Föld belül üres…)
4:21 de.
Besancon, hogy az elemi iskolát el nem végzők – 1990 utáni évekre vonatkozóan – ne szavazhassanak, szerintem okos ötlet.
A Jobbik vezette országban Bogdán is megkapná a lehetőséget, hogy esti iskolán elvégezze a kimaradt éveket, és ezzel a tudással felvértezve járulhasson a következő választáson az urnákhoz. Megértem, hogy a baloldaliak szavazórétegének megfelezésével járó ötlet nem nyerte el tetszésedet, de milyen alapon tud valaki felelősen szavazni mondjuk EU-s képviseletről, ha még az atlaszon sem tudja megmutatni, hol is van az az EU.
4:34 de.
talalom, „A pozitív diszkrimináció nem azt jelenti, hogy büntetlenül bűnözhet bárki. Hanem azt, hogy ha mondjuk biztonsági őrnek jelentkezik két azonos végzettségű, korú stb. ember,akkor a cigányt kell felvenni.”
Látszik, hogy életedben nem volt még olyan lehetőséged, hogy embereket alkalmazz a vállalkozásodban. Ott ugyanis felelősséget kell vállalnod a prosperáló és biztonságos működésért, ezért a jelentkezők közül az évszázados tapasztalatokra hagyatkozva a legjobbat és nem a legbarnábbat fogod kiválasztani. Ha a cigány közösségben él együtt a magyarokkal, semmilyen problémája nincs, gond a társadalomból kiiratkozókkal van.
4:47 de.
Nagy Gyula
2017 szeptember 29
10:30 du.
Gyulám, ezt dekódolva kifejthetnéd!
4:55 de.
˙
EGY AUTONÓMIA NEM A JAVUKAT SZOLGÁLNÁ AZ BIZTOS, CSAK AZ
EDDIGIEKNÉL IS NAGYOBB SZEGREGÁCIÓT, KIREKESZTETTSÉGET.
8:08 de.
Dubois
2017 szeptember 30
4:55 de.
„EGY AUTONÓMIA NEM A JAVUKAT SZOLGÁLNÁ AZ BIZTOS, CSAK AZ
EDDIGIEKNÉL IS NAGYOBB SZEGREGÁCIÓT, KIREKESZTETTSÉGET.”
__________________
És főleg: ellenségeskedést. Egyébként szerintem ezért is találták ki, akik kitalálták…
(Bocs, de én már kezdek rosszhiszemű lenni, tudom, nem szép dolog…)
8:30 de.
Dubois
2017 szeptember 30
4:55 de.
Bizony, bizony, de ki tudja ezt elmagyarázni Nekik, amikor még a Kamarás féle értelmiséget is félre lehet vezetni? Vagy lefizetni? Kinek az érdeke a romákat egymás és a többség ellen uszítani? Más értelme nincs az ilyen alamuszi áveréseknek!
9:10 de.
charlie
2017 szeptember 30
4:21 de.
Azért a Jobbik szavazóbázisát is lehet, hogy megfelezné, ha vaktérképen kellene megjelölni Orosháza, vagy Solt helyét. Mentő kérdésként esetleg Vaduz-ét.
charlie
2017 szeptember 30
4:34 de.
„Látszik, hogy életedben nem volt még olyan lehetőséged, hogy embereket alkalmazz a vállalkozásodban. ”
Valmi ilyesmire utaltam, ha nem is igy, fentebb
12:06 du.
Ez is a nemzetkozi szocializmusaik keptelensegenek egy masik bizonyiteka, hogy fel-ev-szazad alatt meg az eroszakos integraciojuk sem sikereskedett.
Ma nem a ciganyok maguk ohajtnak egy „getto” letesiteset sajat celjaikbol.
Micsoda tarsadalmi es gazdasagi sikerek. Hm?
Gratulalhantank ?
5:10 du.
Almási Alma
2017 szeptember 30
2:58 de.
Már rég kiderült, közel sem vagy annyira debil, mint amennyire annak próbálod láttatni magadat.
Kik?
A nagy piramisban EGY központi egység van és ezek utasításai szerint tevékenykednek, látnak el részfeladatokat az alrendszerek.
5:25 du.
Orsós Elemér
2017 szeptember 30
4:47 de.
A biológiai lényiségeink szintjén nincs érdemleges a mentalitásainkat meghatározó különbség.
Ezeket a számítógépes nyelvezettel mondva, a bios fölötti programozottságokban levő különbségek adják.
Sokminden arra utal, h a nagy vaskori mélységet nagy katasztrófa elkerülésével áthidaló programot egy jó kultúregységben levő emberiséggel indították.
Ezt ideologizálták szét szép fokozatosan olyanná amilyen jelenleg.
9:22 du.
NAGY GYULA soraira;
Mifele „kettos” es „gyujto” „identitasrol” beszel MAga?
El nem tudom kepzelni.
Adna erthetobb valaszt ?
9:30 du.
NAGY GYULA;
A fenti harom megjegyzeseiben hivatkozik mag valami elkpzelhetetlen dolgokra ismet.
A Nagy pyramidok, a vaskori katasztrofa ,meg a computer programmjai a biologia tenyek felett.
Ismet a Van Denikin allitasaira gondol ?
De mi koze lehetne mind annak a cikk alanyahoz ?
1:10 de.
Nahát ez a cikk is azt mutatja : fogadj be embereket és létszámukkal egyszer kitúrnak helyedből.Ezt lassan már ámerika is megéri.
Nahát ezért nem akarjuk a világ összes menekültjét befogadni magyarországi magyarok.Hogy ennek meddig lehet ellenállni azt nem tudom.De pl.:IDÉZET „”” maga Timmermans is elismerte: van egy NATO-tanulmány, amely 2020-ig Afrika térségéből 60 millió illegális bevándorlóval számol csak Afrika térségéből.””””” akkor miről is beszélünk akkor amikor 1200 körüli emberről van szó???
Legújabb hírek szerint a l60 ezer eddigi kényszer betelepítés mellett-a „bírósági” ítéletet követően újabb 50000 betelepítésére tett javaslatot az unió.
Nahát akkor milyen folyamatról is van szó???
Az egyik Uniótól átmentünk a másikba és mit kaptunk??? El akarják törölni a magyarságot!!!( na persze a többi nemzetet is )
Akkor talán jobb lenne visszalépni a régi unióba???Ott nem volt kényszer betelepítés!!!
De mint tudjuk a kontinensen kialakult — századokkal előtte— birodalmak ::: MIND eltűntek!!!
Költői kérdés ?:::: Az Európai Unióval nem ez lesz????
De igen ,csak azt mi nemigen fogjuk megérni.
De ezt a mindenkori birodalmak megálmodói , kialakítói – alkotásuk során nem képesek ezt felfogni,csak mennek előre.Talán a Napóleon és Hitler ( és a mögöttük lévő erők) nem ugyanezt tették??? És mi lett a vége???
És most kik építik lassan–de biztosan az Európai birodalmat ::: Megint a franciák és a németek!!!
És ez a felépítés mivel lesz különb a régieknél???
Elgondolkodtató ejrópai üdvöletével.
2:45 de.
Kedves nagy Gyula, akkor most ezek ott a Nagy Piramis belsejében JÓK? vagy ROSSZAK?
Apropo, én jártam a Kheopsz Nagy Piramis belsejében, de ott csak üres koporsó volt… 😀
Kikérem magamnak, miért ne lennék debil?
3:35 de.
talalom,
” A pozitív diszkrimináció nem azt jelenti … Hanem azt, hogy ha mondjuk biztonsági őrnek jelentkezik két azonos végzettségű, korú stb. ember,akkor a cigányt kell felvenni. ”
Szerintem a pozitiv diszkriminacio (PD) egesz mas. Amikor pl. egy nem-zsido azt mondja, hogy minden zsido baromi okos, vagy hogy a zsidokrol kene peldat venni, mert ok lam milyen marhara osszetartanak… az a PD.
—
Christopher Adam,
” Az átlag kanadai sokat nem tud a negatív sztereotípiákról, nincsen velük kapcsolatban etnikai feszültség. ”
Ugy ertetted, hogy az atlag kanadai nem ismeri a ciganyokat? Dehogynem.
—
Voronyezs,
” Ők nem zárkózottak, ők zárt – méghozzá bezárt – közösség, akiket a többségi társadalom méltóztat . b e z á r v a , egy részüket már . g e t t ó b a n . tartani. ”
Probaltal a jo kis cocjalista evekben (amikor a ciganyok teljes szabadsagot elveztek, es a lehetosegeik is ugyanazok voltak mint a magyarok 90%-nak) felesegul venni egy ciganylanyt?
Gondolom nem. Sejted mi lett volna az eredmenye ha probalkozol?
—
Viszont mindenkit megnyugtatando, javasolnam, hogy Kanada adja at a cigany nemzetnek (nem csak a Magyarorszagon eloknek) Vancouver szigetet. Ez nagyobb mint Magyarorszag, van is mar jonehany varos ott, konnyu lenne tovabbfejleszteni.
Ha megsem akarna Kanada ilyen onzetlen lenni, akkor fogadja be Kanada az osszes ciganyt (ha akarnak jonni, ha nem) es kuldje haza innen az osszes bekeaktivistat. En ezerszer inkabb a ciganyokkal elnek itt egyutt, mint amazokkal.
1:11 du.
Mind a hozzaszollasokban egyszer sem jott fel a kerdes, hogy ki fogja fizetni ennek a hehoknak a koltsegeit.
Csupan MIKLOS adott egy hasonlatot a volt PLO, ma meg az u.n. Paletinian Authority koltsegeinek fedezesen.
Mondhatnak inkabb a vilag adofizetoih penzenek a kidobasat.
Ami csupan egy igazi nemzetkozi korrupt szervezet.
4:24 du.
TALALOM megjegyzesere;
Az hogy talan minden magyar csladban van kevert cigany ver, kicsit tulzott enne.
De altalanossagban velemenye, ill.meglatasa az emberiseg tisztesseges elismerese mindenkinek az meglepett!
3:55 du.
Történelmi visszatekintés egy fotó segítségével. Pillant felvétel, 1962-ben készítette a Magyar Rendőr című folyóirat – belső használatra és olvasásra készített lap – fotósa valahol Magyarországon. Felnőtt szereplői katonaviseltek lehettek, testtartásukból sejlik valami az alaki kiképzésükből. Vagy talán a csendőrök hagyták rájuk örökül ezt a hatóság előtti viselkedést? Testtömeg indexükkel semmi probléma nincs, talán a ruházatuk hagy némi kívánnivalót. Háttérben látható a lakhelyük:
http://www.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_67489.jpg