A kanadai baloldal új arca
Elég nagy meglepetésként, Jagmeet Singh már az első fordulóban főlényesen megnyerte az ellenzéki Új Demokrata Párt (NDP) miniszterelnök-jelölti és pártvezetői választását vasárnap, így ő (és természetesen a konzervatív Andrew Scheer) száll majd harcba Justin Trudeau-val a 2019-es szövetségi választásokon. Szinte egyhangúan azt gondolta mindenki, aki közelről szemléli az ellenzéki párt körüli folyamatokat, hogy legalább kettő vagy három forduló kell ahhoz, hogy pártvezetőt válasszon az Új Demokrata Párt, hiszen bár Singh volt a legnépszerűbb első opció a párttagok számára, a felmérések szerint messze 50 százalék alatt –inkább 30 és 35 százalék között – volt a támogatottsága. Ezzel szemben egyből 54 százalékos eredményt ért el az első fordulóban. Távoli másodikként végzett Charlie Angus 19 százalékkal, Niki Ashton pedig 17 százalékot szerzett.
Jagmeet Singh
Jagmeet Singh lett az első nem fehér szövetségi pártvezető és miniszterelnök-jelölt Kanada történelmében. Továbbá a 38 éves politikus megválasztásával úgy tűnik lezárul a baby boomer generáció erős befolyása a kanadai politikában — legalábbis ezt hangsúlyozza Chantal Hébert a Toronto Star-ban — hiszen most már a legidősebb szövetségi pártvezér a 45 éves Justin Trudeau. (A konzervatív Andrew Scheer szintén 38 éves.) Valódi generációváltás következett be Kanadában.
Justin Trudeau számára komoly kihívó lehet Singh. A fiatal politikus dinamikus, karizmatikus, megfogóan beszél és – mint ahogy többen jelezték – nagyon ad megjelenésére. John Ivison a konzervatív National Post-ban azt írta, hogy 2019 „Kanada GQ választása lesz,” utalva a férfi divatmagazinra.
De politikai tartalomban is komoly kihívó lesz Singh, ugyanis számon fogja kérni a kormányzó liberálisokon a haladó szavazók cserbenhagyását számos kérdésben. De talán elsősorban az arányos választási rendszer ötletének elvetését hozza majd fel Trudeau ellen. Hiszen a 2015-ös liberális program egyik pillére volt a választási rendszer átalakítása, arányosítása. Mégis: a liberális párt mára eltemette az ötletet–feltehetően azért, mert éppen a liberális párt esélyeit gyengítette volna.
Jagmeet Singh politikai tapasztalata a tartományi politikában volt. 2011 óta a Bramalea—Gore—Malton választókerületet képviselte új demokrata színekben, továbbá az Ontario-i NDP vezető-helyettese volt. Singh 1979-ben született Scarborough városában, szülei Indiából emigráltak Kanadába. Gyerekkorát Windsorban, St. John’s-ban és Michigan államban töltötte. Egyetemi tanulmányait a University of Western Ontario campusán, aztán a torontói York University-n végezte jogból. 2006 és 2011 között ügyvédként dolgozott Torontóban.
Singh erősen baloldali politikát képvisel. A legtöbbet kereső kanadaiak magasabb személyi jövedelem adót fizetnének, az innen beérkező összeget pedig a legalacsonyabb keresetű kanadaiak kapnák meg. Továbbá Singh megszüntetné az összes drog kriminalizását és rendszere alatt a hatóságok nem büntetőjogi szempontból, hanem egészségügyi perspektívából kezelnék a droghasználatot és a függőséget.
Singh-nek azonban kihívásai is lesznek. A francia többségű Québec tartományban fenntartással fogadja a többség a vallási szimbólumok nyilt viselését és folyamatos kérdés az állam és az egyház szétválasztása. (Singh nem csak turbát, de kirpánt –vagyis egy ceremoniális kést is visel.) Továbbá Singh-nek jelenleg nincsen mandátuma az NDP parlamenti frakciójában, így most kívülről lesz kénytelen politizálni és megszerezni, vagy megtartani a közvélemény figyelmét.
Mindenesetre, Singh személyében igazi politikai és demográfiai fordulat következett be Kanada közéletében. Justin Trudeau komoly harc előtt áll a progresszív, a fiatal és a kisebbségi szavazók megtartásáért.
9:56 de.
Mr. Adam, milyenek az elozetes valasztasok Canadaban ? Az az „nyilt” vagy az u.n. zart caucusok-at tartanak?
10:43 de.
@ Christopher
” a 38 éves politikus megválasztásával úgy tűnik lezárul a baby boomer generáció erős befolyása a kanadai politikában”
Hát igen és ezzel talán el is kezdődik Kanada végérvényes hanyatlása. Nem véletlen, hogy a „vének tanácsa” volt az országigazgatés alap rendszere. Minden tiszteletem a fiatal generációknak, és adózom a hi-tech terén elért eredményeiknek, de éppen a Trudeau vezette cabinet az élő példája mekkora kart okoz az élettapasztalat hiánya.
Isten óvja Kanadát a három éretlen pártvezér uralkozása alatt!
10:51 de.
@ Christopher
Teknikai kérdésem van Hozzád. Van arra lehetőség, hogy a hozzászólásokat vagy Magyar helyesírási javító vagy semmilyen se bírálja felül.
Rendszeresen beleszaladok abba hogy a magyarul írt szavakat átírja ékezet nélküli angolra, ami mondanom sem kell hogy bosszant amikor visszaolvasom a megjelent változatot. Lásd fentebb „mekkora kart okoz” ami természetesen „mekkora kárt okoz” let volna.
10:53 de.
@ Christopher
Minden estetben a „csak” átiródik „cask”-ra a „lett” „let”-re és még bizonyára rengeteg hasonló felülírás történik.
10:54 de.
Robert Morrison,
utólag tudom korrigálni a hozzászólásokat…és időnként szoktam is, elsősorban akkor ha a hibák miatt nehezebben értelmezhető a komment.
10:55 de.
Robert,
Ez előfordul, hogy ha a számítógéped, vagy mobiltelefonod (vagy Ipaded) autokorrektre van állítva.
12:26 du.
ROBERT MORRISON irta Mr.Adamnak cimezve,a megjegyzese utolso soraban.
” Lasd fentebb MEKKORA KART OKOZ, ami termeszetesen MEKKORA KART OKOZ lett volna „.
Kerem olvassak !
Valoban mirol panaszkodik?
Semmirol, csupan termeszete a gyulolet, gyalazas es ellensegeskedes.
Na de az mindeg on-pusztito, mint aki mereget nyelt le.
12:31 du.
Kanada lakossag talan valaszt majd egy Shiik PM-et.
Mint a US-lakossait valsztottak fel-afrikai elnokot.
Ideje hogy a magyaroknak lenne egy cigany PM-juk.
Miert ne ?
Ha alkossag 10%-a allitolag cigany, hat annak mar ideje lehetne.
Velne valaki is hogy az nem lehetne elorehaladas a liberalizmus elvei alapjan?
1:11 du.
A mai kanadai kormany nekem nemfontos. Lesz majd mas is. Ennyi ev utan, az ember remenykedik.
1:26 du.
Kulonben is, az NDP a harmadik part, ami szavazatokert kuzkodik.
Velemenyem szerint,nem sok vizet zavar a ket nagy part uralma alatt.
2:17 du.
Bendeguz79 2017 október 2 12:26 du.
„Kerem olvassak !”
Miért nem olvasol? Miért kéred hogy olvassál?
„Valoban mirol panaszkodik?”
Ha értenéd akkor nem kérdeznéd! Arról, hogy amit ide véstél az úgy írandó, hogy „Valóban miről panaszkodik?”
„Semmirol, csupan termeszete a gyulolet, gyalazas es ellensegeskedes.” Ezt meg úgy hogy:
„Semmiről, csupán természete a gyűlölet, gyalázás és ellenségeskedés”
És ebben van egy kis igazság. Gyűlölöm amikor valaki rá akar kényszeríteni hogy fogdjam el helyesnek ami helytelen. Ezért harcolok az ékezetes betűk használatáért és az illegális menekültek erőszakos betelepítése ellen. Mig az elsőt a Magyar Nyelv megörzéséért teszem, a másodikat a Hazám védelmében.
Ha itt gyalázásról beszélhetünk akkor Bendike Te gyalázod meg a tanáraid emlékét akik valaha talán megtanítottak magyarul írni!
Ellenséges pedig Te vagy mert tudod, hogy igazam van, de nem elismered hanem berzenkedsz ellene és tovább folytatod a rovásírást.
Neked és hasonló rovásirás rajongóknak volt kitéve egy hirdetés az egyik szupermarket elé Budapesten (képet sajnos nem tudom ide beilleszteni) ami azt adta tudomásul, hogy
VOROS HAGYMA ZOLD SZARRAL
kapható.
Egészségedre!
3:36 du.
Amennyiben Mr. Singh vaóban ad a külsejére, akkor helyesen tenné, ha betérne egy borbélyhoz, és megszelidíttetné a szakállát. Ilyen vadember szakállal aligha fog szavazatokat csábítani.
4:01 du.
MORRISON;
Kerem OLVASSAK. Imperative multiple.
Olvassal; az csupan eggyes-masodik lehetne.
Nem?
Nem maganak cimeztem, hanem az atlag olvasoknak.
Olvasok is tobbes !
DE maga a sajat tobbszzoros allitasai szerint nem olvassa soraimat, mert nem kepes. Hmmm?
Az is mind csupan hazugsaga volt !
Morrison, you try to be the shame of the human race.
I have lived in Hungary,and even in the country, it was a long time ago. Had come across gypsies, but never ,ever have I met one that had not shown basic human decency and respect toward me, my family, and all that I have ever witnessed.
I am sorry that I just could not say the same about you.
You sure can be proud of that !
4:10 du.
KEREKES SANDOR;
Mr. Shing is Shiik. Vallasa tiltja a haj es arc szoreit korlatozni az azt levagni. Hasonloan mint bibliai Samson es a mai Hassidic tagjai meg nemi Orthodoxok a pajeszt.
Halott valaha is a vallas szabdsag gyakorlasarol?
Az Kanadban van, nem Magyarban.
No de az nem korlatozhatna ot torvenyes kotelessegeit veghezvinni HA meg lenne valsztva.
A „ha” az ami jelentos am. Semmi mas.
5:53 du.
Bendeguz79 2017 október 2 4:01 du.
“Kerem OLVASSAK. Imperative multiple.”
Na most még erre van szükség, hogy az ékezettelenséged mellett még nyelvészkedj is. Csak vigyázz ne csinálj magadból bohócot, mert elég jó úton jársz.
“Nem maganak cimeztem, hanem az atlag olvasoknak. Olvasok is tobbes !”
Hát igen, ez így jól hangik. Vagy nem!
“DE maga a sajat tobbszzoros allitasai szerint nem olvassa soraimat, mert nem kepes.”
Ez akarat kérdése, és ha akarom vemhes ha nem akarom akkor nem. Képességekről csak a Te esetedben beszélhetünk mert Te nemcsak az ékezetes betűket vagy képtelen használni, hanem a fogalmazásod is kb. másodikos szinten van, szóhasználatodról meg nem is érdemes beszélni.
“Morrison, you try to be the shame of the human race.”
Talán, de Neked már régen sikerült is ezt elérned.
I have lived in Hungary,and even in the country, it was a long time ago. Had come across gypsies, but never ,ever have I met one that had not shown basic human decency and respect toward me, my family, and all that I have ever witnessed. I am sorry that I just could not say the same about you.
Sajnálom, hogy ilyen érzést fakasztottam a lelkedben, de aki olyan makacs mint amilyen Te vagy az nálam semmiféle szimpátiára ne számítson.
Olvasd el a leírást itt: https://www.facebook.com/robimorri/posts/10212272155593389
ami elvezethet az ékezetes magyar betűk használatához vagy ha nem akarod akkor hangolj át az angol nyelvű HFP-re és ott nem foglak sem ezért sem az elveidért piszkálni.
5:58 du.
Attól tartok, hogy az NDP pártvezér választásnak a valódi győztese Justin Trudeau.
Azon a baloldali választók közül akik az NDP-re szavaztak legutóbb nagyon sokan fognak átszavazni a Liberál Pártra, ezzel tulajdonképpen meghatározva mind az NDP mint pedig Mr. Jagmeet Singh további sorsát.
Ennek pedig Kanada issza majd meg a levét.
9:57 du.
Nem tudom, Kedves Morrison, hogyan jott erre a kovetkeztetesre?!
Lehet, hogy igaza lesz ;s azok lineralisok lesznek.
Nem tudom.
Mindenesetre, igen sajnalom, hogy sikeresen kinyirtak a regi konzervativ vezert. O okos volt es tudta mit akar.
11:58 de.
Figyelő 2017 október 2 9:57 du.
„Mindenesetre, igen sajnalom, hogy sikeresen kinyirtak a regi konzervativ vezert. O okos volt es tudta mit akar.”
It was a suicide by the Conservatives. They neglected their traditional voters, the seniors. While Mr. Trudeau spent more taxpayersá money a day on his family vacation than my annual pension is. The Conservatives should have paid more on the well being of the older generation than those bogus foreign aids, and they still would be in power.
Also they stuck with the legalization of marijuana issue which brought substantial amount of never voted people to the ballot boxes for the Liberals.
They are out of power and the Country pays the price of their ignorance.
12:00 du.
Bocsánat az agyam automatikusan angolra kapcsolt ahogy kanadai téméra vélaszoltam. Mire észrevettem már elküldtem.
1:54 du.
Robi, semmi baj, megertettem!
Nekem Justin nem kosher. Ismerem a vagyoni ‘allapotat amit orokolt, de sajnos nem orokolte edesapja agyat!
A Liberalisokkal az a bajom, hogy kisse hajlanak a szocializmusra, arra amibol menekultem.
3:29 du.
Figyelő 2017 október 3 1:54 du.
Nálam ugyanez a helyzet. A Trudeau név egybefonódott az én kanadai bevándorlásommal ezért annak ilyen módon történő megszégyenítése személyes fájdalmat okoz.
2:35 du.
Ami most pl. piszkál, a kis vállalatok megadóztatása.
fiamnak egy kis vállalata van és éppen őket adóztatta meg.
Ez az ami baj, a butaság! t.i. pont ezek a kis vállalatok viszik előbbre a kanadai gazdaságot!
7:04 du.
Figyelő 2017 október 5 2:35 du.
Ebben semmi meglepő nincs. Eddig még minden liberális kormányzat új adókat vezetett be és a meglevőket emelte. Fogalmam sincs miért de ez nekik a vérükben van. Talán azért, hogy a Trudeau család nyaralását tudják fedezni az új adóból.
2:48 du.
Mindenesetre, ha a turbános lesz a következő miniszterelnök Kanadában, akkor átköltözöm az USA-ba.
2:58 du.
Robert Morrison
Attól tartok, hogy az NDP pártvezér választásnak a valódi győztese Justin Trudeau.
Azon a baloldali választók közül akik az NDP-re szavaztak legutóbb nagyon sokan fognak átszavazni a Liberál Pártra, ezzel tulajdonképpen meghatározva mind az NDP mint pedig Mr. Jagmeet Singh további sorsát.
Tsztelt Mr Morrison,
Teljesen egyetertek onnel. Kulonben a ficko mar tegnap levizsgazott, mikor azzal jott elo hogy tisztelni fogja ha Quebec le akarna valni Kanadatol.
Ez volt elso reakciom a CBC cikkehez. Nem sok lehetoseget latok arra hogy megvaltozzek velemenyem.
„As an MP I think it is great for every culture to be represented in Parliament. But as leader of a national party and potentially becoming the PM, electing this guy was a mistake. There should be an absolute separation of state and religion. Mr Singh is obviously so steeped in the Sikh culture and religion, he wears its symbol on his head and in the photos he is surrounded exclusively by traditional Sikhs. For the first time in 40 years I will not be voting for the federal NDP. The Canadian PM must represent every culture. He need not be white and he or she does not need to be without religious affiliation either. But the minute he/she is PM, he/she has to step beyond cultural bias and religion. And before people judge me with racism, this isn’t about race or colour. I would not want a white traditional Catholic anymore than this guy for PM. It was bad enough under Harper, he certainly pushed the Christian agenda. The Canadian PM first and foremost should represent Canada’s founding nations, be it Indigenous, French or English. Mr Singh is neither. I predict this will set the NDP back at least 10 years. The party will be decimated come next federal election for a variety of reasons. Some of it will be racially motivated, as for me, I absolutely abhor the possibility of religious conviction seeping into the business of government. State and religion never mixed with good results. I realize this will brand me as a racist. I am not going to argue my position, I said my piece and I don’t care how politically incorrect this may seem, I am a pragmatist. Time will prove me right anyway.” Az erdekes az, hogy egyetlen negativ reakcio nem volt hozzaszolasom miatt.
4:15 du.
Koszi ZsuZsa, orulok neki., hogy van meg hasonlo gondolkodasu ember, mint en.
8:16 du.
Figyelő don’t insult me
1:19 de.
Elnezest, nem volt szandekomban.