Kollektív szégyenünk — Kanada bocsánatot kért az LGBTQ közösségtől
Justin Trudeau kanadai kormányfő történelmi beszédben kért bocsánatot a kanadai kormány nevében azért a sok történelmi igazságtalanságért, amelyet a kanadai LGBTQ közösség szenvedett el az évtizedek folyamán. A bocsánatkérés elsősorban a meleg közszolgáknak és katonáknak szól, akik karrierjüket veszélyeztető és romboló megkülönböztetésben szenvedtek.
„Önök szakmailag képzett emberek. Önök hazafiak. De ami a legfontosabb: Önök ártatlanok. És önök igazságot és békét érdemelnek szenvedéseik miatt. Kollektív szégyenünk, hogy Önökkel így bántak. Továbbá kollektív szégyenünk az is, hogy ilyen hosszú ideig kellett várni erre a bocsánatkérésre. Sokan, akik szenvedtek, eltávoztak az élők soraiból. Ezt igazán sajnáljuk”–mondta Trudeau a parlamentben kedd délután.
A kormányfő az 1969-es előtti időkre utalt, amikor bűncselekménynek számított az azonos nemű felnőttek között szexuális kapcsolat. Több mint 9 ezer kanadai kapott priuszt ezekben az időkben azon az alapon, hogy egynemű szexuális kapcsolatot létesített. Justin Trudeau édesapja – Pierre Trudeau – volt az aki még igazságügyi miniszterként kezdeményezte 1967-ben az egynemű szexuális kapcsolatok törlését a büntetőtörvénykönyvből, erre pedig miniszterelnöksége alatt – két évvel később – került sor. Ekkor mondta az idősebb Trudeau egyik híres mondatát: „Az államnak semmi keresnivalója a nemzet hálószobáiban.”
Justin Trudeau azonban jelezte, hogy a kanadai kormány aktív elnyomó intézkedéseket alkalmazott meleg kanadaiak ellen egészen az ötvenes évektől a kilencvenes évekig. Szerinte ezek az intézkedések „gonoszak” voltak, különosen a közszolgák és katonák ellen. Volt olyan, például, hogy kanadai katonák akiket „abnormális szexualitás és pzichopata személyiség” címen távolítottak el. Továbbá a késői negyvenes évektől kezdve, gyakran menesztettek meleg közszolgákat azon az alapon, hogy „nemzetbiztonsági veszélyt” jelentettek a hideg háborús években. Kanada kormánya százmillió dollárnyi kárpótlást fog fizetni az igazságtalan tisztogatásért.
„Azon akik bevallották, hogy melegek ki lettek rúgva, vagy lemondásra lettek kényszerítve. Elvesztették emberi méltóságukat és karrierjüket. Álmaikat szétzúzták”–mondta a kormányfő.
A mai nap folyamán a liberális kormány egy olyan javaslatot terjesztett be az Alsóház elé, amely törölné azokat a priuszokat, amelyeket mindazok kaptak, akik felnőttek között, beleegyezéssel történő egy nemű szexuális kapcsolatokban vettek részt. A C-66-os törvény lehetővé teszi, hogy áldozatok, illetve azok gyermekei, élettársai, szülei vagy jogi képviselői a priusz törlését kezdeményezzék.
Trudeau hangsúlyozta: fontos nap a mai az egész ország számára, hiszen felelősséget vállaltunk a múlt bűneiért és csak így tud a nemzet továbblépni.
4:42 du.
Mostanra érett meg a kanadai társadalom, hogy elfogadja a másságot. Magyarország ettől még nagyon messze van.
6:25 du.
Mind aki elismeri es tiszteletben tartja embertarsai alpvato emberi jogait, az nem-uti az orrat bele masok magan ugyeibe, barmi mi is lehetne az.
Ez mint aki lo masik oldalan le-esnett.
10:16 du.
Büszke vagyok, hogy egy olyan ország polgára lehetek, amelyik ilyen értékeket vall és az emberi méltóságot ilyetén módon a zászlójára tűzi. De magyar is vagyok szívből és ezért fáj és dühít, hogy Magyarország az ellentétes irányba halad.
Hallottam egy előadást ma a rádióban, hogy ezek nem csak gesztus jellegű szólamok, hanem egy komoly összetett finanszírozási programot tettek mögé, amiben szavatolták az „antiorbánlike” korrupció mentes allokálását. Ja kérem? Könnyű dolguk van: megnézik, hogy mi történik Eurázsiában (Magyaro-t beleértve) és csak az ellenkezőjét kell csinálni.
3:53 de.
4:42
Magyarországon az OEP nem fizeti automatikusan az aranyér-betegségek gyógyitását. Szakorosi véleményt kell!
6:48 de.
Én nem rég írtam itt az őslakosokról, hogy milyen álszent lesz, ha majd a kanadai liberálisok könnyes szemmel kérnek tőlük bocsánatot (még olyan dolgokért is, amiről nem tehet senki).
Ez az ügy hasonló. Nyilván sok szakmában elnézték a szexuálisan más emberek alkalmazását, pl. ilyen volt a művészszakma. Valamiért a fegyveres testületeknél ez nem volt vállalható, és talán ennek volt oka is. Nemcsak a homofóbia, hanem pl. a testület tekintélye miatt.
Az rendben van, hogy ezeket az embereket kárpótolják. De mi lesz a következő? Féllábú embereket is felvesznek, és azok fogják üldözni a rablókat? Mondván, hogy nem lehet senkit megkülönböztetni? Azért kéne valami magyarázat is, hogy akkor mi volt a kifogás a kirúgott dolgozók ellen, és ma ez már miért nem áll fenn?
Pl. a nemzetbiztonsági veszély azt jelenti, hogy zsarolhatóak az ilyen emberek. ( Magyarországon pl. a szocializmusban híres embereket zsaroltak ezzel, hogy jelentsenek az állambiztonságnak.) Akkor fennállt a veszély, ma miért nem áll fenn?
12:43 du.
Persze az egész intézkedés, csak azt jelenti, hogy a kanadai kormány, nem akar lemaradni a mai liberális tendenciáról.
Már évtizedek óta senki sem bűnteti itt az egyneműek kapcsolatát, mindnki megszokta és elfogadta.
Valójában itt soha senki nem űldözte vagy bűntette őket.
3:09 du.
Mikor kezdik majd a bocsanat kereseket, s remelve krokodil konnyeket is ejtenenek azzal, azon tarsadalmak lakossaiknak akik elnyomo diktatoraikat hosszu idokon at tamogattak csupan a sajat politikai es anyagi erdekeiert?!
Ha bocsnatkereseiket lelki-ismeret furdalsaik okozta, mind az elmaradhatalan lenne !
10:03 de.
Vajon kert bocsanatot apjatol ?
Velhetoen minden apa remelne fiatol kovetni a lepeseiben !
11:04 de.
Szép dolog a bocsánat kérés.
Azonban Hofi Géza szavaival: „Csak nehogy kötelező legyen” (a homoszekszualitás vagy más szekszuális deviancia-:)
5:08 de.
nekem speciel teli a tokom ezzel a bocsanatkeresdivel…….
mert mindenki csak akkor ker bocsanatot amikor a baj mar megtortent. arra eszukben sincsen gondolni hogy ugy tegyenek szoljanak hogy aza bizonyos baj egyaltalan meg se toprtenhessen.
kurva egyszeru peldaul 75 ev utan bocsanatopt kerni a zsidok legyilkolasa miatt is……….mi sem egyszerubbb mint kimondani a poici szot na bocsika.
a magam reszerol m indenfele gytul;olkkodes neluk de NEM BOCSAJTOK MEG