Szigetvári Viktor: Liberális demokraták vagyunk, ezért megyünk a Jobbik tüntetésére

2017 december 15 12:00 du.52 hozzászólás

A liberális demokráciában a bűnöst is megilleti a tisztességes eljárás.

Putyin Oroszországában Mihail Hodorkovszkij a rezsim egyik legismertebb áldozata volt. Ugyanakkor dicstelen, törvénytelen és az orosz nemzeti érdekkel ellentétes szerepe volt neki az orosz ipar egy részének magánosításában. Hodorkovszkij egy tisztességtelen, orosz oligarcha, aki közben politikai leszámolás áldozatává vált. Hiszen rajta kívül sok tízezer, Putyinhoz lojális orosz vett részt hasonló privatizációs bűnökben, mégsem állították őket soha bíróság elé. A Putyin-rezsim csak azokkal szemben járt el, akik politikailag kényelmetlenné váltak.

Hodorkovszkij egyszerre bűnös és áldozat – a tisztességes eljárás őt is megillette volna, és a liberális demokrata Együtt mellette is kiállt volna, ha Oroszországban működnénk. Függetlenül attól, mennyire elítéljük a rablóprivatizációt és az oligarchikus gazdálkodást.

Az Együtt szerint a Jobbik politikája elfogadhatatlan. Antiszemita és rasszista felhangokkal teli, közmunka-politikájában szegény-ellenes, külpolitikájában EU-ellenes és oroszbarát Vona Gábor pártja. Ezért nem kötünk velük választási szövetséget, ezért nem megyünk velük koalícióban kormányra. Nem hiszünk abban, hogy a Jobbik liberális demokráciát teremtene Magyarországon az illiberális elnyomás helyett, ezért nem buzdítjuk politikai közösségünk támogatóit arra, hogy a Jobbik egyéni jelöltjeit támogassák. A Jobbik tovább menetelne ugyanabban a zsákutcában, amelyben a Fidesz vezeti hazánkat.

Mégis képviseltetjük magunkat a Fidesz-székháznál ma este, mert a Fidesz egy politikai célú akcióval próbálja ellehetetleníteni egyik politikai vetélytársát.

Az Együttnek meggyőződése, hogy a Jobbik pártfinanszírozási megoldásai elfogadhatatlanok. Mi, az Együttben nem tartunk házi oligarchát, aki olcsón ad nekünk dolgokat. A Jobbik – szemben az Együttel vagy akár a Kétfarkú párttal – nem 40 ezer forintért, hanem 4 ezer forintért vagy akár még kevesebbért vásárolt óriásplakátokat. Minderről ráadásul hallgat Vona Gábor. Nem számol el, inkább sunnyog.

Nem akarhatja őszintén a Fidesz uralmának megtörését az, aki már ellenzékben is képtelen szakítani a Fidesz által kidolgozott és több mint két évtizede használt pártfinanszírozási megoldásokkal. Vona Gábor pártjának kormányváltó ambíciója azért hiteltelen, mert az Orbán-rezsim lényege a korrupció, ennek pártfinanszírozási formája a plakátbiznisz, és ebben gázol szügyig a Jobbik.

Az Együtt szerint jogos az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata a szélsőjobboldali pártnál, és a büntetés is jogszerű volna, ha liberális demokráciákban megfelelő eljárás eredményeként születik. De most nem ez történt, hiszen ugyanebben az ügyben a fideszes ÁSZ a Fidesz szemében a gerendát sem hajlandó észrevenni. Éppen ezért tettem feljelentést a hatóságoknál (ismét) a Fidesz tiltott pártfinanszírozási megoldásai miatt. Ha törvényt sértett a Jobbik (és szerintünk igen), akkor törvényt sértett a Fidesz is.

Ha csak a Jobbik lesz elítélve, akkor bár bűnösök, de közben áldozatok is egyszerre. És az Együtt által kívánt liberális demokrata Magyarországon még a bűnösöket is megilleti a tisztességes, diszkrimináció mentes eljárás. A Jobbik ellen nem a törvénysértés miatt jár el most a fideszes államhatalom, hanem a politikai ellenérdek miatt. Tiltakozásunk is ennek szól.

A 2018-as választások előtt a Fidesz most maradék szabadságunk megtörésére készül. Korlátozza a sajtót, ellopja a vidéki nyilvánosságot, fenyegeti a politikai ellenfeleket, felszámolja a mindeddig ellenálló bírói szabadságot, megtör politikai ellenfeleket. Ez ellen mindig tüntetni fogunk. És közben kiállunk hazánk korrupt világának megtisztítása mellett is, ahogyan eddig is tettük, kemény konfliktusokat is vállalva.

Szigetvári Viktor

52 hozzászólás

  • Szigetvárinak ez a sok okosság Gyurcsány embereként kellett volna hogy eszébe jusson, amikor az Apró-klán és a Boldvai-Puch rablópáros regnálását kellett rokonszenvessé tenni, mint a szocik kampányfőnöke.
    Az eredmény ismert.

  • Talan hajlando es kepes lenne a szerzo valami hivatkozast–ha nem is bizonyitasokat–nyujtani ,hogy a maguk fele bal-liberalis-globalistak, mi alapon lehetnenek itelve igazan liberalis es demokratikus politikai szervezetenek.

    Nem csak hogy manapsag a vilagszeles celjaik es erdekeik tisztan a globalista uralmat celozzak. Persze ez alkalommal nem a fegyveres, hanem a gazdasagi es penzugyi eszkozokkel.

    A cikben emlitett Khodorowsky elvtarsa ,mimt tobb masik is a jelen Orosz allamhatalom viseloi az u.n. allami-vagyonok felosztasaval kerultek a gazdasagi hatalmaik csucsara.

    A koztudatban levo nyilvanos adatok is nyujtja hogy vezer-elvtarsuk is az u.n, az allamtulajdonok PRIVATOZASI es karteritesi akciokkal jutott oriasi sok milliardos vagyonahoz.
    S mar jo nehanyszor erdeklodtem, az az kerdeztem a magyar-nyelvu web-lapok olvasoit(nem csak a KMH) hogy valojaban mifele, vagy mennyi „karpotlasi jegyeket” kapott az elvtars az o, vagy csaladtagjai vagyonanak elkobzottakert.
    Eddig meg senki nem volt kepes vagy hajlando valaszt adni arra.
    Mert azon az u.n. karpotlasi, vagy maganositasi eljarasok alapjan semmi mas torvenyes lehetoseg nem letezett.

    Tehat akkor valojaban mi mas lehetett volna a lehetoseg a dusgazdagsagot elerni, vagy mas modon elnyerni??? Az nem nevezheto sem liberalis, sem demokratikus modszernek.

  • Christopher Adam

    Charlie,

    Mint jobbikos, szerintem hálás lehetnél azért, hogy liberálisok és baloldaliak is elmentek a Jobbik tüntetésére. Velük együtt volt ott kb. 1500 tüntető. És ha a Jobbik csak ennyi embert tud mozgósítani (úgy, hogy ott van mellettük az LMP, Együtt, Momentum és balos szavazók) akkor a Fidesz simán leszalámizza a pártot.

  • Chris, a magyarok szabadságáért ma kiállóknak köszönet, bárhonnan is jöttek, azonban a hamis prófétákat, kétkulacsos potyautasokat, megélhetési „igazmondókat” ezért még nem magasztalunk.
    A megjelent tömeg nagysága relatív, a hőfok inkább a mérvadó, lehet, hogy ez a hőfok a Fidesz-székház vagy az ÁSZ épületének rongálásához elég lenne, de nekünk most az ingadozók, a csalódott fideszesek és a vezetést nélkülöző balosok becsatornázása az érdekünk.
    Chris, te utaltál már a Jobbik megsegítésére? Kövesd az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, Karácsony Gergőt, aki már utalt.
    Jaa, most jut eszembe, külföldi nem utalhat, ej de kár.

  • Hát erről az 1500 fős tömegtüntetésről a MArkos-Nádasék hülyesége jut eszembe, mikor nagy reklámmal megnyitották anno a kívülről nézve sokat igérő impozáns Skála Metrót a Marx-téren.
    Idézem a kabaré-részletet:

    „A földszinten van néhány butik, az emeleten pedig a Soponyai néni trafikja..”

  • Nem okoztak valami nagy forgalmi akadályt a demonstrálók, az biztos. Talán nem volt szerencsés az időpont választás, egybeesett az úszó EB döntőinek tévé közvetítésével, magam is ezeket néztem, ahol Hosszú Katinka megszerezte a harmadik és a negyedik aranyérmét.

  • „Rabok legyünk vagy magyarok?”

    / Sanyi után szabadon/

  • Nagy szavak és kevés érdeklődő! – ezzel nyitotta a mai tüntetésről szóló beszámolót az Egyenes beszéd műsorvezetője, és valószínű nem tévedett, mert a helyszínről bejelentkező tudósítók sem mondhattak mást, mint, hogy kb 1500-an vettek részt! Sőt, Christophernek teljesen igaza van, ha „segéderők” nem közreműködnek, még annyian sem lettetek volna. Miről beszélünk Charli? Mekkora arcod van, amikor az ellenzéki tüntetés résztvevőinek számát kell áztatni, és most, hogy elmaradt a Jobbikos „világmegváltás” neked megint nem jut más eszedbe, mit az Apró klán? Hogy jön ez ide? Egyáltalán ki az az Apró klán? Ne légy már Móricka, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe, hát, mi köze a Jobbikot ért sérelemhez, és az emiatt szervezett tüntetéshez a Boldvai-Puch kettősnek? Charli, most láthatod amit nem akarsz látni, hogy a nagyvezír odahatására, az ÁSZ csak hasra ütéssel állapította meg a büntetéseteket, jogellenes módon eljárva, megfosztva a Jobbikot a fellebbezés lehetőségétől is: miért? Csak! És bármit megtud és meg is tesz ellenetek éppúgy mint más valóban demokratikus pártok ellen, ha az érdekei épp úgy kívánják! Ha annak a 21 millió ft támogatásnak a gazdái közül akik adományoztak a Jobbiknak csak minden harmadik-negyedik ember elment volna szolidaritani veletek, már nem annyian lettetek volna ahányan voltatok LMP-vel, Momentummal, egyéb ellenzékivel együtt! Így aztán „érdeklődés híján” elmaradt az ÁSZ elé masírozás is, pedig ott lett volna igazán dolgotok!
    Tudod Charlie, van annak valami különös bája, ahogy a Jobbik tüntet a demokrácia védelméért – ezt te magad sem hitted volna pár hónapja, amikor kifejtettétek, hogy a J. nem demokratikus párt, tesztek ti a jogállamra, sőt te magad személy szerint többször leszögezted, hogy a diktatórikus módszerekben hiszel. Lesz benne részetek, csak várd ki, de te addig is csak nyugodtan „apróklánozzál” elvégre az itt a gond, nem az, hogy Orbán akkor és azt fojt meg akit akar, és mindig lesz hozzá 2 millió tapsikoló!

  • Besancon:
    Me ők mostan ” cukiskodnak”
    Neocsárli az eklatáns példa arra hogy itten csak párt-propagandát folytat.

    A véleményét papírlapon kapja előre megírva.
    Azt kell neki a maga furfingos módján elhintenie, mint Jancsi és Juliska kinn az erdőn a zabszemeket.

  • Én azt hiszem,hogy a jobbik pártfogásán keresztül a „ballik” önmagát sajnálja! Furcsa kettősség : egyrészt szeretnék,hogy a jobbikot megfojtanák,mert a múltja ezt tenné szükségessé,másrészt most meg kiállnak érte,mert tulajdonképpen – önmagukért állnak ki a jobbik háta mögé bújva.Egy szemükben „ellenséges” párt-ért tulajdonképpen, hogy lehet kiállni?
    Csak megmagyarázással!
    ……””””” Együttben nem tartunk házi oligarchát””””….azt mondja : de a helyzet az,hogy még nem tudták felkelteni önfigyelmüket egy oligarcha felé,pedig lehet,hogy akkor nekik is jobb lenne.No meg ha megnézik a volt pártokat,meg majd követik a későbbieket,mindenütt ott vannak ezek a szemtelen oligarchák !— mert mindegyik párt oda engedi maga mellé ill. odahívja őket,elfogadja őket, no de a kicsi ” nem jegyzett pártok” így kiabálnak,mert ők ezt nem tudják megtenni—és azt hiszik ebben nekik igazuk van.
    Ha valakik a hatalom közelébe kerülnek—nyugodjatok meg az oligarchák meg fognak jelenni–ha akarjátok,ha nem!!!! Mert ők a későbbi érdekeiket érvényesíteni akarják,ehhez pedig kell a politikai segédlet,a törvényhozásban az , hogy a szájuk ízének megfelelő törvények keletkezzenek! Ez ilyen egyszerű– a többi egy kicsit mellette való elbeszélgetés!
    Meg is értő üdvözléssel.

  • HUNT*:sok a szöveg.
    Mikor a végére érsz tudni szoktad az elejét?

    *HUNT = HamUkázó Nagyokos Tóthpötyi

  • Élhetnénk, mint Marci Hevesen, ha a mi hodorkovszkijaink nem menthetnék ki az itt összeharácsolt vagyonukat offshore szigetekre lehetőleg még adózás előtt vagy a kormányok nem a külföldi kinyaltseggü összeszerelő mágnásokat hoznák monopol helyzetbe, hanem a mieinket, ugyanolyan vagy még kecsegtetőbb kedvezményekkel!

  • A T. Szerző – nem egyedül – valamit nagyon félreért. Persze a Jobbik is – de némiképp ismerve a párt világképét, tőlük nem vár az ember mást. Nem a Jobbikért – vagy bármely más pártért kellett volna meghirdetni a felzúdulást, hanem pártfinanszírozás tisztességes törvényi szabályozásáért. Amit egyébként egy miniszterelnök 2006-ban szorgalmazott – de nem támogatták, pedig kétharmados törvény. Ezt a néhai fiatal demokraták kétharmada olyan módon szabta át, hogy annak alapján az a párt bűnös, amelyiket akarom. Dehát a „jogállam” sokaknak – ahogy a jelenlegi kormányfő szajkózza – puszta formaság, meddő akadékoskodás.
    Charlie! Emlékszel, hogy néhány hónapja összecsattantunk itt? Én lebarmoztalak, mert az egyik szerzőt azzal fenyegetted, hogy ha Ti kerültök hatalomra, az „ilyenekkel” majd derék magyar gyerekek beszélgetnek el egy autó hátsó ülésén. Hát most Ti kerültetek az autó „hátsó ülésére” – ezt értsd meg! Hogy ezért életbevágóan fontos a jogállam!
    Amikor „cigány-magyar együttélésről” beszéltek, nem az a baj, hogy szóba hoztok egy élő, fájó szociális problémát! Hanem az, hogy nem látjátok: a szegénység, a nyomor, a jogfosztottság nem „etnikum” szerint válogat: ahol nincs jogállam, bárkit, bármikor elérhet. Ha „etnikum”, meg „homogenitás” ürügyén törsz szét egy társadalmat, megölöd a szolidaritást, bármikor kerülhet bárki a „bot” rosszabbik végére. Akár Te, akár én.

  • Besancon, „…mi az Apró klán? Hogy jön ez ide? Egyáltalán ki az az Apró klán?…mi köze a tüntetéshez a Boldvai-Puch kettősnek?”
    Szigetvári cikkének képmutató mondataira próbáltam reflektálni, igazságérzete akkoriban nem volt ilyen érzékeny.

    „.. ahogy a Jobbik tüntet a demokrácia védelméért.”
    A Jobbik elfogadja azt a szabályrendszert, amit ma demokráciának hívnak, de tudna jobbat, hatékonyabbat. És a hatékonyság fontos jellemző, hisz csak négy évre van megbízatás, ami rövid idő. Emiatt, és a pénzhegyek befolyásolta érdekrendszer miatt őszintébbnek érzek egy diktatúrát. Orbán – ha a saját, és sokszor szerintem is helyes és érthető érdekeit nézzük, ügyesen takarítja el az „útakadályokat”.
    „Tesztek ti a jogállamra..” ez nem igaz, kényesen ügyelünk, hogy ez ügyben rend legyen nálunk, nem a Jobbik törvénysértései kerülnek felszínre napi szinten, hanem a regnáló és volt párteliteké.
    A Jobbik és a Fidesz alapvető érdeke nemcsak a kormány, de az ellenzéki oldal kézben tartása, szerintem emiatt halálos sebeket nem adnak egymásnak.

  • Tóth Péter, csak a mintademokráciát, az USA-t kell megnézni, a Lockheed Martin a legnagyobb támogatója mindkét oldalnak.
    Most a baloldalon sírnak, hogy az általuk engedett lopással meggazdagodott pénzemberek nem támogatják a jótevőjüket, és emiatt csődben az MSZP.

  • Ne kerteljünk:
    A pénteki „hatalmasnak” hirdetett jobbikos-demonstráció kudarc volt, mert nem volt hatalmas. Sőt jelentéktelen volt.

  • Besancon A jobbik szabályrendszere. Régen, 1930-ban a már USA-ban élő Rachmaninov felszólalt a szovjet rendszer ellen. Ezután a Pravdaban megjelent egy Rachmaninovot lejárató vezércikk, mind embert, mind a komponistát.
    Történt nemrégiben, hogy a Londonban élő Schiff András nyilatkozott a magyarországi rendszer ellen. A történet ismert, lejárató cikkek tömege, hazaárulással vádolás, és fizikai erőszak (csonkítás) előrevetítése, ha haza mer menni koncertezni.
    Egy náci pártnak nincs helye a Földön, Szigetvári (is) téved.
    A nácik ellen már megtörtént a per Nürnbergben, nincs mód újra tárgyalni.

  • Charlie! tudom, még nem olvashattad a 4,29-es kommentemet, amikor az előbbi hozzászólást írtad, ami szerint:”Emiatt, és a pénzhegyek befolyásolta érdekrendszer miatt őszintébbnek érzek egy diktatúrát.”
    E mondattal több vitám is van. Az értékrendszert nem befolyásolják a pénzhegyek, csak lehetőséget adnak az egyik ellenében a másiknak. Nem tudsz nekem annyit fizetni, hogy istenhívő legyek: legfeljebb eltitkolom, ha emiatt megbüntetnél. Vagy: Soros egész vagyona nem lenne elég ahhoz, hogy ne a szolidaritást tartsam az ember legfőbb önvédelmi eszközének, éppen a káosz elkerülése, a rend érdekében. Csak éppen ennek hangoztatásához anyagi eszközök is kellenek.
    A diktatúra pont emiatt nem „őszintébb”, sőt éppen az késztet hazugságra, álszentségre.
    Valaha nagyon igazságosnak éreztem a proletárdiktatúrát. Végülis az az igazságos, ha nincs olyan, hogy az egyik 400 négyzetméteren pöffeszkedik, és nem tudja eldönteni,hogy a jachtjára vitesse-e a kaviárt, vagy zabáljon otthon pörköltöt, a másiknak meg nincs tüzelője a télre?
    Rá kellett döbbennem: a dolgok ennél bonyolultabbak.
    A hatékonyság is igen kérdéses. A lázcsillapító igen hatékony gyógyszer: 1-2 nap alatt megszünteti a lázat. De ha nem kezeled a lázat kiváltó gyulladást, a szervezet belepusztul. A „gyógyítás” meg igen macerás, lassú, hosszú folyamat.
    Vissza a konkrétumokhoz: nem kétlem, hogy a Jobbik többnyire betartja a törvényeket. A kérdés azonban nem ez.Hanem az: vajon milyen törvényeket hozna az „igazság és hatékonyság” nevében?

  • Neocsárli:
    Minden világos akkó:
    A Lokkhíd Martin , mivel mindkét pártot támogattya, ezzé csödbement az MSzP.

    Ezt értem. Mert ide leírtad.
    De meg nem értem! Pedig hátulról visszafelé is elolvastam.
    Kétszer.
    És mégsem…biztosan bennem van a hiba…

  • Llanfair:
    Nálad az * * * * * !!!
    Nácikkal nincs mit vagy miről tárgyalni.

    Ha egy náci pártot a mai Magyarországon megpróbálnak fényesre sikálni, azok szembe mennek Nürnberggel.

  • Talalom, nem értem milyen megvédendő jogállamról beszélsz, hisz amióta „fejlett demokráciában” élünk csak a jog kikerülését látjuk. Az olajszőkítéstől a privatizációtól, a hatalmi visszaélésektől, az ügynökkérdéstől és még reggelig sorolhatnám a demokrácia adta jogkerülést. Az én ideális diktátorom alatt egyik sem történhetett volna meg, mindenért valakinek felelősséget kellene vállalni. A demokráciában a bűnös legfeljebb lemond, vagy legközelebb nem indul, elszámoltatás sosem történt.
    A diktátorom alatt fel sem merülne, hogy ki milyen etnikumú, hisz mindenkire egyformán!! vonatkoznának a jogok és a kötelességek.
    A szolidaritás szót a mai, nálunk működő, rablókapitalizmust olajozó demokratáknak ki se szabadna ejteniük a szájukon.
    Ezeket a szavakat, fogalmakat is majd vissza kell vennünk az azt bemocskolóktól, lásd még „meleg, szivárvány, terhes, toleráns” stb.

  • Neocsárli nem érti a jogállamot mert csak az ököljogot ismeri.
    Az kérem a náci-módi…

  • Nos az Együtt és a többi törpe,ha el is ítéli több dologban
    (részben a párt szélsőjobboldali csoportjának zsidó,cigány stb. ellenes nézeteit),arra,hogy szimpátia tüntetést tartson egy számára elfogadhatatlan párt mellett,csupán egy oka van:a jelenleg kormányon lévő párt elleni fellépés, csupán a saját érdekében és nem szimpátiából…ők is csak egy kis szánalmas,
    politikailag nem számító,hatalomvágyó kisebbség!

  • Tisztelt Szigetvári Viktor!

    Ha a demokrácia védelmében az Együtt kezdeményez mondjuk egy tüntetést az ÁSZ-bírság megjelenését követő ötödik percben az ÁSZ székház elé, akkor hiteles lenne a demokrácia általános védelmének eszméje. Tették? Nem tették. A jobbik, mint sértett fél elment a Fidesz székháza elé. Mintegy prejudikálva a Fidesz szerepét.
    Nem. Nem a Marsról jöttem, és perszehogy kiveri az ember szemét a kocepciós szemét. De valahogy mégis jobb lett volna, ha a demokráciáért kezdenek azonnal akcióba és nem a sértett Jobbikhoz csatlakoznak fel. Különösen nem olyan politikai múlttal, ami sokat segített a Fidesznek már 2014-ben is, és igen keveset az ellenzéknek.
    De mondjon egyetlen olyan, valóban tömegeket megmozgató rendezvényt, ahol el sikerült jutni a katarzisig. Nem az elmúlt évből, hanem az elmúlt 7 évből. Önök előtt 2012-ben megnyílt a lehetőség. Éltek vele? Egy fenét. Juhász másfél évig megbénított minden együttműködést. Bajnai castingjakor odáig sikerült eljutniuk 2012-ben, hogy ki mindenki NE menjen el a tüntetésre. A Szolidaitás volt az, aki felvállalta azt, hogy a pártok márpedig vannak, és jöjjön csak, aki tud.
    Természetesen elfogadom, hogy Kónya Péter sem tökéletes. De mi volt az Önök reakciója? Leszalámizták magukról a Szolidaritást. 2013-ban már látszott, hogy nagyon kellene a megegyezés? Naná, hogy látszott. Mi volt az Önök reakciója? Még Teddy buliján sem hívták színpadra a potenciális szövetségeseket, hanem ott fényeskedett az ellenzék kétfejű vezérlő csillaga. Bajnai akit biztos vesztésre küldtek így, és Mesterházy a polceleb. Igazi Dream Team. 🙁
    Szóval. Ilyen előzmények, és a máig tartó kivel együtt nem mozgalmiságával a háttérben Azt hiszem nem kioktatni kellene az embereket, hanem szépen elkullogni. Együtt, a millával, a momentummal és a többi, jobbára csak a megosztást szolgáló szervezettel.

  • Geyza
    2017 december 15
    4:31 du. :::
    G OIP.Azaz Géyza az Oldal Idióta Pacákja.
    Ez üti a valóságot.Ráfordítani semmit nem érdemes,mert mindig telefejjel irogat.
    G OIP.

  • charlie
    2017 december 16
    4:46 de.
    Ha tetszik,ha nem ebben igazad van.

  • Boda Marcsi
    2017 december 16
    2:56 du.
    „ők is csak egy kis szánalmas, politikailag nem számító,hatalomvágyó kisebbség!”

    Ahogy a Fidesz is az a maga 43% körüli választási támogatottságával, és az ehhez hozzáhazudott választási törvénnyel.
    Azt sem feledve, hogy Orbán soha nem hozza létre a Fideszt, ha annak idején őt és nem Gyurcsányt választják be a KISZ KB-ba. Mert a Fidesz egy kontra-KISZ gyanánt jött létre az örök második sértettségéből.
    Ahogy ma is egy töpszli szekunder pincsi Putyin lábai közt botladozva. Aki Brüsszelben mindent aláírt (kvóta-javaslatot is), csak itthon nagy a szája.

  • HUNT* te szerelmes vagy belém?
    ráb..sztál aranyapám, ki nem állom a lapos dumájú ráncos öregembereket.

    A nőket kedvelem pechedre.
    De TE csak erölködjél tovább : ) : )) : ))) : ))))

    *HUNT = HUmor Nélküli Tóthpötyimötyi

  • Andrew_s :
    Háát..azért mondom mindig :
    Várjuk itt a messiást de csak a Puklik meg hasonlók jönnek. Gyurcsányferik. Kár pedig.

  • tóth péter
    2017 december 16
    3:30 du.

    charlie
    2017 december 16
    4:46 de.
    Ha tetszik,ha nem ebben igazad van.

    ******

    Hiába no.
    Nácik maguközt jól elvannak.No problem.

  • Andrew_s
    2017 december 16
    3:09 du.
    _____________________________

    Hogy ez mennyire igaz!

  • Geyza
    2017 december 16
    5:34 du.
    Az értelmetlen „kisnyílas náci” meglehet veszélyesebb ,mint a náci.
    Bár semmi közöm hozzájuk.Neked több van!
    De nem ez a lényeg!
    A sok sok végzettségedből úgy látom nem sok mindenre telik
    már : csak az ide-oda csapkodásra–értelem nélkül!
    De ha csak ennyire telik üdvözletével!!!???

  • Geyza
    2017 december 16
    5:21 du.
    G OIP: BNK..
    Semmi más
    üdvözletével

  • Geyza Valamikor régebben még próbálták véka alá rejteni céljukat, most már vérszemet kaptak, és kendőzetlenül harsogják kiket és miket akarnak lehetetlenné tenni. Közben a szavakkal játszanak, mert a világ boldogsága azon múlik, hogy terhesnek vagy áldott állapotúnak hívjuk azt a nőt, aki éppen gyermeket hord. Lehet nekik nem teher, a nőknek az. Viszont nem mindegyiknek áldott.
    De ezek csak játékok a szavakkal. A báránybőrős kutyasimogatás alól már mindenhol kilátszik a farkas. Talán az osztrák választás, talán a demokraták butasága, valamiért nagyon kinyílt a csipájuk. Már itt is többször nyíltan fenyegettek retorzió nélkül, persze, hogy nagy lett a szájuk. Mindig így kezdődik, és akkor a demokraták kimennek értük tüntetni és pénzt küldenek nekik. Mit gondolnak, mit kapnak majd cserébe? Világos, hogy mit, nem is takargatják. Persze mindezt a hazamázas hazafiság alatt. Egy olyan hazáról álmodva, ahol csak a magukfajta élhet, a többi húzzon el, vagy bújjon el a házában szájat befogva. Ha élhet egyáltalán, hiszen volt már példa a tömeges rablógyilkosságra.
    Ezekért tüntetni öngyilkosság. Nem a demokráciáért tüntet a jobbik, hanem a hatalom megszerzésének a lehetőségéért, hogy ők nyomhassák el a demokráciát, a demokráciáról álmodok pedig ezt segítik elő. Idáig sem jártam sűrűn volt hazámba, de ha ezek hatalomra jutnak, azt is letagadom, hogy magyar vagyok, pedig ilyet még sosem tettem. Tegnap is hollandnak néztek minket, helyesbítettünk. Akkor majd nem helyesbítünk. 🙁

  • Még az a szerencse hogy Andrew_s elég lelkes hozzá hogy ismét és megintcsak ismét leírja a valóságot ezeknek az ostoba OIIM*-féléknek és a nem annyira ostoba HUNT* és Neocsárli féle trolloknak.
    Én már belefáradtam ebbe.
    Ezeknek magyarázni kb. annyi értelme van mint kimenni az erdőre és egy kiszáradt fának felolvasni az Ember Tragédiájából.

    *HUNT és *OIM = de mit is ismételjem, hisz köztudott.

  • Dear Andrew_s!

    – Én is olvasom a libernyák tróger sajtót, bár nem vagyok otthon,
    /Kari ugrott, a kanadai teacher buli miatt/ és látom nem ért semmit a hazai eseményekből…és még ide is rondítja…!
    A lúzer oldal, atomizálódott, olyan okos tojások mint Andrew_s nagy károkat okoznak…
    Ilyenek miatt lett ekkora tréfli, az „ellenzéki tömeg demonstráció”!
    Minek kell zrikálni, Szigetvárit, legalább, megmutatta, hogy mit nem lehet.. – de valahol, el kell kezdeni a 2022-re, a ” kampányolást” mert, a következő, 2018- at, már a FIDESZ-KDNP mocskosul behúzta !

  • Geyza
    2017 december 17
    7:09 de.
    Geyzaságod sajnálatosan nem a trollokba, hanem a kommentjei közben lenyelt snapszokba fáradhatott bele!

  • Tróger sajtó?

    Nem inkább a Magyarnemzetre meg az összes hazai TV csatornár és más ujságokra céloztál?

    Mert azok valóban „trógerek”

    Már egy szimpla időjárásjelentésben is hazudoznak !!

  • Ökröském te is ugy viszed időnként a szót mint ahogy az ökörhu…zás folyik.
    Magyarán : nem látható világosan mit zagyválsz.
    Hasonló beszédeket élőben a talponállóban hall az ember.

  • Úgy látom : továbbra sem futja többre
    üdvözletével

  • slapaj
    2017 december 17
    9:06 de.

    „olyan okos tojások mint Andrew_s nagy károkat okoznak…”

    Nem figyeltél rendesen a provokátorképzőben. Bukta.
    A fórumkomment egy reflektív műfaj. A politikát nem a kommentek csinálják, hanem azok, akikre reflektál.

    Trógerügyben….
    Te akkor egy trógersajtóba kommentelsz? Tróger vagy?

  • Llanfair! Természetesen szíved joga, ahhoz a nemzethez tartozni, amelyikhez akarsz, hiszen a nemzeti lét nem biológiailag meghatározó: az emberi faj egységes.
    Bár persze nem egyforma.
    Biztos vagyok abban, hogy a hollandok, írek, angolok stb. között is van, aki hm… nem a tudósklub rendes tagja, szellemi segéderő,aki kizárólag a kocsmák környékéről szerezte a szókészletét,így csak gyalázkodásra képes.
    Persze az embernek jobban fáj, ha az anyanyelvét gyalázzák meg tisztátalan szavakkal, ha a honfitársaitól nem telik érvre, csak acsargó dühre.

  • talalom Kedves találom. Itt is nagyon sok az egyszerű ember, mint mindenhol. De ez az egyszerűség nem jár együtt az irigységgel, gonoszsággal és aljassággal. Persze itt is vannak csibészek, itt is van erőszakos vagy bűnöző ember, de itt komolyan elítéli a közvélemény az ilyet. Nem dicsőség rasszistának lenni, zsidózni, vagy lopni. Valamiért a gyermekek és nők verését is büntetik, az sem dicsőség itt. Viszont dicsőség másnak segíteni.
    Az egymáshoz való közelítés teljesen más, társadalmi osztálytól függetlenül. Miért van, ez a szociológusok dolga megfejteni, de ezért hibái ellenére csodálatos itt élni. Itt a x vagy y féle aljas és gonosz gondolkodásnak nincs értéke. Az ilyeneket vagy nem engedik ki a kommentekbe, vagy egyszerűen ignorálják az emberek. A kocsma népével ritkán találkozom a kocsmákban, mi csak vacsorázni járunk pubokba általában délután. De sosem volt ott semmi gondunk. Viszont a kocsma népével nap mint nap találkozom kint az utcán, de soha egyetlen egy afférunk sem volt. Itt a kocsma népe is viselkedik. Hat év azért nem kevés idő, a tapasztalatra, könyvet írhatnék a jó tapasztalataimról. Nem kell atomtudósnak lenni, hogy ne legyek irigy, gonosz és udvariatlan.
    Nem tudom, miért lett a magyar nép olyan amilyen, de szörnyű rossz irányba haladnak. Lásd x-t, akit semmi más nem vezet, csak a gúny, a másik bántása, náci elveinek szétszórása. Azért akar hatalmat, hogy bánthassa azokat, aki nem a „maga fajtája”, és büszke, hogy utódait is erre nevelte. Azokat bántani akik sosem bántották, de bántja a szemét puszta létezésük. Miért lett ilyen, nem tudom, de komoly baj van a lelkével. Már azon is látszik, hogy a gonoszságát hazafiságnak nevezi. Ha egyedül lenne, nem lenne nagy baj, de falkában közlekednek, és egymást erősítik, mindegy mit mond a „barátja”, mellé áll. És sajnos terjed mint a pestis. Nehéz elmesélni, akik kint voltak nálunk mind érezték a különbséget a két ország „levegője” között. Azok a magyarok nem érzik jól itt magukat, akik nem tudják vagy akarják levedleni magukkal hozott rossz tulajdonságaikat.
    A politikában itt van egy nagyon jó dolog. Két nagy párt van, pici különbséggel nyert az egyik. A mérleg nyelve a harmadik egy kisebb párt, ami viszont szélsőséges. Inkább nem kötött vele koalíciót egyik nagy párt sem, nem állnak le velük. Lásd Magyarországot, a hatalomért bármit. Tényleg a fejétől büdös a hal? Itt gond nélkül bukik miniszter vagy miniszterelnök helyettes, amit otthon meg sem ír az újság, olyan természetes, hívei szerint nem is baj ha lop, megérdemli. Itt még nem láttam kezet csókolni politikusnak, vagy misét mondatni érte. Nem is hiszik el, hogy ilyet csinál ember.
    Azt látom, jobboldali honfitársaink ide tényleg csak trollkodni, bántani járnak, mert értelmes párbeszédet egyik sem óhajt folytatni. Pufogtatják a nagy szavakat, elbújnak a hazafiság látszata mögé, és onnan bántanak akit tudnak. Ha egy picit visszakapnak belőle például „Geyzától” vagy Göllnertől, akkor megy a mutogatás, lám, visszaszólt, és sértődnek ezerrel.
    Még egy apróság.
    A demokrácia alapján, kénytelen vagyok elfogadni, hogy ma Magyarország olyan amilyen, olyan kormányt és életet választ magának a nép, amilyet akar, nem kell Európa, visszasírják magukat keletre. Rendben. De köztük élnem nem kötelező, jogom van otthagyni a bolhacirkuszt. Arra senki nem kötelezhet, hogy elfogadjam azt a számomra elfogadhatatlan légkört, amit Ők teremtenek maguknak. Egyék meg amit főztek, én főzök inkább magamnak. Lehet rossz lesz (nem az), de én főztem, magamnak.

  • Egyetertek az utolso beirassal.
    Pl. mikor utoljara otthon jartam, olyan emlekekkel jottem vissza, melyek arra kesztetnek, hogy ne menjek tobbe haza.
    Peddig nagy dolog, de kioltek belolem a honvagyat veglegesen.
    T,i, a k0lcs0n0s ‘allando gyulolkodes amit kint elo ember, mar nem bir megszokni.
    Miert van ez vajon? Csak arra tudok gondolni, hogy a 45 eves orosz uralom alatt az orszag erzelmileg kette valt es utalja egymast ma a ket csoport.

  • A mi hazánk azért olyan, amilyen, mert 1848 óta aki mást szeretett volna, vagy tehetett volna valamit (például taníthatta volna a népet legalább), az inkább kiment az országból. Aki itt maradt, azoknak legtöbbje képtelen változtatni, mert túl szegény, vagy öreg, vagy elnyomott, esetleg tudtlan. Legtöbbjük martalékává lesz néhány karrierista politikus undorító propagandájának.

    Ne legyetek büszkék rá, hogy ti kimenekültetek…

  • Almási Alma Kedves Alma Buszke ra a fene, hogy elmentunk. Arra vagyok buszke, hogy megalltuk a helyunket idegenben. Biztos jo dolog vegigharcolni az eletet, de tudni kell abbahagyni az ertelmetlen harcot. Az embernek van mas kotelezettsege, mint az allando harc. Egyebkent egyben tevedtel, nem csak Teged nem tud megteveszteni Charlie.

  • Almási Alma
    2017 december 18
    12:13 du.
    Elnezest, de KLobersberg ota a magyarok eppen annyit tanulnak, mint a szomszed allamokban a nep.
    A nagy feltalaloinkrol nem is beszelve, ugyan a talalmanyokat kulfoldon ertekesitettek, viszont a gimnaziumot, a budai reformatus gimnaziumban vegeztek ,

  • Almási Alma
    2017 december 18
    12:13 du.
    Meg annyit tennek hozza a velemenyemhez, hogy raadasra a magyar sokkal materialisabb mint egy „kapitalista”!
    Hihetetlen anyagiassag mindenkiben es mindenben megnyilvanul, meg a sarki ujsagosban is.

  • Szigetvári; ti nem liberális demokraták vagytok, hanem buzeréns k@csögök.

  • Figyelő
    2017 december 19
    2:01 du.

    Láthatóan nem zavarja, hogy Alma egész más vonatkozásban beszél a tanulásról – tanításról!
    Egyébként ki az a KLobersberg?

  • LIanfaír!

    Egy másik cikk alatt észleltem, hogy a te logod mellett „Kenny” nick név szerepelt – ő ki? Csak nem neked is 32 neved van – vagy tévedésből van ugyanolyan fotója? -:))))

  • Besancon Miutan allampolgarok lettunk, felvettem varoskank nevet. Tudom „szanalmas” bizonyos nezopontbol, de megtortent.