Az antiszemitizmus nem a zsidók ügye

2017 december 17 8:47 de.147 hozzászólás

Heisler András a Mazsihisz elnöke nyilatkozott a Független Hírügynökségnek, és a Pócs-féle gyalázat kapcsán elmondta: ne a hitközség legyen az első, amely felemeli szavát az ilyen undorító megnyilvánulások ellen.

Ez a mondata, amely a Klubrádióban is elhangzott, megosztotta a közvéleményt, sokan azt mondták, a zsidó szervezeteknek kellene elsőként megszólalniuk ilyen ügyekben.

Szerintem igaza van Heisler Andrásnak, amiért nem repültek rá azonnal az ügyre. Az antiszemitizmus ugyanis nem a zsidók ügye. Az antiszemitizmus minden tisztességes, normálisan gondolkodó ember ügye. Meg kellett volna szólalnia, már régen a köztársasági elnöknek, nem is a mostani Pócs-féle gyalázat kapcsán, hanem az egész Soros kampányról kellett volna véleményt mondania. Áder János azonban, mint minden más fontos ügyben, ezúttal is hallgat. Ő nagyobb távlatokban gondolkodik, a Föld és az emberiség megmentésén munkálkodik.

Ami kétségkívül fontos feladat, pedig az, hogy milyen világot hagyunk utódainkra, nemcsak a globális felmelegedésen, hanem egymáshoz való viszonyulásainkon is múlik.

Nem szólalt meg a házelnök sem, de hát mit is mondhatott volna. És a pártok – már amelyik egyáltalán – is csak külön-külön tiltakoztak. Pedig, lásd a CEU melletti tüntetést, most lehetett volna sokakat megmozgató közös ügyet találni. Talán még a kormányra is nyomást lehetett volna gyakorolni.

Mert az egy dolog, hogy a miniszterelnök hátizsákjában magával vitte Brüsszelbe 2,3 millió ember véleményét. (Már amennyiben tényleg ennyi támogató levél jött össze, merthogy ez sem biztos.) Ám feltéve, de meg nem engedve, fogadjuk el, hogy 2,3 millió honfitársunk nemet mondott az amúgy nem létező Soros-tervre. És a többiek? Akik nem ültek fel az uszításnak, és nem küldték vissza nemzeti konzultációs ívet? Vagy visszaküldték, de nyomdafestéket nem tűrő ábrákkal rajzolták tele? Az ő véleményüket miért nem
vitte el Brüsszelbe a miniszterelnök?

Látszólag elkalandoztunk, a Mazsihisztől indultunk, a Pócs féle undormánytól, és attól, hogy kinek kell ilyenkor megszólalnia. Ám csak látszólag eveztünk távoli vizekre, valójában ugyanarról beszélünk. Jelesül arról, hogy az antiszemitizmus nem a zsidók ügye. Röhrig Gézát, az Oscar-díjas magyar film, a Saul fia főszereplőjét idézem:

„Auschwitzot nem az akkori szélsőjobb csinálta, hanem azok, akik a Nagykörúton nyugodtan sétáltatták a kutyájukat, miközben sárga csillagos embereket tereltek a gettóba. Konszolidált polgári életet élő emberek, köztük ügyvédek, orvosok semmilyen szolidaritást nem mutattak fel, inkább behúzták az ablakaikon a függönyöket. Nem azoktól kell a legjobban tartani, akik ma ócska,helyesírási hibáktól hemzsegő uszító kommenteket írnak a site-okon, hanem attól a hallgatag többségtől, amelyik szemet huny. Azoktól a járókelőktől, akik akkor nem voltak szolidárisak a zsidókkal; mint ahogy ma nem azok például a cigányokkal vagy a menekültekkel.”

Olyan országban, ahol nem jó zsidónak (romának, melegnek, péknek, brókernek, buszsofőrnek, főcsővezetőnek, stb.) lenni, ott nem-zsidónak lenni sem jó.

Föld S. Péter

147 hozzászólás

  • A címhez:
    De bizony az, mert egy kis szerénységgel, nem az álandó erőszakos előtérbe helyezkedéssel nullára lehetne csökkenteni, érthetőbben fogalmazva, nem kellene kéjelegve generálni!
    Móriczka, azért nem semmi egy disznóölésből is egyből antiszemitizmusra aszociálni! Az a szerény 2,3 millió vélemény is sokkal több lett volna, ha a földesi féle soros szabotánsok nem tüntették volna el a borítékok nagyobb részét még a posta elosztókban, mert például okáért én sem kaptam, mig a velem egy fedél alatt lakó nejem megkapta, ezért kénytelen voltam online visszaküldeni. Azt meg, hogy az ellenszavazók miket firkálhattak a válaszlevelekre, csak a tipustervek elkészítői tudhatják, ugyi földesi? De a csúcs az a Rőhrig idézet, ami egy ordas magyargyűlölttől csöpögő vérvád, annak ellenére, hogy kora miatt nem is túlélő, tehát saját tapasztalatai sem lehetnek!
    Ahol meg nem jó lenni pedig senki nem kényszeríti az ittmaradást, angolosan el lehet kotródni !

  • Hogy volt az a regi magyar mondas; ‘ ne fest az ordogot a falra, mert ugy majd megjelenik’. Valami affele modon?

    Ha az allando ‘canizas’ es ‘antisemitiznus’ nem ismetelgetnek allandoan, az inkabb ismeretlen lenne. Hm????

    Vannak akik mind azt nagyon erosen mindenki emlekezeteben ohajtjak tartsani. De ugy jelenhet am meg az ordog valojaban.

  • Ahogy Ökröskémet olvasom, a Néphadsereg-béli primitív politikai tiszt megdumálásos hülyesége ugrik be, amint magyarázza miért jó nekünk a Varsói szerződés , idézem :

    ” A Varsói Szerződés jó, a Varsói Szerződés megbízható szövetség, a Varsói Szerződés megvéd minket a NATO-tól.”

    Ennek a rég meghalt őrnagynak azért Ökrössel ellentétben volt annyi önkritikája, hogy amikor a hátsó padsorokban viccből kissé összeverekedett pár honvéd és hangos csattanással felborult egy szék ( mindenki röhögött) , úgy odanézett és annyit szólt csak :

    ” Elvtársak bírják már ki nyugodtan ezt a fél órát. Higyjék el, nekem is nehéz…”

  • Az „ott már eggyel kevesebb disznó van” bejegyzés biztosan George Soros-al hozható kapcsolatba? Ha igen, miért?

  • Örök Tamás
    2017 december 17
    9:51 de.
    Pedig Tamás nagyon értelmesen írta le a dolgokat,nem úgy mint egyesek.
    Gratuláló üdvözlettel

  • „Konszolidált polgári életet élő emberek, köztük ügyvédek, orvosok semmilyen szolidaritást nem mutattak fel, inkább behúzták az ablakaikon a függönyöket.”
    De szeretnék egy részletes, okozati összefüggéseket megvilágító elemzést olvasni, hogy mindez miért történhetett meg. Miért volt a közöny?

  • Na, azért nemcsak függöny összehúzások és roló leeresztések történtek, hanem bizony (a kilakoltatás után) megüresedett zsidó-lakásigénylések is, és kérvényeztek a kötelezően beszolgáltatott rádiókból, autókból, és a lefoglalt fűszerüzletekből, drogériákból is. Mind megkapták.

  • charlie
    2017 december 17
    4:08 du.
    Nem szabad ilyen félreérthető csúnya kérdéseket feltenni, mert elszabadulhatnak a kimoderálást követelők állati indulatai!

  • Charlie:
    „De szeretnék egy részletes, okozati összefüggéseket megvilágító elemzést olvasni, hogy mindez miért történhetett meg. Miért volt a közöny?”

    Vannak ennél talán jobb, újabb elemzések is (főként angolul), de ha Ön esetleg nem még olvasta, szerintem ezt a 70 esztendős kis tanulmányt is érdemes megismerni:

    http://mek.oszk.hu/02000/02043/html/362.html

  • Charlie!
    Már megint mellégépeltem. Itt van az említett régi tanulmány teljes terjedelemben:
    http://mek.oszk.hu/02000/02043/html/363.html

  • HUNT* kollega: én megértem hogy ti nácik félszavakból is értitek egymást azonban a többségnek miért kellene ezt „levenni” ?

    *HUNT = HUNgaronáci tótpjotr

  • Azé Csárli fiam, mert ilyen a magyar lélek.Olvassál Bartust.Nem ismételgetem feleslegesen.

  • charlie írta:

    “Konszolidált polgári életet élő emberek, köztük ügyvédek, orvosok semmilyen szolidaritást nem mutattak fel, inkább behúzták az ablakaikon a függönyöket.”
    De szeretnék egy részletes, okozati összefüggéseket megvilágító elemzést olvasni, hogy mindez miért történhetett meg. Miért volt a közöny?
    ______________________________

    Parancsolj, kérlek:

    Az emberek mindig is befolyásolhatók voltak, és sajnos nyitottak az érzelemre ható propagandára. Húsz év kemény zsidóellenes propaganda, különféle zsidótörvények, numerus clausus, a munkaszolgálat „indokai”, a „zsidó kommunisták”, „zsidó bankárok” elleni akkori „sorosozás” megtette a hatását. És tévedés ne essék, nem KÖZÖMBÖSEK voltak, hanem ELLENSÉGESEK. (Ma sem közömbös egy echte fideszes, vagy egy echte Jobbikos mondjuk Sorossal, és „bandájával” szemben, hanem örömest vennék, ha ki lehetne őket végezni.)

    Az más kérdés, hogy amikor az Endlösungra került sor, akkor sokan észretértek, és lelkiismeretfurdalásuk támadt, de ez csak odáig juttatta el őket, hogy behúzták a függönyt.

    Egyébként jellemzően azok viselkedtek így, akik soha zsidót nem láttak közelről, tehát egy eléggé elszigetelt, vidéki-városi polgári réteg, valamint a középnemesség. Budapesten – szüleimtől, nagyszüleintől tudom – testközelben éltek a zsidókkal, nem is volt akkora gyűlölködés, és nagyon sokan mentették, bujtatták is a barátaikat, ismerőseiket. És azt gondolom, Horthy ezért is „mentette őket” a gettóba Auschwitz helyett, mert tartott tőle, hogy Budapesten ez nem lenne szimpatikus (túúúúdom, figyelmeztetést kapott nyugatról… 😀 ). Így csak a gettóba telepítettek vagyontárgyai voltak a csábító lehetőségek. Ez meg prolizsidóknál – mert legtöbbjük ilyen volt ám! – nem túlságosan nagy lehetőség.

    Ma különben ugyanez folyik. A kezdeti, elutasított bácsfidiana féle megmozdulások után a csurkai sulykolás, a Gárda „hősies fellépése” a cigányság ellen, a kedves kis fegyveres vadászatok a csúnya „uborkalopókra”, a Jobbik és most már a fidesz propagandagépezete, ezek szépen megérlelték a helyzetet. Ma már nyiltan gyűlölködtök. (Na, nem ti, csak a hívek. Ti, „TÁRGYILAGOSAN” és higgadtan elemzitek a gonoszok magyarellenes tetteit, ugyebár, Sorossal, a SÁTÁNNAL együtt. Fogjátok is majd derekasan mosni a kezeiteket, ha történik esetleg valami, nem kétlem. Majd akkor megint lesz olyasmi, hogy ti nem, dehogy, csak sajnos a MAGYAROK… Pláne, hogy Simicska kioktatott benneteket legalább hatalomrakerülésig az illedelmes viselkedésre… Hahaha… piszi (PC), Jobbik módra…

  • Annyiban korrigálnék,hogy „NEM CSAK A ZSIDÓK ÜGYE”! Mert úgy hat,mintha a zsidókat nem érdekelné az antiszemitizmus,viaskodjanak a partook egymással…! Pedig ők a fő érintettek!

  • Hozzáteszem: sokszor sajnálom azokat a magyar embereket, kiket sikerült megvezetni. Azt a néhány politikust, akik ezt a helyzetet létrehozták, megvetem. Hogy te, charlie, és még néhány jobbikgyanús fidesznyik hogy kerül ebbe, uszítóként, vagy őszinte ostobaságból, azt nem tudom, de nem is vizsgálom. Egy dolog biztos, hogy aki ezeket az elveiteket vallja, az híjával van az emberi (keresztényi?) empátiának. Így aztán nekem beszélhettek, írhattok, amit akartok. Tudomásul kellene már vennetek, hogy ÉRVEK nincsenek a ti viselkedésetek mellett, csupán sok-sok negatív érzelem és kisebbségi érzés. Ezekből pedig sohasem születik semmiféle érték.

  • Tisztelettel kérem a moderátort,hogy a 12.17, 9:51-kor jegyzett hozzászólásokhoz hasonlókat törölje. Nem a szenvedélyes szavak miatt, hanem az ordas,ótvaros fenyegetőzés miatt! A többieket meg kérem, ne válaszoljanak az ilyesmire.
    Kiss Ferenc:”Az “ott már eggyel kevesebb disznó van” bejegyzés biztosan George Soros-al hozható kapcsolatba? Ha igen, miért?”
    Azért kedves Kiss Ferenc, mert szegény röfin az a felirat van: „Ő volt a Soros”. Márpedig a magyar nyelvben a személyes névmást (én, te, ő stb) kizárólag személyekre használjuk. Állatokra a mutató névmás vonatkozik. Vagyis, ha azt akarták volna „édes erdélyi véreink” közölni, hogy a termetes coca lett a soron következő az élelempótlásban, akkor ezt írták volna rá: „EZ volt a soros!”
    Úgyhogy a felirat nem kétértelmű, nem is szellemes, csak embertelen és bunkó. Ráadásul nélkülözi azt a minimális tiszteletet is, amit pl. a vadászok megadnak a leölt vadnak.
    Charlie! A közönyről van egy történetem, itt is leírtam, többször is, később megismétlem, most nem akarom túl hosszúra nyújtani a hsz-t.

  • És, ha már így összeggyöttünk, kedves Charlie, igen rossz véleményem van a szándékos, álszent, szemforgató stílusodról és a hazug mondanivalóidról. Van itt olyan kommentelő, akikkel együttérzek még akkor is, ha szerintem téves vagy egyenesen szörnyű nézeteket vall és védelmez. De te nem tartozol közéjük.

  • ÖkörTeMás
    utolsó, 9,51-es mondatához;

    Miszerint
    „ahol nem jó lenni, ott senki nem kényszeríti az ittmaradást, angolosan el lehet kotródni!”.
    Csak annyit fűznék hozzá, hogy abból ugyan nyil@sok, most sem esztek!

    Ugyanez volt a tervetek már 1919. és 1945. között eltelt vészterhes 25 éves horthysta őrületetek során is, ám a Seregek Ura végülis, bár az utolsó pilanatban ugyan, de mégis leállította a tobzódástokat, amikor megfogta a véres kezeteket …

    Ezért, ajánlom a kedves olvasótársak figyelmébe eme Erdélyben készült, ám egy magyar parlamenti . f i d-SS . képviselő által felrakott, ill. széles-nyilvánosságra hozott fotó ismeretében a >A vasfüggönyön innen és túl< című, dec.12-i KMH-cikkhez 5:22*, 8:22 és 8:59-kor jegyzett kommentjeimet is. Ezekben, pontosabban azt a nagyszüleiktől átvett, alattomosan bűnös-lelkületű, avagy a valódi nevén nevezve, a belenevelt antiszemita . ö s z t ö n . konkrét megnyilvánulását kommentálom amely akkor még (talán) csak közömbösen tűrte szomszédaik száz-ezerszám elhurcolását. Mert ez a cinikus . ö s s z e k a n c s i n t á s . is, amit a mai magyarországi . k o r m á n y p á r t . és a Horthy időket kísértetiesen megidéző, bájos
    . m a i . e r d é l y i . b ö l l é r-a n z i x . szereplői között létrejött online lelki láncolat, illetve ez a gyűlöletre buzdító kompozíció, a normálisan gondolkodó humanistában már természetesen a legsötétebb magyar náci időket idézi fel…

    .

  • Charlie! Egyszer megkérdeztem Édesanyámat, mi lett a zsidókkal a szülőfalujában? Tudnod kell: egy zalai kis faluban élt, és én gyerekkoromban sok szép nyarat töltöttem a nagyszüleimnél, de soha nem hallottam, hogy élnek-e zsidók ott. Arrafelé nagyon katolikus a vidék, még a két kocsmáros is katolikus volt: még az ötvenes években is megszólták, ha valaki református – vagyis másvallású párt választott. Zsidókról szó sem esett. (Az ötvenedik évfordulón, 2004-ben kérdeztem rá.) Meg is lepett, hogy Anyu úgy válaszolt: igen, volt vagy négy család, szegények voltak, tollal, miegyébbel kereskedtek, nem volt semmi ellentétük a faluban. És mi lett velük? Egy reggel elvitték őket Zalaegerszegre – felelte Anyu. Én rákérdeztem: És Ti nem szóltatok, hogy hová viszik a gyerekeket, öregeket? Hogy szóltunk volna: az volt a törvény! Érted Charlie?! Az én Anyám, aki a kóbor macskát nem hagyta éhen, aki azonnal ágyazott a szenespadra, ha a részeges szomszéd gajdolása felhangzott, hogy a kislánya nálunk aludjon (ötünknek volt 3 ágyunk, így maradt a szenespad a „vendégeknek”.) Akitől én a teljes „vakságot” tanultam, ami a cigányt, négert, zsidót illeti!
    Érezhette a megdöbbenésemet, mert hozzátette: de a falu rendőre (nem csendőre) nagyon rendes volt: előző este szólt nekik, hogy hajnalban jönnek értük, pakoljanak, ne 20 percük legyen a motyó összekapkodására.
    Ezt a történetet amíg élek, nem felejtem. És soha nem fogom sem megbocsátani, sem elnézni, hogy Anyámat – és a hozzá hasonló milliókat aláztátok meg! Pedig szegény echte katolikus volt – mint ahogy azok a papírok igazolják, amiket az 1941-es házasságkötésükhöz be kellett szerezniük, és amiket – ki tudja miért – 70 éven át őrzött a dédszüleik keresztleveleivel.
    Elvettétek tőlem a jogot, hogy szóljak a fenti szerzőnek: a kivégzett állat bőrébe írt mondat nem antiszemita: aljas, embertelen bunkóság. Ami egyként fenyegeti a keresztényt – keresztyént -, muzulmánt, buddhistát, sintóistát és ateistát, hívják akár Sorosnak, Nagynak, Kissnek, Bencsiknek vagy Charlie-nak.

  • a magyar egy velejeig romlott erkolcsu …-/mindig kell a szajuk ele egy segg amit nyalhassanak hevvel../-…nepseg.
    mindig masokra mutogato, irigykedo, gyulolkodo,rasszista, idegengyulolo,sertodost jatszo,antiszemita ,bagazs volt, ma is az ………..es ezen semmi se valtoztat.
    termeszetesen amint ezt akarki a kepukbe olvassa azonnal magyargyuloloznek.
    mert ok gyulolhetnek mindenkit……………de oket mindenkinek szeretni tiszzteni kotelesssege……………szerintuk.
    hat nem……..

  • a magyarokrol tudni kell hogy ok zsigerbol antiszzemitak………erre oket senki es semmi se kenyszeritette sosem igy ma sem……megis ma is azok.
    a magyarok zsigerbol idehggen gyulolok, mindenkit lenezok, mindenkit ocsarlok, gyalazok. es csakl azert mert ok magyarok esez jogot form,al ra szerintuk.
    ok tatrtjak magukat ubermensch-nek mindeki masok felett alloknak………..pedig az egy hulyeseg.

  • talalom
    es hany esetben azaddig kedves jo szomszedaink voltak azelsok akik bearultak,lekopdostek minket mikor jottek hajnalban a csendorok ertunk.
    meg ki se leptunk a portankrol essezek a jo szomszedok mar marakodtak is ki mi kie legyen a javainkbol……….

  • barlev Ezek szerint nem vagyok magyar, mert nem fedi a leirasod a lenyemet? Azert ez igy eleg igazsagtalan altalanositas.

  • Geyza
    2017 december 17
    5:54 du.
    Tudod amikor a horthy seregből átléptetek a néphadsereg titkos részlegéhez,akkor nagyobb kisnyilas -nácik voltatok és szívetekben ma is őrzitek ezt,Te nagyon nagy penge vagy : rá akarod húzni a másikakra azt amiben TETE vagy a legnagyobb. Látod most is a baloldal és jobbikoldal az együttműködésben gondolkodik, a háttérben meg ki tudja már milyen mély a kapcsolat!!!
    És TETE beszél ??? Na ne mond!!!
    G OIP,BNK.
    Szeretett üdvözlettel.

  • Nocsak nocsak, olvasva Almási Alma és talalom bejegyzéseit, kissé forrósodott a hangulat. Még „barlev” is felhúzta magát, de mondjuk neki a teljes magyarsággal van baja, kivétel nélkül mindegyikkel.

    És tényleg, miért kell szégyellni, tagadni, elmismásolni, ha valaki rasszista, antiszemita és homofób? Karakánabb, ha azt írja az ilyen világnézetű: a faj-magyar heterogénen kívül mindenki mást szívesen látna bitófán, krematóriumban, vagy kivégzőosztag sorfala előtt. A faszé’ kell nekik urizálni, rokonértelmű szavakkal sejtetni, utalgatni, erőltetni a „kettős mérce” szöveget és társait!

  • Kenny
    a csaladom magyarok altali kivereztetessehez tortent aktiv ONKENTES ES BUZGO hozza alllasa is igazsagtalan volt………….nem lattam olvastam hogy szot emeltel volna miattuk.
    ugyhogy inkabb szerintem nezz tukorbe es kopd le azt aki visszanez rad, foleg mielott az igazsagossagot firtatod.

  • Örök Tamás
    2017 december 17
    9:51 de.
    Példabeszéd a legelső mondatom igazához:
    Indula 2004-ben egy kanadai meglehetősen jóindulatu, magyar és keresztény származásu fiatalember jóvoltából egy kanadai magyar migránsoknak készült honlap, hogy a magyar érzelmű emigráció és az otthon maradottak nyelvi és identitásbeli eltávolodását enyhítse.
    Ment is ez egy jó darabig, de mára mi lett belőle, kik vették át az irányítását, kik helyezték magukat sunyin előtérbe? Akiket a moderátor nem mer, pedig időnként nagyon ildomos lenne kicenzúrázni!

  • kedves barlev, amit te itt művelsz, az maga a fajgyűlölet. Csak, hogy tudd…
    Persze tudom, a dolog mindig úgy kezdődik, hogy valaki VISSSZAÜT. 1944-ben Szálasi magyarjai ütöttek vissza, most pedig TE ÜTSZ VISSZA. (persze nem a politikusokról beszélek, hanem az egyszeri ember véleményéről…)

  • talalom 7:34, „És soha nem fogom sem megbocsátani, sem elnézni, hogy Anyámat – és a hozzá hasonló milliókat aláztátok meg!”
    Aláztátok?? Én a koromnál fogva sem alázhattam meg se anyádat, sem mást.
    Azonban azért küzdeni fogok, hogy az unokáim fejéhez már ne vághassanak ilyen mondatokat, mint amilyeneket büntetlenül ma még megtehetnek például velem.

  • Belzebub, köszi a linket, elolvastam. Szerintem elfogult, ugyan nem jöttem rá ki írta.
    A „bűneink” összefoglalása nekem nem válasz a miértekre.

  • DonGolo, „cinikus . ö s s z e k a c s i n t á s t” a debreceni főtéren lehet látni, ahol Köves Slomó a fideszes polgármesterrel karba fonva ropja a táncot valamilyen ünnep okán.
    Tudod ez a Köves kapott az örökké „bűnös” magyarságtól egy egyetemet a múlt héten, ezen a héten meg egy újjávarázsolt zsinagógát.

  • Alma, hazugsággal vádolsz, de példát nem hozol.
    Mutatom hogy kellene:
    Ezt írod: „Ma sem közömbös egy echte fideszes, vagy egy echte Jobbikos mondjuk Sorossal, és “bandájával” szemben, hanem örömest vennék, ha ki lehetne őket végezni.
    Egy szebb világban ezért a mondatodért felelned kellene, és bizonyítani az állításodat. Ugyanis mindkét párt úgy érzi, Soros munkássága nem áll a magyarság érdekében. Csak a közügyeinktől való távoltartás a cél.

  • Erdekes, az en beirasom is eltunt. Pedig nem irtam semmi antiszemitat vagy ehhez hasonlot.

  • Charlie, ne mutogass te semmit…
    MINDENKIT meghülyíthetsz (talán ideig-óráig), de engem nem.

    Az meg különösképpen nem érdekel, hogy a pártok „úgy érzik”… Egy párt tényekkel dolgozzon, és nem érzésekkel… (észre sem veszed néha, micsoda blődségeket írsz).

  • Másik: „közügyektől távoltartás”… hehehe…
    A demokrácia lényege tudtommal, ha MINDENKI részt vesz a közéletben. Ha távoltartás esete forog fenn, az bizony rendpártiság, diktatúra. Néha odáig is fajul a „távoltartás”, hogy börtönre, Recskre, vagy számüzetésre kerül sor… Az ijesztgetésről, fenyegetésről, erődemonstrációkról (vesd össze: gárdák és pogromok) nem is beszélve.

    Minden óvatlan szavaddal elárulod magad…

  • Charlie! Gondolkoztam: tényleg, miféle felelősséged van Neked a 73 éve történtekért? Vagy akár nekem, aki csak a háború után születtem? Úgy tudom, Te sokkal fiatalabb vagy nálam, tán a fiam (43 éves) korosztálya. Hát mit tehetünk mi arról, hogy abban a kis zalai faluban a szomszédai szeme láttára elhurcolták a rettentő kövér Gizi nénit, meg a pereputtyát, a csecsemő unokáját? Akinek az anyja állítólag megőrült, amikor az egerszegi állomáson kitépték a karjaiból a csecsemőt? Nemhogy Te meg én, de még Anyám, az akkor 25 éves fiatalasszony, karjában a kétéves nővéremmel? Szállt volna szembe a Törvénnyel, amikor reszketett az akkor már a bombázásoktól (44 nyara) sújtott fővárosban maradt uráért, otthonáért?
    Úgy vélem: Neked, nekem, nekünk nem azzal van dolgunk, hogy „igazságot” tegyünk pl. a Heisler-Köves vitában: ez legyen a vallásos zsidók dolga. Ahogy nem foglalok állást az Erdő-Várszegi(sajnos már csak néhai) vitában sem a kereszténység kérdésében. Hívő ateista vagyok, nem dolgom beleszólni mindenféle istenek közötti rendteremtésbe.
    De emberként, magyarként igenis felelősséggel tartozom a nemzetemért. Hogy a mai Bözsinénik, (Charliek) ne dőljenek be pl. a Szabadság téri otrombán megszobort hazugságnak: ááá, hát nem mi, csak a „megszállók”! Ja, hogy húsz éve ment már az uszítás? Ó, azért meg a „hatalmasok” a felelősek. Hogy a leölt állatot még azzal is megalázzák, hogy undorító üzeneteket vésnek a bőrébe? Nem Charlie, ez nem „jópofa” ez a nemzetemet megalázó aljasság.
    Nem a 73 éve történtekért vagyunk felelősek, hanem a mai, magyarságot gyalázó eszetlenekért, ha nem fogjuk le a kezüket időben.

  • Charlie, írod:

    „Tudod ez a Köves kapott az örökké “bűnös” magyarságtól egy egyetemet a múlt héten, ezen a héten meg egy újjávarázsolt zsinagógát.”
    _________________

    Haj-haj… A mi jóságos Viktorunk adott Slomónak egy újávarázsolt zsinagógát, meg egyetemet is a magyarok pénzéből, pedig azt is ellophatta volna, mint a többit… De hát így a választások előtt még a zsidók szavazataira is szükség lehet, főleg, ha a gyanús Vona nem ad semmit, legfeljebb aranyos kiskutyákat…

  • Kedves talalom, miféle felelőssége van charlie-nak? Minden szaváért felelős, és mindenkiért, aki az ő kijelentéseit magáévá teszi. És mindazok cselekedeteiért, akik az ő szavai alapján cselekednek…

    70 évig béke volt itthon ebben a kérdésben, de akik felmelegítették a rasszizmust, azoknak bizony máris hatalmas a felelősségük az országunk és népünk mai mentális állapotáért.. Nem majd – ahogy Charlie reméli – hanem MÁR MOST. És a dolgok természetéből adódóan ez még csak fokozódni fog…

  • Charlie:
    „Belzebub, köszi a linket, elolvastam.

    Nincs mit, szívesen máskor is.

    Szerintem elfogult, ugyan nem jöttem rá ki írta.”

    Bibó István írta, ha esetleg hallotta már a nevét.

  • Alma, látom a „kivégzéses” dolgot nem erőlteted – szerencsére, de most meg pogromokat vizionálsz. Vannak még ilyen szavaid?
    Ezt írod: „A demokrácia lényege tudtommal, ha MINDENKI részt vesz a közéletben.”
    Rosszul tudod. A magyarok demokráciája a magyarokra tartozik és nem egy idegen ország felforgató emberére. Tehát nem ildomos belepofázni, akármekkorának is képzeli magát. A világ nagyobbik felén már tudomására hozták, hogy nem kérnek a segítségéből, de csak erőlteti. És végre egy buta válasz (a disznós kép) és már pörög is a sajtó a magyarok antiszemitizmusáról.
    …….
    A pártok jövőre vonatkozó „érzése” szerintem helyes megfogalmazás, hisz nem tudhatjuk pontosan előre, hogy valami szegfűs forradalom tör majd ki, vagy csak pénzügyi bedöntése az országnak, ha Soros megjelenne az országunkban.

  • Alma, „A mi jóságos Viktorunk adott Slomónak egy újávarázsolt zsinagógát, meg egyetemet is a magyarok pénzéből, pedig azt is ellophatta volna, mint a többit..”
    Tehát a vallásos zsidóság vezetője egy köztudottan köztörvényes tolvajjal – Orbán – vesz részt sötét üzelmekben?
    Hát nem sok szépet gondolhatsz Köves Slomónk lelkivilágáról.. 🙂

  • barlev Nem olvashattál Tőlem, mert ma hajnalban váltottam nicknevet. De Llanfair név alatt számtalan kommentemet olvashattad a zsidóság mellet, az antiszemitizmust elítélve.
    Bajban lennél, ha annyiszor kellene leköpnöd magad, ahányszor a zsidóság mellé álltam. A köpködést én mellőzném, rendben?

  • Belzebub, köszi, nem tudtam, valahogy ennek a témának a mélysége és irodalma nem fogott meg, de próbálom pótolni.

  • Talalom, a Szabadság téri emlékműben és a disznós képben igazad van, nem is védtem egyiket sem. Az „eszetleneket” kihasználni nem a mi műfajunk, lásd csak az elmúlt 27 év árokásó technikáját, aminek felét a balosok ásták a liberálisokkal az antiszemitizmus ásójával. Sem a magunkfajták, sem az utódaim nem érdekeltek ennek a mélyítésében.

  • „Auschwitzot nem az akkori szélsőjobb csinálta, hanem azok, akik a Nagykörúton nyugodtan sétáltatták a kutyájukat,”

    Ugyan Röhrig Géza ezt honnan tudja? Ott volt? „Akik a kutyájukat sétáltatták”, hát ez annyira objektív, így kell megbélyegezni embereket …

    Mint máshol írtam, ez középosztályi probléma volt. Ment a harc a gazdasági pozíciókért, ma is így van ez, sajnos.
    Röhrig Géza talán nem a mi adóforintjainkból csinálta azt a nézhetetlen filmet? Sokan százszor tehetségesebbek, csak éppen nincsenek kapcsolataik.

  • A cikkhez annyit, hogy fogalmam sincs, mi ez az eset, ami a felháborodás alapja.

    De most a cikk révén többen tudnak róla, akik esetleg eddig nem is hallottak az esetről.

  • barlev
    2017 december 18
    8:27 de.

    Kárpátalján, ahol ti laktatok elmondásod szerint, nagyon kevés magyar élt az 1930-40-es években!

    Ruszin volt a nagy többség, ezért is volt problémás a magyar bevonulás.
    Köpködők sajnos mindenhol vannak, a csőcselék, akit föl lehet heccelni.
    Mások meg sajnálták a zsidókat.

  • barlev
    2017 december 18
    8:23 de.

    Mindenhol vannak antiszemiták vagy idegengyűlölők, zsigerből vagy a rossz tapasztalatok miatt.

    Ők fanatikusok, akiket nehéz meggyőzni az ellenkezőjéről.

  • Drizari
    2017 december 18
    11:34 de.

    Honnan tudod, hogy egy rasszista mit akar? Lehet, hogy csak a fennálló rendet akarja megőrizni.
    Te különb vagy, mikor azt írod, hogy iskolázatlan bevándorlók ne jöjjenek Európába?

  • Charlie:
    „ez a Köves kapott az örökké “bűnös” magyarságtól egy egyetemet a múlt héten, ezen a héten meg egy újjávarázsolt zsinagógát.”

    Egészen véletlenül tűrhetően ismerem a Zsigmond Király Egyetemet, amit – természetesen nem Köves úr, hanem az általa vezetett (a kormányzattal valóban jó viszonyban lévő) – egyik zsidó felekezet (azt olvastam, hogy saját pénzből és bankhitelből) megvásárolt. Úgy olvastam, hogy az egyetem változatlan formában működik, idővel majd – a new yorki Yeshiva University mintájára – a képzést ki akarják bővíteni egy zsidó vallástudományi (vagy teológiai?) karral.
    Persze, Önnél – ha zsidókról van szó – talán egyremegy, hogy megvásárolták, vagy a kormánytól ajándékba kapták. Ja persze, hiszen a jereváni rádió is bemondta, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak…

    Charlie:
    „ezen a héten meg egy újjávarázsolt zsinagógát.”

    Erről még nem hallottam, de nem lehetetlen.

    Azt viszont pár éve valóban olvastam, hogy ez a Köves vezette zsidó felekezet a királyi tévétől kibérelte és már szinte teljesen helyreállította a korábban államosított (más adat szerint viszont eladott) és a tévé által raktárnak használt óbudai zsinagógát, amely állítólag Pest-Buda első ilyen épülete volt. http://obudaizsinagoga.hu/zsinagóga/
    (Szerintem érdemes megnézni.)

    Azt kevéssé értem, hogy Önt miért zavarja, ha egy felekezet megvásárol vagy kibérel egy épületet vagy épületrészt. Azt persze nem föltételezem, hogy az ilyesmi csak akkor zavarja Önt (de akkor nagyon), ha valamilyen zsidó felekezetről van szó.

  • A magyar zsidouldozeskor mar eleg nagyocska voltam, es orok emleket hagyott bennem az a kep, mikor az utcan hajtottak a zsidokat sarga csilaggal, es lattam koztuk sok gyereket es oregembert. persze nem is ertettem meg az okat.
    A baj az volt, hogy Horthyt felre toltak, es a nacik vettek at a hatalmat, elsokent Szalasi Ferenc jut az eszembe.

  • Kedves Alma(5:22)! Pont ezt írtam 4:25-kor.

  • Goló! 6:46

    Ez, a fotóhoz kiötlött

    ˙ „E R E D É L Y I . B Ö L L É R-A N Z I X” ,

    mit mondjak, nagyon találó és szellemes műfaji meghatározás.

    Még mosolyognék is ezen, ha nem ismerném az ábrázolt „idill”

    bárgyúsága mögött meghúzódó, vészesen morbid valóságát.. 🙁

    .

  • Charlie 12:56

    Azt a bizonyos zsinagógát a XVIII. századi óbudai zsidóság a korabeli hívek adományaiból építette…
    Használták is majd’ kétszáz esztendeig, mígnem a magyar állam Buda, Óbuda és Pest, a három város egyesülését követő mintegy 71 évvel – a többiekkel együtt az óbuda zsidó polgárait előbb a helyi téglagyárba (a mai Eurocenter helyén), majd onnan mindannyiukat kivégzőhelyek választékára parentálta el.
    Hát így maradt teljesen üresen az a zsinagóga is, amelyet aztán Orbanini Duce egy „nagylelkű gesztussal” a hozzá egyetlen lojális, ám zöldfülű rabbinak passzolt oda*, mint hűbéri birtokot, már az I. Orbanisztán korszakában.

    .

    .

    * tudniillik a Vezér, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, azaz a MAZSIHISZ-t mint minden más társadalmi (polgári és civil) szervezetet – ez esetben viszont eredménytelen nyomással – próbálta meg a saját uszályába hajtani. Így esett aztán a választása – a kígyó szerető öleléseként – az akkor még teljesen kezdő Kövesre, aki viszont beállt e despota vazallusainak igencsak vegyes sorába.

    .

  • Almási Alma írja 3:24-ben,
    hogy úgymond „a . p r o l i z s i d ó k n á l” – mert a többség ilyen volt ám – a vagyontárgy nem volt túlságosan nagy lehetőség…”

    Hogy, mennyire igaz és fontos ez a meghatározás, igazolják az auschwitzi rámpára megérkező magyar szállítmányok „utasairól” készült filmfelvételek is, amelyek szegény, ágrólszakadt emberek, gyermekek és öregek sokaságát és nem holmi gazdag tőkés és bankár, elegáns úriemberek szalonpolgárait* mutatják, ahogy azt egyes antiszemita teoretikusaink szeretik hamisan beállítani azért, hogy a velük hasonló szociális szinten álló nagytömegek előtt unszimpatikussá tegyék „a zsidó” fogalmát…

    .

    .

    * Feltűnő is valahol az archívumban egy 10 év körüli magyar testvérpár fotója, akik – szegények – atillában és bocskaiban indultak neki az „ígéretes újrakezdésnek”… 🙁

    .

    .

  • Almasi Alma
    mit es kik utottek vissza?
    mirol obegatsz te nemb er?/
    mit tettek 44-ben a zsidok hogy a deportalasukat visszautesnek allitod be??
    te alavalo fereg………..meg gyalaztad ezzel 657000 zsido draga emlekett………

  • Barlev, en meg sok mindenre emlekszem, igenis a nemet megszalaskor tortent a nagy zsido uldozes valoban . Jo ismeroseim irtak nekem Becsbol, oda menekultek,
    Addig, pl. Horthy a budapesti zsidokat mentette ahogy tudta. Tanu vagyok ra.Ismeroseim gyartulajdonosok voltak, pl. a Remix gyarat is ok alapitottak.

    Meg ide tartozik, hogy sok kereszteny csalad bujtatott zsidokat, pl. anyam egy fiatal lanyt bujtatott egeszen a felszabadulasig.

  • Ami meg a vagyonukat erinti, a zsidok, mindig elorelatok es ovatosak. A fenti ismerosom is, a penzet meg idoben aranyra valtotta es elore kikuldte Angliaba. Mire neki kellett menekulni, volt mibol megelnie, sot Kanadaban is gyarat alapitani.

  • Látod Alma, hiába a lojalitásod, barlevek ellen nem sokat ér.

    Remélem, most már érthető, ha az utódaimat meg szeretném kímélni ezektől az értelmetlen küzdelmektől.
    Te viseld csak, hogy „alávaló férgezzenek”, nehogy az antiszemitizmus vádja rád ragadjon.

  • kedves barlev, valamit nyilván rosszul írtam, mert elfelejtettem, hogy nem biztos, hogy a mai magyar nyelv minden zűrös gunyoros zegzugában otthonos vagy. Gyakori hibám, hogy szarkasztikusan fogalmazok, amit sokan félreértenek. Sajnálom.

  • charlie írta:
    „A magyarok demokráciája a magyarokra tartozik és nem egy idegen ország felforgató emberére. Tehát nem ildomos belepofázni, akármekkorának is képzeli magát.”
    ___________________

    Úgy tudom, Soros magyar állampolgár. Vagy tévedek? A pénze persze nem a magyar adófizetőktől van… Orbánt valószínűleg ez zavarja…

  • Alma, már én röstellem magam miattad, azért mert magyar állampolgár, nyugodtan szavazhat Soros is. A hatalomért való vetélkedésért pedig kitaláltuk a pártokat. Nem pedig a civil szervezetekbe bújtatott homályos célú mozgalmárokat.

  • charlie írta:

    Látod Alma, hiába a lojalitásod, barlevek ellen nem sokat ér.

    Remélem, most már érthető, ha az utódaimat meg szeretném kímélni ezektől az értelmetlen küzdelmektől.
    Te viseld csak, hogy “alávaló férgezzenek”, nehogy az antiszemitizmus vádja rád ragadjon.
    ___________________________

    Értem. Tehát ha egy sokat szenvedett öreg zsidóember félreérti a szavaimat, és lealávalóférgez, akkor hipp-hopp, már nekem is gyűlölnöm kell őt? És kéne tennem valamit barlev ellen emiatt?

    Látom, tökéletes rasszista uszító vagy, rögtön megragadtad az alkalmat… 😀 😀 😀

    Kedves charlie, én nem tartok semmiféle antiszemita, vagy bármilyen vádtól, mert én pontosan tudom, hogy mi vagyok: emberbarát, rassztól, vallástól függetlenül. És egyáltalán nem igyekszem bármiféle „színben feltűnni”. Látható, hogy ezt fel sem tudod fogni…

    De ha akarod, elmondhatod, hogy az utódaidat hogyan akarod „megvédeni” attól, hogy leantiszemitázza valami öreg elkeseredett zsidóember? Milyen rafinált módszerrel? És nekem mit kellene tennem a „barlevek” ellen, hogy hatásos legyen?

    Soros pedig magyar ember, ráadásul szabad ember. Pénze is van. Bárkit támogathat, ha sem ő, sem a támogatott szervezet nem törvénytelen. Még ha ez neked nem is tetszik. Persze csak addig, amíg még legalább valamiféle demokráciát akar pártunk és kormányunk kifelé mutatni. Ha majd már kedves vezetőink leszarják a külföldet is, akkor majd jöhet Recsk. De még legalább a 2018-as választásokig, meg az EU-ból való kilépésig légy türelemmel…

  • Kedves Figyelő, kezdem magam szégyellni miattad.
    A zsidók kiirtására már Szálasi előtt, Horthy alatt is rengeteg példa volt. És mégis, mi a véleményed arról az államfőről, aki engedélyezi a saját állampolgárait külföldre vitetni, kényszermunkára, majd elgázosításra…? Vagy azokat a lengyel zsidókat, akiket előzőleg „jóságosan” befogadott?

    És mi az, hogy a zsidó „előrelátó és óvatos” volt, mert a pénzét aranyra váltotta és külföldre juttatta? Tudod te, miről beszélsz? Ottan a Rózsadombon, vagy hol, ahol éltél cselédlányokkal körülvéve, te nem is tudtad, hogy a kiirtott zsidók 99%-a szegény prolizsidó volt, egy fitying nélkül?

  • Almási Alma:
    „Persze tudom, a dolog mindig úgy kezdődik, hogy valaki VISSSZAÜT. 1944-ben Szálasi magyarjai ütöttek vissza, most pedig TE ÜTSZ VISSZA.”

    Ön itt alaposan téved, szinte úgy, mint Figyelő – pedig hát jelentős a különbség kettőjük között.

    A magyarországi zsidóság óriási többségének meggyilkolásában nem Szálasi, hanem a törvényes, legitim – hangsúlyozom, nagy többségében nem náci, nem nyilas – magyar politikai osztály, a vitathatatlanul törvényes és törvénykövető közigazgatás és a szintén törvényes magyar karhatalom volt a bűnrészes.

    Ön szereti a számokat, hát nézzük.
    Horthy kormányzó regnálásához – a kb. 16-18.000 kamenyec podolszkij térségébe deportáltakon, és a kb. 50.000 muszoson kívül – 347.000 vidéki és az akkor 14 budapesti kerületen kívül lakó zsidó deportálása fűződik. Szálasi nyilasaihoz pedig összesen (maximum) 50.000 zsidó pusztulása. Jó, lehet, hogy a nyilasok szívesen gyilkoltak volna ennél több zsidót is, de hát a Horthy-rezism „csak” ennyit hagyott nekik.

  • Kedves Alma, még megjegyzem, hogy a mai magyar kormányzat által diktált un. történelmi emlékezetpolitikának rettenetesen nagy szüksége van utólag Szálasira. Ha nem létezett volna, a mai kormányzat kénytelen lenne kitalálni; vele próbálják „tisztára mosni” a Horthy-rendszer 1938 és 1944.október 15-e közötti „érdemeit”.

  • Alma, barlevet senki nem gyűlöli, de az nem mehet az idők végtelenjéig, hogy semmiről sem tehető embereket mocskol.
    Azt meg hogy ki az antiszemita, azt nem te döntöd el, ha bántani akarnak, rád sütik, aztán mosakodhatsz.
    Ahogy a jobbikost a „holokamu” szóért 750 ezerre büntette a bíróság, úgy a barlev-féle mocskolódást is szankcionálni kellene, máris tisztább lenne a közbeszéd.
    …….
    Soros a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül támogat nyílt politikai állásfoglalásokat tevő szervezeteket. Pártot kell alapítania, indulni a választáson, és máris meg tudna felelni a törvényeknek. Zsidóként már Izraelben sem kívánatos személy, „meg akarja buktatni Netanjahut”, ő a „civil”.
    …….
    https://444.hu/2017/12/19/az-izraeli-kormanypart-egyik-vezetoje-azt-allitja-hogy-informaciokat-kuldott-orbannak-a-soros-ellenes-kampanyhoz

  • Kedves Belzebub, az idézett mondataimban ironizálni akartam, de úgy látszik, nemcsak barlev, de te is félreértetted. Sajnálom. Horthyt illetően egy véleményen vagyunk. Magam is megírtam.

  • Barlev:
    „Almasi Alma mit es kik utottek vissza? mirol obegatsz te nemb er?/”

    Tisztelt Barlev!
    איר’ווע גאָר פאַרפאַלן די הויז נומער איצט. איר מיסאַנדערסטוד אַלמאַ זייער פיל.
    (Bocsánat, sajnos ivritül nem tudok. De feltételezem, hogy Ön a jargont is érti.)

  • @charlie

    Fizikapéldával illusztrálva: Ha egy vödör vízből energiát veszünk ki, a víz megfagy, vagyis az alkotóelemei energiában szegényebbek lesznek, ennélfogva kisebb a szabadsági fokuk, kevesebbet mozognak, és hierarchiába (jégkristályba) rendeződnek.

    Azt gondolom, a társadalommal hasonló a helyzet. Ha kevés energia (pénz) van benne, az emberek nem ugrálhatnak, csökken a szabadságuk és diktatúrába rendeződnek. Gazdag országban, ahol az embereknek van pénzük, elegendően sokat tudnak mozogni, és sohasem lesz diktatúra.

    Soros jó példa: van pénze, tud mozogni, tehát szabad országban szabad ember, és még ha rossz célokra költené is a pénzét, akkor is a társadalom szabadságfokát növeli. Azt pedig, hogy mi a hasznos és mi a káros valójában egy társadalomban, azt NEM A VEZETŐK döntik el, hanem a fejlődés eredménye mutatja meg majd a jövőben. A vezetők csak a saját előnyüket tartják szem előtt.

    Nyilvánvaló, hogy a lemerevedőben (kifagyóban) lévő társadalom vezetői nem kedvelik Sorost. Ez bizony nem csak nálunk, hanem még sok más országban is így van, biztos jeléül annak, hogy nemcsak a mi országunk halad valamiféle diktatúra felé.

    De én drukkolok neki. Neki, meg a szabadságnak.

  • Kedves Alma!

    Félreértettelek. Van ilyen, a lónak is négy botlik van, mégis néha megláblik. Én se vagyok tökéletes, állítólag van egy lyukas fogam.
    🙂

  • Charlie:
    https://444.hu/2017/12/19/az-izraeli-kormanypart-egyik-vezetoje-azt-allitja-hogy-informaciokat-kuldott-orbannak-a-soros-ellenes-kampanyhoz

    És? A félreértés elkerülése végett előre is leszögezem., hogy tőlem azt ír, amit csak akar, engem nem zavar. De mondja Charlie, nem gondolja, hogy kicsit talán helyes lenne visszavenni, de legalábbis kissé rejteni az Ön fékeveszett filoszemitizmusát?
    Miért szinlel Ön meglepetést, test úgy, mintha Izraelben nem lennének politikai gengszterek, szar emberek? A fenti hírből is látszik, hogy vannak.

    Legalább egy dologban mégis különbözik Izrael Magyarországtól. Ugyan fogalmam sincs róla, hogy a Netanjahu bűnös vagy ártatlan azokban a korrupciós ügyekben, amelyekben az ottani rendőrség állítólag nyomoz ellene. De ha bűnös, ott legalábbis van esély rá, hogy megörökölje Kacav volt államelnök, vagy a korábbi miniszterelnök, Olmert megürülő celláját. Magyarországon jelenleg hasonlóra esély sincsen.

  • Mér Csárli TI mocskolhattok mindenkit megállás nélkül ?

  • Almási Alma
    2017 december 19
    4:25 du.

    Sajnos elobbi beirasom elszallt, tehat ismetlem.
    Eloszor is nem Rozsadombon eltem hanem az Orban hegyen es azert, mert a noverem nyaktol lefele megbenult, poliot kapott es Anyamek akartak hogy jolevegon is legyen, kertes hazat, egy kis hazat ott bereltek.
    Masodszor, apam csak egy ujsagiro volt.
    Horthyt a nemetek zsaroltak, az egyik fiat aki ‘eletben maradt deportaltak, a masik vadaszrepulos volt es lelottek a haboru elejen.’
    A zzsidokat nem Horthy deportalta, akar mi is a beszed rola, hanem Szalasi. Horthyt a vegen a nemetek levaltottak meggszalltak Magarozrszagot mert nem voltak megelegedve vele. Portugaliaban halt meg, ott elt az emigracioban halalaig.

  • Charlie! Szerinted mi a „politika”? Naná, hogy minden társadalmi szervezet politizál, hiszen közös ügyeink egy-egy problémájára keres megoldást. Tiszta röhej, hogy a politizálás egy közösségben vádként hangzik el.
    Az athéni demokrácia idején azokat hívták idiótáknak, akik annak ellenére nem szavaztak, nem mondtak véleményt a közösség ügyeiről, hogy erre joguk volt(felnőtt, szabad férfiak).
    A diktatúra kormányának legfőbb óhaja, célja, hogy ez az ország idiótákkal legyen tele. Minden parancsuralomnak a legveszélyesebb ellensége a latolgató, tájékozódó, kíváncsi állampolgár.

  • Almási Alma
    2017 december 19
    5:24 du.
    A hintapolitikaja alapjan legalabb eszreveheto, hogy kinek nyal.

  • charlie
    2017 december 18
    12:37 du.

    talalom 7:34, “És soha nem fogom sem megbocsátani, sem elnézni, hogy Anyámat – és a hozzá hasonló milliókat aláztátok meg!”
    Aláztátok?? Én a koromnál fogva sem alázhattam meg se anyádat, sem mást.
    Azonban azért küzdeni fogok, hogy az unokáim fejéhez már ne vághassanak ilyen mondatokat, mint amilyeneket büntetlenül ma még megtehetnek például velem.

    Az őszintén érdekelne, miként fogsz küzdeni ellene? Egy „bélyeget” nehéz lemosni(feltéve, ha valóban rajtad ragadt)kivált akkor nehéz, ha úgy egyébként minden egyes megszólalásoddal még alá is húzod !
    Nem volt még olyan régen, talán te is emlékszel rá amikor a vizes VB. alkalmából amerikai turisták érkeztek Budapestre -köztük sportolók is- és Bpest egyik menő hoteljében foglaltak szállást az Interneten keresztül, a honlapon feltüntetett meghatározott árért, ami valószínűleg megfelelt nekik.
    Érkezésükkor bejelentkeztek a hotelba, és meglepetésükre a duplájáért adták a szobákat, mint amennyiért előzőleg lefoglalták – majd a reklamációik után valami kétes magyarázattal etették őket az idegenforgalom zavarosban halászó, pénzéhes próbálkozói – vélhetően még ők voltak megsértve, hogy ezek a mocskos jenkik nem átallanak itt pár dollárért csinálni a fesztivált – végül valamiféle árban megegyeztek, bár a végkifejletre már nem emlékszem pontosan, de nem is ez a lényeg, hanem a gesztus, amit az ideérkező „pénzes” turistákkal teszünk, és ahogy utána kommentáljuk az eseményt! A te reakciód elég egyértelmű és kiábrándító volt, bár szerencsére az említett vendégek ezt nem ismerték, ennek ellenére gondolom, túl nagy kedvük egyébként sincs egyhamar Magyarhonba jönni!
    Te, Charli konkrétan mindenféle szarrágónak elmondtad őket, és kilátásba helyezted, ha ez a „ti időtőkben fordul majd elő” azaz hatalmi pozícióból tudtok ellene tenni, bizony nem maradtok tétlenek mert, a „jó magyar gyerekek” egykettőre kisegítenék őket az összes vackaikkal együtt az utcasarokra vagy a villamos sínekre, aztán ott elmélkedhetnének a díjszabáson..- szó szerint nem emlékszem miként szankcionáltad volna, de ha nagyon akarsz utána tudsz nézni, nekem most sem időm sem kedvem, hogy ez irányba kutakodjak, de neked kell rá emlékezned!
    Tehát ezek a „jó magyar gyerekek” akik olyan szívesen elbeszélgetnének bárkivel, akik nem a nektek tetsző módon viszonyulnak valamihez, a ti vesztetek – ők álltak sorban 2006-ban(is) ugrásra készen, és mindig amikor az állítólagos balhé „magyaros elintézési módra vár” (erre is több alkalommal utaltál)ezért aztán simogathattok ti akár egy szecskavágót, kezet foghattok a jegesmedvével, akkor is azok vagytok akik! Igen, ne kérd ki, mert a többesszám ez esetben indokolt, ugyanis még egyetlen egyszer sem határolódtál el a fenti „viselkedésmintáktól” max. megpróbálod időnként elmaszatolni a dolgokat, vagy egyszerűbb ha másra tereled a szót – ez is gyakori jelenség az írásaidban!
    Egyebekben a Zsigmod Király Egyetem pedig nem állami intézmény volt, csak az állam által akkreditált magán egyetem – ergo Orbán könnyen adományozott Kövesek bármit, csakúgy mint a nyugdíjasoknak az Erzsébet ut.-t, és Bözsi néninek az emelést, „ha úgy állnak a számok” – nem a magáét adja!
    És hogy Soros miért pofázik bele a magyarországi választásokba és a magyarországi „demokráciába ami csakis a magyarokra tartozik”? Azért mert magyar ő is, és most eszembe sem jut, hogy azzal jöjjek, hogy úgy egyébként mennyivel és miként segíti a magyarokat – na nem Orbánt és bandáját, az már rég volt, bár ne lett volna – hanem a különböző civil szervezeteket, hogy aztán azokon keresztül segítse a rászorulókat. Pont. Hogy ez nektek miért okoz ekkora gondot, fel nem foghatom, de a Nyílt Társadalom alapítvány azt a szervezetet támogatja akit akar! Vajon az összes Orbán által megvásárolt, lefizetett szervezetet, kinti és határon túli állampolgárt miért nem kérdezed, hogy milyen alapon „pofáznak bele” a magyar belpolitikai ügyekbe, hisz ez csak a „magyarokra tartozik” – konkrétan az itt élő, és a következményeit viselő magyarokra! Ez nálad rendben van? Nem sül le a képetekről a bőr amikor azt halljátok, hogy Fideszes pm.-ek intéznek felhívást egymáshoz, hogy megakadályoztassák a helyi szervezeteket és a civil lakosságot abban, hogy köz szolgálatára, a rászorulók segítésére helységeket, lakásokat adjanak át, ill bérbe! Ch, tök mindegy, hogy nem a Jobbik találta ki – de nem hallottam, olvastam, hogy nagyon tiltakoztatok volna a demokrácia vagy legalább a rászorulók nevében!
    Mocsok senkiháziak vitatkoznak azon, hogy kell-e etetni a rászorulókat, vannak- e éhezők, és indokolt-e az ételosztás, miközben óriásira duzzadt sorok várnak arra a napi egy tál meleg ételre! Utcákról, terekről elüldözik őket, és most még a magánterületeket is szemmel akarják tartani, hogy senki ne merje biztosítani a helyszínt, ha már az ételről(beszerzés, anyagiak, előállítás, osztás stb) a szervezetek, civilek gondoskodnak. Nem észleltem,hogy a Jobbik élesen elhatárolódott volna mindattól amit a Fidesz napok/hetek óta véghez visz. Szégyellje magát mindenki akinek a fenti gondolatok egyáltalán megfogantak az agyában.
    A politikai célokból történő kirekesztés, részvétlenség, segítség megtagadása is egy fajtája a rasszizmusnak!

  • Alma, értem a példát, de ez igaz lenne akkor is, ha egy putyini oligarcha álcázott szervezetekkel keltené a feszültséget? És egy kínai? Ő is a „társadalom szabadságfokát növelné”?
    Sorost és a közben elporladt pártját -szdsz – a magyarok nem kérik, miért olyan nehéz ezt elfogadni?

  • Belzebub, nem tudom, hogy Netanjahu milyen vezető, de azt tudom, hogy nacionalista és a nép akaratából van a helyén, emiatt nekem rokonszenves.
    A Soros-féle kozmopolitának ott sincs semmi keresnivalója.
    Ha politizálni akar, tegye a törvényeknek megfelelően.
    …..
    „..helyes lenne visszavenni, de legalábbis kissé rejteni az Ön fékeveszett filoszemitizmusát?”
    Nahát, még sosem vádoltak ilyesmivel, kérlek Belzebub fogalmazd át a mondatot, mert vigyáznom kell az imázsomra. 🙂

  • talalom, egyesületeknek, alapítványoknak deklarált céljuk van az alapító okiratban, ahol az egyik feltétel, működésük politikamentes kell hogy legyen. Ez a törvény.
    Emlékszem, mennyire nem tetszett nektek, a Gárda alapító okiratában a parlagfű-irtás, mint egyik tevékenységi kör.

  • Besancon, csak röviden válaszolok, mert már egy párszor pórul jártam veled, a kimerítő válaszom után hetekre eltűntél.
    A hoteles dologról valami rémlik, de nem érzek én sem akkora erőt magamban, hogy ennek utána keressek.
    ……
    „Mocsok senkiháziak vitatkoznak azon, hogy kell-e etetni a rászorulókat, vannak- e éhezők, és indokolt-e az ételosztás, miközben óriásira duzzadt sorok várnak arra a napi egy tál meleg ételre!”
    Ha te Soros munkásságáról az önzetlen ételosztás jut eszedbe, akkor szerintem az erről szóló diskurzust mellőzném.
    ……
    „Az őszintén érdekelne, miként fogsz küzdeni ellene?” Például megszólalok, ha a magyarság indokolatlan gyalázásába fognak egyesek. Mutatok is egy elítélendő példát:
    http://hvg.hu/elet/20171212_Goj_hanuka_aramszunetkor
    Felháborító, ha valaki egy áramszünetkor is a vészkorszakkal jön elő.

  • Hmm… Charlie… Putyin egy állam feje, ha valamit támogat, akkor tudható, hogy a saját államhatalmát erősíti a magyar állam felett. Soros melyik állam feje?

  • Almási Alma
    2017 december 20
    11:05 de.
    Kéretlenül és pofátlanul elkotyogom: Soros nem államfő, de az államok fölött állók stómannja. No és nem azoké, akik Geyza szerint a Sziriuszról jöttek ide fénypostán.

  • Charlie:
    “..helyes lenne visszavenni, de legalábbis kissé rejteni az Ön fékeveszett filoszemitizmusát?”
    Nahát, még sosem vádoltak ilyesmivel, kérlek Belzebub fogalmazd át a mondatot, mert vigyáznom kell az imázsomra. 🙂

    Charlie, nem tehetem. Ön csodálkozni látszott azon, hogy egy izraeli politikus Orbán hírszerzője – azaz, Ön csodálkozik, hogy ott is vannak ganéj emberek, politikusok. Nyilván azt hitte, hogy ilyenek Izraelben nincsenek. Pedig persze, hogy ott is vannak ilyenek, miért ne lennének.
    Ezért vetettem föl Önnek – bár engem nem zavar, hogy mit ír a fórumba -, hogy nem lenne -e helyes, hogyha már ha nem is tudja visszavenni, de legalább megpróbálná kicsit rejteni, elbujtatni fékeveszett filoszemitizmusát és Izrael-imádatát 🙂

  • És egy példa a gyűlölködés ellen:
    „Benjamin Netanyahu szombat délután – a vallási előírásokat félretéve – felhívta Orbán Viktort. A Népszava értesülése szerint az izraeli kormányfő megköszönte, hogy magyar kollégája megakadályozta az EU kormányfői tanácsát az amerikai nagykövetség Tel Avivból Jeruzsálembe költözését elítélő határozat elfogadásában.”

  • Charlie:
    „http://hvg.hu/elet/20171212_Goj_hanuka_aramszunetkor
    Felháborító, ha valaki egy áramszünetkor is a vészkorszakkal jön elő.”

    Felháborító? Aggódom az Ön egészségért, nem kellene valami gyógyszert szednie az allergiája tüneteinek a csökkentése céljából? Úgy tűnik, Ön eléggé súlyos allergiás…

    Talán enyhít valamit a nyilván kínzó allergiás tünetein, ha felvilágosítom, hogy a cikk szerzője, Balavány György nem zsidó, hanem református.

  • Kedves Örök Tamás, illő volna Nagy Gyulához fordulnia…

  • charlie írta:

    Alma, a tisztánlátásért:
    https://leander.blogstar.hu/2016/05/21/sorosnak-semmi-se-draga-az-elnoki-hatalomert-europa-elfoglalasaert-/27432/
    _____________________________

    A HIT hegyeket mozgat… 😀

  • Belzebub, nem Balavány származása érdekel, hanem hogy akár egy áramszünet kapcsán is képes buta és unalmas képzettársításra. Gondolom, valamiféle megfelelési kényszer hajtja.

  • FORTIMBRAS
    2017 december 19
    5:39 de.

    „szegény, ágrólszakadt emberek, gyermekek és öregek sokaságát és nem holmi gazdag tőkés és bankár,”

    Neked meg Almának mond valamit a „kollektív bűnösség” fogalma? Sajnos a zsidó boltos ugyanúgy bűnhődött a holokauszt kiagyalói szerint, mint a gazdag bankár, ti. „faji” alapon ítélték meg mindkettőt. Ez már nem elfogadható a mai emberek szemlélete szerint.

    Viszont a magyarországi antiszemitizmus bizonyíthatóan középosztályi ellentétekből alakult ki! Ti. nem volt a magyar parasztnak baja a zsidó boltosokkal, akikkel vidéken találkozott.
    Ellenben a városokban, pl. az egyetemeken, „faji „alapú ellentétek voltak, ezért hozták pl. törvénybe a numerus clausust. Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy nem a magyar paraszt vagy munkás követelte pl. a zsidók kiszorítását az egyetemekről.
    És ebből az is nyilvánvalónak látszik, hogy nem a zsidó „prolival” volt baja az úri középosztálynak! Hanem pl. az értelmiséggel, akik a hazai értelmiségi pályákon nagy számban voltak képviselve.
    Illetve azokkal a tőkésekkel, akik az iparosodó magyar gazdaságban kiszorították a nem zsidókat, különböző okokból.

  • FORTIMBRAS
    2017 december 19
    5:39 de.

    „a velük hasonló szociális szinten álló nagytömegek előtt unszimpatikussá tegyék “a zsidó” fogalmát…”

    A mai magyar átlagemberek nem ismernek egyetlen zsidót sem, vagy nem tudják róla, hogy az. Ez egyszerűen nem téma a mai magyar alsó-középosztályban. Részben a sajnálatosan lecsökkent lélekszámuk okán, részben, mert az érintettek titkolják a származásukat.
    De ha nem titkolnák, a kisembert akkor sem érdekelné.
    Tehát ez manapság ugyanúgy (felső) középosztálybeli probléma, mint régen!

    Mit érdekli a gyári munkást vagy bolti eladónőt, hogy Soros vagy a hvg szerkesztősége milyen származású! Kicsit sem érdekli az emberek többségét ez a vita.

  • Figyelo
    kiket menetett Horthy a nemet megszallaselott??
    a zsidokat?hogyan?
    jaaa a megszallas elotti 1938-as 1-so, es az 1939-es 2-ik zsidotorvenyekkel……….amikre SEMMIFELE NEMET NYOMASS nem volt. azok onkentesen meghozott Horthy altal ervenyesitett zsidotorvenyek voltak.
    ezzel mentette maga szerint azsidokat Horthy? no akkor maga is egy hulye….

  • FORTIMBRAS
    -…”igazoljak ezt azauschwitzi rampara…”
    csak egyet felejt ki.-/akarattal?/-…nevezetesen azt a tenyt hogy a bewaggonirozas elott a magyarok /csendorok,rendorok,honvedek,stb/-mar elszzedtek minden erteket a zsidoktol. nem csoda hogy olyan allapotban erkeztek oda mar. emellett valoban igaz hogy a tulnyomo tob bseg egyszeru paraszt ember foldmuves volt.

  • hazai lampa
    hat ez az.
    esazzt a kollektiv bunosseget a magyar kormany aggatta asajat orszaganak zsidosaga nyakaba. arrol kizarolag a magyar kormany donthetett es dontott magyarorszagon es a magyarok altal megszallt terruleteken.

  • Zoli, latom, Janko Peter kiamardt a felsorolasbol. O tanacselnok volt a legnagyobb veszkroszakban, aki elitelt egy evi foghazra, 17 eves
    koromban.
    Azota, hallottam, hogy ongyilkos lett a kormanyvaltozaskor.

  • Erdekes, hogy nem tal’lni komolyabb beirast az infomacion, Janko Peter tanacseln0k eleterol.

  • Figyelő, arról a Jankó Péterről van szó aki a Szálasi és a Rajk perben is főszerepet vállalt?
    http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20160204-nepbirosag-haborus-bunosok-szalasi-kormany-nurnbergi-katonai-torvenyszek-kiadatas-politikai.html

  • Igen Charlie es engem is elitelt.
    Persze en nem voltam se fasiszta, sem naci, csak az iskolaban, meghtagadtam, hogy Sztalin syulete;snapjara felajaljak valamit.
    Es nem voltam igazam? Kesobb meg az oroszoknal is rossz fiu lett.

  • barlev
    2017 december 21
    10:22 de.

    Nem akarom a víziódat lerombolni, de a Horthy-korban a magyar kormány sokszor mérsékeltebben viselkedett, mint a kormánypárt tagjai vagy a szavazók!

    Erre több bizonyíték is van. Egyik példa az, hogy többen követelték a parlamenti képviselők közül a zsidók átadását a németeknek 1944. március előtt, pl. Hóman Bálint. Horthy nem teljesítette a kérést.

    A német megszállás napján Horthy köréből többen bujdosni kényszerültek, pl. Bethlen és Kállay a Várból menekültek az alagutakon keresztül. Másokat a Gestapo nem üldözött, mivel nem gördítettek akadályt a deportálások elé. Sőt, egyes meggyőződéses szélsőjobbos tisztviselők ezt sajnálatos elvi okokból segítették is. Radikális antiszemitizmus miatt, ami súlyos tévedésnek bizonyult. Pl. Endre, Baky és Ferenczy László, a „három Laci”.

  • barlev
    2017 december 21
    10:19 de.

    „emellett valoban igaz hogy a tulnyomo tob bseg egyszeru paraszt ember foldmuves volt.”

    Ha a zsidók többsége paraszt volt, akkor mi szükség volt a zsidótörvényekre? Ezekben a törvényekben előírták 1938-tól kezdve, hogy hány százalék lehet a zsidók aránya az iparban és az értelmiségi pályákon (mivel túl nagy volt az arányszámuk a törvényhozók szerint). A tulajdont is korlátozták, a boltokat, gyárakat elvették. Másoknak utalták ki, vagy a zsidók keresztény nevére íratták.

    Voltak vidéken is zsidó családok, nekik általában a boltjuk, kocsmájuk mellett volt földjük, állataik, ahogy a Jób lázadása c. filmben látható. Magyarországról beszélek, a kárpátaljai viszonyokat nem ismerem. Ott ugyanis sokkal több zsidó élt, mint az Alföldön vagy a Dunántúlon.

  • Bocsi, de egy zsido soha nem „foldmuves”, a fold csak akkor erdekli, ha haszna van belole.

  • Figyelő most akkora idétlenséget írtál mint ide Lacháza.
    Méghogy nem lehet földműves.
    Szerinted kik tették mégis emberfeletti munkával termővé a XIX-XX század fordulója körüli évtizedekben a mai Izraelnek 2000 év alatt kopár pusztasággá vált lakatlan területét? És hogyan ? Fogalmad sincs ezekről csak sommásan itélkezel.

    Azé kíváncsi lennék ha 3000 tőmagyart ráengedtek volna egy köves, csenevész bokrokkal itt-ott tarkított pusztaságra aholis kb 80 kilométerre van egy tó aminek jó iszapos a feneke és azt mondják nekik:
    -Na Józsi bácsi, Marinénnye, akkor ellehet kezdeni szamárháton hozni a kis kővel körberakott parcellátokra az iszapot, hogy megteremjen benne karalábé.
    Vajon hány hét múlva hagytak volna ott csapot-papot?

  • Kedves Geyza!
    Figyelő csak az antiszemita Horthy kor véleményét mondta el a zsidóságról, végül is ezt hallotta egész gyerekkorában… Azt persze nem tudja, hogy Magyarországon zsidó embernek már a középkor óta sem lehetett földje, ugyanis azt a törvények tiltották.

  • Alma, soha eletemben nem voltam antiszemita, de az igaz, hogy en a MGYAR zsidokra gondoltam, es elfelejtettem az izraelieket, akik valoban foldet is muvelnek, mert mindenki aki kert kapott foldet. Mellesleg, keverni nem kell a tortenelmet, mert Izrael hivatalosan 1948-ban alakult meg onalo orszaga.
    A Horthy korban 1O-12 voltam, es a csaladom sem volt antiszemita, kikerem magamnak es az o nevukben is.

  • Mellesleg, mar tobbszor irtam itt, hogy Anyam bujtatott egy erdelyi zsidolanyt egeszen a felszabadulasig,. Nalunk lakott es
    evek mulva, mikor lanyom utazasai alkalmabol Izraelbe is elments ott meglatogatta Zsuzsat.
    Meg abnnyit tennek hozza, hogy amit Anyam tett eletveszelyes volt a nacik uralma alatt, mar Horthy utan. Csak a hazmesternek kellett jelentenie es maris nagy baj lett volna.

  • A fenti beirasaim, Geyzanak es Almanak szolnak!

  • Izraeli, maga meg olvassa el amit errol irtam.

  • Kedves Figyelő!
    Tudom, hogy nem vagy antiszemita, de sajnos számtalanszor írsz olyasmit (mint ez a „földműves” kérdés), amely voltaképpen egy antiszemita Horthy sulykolás. Csak ezt észre sem veszed…

  • Almási Alma
    2017 december 27
    3:44 du.
    Mellesleg mit tesz az, hogy antiszemita, mert ha tegyük fel egy zsidó utálja a palesztinokat, akkor ő nem antiszemita? Elvileg annak kéne lennie, mert a palesztinok is szemiták! Oszt mégsem? Oszt mé? Az a Horthy aki azért nem ugrott ki a német kényszerszövetségből, mert megsúgták neki, hogy akkor a magyarországi zsidóknak ziher hogy annyi, miért antiszemita? Oszt a Tiso, Bandera meg a Vasgárda mé csak egy kicsit, megbocsáthatóan antiszemita? Oszt mé kell egy értelmesnek látszó magyar fizikusnak a kritikátlanul önmarcangolók falkájában csaholnia?

  • Almási Alma
    2017 december 27
    3:44 du.
    Kedves Alma,
    keptelen vagy elhagyni megszokott kritikadat, ahova a embertarsaidat kategorizalod.
    Ha Te ismersz magyar zsido foldmuvest, kerlek ertesits. Mert NEM menetek foldet „turni”. Ha volt birtokuk, egy idoben az isvolt, azt a foldmuvesek lattak el.

  • Kedves Örök Tamás!

    Mennyi kérdés!

    „Mit tesz az, hogy antiszemita?”
    __Tudjuk, a szavak értelme változó. Ezért aztán bármit jelentsen is szó szerint, az „antiszemita” a magyarban már csak a zsidók utálatára vonatkozik.

    „Az a Horthy aki azért nem ugrott ki a német kényszerszövetségből, mert megsúgták neki, …”
    __Téveszme. Egyesek nagyon szeretnék Horthyt fehérre mosni. Csakhogy ő maga nyilatkozta még a háború előtt, hogy előbb volt fasiszta, mint Mussolini. Az antiszemitizmusára pedig éppen elegendő bizonyíték van a harmincas évekből. Ezek a kedves indokok, hogy „mi baj van a zsidókkal”, ezek bizony a Horthy propaganda következtében erősödtek meg az országban.
    Tiso meg mások antiszemitizmusa – lásd még a Jobbik – ugyanolyan erkölcsi probléma szerintem.

    „Oszt mé kell egy értelmesnek látszó magyar fizikusnak a kritikátlanul önmarcangolók falkájában csaholnia?”
    __Ezt nem is értem. Te miért csaholsz itt?

  • Almási Alma
    2017 december 26
    11:44 du.

    „Magyarországon zsidó embernek már a középkor óta sem lehetett földje, ugyanis azt a törvények tiltották.”

    Alma, tévedésben vagy földügyben. A dualizmus idején a zsidókat egyenjogúsították, csak ez kimaradt a szocialista történelemkönyvekből! 1867-ben ez volt az egyik első törvény.

    Zsidó származású is szerezhetett ezután földbirtokot. A Horthy-korban annyi változás történt, hogy a kormánypárt elítélte az előző korszak liberalizmusát. Nem Horthy egyszemélyben, hanem sok szavazója és tagja a keresztény-nemzeti kormánynak.

    Talán Móricz Zsigmond megfelelő forrás számodra, de lehet hogy ő sem érhet fel a Nagy Almához. 🙂 És nem az egyszerű falusi kocsmárossal, földművelővel volt baja a dzsentrinek, hanem a jómódú mezőgazdasági vállalkozókkal.

    Kivilágos kivirradtig c. regény.

  • Örök Tamás
    2017 december 27
    6:12 du.

    Bár Géza szerint én horthysta vagyok, de azért mégis két tényt rögzítenék.

    Horthy antiszemita volt, de szelektív antiszemita. Ő a galíciánereket utálta, bármit is jelentsen ez. Valamint nem az életüket akarta elvenni, „csak” a vagyonukat. Jegyezzük meg, hogy nem lett belőle milliárdos oligarcha, nem gazdagodott meg a kormányzósága idején.

    A kiugrás esetén Magyarország német megszállás alá került volna, annak minden következményével, nem csak a zsidók deportálásával. De az tény, hogy Horthy 1942-től többször átadhatta volna a zsidókat a németeknek, és külső és belső kényszer is volt erre.
    Kamenyec-Podolszkij azért kivétel (1941), mert nem tudták a magyar hatóságok, hogy mit tesznek majd a német különleges egységek a szovjet fronton a zsidókkal (Ormos)!

  • Móricz: Kivilágos kivirradtig

    ” Barátom, eljön az idő, hogy megrendül a föld, de akkor a gyerekeink nem fognak habozni a legveszekedettebb dolgoktól sem, hogy megmentsék a pozíciójukat!

    – Micsoda beszéd ez! – kiáltott fel a házigazda – ebben az országban ezer esztendő óta minden a mienk. Mi harcoltunk itt, a mi vérünk ömlött, itt minden a mienk. Ki rántja ki a lábunk alól a jogot?

    – Úgy van – kiáltották a többiek. – Az Isten irgalmas ne legyen neki, aki hozzá mer nyúlni a magyar ember jussához.

    – Ennek a vélt hatalomnak a tudatában, hogy őket illeti minden: a fiaink nem fognak habozni a legkalandosabb beugrásoktól sem.

    – Mikor?

    – Nemsokára! Nemsokára! Már mi csak ki hagyjuk semmizni magunkat, mert elfogyott az energia bennünk. De a következők. A gyerekeink vagy az unokáink… Mi már nem fogunk lesiklani az ősi morális útról – süvöltött az Aradi hangja -, de nem vállalok jót a gyérékékért.

    – Micsoda butaság az, amit itt beszéltek – kiáltott Szalay Péter, aki egyszerre fáradt lett és lehangolt a késő éjjeli órában.

    Elhallgattak. A másik szobából a vad tombolás hallatszott. A fiatalok kint őrülten dobogtatták a padlót, taktusra, mintha egy ezred ügetett volna. A Pogány Imre hangja rekedtre visított, s hol csönd lett, hol tombolás.

    – Vesztit érzi valaki – morgott Péchy doktor.

    Újra rágyújtott a kialudt szivarokra, pipákra.

    – Ha mi vesztünk, majd aratnak a zsidók – mondta Rácz Dániel.

    – Csúnya lesz – visított az Aradi hangja -, nem lesz jó megélni. Mikor majd a keresztény bűnöket a zsidók, a zsidó bűnöket a keresztények kurkásszák. Pedig mind a két bűn ugyanaz az egy lesz: nem a becsületért, nem a szerelemért, nem a nemzetért, csak pénzért, pénzért, pénzért!… És addig csak megy, míg a kórság csak a szegény embereket gyötri, akkor lesz itt a baj, ha a gazdagok a feudális vezető elemek érzik a torkukon a kést… Jön az özönvíz, barátom, csak azt megérje a magyarság, hogy lefolyjon a víz, és a fű újra nőni kezdjen csöndesen.

    – Kezünkben a hatalom! Nem kell kiengedni.

    – Nem is fogjuk, az istenit.

    – Hát mit fogsz csinálni? Csalni, lopni, bankót hamisítani, hogy megtartsd?

    – A magam házában úr vagyok, azt csinálom, amit akarok.”

  • Almási Alma
    2017 december 28
    4:07 de.

    „a Horthy propaganda következtében erősödtek meg az országban.”

    Mi az a Horthy-propaganda, ki tudnád fejteni bővebben, kérlek?

    Mivel a történészeket haszontalan ostobáknak tartod, javaslom neked, hogy olvasd el bármely Móricz-regényt. Bár lehet, hogy szerinted ő is hülyeségeket írt.

    Az úri középosztályban az 1871-es gazdasági világválság után ütötte fel a fejét az antiszemitizmus.
    Az első v.háborús vereség és összeomlás szintén bősz antiszemita fellángolást hozott, mikor Horthy még csak Szegeden „fővezérkedett”.
    Horthy kormányzósága idején az egyik első törvény a numerus clausus volt, társadalmi (középosztályi) nyomásra. Horthy 1 éve volt kormányzó, és már akkora propagandát fejtett ki, hogy megszavaztak miatta egy törvényt nagy többséggel? Legalább a logikádat használd, ha már az előítéleteidtől nem tudsz szabadulni!

  • Almási Alma
    2017 december 28
    4:07 de.

    A fasizmusról annyit, hogy Horthy valóban szimpatizált Mussolinivel és rendszerével, ahogy sokan mások Magyarországon akkoriban.
    Pl. mert a háború utáni káoszban föltűntek a kommunisták.

    De a valóságban Horthy parlamentális rendszert épített ki a miniszterelnökei segítségével (nem demokratikus rendszert). Nem tisztességes valakit csak a gondolatai alapján megítélni, mellőzve a tetteit!

  • hazai lámpa
    2017 december 28
    6:20 de.

    „a keresztény-nemzeti kormánynak.”

    Bocs, javítva:

    a keresztény-nemzeti pártnak (KNEP)

  • Hazai lampa,
    Latom te nagyon veded Horthyt. en kevesbe. En akkor eltem .
    Ahogy ar irtam gyenge ember volt a naci korban, Persze, a nacik ezt ki is hasznaltak sajnos.
    Horthy vegsofokon nem volt politikus. De, mentsegere szoljon, amirol senki nem beszel, o kia akart lepni a haborubol, aminek en tanuja vagyok. Egy ornagyot (csaladi baratunk volt) bizott meg egy levellel, amiben az oroszoknak irt, hogy ki akar lepni a haborubol, szaz Magyarorszag. Sajnos a level soha nem jutott el a megfelelo helyre Moszkvaba.

  • Figyelő 1,16 !!

    Sajnos, mint oly sokszor, itt is ellentmond önmagának is. Kedves hölgyem, önnek nemcsak a korábbi beírása szállt el, de még a saját memóriája…

    Pl. érdekes mód’ édesapjáról azelőtt nem is írta meg, hogy újságíró volt, csak azt, hogy az I. VH-ban (zsidó létére, ami persze nem kizárt) katonatiszt volt – aztán már a II-ban már munkaszolgálatos… Ezért is nyilván a maga részéről hála jár ennek a trónbitorlónak…

    Aztán Ön, folytonfolyvást szembe is száll a . t ö r t é n e l m i . t é n y e k k e l, pl. azzal is hogy sajnos éppen az Őfőméltósága . r e g n á l á s a . i d e j é n . deportálták a magyar zsidóság (benne a visszafoglalt nagy-magyarország városaival) derékhadát. Pedi e vitézségben őszült, gáncstalan lovag érezve tehetetlenségét, márcsak ezért is lemondhatott volna e dicsőségről… Nem tette.
    Ám, mire ezt az ellentengernagyot ahogy maga mondja „leváltották”, addigra az a főleg csecsemőkből, gyerekekből, asszonyokból és aggastyánokból álló, hazájában hivatalosan leértékelt embertömeg már csak Szilézia jéghideg mezői fölött füst és korom gyanánt hirdethette az „őt megmentő” Admiral Horthy államfő fantasztikus dicsőségét…

    Aztán maga – akárcsak a mai magyar politikai rezsim – szereti elfelejteni, kihagyni a történelmi és a saját emlékezetéből is még Kamenyec-Podolszkíj, már azelőtt három évvel korábbi, majdnem húszezresre „sikeredett”, precíz zsidó-deportációt is védence dicső államfői produktumából, amikor a németek itt se vóttak, legföljebb már vállt-vállnak vetve harcoltunk velünk ott „messze Oroszországban”…

    Továbbá nem véletlen, de Figyelő kedves, maga valahogy e memoárokból itt mindig kihagyja azt, az antiszemita ideológiával átitatott harmincnyolc előtti . h ú s z . évet, melynek során az első perctől fogva, éppen e schneidig gazember politikája készített elő úgy a holokausztra, mint a 200-ezer „hősi” katona-áldozatot követelő háborús kalandra…

    Egyszóval maga itt immár hosszú évek óta Horthy véres mocskát miközben nagy-nagy igyekezettel mosogatja, dörzsölgeti, aközben ráadásul még szanaszéjt keni is azt…

    Kegyed ezeket „a hamis tanúbizonyságait megtéve”, maga itt már egy kész fogadott Ágnesasszony…

    .

  • Marosi Dani ! 20./4:09

    Almási Alma, azzal együtt, hogy egy reál tudomány boldog, gondolom kiváló birtokosa, mégsem sajnál konzekvensen, a legőszintébb, frissen fiatalos humanizmusának is hangot adni, miközben ezt mindig magas logikai készséggel teszi. Mindenképp köszönet illeti e bátor kiállásáért. Sok fiatalnak lehetne ő a példaképe. 🙂

    .

    .

    Ui: És a szubjektivizmusnak – pl. ahogy Dani odalökte neki, hogy „valakinek nyalna”, nála még a jeleit sem lehet tapasztalni.

  • Besancon! 20/6:34

    Szívem és eszem szerint szóltál Csarlihoz…

    Gratulálok !!!!!!!!!!!!!!!!!!! 🙂

  • Egyetlen kérés:

    A megszólított szavait mindig tedd idézőjelbe. Kösz.

  • Tsarlie idefönt 20-án az 1,25-ben

    mint a nacionalizmus egyik magyarországi leglelkesebb szóvivóje itt aztán jól meghirdette a maguk nonszensz jelszavát, miszerint:

    VILÁG NACIONALISTÁI EGYESÜLJETEK !
    ))))))))))))) 😀 ((((((((((((((((

    .

  • Hazai XII.23. 9:21 !

    Értse már meg, kérem:

    A magyar holokauszt gyakorlati megvalósulását nem csupán az utolsó 4-5 év eseményei döntötték el.

    Ezt az egész nemzeti tragédiát, a felszabadulást
    . m e g e l ő z ő . 26 . e s z t e n d ő;
    annak fehérkesztyűs, kócsagtollas bicskásaitól és a maga legapróbb ideológiai részletein (törvényeken és rendeleteken) kersztül, egészen a leglátványosabb társadalmi megmozdulásaiig, mind együttesen . d e t e r m i n á l j á k . – úgy is mondhatjuk, hogy „ü t i k . n y é l b e”…

    .

  • mottó:
    Megvagyon írva:

    H.Figyelő már megint ész nélkül, szokásos buta előítéleteit mantrázza, és hinti a butaságát szanaszét. – Most is Á-t mond B nélkül…

    Aszogyaja Drága némber, hogy
    „zsidó soha nem volt földműves”.

    Oszt mogya mán a K.tésasszon, ugyan az ókori Izrael Szent fődddjét ki a fene mívelte anno, ha nem a zsidók ? És ki a fene csinált 1948-ban a sivatagos szent földből egy ismét termő Kánaánt, ha nem a zsidók?

    Aztán tiszta jóindulattal a mondandójáhóó még azt is hozzá-b@ssza, hogy a főőőddd [a zsidót] csak akkóó érdekli, ha haszna van bälüllä.

    Ennek a K. – amúgy öngyűlülő 1/2 zsidó – figyällőnek eme primitív alapvetés, mint lóláb, valahol mindig kilóg az ő foltos zsákjából most is, hogy tudniillik – szerite és hasonló magvakat vetegető társai szerint – a zsidó utál fizikajilag dógódzni s csak a hasznon jár az a spekuláncccs esze nekije…

    Elfelejti, hogy az ő . a t y a i . ő s e i n e k. IS onnan, hogy elzavarták őket a Szentföldről, nem hagyták, sőt tiltották nekik hogy földhöz jussanak. Ez a kétezer éves „állapot” nem is tartott tovább, mint nálunk pl. a 48-as forradalomig, illetve a 67-es, szintén forradalomnak nevezhető Kiegyezésig. Azonban ezektől az eltelt, részben boldog esztendők kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy az évszázadok során házalásból és más hasonló kényszertevékenységekből kuporgatott „tőkéjükből” földhöz jutott hitsorsai, a mezgazdasági gazdálkodóvá(!)vált zsidók még kapát is ragadjanak.

    Na de, K. figyelő, mondja már meg kérem, hogy mikor vótt ollan, hogy az ősi, nemesi földbirtokos osztály netán nagylelkűen kivette vón’ az kapát, meg kaszát, vagy teszem azt, a cséphadarót – ha tuggya egyátalány mijaz, a K. ténsasszon – a sokszor ezreket kitevő jobbágyaji kezébűűű? Osztott e földet valaha is Károlyi Mihály grófon kívül bárki is közüllük – azt is kiátkozták maguk közül, még ma is ezt teszik… Avagy, és itt alényeg, előfordult e ugyezzel az alapvetően jóságos osztállyal – a királyig (vagy a kormányzóig) bezárólag – hogy ha földről esett szó, arról ne az Ő haszna, illetve annak ne a jövedelme jutott volna ama nemes és nagylelkű „úri szittyák” eszébe…?

    .

  • helyesbítés

    „derék, lelkes úri szittyák.”

  • Vögelein
    2017 december 29
    6:53 de.
    Kellemes unnepeket kivanok maganak is!
    Ugy latszik itt most en vagyok a temaja egyeseknek, akik melyen hallgatnak SAJAT eredetukrol es eletukrol, csakis mas emberek eletet es velemenyet akarjak a foldbeverni. Keso az en esetemben, mert en megjartam mar sok utat, pl. a Legfelso Birosagon is voltam, mint vadlott, ahol Janko Peter egy evre Fiatalkoruak Foghazara itelt, de elotte felevig AVOS kihallgatasokra is jartam, es csak 17 eves voltam.
    Az, hogy ki hova szuletik, arrol SENKI nem tehet, viszont kereszteny nevelesben reszeultem anyai es apai nevelessel.

  • Meg annyit, Hofy rosszul tudja. Szalasi alatt letesult a munksszolgalatos deportalas ;s a legegyobb tisztogatas BUDAPESTEN is. Adddig a pesti zsidok nyugodtan ;eltek es prosperaltak.1944 ben kezdodott a pesti zsidok fobaja, mikor mar Horthy elment.
    Azt is irtam mar elobb, hogy a nagy gyarosok igen joba voltak Horthyval.

  • Elnezest, de a magayrorszagiak NEM voltak azok. Izrael mas kategoriaban van, mert aki odament es foldet akart kapott is.
    Azsido nagybirtokosok viszoont eltek magar foldon is.
    Nem kell mindent rosszindulatilag ertelmezzni, ha n merek errol irni.
    Ez mind kettojuknek szolt.

  • Figyelő:
    „Szalasi alatt letesult a munksszolgalatos deportalas ;

    1942.évi XIV.tc.

    „s a legegyobb tisztogatas BUDAPESTEN is. Adddig a pesti zsidok nyugodtan ;eltek es prosperaltak.”

    Igen, „üdülhettek” Ukrajnában, Bjelorussziában, A Don-vidékén, Szerbián, stb. Igaz -e Figyelő?

    Figyelő:
    „1944 ben kezdodott a pesti zsidok fobaja, mikor mar Horthy elment.”

    Kétségtelen, hogy a vidéki zsidók nagy többségének Horthy lemondatása, 1944.október 15-e után már sok baja nem volt, hiszen 1941-től Horthy kormányai, közigazgatása és hatóságai „sikeresen” meggyilkolták vagy meggyilkoltatták őket.
    Szálasiéknak már „csak” az akkori Budapest összesen 14 kerületében élők maradtak, az ország többi részér élőket Horthy közigazgatása és hatóságai „elintézték”.

    Figyelő, én Önt jó ideig ugyan tájékozatlan, de alapjában tisztességes embernek véltem. Miután mások is, én is többször dátumszerűen is felhívtuk a figyelmét állításainak valótlan voltára, de Ön ennek ellenére folyamatosan hajtogatja „tévedéseit” – kénytelen voltam felülvizsgálni és megváltoztatni Önre vonatkozó korábbi vélekedésemet; belátom, tévedtem.

  • Figyelő:
    „Egy ornagyot (csaladi baratunk volt) bizott meg egy levellel, amiben az oroszoknak irt, hogy ki akar lepni a haborubol, szaz Magyarorszag. Sajnos a level soha nem jutott el a megfelelo helyre Moszkvaba.”

    Haranglábi Nemes Józsefről, m.kir. honvéd őrnagyról, a kitűnő festőről, Kernstok Károly és Hollósy Simon tanítványáról van szó. Festőnek készült, de eredetileg hadapródiskolát, végzett, az első világháborúban orosz fogságba végzett, 1918-ban térhetett haza. Nyugdíjaztatta magát. A Tanácsköztársaság bukása után ő szöktette ki Kernstokot az országból, ő maga is Párizsban maradt, 1933-ban tért vissza Magyarországra. A II. világháború alatt reaktiválták, a Donnál szolgált Jány parancsnoksága alatt mint orosz tolmácstiszt.

    Horthy megbízásából 1944.október 1-én vitéz Faraghó Gábor vezérezredes, a m.kir. csendőrség főfelügyelője, Szent-Iványi Domokos külügyi tisztviselő és gr.Teleki Géza egyetemi tanár titokban Moszkvába érkeztek fegyverszüneti tárgyalásra. Nem volt azonban Horthytól írásos meghatalmazásuk a fegyverszünet aláírására is. Faraghó (ha jól tudom) október 8-i távirati javaslatára – titokban és kalandos úton – az oroszul anyanyelvi szinten beszélő Haranglábi Nemessel próbálták kiküldeni a kormányzói meghatalmazást. Ő el is indult, de október 15-16-i Szálasi hatalomátvétel következtében a fegyverszünet megkötése elveszítette aktualitását, lehetetlenné vált. Hogy Haranglábi Nemes végül eljutott -e Moszkvába, vagy sem, azt nem tudom.

    Annyit tudok még róla, hogy 1945-ben a magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium főosztályvezetője lett. 1946-ban művészettörténetből valamint orosz nyelv és irodalomból doktorált. 1948-ban, 58 éves korában nyugdíjazták. Ettől kezdve kizárólag festészettel foglalkozott, 87 éves korában halt meg Budapesten. Kitűnő festőművész volt.

  • T. Belzebub 1:52

    Nem tudom olvasta é, de Figyelő már jóval korábban őszintén elmondta, hogy az egyik, azt hiszem apai ágról, nagybátyja Faragó Miklós a Tanácsköztársaság Sajtódirektóriumának volt tagja.
    Ennek itt csak azért van jeletősége, mert ő már többször is szólt arról a bizonyos „őrnagyról”, aki jó volt hozzájuk, és aki békeküldöttként utazott Moszkvába… Viszont egyszer sem említette e béke-követ nevét, amely ugyan, mindössze egy „h” eltéréssel, de egybe is eshet az Ön által is említett Faraghó Gábor vezérezredessel, mint Bencsics-rokonnal, ahol a rendfokozat differenciától talán el is tekinthetünk, hisz egy 12 éves kislány nem ismerhette a katonai hierarchia lépcsőfokait…

    Nem feltétlen a védelmére, de minden esetre érdekes, hogy elvekben is szélső pólusokon élhette az életét a sváb-hegyi Bencsics család abban az 1919. és 1945. között eltelt súlyos és mély ellentmondásokkal terhelt Horthy-korszakban…

  • DonGolo:
    „Faragó Miklós a Tanácsköztársaság Sajtódirektóriumának volt tagja.
    Ennek itt csak azért van jeletősége, mert ő már többször is szólt arról a bizonyos “őrnagyról”, aki jó volt hozzájuk, és aki békeküldöttként utazott Moszkvába… Viszont egyszer sem említette e béke-követ nevét, amely ugyan, mindössze egy “h” eltéréssel, de egybe is eshet az Ön által is említett Faraghó Gábor vezérezredessel, mint Bencsics-rokonnal,”

    Teljesen kizárt.

    Faraghó Gábor 1920-21-ben a Hadiakadémia hallgatója volt, majd különböző honvédtiszti, államvédelmi beosztásokban szolgált, moszkvai katonai attasé, stb.,stb., stb. 1944 karácsonyától 1945 nyaráig az Ideiglenes Nemzeti Kormány egyik minisztere.

    Faragó Miklós újságíró, a Tanácsköztársaság alatt a Sajtódiirektórium tagja, a bukás után emigrált, Ausztriában és Romániában élt, ahol megalapította a Pallasz Könyvterjesztő Vállalatot, 1928-ban visszatért Magyarországra , később Palesztínába távozott, Izraelben hunyt el valamikor az 1960-1970 es évek fordulója körül.

  • DonGolo
    2017 december 30
    5:27 de.

    „Osztott e földet valaha is Károlyi Mihály grófon kívül bárki is közüllük – azt is kiátkozták maguk közül, még ma is ezt teszik…”

    Hát bizony a Károlyi-kormány tele volt polgári politikussal, és olyan földtörvényt szavaztak meg (1919), hogy abból kevesen és sokára kaptak volna birtokot!

    Tehát a parasztokat sikeresen maguk ellen hangolták a szocdemek és a liberálisok, mikor végre az ölükbe hullott a hatalom!

    Úgyhogy abba lehetne hagyni ezt a mutogatást, mert a hazai ballib politikai oldal az elmúlt száz évben ugyanúgy leszerepelt, mint gyűlölt ellenfelük, a konzervatív-keresztény politikusok.

    Már csak Orbánt és az őt hatalomban tartó „demokratikus” ellenzéket kell kibekkelni, és talán végre a magyarság utána hozzákezdhet az értelmes országépítéshez!

  • Belzebub
    2017 december 30
    1:52 du.
    meg kel dicsernem,! Elkepezto pontossaggal irta le Nemes Jozsef es Farago Miklos elete;t es karrierjet.
    Mellesleg a Svabhegyen meg nem voltam Bencsics, ez az asszony nevem.

  • Viszont Faragho Gabor nem volt rokonom.
    Meg annyit, Nemes Joxseftol viszont van egy klass festmenyem, a Dunarol es valamelyik dunai szigetrol.

  • Figyelő!
    10:50

    Ne hazudozzon kedves!

    Amikor azt írja, hogy „munkaszolgálat szálasi alatt létesült”, mert azt a Horthy bagázs hozta létre már 1941-ben… Ezeket a zsidó, és más „megbízhatatlannak ítélt” foglyokat már az ún. „visszatért” tartományokban egységekbe szervezve „foglalkoztatták”, aztán már 1942. áprilisában a frontra is kiszállították őket, ahol aknaszedő és más nemes, ám életveszélyes feladatokat kényszerítettek rájuk. Ilyen nyugodtan éltek a pl. a budapesti illetőségű zsidó férfiak is a Munkaszolgálat körülményei között. (Ha jól tudom a maga édesapja is.)
    Az Ön szavaival: „Amikor már Horthy elment” és Szálasi jött addigra a magyar zsidóság 95%-át már egyszerűen deportálták, illetve – szinén a maga finom, költői szóvirágával – kinyírták, „ez már csak így történt” kedves Klára..
    Fals gondolkodásmódját, pedig legyenkedves, ne takargassa a nem e témába tartozó, önt érintő későbbi jogtalanságokkal, hisz az édesapja révén maga is éppúgy végezhette volna Auscwitzban, mint 450ezer ártatlan társa. Illetve, az abból 200ezer gyermek és fiatalkorú – köztük igensok cserkész, amire Ön sokat ad… Maga az életét alighanem annak a többször is említett, valóban becsületes katona őrnygnak köszönhette, hogy nem deportálták és nem likvidálták, de ha mégse, akkor a különbéke irányába tapogatózó Horthy ideiglenes deport-szünetének, illetve a vártnál korábban érkezett felszabadító szovjet hadseregnek.

    – Mellesleg, a Horthy alatt már 44 nyarán megsemmisített ártatlan áldzathalmazből . t í z e z r e k . voltak azok, akik Önnel együtt hiába hangsúlyozták, hogy – idézem – „senki nem tehet arról, hogy hová születik, viszont [ők is] keresztény nevelésben [is] részesültek”. Az efajta védekezés az Ön által kedvelt s oly sokszor védelmezett Horthy-rendszer bajnokait viszont abszolút jéghidegen hagyta. Ők irgalomhelyett és a rendszer (Horthymagyarország) törvényeiben szigorúan megfogalmazott rasszista, faji törvényeket évényesítve rajtuk is, t ö r v é n y e s . keretek között hajtotta végre e tisztalelkű keresztény-hitű, ám zsidó származású bűnbakok „végső megoldását”…
    Mások mellett, pontosan így végezte Radnóti Miklós és Szerb Antal a magyar irodalom két örök büszkesége is – igaz, őket csak MUSZ-os rabszolgaként lőtte főbe „a keret” méltó elitje…

    És, Kedves B.K.!
    tegyen már le arról a rögeszméjéről is, hogy itt, mint írja mi (a fórum résztvevői) „magán témáznánk”. Mert nem magán, legalábbis nem a személyén, hanem azokon az arcátlan hazugságain, népbutító megfogalmazásain vagy jobb eset, buta történelemhamisító érvelésein, amelyekben már e forumon is százezerszer bizonyított tényeket forgat ki újra és újra az ellenkezőjére…

    .

    Ui:
    Ön valahol említést tesz zsidó nagybirtokosokról is. Persze attól függ, honnan nézzük. Kétezer (Mo.-n ezer) év szünet után(!) bizony, ezt a „fehérholló” réteget is, figyelembe véve a ’48-as polgári eszméket, csak a forradalmi jelentőségű Kiegyezés (1867.) hozta létre. Azonban a Horthy-rendszer hamarosan (1920.) ezzel is végleg leszámolt, mert a rendszer gerince, a földbirtokos arisztokrácia továbbra sem tűrt meg maga mellett konkurenciát… Tehát kivétel erősíti a szbályt, történelmi távlatokban zsidót (az ő „jogi” interpretációjukban zsidó-fajút) jellemzően nem engedtek földközelbe, legföljebb bérlőként…

  • Kedves Figyelő

    It a Hazai kommentje alapján jutott eszembe egy kérdés.
    Ön tulképp. minek tartja mgát? Konzervatív kereszténynek, avagy polgári demokratának ?

    .

  • Konzervativ keresztenynek tartom magam.

  • AZ ornagynak semmi koze nem volt apam eletehez, hanem inkabb az, hogy Apam keresteny volt es a felesege, gyerekei is azok voltaak.Szuletesuk ota.

  • Ja es nem szoktam hazudni, lehet, hogy az idozitesre rosszul emlekszem.

  • A munkaszolgalat 18 honapot tartott, ahogy irtam , szerencsere nem volt Radnoti Miklos szazadaban/

  • Apam 98 eves koaban halt meg Montrealban, egy oregotthonban. Nagyon szerette a magyar verseket, meg idoskoraban is kivulrol elmondott hosszu verseket. Kedvence, Petofi Sandor kolto volt es mivel aapam szegedi volt vegig mondta fejbol a Tiszanal cimu verset.

  • A TISZA
    Nyári napnak alkonyúlatánál
    Megállék a kanyargó Tiszánál
    Ott, hol a kis Túr siet beléje,
    Mint a gyermek anyja kebelére.
    A folyó oly símán, oly szelíden
    Ballagott le parttalan medrében,
    Nem akarta, hogy a nap sugára
    Megbotoljék habjai fodrába’.

    Síma tükrén a piros sugárok,
    (Mint megannyi tündér) táncot jártak,
    Szinte hallott lépteik csengése,
    Mint parányi sarkantyúk pengése.

    Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
    Volt terítve, s tartott a mezőnek,
    Melyen a levágott sarju-rendek,
    Mint a könyvben a sorok, hevertek.

    Túl a réten néma méltóságban
    Magas erdő; benne már homály van,
    De az alkony üszköt vet fejére,
    S olyan, mintha égne s folyna vére.

    Másfelől, a Tisza tulsó partján,
    Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
    Köztök egy csak a nyilás, azon át
    Látni távol kis falucska tornyát.

    Boldog órák szép emlékeképen
    Rózsafelhők usztak át az égen.
    Legmesszebbről rám merengve néztek
    Ködön át a mármarosi bércek.

    Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
    Egy madár csak néha füttyentett be.
    Nagy távolban a malom zugása
    Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

    Túlnan, vélem átellenben épen,
    Pór menyecske jött. Korsó kezében.
    Korsaját mig telemerítette,
    Rám nézett át; aztán ment sietve.

    Ottan némán, mozdulatlan álltam,
    Mintha gyökeret vert volna lábam.
    Lelkem édes, mély mámorba szédült
    A természet örök szépségétül.

    Oh természet, oh dicső természet!
    Mely nyelv merne versenyezni véled?
    Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
    Annál többet, annál szebbet mondasz. –

    Késő éjjel értem a tanyára
    Fris gyümölcsből készült vacsorára.
    Társaimmal hosszan beszélgettünk.
    Lobogott a rőzseláng mellettünk.

    Többek között szóltam én hozzájok:
    „Szegény Tisza, miért is bántjátok?
    Annyi roszat kiabáltok róla,
    S ő a föld legjámborabb folyója.”

    Pár nap mulva fél szendergésemböl
    Félrevert harang zugása vert föl.
    Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
    S tengert láttam, ahogy kitekinték.

    Mint az őrült, ki letépte láncát,
    Vágtatott a Tisza a rónán át,
    Zúgva, bőgve törte át a gátot,
    El akarta nyelni a világot!

    (Pest, 1847. február.)