Az elmúlt héten írtam a férjem első kanadai kamionos munkahelyéről. Fontosnak tartottam azt, hogy az olvasók mindenekelőtt megismerjék a munkarendszerüket, így most kissé pletyka szinten a dolgozókról írok. Bár összesen csak nyolc sofőrből állt a vállalkozás, mindegyik más személyiséggel és tudással rendelkezett. Azt hiszem, hogy a dolgozók sokszínűsége sokkal nyilvánvalóbb volt ott, mint ahol most dolgozik, a közel 400 sofőrrel működő közepes méretű cégnél.

Ismerjük meg tehát őket! A Tulajdonos kissé köpcös, bár már fél év alatt láthatóan még köpcösebb, de jó természetű, társalogni szerető és talán az egészségesnél kissé humánusabb ember volt. Már 19 éve magának dolgozott, kialakította és bejáratta a kapcsolatait, a nagyobb cégekkel és a biztosítóval is jó viszonya volt.

Az egyik legrégebbi dolgozója volt az Alkoholista, tudom, hogy ez nem jól hangzik, de jobb, mintha azt mondanám, hogy drogos. Ő volt az a fajta sofőr, aki úgy vezette a kamiont, mint régen a parasztok a lovaskocsit. A lovak mindig hazataláltak valahogy. Nála is, a kamion mindig célhoz ért valahogy. Szerencséjükre úgy néz ki, hogy tényleg vannak olyan sofőrök, akiknek a zsigereiben van a vezetés, a szemein keresztül az agya kiadja a parancsot a végtagjainak úgy, hogy ő nem is tud róla. Nem tudok arról, hogy valaha is lett volna nagyobb balesete. Ő egyedül járt Edmontonba és vissza. Nem volt igazi lakhelye, mert Edmontonban lakott a lánya és Ottawában az anyja. Így mindig otthonról ment haza.
A Szépfiú volt a második ember a cégnél. Ő ment a frissen felvett dolgozókkal az első útjukra, ha a Tulajdonos nem tudta ezt megtenni. Nekem, mint akkori kanadai üzletvezetőnek a hajam szála az égnek állt, amikor megtudtam, hogy ez nála hogy ment. OK, akkor vezess. 10 óra múlva cserélünk! Két hét után végre a Tulajdonos is rászánta az idejét a férjemre, s akkor mindent pontosan és részletesen elmagyarázott, elmondta a lehetséges problémákat és azt, hogy hogyan kezelik azokat. Jobb későn, mint soha. A mostani cégnél a vizsgák után 6 hétig még nem vezethet egyedül a sofőr, hogy minden papírmunkát és vállalati szabályt biztos megtanuljanak.

Hogy miért Szépfiú? Arról lesz még anekdótám.

Most jön a Falábú. Féllábú Falábú teljes nevén. Ő érszűkület miatt veszítette el a jobb lábát. Ez azért fontos, mert a jobb láb két pedált működtet, a gázt és a féket. A bal lábra, ami általában a kuplungot kezeli, nem volt szükség az automata sebességváltónál. Faláb, gáz, faláb, fék. Szerencsére a férjemnek nem kellett vele dolgoznia, mert két hónapra rá a Falábú évi rendes téli szabadságát Mexikóban töltötte addig, amíg Ottawában el nem tűnt a hó. Megjegyzendő, hogy a biztosító megengedte a felvételét mindennek ellenére.

Volt aztán a Jégutas Jéglovas, akivel talán csak néhányszor találkoztunk, mert ő decemberben eltűnt a jégmezőkre tavaszig. Bevallotta, hogy a házassága miatt menekül északra és az északi stressz miatt az alkoholba. Így maga leplezte le önmagát.

(Fotó: Canadian Trucking Alliance)

A Telefonos fiatal muszlim származású volt, akkor éppen megszakította egyetemi tanulmányait azért, hogy pénzt keressen. Nincsenek előítéleteim, sőt. A telefon viszont kultúrálisan a tenyerükre nőtt, eltávolíthatatlanul. A mai napig ismert tény, hogy a vezetés közben, tankolásnál, rakomány felvételnél és leadásnál, irodákban két mondat között is a Közel Kelettel beszélgetnek. Ennek ellenére nagyon kedves volt és könnyen lehetett vele társalogni és mindig volt valami története népes családjáról. Amikor a Sziklás Hegységnél meg kellett állni, hogy a láncokat feltegyék, elmondta, hogy ő még ezt nem csinálta. A férjem persze szívesen megmutatta neki, volt elég kerék, amin gyakorolhatott volna. De ő nem! Az egészet felvette a telefonján, hogy aztán az algériai rokonoknak megmutathassa. Észak afrikai lévén a hótól szinte rettegett, alig mert menni. És vajon mennyibe kerülhetett tíz évvel ezelőtt a nemzetközi, azon belül is az algír mobilos hívás? Szerintem egy centet nem tudott megtakarítani.

Következik a Laikus. Ő volt a leghumánusabb sofőr; amiben lehetett segítette a másikat. A tankolásnál kiszállt, és bármilyen hideg is volt, az egyik oldalt ő töltötte meg. A férjemnek bemutatta a különböző éttermek jellegzetes ételeit. Amikor vezetett, a bal könyökére támasztotta a állát és a jobb kezével irányította a kormányt. Fél-nyugdíjas volt, egy nemzetközi ABC láncolatnál raktárvezetőként dolgozott, mielőtt kitanulta volna a kamion sofőrködést. Tudom, hogy nem általánosíthatok, de meg kell jegyeznem, hogy amikor valaki az ötvenes éveiben tanulja ki ezt az igen nagy térlátást és megérzéseket igénylő szakmát, akkor nem nagy esélye van arra, hogy természetévé váljon és élvezhető munka legyen belőle. Ezzel el is mondtam, hogy miért volt laikus a Laikus. Nem érezte a kamion kiterjedését és nem tudott például tolatni. Ezért aztán ez volt talán az egyetlen munkahely, ahol dolgozhatott, mivel szinte csak egyenesen előre kellett menni négyezer kilométeren keresztül. Azonban mikor be kellett tolatni, a másiknak kellett a volánt átvennie.

S a végére hagytam a Férjemet. Mostmár ez lett a neve is. 2007 októberétől 2008 áprilisáig járt a céggel nyugatra. Talán ha 4 hetet volt közben itthon. Az érdekes az volt, hogy mivel frissen került ki a tréningről, mindenki azt hitte, hogy kezdő és majd beletanul. Azt nem számították bele, hogy 1984 óta ilyen vagy olyan teherautóval, autóvontatóval, kamionnal egyfolytában dolgozott, mégpedig mindig magának. Ezzel kialakult az úgynevezett magántulajdonosi gondolkodása, amikoris nem lehet semmit sem otthagyni, hogy az úgy is jó, majd valaki más megcsinálja. Mindenre kell megoldásnak lennie ahhoz, hogy a biznisz jól menjen. Ezzel ellentétben Magyarországon és Kanadában is van az alkalmazotti gondolkodás, miszerint nekem csak le kell töltenem a munkaidőmet, el kell vinnem a terhet a célhoz és vissza, de a jármű állapota, az apróbb csiszolnivaló már a tulajdonos gondja.

Nyolc teljesen különböző egyéniség és szaktudás, akik ennek ellenére békében és tisztességesen dolgoztak, hiszen nem tudtak a tömegben eltűnni. Vagy mégis? A jövő héten jönnek a mára már anekdótákká nőtt történetek.

Petényi Judit