Szomorú Karácsony egy ottawai keresztény hitközségben

2017 december 25 11:50 de.4 hozzászólás

Három nappal Karácsony előtt égett le a Living Waters Christian Assembly nevű pünkösdi gyülekezet Ottawa nyugati elővárosában. A 105 Slack Road alatti templom teljes egészében elpusztult, a hívőket pedig egy másik protestáns gyülekezet fogadta be december 24-én. Az ottawai tűzoltók továbbra sem derítették ki a drámai csütörtök esti tűz okát, ezért az esetet az Ontario tartományi tűzvédelmi marsall vizsgálja. Syd Curry, a kongregáció lelkésze elmondta: „Szívünk megtelt azzal a sok támogatással és bátorítással amit kaptunk. Tudjuk, hogy újjá fogjuk építeni templomunkat és túljutunk ezen is. Az Isten szeretete és kegyelme megsegít bennünket”.

A templomból nem maradt semmi, kivéve az épület előtti postaláda és az út melletti tábla. Másnap reggel a tűzoltók elbontották a veszélyessé vált épület romjait.

(Living Waters / Jean Levac)

Shannon Renaud, a templom egyik tagja hozzátette, hogy bár fájószívvel látták templomuk elpusztulását, az egyházat alapvetően nem epületek, hanem a hívek alkotják.

A közösség nem csak Kanadából, de a világ más országaiból is kapott támogatást a tűzvész után, beleértve az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Izraelből is.

Az ottawai tűzoltóság is részvétét fejezte ki a keresztény közösségnek a „borzasztó vesztesség” miatt.

Különösen nehezen érinti a vesztesség az ifjúságot, hiszen a templom koncertek és (amikor nincs hó) egy gördeszka park helyszíne.

„Abban hiszek, hogy a jövő valami jobbat is hozhat”–mondta James Noble, az ifjúsági csoport vezetője.

4 hozzászólás

  • A Karacsony napja, a tobbseg a jokivanataikat fejezi ki, altalaban.

    De a szenvedesek, gyotrelmek, gyilkolasok, pusztitasok nem csak a kegyetlenseg tettei altal,de meg a veletlensegek okan is ezreket pusztit ,sert es karosit percenkent ezen a Foldon.

    Sokak kovetik azt onmaguk es onmaguk ellen is. Mint a drug-user-ok, alkoholistak,dohanyzok es meg az adict-ed texterizalok, stbk.

    Persze mind az a vilag es az emberiseg gyarlosgainak eredmenyei.
    A devil never rests ! ( az ordog soha nem pihen!)

  • Mélyen együtt érzek a gyülekezet fájdalmával!

  • Nagyon sajnalom a nagy veszteseguket. Remelhetoleg lesz segitseg az ujra kezdesre.

  • Csak az epulet eget le,nem a kozosseg.
    Az anyagi karok potolhatoak.
    Emlekezz a Tizedik parancsolatra !