Mottó: Magabiztosságom egyetlen forrása a nemtudás tudása.

(Előző rész: Az ősbűn)

A negyven körüli férfi bevárja, aztán vele együtt indul, ő háton úszik, társa gyorsban. Szerző és zsenije hosszú ideje vívódik a kevélységgel, ahogy mondja, szívesen jár a szanatóriumi uszodába, mert két járókeretes néni közt ő a Jani, a sportuszodában pedig csak Janika lehetne, és hetven év felett a Janika nem lelkesítő cím még a sportuszodában sem.

Hátúszásban a lábtempó egyenletesen gyors, a kartempó lassú. Vagy hatvan éve jött rá, hogy az úszás -legalábbis a hát- és gyorsúszás – jó ritmusérzéket kíván, egyszerre gyors tempó a lábbal, és lassú, erőteljes a karokkal. Jólesik neki, ahogy kimelegedett fején át-át csap a víz. Mell a kedvenc úszásneme. Ilyenkor a kéz és a láb azonos ritmusa meghozza a lélek békéjét, egyszerű tánc, amiben a test kinyúlva siklik a vízen, majd összehúzódva elmerül: két tempó, egy levegő, két tempó egy levegő. Béke és nyugalom. Ám az oldalirányú terhelést nem tűri a térd, és másnapra megfájul a derék, meg a nyak. Figyelmeztető jelek: öreg a teste (is).

Két hossz hát, egy hossz mell. A hátúszás jó, ugyan a szokatlan terheléstől megfájdulhat a könyék, neki a bal könyöke szokott fájni, de ha nem feledkezik meg néhány laza bemelegítő hosszról, akkor nem veszélyes, és háton akkor vesz levegőt, amikor akar. A gyors jobb lenne, gyorsabb, és a könyököt is kíméli, de hamar elfogy a levegő, négy tempónként egy kevés, többet pedig nem tud, a medence végén úgy zihál, mint egy üldözött frissen talált rejtekén. A ritmus is bonyolult, kéz, láb, tüdő, mindegyik más. Gyorsnak gyors. Van még a pillangó, a test hullámzó harmóniája. Ifjú korában vagánykodott vele, tavaly is tett egy próbát. Simán ment a hossz, még az úszómester is elismerően bólogatott, száján a gúnyos mosoly alig volt észrevehető, de a pillangó nem az ő korához való, meg kihívó is, tehát marad a hát, a mell, és közben-közben egy-egy gyors.

Élvezi, ahogy hasítja a fejét kellemesen hűtő vizet, negyvenes társa egy tempóval később indul, és kezdi behozni. Szép, kiforrott a stílusa. Ne hagy magad öreg, súgja a benne rejlő Zseni –az a lángolószemű – és ő ráhajt. A negyvenes sem adja fel. Versenyeznek. A gyorsban úszó negyvenes győz.

Kétségbeesetten keresi a levegőt, ilyenkor az uszodák nagyon levegőtlenek. Arra gondol, hogy ki kellene hívnia egy hosszra. Gyorsban. Gyorsban legyőzhetné, és igazán nem semmi hetvenévesen legyőzni egy negyvenévest, aztán elszégyelli magát. Kevélység ez. Lehetne győzelmét titokban tartani -bár kevélység az akkor is- nem beszélni róla, de tudná ezt a negyvenes, meg a mindig figyelő úszómester, aki elismerően bólogatna, és szájsarkában alig látszana a gúnyos mosoly.

Szukits Rezső

Büszke, de nem kevély (Vörös ásólúd) – Fotó: Szukits Rezső