Nyitott szívvel…

2018 január 24 3:31 du.215 hozzászólás

Nyitott szívvel olvasom és megköszönöm a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Budapest Belvárosi Csoportjának a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján tartandó misés megemlékezése indokoló sorait.

Köszönöm, mert megleptek vele.

Megleptek, mert noha nem vagyok vallásos, a megkeresztelésem szerinti vallást és annak valamennyi zugolyát is mindeddig ismerni véltem annyira, hogy ne lepjenek meg vele.

Mindeddig ugyanis úgy gondoltam, hogy egy szentmisének nem lehet célja igazolni valamit.

Különösképpen nem, hogy a Horthy Miklós iránti tiszteletadás és a megtervezett precizitással kiirtott zsidó emberekre való megemlékezés közötti ellentét „a keresztény imádság keretében feloldható”.

Még azt se gyanítottam, hogy a keresztény imádság keret lehet.

Pedig talán a zsidógyilkos magyar keresztény keretlegények is ennek köszönhették a nevüket.

Így most, néhány héttel választási vizsga előtt ezt a puskával felérő információt szívből köszönöm.

Aczél Gábor

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének válasza

215 hozzászólás

  • Horthy június 18-án született és február 9-én halt. Horthy Istvánné január 14-én született és április 18-án halt.

    Mi közük van január 27-hez?

  • Hollósy Gerti

    Még, hogy feloldható? Vannak dolgok, amiket semmiképp és semmivel nem lehet feloldani!!! A holokauszt ilyen!

    Azt pedig, hogy nem tudták, hogy a dátum mire emléleztet, azt nem hiszem.

  • Azt hiszem, hogy a problema ott jon be, hogy a magyarsag koreben sokan ma is tisztelettel irnak, beszelnek Horthy Miklosrol. Mar tobbszor irtam, hogy javaban ;eltem akkor, Azt is irtam, hogy Magyarorszag a II. Vilaghaboru alatt es elott, nemet oldalon allt, mert Europa felt az oroszoktol, Horthy az angolok baratsagat akarta elmelyiteni, de hiaba. A nemetek, azaz Hitler, zsarolta Horthyt is. Pl. egyik fiat elvittek egy koncentracios taborba, Mivel Horthy nem likvidalta a magyar zsidokat, ahogy megkivantak a nemetek, megszalltak Magyarorszagot is.
    Horthy nem volt hibatlan, sajnos nem volt jo politikus.

    DEe ami igaz, az igaz. :s helyytelenitem a mai magyarok Horthy gyuloletet, mert alaptalan.
    Az lehet, hogy hozott bizonyos torvenyeket a zsidok ellen, mert k;enyszerietett;k ra’. Ahogy itt irva van , a magyar nagy zsido gyarosok bizony joba voltak vele.

    A fenti szovegben az is igaz, hogy sok zsido katona es katona tiszt volt az I. vilaghaboruban, mert a legtobb zsido, bizony magyar erzelmu volt.

  • A keretlg;enyek , volt magyar mind megbunhodoot es felakasztottak oket,. Foleg kis katonak voltalk, akiket erre osztottak be, Senkit sem oltek meg, csak a munkaszolgalatos zsidokra vigyaztak. Viszont azok a munkaszazadok akikett a nemet hatarra vittek, azokat a nemetek vezettek ;es sokat meg is oltek.

  • Figyelő
    2018 január 24
    9:16 du.

    Hogy ne dajkamesékben higyjél, itt van egy link. (Kék! Rá kell kattintani, és kinyílik.)

    http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20140115-margarethe-i-magyarorszag-megszallasa-hosszas-keszuletek-eloztek-meg-magyarorszag-nemet.html

  • Figyelőnek, aki csakis magára figyel:
    Többször írt erről? Túl sokszor! Ismétli a szerecsenmosdatást, rendületlenül. Undorító! Álljon már le asszonyom az örökös mantráival, mert lassan mindenkit elkerget innen, Boda naccságával együtt. Két buta vén liba!

    A cikkhez most csak annyit, hogy bátor hangvételű és nagyon igaz, gratulálok a szerzőjének!

    Amúgy meggyőzödésem, hogy az „emlékező ima” a kormány parancsára szerveződik, valamiről ismét el kell terelni a figyelmet! Például egy sokkal nagyobb disznóságról és jól tudják, hogy ez a téma ismét érzékeny felületeket érint, újra két táborra osztja a magyarokat.
    Mindenképpen hatalmas gaztett, és hadd használjak egy igazán ideillő szót: blaszfémia!

    (Évek óta mindent elolvasok, hónapok óta nem szóltam egy szót se, de ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ennyi ostobaságot – Figyelő – és ilyen szégyenteljes akciót már nem lehet szó nélkül hagyni!)

  • sharapova2008

    Gyalázat! Hitlernek ez a kormány mikor állít szobrot???

  • Az egész cikk (egy megkeresztelt ember) agent provokátorsága. Idétlenkedés az eltávozottak emlékével.
    FUI,QUOD ES, ERIS QUOD SUM ! Aczél érted, majd te is valamikor „eris” leszel! A szentmisét az én nagyapámért is mondják tehát, aki 1943.január 27-én esett el hajnalban Novaja Olsanka határában, 75 éve…

  • Figyelő Ha vállalta az ország vezetését, akkor becsülettel kellett volna véghezvinni. Ha nem tudta képviselni a saját akaratát, akkor le kellett volna mondani. Ha nem „engedik” lemondani, mint katonatisztnek a becsülete megvédése érdekében ott volt a pisztolya. Becsületes katona úgy csinálta.
    Az, hogy Te véded azt az embert, akinek kezéhez magyarok százezreinek vére tapad, Téged minősít. Ha Te megbocsájtod neki édesapád munkaszolgálatát, az Téged minősít. Én nem tudom megbocsájtani neki a 600 000 zsidó, több százezer magyar életét, a Don kanyart, és nem utolsó sorban nagyszüleim és nagybátyám életét. A minimum elvárás, hogy fejbe lője magát, ha már a nürnbergiek futni hagyták. Az életét hagyták csak meg, a becsületét nem adták vissza. Tudod, a Horthy imádok egyszerűen gyávák, és azt mondják mit lehetett volna tenni? Több ország megmutatta az utat, igaz, az ellenállásban sokan belehaltak. De Magyarország a gyávaságával sem járt jobban, milliónyi honfitársad pusztult el. Sajnálom, hogy nem fáj Neked igazán. Bezzeg a komcsik ehhez nem mérhető pusztítását naponta szóvá teszed. Nem érthetlek meg.

  • Lehetne és kellene egy időben és együtt kölcsönös jó szándékkal megemlékezni a két eseményről.
    A „megbékélést” ezzel kellene elkezdeni nulladik lépésként.

    Nem vagyok optimista megbékélés-ügyben:
    – „Százszor kinyújtottuk a kezünket és százszor elütötték” mondta Jankovich Marcell.
    – Egy zsidó származású ismerősöm pedig ezt mondta: „Olyan nagy a vallási-, kulturális-, történelmi-, hagyomány béli-stb. különbség, hogy kizárható bármilyen valódi közeledés zsidók és nem zsidók között Magyarországon”.
    A helyzet reménytelen?!

  • Kerekes Sandor

    Igaz viszont, hogy a ”zsidószármazású” bakák és tisztek mellett azért néhány keresztényszármazású baka és tiszt is résztvett a háborúban és néhány tízezrük el is esett, vagy megsebesült, ugyanúgy. Még akkor is, ha a megmaradottak a zsidóktól azóta is megpróbálják ezt a tényt elvitatni. Már csak annit szeretnék kérdezni, hogy a Holokauszt áldozataiért miért nem tartanak imádságos megemlékezést?
    Meg azt is, hogy ha a Holokauszt nemzetközi napján a zsidó áldozatok megemlítése árokásás, mint azt a belvárosi templom plébánosa ma reggel a rádióban kijelentette, akkor az elveszett zsidók egyik gyilkosának, Horthynak az imábafoglalása ezen a napon, miért nem árokásás? És főleg, mit tesz a katholikus egyház annak érdekében, hogy ezt az árkot megpróbálja betemetni, ahelyett, hogy szélesítené és mélyítené ezzel a nyilvánvaló provokációval?

  • Figyelő:
    A MUSZ-os századok keretlegény-állománya javarészt leállatiasodott zsidó és értelmiségi gyűlölőkből tevődőtt össze.
    NE akarj itten történelmet hamisítani, köffike…

  • Nagy István dala:
    „Horthy Miklos unokája vagyok én, múltért síró bús bocskoros magyar ”
    /Ady Bandi után szabadon/

  • Sharapov:
    Nyugi már megtörtént.
    Igaz, egyenlőre csak egy magánház kertjében de állítólag úgy hogy jól lehessen látni kívülről is.

  • NAGY István Komolyan gondolod, hogy ezeket a sz@rkeverőket érdekli a Te és az Én nagyapám és nagyanyám? Aligha. Horthy mosdatása a céljuk, politikai célokból. Egyáltalán nem érdekli őket nagyszüleink sorsa, egyszerűen csak számok a holokauszt elismerése ellen. Ennek a misének a célja aljas és elfogadhatatlan, az időpont pedig egyszerűen undorító. Halott és a halálba küldőnek egy mise? Ez szerinted tényleg így jó?
    Hát az én halottaimért ezek ne mondjanak misét, megoldom saját erőből.

  • Hollósy Gerti

    A nagy és bősz hortymosdatóknak csak kicsit bele kéne kukkantani Horty levelezésébbe:

    „nem tudta elfogadni – az illető esetleges érdemei ellenére sem –, hogy zsidó származású miniszterelnöke legyen Magyarországnak. 1931-ben a kormány éléről távozó Bethlen István ugyanis Teleszky Jánost javasolta kormányfőnek. Horthy erre úgy reagált, hogy –
    „amíg ezen a helyen ülök, zsidó nem lesz miniszterelnök Magyarországon”. –

    A Teleki Pál miniszterelnöknek 1940. október 14-én írt levelében a kormányzó úgy fogalmazott, hogy –
    „egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem” –

    Nos ezek az idézetek saját tollából valók és van még bőven.

    (Forrás: Kommentár – Turbucz Dávid – 2012/5.
    Horthy Miklós antiszemitizmusa
    A kormányzó szerepe a zsidóság sorsának alakulásában 1919 és 1944 között)

    ————————————————————–

    Kis Ferenc, a holokauszt esetében nem hiszem, hogy van megbékélés, a jelent illetően lehet békés együttműködés, de ez két különböző dolog.

  • -Száz éve született, (ami egyben az első világháború centenáriuma is )Horthy Istvánné, gróf Édelsheim Gyulai Ilona, igazoltan zsidóbarát, (korabeli vád szerint zsidó volt, akinek rangja miatt nem kellett igazolnia, felmenői származását)…
    Szerepet vállalt a zsidók megmentésében, ő juttatta el Horthy Miklóshoz az

    „Auschwitz-jegyzőkönyvet”

    amelyből világossá vált, hogy a magyarországi zsidókat nem munkaszolgálatra, hanem kiirtásra viszik. Ennek hatására szüntette be a deportálásokat a kormányzó. 1944-ben közreműködött a kiugrási kísérletben.
    Neki is köszönhető, hogy apósával (akit nem vádoltak háborús bűntettekkel), módos zsidók adományaiból, élt, élete végéig!
    Ez, adhatta a vitatott ötletet, a megemlékező szentmise szervezésére…

  • Kis Ferenc:
    Nagy a fenét.Semmiféle „kulturális” különbség nincs.
    Csak az ember rühelli ha egyesek folyamatosan az életére törnek

  • Gerti:
    A Horthy-fényezés nem logika kérdése.
    Mintahogy a választások sem azok itt,a Tejjel-mézzel folyóban.

  • Slapaj:
    Majd még kiderül ugyanaz Horthyról,
    amit Hitlerel kapcsolatban is rebesgettek:
    Hogy t.i. jiddisch vér is csörgedezett ereiben.
    (Legalábbis ahogy így bennetektekteket olvasgatlak itten.)

  • „Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének vezetője a Szemlélek blogon adott interjújában jelentette be, hogy a Horthy megemlékezést és szentmisét mégsem tartják meg. A plébános elmondta, hogy nem maga a szervezet, hanem csak egy helyi budapesti csoportja volt aláíróként benne a Horthy-emléknap szervezésben, amit szombaton tartottak volna.”[index]

  • Kedves Figyelo!
    Ne vegye szivere ezt a sok gonosz tamadast, ha a most agyon gyalazott kormanyzo nem lepett volna meg jo idoben szinre, akkor ezek a halatlan magyokosok most ujromanul vonyitananak Kun Belara vagy valamelyik Szovjetuniobol importalt kollegajara! Sokakat bosszant az, hogy ez a harmadara toporodott orzsag, az Istennek sem hajlando tovabb zsugorodni, nem hajlando elvetni osei divatjamult nomad identitasat, kecskemekegos nyelvet es paratlan nepi kulturajat!
    Had vonyitsanak egeszsegunkre! En orulok, hogy Magabol meg 6o ev tavollet utan sem veszett ki a magyarsag tudat es azt a gyermekeire is sikerult ugyesen athagyomanyoznia! Isten eltesse sokaig! A halatlan vonyitok meg koltozzenek Bucurestibe!

  • Kenny
    2018 január 25
    3:01 de.
    kenny, mar irtam mashol, hogy a magyar zsido gyarosok foldesurak , ha zsidok ia voltak , akkor megis Horthyt vedtek privatim.
    Ismerek egy magyar zsido csaladot Becsben elnek , aki azt irta nekem egyszer, hogy elmentek Horthy ujratemetesere is, koszorut is vettek a sirjara.
    Tudomasom szerint voltak zsidok akkoriban, akik kedveltek ot.
    Mellesleg, senkit sem ” fenyeztenn” nem szokasom, csak az atelt tortenelmet jobban tudom, mint a mindenfele mai tortenesz. Sajnalom. A temarol tobnbet nem szandekozom irni.

  • Geyza
    2018 január 25
    6:59 de. Mas tapasaztalatokrol tudok a csaladban.
    Biztos voltak olyanok is, mint minen ilyen beosztasban, Pl. en a lommunistak bortoneben megismertem kedves felugyeloket is.

  • Hollósy Gerti
    2018 január 25
    7:42 de.

    Viszont ajanlok egy konyvet abbol az idobol. Egy magyar ornagy irta emlekiratkent.
    Haranglabi Nemes Joxsef:” Kuldetesben Horthy futarakent.” Nemreg meg megveheto volt a konyv, budapesti konyvesboltban. En is ott vettem,
    2O12 ben adta ki a Hungarovox kiado

  • Kiss Béla:
    NE HAZUDJÁL !!!
    Minden igaz csak épp fordítva.
    Ha Horthyékon állt volna akkor most a Magyar-Román határ a Tisza vonala lenne.
    De szerencsére a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege megvédte azt a kicsit amit nekünk Trianon előírt.
    Pedig a románok az Antant hallgatólagos beleegyezésével nyomultak be hazánkba.

    Szóval ne hazudozzál itten.

  • Figyelő:Egy réges-régi mondás:
    „Ha egy zsidó hülye, akkor nagyon hülye”

  • Slapaj:
    Oszt akkó most miva’?
    Ugrájjunk örömünkben?

  • Figyelő Igen, mindig ezt írod. Azért ez mégsem jelenti, hogy ez a valóság.Egy magyar zsidó család nem csinál hőst Horthyból.
    Azt a sok százezer lelket nem feledteti egy koszorú. Itt is barátkozik zsidó jobbikossal, mégsem ez a természet rendje.

  • m.m.
    2018 január 25
    2:32 de.
    Uram, sajnalom, de ;en akkor ateltem a kort es csaladom meg is szenvedte a nacikat.
    Igerem , nem irok tobbet az igazsagrol, maradjon mindenki abban amit hisz.

  • Geyza
    2018 január 25
    12:00 du.
    Kire gondoltal Gejza? remelem nem magadra.

  • Hollósy Gerti

    Greyza, igaz, csak a méz, meg a púder, meg a homok a gépezetekben…

  • sharapova2008
    2018 január 25
    2:34 de.

    Nyugi. Nemsoká

  • Kiss Bela
    2018 január 25
    11:36 de.
    Koszonom irasat, jol esett a szolidaritasa.
    Sajnos, ez az oldal baloldali szimpatizans, ezert vagyunk itt kissebbsegban!

  • Geyza Azt hiszem, Bélát már tényleg nem kellene észrevenned. Még egy elvadult trágár ultranacionalista, aki gyalázkodni jött ide.
    Hagyjad kokettálni Figyelővel és Bodával mint a nők nagy védelmezőjét. Oda nyal, máshova köp. Kedvenc szava a vonyítás, egy kommentben háromszor is. Ezzel akarsz beszélgetni?

  • Hollósy Gerti

    Figyelő, el tudom képzelni, hogy érdekes lehet…megpróbálnám elolvasni, de biztos nem venném meg…

    (Én Nemeskürty könyvét nem tudtam letenni a Második Magyar Hadsereg viszontagságairól a Don kanyarban)

    Ettől függetlenül Horthy számomra nem lesz szimpatikusabb, és kevédbé bűnös…

  • Geyza
    2018 január 25
    6:59 de.
    Figyelő:
    „A MUSZ-os századok keretlegény-állománya javarészt ”

    Nos, az így nem okvetlenül és teljesen igaz. Volt olyan, akinek a tokonságába volt zsidó származású személy, és a nyilasok egyszerűen megzsarolták, hogy vagy keretlegény lesz vagy a családja por és hamu. Valószínűleg ezért is lehettek olyan legendák, amikor a keretlegény mentett meg zsidót a Dunába-lövéstől, és ismert olyan eset is, amikor később az általa felvigyázott munkaszolgálatos tanuskodott mellete, vagy szerzett neki állást (s nem az ÁVH-nál).
    A végefele ugyanis pont az volt a helyzet, mint a Reich esetében. Egyszerűen nem volt elég embere Szálasinak.

  • Geyza
    2018 január 25
    12:01 du.

    O. Zoltán szellemi kiskorú teljes szövegét érdemes nézni. Nagyjából annak a demonstrálása, ahogy egy pap szalonzsidózik. Miközben hülyeségeket beszél.

  • Geyza
    2018 január 25
    11:58 de.
    Rosszul tudod. Horthy jott be a feher lovan, valoban szimpadias bevonuls volt. O mentette meg akkor a helyzetet.
    Az igaz, hogy a bolsevizmus vezetojet kikergette az orszagbol. Ennyi erdeme volt. Viszont a gyilkossagokat en is elitelem. Persze nem ;etunk akkor es nem ismrjuk igazan az akkori legkort.
    Horthynak az osszes erdeme az, hogy a kommunzmust vagy bolsevizmust 1945 -ig, megszuntette akkor Magyaraorszagon,

  • slapaj
    2018 január 25
    8:02 de.
    Tudomassom szerint Horthy az emigracioban, \Portugaliban szinten zsidok segitsegebol elt halalaig.

  • „Horthynak az osszes erdeme az, hogy a kommunzmust vagy bolsevizmust 1945 -ig, megszuntette akkor Magyaraorszagon”

    Figyelő, fejen találtad a vak tyúkot. Pontosan ezért kell most imádnunk, és hálaimát rebegnünk hozzá, és megbocsátani (vagy még inkább: letagadni) minden más bűnét, SOKSZÁZEZER magyar ember halálát. Valaki írta itt, vagy a facebookon, már nem tudom: ma a kommunistagyűlölet táplálja, sőt űbereli az antiszemitizmust. Végül is mindegy, kit utálunk, fontos, hogy legyen valaki gyűlölni való…

  • Hollósy Gerti

    Kedves Figyelő, írtad, hogy voltak zsidó, akik kedvelték Horthyt, még az újra temetésére is eljöttek. Korábban (amikor még szelektíven volt antiszemita) meg a gazdag zsidók jó viszonyban voltak vele.

    Ez mind szintén lehet valóság, de semmit nem változtat a többi több százezer zsidő pusztulásba küldésén, amiben részt vett a kormányzósága alatt. Nincs mentsége. Az sem, hogy leállította a deportálást.

  • Geyza
    2018 január 25
    11:58 de.
    Nem hazudok te kis tortenelem tudoska, gondolod hogy az Antant megturt volna egy ujabb sovjetuniot Europa kozepen? Ezt meg neked sem hinnem el! Nyugodj meg, ha nem jon Horthy, akkor ma Romania 93ooo negyetkilometerrel nagyobb lenne, mert o ehezett ra legkapzsibban a potya foldekre es nekik volt a legnagyobb kinalatuk a hazafias trianoni baksiskurvakbol, ennek ellenere barmikor vilagcsucsot tudnak donteni a szovetsegeseik elarulasabol. Amugy semmi bajom az egyszeru romanokkal, csak az ugynevezett diplomaciajuk gyomorforgato!

  • Kedves Alma es Gerti, En ;es csaladom, nem „imadtuk” Horthyt ha jo az eml;ekezetem. De a magyar tortenelmi esem;enyeket is tudni illik , nem elferditve. Azt mar tobbszor irtam, hogy NEM Horthy vett reszt a magyar Holocausztban, hanem az a part ami ot levaltotta, A tulelo zsidok ezt tudjak.
    Amit kulonbozo tortenelmi konyvek it tanitottak 1945 ota, azt jobb elfeledni. Persze, az sem igaz amit ma csinalnak, szinte Horthy kulttuszt. En ezt inkabb a kor „visszautesenek” latom, ami eppen olyen karos, mint amilyen az ellentetje volt.
    Mindket tulzott volt, a Horthy gyullolet es most az unneplese

  • Figyelő!

    Na ez a baj a balosokkal,meg egyes megtévedt,eltévedt álzsidóval…
    Az őszinte keresztény kezdeményezést,misét nem értékelik,nálunk
    többször volt közös
    keresztény,zsidó istentisztelet,minden évben megemlékezünk a holokausztról,amit mellesleg Orbán vezetett be,aki jó kapcsolatot
    ápol a főrabbival,támogatja az egyházat stb.
    Aki nem ismeri Horthy életét,az ontja a hülyeségeit….mivel a kormányzó minden befolyás, kényszer ellenére is próbálta menteni a zsidókat,kijátszani a németek csehekhez vonulását(hídrobbantással)meg is hurcolták,őt és a családját.Ahhoz,hogy emléket állítsunk,megemlékezzen egy ilyen
    jelentős történelmi személyről,joga van a kormánynak!
    Az egyik „észlény” méh olvasni sem tud ugyanis Horthy helyett
    Hitlerről írogat a fel(meg)háborodott szerencsétlen.
    na ilyen szinten lévőkkel nincs értelme vitatkozni….reménytelenek!

  • Hollósy Gerti
    2018 január 25
    1:16 du.
    Hidd el nekem, hogy oszinten irok.
    A munkaszolgalat vegsofokon akkor jott be gyakorlatilag, mikor mar Horthyt levaltottak. A pesti zsidok, utolso percig mukodtek zavaratalanul. A videki zsidok sorsa mindig homalyos volt (en pesti vagyok) ma mar semmi sem biztos, hogy es mikor tortentek a deportalasuk.
    Sajnos a bosszu erzelmileg sokszor tulzasba is esik, ez csak ;elettapasztalat.

  • Amúgy több más mellett az is érdeme Horthynak,hogy amint lehetett
    kivonatta a csendőrséget Pestről,meg ugye itthon egyetlen zsidót sem végeztek ki az ő parancsára!
    Valótlan állításokat közölni nem tisztességes dolog,de ugye a többség aki ismeri a magyar történelmet,nem dől be neki!
    Na részvétem!!!

  • Boda Marcsi
    2018 január 25
    1:56 du.

    Hát nem, persze itthon nem nem végeztek ki, csak elvonatoztatták egy kicsit Északabbra, Oswieczim-Brzezinkába majd ott egyből a gázkamrába kerültek a marhavagonokból kiszállva ezek a deportáltak! Egyébként Ön annyira setét történelemből is, hogy Önnek az orosz katonák akik leverték az 56-os felkelést, azokat hősöknek nevezte csak, hogy megvédje Putyin pincsikutyáját, Orbánt! Nem feledjük Mari néni, akkor sem ha minden nap bődületes ostobaságokkal szórakoztatja az összes olvasót!

  • Figyelő
    2018 január 25
    1:51 du.

    Klára!! Kék!! Kattintani!!

    http://www.zsido.hu/ujelet/archiv/u990213.html

  • Kedves Figyelő, tévedsz. Horthy vétkes nemcsak a háborúban elesett magyarok ügyében, hanem a 25 éves törvényi zsidóüldözésben, és a megsemmisítésben is. Lehet, hogy nem tevékenyen, hanem csak belesodródva, de jellemes ember vagy lemondott volna, vagy – mint Teleki – öngyilkos lett volna a KATONAI BECSÜLETE védelmében. Nem tette. Természetesen meg lehet neki bocsátani, talán más jótettek felsorolásával, de AKKOR SEM érdemel ki egy hálamisét. Egyáltalán, semmiféle ünneplést.

    Most ő azért van felkapva, mert Miviktorunk az ő nyomdokain szeretne „király nélküli királyságot” magának. Ennek első és legfontosabb lépése, hogy az 1948-56 közötti RÁKOSI KOMMUNIZMUST egyrészt visszavetítsük 1918-1919-RE, a Tanácsköztársaságra, másrészt előrevetítsük 2018-ra, a „baloldai” pártokra. Ennek a baloldal-ellenességnek a zászlóvivő szimboluma Horthy, és – valljuk meg – te is ezért szereted.

    Most különösen szükség van erre fedezetül, mert a migráncskérdésben a kormány egy picikét beégett…

  • Hun Canada:
    A gyalogos transzportokban* végeztek ki a keretlegények zsidókat szépszámmal !!!

    Volt olyan eset hogy már a keretnek sem volt mit enni a hómezőn, vissza kellett fordulni, hát beterelték a jópárszáz embert egy utba eső hombárba és rájuk gyújtották.

    Ezekről az esetekről voltak levéltári feljegyzések, mert a keret parancsnokának el kellett számolni a transzporttal.

    Meglehet mostanra hogy hogy nem eltűntek ezek a dokumentumok ugyebár…

    *Gyalogos Transzportok:
    Mikor már a Vörös Hadseeg de főleg az USA légiereje széjjelzúzta a magyar infrastruktúrákat és pl. nem nagyon jártak vonatok, akkor azért még a dicső horthysta Csendőrség és más szervezetek nem adták fel a hazai Endlözungot: az összeszedett szerencsétleneket gyalog indították útnak Auschwitz felé. Éshát persze természetsen az nem volt baj ha a transzport 70 százaléka ott maradt a hómezőn…csak legyen róla dokument.

  • Kisském meghagylak hitedben.
    Mit számít nekem mekkora hülyeségeket irogatsz itten?

  • Figyelő:
    Legalább én nem titkolom hogy hülye vok 😀 😀

  • Andrew_s:
    Nem vitatom, biztosan voltak derék emberek is a keretekben.
    De nem az volt a jellemző.

  • Alma!

    Nos sem a régi,sem a mostani ellenzéknek nincs „nyitott szíve”sem esze!!!!!!
    ,amit csak a szerző és a hozzád hasonlóak hisznek…!
    Aztán már csak a korodnál fogva is tudhatnád a Horthyval kapcsolatos igazságot,(?) ha meg nem,akkor nyugdíjasként tán lenne időd
    utánanézni….(?)ahelyett,hogy Figyelőt cáfolod,kábítod!

  • OIM te ostoba melyik „régi” ellenzékről karattyolsz?
    Orbánékról?
    Amikor majdnem kiestek a Parlamentből?
    Tudod:mikor kétharmada volt az MSzP.-nek.
    Jaa persze addig már nem ér el borsonyi agyad emlékezete.

  • HunCanada!

    Na ennyi baromságot egyszerre,eddig nem volt képes leírni!
    Gratulálok,kezelést javaslok…!
    Pá!elfáradtan a sok hülyeségtől!

  • Hollósy Gerti

    Kedves Figyelő, nem írtam, hogy a családod imádta Horthyt, de amúgy szivük joga. Azt is elhiszem, hogy őszintén írsz, te így érzed.

    Az viszont tény, hogy Horthy tudott róla és a beleegyezésével történt a több mint 400ezer vidéki magyar zsidó deportálása. (és leveleket váltott Hitlerrel) A későbbi hozzáállása vitatott és a lehteséges okai is, valamint ez a bűnösségén nem változtat.

    Hagyni kéne az egész Horthy rendszer dicsőítést, de hát ez most Fidesz és kormányszintű, mert ez most nekik valamiért praktikus.

  • Falusi
    2018 január 25
    2:51 du.
    Koszonom az rsekes linket, de azert annak is koze volt a nemet megszallasnak hgy Horthy nem deportalata a pesti zsidokat. Azaz a nemet kovetelm;nyeknek nem engedelmeskedett elegge.

  • Kenny
    2018 január 25
    3:01 de.

    Akkor ;eltel volna ;s tudod a haborus helyzetet, ani akkor volt, nem is beszelve a kulonbozo oldalak nyomasatol, nem ezt irnad.

  • Mondom én:
    Kár ember módjára társalogni ezzel az OIM*-mal.

  • Almási Alma
    2018 január 25
    3:34 du.
    Meg annyit, en is helytelenitem Orban mise mondasat. Erre semmi szuksag nem volt. Aki akar, az ugy is halas azert , hogy tulelte azt a kort.

  • Kis Ferenc
    2018 január 25
    4:31 de.
    Ebben a kerdesben soha nem lesz , attol felek.

  • Boda Marcsi
    2018 január 25
    4:45 du.

    Szerintem csak elvesztetted a fonalat. Hosszú hallgtás után megkaptad a párttól az esedékes szellemi útravalót és elsőre atomjaira cáfolják. Rossz lehetett, nem vitatom.

  • Geyza
    2018 január 25
    4:15 du.

    Csak említettem, hogy az sem volt homogén sokaság. Mint intézmény volt embertelen és szemét. Szálasi önmagában a nyilas keretlegénység intézményéért megérdemelte volna a kerékbe törést. A kis lábujjánál kezdve.

    Az élemedett 50+ kor egyik előnye (sokkal többet nem is tudok hirtelen 🙂 , hogy a rokonságban, ismerettségi körben elég sok történetet halottam olyanoktól, akik átélték a háborút és ’56-ot is.

  • Hazánk 1920 ba térdein volt, több mint 4 éves könyörtelen világháború után, megtépázva, megcsonkítva, polgárháború káoszába. 1920 tól 1945 ig Magyarország gazdasága, társadalma, tudománya, művészete stb. nagynehezen újból feltápászkodott, megindult újra az élet és dacára a sok nehézségek ellenére felbírkózta magát Európa színvonalára. Fellendűlt a bányászat, felépűlt az első alumíniumkohó, az Egyesült Izzó exportálta az izzólámpákat, a Magyar Optikai Művek, a Gamma műszerek világhirűvé emelkedése – a gépgyártás, a Hofner-Mávag traktorai, Ganz motorvonatok exportálása, a Csepeli Weiss Manfred Művek, a Zalai olajmezők felnyitása, a vegyipari Péti Nitrogén Művek, a Ruggyanta Műanyag és Gumigyár, a gyógyszeri Richter Gedeon Művek, villamos energia termelés, textilipar fejlődés, mezőgazdaság gépesítése, állattenyésztés, közlekedés, falvak villamosítása,stb,stb., stb.
    Ezek elérések mögött nagyrészt a Magyar zsidó üzletemberek üzleti hozzáértése volt, igen a Magyar zsidó honfitársaink, azok a Magyar zsidó ipari bárók stb., honfitársaink, kik ehhez értettek és ők tették a kenyeret a magyar munkásság százezreinek az asztalára az 1920 – 1945 súlyos világválság éveiben ! Ez nem tetszett a sok gyenge elméjű, nácikat bűvölő, irigylelkű Magyar keresztényeknek és a propagangájukkal elhitették, hogy a zsidó idegen, és az eltüntetésük nemzeti érdek és ezzel megoldódik a „keresztény magyar” embernek minden problémája.

  • A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének ez az én válaszom arra az állításukra, hogy a magyarországi zsidóság deportálása a Budapestre érkező Adolf Eichmann írányítása mellett zajlott !

    A magyarországi zsidóság tragédiája nem a német megszállással, nem 1944. Március 19-én, hanem 24 évvel korábban, 1920 szeptemberében kezdődött. A hitleri Németországot – 15 – TIZENÖT ! évvel megelőzve, a magyar parlament hozta meg Európa első politikai, kirekesztő zsidótörvényét, a numerus clausust.
    Magyarország ekkor tette meg az első lépést a magyar holokauszthoz vezető lejtőn amin aztán nem lehetett megállni – az első zsidótörvényt követte a második, majd a harmadik – természetesen mindezt ‘a zsidók védelmében’ – az agymosott, tömérdek hazugságoktól félrevezetett magyar keresztény tömegek elhitték, hogy a zsidókat meg kell fékezni, hogy a zsidó idegen, megfékezésük az nemzeti érdek és ezzel majd megoldódik a „keresztény magyar” embernek minden problémája – igen ! ez az igazi megoldás ! – a magyar zsidó honfitársainkat először kizárjuk az egyetemekről, – aztán sárga csillaggal megbélyegezzük, – aztán gettóba zárjuk, – végül legyilkoljuk őket.

  • Pityi Palkó
    2018 január 25
    6:21 du.
    Kicsit tulzasba esett, mert NEM minden kereszteny volt zsido gyulolo vagy zsido uldozo, Peldaul Anyam, aki nagy katolikus volt, megmentett egy fiatal 18 eves zsido lanyt, akit a hazunkban bujtatott a felszabadulasig.

  • Figyelő
    2018 január 25
    5:26 du.
    A pesti zsidóságról, akiket Horthy nem..
    Javasolt irodalom: Moldova György Szentimre induló.
    Moldova ott élt a zárt gettóban.

  • m.m.
    2018 január 25
    2:32 de.
    Ezen lehet segiteni, ne olvassa beirasaimat,

  • Figyelő
    2018 január 25
    8:47 du.

    “Kicsit tulzasba esett, mert NEM minden kereszteny volt zsido gyulolo vagy zsido uldozo, Peldaul Anyam, aki nagy katolikus volt, megmentett egy fiatal 18 eves zsido lanyt, akit a hazunkban bujtatott a felszabadulasig.”

    Figyelő ! Bibó István, (nemzetközileg kimagasló, hazai viszonylatban pedig a 20. században a legnagyobb demokrata politikai gondolkodó) szerint 1944-ben Magyarországon „emberek sokasága” próbált meg segíteni az üldözött zsidóknak. Ezek az emberek „akciókat kezdeményeztek, hatóságokhoz szaladgáltak, a hatalmon lévők lelkiismeretét rázogatták, beadványokat gyártottak, külföldi képviseletek keretében, zárdákban, lelkészi hivatalokban, munkásszervezetekben, magánlakásokban, pincékben, falusi házakban bújtattak embereket, vettek át gyerekeket, gyártottak hamis papírokat… Bizonyosan vannak ezrével olyan emberek, akik életüket ezeknek ahol egyéni, hol szervezettebb erőfeszítéseknek köszönhetik” – írja Bibó, de siet hozzátenni, hogy – „[m]indez csak csepp volt a tengerben, és nem is az ellenségesség tengerében, hanem ami ennél is sokkal rosszabb, a zavarodottság, az ingadozás, a segíteni nem merés és a segítés előli kitérés tengerében”

    Figyelő ! Kellő tiszteletem anyukád emberiességért de viszont be kell, hogy lássad, hogy mi egy aljas, megbocsájthatatlan bűnt követtünk el a magyar zsídó honfitársaink ellen. Magyarok, magyarok ellen ! A Magyar keresztény társadalom résztvett 600 000, hatszázezer ! honfitársa kinyírásában ! !
    Figyelő ! Ne nézz félre, ne beszélj mellé, vegyél bátorságot és nézzél szembe “nagyszerű” múltunkkal.

    Idézem neked Bartók Béla, magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, Zeneakadémia tanár szavait, melyeket nem Auschwitz után, hanem 1938-ban, 7 évvel a német megszállás előtt mondott erről a korszakról: “Nálunk az úgynevezett keresztény középosztály csaknem egésze a náci rendszert támogatja. Szégyellem magamat, hogy én is ebből az osztályból származom.”

    A gyűlölködés gyökereit ma ugyan úgy ápolja a mostani keresztény, hatalmon levő nemzeti politikai rendszer, mint elődje a Horthy korszakban. Semmit sem tanult gyalázatos múltjából.

  • Szégyen és gyalázat ami a magyar zsidó honfitársainkkal történt hazánkban !

    http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=2&type=movie&chapter=7_2_2

    A keresztény magyar társadalom egy aljas, megbocsáthatatlan bűnt követett el a zsidó honfitársai ellen. Magyarok, magyarok ellen ! Egy óriási, lemoshatatlan szégyenbélyeg lett rápecsételve hazánkra örökre – a szégyenletes cselekedeteinkért !
    A mai Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által rendezett hiszékeny, jámbor imádkozás, misézés, megemlékezés egy családban teljesen semmitmondó ha a szeretet hiányzik belőle !

  • A fenti kommentelők közül most egyedül Figyelőn látszik az, hogy nem fekete-fehérben gondolkodik.

    Kedves olvasók fordítsuk meg a kérdést! Valaki előjönne, hogy Kádár ilyen meg olyan volt. Pl. gyilkos, totális rendszer kiszolgálója. A tudtával, beleegyezésével történtek a sztálini tisztogatások, nem csak Magyarországon, hanem a Szovjetunióban is!
    Az országot tönkretette, lealjasította. Átjátszotta a kommunistáknak. Az ország becsületét tönkretette hosszú időre. Csak a betegsége mentette meg attól, hogy kivégezzék stb.

    Lenne itt kiabálás, hogy ez igazságtalan. Pedig a baloldal ugyanezt csinálja Horthyval!

  • Hazzay dícsér és fenyít.
    Csak tudnám miért jáccik tanítónéniset?

  • Kedves Figyelő! A Te istened áldjon már meg! Ha véded, legalább ne a védhetetlent védd, ráadásul rossz adatokkal. Az a mániád, hogy Horthy nem tehetett mást, hiszen a németek „megzsarolták” a fia elrablásával.
    Könyörgöm: Horthy fiát 1944. OKTÓBER 15-e UTÁN, a proklamáció felolvasásakor rabolták el. A 400 ezer magyar zsidót (meg cigányt, meg ellenzékit, még keresztényeket is) meg 1944. JÚNIUS-JÚLIUS-AUGUSZTUSBAN szállították a halálba.
    A futáros könyved mellé meg olvasd el Kádár Gyula és Kéri Kálmán – Magyarországon a hetvenes években megjelent könyveit az akcióról. Mindketten magas rangú vezérkari tisztek voltak Horthy hadseregében. Elég részletesen ismertetik a folyamatot, amelynek során Horthy igyekezett kihátrálni a háborúból, a sztálingrádi csatavesztés UTÁN!
    1943 folyamán kapcsolatot keresett az angolszász hatalmakkal, egy balkáni front megnyitásában reménykedve. Ebben még Szentgyörgyi professzor is segítette. 1943 végén azonban a szövetségesek – Roosevelt, Sztálin és Churchill – megegyeztek abban, hogy nem kötnek különbékét a tengelyhatalmak országaival. (Teheráni konferencia.) Így horthyék azt a választ kapták az angolszászoktól, hogy a szovjetekkel is meg kell egyezniük. Így került sor delegáció Moszkvába küldésére, aminek azonban semmiféle felhatalmazása nem volt,hogy bármiben megegyezzen.(Dálnoki Miklós Béla tábornok vezette a delegációt, aki később, az 1944. novemberében Debrecenben megalakult ideiglenes kormány vezetője lett.)
    Hazai L! Tudjuk,sőt, maga Kádár is tudta, hogy nem volt bűntelen. Viszont senki nem is akar engesztelő misét, vagy nagygyűlést rendezni az emlékére, legfeljebb csöndben letesz egy szál virágot a sírjára – amit az oly „kinyújtottkezű” jobbosok egyébként kiraboltak.

  • talalom
    2018 január 26
    10:38 de.
    Talaom nem vedtem igazan , de mar mindegy. Tortenelmi ertesulesid igen pontosak, viszont nekem ilyen nincs, csak ;eltem benne.
    Egyre en is eml;kezem, hogy a nagy okosok a bizonyos talalkozon, a magyarokat a szovjetnek itelte.
    A szovjet megszallast a magyarsag ugy ahogy vegig elte. En is. Meg ma is eml;keimben van a bunker ahol tartozkodtunk ;s as az orosz megszallast megkaptuk. a bunkerbol mindent not megeroszakoltak, Anyam csak ugy uszta meg, hogy bekente az ajkat vastagon feher kenoccsel. Nagnemnemet 3 orosz eroszakolta meg. Anyam altakl bujtatott zsido fiatal lanyt,aki akkor 18 ;ves volt es mennyasszont egy orosz tiszt vitte el magahoz. Azt mondta neki, ha nem enged, akkor az eg;sz hadosztalyt raszabaditja!
    Nekem ezek az emlekeim vannak arrol az idorol.

  • Pityi Palkó
    2018 január 26
    2:35 de.
    Erdekes, eloszor felsorolta hogy mi mindent tett a magyar kereszteny tarsadalom a zsidok megmenteseert .Majd, minket vadol a zsidok uldozesrt. Fura nekem.
    Tehat vilagosan kitunik, hogy NEM a magyar tarsadalom uldozte a magyar zsidokat, hanem nalanal nagyobb hatalom.
    Es ez a lenyeg. Tehat nem erzem magam sem a tobbi keresztenyt bunosnek a nacik bunei miatt. Mert, sajnos ma ez a tendencia mmegy, hogy mindenki bunos volt akkor.

  • Figyelő
    2018 január 26
    1:45 du.

    Figyelj ide jól te kis akaratos, bogaras Figyelő ! Megkérlek ne forgassd ki, ferdítsd és tereld el az értelmét amit írtam.
    Itt van mégegyszer – “[m]indez csak csepp volt a tengerben, és nem is az ellenségesség tengerében, hanem ami ennél is sokkal rosszabb, a zavarodottság, az ingadozás, a segíteni nem merés és a segítés előli kitérés tengerében”
    Mi ebben „fura” neked ?

  • Figyelő eldöntötte hogy hogy volt és passz.
    Minden más csak blabla.

  • Jaj. Figyelő: Hogy jön ide az oroszok erőszaka, amikor az volt az egyszerű kérdés, hogy Horhy NEM a fia elrablása UTÁN, hanem hónapokkal ELŐBB küldött magyar százezreket a halálba.
    Túúúdom, hogy nem a saját nagyságos (tekintetes, kegyelmes, fenet tudja mi)kezével tuszkolta katonavonatokba, meg marhavagonokba (kit mire) a honfitársaimat, sőt a nagyméltóságú család kecses kacsóit sem kellett ilyesmire használni.
    Ott voltak a piszkos munkára a magyar milliók, akiket akkor már húsz éve hülyítettek azzal, hogy a nemzettesten rágódó férgek – mai szóval háttérhatalmak, meg homályos „tervek” okozták a magyarok vesztét. Holott a magyarok vesztét – eddig még – senki nem érte el. Bár dolgoznak rajta keményen néhányan, hogy uszítással, arcátlan hazugságokkal megint nekiugrasszák a „népet” a világnak.És a „nép” sem ártatlan, ha hagyja magát.

  • talalom
    Sajnos achaboruk mar ilyenek. Szovetsegsei voltunk a nemeteknek es sajnos a haboruval jar, hogy a szovvets;eges allam melle all azzal akivel szovets;egben van. Kanada miert ment a II Vilaghaboruba? Mert az angolokkal szovetsegben voltak, nem besz;elve arrol, hogy egy kiralyuk volt.

  • talalom
    2018 január 26
    4:39 du.

    „senki nem is akar engesztelő misét, vagy nagygyűlést rendezni az emlékére, legfeljebb csöndben letesz egy szál virágot a sírjára”

    Érdekes, én Moldova Kádár c. könyvében nem ezt olvastam. Ott nyugdíjas „kommandók” látogatnak ki minden évben Kádár sírjához azzal a „szál virággal”. Azt hiszed, hogy ez különb dolog, mint hálaadó misét mondatni Horthyért?

  • talalom
    2018 január 26
    10:38 de.

    ” A 400 ezer magyar zsidót (meg cigányt, meg ellenzékit, még keresztényeket is) meg 1944. JÚNIUS-JÚLIUS-AUGUSZTUSBAN szállították a halálba.”

    Értesüléseid sajnos rosszak. A 450 ezer vidéki zsidót 1944 MÁJUS-JÚNIUSBAN deportálták a vonatokon szállítva. Júniusban kijutott az Auschwitz-jegyzőkönyv Svájcba, és akkor pattant ki a világbotrány. A Nyugat akkor tudta meg (hivatalosan), hogy mi folyik a táborokban.

    Forrás: Menetrend blog.

  • talalom
    2018 január 26
    10:38 de.

    „1943 végén azonban a szövetségesek – Roosevelt, Sztálin és Churchill – megegyeztek abban, hogy nem kötnek különbékét a tengelyhatalmak országaival. (Teheráni konferencia.)”

    A mondat egyik fele igaz. Valamiben megegyeztek 1943 decemberben. Abban, hogy Franciaországban nyitják meg a második frontot 1944 nyarán! Előtte két hónappal titkos fegyverszünetet kötöttek a magyarokkal az angolok (1943 szeptember), aminek a feltétele az volt, hogy az angolok foglalják el Magyarországot.

    ” Így került sor delegáció Moszkvába küldésére, aminek azonban semmiféle felhatalmazása nem volt,hogy bármiben megegyezzen.”
    A fegyverszünetet az oroszokkal Horthy kötötte meg küldöttség útján, és a katonatisztek szinte bojkottálták az egész kérdést! Sokan közülük a sorsuk elől futottak, és kitartottak a németek mellett a végsőkig. Horthy egyszemélyes megoldásokra adta a fejét az ország érdekében. A titkos békét az oroszokkal 1944. szeptemberben megkötötte a magyar küldöttség. Erről a magyar vezérkari tisztek semmit nem tudtak október 14-én! Ezért nem ugrottak ki a háborúból, és mert féltek, hogy akkor hamarabb eléri őket a számonkérés az esetleges emberiség elleni bűntettekben!

    „(Dálnoki Miklós Béla tábornok vezette a delegációt, aki később, az 1944. novemberében Debrecenben megalakult ideiglenes kormány vezetője lett.)”
    Dálnoki az egyik magyar hadtestet vezette, amelyet nem mert átállítani az oroszok mellé a kiugrás napján. De ő egymaga átment az oroszokhoz a végzetes napon (október 14-én).

  • Hazzya megint mindent JOBBAN tud.
    Mert olvasta valami blogban.

  • Csak azt felejti ki az idiótikus áltörténésznő hogy az angoloknak semmiféle beleszólása nem volt abba hogy ki mikor kit szálljon meg.
    Görögországot még „kisírta” Csörcsill merthogy azt is Sztálin szerette volna magának, már csak a nyelvi rokonság miatt is de ezzel be is tellt a kívánságlistája.
    Magyarország többszörösen sem volt abban a helyzetben-már csak katonapolitikai szempontból sem- hogy itt létrejöhetett volna bármiféle angol megszállás.

    Nagyokos kis történelemhamisító.
    Mert ő valami blogokból kiolvassa ezeket.
    A hivatalos levéltári adatok meg persze smafuk neki.
    Mert ő olvassa a blogban.
    Meg a Wikipédiában.

  • Hazai L: Igen, abban is megegyeztek, hogy Franciaországban nyitják meg a frontot, de ez a Figyelő értesüléseit helyreigazító vita szempontjából mellékes.
    Elnézést, hogy nem MÁJUS-t írtam kezdőpontként. De május IS OKTÓBER ELŐTT van – tehát a deportálásokra NEM a fiának elrablásával kényszerítették a lovastengerészt.
    A Dálnoki vezette küldöttségnek nem volt felhatalmazása, hogy fegyverszünetet kössön, így aztán az ország területén folytatódtak a harcok egészen a következő év áprilisáig. Kéri azt írja, azért nem lett fegyverszünet, mert a szovjet fél nem fegyverletételt követelt, hanem azt, hogy a magyar csapatok forduljanak szembe a németekkel, és a szovjet csapatok mellett harcoljanak tovább. (Horthy októberi proklamációjában van is erre áttételes utalás.)
    Azért is bizonytalankodott Horthy, mert tudta: a hadsereg nem egységes, sok vezető tiszt volt a német nácizmus elkötelezett híve, a „magyarság” nevében nem németbarátokat meg a nyilas szellem nem engedte volna átállni. A legnagyobb gond azonban az volt, hogy olyan fegyverszünetet-átállást-akármit nem lehet betartani, ami titkosítva van. És a proklamáció sem fogalmaz egyértelműen: mármint hogy most mit csináljanak a katonák a frontokon??? Adják fel az állásaikat? Dobják el a fegyvereiket? Álljanak át az ellenséghez??? (A proklamáció megfogalmazásakor még mindig NEM rabolták el Nikit, csak 1-2 órával az elhangzása után.) De nemhogy a katonák, a vezető tisztjeik sem tudták. Így hát a lovak közé dobták a gyeplőt, és hagyták – Horthyval az élen -, hogy egy elborult „magyarságtudatú” egyén magyarok ezreinek további hulláit dobja a száguldó kocsi elé.
    Naná, hogy Dálnoki egymaga átment az oroszokhoz: talán állt volna a „nemzeti számonkérő szék” elé???
    Amin érdemes lenne vitatkozni-gondolkodni az az, hogy vajon a megelőző negyedszázad agymosás vajon mennyiben volt katalizátora a magyar nemzet romlásba taszításának.
    Kádár: Moldova közismerten tisztelője Kádárnak. A sírnál összegyűlő „nyugdíjasok” mellett meg nem állnak aktív politikusok, papok – nem országos esemény. A KÉSZ, meg egy csomó ma is regnáló politikus, élükön a jelenlegi kormányfővel buzgó híve az ellentengernagynak – enne nem egyszer nyíltan hangot is adnak.

  • talalom
    2018 január 27
    10:10 de.
    Nem eg;eszen igy van, a katonak visszavonulhatnak allasaikrol, vagy letehetik a fegyvert is. A haborukban ilyen is volt.
    Megadjak magukat, azaz szamolnak a hadifogsaggal?

  • hazai lámpa
    2018 január 27
    9:05 de.

    Érdekes, én Moldova Kádár c. könyvében nem ezt olvastam. Ott nyugdíjas “kommandók” látogatnak ki minden évben Kádár sírjához azzal a “szál virággal”. Azt hiszed, hogy ez különb dolog, mint hálaadó misét mondatni Horthyért?

    Igen. Hatalmas a különbség.

  • Geyza
    2018 január 27
    10:06 de.

    Géza, a Menetrend blog a Holokauszt emlékévben készült Randolph Graham könyve alapján. Ezek mind hazudnak nagyokos Géza szerint?

    Írhattam volna több forrást is, de neked egy is sok, mert ahhoz is lusta vagy.

    „az angoloknak semmiféle beleszólása nem volt abba hogy ki mikor kit szálljon meg”
    Géza, olvasni tudsz, mert az írás nem nagyon megy? Mikor megkötötték a magyarokkal az előzetes békét, nem lehetett tudni, hogy a balkáni partraszállás nem valósul meg. Azt később döntötte el Teheránban az amerikai elnök meg Sztálin, és Ch. kénytelen volt belegyezni.

  • Andrew_s
    2018 január 27
    4:36 du.

    „Igen. Hatalmas a különbség.”

    Amennyiben?

  • talalom
    2018 január 27
    10:10 de.

    Sajnos, a gettósítás és a sárga csillag viselése már 1944. márciusban megkezdődött, szinte a német megszállás másnapján. Ez ellen Horthy mit tehetett volna egymagában?

    „tehát a deportálásokra NEM a fiának elrablásával kényszerítették a lovastengerészt.”
    Szerintem Horthy engedélyét nem kérték ki a német nácik. Ha nem egyezik bele hallgatólagosan, akkor is megkezdődött volna a deportálás, csak Horthy nélkül.
    Sajnos a belügyminisztériumban szélsőjobboldali elemek ültek, akiknek a fennhatósága alá tartozott a csendőrség és a közigazgatás, ami a deportálások lebonyolításához kellett.
    (Hasonló volt a háború után is, csak más előjellel. Köztudott, hogy az orosz hadsereg segítségével minden megszállt országban hatalomba kerültek a kommunisták. Melyik minisztériumot foglalták el? A belügyet. Onnan irányították a választásokat és letartóztatásokat.)

    A kommunizmus térnyerésért talán Rákosi elvtársat okolod egyszemélyben? Nem volt hibás a megszálló hatalom, vagy azok a a magyar emberek, akik kiszolgálták az új hatalmat?

  • talalom
    2018 január 27
    10:10 de.

    Én nem tudom, mit jössz folyton azzal a Dálnokival? Faragho Gábor ezredes kötötte meg az előzetes fegyverszünetet Moszkvában 1944. szept.-ben. (Érdekesség, hogy a kommunisták hatalomra jutása után kitelepítették a tanyájára.)

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Faragho_G%C3%A1bor

  • talalom
    2018 január 27
    10:10 de.

    Én úgy tudom, hogy azért nem lett fegyverszünet, mert a tisztek féltek, hogy mi lesz velük az átállás után? Gyűlölték a bolsevizmust, és mint mondtam, egyesek az elkövetett bűnök miatt csak a kötélre számíthattak a béke után.

    „és hagyták – Horthyval az élen -, hogy egy elborult “magyarságtudatú” egyén”
    Horthyt a kiugrás után egy nappal elvitték a németek, és fogságban tartották.

    „a megelőző negyedszázad agymosás vajon mennyiben volt katalizátora a magyar nemzet romlásba taszításának.”
    Az ellenforradalmi rendszer keresztény-nemzeti elveket hirdetett. Ennek része volt az „őrségváltás” és a kultúrfölény is.
    De nem hirdettek radikális elveket, többpártrendszer volt, és konzervatív társadalomszemlélet. Gömbös Gyula szervezte volna a fasizmust, nem a konzervatívok. Gömbös hatására kerültek a széljobbosok a hivatalnoki és tisztikarba.

    Tehát a magyar politikai elit egy része konzervatív volt, más része radikális, Horthy meg valahol köztük. Ennek megfelelően „a magyar nemzet romlása” egy összetett folyamat volt, és társadalmi okai voltak.

  • talalom
    2018 január 27
    10:10 de.

    „A sírnál összegyűlő “nyugdíjasok” mellett meg nem állnak aktív politikusok, papok – nem országos esemény.”

    És aki kimegy a sírhoz, az azért megy, hogy belerúgjon a kommunizmus százmillió áldozatába? Ha nem, akkor te miért feltételezed ezt a Horthyért imádkozókról?

  • Hazzaykám dögöjjek meg ha bárminek is utánanéznék amikből TE ide ferdítesz dolgokat.

    Csak nem képzeled hogy át fogok nyálazni több száz oldalt hogy rajtakapjalak hazugságaidon?
    (Amik ráadásul nem is érdekelnek.)

    Párszor bebizonyosodott hogy hazudsz.

    Innentől szükségtelen ujra és ujra vitázni veled.

    El van döntve hogy hazudozol és kész. Ennyike édessem.

  • talalom
    2018 január 27
    10:10 de.

    „mit csináljanak a katonák a frontokon??? Adják fel az állásaikat? Dobják el a fegyvereiket? Álljanak át az ellenséghez???”

    A katona azt teszi, amit a tisztje parancsol. A vezető tisztikar nagy része németbarát volt, és az antibolsevizmus jellemző volt a testületre.
    Ezek az emberek az ún. „elveszett nemzedékhez tartoztak”, akik az 1. vháború után nehezen találták a helyüket. Látták a sok szörnyűséget a fronton, hazatérve meg azt, hogy hiába harcoltak. Ezért szimpatizáltak a fasizmusssal, mert az „rendet” hirdetett.

    A harmincas években csak annyit tudtak, hogy Hitler egy politikus, aki a német érdekeket védi. Eszükbe nem jutott a németbarát tiszteknek, hogy a náciknak mi csak egy eltakarítandó „szemétállam” vagyunk, és egész Kelet-Európa az élettér kiszemelt célpontja.
    Utolsó pillanatig hittek abban, hogy a csodafegyver megfordítja a háború menetét.
    Horthy más volt, ő felismerte, hogy a németek ezt a háborút elvesztették.

  • Almási Alma
    2018 január 25
    3:34 du.

    Hány baloldali politikus mondott le, hogy tiltakozzon a kerítés ellen?

    Könnyű dobálózni ezzel, hogy „miért nem lett öngyilkos a becsülete védelmében”, de ugyan szükség van-e erre? Teleki inkább tudós volt, Horthy meg katona, akit a sok harc megkeményített. Ezért volt az egyik empatikusabb, a másik meg nem annyira.

    Aki nem lett öngyilkos, az még tudott segíteni másokon. Horthy a budapesti zsidóságot megmentette (a deportálástól), és ezt nem tudta volna megtenni, ha lemond.

  • Hollósy Gerti
    2018 január 25
    7:42 de.

    A szöveg folytatása így hangzik.

    ” A mondat második fele azonban úgy értelmezhető, miután a megfogalmazott állítás – mint látható lesz – nem igaz, hogy a vele személyes kapcsolatban álló zsidókat saját magához hasonló magyar embernek tekintette.22 Horthy tehát nem vonatkoztatta az előítéleteit a „jó” zsidókra. Ez a szelektív antiszemitizmus lényege.”

  • slapaj
    2018 január 25
    8:02 de.

    Én úgy tudom, hogy magyar arisztokraták tartották el a kormányzót az emigrációban. (Catherina Horel L’admiral c. könyve.)

    Idősebb Horthyné származásán gúnyolódtak a tisztikar egyes tagjai, ez volt az ún. kormányzógyalázás. (Ormos)

  • Hollósy Gerti
    2018 január 25
    12:18 du.

    „(Én Nemeskürty könyvét nem tudtam letenni a Második Magyar Hadsereg viszontagságairól a Don kanyarban)”

    Szerintem az a könyv olvashatatlan. Vagy csak nyugtatóval érdemes olvasni. Fröcsögés, fikázás egyik oldalon, másik oldalon meg őrjöngő mártír-kultusz.

    Mindenért a „Horthy-fasiszták” felelősek (nem volt fasizmus), mert a marxista propagandában a fasizmus volt az ellenség. A katonák meg csakis áldozatként vannak bemutatva, hogy minél nagyobb szánalmat érezzünk irántuk. Szó nincs arról, hogy partizánvadászatban vagy a musz-osok őrzésében is részt kellett venniük, vagy hogy hősiesen harcoltak.

    Persze, a fenti bűnökben nem a katonák a hibásak, hanem az egész nemzeti közvélemény, ugyanis a többség egyetértett a katonák frontra küldésével.

  • Geyza
    2018 január 27
    7:52 du.

    És ezt ki döntötte el, Géza? Vagy ez nálad csak úgy bemondásra megy? Hol vannak a bizonyítékok?

    Nem kell több száz oldalt átlapozni.

    Én a Menetrend blogot a Holokauszt emlékévben olvastam nap mint nap. Mert vettem a fáradságot, és ennyi tisztelet jár az áldozatoknak. Az egyik internetes portál napról napra közölte az adatokat.

  • hazai lámpa
    2018 január 28
    3:00 du.

    „A jelenlegi baloldal, illetve balliberális oldal identitása rezisztens identitás. Nincs állítás, csak tagadás. Az vagyunk, ami nem a jobboldal, bár ez se igaz, mert immáron a Jobbik is be lett véve a buliba, pragmatikus okokból. Az vagyunk, ami nem a Fidesz. Az Internacionálé híres sora, a „semmik vagyunk, minden leszünk” helyett inkább érvényes a „senkik vagyunk, de bármi leszünk, ha kell” gyakorlata.

    … Ahogy nincs hagyományos értelemben vett baloldal, úgy nincsenek igazi konzervatívok sem, de még a régivágású szélsőjobb is elhalálozott. „

  • hazai lámpa!
    Tökéletesen igaza van,tájékozott,és tárgyilagos véleményt írt,persze kár,hogy
    ezt sokan nem értik,de szerencsére a normális többség igen!!!
    Volt ezen a fórumon aki ,Horthyt Hitlerhez hasonlította…na vannak ilyen elmebeteg,sötét alakok,akik sajnos képtelenek felfogni,az igazságot,tényeket,így csak lejáratják magukat!(persze ezen a fórumon nem ez az első eset,de sajnos ebből mit sem tanulnak,csak égetik magukat!)

  • hazai lámpa!

    Amúgy Geyza és a hasonlók szövegei,állításai minden normális, tájékozott embernél igazolja,hogy nagyon sötétek,idióták és „ész nélkül”írogatnak,megrendelésre,pártszimpátiából,egyesek meg pénzért!
    Azért örülök,hogy ezzel szembesítette őket,bár nem hinném,hogy
    eljutott az agyukig…..
    Nem veszélyesek,csak fárasztók,buták…..szánalmasak!

  • Hollósy Gerti

    Természetesek a nézetkülönbségek, hiszen az éremnek minimum két, de olykor több oldala van.

    Ezen a hírlapon – hazai lámpa – nick név alatt író embernek soha többé nem válaszolok és nem azért, mert nincsenek érveim, hanem azért, amit még a korábbi időszakban művelt az irodalmi írásaimmal.

  • Lámpa, értelmes cikk, köszi hogy megosztottad. A rólunk szóló rész is lényeglátó, majd a választás eldönti hibáztunk-e valamiben.

  • Boda Marcsi
    2018 január 28
    3:16 du.

    Sajnos, ezeket a fényképeket sokat mutogatják, ahol Horthy Hitlerrel tárgyal.

    Pedig Hitler és Horthy kölcsönösen utálták egymást. Ezek diplomáciai látogatások voltak, de ezt persze nem írják a kép alá.

  • Boda Marcsi
    2018 január 28
    3:16 du.

    Köszönöm a véleményt, és a biztatást.

    Én így látom a dolgokat, és ezt le is írom. De a jelszavam az, hogy beszéljenek a tények! Mindenki döntse el a bizonyítékok alapján, hogy ki a megbízható.

    Aki Géza személyeskedésére vevő, az sincs akadályozva. Azért én is abban bízom, hogy sokan olvasni, politizálni járnak a fórumra, és értékelik azt, ha valaki értelmesen foglalkozik egy témával. Én is így tanultam sokat más kommentelőktől.

  • hazai lámpa
    2018 január 28
    4:25 du.

    Gyerekek a politikában nincs barátság! Hazai Lámpa írod, hogy utálták egymást. Igen, de miért is kellett volna Hitlernek Horthy-val vagy bárki mással puszipajtáskodnia? Két vezető mi másért találkozna mint diplomáciai látogatás keretei között megbeszélni és/vagy bólogatni a „végső megoldás”-hoz.
    A közös kép pont azt bizonyítja amit Te is lámpa állítasz, hogy diplomáciai látogatás volt – ahol a „fontos dolgok” történnek és ez a kép ennyit illusztrál nem többet, nem barátságot, és nem is személyes jó viszonyt. Valóban az lett volna a legjobb, ha ez a kép soha, de soha nem készülhetett volna el, azaz Horthy nincs Hitler társaságában egyszer sem!

  • hazai lámpa
    2018 január 26
    8:04 de.
    Tod, kispisla, Kádár és Horthy nemigazán összehasonlítható.
    Leginkább azért nem, mert míg Kádár regnálásának hozzávetőlegesen ötszáz halálos áldozata volt, addíg Horthyénak közel egymillió..

  • hazai lámpa
    2018 január 27
    9:12 du.
    Szerencsére úgy fogalmaztál, hogy „szerintem”.
    Most, hogy kiderült, nem csak történelmi géniusz vagy, hanem megfellebbezhetetlen irodalomkritikus is, érdeklődéssel várom, hogy mikor találod Camust, Gide-t, Kafkát, vagy Dosztojevszkíjt olvashatatlannak..
    Igaz, művészi szinvonaluk messze elmarad a ” Csini huligán” c. örökbecsűstől, de azért mi, eccerű, szürke, hétköznapi pógárok, hadd örömködjünk őket olvastán, ahogy Nemeskürty könyvein is.
    Ps. Szivesen megnézném a könyvtáradat,- már amennyiben van olyanod…

  • HL!Legalább a saját szófolyásaidat olvasd el, hogy ne saját magadnak mondj ellent!
    Nem kell ahhoz katonának lenni, hogy az ember tudja: hadseregnél a parancs szent, különben biztos a vereség. Horthy meg nemcsak egyszemélyes kisisten volt, hanem a hadsereg főparancsnoka is. (legfőbb hadúr)
    Figyelő! Persze, nyilván volt olyan egység, aminek a vezetője a megadás mellett döntött: hiszen a harcok már a Kárpátokon belül zajlottak. Olyan túlerővel szemben, ami csak biztos halált jelentett: győzelmet nem. A hadviselés is egy szakma, és bár minden katonai vezető számol „emberveszteséggel”, azért nem minden tiszt gyilkos, hogy a pusztulásba küldje az embereit. Naná, hogy inkább a hadifogságot választották: itthon nemcsak a zsidókat, a „lógósokat ” is felkoncolás várta, miután a „legfőbb hadúr” átadta a hatalmat. Ne gyere azzal, hogy kényszerítették: ha valaki évtizedekig „népe” vezetőjének hiszi magát, annak felelőssége is van a népéért. Nem a híveiért, hanem az egész népéért.

  • Figyelő! Horthy-t „hálából” eltartották… És mi lett volna, ha – na jó,nem ő,hiszen éltes ember volt már -, hanem a nagyságos asszonyok, meg utódok netán munkát vállaltak volna? Mondjuk mosogatnak egy étteremben? A „vitéz, büszke magyart” nem zavarta, hogy adományokból él???

  • talalom, annyit tudok, hogy az akkori utolso 2O ev alatt a magyar gazdasag, ipar , kereskedelem fellendult es jol mukodott.
    Volt ket csopotja az elit tarsasagnak, a kiralyparti , ami Karoly kiralyt akarta vissa, es volt a Horthy parti.
    Vegsofokon, Horthy „puccsal” kerult hatalomra.
    Az akkori „uriaasszonyok” nem foztek, mindenkinek cseledje volt, ha tehetosebb volt a haz, akkor szakacsno is volt.

    A mosogatas csak a te idodben jott be, mikor uldoztek mar az „uri osztalyt”

    Ne aggodj, a kitelepitesek utan sok volt uri no , fejte videkem a tehenet, hogy tejet ihasson.

  • Viszont az uszításra beugrott háború pusztításai után majd 20 évig tartott, hogy elérjük az 1938. évi teljesítményeket. Az „úrinőket” majd sajnálom, ha ráérek.

  • falusi
    2018 január 28
    9:20 du.

    Olvassad, ki tart vissza? Véleményt azért még megengeded, hogy írjon más is? Főleg, ha nem csak a levegőbe puffogtat, hanem meg is indokolja? Ellentétben veled.

    „Kádár és Horthy nemigazán összehasonlítható.”
    Nem mondom, hogy a szuverenitásunk elvesztésével megszűnt minden mozgásterünk.

    De bizony, ha az egyiket elítéljük, mert kiszolgálta a megszálló hatalmat, akkor a másiknak miért mérünk másik mércével?

  • talalom
    2018 január 29
    5:12 de.

    „Horthy meg nemcsak egyszemélyes kisisten volt, hanem a hadsereg főparancsnoka is. (legfőbb hadúr)”

    Talalom, már ezerszer el lett neked magyarázva, hogy a Horthy-korban nem volt egy személy vagy klikk, aki korlátlanul uralkodhatott! A harmincas években különösen a hadsereg vezérkara döntésformáló tényezővé lépett elő.
    Ez megmutatkozott a háborúba lépéskor.

    Werth Henrik és más tisztek széljobbosok voltak, és németbarátok. Még a doni vereség után is egymillió embert akart kiküldeni a frontra!
    Igaz, hogy sváb származásúak voltak, de asszimilálódtak. És nem a Horthy-kor hivatalos propagandájától lettek németbarátok, hanem maguktól.

  • Befejezesul a temahoz, ;erdekes dolgot olvastamm Montrealban egy ujsagban, par evvel ezelott. A Numerus Clasus a Mc Gill egyetemen is volt a 2O as evekben.

  • SchumackerLadi

    Sharapova 2:34/Geyza 7:05 kommentje továbbfejlesztett változata:

    Az említett magánházbeli csak egy későbbi változat, semmi az első esethez képest, amit ifj Hegedűs Lóránt* – előbb a Miép, majd a Jobbik alapító tagja – a budapesti szabadság-téri református Visszatérés Templomának az utcától ráccsal leválasztott(!) bejárati lépcsőzetén művelt egy általa oda állíttatott Horthy bronzszoborral kapcsolatos botrányos avatási ünnepséggel.
    Ennek az úgymond „lelki pásztornak” az ott elmondott beszédének a tartalma végsősoron jobboldali megközelítésben támaszt alá éppenséggel minden, a horthyzmus ellen a demokrácia alapelveiből kiinduló és felhozott vádat, a volt kormányzó 26 éves regnálása alatt viselt bűnös dolgait illetően …
    Ez a Horthy-szoborállítás megosztja magát, a Református (magyar protestáns) Egyházat is, amelynek Lelkészi Bírósága** bár határozatban ítélte el Hegedűs iszonyatos, a lelkészi köteles magatartásnak még az elemi szabályait is megsértő tartalmi vonatkozásokat, ÁM a Horthy-szobor ennek ellenére . o t t . m a r a d h a t o t t . ahová ez az ördögi alakat, pap azt felállíttatta. Budapest egyik vallási és pénzügyi centrumában – ráadásképp az Orbán-féle botránykő, az ugyancsak történelemhamisító úgynevezett megszállási emlékmű tőszomszédságában… Tulajdonképpen közterületen, amelyet csak az ott húzódó, szintén általa épített, mellmagasságú rácsos kerítés „magánosít”…

    .

    * Amikor a Szabadság-téri Magyar Televízió székházát a pártja tagjai felgyújtották, Hegedűs Lóránt lelkész egyfolytában ugyanennek a templomnak a harangja kötelét húzta, húzta. Na nem a tűzoltókat hívta vele, hanem olyasféle buzdító harci riadó gyanánt zengette a hangszerét, mintegy további gyújtogatásra buzdítva véle az ő horthysta híveit…

    ** A Lelkészi Bíróság zavartalan munkáját a „pap” politikai hívei folymatosan és rendre botrányos magatartásukkal akadályozták.

  • SchumackerLadi

    Te kis Béla!

    Jó ha tudod, az általad csodált Lovastengerész a románok(és csehek) nélkül labdába sem rughatott volna. Horthyt e két haderő segítségével a velünk ellenségesviszonyban álló Antant angol és francia vezetői vonaton szállíttatták Budapestre, ahol a nagy hazaffyt előbb magas lóra, majd az elkövetkező 26 évre a trónra ültették.

    A hivatalos nemzetközi elismerésnek (inkább elfogadásnak) azonban akkor még feltétele is volt, mégpedig az, hogy Magyarország írja alá a Trianoni Békeszerződést… Ehhez Horthyt az ő nyugati – főleg tengerészeti fegyverbarátai, protektorai elég megbízhatónak tartották. és joggal, bár ő, a sajátmaga jól-megfontolt, kizárólag önmaga . h a z a f i ú i . n i m b u s z a . érdekében . m á s t – gróf Apponyi Albertet – k ü l d ö t t . el illetve, „SK” mást hatalmazott fel a békediktátum aláírására. Ennyi esze még neki is volt…

    Az ezt követő 25-26 év aztán, szinte már másról se szólt, mint az ő önigazoló magát fölmentő kompenzációjáról ez alól: azzal a trükkel, mintha őfőméltóságát valakik ( éppen azok, akik kormányzót csináltak belőle) talán becsapták volna. Pedig dehogy… Ő mindvégig, az egész negyedszázada alatt tudta, mit vállalt… Na ettől volt >a horthysta propaganda< olyannyira mocskosa és véresszájú, mint amilyen mindvégig volt, s amilyennek még a mai utózöngéi is mutatják azt…

    Sőt mondhatnók, hogy mi mindannyian mindezért, a mi szeretett ellentengernagyunk felemás formátumú élete-hajójának a kompenzációs farvizét isszuk még ma is…

  • SchumackerLadi

    Figyelő!
    Attól még, hogy maga már akkor élt, még nem számít szavahihető, elfogulatlan tanúnak. Mag valamiért mégiscsak elfogult tanú.

    Azok a zsidók, akik ezt a tömeggyilkost [bruttó 1 millió halott] végülis portugáliában eltartották – ahogy maga állítja – azon kivételezetteknek Horthy biztos nem gyilkolta, vagy – legyünk igazságosak – gyilkoltatta meg az anyjukat, apjukat, gyerekeiket, nagyanyjukat, nagyapjukat, unokáikat, vagy unokatestvéreiket és barátaikat.., amit nehéz elképzelni… Na,persze attól ezek még piszkos, renegát árulók maradnak mindörökké, mert tudniuk kellett a holokausztról és més Kamenyec-ről is… – Különösen köpnivaló az, aki még koszorút is visz ennek a háborús bűnösnek* a sírjára…

    .

    *Ma már köztudott, hogy Horthyt kizárólag Sztálin mentette ki a Háborús Bűnösök Nemzetközi Bírósága markából – csak tanúként hallgatták ki… 🙁

  • SchumackerLadi

    Figyelő

    Mi köze a „baloldali szimpátiának” ahhoz, hogy valaki, valakik, mint maga is, meg K Béla elnézik a tömeggyilkosnak azt az mindössze 1millió halottat ????? !!!!! (Bájos ahogy enyelegnek.)
    A minimális humanizmus azért talán mégsem oldalfüggő.
    Vagy maguknál az ????

  • Hát igen kéremszépen,Sumakker Ladi pontosan fogalmazott:
    Horthy a román és cseh szuronyok árnyékában és srgésletével került az ország élére.
    De ezenkívül az is tudható hogy azért fékezte csak meg fegyverbarátjának, a vadállati kegyetlenkedéseiről elhíresült Prónaynak a népellenes őrjöngését mert ez már szemet kezdett szúrni az angoloknak és franciáknak is.

    Ezt a tényt a Horthy-fan hazai (Hazzay) fasiszták szépen tagadják.

    (Nem összetévesztendő a „fasiszta” jelző a „náci”.-val mert a kettő egészen más ideológiai alapokon áll. Csakhogy a magyar ebben sem tudja hol álljon.Hol ez, hol az.Attólfüggően mi felel meg jobban a pillanatnyi hangulatának és érdekének.)

  • SchumackerLadi
    2018 január 31
    6:22 de.
    Magam reszerol semmit nem nezek el. Tudom a szamokat pontosan, ss a milliok NEM magyar zsidokra vonatkozik CSAK, hanem a villag szamaiban. A 1OO millios kommunizmus aldozatairol, ami szinten nemzetkozi adat, wikipadia, senki nem ir ezen a lapon. Minden gyilkossag szornyu bun, mindegyik oldalon.
    Mivel csaladom ;es jomagam, MINDKET oldalt megszenvedte alaposan, igy maskepp itelem meg az EGYIK tomegyilkossagot, mint itt egyesek.

  • SchumackerLadi
    2018 január 31
    6:22 de.

    Kulonben egy kis tortenelmi lecke. A naci idokben Horthy ki volt szolgaltava a naciknak, ahogy Rakosi es Kadar elvtars, ki volt szolgaltava a sszovjetnek.
    Ez vegsofokon az igazsag, sajnos es a magyar sors pofilja is,

  • Mellesleg, mar irtam, helytelenitem a Horthy szobor allitasat, eppen ugy , mint egyesek egyoldalu iteleteit.

  • Figyelő
    2018 január 31
    12:58 du.

    A felvetés helytálló. De gyanítom azért nem ad annyi témát a kommunizmus áldozatainak megvitatása ezen a lapon és úgy általában napjainkban bárhol, mert eleve nem emelnek mondjuk Sztálin, vagy Rákosi szobrokat a regnáló kormány támogatásával. Ez ilyen egyszerű. Horthy is akkor kerül szóba, ha épp valahol Budapesten szobrot avatnak, vagy misét tartanak neki, mert mostanság ez a divat.

  • SchumackerLadi
    2018 január 31
    6:13 de.

    „Attól még, hogy maga már akkor élt, még nem számít szavahihető, elfogulatlan tanúnak. Mag valamiért mégiscsak elfogult tanú.”

    Ezt a mondatod be kéne kereteztetni! Sokan vannak, akik a Kádár-korban éltek, de nem számítanak szavahihetőnek, mert elfogultak!

    Úgy tudom, egy alapítványon keresztül lehetett adományozni a Horthy-családnak Portugáliában, amit arisztokraták alapítottak. Egy francia történésznő írt erről.

  • HunCanada
    2018 január 31
    2:44 du.

    Kádár János sírjához több ezren kivonulnak évente. Ő is kiszolgált egy megszálló hatalmat, és totális ideológiát.

    Viszont a hívei nem ezért szeretik, hanem amit az ország érdekében tett.

  • SchumackerLadi
    2018 január 31
    5:52 de.

    A Károlyi-kormány nem vállalta az aláírást, se a Tanácsköztársaság. Az jobb lett volna, ha évekig húzódik a háború a semmiért?

    Másik érv Horthy mellett az volt, hogy nem volt elkötelezve a Habsburgoknak. Friedrich István kereszténypárti politikus, aki elfogatta a Tanácskormány minisztereit a román katonákkal, ebbe bukott bele. Ti. fölesküdött az itt tartózkodó Habsburg főherceg hatalmára. (Ormos)

  • HunCanada
    2018 január 28
    5:35 du.

    „mi másért találkozna mint diplomáciai látogatás keretei között megbeszélni és/vagy bólogatni a “végső megoldás”-hoz.”

    Történetesen ennek jól dokumentált irodalma van, hogy Horthy meg Hitler miről tárgyaltak.

    Egyszer került szóba a végső megoldás. 1943-ban Klassheimben, ha jól tudom. Horthy akkor közölte Hitlerrel, hogy „agyonütni” nem lehet a zsidókat.

  • SchumackerLadi
    2018 január 31
    5:52 de.

    A háború utáni években szó sem lehetett a határok rendezéséről. De egy idő után enyhült a győztesek külpolitikája.

    Magyarországon háromféle revíziós elképzelés volt: etnikai, optimális és a Mindent vissza!.

    Erről nem lehetett tanulni a szocializmus idején, de az etnikai revíziót az akkori baloldal is támogatta.

  • Zazzay:már hogyne lehetett volna tanulni.
    Pontosan megtanultuk mik voltak a Horthy-éra értelmetlen kívánalmai.
    Folyamatosan ferdítesz, csúsztatsz és hazudozol.

  • Agyonütni ugyan nem de ezer furfangosabb módon irtották itt is a magyarok a magyarokat.
    Meg azé hébe hóba agyon is ütötték őket.

  • Te szerencsétlen Hazzay szerinted mégis mit kellett volna Kádárnak tenni?
    Fellázadni a szovjet megszállás ellen?
    Te szerencsétlen áltörténész te !
    Magyarország V E Sz T E S ország volt.
    Még jó hogy Sztálin egyáltalán meghagyta Magyarországot !!!
    Ugyan ki akadályozhatta volna meg pl. azt hogy minket áttelepítsen mondjuk Csukcs-földre ?

    Fejezd be a hülye szájtépésedet jó ?

  • Hazzazay:Mit nem írt alá a Tanácsköztársaság?
    Csak annyit tett hogy szépen kiverte innen a román és cseh hadakat.
    Ha nem teszi akkor most Magyarország kb fele ekkora lenne.

    De ez nem számít lökjed csak tovább az okosságaidat.

  • Ekkora egy istenverte hazugság-gépet mint ez a Zazzahazzay…
    Vajon min él?
    Benzint iszik és kátrányt szarik?
    Hogy soha le nem áll?

  • hazai lámpa
    2018 január 31
    6:29 du.

    Edmund Veesenmayer szerint Horthy mindenre rábeszélhető, amire nem arra pedig rákényszeríthető. Hogy a dokumentált beszélgetéseik között csak az 1943-as találka alatt volt szó a zsidók megsemmisítéséről az nem jelenti azt, hogy ne lett volna olyan beszélgetés közöttük, amely dokumentáció nélkül maradt, főleg a kényesebb témájúak. Az, hogy Horthy csak 1944. július 6-án állította le végül a deportálásokat az Veesenmayer megállapítását (miszerint Horthy rábeszélhető bármire) Hitler akaratát a „végső megoldás” tekintetében igazolja. Ez pedig egybevág azzal, amit pár napja írtam, hogy a legjobb lett volna soha-de soha nem találkoznia Hitlerrel. De valóban nehéz kérdés. Abban igazad van, hogy vannak amit nem lehet elvitatni, ahogy sok mindent pedig fel lehet, fel kell róni Horthy-nak. Én szerintem szobrot állítani, emlékmisét (jelentsen ez bármit is) semmi esetre sem kell neki tartani.

  • hazai lámpa
    2018 január 31
    6:22 du.

    Azért az nem összehasonlítható felelősség tekintetében sem amikor egy állam, egy kormányzat alakít ki kultuszt és asszisztál hozzá (ez esetben a Horthy kultuszhoz) azzal a felvetéssel, hogy hát Kádár sírját is látogatják ezrek. Egyrészt azért mert Kádár kultusz nincs napjainkban állami hátszéllel támogatva, másrészt azért mert Kenderesre szintén ellátogatnak ezrek évente a Horthy kastélyhoz, a múzeumba és a Horthy mauzóleumba.

  • Hazai Lampa,

    „Viszont a hívei nem ezért szeretik, hanem amit az ország érdekében tett.”

    Annyit tett, hogy elarulta a forradalmat vagy nepfelkelest, nem igazan tiszta mi volt ’56, aztan kicsit lazitott a gyeplon a magyar neplelek meg kiegyezett vele ugyan ugy mint Ferenc Jozskaval.

    Ezt a Horty imadatot meg nem ertem, a csavo valahol ottmaradt a 19. szazadban, egy 19. szazadi fugura volt aki a 20. szazadban akart politizalni. Az egesz politikajat egy lapra tette fel hogy vissza kell szerezni az elvesztett teruleteket.
    Volt egy olyan sztori is vele kapcsolatban, hogy beragott Benes-re, aztan ki akarta hivni parbajozni, aztan valaki szolt neki egy egy itt a 20. szazad mar nincs ilyen. Geyza biztosan tudja a reszleteket.

  • Laszlo
    2018 január 31
    8:17 du.
    Igen, jol mondta, Kadar elarulta a forradalmat.Viszont akkor az volt a baj, hogy a nep Nagy Imret kovetlte! Meg ma is eml;kszem okt.23 an az orszaghazanal, Nagy Imret akarta a tomeg.

  • Laszlo
    2018 január 31
    8:17 du.
    Az igazsag az , hogy Horthy nem volt politikus., o tengernagy volt.

  • Marosi Daniel

    Geyza
    2018 január 31
    6:43 du.

    „Te szerencsétlen Hazzay szerinted mégis mit kellett volna Kádárnak tenni?
    Fellázadni a szovjet megszállás ellen?
    Te szerencsétlen áltörténész te !
    Magyarország V E Sz T E S ország volt.
    Még jó hogy Sztálin egyáltalán meghagyta Magyarországot !!!”

    Te szerencsetlen antimagyar, nem veszed eszre, hogy a fenti arulkodo idezetedbe siman be lehet helyettesiteni Kadar helyere Horthyt, a szovjetek helyett a nemeteket, Sztalin helyere Hitlert, ja es Hazzay helyere Geyzat? Jol jovedelmez a magyargyulolet, kitol kapod a Judaspenzt vagy nem penzert, magadtol vagy ennyire IQ lesorvasztott? Mitol van az, hogy te Hitlertol sokkal kevesbe vagy kiakadva, mint a nagysagrendekkel nagyobb szovjet nepirtotol, aki meg a sajat nepebol is tizszer annyit olt meg mint a masik osszesen?

  • SchumackerLadi

    Kedves Almási Alma 3,34 !

    Azon túl, hogy egyetértek Figyelőnek írt bejegyzéseddel, megjegyezném, hogy Horthy nem csupán „belesodródott” – mint azt 3.mondatodban feltételezed róla – az eseményekbe, hanem tudatos és azon belül is alattomos, antiszemitizmussal alaposan megmérgezett politikája e g y e n e s e n vezetett a magyar történelem legsötétebb, legszégyenletesebb eseményeihez…
    Ennél fogva az ő szerepe, nem egy ártatlan báránykaként fémjelzi azt a 26 évet, a közben és végén is több polgári és háborús csapdával, vagy inkább szakadékkal szegélyezett drámát, hanem már az első perctől, egészen az utolsó felvonásig az Ő személye a meghatározó főszereplője az egész nemzeti drámának, és tragédiának…

    Figyelő pedig, aki mindig az „én már éltem akkor”-ral gyerekként hogy a fenébe tudta volna, vagy tudná ma is ezt az egyértelműen negatív, ördögi 26 éves életutat tárgyilagos történelmi mérleggel mérni… Valami titokzatos erő, – talán az akkor, vagy a Patronae Hungariae-ban beléplántált politikai katolicizmus teszi őt abszolút elfogulttá…

  • SchumackerLadi

    Figyelő!
    1:17

    „…Megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem Önnek Sztálin Tábornagy úr a legmélyebb tiszteletemet.”

    Ez Horthy Miklós kormányzóúr őfőméltósága elismerő kinyilatkoztatása a generalisszimusz iránt érzett végtelen tisztelete jegyében 1944. szeptemberében… [Akkor már a 450’000 Auswitz felett füst és korom formájában lebegett.]

    De meg is érte neki, mert e soroknak köszönhette, hogy megúszta a Háborús Bűnösök nürnbergi Nemzetközi Bírósága számonkérését a 26 év regnálása alatt viselt súlyos bűneiért…

    – Az a bolsevik Sztálin volt bálványa életének a megmentője. Zsák a foltját megtalálta volna… ?

  • SchumackerLadi

    Figyelő!

    A megerőszakolt nőkről hadd idézzek egy nagy klasszikustól; Figyelőtől: „a háború márcsak ilyen…”

    – Egyszerű! Nem kellett volna abba se „bele lépni”…- arra spekulálva, hogy a nagy náci szövetséges erejére támaszkodva majd úgyis tiszta lábbelivel gyüvünk ki belölle… 😀

    Egyébként a mi hős magyar katonáink ugyanezt a régi háborús hagyományt, gykorlatot követték a nőkön ott, az általunk megszállt voronyezsi és doni többszáz négyzetkilométeres garnizonban, mielőtt még ki nem rabolták, ill föl nem gyújtották azok többszáz éves gerenda-házait… Egész falvak váltak a lángok martalékává.

    Figyelő!
    Egy kislány, talán hálát várt volna ezért a sok szép és jóért, de a felnőttek tudták, tudják ma is, miről van szó.

  • SchumackerLadi
    2018 február 1
    4:27 de.

    Kedves Ladi, mind a harom hozzamfuzott irasara kicsit negativon valaszolok,.
    Ma, 2O17/ben konnyu valahol itelkezni olyan esemenyekrol, amik akkor tortentek mikor meg nem is elt.
    Tudasat, csak konyvekbol tudhatja es higgye el nekem, az 1945 utani konyvek tobbsege hazudott. Igen, ha tetszik, ha nem a kommunizmus alatt bizony sokan hazudtak, foleg nyomtatasban.

  • SchumackerLadi
    2018 február 1
    4:27 de.
    Ismetlem, nagy tevedesben van. NEM Horthy volt abszolut antiszemita, henem a nacik a nyakan ultek es el is foglaltak Budapestet. Emlekszem, hogy hazunkbol is nemet fohadidiszallas lett.
    A tulero es a nemet szovetseg volt az ami miatt Horthy beadta a derekat. A mai napaokban Horthyt festik le ordognek egysesek, de nem eg;eszen igy volt.

  • Megegy, aahogy mar irtam, Apam is megszenvedte a munkaszolgalgalatot 18 honnapon keresztul.
    Probaljon erdembem vitazni, nem csak erzelmileg,

  • Mielőtt teljesen belepistulnátok a hamisított történelemkönyvek problematikájába, vegyétek észre, hogy az emberek nem a történelemkönyvekből tanulják meg a közelmúltat, hanem a saját és a szülei, nagyszülei emlékeiből…

    Ez persze nem azt jelenti, hogy az IGAZAT tanulják meg, hanem a felmenőinek a konkrét élményeit, helyzetét és vélekedését. És ez egyébként sokkal hitelesebb is, mint a legbecsületesebb történész elemzése. Legalább is abból a szempontból, hogy milyen volt a kor vélekedése… A történelemből egyszerűen nem hagyható ki a szubjektum. Aki mást mond, az becsapja sajátmagát.

  • Kedves Figylő, a te történelemkönyveit Horthy korszakából ugyanúgy telisdetele volt hazugsággal…

  • Marosi helyébe meg Dr.Göbbelst?

  • Marosi a mellét döngeti hogy ő mennyire magyar.
    Meséld el mit tettél eddig a Hazáért.

  • Háppersze.Marosi mester úgy tudja valahonnan,
    ha Magyarország nem lép be a háborúba Hitler oldalán akkor lett volna nemulass.
    Jöttek volna a németek és irgumburgum, meg donnervetter.

    Az idióta..

  • Hun Canada:
    Veesenmayer maga is meglepődött mennyire segítőkészek és lelkesek voltak a magyar hatóságok és állami szervezetek.
    A németek túl komolyan nem gondolhatták a magyar zsidókérdés végső megoldását mert csak néhány embert küldtek ide akik ezzel a dologgal foglalkoztak.
    Veesenmayer szerint egyszerűen nem számítottak ilyen sikerre.
    (A dániai és norvégiai „rossz” tapasztalataik miatt.)
    Az eredmény az lett hogy kissé túlterhelődtek a krematóriumok.
    A Horthy-fészek bűnbandája túlteljesítette a tervet.

  • Geyza
    2018 február 1
    5:20 du.

    Ez pontosan így volt.

  • Meg kell nézni, hogy ’44-ben hol volt a front? Biza, akkor már lehetett sejteni a harcok végső kimenetelét. És azt is, hogy majd lesz számon kérés. Vajon tényleg olyan hülye vagy fanatikus volt Horthy, hogy akkor kezdett népirtó, háborús bűnökbe, mikor már küszöbön állt a vereség, és nem a bőrét mentette?

    Egyébként, egykori rendőrtiszt nagybátyámnak is ilyen dilemmái voltak, mikor parancsba kapta, hogy táborparancsnok legyen egy lengyel-zsidó fogolytáborban. – Na Lajos – mondták neki. – Ezért az oroszok majd kinyírnak. Aztán mikor hagyta szökni a foglyokat, mondták neki: – Na Lajos, ezért a németek fognak kinyírni.

  • Geyza
    2018 február 1
    5:20 du.
    Geyza teved, Eichman akkor miert volt Budapesten ;es iranyitotta a fejlemenyeket? Azaz, intezte.

  • SchumackerLadi

    Hun Kanada 7:14/ Figyelő

    Írod, hogy „vannak amiket (Horthytól) nem lehet elvitatni”…

    Azt se, hogy Ő állítólag – persze már csak az orosz front vészes közeledtével – „leállíttatta” a deportálásokat. Csakhogy itt az a kérdés, a nagy dilemma, hogy miért nem állíttatta le mindjárt még az előtt, hogy elindíttatta volna? Arra nincs válasz. Mert logikus, hogy ha ezek szerint megfékezhette, és ez általad is vitathatlan, akkor e tény mégiscsak azt . b i z o n y í t j a, hogy Ő ezzel jogával, mint államfő, már akkor is élhetett volna, mielőtt elindította Aushcwitz felé azokat az ominózus MÁV-szerelvényeket …

    Na de! Ugyan elvitatható e Kormányzóúr Őfőméltőságától az ettől jóval előbb, már 3 évvel (!) korábban, koncentrált nemzetállami erők segítségével oly precízen kivitelezett, a rendszer által >idegenrendészeti eljárásnak< titulált, amúgy meg Kamaenyec-Podolszkíjként elhíresült . h ú s z e z r e s . e m b e r á l d o z a t ú – durvábban kifejezve – t ö m e g g y i l k o s s á g . érdeme ? Ott ugyanis nem volt semmi olyan, hogy "német nyomás", meg stb.állítólagos kényszerhelyzet… Ezt önként, danolva hajtotta végre ez a '19. óta regnáló. h o r t h y s t a . államgépezet…

  • SchumackerLadi

    Geyza 5:20

    Említed a „túlterhelt krematóriumokat”…

    Történelmi érdekesség, hogy Kamenyec-Podolszkíj [1941.] hasznos tanulságul, sőt első lökésként szolgált a Wannseei Konferencia résztvevői számára is ahhoz, hogy hogyan is oldják meg a hullák üzemszerű eltüntetésének a pontos és üzemszerű „műszaki promlémáját”.

    Tudniillik, ama 3 hét alatt így lebonyolított magyar „idegenrendészeti eljárás” annyira túlterhelte számukra, az oda szállított – felkínált – és egyenként tarkón-lövendő áldozatokkal az SS Einsatzgruppe katonáit, hogy azok már hivatalosan is(!) reklamálni, mármár tiltakozni voltak kénytelenek az illetékes magyar szerveknél, a szállítás lassítása érdekében.
    És képzeld Geyza, ez a túlteljesített ütemezés túlterhelte az ottani fiatal hóhéroknak nemcsak a fizikumát, de még azt az érzékeny „pszichéjét” is… Mindez, így együttesen sürgős változtatást tett szükségessé ebben a sajátos német-magyar „fegyverbarátságban”.

    Állítható, hogy többek közt ennek lett a következménye, mondhatjuk a túlbuzgó magyar pribékek szorgos közreműködése eredményeképp is, az ún. végső megoldást, vagyis a várható szállítási kapacitást – kínálatot – felülmúló halálgyárak szisztematikusan gyilkoló és eltakarító gépezetének a kidolgozását a KP-ot követő fél éven belül, 1942.januárjára összehívott náci csúcsértekezleten egy Berlin melletti, a festői Wannsee partján álló villában…

    Az már csak betetőzi a Horthysta magyar állam fantasztikus szervezési és gyakorlati felkészültségét e téren is – persze ezzel is igazolva 1941-es, kamenyeci „idegenrendészeti” előholokausztját – hogy a már tökéletesített, ’44-re teljes gyilkoló gépezetre beállított német halálgyár-hálózat sem bírta kapacitással azt a túlbuzgó igyekezettel, két és fél hónap alatt egyszerre, százezerszám rázúdított magyar „”hullajelölt”” [! külön bocsánatot kérek ezért a csúnya, de sajnos egyetlen reális, ide illő kifejezésért !!!] áradat „befogadását”, amely ekkor is, akárcsak már ’41-ben, a lassítás érdekében közvetlen német beavatkozást kívánt, ill. váltott ki…

  • Kedves Figyelő!

    Beszéljünk végre világosan!

    Az európai népmesékben megtalálható az „igazságos háború”, a „lovagias verekedés”, meg az „emberséges katona”. Hát ezek azok a fogalmak, amik alapvető hazugságok, és mindig is hazugságok voltak a történelem tényeit vizsgálva.
    Ami a megerőszakolásokat illeti, ezek elsősorban nem szexuális indíttatásuak, nem is az alapvető gonoszság bizonyítékai, hanem a háborús félelemkeltés eszközei. Ez jól látszik abból is, hogy egy győzelem után a régi bölcs, emberséges hadvezérek szabad rablást és gyilkolást (megerőszakolást) engedélyeztek, DE CSAK KORLÁTOZOTT IDEIG, hogy a polgári lakosságot megfélemlítsék. Szóval ez egy háborús TAKTIKAI lépés.

    Horthyval kapcsolatban, ha már belépett a háborúba, nem is ilyen problémáim vannak, hanem csupán az, hogy az egész regnálása alatt egyre fokozódó mértékű zsidógyűlöletnek és kiirtásnak MI VOLT AZ ÉRTELME? Marosinak már feltettem a kérdést, de ő csak egy szegény ostoba troll, mit is válaszolhatott volna erre? De te vagy charlie, vagy akárki, aki tudja, megválaszolhatná.

    Szóval mi volt a célja többszázezer magyar nyelvű, magyar születésű, magyar állampolgárságú polgári személy kiirtásának, újszülöttől aggastyánig, nemektől függetlenül? Mi volt a bűnük, vagy miféle előnyök származtak a HAZÁRA az ő elpusztításukkal? Miféle előnyt remélt ettől Horthy, vagy bárki?

    (És kérlek, ne keverd ide a kommunista bűnöket, vagy a Donnál elveszett katonákat, mert azok a forradalom, a hatalmi harc, illetve háború logikájába tartoznak. Az más tészta.)

  • Almási Alma
    2018 február 2
    5:11 de.

    Pl. Hóman Bálint nem a kiirtásukat követelte, mikor a kormányzótól követelte a zsidók deportálását. Jellemzően nem érdekelte, hogy hova kerülnek a zsidók.

    Azt már a németek felelősségének tartották a széljobb politikusok, hogy mit csinálnak a munkatáborokban.

  • Almási Alma
    2018 február 2
    5:11 de.

    „a polgári lakosságot megfélemlítsék. Szóval ez egy háborús TAKTIKAI lépés.”

    Igen, a büntető háborúban. De van, ahol meg törekednek a lakossággal való jó viszonyra a megszállók, lsd. pl. Wallenstein császári hadvezért a harmincéves háborúban.

  • Geyza
    2018 február 1
    5:20 du.

    „A németek túl komolyan nem gondolhatták a magyar zsidókérdés végső megoldását”

    Karsai történész szerint, aki maga is túlélők leszármazottja, azért a megszállás előtt kibővítették Auschwitzot egy új „zsidórámpával” a magyar zsidóknak, bármit is jelentsen ez.

    Persze, semmi nem menti a magyar belügyi szervek túlbuzgósáságát. De egyesek ugye itt csak fekete-fehérben tudnak gondolkodni, sajnos érthető indulatokból kifolyólag.

  • Marosi Daniel
    2018 február 1
    3:25 de.

    Köszönöm a hozzászólást, bár nem minden pontjával tudok egyetérteni.

    Valóban az lett volna a célom, hogy Horthyt és Kádárt őszintén hasonlítsuk össze. De nehogy már Géza meg én összehasonlíthatóak legyünk, ugye ez csak vicc volt?:)

  • Almási Alma
    2018 február 2
    5:11 de.

    Ja, és még annyit, hogy nem engem kérdeztél, viszont adtam választ, de arra meg te nem válaszolsz folyamatosan! Talán mert tényekkel kéne vitatkozni …

    Horthy idejében egész Európában volt antiszemitizmus, nem tudom miért pont Magyarország lett volna kivétel? Viszont nálunk pl. nem voltak pogromok a kisvárosi, falusi zsidók ellen. Jellemzően az egyetemeken csatároztak a lecsúszó úri középosztálybeli és a feltörekvő, polgári származású fiatalok.

  • Hazzay:szteem te MAGADAT veszed túl komolyan, azért karattyolsz ennyit…

  • @lámpa!

    Mi fizikusok sokszor tényleg mindent jobban tudunk, mint más botcsinálta akárkik… (ahogy valamelyik témában sértődötten megjegyezted). De nem azért, mert több történészt olvastunk, meg nem is azért, mintha okosabbak lennénk. Hanem egyszerűen azért, mert megtanultuk (megtanították nekünk az egyetemen), hogy ne befolyásoljuk az információkat az érzelmeinkkel. Nekem például sem Horthy legyalázása, sem a te hozzászólásaid ekézése nem célom, és nem is esik jól.

    Ha azt írod egy hozzászólás elején, hogy „Almási Alma!” – azzal még nem válaszoltál a kérdésemre. Háromszor is elolvastam, amit írtál nekem, de sehol nem soroltad a nyilvánvaló előnyöket, ami a zsidók kiirtásával ránk sütött volna, mint a nap. Az, hogy másutt is a világon elterjedt antiszemitizmus volt, nem előny és egyáltalán nem is mentség. És nevetni fogsz, de azt, hogy Hóman csak deportálni akarta őket, megint csak nem magyarázat arra a sok előnyre, ami a zsidótlanítással járt volna szerintük. Sőt, ugyebár, még rosszabb megoldás is, mert EZEK képesek lettek volna visszajönni, ugyebár… 😀

    A dolog tehát úgy áll, hogy te írsz mindent, csak a kérdésemre nem válaszolsz. Ami nem baj, csak ne lenne annyira nagy a… szóval az.

  • De könyörgöm, legalább akkor azt írjátok meg – már aki tudja – hogy miféle hátrányaink származtak a zsidó magyarok létezése következtében? Na jó, az egy Sorost kivéve… 😀 😀 😀

  • Ezt írtam:
    „Nekem például sem Horthy legyalázása, sem a te hozzászólásaid ekézése nem célom, és nem is esik jól.”
    Ide még be kell szúrnom: Annak ellenére, hogy a családi „érzelmeink” erősen zsidóbarát és Horthyellenes volt. De én ezeket az érzelmeket a lehetőségekhez képest hidegre teszem, amikor elemző írást adok itt közre. Mert fizikusként így kell tennem.

  • Hómann Bálint a Horthy rezsim seggnyalója volt szerintem.
    A könyvtáramben megvolt a két vagy három kötetes Hómann-Szekfű féle Magyar Történelem, de idejekorán megszabadultam tőle egy antikvárium révén.

  • hazai lámpa Nem volt egész Európában antiszemitizmus, a skandinávok fényesen bizonyítottak. Másodszor azért nem gyűlölök senkit, mert arra idomítanak. Ha igen, akkor a hiba bennem van.
    Ha a magyarok azért voltak antiszemiták, mert egész Európa az, akkor nagyon súlyos ítéletet mondtál a magyarok felett.

  • Alma:
    Éjjen Dürrenmatt !

  • Hazzaykám:
    Ebben igazad lehet.
    TE eddig láthatólag szájtépésen kívül semmit nem tettél le az „asztalra”.
    Én meg de.
    Meg még a többi jelenlévő tag is, akikkel te és tsaid állandósult harcban álltok.

    Ez valamiféle , a haszontalanságod tudatából eredő kissebrendűségi komplexus kompenzálása ?

  • Alma, – ha már az én véleményem is érdekel 🙂 –
    Egy Tisza-menti, szegény kis falu lakossága árvízkor őrséget állít, homokzsákokat pakol, az elérhető erőgépekkel felvonul, gátat erősít, az asszonyok sütnek főznek a férfiaknak és gyalog hordják a sáros utakon a meleg ételt, a száraz ruhát. A gyerekek otthon maradnak a nagyszülőkkel, akik elmesélik a régi árvizeket, és azt, hogy is sikerült mégis megvédeni az értékeket emberöltők óta . A kis unoka látja szülei erőfeszítéseit, hallja az idősek történeteit, úgy gondolja képe lesz ő is ugyanerre, ha jön a vész. Kész arra, hogy sorsközösséget!! vállaljon a többiekkel, még akkor is, ha neki talán nincs is árterületen elveszthető értéke. De hall és lát olyan embereket is, akik nem vállalnak sorsközösséget ilyen-olyan indokkal. Olyat is lát, aki a éjszaka megnyitja a közösen épített gátat nehogy az ő földjét lepje el a víz, inkább zubogjon a falu felé. Aztán van a markológép tulajdonos, aki csak szép summáért adná segítségnek a gépeit a falunak. Van akit csak közömbösség vezet, nem érdekli az egész, legfeljebb máshova költözik majd, ha pusztul minden.
    Egy magára utalt közösségben nemzedékről nemzedékre kövesednek le azok az értékek, amelyek biztosítják a szegény kis Tisza-menti falu megmaradását.
    Elmesélném a mellettünk levő tót és sváb falu történetét is, de lehet, hogy már így is „kihúztam a gyufát”.

  • Talalom:
    Igy visszaolvasva ezt a topicot, úgy éljek meghaljak ha ez a Hazzay nem lett szerelmes Beléd.

    Majd értesíts minket ha virágot is küld heheeeheheeh

  • /Géjza most egy könnycseppet morzsolt széjjel szemesarkában, Neocsárli megható történetén.Eggyet és nem többet./

  • Almási Alma
    2018 február 2
    5:11 de.
    Nezd, lehet, hogy tevedek, de Horthy nem volt igazabol antiszemita. Ahogy mar mashol irtam, tudomasom van barati kapcsolataorol, , stb.
    Masra nem tudok gondolni, hogy HItler szovetsegesekent kenytelen volt engedeelmeskedni.
    Mar irtam, azt is, hogy mi a nemetek szovetsegesei voltunk a II. Vilaghaboruban..
    Azt is tudom, hogy a zsidok nagy deportalsa nem a Horthy idejeben tortent, hanem mikor Szalasiek atvettek a kormnyt,
    Mivel Horthy nem teljesitette a nemetek kovetelm;enyet, a nemetek megszalltak az orszagot,
    A nemzetkozi birosag miert nem vegezte ki haboru utan Horthyt? Valoszinu azert, mert nem talalta bunosnek,. sZALASIT VISZONT FELAKASZTOTTAK.

    A mai korban Horthyt okoljak mindenert, de nem volt akkor olyan egyszeru a dolog.

  • @charlie

    Tehát azok az emberek, akik – mint írod – „akik nem vállalnak sorsközösséget ilyen-olyan indokkal… …aki a éjszaka megnyitja a közösen épített gátat nehogy az ő földjét lepje el a víz, inkább zubogjon a falu felé. Aztán van a markológép tulajdonos, aki csak szép summáért adná segítségnek a gépeit a falunak. Van akit csak közömbösség vezet, nem érdekli az egész, legfeljebb máshova költözik majd, ha pusztul minden.” – szóval ők lennének a zsidók? És Horthy, Hitler, meg a többiek EZEKTŐL tisztították volna meg Európát, na meg Magyarországot?

  • Kedves charlie, érdemes lenne elgondolkodnod, mit is írtál le itt alig burkoltan…

    De én meg másik történeteket tudok.
    Például a Horthy idők sokat emlegetett gyárosainak (tudjuk, felülreprezentáltak voltak) mit köszönhetünk a magyar ipar tekintetében?

    A sok zsidó orvosnak (tudjuk, felülreprezentáltak voltak) hányan köszönhették egészségüket, életüket?

    A magyar zsidó Nobeldíjasoknak (tudjuk, felülreprezentáltak voltak) micsoda hírnevet köszönhet a magyarság?

  • Kedves Figyelő, Horthy maga nyilatkozta, hogy mindig is antiszemita volt. Persze a „jó zsidók”, az más, ugyebár, azokat „szerette”.

    De ez már enkeg nem is érdekel. Az érdekel, hogy micsoda előnyöket remélt Horthy, meg a többiek, ha sikerül az országot megtisztítani a zsidóktól. Attól kezdve aranyból lett volna a kerítés? Vagy mégis, mire lett volna az jó? Kérlek, te éltél már akkor, meg tudnád magyarázni nekem? Rá tudnál világítani az előnyökre?

  • „Géjza most egy könnycseppet morzsolt széjjel szemesarkában, Neocsárli megható történetén.Eggyet és nem többet.”

    Jellemző… Egyet! Talán csak egy szemed van?

  • Alma, a világon mindenhol így működnek a közösségek, vagy részük leszel, vagy közömbösek, rosszabb esetben ellenségesek lesznek a sorsod iránt. (talán ezért folyik a közösségek pusztítása)
    És az általánosítás nemcsak mi hitbizományunk, világszerte társadalmi beidegződés.
    Biztos, hogy az általad felsorolt zsidó kiválóságok hasznára váltak a magyarságnak, de ahhoz kevesek voltak, hogy a „nemzedékről nemzedékre lekövesedett” sztereotípiákat feloldják.

  • Hazai febr. 2. 8:29
    Baromi fárasztó vagy. Egész Európában volt antiszemitizmus – írod. Persze, sőt van is.
    Csakhogy. A megszállt Dániában 50 (ÖTVEN) holokauszt áldozat volt, a 4 évig megszállás alatt élt Franciaországban meg 50 ezer. Magyarországon meg hat hónap alatt sikerült alsó hangon is 350 ezer! magyart elpusztítani. Ennyire nem volt befolyása a magyar népre a „nem antiszemita” legfőbb hadúr vitéznek? Ne vicceljetek már!

  • Kedves Figyelő! Léci szánj rá 10 percet, megérted, hogy miért vagyunk mi itthon ellene a külföldiek szavazásának.
    https://hirtv.hu/celpont/szavazatvasarlas-2431621

  • Hazai Lámpa:
    „Viszont nálunk pl. nem voltak pogromok a kisvárosi, falusi zsidók ellen.”

    Valóban, Magyaroszágon – eltérően például Romániától, Lengyelországtól, Ukrajnától, a balti államoktól – a háború alatt nem volt pogrom. 1938-39-től a lakosságnak abban a részében, amelynek netán érdeke és kedve lett volna pogromokat rendezni, mindinkább tudatosodott, hogy a zsidók kirablását és legyilkolásának megszervezését nyugodtan rábízhatják a magyar államra, amely szervezettebben és sokkal hatásosabban végzi ezt el, mintha ezt lakossági pogromok tennék.
    Itt a lakossági pogromok – a magyar történelmi múlttól is eltérően -csak akkor kezdődtek, amikor a német táborok és a magyar munkaszolgálat zsidó túlélői el-elkezdtek Magyarországra visszatérni, és felmerült a félelem, hogy esetleg majd még vissza kell adni nekik az asztalt, az étkészletet vagy a télikabátot.

    Ami a meg a régebbi történelmi múltat illeti:
    http://nol.hu/archivum/archiv-496377-295422

  • Alma:
    Nem pazarlok sok könnycseppet mindenféle szívszaggatásra.
    Pláne ha egy troll löki őket.

  • charlie
    2018 február 2
    1:49 du.

    Alma, a világon mindenhol így működnek a közösségek
    ___________________

    Charlie, de most őszintén: Voltál te már tagja valamilyen közösségnek? Nem úgy értem, hogy a „nemzetnek”, hanem úgy konkrétan 20-30 emberből álló közösségnek. Akik mondjuk naponta, vagy legalább hetenként összejönnek, közös programokat csinálnak, közös érdeklődési körük van, élvezik egymás társaságát MINDEN KÜLÖNÖSEBB anyagi vagy karrierérdekektől függetlenül? Csak úgy ingyen, önként…
    Nos én voltam, többfélének is. A közösség NEM ÚGY MŰKÖDIK, ahogy írod. Többek között de elsősorban: egyáltalán nem lesznek egymás ellenségei. Esetleg riválisai, de még sokkal inkább egybeforrnak, és egymást kiegészitik…

  • Sokszor az az érzésem, hogy azok, akik kirekesztők, legtöbbje nem részesült valódi közösségi élményekben, fogalmuk sincs egy másik ember érzéseiről, gondolatairól, indulatairól. Sajnos a mai világban egyre kevesebb a közösség, egyszerűen nem teszi lehetővé a tévé, az internet (és az internetbeli sematikus álneves „közösségek”). Sajnos öregkoromra nekem is vannak ilyen hiányaim már. De akinek sohasem volt, azt csak szánni tudom…

  • Talalom:
    Hazzay pont annyira fárasztó mint a régi vállalati szemináriumok előadói voltak.
    Csak épp ellenkező előjellel.
    Már akkoriban sem nagyon sikerült nekik megdumálni az embereket, miért pont most sikerülne neki?

  • Alma, el sem hinnéd milyen szuper közösség vesz körbe.
    Majd keresek egy képet rólunk és valahogy felteszem ide, persze ha bárkit is érdekel..
    És van is egy idevágó történetem. Nyolc fős férficsapatom havonta kb. egyszer belátogatott Kispestre Honvéd meccset nézni. Két kocsi, sofőr – ők fizették az útiköltséget – másik két ember megvette a jegyeket, megint másik kettő megitatta a többieket a kocsmában, meccs után az utolsó kettő fizette a végső italokat részegségig. Évekig élveztük ezeket a szombatokat, amíg egyikünk országgyűlési képviselő nem lett. Hurrá. Aztán sokáig ő nem is jött velünk – érthetően – de egyszer csak rádumáltuk. Megint mindenki fizette a köröket, a jegyeket, a benzint, aztán még egy étterembe is tivornyáztunk hajnalig, de újdonsült „kegyelmes urunk” már egyszer sem nyúlt a zsebéhez, ha fizetésről volt szó. Egyikünk sem felejtette el ezt neki – és egyáltalán nem a pénz miatt – azóta nem hívtuk sehova, köszönünk neki, de nekünk már közömbös a sorsa. Ha néha összefutunk sosem kerül szóba, mi romlott el, miért romlott el, pedig érzi ő is, hogy valami már nem „kóser”.
    Gondolom ő is azt hiszi, irigyek vagyunk a sikereire – amiből lett is neki bőven.
    …..
    Most egy másik haverom van a politika előszobájában, remélem
    őt nem veszítjük el. 🙂

  • Kizárólag Almának.
    https://1drv.ms/i/s!AtoWUJISKpVihisdbSuPn2jq77Zr
    Csak a Kárpátia énekese vendég, a többiek a szeretett barátaim.

  • Figyelő:
    „Horthy nem volt igazabol antiszemita.”

    Persze, hogy nem, hiszen Eichmann is azt vallotta a jeruzsálemi kerületi bíróság előtt, hogy „Én sohasem voltam antiszemita.”
    Ön szerint mi lett volna, ha Horthy „igazán” antiszemita lett volna?

    Ennek ellenére nem szép Öntől, hogy hazudozással vádolja Horthyt.
    (Horthy levele Teleki Pálhoz 1940. október 14.)

    Figyelő:
    „Mar irtam, azt is, hogy mi a nemetek szovetsegesei voltunk a II. Vilaghaboruban..”

    Óh, igen tisztelt történész asszony, korszakalkotó felfedezés, ezt eddig Önön kívül eddig sem tudta. 🙂

    Figyelő:
    „Azt is tudom, hogy a zsidok nagy deportalasa nem a Horthy idejeben tortent, hanem mikor Szalasiek atvettek a kormnyt,”

    Nahát, nahát, Ön nemcsak kiváló történész, hanem egyben zseniális matematikus is, igazán megérdemelné az Abel-díjat; „bebizonyítja”, hogy 50.000 (max. ennyi volt a Szálasi-korszak halálmenetének, nyilas terrorjának zsidó áldozatainak száma) több mint 437.200 (ennyi embert deportáltak 1944 május 14. és július 7.között, tehát Horthy idején + a még 1941 nyarán deportált kb. 20.000.)

    Figyelő:
    „A nemzetkozi birosag miert nem vegezte ki haboru utan Horthyt?”

    Mert nem volt rá hatásköre, még arra sem, hogy vádat emeljenek ellene, csak tanuként hallgathatták ki. A többi, Horthyhoz hasonló náci kollaboráns tömeggyilkost (Laval, Pétain, Tiso, Quisling, Antonescu, stb.) is a saját országuk bírósága ítélte el.

    Amúgy mindezt itt már jópáran tucatnyiszor megírtuk Önnek, de falrahányt borsó, Ön mintha nem tudna olvasni, századszor változatlanul ismételgeti az ostobaságait (vagy inkább hazugságait?).

  • Hazai Lámpa:
    „Horthy a budapesti zsidóságot megmentette (a deportálástól”

    Hazai, a maga dolga, mit írogat, én csak kíváncsi vagyok, vajon pszichésen miért jó magának, hogy bizonyos kérdések kapcsán megpróbálja tudatlanabbnak, tájékozatlanabbnak mutatni magát, mint amilyen?

    1944 július 6-án Horthy de facto csak felfüggesztette a budapesti zsidók deportálását, augusztus első hetében viszont engedélyezte a folytatást. A terv szerint augusztus 25-én kezdték volna a budapesti zsidók koncentrálását és 29-étől a vasúti kiszállításukat naponta 9.000 fős szerelvényekkel a Generalgouvernement területén lévő KZ-lagerekbe. Ennek bekövetkezése egy „apró esemény”, Románia augusztus 23-i átállása és ennek következményei miatt hiúsult meg.

  • @Charlie
    Focidrukkerek? Akkor már értelek.

  • Orsos Elemér

    charlie
    2018 február 2
    5:05 du.
    Jó Neked, az én kisvárosomban a kirakhatatlan -mert akkor csak ketten maradnánk- vadhajtasokkal együtt is csak heten vagyunk.

  • Neocsárli:
    Ez valami key-board vírus letöltő hely ?

    Amúgy nekem sajnos hányingerem van a te Kárpátiádtól.
    Tudod :A nácikat zsigerből..

  • kedves Geyza, náci vagy nem náci, nekem mindegy. De szeretném tudni, hogy charlie tudomása szerint Horthy milyen reményeket fűzött a magyar zsidóság kiirtásához Magyarország jobb élete szempontjából. Ja és persze, arra is kiváncsi lennék, hogy vannak-e ma is ilyen szempontok, amelyek egy kis gusztusos népirtásra ösztökélnek…

  • Elemér, elég négy-öt ember akit szeretnek. Nálunk két kocsmáros, egy tüzépes, egy tanár, meg egy boltos a jobbikos közösség motorja.

  • Alma, dehogy focidrukkerek, az egy másik brigádom. 🙂 És a néptáncosról meg a pinceköriről nem is írtam.

  • Geyza, inkább „vírusölő hely”. Ha nem szereted a Kárpátiát, szeresd akkor Conchita Wurst-ot, én el tudom fogadni, hogy más az értékrendünk.

  • Azt bírom a gyobberekben hogy nem bííírnak ellenni annélkül hogy ne irjanak elő dolgokat másoknak.

    Momentán szolgalelkek akik elvárják hogy nekik is előírjanak dolgokat és ők is előírnak másoknak dolgokat.

    Hogy ki mit hallgasson, olvasson, gondoljon.

    Tisztára mintha az iráni vallási köztársaságot látnám.
    Csak éppen mások a premisszák.

    Igen Neocsárli, rólatok beszélek…

  • Geyza Már ilyen nagy a baj? Magyarországon a kultúra már csak a Kárpátia – Wurst tengely mentén választható? Kemény idők járnak felétek.

  • Kenny
    2018 február 3
    11:44 de.
    A, dehogy, ott van meg a szeren Terry Black, a genderegyetem, Szanyi kapitany, az antimagyar MTA es Gyurcsany is, de a legnagyobb veszteseg, hogy Bartus Laci hutlenul arvan hagyott bennunket.

  • Almási Alma
    2018 február 2
    1:42 du.
    Sajnos, meg sok mindenre emlekszem.
    Gorthy csak engedett a naciknak, mert mi szovetsegesei voltunk a nemeteknek. Nem volt politikus, mar azt is irtam,. Ha tulero van, nem nagyon konnyu az. Kulonben fekljeebb irtam, hogy a nemetek megszalltak az orszagot, elmozditttak Horthyt es Szallasi lett a miniszterelnoknek. Akkor kezdodott igazibol a zsidok kalvariaja is.

  • Belzebub
    2018 február 2
    2:40 du.
    Ez vegkepp nem igaz, . Soha nem hallottam Magyarorszagon progromokrol, az oroszoknal volt sokszor.
    Fogadok, hogy arrol viszont maga nem hallott.

  • Belzebub
    2018 február 2
    8:19 du.
    Megegy a maga szamai kisse megugrottak, de engem nem erdekel, ha az maganak jolesik?

  • Figyelő:
    „Ez vegkepp nem igaz,”

    Ez túl merész ha nem is bátor, de legalább botor kijelentés Öntől, még akkor is, ha kizárólag a cikkecske két szerzőjének, Váginak és Kádárnak (nem is beszélve más kutat ókról) a forrásismeretét vetjük össze az Önével.

    „Soha nem hallottam Magyarorszagon progromokrol,”

    Nem hallott? Van ilyen. Amikor a felszabadulást követően Eisenhower tábornok kiparancsolta a KZ-lager megtekintésére Weimar prominensebb lakóit, és bizony lássunk csodát,ők sem hallotak soha semmit a városka centrumától kb.5-6 kilométerre lévő lágerről – akárcsak Ön a magyarországi pogromokról (pedig Ön élt már 1946-ban.)

    No, mindegy eggyel nőtt azoknak a száma, akikkel rosszhiszemű és notórius hazudozásuk miatt több nem állok szóba.

    Figyelő:
    „az oroszoknal volt sokszor. Fogadok, hogy arrol viszont maga nem hallott”

    Nagyon-nagyon elveszíten azt a fogadást, jóasszony.

  • Almási Alma
    2018 február 2
    9:30 de.

    Géza, és még néhányan. Már megint Lámpaoltás van? Beszorított a hideg benneteket a szobába, és unatkoztok?:)

    „sehol nem soroltad a nyilvánvaló előnyöket, ami a zsidók kiirtásával ránk sütött volna, mint a nap.”
    Ez ugye tévedés, és csak azért írtad, mert nincs már érved végképp?

    Én ugyan nem fejtettem ki, de talán benne van a válasz is az „őrségváltás” jelenségében. Kiszorítani a zsidókat a gazdaságból és a közéletből. Nyilván azért, hogy a helyükbe üljenek. Mit lehet ezen nem érteni?

    Mint máshol írtam, a Horthy-korszak politikusai különböző társadalmi csoportok között próbáltak gúzsba kötve „táncolni”. Az arisztokrácia és nagypolgárság, az úri és a polgári középosztály osztozott a hatalmon, sokszor szembenállva egymással. A többieknek (munkásság, parasztság) nem volt beleszólása a dolgokba.
    A háború után azért is lehetett társadalmi reformokat végrehajtani, mert pl. az arisztokrácia eltűnt, és szétosztotta az állam a földjeiket.

  • Belzebub
    2018 február 2
    9:04 du.

    Mi vagy te, két lábon járó lexikon?

    Mint ismert, Horthynak úgy kellett politizálnia abban az időben, mint a sakkozónak. Úgy kellett a lépéseit szervezni, hogy ne veszítse el a németek és kiszolgálóik bizalmát, miközben próbálja az ország helyzetét javítani.

    Lehet, hogy volt egy Horthy-ajánlat, hogy megvédi a zsidókat, bár ez olyan, mint a szulejmáni ajánlat. Még senki nem találta bizonyítékát. De az nem fér a fejembe, hogy hogyan válhatna zsidóbarátból zsidógyűlölővé, vagy fordítva? Olyan van, hogy valaki zsidóüldözőből zsidómentővé vált. De a másik kategóriában nincs átjárás.
    (Horthy 1944 előtt szelektív antiszemita volt. Feltételezhető, hogy 1944 után sem vált teljes antiszemitává, tehát semmi megalapozottsága nincs annak, amit a deportálásról írsz.)

  • Belzebub
    2018 február 2
    2:40 du.

    Ez volt már itt sokszor téma. A háború utána a lakossági pogromok az árdrágítás miatt törtek ki, és volt kommunista provokátor is a tömegben.

    Lsd. Konfliktuskutató.

    A falusi, kisvárosi lakosság 1945 előtt semmilyen formában nem pogromozott, ellentétben azzal, amit a te kommented próbál sugallni. A hatalomnak nem a falusi kocsmárossal volt baja, hanem a gyárosokkal meg laptulajdonosokkal stb.

  • talalom
    2018 február 2
    1:51 du.

    Már megint többesszámban beszélsz hozzám, vajon miért?

    „nem volt befolyása a magyar népre a “nem antiszemita” legfőbb hadúr vitéznek?”
    1944. márciusban Kállay és Bethlen a Vár alagútjain menekült a Gestapo elől. Kállayt elfogták később, és koncentrációs táborba hurcolták.

    Akármilyen nehéz neked elképzelned, kettészakadt a politikai elit a német megszállás után. Németbarát és németellenes részre, Horthy a kettő között közvetített.
    Hiába gyűlölöd ilyen szenvedélyesen Horthyt, azzal még nem adsz magyarázatot arra, hogy miért lett ilyen végzetesen megosztott a magyar politikai élet.

    A németbarátok a katonai és hivatali vezetésben ültek, ezzel magyarázható, hogy többek közt a deportálásokat vezető belügy miért volt annyira szörnyűen hatékony?