Hazai útikalauz stopposoknak
A Stop Soros elnevezésű törvényjavaslat összehordott szövegének legnehezebben értelmezhető, legfélelmetesebb része az idegenrendészeti távoltartásról megfogalmazott cikkelye.
A legfélelmetesebb azért, mert bárkire irányulhat, akiről megállapíttatik, hogy személye, tevékenysége sérti Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit. Azaz rám is, rád is, amennyiben ránksütik, hogy illegális migráns országunkba való jogszerűtlen belépését, országunkban való jogszerűtlen tartózkodását segítettük.
Az illegális migráns ugyanis azért illegális, ami miatt migráns és nem menekült, amiért tehát jogszerűtlenül jött ide és jogszerűtlenül van itt, ezt azonban csakis jogi úton lehet róla eldönteni, s e döntés előtt, a döntés eredményének ismerete nélkül nem tudhatjuk, hogy az.
Ebből tényből fakadóan a migránsok idejöttének és országunkban való tartózkodásuknak esetleges segítése valós migránsok nélkül is megállapítható és megállapítandó, amennyiben a valós migránsveszélyt, vagy annak fenyegető voltát, hazánkra nehezedő súlyát – szóban vagy írásban – akárcsak kicsinyelni, pláne, ha megkérdőjelezni bátorkodunk. Emellett és ezért sérthetjük úgy is Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit, ha Soros Györgyöt rendes embernek tekintjük, s ezt az álláspontunkat szélesebb körben hangoztatjuk, esetleg, ha a leendő Stop Soros nevű törvénycsomagot még az elfogadása előtt nyilvánosan baromságnak vélelmezzük.
Merthogy az.
Az idegenrendészeti távoltartásról szóló része, „amely állampolgárságtól függetlenül megteremti az ország egyes területeiről való távoltartás szabályait olyan személyek esetében, akik Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértik”, s amelynek szövege különösen zavaros, ráadásul veszedelmes is.
Mert benne van, hogy az idegenrendészeti távolságtartás egy büntetőjogi kategóriát helyettesítve, attól elkülönülve e büntetőjogi kategória alkalmazásának következményével azonos új jogintézmény leend.
Szó szerint:
„Tekintettel arra, hogy a kitiltás büntetőjogi kategória, szükséges, hogy a javasolt új intézkedés nevében elkülönüljön attól, ezért a törvényjavaslat a kitiltás következményével azonos új jogintézmény, az idegenrendészeti távoltartás bevezetésére tesz javaslatot.”
Azaz, engem, meg téged, amennyiben ránksütik, RÁNKTETOVÁLJÁK, hogy illegális migráns országunkba való jogszerűtlen belépését, országunkban való jogszerűtlen tartózkodását segítettük, VOLTAKÉPPEN BŰNÖZŐKNEK BÉLYEGEZNEK, akik Magyarország egyes területeiről kitilthatók.
Az idegenrendészeti távolságtartás tervezett szabálya – egyelőre még – nem tartalmazza, hogy hova.
Aczél Gábor
9:31 de.
Csak felhívom a figyelmet: 1941-ben is „idegenrendészeti” szabályozás alapján zsuppoltak ki majd 20 ezer embert – Kamenyec Podolszkba.
9:37 de.
Ezen csak a Delete gomb megnyomása segíthet.
9:47 de.
A Bartuslaci már évekkel ezelőtt előre vetítette ezeket a dolgokat.
Akkorban legfőképpen az ún. „hazai demokratikus ellenzék” bélyegezte őt örültnek.
10:17 de.
Tisztelt Gábor Bátyám !
Szeretném, megnyugtatni mielőtt, az irgum-burgum maffiaállam, keretlegényei, koncepciós perbe fognák, migráns simogatás miatt !
Ez még csak egy törvénytervezet…
– A távoltartás csak, néhány személyt érintene (vagy csak egy főt, Sorost, akit nevesít is) ettől mókás, és bevallottan kampány célokat követ…
– Ennek lényege, hogy olyan szabályozást teremtsenek, amely megteremti az ország egyes területeiről való távoltartás szabályait olyan személyek esetében, akik Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértik. Ez az eljárás “idegenrendészeti távoltartás” név alatt futna. A távoltartás azokkal szemben rendelhető el,
(ha valamikor egyáltalán életbe lépne)
akik az illegális migránsok Magyarországra történő jogszerűtlen belépését és tartózkodását segítik, vagy akik ezen szervezeteket finanszírozzák.
Soros, felvette a kesztyűt, és nagyon beakasztott, a hazai ellenzéknek, pl. azzal, hogy nevetségessé tette az MSZP-t.
– Én már látom, hogy a választások után, Soros és Orbán egymás hátát lapogatják, barátságosan… mosolyogva, hogy emberek a
a politika már csak ilyen…
10:53 de.
slapaj
2018 január 27
10:17 de.
írod: „akik az illegális migránsok Magyarországra történő jogszerűtlen belépését és tartózkodását segítik”.
Én egy ilyen esetről tudok, amikor a szerb határról ezrével buszoztatta és vonatoztatta a menekülteket a magyar állam tovább az osztrák határhoz. Akkor az egész magyar kormányt távol kéne tartani idegenrendészetileg, mert segítettek a migránsoknak tök ugyan úgy mint az embercsempészek?
Egyetlen civil szervezet sem foglalkozik illegális migránsok jogszerűtlen beléptetésével, éppen a jogok mentén és már évekkel ezelőtt is a genfi egyezményre hivatkozva (mint most a kormány is erre hivatkozik az 1300 befogadott kapcsán hirtelen) segítik azokat, akik menekültkérelemmel fordulnak Magyarország felé. Most már csak napi egyet enged be a magyar állam a tranzitba. A civil szervezetek alapvető emberi jogokat és Magyarország által is ratifikált nemzetközi szerződések betartását figyelik, és nem illegális menekülteket csempésznek be. Ja és persze emellett felhívják minden olyan törvénytelenségre, jogsértésre, lopásra, korrupcióra a civil szervezetek a figyelmet amit a magyar kormány 2010-óta művel, na ez az ami nem tetszik sem a putyini Oroszországban, sem az orbáni Magyarországon a hatalomnak a civil szervezetekben.
11:25 de.
Tisztelt Slapaj Öcsém, szerintem tévedsz. Már, ami Sorost illeti.
12:24 du.
Az alapvető félreértés,hogy a jelenlegi kormányfő – és hívei csapata – előszeretettel hívják magukat Magyarországnak, pláne „magyarságnak” holott csak egyedei – igaz, elég kártékony és korlátolt egyedei – ennek a hazának és társadalomnak. És ezek akarják megmondani, hogy ki a „nemzetbiztonsági kockázat”.
12:25 du.
Nem „téved” a fijú hanem ferdít.
2:46 du.
TALALOM
De Assad es Putin elvtarsai fel-millio Sziriai bekes fegyvertelen polgart gyilkoltak meg „hordo-bombakkal”.
Komenecben meg a nemet Einstansuuzt csapatok kovettek tomeg-gyilkosaggot Oroszorszag megtamadasa utanni idoben.
A Dozsa felkeles elleni torlas rettnetesen kegyetlen volt, de meg nem tortent pelda amikor a magyar allam tomegesn bombazta volna sajat fovarossat, mint tortent evekig Damascusban.
2:54 du.
Már meg is van az első delikvens: Szél Bernadett. Rezsi Szilárd távoltartást hirdetett az LMP társelnöke ellen, nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva akarta távol tartani a nemzetbiztonsági ülésről. Mivel a társelnök nem hagyta magát korlátozni szabad mozgásában, a Fidesz úgy oldotta meg a távoltartást, hogy kivonultak az ülésről.
5:37 du.
Bendeguz79-en az Ísten se segít.
8:59 du.
ACZEL elvtars, mi a problemaja az Istennel,meg Bendeguzzal?
Nem talal mas „atkozottakat” ?
Vagy talan onerzetefurdalasa van Assad tettei miatt?
Latta mar a ‘hordo-bombak’ kovetkezmenyeit. Egy hordo-bomba, egy egesz varos-block porrateve. Aztan meg olik a ‘feher-sisakosokat’.
Igen olcso tomegpusztitas. Nem csoda hogy 12 millio Sziriai menekult el hazajukbol.
Maguk nem segitenenek eggyet sem.
6:17 de.
Orbán vs Soros
Kulturkampf ez (bármilyen rossz emlékű is ez a szó) amiben minden mint a szerelemben minden megengedett – kivéve a nyílt erőszakot!
– Az egyik fél (Soros) aki a teljesen nyílt társadalmakat erőlteti (no borders), mindenkit aki az országhatárra érkezik be kell fogadni (nemre, nemi identitásra, stb való tekintet nélkül), és a nemzet-államok létét tagadja
(= internacionalizmus vagyis modern kommunizmus).
– A másik fél (Orbán és más országok vezetői) ennek az ellenkezőjét hirdetik: A nemzeti országhatárok zártak, csak az adott ország törvényes feltételei mellett léphet be bárki az országba, a parttalan szolidaritást elvetik, csak azzal szolidárisak aki (szerintük) arra igazoltan rászorultak
Hol az igazság? Ki-ki döntse el.
12:01 du.
TALALOM;
Magyarorszag a kulfoldrol oda menekulteket utasitott ki.
A tobbseguk a masorsagokbol odamenekult fokent zsidok voltak.
Tobbseguk Lengelorszagbol menkult a 39-es nemetmegszallas idejen.
Mivel az orszag nem nyujtott menedek jogot a menekuloknek hanem a nemet=csatlossag utan kiutasitotta oket.
S a haborukezdetevel ottan azok a naci aldozatai lettek.
Sokkal tobb volt am mint 20 ezer,talan visszadobott menekultek szamai volt akorruli.
3:59 de.
Gábor!
Bendegúznak [2:46/II.bek & 12:01] ezúttal nagyon igaza van, vagyis jól megértette a törvénytervezet magyar szövegét, amely most az. i d e g e n r e n d é s z e t i . távoltartás intézményét újította fel egyelőre retorikai szinten.
Úgy látszik Orbanini Duce az ő rusztikus machiavellizmusában „kivételes államférfi” elődjének, Horthy Miklósnak nyomdokait tappodja e bűvös varázsige alkalmazásával, amellyel a primitív tömeg alattomos ösztöneit is képes fölpiszkálni, illetve amellyel előttük még elfogadhatóvá tudja tenni a maga aljasságát…
Igen, Bendegúz a Kamenyec-Podolszkíji . i d e g e n r e n d é s z e t i n e k . becézett horthysta-hitlerista közös tömeggyilkosságban joggal fedezi föl a két történés azonos vonásait, melyet mi legföljebb márcsak azzal egészíthetünk ki, hogy azt két évvel Lengyelország megtámadása után agyalta ki a magyar kormányzat tényleg olymódon, hogy csak a zsidókat toloncolta vissza, míg a katolikusokat „megmentette”, ill. később „az elszámoltatásoknál” erre, mint szolidáris humanizmusra, a lengyelek iránti megbonthatatlan barátságra hivatkozva dicsekedett a Nemzetközi Felügyelő Bizottság illetékeseinél…
4:14 de.
Gábor/Bendegúz79
Ami pedig a putyini nagyhatalmi politikát illeti, hát arról csak annyit, hogy ez is csak Orbánt minősíti, hisz’
„m a d a r a t . t o l l á r ó l , e m b e r t . b a r á t j á r ó l „…
.
Bár nem tudom, hogy a nagy-műveléségű, egykori németországi KGB rezidens mit szólna ahhoz; hogy ez a surmó disznópásztor lenne az ő barátja ? 😀
7:14 de.
Kis Ferenc
2018 január 28 6:17 de.
Akkor mar meg is van az igazi nagy (valodi) TERV (maskeppen konspiracio)
Az Illuminátusok titkos terve Európa színes bőrű tételére (SOROS – ASSZAD)
Soros lefizette Asszadot – hogy tomeggyilkolja sajat nepet, azok majd ettol elmenekulnek europaba. De sajnos nem volt eleg hatekony, ebbol kifolyolag bevettek a buliba Putyint, aki mint tudjuk emberbarati szereteterol kozismert, szivesen elfogadta a segitsegkerest. Igy jol odabombazott a szireknek – persze azoknak akik nem asszad partik, atiranyitotta a „Csecsen-hadosztaly” egy jelentos reszet az ISIS (Iszlam allam) rendelkezesi allomanyaba. Sorosnak ez sem volt eleg, kikovetelte a robbantasok megszervezeset is!
Vagy most nem ertem – megse, hogy mirol beszelsz?!
Mi a picsa koze van soros nyilt tarsadalomelemeletenek az europai Uniohoz?
Az europai Unio-os tervek (elkepzelesek) hogy egy USA-hoz hasonlo Europai Egyesult Allamokat letrehozasa! Az Union Europe ezt jelenti magyarra forditva. Tudom ocseim, hogy piszkos nehez az angol nyelv a magyar foldon eloknek, de hogy akik Kanadaban elnek, azoknak is fa-tantuszuk van? Ez mar fajdalmas!
Megint keverjuk Giziket a gozekevel. En azert ugyelnek erre, mielott annak teljes hevuleteben nekirontanek. Nem annyira mindegy, egy ilyen talalkat nem usznek meg annyival, mint a sunike, miutan lemaszott a drotkeferol.
A keveredest a nepek megteszik maguktol; hany magyar, lengyel, roman ment el dolgozni nyugadtabbra, az union belul? Aminek a hatarat most visszaakarja epiteni ez poce-diktator? A nemzeti hatarok europan belul mi mast jelentenenek, mint az uralkodasi ovezetek kihatarolasat?
Unio = Egyesult – csak hogy erthetobb legyen. Ha nem akarjuk, akkor ki kell menni az uniobol, a hazassag = unio – vagyis el lehet valni. Pont. Ja, hogy a hazassag papirforma szerinti megtartasanak is vannak elonyei? Eleg csak felredugd*sni? Nem kell mindjart valni? Nem hat, amig a masik meg nemunja hogy folyamatason felrekef*lsz. Hogy a pics@ba irjam mar le erthetobben?
Ami az erkolcstelen, seggdugasz, moral nelkuli embereknek normalis, azokat hiaba is probaljuk nekik elmondani, hogy talan megsem az. Igy nottek fel, hogy mi okbol, mindegy. Es itt errol van szo. Aki erez magaban ettol valami bizsergest az kapjon magahoz, akiben pedig ez nem jon fel, az menjen a pics@aba. (akit zavar, az meg tud terni belole, akit nem zavar, ott nincs remeny) A dolog ilyen egyszeru.
Ugyhogy mielott egy Orban-fele erkolcstelen szarhazi trogert Sorossal vetsz ossze, mint „elemeleti-ideologia” ellentetet, azelott vidd ki a bilit, de ha jobban tetszik, akkor idd ki „ecsem”
7:29 de.
A cikkhez:
Igen, sajnos minden betuje tulsagosan is igaz es felelmetes. Mostmar csak a Mein Kampf-ja hianyzik a vezerunknek, de hat ettol 3. osztalyu, hogy ilyet azert nem kepes megirni.
Ezzel a rendelettel egyszerre es siman visszaallitottak a hatarrendeszeti ellenorzst – egyoldaluan kileptunk a Schengeni egyezmenybol. Hogyan maskepp lehetne ellenorizni, hogy aki atjon a hataron, az „kivanatos” e? A „migranst” meg fel lehetett ismerni „borszinerol” eltero oltozeterol, na de ha „magyar” (es nem kivanatos) Liberans! Igen, ra kell tetovalni. Aki bevallja, hogy liberans, az nem utazgathat, nem pofazhat, nem internezhet – otleteljek még?
Szoval vannak LIBERALIS (rossz) magyarok, es ILLIBERALIS vagyis jo magyarok. A terv gyonyoru, ordogibb mint feltetelezhettem volna. A kovetkezo negy evben meglessz a CHIP, ugyis kell a migransoktol valo felelem miatt, meg a bankok miatt, igy mar konnyen ledughato mindenkinek a torkan. Aztan ennyi barataim – putzi…
10:39 de.
Aczél Gábor:
Ezen igennagyon csodálkszok.
(Hoy nem segít a Jóisten Bendeguznak)
Peg övele is „per elvtárs” viszonyban van.
10:53 de.
Geyza Segített. Ez már a „megsegített” javított 1.1-es verzió. Nem lett tökéletes, de ez van.
5:44 de.
Kis Ferenc
2018 január 28
6:17 de.
Sokkal, de sokkal egyszerubb a keplet! Sokaknak ugy tunik, hogy Orban bennunket ved meg az iszlamizaciotol, de ez csak egy ugyes tereles a beetetett hiszekenyeknek, valojaban csak a magyarok osi szallashelyet kesziti alkalmassa es biztonsagossa a muszlimok elol ide menekulo kozelkeletieknek a titkos Fidesz-Likud megallapodasok szerint. Olyan jora sikerult ez a tereles, hogy meg a foldes-fele erintettek is beveszik, de az is lehet, hogy nekik meg a gyanurol valo eltereles a feladatuk, mikozben halkan es eszrevetlenul egyre jobban hatalmi kisebbsegbe kerulunk.
5:30 de.
Kiss Bela
2018 február 2
5:44 de.
Nem tetszik veletlenul maganak Nagy Gyulanak lenni?
5:46 de.
Kiss Bela
2018 február 2
5:44 de.
Ezt a csalafinfa kis konteot mar a Syriusbol valo idetranszortalasod utan koltotted?
2:23 du.
Kiss Bela
2018 február 2
5:44 de.
Beluka, meg jo hogy gumicsizma volt rajtad, mert ugy tunik tehenlepenybe gazoltal! Nagy kussban vannak a sapitozok!