Egy jelölt, nagy győzelem — De ehhez kompromisszum kell az ellenzéki oldalon
Tegnap volt a kampány 13. napja. Már nem gyűjtöttünk aktivistáimmal aláírást Sárbogárdon és környékén, mert 600-nál is több jött össze szerda estig. Csütörtök délelőtt leadtam mindent, és a professzionálisan, tisztességesen és gyorsan dolgozó hivatali munkatársak kora délután hívtak is, hogy elértem a 500 aláírást, nem számolják tovább. A mai választási bizottsági ülésen pedig képviselőjelölt leszek.
Sokan meglepődnek, hogy a szórólapomon szereplő telefonszámot én veszem fel. Köszönöm a sok tanácsot, támogatást. Sok száz emberrel személyesen is beszéltem az elmúlt napokban, és még csak most kezdődik az igazi kampány. Hideg volt, kemény volt, de a neheze csak most jön. Folytatom a munkám!
Hódmezővásárhely tanulsága világos: le lehet győzni, ha egyszerű a választás, a környék számára van elismert, nem megosztó jelölt és jó kampányt csinál a jelölt. Én erre készülök. Biztos vagyok benne, hogy Sárbogárd, Enying, Baracs és a környék egésze számára országos ismertségemmel és kisapostagi, mély családi beágyazottságommal jó, győzelemre képes alternatíva lehetek. Arra készülök, hogy bebizonyítom, kell egy országosan is ismert politikusi karakter ezen országrész képviseletére, hogy valóban változás történjen. A korrupt nyúlketrec-bizniszéről és trafik-mutyijáról “ismert” fideszes Varga Gábor pedig verhető ellenfél.
Örülök annak is, hogy az Együtt is jól áll a gyűjtéssel. Közel 50 egyéni választókerületben állítunk jelöltet, lesz önálló listánk. Ezek nem mind látszanak a választási információs rendszerben, mert folyamatos az átfutás, de bebizonyítottuk: országos szervezettségű párt vagyunk, szinte minden megyében lesz egyéni jelöltünk. És közben (ez nagyon fontos!), semmiben nem fogjuk akadályozni a Fidesz hatalmának megtörését. Nyitottak vagyunk az együttműködésre, hajlandóak vagyunk visszalépésekre, de mindazok, akik azt hitték, feladjuk, nem tudunk jelölteket állítani, tévedtek. Liberális demokrata közösségünk politikájára vannak sokan, akik vevők, és országszerte van sok olyan jelöltünk, aki nem vesztes töredékszavazatokért száll versenybe majd, hanem képes a győzelemre is.
Bízom benne, hogy a többi ellenzéki párt is megértette Vásárhely üzenetét: egy jelölt, nagy győzelem! Ehhez kompromisszumok kellenek. De nem elég kompromisszumkésznek mutatkozni, annak is kell lenni. Ez az Együttön nem fog múlni egyáltalán.
Szigetvári Viktor
11:15 de.
Matematikailag legfeljebb három ellenzéki párt bír a választáson indulók közül mindenhol egy jelölt mögé állni, ha ügyelnek a szabályokra. Ugyanis, ha egy párt túl sok egyéni jelöltjét visszavonja, és nem lesz meg az országos lista indításhoz előírt számú egyéni jelöltjük területi elrendezésben, akkor magát a pártot törölhetik a választási jegyzékről. (a párttörlésnek meg az a vonzata, hogy vissza kell fizetni a kampányra fölvett pénzt)
Ez azt jelenti, hogy lesznek helyek, ahol több ellenzéki képviselő is szerepelni fog a szavazócetlin a fidesz-jelöltel szemben.
11:42 de.
Szigetvári Viktor!
Mivel magyarázza, hogy pártjának a támogatottsága (felmérések szerint) olyan alacsony, hogy nem szinte nem is látszik? Ez nem keseríti el Önt?
12:11 du.
Ket kerdest ohajtanek tenni a szerzonek, s masoknak is.
elso; miert ohajtana kepviselo haz tagnanak lenni?
masodik; mit fizet a nemzet egy kepviselonek es szemlyzetenek?
12:31 du.
Draziri es masok is mar probalakoztak adni a magyar-valasztasi torvenyt, ill. a kepviselo0haz-tagjainak azu.n. valasztasi modszereit.
Nem csak hogy celzatosan bonyolult es ertelmetlen, nem is emlitve hogy igen tisztesegtelen is, mert csupan a partok uralmainak a lehetosegen alapozva.
talalom, mar irta hogy 199 kepviselo a 199 kepviselo-kerulet
alapjan tortenik. De nem az a 199 kepviselo kerulet lakossaga valassza szabad hatarozataik alapjan a 199 kerult sjat kepviseloit. A kilombozo „part-listakrol”, aztan meg a „kissebbesegi” vagy „nemzetisegi” listakbol is csupan apartvezetok dontesei alpjan bonyolodik.
S a partok ossze-alkudozasai ami hataroz, s nem igen a szvazo lakossag.
Legalabb Hodmezovasarhelyen a lakossag sikeres volt valsztani egy egyent polgarmesteruknek.
Miert nem azt az egyszeru es egyedulli demokratikus modszert alkalmaznak?
Persze ertem hogy miert nem ! A partvezetok hatalamt az megszuntetne.
De hogy miert kedveli azt a lakossaguk ?
S miert nem valasztani minden letezo pozicio betoltesere az egyeni, nevszerinti alapon? S barki aki ohajtana probalkozni, lehetove tenni nekik azt szabadon ?
S nem az adofizetok penzebol, hanem a tamogato partok, egyeni tamogatoik, sajat zsebukbol a kompan koltsegeit.
Itt a :
http;//ballotpedia,org/Florida_2016_ballot_measure
Kattinthatok minden evi valsztasok, minden orszag, megyek, varosok, minden-nemu valsztasainak adtai,magyarazatai, birosagi, iskola-korzetek, ugyeszek,sheriffek, valsztasai es amind azorszagok es helyi alkotmany es torveny hozasok es modositasok adatai.
Minden valsztasok elotti gelegatok nevei. Az elektorok valsztasi modjai,nevei, s teljes magyarazataik.
Velem, majd idivel azt is elerik majd.
Persze angolul, de minden adat es eredmenyek talalhatok.
12:51 du.
Persze a gyoztes neve titkos? Mert rola senki sem ir.
KI az?
1:28 du.
Figyelő!
Szigetvári még nem győztes,csak összegyűjtötte az ajánláshoz,
pályázáshoz szükséges előírt 500 ajánlást,sőt ő már több mint
600-at…na ettől ilyen boldog,de ez még nem győzelem,csak lehetőség…..Rá is kell szavazni….
Nagy különbség!
1:30 du.
Amúgy Vásárhely eredménye miatt még nem kell elbíznia magát,meg ott több jelölt is volt…..
De csak bizakodjon,igyekezzen….!
1:33 du.
„Kompromize az ellenzeki oldalon”?
Az az otlet igen rohelyes.
Mert mindenki aki bedobja kapaljat a valsztasi koronba,az mind sikerein remenykedik.
A kompromize a valsztasi mezot egyenloseget valtoztatja.
Versenyezzen minden remnykedo egyenlo lehetosegek szerint, de a leg-jobb sikereskedjen !
1:38 du.
KIS FERENC soraira;
Hat annak a kandidatusnak akinek van valami amivel a kozosseget elolenditheti, hat inkabb csakk kosse fel a gatyajat es harcoljon a sajat kepessege es meggyozodesei alapjan.
Az olyan kandidatusok teszik a part, ill. partok neveit ismerte.
Legyen vezeto nem koveto !
2:23 du.
Figyelő!
A kérdésedre válaszoltam,a cikkíró a jelölt,még nem győztes,de
lehet!
2:57 du.
Itt a FIDESZ választási menűje:
https://www.kephost.com/image/JcNF
A két millióból az egyik heheheeehehehehehe
3:04 du.
Az a valsztasi modszer csupan a partok hatalmait biztositja.
Mert barki is maga ambicioin alig,ha nem teljesen keptelensege hogy megvalasztot lehetne.
A par-part mely hataroz hogy ki lehetne a nyertes.
Azert az a modszer csupan a parturalmak biztositja.
3:45 du.
Érdekes véleményt hallottam imént a Klubrádióban, Lengyel Lászlótól.
( itt látható kiről van szó : https://hu.wikipedia.org/wiki/Lengyel_L%C3%A1szl%C3%B3_%28k%C3%B6zgazd%C3%A1sz%29)
Azt mondja, azért kellene MINDEN ellenzéki pártnak megállapodnia MOST EGYETLEN EGY jelöltben, hogy a nyilván elérhető kétharmaddal vissza lehessen állítani a jogállamot, alkotmányt, normális választási rendszert.
Mer ADDIG mig ezek nem történnek meg, úgysem nyerhet egyik párt sem a FIDESZ kétmillió biztos választójával szemben.
Ha végét vetik az ámokfutásnak, utána aztán a pártok tudnak indítani saját jelölteket a következő választásokon és megmérethetik magukat.
Győzzön a jobbik.(Naa nem úgy értem hehe)
De addig semmiképp.
Szép elképzelés de a Jobbik inkább összeállna a FIDESZ-el mert ugy könnyebben jut a húsosfazék közelébe.
4:27 du.
Bendeguz79!
Hogy ki is legyen a győztes,arról nem a párt határoz,hanem szavazáskor az emberek többsége.
A párt csak jelöl valakit akit jónak tart,a szimpatizánsok meg aláírják,támogatják a jelölő ívet,szavazni,dönteni majd a választók fognak (ápr.8-án)és ennek alapján lesz a jelöltből esetleg országgyűlési képviselő!
Ilyen egyszerű a dolog!
5:20 du.
Igen egyszeru kerdesem van, barki is valaszolna .
Mi a logika, vagy az ertelmesseg hogy barki hajlando is lenne szaldni kepviseleti szavazason 500 vagy barmi mas szamu egyeneknek alairasa szukseges ahoz.
Miert nem szabad barkinek is azt tenni ?
Nem az lenne a normalis a szabadtarsadalomban ?
Bat ki is szabadon probalkozhatna azt tenni.
Azert van az elozetes valsztas, az ami valogatja ki az eselyeseket.
De legalabb minden szavazo szabadon valaszthat, ugy mint mind a probalkzok. Mindenkinek a szabad lehetoseg.
6:10 du.
Nos, megpróbálom rövidítve és érthetően leírni a diaszpórás magyaroknak az április 8-án történő egyfordulós országgyűlési képviselőválasztás szabályát.
Az egyéni választókerületek száma összesen és országosan 106. Jelenleg erre a 106 képviselői helyre gyűjtik a lakosságtól a javaslati aláírásokat a magukat a választáson megmérni szándékozók. Ehhez a jelöléshez kell egy képviselőnek összegyűjteni 500 hiteles és érvényes aláírást. Egy választókerületben annyi képviselőjelölt indul majd április 8-án a szavazás napján, amennyien összebírták gyűjteni az 500 ajánlást. Előfordulhat ad abszurdum, hogy egyetlen választókerületben akár száz(!) egyéni jelölt is lehessen, és majd közülük titkos szavazással kiválasztják azt az egyet április 8-án.
Ezen kívül lehet pártlistákra is szavazni április 8-án azokból a pártokból, akik rákerülnek a választási szavazó „cédulára”, amit a szavazók bedobnak a szavazóurnákba. Az a párt kap mandátumot, amelyik eléri az országosan leadott összes szavazatok 5 százalékát. A pártlistákra vannak felírva a nevek, pl. Orbán Viktor nem indul egyéniben, őt a pártlistán az első helyen szerepeltetik bízva abban, hogy legalább kapnak országosan 5 százalék szavazatot, akkor erről a listáról egyedül Orbán jut be a parlamentbe, a többiek nem. Minél több szavazatot kap országosan egy párt, annál több képviselőjük kerülhet be a parlamentbe erről a pártlistáról. Feltételezve ad abszurdum helyzetet, hogy csak egyetlen párt lépi át az 5 százalékos küszöböt, akkor ez az egy párt viszi el a listákra nyerhető maradék 93 képviselői helyet.
Tehát 106 egyéni mandátum és 93 pártlista mandátum összesen 199 országgyűlési képviselő kerülhet be a parlamentbe és alkothatnak törvényeket.
Az egyfordulós április 8-iki választáson minden eldől, ugyanis nincs megszabva a részvételi arány, ha tehát az ország 8,5 milliós választásra jogosult állampolgára közül ad abszurdum elmegy szavazni 50 (ötven) ember, akkor ez az ötven ember választotta meg a 199 képviselőt.
A Fidesznek az a jó, ha minél kevesebben mennek el szavazni, mert a diaszpórásokkal együtt számíthatnak 2,3 millió szavazatra. Az ellenzéknek meg az a jó, ha minél többen mennek el szavazni, erre volt példa most Hódmezővásárhelyen, a polgármester választásnál.
Remélem, ezt a leírást megérti még Figyelő is.
6:38 du.
Talán annyival egészíteném ki a fenti rövidített választási szabályozást, hogy a Fidesz mind a 106 egyéni körzetben elindította (azaz mind kapott 500 aláírást) az egyéni jelöltjét. Így egy választókerületben annak az ellenzéki egyéni jelöltnek van esélye legyőzni a fideszest, aki mellett más ellenjelölt nincs, és a választókerületből legalább 60 százalék elmegy szavazni. Ez azt jelezné, hogy valamennyi ellenzéki párt ezt az egy ellenjelöltet támogatja, vagyis az ellenzéki pártokat kedvelő szavazók erre az egy jelöltre adják le majd a voksaikat.
Ebben az esetben és ebben a választókerületben a fidesz-jelölt biztosan vereséget szenvedne.
De ilyen helyzet biztosan nem lesz, mert választókerületenként minimum 4-6 egyéni jelölt indul.
8:31 du.
Még annyit fűznék hozzá pontosításul a rövidített választási ismertetőmhöz, hogy a Fidesz a KDNP-vel közösködve indul a választáson, így nekik a parlamenti bejutáshoz országosan összesítve 10 százalék szavazatot kell elnyerni a parlamenti bejutáshoz.
Ez természetesen meglesz nekik.
A pártlistájukon szereplő nevek száma ezért (és bízva elsöprő győzelmükben) a leghosszabb, összesen 279 nevet adtak le a választási bizottság felé.
http://static.fidesz.hu/newsite/documents-file/018/1519846111-fideszkdnporszlista2018.pdf
Az előzetes becslések szerint nagyjából 40-50 képviselői helyet szereznek meg (az egyéni jelöltjeiken felül), ezért az 50. helytől fölfelé felsoroltak biztosan nem kerülnek be a parlamentbe.
8:55 du.
BODA MARCSI soraira;
Az lenne az egyszeru es tisztesseges, s hogy barki az alap kovetelmenyek-szerint szaldhatna.
S a leg tobb szavazatos lenne a gyoztes.
S a sok versenyzo eseteb az elozetes valsztason azok szamat csokkentene egyre partonkent.
De nem ugy megy am ottan. Olvassa Draziri teljes leirasat.
A min. 5 %-os kovetelmeny is lehetelenne teszi azt.
Amely part nem kap 5%-ot az ossz szavazatoknak, annak jeloltjei hazamehetnek vesztesen.
S a kulfoldon elok szavazatai hova szamit?
pl. a Kanadban, Romaniaban, stb.elok nem valasztanak kepviselojeiket, mert nincsen keruletuk magyarorszagon. Nem valszthatnak magyarkepviseloiket mulfoldon.
S van a „partlista” es a „szavazocedula” lehetosege ill. kovetlemenye is.
106 egyeni kepviselo keruletre, de 93 a „partlistan”.
Amig az ossz. 199 kepviselo kerulet letezik.
Ami tisztan adja hogy nem kozvetlenul a szavazolakossag mind a 199 keruletben szabadon, egyenileg, nevszerint valassza meg a sajat keruletuk kepviseltetojet!!!
Maga egyszeruen ertelmezte, s az lenne a rendes valasztasi modszer. De az adatok bizonyitja hogy nem ugy megy am.
S DRAZIRI nem is emlietette a „kisebbesegi” vagy a „nemzetisegi listat”.
9:08 du.
Geyza,
Igen 2/3-dal lehetne egy aranyos valasztasi rendszert csinalni, levaltani a fougyeszt, es ki kellene irni a valasztasokat mar az uj valasztasi rendszer szerint, amit akar a fidesz is megnyerhetne, mert a ner-nek lottek nincs 2/3, es a fougyesz nem a haver. Csak ebben a ket pontban kellene az ellenzeknek osszefogni es mindezt egy honap alatt le lehetne zavarni. Az egyutt kormanyzar nem menne, abban biztos vagyok.
Ez a valasztasi rendszer nem alkalmazkodik a magyar politikai rendszer szerkezetehez. Az orszag politikai szerkezete szort, a valasztasi rendszer pedig gyakorlatilag ket nagy partra lett szabva. Ezt pontosan tudtak amikor ez meg lett igy alkotva, hogy van egy nagy part es tobb kicsi. Igy a tobbseg politikai akarata sosem tud ervenyesulni, mert a valsztasi rendszer szandekosan nem alkalmazkodik az orszag politikai rendszerehez. Ez nem demokratikus valasztojog!!!!! (Koszonhetjuk Ader Janoskanak, o volt ennek a szellemi atyja)
Ha osszefogassal akarnak nyerni az ellenzeki partok akkor az emberek egy olyan szituacioba vannak kenyszeritve, hogy adjak fel az elveiket es lehet, hogy neked Geyza a Jobbikra kell szavazni Charlinak pedig az MSZP-re. Sajnos jelenleg ez van!
Geyza, most az ordoggel is ossze kell fogni, de nem muszaj az ordoggel osszefekudni. Churchill osszefogott Sztalinnal Hitler ellen, de nem lett bolsevik.
8:46 de.
Bendeguz!
Olyan nehez megerteni, hogy pont arrol beszelunk, hogy a 2010-ben tobbsegbe kerult part, a parlamenti 2/3-os tobbsegi aranyaval – „jogszeruen” atalakitotta a valasztasi rendszert anti-demokratikusra! Vagyis olyanra, hogy helyi szinten a sima tobbseg a parlamenti helyek kizarolagos megszerzeset jelentik.
Tehat biztositva van a totalis hatalom. Mert a 2/3-s tobbseggel minden alkotmanyos torvenyt at tud irni a kedve es inye szerint.
Ma mar tulajdonkeppen egy sima tobbseg is elegendo nekik a kormanyzashoz, mivel abszolut atirtak az alkotmanyt ennek megfeleloen, atalakitottak az intezmenyeket (State-administration) a sajat kedvuk szerint, es valamennyinek a vezeteje a sajat embereik.
Mindenki mas ellenzek, szinre, szagra tekintet nelkul.
Az orszagot sikerult nekik felosztani ket polusra, amiben igaz, hogy az „ellenzek” sokkal tobb polgart jelent, de a valasztasi rend miatt nem tudnak osszefogni. Mivel a partok kepviseloi helyeket csak akkor kapnak, mint partok, ha sajat szineikben indulnak.
Vasarhelyen ezert indult „fuggetlen” jelolt, aki nyert. Csak mas egy varosi polgarmesteri szek, es megint mas egy orszaggyulesi kepviselet.
Az elnokot magyarorszagon nem kulon valasztjak, nincs elnokvalasztas, ha nem ertened, mint amerikaban, hanem csak partok kepviseleti helyeit valasztjak. Viszont a polgarmestert igen!
Vasarhelyen nem kepviseloket valasztottak, hanem polgarmestert, akit szinten direkt (kozvetlenul) valasztanak, mint amerikaban. A kepviselok pedig maradtak, akik tobbsegeben fideszesek, es varhatoan meg is fogjak gatolni a polgarmestert minden munkajaban.
Boritekolom!
Na innen varrj gombot rá!
9:07 de.
A bal-liberális oldalnak nincs esélye az ex-náci jobbik párt nélkül semmire (a maradék tagsága még mindig náci szemléletű) a cukiság csak álca. A jobbikosok zárt körben hangoztatják: az esetleges hatalom megragadása után el lehet felejteni a „technikai koalíciót”!
Fenntartom: Magyarország számára egy fidesz-mszp koalíció lenne a hasznára – Orbán miniszterelnöksége nélkül.
9:22 de.
Bendeguz!
Drizari jo reszletesen megmagyarazza a, hogy miert nem demokratikus a valasztas magyarorszagon!
A Zorbanek, hogy elkenjek az igazsagot, „Illiberalis Demokracianak” neveztek el az antidemokratikus, popularis rendszeruket. Ami ugye feje-tetejere allitva se igaz, mert a demokracia (gorog szo – nepakarat) csakis LIBERALIS lehet.
Ha nem liberalis nem demokratikus. Hol a nepakarat abban ha egy klikk megtudja mondani, hogy mi dorges? Es ugy alakithatja a torvenyeket, ahogy nekik eppen fekszik.
Olvasd el Laszlo sorait is, tök igazak!
Es masoknak is ajanlom Laszlo sorait, akik valoban el vannak kotelezve egy jobb HAZA mellet!
Bizony Geyza, lehet hogy nekunk is inkabb meg a Charly-val is ossze kellene fogni? Az otlet bizarr – de ha arra gondolok, hogy ott a mohacsnal a Szapolyai inkabb annak szurkolt Hogy II. Lajos megveretessek! (mendemondak szerint o maga gyilkoltatta meg a csata zurzavaros vegen.)
Mert mi tortent mohacs utan? Nem mas mint a két nagyhatalom, a Habsburgok és a török porta közé ékelődött Magyarország még jobban belesüllyedt a pártküzdelmekbe, melynek egyenes következménye lett a kettős királyválasztás, majd ezzel együtt az ország két részre szakadása
A trolloknak, a rendszer haszonelvezoinek pedig nincs mit mondanom! A trollok szurkolnak teljes tudobol a haza kifosztoinak ingyen es bermentve, pusztan azert, hogy nagyfiuknak latszadva, a koborkutyak kozott a nagykanok oldalan allhassanak – ezek a sima beszari alakok – aztan vannak a kozvetlen haszonelvezok, akik nyilvan tudjak miert (es mennyiert) szurkolnak
Marad a regi jo hitegetes a lelkunk megnyugtatasara – „tobb is veszett Mohacsnal”.
9:31 de.
Laszlo:
Igen.
Teljes mértékig el tudom fogadni ezt az álláspontot.
De nem fog megvalósulni mert maguk a pártok nem érdekeltek benne.
Láthatólag csak a Kormánytól kapott alamizsna kell nekik, amit az 5 % felettiek kapnak, nomeg a jó kis képviselői fizetések.
Gondolom mutyik is vannak, mert hát hol nincsnek?
Ha az én választási körzetemben azt mondanák hogy az ÖSSZES párt 1 jelöltet indít és én szavazzak arra, boldogan megteszem.
(Mondjuk az LMP ebben már nem osztana senem szorozna.)
Dehát ilyenféle összefogásról szó sincs.
Szaal minden marad a régiben.
Szerintem,.
10:11 de.
Bandaguzi96,
Magyarországon nincs „előzetes választás”, Magyarországon egyéni képviselőjelöltekre és pártokra szavaznak egyetlen alkalommal, most április 8-án.
A diaszpórások csak pártokra szavazhatnak, ők megnézhetik a pártlistákat, hogy név szerint kik szerepelnek rajtuk. A fentiekhez képest ezt a pártlista értelmezését annyiban javítom, hogy szerepelhetnek rajta olyanok, akik indulnak egyéniben is. Ez azért, mert nem biztos, hogy megválasztják, ekkor jól jöhet neki a pártlistás szereplés, ha sorrendileg elég elöl szerepel a pártlistán. A diaszpórások szavazatai tehát a pártokat segíthetik a mandátumszámuk növeléséhez.
A nemzetiségekre csak a magát nemzetiségként regisztráló választó szavazhat, pártra nem. Aki nem regisztráltatta magát nemzetiséginek, az nem szavazhat egyik nemzetiségre sem. A nemzetiségeknek egy könnyített mandátumelérési lehetőség van biztosítva, amihez nagyjából 20 ezer körüli szavazat kell hogy érkezzen. Ezt nem érte el egyik nemzetiség sem. Farkas Flórián a Fideszt képviseli és nem a cigányokat. Helyette nemzetiségi szószólókat küldhettek mind a tizenhárman a parlamentbe korlátozott jogokkal (nem szavazhatnak), de felszólalhattak, indítványozhattak.
A könnyített mandátumot mindössze a németek és a cigányok szerezhetnék meg, a többiek azért nem, mert eleve nincs országosan regisztrált 20 ezer tagjuk.
2:46 du.
Kis Ferenc!
Érdekes gondolatmenet,de már ne is haragudj,az képtelenség,hogy
Fidesz-MSZP koalíció kerüljön kormányra,pláne,hogy ne Orbán,vagy
esetleg más jobboldali tag legyen a miniszterelnök!
Csak nem a már minden ellenzéki pártban „megfordult” Karácsony
G.re gondolsz,aki régebben azt mondta (videó!)jobban utálom a szocikat ,mint a Fideszt….!
Na ha ez a rémes páros alakítana kormányt,azonnali kormányválság bukás lenne és Gyurcsány Fletó (hazudtunk reggel,délben meg este..)gerinctelen,jellemtelen figurája dobná be magát.
Mindenképpen nagy utcai cirkusz lenne,amit az emberek többsége
nagyon nem szeretne!
3:48 du.
Drizari!
Talán nem kellene gúnyt űzni Bendeguz79-ből amiért kevésbé jó beszéli már a magyar nyelvet és nem mindent ért ami itthon történik!
Aztán időnként mások is szórakoznak vele,holott sem szellemileg,sem erkölcsileg nincsenek magasabb szinten….a modorról,meg már ne is beszéljünk!
4:11 du.
Geyza
2018 március 2
3:45 du
Az fel sem merült abban az okos agyadban, hogy a Jobbiknak a legnagyobb baklövése az lenne ha saját Fidesz elvakulságától vezéreltve a többi eddig érdekből barátságot szinlelő riválisát hatalomra juttatja, mert borítékolható hogy, a letepert Fidesznek és az összes nyertes pártnak ő lesz majd a közös megsemmisítendő célpontja! A Jobbiknak jelenleg az lenne a legjobb stratégia ha egyik ellenségét sem támogatná, mert jelenleg csak ideiglenesen pálfordulást színlelő érdekbarátai vannak, aminek tényét balgán nem veszi észre!
4:37 du.
OIM* te idióta:
„…..nem mindent ért ami itthon történik!”
Hátha nem érti, akkor miért magyarázza?
Ennyi eszed sincs hogy ezt felfogd?
Te idióta.
4:41 du.
Gabriel
2018 március 3
9:22 de.
Ezek a trollok hazaáruló szar alakok,
Az ilyenek miatt veszett oda a Haza nagyobbik része.
De persze tagadják és rákenik mindenkire.Miközben rinyálnak.
4:50 du.
Különben, ha a cikk címén gondolkozom,”egy jelölt nagy győzelem,de ehhez kompromisszum kell az ellenzéki oldalon”…….hát a kompromisszumot nem nagyon látni,bár időnként követni sem lehet őket,vagy összeborulnak(illetve hirdetik…)vagy szétmennek és folyamatosan
nyírják egymást…..naponta mást nyilatkoznak!
Hát ez az embereket,akik figyelemmel kísérik a híreket,nyilatkozatokat enyhén szólva nem győzik meg,sőt elbizonytalanítják,másrészt kb. egy hónap van csak hátra a
választásokig…
8:43 du.
Boda Marcsi,
erre válaszoltam neki : „S DRAZIRI nem is emlietette a “kisebbesegi” vagy a “nemzetisegi listat”.”
Következetesen mindig elírja a nicknevem, teszem én is vele.
9:08 du.
GABRIEL soraira;
A ” demokracia” otlete az hogy a lakossag tobbsege hataroz.
De mi az alapja annak hogy hogyan es mit hataroz?
De mi az lap-elv, hogy hogyan es min hatrozhatnanak?
Az alpaveto emberi jogok minden emberi leny eseten, ami a leg-alapvetobb elv, s joga minden egyennek meg az egesz trasadalommal szemben is.
Meg eggyetlen egyen jogai ellen, a sok millios tomeg sem hatarozhat. Az a demokracia fundamentuma !
A liberalis-szocilaista dogma a „tarsadalom- a tobbseg”
jogat, s masok, ill. az egyen, kisebbseg, stb.jogai es letuk ellen hasznalhatjak. S azt konnyen iranyithato.
Az tortent a „nemzeti szocializmus” es a „nemzetkozi szocializmus” eseten is. Minden diktaturakban.
A hatalmon levok erdekeben a tomegek lete semmibe veve. Emberi jogok nem-letezove valt. Ugy lett a „demokracia” diktatura.
‘Leve az on-bizonyitek, hogy minden emberi leny egyenloen teremtetett, s felhatalmazva lete altal elzalogosithatlan jogokkal. Kozottuk; az elet, szabadsag es boldogsaguk elnyeresenek uldozese.
Azon jogok biztositasara kormanyszervek alapitva. Nyerve felhatalmazasaikat a lakossgaik altal.’
A „demokracia” celja biztositani az emberiseg, ill. minden egyen; letet, jogaikat, lehetosegeiket, biztonsagaikat es tulajdonaikat.
Mi mas ertelme vagy celja is lehetne ugy a demokracinak mint a kormantszerveknek ?
Legalabb is az emberi tisztesseg es erkolcsok alapjan?
10:08 du.
Boda Marcsi!
En tudom, hogy kegyednek fingja sincs arrol, hogy mit jelent az, hogy becsulet, de legyen mar eleg ebbol a gyurcsnyozasbol! Ennyit tud csak?
Amugy ugyanugy nem kivannam megegyszer a kormanyzasra, mint Orbant, de legelabb ennek az embernek volt annyi becsulete, hogy lehazudozosta az MSZP-eseket, amit a legfobb es legmocskosabbul hazudozo szarhazi es felsohazi viktor soha meg nem tenne.
O csak hazudik amikor felkel, amikor lefekszik es amikor kerdez.
De a gyurcsany legalabb bevallalta, hogy a politikusok hazudnak, es pont azt hirdette volna meg hogy ennek LEGYEN MAR VEGE egyszer es mindenkorra a magyar politikaban! Ekkor a te sztarocskad bebolnditotta a hozzad hasonlo keveseszueket, hogy le kell valtani gyurcsanyt, mert hazudik!
TETSZIK ERTENI???? – HA ILYEN HULYE ALJAS HOZZAALLASSAL VISZONYUL A MAGYAR POLITIKAHOZ AKKOR HOGY MERI VENNI A BATORSAGOT, HOGY BELESZOL?
ENNYIRE BUTA, UGYE? – HAT ERRE EPITETT AZ A SZEMET VIKTOR, ES BEJOTT NEKI, VAN KETMILLIO FOLDBUTA EBBEN AZ ORSZAGBAN, AZOK BENYELNEK AKARMIT, AMIT BEHAZUDNAK NEKIK!
Legyen tekintettel a csaladjara, gondolja hogy azok kozul senki sem erti, hogy milyen buta? Biztos szegyellik magukat kegyed helyeben.
MEGLETT, TISZTESSEGBEN MEGOSZULT FEJEVEL, GONDOLKOZZON MAR EL EGY KICSIT?
Mint az autopalyan, amikor a radio bemondja, hogy vigyazzanak, mert egy auto szembe megy, akkor a szoke holgy felhaborodik, hogy csak egy? Mindenki!
Ha tetszett erteni a tortenetet akkor van esely, ha nem, akkor fogjad fel, hogy nincs ertelme, es tedd meg a HAZADERT, hogy ne szavazz a fideszre, mert az az orszagot a halalba, a pusztulasba viszi, es TE egyik KOPORSOSZEG vagy ebben!
ENNYI, KIHOZTAL A SODROMBOL!
NEKEM A HAZAM EZ A KEVES, LEPUSZTITOTT FOLD, AMIT MASOK CSAK MEGBECSTELENITEK, ES UGY BESZELNEK ROLA, MINT VALAMI KOZONSEGES TARGYROL, ES LOPJAK AHOL ERIK!
12:39 du.
Ajánlom mindenkinek, hogy látogasson el a http://www.valasztas.hu honlapra, s utána bölcselkedjék. Az eddig elfogadott 199 képviselőjelölt pártállása sok mindent előrevetít !!! Mindössze 20 óra van már csak….
12:59 du.
DRAZIRI;
106 vagy 199 valsztokerulet letezik ?
S a 63 a partlistan kik hatarozzak azok jelenet azon?
S hogyan leheten minden egyeni-keruletben szalado-versenyzo megvalsztasa az azon keruletekben levo szavazok latal hatarozva, HA a nemzeti atalag 5%-ot szujseges elerniiuk?
Pl. Te szaladsz pl. a 29-ik kepviselo keruletben, ahol az ottani ossz szavazatok 60%-at kapod, de az igen tavol lessz am a nemzeti atlag 5%-tol.
Leszel-e nyertes kepviseloje annak a 29-ik keruletnek? Vagy mehetsz haza es egy nagy part nevezi ki a sajat „listajarol” a nyertest a 29-ik keruletnek ?
De barmaly is lenne a leheto, de csupan az elso lehetoseg lehetne a „demokratikus” !
De csupan HA barki is szabadon szaldhatna a kepviselo szekert, vagy barmi mas pozicioert.
„Demok-racia=nep=hatarozata. Nem a partok sem a politikusok hatarozatai !
1:09 du.
NAGY ISTVAN
Sajnalom a http://www.valsztas.hu honlap befagyott.
De lenne az elnoknak Alkotmanyos joga valsztast hivni es annak idejet onmaga hatarozni ?
Nincsen Alkotmanyuk.
Letezik helyetesito Alaptorvenyuk.Ami remesen hianyos minden alapveto meghataraozasan a leheto leg-fontosabb nemzetet erinto ugyeken.
Azert a nagy kaosz-uk.
Nincsen fundamentuma a rendszeruknek.
Igazi „catch-as-can” modszereik megy.
1:31 du.
Elnézést, most veszem észre, hogy elgépeltem: 799 az eddig elfogadott jelölt . De meglepetéssel tapasztalom, hogy Kerekes ur NEM indult, egy bizonyos Bedő Dávid szerepel a MOMENTUM szineiben a BP-2.sz. körzetben….!!!!
1:42 du.
Geyza!
Amit képletesen írtam,ne magyarázd félre,időnként jóhiszemű,naiv vagyok sokakkal szemben,csak később esik le…hogy egyesek milyen aljasságra képesek…!
A lényeg,hogy téged sajnos értelek…..a szellemi szinted,jellemed,bunkóságod,alárendeltséged… nem lehet félreérteni….!
2:04 du.
Boda Marcsi
2018 március 4
1:42 du.
Elég ha TE félremagyarázol mindent.
Hülye voltál mindig is, de az is maradtál.
2:11 du.
Suhajda kollega
Suhajda Lajos
2018 március 3
4:11 du.
Csak egy linkkel válaszolnék, amit jóval az általad hivatkozott bejegyzés után találtam. éppen ma:
https://varosikurir.hu/jobbik-informator-hipotezise/
Jaaa,,, és so’se montam hogy okos vok.
Inkább hüjje vagyok mint okos.
A sokokos közt hehe
(Értelmezheted visszafele is)
2:13 du.
bendegúz79!
Nyugodj meg Magyarországnak van alkotmányos alaptörvénye,és a
választás napjának kitűzése a köztársasági elnök jogköre,aki
igyekszik úgy kijelölni a napot,hogy ne ütközzön más itthoni
ünneppel,pld. március 15-vel vagy Húsvét ünnepével,így mindenkinek lehetősége van szavazni!
2:34 du.
Egyébként a 2006-os,2010-es országgyűlési választás is áprilisban volt,meg úgy emlékszem a 2014-es is!
Ezzel nincs semmi probléma!
2:55 du.
Bandaguzi96,
a rokonaiddal szórakozzál.
3:24 du.
Boda Marcsi
2018 március 4
2:13 du.
Honnan veszed hogy van Mo.-nak alkotmánya?
Fogalmad sincs semmiről csak szívóskodsz itt.
3:32 du.
Suhajda,4:11,
„A Jobbiknak jelenleg.. csak érdekbarátai vannak, aminek tényét balgán nem veszi észre!”
Ezt a hülyeséget honnan veszed? Gondolom nem voltál még soha politikai közösség tagja.
A Jobbiknak, mint pártnak stratégák százai segítenek, végigszámolva minden lehetőséget.
Plusz a tagság szondázása is fontos, és lehetnek olyan helyi és egyedi megegyezések, amik nem igazak a teljes egészre.
4:13 du.
Most vettem észre, hogy feljebb is van „László”, így nem egyértelmű, hogy mivel értek egyet, szóval…
Laszlo
2018 március 2
9:08 du.
Geyza,
„Igen 2/3-dal lehetne egy aranyos valasztasi rendszert csinalni, levaltani a fougyeszt, es ki kellene irni a valasztasokat mar az uj valasztasi rendszer szerint, amit akar a fidesz is megnyerhetne, mert a ner-nek lottek nincs 2/3, es a fougyesz nem a haver. Csak ebben a ket pontban kellene az ellenzeknek osszefogni es mindezt egy honap alatt le lehetne zavarni. Az egyutt kormanyzar nem menne, abban biztos vagyok.
Ez a valasztasi rendszer nem alkalmazkodik a magyar politikai rendszer szerkezetehez. Az orszag politikai szerkezete szort, a valasztasi rendszer pedig gyakorlatilag ket nagy partra lett szabva. Ezt pontosan tudtak amikor ez meg lett igy alkotva, hogy van egy nagy part es tobb kicsi. Igy a tobbseg politikai akarata sosem tud ervenyesulni, mert a valsztasi rendszer szandekosan nem alkalmazkodik az orszag politikai rendszerehez. Ez nem demokratikus valasztojog!!!!! (Koszonhetjuk Ader Janoskanak, o volt ennek a szellemi atyja)
Ha osszefogassal akarnak nyerni az ellenzeki partok akkor az emberek egy olyan szituacioba vannak kenyszeritve, hogy adjak fel az elveiket es lehet, hogy neked Geyza a Jobbikra kell szavazni Charlinak pedig az MSZP-re. Sajnos jelenleg ez van!
Geyza, most az ordoggel is ossze kell fogni, de nem muszaj az ordoggel osszefekudni. Churchill osszefogott Sztalinnal Hitler ellen, de nem lett bolsevik.”
Itt a fórumon számomra pont charlie tette teljesen világossá egy nekem adott válaszában, hogy a Jobbikkal soha. Én biztos nem fogok a meggyőződésem ellen szavazni.
(Hallgattam egy Vona interjút, valóban rendkívül kultúráltan és szeliden, cuki módon védte a Gárdát, és nem tagadta a cigányellenességet sem, nem sorolom tovább, ez nekem több, mint sok.) A multat, így egy párt multját se, nem lehet elfelejteni.
(Az én szerény véleményem szerint az LMP-nak nem szabadna külön állni vagy a Jobbik felé kacsingatni (ma érzékeltette homályosan Szél) Azt sem értem Szél B. hogyan, kik által megválasztottan akar miniszterelnöknő lenni, ezzel a húzással is csak összezavarja a világos választást, mármint a választók fejében.
Az én matekom, a Jobbikot kivéve az összes elenzéki párt és a civilek annak elég kellene lenni és persze nagyon sokaknak, legalább 70% el kell menni szvazni.)
3:36 de.
Igazad van Gerti, talán csak az utolsóval nem értek egyet. Szerintem a 70%-os részvétel már az ellenzék 2/3-adához is elég lenne.. Bizony az LMP már megalakulása óta kaméleon szerepet játszik és bár vannak komoly politikusaik, de sokszor kilóg a lóláb ezzel az eröltetett „fiatalosításukkal”, már náluk is van sár elég, jobb ha nem igazolódik a fidesszel való érintettség vádja…
Szerintem az utolsó pillanatban az a pár jobbikos megkapja a helyét az ellenzéktől, aztán majd lehet vitázni..
6:20 de.
Szimpátia és valóság, e kettő befolyásolja majd a választást április 8-án. A szimpátia teljesen egyénfüggő, ki milyen mértékben hagyatkozik a megérzéseire és mások befolyására. A valóság már keményebb valami, de ez híven tükrözi Magyarország történelmét is. Ez utóbbi szerintem a következő:
Egy igazi Kéthly Anna féle szociáldemokrata párt nem bírt kialakulni, mert az emlékekbe mélyen beivódott a kommunistákkal való 1948-as egyesülésük.
A hozzá hasonlítani szándékozó SZDSZ a sok zsidó közszereplői miatt nem bírt gyökeret ereszteni, mert ne feledjük el, hogy ennek az országnak sikerült Európában a legrövidebb idő alatt a legtöbb zsidóját kirakni az országhatárain kívülre.
A kisgazdák fölött elsuhantak az évek, egykori önmagát nem bírta megújítani, a 20. század végének és a 21. század elejének mezőgazdasága teljesen más technológia és életmód alkalmazását kívánta, mint amiben működött fénykorában ez a párt.
Az MSZP soraiban sok volt MSZMP-s meghatározó személyt lehetett találni, akik ugyan egy új irányvonalat képviselnek, de mégiscsak kommunisták voltak. A párt népszerűsége a velük szimpatizálók és a tagjaik természetes fogyásával egyre csökken, jelenleg nagyjából 10-15 százalék közötti szinten állnak annak ellenére, hogy programjukból teljes mértékben hiányzik a kommunista irányvonal.
A Jobbik az évtizedek alatt a felgyülemlett latens politikai érzelmeket és kötődéseket jelenítette és jeleníti meg ma is. A megalakulásuk óta tart növekvő népszerűségük. Okai a történelmi múltban keresendők. Népszerűségük köszönhető a kitelepítéseknek, a kártérítés nélküli államosításoknak, a kollektív bűnösség alkalmazásának, a munkatáboroknak és a kommunista Szovjetunió szolgalelkű kiszolgálásának.
Az LMP és az újsütetű pártok (Momentum, Együtt stb.) egy politikai űrt szándékoznának betölteni, ami valamiféle polgári-szociális-liberális-demokratikus irányvonal lenne, de nem sok sikerrel. Talán mert nincs történelmi múlt, nincs történelmi tapasztalat. Magyarországon még soha nem alakult ki széles alapokon nyugvó (nagy tömegű) polgárság, a demokráciának sincsenek hagyományai, mint ahogyan a liberalizmusnak sem.
A Fidesz-KDNP gyűjti össze azokat az embereket, akiknek van valamiféle rossz családi élménye a kommunistákról, és akik nem szimpatizálnak a nyilas eszmékkel, de elsősorban keresztények. Elutasítják a liberalizmust, és erős, határozott politikai vezetést kívánnak, akik rendet tartanak, és szívükön viselik a trianoni békediktátum miatt az országhatáron kívülrekedt magyarok sorsát is.
A történelmi múlt miatt lehet erős a Fidesz, mert erre a múltra alapozta a politikáját, tetszik-nem tetszik, ez van.
A magam részéről szívesebben élnék egy polgári értékrendű, demokratikus berendezkedésű és szociálisan érzékeny társadalomban, aminek a kormánya és államigazgatása ennek alárendelve működne, de azt hiszem, jelen helyzetben ez részemről csak álom.
10:00 de.
Nem saját „kútfőből”
Lehetéses egy esetleges fidesz-jobbik koalíció – Bajnai Gordonka ráhibázott amikor minap felhívta választókat: Csak baloldali jelöltekre szavazzanak, a jobbikra semmiképen ne.
A fidesz, ha nem lesz 50+1 %-os győzelme akkor koalíciós tárgyalásokon először a jobbik pártot fogja felkérni partnernek minden egymásra köpködés ellenére („szerelemben és politikában …”).Össze nő, ami össze tartozik.
A szivárvány koalíció kizárva.
2:25 du.
Kiss Ferenc, ne jöjjön be a feltételezésed, sajnos ez bennem is már régóta felmerült, de ha ez megtörténik, akkor itt magát a demokrácia szót is elfelejthetjük.
Bajnai Gordon felhívása egyértelmű, kár, hogy nem szólalt meg kicsit korábban.
3:06 du.
Kis Ferenc, ha a Fidesz veszít – nincs kormányalakító többsége – mi értelme egy koalícióval kisegíteni a gödörből?
Vona kormányfővé válása ugyan vonzó opció, de ez csak akkor következhetne be, ha a besározódtak leválnak a Fideszről.
A baloldal nem értem mit vár a választástól, miféle nyerésről álmodik, nincs olyan variáció amelynek örülhetne.
3:21 du.
charlie
2018 március 4
3:32 du.
A Jobbiknak, mint pártnak stratégák százai segítenek, végigszámolva minden lehetőséget.
STRATÉGÁK SZÁZAI SEGÍTENEK : DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Még a végén kiderül maga Wellington kelt ki kényelmes kriptájából és állt a Hungaronácik mögé hehehe
3:24 du.
charlie
2018 március 4
3:32 du.
„A Jobbiknak, mint pártnak stratégák százai segítenek, végigszámolva minden lehetőséget.”
El is hiszem !
A nyolcázezer magyarból, kik most beálltak mögétek, csak kigyön párszz stratéga nem?
Kár hogy a Kitöréskor nem voltak ott.
Még fakarddal is megették volna a nyamvatt ruszkikat.
3:28 du.
Drizari
2018 március 3
8:43 du.
Ne berzenkeggyé’
Jól tudható hogy OIM*, aki ostoba, nem tud kiejteni és így leírni sem olyan szót amiben már kettő eltérő hangra végződő mássalhangzó szerepel egymás mellett.
3:32 du.
Geyza, az eredményeink és hogy emiatt téged a méreg megesz, magukért beszélnek. Ezek nem véletlenek, okos, fiatal, magyar emberek érdeme.
Tényleg a bőröndöd be van már csomagolva Vona hatalomra kerülésének esetére? 🙂
3:39 du.
charlie
2018 március 5
3:06 du.
: DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd
Nagyokos
4:14 du.
Miklós, a 70%-ot csak azért írtam, mert azt szeretném, hogy minél többen menjenek el szavazni. Ahol alkalom akad, az utolsó percig bíztatni próbálok. Én Európában szeretnék élni, szabadon, de úgy, hogy itthon maradok.
4:18 du.
Hollósy Gerti
Nem feltételezés és igaza van Gordonkának.
Geyza
Ne értékeld le a jobbikot, nagyon szervezettek.
5:36 du.
charlie
2018 március 5
3:32 du.
Verekedni akarsz ?
Elfogytak az érveid?
Hja a náci tempó.Ököljog. Haláltábor.
Ennyire futotta szarházi ?
5:38 du.
Chris:
nem elég hogy a hungaronácik már az utcán megvertek embereket, mert a Népszabadságot látták a kezükben, de már itt, ezen az oldalon is nyíltan fenyegetőznek.:
charlie
2018 március 5
3:32 du.
Geyza,…….
Tényleg a bőröndöd be van már csomagolva Vona hatalomra kerülésének esetére? 🙂
Itt tartunk most.
6:23 du.
charlie írta Geyzának:
„Tényleg a bőröndöd be van már csomagolva Vona hatalomra kerülésének esetére?”
___________________
Miért? Titokban már ki van adva a Jobbiknál a begyűjtési parancs győzelem esetére? Vagy ez még csak terv?
7:38 du.
Alma:
Miért mit hittél
7:54 du.
Alma:
És látod:
Megmondta Bartus évekkel ezelőtt, idézem:
„Sírva fogunk még a FIDESZ-re szavazni, csak nehogy a nácik kerüljenek kormányra.”
Ezt mondotta volt Bartus Laci, még évekkel ezelőtt.
Amit itt a neonáci hitlerista szarházi előad, arról egy vers-töredék jut mindig eszembe József Attilától:
„Cicáznak a szép csendőr tollak..”
3:57 de.
Geyza, a „bepakolt bőrönd” a LIBERÁLIS BALOLDAL meg-megújuló FENYEGETÉSE a jobboldali kormányokkal szemben: meglátjátok mi lesz veletek, ha megtudja a Nyugat, hogy menekülniük kell az újra üldözött zsidóknak.
Persze az üldöztetésből egy szó sem volt igaz.
Kertész Imre nyilatkozott a Fidesz-kormány alatt az NRC Handelsbladnak 1999. szeptemberében: „Én nem meggyőződésből lakom itt. Bőröndöm, hogy úgy mondjam, becsomagolva áll”.
……….
A világ országai közül Magyarország a béke és tolerancia szigete a zsidóságnak is, ezért bármely kormány kerül az ország élére, az esetlegesen megint előkerülő „bőröndpakolásról” tudható lesz, hogy az a balosok politikai hecckampányának része.
……….
Geyza, mivel alig van kommented, ahol ne kerülne elő a „haláltábor” a „füstölő kémények” és egyéb ijesztő dolgok közeli eljövetele, ezért merészeltem megkérdezni, miként tudod ilyen nyugodtan várni a rövidesen rád törő kataklizmát?
5:26 de.
Akinek kétségei vannak, hogy miért a Jobbikkal soha, ajánlom megnézni ezt a kis emlékeztető videót:
http://ellenszel.hu/2018/03/05/oly/
„Olyan döbbenetes videót hoztak nyilvánosságra a Jobbikról, ami átírhatja a választások kimenetelét”
A cukiság ezen mit sem segít.
Nem hinném, hogy jó lenne csöbörből, vödörbe („vérgőzös szarosvödörbe”) esni.
5:32 de.
Kiss Ferenc,
„Geyza
Ne értékeld le a jobbikot, nagyon szervezettek.”
Szervezettek, de mire és milyen módon! Hiába cukiskodik Vona, de lehet Toroczkai alelnök, ugyan – ugyan, cukik és szelidek vagyunk, ja, április 8-ig.
7:53 de.
A
J O B B I K K A L
SS OO HH AA
8:03 de.
Hollósy Gerti
2018 március 6
5:26 de.
Gerti:
Mikor hangzott el ez a beszéd?
Nem találom a Youtuben viszont nem tudom innen megnyitni.
8:03 de.
Kedves Gerti, komolyabb videóra számítottam. Tudatosan összefésülve hülyegyerek-provokátorok mondatait Vona Gáboréval, – hát mit is várhatna az ember egy 168 órás „újságírótól”.
A lényeg, hogy a minket bíráló, bűnözésért többszörösen elítélt pártok sosem mondják ránk, hogy a „Jobbik nem tartja be a törvényeket, a Jobbik tolvaj bűnszervezet, képviselői a magyarságon élősködők”.
Erre büszke minden jobbikos.
8:42 de.
Tudod, charlie, ha tényleg olyan cuki lenne a Jobbik, akkor az ilyen mondatokkal vigyázni kéne, még ha mosoly is van a végén, eléggé árulkodó.
„Tényleg a bőröndöd be van már csomagolva Vona hatalomra kerülésének esetére? 🙂”
Miért kéne csomagolni egy hétköznapi embernek? Azért, mert másképp gondolkozik? Büntetés törvényesen jár, a kivizsgált és alátámasztott bűnök után. Vagy nem?
9:08 de.
NHC*
Nem vagy abban a helyzetben hogy nekem magyarázgassál.
ÉN viszont kommentelem a beszólásaidat.
Remélem nem kaparod nagyon a falat miattuk DDDDDDDDDDDDDDDDD
(Charli:“Tényleg a bőröndöd be van már csomagolva Vona hatalomra kerülésének esetére?”
NHC* = Neonáci Hitlerista Charli
9:13 de.
Jobbikfóbiások!
Okkal rettegtek vagy csak megszokásból? Előre röhögök a megrökönyödéseteken, ha egy esélytelen Jobbik győzelem esetén elmaradna az általatok vágyott Szent Bertalan éjszaka és a rákosis koncepciós perek dömpingje! 😀 (egy brutális baloldali győzelem esetére viszont simán el tudnám képzelni! 😀 Szerintetek kinek van nagyobb esélye a rettegésre? 😀 )
9:14 de.
Hátigen, Gerti, ez feledhetetlen. És lehet, hogy Vona tud a nyelvén uralkodni, amikor beszédet mond, de például charlie, a MI CHARLIE-nk lépten-nyomon elszólja magát…
9:20 de.
charlie
2018 március 6
3:57 de.
Geyza, a “bepakolt bőrönd” a LIBERÁLIS BALOLDAL meg-megújuló FENYEGETÉSE a jobboldali kormányokkal szemben: meglátjátok mi lesz veletek, ha megtudja a Nyugat, hogy menekülniük kell az újra üldözött zsidóknak.
*************************************
NHC* most „kompenzál”
Minekutána véletlenül felköhögte
hogy mire is készülnek esetleges kormányrakerülésükkor.
Félő hogy akkor is elkezdik majd erőltetni ezeket a dolgokat ha valamely akármelyik másik párttal lépnek koalícióba.
Csak a Heller Ágnes féle agyament pacifisták ábrándoznak egy lehetséges Jobbik (én olvasatomban NÁCI) párttal való szövetségről.
Kutyából nem lesz szalonna, nácikból sem cukorfalat.
(A mostani mézesmázosságuk ellenére sem.)
9:28 de.
Orsóskám:
Látom nem ismered még nagy vonalakban sem a Hitler-féle Mein Kampf.-ot.
Holott ez a munka az irányadó a Jobbiknál.
Ellenben hol láttál olyat a Rendszerváltás utáni Magyarországon mikor az MSzP kormányzott,
hogy bárkit üldöztek volna államilag a politikai nézetei vagy a származása miatt?
Vagy esetleg az ellenzékisége miatt?
Mert mindezek ma m mát igencsak megtalálhatóak az itthoni közéletben.
Peg még nincs is hatalmon a nácipárt.
9:29 de.
Hollósy Gerti
2018 március 6
8:42 de.
Hát igen.Egy jogállamban.
De hol látsz manapság itten ilyet ?
9:31 de.
Már kissé türelmetlen az NHC*
Azért nem bírja magába folytani.
Fenyegetőzik mert nem képes itt elérni semmit,
csak a Marcsi-féle ostobák szopják be a szólamait.
9:35 de.
Geyza írta:
Megmondta Bartus évekkel ezelőtt, idézem:
“Sírva fogunk még a FIDESZ-re szavazni, csak nehogy a nácik kerüljenek kormányra.”
Ezt mondotta volt Bartus Laci, még évekkel ezelőtt.
_____________________
És ezt sem jól mondta. Amikor mondta, akkor persze ez volt a levegőben, mit is mondhatott volna mást. De ma már tudjuk, „legjobb a fidesz-Jobbik koalíció”…
Együtt jó az, mint a csúz, meg a fogfájás… (Jókai) És ki van velük szemben következetesen? Hát egyedül az a hülye Gyurcsány (hát elvégre azért hülye!). Mert az LMP, az MSZP meg a többiek meglehetősen neccesek, imitt amott árulókkal megtüzdelve, lássuk be…
Na majd, ha Bartus ezt is észreveszi, akkor majd beszélgethetünk a tisztánlátásáról…
9:50 de.
Alma:
Mindegy, memmonta.
És kezd bejönni.
Sajnos.
11:24 de.
… „nem elég kompromisszumkésznek mutatkozni, annak is kell lenni.”
Sok sikert!
11:55 de.
Kedves balosok nem kell annyira elszontyolodni, a Fidesz-éra első nyolc évében nem tetszettek semmit sem csinálni, – csak átkozódni, hogy a Fidesz meg mennyi mindent csinál – talán a következő nyolc év meghozza a felemelkedést.
Ja, mondjuk már az se, mert fiatalok tőletek független csoportjai már az új baloldalt építgetik, ahol nem az antiszemitizmus, a xenofóbia, a sovinizmus, az irredentizmus és egyéb elcsépelt varázsszavakat mormolgatják napestig, hanem példamutató munkával felépítik magukat a nép körében.
1:46 du.
Geyza
2018 március 6
9:31 de.
Már kissé türelmetlen az NHC*
Azért nem bírja magába folytani.
_______________________
Erről egy történet a 60-as évekből..
Már nem tudom, hová utaztunk vonattal. Szemben velünk egy öreg parasztasszony vitt három élő tyúkot egy kosárban a piacra. A tyúkok nagyon izgatottak voltak, kotkodáltak, hisztiztek, verdestek. Mire a parasztasszony odaszólt nekünk, röstelkedve: Már nagyon türelmetlenek…
2:27 du.
Alma:
A sztorit én aképpen hallottam hogy :
A falu főutcáján egy átutazó autós elütött egy kakast.
A sofőr szabadkozva vitte be a parasztbácsinak és kérdezte miben segíthetne?
Az öreg csak annyit felelet:
-Ha segíteni akar, menjen hátra az ólba.
A tyúkok már nagyon türelmetlenek…
2:29 du.
Ne kárálj NHC*. : ))) : )) : )
Vagy télleg ENNYIRE türelmetlen vagy ?
2:53 du.
Geyza, nem beszéd, cikk és abban van a videó
http://ellenszel.hu/2018/03/05/oly/
3:00 du.
charlie, charli, akármit mondasz is, ha össze lehetett vágni, akkor bizony mind elhangzott, az internet nem felejt és ez tény…
tudod, sokkal elegánsabb lenne beismerni, hiszen ott van, megtörtént, – de már mások vagyunk, cukik – ezt próbálja Vona, de még túl közel vannak a tények, a jótékony feledés még nem homályosított el dolgokat…ezért hát Vona nem hiteles…
3:10 du.
Nos Szigetvári Viktort nem irigylem,ugyanis a füttyös,narkós,(gyerekei előtt is)nőverő Juhász ellen egyre többen tiltakoznak,a napokban magyar nőszervezet is…..követelték,(nemcsak ők..Kende Péter és mások!).)hogy
sürgősen mondjon le,úgy hallottam megtette(?)
Ilyen elnökkel,vagy elnök nélkül nehéz lesz győzni!
3:32 du.
Nos László tanácsa:”az ördöggel is összefogni”nem hinném,hogy
sikert hozna……az ellenzék mostanában egymással sem tud összefogni,az ördög meg ugye hosszú távon nem nyerő,szerencsére…..
Ezzel együtt sajnálom,hogy több tisztességes baloldali jelölt még ha be is jut a parlamentbe,pártja nem rúg labdába.!!!!
Én egy színes parlamentet képzelek el(természetesen fideszes többséggel)ahol az országot érintő fontos kérdésekben vitatkoznak,érvelnek,de mindenképpen az emberek,a nép javára döntenek!
Na a jelenlegi helyzetben ez nehezen képzelhető el…..
3:38 du.
Charlie!
Te csak maradj a Jobbiknál,bár nem azonos pártra szavazunk és a Jobbik „több szárnya” árt a pártnak…,de a becslések szerint
ők biztosan,magasan bejutnak,a sok szélhámos,törpe baloldali pártokkal
szemben!
4:12 du.
Amúgy az MSZP legnagyobb baja,szégyene,…hogy a DK-hoz hasonlóan több szállal….kötődik Czeglédyhez,nem tudja kidumálni magát,elhatárolódni…,de ennek ellenére is a harmadik helyen áll!
Már nem kell sokáig várni….áprilisban minden eldől,addig is azt javaslom az esélytelen baloldalnak,hogy próbáljanak gondolkozni,tisztességesnek látszani és ne égessék még jobban le magukat!
5:19 du.
Boda Marcsi
2018 március 6
4:12 du.
Jé, pont ugyan ezt kívánja az emberiség is Magának: „próbáljon meg gondolkozni,tisztességesnek látszani és ne égesse még jobban le magát” 😀 Marcsi – Marcsi, olyan jókat mond, mindegyik egytől-egyig Önre igaz 😀 Ez egy jó régi komcsi trükk, hogy azzal vádolni a másikat amit önmaga csinál, hát Ön pont ezt csinálja hamisíthatatlan jó komcsi módjára mindig! Majd figyelje csak meg hozzászólásait a jövőben és visszamenőleg is. Mindegyik ilyen.
Jaj Marcsi, kéne maga köré valami világítótest, bár Ön már nem is csak sötétség, hanem egyenesen egy fekete lyuk, ami még a fényt is elnyeli. :))
5:51 du.
Hollósy Gerti
2018 március 6
3:00 du.
Nomegaztán az egész cukiskodás csak duma, álca a részükről.
Viszont időnként a mézesmázos máz alól kivicsorog az ordas.
Nem lennének ők ha időnként véletlenül nem engednék el magukat.
A JOBBIKKAL SOHA !!!!!
Inkább maradjon a loptokrácia.
5:55 du.
Hun Canada:
Erről az idiótáról minden lepereg.
Annyira OSTOBA hogy nem látja egyik szavával üti agyon a másikat.
Hazudik nappal, hazudik éjjel, hazudik nekünk és hazudik saját magának is.
Amint Laszlo irta régebben -idézem- :
„Ő a megtestesült semmi”
7:28 du.
MArcsi,
„Én egy színes parlamentet képzelek el”
Pont ez ellen lett kitalalva a jelenlegi valasztasi rendszer.
6:29 de.
Olvasva a sok sok hozzaszolast egy vizio ebredt bennem:
Lehet hogy nincs mas hatra mint most Marcius idusan kikialtani >>egyseges népakaratbol<< nagyvezerunket ÖRÖKÖS NEMZETVEZETOVE, es a megalakitinai az ÚJ SZALASI, bocs akarom mondani, az ÚJ VONA KORMANYT!
Minek ez a "folosleges" valasztasi cirkusz, minek varni vele aprilis 8-a utanra?
Meg a vegen lehet, hogy a ketharmad nem jon be.
Most szepen a "parlament" megvaltoztathatja hozza az ALKOTMANYT – (a TÁKOLMÁNYT), gyorsan (tekintettel a nepakaratra es a vilagpolitikai helyzetre – az ENSZ is ellenseg) be lehet dobni egy ujabb NEMZETI VÉLEMENYEZESI BOHÓZATOT, bocs akarom mondaani "FELMEREST"", ahol a nemzet 95%-ban nemcsak hogy ohajtja, hanem egyenesen MEGKOVETELI!
Ugyhogy jovore mar mehetnek is a magyar hadak a Don-kanyarba, sicc, akarom mondani az Eufratesz-volgyebe. Nehany szaz ezer halottal mi is kivesszuk reszunket a Putyin es Erdogan vezer-testverek hagymazas kalandjaiban.
A stadionokat atalakitjuk gyujtotaborokka, az osszes migrancsot es az azokat tamogatokat begyujtjuk, (a ciganyokat, libsiket) akik felemelik szavukat az OSI RENDI HAZANK BIZTONSAGA ELLENEBEN – aztan felpakoljuk oket a Záhony-Novoszibirszk jaratra specialisan osszeallitott szerelvenyekre – ami mar perfektul mukodik.
FIDES ET RACIO – VELED VAGYUNK VEZERUNK!
7:14 de.
Mert OIM* képzelete színes: narancsszínű.Meg fekete-vörös.
8:45 de.
Gabriel
2018 március 7
6:29 de
____________
Igen, ezeket másutt magam is elszoktam sorolni… Régebben ezért még liberális fórumokról is kiutáltak… 😀
Nem rosszak ők, nem is akarnak rosszat, csak valahogy nem látják, hogy a dolgoknak mi a logikája. Hogy nem a gázkamrákkal, hanem ártatlan numerus clausussal kezdődik a szörnyűség. Aztán, ha bekövetkezik, becsukják az ablakot, lehúzzák a redőnyt, mert nekik semmi közük hozzá…
10:21 de.
Gabriel és Alma:
Há lehet de akkor is :
JOBBIKKAL SOHA !!!
11:18 de.
Kedves Alma.
Kepzeld Montrealban megtudtam, hogy a hires montreali egyetemen, a McGill egyetemen is volt numerus clasus a 2O as evekben.
2:27 du.
Hogyne, kedves Figyelő, Ku-Klux-Klan is volt, pogromok is voltak szerte a világban. Az örményeket is gyilkolták, sőt nem is olyan régen Boszniában is volt népirtás. Akkor ez gy már rendben is van?
3:20 du.
Hát az a helyzet,hogy az Együtt elnökének (füttyös,drogos,nőverő és kábító…) botrányos viselkedése(bizonyított tény!),erkölcse ellen sokan tiltakoztak(nem csak baloldaliak ,de egy független magyar nőszervezet is!!!)és lemondásra szólították fel!
Állítólag megtette….mert ügye ilyen alaknak nincs helye az amúgy sem „ártatlan” több képviselő mellett,az egy tény!
De,hogy Szigetvári Viktor kerítést akar bontani( ő nyilatkozta),az meg pláne nem használ ,az amúgy sem magas támogatottságú Együtt nevű pártnak!
Na ők biztosan nem lesznek kormányváltók….(persze a többi,esetleg „népszerűbb” baloldali pártok sem)
Mindezt maguknak köszönhetik,nem kell és nevetséges valótlan jobboldali támadásra hivatkozni,magukat mentegetni….!
5:04 du.
Őszinte részvétem az értetlen,lekötelezett,fizetett „bértollnokoknak”az idétlen,hazug és jellemtelen alakoknak pedig maximális megvetésem,és szerencsére ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül!
na ennyi!!!
5:28 du.
Almási Alma
2018 március 7 2:27 du.
Feltetel nelkul elhiszem.
Hiszen en sem talaltam ki semmi ujat, sajnos a tenyek, a tortenelem bebizonyitotta, nem egyszer.
Valoban a szomurusag mindezekben az, hogy elviekben mindenkinek van szeme a latasra, van fule a hallasra, – de valami miatt annyira kevesen fogjak fel.
Mint ha valami valosagos megbabonozasban elnenek az emberek!
Valoban csak latjak meg, azt halljak meg, amit akarnak. Mintahogy egy „szakallas ur” mondta ugy jo kétezer éve.
Mindjart keresztre is feszitettek érte!
Es most nem is a BodaMarcsikrol beszelek – akik szandekosan teszik magukat vakká!
7:14 du.
Boda Marcsi
2018 március 7
5:04 du.
„Őszinte részvétem az értetlen,lekötelezett,fizetett “bértollnokoknak”az idétlen,hazug és jellemtelen alakoknak pedig maximális megvetésem,és szerencsére ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül!”
Azta…hogy összehozta !
A kis fröcsögös : DDDDDDDDDDDDDD
9:03 du.
Almási Alma
2018 március 7
2:27 du.
Persze Ku KluKlax es pogrom NEM volt soha Kanadaban. En csak azert irtam ezt ide, mert akkor az egesz vilagon ez a szellem uralkodot, nem csak a magyaroknal.