Göllner András válasza Ódor Lászlónak, Ódor Bálint nagykövet kapcsán

2018 április 26 11:46 de.107 hozzászólás

Ódor László professzor úrnak!

Kedves kollega. Értékelem és köszönöm hozzászólását írásomhoz, melyet hangnemében egy picit indulatosnak, tartalmában enyhén szólva elfogultnak, ha szabad, igazságtalannak tartok. Sosem állítottam Bálintról, hogy nem beszél nyelveket. Hozzám is eljutott annak híre, hogy tökéletes a franciája. (Nekem nem adatott meg, hogy ezt a képességét személyesen is megtapasztaljam, de nincs szándékomba azt kétségbe vonni.) Azt állítani rólam, hogy amit odafenn műveltem, túlszárnyalta a teljes magyar ellenzék aljasságát – „Ilyen mélyre még a magyar ellenzék sem süllyed” – túlbecsüli szerény képességeimet. Bár vannak szárnyaim, (tegnap például az éj leple alatt átrepültem a Gellért hegy felett, nem tudom tetszett e véletlenül látni), a tudományos érvelések terepén szigorúan betartom Arisztotelész követelményeit. E magatartás miatt élvezem akadémiai tisztségemet. Az Emeritus Egyetemi Tanári rangot e tájon nem adják puszira.

Kedves Ódor László tanár Úr ! Kénytelen vagyok megismételni azt, aminek odafenn hangot adtam. Empirikus módon verifikálható, hogy védence (névrokona vagy fia) itt Kanadában, egy Public Relations kudarcot vallott. Annak ellenére, hogy teljes erőbedobással, hihetetlen szorgalommal, mindent elkövetett céljainak érdekében, (még olyan dolgokat is, amelyeket nem illik egy diplomatának elkövetnie), a kanadai sajtó, a kanadai kormány, a kanadai konzervatívok színe java, nem főnökének az erényeit, hanem annak a nyugati áramlattal ellentétes lépéseit boncolgatja. Ha nincs igazam, kérem, adatokkal és ne érzelmi eszközökkel szálljon vitába velem.

Kedves Ódor kolléga. Tudom, hogy fiának látványos kudarca, illetve annak a bizonyítása, fájdalmas érzéseket kelthet az Ön szívében. Nekem se okoz ez nagy örömöt, hisz egy hazaszerető magyar hazafi vagyok, aki azt szeretné, ha a nemzetközi sajtó, és főleg annak mérsékelt, konzervatív része, a mindenkori magyar kormányokat éltetné. De jó is lenne az. Amit a kedves kisfia és úgy látom Ön is képtelen felfogni az, hogy a tiszteletért meg kell dolgozni, azt ki kell érdemelni, az nem egyszerűen attól függ, amit az önök miniszterelnöke mond, a felcsúti stadion árnyékából, vagy amit a kisfia kijelent az ottawai nagykövetségen, egyik másik zongora előadása után, miközben a lakájok pogácsával, és magyar borokkal itatják a hallgatókat.

A nemzetközi konzervatív szakvélemény – hagyjuk a baloldalt ki ebből – a magyar miniszterelnököt egy közönséges banditának tartja, aki az európai adófizetők pénzéből építi saját vagyonát. Ezt a véleményét nem egy kalapból húzza elő, hanem empirikus módszerekkel verifikálható tényekre alapozza. A nyugati konzervatív kritika, ellentétben Önnel és fiával, nem keveri össze Orbán Viktort a magyar nép egészével.

Professzor Úr ! Én nem szeretek magamról beszélni, de kénytelen vagyok azt tenni, amikor valaki úgy ront nekem valótlanságaival, mint egy bika a porcelánboltban. Innen, Montreal Kis Olaszország negyedéből szeretném Önt tájékoztatni, hogy életem során egyszer se a magyar népet kárhoztattam azokért a tragédiákért, amelyek Magyarországot érintették – pl. Trianon, a Fehér, vagy a Vörös Terror, csatlósságunk Hitler vagy Sztálin oldalán. Mindig is a vezetők, akár belföldi vagy külföldi, magatartására helyeztem a hangsúlyt. Most sem teszek mást: megpróbálom népem figyelmét felhívna arra a szeretet és összefogás látszatát keltő átverésre, amely a magyar embereket már több száz éve fogságában tartja.

Kedves Ódor László! Nékem is van három csodálatra máltó, felnőtt fiú gyerekem, akiket felneveltem, mindent meg adtam nekik hogy nagyszerű egyetemi diplomákkal a zsebeikben, több nyelv birtokában, talpraesett és tisztességes módon, embertársaik méltóságát tiszteletben tartva, keressék a kenyerüket. Én is ismerem azt az érzést, amikor valaki igazságtalanul bántalmazza az én kis csemetéimet (ők nekem mindig is azok maradnak, pedig mindegyik már 30 év felett). Az én fiaim meg tudják védeni magukat a nyilvánosság előtt, köszönik szépen, nem szorulnak édesapjuk védelmére e téren. Ettől függetlenül, én nagyon is megértem, hogy Önnek személyesen gondot okoz, hogy nem vagyok elájulva attól a politikai párttól, amelyiket Ön és fiacskája, a Bálint, oly nagy szeretettel szolgál. Remélem, mindketten jó egészségben túl fogják élni azt a csalódást, melyet személyesen okozhattam mindkettőjüknek.

Göllner András

107 hozzászólás

  • Jokat nevettem ezen a cikken. Nagyon finoman, de nagyon alaposan beolvasott Gollner Andras Odor Laszlonak. Ez a kedves nagykovet Ur olyan mint a lalika:-)) Elkenyeztetett gyereke apukajanak:-))) Gratulalok ehhez a cikkhez Gollner Andras:-))) Remelem hatha a csalodas utan felnotte fog valni a nagykovet Ur.

  • Nehéz a jelenlegi kurzust jó-ízlésű embereknek elfogadni, amikor vélt védelmében valaki (Bencsik András) a május 8-iki tüntetőkre nézve nyíltan így fogalmaz: bízom benne, hogy a rendőrség, ha kell, a katonaság meg tudja védeni a Parlamentet ettől a… elnézést, de azt kell mondanom, ettől a csürhétől.

    Folyik az ellenzék elleni gyűlölködő propaganda, hovatovább elpusztítandó ellenségnek bélyegezve őket. Ódor professzornak ez volna a demokrácia?!
    Elképesztő!

  • Azért ahol a FIDESZ pénzeli a külföldi magyarokat,ott kell tudni helyezkedni a diplomatáknak. Egyik cikkben ebben a lapban olvastam pár héttel ezelőtt, hogy a FIDESZ utaztatja haza a magyar családokat Ottawából, vagy ki tudja még honnan a világ mely részeiről.

  • Anita Szászy
    2018 április 26
    2:19 du.

    Nem kell mindent elhinni! Nekem egy fillert sem adott a fidesz kormany, pedig regen elek kint, Hazautazasrol CSAK most hallok eloszor. Mar tudhatnak, hogy sokszor hazudik minden sajto!

  • Na mi lehetne ebbol a „vitabol” HA az Odor nem ugyan az az Odor, barmi modon is szaglana? Kovetnenek majd egy nagy pert mint Orban es Gyurcsany elvtarsak ?

  • Drizari
    2018 április 26
    2:12 du. Valasz,

    Az, hogy valaki nem ert egyet a baloldallal, az a magyaroknal ertheto. Volt idejuk a baloldali kormanyokat es a szovjet uralmat megismerni 4o+ evig!

  • A baloldalnak , semmi baja nincs, csak az a baj, hogy NEM Ok vannak hatalmon!

  • Jesszus! Erre mást nem is lehet mondani.

  • Bendeguz79
    2018 április 26
    2:34 du.

    Dr. Ódor László egykori berni nagykövet, fia Bálint Svájcban is tanult ifjúkorában ennek okán. AZ milyen szép mikor egy apa védi meg a gyermekét. 🙂 Az pedig még szebb lenne, ha Bálint szakítana a kormánya rossz szokásától és valódi újságírói kérdésekre is kimerne állni, európai uniós szakértőként civilizált mód, nem csak véleménycikkeket egyoldalúan írogatni a National Postban.

  • Figyelő
    2018 április 26
    2:47 du.

    Ebben spec igazad van.
    Kár hogy nem a baloldal került most hatalopmra.
    Igyaztán folytatódhat az Ország lerablása, kiárusítása.

  • Ms.SZASZI;
    A „kovetek” azok a diplomaciai-corp alkalmazottai, a Parlament jovahagyasa altal kapjak beosztasaikat mint kovetek.
    Amikor ‘kegyeiket vesztik’ kereshetenek allas-lehetoseget valami mas vonalokon.
    Egy-ket konyv kiadas, ha van valami „babot-kopniuk” lehetoseguk az hozhat valami jovedelmet, de maskent igen reszki allas, kulonosen egy kis helyen mint Magyarorszag.

  • Nem csalódtam bennetek!

  • a csúcs??? vagy már nincs lejjebb? miután a balogpáter helyett egy lüke alakottesznek aki a 10 parancsolattal gvyógyítana halálos betegségeket most a szijjgyártópetayfucsálos:
    https://24.hu/kulfold/2018/04/26/magyarorszag-egyedulikent-szavazott-le-egy-javaslatot-az-eu-ban-ami-segitene-az-illegalis-migracio-megakadalyozasat/

    mikor rúgják őket ki a Naprendszerből? és azokat akik megválasztották az űrhangyáknak jó eledelek?

  • Jaj B79! A nagyköveteket többnyire nem a parlamentek választják, hanem a kormány, illetve a külügyminiszter, nyilván egyeztetve a miniszterelnökkel. Az USA-ban biztosan így van:általában az elnök nevezi ki az embereit, bár ahogy nálunk is, nyilván ott is van valamiféle parlamenti bizottsági meghallgatás.

  • Gyurytyz:
    Én nem tom.
    Erősen emlékeztetsz engem valakire.
    Olybának tűnsz mint a -méltán elhíresült-
    izraeli „Forró Rágógumi” c. filmekből a kis Bendzsi
    igen igen házsártos és állandóan sopánkodó mamája DDDDDDD

  • Tisztelt Göllner, Ódor és Ódor urak!

    Nálunk itt Magyarországon elég nagy az elkeseredés azok között, akik tanult és politikára figyelő emberek vagyunk. Ezt bárki megérezheti, aki itt él, de az is, aki csak a híreket hallja és a tüntetéseket látja.

    Akik szívesen leegyszerűsítik a problémát bal-jobb oldalra, netán a hatalom iránti vetélkedésre, azok sajnos tévednek. Bár igazuk lenne.

    Másról van szó. Az ország lakossága -jobboldalon ezt álszentül „nemzetnek” szokás nevezni – a mi mai kormányunk erős segedelmével rákerült egy olyan útra, amely az elbutításba, beletörődésbe, szegénységbe, rabszolgaságba vezet. Persze van másik út is, a lázadás és a polgárháború – de sajnos az sem kellemesebb.

    Bizonyos vagyok benne, hogy ezt Ódor és Ódor urak, tanult emberként és politikusként pontosan tudják. DE ha nem, akkor keserves lesz ebből felébredni. A magam részéről sok erőt és önkritikát kívánok a nézeteik majdani korrigálásához… Semmi sem lehetetlen. Nem egy jobboldali fidesz közeli tudós és politikus járta már meg ezt az utat az utóbbi hónapokban. Nekik sikerült.

    Tisztelt Mr. Göllner, azt hiszem, ennél több szót nem érdemes a kérdésre vesztegetni…

  • talalom;

    Majdnem ugy amint maga leirta. De hat akkor mi ellen van mind a panaszkodasok?

    Hogyan lehetne azt demokratikusabban tenni ?

    P.S. A US-ban az elnok javasol, a Congressus,ill. a Szenatus dont,mert a Szenatus kepviseli mind a tag-orsagokat.
    A Kepviselo=haznak van az ellenorzoi hatalma,mert azok az ossz- lakossagot kepviselik.

    Lenne jobb otlete ?

  • Alma, tudod, hogy már mondanom se kell, hogy Veled szinte mindig egyetértek. Azért megkérdezném, hogy komolyan gondolod-e, hogy Ódorék valóban tudják? Ne gondold! Ők arra tipikus példák, hogy a hatalomvágy, a kényeztetés, a kapzsiság, a dagonyázás képes felülírni a mentális felkészültséget is.
    András írásai – mint mindig – elsőrangúak! Sok vitának nem is hagy helyet… Hiába a szennyvíz csatorna zaj..

  • Bendeguz79,

    ez Magyarországon úgy működik, hogy a miniszterelnök javasol, a miniszterelnök 2/3-os pártja, amiben ő az elnök, ezt a Parlamentben elfogadja, és az ellenőrző szervek 2/3-os többségű fideszes vezetői ellenőriztetnek. Pl. nemcsak a törvényhozásban működik így, hanem ha egy fideszes ellen fölmerül bűncselekmény gyanúja, a fideszes legfőbb ügyész nem indítja el ellene a büntetőeljárást, ha ez az ember országgyűlési képviselő, akkor a fideszes országgyűlési bizottság nem menti föl a mandátuma alól, és emiatt nem is lehet ellene büntetőeljárást kezdeményezni.

    Nem lehetsz már annyira demenciával küzdő, hogy ezt ne értsd meg, vagy mégis?

  • Almási Alma
    2018 április 26
    5:24 du.

    „rákerült egy olyan útra, amely az elbutításba, beletörődésbe, szegénységbe, rabszolgaságba vezet.”

    Igen, ezt hívják mifelénk rendszerváltásnak. Akkor nem sikerült az elitnek a polgári, európai útra állítani minket. Az Orbán nevű politikus meg ezt a helyzetet használta ki, mert ahol rendszerszintű hibák vannak, ott előbb-utóbb megjelenik egy demagóg politikus.

    „Persze van másik út is, a lázadás és a polgárháború –”
    30 éve hideg polgárháborúban élünk, ugyanis a mostani elit „komcsikra” és nácikra” osztja a magyar 20. sz. történelmi szereplőit. A történelmi események ennek megfelelően a következő sémára épülnek: mindenért a MÁSIK oldal hibás, bezzeg ha az enyém lett volna hatalmon …
    Göllner úr mindenkin túltesz, mert ő egyformán utálja a komcsiknak és náciknak titulált magyar történelmi szereplőket!

  • Bánfi Miki:
    „A Szennyvíz zaja”
    Hát …EZT ellopom Tőled !
    (Ma már loptam Andrew-S től is egy szót :”Neoratkóizmus”)

  • ” pl. Trianon, a Fehér, vagy a Vörös Terror, csatlósságunk Hitler vagy Sztálin oldalán.”

    Középiskolai érettségi tétel:

    1. Külpolitikai tényezők.
    2. Gazdasági válság.
    3. Társadalmi feszültségek.

    Miután ezeket kielemeztük, akkor kezdődhet a vezetők személyének megítélése!
    Rákosi, Szálasi egyértelműen külső hatalom által uralomra segített országvezetők, akik nem tértek el a megszálló hatalom politikájától.

    Horthy és Kádár János bizonyos időszakokban, a lehetőségekhez képest maximálisan kihasználták az ország mozgásterét, a külső szövetségessel szemben.

  • Kedves Miklós!

    Muszáj volt elgondolkodnom nemrég néhány valóban okos jobboldali személy életútján és gondolkodásán. Néhány hónapja éppen Csaba László – Orbán Viktor volt tanácsadója – mondta el, hogyan csalódott a miniszterelnök úrban. Nagyon érdekes volt az interjú, és engem különösen az a része „vágott mellbe”, hogy utólag Csaba László azt mondja, már előbb is észbe kellett volna kapnia egy bizonyos eset kapcsán, de átsiklott fölötte.

    Az eset a következő volt: állítólag vagy két évig nem volt az opera balettintézetének (vagy minek? most csak fejből írom) igazgatója, mert ORBÁN VIKTOR NEM ÉRT RÁ EZZEL FOGLALKOZNI…

    Te érted ezt? Hogy értelmes, tanult ember legyint erre, mert NEM VESZI ÉSZRE hogy ez már egyszemélyes diktatúra? Ráadásul rendkívül instabil is, mert mi van, ha Orbán valamiért éppen NEM ÉR RÁ VALAMIRE? Rezsiszilárd, Kósa, vagy most újabban ez a Balogot leváltó orvosprofesszor (aki szerint az E=Mc2 már nem érvényes, és a betegségeket a tízparancsolattal kell megelőzni…), EZEK FOGJÁK MEGOLDANI?

    Ne érts félre. Engem nem a diktatúra zavar úgy általában (az is, de ez egy másik probléma). Hanem az, hogyha a diktatúra nem az ország lakosaiért dolgozik. Állítólag Deák Ferenc is eléggé diktatorikusan regnált, és hát én Rákosi majd Kádár alatt nőttem fel. Viszont az tény, hogy még ezek sem intézték közvetlenül a kultúra ügyeit, hanem volt erre megfelelő, megbízható emberük. Orbán esetében szinte teljesen nyilvánvaló, hogy nem is a politikai megbízhatóság a fontos, hanem az, hogy kit helyezzenek JÓLFIZETŐ állásba.

    Én azt értem, hogy valakik elvállalnak bizonyos feladatokat, és teljesítik az utasításokat. Na de a felelősségük fennáll azért, amit csinálnak (célzatosan pénzt osztogatnak, stb.) vagy nem?

    Mi ez? Viccország?

  • Almási Alma
    2018 április 27
    5:08 de.

    Érdekes kérdés, hogy Orbán egyszemélyben hozza-e a politikai döntéseit?

    Szerintem van körülötte egy szűk érdekkör a gazdasági és kulturális elitből, a szürke eminenciások. Igazából a közvélemény csak találgathat, hogy mi az ideológiájuk, és se a Horthy-kor, se a maffiaállam építése-elméletek nem írják le a rendszerüket. A polgári Magyarország nyilván csak politikai termék számukra.
    Szerintem egyszerűen csak hatalom a hatalomért az ideológiájuk. Gazdaságuk nem fenntartható.
    Vagy a háttérhatalom van mögötte is, azt jónapot. 🙂

    Rákosi inkább egy jól látható négyesfogattal állt a párt élén, aminek a kultúr ideológus, Révai József volt az egyik tagja. Róluk azért lehetett tudni, hogy a marxizmus-leninizmus a fő ideológiájuk.

  • Almási Alma
    2018 április 27
    5:08 de.

    Nincs mit hozzáfőni, tökéletes meglátás. Ezt nem képesek fölfogni a 80 éven túli emigráns magyarok.
    (Boda Marcsi más téma, anno ilyenek lehettek az SS-felügyelőnők)

  • DRAZIRI;

    Nagyon megertem;

    Ami nem a te partod tette az rogton gazemberseg. Hm?

    A valosag hogy letezik a logikus alapszabaly, de mivel a szavazo-lakossag a te kedvenc partodat le-szavazta, bizonyara eleguk volt azok uralmabol, hat mindenki mas azonnal gazember.

    De mi abban az ertelmezni valo ???
    Csupan az hogy tavol alsz a logikus gondolkodastol.

    Moderald sajat gondolkodasodat, hasonloan elvtarsaid is, s majd akkor a tomegek kezdenek magatartasaitok alapjan itelni.

    Majd akkor talan sikeresebbek lehettek a valasztaskor.
    De addig is a rendszeren belul, s a torvenyes modon szukseges mukodni.

    S gondolj arra, hogy talan nem mindenki gazember rajtad kivul, csupan mert nem a te elkepzelesed alapjan cselekszik.

  • Bandabuz68,

    nincsenek elvtársaim, és a pártom még soha nem győzött 1990-től.

  • „Szerintem van körülötte egy szűk érdekkör a gazdasági és kulturális elitből, a szürke eminenciások. ”

    lámpa, nagyon érdekelne, hogy kik ezek? Tudnál saccolni neveket?

    Rezsi Szilárd
    Habony Árpi
    Kósa Lala
    Mészáros Lölö
    Simicska Lajos
    Schmidt Mária
    Csányi Sándor
    Széles Gábor

    Vagy ez az új mindenségminiszter?
    Melyikük az észecgéber?

  • DRAZIRI. Nem szukseges a kedvenc partodnak teljes folenyben lenni, csak kepesnek lenni gyakorolni a ltorvenyes lehetosegeit.

    De meg amikor teljes folenyben is volt partod, remsen legtek ostobasagukka aran.

    Politika az „osztaly-harc” tobbe.
    Politika az egyuttmukodes.
    Mint mar irtam. En meg vakarom a hatad, he te megvakarod az en hatamat.
    Emlekeznel Ronald Reganra?
    Minden kezdemnyezesevel teljes sikereket aratott, amikor ugy a Szenatus es a Kepviselo hazban az ellenzeki part volt teljes hatalmon.
    Megnyerte ellenfeleit mindeg minden ugyben.
    Az a politika !
    Nem az allando ellensegeskedes.
    Azert partod kudarcot vallot ,mert let-keptelenek !

    S PM elvtarsad a Masturta-nak tett igerete utan sajat maga tervezte sajat lebukasat.
    Igen, onmaga rendelte koztudatta hozni hazugsagait.
    Ugy lemondhatott.

  • DRAZIRI;

    Nem szukseges aggodni a „buntetoeljarasok” miatt.

    Perelhetsz. Azert vannak az ugyvedek. Persze az penzbe kerul.

    Perlehetsz barkit. Az elnokot, a PM-et, a Parlamentet, sot mega Papat is, HA ugyveded eles-eszu es talal torvenyes alapot arra.

    Persze a jury-szisztem jobb volna, de azt ottan mindenki ellenzi.

    A perrel nem csak hogy elerheted celodat , de meg egy tonna penzt is zsebelhetsz.
    Ha annyira dekokraciaval kuzdo vagy ,hogy ezt megertsed.

  • Almási Alma
    2018 április 27
    5:08 de.

    A nehai Charles de Gaulle tabornok (elnok) ugy jellemzte Brazilia kormanyat, hogy az egy „kabaré szinpad”

    Sajnos ma magyarorszag kormanya felulmulta az addigi brazil-kormanyokat.

  • Almási Alma
    2018 április 27
    10:25 de.

    „lámpa, nagyon érdekelne, hogy kik ezek?”

    A szürke eminenciás ismertetőjele, hogy háttérben marad, tehát én is csak találgathatok.

    Mint föntebb írtam, az kizárható, hogy a pártban lenne Orbánnal azonos súlyú személy! Az ötvenes években, az MKP-ban az említett négyesfogat tagjai megközelítőleg azonos fokon álltak, ha jól tudom.
    (Gázos Lőrinc gondolom viccből került föl a listádra, mint befolyással rendelkező személy.:)

    Szóba jöhetnek azok, akik nem a Parlamentben veszik körül Orbánt, pl. családtagjai, barátai. Illetve azok, akikkel a felcsúti foci VIP-páholyban tárgyal. Ezek olyan oligarchák, akik a Gyurcsánnyal is jó viszonyt tartottak, pl. Csányi Sándor.
    Tegnap tele voltak a Csányival a hírműsorok. Na, nem a disznós cégeivel dicsekedett! Azzal sem, hogy hónapok óta rettegnek a sertéspestistől mindenhol, csak a magyar oligarchák voltak nyugodtak az elmúlt hónapokban. Na most, itt is beütött a crach, megtalálták az első fertőzésben elhunyt vaddisznót hivatalosan.

    Apropó Gyurcsány, róla azt lehetett tudni, hogy az anyósa ellátja jótanácsokkal.

  • Almási Alma
    2018 április 27
    10:25 de.

    Ha már a Gyurcsány-kormány és a Rákosi-kor döntési mechanizmusát idevettem, akkor a többi történelmi korszakról is írnék pár sort, az elmúlt kb. 100 évből.

    Kádárról tudni lehet, hogy pl. Aczél György volt mellette a legkitartóbb motoros, a kultúrpápa. A sztálinisták és Kádárék sikeresen akadályozták egymást, ezért volt felemás az új gazdasági mechanizmus megvalósítása.
    Horthy Miklós mindenben kikérte Bethlen István tanácsait. Bár informálisan nagy hatalma volt a kormányzónak, de abban a korban nem volt olyan klikk, amely egyedül dönteni tudott, a többiek ellenében.

    Ismét ott vagyunk, hogy szerintem a dualizmus rendszere hasonlít legjobban, amikor a két Tisza volt miniszterelnök, a teljhatalmú generális. Ők 48-as politikusokból lettek 67-esek. A gyenge ellenzék közjogi vitákra fecsérelte az idejét.
    Mit gondolsz, véletlen, hogy a Tisza-szobrot bámulja Orbán a parlamenti ablakából? Új szobáját meg Tisza bútorainak másolatával rendezi be?
    Igaz, hogy Tisza korában alacsony volt a szavazati jogosultság, ma meg általános a szavazati jog.
    De a két és fél millió fidesz szavazóból legalább másfélmillió fogalmatlan nyugdíjas vagy mélyszegény.

    Tegnap a Célpont adása közben az égnek állt az összes hajam. Fáj nevű borsodi kis faluban 1 kivételével mindenki a fideszre szavazott.
    1. Mert van közmunka.
    2. Mert félnek a migránsoktól. „A migráns nagy szakállú ember, ronda, láttam a tévében. Itt is vannak üres házak, lehet, hogy beköltöznének oda.”
    3. Mert Orbán Viktor cigány, ezért szavaznak rá a cigányok.

  • Ezen az oldalon senki nem képes átlépni a saját árnyékát.
    Én sem,de én nem is akartam soha satírozni.Azért van itt néhány tiszteletre méltó beíró is.Sajnos nagyon kevés.

  • hazai lámpa
    2018 április 28
    4:31 de.

    Természetesen a két Tisza azért tudott szinte teljhatalmat kiépíteni, mert a Ferenc Jóskának semmiben nem mondtak ellent. Ezt a teljhatalmat arra használták, hogy minden tőkét az országba vonjanak, hogy kiépítsék az ipart. De ez nem járt együtt a magyar társadalom széleskörű polgárosításával, ezért ők kiszorultak a hatalomból.
    Ezért bukott el a demokratikus őszirózsás forradalom, mert nem volt polgári tömegbázisa.
    A demokratikus polgárságot 1918-ban mindösszesen a városi zsidóság képviselte.

    Ferenc Józsefnek igen nagy túlhatalma volt, és egyébként is a legfontosabb pénz-, kül- és hadügyeket Bécsből irányították. Tehát ebből következően az osztrák háborús vereségnek minden negatív következményében osztoztak a magyarok. Rosszabbul jártunk, mint maguk az osztrákok.

  • hazai lámpa
    2018 április 28
    4:31 de.
    Hiheteken hulyesegeket tudsz irni, ne is haragudj!

  • AZ oszirozsa fooradalmat a vilaghaborubol hazajott kataonak kezdtek, mert nem csak vesztesek voltak, de eleg nyomorultak is. Apam is ott harcolt OLaszorszagban 18 eves koratol, rogton erettsegi utan..

  • Figyelő
    2018 április 28
    11:43 de.

    „Hiheteken hulyesegeket tudsz irni, ne is haragudj!”

    Ha már ilyen udvariasan megszólítottál, akkor azt is elárulnád, hogy mivel nem értesz egyet?

    Az őszirózsás forradalomban valóban részt vettek katonák, akik a sapkájukra tűzték a virágot. De meg is bukott a Károlyi-kormány pár hónap múlva, tehát nem írtam hülyeséget.

    Vagy te másképp tudod?

  • ezt most Andrásnak küldöm, szombat van és

    talán

    https://www.youtube.com/watch?v=3tJOr-JiUng

    még egy doktorit (de én is ott leszek)

  • versenymű, befutott! a többiek még a rajtkövet nézik a tejútrendszeren kívűl… és akkor…ő!!!!!!!!!!!
    befut…és megérkezik a szívünk legmélyére ott is a legkedvesebb bugyrainkba és felkavar mert ő? d-moll a Don Giovanni nagy felfedezése Donna Elvira

    https://www.youtube.com/watch?v=3tJOr-JiUng

    majd talán valaki hozzászól

    meg lehet fejteni minden titkokat…de

  • @András
    ez egy valami aszongya isten nincs de lehet istenien emberről embernek dumcsizni nagyon érdekes dolgokat…csak értenék? pláne d-moll ban

  • hazai lámpa
    2018 április 28
    6:37 du.
    Megbukott a Karolyi kormany, mert kitort a kommunizmus es Kun Bela vezetesevel megbukott. Csak Horthy Miklos csinalt renett, mikor egy csomo embert felaksztatott. Kun Bela es tarsai elmenekultek nyugatra.

  • Nem szabad elfellejteni, hogy az orosz fooradalom, ami 1917 ben tort ki , annak a szele minket is ert a haboru utan.

  • Klárika,
    Kun Béla és társai nem nyugatra menekültek,hanem miután keményen harcoltak a románok ellen és ennek köszönhető,hogy a magyar-román határ vonal nem a Duna-Tisza közén lett meghúzva,a Sz.U.-ba menekültek és ott lettek a kommunizmus áldozatai.Tudnod kellene, hogy a legtöbb valódi kommunistát-szocialistát a szovjetek végezték ki.Ebben még horthyt is felülmúlták.

  • GYURIO10;

    Hol tanultal magyartortenelmet ?

    Kun Bela Ausztriaba (Becsbe) menekulkult. Ahol ugyan ugy probalt Voros uralmat kezdeni mint Pesten.
    De sikertelen lett abban.
    Aztan ment Nemetorszagba,ottan is hasonlo tetteket probalva.
    De ott sem sikereskedett.Tehat vissza mant Bcsbe, ahol akkor mar felismertek es letartoztattak.
    De a Becsi szocialista elvtarsai kiengedtek a bortonbol.
    Csupan akkor ment Szoviet-oroszorszagba.
    Ahol csatlakzott a Voroshadseregthez.
    De akkor is ellenzekbe kerult Leninnel.
    A Caukazusi fronton vett reszt a Kozakok elleni harcokban.
    Ahol, a Szoviet adatok alapjan 60 ezer kozak kivegzeseert es 10 ezer „feher-katonak” kivegzeseert volt vadolva.
    Lenin, Sztali, Trockij erossen elleneztek vereskezuseget.
    Nem csoda hogy Sztalin agyonlovetette.
    Olvasd Wikipedian a „Kun Bela nepbiztos” adatait.

  • FIGYELO soraira;

    A Voros Terror Kun Bela kezdemnyezese alapjan tortent.
    Samuelli, Csanyi es kb. 200 tarsai mentek varosrol varosra, falurol falura es gyilkoltak, akasztottak akiket csak „osztaly-ellensegnek” lattak.

    Persze a bukkasuk utan torvenyes felelosegre vonas tortent.
    Ami nem tortent az 1990-es allitolagos valtozas utan.

    Itten mar vitatva volt tavaly a Lukacs Gyorgy esete. Aki mint dandar-politikai tiszt ,parancsot adott minden szazdbol nyolc (8) artatlan baka kivegzesere.
    Csupan egy szazad-parancsnok vegeztetett ki nyolc (8) bakat.

    A nyolc gyilkosagert a birosag (Horthysta) csupan nyolc-evi borton bubtetesre itele nyolc artatlan baka agyonloveteseert, beke-idoben minden buntettek hianyaban.

    Az meg a mai US liberalis birosagok iteleteinel is enyhebb buntetes volt.
    Tehat alig nevezheto „terrornak”.

  • gyuri10
    2018 április 29
    10:40
    igen, abban tevedtem, azaz rosszul irtam. Viszont, en is tapasztaltam, hogy a kommunistat sajt embereiket oltek meg eloszor. Csak nezd meg, Nagy Imre sorsat.

  • HAZAI LAMPA;

    NEM voltak katonak 1919-ben.
    A haborunak vege lett 1918 November 11-en.
    Magyarorszag gadai le-lettek szerelve.
    Se az oroszorszagban levo foglyokat az elvtasak ki-kepeztek az ottani modon utanozni.
    Talan emlekezhetene hogy Rakosi elvtarsa is a „Lenin iskola” tanutvanyakent” volt ki-kepezve.
    Hasonloan nep-biztossa Kun Bela, Samuelly, Csanyi, stbk. is es tarsai.Azok hasznaltak ki a lehetoseget az 1919-es idok kaoszaban.

  • Figyelő
    2018 április 29
    9:58 de.

    A Károlyi-kormány igazából már a kommunisták előtt megbukott!

    Konkrétan a Vix-jegyzékbe buktak bele, amiben azt követelte az antant, hogy önként adják át a magyar területet.

    De amúgyis megbuktak voltak, mert nem volt tömegtámogatásuk! Hatalmas munkanélküliség és nyomor volt az országban, konkrétan éheztek és fáztak a munkanélküliek tömegei. A spanyolnátha járványban is több ezren haltak meg, mert az alultáplált szervezet nehezebben bírja a betegséget.
    Kaffka Margit híres írónő is akkor halt meg a fiával együtt.

    Szóval: gyorsan kellett volna valami radikális segítség a népnek, de a polgári és szocdem politikusok ezt elmulasztották. Vagyis a polgári középosztálynak nem volt ötlete az alsó három-négymillió ember felemelésére, politikai nemzetbe integrálásra.

    A Horthy-korszak szerencsésebb is volt, mert addigra csitult a nemzetközi káosz.
    De ki kell mondani, hogy a tehetségesebb politikusok akkor a konzervatív oldalon voltak. Megfékezték katonai erővel a fosztogató és a fehérterror csapatokat, és külföldi hitelt szereztek a gazdaság felpörgetésére (Népszövetség kölcsön).
    Sajnos az úri osztályok és a nép elkülönülése az ő idejükben is megmaradt.

  • HAZAI LAMPA

    Allitasa teljesen teves !

    A Vicks jegyzek egy „semleges-zona” megallapitasat javasolta.

    De azt a magyar kormany nem vette komolyan, sot ellenezte.

    Csupan azert masiroztak a roman-hadak Budapestig.

    Az ostobasagukat a teljes esztelenseggel koronaztak a magyarok !

  • Bendeguz azt tudom, hgy akkor sokan intelligenciabol balolsdali lett es akkor azt hitte sok komummnista, hogy itt az ideje.

  • Azt is tudm, hogy sok aldozata volt Kun Bela szervezesnek Bizony a magyar falukban, a tisztviseloket, mint jegyzo, tanito felakasztottak! Van erroll egy konzvem ia.

  • konyvem is.

  • Figyelő
    2018 április 30
    12:46 du.

    Ez netto hazugság.
    Könyv ide könyv oda, a hadtörténeti levéltárak mást mondanak.

    A vörösterror idején kb 600 embert végeztek ki ezek a „Lenin.fiúk” akik az úgynevezett ellenforradalmi tevékenységekre mentek rá.
    Mindről jegyzőkönyvet készytettek és azok megvannak mind a mai napig.
    Ellenben a Horthy-féle „fehérterror” jegyzőkönyvileg bizonyítottan 30 000 áldozatot követelt (bestiális módon) és további kb 200 000 ember tűnt el a Prónay-különítmény nyomán, jegyzőkönyvek nélkül. Ezek az emberek hiányoztak a falvakból és soha senki nem tudott aztán róluk semmit.

  • Geyza
    2018 április 30
    5:46 du.
    a „vörösterror” az jogos (najómongyunk logikusat) válasz volt az előzményekre a 13 trójai háború óta állandóan a világ (az éppen akkor ismert) teljes hegemóniájáról voltvan szó és ez ma látszik a legjobban, amikor az IMF belepofázik Új Zeeland belpolitikájába mert csak cum trucc, és monetáris alapokon politikai maszlagokat gyártanak és üvöltik tele pofával persze aki nem akar farmernadrágot és gasguzzler eket venni süsülandiából az mind gyanús de pláne ha svájci frankkal vagy yemeni fakaurival vagy kínai yüannal akar fizetni és nem kell neki zöld színű képes rötyipapír az rögtön gonosz lesz és libya, iraq, yemen, szíria sorsára jut a perzsák már ismerik közelről a szerelmet ami a rehza pahlevi alatt dúlta lelküket és zsebeiket…nem kell nekik és a shékel pláne nem

    szvsz most az van, hogy tudod a vörösök nótája: ez a harc lesz a végső és a konyhába koszos kezünk mert éhezünk…

    és sokat akar a szarka de nem bírja a farka pláne ha olyanok mint a boltonkácska és pompeii meg krumplee puhapöcsök a légy rászáll lekókad

    harci verebhek sóhaja a lószar nem akar feljönni az ágra pedig lenn ott vár a harcicica

  • hazai lámpa

    Geyza
    2018 április 30
    5:46 du.

    Géza, abban igazad van, hogy a vörösterror kb. félezer (500) áldozatot követelt, plusz a halottak, akiket a ludovikás és a monitorok lázadása közben lelőttek.
    Nem igaz, hogy jegyzőkönyv alapján lőttek, mert az nem bírósági ítélet alapján történt, hogy a parasztokra rálőnek a földeken (pl. Dunapataj). Az sajnos ugyanúgy gyilkosság, mint ahogy a tiszti különítményesek meglincselték a kommunistákat.

    DE ezt a 30 ezres számot egyszerűen nem tudni, hogy honnan vetted! Ez nagyon sok, tehát gyakorlatilag is nehéz lett volna kivitelezni. Ráadásul erre semmi bizonyíték sincs. Arra van bizonyíték, hogy a tiszti különítmények mindenhol összeszedtek 5-6 embert, akiket sajnos mindenféle bírósági ítélet nélkül kivégeztek, megfélemlítés céljából.

    200 ezer ember meg egyszerűen nem szívódik fel csak úgy! Ennyi kommunista nem volt az egész országban, ráadásul a 2-3000 (két-háromezer) fős tiszti különítmények nem tudtak volna ilyet elkövetni. A későbbi, hivatalos üldözésben lehet, hogy indult ennyi bírósági eljárás. De ezek közül sok volt a szabálysértés, kisebb büntetés.

    A parasztok közül a teljesen nincstelenek álltak be vörös katonának. Anyám egy kis falusi iskolában tanult, és úttörő volt a hatvanas években. Akkoriban az egyik falusi bácsit mindig megünnepelték, aki vörös katona volt az 1. vh. után. Tehát sokan életben maradtak még a vörös katonák közül is, ugyanis ők nem feltétlen komcsik voltak, hanem a megélhetésért álltak be a komcsik közé.

  • hazai lámpa

    Bendeguz79
    2018 április 30
    10:44 de.

    A Károlyi-kormány kapta a Vix-jegyzéket 1919. márciusban.

    Miután a Károlyi-kormány lemondott, rövid közjáték után, megalakult a tanácskormány. Kun Béláék kikiáltották a Tanácsköztársaságot (1919. március).
    A magyar Vörös hadsereg pár hónapig fegyveresen védekezett a románok ellen a Tiszánál.
    A románok 1919. augusztusban átkeltek a Tiszán, és akkor indultak meg Budapest felé.

    Lehet arról vitatkozni, hogy minek kellett az ellenállás? De az tény, hogy egy állam nem állam, ha nem tudja megvédeni a határait és a belső rendet hadsereg híján. A Károlyi-kormány bukását többek között az okozta, hogy nem rendelkezett olyan hadsereggel, amely a belső és lehetőleg a külső rendet fenntartsa.
    Ennek oka az volt, hogy a régi közös hadseregben össze voltak keveredve a magyar és a nemzetiségi katonák. 1918-ban rendezetlenül történt a katonák hazatérése. Apám nagypapája pl. Kínán keresztül tért haza Magyarországra. Még japánok is voltak abban a hadifogoly táborban, ahol raboskodott.

  • hazai lámpa

    Bendeguz79
    2018 április 30
    10:44 de.

    „Az ostobasagukat a teljes esztelenseggel koronaztak a magyarok !”

    Vix-jegyzékről.
    1. A franciák által kijelölt semleges terület tartalmazta az erdélyi vasútvonalakat, ahol az antant hadsereget mozgatni tudták volna.
    Ezenkívül a franciák és a románok rokonoknak tartják egymást, nagy köztük a barátság több, mint száz éve. Valamint Franciaország az 1. v.háborúban el akarta taposni a németeket, és a helyükbe lépni Kelet-Európában, mint nagyhatalom.
    De főleg a Párizsban székelő győztes antantbizottság már akkor térképen megrajzolta a határokat (1919).

    2. Ezért volt, hogy a Balkánt megszálló francia csapatok minden segítséget megadtak a kisantant országainak (szerb, cseh és román), akiknek követeléseik voltak a Magyar Királyság felé.

    3. Szerintem nem ostobaság, hanem jogos önvédelem, hogy a magyarok nem akartak önként lemondani magyarlakta területekről. De legfőképp azért hülyeség a magyarokat ostobának beállítani, mert végülis megtették ezt a béke érdekében!

    Tehát teljesen felesleges, ahogy a magyarokat ócsárolod, mert ez hülyeség, és ráadásul nem is igaz!
    Horthy, mint katona látta, hogy a további ellenállás haszontalan, és ezért végül elfogadta a párizsi békediktátumot (1919 ősz). Cserébe az antant fölfegyverezte a csapatait, és a románokat kiparancsolták az országból. De ehhez az kellett, hogy a britek meg akarták oldani a magyarországi patthelyzetet!
    Ha a minket gyűlölő francia vezetésen múlt volna, akkor talán mai napig itt ülnének a románok a nyakunkon …

    (Persze a franciák sem csak gyűlöletből, és a britek sem szeretetből tették, hanem reálpolitikai érdekből.)

  • Rodeo:
    Semmi sem jogos.
    Én a béke embere vok.
    hisz ismersz jól……….

  • HAZAI LAMPA;

    Lathato hogy mennyire elfoglalt vagy valami elkepzelet tortenelmet fogalmazni.
    Mind amit irtal az BS.

    A Vicks jegyzek, az a Vicks Francia ezredes javaslata volt, semleges zonat alkotni a roman es magyar teruleti kovetelesekkel szemben, amig a hatart a nemzetkozi bizotsag donthetette volna.

    A magyarok feltek annak otletetol es ellenztek.
    Tehat semmi nem letezett a romanokat visszatartani es bevonultak Budapestre.
    Ma Pest lehetne egy Romanai varos is.
    Hiszen zaszloja kek-sarga-piros !
    De inkabb ohajtottak a nemzetet osszeomlani es egy voros terror hatalomma valni.
    Igazi zsenik voltak mindeg a magyar vezetok !
    Csupan tetteik, hatarozataik lett mindeg orulet !

  • hazai lámpa

    Bendeguz79
    2018 május 1
    9:25 de.

    Mégis mit vársz, hogy a magyarok tapsikoljanak a franciák és a románok összeborulásának?

    Ismétlem, a románoknak és cseheknek nem kellett semmi jegyzék, mert maguktól megtámadták az országunkat!

    A kommunistákat nem a magyarok választották meg, hanem a szociáldemokrata párt fogott össze a kommunista párttal. Azért, mert szovjet segítségben reménykedtek a határok megvédésében. Nyilván nem voltak vele tisztában, hogy a Szovjetunióban mit jelent a leninizmus, és akkor még Sztálin sehol se volt.
    Örülj neki, hogy te ilyen okos vagy, bár utólag mindig könnyű okosnak lenni.

    Lényeg.
    Ezért Károlyit semmi gyűlöletben nem részesítette a népharag, hogy próbálta egyben tartani az országot. Illetve Horthyt se támadta senki, amiért később elfogadta az antant ajánlatát.

    Kivéve a fideszt, mert szerintük Károlyi tehet Trianonról, ezért távolították el a szobrát a Kossuth térről.

  • hazai lámpa

    Bendeguz79
    2018 május 1
    9:25 de.

    Elképzelt történelem, haha!

    „A Vicks jegyzek, az a Vicks Francia ezredes javaslata volt,”

    A Vix-jegyzék a Párizsban lévő antant bizottság javaslata volt, és Vix ezredes volt a postás.
    A franciák nem jótékonyságból küldték a javaslatot, hanem hogy az erdélyi magyar vasút a kezükbe kerüljön, katonai okokból.

    A Károlyi-kormány és a vörösök sem akarták kiengedni kezükből a stratégiailag fontos magyar területet. Mire Horthy a hatalom közelébe jutott, addigra már nem volt sok választás. Vagy elfogadja a feltételeket, vagy az antant tovább fosztogatja az országot.

    De ne aggódj, majd jön Orbán, és neki biztos visszaadnak mindent a románok, mert olyan jófejek …

  • Göllner András

    @ Bendegrúz

    „A Vicks jegyzek, az a Vicks Francia ezredes javaslata”

    Te eszement, a Vicks az egy köhögős orvosság, a Csányi pedig az OTP elnöke. A tanácsköztársaság idején, még az anyukája se élt, te szerencsétlen. Ha „Pest lehetne egy Romániai város”,te mindkettőnek a bolondja lehetnél. 🙂

  • Göllner András

    @ Rodeo36-11

    „sokat akar a szarka de nem bírja a farka pláne ha olyanok mint a boltonkácska és pompeii meg krumplee puhapöcsök a légy rászáll lekókad, harci verebhek sóhaja a lószar nem akar feljönni az ágra pedig lenn ott vár a harcicica”

    Ha én lennék a Zorbán, Isten bizony kineveznélek téged Botswanaba, magyar kultúr aktatáskának. Bár tudom is én, Szijjártó Peti ereskedő (sic) házának lázmérőjeként is jól szolgálnád népünket, nemzetünket.

  • Göllner András
    2018 május 1
    8:44 du.

    nem hiszem, hogy az általad képviselt új világrendben részt akarok venni! Botswana-t ha ismered akkor annyi, ha még nem akkor próbáld ki, de ne akard eladni… ez a „világrend” nekem túl véres és több áldozata van már mint a két VH nak összesen…mert ugye a …jaaaa és a petyus meg a feeeneke hát kikérem magamnak és nem vágyok kinevezésekre sem, még tőled sem… nagyon jól megvagyok abban a véleményemben: hogy hátrább az agarakkal

  • ugye vagynak dolgok eme Földön…közöttük embernek nevezi önmagát és azt hiszi ő a „csoda”…pedig a világ tele van bogarakkal…politologu… sokkal, public relation (még) sokabbakkal… ugye van az a maszlag? szóval „demokrácia” ez a zászlós harcicica…már egy ideje, és ernyőnek is kiválóan alkalmas (látszik, mert arra is „használják”)! szóval a demokrácia az eredeti jelentésében sem az volt, mint aminek manapság -előszeretettel- hazudozzák, és pofátlanul! Én ezt még a Filó Zófia Aiaiaiaiai oktatás (másszóval gyermeknevelés) óvodájában, a kiscsoport ban tanultam…ami ma van az a pofátlanság azaz demagográcia!

    holmi kereszténydemokraták kitoloncoltak egy szobrot egy bizonyos budapesti egyetem aulájából és most azt hiszik, hogy …pedig hát leírta, csak -ugye- manapság nem divat elolvasni de leköpködni lehet bármit…próbálná meg ugyanezt bizonyos nyomdaipari termékekkel? rögtön kapna még egy vonatrakomány Abrams -ot a hozzávaló tollseprűkkel!

    egyesek el vannak telve önmagukkal, az nem is lenne baj, de ne tennék ezt publikusan?

    ha egy gazdaságpolitikai döntést Canadá parliament-je szeretem nem szeretem többen szeretik mint nem alapon dönt emberek jelenéről, jövőjéről akkor azt én nem demokráciának hanem a tudatlanságnak és népbutításnak nevezem! a parlamenti képviselő nem volt képes két tömör kérdést feltenni a PM-nek (azonnali válaszra): mennyi az overhead a Kinder Morgan szabadrablásnak? és hogyan néz ki a feasibility a jelenlegi nemzetközi árak vetületében? Azaz: a szövetségi kormány mennyi pénzalapot vesz el azoktól a provinciáktól amelyek azt megtermelik és adja oda annak amelyik képtelen élhető gazdaságot létrehozni csak kőkorszaki útonállást!

    ez kicsiben helyben!, és ugyanez folyik a világban…közel 4 milliárd ember „felébredt” és már nem esznek maszlagot, kiköpik (lásd még Abramsok Europában és nukleáris meg egyéb harci cicák, nehogy eszükbe jusson, egyébként is fenn kell tartani az egységet mert akkor egyben lehet rángatni és nem kell egyenként szenvedni velük)

    a kistigrisek meg a Nagy Macska nem kőbalták gyártásából lettek olyanok, mint amilyenek, hanem??? jééééééééééééé, nahát, addig is énekeljünk a The Voice-ban és vak vezet világtalant

    olyan szép

  • hahahahahaha már a verebek is csiripelik, csak a „demokraták” nem adják fel…”a”>>>

    ¿Cómo se fabrica un presidente corrupto en América Latina? EE.UU. podría tener la respuesta.

  • olyan egyszerű ez! a korrupciót át kell keresztelni (kósherul)
    lobby -zásnak…
    és mindjárt hótiszta lesz mindenki…mint ott ahol még sokan azt hiszik, az pedig demokrácia, amúgy zordan…, és lejárt szavatosságú, de újrahuzalozott Abrams ok meg a többi csodafegyver amelyek smart-ok meg célbatatálának (hacsak a cél nem smártabb náluk és nem van se ott ahol nem találták el sem a közelében) valahogy kell már eladni fegyveren kívül valami mást(???) na jó nem csak Idaho-i krumplit, Texas-i paradicsomot, Florida-i narancsot…Hólivud-i The Voice-ot, és a legújabb mesejátékot digitalizálva 3D ben a Piroska és a Farkast…esetleg János vitézt tengerészgyalogosnak álcázva

    LNG hez nincs gáz nincs tartály, nincs hajó de már tervezik, addig is a bratankik nagyhatalmi álmait fizettetik és dugványozzák a sok smártabbnál smártabb izét jó drágán ugyanúgy, mint Ukrajnában…az kapott egy ígéretet: majdan lesz valami addig maradjanak csüngve és éhen szomjan

  • Rodeo-nak a következő a jelszava:
    ” Állítsátok meg a Világot.Ki akarok szállni! ”

    Mit mond erre Mörfi ? :

    „Soha nem nyerhetsz.Döntetlent sem érhetsz el.Még csak ki sem szállhatsz.”

  • Geyza
    2018 május 2
    12:25 du.

    vannak más ötletek is…(például az enyém, amit nem oktrojáltál rám)
    egyezik Camões>
    Amor é um Fogo que Arde sem se Ver
    Amor é um fogo que arde sem se ver;
    É ferida que dói, e não se sente;
    É um contentamento descontente;
    É dor que desatina sem doer.

    É um não querer mais que bem querer;
    É um andar solitário entre a gente;
    É nunca contentar-se e contente;
    É um cuidar que ganha em se perder;

    É querer estar preso por vontade;
    É servir a quem vence, o vencedor;
    É ter com quem nos mata, lealdade.

    Mas como causar pode seu favor
    Nos corações humanos amizade,
    Se tão contrário a si é o mesmo Amor?

    então, assim é melhor, pensano

  • Rodéjjó
    Az egészből csak egy fél sort értettem meg:
    É nunca kontentár…

  • Geyza
    2018 május 2
    2:58 du.

    ez önvallomás? lehet…úgy az idő múlásával

    csak értenéd? de nem ám úgy ahogy a @bendegúúúúúúúúúúúúúúúúz a castellano-t?

  • GOLLNER B.Andras;

    Elsokben tanuld meg a Samuelli Tibor brigadjanak a nevsorat.

    Masodik, tanulj valamit az 1919-es magyarorsaagi tortenelmi esemnyekrol.Kulonosen hogy mi volt Vicks ezredes javaslata.

    Harmadik, megtalaltad helyedet a bogarlabu-kancsi-piros-pumpkin es Rodeo harmassat alkova.Pont oda tartozol !

    Csupan nincsen a „Good”,the „bad” and the „ugly”.
    Csak az…. and the…. and the ……!

  • Christopher Adam

    A Vicks nagyon hatékony a megfázás ellen, de nem volt soha ezredes. Samuelli pedig nem létezik.

  • heheheeh idióta heheeheheehehe

    ” A Samu Ellik ”

    te idióta

  • Rodejjo:

    A helyes nuncák konténerjének a kulcsát kérem !
    De izibe !

  • Geyza
    2018 május 2
    6:52 du.
    íme a „kulacs”:

    és sohase’ elégedj meg (>kulacs: mint patópálúrűlvénazaranyon)

  • Geyza
    2018 május 2
    6:52 du.

    bombák nélküli demokrácia?>>> kkk

    itt, mivel valami egyetemesről akar írni az „amor” nem csak szerelem, hanem általános emberi szeretetként is értendő! és akkor jönne egy másik -elkapkodott- műfordítás?

    első kulacsra nem is rossz

    Amor é um fogo que arde sem se ver;
    É ferida que dói, e não se sente;
    É um contentamento descontente;
    É dor que desatina sem doer.

    a szerelem tűz, mely éget láthatatlanul;
    seb mely fáj, és nem is érezhető;
    egy elégületlen kielégülés;
    fájdalom mely felkavar fájdalom nélkül.

  • Rodeo

    na lassuk meg egy kulaccsal…

  • Rodeo:
    Értem én:
    a bombákba lőpor helyett
    szerelmi váladékot kell tölteni

    Lesz ami lesz.
    Mint másik topicban idéztem
    Németh Szilárd urat:/Népszava cikkből/
    „Azé a világ aki teleszüli”

  • Göllner András

    Minél lejjebb megyünk annál sötétebb ide lenn. Szerintem, itt már valóban a Rodeo36 11 és a Bendegúznak kedveznek a körülmények. Az egyiknek egy Vicks tabletta a másiknak egy fésű, vagy egy szopóka, el lesznek nagyion jól egymással. Én viszem a macskámat mert már nagyon nyávog, nincs pelenkája. Ő egy jól nevelt háziállat. Montenegrónak hívom. A harmadik emeletről ugrott ide le, de 9 élete van. Övé a jövő.

  • Gollner Bandi:
    Az én macskámnak meg 9 étele.
    Attól boldog !

  • Göllner András
    2018 május 3
    7:38 de.

    hiába a küzdelem, ajánlatod újfent nem kell, nincs rád pénzem, ajánld másnak

  • Gabriel
    2018 május 3
    1:16 de.

    vegyél magadnak másik kulacsot, és jól nézd meg

  • Geyza

    egy jo cikk neked
    (megis csak megeri a gerincoszlop felso vegenek a hasznalata is, neha) 🙂 🙂 🙂

    https://index.hu/tudomany/til/2015/04/29/nobel-dijat_nyert_eletre_szolo_ingyensort_kapott/

  • Mr. Adam;

    Most valot irt. Samuelli nem letezik, mert 1919-ben ongyilkos lett. Kun Bela felesege tanuvallomasa szerint.

  • Bendeguz leállhatnál már…

  • Gabriel:
    Persze hogy letudtak ülni .
    Mert VOLT sör !!

  • Göllner András
    2018 május 3
    7:38 de.

    lassanként már semmin sem csodálkozok…ha egy Dr Göllner „cizellált” ajánlatai,

    „Ha én lennék a Zorbán, Isten bizony kineveznélek téged Botswanaba, magyar kultúr aktatáskának. Bár tudom is én, Szijjártó Peti ereskedő (sic) házának lázmérőjeként is jól szolgálnád népünket, nemzetünket.”

    kiemelés: ereskedő…lázmérő…
    és akkor gyüvik a Dr Göllner, hogy ennél nincs lejjebb, mint ami itt van? hááááááát …mint azt a mellékelt ábra mutíccsa…még igaza is lehet

    ez olyan akadémiai székfoglaló Dr Göllner stílusában, vagy csak eccerű nyílvános „göllnerezés”?

    nekem nincs macskám…és ha macska lennék fontolgatás nélkül kivetném magam az erkélyéről lesz ami lesz alapon

    persze politológus (csak tudnám mijaf…sz is az? de más szóval?: mire jó?)

  • Bizony elt egy Samuelli (nem tudom, hogy jol irtam e a nevet) hires volt akkoriban, apamtol tudom a 19 es forradaklom kimnetelet, hadnagyi ranban harcolt az olasz fronton . Az akkori „komun”nagy esemeny volt. Konyvem is van errol.

  • Figyelő
    2018 május 3
    11:05 de.

    Guglielmo Tell története sokkal szebb és izgalmasabb, mint a véres sárban tapicskoló első VH, valamint az utána következő hatalmi harc a világ energiaforrásaiért és gusztusos, mint mikor két kígyó egy vödör takonyban ölelkezik

    a viccesmariska az -os lánglelkű és valósága az két különböző dolog…és -érdekes módon- mai napig sok változata kering közkézen… amit én láttam akkor Budapesten az más mint amit a mások mesélnek…és ez manapság egészen demokratikussá vált a nemzetközben, mondjunk valamit azután majd csócsálják a jónépek, közben kifosztunk néhány országot amelyeket meg nem tudunk (teljesen demokratikus bombákkal) azokkal fasséban vagyunk…érdekes módon a Föld -azért- forog tovább és az óráját sem állítgatja évente 2-szer (majd hülye lenne oda vissza forogni meg bedőlni, arra ott van a zember az olyan de olyan…szóval olyan)

    egyél libatöpörtyűt az kósher

  • aszongya a fáma, hogy:
    But we all seem to assume that America—the entity, the corporation—has some sort of larger reasoning behind the actions it takes, the actions put forward by the ruling elite. And almost all of us know that the reasons we’re given by the press secretaries and caricature-shaped heads on the nightly news are the ripest, most fetid grade of bullshit.

    George Carlin már nem mert már nem él

  • Rodeiozinho!

    Estou muito grato por te.
    Mas noutro lado, parece tu estas em pouco enlouquecido.
    Ou seu narizinho tá pouco alto, será ruim, porque a chuva vai passar nele!

  • Geyza
    2018 május 3
    3:10 du.

    ez milyen nyelvrakás? fodasse

  • Rodejjo:
    Magam is doktor vok
    mégis milyen csúnya szavakat használok.
    Lódoktor vok waze a Fehérvári Huszároknál.
    Jó fokhajmásra szoktam őket kipreparálni….

  • Gabriel
    2018 május 3
    1:19 du.

    quando soubesses em qual idioma queres escrever…escreveno

    até já fodase

  • Geyza
    2018 május 3
    4:21 du.
    egy millió anyabocs és 12 medvenagyi valahogyan mellécsaptam, nem neked ment a @gábriel nevű izé írt valami „kedveset” csak azt nem tudtam megfejteni melyik nyelven? katalá, euskat, brazil, mozambique, castellano, cabo verdenho, …talán majd te segítesz?
    bocs!

  • Rodeo:
    Jó gyerek a Gabriel.
    Figyelj oda miket mond.

  • Geyza
    2018 május 4
    3:39 de.

    hazudik a gábriel és „terel” már más cikk alatt megmondtam a róla szólómat és fenn is tartom

    ne kevereggy vele, (ez baráti tanács) egészségtelen

  • Keresem, de nem találom az Ódor apuka válaszlevelét. Most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok… Tud valaki linket?

    Üdv,
    Péter

  • Ó, bocs. Nem jó ötlet, hogy a link kék színe majdnem ugyanolyan, mint a szövegé. Alig sikerült észrevennem.

    Üdv,
    Péter

  • Rodéjjó :
    Jógyerek a Gábriel.
    Higgyél nekem.
    A palesztinok meg nem jó gyerekek.
    Ha százezrével akarnak már meg benyomulni.

  • Geyza
    2018 május 17
    3:25 du.

    nem értem mi köze @Gabrielnek a zsidó invázióhoz?

    már taktaharkányban is veszik a tanyákat és kecskéket keltetnek birkákkal a birka űl a kecsketojáson és lesz belőle netán yahoo

    kell ez nekünk?

    a netán yahoo az egy betegség ragályos és halálos meg pofátlan

  • Gabriel
    2018 május 3
    1:19 du.
    muito obrigado

    não se houvesse preocupadinho por tal coisu…kkkk
    os cães ladram e a caravana passa
    kkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk

  • Gabriel
    2018 május 3
    1:19 du.

    porem que vais fazer nela

  • Gabriel
    2018 május 3
    1:19 du.
    ki a faszt érdekel netán yahho és lelki nyomora: Karajan, Callas, Di Stefano, Barbieri, Panerai Verdi Il Trovatore teljes hangerővel és HD minőségben EMI CD ről és Tankeray gin nel

    a tu saúde kkkk