Orbán Viktor elárulta nemzedékemet…

2018 május 3 12:24 du.292 hozzászólás

Ezen a héten egy kimondottan érdekes email érkezett be a Kanadai Magyar Hírlap angol nyelvű testvérlapjához. A szerző a néhai Lánchíd Rádió munkatársa volt és egykor még a Fidesz tagja, Orbán Viktor támogatója. Angol nyelvű esszét írt lapunknak arról, hogy Orbán – akit igazán nagyra becsült a rendszerváltás idején – miképpen árulta el az ő generációját, de még édesanyja nemzedékét is. A szeresztőség tudja a szerző nevét, de kérésére ezt nem közöljük, mivel tart attól, hogy ellenzéki felszólalása veszélybe sodorhatja családtagjainak állásait, illetve egzisztenciájukat. Ezért azt kérte, hogy „blahalujza” néven jelenjen meg kimerítő és tökéletes angolsággal írt esszéje.

A szerző írja, hogy tíz évvel ezelőtt még Angliában élt, a már ott született gyermekével és brit férjével. 2008 körül visszatért Magyarországra, mert azt szerette volna, hogy gyereke magyar környezetben, magyarként nevelkedjen. Mégis, mint ahogy jegyzi: idén először nem tudta kitűzni a kokárdát március 15-én. „Azért nem tűztem ki idén, mert Orbán Viktor úgy alkalmazza a „nemzeti” kifejezést, hogy én ma már jobban szeretek távolságot tartani mindentől, ami „nemzeti.”

Blahalujza szerint Orbán Viktor, illetve az Orbán rendszer legnagyobb bűne nem az, hogy dúsgazdag fideszesek szerint meg kéne tudni élni egy magyarnak havi 47 ezer forintból. És még az sem a legnagyobb bűn, hogy a magyar gyerekeknek nincsen jövőjük Magyarországon. A rendszer legnagyobb bűne az, hogy elrabolta a magyarok erkölcsi ítélőképességét.

„Ma Magyarországon nem létezik a lelkiismeret szabadsága. Az élet pusztán a túlélésről szól”–jegyzi Blahalujza és elmondja, hogy akadt bőven olyan barátja, aki elment dolgozni újságíróként a kormányzati propaganda médiának. Nem azért mert hisz abban amit ír, vagy mert „megtért.” Hanem pusztán azért, mert túl kell élni.

„Orbán Viktor elárult két nemzedéket. Az enyémet mindenképpen, de még édesanyámét is, aki körülbelül annyi idős volt amikor Orbán üstökösként megjelent a porondon, mint ahány én vagyok most. Ő megtette azt, amit senki más még legvadabb álmaiban sem mert komolyan gondolni: Azt követelte a szovjet hadseregtől, hogy azonnal vonuljanak ki. Orbán volt a hősünk. Csodáltuk elképesztő intellektumát, borotvaéles, tiszta elméjét, csaknem példanélküli bátorságát. Még akkor is, amikor a Fidesz ellenzékben volt, órákat töltöttünk az esőben, vagy a pukkasztó hőségben, sok mérföldet vonultunk tüntetések alatt, hogy támogathassuk. (…) Orbán szavai olyanok voltak, mint a nyári zápor, a tiszta levegő a sok évtizednyi avas kommunista propaganda és hazugságok után. (…) De ma már rá sem ismerek Orbán Viktorra. Vajon ő ráismer önmagára? Ha megengedem magamnak, hogy emlékezzek a harmadik fideszes pártkongresszusra, amikor barátaimmal együtt láttuk feljönni a lépcsőn farmernadrágban, láttuk ahogyan Orbán karizmatikus volt, ugyanakkor szerény. Lazán köszönt nekünk. Ha vissza gondolok erre, szemeim könnyeznek Most már csak egy olyan embert látok, aki elárult bennünket. Szívem aggodalommal teli gyermekeinkért…”

Blahalujza teljes angol esszéjét a KMH testvérlapjában olvashatják.

292 hozzászólás

  • „A rendszer legnagyobb bűne az, hogy elrabolta a magyarok erkölcsi ítélőképességét”

    Érdekelne hogyan rabolta el a magyarok erkölcsi ítélőképességét a rendszer.

  • érdekes és szóra érdemes bejegyzés, az én vitapontom ehhez az, hogy én sem orbánban sem a szamizdatos „márnemmajomdemégnemember” széllelbélelt és minden lényeges tartalmat nélkülöző szédelgésben nemhogy értéket nem találok, hanem egyenesen károsnak tartom!

    hogy a ruszkik menjenek haza (hát jó, elmentek, igaz nem azért mert a „nonokisszakállas” azt olvasta fel félcéduláról kappanhangon, hanem mert az már akkor eldöntött valóság volt azaz az egész álságos temessük el újra meg menjetek haza idétlenség értelmetlen de egy hatalmas értelme volt és maradt, a karrierista senkiházi karrierje elindult, mert a sorosfizette …aztis…

    szerintem, ha megszálló csapatokról beszélünk akkor a megszálló nemzeti hovatartozása mellékes, el kell zavarni haza (minimum haza de vannak más ötleteim is)

    árulás!!!??? igen, minden ami korábban érték volt az sárba lett tiporva és anyagi érdekek -mindenféle más tartalom nélkül- eluralkodtak és most sokan azt hiszik, a pénz… és ami látszik (még mindig sokan nem látják) az az, hogy az egymillió fakauri (HUF) az már személyes tartalom és érték…anyám borogass

  • Nos ennek a cikknek sincs sok értelme,igazságtartalma…….Vajon a kint élő magyar „anno” ki miért ment, ki netán ki elől menekült?(akkor ugye nem a Fidesz volt kormányon!) Az, hogy hazajött és miért nem tűzte ki a kokárdát?…..az az ő dolga, baja. Én mint idős nyugdíjas jól emlékszem, hogy jóval régebben bizony voltak olyan idők amikor nem lehetett kitűzni, se március 15-t ünnepelni.

    C.Á. nem itt született, nem élt itthon …talán nem igazán illetékes, kompetens ebben a témában (de több másban sem…),Orbán nem árulta el a magyar nemzetet (mint sokan mások, napjainkban int és itthon is!) Erről ennyit!

  • Julius jobak

    Jol emlekszem mindenre, vagy legalabbis az evszamokra es a szamokra , adossag allomanyra amit a jelenlegi magyar kormany fizetett vissza az elozo kormany..(ok ) miatt az IMF nek.

    Raadasul volt egy arviz es egy vorosiszap katasztrofa Magyarorszagon, a Duna es a Tisza elontotte az arteruleteken kivul meg mas , lakott teruleteket is. Katasztrofa sujtotta orszag lettunk. A koltsegvetesi bevetelek hianya es a kiadasok megnovekedse miatt az orszag majdnem fizeteskeptelenne valt. A koltsegvetes osszeomlani latszott. Az IMF nek meg a kamatokat sem sikerult visszafizetni, Orban Viktornak meg azzal is szembesulnie kellett, hogy az IMF bele akart szolni a magyar gazdasagpolitkaba is.

    A hitel a kamataival egyutt 2016 ra visszafizetesre kerult. A mostani idoszak majd mar az orszag es egyben a lakossag javat is fogja szolgalni. Ugy gondolom es tudom, hogy a magyar Allam megmentoje Orban Viktor. Aki ezt nem igy latja az vak. Most meg a kormanyban is tisztogat a legujabb valasztask utan, a besarozodott politikusok helyere ujat vesz fel.

    Aki ezt a cikket irta , lehet, ezekrol a dolgokrol nem tud, meg az sem aki hazatelepult?

  • Egyébként a cikk alanyának „hitelességét”,mondanivalóját erősen”megkérdőjelezi,hogy nem mer nyíltan kiállni, mert „állítólag” fél…ugyan mitől ???itthon a Fidesztől „esetleg” elpártolt és baloldalivá „átszellemült” baloldaliaknak (bár ebből nagyon kevés van!) többnyire van állásuk ,munkájuk, arról már nem is beszélve, hogy a kintről fizetett csőcselék is engedéllyel tüntethet, mert ugye minden hazugság ellenére demokrácia van! Ha a hölgy nem érzi itthon jól magát, nosza menjen vissza Angliába, semmi akadálya!

  • Igen, sajnos o maga tokeletesen raismerne. Mert nem valtozott meg, egy cseppet sem. Az akkori Orban volt egy szinesz – aki kovette a modit, tehat megjatszotta a liberalist.

    Liberalis alarcban volt autocrata.

    Most is ez a igazi enje. Csak mostmar nincs tovabb szuksege rá, hogy játszon.

    Abban az idokben sem tartott soha egy percig nem semmiben egyutt a liberalis eszmeket kovetokkel, liberalis csoportosulasokkal.
    Kifejezetten elhatarolodott toluk.

    Mindig figyelmeztettem erre minden ismerosomet, de valahogy nem ertettek meg, csak kevesek.

    O viszont annal inkabb megertette, hogy a rendszervaltaskor az orszag elindult visszafele a multba, mivel az atalakulast levezenylok erre a palyara allitottak.

    Ez igy neki jobb volt, megertette, hogy ezt jobban fel tudja majd hasznalni egy kormanyra-keruleshez, mintha a valodi demokratakkal szovetkezne.

    Nagyon jol felmerte, hogy van az orszagban egy olyan jelentos tarsadalmi reteg, aki nem erti, nem fogja fel a modern – nyugati stilusu demokraciakat, maximum annak a gyumolcseire vagyik (jolet)

    Es felmerte, hogy a lehetoseg adott az illegitim de buntetlen meggazdagodasra, csak jol kell tudni helyezkedni hozza, es jol kell tudni ervelni (hazudni, becsapni)

    Ettol lett „pavatancos”.

  • Elvira bácsi

    A szerző naív volt 1989/90-ben, meg ezek szerint még 2010-ben is. Ugyanakkor a mostani Orbán Viktort jól látja és abban teljesen igaza van, hogy ez a rendszer elárult mindannyiunkat és megásta az egész nemzet sírját. A feltámadásban pedig nem hiszek.

  • Igen, a félelem ismét nagy úr Magyarországon. Van vesztenivalójuk. Ezért többségük a túlélésre játszik, ebben történelmi hagyományaikra építkeznek. Gyanúm szerint öröklődik.

    Túlélésre játszottak a 150 éves török uralom alatt éppúgy, mint a Habsburg uralom alatt, a nagyméltóságú kormányzó idejében, aztán a kommunista diktatúrában.

    Akik 1980-tól születtek, nekik nincsenek túlélési tapasztalataik, aztán mégis tudják alkalmazni, ez jelzi, öröklődik.

    „blahalujza” is fél, félti magát és családtagjait, az egzisztenciájukat. Jelzem felé visszaigazolásul, valóban nincs egyedül. Sok családban ismét nem beszélnek politikáról gyerekek előtt (nehogy elszólja magát valahol) és csak szűk régi ismerősi körben vitatják meg az ország dolgait.

    (kíváncsi leszek a május 8-iki Jobbikos Kossuth téri kordonbontás, hogyan fog erre reagálni az Orbán-kormány irányította rendőrség)

  • Boda Marcsi
    2018 május 3
    1:49 du.

    Hazudik Marcsi, „CA” élt Magyarországon és számtalanszor le is írta, hogy mikortól meddig, és miért. „erről ennyit”, meg Magáról is, hogy nem tud egyetlen egy sort, mondatot, sőt szót sem hazudozás nélkül leírni. 😀

  • Christopher Adam

    Igen, pont ahogyan HunCanada is írta: 1992 és 1999 között Magyarországon éltem. Azóta pedig minden évben ott töltök néhány hetet. De erre már számtalanszor utaltam a KMH-ban. Ezek szerint ez elkerülte BM figyelmét…

  • Szerencsétlen, tájékozatlan…és egyéb HunCanada! Az lehet, hogy járt C.Á itthon, de nem itt született és nem élt itt, ez egyébként Figyelőtől tudom, aki kicsit tájékozottabb és elfogulatlanabb magánál, ideje lenne ha bedugulna a többi „értelmes” társával együtt, akiknek nincsenek önálló gondolataik, csak arra képesek, hogy engem idézzenek idétlen módon!

    Már rég nem kellene reagálnom az ilyen maguk részéről írt hazug megjegyzésekre…de amíg időm engedi megteszem.
    Amúgy a kintről hazavándorlóról ( „blahalujzaként „bujdosó Blaha Lujzához véletlenül sem méltó, szerencsétlenről továbbra fenntartom a véleményem.) Vegye már észre,hogy nagyon égnek, nem kicsit…..Azt javaslom szakadjon el tőlem a társaival együtt!

  • adalbert george

    adam hol vagy? te amiket irogatsz nincs valosag tartalma, hazudsz mint a víz folyas! senki vagy, legalabis nagyon sokak szemebe! remelem vilagossa valik elmedbe mind az amit a havereid szet vertek es az ORBAN KORMANY a tobbsegi magyarokkal valamicskent helyre hoztak!

  • Olvasva az írást, elgondolkoztam. Milyen fontos a megítélésnél, hogy az ember mennyit tud az eseményekről. Ahogy látom, annyi idős lehetek, mint Szerző édesanyja. Tehát negyvenkettő voltam ’89-ben. 1984-88 között jártam a Poitikai Főiskola esti kurzusára (ami miatt itt mindig megkapom a komcsit, de szerintem inkább az idegesíti őket, hogy nem tagadom le), ahol ismertük az eseményeket. Akkor már évek óta érett a változás: sok külföldi cég szállt be a gyárakba – főként osztrák és német cégek alapítottak közös vállalatokat. Amolyan híd szerepünk volt: akkor jött az éca az osztrák-magyar közös világkiállítás megrendezéyssére. 1985-ben Európai Kulturális Fórum volt Budapesten: pontosabban az MSZMP az utolsó pillanatban lefújta. De a mozgolódó civil körök megtartották: lakásokban, kisebb klubokban adták le előadásukat a külföldi meghívottak, amiknek a témái gyorsan terjedtek a városban.

    Főként a gazdasági helyzetről folytak éles viták. Megalakult a SZETA, amiből később az SZDSZ lett. Lakitelken zászlót bontott a Magyar Demokrata Fórum – és még mindig csak 1987 ősze volt. Megjelent a Fordulat és reform című elemzés, amiben már nemcsak a szükséges gazdasági változásokról, hanem a rendszer átépítéséről is szó volt. Ez 1988 eleje. A tanulmányt az egyik osztálytársam hozta be kéziratban – pár hétig titkolták, de aztán megjelent a legális Közgazdasági Szemlében. Márciusban alakult a Fiatal Demokraták szövetsége – Fidesz – de sok vizet nem zavart: tucatnyi legális, féllegális csoport működött addigra már. 1988-ban a májusi pártértekezleten lemondott Kádár János, a posztját Grósz Károly vette át, aki később kormányfő is lett.

    Június 27-én óriási tüntetés volt a Hősök terén a romániai falurombolás ellen (akkor már százával menekültek ide magyarok, románok, szászok Cseu elvtárs birodalmából).

    Orbánról nem sok szó esett. Akkortájt alakult az Ellenzéki Kerekasztal, (EKA), ahol a hatalomban lévő MSZMP-vel, a Szakszervezetek Országos Tanácsával és a Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetőivel szemben az MDF és a SZDSZ vezetői ültek és néhány civil társaság: a Független Jogász Fórumra emlékszem. Akkor volt egy kis purparlé, ahol előkerült OV neve, de nem sok vizet zavart.

    A nemzetközi események fontosabbak voltak: 1986-ban került a SzKP élére Mihail Gorbacsov, aki meghirdette a nyitás politikáját: valamikor 87-88 táján egyezett meg Reagannal Máltán, hogy kivonja a szovjet csapatokat a közép-európai államokból.

    Megkezdődtek a magyar kormánnyal is a tárgyalások a kivonulás üteméről: a szovjet fél azt kérte: fokozatosan távozhassanak, mert nem tudnak a Szovjetunióban egyszerre ennyi embernek lakást, munkát találni. Úgy számoltak, hogy másfél-két év alatt befejeződhet a kivonulás. (Így is lett: 91 nyarán indult el az utolsó katonavonat Záhony-Csop felé.)

    Folyt köv.

  • OIM*
    Miért nem adod fel te hülye.
    Ember még ennyit nem esett pofára mint te itt naponta.

    OIM* egy önbecsülés nélküli senki.
    Amint Laszlo írja : ” A semmi megtestesülése”

  • adalbert george
    2018 május 3
    2:49 du.

    Némá.
    Egy újabb debilke :

  • hehehe „többségi magyarok”

  • Boda Marcsi
    2018 május 3
    2:42 du.

    Marcsi maga tényleg teljesen fogyatékos? A maga feletti kommentben egy centire is írja Chris, hogy élt Magyarországon. Erre megint leírja Maga, hogy CA nem élt MO-n. 😀 Nem tudom, hogy az eddigieken is túl még mekkora hülyét tud saját magából csinálni, 😀 de én kíváncsi vagyok a folytatásra. Szerintem a határ a csillagos ég! Tessék, rajta Marcsi 🙂

  • Christopher Adam

    Geyza, észrevetted, hogy a legnagyobb „többségi magyarok” gyakran hadilábon állnak saját anyanyelvükkel?

  • Geyza
    2018 május 3
    2:57 du.

    Nehogy már feladásra biztasd Marcsit. Még a végén összepakolja a tererárét és máshol csinálja az ingyencirkuszt, meg a vígszínházasdit 😀

  • Chris:
    Az még hagyján.
    De ezek kb 500 éve azon dolgoznak hogyan lehetne Magyarországot idegen kézre juttatni.

    Féligmedig már sikerrel jártak, csak rá kell nézni a térképre.
    De nem adják fel.
    Ők aztán nem.Nem.Soha.

  • Hun Canada:
    Ez a makacs idióta nem fog innen tágítani mert küldetés-tudata van.
    Azt képzeli magáról ő itt a mindentjólmegmondó igazságos izomtibor vagy mifene.

  • Pólus Amália

    Elképesztő, hogy szinte mindenki azt hiszi, hogy az oroszok azért mentek ki, mert Orbán felszólította őket.
    Horn Gyula már két éve tárgyalt a szovjet csapatok kivonásáról, és sikerült megállapodni.
    Orbán olyan helyen dolgozott, ahol hozzájutott ehhez a belső információhoz, még mielőtt azt nyilvánosságra hozták volna.
    Ezt használta ki, amikor felszólította az oroszokat. Remélem senki nem gondolja, hogy egyszerűen egy fiatal politikus szavai elegendőek voltak a több évtizedes állásaik feladására.

  • Marcsi, fordítsuk komolyra. Próbálja meg, hiszek magában 🙂 Szóval két napja az önkritikáról beszél. Ideje a tettek mezejére lépni. Önnek egy dolga lenne most a mai kommentváltás után. ÖNKRITIKÁT GYAKOROLNI és elnézést kérnie a tévedése miatt, hogy egymásután kétszer leírta, hogy CA nem élt Magyarországon. Nem pedig tetézni, hogy még a valóságnál is ostobábbnak láttatja magát. Pedig hát, már az se semmi.

    Lássuk megtanulta-e tegnapról, hogy mi fán terem az önkritika, meg a bocsánatkérés a tévedése okán! Ha már itt lógatja a lábát, ha okos akkor valami minimális értelmet ingyen tanulhat baráti viszonzásul amiért Ön meg ingyen cirkuszt és nevetségesen szórakoztató előadást tart itt évek óta.

  • A kivonulási tárgyalásokat már az 1988 novemberében alakult Németh kormány vezette
    Az MSZMP Politikai Bizottsága döntött 1956 átértékeléséről: Pozgay Imre 1989 januárban jelentette be a rádióban, hogy nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt. Főként az MDF tagjaiból alakult a Történelmi Igazságtételi Bizottság, amelynek a feladata volt Nagy Imre újratemetésének megszervezése.
    Ezek az események nem titokban történtek: a rádió, a tv, a lapok folyamatosan hírt adtak – a már addig se túl szigorú ellenőrzés megszűnt. Sok új lap alakult: pl. a Reform, de a régiek – Heti Világgazdaság, Magyar Nemzet is tájékoztattak. Nem túlzás: milliók hallgatták a rádió Krónikáit, meg a szombati 168 óra c. műsort, a TV Nemzetközi Fórumát, ahol Londonból, Moszkvából, Washigtonból egyenes adásban jelentkeztek be a tudósítók.
    Ilyen előzmények után került sor július 16-án Nagy Imre újratemetésére, amit a tévé egyenes adásban közvetített. A Hősök terén ravatalozták föl a koporsókat:a tömeg nemcsak a teret, hanem a Dózsa György utat, meg az Andrássy út jó részét is betöltötte.
    Fantasztikus hangulat volt. És akkor jön egy ismeretlen fiatalember, és elkezd beszélni. Egész helyre kis közhelyszótárat sorolt föl – de az a hatodik koporsós, az eredeti volt. És aztán belefúj a nulláslisztbe. A szervezők előzőleg megegyeztek: a szónokok nem említik a szovjet csapatkivonást: képlékeny volt a helyzet, nem akarták veszélyeztetni a kivonulási tárgyalásokat. De mit neki a nép, a nemzet, a béke: ha egyszer feltűnősködhet.
    Ez baja most is: azt hiszi, a Nap a kakaskukorékolásra kel fel. Pedig fordítva…

  • A magyarok normalis „itelokepesseget” mar reg megmergezte a nemzeti szocializmus es a nemzetkozi szocializmus tulzott befolyasai.

    A hozzaszollok kozotti vitazas hogy az orosz ,ill. szoviet hadak miert hagytak el Europat (a megszallot nemzeteket) csupan mert rendszeruk megsemmisult.

    Kimentek volna elobb is, de anyagi korulmenueik miatt nem voltak kepesek elszallasolni cspataikay otthon, amig a Bonni kormany nem fizetett nekik a laktanyak epiteseiert.
    S azon sem Kadar, sem Gross nem volt kepes befolyast herjeszteni.

    Az persze semmi titkot nem jelentett senkinek, sot nem Orbannak.

    De a kerdes valoban lehetne ezen cikk velemenyezesen, hogy hogyan nyerhetne vissza a magyar nemzet normalis „itelokepesseget”

  • Pólus Amália
    2018 május 3
    3:16 du.

    Igen, majdnem igy van. Csak annyival kell pontositani, hogy Orban soha nem dolgozott sehol, hanem az ELTE Bibo-kör nevu hallgatoi muhely tagjakent Soros osztondijat kapott Angliaba, es ott tovabb kepezte magat.

    Az informacioi a Bibo-körön keresztul magatol Sorostol voltak.

    Aztan hazajott, jottek a partalapitasok – rendszervaltas.

    Minden part kapott indulo 3 millio forintot, csak deklaralni kellett a megalakulast, kaptak partirodat es fizetest – az allamtol.

    A Hazafias Nepfronton keresztul tovabbi tamogatasokat.

    Aztan a valasztasok utan szekhazakat kaptak az allami vagyonbol – amiket rogton eladtak es sulyos szazmilliokat zsebeltek be. Elsonek a FIDESZ adta el, ha jol emlekszem kb 600 millio forintert. Nem hazudni akarok, csak mar kozel 30 eve volt.

    Akkori erteken 1 millio ma kb 1o millionak felel meg.

    Az allami vagyont ugy osztottak a partok egymas kozott akkor, mint a vurstliban a kockacukrot.

  • hehehe HunCanada DDDDDD
    OIM* egy ingyen-bohóc

  • Amália:
    Tudomásom szerint két okból mentek ki az oroszok:
    Egyik hogy talán lejárt a Jaltai Szerződés „futamideje”
    (De ez nem zavarta volna őket hogy maraggyanak.
    Másik, valósabb ok hogy egészen egyszerűen államcsőd közelébe kormányozták magukat.
    Momentán nem volt pénz a haderő fenntartására.
    NDK.-t is ezért hagyták ott.

  • Geyza
    2018 május 3
    3:10 du.

    jó erős gumikesztyű a piszkafához, mert csupasz kézzel nem szabad a marcsihoz, ragályos lehet…ilyen díszpintyek miatt van a zorbáng..hatalmon…mekkora egy trágyahalom…
    azért kell neki mondani…hogy dühöngőbe váltson…arra várok nála csaka wittnermarcsi lehet poloskább

  • Amúgy a gyengébbek kedvéért 2008-ban Gyurcsány F.,míg a csúfos bukás után Bajnai G.volt rövid, ideig kormányon….na ekkor volt itthon „látogatóba” C.Ádám, vagy a szegény menekült? Ki tudja mi is az igazság, de ugye… kissé kozmetikázott…!most már teljesen mindegy!…..

  • Nos kiderült a szegény, csalódott hazatérő 2008-2009-ben volt itthon, míg C.Á jóval előbb, meg ugye pár hétig…na nagyon sántít a dolog….!

  • Rodeo:
    Igazad lehet
    Ezen az OIM*-on láthatólag,
    -mivel sűrűn érintkezik saját magával-
    már egészen elhatalmasodott az önfertőzés hehehe

  • Boda Marcsi
    2018 május 3
    3:58 du.
    bucika, t óta, mióta az IMF ki lett berudalva (az egy jó ötlet lett volna, ha nem kerülne sokkal többe a kirúgása, mint a kifizetése) azt is jobban tudod, hogy mit reggeliztem ma, és azt is, hogy 2010-től kezdődően az államadósság miért nőtt a csillagos égig remény sincs rá, hogy valaha ki legyen fizetve amíg lopnak a fidexek

    van füstölgő üveggömböd? és színes kendőd meg sok rézgyűrűd minden ujjadra 3 és te mondod meg a múltat a jelent és a jövendőt csak a jövendő még nem tudja…

  • talalom tökéletesen összefoglalta az 1985-89 közötti történéseket. Figyelmébe ajánlom minden diaszpórás magyarnak.

    Talán annyit fűznék még hozzá, hogy a szükséges gazdasági változásokhoz tartozott 1988. január 1-el bevezetni a személyi jövedelemadózást, amit a munkabérek bruttósításával hajtottak végre. Ez azt jelentette, hogy mindenkinek az addigi fizetését megemelték a tőle levonásra kerülő sávos adókulcsok összegével.

    Természetesen ezt sem lehetett egyik napról a másikra bevezetni, előtte évekkel már tanulmányok készültek arról, milyen hatásai lesznek a sávos adózásnak elsősorban a teljesítménybérben foglalkoztatott fizikai dolgozókra.
    Mennyire fogja vissza majd a teljesítményt a magasabb jövedelmek adósávjai, hogy a munkásnak már ne érje meg azért a pénzért dolgozni.

  • Boda Marcsi
    2018 május 3
    4:06 du.

    Te figyejjé hawer..ez itten magába beszél.
    (Valami nagyon elhatalmasodhatott szegénykén..)

  • GABRIEL;

    A cimek, osszegek, nevek nem a lenyege a tortenteknek.

    De maskent a valosagot jelezted !

  • Ms.Boda;

    A nevek, datumok, stb. jelentektelenek.

    Csupan az szamit,hogy ki es mifele erdekeket szolgal tetteivel!!!

  • Julius jobak

    Hat tenyleg a gyengebbek kedveert leirom, Oroszorszag, volt Szovjetunio teljes tartozasat , tozsdei es egyeb elengedte Amerika csereben, hogy huzzanak ki minden europai orszagbol a granatba. Ver nelkul szunt meg a kommonizmus Europaban, Horn Gyula egy kis koponyegforgato patkany volt, semmi koze nem volt se a ket Nemetorszag egyesitesehez, se az oroszok kivonulasahoz. Na rre varrjanak gombot es csokolom.

  • Amúgy a gyengébbek kedvéért!

    Ha C.Ádám állítólag …1992 és 1998 között itthon élt,és minden évben állítólag…több hetet tölt itthon akkor miért most közli le egy a baloldali kormányok alatt hazatelepült magyar „sérelmeit”?Roppant érdekes….és egyértelmű a dolog! Talán többeknek el kellene rajta gondolkozni! Hogy ez miért is alakult így?: Nos a pénz nagy úr sokaknál,ami náluk felülírja az igazságot,valóságot és főleg a becsületet,hazaszeretetet! ki Aki itthon él és értelmes,nem mellesleg tájékozott,az osztja a véleményem! Na megint több időt töltötten itt,mint kellett volna,de ugye egy értelmes átlagember is képes egyszerre több dologra koncentrálni!
    Na azt hiszem nekem sikerült!

  • Marcsi írta: „..Ha C.Ádám állítólag …1992 és 1998 között itthon élt..”

    Marcsi, egyszer csak sikerül felfognia azt a két évszámot és pontosan meg is jegyeznie. Szóval 1992 és 1999 között élt Magyarországon Christopher. Igen állítólag, mégpedig Cris állítása szerint. Mit akar amit elfogad bizonyítékként, talán az útlevelébe a pecsétet igazolásra, vagy a budapesti iskolájának a bizonyítványát? Mi az, hogy „állítólag”?

    Azon tűnődöm, ha harmadszorra sem volt képes ennyit sem megjegyezni, akkor hogy várhatja el magától bárki, hogy egy mondatot, egy bekezdést, egy cikket, egy újságot, hát még mondjuk a magyar politikai életet egy picikét is átlássa? Az évszám sem megy Magának MArcsi, ez a szomorú valóság. EZ viszont már nem vicces hanem tragédia. Ez a mai produkciója nagyon pontosan és jól mutatja a felfogóképességét ilyen elemi és jelentéktelen kérdésben is, ami egy teljes csőd.

  • Chris,
    észrevetted,hogy a bunkó parasztoknak,brácsás,tehénlepény takarítóknak,fejüket rumos-hordóban művelőknek(nem írok neveket) sokkal nagyobb problémájuk van a Lőrince Lajossal,mint az olyan Orbán fanoknak akikről Te írsz,nagyon lenéző hangnemben?A magam részéről 62 éve nem élek Magyarországon,de bármelyik egyetemet végzettet vagy egyetemi tanárt készen állok megszégyeníteni a magyar helyesírás vagy fogalmazás tantárgyban.Tehát kérlek,ne emeld piedesztálra a tehénsz@r pucolót a Boda Marcsival szemben.

  • En elhiszek mindent amit Chistopher allit a multrol. DE tisztan emlekszem arra a lelektani pillanatra, mikor Orban kijelentette maga szakalara, hogy az oroszok hagyjak el Magyarorszaagot, ez elhangzott Antall Istvan temetesen.
    Akkor meg nem volt Orbanban politikai ambicio, egy hosszujau diak volt/ A magyarok szivet ezzel nyerte meg. Az emigracioban elo magyaroknak is. Hiszen sokunk a szovjet elol menekultek ki.
    Orban mai problemaja, hogy elbizta kise magat es a kulfoldi magyar baloldal eleg rossz es arto kepet terjeszt rola.
    Ezert nmem tud kulfoldi befektetoket talalni stb.
    A baloldal , sajnos a magyarok eszeben , lelkeben olyan eml;ket idez fel, amire nem szeret gondolni.
    Ahogy a zsidok eml;keznek a naci uldozesekre es nem tudjak azt elfeledni, eppen igy van sokl otthoni es kulfoldi magyar, aki nem kepes a tobb mint4O eves ugy nevezet „szocializmus” korat elfeledni!

  • Boda Marcsi
    2018 május 3
    4:06 du.

    Ez hülye… Mármint Maga Marcsi! Mem tudok mást mondani Marcsi, maga szándékosan egy idióta!!?

    1992 és 1999 között önnek pár hét telt el?

    Erre az újabb félkegyelműségére reflektáltam: „Nos kiderült a szegény, csalódott hazatérő 2008-2009-ben volt itthon, míg C.Á jóval előbb, meg ugye pár hétig…

    Ezt az alábbi pár szót próbálja meg valami emberfeletti segítséggel és hiba nélkül értelmezni Marcsi. Magyarul írta CA, nem igaz, hogy sem az évszám sem az évszámok közti 7 teljes év felfogása nem megy magának sehogyan sem, és pár hétnek számolja… 😀 😀

    Chris írta: „Igen, pont ahogyan HunCanada is írta: 1992 és 1999 között Magyarországon éltem. Azóta pedig minden évben ott töltök néhány hetet.”

  • Tudja mit Marcsi, mondjon egy Pá-t mára, kell a pihenés magának, ahogy Lalika és Szikszai, vagy éppen olykor Figyelő is helyre szokta tenni magát, ha hülyeséget beszél. Vagyis mindig. Pihenjen.

  • AZ 195O es evektol a Kadarig rossz idok jartak az ellenallokra. Akkor voltam ;en is bortonben . A forradalom utan, Kadar pprobalt rendet teremteni, meg nagy allami segelyt is kaptunk akkor kulfoldrol.AZ is igaz es emlekezteto arra akorra, hogy Kadar viszont felakaszatta elvtarsat, Nagy Imret es meg 36O forradalmart.
    EZT SEM SZABAD SOHA ELFELEDNI!

  • EZek utan, megkerdem , hogy MIVEL arulta el Orban a nemzekedet?

  • ———–Végigolvastam !! Élvezetes volt.. Köszönöm..——–

  • Sajnos, meg egy dolog eszembe jutott, ujra elolvasva a cikket.
    Talan az tortent, hogy baloldali baratok erosen befolyasoltak a cikk irojat velemenyet?
    T.i. szerintem , semmi sem valtozott, talan nem tetszik egyeseknek Orban nepszerusege otthon?

  • Jobak kollega
    azé az nem egészen úgy van.
    Nem véletlenül neveztek el Horn Gyaluról
    egy termet Brüsszelben, az Európai Parlament épületében.

    (A FIDESZ frakció élénk tiltakozása közepette.)
    A német képviselők nem értették mibaja van a FIDESZ-nek
    a rég meghalt Horn Gyulával, hisz nem is nagyon találkoztak.

  • Bendeguz79
    2018 május 3
    4:31 du.

    Háppersze.
    A nevek nemszámítanak.
    Csak a hazugságok. Te idióta.

  • gyuri10
    2018 május 3
    5:10 du.

    Mondom én.
    Nyalja egymást a két kivénhedt szexmániás
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Persze megértem Gjurytyzet.
    Azthiszi utolsó hódítása életében
    és most hogy megkaphassa a nőt,belead apait anyait.

    A kis tudós-alázó nyelvtumor.

  • FIGYELO;

    Kadarek 321 magyar szabadsagharcos kivegzeset jelentettek.

    De 1990-utan amikor a sirokat kezdtek felasni a 301-es parcellaban valami 3 ezer kivegzett holtesteket talaltak.
    Sot, meg Nagy Imre sirjaban is ket masik kivegzett volt temetve.

  • Figyelő:
    „EZek utan, megkerdem , hogy MIVEL arulta el Orban a nemzekedet?”

    Attól tartok
    mostmáraztán tényleg
    felesleges lenne ezeregyedszer is
    leírni ide azt hogy mik a problémák imádottoddal.

    Mert biztos jó móka falrahányni a
    borsót de egy idő után ez is unalmassá válik.

  • gyuri10
    2018 május 3
    5:10 du.

    Szerinted Magyarország hogy viseli a csapást hogy már 62 éve nem emeled naccerűségét jelenléteddel?

    Mert szerintem Mo.szarik arra hol vagy.Nem is tud rólad hehe

  • Kancsi-piros-pumpkin;

    Talan majd a kovetkezo Hollowen napjan valami kid felszeltel teged ( mint egy pumpkin)es put egy ego gyertyat a fejedbe.
    Az lenne az igazi fejlodes szamodra.

  • talalom
    2018 május 3
    3:26 du.
    Hat,, lehe sok rosszat mondani Orbanrol, de kituno szonok. Szerintem, ezzel a tehetseggel ert el oda, ahol most van.

  • Geyza
    2018 május 3
    6:25 du.
    Eloszor is nem imadom, Soha nem imadtam senkit, az Istenen kivul.
    Masodszor valaszod szerint, Te sem tudsz valaszt adni kerdesemre.

  • Julius jobak

    Jaj Geyza baratom, hogy beindult, mindenkit leszexelt ma, az maradt meg aki repulni tudott:-)))
    Szegeny Boda Marcsi csak eppen urino nem volt ma.

  • Julius jobak
    2018 május 3
    4:44 du.
    és kinek még a süsüéken kívűl és mennyivel ha már ilyen jól informált vagy

    lássuk a medvét

  • Julius jobak

    Semmi ujat nem hallottam amit mar megirtak jo ar szaz evvel ezelott, hogy megbunhodte mar e nep a multat s jovendot, de meg azt nem ertuk el, hogy eskuszunk, hgy rabok tovabb nem eszunk.

  • Chris,

    „Geyza, észrevetted, hogy a legnagyobb “többségi magyarok” gyakran hadilábon állnak saját anyanyelvükkel?”

    Bocsanat nem idevag, de muszaj elmondanom, hogy mindig kinos, szorongato erzes hallgatni a torontoi magyar szervezetek vezetoivel keszult interjukat, nem beszelik helyesen a magyar nyelvet. Rosszul ragoznak, zavarban vannak interju kozben es egyszeruen nem tudjak kifejezni magukat az anyanyelvukon. A hetvegen ratalaltam egy regebbi interjura amit a Magyar Kepek keszitett veled. Orom volt hallgatni, hogy neked a magyar nyelv milyen termeszetesen, jatszi konnyedseggel megy.
    Hatalmas tisztelet!

  • A szó elrepül,az írás megmarad örök bizonyítékként ordenáré, alattomos,tanulatlan,bunkók és itt ott egyetemet végzett felsőbbrendűek összetartozásaként.Elnézést azoktól akikre ez nem vonatkozik.

  • A sorsok egyediek.
    Az egész tanulsága az, amit már tegnap sejtettem.
    A Fidesz ismét szolgálatba helyezi a troll-sereget.
    Igaz, Marcsi?

  • Említettem már, hogy megtaláltam a neten a régen törölt/zárolt írásaimat, amit nem én követtem el. Sokad magammal jártam így. (áll a mondás: ami egyszer kikerül az internetre, az ott is marad)

    Közülük megint hozok ide egyet, ami kapcsolódik „blahalujza” itteni írásához.

    Ezt az írásomat 2012. január 18-án jelentettem meg Gratulálok Orbán Viktornak címmel:

    Igen, gratulálok. Jó érzékkel ismerte fel, hogy az Európai Unió nem egységes és belátható időn belül nem is lesz az. Orbánnak sikerült egy olyan beszédet mondani, ami megosztotta a vitában résztvevő országok képviselőit. Vita volt ez a javából, ami nemcsak arról szólt, hogy a tagállamok egységesen kiálljanak a háromtémájú Magyarország elleni EU-s eljárás mellett, hanem az egyes tagországokon belül is egymásnak ellentmondón foglaltak állást Orbán Viktor politikájával kapcsolatban.

    Egyszerűsítve és sarkítva; a nagyszámú hozzászóló egyik fele demokratikusnak, a másik fele diktatórikusnak minősítette azt a folyamatot, ami a Fidesz kétharmados kormányra-kerülése óta Magyarországon zajlik. Nagyjából az a kép rajzolódott ki előttem, hogy a magyar szemszögből jobboldalinak mondható pártok képviselői a Fidesz és Orbán Viktor mellett foglaltak állást, a baloldali és liberális pártok képviselői ellene. Értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy a tagállamok és az Európai Unió érdekei és alapértékei háttérbe szorultak a tagországok pártpolitikai érdekei mögé.

    Amikor népszavazással csatlakoztunk az Európai Unióhoz, már akkor volt egy olyan érzésem, hogy Magyarország lesz az az ország, amelyik az unió egységének megbontója lesz. Előérzetemet erősítette, amikor a Jobbik jelöltjei bejutottak az unió parlamentjébe. Ma egy olyan vitának voltam szem és fültanúja, amiben a felszólaló tagországok képviselői ugyanúgy szembeálltak egymással, mint ahogyan nálunk a demokratikus ellenzéki pártok a Fidesszel és a Jobbikkal állnak szemben.

    Mire számítok ezután? Arra, hogy a háromtémájú eljárásra elfogadja az Európai Unió a Fidesz-kormány válaszát, és folytatódik nálunk a puha diktatúra. De ezen sem csodálkozok, hiszem emlékszem Orbán Viktornak arra a választási szavazatok leadása előtti kijelentésére, hogy ő nem kétharmadot szeretne, hanem háromharmadot. Érdekes, hogy ez a kijelentése a neten már egyedül csak a barrikád.hu-n található meg. Ennek finomabb változatába viszont lépten-nyomon belelehet botlani, ami nem más, mint a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat, s amit a középületekben kifüggesztettek.

    Mit várok még? Egy szervezett és alaposan kimunkált forgatókönyv szerint végrehajtott kormány melletti szimpátia-tüntetés sorozatot. (mai megjegyzésem: a CÖF tényleg vonulgat) Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy ismét megindulnak traktorokkal a nagygazdák, csak most szimpátiájukat kifejezve a Fidesz-kormány és Orbán Viktor mellett. Erre is meglesz minden lehetőségük, hiszen a főváros belterületére helyfoglalást kért és kapott 2014-ig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Ezzel karnyújtásnyira kerültek a választók ahhoz, hogy vagy beolvadnak háromharmadba, vagy más úton szeretnének továbbhaladni.
    ______________________________________________________

    Az alábbi videóban Orbán vitazáró válaszbeszéde:
    .
    https://www.youtube.com/watch?v=DhGs5pHjZQc

  • Laszlo:
    1-szer , olyan kb. hét évvel ezelőtt
    a Klubrádióban hallottam egy beszélgetést
    Chris és -emlékeim szerint- Bolgárgyurka között.
    Sem akcentust sem magyartalanságot nemlehetett tőle hallani.

    De például vegyük OIM* álmagyar röfögéseit.
    Láthatólag funkcionálisan analfabéta.
    egyrészt nem képes olyan mondatokat megérteni
    amikben egy főnéven, egy melléknéven és néhány kötőszón
    kívül más is van.Például igekötők, vagy gondolati ráutalások.

    Ezenkívül ABSZOLUTE
    nincs tisztában az írásjelek használatával.
    Amilyen alakban nap mint nap idefirkálja az ostobaságait,
    az egyszerűen nevetséges.

    Egy ilyen alulművelt,
    ostoba, szerencsétlen banya
    oktatgat olyan embereket akiknek a
    valós életben a cipőjüket nem pucolhatná ki.

  • Jobak:
    Manapság a szex lett a téma:

    „Aki teleszüli..Azé a világ”…./By Németh Szilárd/

  • Almási Alma

    Egyszerüsítsünk. Orbán nemcsak egy nemzedéket árult el, hanem a liberalizmust, a konzervativizmust, a kereszténységet, valamint az összes magyar embert. Sőt, lassan ott tartunk, hogy még a fasizmust és a nácizmust is. A kommunizmusról már nem is beszélve. 😀

    Szóval jelentkezzen, akit még nem árult el (Boda Marcsin és Figyelőn kívül).

  • hazai lámpa

    Sokaknak szimpatikus volt a fiatal Orbán a rendszerváltáskor.

    Az 1998-as konzervatív fordulatnál sokan lettek jobboldaliak a hatására, mások elfordultak tőle, és balosok maradtak. Mára ez a két tábor összeért, és elhűlve látják azt a primitív szintet, ahova Orbán lesüllyedt.
    Nem hiszem, hogy a félelem miatt nem zavarják el. Inkább az, hogy nincs helyette más, mert az ellenzék még primitívebb. Pl. Fodor Gábor aszongya: „a rendszerváltás sikeres volt”.

    A Kuncze meg a hasonlók még most sem értik, hogy az általuk bevezetett vadkapitalizmus dobta felszínre ezt a primitív demagógiát, a műparaszt bölcsességeivel.

  • B79! Most aztán már K.U.S.S.!
    „De 1990-utan amikor a sirokat kezdtek felasni a 301-es parcellaban valami 3 ezer kivegzett holtesteket talaltak.”
    A beteg fejedben: ott van 3 ezer – sőt 3 millió kivégzett agysejt!
    (A harcok során körülbelül háromezren vesztették életüket – beleértve a szovjet katonákat is.)
    Figyelő! Nem Antall Istvánt -, aki, ha jól emlékszem a későbbi kormányfő édesapja volt, és 1989-ben már rég halott -, hanem Nagy Imre kommunista kormányfőt és munkatársait temették. Ők valóban 1958-ban kaptak halálos íítéletet: Maléter Pál, honvédelmi miniszter, Szilágyi, aki parlamenti sajtótudósító volt és a többiek öten. (A 300 többit az 1958-1960 között lefolyt perekben, ahol egyébként többen kaptak halálos ítéletet, de többet nem hajtottak végre. Sokan az 1963-as amnesztia során kaptak kegyelmet.)
    Kádárnak a konszolidáció megkezdéséhez volt szüksége Nagy Imréék kivégzésére. Az ENSZ ugyanis azzal tartotta napirenden a „magyar ügyet”, hogy Kádár kormánya nem országgyűlési választásokon került hatalomra, így nem legális. Nem zavarta őket, hogy Nagy Imre se. Őt is az MDP akkor éppen ott lévő tagjai nevezték ki – igaz a tüntetők nyomására.
    Sokáig győzködték Nagy Imrét, hogy mondjon le a kormányfői posztjáról – ezzel legitimálva a Kádár-kormányt. Ő nem állt kötélnek, mert tudta: ha megteszi, az 1956-os eseményeket sima puccsnak lehet beállítani. Nagy Imre elvhű kommunista volt: az élete árán is kiállt az elveiért.

  • Almási Alma

    És csak Boda Marcsi megnyugtatására: amelyik ellenzéki párt beül a parlamentbe, az is elárulta a híveit. Részemről a továbbiakban ezt is figyelembe veszem.

  • hazai lámpa

    hazai lámpa
    2018 május 4
    4:39 de.

    A megtért jobbos az szerintem azzal hízeleg magának, hogy a pártok érte vannak, és ő tudja a tutit. Olyan, mint a DK-s szekta.

    Egy része az újkeresztényeknek és a DK-s „nyuggerek” nagy része hithű szocialista volt az előző rendszerben.
    A szocialisták nem hittek Istenben és a túlvilágban. Az orosz megszállást és a Párt hatalmát a politikusok dolgának tartották, ahogy sokan mások is. Életszínvonaluk emelésére törekedtek az állam segítségével, saját erőből.

    A rendszerváltás után hittek a kapitalizmusban, és hogy a siker az egyéni munka eredménye. Aki munkanélküli az lusta vagy tehetségtelen. A demokratikus pártok elve az volt, hogy a kádári kisember elítélhető módon az államtól várja a segítséget, és közben lopja az államot.
    Az egyházi vagyon visszaadásán illett fölháborodni, de Horn Gyulát ügyes diplomatának kellett tartani, hogy megegyezett az egyházakkal.

    Aztán jött a nemzeti kurzus, amely szerint a multik és a komcsik fosztották ki az országot.
    Ezzel szemben áll a ballib elit, amely szerint a nemzeti oligarchák fosztják ki az országot!

    Azt nem értik meg a cikkíró és édesanyja és a hasonló emberek, hogy itt harminc-negyven évenként rendszerváltás szokott lenni. Nem szabadna rögtön minden rendszerváltó után szaladni, mint a birka! Sőt kerge birka.
    Akár neoliberális, akár ókonzervatív, az hazudik, aki Kánaánt ígér rögtön másnapra, olcsó áron.

  • hazai lámpa

    Az előzőhöz. Apai nagypapám 1914-ben született a Ferenc Jóska uralkodása alatt.

    Négyéves volt, mikor megbukott a császárság. Magyarország két éven belül volt köztársaság, Tanácsköztársaság és királyság.

    A 2. v.háború után volt demokrácia 4 évig. Majd negyven év kommunizmus következett. 1989-ben kitört a szabadság és a kapitalizmus. Most a NER van meg a keresztény demokrácia, ezt már a papám nem érte meg.

    Hálistennek soha nem volt egy ideges típus, akárki volt kormányon. Nem idegesítette magát a kultúrharcon, ez a hosszú élet egyik titka (84 évet ért meg). Természetesen véleménye volt, katolikus, dolgos ember volt.
    Azzal az elvvel jellemezném, hogy Add meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!

  • HunCanada
    2018 május 3
    3:07 du.

    Geyza
    2018 május 3
    2:57 du.

    ” Nehogy már feladásra biztasd Marcsit. Még a végén összepakolja a tererárét és máshol csinálja az ingyencirkuszt, meg a vígszínházasdit 😀”

    Na,ez most nagy tévedés részedről – pedig ritkán szoktál tévedni! Mért gondolod, hogy van még egyetlen hely a túlzottan toleráns KMH-n kívül ahol Bodát megtűrnék?

  • Kalocsai Miklós

    Én meg azon csodálkozom, hogy még ma is akadnak akik azon nosztalgiáznak, hogy Orbán egykor! Pedig végig tekintve az életútját, a napnál világosabban látszik, hogy soha nem volt demokrata! A demokrácia csak annyiban érdekelte, amennyiben segítette kibontakozni diktátori ambicióit. Hazugság volt az egész élete a hősök terén elmondott beszédétől kezdve 2010-ig. Ma már csak az ostobák nem tudják, hogy a beszéd elhangzása idején már csomagoltak a szovjetek.

  • Néhány könnycsep „blahalujzáért” Sok felé, találkozhatunk, „a FIDESZ-böl kiábrándult” egykori csahosok sértődött lúzereivel.. akik most, diktátoroznak, takaroggyoznak, a demokrácia halálán vergődnek
    – Ezek nem rég még ezerrel, viktoroztak, politikai karrier reményében…
    Mindenki minimum miniszter szeretett volna lenni..
    Ha ez nem sikerült egyeseknek az hazaárulás..A most felkapot
    Márki-Zaj vagy Kész Zoltán stb. a Fideszből lettek ismertek
    Sok vállalhatatlan figura, sietett haza csalfa politikai reményekkel klföldről is… megmondó embernek…
    Undorító, hogy az „ellenzék”, politikai ellenfelének, trágyadombján, guberál, káderokért..

  • hazai lámpa

    Figyelő
    2018 május 3
    8:31 du.

    Nem imádsz senkit, de véletlenül mindig éppen az Orbán hibáit mentegeted, az ellenzék hibáit meg fölnagyítod!

    Engem rettentően zavar, hogy szerinted a kommunisták meg a Gyurcsány alatt kő kövön nem maradt az országban. De Orbán talicskával hordhatja a vagyont saját magának, és ugráltathatja a legfőbb közjogi méltóságokat, az szerinted csak egy kis csínytevés vagy ártatlan beképzeltség.

    Tudod mikor volt kifosztva ez az ország? Az első meg a 2. v.háború után. És nem azért, mert a politikai vezetők ezt vagy azt csinálták, hanem mert ilyen a (vesztes) háború. Gyurcsány alatt ugyanúgy ment a gazdaság, mint Orbán alatt, természetesen egyéni sajátosságokkal.
    Ha majd Orbán végleg elgyengül a gyógyszerei hiányában, akkor az ország élete nélküle is ugyanúgy megy tovább. Reméljük nem pattan a helyére egy újabb megmentő.

    Ja és még valami! Kádárnak és Horthynak az volt az előnye, hogy mindkettőnek volt saját szakmája. Szemüveges bölcsészek és jogászok, közgazdászok köszönjük az eddigieket, de nem kérjük a továbbiakban az „önfeláldozó” megmentését országunknak!

  • Figyelő
    2018 május 3
    5:12 du.

    „En elhiszek mindent amit Chistopher allit a multrol. DE tisztan emlekszem arra a lelektani pillanatra, mikor Orban kijelentette maga szakalara, hogy az oroszok hagyjak el Magyarorszaagot, ez elhangzott Antall Istvan temetesen.”

    Kedves Figyelő, most vegyen egy nagy levegőt, aztán ugorjon neki még egyszer, bár az gondolom, majdnem felesleges! Amit nem akar, azt soha nem is fogja megérteni, ha 120- szor mondja is el, vagy javítja ki valaki – a nyilvánvalóan téves „történelmi tényekhez” ragaszkodni egyáltalán nem nyerő, sőt! Meglehetősen ostoba húzás, 86 év ide vagy oda!
    Nem is olyan régen, sokadszorra volt vissza- visszatérően téma, akkor is, előtte is mindig helyesbíti valaki az Ön „tiszta emlékezetét a lélektani pillanatra” – ám vagy el sem szokta olvasni, vagy abban a pillanatban az enyészetre bízza az ilyen fontos tényeket! Nem az a gond, ha ön rosszul emlékszik valamire – mert az bizony előfordulhat bárkinél – hanem az, hogy makacsul ragaszkodik a hibás fordulatokhoz, bárki bármilyen indulattal próbálja is helyre tenni azt!

    1. Orbán nem Antall József (és nem István)temetésén mondta el beszédét az oroszokkal kapcsolatosan, mert Antall 2003-ban halt meg.

    2. Az idézett beszédet 1989 június 16.-án Nagy Imre újratemetése alkalmával a Hősök terén mondta el-Orbán.

    3. Nem a „saját szakállára” szólította fel őket az ország elhagyására, hiszen mint azt már többször, többen leírtuk, akkor már régen megszületett a megállapodás, az oroszok egy része már útban volt, a többi is erősen csomagolt, miután a megállapodást az akkori „illetékesek” már régen tető alá hozták. Orbán 1989.- ben még nem volt senki és semmi, max. a Fidesz nevű,nem sokkal azelőtt megalakított különítmény egyik vezetője – még csak nem is az elnöke, mert kezdetben a Fidesz sem elnökkel működött, csak később választottak maguk közül elnököt! A saját szakállára tehát nem is tehetett semmit „orosz-ügyben” mert semmiféle ráhatása nem volt arra, hogy menjenek vagy maradjanak, csak annyi mint a rendszerváltozás előtt megalakult többi „ellenzéki csoportosulásnak” akik aztán az első szabad választásokon 1990-ben pártként indultak!

    Én (is)és szerintem még jó néhányan a KMH-ról jelen voltunk 1989 jún.16-án a Hősök terén,ismerjük az akkori felállást is, nehéz tehát bármelyikünket is meggyőzni az állításairól. Azt, hogy az emigrációban élő magyaroknak mi nyerte meg a szívét, azt Ön bizonyára jobban tudja, de itt Magyaro.-on – akkor még – az kevés volt ahhoz, hogy valaki hosszú hajú diák! De, mint ön is írta, akkor még nem volt Orbánban politikai ambíció – nos akkor hogy is képzelte, hogy csak úgy odakiabálja az oroszoknak, hogy hess és azok ijedtükben elhúzzák a csíkot?

  • hazai lámpa

    talalom
    2018 május 4
    4:47 de.

    A szovjet baráti országok azt követelték, hogy Kádár végre csináljon rendet bármi áron. Attól félt a szovjet vezetés, hogy a magyar példa nyomán mások is kilépnek a „baráti” szövetségből.

    Én úgy tudom, hogy személy szerint Nagy Imre fejét nem követelték az elvtársak. Az, hogy Nagy Imre mondjon le, az csak Kádárnak lett volna fontos. De nem a nyugatiak, hanem az ország közvéleménye miatt.

  • Kalocsai Miklós

    Julius jobak
    2018 május 3
    1:50 du.

    „Jol emlekszem mindenre, vagy legalabbis az evszamokra es a szamokra , adossag allomanyra amit a jelenlegi magyar kormany fizetett vissza az elozo kormany..(ok ) miatt az IMF nek.” Stb stb!

    Ebből az írásból csak annyi igaz, hogy volt árvíz, meg vörösiszap! A többi ferdítés, és szimpla hazugság!

  • hazai lámpa

    Nagy Imre mivel lett híres, mivel vonult be a magyar történelembe?

    Azt is meg kell már egyszer nézni, hogy aki az újratemetését szorgalmazta, az miért házalt mások halálával? Miközben Nagy Imre a magyarokat akarta új életre kelteni …

    „1945. március 17-én a kormány elé terjesztette a földosztásról szóló 600/1945. számú miniszteri rendelettervezetet. Ennek célja Nagy Imre szerint az volt, hogy „valóra váltsa a magyar földműves nép évszázados álmát, és birtokába adja ősi jussát, a földet. A feudális nagybirtokrendszer megszüntetése biztosítja az ország demokratikus átalakítását, jövő fejlődését és felvirágzását, a földesúri birtokok parasztkézre adása megnyitja a politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi felemelkedés útját az évszázadok óta elnyomott magyar parasztság előtt.” A Minisztertanács egyhangúlag elfogadta eme előterjesztést.[12] A földek kiosztása hivatalosan 1945. március 29-én kezdődött meg Pusztaszeren, a Pallavicini-birtokon.”

    Na most ehhez ad hozzá, hogy a Nagy Imre temetése óta, az elmúlt 30 évben nagyobb lett a földbirtok-koncentráció, mint a sokat szidott Horthy-korban!

  • slapaj
    2018 május 4
    8:14 de.

    És megfordítva.
    Lásd : a mostani „kétharmad” vadkomcsi előéletét.

  • Besancon
    2018 május 4
    7:27 de.

    Hun Canada csak viccőködött.
    Azé hogy nevessünk DDDDDDDDDDDDDDD

  • Nagy Imret miert is kellet kivegezni?

    Siman felelembol. Kadarek valosagosan feltek Nagy Imretol, valosagosan tartottak tole, hogy uj lazadas tor ki, amig eletben van. Tartottak a falusiak lazadasatol. Mivel a paraszti kisbortokosok a vezeruknek tartottak.
    A munkassagot kadarek kezben tudtak tartani, de a parasztot nem.

    Mivel Nagy Imre a paraszti birtokrendszer vedelmezoje volt.

    Ugy kepzelte el a szovetkezeteket, hogy azokban a kisparasztok valosagosan megtartjak a tulajdonjogot, mig Kadar az orosz mintat a teljes kisajatitast preferalta.

    Ezert jogosan tartott Kadar egy ujabb parasztlazadastol.

    Ezert kellett Nagy Imret mindenaron kivegezni, mert Nagy Imre errol az eszmenyerol nem volt hajlando lemondani.

    Komolyan gondolta, hogha a parasztoktol elveszik a foldet teljessegeben, azoknak nem lessz motivacija, es a termelkenyseg nullara esik – mint ahogy kezdetben volt is, es ororszorszagot is nagy reszben ez teperte a foldre.
    Nem volt mit enni. En jartam SZU-ban Gorbecso idejeben.

    Ha valaki „hust” akart venni, ket-harom nappal annak erkezese elott „sorbaallt” a bolt elott. Aztan jott egy teherauto marha-labszar. Amiert kozelharc folyt.

    Akinek vannak videki kotelekei azoknak ezt vilagosan kell tudni.

  • hazai lámpa
    2018 május 4
    8:17 de.

    Igen, de azért a következőkre felhívnám a figyelmedet.
    (Az ország oroszok általi kifosztásával kapcsolatban:)

    A hazai elektronikai ipart, orosz segítséggel
    (alapanyagok, elvi támogatás és főleg megrendelések segítségével) gyakorlatilag feltámasztották.
    És nem is akárhogy.
    Eleinte , az amerikaiktól túristaúton beszerzett VASTAGON EMBARGÓS analitikai műszereket másolták le és utána a Szovjetúnió gyakorlatilag ARANYÁRON vásárolta meg ezeket !
    (Nekem is volt egy ilyen radargyártásban használható utángyártott műszerem, olyan 15-18 kilós! Most gondold el mi pénzeket fizettek nekünk az oroszok annó ezekért, az ötvenes években !)
    Megaztán egy idő után mentesítettek minket a jóvátételi kötelezettség alól.
    Továbbá MINDEN SZART megvettek tőlünk, amit már nem lehetett eladni hazai piacon, vagy főként nyugati piacon.
    Hányszor volt hogy a NSZK részére gyártottak mondjuk 10 000 nylon inget, de átvételkor a németek találtak szúrópróba-szerűen sok kishibásat benne.Ezért nem vették át.
    Ilyenkor Kádár „apánk” kiment Moszkvába baráti légkörben folytatandó eszmecserére, a ruszkik pedig, ahol az ilyesmi hiánycikk volt, boldogan átvették az egészet jó áron.
    Vagy a kissé szar almatermést..sorolhatnám.
    Ezt a jó kis gyakorlatott számolta fel
    a félkegyelmű múzeumigazgató.
    Párosítva a hazai ipar elkótyavetyélésével.

  • hazai lámpa
    2018 május 4
    8:39 de.

    Hazai Lámpánál az öt csillag…

  • Geyza

    Azert ne minositsd szarnak az en almamat, ok?

  • Hát… kedves barátaim,
    Kuka barátunk ide Hapcizta az itt Szundizó és Morgó Szendéknek hogy én egy magyar nyelv Tudor vagyok.Elárulom Nektek,hogy amikor a sütőtök fejét látom,már Vidor is vagyok.Remélem Ti is.

  • Ja, Geyza!

    Es azokat a muszereket se, amit en anno a ruszkiknak szallitottam. Es ez mar a nyolcvanas evekben volt!

  • Akkor úgy látom : aki van , él,és mozog= mind áruló.!
    és punktum!???

  • hazai lámpa
    2018 május 4
    4:39 de.
    nincs szüxég a zorbán elemzésére, a zorbánt mekkell szüntetni…nem politikus, csak politikai maszlagba ágyazott seggségekkel álcázza a közönséges utonállóságát…a hosszúhajú és szakállas változata is ugyanez és ráadásul még egy hímringyó is (ez is törtnelmi tény)

  • Gabriel
    2018 május 4
    9:33 de.
    mint soxor megint seggségeket röföx:
    Kádár törvényesen biztosította a paraszt folyamatos tulajdonjogát a közösbe bevitt akármije felett… és úgy kormányzott, hogy az 1968 as reformok után a magyar paraszt felismerte amit például a kanadai csak a 2000 -es években és most a kooperatívák ragyogóan műxenek errefelé is a könyvtáros rablógyilkos levédiaba—don sikeres volt ma nincs itt meg nincs ilyen rohadt (van más!!!) de még hátra van az organikussá visszaalakítandó mezőgazdaság amely ott a kádári magyarországon kizárólagos volt (voltak ugyan próbálkozások de…) ne hazuggy!

  • Gyuri10!

    Köszönöm!!!
    HunCanada sajnos kénytelen vagyok a maga és társai idióta bunkóságára „kiokítására” sértegetésére reagálni:
    Magával szemben C.Á nem „titokzatoskodott”,de ugye ha lenne egy csepp esze,akkor felfogná,hogy a leveleink elkerülték egymást,így amikor azt firtattam,hogy mikor is élt itthon,még nem olvastam a feltett kérdésemre a válaszát,vagy az olyan bunkókkal leveleztem mint maga!
    Magával és többekkel szemben nekem volt gyerekszobám,tisztességes életem!!!!
    Szerencsére nekem nincs mit titkolnom…rejtegetnem,az agyammal,eszemmel semmi bajom,annak ellenére,hogy nyugdíjas vagyok,arról már nem is beszélve ahhoz,hogy olyan jellemtelen,paraszt legyek újból kellene születnem….
    Vegye már észre,hogy mások is elítélik,de ugye nincs azon a szinten,hogy megsértsen,…csak mások megvetését fokozza az ordenáré hozzászólásával…..!
    Na tényleg nincs értelme,meg időm sem az ilyen alakokkal vitatkoznom!

  • Geyza
    2018 május 4
    10:37 de.

    a jelzett lámpa beszólás uccsó pár sora a valóság, a többi nagyimrésítése a történelemnek és egy olyan ember piedesztálra emelése ami méltatlan, kár volt kivégezni, csak ártott a magyar ügynek…ami végülis megvalósult addig, amíg a régen coci meg tecsercsaj fel nem ismerték, szarban vannak a sok kenőmájassal (nem máj szar volt) és ha jobbat nem tudnak a jót szét kell verni…ez csőrcsillnél is bevált (hülyeségekre mindíg van hülye aki megeszi) és azóta mindenhol ezt alkalmazzák lásd Libya, Jugoszlávia, magyarország (tudatosan írom kisbetűvel) ++++ szíria, irán, venezuela (SZERÉNY MEGJEGYZÉSEM (CHRIS BOCS DE EZT MÁSKÉÉPEN NEM TUDOM ÉLESRE ÁLLÍTANI) BÁRKINEK LÓFASZ KÖZE VAN AKÁRKI BELÜGYEIHEZ ÉS A BEAVATKOZÓ SZARHÁZINAK BETOLNI EGY NAGYMÉRETŰT, A MÉNES LEGJOBBJÁÉT)

    a kapitalizmus olvassa Marx-ot? és alkalmazza? a demagográciák meg…csődbe mentek politikailag?

    mellékes kérdésem: mi előnye származott GBR -nek és májusiterikének a skripálszarkeverésből??? nekem van rá válaszom…de jó, lenne más is hozzátenné

  • NAGY István

    Maszek véleményem, hogy az (angol) esszét maga a tulajdonos/főszerkesztő írta, egy minőségi vitatkozás céljából… Eltekintve a (szerintem) erősen támadható mondanivalójától, mégis egy üdítő színfolt a sok Simay-féle sületlenség után …(És között)

  • Vaqueiro!

    Nem rodeoznal mar a picsaba rolam?

    Nem gondoltam, hogy te ennyire egy seggfej alak vagy, aki szajat osszekeveri a seggevel!

    Miert is nevezel te engem disznonak?

    Nunca disse nada mal nem pra te, nem sobre te.

    Tu és um grande FDP.

    Como tu sabes as coisas sobre dos camponeses naquilos tempos?
    Eu tô dizendo por propios conhecimentos, nada por invenção, imaginação ou pesquisas gugli feitos por idiotas, iguais contigo.

    Vai amigo toma cú.
    Resposta foi em estilo teu, estás bem satisfeitos? Então poderas gozar!

  • Talalom
    2018 május 4
    4:47 de.

    Tudod, en maskep emlekszem Nagy Imrere, akinek eppen ezert az emlekert kllett mwghalnia. Van egy kituno film Nagy Imre eleterol, amit erdemes minden magyarnak megneznie.
    Pl.a targyalasan ezeket a szavakat mondta a filmen:
    „Most az elvtarsak elitelnek, de majd a siromra viragot hoznak!” Hat ne,m valosult meg a joslata? Kadar (aki az elvtarsa volt Nagy Imrenek) egyszerruen kivegeztette, mikor o kerult hatalomra. Nagy Imre egy igazi kommunista volt, es meg az ellenzeke is tisztelte Ot!. A forradalom alatt viszont a diaksag partjara allt es ez volt a” bune!”

  • Gabriel
    2018 május 4
    9:33 de.
    es Hazai lampa
    A fenti irasomat nezzek meg.

    Ez igy tortent sajnos.

  • Chris , ismet megkerdem, MIVEL arulta el a magyarokat Orban?

  • Nos az a helyzet,hogy az ellenzék megbukott,elbukott és nem véletlenül
    és nem kicsit,hanem nagyon!(!!!!!)és erről kizárólag maguk tehetnek,ezt még az ellenzéki egyes normális pártok és a híveik is elismerik,tehát a itteni fanatikusoknak is el kellene ismerni,csak sajnos nem normálisak szegények és képtelenek a
    felesleges „harcot” hőbörgést feladni!
    Inkább pihizzenek,gondolkozzanak,gyakoroljanak némi önkritikát,na van rá 4 évük….

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2018 május 4
    4:16 de.

    „Egyszerüsítsünk. Orbán nemcsak egy nemzedéket árult el, hanem a liberalizmust, a konzervativizmust, a kereszténységet, valamint az összes magyar embert. Sőt, lassan ott tartunk, hogy még a fasizmust és a nácizmust is. A kommunizmusról már nem is beszélve. 😀

    Szóval jelentkezzen, akit még nem árult el (Boda Marcsin és Figyelőn kívül).”

    Engem is elárult és kurvára nem csípom, DE azt azért nem szeretném ha az újsütetü európai iszlám államok vérdíjat tűznének a fejére, mert az integrálhatatlan gyaurjaik keresztény messiásként tisztelik, pedig ha a mostani európai öngyilkos tendencia folytatódik, akkor nagy az esélye rá!

  • hazai lámpa

    Gabriel
    2018 május 4
    9:33 de.

    „ha a parasztoktol elveszik a foldet teljessegeben, azoknak nem lessz motivacija, es a termelkenyseg nullara esik – mint ahogy kezdetben volt is,”

    Ez így nem teljesen igaz, mert a földhasználó is lehet jó gazda, mégha nem is tulajdonosa a földjének. Szüleim a 80-as években háztájiztak, és nem a tulajdonjog volt a lényeg, hanem hogy azzal a földdarabbal ők rendelkeztek. Ráadásul ez nem is valami „ősi” birtok volt, amit a szüleik vittek volna be a tsz-be. Ők fiatal házasként egy környékbeli, de teljesen más vidékre költöztek, mint ahol felnőttek. Mert apám abban a tsz-ben kapott munkát, mint gépszerelő.

    Persze a rendszerváltás után ők is licitáltak, mert apám, mint tsz-tag jogosult volt a vagyonjegyre.
    A parasztságról még annyit, hogy az egy differenciált osztály volt a háború után, ez közismert. Teljesen másképp élte meg az államosítást a kisparaszt, a zsellér, míg a jómódú középbirtokos vagy zsíros paraszt azt tragédiának élte meg.

  • hazai lámpa

    Rodeo36-11
    2018 május 4
    12:09 du.

    Abban igaza van Gabrielnek, hogy Nagy Imre főművét (nem, nem a forradalomról beszélek) biztos irigyelte Kádár.

    Mint föntebb írtam, Nagy Imre karrierje agrárminiszterként indult. Akik a rendszerváltáskor újra temették, vajon mit tisztelnek a valódi munkásságából? Azt a hatodik korporsót, ti. amiben a magyar nép jövője volt, az újratemetők elásták, és jól meg is taposták, hogy ki nem tudjon mászni!

    Minden tiszteletem ellenére, de az újratemetők kivették a nyughelyéről, és szaladgáltak vele a városban, mint a mérgezett egér. Akkor ásták el a koporsóvivők az akkori fiatalok (az én generációm jövőjét). Nem szeretném, hogy a mai fiatalok úgy nőjenek fel, mint mi az elmúlt harminc évben. Csak a rombolás, mindennek a lerombolása, ami valaha működött. (Ami nem működött, azt persze át kellett venni.)

  • Gabriel
    2018 május 4
    4:47 du.
    az érdektelenséget képviseled eme lapon is (legalábbis számomra) de a hülyeség csípi a szememet…nem fogom megállni szó nélkül…
    addig is: ugyanazt neked is

    ismereteim személyesek…tapasztalatok és vérrokonaim mondták és mutatták

    a többi queridíssimo FDP é a tua invenção

  • Orsós Elemér
    2018 május 4
    6:00 du.

    Európában csak 1 muzulmánok által irányított ország van:
    Koszovó.
    De neki Izrael szállított fegyvereket mikor éppen ki akarták őket nyírni a szerbek és az ájtatatos külvilág azt bírta mondani hogy háborús övezetbe elvből nem adnak el fegyvert.

    Aztán jött Amerika és leverte Milosevicséket mint a szart.

  • Nos kisboda
    nos idióta
    nos voltál az is
    nos maradtál idióta.
    Nos.

  • hazai lámpa

    Geyza
    2018 május 4
    10:33 de.

    Én azt mondom, hogy mindegy ki veszi meg, ha van mit eladni!

    Ha nem az orosz, majd a német. Az a baj, hogy ma egyre kevesebb a termék, amit eladhatnánk. Kiöregszenek, kihalnak a régi típusú kistermelők, és nagyon kevés fiatal áll a helyükbe. Erről már a szaklapokban is cikkeznek, hogy ezek a kistermelók tartják el a magyar tulajdonú élelmiszergyárakat.
    Mindenki ismeri a Pirosaranyat, az Erős Pistát stb. Ezek veszélyben vannak, ha nincs jó minőségű helyi termék.

    Ha az emberiesség nem is, de a profit elmaradása talán rádöbbenti a döntéshozókat, hogy a magyar vidéket kár volt tönkretenni.

  • Gjury most fél egy van.
    Egyre hülyébb leszel
    DDDDDDDDDDDDDDDD S:

  • hazai lámpa
    2018 május 4
    6:49 du.

    Lampacska!

    Ezeket amiket nekem cimzett, a néhai Nagy Imrenek kellett volna mondania, mivel az o allaspontja volt, amit kepviselt, es a kisbirtokosok parasztok kozott bizony ezert volt nepszeru.
    En csak ideztem.
    Kadar pedig a teljes kollektivizmust kepviselte.
    Es belem jol belem vesodott, mert a nagyapaimtol naponta legalabb ketszer halottam meg evek mulva is.
    Es hagyjuk mar rajuk hogy mit gondoltak, ne mi tudjuk mar jobban, hogy mi volt az o velemenyuk akkor.

    Es ellentetebn sok urbanlegendaval, a paraszt bizony jozan itelokepesseggel rendelkezett, maskepp nem lett volna kepes rendbentartani a gazdasagat.

    Masik, bizony ugy van, hogy aki foldet kap a kezebe es megmuveli, es megizleli a termes „izét” az elobb-utobb megbecsuli azt, amibol az jon.

    Nyilvan, hogy nem volt erdekes a nagybirtokos, es meg jomodu kozepbirtokosok hozzaalasa sem, mivel azoknak a foldjeit akkora mar allamositottak, masreszt pedig a tomegeket a kisbirtokos parasztok jelentettek. Es zsellerek tobbsege erdekes modon az o velemenyuket kovette.

    Maradjunk annyiban, hogy en a forradolam idejerol beszeltem, es arrol amikor meg a Nagy Imre elt. Azutan, hogy kivegeztek, mar (logikusan) nem volt tovabb ertelme vele kalkulalni.

    Barmilyen javaknak A RENDELKEZESI JOGA SZAMIT, NEM A TULAJDONJOGA!
    Ezert nagy hokusz-pokusz a kommunizmus, vagy a fasizmus, mivel vannak elvtarsak, es vannak meg elvtarsabbak. (vagy nemzettarsak es meg nemzetibb tarsak)

    Igen volt akinek a kutvolgyi járt, es volt akiknek (a nagy tobbseg) a janos-korhaz. Kezdjuk sorolni az egyeb jogusultsagokat, privilegiumokat? Tudjuk mindnyajan, csak sokan elfelejtettek.

  • hazai lámpa
    2018 május 4
    7:08 du.

    mi az a mű pontosan? annak semmiféle gazságossági értelme nem volt (különösen a IIVH veszteségei után), hogy a paraszt kapjon parcellákat, mert az vagy nadrágszíjparcellákat jelentett volna (öngyilkosság) vagy kulák (oligarcha) gazdaságot ami a parasztság döntő többségének semmiféle előnyt nem adott volna

    mesélj…mi az a nagyszerű?

    a kapitalizmusban a kollektív mezőgazdaság sőt a decentralizált nagyipar is másolata a kádári rendszernek mely felvirágzott…és hosszú évekbe tellett a teljes szétverése

    most mesélj mi is az nagyszerű nagyimreiizé?

    a kommunista katolikussága?

    mesélj!!!!

    magánvéleményem: az egész újratemetés egy gyalázatos ingyencirkusz volt és maradt, aljasság!

  • Orsós Elemér írta:

    „DE azt azért nem szeretném ha az újsütetü európai iszlám államok vérdíjat tűznének a fejére, mert az integrálhatatlan gyaurjaik keresztény messiásként tisztelik, pedig ha a mostani európai öngyilkos tendencia folytatódik, akkor nagy az esélye rá!”
    _________________________

    Tudod mit, Védjen meg téged az Orbán… Mert megérdemled… 😀

    (Ha még nem vetted észre, hogy pont ő hozza rád még azt a kevés migráncsot is, aki idejött?)

  • Rodeo36-11
    2018 május 4
    7:16 du.

    Meg annyit, hogy ide jossz a magad nagykepu es eleg mocskos dumaddal feltunni.

    Lehet, hogy vannak körök, ahol ez a meno, de valahogy nem dob fel.
    Megfordultam mar eletem folyaman a legvaltozatosabbakban.

    Jön az amikor meg kepesseged sincs arra, hogy felfogd mit ir a masik ember, ilyenkor elkezdesz az illetovel ocsmanykodni.

    Nem csak velem.

    Arra, amire az en irasombol reagaltal a te kocsmatoltelek stilusodban, annak semmi koze nem volt ahhoz, amit te allitottal, en masrol beszeltem.

    Te is besoroltad magadat azok soraba, akik ELBESZELNEK a dolgok mellett, csak hogy kinyilatkoztathassak magukbol a bennuk rejlo eloiteleteket (preconceitos).

    A kocsmatoltelek stilus nem ment fel ez alol!

    En tettem egy megjegyzest egy pontosan behatarolhato idoszakra, esemenyre. (Nagy Imre kivegzese)

    Erre te azzal jossz ami joval utana tortent – persze az igazsagtol jol tavol. Gondolom arrol akarsz valamit gagyogni amit a Hazai Lampa is irt, hogy a tsz-tagok fuggetlenul attol, hogy mennyi tulajdonuk volt, kaptak egy haztajit sajat megmuvelesre.
    Ekesen bizonyitja, hogy csak hallomasbol ismered a dolgokat (tenyeket – FATO)

    Irod:
    …””Kádár törvényesen biztosította a paraszt folyamatos tulajdonjogát a közösbe bevitt akármije felett”” …

    Tudod haver a nagykepuseg sokszor visszaszáll arra aki elkoveti.

    Ha nem vetted volna a lapot, en pont azelott elcelodtem a Geyzaval az almaexportrol.
    Megtehettem, mert minden evben egy kamion sajat almat kuldtem exportra, olyanokat amit a Geyza valoban sohase lathatott a pesti piacokon – es mivel nem is lathatott, nem is izlelhetett.
    Csakis 65-75 kozott mehetett, 50%-nal nagyobb piros szinnel.
    Es nem orosz exportra ment. Az orosz-exportba belefert kisebb is nagyobb is.

  • Ja meg valamit, rodeos!

    A palinkafozest is a nagyapam volt palinkafozdejeben tanultam meg, ami akkor mar a TSZ-e volt, es soha, semmilyen tulajdoni lapon NEM tartottak nyilvan.
    A kapacitasa napi ketezer liter volt. Az fozoustok es desztillatorok valamennyi tiszta vorosrezbol volt, haromszori leparlassal. A tornyok lehetove tettek a 75º-os szesz lefozeset.
    Brazilban ezen a bazison megszereztem egy fozomesteri oklevelet Minas-Gerais-ban (MESTRE-ALAMBIQUEIRO), ugyhogy caçacha mineiro-t is tudok fozni, es installaltam Alambique-t

  • Hazai Lampa!

    Meg valamit, Nagy Imre kapcsan!
    Ideznek egy sort, amit irtal

    „kik a rendszerváltáskor újra temették, vajon mit tisztelnek a valódi munkásságából? Azt a hatodik korporsót, ti. amiben a magyar nép jövője volt, az újratemetők elásták, és jól meg is taposták, hogy ki nem tudjon mászni!”

    Nagyon a szivembol szoltal! Es nagyon igazat. Koszonom.

  • Hazai Lampa!

    Bocsanat, de meg muszaj hozzatennem megjegyzest egy masik gondolathoz:

    Irtam, hogy kezdetben bizony ugy volt, ahogy Nagy Imre gondolta. Az emberek az elejen nehezen fogadtak el, hogy mostmar a „sajatjukban” rosszabb soruk van (kevesebbet kapnak) mintha napszamosok lennenek. De az elet ment tovabb, nem lehetett mast tenni, lassan beletorodtek. Jottek a fiatalok, gepesitettek – aztan beindult a termeles.
    A magyar ember vegul is „szorgos nep” volt mindig is.
    Aztan, hogy a eletuk vegere milyen csufosan cseszett ki a rendszer megegyszer az oregekkel, az mar mas kerdes.

    Igen, a nyugdijrendszerre gondolok.
    Hiszen adtak nyugdijat, de az idosek mit kaptak „csak 10-15 ev igazolt” munkaido utan? Ha elmentek 65-70 eves korukban nyugdijba?

    Pedig egy eletet vegighuztak.
    De ez mar egy masik tortenet.

    Egyebkent errol lenne egy nagyon erdekes tortenetem, de talan majd mashol, meg hely sincs rá.

  • hazai lámpa

    Gabriel
    2018 május 4
    10:25 du.

    Semmilyen sértés nem állt szándékomban, vagy megkérdőjelezni mások érzéseit.

    Csak rámutattam, hogy ne egyszerűsítsük már le a kérdést, ne általánosítsunk egy-két eset alapján!
    Apai nagyszüleim pl. eladták a földet és a tanyát a hatvanas években, és beköltöztek a közeli városba. Ők úgy mentek, mintha hazamennének. A papám munkát vállalt egy gyárban.

    Másoknak a falujukban kellett maradni, mert nem tudtak vagy akartak városba költözni. Közülük a kisebb birtokosoknak a négy-öt hold olyan volt, hogy az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés. Nyilvánvalóan ebből a gyerekeknek már nem jutott, ezért a fiatalok beléptek a tsz-be, ha nem volt más megélhetésük. Itt jegyezném meg, hogy más volt a tsz a Rákosi-korban és más a Kádár-korban.

    Rákosi idején nem az észszerűség, hanem az ideológia alapján szerveztek. Pl. a nőket kiképezték traktoroslánynak, pedig az akkor egy kemény munka volt. A kötelező beszolgáltatás idején az nem volt szempont, hogy hagyjanak annyit a parasztnak hogy megéljen, vagy meglegyen a jövő évi vetőmag.
    A hetvenes-nyolcvanas években többnyire szakmai szempontok alapján szervezték a tsz-t, tehát az emberek látták a munkájuk eredményét, sőt meg is éltek belőle. (Természetesen ez nem érv egyik vagy másik tulajdonforma mellett, csak leírom a tényeket).
    És persze voltak azok az önálló parasztok, akik tragédiának élték meg a kolhozosítást. Pl. Nagy László költő apja ilyen volt, a költő a műveiben is megörökíti ezt.

    Vannak nagyon jó filmek erről, ami ha leszámítjuk a propagandarészeket, egy jó képet ad a korról. Körhinta, Dúvad stb.

  • hazai lámpa

    Gabriel
    2018 május 4
    10:25 du.

    Tisztelem mások emlékeit, de szerintem a forradalom előtti években nem volt összetűzés Nagy Imre és Kádár között a mezőgazdasági kérdésekben.

    Nagy Imre azért volt népszerű, mert 1953-as hatalomba kerülésekor a Rákosi-féle kolhozosítást leállította! Megszűnt az erőszakos kollektivizálás, és a beszolgáltatási rendszeren is könnyítettek. Ezt az ideológiai okok mellett (elutasította a sztálinizmust) az is segítette, hogy a szovjet típusú kolhoz „gazdálkodása” során majdnem tönkrement a mezőgazdaság 1948-53-ig, az első ötéves terv idején.
    Nagy Imre a gigantomán építkezéseket is leállította, amit a mezőgazdaságból akartak finanszírozni, pl. a metróépítést.

    Az igaz, hogy Nagy Imre kezdte meg a földosztást 1945-ben. De ez még nem zárja ki, hogy a későbbi tsz-esítésben gondolkodott már akkor.

  • hazai lámpa

    Gabriel
    2018 május 4
    10:25 du.

    Igen kis hatósugarú, amit én be tudok világítani, de azért próbálkozok a sötétségbe fényt vinni.

    Elmesélném, hogy a 90-es években a kárpótlás ilyen egy kaptafára készült, múltbanéző elméletek alapján ment végbe. Olyan értelmiségiek hozták a törvényeket, akiknek legfeljebb a nagyapja gazdálkodott.

    MDF-FKgP: az önálló kisbirtokost beverték a tsz-be, ezért kell visszaállítani az 1945-ös földviszonyokat.

    MSZP: az önálló kisbirtok képtelen megélni, és termelékeny lenni.
    stb.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 május 4
    7:18 du.

    „Európában csak 1 muzulmánok által irányított ország van:
    Koszovó.”

    MÉG CSAK 1! De Germanisztán, Gallisztán és Vikingisztánisztán is erősen várományos, ha nem kapnak még időben a törzsfőnökök a fejükhöz! Szerencsére a félrevezetett bennszülöttek agya már kezd kilugozódni, mert a hasznos tapasztalatokat ők élik vagy halják meg nem az elefántcsont toronyokban pöffeszkedő, megzsarolt, erősen védett és finanszírozott vezéreik! Ha így folytatják, akkor a nyugati határainkhoz is keritést kell majd építenünk Sajnos Megtelt! feliratu táblákkal!

  • Gabriel
    2018 május 4
    11:19 du.

    elolvastam amit ide bömbölményeztél…érdekes életed lehet…
    de én sem pálinkafőzésről nem tettem említést, sem almaexportról… viszont személyes tapasztalataim vannak a családból szőlőtermesztésre és borászatra, gabona és kukorica termesztésre és további feldolgozására, erdőgazdálkodásra, és kiskert gazdálkodásra ami 800 négyszögöles családi kert a ház körül és amiben a család minden szükséglete baromfi és disznó is „megtermett” kizárólag kenyeret vettünk, de szórakozásból anyám szokott meglepni friss kenyérrel mire hazaértem
    namost a többit fenntartom (hogy te kocsmainak tartod az a te panaszod)…én nagyimrében (így kis betüvel) semmi speciálisat sem találok és az akkori (1956-57) ellenfelek vagy ellenzék kiiktatása (likvidálása) nem volt szerencsés…de mint az manapság látszik, ha a zorbánt valaki -legalább- bekasznizta volna (OPNI vagy más) akkor most a levédiab…di valóság más lehetne…nem tették és ez eredményezte (én likvidáltam volna még 1988-ben) azt, hogy sok a siralom manapság…nekem sampa-i kiejtésem van de Luzitániában voltam sokat ott ragadt rám még több…

    szóűval békét javaslok és azt, hogy hagyjuk abba ezt…bár -lehetséges- mások merítenek belőle valami ismeretet, ami nekik hasznos lehet…bem vindo na realidade

  • Orsós Elemér
    2018 május 5
    6:58 de.
    egy valamit előszeretettel kihagytok a nagyhatalmas „migráncs”-ügyből, azt, hogy az egy előre kitervelt NATO katonai akció szerves része a nyugateurópát elfoglaló és vazallussá tevő és tartó északamerikaiegybesültálmok amely assziszi szent ferenc de senki más ugyaneszt nem hiszi de nem merik bevallani és még a vagyonuk meg a bankjaik is idegen haszonra dolgoznak…a szuronyok árnyékában

    érdekes módon vannak nem ájrópaji nemzetek amelyek beintettek nekik és mondák nekik, hogy álmoggyanak csak békében ők megvannak nélkülük nagyon jól…és ugyaneszt be is mutattyák nekik két rémálom között…amiből nem vagyok biztos benne valaha is igazándibúl fel tud ébredni az afgánmexicoi heroin nagyon jól hat…+++

  • Almási Alma:
    „Szóval jelentkezzen, akit még nem árult el (Boda Marcsin és Figyelőn kívül).”

    Kedves Alma,

    tisztelettel jelentkezem. Véleményem szerint Szálasi óta Orbán az aki talán a legnagyobb kárt okozta-okozza Magyarországnak. De a démonizálását politikai hibának tartom.

    Engem – még ha Boda Marcsi és Figyelő mellé sorolnál is 🙂 – OV soha nem árult el.

    Árulásról magánéletbeli és/vagy politikai árulásról beszélhetünk; elárulhatnak a személyes barátaid vagy a politikai szövetségesei. Orbán mint politikus elárulhatta ta a liberálisokat, a konzervatívokat, esetleg elárulta barátját, Simicska Lajost. Engem nem.

    Az „árulásnak” fogalmi eleme a félrevezetésnek, a becsapásnak legalábbis a kísérlete.

    Orbánra, mint politikusra először 2002-ben, figyeltem föl, amikor véletlenül belehallgattam
    miniszterelnöki búcsúbeszédébe. Azóta, ha nem is mindig, de gyakran elolvastam azokat a nyilvános politikai megszólalásait, amelyek hívei előtt hangzottak el, például Tusnádfürdőn vagy azon a bizonyos Turul-szobor avatáson hangzottak el. Nem csapta be, nem vezette félre a hallgatoságát; nyilvánvalóvá tette, hogy egyfelől milyen a politikai-államszervezési ideálja (a fasizmusnak egy modernizált – pillanatnyilag nyílt politikai antiszemitizmussal nem terhelt mutációja), másrészt azt is nyilvánvalóvá tette („egyszer kell csak győznünk, de akkor nagyon”) hogy egyrészt törvényes úton óhajt ismét hatalomra jutni, másrészt ha egyszer hatalomra jut, olyan rendszert alakít majd ki, amelyben őt törvényesen leváltani lehetetlen. Becsapta, félrevezette, „elárulta” a hallgatóságát? Dehogy! Mindezt csak az nem hallotta ki OV beszédeiből, aki nem akarta hallani. Az nem érthette meg, aki nem akarta érteni.Még az olyan kevés ésszel megáldott, de gondolkodó ember is megérthette, mint jómagam.

    Nos, a választópolgárok relatív többsége (nem csak a Boda Marcsihoz képességüek) ennek ellenére (vagy éppen ezért?!) most negyedszer döntött OV rezsimje mellett; nagy részük tudta, de legalábbis ha tudni akarta, tudhatta, hogy ezzel korlátlan hatalomhoz juttatja. Hát.. ők főzték maguknak, egyék meg; jó étvágyat hozzá!

    Sajnos, az Orbán-rezsim, akárcsak korábbi európai politikai példaképei, valószínűleg csak úgy és akkor bukik majd meg, amikor már „sikerült” hatalmas nemzeti tragédiába vinnie
    az országot.

    „Ezért a népért úgyis mindegy.
    Ebsorsot akar – hát akarja.”

  • Orsóskám:
    Duma habbal.

  • Orsós Elemér,
    mivel ismerem korrekt gondolkodásodat és tiszteletet érdemlő kifejezésmódodat,érthetetlen számomra a geyzir nevű tehénlepény- pucoló,rumvedelővel való szóváltásod.El tudod képzelni,hogy bármiről meg tudod győzni? Meg sem érti,hogy miről beszélsz! Hiányzik Neked,hogy téged is lehülyézzen,lebuzizzon vagy undorító szexista ajánlatokat tegyen.Hagyd ezt meg Nekem.Én nem etetem a disznót.Miattam éhen dögölhet.Nálunk úgy sem eszik a disznóhúst. A döghúst meg még az állatkertbe sem küldjük.

  • hehehe idióta Gyurka idáig te küldözgettél nekem mindenféle nyálas csókokat.

    Te kis Conchita DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Látod Orsóskám:

    Gjurytyz, aki ujabban a szélsőjobbnak nyáladdzva nyaladdzik,
    meg akarja bontani elvtársi barátságunkat heheeehehehee

  • A Gyuri10 tényleg döbbenet. A zsidó magyargyűlölő a mélymagyar nácik puszipajtása lett. Az nem számít Gyurinak, hogy ezek az alakok ki nem állhatják a zsidókat, csak per pillanat el vannak mással foglalva.

  • szocdem89!

    Gyuri10 az élő példa arra (és szerencsére sok hasonló van,itthon,de kint is aki megmaradt igazi magyarnak,amit nagyon becsülök bennük,ami meg engem illet soha nem voltam antiszemita,sőt itthon zsidó ismerőseimmel,barátaimmal is nagyon jó viszonyt ápolok,ezt már többször leírtam!
    De ugye az származástól,hittől teljesen független,ha valaki hülye,értetlen és jellemtelenül uszít,ez áll az itteni zsidó
    származásukra is!
    A másik cikknél már utaltam rá,hogy jó pár hibrid van a fórumon(HCanada,Geyza,barlev….) nem tudja mit jelent,akkor megírom rövidesen!
    Ha „okos”… zsidó akkor felfogja!

  • szocdemkém,
    az én családom nem 89-ben lett szocdem.Nem tőletek fogom megtanulni,hogy 1920-tól az összes zsidótörvényeket a”tisztelt ház”baloldala ugyan olyan vehemenciával szavazta meg,mint a jobb oldal.1945-ben több nyilas öltözött át Ávós ruhába,mint amennyit ti elítéltetek.A kétkulacsos politikátokat én belülről ismerem. Ezen az oldalon csak a vulgáris,bunkó geyzir féléknek van megjelentetési lehetőségük a legundorítóbb szóhasználataikkal.Ezt sem hiszem hogy megjelenhet itt.Nem is várom el egy szerintem idegen érdekekért küzdő laptól,amelyet én még képtelen is lennék szponzorálni.Éljen a”Szabad Sajtó”tok

  • gyuri10!

    Megint szuper voltál,de csak az energiád,időd pazarlod(mint én is,de nekem van bőven szerencsére!)mert az ilyen idióta hibridek ezt képtelenek felfogni,amelyiknek meg még lenne némi esze, az meg nem is akarja,mert az „állását”,pénzét veszélyezteti!

  • Boda Marcsi
    2018 május 5
    12:02 du.

    Kérem írja meg Marcsi mi az a hibrid a maga olvasatában 😀 Ez ilyen újmagyar mint amit Szikszai is használ? Ő „haladók”-ozott, Ön meg „hibridezik” 😀

  • Gjurytyz ne zokogj már annyit.
    Szedd össze magad.
    Nagyon tapsolnak neked a helyi fasiszták és nácik.
    Nem gondolod ideje lenne a tükörbe nézni ?

  • Úgylátom ez a Gjurka nem tud meglenni nélkülem.
    Csókokat küldözget más pasasok közvetítésével,
    aztán folyton velem van elfoglalva, emleget engem.

    Nejed tud ezekről a hajlamaidról?

    Te kis Conchíta DDDDDDDDDDDDDDD

  • Boda Marcsi
    2018 május 5
    12:57 du.

    Szeretnéd ha veled foglakozna mi?
    Viszket a pamut vagy mi ?

  • hazai lámpa
    2018 május 4
    4:39 de.

    Rendszerváltáskor, mikor a Tanszéken mindenki el volt ájulva és ünnepeltek, egy fiatal kollegám (azóta ledoktorált szoftwertudományokból) a következőt találta mondani:

    ” Mit éljeneztek marhák, most majd az ötvenes évek sivár vadkapitalizmusa fog jönni”

    (Peg nem is volt balos.Középosztálybeli, kissé konzervatív családból származott.)

    Persze kiröhögték, mondták nem ért hozzá mert még fiatal.

  • hazai lámpa

    Rodeo36-11
    2018 május 4
    10:32 du.

    „most mesélj mi is az nagyszerű nagyimreiizé?”

    „A feudális nagybirtokrendszer megszüntetése biztosítja az ország demokratikus átalakítását, jövő fejlődését és felvirágzását, a földesúri birtokok parasztkézre adása megnyitja a politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi felemelkedés útját az évszázadok óta elnyomott magyar parasztság előtt.”

    Mielőtt belekötnél, nem azon van a lényeg, hogy nadrágszíj parcellákat osztottak (az különben is azért volt, hogy könnyebben bevigyék a közösbe). Azon van a hangsúly, hogy a kisemberek (polgárok) érdekében történt valami. (Akiknek a problémáival az elmúlt harminc évben nem foglalkozott a politika, se a liberális, se a konzervatív.)
    Azt is mondhatnám, hogy ez a folyamat Kádár alatt teljesedett ki, mégha nem is Nagy Imrét másolta konkrétan.

    Ha mindenáron szimbólumot keresünk az életéből, melyik jelképezi jobban? A mérgezett egér módjára ide-oda hurcolt koporsó? Vagy a Pallavicini-birtokon a földosztás? (Amiről egyébként nem maradt fénykép. Illetve Pallavicini-birtok sincs immár, mert annyira azért a NER se ment vissza az időben.)

    Különben meg nem én hoztam föl Nagy Imrét, csak leírtam róla a véleményem.

  • O.I.T.B.=Oldal-Idióta-Tehénpucer-Bunkója.A rumos hordóban még van egy kevés hülyítő!

  • HunCanada!

    Ha annyira okosnak tartja magát akkor bizony tudná…..
    Utána nézhetne,ha nem csak a fórumot olvasná(ami meg is látszik
    magán…)ha majd lesz némi időm megírom és „nem csak az én,” olvasatomban,hanem
    az értelmes,normális és tájékozott emberek többsége által megismert tények,amelyek tudományos, hivatalos,és hiteles forrásból származnak!
    Majd megírom,de lehet,hogy nem fogja fel…..ami nem az én hibám!
    Most elmegyek,mert tényleg nem érek rá

  • Amúgy este már nem igazán tartok továbbképzést,tájékoztatást különösen,gyp-s terhelteknek,mert hosszú időt venne igénybe…..de ha ennyire türelmetlen, próbáljon meg a hasonló szinten lévő társaitól érdeklődni,vagy ha képességei engedik,megfelelő helyről informálódni……
    Pá,jó film + vendégem van!

  • Gyuri bácsi, ne foglalkozz a sértegetőkkel, vagyunk itt egy páran, akik tisztelik a véleményedet. Sajnos egyre gyakoribb errefelé a ragályos nívótlanság.

  • Beszarás.
    Gyurka a kovboj.
    Hány marhád van te vadmarha?

  • Boda Marcsi
    2018 május 5
    2:59 du.

    Marcsi, először értelmezze már azt amit írtam, kiváltképpen a vastagon szedett részt. Azért szedtem vastagra, mert éreztem, hogy ki kell emelnem Magának, de még igy sem képes egyetlen egy mondatot értelmezni.

    Itt van újra:

    Kérem írja meg Marcsi mi az a hibrid a maga olvasatában.

    Szóval tudom mit jelent a Hibrid, de a „Maga olvasatában” az azt jelenti – ha nem tudna magyarul -, hogy a maga magyarázatára vagyok kíváncsi. Nem az egyetemes jelentésére. Istenem, mint egy kétéves, olyan Maga Marcsi, úgy kell a szájába rágni mindent. 😀

  • Marcsika, ne engem csesszen le. Ön írta, hogy elmagyarázza rövidesen: Tudom nem emlékszik a saját pár órával ezelőtti gondolataira sem, ezért íme, egy kis emlékeztető: Ezt írta:

    „A másik cikknél már utaltam rá,hogy jó pár hibrid van a fórumon(HCanada,Geyza,barlev….) nem tudja mit jelent,akkor megírom rövidesen!”

    Ne ígérjen olyat amit nem tud, nem akar betartani, mert különben megint csak hazugságban marad Marcsi. Ahogy szokott.

  • Belzebub
    2018 május 5
    7:58 de.
    azért te egy nagyon gonosz ördögfióka vagyol!!!! hahahaha, sokaknak gazdasági érdekük a rendszer (bármilyen szar is az másnak) folyamatossága, mert ezt már kiismerték és beépültek, és a vetésforgó nem jó nekik ( a süsüéknél nem is így műxik a zelnök változik és a kongressz meg a szenát az marad 50000 évre ha a mekkéjn képes életben maradni addig de a lánya már aspirál ahelyett, hogy porszívózna vagy tányért mosogatna ahhoz -talán- ért de ő politikusz akar lenni mert? csak!

    az, hogy rájen most elmegy az is egy saját gazdasági döntése és semmi köze a választók irányában meglévő mélységes keresztényi szeretetre…)

    na evvan levédiab…don is, és ezek a gazdasági érdekek is mozgattyák meg a seggbutaság és kőkorszaki sötéccség a savazókat… és a kedves vezető mosolya és a kézcsókra engedésük

    olyan undorító, hogy már hányni sem tudok tőlük

  • v
    sxohasedm fogom elhinni, hogy te ilyen naíva vagyol? elhinni a gy10xzperká nakhogy van felesége bár lehet, hogy a csárli? sohasemtudhassuk

    de azért csak piszkáld…olyankor felizgul és assziszi, hogy

  • Christopher Adam

    Engem is érdekelne, hogy BM mit ért a hibrid szó alatt az általa használt szövegkörnyezetben. Hiszen feltehetően én is a „hibridok” közé tartozom (pedig sajnos még a kocsim sem az!), jó lenne tudni, hogy ez mit is jelent pontosan!

  • Itt csak egy marháról tudok.
    úgy hívják,hogy O.I.T.B.

  • Szerencsétlen idióta HunCanada én tudom,csak ugye most más programom van, legyen türelemmel, ha meg van némi esze…. nézzen utána! Az estéimet nem a megint levizsgázott, bizonyítottan (!!!!)leépültekkel töltöm! mindezt a reklám alatt!

  • Boda Marcsi
    2018 május 5
    4:18 du.

    Marcsi, még egyszer mondom, én is tudom mit jelent, nem kell utánanéznem.

    Mivel megígérte, hogy hamarosan elmondja, hogy ÖN SZERINT mit jelent, ezért arra volnék kiváncsi.

    Ennyit arról, hogy egyáltalán nem érti a magyar nyelvet, illetve arról, hogy ha megígér valamit akkor nem teljesíti. Vagy csak a levegőbe ígért, így hazudik megint.

    Senki nem várt többet Magától Marcsi 😀 Sem reklám alatt, sem előtte sem utána.

  • hazai lámpa

    Gabriel
    2018 május 4
    11:31 du.

    Kiemelném, hogy nekem nem ezzel vagy azzal a politikussal van bajom elsősorban, nekem a politikai csontvázakkal van bajom, amik a szekrényből potyognak.

    Orbán azt mondta, hogy az ő fiatalsága van abban a koporsóban.
    Orbán mindent megkapott abban a rendszerben, amit fiatal értelmiségiként el lehetett érni. De lehet, hogy nem hazudott, mert elvették a gyerekkorát. Őrá már gyerekkorában fölfigyeltek, mikor falhoz vágta az almás pitét, mert nem tetszett neki, hogy rászólt a tanár. Az ilyet kiemelték, mert az ilyenből lett a jó párttitkár.

    Mások nem voltak ilyen szerencsések, talán ezért megmaradtak embernek.
    És most ők szenvednek amiatt, hogy Orbán tulképpen egy akaratos első titkárként viselkedik, vagy mindegy minek hívjuk. A konzervatívok se csináltak mást Orbánnal, csak kivetítették rá a nemzeti hősüket. Orbán lehet, hogy csak a rajongói elvárásának akart megfelelni.

    Hiányolom a hölgy cikkéből, hogy bocs, tévedtünk valamiben. A hölgy lehet, hogy a szocializmust gondolja avasnak, a DK-sok a nemzetieskedést stb. Az ország meg pusztult, amíg ezek a hasznos idióták esőben, hóban vonultak.

  • Orsós Elemér

    Rodeo36-11
    2018 május 5
    7:53 de.
    Kedves Uram, tisztában vagyok vele, hogy nincs 200-as IQ-m, de a túlképzés nélkül spontán megadatott józan paraszti eszemmel már különb dolgokra is rájöttem külső segítség nélkül, csak a szakszerű tudományos kifejező képességnek vagyok híján, ennek ellenére vagy lehet, hogy pont ezért, az élet- és túlélési ösztöneim remekül funkcionálnak.

  • Tanult valahonnan egy szót ez az OIM*.
    Ami val’szeg negatív jelentéssel bírt abban a szövegkörnyezetben ahol találkozott vele.

    Erre most idehozta.
    Gondolom amiatt is hogy ezelőtt a félkegyelmű tudathasadásos *Conchita előtt választékos és sok idegen szót ismerő úrihölgy szerepében tetszeleghessen.

    Hja..idióták egymásközt..

    *OIM = Oldal Idióta Macája
    *Conchita = Férfiaknak csókokat küldözgető Gjurytyz

  • hazai lámpa

    Belzebub
    2018 május 5
    7:58 de.

    „Az „árulásnak” fogalmi eleme a félrevezetésnek, a becsapásnak legalábbis a kísérlete.”

    Ezek szerint a neoliberálisok se hazudtak, mikor megígérték, hogy Bécsben lesz kávézója a magyar embernek? Nekik lett kávézójuk, a szavazóiknak nem. De ezt a választók csak azért nem hallották ki a ballibek beszédéből, mert nem akarták hallani.

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2018 május 4
    10:41 du.

    „Tudod mit, Védjen meg téged az Orbán… Mert megérdemled… 😀 ”

    Tudod mit, sokkal-sokkal jobban érezném magam ha nem Orbán, hanem az EU és a NATO meg a FRONTEX védene meg a babusgatott január elsején született, ideszervezett migráncsaidtól, akiknek ez alapvető feladatuk lenne, ha nem lennének Európa tönkretételére felesketve!

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2018 május 5
    8:59 de.

    Kedves Gyuri bácsi, köszönöm aggódásodat, de mióta én halál komolyan az itteni netikett betartásának igazi mezejére léptem, időnként magam is elcsodálkozom, hogy milyen aranyosan toleráns és meghatóan liberális tudok lenni a kényelmetlen szalonképesség -néha fájdalmas- magamra eröltetésével! 😀 Aláírom, hogy Neked ez sokkal nehezebb, mert pont azoktól kapod a legnagyobb hátba szúrásokat, akikkel egyívásu vagy! 🙁

  • Rodeo36-11
    2018 május 5
    7:44 de.

    Rodeo!

    Bekejobb elfogadva termeszetesen.

    A jó borok kedveloje vagyok, es kicsit értoje, viszont aztat csinalni nincs gyakorlatom. Inkabb maradok az elvezetenel.
    Jo szeszt gyumolcsbol konnyu fozni, nadbol, magvakbol mar korulmenyesebb, de egy jo kancso kadarkaval akkor sem ernek fel.

    Tudod, azt nem birom felfogni, hogy hogy a francba fogott ennyire padlot a magyar termeles.

    Hasonlisd ossze csak mondjuk a Holland produktummal. De Lusitania, amirol szemelyes tapasztalatod is van, mely meretben szinten tok egyenlo „ujlevediaval”, (hogy maradjuk kovetkezetesek).
    Es ott meg idonkent fel is eg a fél orszag.

    Pedig hagyomanyaink lennenek.

    Az ipar elpusztitasat konnyebb megerteni, de a paraszti tradiciok teljes elveszteset egyik naprol a masikra?

    Tenyleg remenytelennek tunik – ezert is sikerul a levediaiknak mindig a legszelhamosabbat kiralyukká tenniuk.

  • Kedves Orsós Elemér,
    nagyon okosnak tartom hozzáállásodat az oldal követelményeihez.
    Egy nagy tévedésed van.Akiktől szerinted hátba szúrást kapok, nem vagyok velük sem egyivású sem azonos ideológián nevelkedett Esetleg 16 éves koromig.Azt hiszem egyszer már leírtam és pontosan Neked, hogy:”Aki 20 éves kora előtt nem volt komunista annak nincs szíve.Aki 20 éves korán túl is kommunista maradt annak nincs esze.”Más néven ezt infantilizmusnak nevezném. Negyedszer is túl vagyok ezeknek az orvtársaknak az infantiliz- must jelző korán.Az pedig,hogy itt-ott az ordenáré,vulgáris, gyökerek javára engem ki „moderálnak”, az utóbbi időben nem zavar,mert nagyon sok(25-30)magyarul levelező barátom,ismerősöm van és amit jónak látok szétküldöm Nekik. Ritkán,de Christofer Adam úr is kap tőlem privátim.A pulzusomat ezzel annyira levezetem,hogy meg tudom kímélni magamat a disznók etetésétől. Pedig tudod,hogy itt akadnak még koshere disznók is.Akik a mocskos indulataiktól megvezettetve,már gúnyneveket találtak rám,buzinak,Marcsit kinyalónak(nem tudom,hogyan jön össze), nyilas provokátornak,katonai kémnek(azt sem lehet tudni kinek a javára vagy ki ellen)és minden elképzelhetőnek neveztek.Az egyetlen amit még nem írtak,pedig az az igazi,hogy fekete seggű vagyok.Ebben hasonlítok Trumpra-Natanjahura-Orbánra,de még Rád is.

  • Kedves C.A.
    Nem vagyok nyelvész,különösen nem latin szakon.Ennek ellenére szeretnék segíteni a Boda Marcsi által használt”hibrid”szó megértésében.Ez egyrészt kétéltűt jelent,másrészt Arany János a „Fülemülében”határozza meg a szó leírása nélkül a legpontosabban ennek a szónak a jelentését.”Jobb felől üt,Nekem fütyül-Bal felől üt,Nekem fütyül.Elmehetnek”.

  • Belzebub május 5. 7:58. Pontosan így!!!
    Évek óta mondogatom a magam csekélyke hatókörében, hogy nem ehhez a gyáva, hazudozó uszítóhoz kell viszonyulnunk.

  • Orsós Elemér
    2018 május 5
    5:26 du.

    gratula

    de akkor le i sírhattad volna 199,99 IQ-val

  • Gyuri-10:

    Hibrid?
    Tényleeeg?
    És tessék mondani:
    A maci.Az tényleg az erdőbe kullant?
    (Hiába no.Aki okosnak született az a libsik
    közt a legokosabb.Mint ez a Conchita* itt mostanság : )

    *Conchita = Férfiaknak csüközönt küld9zgető Gjurytyz

  • Csóközönt hehe

  • Orsóskám hát jobban is teszed
    ha udvariasságot erőltetsz magadra.
    Ha már mindenáron egy libsi oldalon akarod jólérezni magadat.

  • Én , minden fenntartásaim ellenére szívesen társalkodok holmi nácikkal, ha kellően tisztelettudóak és nem propagálják ordas eszméiket.

  • Gabriel
    2018 május 5
    8:07 du.

    furcsa dolgok vagynak a dögletes bűz megett! Magam tapasztalata, (alkotó és következésképpen dolgozni szerető egyed vagyok, és -mint az az élet viharaiban kiderült- bármilyen munkát elvállalok és még olyanban is amelyben sem tapasztalatom nem volt, abban is sikert értem el…ez még a kapitalizmusban, ahol nem honorálják, hanem elfogadják a túlteljesítést mint olyat ami nekik jár (a kurva annyuk jár nekik) nekem mint a legutolsó kis porszemnek a cég tulajdonosa jött oda bejelenteni (megkérdezte észrevettem e, hogy a legutolsó csekkemen már több volt? és mikor néztem rá jámbor boci szemekkel akkor aszongya a drága tudod arra gondoltam, hogy ezt a vén banyát lecserélem és te leszel helyette a szupervisor)

    namost ez szerte szana a világban így zajlik körülöttem és velem… és mikor még Magyar Népköztársaság volt a mai Levédiaba…ád, akkor mint ujjgyakorlatot alkottam sikeresre új feladatot (tervező mérnökként a marketingben amiben semmiféle korábbi tapasztalatom nem volt de volt „anyagismeretem”) és mikor a külföldre utazott delegáció úgy kapta meg a Project-et, hogy a reptérre percekkel a beszállás előtt tudtam csak kiküldeni…és 36 órával később érkezett a telefonhívás a delegáció vezetőjétől, a vezérigazgatónak (a titkárnő vette és hadta nekem tovább azonnal) hogy ő sem nyitotta ki a csomagot csak a tárgyalás előtt már a tárgyalóteremben, és amikor meglátta és átadta a partner egyéb kérdés nélkül azt kérdezte, hol írjam alá a szerződést ($ után nagyon sok nulla is volt)
    namost én más feladatot kaptam és volt ott egy „fiatal” újsütetű…akire valaki a vezérhangyák közül rá akarta eme feladatkört ruházni és odaszólt nekem, hogy adjam át a „tapasztalataimat” (akkor már soksok év) ennek… mondtam neki… hidd el nekem a portás jobb lenne a témában (a fiatalka kis ingyenélő karrierista felfuvalkodott és tudatlan)…szóval még napokig láttam azután eltünt az igazgatóságról…örökre…

    namost
    mindez a hosszúlépés kadarkából azért van, mert nagyon sokan vannak olyanok, mint „azafiatalka” szerte szana a világban de Levédiab…on az átlagnál sokkalta több!!!!

    namost az ilyenek a Salto Mortale -t nem de bármi mást azután ha sikertelen és mindíg az, akkor keresnek mást és egy élet elmegy ezzel de ha felfedezik (és keresik te is tudod nagyon jól) a lehetőséget, hogy seggnyalással, hízelgéssel, felsegítve a kabátot, az aktatáskát és viszi a friss kávét elsőként majd a nyakát töri…és kap érte ….namitis? elismerést és anyagiakat…mert a Sir Cecile Northcott Parkinson törvényei műxenek… na ezek teszik tönkre azt amit mások nehéz fizikai lés szallemi munkával hosszú évek alatt hoztak létre, elhorgyák, mint zsákmányt és leszarják, hogy ezzel ezrek vagy milliók mennek tönkre, de neki megvan…hát ez a mentalitás

    a Rigoletto-k akik akkor akarják meggyilkolni azt akinek mindent megtettek a Macbeth nek amikor a Macbeth őketm pofánröhögi, mint a Mantuai hercegecske a Rigoletto t aki egy ármányos aljas alak… vagy amit én zseniálisnak tartok Simon Boccanegra előjátéka…

    még Levédiaba…don nincs egy Posa márki aki oda meri mondani a II Fülöpnek, hogy: pace pace pace, la pace dei sepolchri

    és ugyanabban a Főinkvizítor aki a királyt is megfenyegeti, a birodalom ezer év alatt épűlt és nem a király csinálta tehát ha nem szolgálja „az eszmét” akkor a király is az inkvizíció áldozatává válhat…és hol valósúlt ez meg??? nahol? hát John F Kennedy „esettye” (na nem a Tóth Mari val)

    A lEVÉDIABA…DI ESEMÉNYEKET RÁNKI POMÁDÉ KIRÁLY ÚJ RUHÁJA CÍMŰ MŰVE jellemzi tökéletesen, amiért a bemutató után a jelen lévő Rákosi Kossuth díjra terjesztette fel és nem vette a lapot amikor a Székely Mihály Pomádéként egy nagy fehér luftballon fejjel játszotta a „királyt” amire a szemek és a többi arcrész fekete tussal volt ráfestve …

    talán ez segít megérteni de manapság már „csak” a két szabólegény létezik (lásd kétfarkú kutyák) de semmi eredményük, csak a röhej az egész egy nagy röhögény, igaz, halálos!

  • Gabriel
    2018 május 5
    8:07 du.

    még valami

    a G nap, Simicska elvtársúr…, mint Rigoletto (hahahahaha) ugye elkövetkezett a pillanat, amikor az őt kigúnyolók már halálosak tudtak volna lenni és akkor a:

    Cortigiani, vil razza dannata,
    Per qual prezzo vendeste il mio bene?
    A voi nulla per l’oro sconviene,
    Ma mia figlia è impagabil tesor.
    La rendete! o, se pur disarmata,
    Questa man per voi fora cruenta;
    Nulla in terra più l’uomo paventa,
    Se dei figli difende l’onor.
    Quella porta, assassini, m’aprite!

    Ah! voi tutti a me contro venite …
    piange
    Tutti contro me! …
    Ah! Ebben, piango … Marullo … Signore,
    Tu ch’hai l’alma gentil come il core,
    Dimmi tu ove l’hanno nascosta?
    È là … non è vero? … Tu taci … ahimè! …

    Miei signori… perdono, pietate…
    Al vegliardo la figlia ridate …
    Ridonarla a voi nulla ora costa,
    Tutto al mondo tal figlia è per me.
    Signori, perdono, pieta …
    Ridate a me la figlia,
    Tutto al mondo tal figlia è per me.
    Pietà, pietà, Signori, pietà.

    és mai napig röhögnek rajta, pedig még lehetett is volna belőle „valami”

    olyan furcsa amikor „régi” írások a mát írják le tizedmilliméter pontossággal

  • O.I.T.B. geyzir,
    Már megint rummal gyógyítgatod bánatodat.Ne hozd ide állandóan a delirium tremenses állapotodat.Nem tudlak és nem is akarlak ápolni.Esztergáljál magadnak néhány tehénlepényt.Azt legalább szakmai alapon teheted.Fejedet jó mélyen a rumos hordóba és akkor gyere ki belőle,ha én hívlak.

  • Nem én ácsingózók a pasik csókjára..te kis Conchita DDD*

    *Conchita = Pasasoknak sűrűn csókokat küldözgető Gjurytyz

  • gyuri10!
    ismételten nagyon jó voltál!majd kiegészítem a hozzászólásod a hibridekkel kapcsolatban, az elvakult,tájékozatlan sötéteknek……

    Geyza!
    elárultad egy józan pillanatodban…..,amit eddig is tudtunk:ez egy ballibsi lap!Bravó!

    talalom: megint bunkó volt,mint mindig :Bendegúz 79-nek azt írta,hogy”KUSS!”

    Ma Anyák napja van,ünnepeltem….,most TV-t nézek,és ha lesz időm reagálok a KMH szerzőinek,szerkesztőinek és a szint alatt lévő hozzászólóinak!
    Mindezt reklám alatt!!!Rém kellemetlen,de ugye vannak jobb és tartalmasabb műsorok!

  • Köszönöm a jó modor szerkesztőinek bátor és egyoldalú kiállásukat az oldal vulgáris szellemi és erkölcsi züllesztői mellett.

  • Kisboda rájött végre hogy egy liberális oldalon löki az ócska félnáci dumáját.

    Háát kisanyám..elég lassan esett le nálad a tantusz.

    Aggódnod azért nem kell.
    Majd a bonviván szakállas leány megvígasztal hehehe

    Ha már a helyi pasasok nem tartanak igényt az általa küldözgetett csókoknak.

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2018 május 6
    4:08 de.

    Én -nem büszkén de- vállalom a feketeseggűséget, mert ez egy hamis érv, amit legtöbbször kényelmetlen válasz elkerüléskor vagy cáfolhatatlanság esetén lehet kapni! 😀 Nem zavar, mert nem ragályos, csak az adományozót minősíti! 😀

  • Ne sopnkoggyá’ Gjurka.
    Tanújjad meg szépen:
    Az ÉLET az nem egy rigófütty.

  • Boda Marcsi
    2018 május 6
    2:24 du.

    Jaja de jó, már alig várom, hogy Marcsinak legyen ideje leereszkedni és megtisztelje a „KMH szerzőit, szerkesztőit és a szint alatt lévő hozzászólóit” irományával 😀 Micsoda esemény lesz 😀

  • Nem értem én ezt kérem.
    Mi sem megyünk belepofázni
    a Kurucinfóék dolgaiba.Merthogy útáljuk őket.

    Úgytűnik ők meg azért szeretnek ide járni
    mert kissé élvezik ha alázzák őket.

    Gyanús ez nekem.
    Nagyon gyanús.Lehet hogy ezek itt
    a szélsőjobb mazohista részlegének erősségei ?

  • Boda Marcsi
    2018 május 6
    2:24 du.

    Ismételten nagyon jól nyalja Gyuri bátyánk ülepét. Talán még Ő az egyetlen aki nem határolódott el magától olyan élesen mint elvbarátai közül megtette azt már Figyelő, Szikszai, Lalika.. etc. Kell is a folyamatos nyelvcsapkodásos hízelgés én megértem. Nehogy egyedül maradjon itt földsötét ostobaként Marcsi, hátha Gyurit letudja magához rántani még mielőtt Ő is elhatárolódna attól a mélységtől ahol Maga tanyázik. 😀

  • Gyuritiz nem fog elhatárolódni OIM*-tól.
    Neki is kell egy kis 10telet.
    Nomen est omen

    A sors fintora hogy az egyik legundoríbb helyi antiszemitától kívánja az agyament Gyuri besöpörni.
    Ki lát bele az emberi lélekbe..?

  • HunCanada!
    Figyelő nem pártolt el tőlem,meg Szikszai sem,aki régebben sérelmezte,hogy nem jelent meg több hozzászólása….egyre többen
    vannak velem hasonló véleményen!
    Ha lesz időm majd kifejtem mi is a hibrid,de ennyi idő alatt,már rég megtudhatta volna,ha mást is olvasna a fórumon kívül…
    Ha több időm lesz majd elmagyarázom,addig is kérdezzék meg a közelükben lévő Kertész Ákost a „genetikai” professzort,vagy nézzenek tükörbe….

    Elmentem,dolgom van!

  • hazai lámpa

    Gabriel
    2018 május 5
    8:07 du.

    „Az ipar elpusztitasat konnyebb megerteni, de a paraszti tradiciok teljes elveszteset egyik naprol a masikra?”

    Volt már ez itt téma a KMH-n.

    A Kádár-korban volt állami támogatás, amit a tsz-ek kaptak. Egymillió embert foglalkoztattak.

    A rendszerváltás után ez a támogatás egyik napról a másikra megszűnt. Csökkent az állatállomány, és a belső kereslet az élelmiszer iránt, a fogyasztás is csökkent.
    Ma kb. százezer ember él meg a mezőgazdaságból. Összesen két-háromszázezer főt foglalkoztat az ágazat.

  • Más téma:
    Úgytűnik Charlie-nek és pártházbéli -most még- cukiskodó kamerádjainak hamarosan választania kell :
    Az őket pénzelő rongyfejüek,
    vagy az idiótikus „nem-bántom-a-zsidót” duma között :

    http://nepszava.hu/cikk/1159235-izrael-iran-miatt-dontene-meg-aszad-rezsimjet

    Én erősen remélem Asszad jobb belátásra tér (nem fog) és elkerülhető lesz a háború.
    Ha nem, a kimenetele számomra egyértelmű:
    Az IDF elsöpri azokat a csirkefogókat.

  • Boda Marcsi
    2018 május 7
    4:53 de.

    Marcsi, elolvastam Gyuri írását, de mivel maga ÍGÉRTE, hogy a saját értelmezésében leírja, hogy ÖN MIT GONDOL a hibridről, így én arra vagyok kíváncsi – hisz MEGÍGÉRTE, szó szerint, hogy hamarosan leírja.

    Hát nem tudom magánál a hamarosan az mennyi idő, de ezt három napja ígérte. Szóljon hogy ha tojik a saját szavára az ígéretére, vagy nem tudja leírni, vagy ha csak egyszerűen hazudott, hogy leírja. Semmi baj, csak legyen egyenes és gerinces – ha megy ez Önnek. Ennyi, minden mást elfogadok, tolerálom a butaságot is a legvégsőkig látja a maga példáján.

  • Hazai Lámpa:
    „Ezek szerint a neoliberálisok se hazudtak, mikor megígérték, hogy Bécsben lesz kávézója a magyar embernek? Nekik lett kávézójuk, a szavazóiknak nem. De ezt a választók csak azért nem hallották ki a ballibek beszédéből, mert nem akarták hallani.”

    Igen ez pontosan így volt. És így van. Csak olvasni kell a sorok mögött is. (Amikor valamelyik fejes azt mondta, hogy bárki nyithat majd kávézót Bécsben, én rögtön megkérdeztem egy liberális barátomat: „Pajszerrel?”)

    Visszatérve a OV-re. Egyesek szerint hazudott, amikor öt éven belül egymillió munkahelyet ígért. Nem hazudott. Mondta egy szóval is, hogy Magyarországon?
    Vagy szintén ő. Egyszer olvastam, hogy szerinte hamarosan a magyar fiatalok olyan tömege fog visszatérni Nyugatról Magyarországra, hogy külön visszafogadó táborokat kell majd létrehozni számukra. Ez még nem következett be, de
    nem kizárt, hogy pár év múlva bekövetkezik, amikor Magyarország kilép vagy kidobják az EU-ból (vagy esetleg az EU összeomlik.); a visszatérők részére lehet, hogy befogadó (azaz szűrő, „átnevelő” és internálótáborokat) létesítenek majd, hogy megelőzzék az átkos nyugati gondolkodás behatolását Hunniába. (Zalaegerszeg pl. talán meg is felelne erre a nemes hazafias célra, ott már volt ilyesmi az első világháború után. Vagy inkább chilei mintára a multifunkcionális stadionok?)

    (Bár nem tartozik teljesen ide, mostanában ismét Leo Strausst olvasgatom; például önfegyelemre szoktatásként a Persecution and the Art of Writting c. kis írását. Önnek is jószívvel ajánlom, mert az utóbbi időkben mintha kis változás lenne felfedezhető a kommentjeiben.)

  • Boda Marcsi
    2018 május 7
    4:53 de.

    Marcsi senki nem áll a maga butaságai mellé és több alkalommal helyre lett téve többek közt ideológiailag elvtársának mondható Lalika, Figyelő, Szikszai által is.

    Ha nem vette észre még, a mi diskurzusunk kizárólag az Ön – mondhatni – egyes hajmeresztően bugyuta kinyilatkoztatásaival kapcsolatosak, és a fenti személyek is elhatolódtak nem egyszer az Ön ilyen jellegű meghökkentően nagy buta megnyilvánulásaitól. Szóval még egyáltalán odáig el sem jutottunk, hogy bármiféle ideológia kérdésben vitázzunk, illetve ütköztessük a különböző véleményeket, mert az alapvető értelmi szintre, amikor már elolvas és meg is ért egy mondatot nem ért fel, vagy nem törekszik rá. Ezért itt leragadt, hogy magyarázni kell a szavak jelentését is Magának. Szóval nekem ne mondja azt, hogy magával bárki is egy véleményen van az idiótaságaival – és nem az abból fakadó ideológiai nézetével -, mert az egy újabb nagy hazugság magától!

  • Geyza,
    ha akármennyire is hülyének tartalak,az Izraellel kapcsolatos beírásodért még értékellek.Esetleg ha normatív jelekre lennél képes,még emberszámba is tudnálak fogadni.Próbáld meg.Lehet,hogy menni fog?

  • Rodeo36-11:
    „azért te egy nagyon gonosz ördögfióka vagyol!!!!”

    Én?!! Olyan ártatlan (és buta) vagyok, mint a ma született barika. Gondolkodni nem szoktam. Aranyszínű glória lebeg a fejecském fölött, csak arra kell figyelnem, hogy amikor a Vezér (és „ellenzéke”) bölcs útmutatásait és intelmeit olvasva, a lelkemet betöltő végtelen örömtől két kis rózsaszínű szárnyacskámmal csápolni kezdek, nehogy véletlenül elszálljak a glória alól.

  • Te Géza! Nem jó újságot olvasol,nem jó helyről válogatsz.Az félreviszi a fejedet–mostmár tudom ezér vagy olyan amilyen,keressél valami más felüdítőbbet,mer a hordós-bordóssal együtt zavart az állapot.Köszönöm üdvözletével

  • HunCanada!

    Ne erőlködjön,mert még büdös lesz….és ne ismételgesse az alaptalan butaságit,hazugságait,mert már unalmas
    Az tény,hogy többeket sikerült innen elüldözniük a szélsőséges
    ballibsi ,alaptalan gyűlölködésükkel,de vannak akik maradtak,kitartanak és jól szórakoznak magukon(már amikor a hányingerüket sikerül legyőzniük….)velem senki nem fordult szembe,pláne ha normális és kulturáltan tudunk ,ha nem is mindig teljesen azonos véleményt cserélni!Na maga nem ebbe s körbe tartozik…..!

    Még mindig nem jött össze,hogy mi is a hibrid?….hát nagyon szánalmas!
    Ma sokat dolgoztam(háztartás,takarítás),vásároltam,vendégem volt és persze
    olvastam és TV-t is néztem!
    Nyugdíjas létemre is aktív és szerencsére normális vagyok,sokakkal ellentétben!
    Most ismét elfoglalt vagyok,de ha lesz némi szabadidőm,majd tájékoztatom a hibrid szó jelentéséről(több is van)!

  • Boda Marcsi
    2018 május 7
    1:39 du.

    Ha ismétlésnek érez bármit is az azért van maga nem tartja be a saját ígéretét és emlékeztetni kell rá magát Marcsi.

    Mi nem jött össze Marcsi? Eddig is tudtam, hogy mi az a hibrid. DE még mindig a maga olvasatára vagyok kíváncsi, mert MEGÍGÉRTE, hogy hamarosan közli.

    Tényleg vicces, hogy azért kell ismételnem MAGÁT, mert nem érti a saját ígéretét sem. 😀 Nem érzi idiótának magát? 😀 Ha nem akkor én emlékeztetem rá, amíg le nem vetkőzi, hogy idióta legyen.

    Pedig most is megígérte (hazudta?) hogy tájékoztat a hibrid szó jelentéséről. 😀 Én csak ezt kérem számon magán, hogy tartsa be amit ígér. Ezek szerint magának ez lehetetlen küldetés. 😀

    Aztán mindez amit írt az tök felesleges marhaság. Ezeket ki kérdezte? idézem magát:

    „Ma sokat dolgoztam(háztartás,takarítás),vásároltam,vendégem volt és persze
    olvastam és TV-t is néztem!
    Nyugdíjas létemre is aktív és szerencsére normális vagyok,sokakkal ellentétben!
    Most ismét elfoglalt vagyok,de ha lesz némi szabadidőm,majd tájékoztatom a hibrid szó jelentéséről(több is van)!”

  • Conchíta*:
    Milenne ha a gyagyás Marcsáddal leveleznél csak?
    Más már ugyse nagyon áll veled szóba.
    Leszámítva a kissé kiöregedett
    helyi Hitlerjugendet.

  • Kisboda:
    Eléggé büdös lett itten hirtelen.
    Most hogy ismételten ide erőltetted magadat.

  • Aha:
    Majd HUNT* memmongya
    ki mikor mit olvashat.

    *HUNT = Humortalan Náci Tótolvasószerkesztőurrpéter

  • Belzebub
    2018 május 7
    8:09 de.

    Naa csak lassan a testtel.
    ÉN annyira hülye vagyok, hogy a múltkor
    mikor részegen nekimentem egy villanypóznának
    kalapot emeltem és halkan csak annyit mondtam neki :
    Bocsánat asszonyom neveletlenségemért,hogy tyúkszemére léptem.

  • Kalocsai Miklós

    Geyza
    2018 május 7
    2:37 du.
    Erről egy másik eset jut eszembe: A részeg hazafelé ballagván a villanypózna mellé áll könnyíteni a sörök okozta nyomáson. Dolga végeztével a póznát akarja begyömöszölni a nadrágjába, és sehogy sem érti, hogy kivenni ki tudta, de visszatenni a legnagyobb igyekezettel sem sikerül.

  • Geyza
    2018 május 7
    2:37 du.

    remélem valami nagyon jófajtát pusztítasz, mert az „eredménye” falrengető…még a bubikat és gúzokat meg a bodánszkáját és a többi gipsz zsenit is sikerült ordítóba kapcsolnod…tudod ha fájna ordítanának és most ezt te elérted ki vannak nyilatkozva és le vannak …véleményezve: (vélemény=osztrigaszószbanéticsigákéscsíborokküzdeneknagyharcieseménnyel)

    még a @drgúúúúúúúzHyBend eeee y Galll á Pagos, Makronézia és Alsókisbürgözd Őrgrófja nem reagált a széndioxidra és szintretizált Mona Líza fotó ra sem…

    mit szedhet?

  • Kalocsai Miki :
    Há most nem értem a zegészet.
    Mégis mi lehetett az oka hogy nemtudta eltenni?
    Fájt a keze vagy mégis mi ?

  • Rodeo:

    Van nekem ilyen Szilveszterről memmaradt
    kb. 3,5 fokos gyerek-pálinkám.
    Olyan 700 liter.

  • Geyza
    2018 május 7
    5:34 du.

    az jó: gyerekpálinka! 3,5° csecsemő pálinka ilyennel segítették sírás nélküli álomba a …falusi nagyik a zonokákat…azokból lettek a zorbányok (is!!!)

    és hogyan iszod? literszámra? persze a @bende G Úzhy -hoz más kell? neked is csípi?

  • Rodeo:
    Fogyasztás előtt kirántom.
    (A dugót)

  • Rodeo:
    heheheeehehe
    Esti menü:
    Beefsteak fatányéron.
    Másodiknak pedig:
    Rántott dugó.
    Pálinkásüvegből

  • hazai lámpa

    Belzebub
    2018 május 7
    7:56 de.

    Mindig nagy megtiszteltetés nekem, ha újabb olvasómat köszönthetem!:)

    Konkrétan én Bécsben nem akartam kávézót nyitni. Viszont a neoliberális mantra nagy hatással volt rám, és ahogy látom sok honfitársamra is. Persze ezt lehet gúnyolódva is előadni, tehát a további sorok olvasása neked nem kötelező.

    Akit érdekel:
    Pl. Horn Gyula Cölöpök c. önéletírásában annyira meggyőzően szidja a szocialista rendszert, hogy a tervgazdaság micsoda elképesztő buta döntéseket tudott hozni, a józan ész ellenében.
    Akkoriban tele volt ilyenekkel a sajtó. Nagyon kevesen tudtak ennek ellenállni. Ezért sokan hitték, hogy majd a szabad verseny mindent megold. Vagy hogy a mezőgazdasági nagyüzem minden körülmények között életképesebb, mint a kisüzem.

    Én tisztelem azokat, akik nem vették be azt a demagógiát se, meg a mostaniakat se. Ha szabad a családi példámat megosztani: apám olyan típus, hogy szinte egyáltalán nem befolyásolja a korhangulat a meggyőződését. Ez azért van, mert gyakorlati ember, aki a szemének hisz. Vagy azért, mert nem volt úttörő, és nem szocializálták igen korán a vezető feltétlen tiszteletére.
    Ezért van, hogy két államfőt tart említésre méltónak a 20. századi kínálatból: Kádárt és Horthyt.

  • Orbán már akkor, az első pőillanatban elárulta a generációját, amikor a Bibó István Kollégiumban az ottani szobatársaival összefogva, létrehozta ezt a csak úgy nevezett Fiatal Demokraták Szövetségét, ami valójában egy a majd a „távolabbi” jövőben megkaparítandó hatalomra összpontosító szervezett maffia csírája volt.

    Ő már akkor minden ízében és megnyilvánulásában mindent úgy rendezett, hogy egyeszer majd a totális hatalom birtokában minden az övé, az övék, ill. a családjáé lesz. Az idő múlásával erre koncentrálta összes hazuságait, jelszavait és a később hatalmába került, megszerzett és ellopott eszközeit.

    Tisztelet a kivételnek – akik bár későn, de otthagyták ezt a camorrát – az ottani tanárok, ősfideszesek, csatlósok és későbbi hívek, akik Orbánnak ezt a nem is tagadott, egyéni múltjában gyökerező . d i k t á t o r i . h a j l a m á t . még időben nem vették észre, azok . b ű n t á r s a i . ennek a pávatáncosnak, aki ma már csak annyiban különbözik mondjuk Pablo Escobar boliviai keresztapától, hogy egyelőre, ma még fegyverrel még nem gyilkol… (Escobar is nagyon népszerű volt az ún.egyszerű emberek körében.)

    .

  • hazai lámpa
    2018 május 8
    5:09 de.

    Horthy egy gazember volt.
    Tömeggyilkos.
    Aki romlásba vitte az országot és a népet.
    Kétszer is:
    Országlásának kezdetén meg a végén.
    A kettő között lehet hogy voltak jó húzásai
    de ez a kettő olyan mint az adu-ász: mindent visz.

  • Voronyezs:
    Nem véletlen hogy el lehetetlenítik a közoktatást.
    A diktatúrának egyszerű emberekre van szüksége, akik életben tartják.
    Érdekes hogy a szoc idején pedig ennek az ellenkezője valósult meg.
    Aki akart tanulhatott, ingyen is.

    Mily különös ellentmondás…

  • hazai lámpa

    Voronyezs
    2018 május 8
    5:59 de.

    Szerintem meg azt kellene megérteni, hogy Magyarországon akkor kezdődött a hidegháborús retorika, mikor Orbán még viszonylag kis pont volt a politikában.

    Szimbolikus, ahogy az Ellenzéki kerekasztal Bush mellett ül, Magyar Bálinttal, Kónyával és Orbánnal. A rendszerváltó értelmiség látványosan a nagyhatalom mellé állt, amely úgymond kiüldözte a ruszkikat. Lsd. Reagan-szobor a Szabadság téren.
    Aztán jött az, hogy a hazai konzervatív pártok és a liberális pártok igyekeztek egymást törvénytelennek nyilvánítani, mondván hogy visszajönnek a komcsik/nácik.
    A hazai ballib pártok nem vettek arról tudomást, hogy egy konzervatív Európa és USA is létezik, ahol fontos a vallás és a család, a nemzet.

    Most az van, hogy Orbán minden akkori elvnek az ellenkezőjét vallja, oszt jónapot. Ma már az sem biztos, hogy a Nap keleten kel, és Nyugaton nyugszik, vagyis mindent megforsul az orbáni logika szerint.
    Ez a kezdeti liberális hőskorszak megújulása, csak pepitában. Ma nem illik tudomást venni róla, hogy Nyugaton se mindenki buzi vagy drogos. Ha kinyitsz egy fideszes médiumot, akkor abban Európa jövője, hogy a drogban fetrengő, szexuális deviáns fehérek uralmát döntik meg hamarosan a törzsi társadalmat alapító színesek, vagy ilyesmi.

  • hazai lámpa

    megforsul=megfordul

  • hazai lámpa

    Geyza
    2018 május 8
    8:30 de.

    Géza, veled erről nem vitázok. De súlyosan tévedsz, és az ilyenek viszik a romlásba az országot, mint te.

    Akik a hideg(polgár)háborús retorikát alkalmazzák, azok nagyon sokat ártottak az országnak az elmúlt harminc évben.

  • hazai lámpa

    Geyza
    2018 május 8
    8:39 de.

    A szocializmusban is lelassult egy idő után a társadalmi mobilitás a középosztály javára. Ez sajnos magyar sajátosság, rendszereken átívelő.

    Ez így nem igaz, hogy Orbán leépíti a közoktatást. Inkább úgy mondanám, hogy a felső-középosztály javára erősíti. Pl. a nemzeti egyetem, és a szűkkörű egyházi gimnáziumok ezt eredményezhetik.

    Az, hogy az alsófokú oktatást elhanyagolják, szerintem nemtörődömségből fakad, ami a személyes érintettség hiányából jön. A ballib kormányok idején ugyanúgy ócska általánosokba, szakmunkásképzőkbe járt a gyerekek nagy része. Belőlük lett a sok funkcionális analfabéta, akik most a közmunkáért állnak sorba.
    Egyszerűen a mindenkori politikai elitet kicsit se érinti a sok alsó-középosztálybeli gyerek sorsa, csak majd akkor, ha nem lesz burkoló, kőműves és villanyszerelő az országban. A ballibeket se érdekli, csak az, hogy kiszorulhatnak a jól fizetett gimnáziumokból.

  • hazai lámpa
    2018 május 8
    9:15 de.

    Nagyon helyes hogy erről nem vitázol.
    Mert ez nem is vitakérdés.
    Hogy a vén disznó romlásba vitte a Hazát.

  • Hazai:
    Hát én „közoktatást” említettem, nem pedig elit-oktatást.

  • Hazai:
    Én is „ócska” iparitanuló iskolába jártam, aztán mégis kiváló TV szerelő lettem.

    Továbbá igen jól felkészült szakemberek kerültek ki az elhívatott mesterek kezei alól.

    Nem láttál te még olyan gépműhelyt ahol a fiúk-lányok tanulták a forgácsolást például.

    Kitűnő gépeken, jó eszközökkel elhívatott mesterek keze alatt.

    Nagyon sok hazai mérnök kezdte ezekben az általad ledegradált intézményekben.

    Semmit nem tudsz ezekről.

    Szóval ez a duma volt részedről ÓCSKA nem pedig a szoc. alatti iskola-rendszer.

  • Geyza
    2018 május 7
    2:32 du.
    Ő mondja meg így hívják : Megmondja János.

    De én is felnőttem e feladathoz,jogom lenne rá , de nem teszem,tekintettel vagyok rád!

  • HunCanada és a hasonló hibridek!
    Most van egy kis időm,így elmagyarázom az okosoknak,hogy mi is a hibrid szó jelentése több is van,mindenki sorolja be oda magát ahová való (persze ehhez néni ész is kell…)
    -két különböző csoporthoz tartozó élőlény keresztezéséből,vagy
    keresztezésével létrejött mindkét szülő genetikáját magában
    foglaló utód,keverék….(időnként nővényi ill,állati keverék…)
    -Hibrid emberekkel kapcsolatban azt is olvastam,hogy Angliában,
    egyetemeken ,laborokban horrorisztikus kísérletek is folynak,
    állati és emberi sejtek vegyítésével……ami valóban szörnyű
    talán az így létrejött egyedeket hibernálni kellene mindaddig,
    míg az orvostudomány képes lesz normális élőlényekké „kijavítani” őket!
    Ami pedig Kertész Ákost illeti,valószínűleg már Kossuth díjas-
    ként is hibrid volt…ami később derült ki róla…meg sem állt
    Kanadáig,annyira betojt…..(szerencsére)
    Ugye ő „genetikailag alattvaló barom”-nak nevezte a magyarok
    többségét,hát nagyot tévedett,mert a többség normális ember és
    terhelt,manipulált élőlény!

  • Helyesbítés: a többség nem terhelt,manipulált élőlény!

  • Hazai lampa, szerintem Ti meg halasak lesztek egyszer Orbannak, mert lehet, hogy sok mindent kritizalhattok ami nem tetszik tole, de mindent megtesz azert, hogy titeket ne arasszanak el a muszlimok!

  • Totkám rám ne legyél tekintettel.
    Ha már másokra sem sikerült eddig neked.
    eggyel több vagy kevesebb már osz-posz…vagy mi DDD

  • Idióta Marcsa azt hiszi bárkit is érdekel a müttyögése.
    Leszámítva persze a helyi, kissé túlkoros Hitlerjugendet.
    Nomeg Conchítát, aki öcce cókdossza itten a pasasokat.

  • Figyelő:
    Szerinted akarnának ide jönni a muszlimok?
    (Leszámítva azt a párezret akiket fejenként 300 000 Euróért elláttak magyar papírokkal hogy biznyákolhassanak a gyanús üzleteikkel az EU területén)

    Ebben az évben idáig
    IRD ÉS MOND
    1 azaz egyetlen egy
    muszlim próbált meg illegálisan behatolni ide.
    Az ő kedvéért létesült jópármilliárd adóforintból a világ legdrágább kis szar kerítése.

    Én arra emlékszem hogy mikor legutoljára sok muszlimot láttam itt akkor az azért volt mert a Keletiben a megváltott jegyeik ellenére sem engedték őket felszállni a vonatra.

    Erre mit tettek szegények?
    Elindultak GYALOG Bécs irányában.
    Ebből lett aztán a világraszóló botrány
    mire imádottad autóbuszokat rendelt ki hogy vigyék őket el a határig.
    Az adófizetők pénzén.
    Pedig volt érvényes vonatjegye mindnek,.
    Szaal abba kéne fejezned ezt a hülyeséget amiket e témában terjesztesz.Nem ismered az előzményeket nem ismered a történéseket csak magyarázol a nagy semmire.

  • Marcsi, megint idióta? Vagy csak ez az egy létállapota van, hogy minden nap ostoba? Már ezerszer volt róla szó, hogy nem genetikailag… hanem genetikusan. A két szó nem csak írásában, de tartalmában is eltér. Azon mondjuk cseppet sem csodálkozom, hogy Önnek mind a két hasonló szó egyet jelent, mert mindez megint azt bizonyítja, hogy Ön műveltsége, olvasottsága, tájékozottsága rálátása a világ alapvető dolgaira is a zéróval egyenlő.

    Letojom mit gondol K. Ákosról, de ha már visszatérően és állandóan szidalmazza, akkor legyen már magában annyi precizitás, hogy a szót pontosan idézi tőle, és ha már észreveszi, hogy megint nem jól idézte, akkor vegye a fáradtságot és járjon annak utána, hogy mit jelent a genetikailag és a genetikusan. Nem szégyen kicsit okosodni, ha szavanként is teszi azt, Mari.

  • Boda Marcsi
    2018 május 8
    11:38 de.

    Hát a többség nem is.
    Csa TE meg a hozzád hasonló ostobák.

  • Figyelő
    2018 május 8
    11:44 de.

    Figyelő. Szerintem eddig még nem sokat tett Orbán a szövegelésen kívül, és egy esetleges valós muszlim áradat majdani megállítását külpolitikájával eddig csak gátolta. Igen, az Orbán kormány kifelé azt mutatja, hogy nem engedi, hogy elárasszák az országot a muszlimok. Persze ha ezen jobban elgondolkodunk, Ön is, hogy jelenleg a muszlimok nem is akarják Magyarországot elárasztani, viszont amikor majd akarják akkor Orbán Viktor üres propagandája nem fogja tudni megállítani, feltartóztatni őket. Azért ezt is fel kellene ismerni, és mivel mind az Unióval, mind a NATO-val egyfolytában szeret hadakozni és összerúgni a port a mi derék árnyékharcos kormányfőnk, így nyugati szövetségeseink sem fognak sietni egy ilyen valódi muszlim invázió esetében, hogy segítségünkre legyenek. Kétségtelen, hogy Putyin és az oroszok, mint régi-új barát ott van, csak éppen Ők le sem fognak minket tojni. Az oroszoknak Orbán csak egy eszköz.

  • HunCanada!
    Visszalapoztam,de minek?….
    Maga tényleg egy klinikai eset….(nem kicsit,hanem nagyon)
    Én itt születtem,itt éltem,és itt is fogok élni a halálomig(!)talán csak értem(?),és beszélem a magyar nyelvet,sok kint élő vagy nem is itt született jellemtelen, hazaárulóval szemben!
    Na mára bőven elég volt,most már tényleg kikapcsolódom,tartalmasabb szórakozást választok,mindenkinek ezt javaslom,kívánom!

  • OIM* visszalapozott.
    És úgy is maradt hehehehe

    Te..te viszalapozott lélek te..,,-

  • HunCanada!Én pontosan képben vagyok Kertész Ákosról,értem a véleményét és szerencsére nem vagyok egyedül!……
    Ne erőlködjön feleslegesen!ami Kertészt illeti én pontosan idéztem a szerencsétlent(bár nem olyan fontos személy,hogy méltó legyen rá),de nem is ez a lényeg,hanem az,hogy mind ő,mind maga egy leszerepelt idióta hibrid !
    Fogja már fel…..bár,tudom nehéz!
    Na ígéretem ellenére reagáltam az erősen terhelt+ jellemtelen emberszabásúaknak,de most már tényleg elmegyek!annak viszont nagyon örülök,(örülünk!!!többen)hogy leszakadt az ég a hülye csőcselékre!
    Amúgy hibridekkel nincs értelme normális embereknek vitatkozni!

    Most már tényleg búcsúzom! próbáljanak meg kikapcsolódni,szórakozni,ahogy én is teszem!

  • Boda Marcsi
    2018 május 8
    12:37 du.
    első pillanatban nem akartam reagálni a teljes tudatlanságot és alapvető ismeretek hiányát tükröző „beszólásod”-ra!
    de ez tarthatatlan
    az számszerű tény az utóbbi 25-28 évben Levédiaba…don, miszerint a társadalom nagy többsége anyagilag és társadalmilag ki van rekesztve azaz lehetősége sincs emberi életminőséget elérni mert az elosztható javak nagymértékben csökkentek és az elosztás mó(d)szerei súlyozott számtani átlag szerint alakulnak

    ezt eredményezte a rablógyilkos gazdálkodás a korábban létrehozott teljes foglalkoztatás megszüntetve, a korábban nem ismert hajléktalanság egyre nagyobb mértéket ölt, az oktatás nem teszi lehetővé az egyed saját önfejlesztését…kiszolgáltattá vált és reménytvesztetté és tervbe sincs véve ennek megváltoztatása

    a nagy vagyonok nem eredményezték a társadalom fejlődését regresszív irányba halad már egyes részei a kőkorszak felé tendálnak

    ennek tapsikolsz te és a hozzád hasonló műveletlen és kőfejű gonoszok…ti sohasem lesztek képesek a társadalmi egyenlőséget létrehozni rabszolgákat azaz olcsó munkaerőt hoztok létre és nem veszitek észre, hogy az ilyen helyzetben a társadalom nagy részének nincs anyagi ereje arra, hogy megvegye ugyanannak a társadalomnak a termékeit, meggyilkoltátok a domestic piacot..>a termékek nagy része különféle politikai megállapodások miatt exportképtelen vagy ha igen a társadalom fejlődéséhez nem járul hozzá mert a profit külföldi ingatlanokba vándorol halott tőke béna tőke az egészségügy nem egy ajándék, hanem társadalmi érdek, hogy minél több egészséges egyed legyen a társadalomban akik képesek újra értéket létrehozni a jelenlegi oktatás és egészségügy öngyilkosság a hozzátartozó retorika meg útonállás

    ezt támogatod te mert benned emberi érzések helyett orbánimádat és az általa képviselt rablógazdaság tapsolása van azaz te is rothadsz belül…hogy kívül is látszik ugyanez az hozzáröfögéseidből jól kiolvasható

  • Rodéjjó:
    Itten avval van a baj hogy sok idegen szót tettél bele a Marcsába.

    Ő átlag félévente tud egyet megjegyezni.
    Érteni nem érti de le tudja írni, mégha hibásan is.

    Ebből mikövetkezik? Szteem semmi.
    Esetleg annyi hogy hiába tetted beléje ezeket a szavakat,
    nem fog tőlük legömbölyödni még Szentistvánra sem.

  • OIM* te idióta itt vannak a hybridjeid bámuld te nagyonhülye:
    https://www.pulsarmicrowave.com/product/hybrid/JSO-03-465-5S
    https://www.arworld.us/html/11200_hybrid_modules.asp

    (Elolvasni úgyse tudja az idiótája mert külföldi nyelven van.De legalább a képból okulhatna.Amekkora egy idióta ez az idiótaDD)

  • Boda Marcsi
    2018 május 8
    2:34 du.

    Marcsi megint és most is hazudozik! 😀 Ez hihetetlen.

    Nem idézte pontosan, mert MAGA

    azt írta, hogy „genetikailag”

    Kertész pedig azt mondta, hogy „genetikusan”. Nézzen utána a két szó értelmezésének, különösen a szövegkörnyezetében.

    Ez nem elírása maga részéről, mert azt nem teszem szóvá. Az értelmezésével van amiből elindul minden idiótasága és gyűlölködése.

    Vagy csak ilyen szimplán jól esik hazudoznia Marcsi?

  • hazai lámpa

    Figyelő
    2018 május 8
    11:44 de.

    „mindent megtesz azert, hogy titeket ne arasszanak el a muszlimok!”

    Mondom én, hogy a szektás nyugdíjasok viselkednek így! Ha cukrozott varangyot etetne veled, akkor is hálás lennél neki, mert úgymond visszatartja a migránsokat vagy mert magyar érzelmű?
    Az MSZP-s nyuggerek ugyanezt csinálják, ünnepelnek minden milliárdos pártelnököt, aki a szocialista párt élére szédeleg.

    Te állítólag bibliaolvasó ember vagy. Jézus mondja, hogy nem csak azt kell nézni, hogy mit mond az ember, hanem hogy mit csinál!
    A ballib politikai elit pl. a demokráciával kelt-feküdt, mégis a legintoleránsabb társaság voltak az elmúlt harminc évben. Ma már bukottak a pártjaik.
    Orbán keresztény-nemzeti érzést reggelizik, ebédel és vacsorál, de ettől még a cselekedeteiben eltérhet ezektől az elvektől.

    Pl. a csóró migránsoktól megvédi a népét, hogy aztán beszóljon és megalázza a három harmadot. A magyar ember sok mindent elvisel, de a személyi kultusz már Rákosi alatt megbukott. Orbánnak is ez lesz a veszte, mert különbnek tartja magát, mint a magyar emberek többsége. Vagyis, látszik, hogy kőliberális volt valaha … 🙂

    Horthy és Kádár népszerűek voltak a lakosság nagy része körében, Orbán egy kis szektás csoport körében népszerű. A többség csak elviseli, egy másik szekta meg elküldené melegebb éghajlatra.

  • hazai lámpa

    Geyza
    2018 május 8
    10:36 de.

    „Szóval ez a duma volt részedről ÓCSKA nem pedig a szoc. alatti iskola-rendszer.”

    Géza, az lehet, hogy jó tv-szerelő vagy, de a többi dologhoz síkhülye vagy.

    Az ipari tanulóknak akkor ott volt a sok gyakorlati műhely, ami a rendszerváltáskor megszűnt. Azért szólok, mert az elmúlt 30 évben talán ezt nem vetted észre. A szakmunkásképzés igen nagy bajban van a rendszerváltás óta.
    A szocializmusban voltak jó tanárok és tanműhelyek, ezeket a hivatalos oktatáspolitika úgy segítette, mint egyszeri iskolaigazgatót a KLIK.
    „Tudományosan” állapították meg a módszereket, ezért terjedt a lakosság körében a funkcionális analfabétizmus és a logikátlan gondolkodás. Fontosabb volt, hogy szocialista embert neveljenek, mint az értő olvasás. Ennek jó példája vagy te.

    De veled vitatkozni olyan, mint Dunába vizet hordani, na pá!

  • Boda Marcsi
    2018 május 8
    2:34 du.

    Marcsi ehhez a hibrid hülyeségéhez csak azért reagálok, mert 4 napjába telt mire utánajárt a hibrid szó jelentésének, és értékelem a munkáját.

    Na Marcsi, Ön tényleg egy ekkorra barom, hogy ezt komolyan gondolva leírta a hibridről?

    Képzelje Ön egy nagy hibrid, hiszen szülei közül az anyukája egyik nőnemű, apukája maszkulin volt, de Ön mindkét szülőjének egyes tulajdonságait örökölte. Kis hibrid Marcsi.

    Valószínűleg sok sci-fit és horrort nézett Marcsi. Marcsi az emberekre nem mondjuk, hogy hibrid. Az emberi faj több nagyrasszt ölöl magába és mindegyikkel képes szaporodni, de minden ember csak emberrel tud szaporodni. (Hogy értse, növénnyel… és állattal nem tud.. omg.) Ha pedig azt állítja, mert azt írta le maga Marcsi, hogy K. Ákos egy hibrid, azt csak úgy lehet értelmezni, hogy egy laborban hozták létre valaminek a kereszteződéseként és így lett hibrid, akkor az egy elmebeteg és nagyon súlyos állítás magától. Minimum valami bizonyítékot, vagy forrást illene egy ekkor elmebeteg kinyilatkoztatás után idebiggyesztenie. Őrület!!! 😀

    De mondok példát magának, hogy tanuljon kicsit – bár holnapra úgy is kimegy a fejéből. Szóval tudja a ló és a szamár utódja, na az HIBRID. Úgy hívják öszvér!

  • A mai Magyarországon, azért hogy tekintettel legyenek a kb 15 % büdösnácira, inkább szégyenkezve említik az Emberiség egyik legnagyszerűbb fegyvertényét: a Hitleri Náci Németország leverését.

  • hazai lámpa

    A szocializmus idején nagyon sokan nem tanultak meg írni-olvasni helyesen és számolni, főleg mikor bevezették a globális olvasást, és felszámolták a falusi kisiskolákat.

    A hatvanas évekig működtek a kisiskolák, a régi tanerővel. Akik még golyós számolóval tanítottak számolni. És a gyerekek az abc-t tanulták, és felmondták kívülről az egyszeregyet.
    A szakiskolákban a szakmai gyakorlati oktatás jó volt, de a közoktatás kezdett lemaradni a saját korától. A közismereti tárgyak megrekedtek egy olyan színvonalon, ami már nem volt elég a tájékozódni kívánó embernek. Egyre inkább az számított, hogy milyen családba születik a gyermek.

    De majd jön Rodeó, és kifejti, hogy a magyar lakosság perfekt volt idegen nyelvből, a legmodernebb nyugati műveltséggel rendelkezett, és a legfontosabb tárgy a szabad fogalmazás volt. irónia

  • Ha egy istenverte arab csodák csodájára MÉGSEM kaphatja meg 300 000 Euroért az európai szabad-mozgáshoz szükséges magyar papírokat, akkor sincsen semmi baj.
    Mert akkor meg jól meghívják ide diplomatának.
    Hányinger az egész.
    http://nepszava.hu/cikk/1159340-orban-terroratvilagitason-megbukott-arab-uzletembere-is-ott-volt-a-hazban-ezen-a-jeles-napon

  • hazai lámpa

    Geyza
    2018 május 8
    10:30 de.

    Azért nem vitázok veled, mert nem érdemes. Téged nehezebb meggyőzni az igazságról, mint Boda Marcsit arról, hogy a tüntetők nagy része biztos nem akar alagutat fúrni a parlament alá.

    Horthyt nem azért kell emlegetni, mert úgymond sikeres volt az országlása némely időszaka (bár ezt sem mondhatja el magáról minden államfő).
    Szerintem azért kell emlegetni, mert lehetett volna rosszabb is.

    Pl. össze kéne hasonlítanod Werth Henriket és Horthyt, de tudom, hogy nagyon nagy intellektuális kihívás ez neked.
    W. H. szerint a német nyeri a háborút, és akár egymilliós magyar sereggel kéne támogatni a SZU megtámadását. Azt hitte, hogy így visszaállíthatja Szent István Magyarországát.

    Horthy a külpolitikájában figyelembe vette a nyugati hatalmakat, és ennek megfelelően támogatta miniszterelnökeit. A belpolitikában, bár ő maga a rendpártiság felé is elment, de képes volt támogatni a konzervatív politikusokat. Ez olyan példa, ami neked lehet, hogy fingot nem ér, de bizony nem lehet mindenki olyan erkölcsi színvonalon, mint te.

    Bizony vannak emberek, akik nem bartusi emberfeletti erkölcsi magasságokban lebegnek. Szerintem a legtöbben ilyenek vagyunk. Te persze kivétel lehetsz, épp ezért javaslom, hogy kis angyalszárnyakat is tegyél a kancsi-csámpás tökfejedre, ahogy Bendegúz szokott nevezni.
    Nekünk, földi halandóknak hagyd meg kérlek, hogy hozzánk hasonló botladozó embereket lássunk a történelemben, akik dönthettek így vagy úgy.

  • hazai lámpa

    Rodeo36-11
    2018 május 8
    6:39 du.

    Bár legtöbbször látszik rajtad a szocialista oktatás káros hatása, de ezt a hsz-t elég jól megírtad.

    Ha nem a szocialista korszak tömjénezése volna mögötte, még egyet is értenék.

  • T.Hazai L. 9:12

    Egy elvet nem a neve,az elnevezése,hanem a való jelleme minősít.

    .

    Írja, válaszul az én 5:59-es karcolatomra, hogy „a hazai ballib pártok nem vettek arról tudomást, hogy egy konzervatív Európa és USA is létezik, ahol fontos a vallás és a család.”

    Bocs, de nem jól értelmezi a fenti kommetemet, ha azt gondolja, hogy a szabadelvűség, vagyis a liberálizmus [pl. Kossuthnál is] valamiféle szabadossággal egyenlő, ahol nem számítana a haza, a család, vagy a vallás… Ez nem igaz. Rengeteg liberális elvű embert ismerünk, akik imádják a családjukat, mindent megtéve érte, a hazát, sőt vannak liberálisok akik Istent is, legföljebb az intézményes diktátumot, az egyházat mellőzik belőle…

    Viszont amikor maga az európai és amerikai úgymond konzervatívokat említi, olyankor gondolatban egyenlőséget von közéjük és a XVIII-XIX.századi régi birtokos azaz tényleg konzervatív nemesség közé, akik jobbágyaik, parasztjaik és zselléreik munkájának kizsigerelése közben nem győzték fenti hangazatos jelszavakat hangoztatni…

    Ugyanakkor Ön figyelmen kívül hagyja többek közt a saját, itt már korábban többször is hangoztatott, nagytőke ellenes szónoklatait is, ahol nem kis túlzással magát a nyugatot azonosította a tőkével, amely ilyen-olyan dolgokban még bűnrészes is volt…
    És tényleg, a tőke és a hozzá kapcsolódó osztály (emberek csportja{i}) fejlődése során eljutott már az egyéni felhalmozásnak arra fokára, mely személyes vagyona és a hozzá fűzhető életmódja már nem hasonlítható máshoz, mint pl.(a francia) Ancien Regime tékozló világához, amely anno oly konzervatív fenköltséggel nem győzte a fenti kettős, v. hármas jelszót hangoztatni. Ugyanezt teszi a nyugati tőkés is hazára, családra és Istenre hivatkozva, minközben mindenki tudja róla, a legmodernebb kapitalistáról, hogy nála még „a kiskirály sem él jobban”, szebb helyen és személyi szükségletét is meghaladó nagyobb kastélyban… Tehát ez a konzervatív is csak szavakban konzervatív és vallásos, mely konzervatívizmusa a tetteivel csak annyiban egyezik, amennyivel több, mint barokkos luxust csak megengedhet önmagának, és szeretett családjának, az ő szerény jövedelméből, és mindezért bizony gyakran ad hálát – ha ad egyáltalán – még az Istennek is.

    Egyébként halmozzon csak amennyit akar, csak ne hazudjon konzervatívizmust, mert mindenki tudja, hogy az csak retorika csak és kizárólag, ami az ő egyéni érdekét szolgálja…

    A múltkoriban itt többek közt a Kennedy család fantasztikus luxus felhalmozásáról esett szó, amelyhez Bendegúz79 hozzáfűzte, hogy az ír Joe Kennedy az egész vagyont az USA jogba ütköző szeszcsempészet bűnös útján szerezte és halmozta föl…

    Na! Orbán konzervativizmusa semmivel nem jogosabb és etikusabb az itt soroltaknál. Gondoljunk Stróman Lőrinc konzervatív egyszerűségére is.

    .

  • hazai lámpa
    2018 május 9
    5:22 de.

    nyasgem,

  • hazai lámpa

    Geyza
    2018 május 9
    5:01 de.

    Sajnos a szavazókra nincs sok hatással a pénzes migránsokkal való riogatás.

    Szerintem kb. ugyanannyi esély van arra, hogy a gazdag arab itt megtelepszik, mint arra, hogy jól képzett bevándorlók telepedjenek meg nálunk. Az arab üzletembereknek szerintem ez ilyen ugródeszka az Unió felé, emiatt meg fájjon már az Unió feje! De nem fáj.

  • Voronyezs
    2018 május 9
    7:31 de.

    „olyankor gondolatban egyenlőséget von közéjük és a XVIII-XIX.századi régi birtokos azaz tényleg konzervatív nemesség közé,”

    Te jobban akarod tudni, hogy én mit gondolok?

    Figyelő a baloldal szerepét tagadja a 20. században, te meg a konzervatív oldalt a 21. században.

    Nyilván téged nagyon zavar, hogy van, aki egyházba tömörül, pedig vannak olyan emberek, akik ezt önként megteszik. Szerintük a 21. században is van létjogosultsága az egyházaknak, vagy olyan dolgoknak, mint a hagyományos családmodell.

    Figyelő is nehezen fogadja el, hogy a baloldalnak voltak eredményei a 20. században, pl. kiharcolták az általános választójogot.

  • Hazai Lámpa:Naná!
    Azóta sem látták ezeket az „úriembereket”

  • Rodeo36-11
    Gyermek és ifjúkoromnak ez a szép szava még létezik? 😮

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa
    2018 május 9
    4:42 de.

    hazai lámpa, gratulálok! Számos hozzászólásoddal, de ezzel különösen kiérdemelted a patinás Boda Marcsi Díjat! Légy rá büszke, és rendületlenül haladj tovább a csúsztatások, a hazugságok, a hadoválás dicstelen útján!

  • HunCanada!

    Szerencsétlen vén,szenilis Kertész először „genetikusan”!!!!szót használta az újságban,amit aztán „genetikailagra” helyesbített,mondván ez elsőnek nincs értelme….
    Amúgy arra ügyelek,hogy híres,tehetséges és elismert költőket,írókat pontosan idézzek(ha tévedek elismerem),de az öreg menekült,nálam nem tartozik ide,maga meg a nem híres,se nem tehetséges,de az tény,hogy génhibás,(többedmagával!)akárhogy is próbálja szépíteni a dolgot!….

    Nos sem neki sem magának nincs semmi ÉRTELME….a szó szoros értelmében!!!De annak sem,hogy ilyen idiótákkal töltsek hosszú időt!
    Ismét jobb programom akadt……

  • Na, akkor gyakorol-e önkritikát és odabiggyeszti a legfrissebb felismeréséhez egy

    „elnézést, valóban tévedtem, Igaza van HunCanada, köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmemet” – szerű önkritikus és emberi megnyilvánulást Marcsi?

  • Én szoktam önkritikát gyakorolni,ha az jogos…..
    Maga viszont nem….olvassa el már a nagy eszével amit Kertészről
    írtam(ő legalább helyesbítette,elismerte a hülyeségét.magával ellnetétben…)
    Na tájékozódjon ,informálódjon amivel jót tesz saját magának és az állítólagos „diplomamunkájának”….bár nem közölte,hogy hol és miből , is diplomázik,(ugye ez is titok…vagy inkább hazugság?),de őszintén szólva szólva erősen kételkedem,(nem vagyok ezzel egyedül…)meg egyébként sem igazán érdekel!
    Na mára tényleg elég volt,nem szeretnék hasonló szintre jutni,vagy teljesen leépülni…..

  • Ez a nyalonc OIM* napról napra romlik.
    Agyában a hülyeség elérte a kritikus tömeget.
    Ettől lett önkritikus.

  • Meghallgattam, amit Orban mondott angolul a EU ban. Igaza van, Magyaraorszag NEM fogadja be a muszlimokat. HA EZ arulasnak szamit, ahogy a cikk cime allitja, megvan cafolva azzal, hogy Orban megcafolta az akciojaval.

    Mondtam mar , meg halas lesz egyszer a magyarsag ezert.

  • Boda Marcsi
    2018 május 9
    3:01 du.

    Marcsi, egyelőre maga beszélt idiótaságot azzal, hogy pontatlanul idézett egy szöveget. Ne nekem sírja el, hogy ha ezzel szembesítem. Köszönje meg, hogy máshol, máskor nem fogja pontatlanul idézni és tanulhatott valamit.

    Másodszorra pedig egy olyan szöveget idézett Maga, ami vissza lett vonva K. Ákos bocsánatkérésével.

    Harmadjára Ön ezt soha meg sem említi, hogy ezért a mondatáért bocsánatot kért Kertész Ákos, hanem egyoldalúan és pontatlanul idézi csak azért, hogy gyűlölködhessen unfair mód.

    Negyedszerre pedig a megbocsájtásról, amit magának mint állítólagos kereszténynek tanúsítania kellene ha valaki bocsánatot kér, és anélkül is (K. Á. bocsánatot kért az Ön által pontatlanul idézet mondata miatt:

    Tudni kell megbocsátani, mert mi is bocsánatot nyertünk. Ez áll ugyanis a Miatyánkban, amit Jézus is tanított nekünk. Aki nem képes megbocsátani az nem is keresztény.
    Lukács 11:1–54

    amilyen mértékben ismeri az ember az igazságos és irgalmas Istent, annyira képes a megbocsátásra.

    Marcsi megint megmutatta, hogy halvány lila gőze sincs sem a kereszténységről ,sem a Bibliáról, sem az irgalmasságról, sem a szeretetről, sem a megbocsájtásról de még csak az emberségességről sem. Ellenben nagyon is tudatában van a HAZUDOZÁSNAK, a GYŰLÖLKÖDÉSNEK, a BOSSZÚNAK, a RETORZIÓNAK, a HARAGTARTÁSNAK. Ezek alapján is egy ördögi lélek maga Marcsi.

  • Figyelő
    2018 május 9
    3:27 du.

    Megint hülyeséget írtál.
    ezredszerre is.

  • Az a borzasztó hogy ilyen Boda-féle senkik pofázhatnak olyanokról bármit mint Kertész Ákos.

    Akiknek a cipöje pereméig sem érnek fel.
    Ezek a pondrók.

  • Huncanada hibrid!!!!
    Kertész legalább belátta a hülyeségét(amit ő maga állított és maga ezzel támadott idétlenül,alaptalaul engem)míg maga még most is erre hivatkozik!
    Na nagyon szánalmas,duguljon már be,próbáljon meg kikapcsolódni,tájékozódni,netán gondolkozni és normálisan érvelni!
    Na röviden ennyi!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    Ritkán szoktam reagálni hozzászólásaira. Tudom, hogy Ön lelkes fideszes aktivistaként trollkodik ezen az oldalon. Azt nem állítom, hogy Ön ezért bármilyen fizetést kapna, mert erre nincs rálátásom, azt pedig tudom, hogy az ilyen munkát a Fideszben leginkább önkéntes alapon végik. Azt kérem Öntől, hogy amennyiben a továbbiakban is kommentelni szertne, ne ezerszer újrahasznosított jelzőket és kifejezéseket alkalmazzon–mert az elmúlt évek alatt, napi szinten ezt már mind ezernyi kommentben elmondta. Tudjuk, hogy ezt Ön így gondolja.

    Szóval a továbbiakban akkor szóljon csak hozzá, ha van új mondanivalója. Ha nincs, akkor tisztelettel javaslom, hogy töltsön több időt a TV előtt (a reklámok alatt is), vagy találjon más elfoglaltságot. Mert a továbbiakan reciklált jelzőit és kommentjeit nem fogom átengedni a szűrőn.

  • Hazai Lámpa:
    „Mindig nagy megtiszteltetés nekem, ha újabb olvasómat köszönthetem!:)”

    Miért is vitatnám ezt? Nincs rá semmi ok. 🙂

    Hazai Lámpa:
    „Konkrétan én Bécsben nem akartam kávézót nyitni.”

    Nem volt pajszere? Szólt volna, szívesen adtam volna kölcsön. 🙂
    Komolyabbra fordítva: Én sem akartam, szembe sem jutott.
    Sok ostobaság jutott már eszembe, de ez soha.

    Hazai Lámpa:
    „Viszont a neoliberális mantra nagy hatással volt rám, és ahogy látom sok honfitársamra is.”

    No látja, több egyéb mellett az is különbség Ön, az Ön honfitársai és köztem. Rám soha nem volt hatással a neoliberális mantra.
    Így viszont már egy kicsit jobban értem Önt. Hol is? Ha nem tévedek, Hannah Arendt fejtegette egyik tanulmányában, némely hirtelen dühödten fanatikus antikommunistákká vált ex-kommunista változatlan mentalitását. Talán Önnel is valami hasonló eshetett meg, ahogy neoliberálisból antiliberálissá alakult. Én viszont soha nem voltam liberális (pontosabban: a gazdaságpolitikában egy csöppet sem, közpolitikában talán egy nagyon picit, a kultúrában… hát, ott talán-talán), így aztán nem váltam antiliberálissá sem.

    Hazai Lámpa:
    „Persze ezt lehet gúnyolódva is előadni,”

    Ez talált. Bevallom, kedvelem, talán túlontúl is az iróniát, sőt időnként a gúnyt is.

    Hazai Lámpa
    „tehát a további sorok olvasása neked nem kötelező.”

    Eddig kötelező volt? Bocsánat, nagysasszony, nem tudtam. Azért a többieket előre is sajnálom kicsit, hiszen ha jól értem, nekik a továbbiakban is kötelező. Hja, I-ten nem ver bottal! Megérdemlik… 🙂

  • hazai lámpa

    Figyelő, szerinted a magyar határkerítés szerb oldalán tolonganak az arab migránsok jelenleg? Az a helyzet, hogy nagyon lecsökkent a menekültáradat, nemcsak a balkáni útvonalon. Muszlimok jelenleg is élnek az országban. Amin a vita megy, az a Soros-terv. Ez Orbán és a szavazói szerint létezik. Mások nem hisznek benne.

  • Hazai Lámpa!
    10:28

    Nem, nem! Én nem tagadom, hogy komoly erők léteznek a XXI.században, akik magukat, de csak deklaratíve, színészi alűröket is felvonultatva szavakban konzervatívoknak állítják be. Csak azt tagadom, hogy ezek a valódi – pl. a krisztusi intelmeknek is eleget tevő – konzervatizmust képviselnék…
    De, hogy mégis úgy tesznek, „mintha”.., azt is csak odáig teszik, ameddig az ő saját családjuk és (pártos) környezetük luxus fogyasztásának a fenntartása ezt megkívánja, és ameddig a követőik képesek bedőlni ennek a fölvett romantikus póznak. Mindezen túl ezek az „urak és úrnők” – Hofi szerint lovagok és lóvaginák – a vagyon növelés és a társadalmi érintkezés fölényeskedő mezsgyéin a legmodernebb társadalmi, hatalomtechnikai és tárgyi eszközeiket gyakorolva használják fel a csöppet sem konzervatív stílusú előre-haladásuk érdekében, akár még a mások nem épp krisztusi eltaposása árán is…
    Amikor például egy magát republikánus, konzervatívnak és köztársaságpártinak 😀 hirdető államfő találkozik a fegyverlobby alapkövével, az „Amerikai Lőfegyver Szövetség” három társelnökével és barátságosan veregeti a hátukat, miközben a tanárok hivatalos fölfegyverzését propagálja… Ez mindennek mondható csak konzervativizmusnak nem. Ez a legmodernebb tőkés, társadalmi-önpusztító militarizmus. (Ti. amikor éppen napirenden volt az egyik iskolában lelőtt 17 gyerek esete, ő a kampányban még azt ígérte, hogy szigorítani, szűkíteni fogja a fegyvertartást…)

    Elfogadom az egyházaknak – a Maga kifejezésével élve, mint „tömörüléseknek” – a XXI.század-beli létjogosultságát, de csak az egyén szuverenitásának a tiszteletben tartása mellett, vagyis csak úgy és akkor, ha nem az államhatalom határozza meg ezek egyházi státuszát, hanem csakis a hívek akarata, mégpedig úgy hogy az állam és a törvény előtt egyik felekeztnek se legyen primátusa a másikkal szemben… Mert ha ez fordítva történik, na akkor beszélhetünk valóban konzervatív, pontosabban feudalista és rendi hatalomgyakorlásról…

    Végül, kedves Hazai, ismétlem a család, a hazaszeretet és a hitvallás nem hitbizomány. Ez nem az úgynevezett „konzervatívok” privilégiuma, pláne nem önjelölt, valójában nem is a hagyományt, hanem csak a hatalmat és az oda vezető utat tisztelő naftalinban konzervált jelmezbáli szereplőké…

    .

    .

    Ui: Tekintettel arra, hogy jómagam ezt a fórumot a békés és józan eszmecsere területének tekintem, már nem először kérem Önt, hogy szövegeiből az érzelmi jellegű, tehát szubjektív megnyilvánulásokat s pláne az indulati elemeket mellőzni szíveskedjék…

    Előre is köszönöm. 🙂

    .

  • Lámpa!

    Egyszóval ezeket a pszeudokonzervatívokat korántsem a közjó vagy a démosz iránti felebaráti szeretet, hanem csak a propagandisztikusan, a plebsznél misztikusan hangzó közhatást kiváltotó egyéni és csoport érdekeikért annyira nosztalgikus arisztokratizmus vezérli. Nem Isten, nem a haza, estleg a család.
    Bár náluk ez utóbbi is egyfajta fölvett póz…

    .

  • C.Á!

    Eddig is a cikkekhez szóltam hozzá,ugyanúgy mint mások,csak az a bökkenő,hogy nem bírják elviselni,ha valaki más véleményen van,és
    jön a személyeskedés,gyűlölködés,trágárság sokak részéről!
    Már többször leírtam,hogy feltételeztem a KMH egy fórum,és nem
    „kerekasztal” ?……….
    Azt is többször közöltem,hogy nem vagyok a Fidesz párt tagja,egyetlen pártnak sem voltam és leszek,nem végzek náluk munkát,sem társadalmit sem fizetettet!!!!!!!!!!!!
    Rendezvényekre sem járok!!!!!
    Csupán arról van szó,hogy itthon élek és a tapasztalataim,tények!!!!!alapján a tisztességes,NORMÁLIS,többséghez tartozom,szeretem a hazámat,amit a választások eredménye is igazol!
    Többen kifogásolták rajtam kívül is a lap uszító,gyűlölködő és ordenáré stílusát egyes hozzászólók részéről,ha lehet moderálja,akkor is ha elkötelezett balliberális(bár konzervatívnak tartja magát…)

  • Kiegészítés!
    Azt közöltem,hogy több alkalommal írtam fideszes fórumokra észrevételt,kritikát és többször reagáltak rá,érvekkel,(!!)és olyan is volt,hogy elfogadták a bírálatot,megköszönték és minden alkalommal kulturált hangnemben(intelligencia kérdése…)!!

  • OIM*
    Asztán kinemszarjaleazthogy a fideszekmiképpen társalognakmagukközt

    MAradj ott !
    Ide ne gyere !
    Jobb lessz mindenkinek elhiheted
    De főleg neked kisanyám.Megszűnnek a gyomorideg-problémáid.

    Te idióta.

  • Voronyezs
    2018 május 10
    4:01 de.

    Trump az úgy konzervatív, mint az Andy Vajna meg a felesége.

    Fiatal nő hozzámegy a vén majomhoz a pénzéért, ez nagyon távol áll a hagyományos családmodelltől. Ami a családtagok kölcsönös tiszteletén alapul.

    Különben meg amit csinálsz, végig lehetne venni az álbalodali milliomosokkal, meg az intoleráns álliberálisokkal is. Kiragadod a legrosszabb példákat, és azt hirdeted, hogy ez az ideológia. Miben különbözik ez a fidesz módszerétől?
    Lehet, hogy Orbán még valamelyik internacionáléban tanulta ezt.:)

  • Lámpa és Voronyezs:
    Soros terv ugyan nincs, de van helyette újabb botrány:
    Az USA Belbiztonsági Minisztériumának szóvivője bejelenttte
    hogy kies hazánk polgáraitól meg fogják vonni a vízummentességet.

    Az ok nem bonyolult:
    700 olyan úriember akart belépni az USA-ba, akik magyar letelepedési kötvényeik révén automatikusan megkapták a vízummentességet Amerikába.Ezek fennakadtak az USA határokon történő idegen-ellenőrzési programján.(Aki már járt az USA-ban tudja mi az.)
    Azt is mondták hogy közülük 65 be is jutott.
    A többit viszafordították a határról.
    És megúnták az ezzel való bíbelődést.
    Magyarország kockázatossá vált nekik.

    Mindezt köszönhetjük a magyar-iráni(muszlim)-kinai-orosz barátságnak.
    Köszönjük Orbán Viktor.DDDDDDDDDDDD
    Köszönjük Rogán Antal.DDDDDDDDDDDD
    Köszönjük FIDESZ DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Belzebub
    2018 május 9
    7:24 du.

    „ahogy neoliberálisból antiliberálissá alakult.”

    Szerintem te összekeversz valakivel. Orbán Viktor utálta meg úgy a liberálisokat, hogy nemcsak a Liberális Internacionálét, hanem a liberális demokráciát is elhagyta.

    Szerencsére én nem tudom előírni, hogy a kommentjeimet olvassák. Ezért fordulhat elő, hogy figyelmetlenségből olyat is belemagyaráztál, ami nem volt benne. Vagy nem értetted meg az olvasottakat.
    A neoliberális mantrákról írtam, amivel etették a magyarságot a rendszerváltáskor. Ilyen volt pl. a szabad verseny mindenhatósága. Amellett, hogy nem ez az egyetlen neoliberális irányzat, nem is teljes az elfogadottsága.
    Örülj neki, ha te a vasfüggöny túloldalán már kiskorodban is a szellemi önállóság mintaképe voltál, és már a pelenkába is egyéni módon kakiltál. Nem lehet mindenki ilyen tökéletes személyiség …

  • adalbert george
    2018 május 3
    2:49 du.

    Aha.
    Egy újabb idióta.
    Én nemtom miért itt csoportosulnak
    Mikor tele a világ a szennycsatornáikkal amikből ők folynak

  • Boda Marcsi
    2018 május 10
    5:29 de.

    Marcsi, valamit megint nem jól lát. A másfajta véleményt elviseli mindenki, ne terelje megint 180 fokosan másfelé azt, ha Önt bárki kiigazítja.
    Ha véleménye van, akkor az a minimum, hogy alapos és pontosan idéz – jelen esetben azt akit ócsárol, de még ez sem sikerült Magának. Ha valamit mond, akkor annak legyen valami forrás hivatkozása. Egyelőre Önnek a hozzászólásai nem takarnak semmilyen vitára érdemes véleményt, hanem csak butaságot hoznak a felszínre. Bár már odáig eljutna, hogy érdemi, ideológiai, pártállásbéli témákban lehetne Magával vitatkozni, én és Chris nevében mondhatom, hogy igényeljük is a másfajta véleményeket, de azok legyenek vélemények gyűlölködő és együgyű marhaságok helyett, amit itt évek óta minden egyes kommentjében leír.

    Meg tudja csinálni?

    Én szorítok magának kitartóan, hogy érdemi vitára alkalmassá fejlődjön az esetleges másfajta véleményével.

  • Az átlagmagyaroknak már nem számít, hogy a strómanok naponta visznek haza milliárdnyi közpénzt, nem érzékelik, hogy egy csapat bűnöző irányítja az országot és kiszívja összes életerejét és ahogy megfosztotta minden értékétől élettelenül dobja majd el, mint egy döglött gazdaállatot!

  • Kalocsai Miklós

    Boda Marcsi
    2018 május 10
    5:29 de.

    „Eddig is a cikkekhez szóltam hozzá,ugyanúgy mint mások,csak az a bökkenő,hogy nem bírják elviselni,ha valaki más véleményen van,és
    jön a személyeskedés,gyűlölködés,trágárság sokak részéről!
    Már többször leírtam,hogy feltételeztem a KMH egy fórum,és nem
    “kerekasztal” ?……….”

    Ezt a hadovát érdemes lenne összevetni a békés természetű Boda Marcsitól származó, ide vonatkozó idézetekkel. Persze nem mindet, csak egy válogatásra gondoltam, mert tudom, hogy itt nincs több kötetnyi hely.

  • OIM* nem tudja mit írt vagy mit mondott pár órával korábban.
    A rövidtávú emlékezete sajnos odavan neki.
    Az agya hamarosan 1 sejtből fog állni

  • Az ideális nőnek – mondta egy kollegám mindig – csak egyetlen barázdával van több az agyában, mint egy tyúknak. Ebbe a barázdába van beleprogramozva, hogy nem szabad csak úgy összevissza szarni az udvaron…

  • HunCanada!
    Már megint próbál meghazudtolni,(önkritikája egy szál se..)…..

    Mind Kertész mind a maga agyával bizony gondok vannak,ebben azonosak!
    Az „okos”öreg (szenilis) belegabalyodott a genetikusan vagy genetikailag hülye szóba és a magyarokat gyalázó szövegébe a lényeg ,hogy a többséget baromnak nevezte!!!!!
    Később helyesbített,de a barom jelzőt nem emlékszem,hogy visszavonta volna még itthon…..mert akkor nem kellett volna az uszodából egyenesen Kanadáig futnia……!
    Én ugye egy egyszerű,de írástudó,felsőfokú végzettséggel rendelkező nyugdíjas vagyok,nem egy Kossuth díjas író és nem készülök a diplomamunkámra mint „állítólag” maga,de magukkal ellentétben normális,nem épültem le és igyekszem több forrásból tájékozódni!
    A jellemük,agyuk sok tekintetben hasonlóságot mutat,talán egyetlen különbség van kettejük között,hogy Kertész ismert(sajnos megismert…)személy,míg magát a fórumon kívűl sehol nem jegyzik…..!

    Kalocsainak csak annyit üzennék,hogy soha nem én kezdek provokálni másokat,de a csípősen is válaszolok(ami talán érthető!)jóval kulturáltabban,mint itt sok primitív alak!

  • Nekem nem kell meghunyászkodnom,alakoskodnom a véleményem nem pénzért írom a megdolgozott és tisztességes nyugdíjamból élek!!!
    Amúgy tény,hogy néha nehéz megállni,hogy ne süllyedjek azonos
    szintre többekkel……
    Azt hiszem a témát kimerítettük!

  • Figyelő:
    Ilyen oldalakat olvasol?
    Sejtettem…
    A 888 az eyik legundorítóbb náci stílusú magyarnyik szennycsatorna.

    Mi itt direkt elkerüljük a hazugság-áradatát.
    Erre ide hozod nekünk ?

  • Tuggyuk Kisboda.
    Te ingyen vagy idióta.
    Az eszesebbje legalább pénzért trollkodik.
    De te ahhoz is ostoba vagy.Az idegen szavaid ellenére is.

  • Figyelőnek teljesen igaza van,láttam a TV-ben és olvastam a napi újságban is!!!!!!A hír sajnos nagyon igaz,annak ellenére,hogy az itthon élő szerencsétlen Geyza ,mit is hablatyol, bár neki ez külön szégyen,….de ugye,aki kizárólag csak a KMH.-ot olvassa,attól nem is várható több!!!Sajnos nincs egyedül….a tájékozatlanságával!
    Talán ezen többeknek,de különösen C.Á.-nak is el kellene gondolkoznia?…..

  • Marcsi, most leírta ugyan azt amit tegnap, tegnapelőtt és azelőtt és úgy általában mindig írkál. Pedig az ezt megelőz hozzászólásomban már egy szó nem esett a Maga által rosszul idézet K. Ákos mondatáról, de Ön mégis folytatja hosszú sorokban, pusztán ártó és gyűlölködő szándékából – mert Önnek abból soha nem elég. Hajrá Marcsi, ez áll jól magának a gyűlölködés, a semmitmondás, a direkt félremagyarázás, másként el sem lehet képzelni magát és nem is törekszik rá.

    Ja, igen elég „csípős” az, ha magyarok tízezreit a véleményükért fejbelövéssel jutalmazná, ahogy kívánta. Ne beszéljen már marhaságokat, hogy csípősen fogalmaz. Ezt úgy hívják, hogy rossz szándékú, direkt ártó céllal gyűlölködő méregzsákos természetéből a gőzt kiengedő borzasztóan féleszű és gyalázatos megnyilvánulásokat tesz! Csípős…! Még azt mondja csípősen válaszol 😀 Meg, hogy nem ő provokál, amikor ilyen kijelentéseket tesz ami mindenkit, hangsúlyozom MINDENKIT megbotránkoztatott! A híresen „nagy” önkritikájától nem veszi ezt sem észre.

  • HunCanada!

    Maga egy gyógyíthatatlan,értelmileg csökkent,klinikai eset …és ráadásul hazudik és jellemtelen is!
    Nincs miről tárgyalnom az ilyen szerencsétlen, terheltekkel!
    Nyugodjon le szépen és írja a „diplomamunkáját” a zárt intézetben!

  • Végezetül!!!!
    Én élő egyenes adásban láttam így igazolni tudom a FIGYELŐ által
    írt hozzászólást teljes mértékben!!!!!!!
    A többi erősen terhelt + még jellemtelen hozzászólónak csak annyit üzenek,hogy normálisként,és főleg magyarként!!!!!ehhez a cikkhez már nem kívánok semmit hozzáfűzni,pihizzenek,gyógyuljanak és ne égessék magukat tovább feleslegesen!
    és HunCanada ne féljen: senki nem akarja(én sem írtam soha!!!!!!),hogy fejbelőjék…..elég nagy átok ilyen terhelten élni….

  • „Csipős”
    Egy idióta..
    Aki csípösen fogalmaz..
    Annyit ér az ő „csípőssége”
    mintha valaki egy darab szarral
    akarná beverni a falba a szöget.
    Max. a helyi, kissé túlkoros Hitlerjugend tapsikál a hülyeségeinek. Méghogy „csípőős”.. Aszongya Ő CSÍPŐS.DDDDDDD

  • Figyelő
    2018 május 10
    11:28 de.

    egyházi személyeket nem szabad hanem az egyházakat kell lebontani és mexüntetni a világbéke rögtön kitörne mert … a nemlétező különféle nagyszakállúak nem hátráltatnák a majmokat az emberré válásban

  • Rodeo36-11
    2018 május 10
    7:35 du.
    Allitolag szabadsag van a vilagban es a magyaroknal is. A vallasszabdsag benne van a nemzeti Alap Szabalyokban a magyaroknal is! Nem hianyzik nmaga egyik vallasbol sem ! Maradjon magank.

  • Drizari
    2018 május 3
    4:23 du.
    Kerseti ado az egesz vilagon van. T.i. ebbol tartja fenn az allan]m magat.

  • ebbol tartja fenn az allam magat.

  • Rodeo36-11
    2018 május 10
    7:35 du.
    Miert faj az egyhazak lete?
    Csak mondom: valamikor korhazak televoltak „noverekkel” akik mast sem tettek, mint a szenvedokon segitettek. Kicsit olvasni kene pl. a II vilaghaboru serulteirol , kiket a noverek apoltak faradhatatlanul. Akkor voltak iskolak meg Magyarorszagon , pl. az Irgalmas, „kalapos noverek tanitottak a budai elemi iskolaban, vagy a nagy tudasu Margitos noverek a gimnaziumokban. Ugy szinten a ferfi szerzetesek is, pl. a Jezsuitak es Ferencesek.
    Fizetest nem kaptak a renektol, csak kosztott es lakast a munkajukert!

  • Nos,hogy ki is a csőcselék,jellemtelen barom,azt a Kossuth téren
    tüntetőknek sikerült bebizonyítaniuk!
    Többször mutatták a tévében,(élő képekkel,hanggal az ordenáré tüntetőket!!!)hogy az alakuló ülésre meghívott református egyház képviselőit lökdösték, ocsmány szavakkal szidalmazták,le akarták köpni és csupán a rendőri beavatkozásnak köszönhető,hogy végül el tudtak menni.
    Nos ők nem párttagok csak meghívott vendégek voltak!!!!!
    Aki az ilyen primitív akcióval egyetért,az ugyanolyan idióta,jellemtelen alak mint ez a csőcselék!
    Kíváncsi lennék,ha ugyanez az atrocitás érte volna netán zsidó származású vendégeket,akkor is ilyen egyetértőek lennének(????)
    és mindezt minden antiszemitizmus,illetőleg bármilyen vallási megkülönböztetés nélkül írom!

    Na remélem minden normális,tisztességes ember olvassa a hozzászólásomat,különösen FIGYELŐT,aki felvette a témát,és van véleményük(???!!!

    rocit

  • Rodeo36

    Darwin is nagyszakállú volt.

    .

    Egyébként ha ma az egyházak nem szenvednének identitászavarban, ill. kor és szereptévesztésben, bizony – ahogy Figyelő is idefent felidézi – megvalósulhatna a békés egymásmellett-élés. Viszont amig az egyházak nagyrésze a hatalomhoz dörgölődzik, addig az említett egészséges szimbiózis nem valósulhat meg egyházi és világi között. Hiszen az Egyház, legyen előtte bármi feladat, az inkább a hatalom felé orientálódik… Veztői ezt az intézményt, az azt megalkotó történelmi középkorba igyekeznek visszaálmodni ugyanazokkal a jogokkal… Így pedig nem megy.

    .

  • Kieg.:

    Tudniillik amig egyház szogálat helyett, még mindig mint hatalmi tényezőre tekint önmagára…

    .

  • Voronyezs
    2018 május 12
    5:43 de.

    Sajnos, nem ertem az indentitas problemat.De a velemenyem a magyar szempontbol az, hogy az ateizmus bizony elterjedt az orszagban, a regi szep kormanyok utan. Talan ezt probaaljak manapsag az egyhazak jovatenni es hiveket szerezni.
    Orban, felismerte ezt a magyar nepnel es igyekszik ebben segiteni.

  • Te géza : nagyon tetszik : O.I.T.B. Újjabb jelszót vivtál ki magadnak.Ugy hallom rumos hordó mellé.
    Nagyon üdvözlettel