Most már több mint 5 hete túl vagyunk a 2018-as országgyűlési választásokon. Az egyéni eredményekkel, illetve az ellenzéki pártok jelöltjeinek eredményeivel sokat foglalkoztak, mind a különböző intézetek elemzői, mind a média munkatársai. Azonban a pártok listás támogatottságával kapcsolatban már egyáltalán nem ez volt a jellemző.

A Nemzeti Választási Iroda – egy bizonyos szemszögből teljesen érthető módon – egyáltalán nem fordított túl nagy figyelmet a listás eredmények részletes prezentálására. Náluk is a hangsúly a Fidesz által agyonnyert egyéni körzeteken van. Ennél már sokkal érthetetlenebb, hogy az intézetek, think tankek, elemzők miért nem szentelték figyelmüket nagyobb mértékben ezen listás adatoknak. Illetve, ha ezt meg is tették, miért nem tárták a nyilvánosság elé sem a számokat, sem az ezek alapján levont következtetéseket. Ebben a bejegyzésben az előbbit mindenképpen megteszem most, az utóbbira csak korlátozott módon teszek majd kísérletet. Hiszen, ezen keretek között a vizsgálódást több tekintetben a fővárosi listás adatokra korlátozom. A 18 budapesti választókerület listás eredményire.

Összesítettem a közel 1500 budapesti szavazókör jegyzőkönyveinek adatait, kiemelve a 6 „nagyobb”, országos lefedettséggel rendelkező párt, illetve pártszövetség támogatottságát. Ezeket táblázatok, illetve választási térképek segítségével mutatom be. Az arányok elsősorban azért lesznek érdekesek, mert míg az egyéni jelöltek eredményei a visszalépések, átszavazások következtében születtek, addig a pártok listás szavazatai a valódi szavazótábort, és a valós erőviszonyokat jelzik. Az egy év múlva esedékes EP választásokra, illetve a másfél év múlva tartandó önkormányzati választásokra vonatkozóan ezért a pártok listás támogatottsága sokkal relevánsabb, mint az egyéni jelöltekre leadott szavazatok. Míg az országgyűlési választásokon – ha korlátozott mértékben is, de – van tényleges jelentősége a személyre szavazásnak, egyes politikusok, egyéni jelöltek releváns helyi támogatottságának. Addig ez az önkormányzati szintre már sokkal kevésbé jellemző, míg az Európai Parlament tagjainak megválasztása esetén szinte egyáltalán nem jelentkezik, mint releváns tényező. Egyedül az országos pártvezetőknek, politikusoknak van ilyen jellegű szerepe, de ez közvetlenül sokkal jobban kapcsolódik az adott párthoz, annak brandjéhez, politikai ábrázatához. Tehát, az eredmények számbavétele során majd mindenképpen érdemes egy kicsit a következő két országos megmérettetésre is gondolni.

Először vessünk egy pillantást a részvételi adatokra. A országosan amúgy is magas részvételi arány mellett a fővárosban az átlagnál is nagyobb volt a részvétel, itt menetek el a legtöbben szavazni. Míg az egész országot tekintve a választók 70,22%-a járult az urnákhoz, addig Budapesten a részvétel 75,79%-os volt. Mindkettő magas arány. Magyar viszonylatban mindenképp. Egyedül 2002-ben volt néhány tízeddel nagyobb. (Ezek a számok már tartalmazzák a hazai, a külképviseleti és a levélszavazás adatait is.)

A fővárosban található mind a négy olyan választókerület, ahol a részvétel meghaladta a 80 százalékot. (Budapest 2., 3., 4. és 13. OEVK.) A budapesti adatokat vizsgálva – elsőre talán kicsit meglepődve – azt láthatjuk, hogy elsősorban ott volt magas a részvétel, ahol a Fidesz listán jobban szerepelt, illetve ahol a kormánypártok jelöltjei egyéni mandátumot tudtak szerezni. (Logikus módon, ezek a körzetek nagyjából fedik egymást.) Ebből is látszik, hogy a kormánypárti gépezet azért Budapesten sem teljesített rosszul.

Az egyéni választókerületeket tekintve 18-ból 6-ban sikerült győzne a kormánypárti jelöltnek Budapesten. Ha ugyanitt a listás adatokat vizsgáljuk, sokkal árnyaltabb képet kapunk. Hiszen a fővárosban lista még több volt a szavazólapon, mint egyéni jelölt. Listák tekintetében nem beszélhetünk visszalépésekről, sokkal kisebb mértékben érvényesült az átszavazások hatása. A pártlisták vonatkozásában nagyobb volt a választék, és nem volt jelentős átszavazási kényszer. (De pl. ami a Momentum esetében megfigyelhető volt ilyen tendencia. Félve a választási küszöbtől…) Elmondhatjuk, hogy a Fidesz-KDNP itt nem csak az egyéni jelöltek küzdelmében, de a pártlisták versenyében is alul maradt. A kormánypártok a fővárosban meg sem közelítették az 40%-ot… De, ne szaladjunk ennyire előre.

Országos listás adatok

Mielőtt rátérünk a részletes budapesti számokra, tegyünk egy kis kitérőt. Nézzük meg az országos listás eredményeket! Amúgy is érdemes végigszaladni a táblázaton, de viszonyítási alapnak mindenképpen szükség lehet rá.

Mint már többször jeleztem, most elsősorban a budapesti eredményekre szeretnék koncentrálni, illetve egy minimális szinten a (fő)város-vidék „ellentét” is előkerül majd, de így az országos szintre vonatkozóan csak maradjunk néhány megjegyzésnél. Először is jól látszik, hogy országosan a Fidesz nem csak az egyéni körzetekben tudott magas arányban győzni, de a listás szavazatokat tekintve a „vártnál” nagyobb mértékben tudott támogatottságot szerezni. 5%-kal túlteljesítve a négy évvel ezelőtti eredményt, közel 600 ezer újabb szavazót mozgósítva. Míg az MSZP a mostani választás után minden tekintetben végleg elveszítette „nagypárti” jellegét. Már a kampányban és a jelöltállítás során is látszott, hogy a szocialisták gyengélkednek, de a választási eredmények és a leendő frakciójuk mérete minden kétséget eloszlat. A Jobbik négy évvel ezelőtt elérte azt a bizonyos plafont. Átalakulás, „cukiságkampány”, „néppártosodás” és baloldali fordulat ide vagy oda.

Hogy a Jobbik nem valódi kihívója ezen a választáson a kormánypártoknak, az nyilvánvaló volt már a választás előtt is. A párt „eredménye” azért egy kicsit mégis meglepő volt. Valamivel többre lehetett számítani. Az arányokat tekintve 1%-kal szerepeltek rosszabbul, mint négy éve. 2018-ban 70 ezer szavazattal szereztek többet, mint akkor, 2014-ben, de a magasabb részvétel miatt ez nem sokat segített.

Az országos eredményeket nézve az LMP volt az egyetlen ellenzéki párt, amely a szavazók számát és 4 évvel ezelőtti listás arányokat is tekintve javítani tudott 2014-es támogatottságán. A zöld párt több mint 400 ezer szavazót tudott maga mellé állítani, és a hatalmas nyomás, és az átszavazások ellenére is sikerült egyéni jelöltjeiknek több mint 312 ezer szavazatot begyűjtenie.

A Gyurcsány vezette DK még jobban leszerepelt ezen választás keretében, mint az MSZP. A mért és saját maguk által vizionált támogatottság felét, 40%-át is alig sikerült elérniük. Gyurcsánynak – igen magas társadalmi elutasítottsága miatt – még hiteltelenebbül sikerült önmagát Orbán „valódi kihívójaként” beállítania, mint – a tulajdonképpen a szélsőjobboldalról érkező – Vona Gábornak. A DK nagyon jól járt ugyan egyéni viszonylatban a visszalépésekkel és átszavazásokkal, de a volt szocialista miniszterelnök „rétegpártja” az 5,41%-os listás szavazataránnyal közel került a parlamentből való kieséshez.

A Momentum és a Kutyapárt igen messze volt a választási küszöbtől. Ha egyszerűen gondolkodnék a kérdésről – írhatnám, hogy populista módon –, akkor azt mondanám, hogy a Momentum miatt több mint 175 ezer „ellenzéki szavazat” került a kukába. (De nem így gondolkodom.) De azt is érdemes hozzátenni, hogy ez a szavazatmennyiség egy EP választáson már egy mandátumot ért volna…

Budapesti eredmények

Látni fogjuk, hogy az országos és budapesti arányok sok tekintetben jelentős eltéréseket mutatnak. Sok szempontból ellentétei egymásnak.

(A pártok országos listáinak fővárosi támogatottsága. A sötétebb színek egy-egy párt legjobb, a világos pedig legrosszabb eredményét jelölik.)

A Fidesz-KDNP lista Budapesten 11,3%-kal szerepelt rosszabbul, mint országosan. Az MSZP még mindig viszonylag erős a fővárosban, a szocialisták itt 6%-kal kaptak többet. A Jobbik egyértelműen gyengébb a Budapesten, mint vidéken, vagy esetleg más nagyvárosokban. Ez eddig is így volt. Ahogy korában a MIÉP esetén is megfigyelhető volt hasonló tendencia. A Jobbik több mint 6%-kal gyengébben teljesített itt, mint az országos átlaga.

Az LMP erős a fővárosban. De a párt az utóbbi években vidéken is némileg erősödött, így nem olyan nagy mértékű az eltérés. 3,79%-kal teljesítettek jobban Budapesten. A DK valamivel több mint 3%-kal, a Momentum pedig 2,7%-kal javította meg országos rekordját. (-:

Tegyünk megint egy rövid kitérőt, mielőtt rátérünk a nagyobb pártok eredményire egy kis választási földrajz keretében. Tekintsük át, hogy az egyes kerületek, városrészek melyik választókerülethez tartoznak.

Annak ellenére, hogy az ellenzék a budapesti egyéni körzetek 2/3-át megnyerte, a 2013-as törvénymódosításnak – amely átrajzolta a budapesti választókerületek határait – így is jól érzékelhető volt a hatása. Térképen, a választási adatok összefüggéseit is vizsgálva még látványosabb. De erre majd máskor térek ki.

Egyes pártok támogatottsága: Egy kis választási földrajz…

Nézzük tehát, hogy a város különböző részein hogyan teljesített a Fidesz-KDNP, az MSZP-Párbeszéd, a Lehet Más a Politika és a Jobbik választási listája.

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt

A Fidesz elsősorban ott volt erős ahol a részvétel is magas volt. Budán és Kelet-Pesten. A kertes házakban. De érdekes módon a lakótelepeken sem gyengélkedtek. És ha ezt összekapcsoljuk az előttünk lévő térkép (vagy táblázat) adataival, akkor – a lakóövezeteket tekintve – arra a következtetésre juthatunk, hogy a fővárosban elsősorban a bérházak, a belváros lakóitól kapott ki a Fidesz. A párt listája Budapesten 38,28%-ot ért el.

Magyar Szocialista Párt – Párbeszéd

Az MSZP támogatottsága elég vegyes képet mutat. A lakótelepek már rég nem azt jelentik az MSZP számára, amit évtizedekkel ezelőtt. De azért azokon a területeken, ahol sötétebb piros a térkép mindenhol akad néhány lakótelep. Csepelen két párhuzamos hatás érvényesült: a Fidesz itt igazából nem szerepelt rosszul (hiszen, ma már a lakótelepek színe nem csak a vörös…), illetve a szocik egyéni jelöltjük visszaléptetésével nem kevés listás szavazatról is lemondtak. Az MSZP-Párbeszéd listájára a városban a választók 17,98%-a szavazott.

Lehet Más a Politika

Az LMP – a sztereotípiák egy részével ellentétben – nem elsősorban a pesti belső kerületekben, mint inkább a budai választókerületekben szerepelt igazán jól. Ezt némileg szűkítve azt is láthatjuk, hogy a zöldek számára elsősorban ezen kerületek kertes, családi házas övezetei jelentik leginkább a hazai pályát. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy általánosságban – így például a különböző lakótelepek szavazóköreit tekintve is –, a párt támogatottsága jellemzően meghaladta a 10%-os szintet. Ezen felül az észak-dél tengelyt vizsgálva láthatjuk, hogy az LMP sokkal inkább a város északi részében rendelkezik nagyobb támogatottsággal, mint délen. Ez mindenképpen igaz a budai oldalra, és ha kisebb mértékben, de Pesten is megmutatkozik. A Lehet Más a Politika a fővárosban a szavazatok 10,89%-át szerezte meg.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

A Jobbik a fővárosban egyértelműen Pesten erős. Azon belül is leginkább Dél-Pesten. A párt kapcsán láthatjuk, hogy az ottani lakótelepeken és a kertes övezetekben egyaránt vannak nagyobb számban szavazóik. A budai oldalról elsősorban azért szorult ki a Jobbik, mert itt a kormánypártok túl nagy beágyazottsággal rendelkeznek. Ezt egy Jobbik – Fidesz párharcot nézve az is jól illusztrálja, hogy a Jobbik listája egyedül a 18-as választókerületben kapott 10% feletti támogatottságot. (12,5%) A pártot listán a fővárosi szavazók 12,9%-a támogatta.

(Mint a táblázatból is kiderül a DK április 8-án, Budapesten 8,68%-s népszerűségnek örvendhetett, míg a Momentum 5,8%-os listás szavazataránnyal rendelkezett. Mint már fentebb utaltam rá, az első esetében, a Demokratikus Koalíció több mint 3%-kal jobban teljesített a fővárosban az országos arányukhoz viszonyítva, míg a „MoMo” itt közel 2%-kal haladta meg az országos arányát.)

Átszavazás kérdése, eredménye

Ez a „kérdéskör” volt a mostani országgyűlési kampány egyik meghatározó eleme. Az ellenzéki pártoknak (ezen belül is az ellenzék régi pártjainak) – balga módon – sikerült a mosatni kampányt is először a miniszterelnökjelölt keresés, majd a visszalépések és az átszavazás dilemmájával legmarkánsabban áttematizálnia. Ezt kombinálva a megoldást roppantul leegyszerűsítő; „Orbán takarodj” mantrával sikerült megint megcsinálni a kétharmadot. Az ellenzéknek! Csak nem úgy, ahogy szerették, vagy leginkább nem szerették volna… Az alábbi táblázatban láthatjuk az átszavazások mértékét országosan, a különböző pártokra vonatkozóan. Összehasonlítva az egyéni és a listás szavazatokat, megvizsgálva az eltéréseket egy viszonylag reális képet kapunk arról, hogy az egyes pártok támogatói kisebb vagy nagyobb mértékben hajlottak az „esélyesebbnek” vélt jelölt támogatására. A saját pártpreferenciájukkal szemben.

Egy ilyen választás után a vizsgálódó – tudatosan vagy sem – az ellenzék nagyarányú vereségének okait is kutatja, így az adatsor segítségével mindenképpen érdemes kicsit jobban megnézni, hogy mi is történt, hogy mi is történhetett. A választási eredmények mellől hiányoznak a kutatásoknál megszokott mélyebb, részletesebb adatok a választók életkorára, végzettségére, státuszára stb. vonatkozóan. Azonban – azt gondolom, hogy – pusztán a differenciák alapján már sokat megtudunk.

Kezdjük rögtön a lista elején. Fidesz-KDNP. A kormánypártok tekintetében annyit érdemes megjegyezni, hogy a közel 190 ezer szavazatnyi különbség abból adódik, hogy a beérkező levélszavazatok több mint 96%-át rájuk adták le, viszont itt ugye kizárólag listás szavazatokról beszélünk, hiszen határon túli szavazatokról van szó.

Ha figyelembe vesszük, hogy több mint 216 ezren szavaztak a Fideszre levélben, és ők csak listán szavazhattak, akkor összességében kb. 28 ezer olyan szavazó volt (minden listás szavazatot számba véve) aki listán a behúzta a Fideszt, de egyéniben nem rájuk szavazott.

A Jobbikra egyéni jelöltjeire volt a legnagyobb hatással az átszavazás.184 ezerrel több voks érkezett a nemrég még Vona Gábor fémjelezte pártra egyéniben, mint listán. Ezek a szavazatok természetesen a Jobbik esetében vidékről érkeztek.

Az MSZP-P mutatója három okból mutat negatív értéket. (-60,243) Az egyik, hogy annak ellenére nem sikerült jelentős számban szavazókat mozgósítani a szocialisták egyéni jelöltjei javára, hogy országosan az MSZP mindent megtett azért, hogy a Fidesz kihívójának higgyék. A másik ok, hogy a körzetek több mint 43%-nak az átadása a DK részére, illetve az az egy-két visszalépés töredékszavazatok tekintetében markánsan megmutatkozott. (Ez elsősorban azért érdekes, mert az egyéni jelöltek hiánya egyes körzetekben rontotta a listás eredményt is.) És ha az okokat keressük, arról se feledkezzünk meg, hogy az MSZP-P összesen 8 egyéni jelöltje tudott győzni (ebből 7 Budapesten). Ezen győztes jelöltek után jóval kevesebb töredékszavazat keletkezik, hiszen a győztes-kompenzáció mégis csak kevesebb szavazatot jelent ilyenkor, mintha egy relatív szoros versenyben a második, vagyis a vesztes megkapja a teljes kontingenst, az adott párt országos listájára…

Az LMP 404 ezer szavazatot kapott az országos listára. (Töredékszavazatok nélkül.) Az egyéni jelöltjeire 91 ezerrel kevesebbet. Ez azt jelenti, hogy az LMP szavazók kevesebb mint egynegyede szavazott át más párt esélyesebbnek gondolt jelöltjére. Figyelem bevéve, hogy a párt vezetői és jelöltjei milyen nyomás alatt voltak, ez egy meglehetősen alacsony arány. Hasonló volt Budapesten is.

A DK esetében látjuk a valamivel több mint 40 ezerrel több egyéni, mint listás szavazatot. Ez részben arra vezethető vissza, mint az MSZP esetében. Viszont azt is látni kell, hogy Gyurcsány – természetesen saját szemszögéből egy remek alkut kötött Molnár Gyulával. Erős körzeteket kapott, és közben az ország felében még kampányolniuk sem nagyon kellett. Hisz, ott az MSZP volt a „kompetens”. Ráadásul végül a 46 egyéni körzetből csupán egy helyen lépett vissza. (Ennyit a sok visszalépős szövegről.) Így Budapesten már „ellenszolgáltatás” nélkül léptek vissza a párt javára. Három itteni körzet hullott így Gyurcsány Ferenc ölébe. Akinek a pártja csupán 0,41 százalék híján nem esett ki a törvényhozásból.

A Momentum esetében mínusz 100 ezer szavazatról beszélünk. Itt még nagyobb mértékben érvényesült a választási küszöb hatása, mint a MoMo listás eredményében. Százezerrel kevesebben szavaztak a Momentumra egyéniben, mint listán. Értelemszerűen, ők is átszavaztak valahová. Aktív támogatóik 57%-a átszavazott.

A Kétfarkúak esetén is magas volt az átszavazási arány: listás szavazóik 70%-a nem rájuk adta egyéni voksát. Az Együtt esetében az összehasonlításnak nincs túl sok értelme. A párt összesen 37 ezer szavazatot kapott listán. Azért kaptak 21 ezerrel több egyéni szavazatot, mert csepeli jelöltjük javára a Budapesten igazából releváns pártok visszaléptették jelöltjeiket, és így Szabó Szabolcs innen 23.637 egyéni szavazatot gyűjtött. Ez kompenzálta az amúgy nem túl magas arányú átszavazást.

Némi Konklúzió

Ha szigorúbban megvizsgáljuk a Budapesti eredményeket. Az előző három országgyűlési választások eredményeit, a részvételi adatokat, a mostani listás és egyéni szavazatok összefüggéseit, akkor viszonylag tiszta képet kapunk a budapesti erőviszonyokról, illetve az oly sok vitát kiváltó és jelentős kárt okozó visszalépési agóniáról.

Mindegy, hogy a pártok egyéni jelöltjeire érkező szavazatokat, vagy a listák támogatottságát vizsgáljuk, azt látjuk, hogy 60% feletti arányban az ellenzék győzött Budapesten. Nagyjából fordított arányban, mint az ország egészében. Mindegyik ellenzéki párt – a Jobbikot kivéve – erősebb, jobb arányban szerepelt a fővárosban, mint az országos átlaga.

Ami a visszalépéseket és átszavazásokat illeti, ezzel kapcsolatban sokkal összetettebb a helyzet. Könnyen lehet, ha csak a mostani eredményeket vesszük figyelembe arra a következtetésre jutunk, hogy a visszalépések nagyon sikeresek voltak, az átszavazás pedig egyértelműen működött.

Azonban több országgyűlési választás adatait is bevonva a vizsgálatba, és figyelembe véve, hogy területileg hol történetek a visszalépések, már egészen más képet kapunk. A főváros szavazói körében a rendszerváltás óta többségben vannak a mostani ellenzékiek. A Fidesz legtöbb budapesti győzelme nem a mostani kormánypárt erejét mutatja, hanem az ellenzék sokszínűségét. Időszakos, átmeneti gyengeségét. A visszalépések pedig lokálisan olyan helyeken történtek, ahol eleve jobb esélyekkel indult az ellenzék. Így ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Árnyalja a képet a Jobbik jelenléte is. De ez egy másik téma.

Tehát, ha jobban körbejárjuk az átszavazás kérdését, könnyen arra az álláspontra juthatunk, hogy a – környezeti tényezőket is figyelembe véve – országos viszonylatban egy sokkal átfogóbb, kiterjedtebb koordináció sem segített volna a kormány megbuktatásában.

Túl sok volt a kizáró és megosztó tényező. A gyengélkedő MSZP, a mindenkit megosztó Gyurcsány… A Momentum megjelenése. A „Jobbik-probléma”. Az Együtt és Párbeszéd szakítása. És még Hódmezővásárhely is bezavart a képbe.

A vita sem segített. Az állandó vita és közbeszéd a visszalépésekről. Program helyett. Alternatíva helyett. Jövőkép nélkül.

Hiába tett meg pl. mindent az LMP, hogy távol maradjon ettől a meddő vitáról. Újra és újra belerángatták. Amikor a pedig a hódmezővásárhelyi választás rövid időre arra késztette a pártokat, hogy mindenáron próbáljanak megegyezni, jött a szocialisták részéről a 27-3-as ajánlat. Ami szakmai szemmel nézve (vagy bármilyennel!) annyira komolytalan, hogy azt egyszerűen nem lehet elfogadni. Mert nem hatékony, és nem „igazságos”. Ha a mai politikában egyáltalán van ilyen.)

Mert egyszerűen fogalmazva; nem várható el, hogy egy 7%-os párt lemondjon 27 körzetről a 12%-os javára, 3 körzetért cserébe. Amelyek még nem befutó helyek…

Visszatérve az alapgondolatra. Ha figyelembe vesszünk több tényezőt is, és nem pusztán a mostani számok alapján állítunk fel teóriákat, akkor már nem látszik olyan jó megoldásnak, olyan hatékonynak egy koordinált indulás – ezekkel a pártokkal, melyek egymással ilyen viszonyban állnak. A választási földrajz, a budapesti választók összetétele, a régebbi eredmények együttesen egészen másra utalnak, mint amit sokan sulykolni próbálnak. A koordinált indulás kizárólag a megfelelő keretek között, és csak korlátozottan működik.

A 2018-as választásokat még évekig fogjuk elemezgetni. Vagy évtizedekig. Ezen a felületen is többször visszafogok térni majd a témára. De, legközelebbi bejegyzésemben – minden valószínűség szerint – visszatérek majd kicsit a német politikához. Elvégre is, szeptemberben törvényhozási választások (Landtagswahl) lesz Bajorországban…

Bajkó-Sokoray István

*

A politológus blogja itt olvasható.