Salgótarjánt és környékét sokáig a magyar szénbányászat fontos területeként tartották számon, ipara is jelentős volt. Mára se bányászat, se ipar, az itt élők figyelemre méltó küzdelmet vívnak a megmaradásért. Egy dolog viszont szinte változatlan maradt az elmúlt ezer évben: a természeti környezet, és ezt részben kiegészítheti az épített környezet, a műemlékek. Lassan már egy évtizede, hogy kezdik felfedezni az ebben rejlő lehetőségeket.

Aki Budapestről indul errefelé kirándulni, mielőtt a városba érne, el kell haladjon Tar község határában. Jól teszi, ha megáll itt egy órácskára, ritkaságot fog látni. A Kőrösi Csoma Sándor emlékparkban áll a buddhista Békesztúpa és a Szabadító Buddha Anya templom. A helynek nincs valós köze a nagy magyar Ázsia-kutató utazóhoz. Halálának 150. évfordulója alkalmából emelte egy magyarországi buddhista közösség. A sztúpa állandóan nyitva van, szabadon látogatható, benne motor-hajtotta, nagy réz imamalom forog. Az 1992 nyarán tartott felavató ünnepséget őszentsége, a Dalai Láma is megtisztelte jelenlétével. A templom viszont csak a szervezett vallási programokon, szertartásokon látogatható, ám hasonlót csak Mongóliában vagy Tibetben láthatunk. A helyszín a nem hívők számára is érdekes, a kiakasztott buddhista tanítások szövege bizony elgondolkodtató.

Közeledve a városhoz, Sámsonháza határában érdemes újból megállni. Annak idején mindannyian tanultuk az iskolában, hogy 19-20 millió évvel ezelőtt hazánk területét tenger borította. Ám arról valószínűleg nem esett szó, hogy ennek a tengernek a fenekén elég sok vulkán működött. Mindegyikük többször is, több fázisban tört ki, és a víz alatti vulkáni működés nyomai, annak rétegei most kitűnően láthatók – akár itt is, Sámsonházánál. A különböző időszakokban más-más összetételű láva kihűlésekor eltérő színű rétegek keletkeztek, majd – évmilliók múlva – a vulkánosság megszűntekor az egészre tengeri üledék rakódott. Persze mára már az is megkövesedett. A helyszínen a Novohrad-Nógrád Geopark munkatársai több ismertető táblát is felállítottak, kitűnő segítséget adva ezzel a tanulmányi kirándulásra ide érkező gyerekcsoportoknak.

Jellemző a vidék gazdagságára, hogy az igazán érdeklődő utazó még most sem Salgótarjánt célozza meg. Nem is kell, mert a népviseletéről híres Kazár is útjába esik. Az 1800 lakosú faluban élők tisztában vannak az értékeikkel. Már az iskolában a művészeti oktatás része a néptánc, a népzene, no és persze a népviselet. Noha ez utóbbi múltja nem túl hosszú, valójában csak az 1900-as évek elejéről származik, mégis igen látványos, különleges. A 3-5 vasalt, keményített alsószoknyára gazdagon díszített felsőszoknya, kötény (itt ganga a neve), ingváll, piros kendő kerül. Az öltözetet fekete bőrcsizma, fehér harisnya, hosszú szárú, hímzett bugyi egészíti ki. Ismernek egy trükköt is: a keményítőoldatba tett bórax meggátolja, hogy az értékes anyag a vasalóhoz tapadjon. A díszes főkötő feltétele előtt a hajat sok ruhával rögzítik. Többféle főkötőt viselnek – olykor egymás fölött. Van rózsás, brosstűs, üstalakú, arany – ezeket különböző gyöngyfűzések ékesítik. Nincs szabály, mindenki a saját fantáziája szerint készíti. A nyakba kasmírkendő és gyöngykaláris kerül. A 36 évnél idősebbek már fejkendőt hordanak, ünnepeken az is díszített. A férfiak ruhája sokkal egyszerűbb: mellényes, fekete kordbársony, két gombsorral. Hímzett ing, fekete csizma tartozik hozzá.

Kazáron megőrzik a régi „ámbitos” parasztházakat, hétben is helyi múzeum működik, Tájház és külön „Kézművesház” is van. A múzeumok nem veszik fel a versenyt a nagy, városi intézményekkel, de nem is ez a szerepük. Sok apró érdekességet rejtenek. Az egyikben kétezer darabból álló gyufacímke gyűjtemény van, a tárlókban megbújik néhány igazi ritkaság, például az olimpiákról. Egy másikban vasalógyűjtemény kapott helyet. Akad közöttük, amit embert próbáló feladat felemelni, még két kézzel is. Ott vannak a jól ismert szenes vasalók, több közülük igen szépen kovácsolt ornamentikával, mellettük a villanyvasalók írnak kortörténetet, némelyiket ma már biztos, hogy forgalomba se engednék, annyira veszélyesnek látszik. Ebben a sorban az egyik legérdekesebb darab, egy amerikai, dobozba csomagolható úti vasaló. A gyerekek – egészen biztosan – az ugyancsak 2000 darabot számláló macimúzeumban töltik a legtöbb időt.

Salgótarjánba érkezve a város legforgalmasabb helye a Novohrad-Nógrád Geopark látogatóközpontja. Itt mindjárt a Geopark szó is magyarázatra szorul. Ebből az UNESCO szervezetből összesen kettő van Magyarországon: a Bakony-Balaton Geopark és ez itt Salgótarján környékén. Az UNESCO 1997-ben hirdette meg Geopark programját, 2000-ben hozták létre az Európai Geopark Hálózatot, melynek mára már 52 tagja van. Nálunk elsőként a Novohrad-Nógrád Geopark alakult meg, melynek külön érdekessége, hogy két országra terjed ki, Magyarországon 64, Szlovákiában 29 település tartozik bele. Mivel négyszázezer évvel ezelőtt itt még tűzhányók működtek, a besorolása vulkanikus geopark. A látogatóközpontot évente mintegy húszezer ember keresi fel, közülük mind többen a szomszédos Szlovákiából. Az érkezőknek rendszerint kevés információjuk van a területről, számukra ingyen szerveznek, ajánlanak 1-2-3 napos programokat. Errefelé vannak az országban a legjobban jelzett turistautak. Igyekeznek felhívni a vendégek, figyelmét arra, milyen érdekes környezetben élnek. Járnak ide túracsoportok, kerékpárosok, családok, kisebb-nagyobb gyerekekkel.

Salgótarján 1920 óta város. A fellendülést a szénbányászat eredményezte. Különböző időszakokban, összesen negyvennégy bánya működött a környező falvakban. A kutatások után kiderült, a területen három barnaszéntelep van, akadt közöttük három méter vastag is, átlagosan 300 méter mélyen. A bányajáratok teljes kiterjedése a föld alatt mintegy tíz négyzetkilométer, több be- és kijárattal, szellőzőaknákkal. A József Lejtős Akna 1879-től 1952-ig működött, összesen 78 kilométeres vágatrendszere volt. Ma látogatható bányamúzeum – persze szigorúan csak vezetővel, előre bejelentkezve. Ez hazánk első, Európa második földalatti bányamúzeuma, melyet a megszűnt akna épségben, eredeti állapotában meghagyott vágatrendszerében 1965-ben nyitották meg és 1980-ban ipari műemlékké nyilvánították. A helyszíneken működő, eredeti gépek, az egyes munkafázisok megjelenítése, bányászok, bányalovak viaszfigurái teszik élménnyé a látogatást.

A mélyből ismét a napfényre emelkedve, sokan – főleg a gyerekek – már másféle élményre vágynak, de szerencsére ez a kívánság könnyen teljesíthető. A közelben van az országos hírnévnek örvendő Kézműves Cukrászat. A 2014-ben elindult családi vállalkozás már igen hamar szép sikereket mondhatott magáénak. Cukrászuk, Szó Gellért alkotása lett 2015-ben és 2016-ban is az Ország Tortája! Itt persze nem állt meg, a fagylaltkészítés mesterfogásait az olaszországi Fagylalt Egyetemen sajátította el, a bonbonkészítést Franciaországban. Legújabb akciójuk kezdetét őszre tervezik, a részletekről már tárgyalnak a Cukrászszövetséggel és a református egyházzal. Maci alakú, vanília és csokoládé töltésű desszerteket fognak készíteni, Szeretnék, ha a receptjüket minél több cukrászda átvenné és az eladott desszertek árának 10 %-át a református egyház gyerekeket támogató alapítvány kapná meg. Pékségük is van. A felhasznált lisztet saját kőmalmukban őrlik, tizenötféle kenyeret sütnek. A burgonyás kenyerük rozskovásszal készül, az Amaltin kenyérhez pedig eredeti, 150 éves őskovászt használnak.

(folytatjuk)

Révay András