Bár biztos adatunk nincs róla, mégis erősen feltételezhető, hogy Semmelweis Ignác az a magyar ember, akinek külföldön a legtöbb szobra van. Születésének 200. évfordulója tiszteletére idehaza Semmelweis év van, sok helyen volt és lesz még róla megemlékezés, a budapesti Bélyegmúzeumban pedig munkásságát és személyét bemutató kiállítás nyílt.

Semmelweis Ignác 1818. július 1-én született egy – ma is álló – budai házban, Semmelweis József és Müller Teréz ötödik gyermekeként. Idehaza piarista diák volt, egyetemi tanulmányait Bécsben végezte. Regényes életútjáról könyvet írtak, film is készült, ma sokan csak úgy nevezik „Az anyák megmentője”! Sebész, szülészorvos volt és döbbenten tapasztalta, hogy a kórházban százával halnak meg a szülő nők, látszólag minden, ésszerűen megmagyarázható ok nélkül. Szembeötlő volt, hogy két, egymással közvetlenül szomszédos kórteremben milyen óriási a különbség a halálozások számában. Vizsgálódni kezdett, adatokat gyűjtött, állatkísérleteket végzett – éveken keresztül. Egy kollégájának véletlen halála nyitotta fel a szemét. A barátja, Jacob Kolletschka doktor, egy boncolás során megsérült és pontosan olyan tünetek kíséretében halt meg, mint a gyermekágyi láz során a nők. Semmelweis felismerte: a boncoló orvosok kezéről kerül a nők szervezetébe a halálos fertőzés – elrendelte a klórvizes kézmosást. Az eredmények napokon belül, látványosan igazolták őt, tanítását mégis elutasították és csak évtizedek múltán vált általánosan elfogadottá a születés misztériumát félelem nélkül lehetővé tevő felfedezése!

A posta az egész világra elviszi Semmelweis hírnevét, és ez a kiállítás ezért nagyon fontos – hívta fel a figyelmet a megnyitó ünnepségen dr. Rosivall László, egyetemi tanár, a Semmelweis Emlékbizottság elnöke. Miért kell ébren tartani 200 év után is az ő emlékét? Döbbenetes, hogy a tanai mind a mai napig változatlanul érvényesek. Minálunk éppen a napokban jelentette be a miniszter a kórházi fertőzések elleni védekezés kiemelt fontosságát! Ennek az egyik eszköze most is a kézmosás. Amikor Semmelweis meghirdette, hogy miért halnak az anyák és ennek ellenszere a kézmosás, sokan azt mondták: ez olyan egyszerű, hogy nem is lehet igaz! Európában még most is évente több százezer ember hal meg olyan fertőzésben, ami kézmosással megelőzhető lenne. Körülöttünk, a „fejlett világban” a kórházba kerülők tíz százaléka kap valamit, amit nem kellene, és ezeknek 70 százaléka fertőzés, melyek döntő része megelőzhető kézmosással. Semmelweis 200 évvel ezelőtt olyat talált, aminek érvényességét ma is változatlanul hangsúlyozni kell!

Ráadásul az élete rendkívül tanulságos. Óriási dráma. Könnyű belátni, ha azt mondják, forduljunk a jövő felé, ahhoz, hogy szisztematikus jövőépítést végezhessünk, a történelmet ismernünk kell! Aki a múltat érti és megérteti, az a jövőt építi. Mert mi is történt akkor? A XIX. század közepén, egy hatalmas kórházban volt egy szoba, ahol az oda szülni bemenő egészséges, fiatal asszonyok közül minden harmadik meghalt! Mellette egy másikban, alig néhányan. Itt 3000 szülésből 800 halt meg, ott ugyanannyiból 80! Ott álltak az orvosok és nem értették, mit csinálnak rosszul az egyik helyen, holott ugyanúgy járnak el, mint a másikon. Elképesztő magyarázatokat hoztak fel. Az izgalom, a tej lemegy a hasüregbe, visszamaradnak szülési anyagok, mindenféle sugárzás, a meghaltakhoz járó papok csengettyűje által előidézett rémület, a levegő miazmái okozhatják a gyermekágyi lázat. Az osztály vezetője, Klein professzor azt merte mondani, hogy a láz isten büntetése azoknak, akik túlzottan élvezték a szexet!

Semmelweis – igazi kutatóhoz méltón – számolt, számolt évtizedekre visszamenően gyűjtötte a statisztikákat, állatkísérleteivel szinte megalapította a kísérletes kórélettan mai tudományát, mígnem kollégája halála egyszer csak megmutatta az összefüggést. Az orvosok a munkanapot boncolással kezdték, a boncoló orvosok utána bementek kórterembe, megvizsgálni a nőket és előtte nem vagy csak alig mostak kezet. A másik terembe pedig bábák jártak, nem orvosok. A nagy tudós viszont nem csak felfedezi a baj okát, hanem meg is oldja a bajt! Elrendelte a kézmosást és hirtelen 30 %-ról 1,25 százalékra esett a halálozás! Ám ekkor nem a dicséret jött, hanem az ellenkezés. A fényes bizonyíték nem volt elegendő, még az állásából is kidobták. Budapestre jött, a Rókus kórházban már 1 százalék alá csökkentette a gyermekágyi lázban elhaltak számát! Még ekkor sem akartak hinni neki. Ilyeneket mondtak: az orvosok úriemberek és az úriembereknek tiszta a kezük. Meg eddig is mostak kezet – és ez igaz volt – csak nem jól mostak kezet!

Hatalmas, nemzetközi hírű, elismert tudósok szóltak ellene. Az ellenállás olyan nagy volt, ami megakadályozta a tanai elterjedését, a szülő nők ezrei pedig tovább haltak. Száz évnek kellett eltelnie, míg a Charité Egyetem orvos gárdája az 1960-as években, egy közleményben bocsánatot kért utólag Semmelweistől! Napjainkban ma már világszerte teljes elismerés övezi őt. Idehaza több helyen van szobra. Chicagóban, a Sebészek Világszövetségének emlékcsarnokában, 1954-ben állították fel szobrát (képünkön) a világ tíz legnagyobb orvosa között. Ezt követően 2015-ben Teheránban, idén júniusban, Prágában és a szlovákiai Komáromban emeltek szobrot neki. Budapesten a Rókus kórház melletti Gyulai Pál utca végén, a tér várhatóan rövidesen az ő nevét fogja viselni. Norvégiában 1968-ban színdarabot mutattak be róla, rövidesen idehaza is több helyen látható lesz. Tavaly New Yorkban már Semmelweis operát is láthatott a közönség, ez is színre kerül majd Budapesten és a nagyobb városainkban is. Az amerikai angol nyelvben van egy kifejezés a „Semmelweis reflex”, azt jelölik vele, amikor valaki előáll valami újjal és hiába bizonyítja, kapásból elutasítják.

Őt ma már nem, mert 2013-ban az UNESCO az összes tanítását, írását bevette Az Emberiség Örök Emlékezete könyvébe. Az elkövetkezőkben Tokiótól Los Angelesig kerül majd sor újabb szobrok felállítására, lesz Regensburgban és New Yorkban, összesen 18 szobor hirdeti majd emlékét a világ minden táján. Az ünnepség elmúlik, a gondolatok, könyvek elporladnak, de egy szobor évszázadokig áll. A kulturális globalizáció eszköze, akár csak a földrészeken átutazó postabélyeg!

Révay András