Visszapillantó

2018 július 31 11:34 du.99 hozzászólás

Jónéhány éve már annak, hogy a torontoi magyarsággal utoljára kapcsolatban voltam.

A társulás annak idején koránt sem volt felhőtlen, még a legjobb napjaiban sem. Mindig voltak barátaim a magyarok között, de soha nem szabadultam meg a közösség fenntartásaitól. Ugyancsak nem tudom eldönteni, hogy ezek a fenntartások nekem szóltak-e, személy szerint, vagy mindannyian így viselkednek-e egymással.

Ezek a gondolatok abból az alkalomból merültek fel, hosszú idő óta először, hogy egy barátom felhívta a figyelmemet az úgynevezett ”Független Magyar Rádió” egyik adására, ahol nem rég név szerint említettek meg engem. Méghozzá abban az értelemben, mintha én elhagytam volna a baleset helyszínét, eljöttem Torontoból és magára hagytam az ílymódon elárvult magyar közösséget, míg ők ketten bezzeg harcosan folytatják küzdelmüket a magyar szellem és kultúra megőrzéséért.

Különös és szomorú, meg egyben nevetséges is volt hallgatni ezeket a revizionista történelmi visszatekintéseket. Ezek a könnyes emlékek már nem tartalmazzák a korabeli küzdelmek tényeit. Nem említették meg a hatszázötven ezer dolláros adósságot, amelyet ők a Magyar Ház terhére felhalmoztak, nem említették a választási csalásokat, amelyeket bíróságon kellett rendbehozni és azt sem említették, hogy az általuk vezetett Magyar Házban a legkülönösebb lopások történtek rendszeresen. Ők kierőszakolták, tisztességtelen eszközökkel és hazugságokkal, hogy a közösség rájuk bízza a Házat és végeredményben az ő hibájukból veszett el a torontoi Magyar Ház a közösség számára. Nem lep meg, hogy az én valódi szerepemről nem szóltak, arról, hogy tizenkét éven át küzdöttem a Ház megtartásáért, a fenyegetések, a gyűlölködő levelek és a gyalázatos rágalomkampányok közepette. Nem említették, hogy volt idő, amikor Vaski Gábor csak az ügyvédje társaságában mert beülni a vezetőségi ülésre

. És arról sem tettek említést, hogy az akkori félelmeim teljes egészében beigazolódtak, a helyzetükkel visszaéltek, a Ház vagyonát elherdálták, a saját megélhetésük elősegítésére felhasználták és mindezt úgy adták a közösség elé, mintha ezzel valami hazafias kötelességet teljesítettek volna. Ezek az események nyilván túl soknak bizonyúltak végül a tagságnak is, eléggé ahhoz, hogy Vaski Gábort, ha alaposan megkésve is, egy életre kitiltsák a Házból. Igaz, hogy neki köszönhetően, addigra már nem volt Ház, amiből kitilthatták. Ezt is elfelejtették megemlíteni.

A csaknem négy évtized amelyet Torontóban leéltem sok tekintetben pazar emberi élményeket halmozott fel bennem, de a helybeli magyarság és a hozzájuk kapcsolódó esetek nem tartoznak ezek közé. Itt említhetném meg a torontoi magyar televiziót, amelyet Kosaras Pufi halála után az új tulajdonosok kérésére igyekeztem segíteni. A nagyon időigényes, munkaigényes és rengeteg tanulással járó erőfeszítesnek egy teljesen méltatlan és indokolatlan kirúgás vetett véget. Kirúgás emailben. Nagy csalódás, súlyos lecke volt. (Persze, csak magamat hibáztathattam volna, hiszen ugyanezt a tapasztalatot már egyszer megszereztem évekkel korábban, amikor hasonló eljárás alanya voltam éppen a Bede-Fazekas rádiójánál.)

Az új Magyar Ház elkészülte idején éppen nem voltam Torontoban, de nagyon szerettem volna látni azt. Igaz, hogy a régi ház lebontásáról készített kis dokumentum filmemet, amelyet a megnyitóra felajánlottam, nem fogadták el, az ajánlatot szó és válasz nélkül hagyták. Mint ahogy azt a felajánlásomat is, hogy a régi házból kimentett hatalmas, gyönyörű művészi fényképet, amely évtizedeken át díszítette a Kodály Termet és amelyet szintén felajánlottam nekik, ugyancsak válasz nélkül semmibevették. Mindezt megszokhattam a megelőző években és nem is törődtem vele túlságosan. Mindezek ellenére szerettem volna látni az új házat, amelynek a megnyitójára, természetesen, nem kaptam meghívót.

De amikor néhány hónappal később Torontoba érkeztem és már a második-harmadik napon a látogatást terveztem, megtudtam, hogy az időközben megválasztott új vezetősége a Háznak elfogadott egy hatszázezer dollárnyi adományt a Fideszesz kormánytól. Ez teljességel ellentétes volt az alapszabállyal, amely tiltja a politikai befolyásolást a Házban. A dolgot súlyosbította az a körülmény, hogy tudomásom szerint erre a pénzre nem is volt szükség, mert a rendelkezésre álló tartalékok fedezték a renoválás költségét és a bérbeadott házrész pedig a működtetést. Mondanom sem kell, hogy ez alaposan elvette a kedvem a látogatástól. Azóta sem láttam az új Magyar Házat és kétlem, hogy egyhamar kedvet fogok érezni a megtekintésére.

Vígan folydogált a beszélgetés a ”Független Magyar”-ban, arról, hogy milyen hősiesen küzdenek továbbra is és arról, hogy a támogatás ennek ellenére csökken. Arról azonban nem, hogy kétségbeesetten próbáltak befurakodni más magyar szervezetekbe, újakat alapítottak azért, hogy az amúgy konzervatív, de legalább független magyar intézményeket a Fidesz karámjába tereljék. Ezek a ”jószándékú” urak semmivel sem törődnek, ha a saját olcsó kis érdekeiket a mások terhére kell megvalósítaniuk. És semmi nem elég fontos nekik ahhoz, hogy igazat mondjanak az érdekében. Engem az is meglep, legalább egy kissé, hogy semmit nem tanultak a múltból. Tönkretették Kanada legnagyobb és legtekintélyesebb magyar közösségét: ma alig száz ember aktív a Magyar Házban, de ők csörtetnek előre, újabb és újabb esetekben bizonyítani, hogy nekik semmi sem számít, semmi sem szent. És mindeközben, a Magyar Ügy megmentőinek mondják magukat.

Sajnos, így a negyvenegynéhány év távlatából fájdalmas belátni, hogy a sok lehetséges barátságból és erőfeszítésből bizony nem sok maradt és ha a halál nem vitte el azt a barátságot, mint például Kosaras Pufi esetében, akkor bizony ezek az áldatlan, politikai és nacionalista akarnokok tették tönkre azokat. Engem immár nem zavar, de nem is érdekel ezeknek a szánalmas figuráknak a magyarkodása. Még akkor sem, ha ők ott magyarkodnak az én terhemre, aki végtére itthon, a magyar közéletben tartom meg a helyem évek óta. Csak magyarkodjanak nyugodtan ott, az egyre szűkülő, egyre fogyatkozó térben. Ott még magyarkodhatnak, főképpen egymásnak. Itthon, Magyarországon, nem mennének semmire, a legtöbb amire futja nekik, hogy időnként egy-egy kitüntetést intéztetnek el maguknak a hazai szövetségeseikkel, csak azért, hogy az erkölcsi tekintély látszatát fenntarthassák. Pedig, azok után, amit véghezvittek az elmúlt harminc évben, annak az erkölcsi tekintélynek már az emléke is csak egy halvány árnyék árnyéka.

Íme az egykori beszámolóm arról, hogy a Vaski és Bede vezetőség hogyan szolgálta a magyar Ház és a magyarság ügyét. Már persze arra az esetre, ha az eredmény nem szólna elég ékesen önmagáért.

Kerekes Sándor

***

(A képen már bontják a torontói Magyar Házat. A magyar zászló ott maradt.)

From: Sandor <[email protected]>
Sent: Fri Feb 27 23:39:37 2009
Subject: Mi tortent a Valasztason Januar 25-en?

 

Itt az ideje, hogy tajekoztassam Onoket a magyarhazi valasztasrol es annak utorezgeseirol.

Januar 25-en a valasztason, semmibeveve a Fegyelmi Bizottsag donteset, amely eltiltotta oket, a korabbi vezetok ujra elindultak, forditott felallasban: Szabo urno elnoknek es Vaski ur alalnoknek jeloltette magat.

Ez az Alapszabaly teljes semmibevetele is egyben, hiszen az csak ket egymast koveto mandatumot engedelyez. A korabbi tobbszoros elnok, Gaal Csaba nyomatekosan felhivta erre a figyelmet, de hiaba.

A Kozgyules zajos es szervezetlen volt, olykor indulatos.

A Napirendet gondosan ugy szerkesztettek meg, hogy abban felszolalasoknak ne legyen helye.

Ennek ellenere, a levezeto elnokben volt annyi becsulet, hogy nehany jelentekeny hozzaszolasra alkalmat adjon.
Ezek kozul kitunt Ormay Gabriellae, a Jelolo Bizottsag tagjae. A pillanat heveben nemcsak elismerte, de buszkelkedett azzal, hogy az Alapszabaly vilagos utasitasat a maga velemenyevel helyettesitette es a ket vele egyeterto pappal, Wass Zoltannal es Sajgo Szabolcscsal elertek, hogy ez a velemeny tobbseget kapjon a bizottsagban. A ket paprol utolag kiderult, hogy csak megjatszottak, hogy  magyarhazi tagok, sem ok, sem az egyhazuk nem tagja a Haznak. Semmi keresnivalojuk nem lett volna a Bizottsagban es a valasztasra el sem jottek. ( A Jelolo Bizottsagban tortent egyeb csalasokrol lasd az Ellenorzo Bizottsag mellekelt jelenteset.)

Kulonosen erdekes volt Aykler Bela felszolalasa.

Aykler ur sajat szavaival, minden kulso befolyastol mentesen eloadta, hogy nem kilencven, hanem csak hatvan uj tagotleptetett” be a Hazba, az „o embereit,”  akik kozul tobbnek o fizette ki a tagsagi dijat. Hogy hanynak, azt nem emlitette. Egyszersmind tette ezt a hatarido utan.

A felszolalasa teljes pompajaban elerheto ezen a cimen:

http://www.youtube.com/watch?v=AlSqp3B4TIQ

Ennek persze az az erdekessege, hogy a valasztas negyven szavazaton dolt el, ennelfogva hatasaban, Aykler ur megvasarolta maganak a valasztast. Megpedig a Vezetoseg aktiv segitsegevel.
Azt, hogy az utolagos ujraszamlalas soran meg 12 extra szavazo cedulat is talaltak az ellenorok, mar alig erdemes megemliteni.

Osszessegeben tehat megallapithatjuk, amint azt az Ellenorzo Bizottsag meg is tette, hogy a valasztas jocskan Alapszabaly-ellenes volt.
De ez meg nem a vege.

Az ujonan megvalasztott, ketes legitimitasu Vezetoseg nekilatott, hogy barmi aron megszabaduljon az ellenzek legkellemetlenebb tagjaitol, mint peldaul az Ellenorzo Bizottsag elnoketol, es azokat sajat embereivel cserelje fel. Ez a Fegyelmi Bizottsagban mar meg is tortent, annak erdekeben, hogy a sorozatos fegyelmiket, melyeket elokeszitenek, nagyobb eselyjel nyerjek meg.

Ugyancsak elokeszuletben van egy sorozatos konzultacio nehany magyar szervezettel, melyek tobbsege meg csak nem is tagja a Haznak, az epulet eladasahoz tamogatast szerezni.

De azert ezzel egyidejuleg eljaras indult a Fegyelmi Bizottsag elott a szabalytalanul lebonyolitott valasztas megovasara es egy uj, torvenyes valasztas kiirasara. Habar az errol szolo kervenyt, a joval tobb mint szukseges szamu alairas kisereteben, az elnok nem volt hajlando atvenni. Most azok az alairasok tamogatjak a Fegyelmi Bizottsag elott fekvo keresetet. Ezeket az alairasokat, sajnos, a resztvevok szemelyes adatainak vedelmeben kenytelen vagyok visszatartani, igy nem mellekelhetem oket.

A kereset indokai a kovetkezoek:

Az uj vezetosegbe valasztottak kozott tobb, nem is volt tagja a Haznak.

Szabo-tamogatok belepeset engedelyeztek a hatarido utan, mig masoket a hatarido elott sem.

Tobb szavazat volt mint regisztralt szavazo.

Az ellenoroket megakadalyoztak a szavazok listajanak a hitelesiteseben.

Az Ellenorok tiltakozasat nem vettek figyelembe.

Semmibe vettek a Fegyelmi Bizottsag donteset.

A Jelolo Bizottsag ket tagja nem volt tagja a Haznak.

Ez a tudositasom vege.

Ha valaki a sajatjat szeretne hozza adni a tiltakozok alairasaihoz, azt szivesen vesszuk, kerem, jelezzek szandekukat.

Sandor.

99 hozzászólás

  • igen, „olyanok” már egy jó ideje magyarok között is elharapózott a múltba menekülés, mindenki kialakít magának egy számára kényelmeset (azért viharosat is de azt sohasem ő csinálta) és dicsőt…nincsenek „ezek” egyedül sokfelé előfordul ugyanez csak nyitott szemmel kell járni egy szóban: BÜBLOSZ

    HAHAHAHAHA

  • Amerikában, ha valaki magyar és esze is van, elhagyja a magyarosch kicsengésű nevét.

    Nem véletlen hogy úgy „amblock” nem fogadják be a magyarságot.

    A hetvenes években még sok kivándorolt rokonom élt az USA-ban és mind arról panaszkodott hogy ugyan roppant udvariasak velük, munkát is kapnak meg minden, de az amerikaiak az otthonaikba már nem nagyon hívogatják meg őket.

    Nemtudom manapság hogy van, de a fennti írás azt tanusítja számomra hogy a magyar mentalitás a demokráciában is ugyanaz marad.

    Tisztelet a kivételnek.

  • Göllner András

    „a helyzetükkel visszaéltek, a Ház vagyonát elherdálták, a saját megélhetésük elősegítésére felhasználták és mindezt úgy adták a közösség elé, mintha ezzel valami hazafias kötelességet teljesítettek volna.”

    Hasznos kis emlékeztető, Sándor. A Vaski és a Bede a Fidesz forgatókönyve szerint operálnak már évtizedek óta. Ezt a megélhetési módszert hívják a szeretet és összefogás látszatát keltő átverésnek. A magyarok kifejezetten fogékonyak erre az átverésre, mert elhagyatottnak érzik magukat egy óriási Szláv tenger közepén, Kelet és Nyugat határán, nyelvükbe zárva, amit rajtuk kívül a kutya se ért.Ezért szopja be itt is a geriátrikus magyar migráns az összes hazafias hülyeséget, katyvaszt, amit a Fidesz szakácsai, vagy a párt itteni lakájai, mint a tökkelütött Bede vagy Vaski felszolgálnak. A kicsik, miután teletömték a fejüket a magyar cserkészeknél, megtanították őket csomót kötni, és végig kézcsókoltatták velük az összes migráns öregasszony kezét, úgy elhúznak „ezeknek” a magyaroknak a háza tájáról mint a fecskék Magyarországról Augusztus végén. Akinek egy fecskénél több esze van az kerüli ezt a „fészket”. A mosonő, aki a Fidesz szennyesét jár ide le tisztára mosni napi rendszerességgel, a Bede, a Vaski, és az a pár száz kanadai magyar aki a Fidesz etető vályogánál tétlenkedik, a követségre jár pogácsázni, egy szánalmas kis csapat. Senkit se érdekelnek. Ez fáj nekik, ezért járnak ide olyan gyakran. Ezért dühöng a két önkéntes is heti rendszerességgel a torontói független magyar rádió hullám hosszán.

  • Mi a tanulsag a fentiekbol?
    Maradj tavol minden magyar szervezettol. Meg talan az egyhazi szervezetek jobbak.
    A gyermekedet magyarnak akarod nevelni, jarasd a magyar iskolaba, de a szervezetektol tartsd tavol magad!

  • erdekes!!
    engem az az epulet inkabb egy bortonre emlekeztet!!

  • Kedves Sandor!
    Orulok,hogy megemlekeztel a volt Mh rol ahol valamennyien sokat tettunk a haz megmaradasaert. Hianyzol a kozossegbol sajnalomm,hogy hazamentel, bar nem vagyok meggyozodve jobb otthon mint itt, fuggetlen attol, hogy nem javult a helyzet semmit,hanem romlott csak. Jo lenne ha tobbet irnal es beszamolnal ,hogy s mint mennek a dolgok az O hazaba.

  • Évtizedekig dolgoztam a magyar sportban, mint aktíva, mint vezető. Tájfutásban, ami sohasem volt pénzforrás, és abban az időben (kádárkor) voltaképpen mindenki ingyen csinálta, élvezetből, vagy legfeljebb hiúságból. Nem mondom, hogy nem voltak „ügyek”, féltékenység vagy kivagyiság. Azt sem mondom, hogy minden szabályszerű volt, és nem voltak stiklik. Összességében azonban szerettük egymás társaságát, szívesen dolgoztunk együtt, és tényleg kifelé egy nagy „egymással szolidáris csapat” voltunk.
    Ennek a társaságnak a maradványai – aki még él, meg az újabbak, akik azóta már szintén megcsontosodtak – még mindig örömmel találkozunk néha.

    Szóval nem is tudok ilyet elképzelni. Mi okozza? Pénz? Politika? Merthogy mi is magyarok voltunk, vagyunk…

  • Kerekes Sandor

    Köszönöm szépen Melitta a kedves szavaidat. Most csak annyit tudok igérni, hogy egy másik cikkem pillanatokon belül megjelenik, angol nyelven, a Hungarian Free Press oldalon, ha Chris is úgy akarja. Abból kiderül, hogy az ügyek ugyanúgy mennek most is mint mindig: nehézkesen, csikorogva és elmaradottan. Az ember nem is érti, hogy ilyen körülmények és ilyen ügyintézés ellenére, hogyan lett ebből a szerencsétlen országból egy ennyire gyönyörű és nagyszerű hely.

  • Almási Alma!

    „”Tájfutásban, ami sohasem volt pénzforrás, és abban az időben (kádárkor) voltaképpen mindenki ingyen csinálta, élvezetből, vagy legfeljebb hiúságból…..””

    Magad adtad meg a választ: Pénz? Politika?

    A kérdőjelek helyén hagyd meg a pontocskákat
    A politika alatt a „pocizószerzés” csúnya szót kell érteni.

    A tájfutást (sem) nem pénzért csinálta senki.

  • Amit Kerekes Sandor leirt en is tanusithatom. A Toronto Magyar Haz helyen mar csak egy ures telek van. A jelenlegi meg?? Ne is beszeljunk rola. Kiveszett belole a magyar kultura. FIDESZ kultur-politikai rendezvenyek, (csak) FIDESZ politikusok részvételével. Egy olyan szervezetnel aminek az alapszabalya tiltja a politikai elkotelezodest hahaha A szekelyek nem ertik a magyar nyelvet, mert ha ertenek mar regen kitiltottak volna a magyar politikusokat.De nem lehet!!!!600 ezer dollarert Megvettek a belepot hahaha Mit szolnak ehhez az 56-os magyarok akik letrehoztak a diaszpora legnagyobb kulturhazat???
    Kerdesem : Kerekes Sandorhoz, Megan meg a Morvai fele esernyod ??? Jol emlekszem ra.Hahaha

  • Köszönöm Sándor az írásodat, András hozzászólása szokásosan rendkívüli, így aztán joggal kiérdemeljük Chris-sel együtt a magyar gyűlölő baloldali hazaáruló címet… Ilyen (gyógyíthatatlan) kór korában élünk. Milyen tökéletes leképezése az otthoni magyar politikai elkorcsosodásnak.

    És egy mai klasszikus kijelentés:„A magyar kormány mint válogatott olyan szinten van, mint anno Puskásék. De lehet, jobbak.” (Bencsik)

  • Geyza Itt nalunk nem szokás a „vendegeskedes”. A találkozók nyilvános helyeken törtennek, iskola, sportpálya, templom és persze a pubokban ettermekben.
    A házba be sem lépnek, ha fontos akkor a konyháig. Etelt vagy italt elfogadni akkor sem, nagyon ritkán teát vagy vizet.
    Ha a garazst megnyitjuk a munkasoknak, az mar nagy dolog, mert beengedjuk Oket az eletterunkbe. Elso evben meghivtak a kozvetlen szomszedok egy karacsonyi osszejovetelre, de egyszeri alkalom volt, mindenki a csaladdal unnepel. Viszont az utcán bárki bármikor megszólít és boldogan beszélget veled és a munkahelyen is folyik a társadalmi élet. A házad a várad, és ez jó is így. De vigyáznak a házra, öntözik a virágokat, és mikor megszólalt éjszaka a riasztó egy utazasunk idejen, azonnal átkutattak a házat nincs e baj. Van kulcsuk a házhoz.
    A kertészek már négy éve dolgoznak a kertben, de a főnök kivételével meg egyik sem lépett be a házba, a garázs és a mellette lévö mosókonyhai toalett a maximum.
    Tavaly, a volt háztulajdonos megkérte, leánya szeretne megnézni a szülőházát, mert hazalátogatott. Persze. Bejárta a házat, minket nem zavart, jó viszonyban vagyunk. A szomszedoknal osztatlan felhaborodast keltett, mert itt ilyen egyszeruen nem szokas.

  • Ma már nincsen Magyar Ház Torontoban. Helyette van Székely Ház, ahová magyarországi magyar alig teheti be a lábát.

  • A Magyar Ház, augusztus 18-ig, zárva tart…
    – Utána mindenki előtt nyitva áll, akit érdekel, Kerekes Úr előtt is, ha arra jár, akár képességeinek megfelelő, önkéntes tevékenységet is vállalhat… vagy nyomozhat… – és felveheti videóra !
    Magyarországi „politizálásához” sok sikert, kívánok !

  • slapaj
    2018 augusztus 2
    6:51 de.

    én még a régiben voltam 2 szer: először és utoljára, ahogy ott viselkedtek azzal aki segítséget és semmi mást csak információt kért az felejthetetlenné tette, bár a „házon” kívül találtam normálisakat is

    ez még fidesz előtti idő, 3 perccel előtte

  • A Figyelővel értek egyet! Józan kanadai magyar egyszerűen kerüli a magyar szervezeteket, így a Magyar Házat is!

  • Kedves slapaj, majd ha lesz a képességeimnek és főleg ízlésemnek megfelelő magyar ház, akkor majd eljövök önkénteskedni. Addig csak hadd önkénteskedjenek azok, akiknek ez a fidesz-ház az ízlésük. Egyébkénta Ház még jócskán tartozik nekem a korábbi önkénteskedéseimért és addig, amíg azt a tartozást ki nem egyenlítik, addig aligha számíthatnak rám. Sokkal többet tettem értük, mint ők értem és azonfelül még a befizetett pénzemet is ellopták.
    Ezért tehát, kedves slapaj, te csak ne fölényeskedj velem, ne játszd meg a csekonicsot, mert ebből csak az derül ki, hogy magad is csak olyan bunkó vagy, mint azok, akiknek a nevében állítólag itt megnyilvánulsz. Nos, engem ez nem bódít el, láttam én már magyarházi bunkóságot éppen eleget.

  • slapaj
    2018 augusztus 2
    6:51 de.

    ROHANOK WAZZE !!!!
    Motorral fogok menni.Arrafelé mély az Óceán?
    Csakmer’hogy milyen hosszú csövet vigyek levegőt szittyózni.

  • Kenny
    2018 augusztus 2
    5:05 de.

    Érdekes amit a lakás-riasztóról írtál.

    Itt, ha megszólal egy ilyen rfiasztó, a szomszédok csak mérgelődnek hogy megint nem tudnak nyugodtan aludni.
    SENKI nem fog még csak ki se nézni az ablakon miatta, nemhogy odamenni.Ez itt Árvalányhajland.
    Tegyük hozzá elég sűrűn megszólalnak csak úgy , minden látható ok nélkül.
    Ha a tulaj el van utazva akkor egész nap szól kisebb-nagyobb megszakításokkkal.Amíg haza nem ér és ki nem kapcsolja azt a szart.
    Egy szociológus beszélt erről pár éve:
    Ő tudja hogy a lakásbiztosításnak feltétele a riasztó beszereltetése (vajon kinek a jó biznisze lehet ?) de ez
    itt csak annyit jelent hogy valaki a problémáját rá próbálja terhelni a közösségre, aki viszont nem vevő rá.
    Ha a Rendőrséghez vagy Polgárőrséghez van bekötve a riasztó az persze más.De én még olyat nem láttam sehol.
    Biztos horribilis pénzbe kerül a fenntartása.

  • Kedves Gabriel, pontosan az a problémám, hogy egy „Torontói Magyar Ház” hogyan lehet pénzforrás? Miért nem a lelkes magyarok önkéntes, ingyenes, örömteli tevékenysége?

  • Geyza Már az első hetekben megkérdezte a szomszédunk, nem baj e, ha figyelik a házunkat. Riadólánc működik, ha ismeretlen és gyanús autót vagy embert látnak, azonnal megy a facebookra és a Gárdára a hír. Másnap már a helyi újság is írja.
    Kicsit erősebb a állampolgári önvédelem is, két körözött pedofilt szurokba és tollba hentergetve, egy padra kötözve találta meg a Police névtelen bejelentés után. Állítólag elég megviseltek voltak, és „véletlenül” arra járó fiatalok vigyáztak rájuk. A Gárda a mi rendőrségünk, a Police az Észak-Ír rendőrség.
    Havi 300 euró a riasztó egy évben, és ebből 96 euró a rendőrségi bekötés. Riasztáskor hívnak, ha nem vesszük fel, vagy rossz kódot mondunk be, indulnak. Van egy vészjelző is, ha három másodpercig nyomod, azonnal indulnak kérdés nélkül. Tíz percre van a rendőrőrs, de a szomszédok már a házban voltak mire megérkezett a rendőrség (éjjel). Természetesen megoldható a kikapcsolás, egyik szomszédunk tudja a kódot, nem vísit két hétig.
    Nekünk is volt néhány hamis riasztásunk, mint kiderült egy óriás házi pók költözött a garázsba a riasztó elé, és hát a lábaival egy ilyen pók (Béla) 14 centi is lehet. Most már utazás előtt megkérjük költözzön máshova. 🙂 Kedves állatok, négy-öt évig is elélnek velünk, van vagy húsz a ház körül. Nincs is rovar, jól dolgoznak.
    Nagyon figyelnek egymásra az emberek. Nagyon kellemes változás az után, hogy Pesten alig néhány szomszéd köszönt. Külön „köszönéskresz” van az utcán, ismeretségi foktól függően illik köszöni. Az egy ujjtól (ismeretlen), az integetésig (jó ismerős) terjed. Klassz, szeretjük.
    Még egy „apróság”. Tudod, itt vizállóak a külső falfestékek a sok eső miatt. Nyáron mikor elutazunk, egyik szomszéd locsolja a virágainkat. A fiai minden nap locsolták a falakat, hogy hűvös lakásba érjünk haza. Rettenetesen utálják az idegeneket. 🙁

  • Kerekes Sandor

    Kenny, légy szíves áruld el nekem is, hogy hol van ez a hely amelyről beszámolsz.
    Magyarázd el azt is, hogy hogyan útálhatják annyira az idegeneket, amikor Téged is oly könnyen befogadtak. Egyszer Te is mint idegen kezdted, nemde?

  • T.Kerekes Úr !
    – Gondolom, tudja, hogy Aykler Béla junius 25-én elhunyt, igy nem túl elegáns itt Ayklerozni…
    Hogy, engem lebunkózott, személyiség zavarának és hajlott korának tudom be…
    Most én is Magyarországon vakációzom, Kanada túl távolinsk tűnik…

  • Kenny:
    Hát .. más ország, más attitűd.

    A pókokat én is kerülöm a porszívóval.
    Csak jobb ha éjjel a rohadék szúnyog beleakad a hálójába,
    mintha nekem kell vele kínlódnom .
    A szemtelen legyekről már nem is beszélve.
    Ha nagyon szemelőtt van a hülye, fogom aztán kiviszem.
    Majd megoldja az életét másképpen.

  • Kerekes Sándor Sajnos nem ment át az irónia. Soha semmi gondunk nem volt azért, mert idegenek vagyunk (voltunk?). Csak segítségét kaptunk és szeretetet. Mesélhetnék meg sok jot, de nem szokták elhinni. Pedig minden igaz.
    Irorszag Donegal megyéjében élünk, hetedik éve.

  • Kenny
    2018 augusztus 2
    6:07 du.

    „két körözött pedofilt szurokba és tollba hentergetve, egy padra kötözve találta meg a Police névtelen bejelentés után.”

    Ha ugyanez Magyarországon történt volna 20 éve, akkor ment volna a kórusban sikítás a liberálisoktól, hogy hát nem szabad így bűnözőkkel bánni, mert annak is vannak jogai stb. Ha ugyanez az Orbán-rendszerben, akkor pláne diktatúra és elnyomás.

  • Kenny
    2018 augusztus 3
    8:33 de.

    Mondjuk felső-középosztálybeli kertvárosban lehet, hogy én is odaadnám a kulcsot a szomszédnak. Itt meg a szomszéd alkoholisták még a saját házukat is fölgyújtották egyszer.

    Amúgy meg azt hívják általánosításnak, ahogyan az írekről írsz. A hazai médiában ismert egy férfi, aki elgázolt két kisgyereket Szentendrén, aztán hazament (a hatóságokat kijátszotta, amiben korrupt ügyvéd is segített neki). Ez alapján is lehetne általánosítani …

  • hazai lámpa Azért képzeld el, hogy véletlenül rossz embereket kaptak volna el. Mondjuk a férjedet.Te is sikítanál a jogvédelméért, nem? Kétélű dolog ez, semmi köze a liberalizmushoz, és nem ezert van diktatúra Magyarorszagon. Szerencsere ebben az esetben nem tévedtek.

  • slapaj
    2018 augusztus 3
    2:48 de.

    Mé?
    Nem vagy bunkó?
    Nahát..mindig hallani újat a Nap alatt…

  • hazai lámpa
    2018 augusztus 3
    8:43 de.

    Közvetlenül az 1917 .-et követő években a szovjet rendőrség nem tudott mit kezdeni a zsebtolvajokkal, markecolókkal betörőkkel.

    Ha véletlenül -lakossági közreműködéssel- el is fogtak egyet, egy napig bennt tartották aztán megígértették a „bűnöző elvtárssal” hogy többé ilyet nem fog tenni és elengedték.

    A Marxizmus-Leninizmusban benne van ha győz a proletárforradalom, a bűnös úton történő anyagi javak megszerzésére irányuló törekvés értelmetlenné válik.
    Hiszen mindenkinek jut a jóból.(hehehe jut..hehehe a jóból.)

    Ezértaztán -eleinte- nem volt az ilyesmire semmiféle jogi szabályozás.

  • hazai lámpa Visegrádon. És sokkal bonyolultabb történet, mint gondolod.

  • KEDVES Kerekes Sándor!
    Mint írta,jó néhány éve,hogy a torontói magyarsággal kapcsolatban volt….és magyar itthon élőkkel ugyan mikor?????
    Nos ez nem mellékes,hanem igenis fontos kérdés,pláne,ha cikket,esetleg véleményt is szándékozik írni,főleg a az itthoni helyzetről!…..

  • Figyelő!

    Teljesen jogos és értelmezendő….(!!!)a megjegyzésed,írásod,bár
    Elvíra bácsi egy negatív „000000”alak ,aki lesöpri a magyarokat kint és itthon is..talán ezzel csak nem értesz egyet??? a többiek többsége meg igen szánalmas….!

  • A 80 as evekben, A Montreali Magyar Bizottsagnak megszavazott Kulturfelelose voltam. Idehozattam Szorenyi Eva Hires muvesznot ketszer is, Los Angelesbol. Banffy Gyorgy szinmuveszt Budapestrol O tobbszor is kijott.A hires Szeletczky Zitat szinten Kalforniabol,penz nelkul. Az utikoltsegeket megfelezte velem a torontoi Helikon Tarsasag, kik atvettek az eloadasokat.Az eloadasokat neha a McGill egyetem szinpadan rendeztuk, de volt olyan 1956 emlekkomcert prldaul ami a helyi szinhazbn volt.Vajon,emlekszik meg valaki a sok szep kultureloadaimra? Nem tudok errol !

  • A 80 as evekben, A Montreali Magyar Bizottsagnak megszavazott Kulturfelelose voltam. Idehozattam Szorenyi Eva Hires muvesznot ketszer is, Los Angelesbol. Banffy Gyorgy szinmuveszt Budapestrol O tobbszor is kijott.A hires Szeletczky Zitat szinten Kalforniabol,penz nelkul. Az utikoltsegeket megfelezte velem a torontoi Helikon Tarsasag, kik atvettek az eloadasokat.Az eloadasokat neha a McGill egyetem szinpadan rendeztuk, de volt olyan 1956 emlekkomcert prldaul ami a helyi szinhazbn volt.Vajon,emlekszik meg valaki a sok szep kultureloadasaimra? Nem tudok errol !

  • kerekes sandor

    Kedves Boda Marcsi, kérem árulja már el nekem, hogy az, aki egy épkézláb mondatot képtelen összehozni, honnan veszi a bátorságot tanácsokat adni olyannak, aki idestova évtizedek óta írja a cikkeit, és aki rendezett mondatokat küld, nem úgy mint Ön. Hogy a kusza tartalomról ne is szóljunk. Emlékezzék, a szerénység sarkalatos keresztényi erény, amelynek a gyakorlása nem csak kötelezõ, de melegen ajánlott.

  • Érdekes emlékek jöttek elém Kerekes úr postja kapcsán.
    A szebb napokat megélt torontói MH „Bede kürtője” árulkodott a „sikeres” előadásokról, melyet Bede úr szervezett (természetesen a MH pénzén). Vagy Morvai Krisztina hírhedt belőpőjére, melyen Kerekes úr esernyőt bontott, melyért majdnem megkövezést kapott Vaskitól, aki úyg aposztrofálta a MH-at mint a sajátját. Vagy Dancs Rózsa és Szabó Katalin együttes amnéziába fulladt tevékenysége, melyre már egyikük sem emlékszik.
    Ezek azok az emberek, akik 650 ezer dollár kárt okoztak a torontói magyarságnak, melyet a magyar kormány kifizetett helyettük az új MH építkezése kapcsán és ezzel megvette a MH-at magának. Ma a magyar kormány mondja meg mikor, ki lép fel a házban, melyik FIDESZ politikusnak kell nyílvános fellépést biztosítani.
    Ma a torontói MH nem független, hanem a FIDESZ magánbirtokává vált és úgy fütyülnek ahogy a gazdáik akarják. Igaz, a ház alapszabálya függetlenséget ír elő, de a mai vezetés, akik főleg erdélyiek és székelyek, nem igazán tudják mit is jelent ez, hiszen olyan országból jöttek, ahol a szabadság és függetlenség ismeretlen fogalmak voltak.
    Ami külön érdekessége a történetnek, hogy mindazok, akiknek a nevéhez a régi MH tönkretétele fűződik, ma busás támogatást kapnak a magyar kormánytól. Természetesen számukra ez természetes, hiszen ők konzervatívak és nekük ez jár. Igen, jár és magyar kormány ezt meg is adja nekik, hiszen talpnyalásra a magyar kormánynak nagy szüksége van a diaszpóra magyarjaitól.

  • Persze, a beiro elfelejti, hogy minden politikai kornak megvannak a diaszporaban a nyomai! En meg emlekszem a Kadar kori konzulatusra is, olyan regen vagyok itt. Nagy megtisztelesnek szamitott anno, ha a kanadai konzulatus megadta a magyar vizumot, es nem kellett felni a hataron sem.
    Minden kormany kulugyminiszteriumatol fuggott egy kulfoldon elo magyar
    Orulni kene annsak utazasi lehetosege!

  • Persze, a beiro elfelejti, hogy minden politikai kornak megvannak a diaszporaban a nyomai! En meg emlekszem a Kadar kori konzulatusra is, olyan regen vagyok itt. Nagy megtisztelesnek szamitott anno, ha a kanadai konzulatus megadta a magyar vizumot, es nem kellett felni a hataron sem.
    Minden kormany kulugyminiszteriumatol fuggott egy kulfoldon elo magyar
    Orulni kene annak hogy van utazasi lehetosege!

  • Mivel a toronti Magyar hazhoz, a magyar kormany is hozzajarult a koltsegekhez, joga van beleszolni a helyi politikai hozzaallashoz.
    Mivel, amirol fentebb irtam , eppen a hosszu baloldali hatalom volt a meno otthon, minket NEm tamogatott az a kormany.
    Talan, nem is tudta hogy letezunk. Bar a helyi templom haztetojere gyujtottunk , vagy a montreali magyer otthhon epluesere az eloadasainkkal, nem is szamitottunk ra. Az eloadasok tiszta haszna ment egyenesen a magyar celokra.
    Me lehet kerdezni Baka Krcsit, aki akkor a penztaros volt!

  • Mike: Szép… 🙁

  • Már megint eltűnt két hozzászólásom….

    Kerekes Sándor a KMH „világhírű cikkírója” én meg egy egyszerű ,de értelmiségi hozzászólója vagyok…
    Az ő helyében szerényebb lennék és elviselném a kritikát,ellenvéleményt!
    A szerénység az intelligencia fokmérője,pláne ha tehetséges is valaki….!

  • Aki érdemi válasz helyett,csak sértegetésre képes,az magáról állít ki szánalmas bizonyítványt…..(minden téren!!!)pláne,ha cikkíró….

  • Egyébként ha az itthoni magyar kormány kinti, magyar szervezetet,hagyományokat történetesen a torontói Magyar Házat
    támogatja talán nem tekinthető bűnnek?……
    ezen el kellene többeknek gondolkozniuk,aki megmaradtak magyarnak
    pártoktól függetlenül….

  • Boda Marcsinak:

    Ha a segítség önzetlen, akkor nem bűn a támogatás.
    Itt nem erről van szó. Elvárás a Fideszre szavazás, diktálja hogy mikor kit kell fogadniuk, akik a fidesz propagandát nyomják.
    A MH arctalan fidesz függő szervezetté vált, amit az alapszabályuk tilt!!!!

  • Mike!

    Lehet,hogy igazad van,én csak arra gondoltam,hogy a kinti Magyar Ház támogatása(mint más országokban is a magyaroknak nyújtott segítség,nem elítélendő…..)hogy mikor kit kell fogadniuk,azt nem tudom,hogy előírás-e?ha igen azzal én sem értek egyet…
    Ami pedig a szavazást illeti itthon teljesen titkos,fülkében és név nélkül történik!
    Köszönöm a tájékoztatást!

  • Egyébként minden kötözködés nélkül,itthon a Fidesz győzött,immár harmadjára,amit az itthoni szavazatok összesítése után is elértek…a kintiek(más országokból érkezők) csak hozzáadódtak!
    Ez viszont tény,akkor is ha a baloldal ezen bosszankodik,inkább
    gondolkozzon,változzon,hogy újból sikeres legyen……!

  • Boda Marcs:

    Az, hogy a Fidesz győzött az rendben. De ez nem indok arra, hogy megszállja a diaszpóra magyarságát, rátelepedik mint egy óriás elefánt.Mi nem azért élünk itt mert szeretjük vagy nem szeretjük a Fideszt, hiszen legtöbbünk még az előtt ide jött volna, hogy Orbán a Liberális Internacionálé alelnöke lett volna.
    Mi itt szeretünk szabadon és függetlenül élni, amit a mi kormányunk (KANADA) biztosít is számunkra. Nekem speciel nem hiányzik senki, aki megmondja mit tehetek, kit kell hallgatnom és kire kell szavaznom.
    A magyar politika (jobb és bal is) hagyjon nekünk békét és maszturbáljanak Magyarországon az otthoni magyaroknak, de ne itt nekünk!

  • Mike
    2018 augusztus 6
    3:44 du.
    valahol ott látom ennek a gyökérségnek a gyökereit, hogy a magyar nem rendelkezik semmilyen vándorlásim új lakóhely keresési tapasztalattal

    a portugal aszongya: na terra onde vieres ter faz como vires fazer

    ugyanezt egyetlen magyartól sem hallottam és a legkevésbé tapasztaltam: vonszolják magukkal azt ami miatt elmentek és nem tuggyák letenni és leengedni a szennycsatornán

    valami operett szöveg: csak a szépre emlékezem! na ez nem megy a legtöbbünknek (én gyakorlom és az jó vala)

    a figyelőke meg a bodacsacsi beteg lelkek meg vannak fertőzve de ez sem újkeletű az egész honfoglalás és aköri zizegés is ugye az semmi más nem volt mint invázió és mexállás némi genocídiummal fertőzve de olyan jól lehet mesélni róla mindenfélét …

  • Mike
    2018 augusztus 6
    3:44 du.
    még valami, ez a csodálatos ország Canadá megengedi a soxinűség miatt, hogy az ún. magyarok randalírozzanak…még a fidexkft előtti időszakból is van kétes élményem és azóta nagyívben elkerülöm (semmire sem vagyok kíváncsi „velük” kapcsolatban)

    és nem is hiányzik… azok a hírek viszont amit baráti körömből kapok „onnan” az nagyon letaglóz… már majdnem jó irányba ment a ketyere erre jött a szamizdat meg a sok hülyeség és az, hogy megették a kefét, hogy a szocializmus az egy betegség mialatt az előnyeiből éltek az az emberi butaság csimborasszója… nekem senki soha ne merje a demokráciát emlegetni mert ordibálni kezdek az a maszlag amit ennek a hamis seggségnek a nevében terjesztenek az búbópestis és sokan halálos betegek emiatt de nem tuggyák

  • Rodeo11
    2018 augusztus 6
    6:22 du.

    rtdekes, hogy engem Boda Marcsival egyutt emleget. T.i Boda Marcsi otthon el, en meg 61 eve Kanadaban.Aki otthon el ma, az talan mervadobb az otthoni helyzetrol. En csak annak orrulok, hogy Gyurcsany es balos tarsai lemaradtak a magyar valasztaskor. Mar sokszor irtam itt, nem ismerem a jelnlegi kormanyt, tehat nincs velemenyem roluk. Csak egynek o-
    rulok, hogy nem a baloldal van a kormanyon, mert sajnos azt soka elveztem anno!

  • Rodeo11
    2018 augusztus 6
    6:22 du.

    rtdekes, hogy engem Boda Marcsival egyutt emleget. T.i Boda Marcsi otthon el, en meg 61 eve Kanadaban.Aki otthon el ma, az talan mervadobb az otthoni helyzetrol. En csak annak orrulok, hogy Gyurcsany es balos tarsai lemaradtak a magyar valasztaskor. Mar sokszor irtam itt, nem ismerem a jelnlegi kormanyt, tehat nincs velemenyem roluk. Csak egynek orulok, hogy nem a baloldal van a kormanyon, mert sajnos azt soka elveztem anno!

  • talán véletlen,hogy a harmadik hozzászólásom is eltűnt,nem jelent meg?remélhetőleg igen,mert normális hangnemben írtam,válaszoltam!
    Kár,mert nem tudom és akarom az összes időmet itt tölteni!!!!.

  • Figyelő!

    Igazad van (mások is kifogásolták!!!!) sajnos egymás után nekem ma este kb 4 hozzászólásom nem jelent meg….kapcsolathiba?vagy
    netán bünti? szelektálás?.ami nem tisztességes,de túlélem!
    No mindegy,vagy sikerül vagy nem,nem létkérdés,de ha velem valaki
    esetleg kötekedik,véleményt ír,akkor normális helyen arra reagálni is lehet….!

  • Na még egyszer megpróbálom!

    Mikének írtam,ami többszöri próbálkozásomra sem jelent meg….
    azt írtam,hogy mi nem avatkozunk vele a kanadai politikába8akkor is ha ezt többen feltételezik,mert nem ott élünk,ezért úgy gondolom,hogy az itthoni helyzetet meg mi látjuk jobban4
    Minden pártfüggőséget és szimpátiát mellőzve közlöm,hogy itthon is biztonság és béke van ,amit a jelenlegi történetesen harmadszorra megválasztott Fidesz kormány biztosít,akik nem avatkoznak bele és nem befolyásolják Kanada belügyeit,mindezt mi is elvárhatjuk a kintiektől!
    Itthon élek és képben vagyok!remélhetőleg lesz lehetőség a bővebb véleménycserére?…..kivéve, ha a cenzor,moderátor minden ok nélkül ezt megakadályozza!

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 7
    2:30 du.

    Próbálkozni csak a kutyák szoktak.
    Meg te.

  • Figyelő Nem tudsz semmit, de örülsz, hogy nem a „baloldali” Gyurcsány nyert. Leírnád nekem, Gyurcsány mitől baloldali? Mért baloldalon ült a Parlamentben? Nekem a baloldali milliárdos politikus oximoron. Vagy Neked elég, hogy valaki jobboldali kereszténynek mondja magát a csapoláshoz? Az se baj, ha kilóg a partkonyv a zsebéből? Boda Marcsi annyit tud
    a magyar életről, amit a Tv-ben lat. Tömény propagandát,közé nincs a valósághoz.

  • Figyelő
    2018 augusztus 5
    11:05 de.

    „Mivel a toronti Magyar hazhoz, a magyar kormany is hozzajarult a koltsegekhez, joga van beleszolni a helyi politikai hozzaallashoz.
    Mivel, amirol fentebb irtam , eppen a hosszu baloldali hatalom volt a meno otthon, minket NEm tamogatott az a kormany.”

    Ha a torontói Magyar házat a baloldali kormány nem támogatta, akkor beleszólása sem volt az Önök „politikai hozzáállásához” – nemde? Hisz épp Ön írta, hogy ha egy kormány hozzájárul a Magyar ház költségeihez, akkor joga van beleszólni az ott dívó „politikai hozzáálláshoz!” Szerintem meg épp nincs.
    Ha tehát valaminek a „létezéséról sem tudunk” mint ahogy Ön szerit a baloldali kormány tette, azzal szemben semmiféle kötelezettségünk nincs!

    Egyébként, Ön mint demokráciában élő állítólag „szabadságszerető” egyén melyiket tartja fontosabbnak – pénz nélkül ugyan, de a teljes és szabad döntésen alapuló függetlenséget minden tekintetben, vagy a pénzzel támogatott, de „beleszólási joggal” bíró politikai és egyéb korlátozottságot?
    Na, hát ez itt a nagy kérdés!

  • Boda Marcsnak:
    „Fidesz kormány biztosít,akik nem avatkoznak bele és nem befolyásolják Kanada belügyeit,mindezt mi is elvárhatjuk a kintiektől!”
    A Fidesz igen is beavatkozik Kanada belügyébe.
    Teszi ezt akkor, amikor ide küld KCSP ösztöndíjasait, amikor pénzt osztogat és ezzel megosztja a KANADAI magyar közösséget, akiknek a tagjai KANADAi állampolgárok. Politikailag olyat vár el a magyar kormány a kanadai magyaroktól amit a kanadai törvények nem tesznek lehetővé, igy evidens módon rossz indulatúan beavatkozik Kanada belügyeibe, amit a leghatározottabban elutasítunk és kikérünk magunknak.
    Pont az ilyen erőszakos mentalitás miatt nem élünk Magyarországon, ezért nincs szükségünk ennek a gátlástalan, megátalkodott, gengszter társaságnak a megjelenésére országunkban és baromságaik exportjára meg különösen nem tartunk igényt.

  • Besancon
    2018 augusztus 8
    4:13 de.
    A helyzet az, hog en nem hiszek az „ingyen” esemenyekbe vagy rendezesekbe! T.i. ilyen nincs. Minden „valamibe” kerul. Ha nem penzbe, akkor a segitofel politikai tamogatasaba ! Csk korul kell nezni a volt „szocialista” idokre es amai kapitalista fogalmakra! Mindig , mindent az anyagiak dontenek el. A Szocioalizmusban is es a kapitalizmusban is.

  • Érdekes hogy Figyelőn és Bodán kívül senki nem panaszkodik, hogy eltűnnek, ill. „nem jelennek meg” a hozzászólásai! Talán Bendegúz reklamál néha. Nem lehet, hogy időnként elrontanak valamit? Figyelő hsz-i egyébként rendre dupla példányban jelennek meg, mintha indigóval írná őket, tehát valamit többször is elhibázik, lehetséges, hogy előbb kilép még mielőtt meggyőződne róla hogy valóban elküldte, pedig akkor még csak a kis pontok villognak fenn, így tényleg nem jelenik meg! A duplikációnak is valószínű ide vezethetőek vissza az oka, csak akkor nem kilép idő előtt, hanem türelmetlen és még mielőtt elmenne az írás, újra „submitól” azaz ugyanazt elküldi mégegyszer, de az valahogy nem szokta zavarni! Miután azonban nem vagyok tudora ennek a programnak(sem) így csak az eddig megismert működés alapján valószínűsítem az okokat.

    Bodát illetően pedig, ha még annál is termékenyebb mint amit ide rak, hát akkor egész nap a klaviatúrát veri márpedig annyi reklám a világon nincs -:))) Bárhova lépek, bármely cikk alatt, elárasztva Bodával, nem győzöm kerülgetni, ám ha bizonyos írásai nem jelennek meg annak valószínű az lehet az oka – az esetleges technikai okokon kívül – hogy amit már 19 szer leírt egy-egy téma alá, azt feleslegesen nem hozza le 20. alkalommal is a moderátor, és ebben nincs is semmi kivetnivaló! Harmadik, de egyben a legvalószínűbb variáció, hogy olyan a hangneme és a nyelvezete, hogy az még ami közismerten galambepéjű Christopherünknek is sok!

  • Kenny
    2018 augusztus 8
    3:10 de.

    Van fogalmad, hogy GYurcsanynak es felesegenek, mennyi penze van? Fogalmad sincs.
    Kulonben, Gyurcsany tudod mikor mutatta meg igazi „hova-allasat”? 2OO6-ban, a magyar forradalom 5O eves evfodulojan, ami anarchiaba fulladt , Gyurcsany volt a kormanyon, es kirendelte a rendorseget, hogy szetverje az ottani Kulfoldrol hazajott unneplo tomeget. Ott voltam a helyszinen, mint szemtanu! Ezutan bukott meg GYurcsany kormanya es soha nem tudta a hatalmat visszaszerezni! En meg megfogadtam, hogy soha tobbe nem megyek haza!

  • Besancon
    2018 augusztus 8
    11:26 de.

    Bevallom, hogy hamar kuldom at sokszor a HIBAS irasomat, es UTANA olvasom csak, mikor mar elment es probalom javitani a hibat> Ezert van az ismetelt beirasom.

  • Figyelő!

    Politikától,pártoktól függetlenül ez a hazád,akkor is ha kint jól érzed magad!
    Aztán már csak azért is megérné,hogy hazalátogass,hogy személyesen lásd az itthoni helyzetet(meg esetleg kedves emlékek…)
    Soha ne mond,hogy soha,pláne,ha esetleg élnek még itthon hozzátartozóid,barátaid.

  • Figyelo Azt ugye tudod, ki rendezte a 2006-os cirkuszt? Nem a Gyurcsany. Nem tudom mennyi penzuk van Gyurcsanyeknak, gondolom tobb milliard. Inasa sem lehet Orban stromanjanak. A varos feldulasat nem neveznem bekes tuntetesnek, koszond a barbar varospusztitoknak a rendorseget. A rendori fellepes az okozat volt, nem az ok. Akkoriban en meg nem haza mentem, hanem otthon voltam. Lattam a „bekes” unneplok altal szetvert varost.

  • Figyelő
    2018 augusztus 8
    11:16 de
    .

    Bár a kérdést nem válaszolta meg, valamilyen szinten igaza van – még akkor is ha ezzel rendre ellentmond itt képviselt önmagának! Valóban ahogy mondani szokták „nincs ingyen ebéd” mindennek megvan az ára, mindent kifizet valaki! A magyar kormány által – nem titkolt szándékkal – a kanadai magyaroknak utalt pénzt, pl mi magyar adófizetők fizetjük meg. Bár ennek a pénznek a kanadai „jelenlétét” Ön általában vitatni szokta annak ellenére, hogy Ch.A.több alkalommal mellékelte táblázat formájában az erről szóló kimutatást is – azt gondolom nem is annyira az összegről van itt szó amikor a magyar állampolgárok jelentős része kifogásolja, hanem a mögöttes szándékról, melyet Ön helyesen úgy fogalmazott meg hogy „a segitőfél politikai támogatásába” kerül a pénzadomány elfogadása! Hát erről van szó, Önök kanadai magyar állampolgárok tehát máris nem függetlenek, nem a saját belátásuk szerint döntenek, hogy politikailag kit támogassanak és kit ne – már ha egyáltalán foglalkoznak a kérdéssel – mivel ezt a kérdést eldöntötték helyettük az adományozók! A baloldali kormányoktól nem kaptak adományt, ez lehetséges, de gondolom ők nem is várták el az Önök támogatását! Tehát a helyes válasz az, hogy minden tekintetben jobb a függetlenség ne hagyják magukat megvenni, lekenyerezni, lefizetni stb – pláne nem akkor, ha nem is a saját zsebükből adják a támogatást kérők hanem honi magyar költségvetési pénzeket „adományoznak”- saját céljaik elérésére! Egyetlen hazai magyarnak sem az a baja a KCSP-mal, hogy az Önök utódai megtanulnak néhány magyar népdalt, hogy táncokat, verseket, magyar recepteket „oktatnak” esetleg néhány közérdekű, országot népszerűsítő információhoz jutnak – hanem az ennek égisze alatt folyó kormány propaganda! Kvázi a saját pénzünkön veszi meg magának a hatalomban maradás lehetőségét a kormány feje, és miután a hazai szavazatok számában már nem bízott eléggé, mindenhova juttatta a magyar forintokat határon túlra ahonnan támogatást remélt!
    Olvassa csak Mike hsz-át, közvetlenül az öné felett!

  • Kenny
    2018 augusztus 8
    12:42 d
    Kedves Kenny, azt hiszem, TE a TV-n lattad. En ott voltam, reggel 9 tol este 8 ig.Akkor mentunk vacsorazni a Magyar vendeglobe a Kecskemeti utcanban van.Belvaros.

    K.b..fel 1O ig voltunk ott. Onnan, szallasainkra mentunk, ahol a Tv -n a kesoi hirekben mar mutattak a „balhet”! Pl. az egyik hidnal vertek a rendorok egy ferfit aki balhezni akart.
    Itt jegyzem meg, hogy korabban, mikor az Asztoria fele menetelt a tobezres tomegben, voltak erdekes emberek , akik azt akartak elerni, hogy a tomeg a Kossuth terre menjen. Mellettem is feltunt egy kopasz alak aki tolakodva kiabalta,” Menjunk a kossuth terre!” Miert akarta? a balheert. kOrabban volt is valami balhe ott.

    En NEM lattam a „SZETVERT” varost soha, bar masnap reggel is jartam benne.

    Lattam rs tudom, hogy voltak bajkeverok, de amit a kormay tett akkor , \gyurcsany es tarsai , nem felejtjuk el soha!
    Ez az oka, hogy nem megyek tobbe „haza”!

  • Ismetlem, a Gyucsany kormany TV -adasa, biztos bemutattott amit Propagandanak felhasznalt. De, kozlom veled, amit a jelenlevo, a KULFOLDI magyarok amit akkor tapaztaltak, azok soha nem mennek „haza” latogatni tobbet!

  • Figyelő!

    Teljesen igazad van,pláne,hogy Te is itthon voltál és láttad az eseményeket….én közelről,az ablakomból(vízágyú,tank,azonosító nélküli rendőrök brutalitása….no meg az sem mellékes,hogy az Apró családba benősülő Gyurcsány akart az Operában 56-ról megemlékezni….na kész provokáció….
    Az őszödi beszédről már ne is szóljunk,ami kiszivárgott,mer ugye
    csak a sajátjainak szánta…..

  • Mellesleg, akkor velem menetelt a tunteteskor az egesz kanadai csaladom, Meg a kanadai menyem is.

  • Figyelő
    2018 augusztus 8
    11:34 de.

    Irdatlan hülyeséget firkáltál itt.

  • Besancon
    2018 augusztus 8
    12:42 du.Tudja, en NEM elek Torontoban, en Montrealban vagyok. Hogy az ottani magyarok mit tamogatnak, abba semmi beleszolasom NINCS!Innen nezve, erthetonek tartom, hogy a torontoiak elfogadtak a hazai tamogatast, mert ez MIND poltika. Bar melyik magyar part, hasonlo intezmenyt taogatna, megertem, mert a magyar, nem csak otthon magyar, hanem kulfoldonis!
    Persze, ezt csak kisbtuvel irom.Sok kulfoldon elo magyar nem ragaszkodik szarmazasara, hanem neha le is tagadja!
    Ezt is meg lehet erteni, az illeto ugy gondolja, ha azt teszi jobban ervenyesul kulfoldon.

    Tudja, NEM valami elvezet emigransnak lenni. Persze az is az egyentol fugg, ki kepes a nyelvet megatnulni, neha kettot, hogy allast kapjon.

  • Kerekes Sandor

    Boda Marcs
    2018 augusztus 4
    4:04 du.

    De hiszen, kedves Boda Marcs,csak nem kerülte el a figyelmét, hogy már évek óta Budapesten lakom. Igy azután aligha reklamálhatja, hogy a ”hazaiakkal” nem törődöm. Nagyonis, főleg velük törődöm. Az ő érdekükben kezdtem politizálni, az érdekükben indultam el és vesztettem rajta a parlamenti választáson és, ha megnézi a legutóbbi cikkkeimet, akkor azokból mindez kiderül.
    Minden esetre arra sürgetem Önt, hogy ne a személyemmel, hanem a mondandómmal foglalozzék az írásaiban. Ugyanez érvényes mindenki másra is: ha a személyem nem is felel meg Önnek, attól még a mondandómat nyugodtan fontolóraveheti.

  • Geyza
    2018 augusztus 8
    1:42 du.

    Tudom geyza, a helyi TV mast mutatott. Ha egy ember, aki megsznvedte a\z esm;nekt es husegesn leurta az IGAZSAGOT, azt neha „hulyenek nevezik!
    Mar parszor sajnos , voltam ebben a helyzetben, miota a szocializmus el
    uralkodott! De latod, miet tuleltem!

  • Geyza
    2018 augusztus 8
    1:42 du.

    Tudom geyza, a helyi TV mast mutatott. Ha egy ember, aki megsznvedte a\z esm;nekt es husegesn leurta az IGAZSAGOT, azt neha „hulyenek nevezik!
    Mar parszor sajnos , voltam ebben a helyzetben, miota a szocializmus eluralkodott! De latod, mindet tuleltem!

  • Kedves Figyelő, én ezt a sok ostobaságot a 2006-os tüntetésről, amit „saját szemeddel láttál”, nem nagyon propagálnám, mert sajnos a Rákosi korabeli szörnyűségek valóságtartalmát is, – amiket átéltél, és amiket folyton mesélsz – ugyancsak megkérdőjelezi…

  • igyelő
    2018 augusztus 8
    3:09 du.

    Geyza
    2018 augusztus 8
    1:42 du.

    Tudom geyza, a helyi TV mast mutatott. Ha egy ember, aki megsznvedte a\z esm;nekt es husegesn leurta az IGAZSAGOT, azt neha “hulyenek nevezik!

    Ez nem az IGAZSÁG – hiába írta csupa nagybetűvel – hanem az ÖN IGAZSÁGA! Nem ugyanaz! Ön azt látta amit látni akart és és aszerint emlékszik, ahogyan az a saját elképzeléseinek megfelel! Magyarul az emlékezete azt támasztja alá, amit az észjárása alapján kigondolt!
    A valóság azonban nagyon más volt, de ezt már annyiszor és annyian leírtuk, különböző stílusban és nyelvezettel,hogy szükségtelen ismételni, mert amit Ön nem akar, az nem is fog soha az elméjébe beköltözni, minden logikus érv visszapattan az Ön „homlokától” – az agyáig már el sem ér!! A legellentmondásosabb dolgokat állítja szembe egymással, és észre sem veszi, miként és hányszor mond ellent önmagának is! Sajnálhatja, a sallang mentes igazság, vagy ha úgy jobban tetszik valóság ismerete pedig nagy muníció az ilyen kérdések megítélésében. De aki a homokba dugja a fejét, és csak a saját rögeszméit hajtogatja, az ezt a fajta szabadságot sohasem élvezheti!

  • Kedves Fgyelő:
    Továbbá kb 10 millió magyarországi magyar is egész jól túlélte a szocializmust,
    Nem nagyon panaszkodtak
    csak „rendszert váltottak” mert megúnták
    Azt hitte a sok hülye hogy akkor majd olcsóbb lesz a boltban a sztereo rádió és NDK helyett majd japánt lehet kapni.
    Ez igaz is lett de a jónép jelentős hányada elveszítette a munkáját .Nemhogy HI-FI re nem tellt de még lakbérre is alig-alig.
    Szerinted miért menekült innen el kb félmillió fiatal és a legujabb felmérés szerint másik 400 000 is elmenne innen ?

    A panaszáradat a rendszerváltás után kezdődőtt…
    Eredmény : ismét diktatórikus hatalom keletkezett itt,
    csak éppen most nem a közösség érdekében hanem a saját zsebükre játszanak.

    Tudod a szocializmus idején ha pl. egy vállalati fökönyvelő elsikkasztott -mai pénzben számolva- olyan 1-2 millió Forintot
    hát az súlyos börtönnek nézett elébe ha lebukott.

    Az állami vezetők maximális stikliskedései abban merültek ki hogy esetleg a telkére a vállalati teherautóval szállították ki a sódert a vityilló alapjához.

    Ha már téglát is „újított” magának, könnyen előfordult hogy leváltották fegyelmivel.

    És ma ???!!

  • Kerekes Sandor
    2018 augusztus 8
    2:00 du.

    Ez Boda rólam is azthitte évekig hogy külföldön élek
    holott átlag hetente irtam pesti aktualitásokról amit csak személyesen lehet átélni.

    De nem zavartatta magát.Mit neki a tények ?

  • Kerekes S!

    Mindig tudtam,hogy ez a szerencsétlen,idióta ITTHON él,sajnos
    annál inkább megvetendő alak,intézkedjen,hogy valaki fogadja
    be kint…!

  • Kenny
    2018 augusztus 8
    12:42 du.
    Kenny, ezt oszinten irom: fogalmam nncs TE mit lattal a Tvn/ En NEM lattam a varos pusztitast sem a kovetkezo lattamna[pokn]ban SEM! Igaz, nem a TV kepernyon, hanem sajat szememmel! MIvel pusztititott volna a nep , megis?
    EGy oreg agyut akart meginditani egy vad magyar, de az nem mukodott. Talan, a TV a m.forradalom regi kepeit mutatta, ami 56 ban volt? 2OO6 ban, nem volt semmi amivel Budpest megserulhetett, csak tunteto tomeg.

  • Viszont, ott jartamkor elkepedve lattam, a lakohazakat , foleg berhazakat, melyeknel meg MA is lahato a forradalmi, vagy a masodik \V haborus lovedekek helye!
    Sajnos, mindig penzhiany van otthon a kormanynal.
    Miert? Szerintem, igen rossz, azaz karos, kufoldi MAGYAR BALOLDAl velemenyei futnak mindenhol, melyek rontjak a mai magayr kormany eselyeit, kulfoldi segitsegre.

  • Na elmentem,kellemes,szórakoztató,élvezhető filmet nézni…..
    Remélhetőleg jobb és hasznosabb mint ez a fÓRUM…

  • Orsós Elemér

    Boda Marcs
    2018 augusztus 9
    1:00 du
    Marcsi, régen rossz, hogy attól idióta valaki, hogy itthon él!

  • lmási Alma
    2018 augusztus 8
    7:29 du.
    Tudod Alma, azt mondjak, hogy mindenki magabol indul ki. Azaz, azt hiszi, hogy eppen ugy „mesel” valotlansagokat, mint sajat maga. Tudod mit? nem fogsz olvasni tolem ITT semmi sajat velemenyt, maradj magadba.

    Ez szol a tobbi ketelkedonek is!

  • MEG annyit, hogy a PARTot,NEM akkor vertek szet, hanem szeptemberben es le is tartoztattak a tetteseket.
    MIvel, az egesz csaladom velem volt a felvonulason, megkerdezhetik oket, mit lattak akkor ok. megadhatom bar melyik telefonszamat.
    sot velunk volt egy rokonunk is, aki Budan el. Tole is meg lehet kerdezni.

  • Geyza
    2018 augusztus 9
    6:54 de.
    En hiszek neked Geyza. Most mar sokkal konnyeb otthon a elet ,, mint az 5O es evekben. A Rakosi idokben nem igy volt, akkor Janko Peter, elitelt 17 eves koromban, mert egy mondatot mondtam az iskolaban es egy osztalytarsam feljelentett. AVH kihalgatasok utan itelteltek 1 evi Fatalkoruak bortonebe vittek el a rendorok. Itt 9 honapot huztam le , de 3 honapot levettek az idombol, mert szerkeztettem egy konyvet fogolytrsaim irasaival! Amit az igazgatono felterjesztett a miniszteriumba!

  • Geyza, meg annyit, hogy tudod mi a kulonbseg a mai es a regi diktatura kozott? Az, hogy most nem csuknak le senkit!

  • Figyelő!

    Vannak itthon és kint is,akik a „múltjuk”… miatt gyűlölködnek és hazudoznak,és vannak fanatikus,beoltottak.
    Az itthoniak sokkal elítélendőbbek,megvetendőbbek,mert még hazudnak is és ártani próbálnak a többségnek!

  • Figyelő
    2018 augusztus 10
    1:37 de.

    jaa, már megint a szarva közt a tőgyit

    „csak” ellehetetlenítik azaz lassú kínhalálra ítélik (persze ha esze van nem várja meg és elhagyja ezt bárkát)

  • Nos már kezdtem örülni,sőt értékelni C.Á.figyelmeztetésének,(mármint a lap hűséges, de egyben trágár és mocskolódó támogatóival szemben..)igaz név nélkül írt,és senkit sem törölt.(???)..,míg a más véleményeken lévőket igen,…. kár ,hogy ennek a véleményemnek nem tudtam hangot adni,
    ami esetleg azt igazolja,hogy „ez az a hely, ami semmi sem változik,áll az idő” …..

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 10
    1:42 du.

    Saját magáról beszél.

    Benyalt az MSzMP-nek és annak társ-szerveinek most meg útálja magát miatta.
    Ezért egyre fanatikusabban gyűlölködik.

    Ez a nő egy kétlábon járó elmekórtani eset.
    Képtelen magában tartani életének visszás oldalait,
    kifecsgi, aztán emiatt is mindenkit gyűlöl heheheheeehe

    Az ostoba.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 9
    3:22 du.

    Ne használj „nagy szavakat”
    Nem mentél te már el legalább 30 éve.
    Meglehet attól váltál ilyenné.Bár előtte sem
    lehettél egy matyóhímzés.
    A fotód alapján.

  • Figyelő, tévedsz, hogy ma nem csuknak le senkit. Császy kollégámat és munkatársát, Tátrai Miklóst jogerősen börtönbüntetésre ítélte a Curia, „hűtlen kezelés kisérlete” miatt. Valamint Czeglédy Csaba tavaly június óta van koholt vádak alapján előzetes letartóztatásban. Van még néhány néz ezen a listán, legfeljebb nem találkozol vele a hírekben.

  • Ráadásul ezidáig még KI SEM HALLGATTÁK Czeglédit.

    Ő lesz lassan a modernkori „vasálarcos”

  • Ja és a „kár” ami miatt több mint egy éve sitten tartják valami 100 000 Forint.
    Az is csak azért keletkezett mert alaptalan vádak alapján zárolták a számláját és igy nem tudta teljesíteni a kifizetéseit.
    Ás csak azok szenvedtek kárt akik nem mentek el személyesen hozzá a pénzükért.
    Úgyanis MINDENKIT kártalanított a magánvagyonából, akik felkeresték őt.

    Dehát ő volt az alaptalanul megvádolt MSzP felsővezetés védőügyvédje, sikerrel.
    Így nem csoda hogy most megpróbálja a rezsim eltiporni.

  • Czeglédy bűnösségéről
    NEM a Bíróság hozott határozatot,
    hanem a kétharmaddal „megválasztott” Országgyűlés.

    Itt tartunk jelenleg.

  • Na megint nem jelent meg amit Geyzának írtam…..Kb 100x,hogy
    soha semmilyen pártnak nem voltam tagja,most sem vagyok!

    Ezt rajta kívül szerintem mindenki képes felfogni…..

  • Geyza
    2018 augusztus 17
    4:37 de.
    Geyzám, ha igaz amit állítasz, -amiben nem kételkedem- akkor azt a bíróságot le kell váltani, mert az esküjükkel ellentétben nem függetlenek, tehát nem a színtiszta igazságot, hanem a pénztárcájukat mérlegelik!