Gulyás a gender-szakokról: nyasgem

2018 augusztus 15 7:40 de.176 hozzászólás

A gender-szakokkal kapcsolatos kommunikációs lassan igazi gumicsonttá nemesedik. Eközben két dologra talán mégis érdemes figyelni. Az egyik az, hogy vajon miről akarja elterelni a hatalom a figyelmet. A miniszterek fizetésemelése valószínűleg csak az egyik ilyen téma. A másik az, amiről akár az elszólások szintjén közölnek információkat. Ahogy Gulyás Gergely sem biztosan akarta bejelenteni a nyílt diktatúrát.

Nem mindtha érdekelné a szélesebb társadalmat. Az ellenzéket például szinte egyáltalán nem. A parlamentben ülők többségét csak a saját fizetésük érdekli. Ezen kívül talán még az, hogy a társadalom többségét, mert a többség nem Orbánra szavazott, megosztó baromságokért miként tudják egymásra kenni a szart. A megosztott többséget sem nagyon érdekli. Valószínűleg azért, mert a gender-szakoktól függetlenül is van pár egyéb, a pártok vagdalkozásánál lényegesen érdekesebb, illetve élesebb problémájuk az életben. Amely problémák egy részéről valószínűleg éppen azért gondoskodik a hatalom, hogy az emberek egzisztenciálisan zsarolhatók, a napi problémákkal küzdők legyenek. Ne is legyen energiájuk az olyan kérdésekkel foglalkozni, amilyen például az ország valós hatalmi berendezkedése.

Amellyel kapcsolatban Gulyás, alkalmasint a gender-szakokkal kapcsolatban, sommásan összefoglalta a lényeget az ATV tudósítása szerint. A képzéssel kapcsolatban elvileg ugyenis csak tervezet van. Elvileg egy véleményezhető tervezet. Elvileg akár még vissza is vonható a tervezet. Elvileg akár azt is hihetnénk, hogy éppen a visszavonás megalapozására nyilatkozhatták az ELTE részéről azt, hogy mégsem értenek egyet a megszüntetésekkel. Erre Gulyás azt mondja, hogy bár formális döntés nem született a megszüntetésekről, „de tessenek döntésnek tekinteni az elmondottakat”. Mármint azt, hogy a kormány nem ad lehetőséget a gender-képzésre. Az üzenet világos. Simán összefoglalható azzal, hogy „azt ugattok, amit akartok, mert az lesz amit mondunk”. Ennyit arról, ha bárki szakmai, vagy társadalmi érvet gondol átnyújtani megfontolásra. Minek? A falusi suttyó fe’gyütt Budapestre, megkapta a hatalmat, és a hatalom szétrombolta a a talán kezdetektől sem túl komplexosktól mentes személyisége maradékát. Nem Orbán lenne a történelem első olyan diktatórikus vezetője, akivel ez megtörtént.

A képet elvileg árnyalhatná az, hogy a vezér külpolitikai papucsa, Szijjártó, nagy eredményként üdvözölte a gender-tanulmányokat is folytató, illetve reklámozó indianai Notre Dame Egyetemmel kötött megállapodást. De az annak megvalósulásáig hátra levő közel egy év alatt még bármi történhet. Egyrészt a hívek közül senki nem fogja a vezér szemére vetni, hogy akár percenként másról beszél. Elég ehhez a miniszteri fizetésekkel kapcsolatos reakciókat olvasgatni. Amelyek közül még a fórumok kommentelői között sem nagyon bukkan fel olyan jobboldali véleményalkotó, aki összevetné a jelen állapotokat Orbán korábbi nyilatkozataival. Majd pont a társadalmi kutatások tárgyköréből fog bárki szót emelni bármiért? Ja, nem. Különösen úgy nem, hogy a hatalom részéről megmondják a hívőknek, hogy mit gondolhatnak a kérdésről. Inkább azt csodálom, hogy egyelőre még csak Semjén, Rétvári, illetve Gulyás szintjén szólaltak meg a napokban. De még várhatunk pár napot. Addigra talán megérik a helyzet, hogy megszólaljanak az olyan szellemi nagyágyúk, mint Kósa Lajos, vagy Németh Szilárd.

Miközben nem látom cáfolatát annak, hogy alapvetően az a baja a társadalmi szerepek, a szerepekhez kötődő sztereotípiák kutatásával Orbánnak, és társulatának, hogy ez nem igazolná vissza, az „asszony főzz, és tedd szét a lábad” mentalitást. Mert egyenrangúnak kellene elismerniük a női vezetőket, illetve általában a társadalom női szereplőit- Holott azt Kövér korábbi megszólalásaiból tudjuk, hogy a NER-kompatibilis nő alapvetően egy hülye lombik. Azért persze érdekes lenne, hogy a Fidesz mikor fogja hivatalosan is pedofilnak bélyegezni azt a férfit, aki óvodapedagógusként dolgozik, illetve minimum lebuzizni az egészségügyben dolgozó olyan férfiakat, akik betegápolással foglalkoznak. A történelemből meg majd csak kiírják valahogy az olyan szereplőket, mint a korábbi írásban is említett Mária Teréziát, Zrínyi Ilonát, az Egri csillagok női hőseit. Nagy Katalin cárnő, Viktória-királynő, és a többiek, sorban állnak addig egy kicsit. Miközben alapvetően nem is a gender-szakokról szól persze a kérdés, sokkal inkább arról a hatalmi demonstrációról, amellyel Orbanisztán vezető kisebbsége be akarja bizonyítani, hogy bármikor megtehet bármit. Olyan területeken is, ahol a hatalomnak nem sok keresni valója van. Mert amikor a tudományt a politika és ideológia játszóterévé tették, az eddig csak olyan nagy eredményekhez vezetett, mint a tudósok megkínzása, megégetése az egyház áldásával, illetve Liszenko elvtárs tündöklése Sztálin kegyelméből.

176 hozzászólás

  • Nem született kormánydöntés arról, hogy nem indulhat képzés társadalmi nemek tanulmánya szakon, vagy ahogy a politikai vitákban emlegetni szokták: gender szakon, amit jól ismerek!
    – A képzés egyébként két- tucatnyi diákot érint, akik az ELTE-n és a CEU-n járhatnak ilyen oktatásra.
    A CEU magánegyetem, itt, senki nem szólhat, bele a képzés formáiba…
    – Az ELTE-n figyelembe kell venni, a munkaerő piac (eddig kimutathatatlan) igényeit…

  • Mit lehet még ehhez hozzátenni, vagy kellene egyáltalán?

    Vitának helye nincs, megmondták.

    Mert minden olajazottan működik – „bibliai” alapokon, igaz csak annyira félre-értelmezve mint azt már a sötét évszázadok alatt megszoktuk.

    De nyugi – a boszorkányégetésekre talán még várni kell (lehet hogy nem sokat)

    A NER működik – legfeljebb Németh Sándor lehet egy kicsit becsinálva, hogy hogyan fog két dudás megférni egy csárdában.

    Mert a „győző” (is) nyomul (az ifjabb)

  • jo iras!!
    huen tukrozi a (n)agyonmagyar valosagot!!!

  • Mindig deprimalt leszek ha erre a lapra megyek es olvasom…

  • az nagyon nagy hiba, hogy az egész fidex benne kiemelten a zorbánklán teljesen bizonytalanok a nemeik felől lásd még a vityát és gazsit aki örökölte ezt tőle többek között

    persze hogy nem akarják oktatni mert akkor kiderül

    a Gulyás Déneske és a Rétvári Bencus is nagyon szép leányzók csak a bütykeik ne lennének olyan nagyok a harrachnak meg már mindegy ebben a korban már akármi is lehet mint a kósalali és sziszi a szijjártó már évek óta keresi a dajcstamit de nem találja mert az most hordózik

    ez má’ csak illen eccerű

  • Endre László Simay
    NYASGEM!!!

  • Megszólalt a KMH ifjú-titán NER-lovagja.

    S mint (saját állítása szerint) újságírónak készülő palánta, képtelen felismerni egy cikkről, hogy az miről szól.

    A cikk pontosan arról szól – hogy egy-két tucat személyt érintő kérdésekről megy a sajtóban a csinnadratta, míg közben sokkal többeket érintő kérdésekről meg alamuszin hallgatnak.
    Azokról a fontos kérdésekről, amiket a háttérben a kormányzat gőzerővel applikál. Például a MTA „bevétele” – kormányzati ellenőrzés alá vonása.

    Vagyis megy a régi pártállami beidegződés (kommunisták és fasiszták egyaránt) – a gumicsont taktikája.

    Azért több mint gyanús ez az azonnali reakció a NER-lovag részéről – hogy rögtön el akarja „kenni” a cikk értelmét.

    Azért csak úgy „huncutságból” megjegyezném, hogy az ilyen újságíró palántákkal is Dunát lehetne rekeszteni már.

    A bunkó-tahó NER-értelmiségiek és falkavezérek szerint például Einsteint se kellett volna kiképezni, vagy Wigner Jenőt se, hiszen abban az időben a „munkaerőpiac” nem mutatott túl magas igényt az atomfizikusok számára.

    Amikor az oktatási és kulturális minisztérium helyét átvette az úgynevezett erőforrás-minisztérium már a napnál világosabb volt a szándék. Persze nyilván csak azok számára, akiknek a „koleszterinje” alacsony.
    A magas koleszterinű KMH-olvasó NER lovagok számára nyilván gyógyszer kell.

    I-koleszterin, mint I-fon.

  • Almási Alma!

    Hát látod hogy jár az aki kígyót melenget a kebelén…

    Nézd az alpári beszólását, amit esetleg az üllői útra kellene tartogatnia? Amikor a csutiakkal kergetik a bőrt ….
    Amit a mohel „eldobott”?

    Lehet, hogy mégis fenn kellene tartani néhány indián rezervátumot – ahol jobbak a „böreltávolitásban” mert tudják, hogy melyik része a valódi nemi szerve az illetőnek.

    Ha ennyire ellenszenvesek a szerkesztők számára, akkor miért jár ide???
    Mocskolódni.

  • gyuri10
    2018 augusztus 15
    10:56 de.

    „Endre László Simay
    NYASGEM!!!”

    Ennyi tellt a kultúrfelelőstól.
    Egyik felét nyalatná . másik oldalát meg szopatná.
    Mikozben Ady novelláját olvassa arról hogy a magyarok visszamehetnének Ázsiába.
    De ezt -különös bakugrás révén- úgy értelmezi hogy az atlanti-orientált magyar liberális baloldalra értette Ady.

    Háát..öreg már szegény.
    Nem érti ezeket a dolgokatsajbos. DDDDDDDDDD

  • slapaj
    2018 augusztus 15
    8:52 de.

    TE olyan okos vagy..
    Mondd már meg nekem mi volt előbb a tyúk, vagy a tojás ?

  • Ultraliberalizmus elleni Kulturkampf van az uborka szezonban

    ps: Mi az „ultraliberalizmus”? Ez definiálandó.

  • Jellemző némely hozzászóló nivójára (Rodeo11), hogy Gyulyás Dénes operaénekest is belekeveri ebbe a 25 embert érintő Simay „tanulmányba”….

  • T.Geyza!
    – Most, dicsérgetsz engem, vagy azzal vádolsz, hogy visszaélek szellemi fölényemmel…?
    Az nem bűn, hogy vitapartnert keresek, azok között, akikkel véleményt lehet cserélni…
    – Mióta, Göllner kifarolt, itt is látható, hogy kiknek a zagyvaságai piszkítják ezt a jobb sorsra érdemes felületet…

  • Csak tudnam , hogy jon ide Sztalin a cikkiro jovoltabol?!Gondolom, nreki fogalma sincs mi volt sztalinizmus.Sajnos, en tudom, mert eltem benne.

    Na, mindjart jon Alma es letol, hogy mindig magamat siratom.

  • slapaj
    2018 augusztus 15
    5:07 du.
    „– Mióta, Göllner kifarolt, itt is látható, hogy kiknek a zagyvaságai piszkítják ezt a jobb sorsra érdemes felületet…”

    Szerintem nem „kifarolt”, hanem több esze volt mint a tudálékos ifjú titánoknak és nyuggereknek. 😀 (Ne sértődj meg, én is tudálékos és -ha nincsenk itt sajtkukac unokáim vagy véletlenül nem kell semmit megjavítanom a házamban- akkor unatkozó nyugger vagyok!)

  • Slapajkám azt én sem tudom.
    Tudod én butta vok.
    Légy a mesterem.
    Taníccsá’..

  • slapaj
    2018 augusztus 15
    5:07 du.

    Te valójában nem vitapartnert keresel, mert a vitához érvek kellenek. Tekintettel arra, hogy egy durván kélt flekkes szöveg értelmezése is problémát jelent számodra, neked nem a témához tartozó érveid, hanem lózungjaid vannak.
    Az ezekkel való vagdalkozás nem vita, hanem pártpropaganda. Legfeljebb.
    Ehhez nem szellemi fölény kell. Sőt! Szellem sem kell. Napidíj a párttól, mint Bodának.

  • slapaj
    2018 augusztus 15
    8:52 de.

    Igazolásul, hogy olyasmibe beszélsz bele, amivel kapcsolatban komoly szövegértési, ismereti problémáid vannak.

    1./ A diákok számától teljesen független az a hatalomgyakorlási mód, ahogy Gulyás közölte: tök mindegy mit mondtok, az lesz amit akarunk.
    2./ A diákok számától teljesen független, hogy a hatalom olyasmibe ugat bele, ahol nem sok keresni valója van. A hatalomszolgák tudományba helyezése a történelem során eddig legfeljebb boszorkányüldözéseket hoztak;
    3./ Az egyetemi minősítés az akkreditációkon múlik. Ha törlik a szak akkreditációját, akkor a képzésen nem lehet olyan diplomát szerezni, ami az országban felsőfokú végzettségnek felel meg. Ez a CEU és az ELTE diákjait egyaránt érinti;
    4./ Ha csak 15-20 diák ügye, akkor a kérdés akként is feltehető: A hatalom miért rugózik ilyen elenyésző számú diák diplomáján? Keresd erre a választ, mivel a hatalom a jelenlegi helyzetet akarja megváltoztatni. Tehát milyen hatalmi érdek fűződik a változtatáshoz?

    5. OFF/ Tekintsd csak meg Semlyén és Rétvári megnyilatkozásait. Nem csak amit mondanak, hanem a gesztikulációt, a hanghordozást, a metakommunikációt. A Rendőrakadémia-filmek Kék osztrigájában legfeljebb csak a bőrszerko hiányával keltenének feltűnést. Rodeonak teljesen igaza van abban, hogy annyi feminim jellemzőt mutatnak, amiért önmagában érthető a harsány homofóbiával túlkompenzált homoerotikájuk.

  • Geyza
    2018 augusztus 15
    12:07 du.

    Hagyd el. Látható, hogy Gyuri már a név leírásakor is elkalandozott.
    Biztos van egy László nevű közeli ismerőse. Barátja vagy barátnője.

  • Andrew_s
    2018 augusztus 16
    4:27 de.

    Geyza
    2018 augusztus 15
    12:07 du.

    Hagyd el. Látható, hogy Gyuri már a név leírásakor is elkalandozott.
    Biztos van egy László nevű közeli ismerőse. Barátja vagy barátnője.

    Azért az érdekes, hogy míg Nagy I. megjegyzést tett Rodeo „névelírására” – pedig ehhez csak ismerni kéne kicsinyt R. szellemiségét – addig Gyuri10. „László” -ja nem érte el az ingerküszöbét! -:)))

  • Besancon
    2018 augusztus 16
    9:05 de.

    kösz, most görgettem vissza: jól elbaltáztam, dehát a fidex mindig kiborít

    hahahahaha

  • Andrew_s,
    nem történt névelírás.Már vártam,hogy ki harap rá a horogra. Tudtam,hogy lesz egy olyan aki tudja,hogy az általa nagyratartott Endre László nem a Simay.

  • Kis Ferenc
    2018 augusztus 15
    12:19 du.

    Megmondom Neked :

    „Ultra-liberalizmus” az,
    amikor egy legényember, (pl. én)
    szembesül azzal hogy randevu előtt kifogyott
    a hajsamponja és ezért kénytelen háztartási ULTRA mosogatóporral megmosnia a haját. Mert szabad neki.

  • Andrew_s
    2018 augusztus 16
    4:27 de.

    Hehehhe..hát manapság egy név nem sokat mond viselőjéről DDD

  • Figyelő
    2018 augusztus 15
    10:30 de.

    Mindig deprimalt leszek ha erre a lapra megyek es olvasom…

    Jaj Istenem szegény Figyelő, de hisz akkor Ön az állandó deprimáltság állapotába leledzik?

  • Besancon
    2018 augusztus 16
    9:05 de.

    Annak az az oka hogy
    „összetartás” van.

    Csakúgy mint anno.

  • Kulturkampf, uborkaszezon – elmúlik az is, ez is.

  • Társadalmi nemek tanulmánya (Gender Studies) mesterképzés társadalomtudományi alapokon nyugvó interdiszciplináris program, melynek középpontjában a társadalmi nemek közötti viszonyok és a társadalmi struktúra közötti kölcsönhatások elméletileg megalapozott és szisztematikus módszertani apparátussal történő probléma-orientált vizsgálata áll.Az ELTE-n tizenkét mesterképzés szak van, ebből az egyik a”gender” ahova 2017-ben iskoláztak be utóljára.
    Röhejes ! – Ezen rugóztok, mivel ezen kívűl nincs fogás a kormányon…aki valóban vitára bocsátotta ezt a falrengető ügyet!
    Andrew_s ! – Egyébként Te sem vagy különb, a lgprimitívebb Gabriel féléktől akik a hazai lakosság tisztségviselőit, fikázzák, vádolják, tolvajozzák, buzizzák stb. a névtelenség
    mámorában, ami sehol nem divat… inkább udort kelt…

  • A gendermánia lerombolja a család antropológiai alapját. Ezt osztja a kereszténydemokráciát hirdető magyar kormány is, amely nem tűri tovább, hogy adófizetői pénzből neveljenek bárkit is ennek az ideológiának a mentén.
    A „két-buzi” kapcsolat lehet, hogy európai értéknek számit, de nem a mai Magyarországon.

  • Besancon!

    Nagy I. vészesen magas I.Ku.leszterol szinttel küzd.

    De már megnyugtatott, szed rá gyógyszert

  • Andrew!

    Ez a slapaj nem sok idő óta mérgezi itt a levegőt.
    Abban az időben amikor G. András vezette a lapot, biztosan nem járt ide.

    A konklúzió: nyilván megkapta valahonnan a feladatot
    – támadni a lapot;
    – Lebecsmérelni a cikkeket,
    – kekeckedni az olvasóival.

    Annyira nem lehet hülye egy makonyás ifjú titán, akinek amúgy a „Sziget” a nagy hun-ország (meg hun nincs), hogy csak úgy magától piszkolódjon.

    Mint hozzászólásaiból kitetszik, sok írói értelemmel nem kell „megküzdenie” – hiszen azt se igazán érti, amit mások írnak.

  • „– Mióta, Göllner kifarolt, itt is látható, hogy kiknek a zagyvaságai piszkítják ezt a jobb sorsra érdemes felületet…”
    Slapaj,
    Ameddig nem farolt ki,addig egyedül az ő zagyvaságai kulmináltak ezen a felületen…

  • Slapaj,
    a goálnernél nem maradt senki támadatlanul.Ordenárébb és vulgárisabb volt,mint akármelyik manapság idejáró.De ha neked ő hiányzik,hát…senki nem lehet 100%-os.

  • T.gyuri10 !
    -A Göllner tanár úr névvel, arccal, mellböséggel, elérhetőséggel követte el, kekeckedéseit, – vállalva, hogy,röhejes…ez tiszteletre méltó!
    – Ez nem ugyanaz, mint amikor aljas indokból névtelenűl (nick mögé sunnyogva) nagy vagányul, névszerint, rosszhírét keltik, vagy rágalmaznak, megvádolnak, emberi méltóságukban megaláznak köztiszteletet érdemlő személyeket…

  • slapaj
    2018 augusztus 16
    12:09 du.

    „Nincs fogás a Kormányon”

    Ennek itt nagyjából-körülbelül elment az esze 😀 😀

  • NAGY István
    2018 augusztus 16
    12:17 du.

    Szép egy fuvallat volt !
    Te magad találtad ki egyedül,
    vagy volt telefonos segítség is ?

  • gyuri10
    2018 augusztus 16
    3:45 du.

    Még szerencse hogy itt vagy te is.
    Mire mennénk a mocskolódásaid nélkül…

  • gyuri10
    2018 augusztus 16
    3:53 du.

    A szövegértésed határozottan tendál a nulla felé.
    Hiába..öreg vagy már.

  • Nagy Istvánnak, hátha kicsit sikerül a gender-mesterszakkal kapcsolatos téveseszméit kicsit eloszlatni: az ide bemásolt szöveg Lattmann Tamás nemzetközi jogász írásából vett idézet, melyben azt taglalja, hogy mely spanyol jezsuita és francia egyházi egyetemeken folyik tudományos kutatás és oktatás gender témakörben.
    „Bilbaoban, Baszkföldön, Spanyolországban, a Deusto Egyetemen, ami a legrégebbi spanyol magánegyetem, egészen pontosan a jezsuitáké….
    A mostani hazai gender-képzések körüli politikai őrület eszembe juttatta ezt az érzést még egyszer. És ha már eszembe jutott, megnéztem, hogy gondolkodik a jezsuita egyetem a gender-től, ha már itthon a „keresztény világkép”-ről és az azzal való összeférhetetlenségről delirálnak megélhetési politikai „keresztényeink”. Már csak azért is, mert itt tartózkodásom emlékei alapján valami zavart éreztem az erőben… És valóban. Ha valaki megnézi az egyetem honlapját, azt találhatja, hogy a Deusto Egyetem igencsak komolyan veszi a gender témáját. Nemzetközi interdiszciplináris kutatócsoportot működtetnek (https://www.deusto.es/…/i…/gender-1/the-university-of-deusto), ennek eredményeit mind az alap-, a mesterszakos és a doktori képzésekbe beillesztik, sőt, nemrég még díjat is alapítottak, amivel a nemek közti egyenlőségért próbálnak tenni (https://ingenieria.deusto.es/…/ingenieria/en/ada-byron-award). Miután többen jelezték már, hogy az amerikai jezsuita Regis és épp a kormány által nemrég a Pázmánnyal való kooperációra idecsábított Notre Dame egyetemek is foglalkoznak a gender kérdésével, gondoltam, nem utolsó szempont, hogy minden jel szerint a legősibb európai jezsuita egyetem is valamiért úgy látja, hogy ez összefér a „keresztény” értékrenddel.” Szóval, megnyugodhat. Ha a spanyol jezsuiták nem félnek attól, hogy a „gendermánia lerombolja a család antropológiai alapjait, akkor magának sem kell emiatt rettegnie.

  • Zsófia, én csak egy 54 éves elméleti fizikus vagyok, alaposan leterhelve szakmai projektjeimmel. (Szeptember végén egy konferencián Izraelben is előfordulok.) Ha néha van időm, idetévedek erre a felületre, és „felüdülve” olvasom az unalmas foxi-maxista csacskaságokat. Néha belefolyok, hogy valamit élénkitsek, bár nem kéne…
    Távol áll tőlem, hogy tulképzett nyugdijas és unatkozó marxista könytárosokkal polemizáljak, még ha elkezdenek jezsuitázni is, – nem az én területem. Nekem inkább a rotáció,a divergencia meg a transzformációk a légterem.
    S még valami: Nálunk otthon Ujbudán a Családban ugy néz ki a „gender”, hogy én vagyok a fiu és feleségem a lány. Mindig!! Tetejében egyenjoguak is vagyunk (CEU mentesen is…). Van négy fiunk, mérnökök, a legkisebbik csak most nősült, de a többiek sem kapkodták el. Ez ideig másfél unokám van, de a menyek esküdöznek, hogy négyen összehoznak tizet. Adja meg az Isten….!
    Üdvözlöm Zsófia! -n.i.-

  • gyuri10
    2018 augusztus 16
    3:53 du.

    Nálad aztán ordenárébb senki nem lehet itt senki.
    Nézzél magadba !

  • Tüske Zsófia

    Ez a nagy István csak azért jár ide, hogy néha beköpjön egyet.
    Szerinte az újság egy értéktelen „ballibsi” orgánum, a kedvelői pedig még inkább.

    A személyében pedig egy „tisztességes”, „keresztény” valódi magyar kellene tisztelnünk, ráadásul mint ilyen természetesen „140-es IQ”-val megáldott.

    Nézete szerint aki nem „tartozik közéjük” vagyis velük nem ért egyet azok mind komcsik (balosok) és zsidók, vagyis csak másodrendű teremtmények.
    Egyelőre talán nem kell bennünket gettóba zárni, de ha majd a Vezér úgy dönt, akkor az csak annyiban módosul, hogy az idő megérett rá.

    Ezen a szellemiségén nem akar változtatni.
    Amúgy Amerikában bunkerozta be magát ebbe a sötétségbe.

    Kár betűt ráfecsérelni

  • gyuri10
    2018 augusztus 16
    9:27 de.

    Rendben. Nem történt névelírás. Szimplán hülye vagy. Tudomásul vettük.

  • Geyza
    2018 augusztus 16
    4:56 du.

    Van egy pont, ahol nincs fogás.
    Kedvenc kérdéseim egyike (középiskolásoknak):
    Ha egy ember biztonságosan 40 kg tömeget tud megemelni, akkor segédeszközök nélkül hány ember tud megemelni egy 1 köbméteres platinatömböt?

    Ki lehet számolni, de az eszesebbje gyorsan megmondja: sehány.
    Indoklás: fizikailag nem férnek hozzá annyian, hogy megemelhessék (segédeszközök, tehát alápallózás, meg ilyesmik nélkül).
    Azzal a csapattal érdemes innovációs, szoftverfejlesztős, tesztelős irányba tovább bíbelődni a kötelezőn túl, aki erre
    1. Gyorsan rájön;
    2. Meg is meri mondani.

    Ez a kormány már olyan nehézsulyú baromságokat tesz, hogy nem is érdemes rajta egyenként fogást keresni. Globálisan kellene odébbgörgetnie egy szkarabeusznak.

  • NAGY István
    2018 augusztus 17
    3:37 de.
    legalább most már tudom, hogy ki az a dilis aki előttem megy be a forgóajtón és mögöttem jön ki

    „elméletben” még mi mindent… követsz el? és a zsidók mit vesznek tőled? te is handlé?

    hahahahaha

    azért ennél még a foximaxi is nívósabb, talán el kellett volna végezned (vagy ki?)

  • Andrew-s :

    továbbá:

    Ha 1 dolgozó 8 óra alatt összerak egy kicsi felhúzós női karórát,
    akkor nyolc dolgozó csak összerakja 1 óra alatt nem ?

    /Vicc a Szovjetúnió-béli Krokodilból Á la 1980-as évek/

  • Andrew_s
    2018 augusztus 17
    6:41 de.

    Hülyén aljas.
    Vagy aljasul hülye? Mindegy..

  • Andrew_s,
    szimplán és duplán hülyék akik beszegték a füled.Remélem ezt a gayza meg a garabonciás idejárókat nem a sittről ismered.Ha tévednék hát,az sem lenne csoda,mert az ideírásod nagyon arra hajaz.

  • gayte,
    kár,hogy nem vagy mellettem.Könnyebben tudnék,öklendezés nélkül az ártatlan,szép babaarcodra hányni.Nem nevezlek féregnek,mert ahhoz még sokat kellene előre lépned és az idejáró kinövéseid is megharagudnának rám,amiért őket kihagyom.Igazuk is lenne,mert csak együtt értek fel egy galandféreggel.Minden esetre közöttük te vagy a fűrer.

  • gayza,

    „Nálad aztán ordenárébb -senki- nem lehet itt -senki-.
    Nézzél magadba !”
    Pedig van ordenárébb”senki”,de ahhoz neked kell a tükörbe kancsalítanod,amikor éppen kihúzod a kis buksidat a rumos hordóból.Ne legyél már állandóan a vurstli részeges kikiáltója!!!
    te kis galamb lelkű,te a lókorházi kedvesnővéreknél tanultál idegeskedni,vagy magadat definiálod amikor kétszer írod a”senki”t

  • Ide is beirom a nemek a „tudomanyarol ” mi a velemenyem.
    A korai 5O es evekben vegeztem el a Kando Kalman technikumot , esti evfolyamon. 3 evet, mert betudtak a korabbi 7 gimnaziumomat,kulonben 4 eves, meg ma is. A 😯 szemelyes osztalyban, rajtam kivul csak EGY lany volt meg, a tobbi mind fiu.
    A technika, mint tantargy a noi nemet SOHA nem erdekelte igazan Itt van egy magyar baratnom, aki a montreali McGill egyetemet vegezte es elektromos mernok lett! Az egyetemen megismerte jovendo fejet, es bar befejezte az egyetemet, de valoban, mint mernok SOHA nem dolgozott. A csaladot meg Pestrol ismerem, apja mernok volt, es szegeny lany, (egyetlen gyermek volt) megfogadta apjanak, hogy O is az lesz.

  • Kivettek, hogy hanyan voltunk ott egy osztalyban : NYolcvanan!

  • Nagy István: most ön nem velem – túlképzett nyugdíjas és nem annyira marxista, de könyvtárosnak könyvtáros egyénnel polemizál, hanem egy harmincas éveinek végén járó nemzetközi jogásszal, aki mostanában egy prágai egyetemen oktat nemzetközi jogot és biztonságpolitikát.
    azt gondolom, hogy egy 54 éves elméleti fizikusban is lehet akkora tudásvágy, ha már tudományos pályára adta a fejét…. hogy a mindenki számára hozzáférhető interneten utánanéz egy témának, nem vezetik-e meg aljas szándékból. És már sokadszor mondom, a gender studies nem a szexuális irányultságon akar változtatni, hanem a nemeknek a társadalomban betöltött szerepéről. Olvasson Morvay Krisztinát, az elég sokkolóan bemutatja a kiadott kandidátusi értekezésében miféle anomáliák adódnak ezen a téren. De ha magának jobb birkának lenni orbán nyájában, én nem fogom megakadályozni az együttbégetését. Már láttam ilyet, a szociban, sőt, tapasztaltam a család történetében rákosi alatt is.

  • gabriel, köszönöm a tájékoztatást, gyanítottam ezt magam is, nagyon nem is vagyok meglepődve, dolgoztam fafejű és szemellenzős műszakiakkal, bár legalább annyi nem szemellenzőssel is.

  • Gyuri10!

    teljesen egyetértek a hozzászólásaiddal,és főleg a legrövidebb,egy mondatos frappáns…!

  • Kedves Zsófia, elnézést, a „nyugdíjas” jelzőt visszavonom (de a többi azért maradhat). Kislányos csapkodásai nem illenek ugyan bele a gender studies tudományokba, de sebaj!
    Egyébként ha tájékozódik felőlem, akkor azt ne Gabriel barátjánál tegye, hanem mondjuk dr.Navracsics Tibornál, akivel ugyanazt az Ezüst Eötvös Emlékérmet birtokolják. Ugyanonnan. Amihez egyébként gratulálok! -n.i-

  • Tüske Zsófia
    2018 augusztus 17
    1:32 du.

    Feltéve ha VALÓBAN „elméleti fizikus”.
    Mert van itt azé 1-2 bibi.
    Egy fizikusnak ismernie kell a számokat, ellentétben a lepukkant közmunkás-prolik tömegeivel akiknek megmutatnak egy kis nemzetiszínű maszlagot és kapnak mellé egy tányér büdös-gulyást, erre minnyá rohannak a FIDESZ.-re szavazni.

    Naszóval egy felsőfokú végzettséggel rendelkezőnek tudnia kell mit jelent többezermilliárd Forint lenyúlása és mit jelent az a kiszólás hogy
    „az a közpénz ami a feleségem alapítványához kerül az MNB.-ből, elveszíti közpénz jellegét..”.
    És ez is még csak a jéghegy csúcsa.

    De Nagy úr láthatólag nincs tisztéba ezekkel a dolgokkal.

    Talán analfabéta ?

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 17
    2:23 du.

    Téged a családodban nem úgy híttak hogy „Nyanyóca”
    Hanem úgy mint „Nyalóca”.

    De ezt már többször elmondtad.
    Hogyan nyaltad fényesre anno az MSzMP és társ-szerveinek a szerveit (fizikailag is ) azért hogy kitúrhassad a volt hivatali főnöködet az állásából.

    Mostanában is pont úgy nyalsz.
    Már csak pusztán megszokásból is.
    Pedig már nem kéne. Ugyanis nincs neki tétje.
    Dehát ha egyszer ÚÚÚGY rááll a nyelved DDDDDDDDDDD

  • Nagy I.Cu István irja:

    „”Nekem inkább a rotáció,a divergencia meg a transzformációk a légterem””

    Hát …. a fanyelű kapát rotációssá transzformálta!
    Azért maradtak némi divergenciák, így zavarja mikor sebesebben forog a szájában a nyele.

    Sebaj most majd elmegy Izraelbe kipuhatolni hogy hogyan lehetne repülő szőnyeggé transzformálni.

    De azért előtte figyelmeztet, hogy neki vannak ám titkosszolgálati kapcsolatai…

    Nekem volt a gimiben egy osztálytársam, aki rettenetesen elkeseredett, amikor az osztályunk egyöntetűen felszámolta a KISZ-egyletet, és kiléptünk. Még elsős gimis korunkban.

    Nem lévén más módja ezen ügybuzgó barátunknak mozgalmi munkára, belepett a kerületi ifjúgárda-szervezetbe.

    Nem tehetek róla, de valami hasonló lelki-hovatartozás merül ezzel az I.Cu (ejtsd iku) gyárossal is „barátunkkal” kapcsolatban is.

  • Geyza

    2018 augusztus 17 6:33 du. asztat írod, hogy a szerencsétlen közmunkások már egy tányér büdös gulyáslevesért rohannak a fideszre szavazni.
    Nem kétséges.

    És ahhoz sem fér kétség, hogy a „legmagasabb szinteken” már milliárdokért lesznek párthű vazallusok.

    Nem halottad asztat a régi szállóigét, hogy mindenki megvehető, csak más az ára??

    Tehát honnan tudod te az árát a Nagy I.Cu barátunknak???
    Hogy melyik nívelhez tartozik??

    A NER rövidítés egyszerűen: Nemzeti Egyezményes Rablás

    (Cu jelentéséért interjúvold meg rodejjo barátunkat)

  • „az „asszony főzz, és tedd szét a lábad” mentalitást. Mert egyenrangúnak kellene elismerniük a női vezetőket, illetve általában a társadalom női szereplőit-”

    Kik azok a női szereplők, akiket a hazai liberális „elit” egyenrangúnak ismer el és kitüntet? Saját jogon, és nem azért, mert valakinek a feleségei (egy ismert liberálisnak)?
    Volt hazánknak női miniszterelnöke vagy köztársasági elnöke az elmúlt harminc évben?
    De a kitüntetésben sincs sok köszönet, mert ahhoz vagy kíméletlennek kell lenni vagy leszbikusnak vagy Heller Ágnesnek, hogy észrevegyék a ballib térfélen.
    Puzsér műsorában a 10 legbefolyásosabb magyar között nem volt egy nő sem.

    Persze a háttérben ettől még lehet nőuralom, pl. Gyurcsányéknál. A fidesz vezérkar egy fiúkollégiumi brancsból alakult, és egy leszbikus nő volt az egyetlen, akit elfogadtak ideig-óráig egyenrangúnak. Ez is már régen volt.

    Orbánnak abban az egyben igaza volt, hogy a hazai politikai harcot nem bírják a nők. Nálunk olyan kemény a kultúrharc (értsd: zsidók és nem zsidók közötti közéleti harc), hogy azt értelmes, ép lelkű ember nem bírja sokáig. Orbán azért van még a hatalmi elitben, már harminc éve.:)

  • Rodeo11
    2018 augusztus 15
    10:44 de.

    Csak hogy segítsük a jövő történelemkönyv íróit: mi az, amiben Orbán biztos lehet magával kapcsolatban?

    Rendkívül sokszínű pályát tudhat maga mögött, és a gyógyszeriparnak hála, messze még a vége. Kiemelendő rendkívüli rugalmassága, ahogy ötévenként új, forradalmasító eszmét fedez föl és tesz magáévá, ami boldogságot hoz népének és esetleg mind a hat további földrésznek (a hatodikat uralkodása idején fedezik fel, Viktória néven).
    Az átlag liberális csak háromszor változtatja világnézetét, vallását vagy genderét egy politikai életpálya során, Orbánnak ez legalább hatszor sikerült! Világcsúcstartó a műfajában. És még hatalmon van.

    Politikában ifjú, kócos hajú, mélyen elkötelezett kommunista forradalmárként indult, aki gyorsan eljutott a rendszer liberális ellenzékéhez. 1998-ban elérkezettnek látta az időt a konzervatív jobboldal uralomra juttatásához, hogy megteremtse a széles középrétegekre alapozott polgári Magyarországot.
    Sajnos a kényszerítő körülmények miatt rákényszerült, hogy előbb a radikalizmusban, mostanság egy vezéri rendszer keretén belül keresse a boldogulást a magyar népnek.

    Vallásos hite töretlen, és mindig a kor körülményeihez igazodik, soha nem maradi. Ateizmusában mélyen hitt addig, amíg szocializmus volt. A rendszerváltáskor hirtelen fölfedezte a kereszténységét, véletlenül pont akkor, mikor a liberális elitnek sikk volt az Iványinál kereszteltetni a gyerekeit.
    1998-tól meg volt győződve a történelmi egyházak társadalomszervező erejéről, ami évszázadokig fönn fogja tartani a katolikus országokat.
    Véleményem szerint tíz év múlva a legnagyobb egyház a fiáé lesz, aki tv-prédikátorként szedi be az adományokat.
    Majd Ferenc pápa megáldja őket, mert a jövő a dinamikus kisegyházakban lesz …

  • Nagy István: tényeket nem kell visszavonnia, mert imádott orbán barátja jóvoltából korbetöltöttként valóban nyugdíjba kellett mennem, amit mára már csak azért sem bánok, mert a jogi kari könyvtár vezetőjének a három egyetemi szakmai diplomás könyvtárvezető helyére egy, a raktáros pozícióból magát szakmai végzettség nélkül felnyalt általános iskolai hittantanár került. Odáig azért nem mennék el az ön iránti érdeklődésben, hogy Navracsicska elvtársánál érdeklődjek ön iránt, ugyanis őt – önnel ellentétben – van szerencsém ismerni, mert valamikor a kollégája lehettem. Lehet hogy ön tiszteli őt, én nem: lakájnak tartom, aki mindig igény szerint nyal oda, ahol éppen hasznát látja, most éppen bátortalanul próbálkozik az Európai Uniónál, ahova orbánviktor száműzte. Történelmi (negatív) érdemeket szerzett magának, amit értelmes ember lévén gondolom, már megbánt, de ez legyen az ő lelki problémája.
    Amit ön egyébként kislányos csapkodásnak gondol, mert lusta a forrásoknak utánanézni és különben sem óhajtja magát a hitében megzavarni, azok pusztán az adott témában általam közzétett külső források. Hadd tegyek ide még egyet, Parászka Borókáét, nem is annyira önnek, hanem azoknak, akik a gender-témában nemcsak vécéhasználatot, szexuális devianciákat vizionálnak, és nem is csak saját családi dominanciájukat féltik, hanem érdekli őket a tágabban vett probléma is. https://nadfedeles.blog.hu/2018/08/17/a_civil_erdekvedelem_utolso_bastyait_tapossa_a_hatalom

  • Geyza, meglehetősen pontos jellemzéseddel egyetértek, és hozzáfűzném, Nagy István nem igazán analfabéta, mert írni tud ide , ha nem is mindig ragaszkodik az igazsághoz… ő hívő, aki a jól látható tényeket félretolja, hogy a hite ne sérüljön, vagy még az is lehet, orbán ánusa mellől nincs ezekre rálátása. Vagy ő is azt vallja, hogy akinek nincs semmije az annyit is ér, vagy az itt meglehetősen elharapózó erkölcsi értékítéletet tette magáévá: az uborka- és bortolvajnak kijár a halálbüntetés, de aki sokat rabol a közösből, az ügyes, és az ilyet tisztelni kell.

  • NAGY István Ahogy nézem, nem kell „Foxi-Maxi” ahhoz, hogy valaki csacskaságokat írjon. Elég elméleti fizikusnak lenni, aki szabadidejében leereszkedik közénk, mint egy Boda Marcsi a reklámok között.
    Otthon mindig maga a fiú? Vajh ez mit jelenthet? Szabadidejében kiélheti a vágyait, és lehet egy kicsit kislány is? Vagy csak nem hajlandó mosogatni, mosni?
    Eszembe jutott egy régi emlék. Dr Wabrosch az urológián megkérdezte a beteget, doktor úr, hogy van? Nem, nem, mondta a beteg, és jogász vagyok, a doktor maga. Nem tudom, miért jutott eszembe.
    Egy magát intelligensnek képzelő ember a „buzi” szót használja a genderről beszélgetve, azt hiszem mindent elmond.
    Reményemet fejezem ki, hogy mind négy gyermeke, és mind a négy menye is utálja a buzikat, és unokáit is ebben a szép keresztényi szellemben fogják nevelni (miért pont tíz? Ha az utolsó iker, akkor lesz nagy baj?) Úgy lenne gömbölyű.
    De nem kell leereszkednie hozzám, nem igénylem. Bár nem vagyok könyvtáros, és „Foxi-Maxit” sem végeztem, de már nyugdíjas vagyok, tehát beletartozok a maga által annyira lenézett csoportba. Szerencsére. Szép napot, nevében Nagy úr.

  • Rodeo11
    2018 augusztus 15
    10:44 de.

    Majdnem kihagytam Orbán etnikai hovatartozását. Azt hiszem, jó eséllyel kizárhatjuk, hogy Orbán nagyszülei bármiféle magyar felmenőkkel rendelkeznének.

    Ez egyébként sok magyarról elmondható, pl. akik városokban vagy tiszta sváb, szlovák falvakban éltek.

  • hazai lámpa
    2018 augusztus 18
    6:50 de.

    kösz, fárasztó a zorbánról olvasni, undorodok tőle (is) most még a fiacskája pályája amint látom a semmittevés nagyon jól esik nekik

    magam részéről először 1986 körül hallottam „ezekről” az alakokról akkoriban szamizdat meg hasonló lószar volt a divat és nekem az hányingert okozott már akkor, pláne amikor megtudtam kik és mik is „ezek”

    egyszerűen nyavalyás semmit sem érő senkiháziak akik dumálásból és lopásból akartak megélni és annyi azért ragadt rájuk, hogy a megfelelő hallgatóságot megkeressék mindenfajta kavargásukhoz
    és ez a réteg vagy tömeg eléggé buta is ahhoz, hogy mindig megegye az éppen aktuális maszlagot

    a világ tele van ilyenekkel, de mindegyiknek van akkora szerencséje, hogy ilyen magasra hágjon, bár a süsülandiában milliárdossá lett Graham (mintha orbángazsi lenne) a sok rablómesével és sorolhatnám az ilyen környezetek nagyon sokat segítenek nekik (magam részéről süsülandiát felfújt levédiabasznádnak látom minden „összehajaz” bennük, csak az ottani számokban több a zéró)

    fájdalom látni és olvasni a sok hívőt, 30-40 éves barátságok (családok) mentek gallyra miatta … divíde et impera műxik és a caveat emptor meg nem

    ilyenkor szoktam mondani, nem vagyok egy verekedős fajta de volt rá példa, hogy nagyon felháborodtam és meglendült a pofgonfa és nagyon nagyot vagyok képes odavágni… ezeket addig ütném amíg nem lesznek pépesek…

    na kidühöngtem magam (már megint)

  • hazai lámpa
    2018 augusztus 18
    6:50 de.
    +++

    Rodeo11
    2018 augusztus 18
    8:52 de.
    kimaradt egy „nem” > de nem mindegyiknek van akkora szerencséje,

    a pofonfába meg egy fölösleges „g” került

    a szamizdat az elsők egyike a rendszercsere és fellazítási taktikák között… a tuggyukkik kedvenc „stratégiája” és „taktikája” valamint a fegyveres útonállásként előadott marketing mószereik

  • lámpa, gratula orbán pályájaívének rendkívül plasztikus (és igaz) felvázolásához. Egyetlen ponton ellenkeznék: Orbán Gazsi a református egyház keretében mászott fel a Felházba, így nem valószínű, hogy Ferenc pápától várná az áldást.

  • Na megint kétszer(vagy többször?…..)
    Azon csodálkozom,hogy C.Ádám nem teszi végre helyre ,ezt a szerencsétlen,idióta,magát folyton ismétlő és főleg másokat alaptalanul sértegető,hazug Geyzát,míg más esetleg nem minden
    cikket elfogadó,de értelmes normális emberek hozzászólását korlátozza….!Nem használ a fórumnak,de oda se neki,sokat dolgoztam ma,vásárlás,takarítás,most kikapcsolódom és nem az
    elmebetegekkel foglalkozom!

  • Orsós Elemér
    2018 augusztus 15
    5:26 du.

    ezabaly veletek.
    Hogy unatkoztok.
    És myndenféle dyktatórykus
    baromságon yár az eszetek.

  • Geyza
    2018 augusztus 18
    12:42 du.
    Kitenyésztötten roszul érzékeled, ipeg, hogi antydyctaturarul ábrándozunnk!

  • Gyuri 10!

    Igazad van,,,,”Nyasgem” azoknak akik megérdemlik!!!!!!!

  • Gyuri 10!

    Igazad van „nyasgem”annak aki rászolgált.. …szerencsére megjelent a hozzászólásod ,az meg már nem számít,hogy az én helyeslésem nem!

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 18
    5:00 du.

    „Gyuri 10!

    Igazad van “nyasgem”annak aki rászolgált.. …szerencsére megjelent a hozzászólásod ,az meg már nem számít,hogy az én helyeslésem nem!”

    Írjad le még vagy ötvenszer.
    Hátha akkor igazad lesz ezzel a szar véleményeddel.

    Te idióta.

  • Orsós Elemér
    2018 augusztus 18
    3:31 du.

    Most nyésztél te, vagy nem tenyésztél ?
    Aki nem nyész egyszerre nem ábrándol semerre.

  • Nekem a gender tudományból az jön át, mintha az embernek biológiai, illetve felvett társadalmi (gender) nemi szerepén kívül, független saját személyisége nem is lenne. Mintha a személyiségünk minden részlete nemhez vagy valamilyen felvett nemi szerephez lenne csak köthető. Ez ugyanolyan túlhangsúlyozása a nemiségnek, mint Freud elmélete az elfojtott nemi vágyaink viselkedésünkre gyakorolt hatásáról. (Érdekes volna a kettő ütköztetése)
    Egyébként a művészetben az emberi tulajdonságok nem csak a férfi vagy női nemhez köthetők, hanem virágokhoz, madarakhoz, vadmacskához, őzikékhez vagy épp oroszlánhoz, bikához, esetleg kecskéhez, nyúlhoz stb. stb. is. Sőt, akár viselkedésmintákat is vehetünk az állatoktól. A szerető társ szólíthatja a párját „mackókámnak” anélkül, hogy megnevezné, hogy anya vagy apa macira gondol.Pedig a társadalmi elvárás szerint a mackó férfias. Sőt a bakancs és a klott gatya is.
    Egyébként, az ikerkutatások az öröklött (genetikai) tulajdonságok szerepének a jelentőségét igazolják.

  • Ja! Lehagytam az írásom végéről a vigyorgó figurát. 🙂 🙂 🙂

  • Tüske Zsófia
    2018 augusztus 17
    1:32 du.

    A gender studies fogalma láthatóan ismeretlen az olyan „vitázóknak”, mint „Pitttyuka Okoss”, Boda, Gyurrrrikkkaaa szép, és társaik.
    Nekik a gender== buzi, aztán elvannak ezzel, mint a befőtt.

    A baj az, hogy hasonló isten barmai voltak azok, akik az akkor aktuális törvény értelmében Dunába lőttek embereket.

  • Gyuri10!

    Nem értem…..van egy Endre László és van egy Endre László Simay?
    Két különböző személy??,csak kíváncsi vagyok,annak ellenére,hogy
    sem a fórum,sem a cikkírók nem lényegesek és nem a legfontosabbak az életemben!
    Nagyon meleg van,sok dolgom,napi problémám.van…,így lehet,hogy
    nem értem az állításod?!

  • na még egyszer….
    Andrew!

    A normális emberek többsége tudja,hogy mit jelent a férfi és mit a nő szó,sőt a szerepüket is ismeri,minek erről oktatást tartani?
    és akik ezzel tisztában vannak nem szokták Dunába lőni az embereket…..
    Sehogy sem jön össze a kettő,csupán az,hogy maga egy „kissé” beteg ember…..!

  • Andrew_s az, hogy egy fogalom nem ismert valaki előtt, az még nem lenne baj. Ilyenkor az ember utánanéz, mit is nem tud, ez rendszerint megoldja a problémát. De az, ha készen tálalják nekik az információt, nem is egyet, de ennek ellenére figyelmen kívül hagyják azokat és mereven ragaszkodnak a szájukba rágott baromsághoz, akkor én felteszem a kezem… Bennem van a hiba, rég tudom. Húsz évig tájékoztattam egyetemistákat, de rá kellett jöjjek, hogy az emberek nagy része már a nyócosztályt sem tudná elvégezni. És nem csak a megcsontosodott idősebbek, hanem a zsenge fiatalok között is ilyen a túlnyomó többség.

  • Boda, azt kell mondjam, hogy te egy olyan egybites ostoba pártkanca vagy, aki egy nem túl bővített magyar mondat értelmét sem képes felfogni. Ne is próbálkozz vele. Meleg van és téged leterített a dementia senilis.

  • Kisboda ostoba vagy.
    Az is voltál mindigis,
    De láthatólag romlasz.

  • Amúgy szexuális hovatartozása miatt nem szoktak a Dunába lőni embereket,ugyanis az a magánügyük(pláne ha kulturáltak…)és
    ha jól emlékszem anno a sötét múltban a szerencsétlen,ártatlan
    zsidókkal művelték ezt!!!!!de ugye ehhez nekem és a hasonló
    többségnek ugyan mi köze?????
    Semmi!!!!!

  • Geyza!

    idióta vagy!!!!meg jó filmet nézek,amit neked nem ajánlok,mert úgysem értenéd!
    Pá!Kapd be a gyógyszered!

  • Tüske Zsófia
    2018 augusztus 19
    1:29 du.

    Pártkanca DDDDDD
    Meg dementia senilis hehehehe

  • Tüske!
    Én ugyan nem vagyok „pártkanca”mint írtad,de te egy egyre szánalmasabb és bunkóbb ,vagy ,mint Geyza!
    Menj vissza a HVG-re…..!

  • Tüske!

    Én veled ellentétben elismertem,hogy meleg van,de mindent lépes vagyok felfogni,míg a te agyad már teljesen felforrt….hűtsd le magad!!!!

  • Boda Marcsi,
    endre lászló egy szemét náci miniszter volt.Csak polgár pukkasztónak írtam ide.Néhány idióta bekapta a horgot és kijavítottak,mintha tévedés lett volna.Akartam látni kik a tiltakozó barmok.Nos…a seggfejek közé feliratkozott az andrew_s(eggfej is).

  • gayza,
    a Bodának te nyalhatsz,ha megengedi neked.Ennek ellenére az a vélemény rólad,hogy te már sem láthatóan sem láthatatlanul nem romlasz.nálad lejjebb süllyedni már az óceánban sem lehet.A bányász béka segge magasan feletted ül és hozzád arányítva egyetemi professzor.Egyébként gratulálok az új,vigyorgó sütőtökfej egész jól néz ki a neved mellett.

  • gyuri10
    2018 augusztus 15
    10:56 de.

    „Endre László Simay
    NYASGEM!!!”

    Szerintem ez a S E G G F E J csak egyszerűen elírta a nevet.
    Mert már szenilis szegény.
    Most megpróbálja kimagyarázni.
    A seggfej.

  • gyuri10
    2018 augusztus 19
    3:41 du.

    Jólesik nyalni mi?
    A Pártkanca sárló hátsóját DDDDDDDDD

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 19
    2:55 du.

    „Tüske!
    Én veled ellentétben elismertem,hogy meleg van,de mindent lépes vagyok felfogni,míg a te agyad már teljesen felforrt….hűtsd le magad!!!!”

    Hm.
    Érdekes.
    OIM* egy übermensch.
    Őrá a kánikula sem bír hatni.
    Ezért irja hogy „MINDENT LÉPES VAGYOK FELFOGNI”
    Mert mikor a kánikula meglátja OIM*-ot,elszontyolodva
    fordul vissza.Jól tudja úgysem bír hatni erre a jóasszonyra.

    Mindent lépes felfogni DDDDDDDDDDDDDDD

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 19
    2:52 du.

    „…te egy egyre szánalmasabb és bunkóbb ,vagy ,mint Geyza!
    Menj vissza a HVG-re…..!”

    OIM* MINDENT LÉPES FELFOGNI !!
    Csak azt nem hogyan kell használni
    mondaton belül a vesszőt.
    OIM* , ha írásjelekről van szó, mindenre LÉPES !
    Úgy van vele :
    inkább több legyen mint kevesebb,abból baj még so’se származott.

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 19
    1:03 du.
    „A normális emberek többsége tudja,hogy mit jelent a férfi és mit a nő szó,sőt a szerepüket is ismeri”

    Aha. Tehát „normáliséknál” a biszexuális Julius Cézár nem császár, a várvédőként mindenki által elismert Zrinyi Ilona, a birodalomépítő dinasztia-indító uralkodó Viktória nem királynő, Nagy Katalin nem cárnő. „Normálisék” tehát újraírják a történelmet. Kiírnak belőle minden nőt, aki nem a férjéét szájba tartva térdelt a konyhakövön. Egyben minden férfit, aki egyedül neveli a gyermekét megvetnek. Normálisék? Nem, nem vagy Te normális. Egy teljesen szimpla, ostoba, egybites párttroll vagy.
    Ha a magánéletében egyébként is női szerepet vesz fel, akkor el is tűnik.

    Nos kedves Boda. Terád a kutya sem fog emlékezni, amikor az angolok még büszkék lesznek Viktóriára, az oroszok Nagy Katalinra, a magyarok jó része Zrinyi Ilonára. amellett a „Cézár” szóból származó császár szó sem fog eltünni. És könnyen lehet: méltán elfeledve fogsz porladni, amikor a Queen számait még hallgatni fogják.

  • Andrew_s
    2018 augusztus 19
    5:13 du.

    OIM* nem fog „porladni”
    Ő Isten jobbkezénél fog helyet foglalni
    az örökkévalóségig . Ő lesz Isten jobbkeze.
    Annak minden kínos funkciójával együtt heheeheeeehehe

    *OIM = Oldal Idióta Macája.

  • Andrew_s

    Azokat a baromi művelt vájtfülüeket hova sorolod, akik Boda Marcsit „pártkancának” stb. nevezik? Biztos vagy abban, hogy ők veled együtt a nők egyenjogúságárt küzdenek és értik a „gender” elméletet? Mert én nem.

    Egyébként, Mo-on az utóbbi években kb. hatvan ilyen-olyan szakon szűnt meg vagy készülnek megszüntetni az egyetemi oktatást. Nem értem, miért épp a gender szak miatt háborogsz? A geneder tanulmányozásához megfigyelő képességen és élettapasztalaton kívül nem kell más különös. Legfeljebb kockás papír. Autodidaktaként is tanulható. Hozzáférhetsz a neten. Ha lesznek, akiket komolyan érdekel – nem fog kihalni.

    Apropó! Zrínyi Ilonában mi volt a „gender”? Személyiségében hogy tudod különválasztani a biológiai női tulajdonságokat a nyilvánvalóan katona ősöktől örökölt genetikai személyiségjegyektől és a felvett társadalmi (geneder) szerepektől? Ennek leírása sokkal inkább művészet, mint tudomány. És persze, történelmi stb. ismeretek nélkül nem fog menni.

  • C.Á!

    Megint egymás után eltűnt a teljesen normális hozzászólásom és reagálásom az engem ok nélkül és modortalanul sértegetőknek!
    Azt írta,hogy mindenki már egy óvódás is tudja mi a különbség
    férfi és nő között és nekik köszönhetően született meg…
    Semmi bajom,se nekem,se a társadalom többségének a kisebbségben
    lévő,eltérő,azonos neműek kapcsolatával,joguk van hozzá és hála
    A TUDOMÁNYNAK,hogy ők is bővítsék a családjukat.
    A gond azzal van,hogy erről miért és kinek is kellene,pláne egyetemi képzést tartani?na ezt kifogásolja több ELTE dolgozó és az átlagemberek többsége!
    Az azonos nemű kapcsolatban élők között több híres,tehetséges és közismert ember van,akiket senki nem ítél el!

  • Helyesbítés: lemaradt egy betű „azt írtam(!!)hogy minden óvodás.

    Más: itt nem a női egyenjogúság a cikk lényege,-amin van mit javítani-hanem a nemiség!

    A szerző észrevételét a a miniszterek fizetésemelésével kapcsolatban én is jogosnak tartom,de azt is kifogásolom,hogy ugye ezt a képviselők is megszavazták maguknak,mind a jobb mind a baloldaliak….így már nem is annyira „megható”….a beígért nyugdíjprémium!!!!

  • jani
    2018 augusztus 20
    7:44 de.

    Miért?
    OIM* nem az ?
    Most is hogy nyihog.
    Elégedetlenkedik.Nehéz a pártkancák élete.

  • gyuri10
    2018 augusztus 19
    3:54 du.

    Azért mert TE szereted kinyalni a pártkanca sárló hátsóját, nekem még ne ajánlgassad.

    Érdekes pont 1 évvel ezelőtt miket írtál ennek a nőnemű lénynek.
    Idézzelek?
    Te köpönyegforgató senki.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 20
    11:40 de.

    Fogalma sincs mit jelent és mi a jelentősége ennek az egésznek
    Itt többen megmagyarázták már de ennek a pártkancának hiába minden szó.
    Csak azt fujja amit az aktuális pártpropaganda harsog.

  • Kedves Marcsi, engedje meg újfent megállapítani, hogy maga mindig akkor lesz egy-egy témának, vagy tudománynak a szakavatatlan tudósa, miután a kormány elkezd valamit ekézni és propaganda-csatornákon keresztül az Ön fejébe is beleülteti, hogy mit kell ezekről a témákról és tudományokról gondolnia Önnek és a társadalomnak. Nincs apelláta, nincs vitafórum, nincs pro és kontra érvek ütköztetése csak propaganda a kormány részéről, hogy Ön máris tovább mondja az ukázt arról, amiről – hogy is mondjam finoman – dunsztja sincs.
    Liával egyébként sikerült felvennie a kapcsolatot?

  • jani, ha tudomása van 60-70 megszűnt egyetemi szakról, szíveskedjen felsorolni az első, ellenőrizhető ötöt.

    ami a pártkanca jelzőt illeti, az nem saját szellemi termékem, hanem ismeretlen szerző műve még az ötvenes évekből, és azokra használták, akik az MDP-nek a kékcédulás választásokon elért elsöprő győzelme után a pártalapszervezetekben sürögtek, zakatoltak, éltették a drága Rákosi elvtársat és nyilvános önkritikára szólították fel azokat, akik mertek mást gondolni, mint amit a négyek bandája előírt. véleményem szerint boda barátnője messzemenően kimeríti a fenti feltételeket.
    nem ragaszkodom hozzá, hogy bárhova is besoroljanak, pláne nem valami komcsikölykök által újra divatba hozott eszement és hazug, álkeresztény ideológia alapján, de ha önt ez megnyugtatja, próbálkozzon, ahogy a társadalomelmélet egyes ágainak zanzásításával teszi.

  • Boda:
    – aggyon Isten, jó napot
    – kukoricát kapálok
    – nem azt mondtam, köszöntem!
    – sűrű vót, hát kitéptem.
    – eh, bolond maga néni…
    – igen tudom, ez a sor itt végig.

  • Geyza,HunCanada és Tüske!

    Magukkal ellentétben mindent értek,sőt ha kell helyeslek,meg a mai kormányt is kritizálom!
    Ha velem ellentétben lenne egy csepp(!!!)eszük,akkor ezt a hozzászólásaimból megértenék……de ugye reménytelenek és közönségesek!

  • Tüske Zsófia

    https://civilhetes.net/2017-tol-60-egyetemi-szak-szunik-majd-meg

    http://eduline.hu/felsooktatas/2015/6/10/alapszakok_megszunese_felsooktatas_WUJ0ZN

    Eszem ágában nincs téged besorolni sehova. Bár van benned valami Zrínyi Ilonás. Egyébként, ha én a szerény ismereteimmel képes vagyok „zanzásítani” bizonyos társadalom-tudományokat, akkor azok annyit is érnek.

  • Tüske és HunCanada!
    Csak úgy közlöm,hogy ma augusztus 20-a NEMZETI ÜNNEP van,ami az
    államalapítás,a kereszténység,a kenyér ünnepe!
    Sokan voltak délelőtt a vízi és légi parádén,hatalmas tömeg volt
    a délutáni körmeneten,és este 9-kor minden eddiginél szebb tűzjáték lesz,Miklósa Erika énekel!
    Na inkább ezzel foglalkozom és nézem a TV-ben,minthogy ilyen
    anti -magyar népséggel törődjek!
    Én magyar vagyok!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi, hol és mikor kritizálta a mai kormányt? Legyen szíves linket küldeni, érdeklődéssel olvasnám a kritikát.

  • Christopher Adam
    2018 augusztus 20
    2:36 du.
    Boda Marcsi, hol és mikor kritizálta a mai kormányt? Legyen szíves linket küldeni, érdeklődéssel olvasnám a kritikát.
    ______________________

    😀 😀 😀 😀

  • C.Á!

    Kérdezett és én válaszoltam a mai kérdésére,talán nem akarta hallani a választ? nem gondolta komolyan?….kár,akkor miért kérdezett?Úgy tudom ez egy demokratikus fórum….
    Régebben (többször részleteztem)és történetesen ma is kritizáltam a kormányt,amit nem olvasott el,vagy nem akar közölni !

  • Christopher Adam
    2018 augusztus 20
    2:36 du.
    régóta „elemzem” (persze önmagamnak) a bodácskát… ilyen jelenséget nagyon nehéz találni… ő már „arra a szintre jutott” amely „szinten” minden illúzió valóság és boldogan ismétli… elveszítette önmagát ( a „rencer” végső is ez!!!) és egy Gipsz Janka lett belőle vagy mint Offenbach Hoffmann meséi ben Olympia
    -Offenbach egy zseni- ilyen egyszerű eszközökkel felmutatni a lényeget és kiröhögtetni két kánkán között az nem akármi

    orbán elérte a célját… most lesz (vagy már van?) valami ami nem fordítható vissza és ez a vége a zsebtolvajok akadémiai tagságának… ugye aszongya Norma Oroveso nak az aggódónak, hogy: ne aggóggy, magától szétesik

    csúnya vicc: Józsi bemegy a nemibeteggondozóba doktorúr mi ez?
    ez fiam a bubu és mit lehet csinálni vele semmit fiam…Józsi kétségbe van esve és minden lehetőséget mérlegel és elmegy fekete afrikába a Nagy Varázslóhoz és megmutattya neki… és kérdő pillantásra esdeklő térdenállásra a Nagy Varázsló )Józsi megkérdezi ugye nem kell levágni? a Nagy Varázsló: nem fiam…leesik magától

    hahahahahahaha

    ezt onnan a sötétség főggyéről hoztam nektek

  • Arra persze se időm,se kedvem,hogy a több héttel,hónappal ezelőtti véleményemet (amit akkor mindenki olvashatott aki akart…!!!)ismételgessem,de ennek ellenére feltételezem,hogy
    a cikkekkel kapcsolatos esetleges ellenvélemény is megjelenhet
    egy fórumon?Vagy tévedek?

  • Amúgy lapozzon vissza: ma a minisztereket,képviselőket kritizáltam a maguknak megszavazott emelés miatt!!!!!

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 20
    2:02 du.

    ” Hová mész? Halászni?”
    ” Nem , hanem halászni”
    ” Kár, mert azthittem halászni”

  • Mind a régebbi,mind a mai és a kormánnyal szembeni kritikámat,aki akarta elolvashatta,akkor és most is…aki meg nem az csak próbál
    igazságtalanul belém taposni,ami szégyenletes…de ugye nem sikerült,nem érdekel!

  • Rodeo11
    2018 augusztus 20
    4:00 du.

    OIM* a „semmi megtestesülés” … / By Laszlo/

  • *megtestesülése

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 20
    2:28 du.

    Boda Marcs és ezt ki kérdőjelezte meg? Attól, hogy ezek voltak a nap folyamán, attól még reagálhat.

    Szal ezt ki kérdőjelezte meg és ki kérdezte? Attól még lehet magyar, hogy válaszol és nem lütyő. Sőt én örülnék ha nem lütyő magyar lenne, hanem önállóan gondolkodó is egyúttal.

    „Tüske és HunCanada!
    Csak úgy közlöm,hogy ma augusztus 20-a NEMZETI ÜNNEP van,ami az
    államalapítás,a kereszténység,a kenyér ünnepe!
    Sokan voltak délelőtt a vízi és légi parádén,hatalmas tömeg volt
    a délutáni körmeneten,és este 9-kor minden eddiginél szebb tűzjáték lesz,Miklósa Erika énekel!
    Na inkább ezzel foglalkozom és nézem a TV-ben,minthogy ilyen
    anti -magyar népséggel törődjek!
    Én magyar vagyok!”

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 20
    2:28 du.

    Én kisanyám meg még RÉSZT IS VETTEM párszor a Légiparádékon mint pilóta.

    Akkó most lehetek azé magyar ? DDDDDDDDD

  • „este 9-kor minden eddiginél szebb tűzjáték lesz,Miklósa Erika énekel!”

    Mondjuk, Miklósi Erika többet (mást) érdemelne, mint egy tüzijáték kisérését… Tipikus esete volt az ízléstelen kombinációnak. Ennél már csak az volt ízléstelenebb a tüzijáték műfajban, amikor az ezer éves Magyarországot hamburger és Heinekken reklámpetárdákkal ünnepeltük, Miviktorunk jóságos szeretetéből kifolyólag.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 20
    4:07 du.

    &@#&@## bodácskácska… lapozza összkiadásaidat a térdigérő passzátszél…csak nem képzeled, hogy szóval te kritizálod és nem értesz egyet sem kettőt sem hármat hogy te milyen kritkus lettél és a brosurákkal mit szoktál csinálni miután idemásolod azok tartalmát… az agitprop titkár elvtárs a kerületi fidex től neked külön csomagoltatja … te mint a fidexkft oszlopos …
    hogy mik vagynak?

  • Geyza
    2018 augusztus 20
    5:15 du.

    Boda Marcs
    2018 augusztus 20
    2:28 du.

    Én kisanyám meg még RÉSZT IS VETTEM párszor a Légiparádékon mint pilóta.

    Akkó most lehetek azé magyar ? DDDDDDDDD

    Nem lehetsz Geyza, sajnos szó sem lehet róla!
    A nagyeszű Orsós mester is megmondta, hogy már a „kontrollálatlan közönségességig magyarellenes vagy” – vagy ha nem hát kisnyúl – miután megmertél ütközni azon, hogy Iványi lelkészt és kis csapatát nem engedték a tranzitzónában kenyeret és halat osztani a néhány tucat éhezőnek akiknek a „kereszténykonzervatív” kormány nevelési valamint „rászorítási” szándékkal nem ad enni!
    Beláthatnád végre, hogy aki ezzel nem ért egyet, netán megütközik ekkora barbár lelketlenségen az nem is lehet MAGYAR – így csupa nagybetűvel, és sajnálhatod, hogy nem látod, hogy hányom magamra a keresztet, miközben eztet lebírom írni!

  • Andrew_s
    2018 augusztus 17
    6:49 de.

    Tetszik a gondolatmeneted – szellemes és találó, kár hogy ezt az oldaladat ritkán csillogtatod, vagy csak én maradtam ki belőle? Néha visszafelé olvasok, és gyakran észlelem, hogy mi mindent nem olvastam vagy csak átsiklottam felette – ez alatt a cikk alatt is van néhány, számomra mértékadó hsz. és most próbálom pótolni!
    Geyza karórás reakciója is nagyon jó!

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 19
    2:55 du.

    Tüske!

    „Én veled ellentétben elismertem,hogy meleg van,de mindent lépes vagyok felfogni,…”

    Jaj Istenem, hát milyen nő ez a Zsófia, ha még azt sem lépes elismerni hogy meleg van…? -:)))

  • Almási Alma
    2018 augusztus 20
    10:26 du.

    Jópár éve,még az átkos
    „demokrácia” idején, az emúttnyóccévben
    olvastam egy felmérést arról hogy milyen országokban
    miféle tűzijátékokat szoktak rendezni.

    Ebből kiderült hogy minnél inkább diktatórikus egy ország, annál nagyobb és pompázatosabb tűzijátékkal kápráztatja el a Hatolmonlévő a muzsikokat.

    (A moszkvai tűzijátékoknak például párjuk nem volt sehol a világon.)

  • Almási Alma
    2018 augusztus 20
    10:26 du.

    Aki nem lép egyszerre
    Nem kap lépest estére.

    /Óvodás dal OIM*-nak átdolgozva/

  • Besancon:

    Karóra?
    Nincs is olyan nekem.
    Napórával járok, de néha késik kicsit.
    Majd beadom az Óra-Ékszer Szöv.-höz beállításra.

  • Geyza Napórám nekem is van. De itt inkabb esőóra kellene, a nap ritkan sűt. 🙂

  • 2018 augusztus 16
    3:09 de.
    Dügő-kém : ez helyes megállapítás,egyet értek veled .. üdvözletével

  • jani: köszönöm a hivatkozást, nem tudom, hogy a két éve a felsőoktatásban végbement változások mennyiben érintették valójában a BCA képzéseket, a finanszírozott képzést és a keretszámokat, sok esetben én csak átnevezést és összevonást látok.

  • hát, Boda, ha nem mondod, el is felejtem Szent István ünnepét… én eléggé elítélhető módon azóta bojkottálok ezt, amióta az első orbán-kormány idején koronát úsztattak és valami csókos anyósa által beszerzett petárdák révén heineken-csillagok ragyogtak az esti tüzijáték alatt az égen. Így tegnap én evezni mentem és megkerültem a Lupát. A víz kicsi volt és elég mocskos, de azért ahol kavicsos volt a part, lehetett fürödni.
    Az állami kardos handabandázásra nem vagyok kiváncsi és az Erdő Péter által celebrált misére meg körmenetre sem. Közük nincs sem a kereszténységhez, sem Jézushoz ugyanis.Pláne, hogy Iványi Gábor ételt vitt a menedékkérőknek a röszkei tranzitszónába, de azt nem engedték átadni. A magát rendkívül kereszténydemokratának meghatározó orbán-fémjelezte Gömböc-kormány eltökélt szándéka, hogy kiéheztetni az ott rekedteket, de ehhez a magyar katolikus egyháznak Erdő Péterrel az élén szava sincs…

  • Kenny:
    Akkor az vízóra.
    Azzal vigyázni kell bármilyen elem nem jó bele.

  • na még egyszer!

    senkivel nincs kedvem és időm vitatkozni,pláne feleslegesen…..,így azt tanácsolom próbáljanak emlékezni a régebbi,de legalább a tegnapi
    hozzászólásomra,pláne ha olvasták!
    itt különösen C.Á.-ra gondolok,aki nem lenne kevesebb,ha belátná,hogy nem olvasott figyelmesen,de semmi gond…!

    Azt meg,hogy kinek „mije” van nézze meg és döntsön a nemi szimpátiáját,érdeklődését tekintve,szavadon és bűntetlenűl megteheti!

  • Nem értem mi a probléma ezzel a gender-szak megszüntetéssel?

    Valóban, én is emlékszem, amikor pár éve az akkori fideszes miniszter a nyilvánosság előtt beszélt némey fölösleges szak, tanszék és szakág megszüntetéséről. Példaként említette a balneológiát, amit szerinte fölösleges tanítani, hiszen Magyarországon nem is élnek bálnák. Miért, valaki szerint élnek? 🙂 No hát akkor! 🙂

    Egyébként is, Sztálin már 1950 táján bölcsen megállapította, hogy a genetika és a kibernetika nemlétező
    tudomány, mindkettő „burzsoá áltudomány”. No, ugye?! 🙂

  • Almási Alma!
    Nos neked …….aztán nem kéne féltened M.Erikát,ő ugyanis a tegnapi szereplésétől függetlenül is valaki!!!,amit itt nem „sokan” mondhatnak el magukról….!!!!!!!!!!!!!!!
    Amúgy a nap idézete:

    „Semmi sem emel fel,csakis az alázat,semmi sem taszít le,csakis
    a gőg és a gyűlölség”(Szent István)

  • Geyza „igazmondó”….
    Régebben azt írtad,hogy egy egyszerű TV szerelő vagy,hogy mik nem derülnek ki rólad?…ha igaz,amit hablatyolsz,gondolom akkor amikor repültél véletlenül józan voltál?….

  • Nem tudom Alma tegnap mit is nézett,vagy egyáltalán látott,felfogott……? én és az összes ismerősöm egy szép és színvonalas tűzijátékot nézett hamburger és egyéb reklám nélkül!

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 21
    3:12 du.

    Az Aug-huszadikai légiparádé az MHSz szervezésében történt mindig te idióta.

    A sportrepülést a kenyérkereső munka mellett szokták űzni te ostoba.

    Azonkívül látom számodra ismeretlen fogalom az hogy az ember továbbképzi magát te félkegyelmű pártkanca .

    TE kisanyám olyan hülye vagy egyhelyből mint más nekifutásból.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 21
    2:51 du.

    “Semmi sem emel fel,csakis az alázat,semmi sem taszít le,csakis
    a gőg és a gyűlölség”(Szent István)”

    OIM*
    Túl azon hogy a fele nem igaz ami az idézetben van. ráadásul rátok EGYÁLTALÁN nem jellemző.

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 21
    3:58 du.

    Az való neked meg a baráti körödnek.
    Odavalóak vagytok.
    Bámulni a káprázatot révülten és boldogan.
    Ehh..pártkancák és pártbirkák…

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 21
    2:35 du.

    „senkivel nincs kedvem és időm vitatkozni,pláne feleslegesen…..”

    Marcs, persze, hogy nincs kedve, mert nem tud így mindig alulmarad. Egyébként pedig, nem vitatkozni kell, hanem eszmét cserélni. De hát ha erre sem hajlandó, akkor valójában mit vár attól, hogy ide beír a kommentmezőbe?

    Mi a célja vele, ha nem az eszmecsere??

  • jani
    2018 augusztus 20
    7:44 de.

    Senkit nem emlegettem pártkancának tudtommal. A kancákat sem kérdeztem, hogy nem találják-e sértőnek.
    Nem is illene egy nőt (tegyük fel azt, hogy kozekvensen ugyanaz használja a nicket) így nevezni.

    Egy bértrollnokot meg pláne nem.

  • Boda Marcsi Nem hiszem, hogy Te tudod, hogy M.E. valaki. Neked megmondtak, es elhitted. Nem hiszem, hogy valaha koptattad az Operaház székeit. Elnézést, ha tévednék.

  • Ha már órák: volt nekem egy karórám, még olyan felhúzható, mechanikus. Na, az egyszer elromlott. Járni járt, de furcsán: ment pár percet, akkor leakadt, kezdte előlről a már bejárt utat fél kilenctől háromnegyed kilencig. Elért 8:45-ig, akkor a kismutató visszaesett 8:30-ra, és kezdte elölről. De mindig csak 45-ig jutott.
    Pont, mint a Boda-jelenség. Odáig már eljutott, hogy a dugás nem bűn és szégyen. De azt képtelen fölfogni, hogyha valakik a férfiak és nők társadalomban elfoglalt szerepét, helyét vizsgálják, az előnyök, hátrányok okait igyekeznek feltérképezni, az mire lehet jó. Azt gondolja az egészről, hogy leskelődés: ki, kivel, hogyan közösül. Fúj, ez milyen csúnya dolog – ennyit képes felfogni, ezt hallotta mindig a hittanórán is, meg a szabad pártnapon is.
    Ezekre épít úrhatnám első szolgánk.

  • Geyza Azt hiszem, nincs igazunk B.M.-el kapcsolatban. Minden iskoláját a szocializmusban végezte, és alapfokon megtanulta a leckét, hogy lehet érvényesülni. Elért egy alacsony beosztást, ami a számára El Dorado volt. Jőtt a változás, és mint látod nem tudott megújulni, hiszen meglepi, ha valakinek több szakmája, szélesebb látóköre van.
    Nem maradt más, mint szépen végezni azt az egyet amihez ért (?), elhinni, hogy fontos és van értelme, szerényen élni és meghúzni magát, csak nem lesz baj. Nem lett, megkapja az érte járó „megérdemelt” nyugdíját, amiből ehet, ihat és fizetheti a TV előfizetését. Remélhetjük, hogy munkanélküli fiát is tudja támogatni ha meghúzza a nadrágszíját. néha hihetetlen, hogy kisnyugdíjasok milyen kevésből megélni, Az élet és a kormányok megtanították Őket az igénytelenségre.
    Tehát él szerényen, kenyere még megvan, már csak a cirkusz hiányzik, és római polgárnak képzelheti magát. Erre alkalmas Aug 20. és a Tv adások, ahol a reklámok alatt boldogan gonoszkodhat a KMH-n. Neki mindig jó műsor van a TV-ben. (ez azért jelent valamit?) Mi kell még?
    Neki ez jutott, kiaknázza ahogy tudja, nem kockáztathatja meg ezt a keveset is kormányellenes propagandával. Lehet picit jobb lenne, de mi lesz ha elveszti még az Erzsébetutalványt is? Gondolkodj a fejével. Ha kiderülne, hogy lehet sokkal jobban, színesebben élni mint Ő tette, mivé lenne a hamisan felépített önbecsülésével? Úgy gondolom, a „normális többség” elérte a maximumot, ne akard Tőle ezt a keveset is elvenni. Foggal és körömmel védi illúzióját, ezáltal az egész elmúlt életét. Ne foszd meg tőle, beláthatatlan következményekkel járhat.
    Ui: Az nem fordul meg a fejében, hogy egy jó EÜ politikával (ami a kormány dolga lenne), ahol nem menekülnek el az orvosok, felszereltek a kórházak és nem túlterhelt a személyzet, vele szemben sem követnek el orvosi műhibákat. Nem, olyan messzire már nem lát. De elvárható lenne, hogy lássa?

  • Jami kedveli OIM* -ot.
    Mert OIM* egy aktív pártkanca.
    ÖSSZETARTÁS van…immár nyolcadik éve.
    Háborúban össze kell tartani és ők háborút viselnek
    az Ország népességének a háromnegyede ellen, meg Európa ellen

  • Andrew_s
    2018 augusztus 21
    8:39 du.

    Ez egy nagyon „frappáns” válasz volt. Besancon el lesz ájulva a gyönyörtől.

    Egyébként, kezdem érteni a gender lényegét. Tehát, nem csak az számít, hogy valaki biológiailag melyik nemhez tartozik, hanem hogy minek érzi (tartja) magát. Aha! Ez vajon csak a nemek esetében érvényes, vagy olyankor is, amikor valaki Bonaparte Napóleonnak vagy fehér létére négernek stb. érzi magát? Ez tényleg forradalmi…Állj te is az élére!

  • HunCanada
    2018 augusztus 21
    6:15 du.

    Nem biztos, hogy jól látod B. Marcsi szerepét. Az itt folyó párbeszédeknek nem csak egymás, hanem az olvasók meggyőzése is a cél. Utóbbiban lehet, hogy jobb Marcsi, mint gondolnád. 🙂 🙂

  • Besancon
    2018 augusztus 21
    5:18 de.

    „A nagyeszű Orsós mester is megmondta, hogy már a “kontrollálatlan közönségességig magyarellenes vagy””

    Drága Hölgyem vagy Uram vagy Hármaska! (Elnézést, de sajnos a nevéből nem tudok valódi nemére rájönni!)
    Önnel több agyi defekt is előfordulhat, úgymint:
    szándékos provokálás, szenilitásból fakadó szelektívre deformálódott memória vagy cinkos, úszítási célzatu üleptakarítás ! Ugyanis ezt az Ön által „ügyesen” idézett rágalmat sebtiben -bocsánat kérés kiséretében a rossz címzés miatt- Geyza barátunk válláról levettem, ami CSAK szándékosan kerülhette el „éber” figyelmét” 😀 (Ha nem hiszi, járjon utána!)

  • Orsóskám.

    Amióta levetted a vállamról, egészen meggörnyedtem.

    Hja..vannak „baráti segítségek” miktől kikészül az ember.

  • „Semmi sem emel fel,csakis az alázat,semmi sem taszít le,csakis
    gőg és a gyűlölség” (Szent István)

  • Na mindent megmagyaráz,hogy a teljesen normális,kulturált hozzászólásom sem közölték le 2x!!!!!
    Nincs önkritika,nincs lehetőség véleménycserére,nincs érvelési lehetőség,csupán egyoldalú,elvakult baloldali vélemény,sértegetésekkel fűszerezve…a másik oldalnak „kuss”….
    Hát oké,túlélem!

  • Akit érdekelne a véleményem,érvelésem (megírtam és többször!!!) és hiányolja azt..,mint
    HunCanada,Kenny és a többiek,érdeklődjenek C.Á.-nál,vagy esetleg az ügyeletes moderátornál,hogy miért nem jelent meg????
    Talán véletlen?

  • Orsóskám vetted volna le a vállamról inkább a szenes kosarat.

    Nem könnyű mesterség ma szeneslegénynek lenni.
    Mikor a sör is drágult megint.

  • Geyza
    2018 augusztus 22
    12:37 du.Geyza
    Látom Te is ismered a mondást, miszerint:
    a barátoktól mentsen meg az Isten, az ellenségeimmel magam is elbánok! 😀

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 22
    3:55 du.

    Fogd már fel hogy senkit nem érdekel a véleményed !!
    A náci Charlien, a köpönyegforgató Gyuri10.-en és a totálisan humornélküli Tóthpéteren kívül !

    Még a magadfajta gondolkodásúak is tartózkodnak tőled,
    annyira ostoba vagy !

  • Geyza
    2018 augusztus 23
    1:27 de.
    Köszönöm Kedves megemlékezésed!
    De nagyon látszik,hogy vergődtök!
    Semmi más véleményt nem vagytok képesek elfogadni,Így összefogva harcoltok mind ellen ami nem a TI Szátokból jön,mert az csak igaz nem lehet ! Az igaz csak a tietek!!!Ez a tudat vezetett oda,hogy az emberek elfordultak tőletek,mer totálisan önelégültek lettetek , azt hittétek örökké mindenki a ” Ti igazatokat” fogja hallgatni és elfogadni,de ez megszűnt.Ezért ordénálé módon viselkedtek itt mindenkivel aki nem osztja nézeteiteket! Legyen ez hazánkban elő,Amerikában,Kanadában vagy Izraelben elő hozzászóló! Nem veszitek ezt észre? Vagy szándékosan csináljátok,vagy ital,drog hatása alatt teszitek,vagy csak úgy zsebből jön ez,mert nincs benne más!?

    hát gondolkodjatok keményen üdvözletével.

  • Vagy talán mégis ez az igazság ???:
    idézet Tőled : „……Ez kimondja hogy amikor a Nap felkel, pálinkát kell inni a híveknek.

    Szaal jó kis vallás……..”
    Szaal üdvözletével.

  • Orsós Elemér
    2018 augusztus 22
    11:34 de.

    Úgy van kedves Egyeske, alias Orsós E. – valószínű valamely agyi defektem (ha nem bánja nem sorolnám fel a szóba jöhető variációkat, Ön ezt a hivatkozott hsz.-ben megtette) következtében nem „bírtam” előre látni, hogy Ön csakis tévedésből címezte Geyzának a fenti minősítését, melyet aztán – észlelve a problémát – aug.21.5:39-kor korrigált az „Emberek és jogszabályok” c. cikk alatt, ahol elkövette! Én pedig itt, azaz a „Gulyás a gender-szakokról..”c. cikk alá írtam Geyzának az Önre hivatkozó szösszenetemet aug.21.5:18 -kor, tehát pontosan 21 perccel azelőtt elküldtem, hogy Ön elnézést kért Geyzától a téves címzés miatt(5:39!)Ha nem hiszi,járjon utána! Én pedig sem gondolatolvasó nem vagyok, sem röntgen szemeim nincsenek, hogy oldalakon átívelően lássam mikor milyen bocsánatkérés jelenik meg Öntől a téves adresszálás okán! Mint írta, az általam ügyesen idézett „rágalmat” valójában a szerzőnek Simay E.- nek szánta, én meg voltam olyan defektes, hogy ezt nem éreztem meg!

    Eddig a történet – kérdés, hogy az Ön, általam nem ismert tévedése okot ad- e arra, hogy többsoros fejtegetésbe kezdjen elmémet illetően, különösebb ok nélkül, hisz az is egy megoldás lett volna ha pusztán leírja, hogy rossz címre küldte a „véleményét” stb – attól az én Geyzának írt hsz-em még érvényes, max. az Ön idézete nélkül!

    A félreértések elkerülése végett, engem semennyire nem sért az Ön véleménye, mert nem igazán érdekel, tehát írhat rólam/nekem bármit, de elgondolkodtató az a vehemencia, ahogy válogatott jelzőkkel és indíttatásokkal vádol, milyen okoknál fogva is idézhettem Önt Geyzának – mocskolódik, ahelyett hogy megnézte volna az időpontokat, melyik hsz. mikor „született” hátha elkerülte egymást, vagyis nem láthattam még az Ön „bocsánatkérését” amikor elküldtem a sajátomat.

    Azt már meg sem kérdezem, miért gondolja, hogy a „kontrollálatlan közönségességig idült a beteges magyarellenessége” annak aki nem ért egyet a kormány „menekültpolitikájával” az aktuális intézkedések magyarázatával, végrehajtatásával, stb. Mert, hogy ez volt a szóban forgó idézet, melyet S.E.I. helyett Geyzának küldött.

  • Besancon
    2018 augusztus 23
    3:40 du.
    Nos, -mivel igaza van- Geyza után Öntől is bocsánatot kérek sorozatos figyelmetlenségemért és másként gondolkodásomért, amit mellesleg -a Fidesz koalíciótól sem elvonatkoztatva- az összes aktuális kormányok populizmusra épülő hatásvadász, beválltatlan igérgetései okoznak, DE amit az európai fősodor által az úgynevezett menekült válság kötelezően kollektíve ránkjavasolt, azt sajnos nem vagyok képes elfogadni, mert átlátszó ősszeesküvés elméletet vélek felfedezni benne Európa ártatlan keleti, közép és déli részének a gazdasági után még további liliomtiprása(megerőszakolása) céljából!

  • tóth péter
    2018 augusztus 23
    1:21 du.

    Nomen est omen : „HUNT* ”

    Ez a barom elhitte hogy van ilyen vallás hehehe

    *HUNT = Humostalan Náci tóthpéter

  • Besancon és Orsóskám:

    TŐLEM MINDENKI KÉRJEN ELNÉZÉST.

    Amit megadok, a láda söröket kérném a kertkapum elé letenni.

  • Elemér:
    az Európai Unió A közös döntésének értelmében Magyarországnak 1294 főt kellene befogadnia. A kvótarendszer gazdasági bevándorlókra egyáltalán nem vonatkozik.

    Több mint fél évvel a letelepedési kötvényprogram felfüggesztése után a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) kiadta, hogy 6538 külföldi személy kapott letelepedési engedélyt befektetőként és további 47-en tartózkodási engedélyt, írja a Magyar Nemzet közérdekűadat-igénylésre hivatkozva…. A letelepedési kötvényprogram 2013 júniusában indult, az ügyfelek tartózkodási engedélyt kaptak, majd fél év után kérvényezhették a letelepedési engedélyt. 2016. július 1-től már egyből letelepedési engedélyt kaphattak. A programban így összesen legalább 19 885 külföldi vett részt.

    most akkor ki is az, aki összeesküvést sző „Európa ártatlan keleti, közép és déli részének a gazdasági után még további liliomtiprása(megerőszakolása) céljából?”

  • ja, és bocsánat, a forrás lemaradt:
    1) https://ec.europa.eu/hungary/news/20170727_relocation_facts_hu
    2) https://index.hu/gazdasag/2017/12/07/megvan_mennyien_erkeztek_a_letelepedesi_kotvenyprogrammal/

    3) A letelepedési kötvénnyel érkezők között több nemzetközi körözés alatt álló egyén érkezett, akik nem mentek át nemzetbiztonsági ellenőrzésen, mert fizettek érte.
    4) https://merce.hu/2018/08/21/a-szir-diktator-embere-10-nap-alatt-kapott-magyar-papirokat-a-menedekkerok-1-evet-varnak-a-tranzitzonaban/

  • és hogy a témához – mármint a gender szak megszüntetéséhez is fűzzek valamit:
    http://hvg.hu/itthon/20180824_Az_osszes_europai_egyetem_tiltakozik_a_genderszak_kivegzese_ellen

  • Elemér!

    A migráncsozásról:

    Már amúgy írtam, de ugy látszik nehéz – „”a gyáva embernek nincs hazája””.

    Ha már 1200 nyomorult szirtöl, vagy arabtól rettegni méltóztatnak, én ide idéznem már egy elhunyt nagyanyám szavajárását – pontosan mert hölgy volt, és idöskorára sem szűnt meg mondogatni.

    „”a félelem és harag jó-pajtások, együtt meg rossz-tanácsadók”””

    Nyilván valami régi mondás volt – de ha ebben az országban ma ezzel az 1200 migránccsal riogatni lehet embereket – és ennyit, akkor bizony ez az ország egy nagy szart se ér!
    És nem csak öregeket, hanem ilyen slapaj-féle félresikeredett gyöpösöket is.

    Na ennyit a nagy, mellüket döngető magyarokról – nagy kár hogy tényleg nem téglával verik

    Kicsit lejjebb meg verhetnék kettő-téglával össze – legalább annyi eszük és lelkiismeretük van.

  • Tüske Zsófia
    2018 augusztus 24
    11:47 de.
    „most akkor ki is az, aki összeesküvést sző “Európa ártatlan keleti, közép és déli részének a gazdasági után még további liliomtiprása(megerőszakolása) céljából?””

    Ezt a mostani „menekült és erőszakos letelepedési válságot” 100 %-ban a többszáz éves felsőbbrendű nyugat-európai civilizáció export-kis befektetésű ezért hatalmas hasznu gyarmatáru import(magyarul az erőszakos és következményekkel nem számoló túlzottan kapzsi gyarmatosítás) okozta, aminek erkölcsi és kártérítési restanciáit most ügyesen olyanokra is rá akarják egyetemesen kenni szolidaritás címszó alatt, akikre ezek a most vakarózó széplelkek szintén CSAK „civilizációs” sanda szándékkal tekintettek!

  • Elemér, ja, tudjuk, összeesküvés…
    de nem reagáltál a kis arrogán és társai (micimackó barátai és üzletfelei) kontrollálatlan és nemzetközi körözés alatt álló, pénzért történő letelepítésére
    esetleg nem csípi a szemedet a legjobb belvárosi palotáknak orbán barátai, az arab olajsejkek kezébe juttatása?

  • DŰGŐ-kém : Ne igyál többet , a drogot is tedd félre ,mert kihullik a szádból a betű és nem tudod leírni!
    Látod hova vezet az esztelen tivornya üdvözletével.

  • Orsós Elemér
    2018 augusztus 24
    5:09 du.

    Elemér!

    Már megbocsáss, de ennyi ökörséget ennyi kevés mondatban elkövetni csak úgy lehetett, hogy valahonnan kiollóztad. Magadtól biztosnem ment volna. Megtudhatnánk mi is a nemes forrásokat?

  • ha már migráns kérdés:
    úgy tűnik a magyar migráncsok nagyságrendileg elérik a közelkeleti menekültek nagyságrendjét.

    Ismétlem : nagyságrendileg.
    Ami azért nagy szó mert Magyarországon nem bombáznak, nem gyilkolnak, a népesség is jóval kevesebb mint „azokban” az országokban, mégis menekül innen aki teheti.

    Bartus Laci azon a napon amikor a NER életbe lépet, azt találta írni : (nem szószerint idézem)

    „Innen nincs tovább.Aki teheti meneküljön”

    Hát menekül aki lát.

    https://nepszava.hu/3006252_nyugatra-tart-a-jovonk

  • Orsós Elemér
    2018 augusztus 24
    5:09 du.

    Írd meg egy vicclapnak.
    Szteem fizetnének is érte
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD