Puff neki!

2018 augusztus 18 8:45 de.88 hozzászólás

Puff neki! Itt állok a legnagyobb kánikula idején megfürödve. Ami nem is lenne baj, ha nem átvitt értelmű kifejezésről lenne szó. Mondhatnám úgy is, hogy leforrázva. Ami a nyelvünkben körülbelül azt jelenti, hogy megdöbbenve, csalódottan.

De hát mi történt? Rólam tudható, hogy szabadelvű (liberális) szocialista a felfogásom. Erre egy eseményre úgy reagálok, mint valami vaskalapos homofób.

Nevezetesen: ismét megtörtént, hogy egy áruházban (vagy előterében, nem tudom), nyilvánosan szoptatta gyermekét egy kismama, mire a biztonsági őr rászólt, hogy hagyja abba a cselekményt. Most az áruház elhatárolódott az őrtől, pár hónappal ezelőtt azonban egy étterem vezetője szó nélkül hagyta az eseményt. Akkor megjelent vagy tucatnyi kismama, és demonstratív módon szoptatni kezdett.

Nekem már akkor nem tetszett az akció. Nem azért, mert bármilyen fokon is felkeltette volna érdeklődésemet a női emlők látványa – ehhez hiányzik egy y kromoszómám. Azon háborodtam föl, hogy a felháborodott kismamák teljes mértékben figyelmen kívül hagyták saját gyermekük jogait.

Elmagyarázom. Az embergyerek születése után még hosszú évekig igencsak sérülékeny, esendő lélek. Elsőként nehéz munkával meg kell tanulnia enni – újszülött korban szopni. (Gyermekes anyák mesélhetnének erről.) A picinek minden figyelmére, és erejére szüksége van ahhoz, hogy rájöjjön, mit, hogyan kell csinálnia, hogy ételhez (anyatejhez) jusson. Ehhez ajánlatos a teljes nyugalom – ami nyilvános térben nincs. Minden külső hatás – mások mozgása, beszélgetése, erős fények és hangok elvonják a kicsi figyelmét – de még azt is megérzi ilyenkor, ha az anyja nem rá figyel minden erejével.

Előfordulhat persze kényszerhelyzet – hosszú utazás, várakozás pl. –, hogy néha-néha ideális körülmények nélkül is meg kell etetni a kicsit. De ez csak kivétel lehet. Egyáltalán nem díjazom azokat, akik azt hangoztatják: őket ugyan semmiben nem akadályozta a szoptatás időszaka: bárhol, bármikor megetették a picit. Vajon mit szólt volna a gyerek – ha már tud beszélni?

Ez az első másfél év az anyaság legnehezebb időszaka, amikor a gyerekkel több a gond, mint az öröm. Még megértő, támogató szülőpárral (az apa is szülő!!!), családdal sem könnyű. Ilyenkor marad le a színésznő a vágyott főszerepről, az újságíró a nagy riportról, a könyvelő a soros előléptetésről, vagy a gyári dolgozó az esedékes fizetésemelésről. Ahány gyermeke van, annyiszor. Ezt a hátrányt aztán a „munkaalapú” társadalomban már élete végéig sem tudja behozni.

Mellékszál: az idézőjel azért indokolt, mert emlegetői „munka” alatt kizárólag a bérért, munkahelyen történő tevékenységet értik. Mutatja ezt pl. az is, hogy miféle megbecsülésben részesül az, aki súlyos állapotban lévő hozzátartozóját gondozza, de a házimunka magától értetődő ingyenessége is.

Ha már bevallottam, hogy milyen „ókonzervatív” tudok lenni, elkövetem a másik bűnt: véleményt mondok a genderről, amiről igen keveset tudok. És ami nagy vihart kavar Magyarországon, mivel a kormány éppen betiltotta, hogy egyetemen oktassák e fiatal tudományágat.

A gender szó jelentésére az idegen szavak között egy meghatározást találtam – valakinek a neme: férfi vagy nő. Az angol szótárban már azt, hogy sok jelentése van az angol nyelvben, a legjellemzőbb, a nemz és a szül.

Mivel a nemz kifejezetten férfi tevékenység, a szül meg éppenhogy női, arra jutottam, hogy nagy hibát követnek el a feministák, ha a gender tudományát leszűkítik a női nemnek a mai társadalomban viselt hátrányaira – hiszen régen, pl. a matriarchális közösségekben éppenhogy előny volt. Éppen ezért úgy vélem, a gender kutatói arra keresnek választ, hogy egy-egy közösségben az egyén sikerét, boldogulását mennyiben befolyásolja, hogy az illető nő, vagy férfi. Mennyiben játszik szerepet az illető felnőtt életében, hogy születésétől fogva későbbi felnőtt életében szükségszerűen bekövetkező feladataira szocializálja a környezete. Vagyis, hogy a kislány babát kap, meg játékkonyhát, a fiú meg autómodellt, meg építőkockát – bocs, legót.

Az én tapasztalataim szerint ez már régen nincs így a mindennapokban – legalábbis a hatvanas évek óta, amikor megszűnt a fiúk és lányok különzártsága. Én még lányiskolában tanultam, a húgom már koedukált osztályba járt. A fiamnak meg végképp magától értetődő volt, hogy az óvodában együtt játszanak a fiúk, meg a lányok. Aztán kislány is akadt, aki megharcolt a játékdömperért, meg fiú is, aki szívesen rendezgette a babaszobát. (Báva hívőknek: ez nem jelentette azt, hogy később szexuálisan a saját nemük iránt vonzódtak volna. Az ugyanis születési tulajdonság – nem nevelhető, szoktatható rá senki.)

Szóval, nem vagyunk egyformák. Teszem hozzá: hála a magasságos természetnek. Különben mi lenne az ember legnagyobb ajándékával, a szerelemmel?

A gender-tudománynak tehát szerintem azt kellene kutatnia, hogy mit kellene tenni azért, hogy a férfi és a női különbözőségek ne jelentsenek alárendeltséget, hátrányt egyik félnek sem. Hogy ne egymásból éljünk, hanem egymással…

Elnézést kérek e tudomány művelőitől, akik kidolgozott módszerekkel tények, hatások, ellenhatások bizonyítékai után kutatnak társadalmaink dzsungelében, hogy a magam hályogkovács módján egy elég egyszerű módot ajánljak. Mégpedig azt, hogy meg kell határozni a háztartási munka árát, és azt ugyanúgy meg kell fizetni a közös pénzeinkből, ahogy a tanárt, az orvost, meg az országgyűlési képviselőt. Tudom, ez csak egy kis lépés lehetne, ami csak az anyagi hátrányokat kompenzálja némiképp. Még sok bonyolultabb feladat marad – pl. az önbecsülés fontossága, az érdekérvényesítés képességének megtanulása stb. (Az értékét még a piaci munkaerőnek sem sikerül bekalibrálni – lásd pl. egy államtitkár meg egy röntgenorvos fizetését.)

A harcias, felpaprikázott professzorasszonyokat meg arra kérem, ne szúrják el ennek a fontos tudományágnak a lehetőségeit azzal, hogy leegyszerűsítik a „nők elnyomására”. Csak halkan merem hozzátenni: és mi van a férfiakat sújtó, a férfiszerepből adódó hátrányokkal?

Rátesi Margit

88 hozzászólás

  • Csupan cikke kezdetet olvastam, majd olvasom minden reszet, de azonnal reagalnom kell.

    Elsoben, allitja hogy szabd-elvu, liberalis szocialista gondolkodasu egyen mag.

    De talan onmaga nem veszi eszre, hogy amint meggyozodeseit adja soraival, nagyon az ellenkezot bizonyitja.

    Tisztan az ellenkezo a valosag. Erosen csokonmyos, demagog, minden alanyok oszinte vitazasa helyet csupan ellenzeseit dobalja a vitatott alanyokra.

    Masodik. Az ijszulottek szoptatasai szulo anyjuk altal a LEG-termeszetesebb es leg-gyonyorubb jelkepe a teremtesnek.

    Harmadik. Az ujszulottnek NEM kell tanulnia a szopast,ill.a termeszetes taplalkozasanak modszeret.
    Szopjak ujjaikat meg az anya-mehben is.

    Negyedik. Babakat szukseges szoptatni, az a LEG termeszetseb taplalkozasaik es a leg-egeszsegeseb taplalek a babaknak.
    Az ujszulott leny, minden emlosok, erkeznek a vilagba csupan egy 24 oras termeszetes antibiotic ellenallorendszerujjel.
    Azutan csak az anyatejbol kapjak antibiotoc kepesegeiket.

    Otodik. A szoptatas az anya testet pozitivel gyorsitja a terhessege es a szules altali rend-ellenes allapota utan helyre allitani.

    Hatodik. S NEM utolso. Hurra fiatal mama!
    Szoptassatok a testetekbol fakado uj emberi eleteiteket !!!
    De a nyilvanosag elott takarjatok a latvanyt !

    God bless all mothers and new borns !

  • Olvasva cikket teljessegeben, most jon a „tobbi”.

    A kisgyermekek HA szabadon engedve a jatek-jungelaban, mind szabadon vonzodik valami erdekeltseget mutato jatek irant. S NEM az elkepzelt typikus fiuk vagy elanyok jetakaihoz.

    Az egyeniseg a kezdettol mutatkozik, HA csak az szabadon lehetove teve a gyeremekek szamara.

    A „gender”ll. a nemi alapu egyeniseguk is hasonloan. Tehat barmi iranyban is mozdulnanak, azt csak a SZABAD lehetoseguk alapjan. S NEM kenyszeritve, nem befolyasolva semmifele dogmak alapjan !

    (Az u.n. „gender studies” semmi mas mint serkentes, itanyitasa a fiatalsag erdeklodeset fokozni mas nemi-lehetosegeikre.Mivel homoxesualisak es lesbianok nem hoznak utodokat, csupan toboroznak.)

    Persze kihagyta ,hogy ma mar a technikai elohaladasok a reproductive tudomanyban rendkivulli es erdekes, neha furcsa lehetosegeket is nyujt az emberi leny szaporodasanak. De mint az emberi lenyek minden foku mukodesere vonatkozoan, en csak a szabad es termeszets es szabad lehetosegek biztositasainak a hive maradok !

    Nevezheti az regi-modi, elavult, conservative gondolkodasnak, de az a mindenkori, biztos, sikeres, de mindenek elott a TERMESZETES.
    Na hat azert is atkozhatnak engem lankadasaik nelkul.

  • B79! Nem csalódtam. Egyetlen szót nem értett meg az írásból. Viszont kiderült: Önnek soha semmiféle kapcsolata nem volt újszülöttel, legfeljebb meggöcögette, esetleg bepelenkázta. Elismerem, ez a kapcsolatteremtés férfiak számára nehéz és ambivalens folyamat, amiben számtalan, egymásnak is ellentmondó érzelem játszik szerepet.

  • Kedves Rátesi Margit!

    Én pedig most „FELSÜLTEM”

    Hogy maradjunk a szófolytonossági játékodnál.

    Mert hogy mitől is lennél Te liberális gondolkodású, ha dogmákhoz ragaszkodsz?

    Ráadásul a cikked szerint egyszerre többhez is.

    Maradjunk annyiban, hogy a liberális gondolkodásmód és a szocialista társadalmi érzékenység az két különböző dolog.

    Innentől érthető válik a szolidaritás megértése is, meg az is hogy a kismamák ezzel a cselekedetükkel a saját liberalizmusukat is védték, nem csak egyszerűen szolidárisak voltak.

    A másik sarkalatos elvi fejtegetésedhez annyit szeretnék megjegyezni, a kisgyerek az anya kebelén teljes biztonságban érzi magát – akármilyen körülmények között is.

    Sajnálom, hogy ezt nem így érzed.
    Bár igaz lehet, hogy én mint férfi „könnyen beszélek” de azért négy gyerekünk felnevelése során „aktív segitársa” igyekeztem lenni anyjuknak. És megéltem egyet mást ennek során.

    Amúgy erre tekintettel jobb lenne, ha inkább gyermek-pszichológus nyilvánítana „szakvéleményt”

    A többi szociális fejtegetésnek pedig – a gender-tudományokról – szerintem az égvilágon semmi köze nincs az esethez.

    Vannak országok, földrészek ahol a fenti eset teljesen „normális” mindenféle felhangok nélkül.

    Minél „természetibb” egy adott hely kultúrája, annál inkább.

  • A genderkutatást abban gondolom, hogy a társadalmakban megfigyelhető nemi szerepeket vizsgálják, mik ezekben az adott kor társadalmától elvárt, mennyire meghatáározó a társadalom technikai fejlettsége, és mik a tanult szerepek, ezek hogyan függenek össze egymással, és hogyan hatnak egymásra.

    Szerintem szó nincs arról, hogy a genderkutatók valamiféle iránymutatást adnának, hogy mit és hogyan a jövőt illetően.

    Gyerekkoromra visszaemlékezve ma izgalmas kérdés, miképpen alakult ki az a közfelfogás, hogy a mesterember feleségének otthon a helye, azaz alantasabb besorolású a társadalmi hierarchiában az a család, ahol a férj mellett dolgozik a feleség is, mondjuk mint mosó vagy vasalónő, varrónő. Aztán ez módosul traktoros vagy esztergályos nőre, vagy darukezelőre, és ezzel valamicskét emelkedik a család a társadalmi rétegződésben, szemben a malteros, vagy gyárudvarsöprő feleséges családokkal.

    Szóval, valami ilyesmit gondolok a genderkutatásról, egyben gyanítom, hogy sokkal szélesebb körű, de semmiképp nem arról van szó, hogy egy gyerek szabadon megválaszthatja, fiú vagy lány akar lenne, esetleg egyik sem.

  • A „másként gondolkodók” és speciális helyzetben lévők gyakran nem elégszenek meg jogaik csöndes gyakorlásával, tüntetnek azzal, hogy „meg merik tenni azt”, amiről tudják: elfogadása vegyes érzelmeket kelt a társadalomban. megítélése bizonyos körülmények között ellenséges lehet. Ilyen a nyilvános helyen történő szoptatás is, vagy a homoszexuális tüntetések. Ez utóbbit magánügynek tartom, de azért tüntetni, hogy valaki szexuálisan a kisebbséghez tartozik- provokatív ostobaság. Jogaik kivívása csak a bíróságokon lehet eredményes!

  • KEDves Margit!
    MIkor en szulte gyermekeimet a 6O as evekben, akkor hirtelen valtozottt az anyai szerep, mert az tejes uvegbol, amiveal eddig a babakat etettek, divat lett itt ujra a szoptatas. En, mind a 4 gyereket akartam szoptatni, de soha nem volt eleg tejem
    Igy raszoktan a a „formulara”!azaz tejesuvegben baba etel es vitamin stb volt. Azt allitottak, hogy a vitamin potolja az anyatejet. Lanyom NAGYON akarta szoptatni fiait, de az elso fiu olyan mohon szopott, hogy lanyomnak komoly szenvedest okozott! Kerde, hogy hogy tanul
    ja meg a szopast a baba? Szerintem a termeszet megtanitja, ha ehes, megerzi a noimellbol csopogo tejet es nyalni kezdi , majd szopni. Neha az apolpono megmutatja mamanak, de nincs igazan szukseg erre.

  • György Molnár

    Normális országban, intelligens polgárok azonnal bojkottálnák ezt az áruházat, amelyik ilyen bunkó barmokat alkalmaz izomagyú „biztonsági őr”-nek….Ezek a legprimitívebb magyarok, egyik ilyen Pintér belügyminiszter elvtárs cége (volt?)……..

  • Véleményem szerint
    a női meztelenség misztikumát
    meg kellene őrizni, még a kismamáknak is.
    Helytelenítem hogy árucikké vált a médiákban a női meztelenség.

    Egyébként pedig férfi és nő
    egymást soha meg nem értheti mert
    mindkettő mást akar:Férfi a nőt, nő a férfit.

    /Géjza értelmezése a gender-balhéval kapcsolatban/

  • KEDVES MARGIT!
    A cikkét olvastam és ehhez szeretnék hozzászólni!
    Az a véleményem és a többségé is,hogy amikor a baba megéhezik,meg kell etetni !!!
    (ő nem tudja,hogy otthon vagy máshol van…)

    több újság cikkezett erről és közéleti személyek,művészek stb is hozzászóltak,különböző véleménnyel!Volt aki helyeselte,volt aki elítélte a nyilvános szoptatást…..
    Én úgy gondolom,hogy amikor a baba éhes,enni kell adni neki és ezt lehet diszkréten,kendővel takarva is megoldani!!!!
    sajnos én anno nem tudtam szoptatni,bár szerettem volna.,…!
    Ami a gender ügyet illeti ,mint írja nem sokat tud róla,igy
    dicséretes,hogy nem formál véleményt…meg ugye ez egy másik
    cikkíró részéről már megtörtént,aki szintén nem kompetens nem érti,de azért írt gy cikket….és
    ennek ellenére állást foglalt sajnos!

  • talalom valaszara;

    taps,taps, taps es hosszu tapsolast kap.

    Mert 100%-os bizonuyitekat nyujtotta valaszaval amit elso megjegyzesem NEGYEDIK (4.) mondataban adtam.

    Egy arva szot nem nujtott a soraim alanyan.
    Csupan vadolt hogy „nem erti”.

    S elekepzelhetelenul meglepo lenne ha tudataban lehetne az en gaykorlataimnak az emberi magzat fejlodesenek meg a fogamzastol is.
    Ismet csupan valotlan elkepzelese alapjan tette vadat.
    Amirol fogalma sem lehet.

  • Kedves FIGYELO;

    Kerdezte ” hogy tanulja meg a szopast a baba?”

    HA a babaknak, vagy barmi ujszulott emlosnek azt tanulnia kellen legalabb feluk, he nem nagyobb szamuk ehenhalna mielott az elsajatitanak a „tanulas” alapjan !

    Az a teremtes, termeszet altal a DNA-jukben, mondva a „teremeszet” altal tulajdonozva.

    Meg mind a marsupian-ok, melyek embrionik allapotukban szuletnek ,sot meg labaik sem fejlodve alkalmazhatnak, de osztonuk alatal az anyaik emlojere maszank es azon ragadva hosszu heteken at allando szopasaikkal fejlodnek letkepesse.

    Az emberi leny, es minden mas eloleny eseteiben minden a DNA-jukben rogzodve a fajuk eredeti-kezdetetol.

    A gyermek szoptatasa:
    HA nem azonnal a szuletes es tisztitasaik utan azonnal nem teve az szulo-anya mellere hogy kezdhet szopni, s hallani az anyja szivdobbanasait, az anya elvesztheti,ill.’felszarad’ ha azt nem azonnali kezdeset yeszi.

    Semmi mestersegesen keszitett baba-formula nem „potolja” a teremeszetes anyatejben levo antibiotikokat.
    A mesterseges antibiotikok sulyosan befolyasolhatja a hormonok normalis fejlesztesenek folyamatait.

    Sannos az AMA politikai szele ami nagyon befolyasolja az altalanos orvosi eszmelet terjedeseit.

    Semmi nem helyetesiti a teremszetessegeket.

  • Nagy tisztelettel: ki nem sz@rja le, hogy kire hogy hat egy fedetlen női kebel látványa?
    Nem erről beszélek, hanem a gyerekről!
    Akinek bizony nemcsak enni, hanem lélegezni is meg kell tanulnia – méghozzá baromi gyorsan kell rávennie a tüdejét, hogy működjön!
    Sőt látni is meg kell tanulnia! Van itt egy csomó anyuka.Nem figyelték meg, hogy az újszülött tekintete az első egy hétben-10 napban olyan bizonytalan,révedező, mintha benyomott volna fél lityit? Amikor először sikerül fixálnia a tekintetét valamin, akkor fogatlan ínyeit mutatva szélesen elmosolyodik. Megtanult látni, ráismer: végre egy ismerős pont a bizonytalan, idegen világban!
    Talán ebben különbözik a legjobban a férfi-szülő, meg a női-szülő. Ahogy én tapasztaltam, az apaszülő azt keresi a gyerekben,ami olyan, mint ő – és nagyon meg tud sértődni a gyerekére, ha kiderül, hogy nem az ő kicsinyített képmása, hanem egy önálló, másik ember.

  • A témához csak annyit tudok, hozzátenni, hogy most is augusztus 1-én volt a „szoptatás világnapja” és, hogy ez egy csodás kegyelmi állapot anya és kisded között !
    – Mivel nem vagyok „vendég” ezen a fórumon, kezdő diák korom óta járok rá, a magyar nyelv miatt, (az utóbbi éveket idegen nyelvi környezetben tölttötem) és ajándéknak éreztem…
    – Csalódott vagyok, mert itteni fiatal vitapartnert nem találtam… Inkább, jobbára „geronto aberrált”, kommentelők ótvaroltak máig..

  • „talalom” irta ismet;

    „.. nem csak enni de lelegzeni is meg kell tanulnia, meg hozza baromi gyorsan ra kell venni tudejet hogy mukodjon.”

    Uram Isten, hol not maga fel.

    Nem halott soha az „oszton” letezeserol ?
    Ami az elolenyek DNA-jeben van eredetuktol?

    Meg elemi iskolaban tanultuk, igen ottan magyarorszagon ahol nottem fel, hogy az emberi leny, sot minden mas szarazfoldi emlos fajok ket fele izmaik leteznek.

    Az amely „reflex:-ek alapjan, az az osztonosen, es a masik, mait elmei-agymukodesevel ontudatosan mukodtet.

    Az elso , mint a sziv es a melkast mukodteto izmok.
    A tobbi amit tudat es hatarozata alapjan mukodtet.
    Mint a szaj, beszed, test reszek,lab, kez, stb.

    Izmok amik „sima-feluletuek” es azok amik „vonalasak”.

    Az ujszulott gyermeket a szulesz a labanak fogva tartja rogton, hogy tudejebol a „meh-viz” eltavolodjon.
    Azon celbol a szulesz a baba feneket uti, hogy tudeje a sirassal erosebben mukodjon eltavolitani a meh-vizet.
    Hogy a melkas-izmok mukodese a levegot szivja tudejukbe.

    Talan maga soha nem szult gyereket ?!
    De irta hogy van fija, tehat legalabb emlekezne arra.

    Na de mivel csupan csak a ‘halvany lila fingja sincsen’-t ohajtja a lehetoseget ismetelni, hat azt tisztan belatom.

  • Csecsemők nyilvános helyen való szoptatása elfogadott Magyarországon is!
    Ritka kivétel, ha bárki szóvá teszi azt én még nem is tapasztaltam ilyet. Ha egy-egy „megszólós” eset ritkán előfordul azt nem lehet általánosítani.

    A nyilvános helyen (kellően diszkréten) való ciciztetésnek semmi köze a genderizmushoz. Egyebek mellett éppen ettől lesznek nőiesek a nők.

    Munkamegosztás: A nők ciciztetik a csecsemőket a férfiak csinálják őket (már aki-:). A világ már csak ilyen.

  • Kis Ferenc Azért mert szólnak, az nem azt jelenti, hogy helyeslik. Kevesen vállalják be a cirkuszt egy magamutogató amazonnal.

  • slapaj
    2018 augusztus 19
    4:46 de.

    Hátakkó tán fáraggy át a dizsibe.
    Ott a félhomályban találhatsz szopnivaló édes kibuggyanó melleket is.

    Nekünk, gerontoballibsibibsiantifáknak meg hagyd meg ezt a helyet
    köffike

  • Találom!

    Nem változtál – sajnos.

    A világ számodra mácsókból és fémeákból áll.

    Szerinted minden az anyára „hárul” a mai világban még a munka is.

    A legtradicionálisabb szellemi képviselője vagy ezzel a „machiszta társadalom” fenntartásának.

    Sajnálom, ezen már összeugrottunk – de hát …..

    Ez a dolog pedig, hogy a gyereket a nyilvános helyen való szoptatás „sokkolná” bármilyen logikával ellenzik.

    Én eddig az ellenkezőjét tudtam, meg a gyerek-pszichológusok is.

    De hát manapság minden előfordulhat….

  • Claa Bencsics Figyelo

    talalom

    2018 augusztus 19
    12:18 de.
    Nem egeszen igy va azert, AZ ELSO LANYOM OLYAN ERTELMESEN NEZETT RAM, MINTHA ISMERNE. a FIAM ,MEG ALUDT Vegig. Nem lehet altalanisitani, minden gyerek mas, mint az ember.

  • Claa Bencsics Figyelo

    Az etetesrol, a pici babanak a legjobb, ha egy rendszerben el. Ez az etetesre is vonatkzik. Van gyerek, amelyik a 3 orankinti etet;s megy, van a melyiknel, a 4 orankinti etets I mukodik. Az anyatol is fugg, hogy vezeti be. De szigoruan be kell tartani a renszert. Ez tortenhet persze, ha valaki nyilvanos helyen van eppen a babaval. Akkor muszaly megetetni, ha az ido eljott.

  • 1. Elég fárasztóak vagytok. Nem azt mondtam, hogy a nyilvános szoptatás bűn vagy szemérmetlenség. Csak azt: nem jó az újszülöttnek.
    Tán még azt: gyerekkel nem zsarolunk: semmilyen körülmények között.
    Gábriel! Az első másfél évben igen – s ezen a legkészségesebb apa sem tud változtatni, mert így vagyunk összerakva. Legfeljebb annyit, hogyha hazamegy a munkából és a felesége zilált, nem mordul rá, hogy: mi a fenében fáradtál el, egész nap itthon vagy!
    Ha ez „macsóság”…”?
    Slapaj! Az mi az a „gerontoizé”? Mindkét szó jelentését ismerem: így egyben még nem hallottam. Olyasmi,mint ami Vajna Tímeának van? Dehát éppen az a bajod (ha jól veszem ki), hogy mi itt többnyire már elhullattuk a csikófogunkat! Nem vettem észre itt, hogy betegesen gyűlölne vagy szeretne bárkit az életkora miatt. (Más miatt igen, de nem a kora miatt.) Talán Te, meg Hazay „érveltetek” a legtöbbször azzal, hogy öregek vagyunk, nem érthetjük.
    Miért nem hívod ide a társaidat, hogy mondják el, ők mit, hogyan gondolnak arról, amiről mi itt beszélgetni szoktunk? (Nem rólunk, hanem a témáról.)

  • Találom!

    Asztatat írod:

    „”Ahogy én tapasztaltam, az apaszülő azt keresi a gyerekben,ami olyan, mint ő – és nagyon meg tud sértődni a gyerekére, ha kiderül, hogy nem az ő kicsinyített képmása, hanem egy önálló, másik ember.””….

    Ezt a kísérletet, sok apával végezted, vagy egy ugyanannak a viselkedéséből szűröd le, az általános emberiségre érvényesített következtetésedet?

    Ha az első esetről van szó, akkor elnézésedet kérném, mert nem tudtam hogy nemzetközi viselkedési kutatóintézet több évtizedes kutatását reprezentáló munkatársával szembesülünk.

    De ha csak a saját férjedről beszélsz, akkor felhívom a figyelmed, hogy van még kb. 3,5 milliárd férfi a világon. Nagyságrendi megközelítés alkalmazásából kifolyólag a kétséges esetek számától eltekinthetünk.

    De hogy maradjunk saját egyéni példák alkalmazásánál – nekem négy gyerekem van – megszületésük pillanatától egyértelműbb volt számomra a napvilágnál, hogy valamennyien éltérően viselkednek.
    A kettő utolsó születésénél már lehetőség volt, hogy én is jelen is lehessek.

    Aztán, hogy a „bizonytalan, révedező” tekintetet Te hogy tudtad lekezelni az már megbocsáss, de a Te egyéni szocporoblémád volt, de azért nem sz@rjuk le.

    Még valamit: a gyerek ott az anyaméhben megszületése előtt tökéletesen hall minden külső zajt zörejt is.
    Pont ezért fontos a kapcsolat vele még az anyaméhben.

    Beszéltünk a gyerekhez sokat.

    És bizony tudom igazolni, hogy eredménnyel.
    Sokszor hamarabb megtudtam nyugtatni én, amikor felvettem és beszéltem hozzá, mint a saját anyukája.

    Na most erre varrjál gombot – mint aki az Orbán szekértolója azzal, hogy a nők szerepe a gyereknevelés, a férfiaé meg üzletelés, és vadászat.

  • T.Geyza !
    – Neked van stilusod…(szegény magyar nyelv)- és, vágom amit pötyögsz !
    – De, mi értelme van, hogy lankadt éroszok, egymást zrikálják, műlibernyák vakerral…
    – Egymásnak akartok nnyomorultúl, szövegelni, ha valaki vitázik, takarodjon a felületről…!
    Az együgyű „Gabriel” irta valahol, hogy ez nem fórum, „hanem olvasói klub” … Persze Ő tag, itt diszkrecionális joggal !
    Szerinted igaza van ???

  • Gabriel. Mivel nekem csak egy gyermekem van, annak csak egy apja volt (sajnos már meghalt). De több férfit is ismertem – sokakat a környezetemből (barátok,rokonok), néhányakat szorosabb kapcsolatból.
    Természetesen nem vindikálom magamnak a jogot, hogy minden férfira (vagy nőre) érvényes „igazságokat” jelentsek ki.
    De sehol nem mondtam azt, hogy „a nők szerepe a gyereknevelés”. Igen, sok apa van, aki hozzád hasonlóan viselkedik – pl. a fiam is ilyen.
    Ha már muszáj „orbánozni”: ennek a bugris, képmutató rezsimnek a jellemzője, hogy kizárólag a nőkön kéri számon a népességszaporulat alakulását. Holott egy gyereknek két szülőjének kellene lennie.
    Viszont. Az élet első pár évében – egyénileg változóan 1,5-3 évig – az anyát nem tudja senki helyettesíteni. Ez már csak így van, merthogy biológiailag nem vagyunk egyformák. (Szerencsére.) Ez nem óhaj-sóhaj, pláne nem politikai meggyőződés kérdése. Márpedig a szoptatás ügyében újszülöttekről, csecsemőkről van szó, nem általában „gyerekekről”.
    Márpedig. Ez a 1,5-3 év (ahány gyermek van, annyiszor 1,5-3 év) az, ami a nőket hátrányba hozza abban a társadalomban, ami kizárólag az árutermelésben való részvételt tekinti „munkának”. Ilyen értelemben az orvos, meg a tanár is árutermelésben vesz részt – a munkaerő -áru értéknövelésében. A hülyenevű „emberi erőforrás” termelésében.

  • Christopher Adam

    Slapaj,

    A legtöbb lapnál úgy van szerintem, hogy az olvasók kisebbsége szól hozzá a cikkekhez és akik rendszeresen írnak kommentet azok tényleg egy fajta szűkebb körhöz vagy klubhoz tartoznak. De ez nem jelenti azt, hogy a klubban nincsenek eltérő nézetek és viták (nyilván vannak, elég rendszeresen)… Az ugyanakkor igaz, hogy léteznek bizonyos gondolatok és nézetek, melyeket a „klub” tagjainak jelentős része vall, illetve a lapunkban megjelenő cikkek is egy féle szellemiséget és értékrendet tükröznek.

  • T.Christopher !
    – Tudod, hogy én a nyelv miatt, és botcsinálta kanadaiként, zaklatom néha klaviatúrát, jobbára telefonon…
    – A kolumnák szellemiségét, ki ha nem, ? – én értem !
    – Ezért Te vagy egyszemélyben autentikus, igy mivel közel és távol az egyetlen fiatal ember is, kérdezem, most eltanácsoltál…

  • Christopher Adam

    Slapaj, nem nagyon szoktam eltanácsolni senkit, Téged sem. Leginkább az üti ki nálam a biztosítékot amikor a hozzászólók időnként szaftos szurkálása odáig fajul, hogy abból végtelenül rosszindulatú, egymást fenyegető, durván haragos és abszurd sértegetés lesz, ami magától nem akar véget érni. Ekkor lépek közbe, mert az ilyen egy idő után az egész lapot elsüllyeszti.

  • Találom!

    Nem muszáj Orbánozni, természetesen, csak azért ugrott be, mert sajnos nemcsak a személyes körei képviselik ezt a maradi, férfiközpontú társadalmat, hanem sajnos éppen kormányprogrammá is teszi.

    Tudom én persze, hogy ez a „keresztény hagyományokhoz” való visszatérést jelent, csak nem szeretném, ha egészen az „iszlám hagyományokig” jutnának vissza.

    Vagyis egyszer csak arra ébredünk, hogy az iskolákba visszatér a szeparatizmus, a hölgyek előbb fejkendőben, aztán burkában fognak járni, a templomokban pedig a hagyományokhoz híven újra visszatérnek a női és férfi-karzatok.

    Aztán az újjáalakuló keresztes-lovagrendek a hagyományokhoz hűen elindulnak visszafoglalni a Jeruzsálemi Királyságot.

    Ebben a szép új világban aztán másodlagos kérdéssé fog fajulni, hogy mit is szeretett volna az a csecsemő….

    Ady szavaival: Góg és Magóg fia vagyok én…..

  • Hetek óta „népszerű téma” a nyilvános helyen történő szoptatás, ami ne ugyanaz mint a „nyilvános szoptatás” és a legkülönbözőbb indulatokkal találkoztam a kommentek olvasásakor!
    R. Margit végül is semmi mást nem akart mondani, megértetni – szerintem – mint a sok helyes és helytelen elképzelés és gyakran téves „becsípődés,” elmélet mellett felhívni a figyelmet egy nagyon alapvető szempontra: a baba biztonságára, kényelmére, az állandóság és a nyugalom feltétlen négyszögére, melyet rosszindulattól függetlenül igen kevesen gondolnak végig a gyakorló kismamák közül. Ez a szempont viszont pontosan úgy értendő ahogy írva van, azaz egy párhetes csecsemőnek semmi más nem fontos, mint az evés, ivás, tiszta pelenka, böfiztetés és a nyugalom – és mindezt a megszokott helyén a maga biztonságos kis közegében, az ágyában, azokkal az érintésekkel és hangeffektusokkal kísérve amelyeket már „ismer” Én is úgy gondolom, hogy egy pár hetes babának nem csak a mozgása összerendezetlen még (kapkodó, hadonászó, hirtelen)lévén az idegrendszere még abszolút fejletlen, de az immunrendszere, védekezőképessége, hang és arcfelismerő készsége is csak lassan alakul ki.

    „Ehhez ajánlatos a teljes nyugalom – ami nyilvános térben nincs. Minden külső hatás – mások mozgása, beszélgetése, erős fények és hangok elvonják a kicsi figyelmét – de még azt is megérzi ilyenkor, ha az anyja nem rá figyel minden erejével….” ezt Margit olyan jól összefoglalta, hogy felesleges is tovább ragozni!

    Nincs is sok értelme ezen rugózni, mert valószínű mindkét oldal „meggyőzhetetlen!” – ám itt talán nem a meggyőzés, hanem a véleménynyilvánítás a lényeg mert az is gondolkodásra késztethet! Van, ki így, van ki úgy gondolja, de azzal hogy a „baba éhes tehát szoptatnom kell” nem igazán lehet elintézni mindent! A forgalmas bevásárlóközpont valóban nem a legalkalmasabb hely az ilyen jellegű intim cselekvésre, kivált egy négyhetes gyerek esetében – de ha már úgy adódott akkor tényleg el lehetett volna ezt intézni viták, hangoskodások és feltűnősködés nélkül is. A cikkből, melyről Margit írt kiderült, hogy van a szóban forgó plázának pelenkázóhelyisége, ha tehát a háromóránkénti etetés épp és pont a plázában érte az anyát-babát, akkor célszerűbb lett volna azt igénybe venni! Ezek az anyukák – szép számmal vannak ugyanis – sosem értik meg, hogy nem magával a szoptatással van gondja az „emberiségnek” mert miért is lenne, mióta világ a világ, az anyák szoptattak, hanem inkább azzal a kihívó, mondhatni „gerillaszoptatással” amit köré szerveznek! Azzal a fajta „juszt is” polgárpukkasztással, amit a jogaikra hivatkozva előadhatnak, mint ez az anyuka is, ahelyett hogy kis körültekintéssel megkereste volna a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módját az etetésnek, ha a valós cél ez volt! A biztonsági őrök – az üzletek belső terein kívül – általában a plázáknak azon részén fordulnak elő ahol a forgalmas közlekedők, boltok ki – be járatai, mozgólépcsők, sétálóterek stb vannak, vagyis a csomóponti részen, ahol a forgalom zajlik. Nem célszerű tehát kiülni egy ilyen placc kellős közepén található padra szoptatni azon az alapon hogy sehol nincs leírva, jogszabályba, házirendbe stb foglalva, hogy tilos a szoptatás! Ezer és egy minden nincs leírva, és jsz.-ba foglalva, hogy mi minden nem tanácsos, még akkor sem ha törvényileg nem tiltott – ez pusztán a jó ízlés, és belátás kérdése! És mindenek előtt a csecsemő nyugalma, érdeke. A hivatkozott cikkből ugyanis kiderült, hogy az anya aki a jogaira hivatkozott, hangosan követelte a jogszabály írott bemutatását mely ezt tiltja, majd a közte és a biztonsági őr közötti szóváltást feljelentés, jegyzőkönyv és esetvizsgálat követte. A biztonsági őrök általában nem a legválasztékosabb modorú rétegből kerülnek ki, bár ez sem általánosítható – van ilyen is olyan is, ez az őr talán épp nem igazán ismerhette, hogy a fenti esetben hogyan kellene viselkednie – de! Ha az anya tényleg takarásban, egy félre eső padot választ – esetleg háttal a forgalomnak csak úgy magukban – alig hiszem hogy bármelyik őr belekötött volna, hisz azt sem tudja eteti vagy altatja a babát- de valószínű ez esetben köze sem lett volna hozzá. De vajon ez a kis csecsemő hogy vészelte át – szoptatás közben – ezt a jogokat követelő szóváltást? Hogy is írta R. Margit: „a baba még ezt is megérzi ilyenkor ha az anya nem rá figyel…” vagyis ha valami más elvonja a figyelmét, ha ideges, zaklatott sürgeti őt stb

    Más kérdés ugyanakkor, hogy egy ennyi idős gyereket indulás előtt meglehet etetni – három óránál tovább már eleve nem is célszerű vele bárhova menni, vásárolni, ide- oda kóricálni, mert ez lehet, hogy az anyának „kikapcsolódás” de hogy a babának nem az, az biztos! A következő szoptatás idejére meg spuri haza az otthoni nyugalomba, a két etetés között meg egy párhetes babának otthon az ágyában a helye, hogy aludjon erősödjön, fejődjön, nem az üzletközpontokban, nem a kávézók teraszán, éttermekben stb ahol zavarja a nyüzsi, a meleg mert minden ellenkező vélekedéssel szemben már az egy hónapos baba érzékeli a változást, ha nem a megszokott, biztonságos közege veszi körül!

    Végezetül egy vélemény a sok közül mely talán a legelgondolkodtatóbb: egyik, a témával foglakozó cikk hozzászólójának tanácsa az anyatársainak „éld tovább az addigi életritmusod és a baba alkalmazkodni fog, mert ha neked jó, az a jó a babának is” – én ezt eddig fordítva tudtam, gondoltam. A baba ebben a korban még abszolút kiszolgáltatott, a mama ezzel szemben tudatosan irányítja kettejük, és a család életét – addig amíg a baba csak anyatejet kap, próbáljon meg Ő maximálisan alkalmazkodni, a programjainak nem alárendelni a csecsemőjét, és az egészségesen fejlődő csecsemő megfogja ezt „hálálni.” Amikor már kaphat mást is, hozzátáplálásként (gyümölcspüré, főzelék stb) nyilván szabadabb lesz a napirend, de akkor viszont már nem lesz téma a „nyilvános szoptatás” mert az megmarad hazai privilégiumnak!

  • Besancon
    2018 augusztus 20
    1:48 du.
    Maximálisan egyetértek, mindenképen a baba érdekeit KELL figyelembe venni és ha nincsenek biztosítva az intimitás alapvető kritériumai, akkor a korszerűtlen, prűd erkölcsi normákat sutba kell dobni, meg az álszemérmes erénycsőszöket és a kukkolókat is!

  • Besancon
    2018 augusztus 20
    1:48 du.

    Pontosan erről van szó !

    Mert például az ilyen magamutogató,
    gyerekét meg nem érdemlő kismama-szerű képződmény
    ezen az alapon azt is megtehet(né) hogy a gyerekét
    a kenyeres pulton teszi tisztába,
    (mert ott érte a szükség) és a szaros pelenkát
    úgy vágja ki a pultra mint paraszt a becsületet.
    Hogy csak úgy csattan.

  • Clara Bencsics Figyelo

    talalom

    2018 augusztus 20
    8:26 de.
    Kedves talalom!
    Igaza van a fiadnak reszben. Ma Europaban a nok nem akarnak gyereket,
    Igenis a nokon muik hogy akar e gyereket vagy nem A nok Europaban NEM akarnak gyereket a II. Vilaghaboru ota! Bizonyos fokon ertheto is..
    Viszont, meg a kadar korban emlekszem a sok kuretre, azaz muvi kaparsra .Most mar a karrier, az utazas fontosabb.Foleg a „szabadsag”! Inkabb kutyat taranak.

  • Besancon!

    ……“””Ehhez ajánlatos a teljes nyugalom – ami nyilvános térben nincs. Minden külső hatás – mások mozgása, beszélgetése, erős fények és hangok elvonják a kicsi figyelmét – de még azt is megérzi ilyenkor, ha az anyja nem rá figyel minden erejével….” ezt Margit olyan jól összefoglalta, hogy felesleges is tovább ragozni!”””……

    SZOMORÚ, HOGY TE IS BABÁT HASZNÁLOD FEL a prűdségre, a maradiságra, és még sorolhatnám nyugodtan tovább az ezer okot amit fel lehetne hozni arra, hogy miért zavar titeket az, ami amúgy a világ legtermészetesebb dolga kellene hogy legyen.

    DE MILYEN JÓL KITUDJA MINDENKI MAGYARÁZNI, HOGY CSAK A GYERMEK ÉRDEKÉBEN SZÓLT FEL!
    MERT MINDEN VÉNSÉGES, MARADI JOBBAN TUDJA, HOGY MI KELL EGY CSECSEMŐNEK MINT MAGA A KISBABA.
    NYILVÁN A GYEREKPSZICHOLÓGUSOKTÓL IS JOBBAN TUDJÁK.

    Sajnálom, de ez a magyar társadalom mégis csak egy sötét középkori szemléletnek, a prűd, múlt századi kisnemesi erkölcsöknek a keveréke, egy kis lóformátus és katólukas maszlaggal keverve.

    Valóban nem szabad itt szabad (liberális) eszmékről álmodni sem.

    Ennek a népnek minden ami tőle (az egyes egyénekre gondolok) kicsit is eltér; – az idegen és irtóztató

    SAJNÁLOM. JOBB IS HA MAGYAR FÖLDRE SENKI SEM SZÜL.

    PÉLDÁNAK OKÁÉRT MÁR A CIGÁNY-TÁRSADALOM IS SOKKAL ÉLETREVALÓBB.
    NÁLUK EZ NEM JELENT ERKÖLCSI FENSŐBBSÉGET, ORRHORDOZÁST AZ EMELETEN.
    AHOVÁ BEESIK AZ ESŐ.

  • Azok akik a szoptatason furcsaskodtak.
    Az interneten a napi jelentos eset a Papa es az egyhazi eseten kivul.

    Brazilban egy korhazban amikor egy gyerek sirt es ehes volt, de nem is „kis-baba” az ottan szolgalatba levo rendor-no felkapta a gyereket, inget kigombolta es kezdte szopatani az ehes gyereket.

    Az egesz vilag tapsolja a szolgalatra kepes es hajlando rendor-jolgyet.
    Mint a rendorok mondasa; „above and beyond the call of duty”.
    ( szolgalatra mindeg kesz a koteleseg felett.)

  • Claa Bencsics Figyelo

    Lemaaradt a peel, azaz a terhesseg gatlo pirula, amit ma mindenutt kapnizt hallottam, otthon draga es sokan nem tudjak megvenni. Akkor a ferfi vegyen „gumit”, ha annira fel egy no a terhessegtol.

  • Besancon Helyes.

  • Gabriel Tehat akkor lesz halado orszag Magyarorszag, ha felig lemeztelenitett nők az utcan szoptatnak, es ez mindenkinek tetszik? Egyszerunek latszik a recept.

    Amit az eletrevalo ciganysagrol irtal, az egyszeruen butasag. Egyetlen statisztika sem tamasztja alá.

  • Bendeguz79 Gondolom a vilag akkor is tapsolni fog, ha kiderul, hogy a rendorno megfertozte a babat. Mert anyatejjel nagy bajt is lehet okozni ám.

  • Azt hiszem, erdemes lenne kettevalasztani a prudseget az alapfoku szemeremtol. Nem nehez.

    Ket esetet hoznek fel. Egy teazoban a mellettunk levo asztalnal egy anya szoptatott. Ebed felenel vettem eszre, hogy tulajdonkeppen szoptat. Akkor sem lattam semmit, csak a mozdulatokat ismertem fel, senkit nem is zavart. A masik, mikor az IKEA bejaratanal derekig lemeztelenitett no szoptatta a babajat. Biztos van akinek gyonyoru es termeszetes, nekem es sokaknak nem volt az. Mind a ket anya szoptatta a gyereket, csak volt koztuk nemi intelligencia kulonbseg. Az lenne a liberalis felvilagosodas, hogy visszaterunk az allatvilaghoz? Akkor kosz, inkabb prud leszek. Tokeletesen megoldottuk, hogy ne kelljen a babankat az utcan szoptatni, anyam is megoldotta, es remelem a leanyom is megoldja. Ha ezert budos bunko es prud kozepkori vagyok, vallalom. A szerelem is gyonyoru emberi tulajdonsag, megsem orulnek ha az utcan teljesulne be.

  • A Kalahári Sivatgban a néger anyák is ott szoptatnak ahol érik.

    Namármost a „modernkori öskorszak ” olyan 30 éve beköszönötött Európa és Amerika szerte.

    Az idióták kipreparálják magukat tetoválásokkal meg mindenféle baromságot rakatnak az arcukba és egyébb hajlataikba csakugy mint a tányérajkú néger nők.
    (Még ott nem tartanak, de ami késik…)

    Ezek után lemennek a dizsi nevű modernizált szertartási placcra és ott révülten rázzák magukat kifáradásig a tam-tam-ra.

    Idősebb korban meg kimennek a footbal-meccs nevű szertartásra és ott kivetközve magukból órákon át üvoltöznek.

    Mindezek ismeretében, akkor a fehérek eme törzseinek a lányai-asszonyai ugyan miértne szoptathatnának például menetből a Nagykőrúton ?

    Vagy -teszem azt- szülhetnének az utcán.
    Indián nők is tudtak annó !
    Akkor a mi nőinknek az smafu.Hisz sokkal okosabbak.
    Félkézzel tudnak pl. SMS.-t küldeni.

  • *sivatagban
    *üvöltöznek

  • Kenny

    A statisztikáknak azért nem hiszek, mert pontosan tudom, hogy hogyan gyártják azokat, nem elméletből, hanem gyakorlatból

    De ugye magad sem gondoltad, hogy arról beszélnék, hogy most rakjuk ki az asztalra, amink van, magamutogatásból!

    Csak számomra az a felháborító, hogy a Margitka cikkét is elvittetek teljesen más irányba, ezért írtam, amit írtam.

    Mindig csak egy picikét arrébb, aztán a végén az lesz a hibás akit leszúrtak, kiraboltak – mert ugye mi a fenének csámborgott arra??!!

    Margitka szerint a gyereket zavarja, ha számára idegen környezetben szoptatják, etetik meg.

    Szerintem meg pontosan megnyugtatja, ha éhes – mert elcsúszott az etetés ideje, vagy esetleg ráadásul az idegen környezet éppen zavarja, fél a tömegben

    Hogy közben egy bunkó, szétvert agyú gerillagyerek rátámad anyukára, gyerekre, az nem baj ugye???

    Az értékeket bizony a feje-tetejére állítjátok

    Nem tudom gúnyolódva leírni – de légyszíves olvasd el ugy:
    AZ EURÓPAI ÉRTÉKEKET

    Most olvasd el éppen a Bendeguz beirásat
    Bendeguz79
    2018 augusztus 20
    8:19 du.

    én direkt nem akartam brazil példákkal előhozakodni, de ö megtette helyettem

    Szégyelljétek magatokat

    Kenny, a te feleséged orvos – kérd ki a véleményét

  • Asztat olvastam a Bibliában, hogy KÍVÁNSÁGNAK OKÁVAL NE TEKINTS MÁS (IDEGEN) NŐRE!
    Ettől függetlenül tudjuk, az ájtatos zsoltárok szerzője is, ugye csak a verebet röptében nem.
    A nagy bölcs fiacskája, akinek amúgy magának is ezer ágyasa volt, pontosan egy elég facér félrelepéséböl született.

    maradjunk annyiban, hogy itt valóban szinte minden hozzászóló a szexualitással keveri össze a témát, „intim-szférának” nevezve a történetet (szoptatás)

    Móriczkának is „az jut mindenről az eszébe”

    A prűdségröl és egyéb normatívákról beszélnek.

    Míg a a vele szemben levö ujságos-stand pornóújságoktól, „celebek” (kurvák) képeitől teli duzzad.

    A hölgyek ruházatnak nevezet öltözéke alól a bugyi sziluettje kivirít, a mellbimbók a póló alatt ácsorognak.
    A strandon a bugyi éppen semmit nem takar, legkevésbé a ciciket.

    Az óriásplakátokon a még a férfiborotvát is pucérnö „kínálja”, a TV-röl, stb ne beszéljünk.

    Na ezek „TELJESEN NORMÁLISAK” – ugye, a gyerekét szoptató kismama meg „villogtatja” magát….

    Szokások és pofonok … különböznek, nem de?

  • Mi megy ma ottan ???

    M\ar Kenny-nek sem refalhatok a hozzam cimzett soraira ???

    Hat vajon miert nem ?

  • Kenney;

    Igen gyanusitom ,hogy a Rio-i rendorseg tudatlanul is alkalmazna virusokkal megfertozott rendoreiket.

    A rendor-no emberseges modon reagalt a korulmenyekhez meltoan.
    A gyermeket behoztak a korhaba, piszok, szagos es gyatran tapalalt ehes gyerek volt.

    A rendor-no emberseges modon reagalt.

    Ne izgulj a „fertozesk”-tol. A korhazak tele vannak mindenfele fertozo microbokkal.
    De micro-organizmusok nelkul elet nem letezhetne.

    Sot meg kenyer, sajt, turo, yoghurt,sor, bor, savanyu-kaposzta, stb.stb. de meg mas eletformak sem.

  • gabriel
    2018 augusztus 21
    1:25 du.

    Én másképpen ismerem a bibliai jótanácsot:

    „Budapest összes asszonyát nem ismerhetjük,de törekedni kell rá”

  • slapaj
    2018 augusztus 20
    7:50 de.

    Most látom, elkövettél hozzám egy ilyen ‘írás-szerűséget”
    Hát most erre mit lehessen mondani?
    Talán csak annyit:

    Ha majd lesz időm, dekódolom mit is akarhattál vele közölni.

  • Nem teccik ennek a Slappanytyúnak hogy vele ellentétben mi már itten megkomolyodott gondolkodásúak vogymunk.

    Úgy gondolná húzzunk innen a jó csába, mer ő itt inkább szívesebben társalogna a helyi ideszokott szélsőjobbal, kortól függetlenül.
    És mi őtet zavarjuk ebbéli tevékenységében.

    Néha úgy…nem hiszem hogy normális az ürge…

  • Kedves Gabriel Ostoba is lennék, ha nem kérném ki egy világon ismert és elismert orvoskutató és oktató véleményét. Egyezik Besancon véleményével, hogy a babának az állandóság és az intim szféra fontos. Még az akváriumok egyik oldalát is kötelező elsötétiteni, hogy a hal biztonságba tudjon húzodni.
    Szinte semmi sem magyarázza, hogy egy babát egy plázában vagy az IKEA-ban kelljen megszoptatni. Ha viszont véletlenül szükség van rá, akkor lehet kúlturáltan, nem magamutogatva. Igen, továbbra is tartom, hogy a szándékos lecsupaszítás magamutogatás.
    Hiába magyarázod, hogy nincs szexuális tartalom benne, ez magyarázkodás, amit egy-két bizonyos réteg nem így lát. Szerintem sincs, mert jól vagyok lakva, és hát a szoptató emlő csak a babának étvágygerjesztő. Ne mondd, hogy nincs egy kendő amit ráborítson az emlőjére? Ezt a kendő kérdést szándékosan kerülöd?
    Fő érv, hogy természetes. Más is van ami természetes, mégsem az utcán csináljuk (az intelligensebbje).

    A cigánygyerekek tele vannak genetikai elváltozásokkal, hiánybetegsége van a zömének, az átlagéletkoruk alacsonyabb a fehéreknél, és nem számolsz a lelkibetegségekkel, amit a ridegtartás okoz. Rengeteg a mentális gondokkal küzdő cigány.
    Szó nincs életrevalóságról, a fejlett orvostudomány tartja Őket életben, vagy elkallódnak a társadalomban.

    Olvastam és válaszoltam is Bendegúznak. Anyatejjel fertőzni is lehet. Már a szocializmusban is komolyan vizsgálták a tejet adó anyákat. Csak remélhetjük, hogy a rendőrnő teljesen egészséges volt. Ferenc pápának ezt nem kell tudnia, egy nőnek igen.

    Nem hiszem, hogy egy csupasz női emlő európai érték lenne.
    Persze ez nem jelenti azt, hogy bárki belekössön egy szoptató kismamában, de akinek ez a feladata, az miért ne hívhatná fel kúlturáltan a figyelmét egy nőnek, hogy van szoptatóhelyiség (ha van), vagy borítson magára egy kendőt (legyen).
    Ahhoz természetesen nincs joga, hogy neveletlenül és agresszíven tegye ezt. (Ehhez csak az anyának van joga. 🙁 ) Ha félre lett magyarázva, akkor Te magyaráztad félre, hogy szidhass minket. Nem baj, belefér.
    Tehát oldja meg a mama, hogy ne nyilvános helyen kelljen szoptatni, ha mégis, akkor kúlturáltan. Neked prüdség, nekem elemi szemérem. Tudom, hogy a szüléssel változik a nő, és bizonyos dolgok háttérbe szorulnak, de hát emberek vagyunk, nem?
    Lenne még néhány érvem, de úgyis mindegy, eldöntötted, hogy mi vagyunk maga a sátán. Tőlem ott szopnak és szoptatnak az emberek ahol akarnak, de azért a véleményemhez jogom van?
    Szerintem túl sok szót fecséreltünk erre a témára, akinek van ízlése az úgyis kúlturáltan csinálja, akinek nincs, az dafke folytatja nyilvánosan. Joga van hozzá.

  • Bendeguz79 Dehogynem. Nekem nyugodtan refalhatsz.

  • Gabriel. „Az intimszféra a privát életvitel érinthetetlen lényegét testesíti meg.” Szó nincs szexről.
    Lehet, hogy Neked jut mindenről az az eszedbe? Nem szégyen, Nekem is. 🙂

  • Gabriel:

    Ilyen célokra a pélzákban vannak pelenkázó helyiségek.
    Ott lehet szoptatni is.
    Dehát az ázsiai fajta ott szoptat ahol rájön az inger.

  • T.Geyza !
    Gratulálok, hogy az utolsó közel 70 évben „megko molyodni” volt esélyetek…
    – Én a vélemény diktatúrát elutasítom, még oly szellemóriások esetében is mint akikre hivatkozol…
    – Én, jóhiszeműen, egy kérdést tettem fel Neked kellő tisztelettel…
    Számit a véleményed…mg akkor is ha a hülyét játszod !

  • Slapaj Mar sokadszor buszkelkedsz vele, hogy fiatal vagy, mindenki más öreg itt. Ennyi az erdemed? Neked az oregedes egy megvetendő bün? Te tudod. Én már éltem hatvan évet, Te csak reménykedhetsz benne. Árra senki nem lehet büszke, kitől és mikor jött világra. Persze ha nincs másra.

  • Slapaj! Azért kíváncsi lennék, mit tanulsz, és hány éve. (Úgy vélem, azért a tinikoron már túl vagy.) Nekünk, általad megvetett öregeknek nem volt túl sok lehetőségünk elodázni a felnőtté válást mindenféle ösztöndíjak védelmében. Irigylem, persze – de nem sajnálom, sőt örülök annak, hogy kortársaid közül sokan megtehetik.
    Cserébe viszont elvárom, hogy ha már olyan sok okossággal tömitek a fejeteket, ne érjétek be olyan ótvaros közhelyekkel, mint a „kegyelmi állapot”. Úgy vélem, az ember nem azért tanul, hogy fejből fel tudja mondani korábbi korok bölcsességeit. Talán azért, hogy „szikrát” kapjon a maga sudírozásaihoz.
    Szerinted?

  • Slapajkám bocs de nekem nincs véleményem.
    Legalábbis a számotokra.
    Van akivel szóbaállok érdemben, van akivel nem.
    Naon sajnálom öreg evvan.

  • „Tőlem ott szopnak és szoptatnak az emberek ahol akarnak, de azért a véleményemhez jogom van?”

    Ez így is van. A fiam nemrég üzleti úton volt Kievben. Valami városszéli hotelben volt elszállásolva. Az odavezető út elég sivár volt, egyik oldalán szegényes játszótér néhány gyerekkel, a másik oldal gazos terület, amelyben két hajléktalan férfi hevert és éppen szopta egymást…

  • Kenny!

    Kezdjük azzal, hogy Margitkát, a cikk szerzőjét nemcsak hogy őszintén tisztelem, hanem magasra is értékelem – így eléggé ismeretlenül is. Ha számít egyáltalán valamit valakinek is, hogy én mit gondolok.

    Ettől még lehetünk számos kérdésben is eltérő véleményen, számomra ez is természetes.
    Mint az ebbéli cikkében írottak esetén is.

    Szeretném hangsúlyozni, hogy én ezt a fórumot szeretném a helyén értelmezni – vagyis az olvasók fórumának tekinteni, nem pedig egzotikus vadállatok küzdőterének, mint egynéhány ide-beírogató szeretné leminősíteni.

    Ez´okból kifolyólag bemásolnék ide ezt részt a cikkből, és mivel az ablakban nincsenek eszközök a sorok, mondatok kiemelésére, utána kigyűjteném azokat a mondatokat, amiket én másképp látok – Margitka engedelmével – és vitatni próbáltam, de nem jött egyértelműen le, ezért gondolom teljesen félrement a diskurzusunk.
    Tehát, előbb beidézem a cikk azon részét, amelyekből a kiemeléseket vettem, aztán a négy kiemelt gondolatot idézőjelek közé zárva, és mindjárt az én megjegyzéseméit hozzájuk.
    Talán így érthetőbb.
    Nem azt akarom ezzel mondani, hogy az én meglátásom jobb vagy nem jobb, csak azt akarom bemutatni, hogy miben tér el az én meglátásom a cikktől (Margitka véleményétől)
    Mert sokszor eljutunk oda, hogy már egész másról beszélünk mindannyian egy másról.

    „”De hát mi történt? Rólam tudható, hogy szabadelvű (liberális) szocialista a felfogásom. Erre egy eseményre úgy reagálok, mint valami vaskalapos homofób.

    Nevezetesen: ismét megtörtént, hogy egy áruházban (vagy előterében, nem tudom), nyilvánosan szoptatta gyermekét egy kismama, mire a biztonsági őr rászólt, hogy hagyja abba a cselekményt. Most az áruház elhatárolódott az őrtől, pár hónappal ezelőtt azonban egy étterem vezetője szó nélkül hagyta az eseményt. Akkor megjelent vagy tucatnyi kismama, és demonstratív módon szoptatni kezdett.

    Nekem már akkor nem tetszett az akció. Nem azért, mert bármilyen fokon is felkeltette volna érdeklődésemet a női emlők látványa – ehhez hiányzik egy y kromoszómám.
    Azon háborodtam föl, hogy a felháborodott kismamák teljes mértékben figyelmen kívül hagyták saját gyermekük jogait.

    Elmagyarázom. Az embergyerek születése után még hosszú évekig igencsak sérülékeny, esendő lélek. Elsőként nehéz munkával meg kell tanulnia enni – újszülött korban szopni. (Gyermekes anyák mesélhetnének erről.) A picinek minden figyelmére, és erejére szüksége van ahhoz, hogy rájöjjön, mit, hogyan kell csinálnia, hogy ételhez (anyatejhez) jusson. Ehhez ajánlatos a teljes nyugalom – ami nyilvános térben nincs. Minden külső hatás – mások mozgása, beszélgetése, erős fények és hangok elvonják a kicsi figyelmét – de még azt is megérzi ilyenkor, ha az anyja nem rá figyel minden erejével.

    Előfordulhat persze kényszerhelyzet – hosszú utazás, várakozás pl. –, hogy néha-néha ideális körülmények nélkül is meg kell etetni a kicsit. De ez csak kivétel lehet. Egyáltalán nem díjazom azokat, akik azt hangoztatják: őket ugyan semmiben nem akadályozta a szoptatás időszaka: bárhol, bármikor megetették a picit. Vajon mit szólt volna a gyerek – ha már tud beszélni?”””

    1. – hogy egy áruházban (vagy előterében, nem tudom), nyilvánosan szoptatta gyermekét egy kismama
    szóval a Margitka sem tudja, hogy az eset részleteiben hogy valósult meg, az őr bunkósságának a valódisága sem bizonyos.
    mégkevésbe, hogy eltakarta e kendövel, vagy nem, és hasonló részletek.
    AMELYEK ELVTARSAK, AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM A KISMAMÁT ZAVARHATJÁK EGYEDUL ÉS NEM A CSECSEMÖT.

    2. „”- Azon háborodtam föl, hogy a felháborodott kismamák teljes mértékben figyelmen kívül hagyták saját gyermekük jogait.”””

    A gyereknek milyen jogait sértették? Nem hagyták szopni? Minden gyereknek az a legtermészetesebb, ahogyan a SAJÁT ÉDESANYJA TRATÁLJA!
    Hogyan lehet ebböl azt leszürni, hogy minden gyereknek az a jó bánasmód, ahogy én gondolom, vagyis majd felallitunk egy EGYETEMES BÁNASMÓD KÓDEXET?
    Ezzel félreértések elkerülése végett, egy percig sem támogatom, azt, hogy mindenki azt csinál a gyerekével, amit akar!! Hanem egyszerűen arról van szó, hogy a kapcsolatalakítás mikéntjét (annak szeretetteljes vonatkozásaival) nyilván hogy hagyjuk már azokra, akik között zajlik.
    EZ JELENTI AZ INTIM-SZFÉRÁT – AMIT MINDENKINEK ILLENE RESPEKTÁLNI – ÉS NEM MEGSZÓLNI!

    3. „”- Az embergyerek születése után még hosszú évekig igencsak sérülékeny, esendő lélek.”””

    Úgyhogy egy szoptatás – a mellbimbón keresztüli direkt kapcsolat – nagyon meg tudja nyugtatni a gyereket. Pontosan az u.n. modern világunkban vesztette el ennek a legkéznéllevöbb megoldásnak a lehetőséget az anyuka, hogy éljen ezzel – a természet adta dologgal -, hogy felvegye a gyereket és megszoptassa, amikor az fél, nyugtalan, és talán valóban éhes is és szomjas is.
    – ÉS EZZEL MEGNYUGTASSA HA SZŰKSÉGESNEK TŰNIK A GYERMEK MENTÁLIS EGÉSZSÉGÉNEK MEGŐRZÉSE ÉRDEKEBEN!!
    Gondoljunk csak bele, hogy nem is olyan rég, még mennyire „természetesebb” környezetben éltünk, ma szinte a nap minden órájában publikus környezetben vagyunk!

    4.”” – A picinek minden figyelmére, és erejére szüksége van ahhoz, hogy rájöjjön, mit, hogyan kell csinálnia, hogy ételhez (anyatejhez) jusson”””

    – ez is nyilvánvaló az első napokban, azért is marad bent a szülőanyuka még párnapig a szülőotthonban, amíg a gyerek rendesen nem szopik. A mellbimbó – ahány nő szinte annyi forma – vannak nagy számban esetek amikor valóban problémás is lehet a szoptatás miatta az egész szoptatási idöszakban.

    Na innen, ha akarod, akár „joga um pá de cal” – vagyis temessük el a témát.

  • Almási Alma
    2018 augusztus 22
    7:27 de.

    „Életkép a naagy orosz vérsivatagból”

    /Karinthy/

  • Geyza
    2018 augusztus 21
    1:59 du.

    Azért ha megbocsátasz én már csak az itten hozzászólókból is kihagynék ….

    Ne is haragudj, barátom – de azért mazochista nem vagyok! 🙂 🙂

  • gabriel
    2018 augusztus 22
    8:38 de.

    Na jó..hát ez csak egy elvi iránymutatás.

    Olyasmi mint a Tízparancsolat:
    Nem kötelező betartani.

  • Geyza

    Még egy jó poén:

    Brazilban éppen választások zajlanak.
    Mondjuk, hogy a már vesztegetésért másodfokon is elítélt és bebörtönzött Lula is jelölt, az már egy poén, de van jobb,

    A „megmentő” mármint a korrupció mocsarába süllyedt ország egyetlen reménysugara – jelöltje – lehet hogy szintén hasonló sorsot fog elérni, de nem korrupcióért, vagy valami más „főbenjáró” bűnökért, hanem most kapaszkodj:

    nemi erőszakra való felbujtásért!

    Még képviselőként, az emberi jogok bizottságának tagjaként egy nemi erőszakolásról folyó parlamenti vitán asztat találta mondani a képviselő-társnőjenek – amúgy bizottság elnöke:

    „”Hogyha utolsó nő lenne ezen a földön, akkor sem bírná megerőszakolni, mert nem vinné rá a lélek””

    Hát ebben az ország nagyobbik fele – beleértve a hölgyeket is – mélységesen egyetért.

    Geyza!

    A hölgy beperelte! most-már csak azt nem értette az illető (és én sem) hogy annyira akarja?

    A mi OMH-nk hidd el, egy amazon hozzáképest!

  • Geyza!

    Bocs fentebb elírtam:

    OMH helyett érts OIM

  • Gábriel Szerintem temessük. Megbeszéltünk mindent, az anyák meg úgy csináljak ahogy akarják. A biztonsági őrök meg olyanok amilyenek, félek a 100%-a kényszerpályán van, ez megeszi egy idő után az ember lelket. Most a buszvezető Pécsen a vízzel. Valami nagyon félrement Magyarorszagon a ember ember közti kapcsolatokkal.
    Ui: Engem mindenki véleménye érdekel, ha az a vélemény a sajátja a Tiéd is.

  • Gábriel Ja. Margitkát meg tiszteld is, mert különben olyat írok, hogy még Geyza is elpirul. 🙂

  • Gabriel! Először is megtisztelsz a mondataim iránti figyelemmel – ez nem túl gyakori erény.(Kenny, Besancon, Alma mindig gyakorolják, ahogy látni más írások alatti észrevételeiken is.)
    „…mennyire “természetesebb” környezetben éltünk, ma szinte a nap minden órájában publikus környezetben vagyunk!” Nem publikust mondanék, inkább folyamatos kommunikációs (nemcsak szóbeli) kényszert.
    Bizonyára nem fejtettem ki elég világosan: nem ítélem el a nyilvánossság előtti szoptatást, elfogadom: ELŐFORDULHAT, hogy mások előtt kell a gyermek éhét-szomját csillapítani. De ez nem lehet rendszer, mert árt a gyereknek.
    Nincs mese: a nőknek rá kell szánniuk azt a pár hónapot, amíg a gyerek megerősödve el tudja fogadni a neki idegen és veszélyekkel teli evilágot. A gender-tudósoknak szerintem az lenne a feladatuk, hogy azt kutassák: ez a pár hónap (gyerekenként) ne jelentsen végleges lemaradást a külvilágban az anyának.
    A demonstrációs jellegű szoptatást elítélem: gyerekkel nem zsarolunk, semmilyen körülmények között. A gyerek nem a tulajdonunk, de felelősségünk van érte.
    Így elfogadható???

  • Gabriel:

    Pedig az Amazonas nem Pest és Buda közt folyik heheheeehe

  • Kenny:

    „Engem mindenki véleménye érdekel, ha az a vélemény az enyém”

    /Elfelejtettem a szerzőt.Lehet hogy én voltam de nem biztos./

  • Margitka!

    Természetesen, így érthetőbb, és az is amire ki akartál vele lyukadni.

    Hát igen, csak ha ebben sérülnének az országban a demokratikus jogok, de jó is világ lenne!

    Valójában pedig már ott tartunk, hogy a gyerek vizet sem ihat a buszon, a szeretetszolgálat nem vihet kenyeret az éhezőnek.
    És nemcsak oda a határra, nem betiltották a Blahán is az ételosztást?

    Messzire jutottunk az emberi értékektől nagyon.

    Ezért nagy szükség minden egyes olyan személyre, mint Te magad kedves Margitka – hogy ha másképp nem, legalább a „kiáltásunkkal” felhívjuk a figyelmet!

  • Kenny!

    Köszönöm, és ebben is (Margitka tisztelete) örömmel veled tartok! 🙂 🙂 🙂

  • Találom!

    Még valami, amivel nagyon egyet tudok érteni:

    Kiemelném a válaszodból:

    „”””Nincs mese: a nőknek rá kell szánniuk azt a pár hónapot, amíg a gyerek megerősödve el tudja fogadni a neki idegen és veszélyekkel teli evilágot. A gender-tudósoknak szerintem az lenne a feladatuk, hogy azt kutassák: ez a pár hónap (gyerekenként) ne jelentsen végleges lemaradást a külvilágban az anyának.”””

    A kormányzatnak valóban az lenne a szerepe, hogy segítse, támogassa az ilyen kutatásokat, munkákat, nem pedig az hogy lesöpörje az asztalról….

    Hát itt tartunk

  • Geyza-Geyza!

    Most úgy az Amazonas helyett „egy amazont” képzeltem, amint közöttük folydogál

  • Gabriel:
    Amazonja válogatja
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Zavarba hoztok. De nem akarok álszerény lenni: pont ezért hajtogatom az (akármilyen értékes, vagy nem) gondolataimat: a megértésért.
    És sajnálom, ha pl. HL vagy a többi sértődötten visszavonul. Nincs igényem az egybodások öklendezéseire, de Kiss Ferenc, Slapaj ellenérveit szívesen megfontolnám – nemcsak ebben a témában.
    Az az ambícióm, hogy legalább ebben a pici közösségben ugorjuk már át a nácizás/komcsizás tök értelmetlen küszöbét.

  • Én se értek a genderhez, de szerintem a köztéri szoptatás nem tartozik a témához.

    Ha mondjuk egy férfi műmellet csináltatna, és úgy szoptatna közterületen, az már a témába vág. Úgy tudom, ez okozza a legnagyobb vitát a genderrel kapcsolatban, hogy van egy ilyen leágazása, hogy egyesek károsnak tartják a nemi szerepeket ebből kiindulva.

    Pl. a wc-ajtóra re kitenni egy női/szoknyás és egy férfi/nadrágos figurát, az már szerintük káros megkülönböztetés, befolyásolás.

  • talalom
    2018 augusztus 23
    4:33 de.

    Nem vonultam vissza sehonnan, csak kevesebb időm van kommentelni.

    Vagy éppen drága az időm ahhoz, hogy az egytalalomos magyarázataidat hallgassam, pl. a magyar történelemről. Egy mondatban összefoglalva: minden, ami keresztény-nemzeti az sz.r, minden ami liberális, az korrekt és helyes. Ha nem, akkor is.

    Illetve sokszor a végső érved ellenem az életkorom.

  • hazai lámpa
    2018 augusztus 28
    5:20 de.

    Ezt jól mondtad !
    Tényleg minden sz..r ami (ál)-keresztény (ál)-nemzeti

    Mert amit a Horthyzmus képvisel az messzeesik mind a kereszténységtől, mind a felelős nemzeti gondolkodástól.

    Vagyis szar.

    Az általatok folyamatosan mocskolt Kádár-adminisztrációkban nagyságrendekkel több keresztényi szeretet és hazaszeretet volt található mint a régi magyar fasizmusban és a mostani neofasizmusban is.

    Példának okáért had említem a legegyszerúbbet:
    Ha beteg lettem, besétáltam a rendelőbe vagy egy kórházba aztán szépen meggyógyítottak.

    ÉS MA ???

  • Claa Bencsics Figyelo

    Kedves Christopher! Miert nem tudok par napja beirni a Kanadai Magyar Hirlapba?

  • Claa Bencsics Figyelo

    je most sikerult!

  • Geyza
    2018 augusztus 28
    7:44 de.

    Kádár-adminisztrációról, bármi legyen is az, nem szoktam általánosságban írni.

    Azt szoktam leírni, ha hazug vagy hamis érvek alapján beleavatkoztak az emberek magánéletébe. Természetesen volt, aki hitt a rendszerben, mert annak köszönhette felemelkedését. Mások csak elvtelenül, a haszonért álltak oda.
    A rendszer internacionalizmusa haladás volt az elmúlt háborúk után, de sajnos sokkolta a hagyományokban nevelkedett embereket. Mivel kötelezően ráparancsolták mindenkire, amit a Párt internacionalizmusnak gondolt.

    A fasiszta rendszer azt jelenti, hogy egyetlen párt van, aminek az élén a vezér áll. Ez nyilván nem volt így a Horthy-korszakban. Horthy idején hagyták élni az ellenzéket, bár nem hagyták kormányra kerülni.
    Sajnos a bal és liberális ellenzék leginkább tehetségtelen, másodvonalbeli emberekből állt. Különben se szerette őket az ország nagy része, mert lenézték a „büdös parasztokat”.

  • Claa Bencsics Figyelo

    Kedves Christopher Adam, elobiekben irtal Nagybatyadrol, aki Izraelben elt. Szeretnek , a cikkben emloitett konyvhoz jutni. Hogyan lehetsegeges azt megszerezni?
    Nagyon erdekelne ez a konyv.

  • Christopher Adam

    Figyelő, azt hiszem, hogy Kanadából az lenne a legegyszerűbb, ha a Pannónia könyvesbolton keresztül rendelnéd meg. A könyv Romániában jelent meg és nem tudom, mennyire egyszerű a kolozsvári kiadó honlapján keresztül tengeren túlról rendelni. A torontói Pannónia könyvesbolt telefonszáma: 416-966-5156.

  • hazai lámpa
    2018 augusztus 29
    5:20 du.

    Érdekes..
    Nekem nem avatkoztak bele az életembe.
    Meg azokéba sem akiket ismertem.
    Tehát ismételten hazudsz.

    De..tudod mit? Egyszer valóban beavatkoztak az életembe, elmesélem :

    Mikor TV szerelő kisiparos voltam, kellett a Ford Caprimba egy kormányősszekötó tengely.Bécs mellett lehetett csak kapni.

    Mivel saját magam munkáltatója voltam, gondoltam aláírom az útlevélkérvényt sut annyi.

    A rendőrségen mondták hogy a Kisiparosok Országos Szövetségén is alá kell iratni.

    Ott meg azt mondták nem írják addig alá, míg elő nem fizetek a Kisiparos Újságra.

    Persze kiröhögtem őket : egy barátommal meghozattam a cuccot.

    DE MI VAN MA ???

    A vállakozókat orvosokat mérnököket mindenféle értelmetlen KAMARÁKBA kényszerítik be, borsos kamarai tagsági díjat szednek amiért nem adnak semmit. Depoitikailag felügyelni tudják a pácienseket a kamaráikon keresztül.

    Én annak idején a KIOSz -tól legalább ingyen és bérmentve havonta kaptam műszaki tájékoztatókat a szerviz-tevékenységemhez.

    Az áporodott Horthy-rendszer pedig még abba is beleszólt hogy ki milyen vallású legyen. Megjegyzem jelen kurzus is szépen halad efelé.

  • Megírtam fennti kommentemet az állami beavatkozásokról, rá öt perce mit látok ?

    Hát eztetet e :

    https://nepszava.hu/3006762_szollosi-napirenden-van-az-ujsagiroi-kamara

  • Claa Bencsics Figyelo

    Koszonom, Christopher!

  • Claa Bencsics Figyelo

    Javitas es elnezesdt, nem jol latok mar! Christophert akartam irni!