Koronázási szertartásjáték- II. András-csillaghullásban álmodó — Székesfehérvár Nemzeti Emlékhely

2018 augusztus 19 12:07 de.20 hozzászólás

Az idei Koronázási Szertartásjáték fókuszában II. András élete és koronázása áll. A történeti kutatások nyomán az elmúlt időszakban Árpád-házi uralkodónk személye új megvilágításba került. II. András alapvetően széles látókörű, újdonságokra nyitott, gyakran megérzéseire, sugallataira hallgató, nagy formátumú uralkodó, államreformer volt. A szertartásjáték dramaturgja, Matuz János ad képet az ”igazi” II. Andrásról.

Az elmúlt években új megvilágításba került II. András személye és uralkodása.

 Sokáig milyen kép élhetett a fejünkben II. Andrásról?

– Előrehaladt a II. András kutatás, hiszen mégis csak egy nagy Árpád-házi uralkodóról beszélünk. A magyar államiságot és közjogiságot alapvetően meghatározó, átformáló magyar király alakjához számos fél igazság és csúsztatás is tapad.  Például, hogy egy fékezhetetlen pazarló. Igaz ugyan, okleveleinek némelyikén ez állt: a királyi adakozás legjobb mértéke a mértéktelenség. Kortársait, udvartartását bizonyosan sokkolta, ahogy egyetlenegy tollvonással falvakat, hegységeket ajándékozott el, majd visszavett kénye-kedve szerint. A látszólag esztelen cselekedet mögött azonban a királyi mozgástér növelésének szándéka húzódott. Szemére vetették azt is, hogy hagyta a fejére nőni saját első feleségét. Valóban együtt kormányozták az országot. De hát Gertrúdban megvoltak az uralkodói képességek, még akkor is, ha ezt egy alapvetően maszkulin kortárs környezet nehezen tolerálta. Egy András-féle nyitott személyiségnek természetes lehetett, hogy feleségével megossza közjogi életét is. Nem értették, így alakulhatott ki a vagyont elherdáló, a feleségét a fejére nőni hagyó gyengekezű álmodozó uralkodó kép II. Andrásról. Nem segített ezen kép kialakulásában Katona József Bánk bánja sem, ahol az utolsó felvonásban beérkezik egy nagyon töprengő, döntésképtelen,tétova uralkodó.

Ezzel szemben a valóságban mi a helyzet?  

– Az az igazság, hogy a magyar trónra – amely akkor Európa egyik meghatározó

állama volt – akárki nem ülhetett. A trónját képes volt 30 éven keresztül megőrizni, így mindenféleképpen bírhatott azokkal a készségekkel, amikkel csak a legnagyobb uralkodók bírtak. II. Andrást nem is igazán álmodozónak, hanem ízig-vérig modern személyiségnek látom. Nagy vagyona birtokában hihetetlen módon érdekelték a kora Európájának főbb áramlatai, tisztában volt az európai politika változásaival.

(forrás: színház)

A címszereplő II. András szerepét Sághy Tamás, feleségét a gyilkosság áldozatává lett meráni Gertrúdot Varga Gabriella, Szent Erzsébetet Osváth Judit alakítja. A koronázó püspök Körtvélyessy Zsolt, a Narrátor Mihályi Győző

Fotók: Gergely Bea


20 hozzászólás

  • manapság nem sok ilyen létezik, de reménykedek

  • rohadeo,
    mindig az utolsó ami elvész az a remény!Sokszor hamarabb következik be,mint szeretnéd.שתסרפו כולכם!

  • Naná, hogy előtérbe tolják II. Andrást, végtére is kiadta Magyarország első alaptörvényét, ami alapját képezte a történelmi, vagy történeti alkotmánynak. Sokan ezt akarnák ma visszaállítani.
    A köznép tanult része ezt Aranybullának ismeri.

  • Drizari : Pontosan !
    Megy a burkolt propaganda.
    Peg azthittük, a Rendszerváltás végét veti neki.
    De a mogyorik népe hülye. Úncsi lett a demokrácia és most
    remegve,boldogan várják a modernkori feudalizmus kiteljesedését

  • Ojvaaaajj!! Mar gyakoroljak Orban koronazasara? Lehet iden befagy a duna?

  • Ugyes agymosás a rezsim részéről!

  • Vér zivataros magyar évszázadok ide vagy oda, tény: Magyarország Európa egyik legrégibb (talán legrégibb) országa amelyik egyetlen területi elhelyezkedésen áll fenn több mint ezer éve.
    Legyen erre büszke minden Magyarországon élő aki hazájának tekinti, légyen keresztény, ateista, liberális, cigány, zsidó, román, szlovák, sváb, stb.

    ps: Egy hazában élünk.

  • Ideje lenne felismerni, hogy 2007-ben nem viccelt programjával a Fidesz. Nincs ettől újabb programjuk, ezt valósítják meg. A választásokkal kapcsolatban jelentettek meg programokat, de alapjaiban maradt a 2007-es.

    Azt is ideje lenne felismerni, hogy ennek a programnak a megvalósítása érdekében minden lehetséges eszközzel élnek, nemcsak politikai hatalmuknál fogva, hanem államhatalmi pozíciójuknál fogva is. Ez azt jelenti, hogy teljesen hatástalan az ellenzéki pártok léte, legfeljebb reménykeltő szerepet tölthetnek be, de semmi több.

    Azt is látni kell világosan, hogy a 2007-es programjuk megvalósításának olyan szakaszába léptek, hogy akinek nincs ínyére a fideszi kormányzás, az jobban teszi, ha emigrál. A másik lehetősége a kollaboráció, nincs ebben semmi szégyellnivalója annak, aki valamilyen oknál fogva képtelen az ország elhagyására. Ne feledjük, hogy ilyesféle kollaborációban éltek neves íróink, költőink, színészeink a Kádár-rendszerben.

    Ha emlékezetem nem csal, már linkeltem ide azt a 2007-es programot, de most megismétlem, hátha veszi valaki a fáradtságot az elolvasására és összeveti a jelenleg kialakult helyzettel, és a folyamatban lévő „ügyletekkel”.
    Íme a program:
    .
    http://static-old.fidesz.hu/download/_HU/FideszPP2007_HU.pdf

  • Drizari
    2018 augusztus 20
    7:22 de.
    elkövettem, és letöltöttem, 96 oldal de már a navracsicsi szövege ájtatos pofánköpése a valóságnak… ezek után majd apránként belenézek

    borzalmas hazugságok halmaza lehet

  • Drizari
    2018 augusztus 20
    7:22 de.

    ez egy borzalmas rablómese… gyermeteg, óvodás stílus.

    én még emlékszem azokra nagyon várt pillanatokra, amikor Kádár János kiállt a parlamenti képviselők elé, előhúzta a zakózsebéből azt az egy szál noteszlapot (amire valószínűleg ceruzával előző este ő maga írta rá) amin ilyen dolgok szerepelte:

    az átlagbért megemeljük …%-kal
    a termelékenységet megemeljük …%-kal
    a lakáshitelek és egyéb hitelek kamatait csökkentjük …%-kkal
    a rendelkezésre álló források a járműfejlesztési programra koncentrálnak és …millió áll rendelkezésre

    stb és nem több, mint 10 perc alatt be is fejezte….., mindenki megnyugodott, mert tudtuk, hogy ezeket most végrehajtják azaz lehet rá „építeni”

    nem kell ez az eszement rablómese ami szvsz hosszú lére eresztett semmi, vagy a nesze semmi fogd meg jól

    hát ha „ezek” valaha is értettek gazdaságirányításhoz akkor én vagyok a római pápa és a kínai császár egyszemélyben

  • Rodeo11,

    lehet bárminek minősítgetni a Fidesz 2007-es programját, de hogy fő vonalaiban azt ülteti át a gyakorlatba, az biztos. Közülük kiemelek egyet.

    Szó van benne az erős hadseregről, a honvédelemről. Tény, megkezdődött vagy újraindult a kézi-lőfegyverek gyártása, lecserélik az orosz AK gépkarabélyokat a cseh licenc alapján készített NATO 5,56-os űrméretű CZ805-ös BREN gépkarabélyokra, és a rendőrségnél is lecserélik a PA9-eseket a cseh licenc CZ75 SP01 pisztolyokra.
    A lőfegyverek gyártása mellett indult a lőszergyártás is, meg a gépkarabélyok kiegészítőinek gyártása, optikai célzóberendezés, éjjellátó stb. Épp ma avattak a hivatásos honvédtisztekkel együtt tartalékos tiszteket is, ami tartalékos haderő (jelenleg még) önkéntes alapú.

  • Drizari
    2018 augusztus 20
    9:54 de.

    na jó… részemről ennyi… a 44. oldalig egyetlen számadatot sem találtam… megvalósítják…úgy kell mindenkinek… meg is érdemlik…

  • Drizari
    2018 augusztus 20
    9:54 de.
    azért a kisördög ugye… na jó, megvalósítják…és ettől most jobb lesz vagy milyen az egész …izé

    (tekintettel arra, hogy a társadalmi olló annyira szétnyílt, hogy egyik oldal nem is „látja” a másikat)
    a példád ezzel a fegyverkezési dilivel: veszik a fegyvereket azaz nem gyártják ami szvsz semmi más, mint pénzkidobás hatalmi téboly kielégítése címén

    mondj erről is valamit, ha már nekiveselkedtél

    abban az izében az van, hogy csinnadratta egészségügy lesz… azaz mindenki mint a vas és makkegészséges meg …

    szóval ez hogyan is valósul meg? (a többit most nem mert van oktatás is benne Tejútrendszert verő hatalmas és eredményes…)

  • Drizari
    2018 augusztus 20
    9:54 de.

    miért pont a „honvédelmet” emelted ki? ki ellen és hogyan, már meg van szállva ott a nato, azt nem tudja leverni sem kiverni…(hahaha) az 1000+ év alatt egyszer sem sikerült megvédeni, átjáróház és utána a sebek nyaldosása…tisztképzés meg segédtisztek (a nagyzási hóbort meg az egyenruha huszárcsákókon leng az árvalányhaj meg a lófarok kilóg és a sújtások, meg a rámás csizma gyermekek katonásdit játszanak jó drágán (igaz ennyivel kevesebb a nyomorgó munkanélküli és… dehát a gazdaság ettől még ugye a bányászbéka valaga alatt négy emelettel…)

    megvalósul….hahahahaha még ez hiányzott meg a púp a hátatokra? van valami előnye is vagy csak hátránya

    na jó itt is a társadalom 1.47% ka viszi terített betliért járó 50 fillért hahahahaha „imádom” és megvalósítja hogy oda ne rohanjak

    ha papának puskapor gyára lenne akkor mindent felrobbantottak volna? mert manapság az megy, hogy mindent gánti kővel díszköveznek ha kell ha nem… a szentek keze… hogy a bécsi gyors vágná ketté

  • Tihanyban van eltemetve ez a kiraly! Erdemes megnezni, a kolostor pincejeban.

  • Rodeo11,

    az Alkotmány helyébe lépett alaptörvény preambuluma a következőt tartalmazza:

    „Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.”

    Ez azt jelenti, hogy a köztes időszakot kihagyják, habár megtörténtnek tekintik, de ebben a köztes időszakban, ami megsemmisített, vagy átnevezett „dolgokat”, azokat visszaállítják. Így költözik el Nagy Imre szobra és kerül eredeti helyére újraépítve a Nemzeti Vértanúk emlékműve.

    Nem kezdek felsorolásba, egy kicsit vissza kell menni a Horthy-korba és megnézni, hogy azóta mik tűntek el, na azokat mind visszaállítják, és ehhez alaptörvény, a legmagasabb rendű jogszabály segíti őket.

    Ez sokaknak nem tetszik, sokan félnek, de egyvalamire számítani kell azoknak, akik nem emigrálnak, hogy régi rendet élesztenek újjá kissé modernizált formában. Ehhez megvan minden hatalmi eszközük, politikai és gazdasági is. Jelenleg szélmalomharc ellenük bármiféle ellenkezés, az ellenkezőket bedarálják. Az ellenzéki pártok külön-külön, de összefogva se érnek többet egy fabatkánál. Egy új ellenzéki párt sem hozna eredményt, mivel semmi hatalmi eszközük nem lenne a szócséplésen kívül.

  • Drizari
    2018 augusztus 20
    1:01 du.

    rövidebben: elvégeztetett

    halvány lila ötletem sincs róla mire is jó ez dehát… talán akkor kivasalják a zorbánt öltönyöstől és már nem lesz lábszaga

    döbrögiék mikor dőzsölnek hahahahaha lesz olyan külföldi aki majd fizet azért, hogy közelről láthassa

    requiescat

  • II. András nagy szerencséje, hogy harcolt az arabok ellen a keresztes háborúkban.

  • Drizari
    2018 augusztus 20
    1:01 du.

    A Horthy-kor nem volt egységes alkotmányos szempontból.

    1938-ig a történelmi alkotmány talaján álló konzervatív csoport uralta a belpolitikát. Ezért tudta Bethlen a zsidó gyárosokkal összefogva megbuktatni Gömböst, aki egyébként már halálos beteg volt.

    1938 után a hivatalnoki és tisztikarban átvette a vezetést a szélsőjobb, németbarát vezetői réteg. Ők hittek a német győzelemben, és a fasiszta rendszer időtállóságában. Tipikus képviselőjük Imrédy Béla, aki elhibázottnak tartotta a kimaradást a németek háborújából.

  • hazai lámpa
    2018 augusztus 28
    7:26 de.

    A Bethlen-féle irányzatról megírta többek között Romsics Ignác is, hogy korlátozott parlamentarizmus volt, de ezt a cikket azóta törölték a szoci Népszaváról.

    Az ellenzéket akkoriban hagyták élni, arra persze ügyeltek, hogy ne kerülhessen kormányra. Olyanféle agymosás vagy propagandahadjárat nem volt a Bethlen-korban, amitől a kisember nem tudott menekülni, aminek nem volt köze a valósághoz. Az olyan propaganda, ami szöges ellentétben áll a valósággal, és minden felületet elborít, a totális rendszerek sajátja.