Takarítsatok el engem, barátaim, szabaduljatok meg a gonosztól!
Mire elég hét perc? Mit lehet ennyi idő alatt elmondani? Attól függ, hogy mi a téma, és mi a mondanivaló.
Hét percet kapott Orbán Viktor, hogy az Európai Parlamentben kifejtse véleményét a Sargentini-jelentésben leírtakról. Ha az embernek vannak érvei, és ezeket el szeretné mondani, hét perc semmi idő. Ha nincsenek, maga az örökkévalóság.
Ha én lennék Orbán Viktor beszédírója, a következő szöveget javasolnám elmondani.
Elegem van magamból, és mindabból, amit Európával és Magyarországgal tettem. Elegem van mindenből. A legszívesebben visszacsinálnám az egészet, visszaszuszakolnám a szellememet a palackba, és lennék újból az, aki valaha voltam. Pontosabban az, akinek egykor mutattam magam.
Romlott és korrupt országot építettem Magyarországon, és most már, ha akarnám, akkor sem tudnám visszacsinálni. Bebetonoztam a hatalmamat, mamelukokat neveztem ki minden posztra, és a rendszer már magától működik. Sőt. Valójában csak magától működik, beavatkozni lehetetlen. Egyre félelmetesebb és visszataszítóbb lett minden.
Mire elég hét perc? Mit lehet ennyi idő alatt elmondani? Attól függ, hogy mi a téma, és mi a mondanivaló.
Hét percet kapott Orbán Viktor, hogy az Európai Parlamentben kifejtse véleményét a Sargentini-jelentésben leírtakról. Ha az embernek vannak érvei, és ezeket el szeretné mondani, hét perc semmi idő. Ha nincsenek, maga az örökkévalóság.
Ha én lennék Orbán Viktor beszédírója, a következő szöveget javasolnám elmondani.
Elegem van magamból, és mindabból, amit Európával és Magyarországgal tettem. Elegem van mindenből. A legszívesebben visszacsinálnám az egészet, visszaszuszakolnám a szellememet a palackba, és lennék újból az, aki valaha voltam. Pontosabban az, akinek egykor mutattam magam.
Romlott és korrupt országot építettem Magyarországon, és most már, ha akarnám, akkor sem tudnám visszacsinálni. Bebetonoztam a hatalmamat, mamelukokat neveztem ki minden posztra, és a rendszer már magától működik. Sőt. Valójában csak magától működik, beavatkozni lehetetlen. Egyre félelmetesebb és visszataszítóbb lett minden.
Föld S. Péter
8:15 de.
Ne légy oly kishitű Föld S.! Hét perc alatt rengeteg marhaságot lehet mondani. Hét perc alatt rengeteg mindent el lehet rontani. Hét perc alatt a fél Europát dühbe lehet hozni. Hét perc mindenképpen elég arra, hogy ez a bumfordi kismalac az egész országot romba döntse. És ahogy én őt ismerem, ő mindent el fog követni, hogy ezt a magasztos célt el is érje.
8:23 de.
Bocs Péterkén, de ha te lennél Orbán akkor sem lehetnél Orbán! =))
8:47 de.
De nem kilátástalan a helyzet. Nem kell engedély az útlevél kiváltásához, nincs megszabva valutakeret, az EU tagországok határai nyitottak és nem kell vízum.
Szóval, bármikor lehet emigrálni. Ha van kihez, ha van segítő. S ha van valami konvertálható tudás/képesség, amivel munkahelyet lehet találni.
9:44 de.
„Beszed iroja”???
Politikus akinek szuksege lehetne „beszed irora” az NEM politikus, sem burokrata, sem ugyved.
De jol ertlemeznem, ez az Orban allitolag, legalabb is oktatasai alapjan ugyved, s politikuskent velve es fizetve ket politikai allas betolteseert.
Kellett barmi „kucseber”-nek is valaha valaki masra szuksege a szavait a sajat szajjaba tenni ?
Holly smoke !
9:51 de.
Kedves szerzo Ur !
Lenne maga valoban annyira on-telt, hogy nem lenne kepes a nemzete problemairol egy „het perc”-alatt listazni mindet. Csupan onmagara gondol es csak onmagarol lenne kepes beszelni ?
Nem letezne ottan senki mas abban az orszagban akik ugyeit kotelessege lenne kepviselni es problemaikat megoldani?!
Nem velne hogy az meg sokkal rosszabb is ez az Orban ferfitol ?
10:04 de.
Most úgy néz ki, döntetlenre áll a meccs, tapsot kapott és nem is kicsit, Orbán beszéde.
(nézem/hallgatom az ülés közvetítését, a padsorokban sok az üres szék)
10:25 de.
A vita kezdi megosztani a hozzászólókat. Egyikük kimondta: ami most folyik, az kísérlet Európa és az Unió megosztására.
(elnézést, nem ismerem ezt a nem magyar hozzászólót sem)
10:32 de.
Drizari , igen feltetlenul igy van, Az en idomben, bujklva lehetett csak a hatron kimenni!
Nekem, senki se mondja, hogy most nincs szabadsag Magyarorszagon! MINDENKI ELMEHET ZAVARTALANUL< ABBA HITBEN< HOGY odaat "zoldebb a fu"! sajnos nem igy van. Itt haromszor jobban kell dolgozni, mint otthon! Aztan itt nincs barat, rokon aki esetleg segit! SOt, meg idegen nyelven is illik tudni!
10:50 de.
Drizari, azt olvastam, hogy Weber és Orbán korábban abban állapodott meg, hogy Orbán többnyire békülékeny beszédet mond, kompromisszum készséget mutat. Nekem viszont nem erről szólt a beszéde. Inkább saját otthoni táborához szólt.
10:55 de.
Chris,
nézem most is a vitát, nagyon úgy tűnik, a „magyar ügy” megosztja az Uniót, és elindít egy erjedési folyamatot.
Épp az előbb dicsérte Orbán politikáját egy osztrák képviselő, akinek a hozzászólását hangosan tapsolták a teremben.
A holnapi szavazáson minden megtörténhet.
11:03 de.
Drizari
2018 szeptember 11
10:25 de.
Nem „megosztására” hanem SZÉTVERÉSÉRE !
Ahogyan azt a Vatikán és parteingenosse Putyin szeretné látni.
11:12 de.
Járóka Lívia roma EU-parlamenti képviselő épp most védi beszédében Orbánt és kormányát, megköszönve a cigányokkal szembeni segítségét. Kéri a parlamentet, hogy a holnapi szavazáson utasítsák el a Magyarország elleni 7-es cikkely bevezetését.
Nagy tapsot kapott a teremben.
11:23 de.
Most egy süketnéma képviselő szólt hozzá, és védi Orbán politikáját. Jelbeszédében Kósa Ádám kiemelte, hogy cigány és süketnéma képviselőt egyedül Magyarország küldött az EU parlamentjébe, és visszautasítja a Sargentini-jelentés valóságtartalmát.
11:54 de.
Magyar idő szerint 17:45-kor befejeződött a vita. Orbánhoz sok külföldi képviselő ment oda gratulálni, és szelfi fotókat készítettek vele. A következő napirendet levezető elnök meg is kérte a csoportosulást, hogy örömködni vonuljanak ki az ülésteremből, és hagyják tovább dolgozni az ülést.
(az interneten megjelenő alkotások szerzői jogairól vitáznak)
12:47 du.
Az irek Orbán ellen szavaznak.
1:10 du.
Quod factum est! Orbán Staatsführer lendületesen és úgy beszélt, ahogy az várható volt: a kritikus előterjesztés egyetlen pontjára sem válaszolt, nem indokolta az általa vezérelt kormány és parlament döntéseit. Helyette az ómagyar siralomtól napjainkig tartó magyar karakánságot, valamint azt az állítását ismételte: nem hátrál.
Aki ismeri Orbán Viktorral 1992-ben készült interjút, ezt várta. Akkor a riporternek elmondta: nem tűr el semmilyen korlátot, ha lilára verik is. Sportot csinál abból, hogy kipróbálja minden törvény lesajnálását, és élvezi, hogy szembeszegülhet mindennel.
Ez addig megy, amíg az úniós pénzcsapokat bezárják.
1:25 du.
És mi volt az a sok szép hazugság, ami ennyire belelkesítette a hallgatóságot?
1:33 du.
Nem hiszem hogy példaul Mrs. Sargentini gratulálni ment volna oda, meg jó-pofáskodni, még másokkal is egyetemben.
Hanem jól neveltségből.
Amit ugye az Orbánban hiába is keresünk.
VVV-system = Orbán-kormány
(vak vezet világtalant)
1:38 du.
Mondjuk egy igazi HAZAFI szerintem még véletlenül sem célozgat arra, hogy a magyarok menjenek ki az országból… De hát tuggyuk, hogy ti vagytok az igazmagyarok.
Kedves Figyelő, neked bizonyára furcsa lesz, hogy elvetemült, hazaáruló liberális és kommunista létemre én ITTHON szeretnék boldogan és szabadon élni, és főleg ITTHON szeretném, ha a gyermekeim és unokáim boldogan élhetnének.
Természetesen erre is van esély, mert az ember belső szabadságát – ha már van – nem lehet csak úgy elvenni. Nagyobb baj, ha a gyerekeket rabságra idomítják. Az én unokáim szerencsések, mert vannak szabadon gondolkodó nagyszüleik és szüleik, akiktől remélhetőleg eltanulják.
Csupán az lesz a gond, hogy a beidomított tömegek gyermekei is beidomítottak lesznek. Ez pedig AZ ORSZÁGNAK, és a MAGYARSÁGNAK ártalmas.
Amúgy csókoltatok mindenkit, aki eszi ezt a sok viktorféle hazugságot…
1:43 du.
Ja egyébként a legvisszataszítóbb az a kis jóllakott óvodásképű aki szégyenszemre Magyarországot képviseli a világ felé – külügy- és külkerminiszter.
Hogy hogy vigyorgott az összevissza az egész ülés alatt!
milyen megalázó a magyarság számára – egy ilyen alak!
Amikor a kulkerminiszter szóra rá-klikkeltem (automatikus javítás céljából) azt az opciót hozta fel, hogy:
„Kukkerminiszter” – hát ez tök jó! és igaz.
2:32 du.
Almási Alma,
valóban nem a jelentésre válaszolt, azt csak annyiban említette, hogy tegnap kaptak a képviselők egy száznyolc oldalas választ.
Itt a teljes hozzászólása:
http://hvg.hu/itthon/20180911_Itt_megnezheti_Orban_teljes_beszedet_a_Sargentinijelentes_vitajaban__video
3:33 du.
A kompromisszumkészség akkor igaz ha elfogadja azt a sok rágalmat amit ez a „jelentés” képvisel?
Christopher Adam ÚR!
Az lenne a kompromisszumos készség :
– ha lebontaná a kerítést déli határainkon
– ha elfogadná,hogy osszák szét a tagországok között az
EU határain illegálisan— nemegyszer igazolványait
eldobálva-belépő emberáradatot.(mert ha nem lettek
volna lépések ennek mérséklésére akkor ennek lehetne
nevezni)
– Ha elfogadná,hogy afrikaiak ezrei,milliói áramoljanak
Európába,majd Magyarországra is —ezzel jelentősen
megváltoztatva az ország összetételét?
Ha hiszi-ha nem ezt mi magyarországi magyarok nem
akarjuk.Talán lehet mondani jelentős többsége!?
Sajnálom,hogy egyesek Orbán gyűlöletből csak azért is
ezt akarják!De vajon valóban az Ő igazuk az igaz?
– Ha elfogadná azt,hogy az Unió „nagy ” országai mindig
azt csinálhatnak amit akarnak!??? És ezt a
„kisebbeknek” csak elfogadni van lehetőségük??
– Ha elfogadná Macron francia elnök minden rezdülését??
Vagy netalán Merkel Asszony különféle lépéseit??
– Vagy azt a módszert amikor az EU Intézményi
emberei,egyéb politikusok :::folyamatosan átlépik az
EU belépési szerződéseit,mindenkit kihagyva maguk
akarnak törvényszerűvé tenni dolgokat , mindenki által
elfogadottá tenni,amihez személyeknek—mert ő a
kancellár,köztársasági elnök–nincs felhatalmazásuk,de
úgy járnak el mintha ez számukra lehetővé van téve?
– Ha mindent elfogadna amit az Eu
liberálisai,szocialistái mondanak,akarnak???
De ha ezt tenné akkor mi lenne kettejük között a
különbség?
És vajon fordítva ez miért nem elképzelhető?—
Azért :..Mert.Vagy azért mert : csak ???
– Mit gondol arról :ha Európába beáramlana 3,-5,-10
millió ember —mivé lenne Európa???
A bevándorláspártiak nem ezt akarják??? mi a céljuk
ezzel kapcsolatban???
– Európa egyes országai afelé haladnak,hogy külföldről
származó emberek kezdik átvenni a hatalmat a
politikában az országukban!Ez a jó ezt kell elfogadni?
– Ha ezt Orbán elfogadja akkor kompromisszumra kész???
– Ha azt a sok mindent amit Európán kívüli milliárdos
urak ránk és a világ más országaira is rá akarják
kényszeríteni—elfogadná.
Akik a politikába is beszivárognak -meglehet nem
mindig személyesen,hanem végrehajtó képviselőiken
keresztül.
Aki személyesen is megjelenik az UNIÓ központjában és
egyeztet emberekkel,vezetőkkel.És ezt követően ezen
emberek e nézeteket közvetítik Európa felé—no
persze,mintha ezt ők mondanák!!!???
No de vajon a többi milliárdosokat kiért is nem
fogadták ott???
– Ha mindent elfogadna amit a ” másik”oldal akar???és
azokat hajtaná végre? akkor minden jó lenne–no de
akkor azokká válna akik akaratát végrehajtja! Vagy
nem???
– Ha megszűnne létezni és –mondjuk– a „régi”
szocialistáknak átadná a vezetést –akkor
kompromisszumkész lenne???
-És még sok ha van.
Nem a zorbán védelmében szóltam—csak sosem értem,azt
hogy amikor a másik fél van hatalmon a baloldal részéről
azt akarják : azt csinálják amit ők mondanak.
Amikor pedig ők vannak hatalmon : csak azt lehet
végrehajtani amit ők akarnak,akkor a baloldal nem
követeli : most egy kicsit hajtsuk végre a jobboldal
akaratát!!!
Szerintem ott nem sok mindent mondott az itthoniakhoz!
Amit mondott az ülésen résztvevőknek,kellett volna
megérteni,nem az otthoniaknak.
Egy politikus -legyen bal,vagy akármilyen oldali-ha
elmegy egy ilyen helyre –nem „haza” akar beszélni
szerintem.Hanem ahova ment – azokat akarja meggyőzni
saját álláspontjáról.
Azon gondolkodtam–vajon kibírja-e a moderálást fenti
elmélkedés???
Meglátjuk!
Üdvözletével.
4:00 du.
Földeske, jól látod a dolgokat, de ha egy csöpp eszed lett volna, (ami csak önző kettős mércére és magyargyűlöletre van beprogramozva), akkor már a távirányított Antall Jóskát vissza kellet volna szuszakolnod a palackba, mert a többi utánajövő mind az őt protezsáló szellemek emlőin cseperedett! Bár az is lehet, hogy Jóskánk rájőve az átbaszására makacsul meg akart változni és ezért kellet neki egy kemoterápiát beiktatni, mert akkor a súgói még nem ismerték a sokkal korszerűbb novicsokot.
Drága Péterem, már majdnem angolos búcsút vettem ettől az úri közönségtől és sajnos most neked köszönhetik dicstelen -nem óhajtott- visszatérésem, mely egyben szerény hattyúdalom is! (Nem véletlen kemoterápia vagy novicsok miatt!!!) 😀
4:26 du.
A német CDU is Orbán ellen fog szavazni
És az Osztrák Néppárt is …
4:28 du.
tóth péter
2018 szeptember 11
3:33 du.
Nem a parlamentben vagy
hogy ennyi sefüle-sefarka hülyeséget hordjál össze
4:49 du.
Chris Adam;
Velne hogy talan felrevezeto sorokat olvasott ?!
Orban egyetlen poiklykaja az „ellenzes az ellenzes”.
5:00 du.
Kedves Almasi Alma;
Vehetnem sorait teljes ertelmeben?
A maga teljes ideologiai meggyozodese, a kommunizmus, az a teljes totaliranianizmuson alapszik.
Kivetelek meg-engedhetetlenek.
Minden ellenzeket eltorolni kotelezo.
Minden egyen kotelezetsege a teljes felaldozasa egyeni jogainak, celjainak a kozos celok erdekeben felaldozni azt.
Sot mind az egyeni jogok, celok az elismerhetetlen.
Javasolnom szukseges a titkar elvtarsnak magat egy hosszu „ujja-nevelesi-taborba” kuldeni.
Maga legveszelyesebb ellensege a Maxizmus , szocializmus eszmeinek.
Talan maga a „kapitalizmus csirajat” probalja beoltani gyanitatlan unokaiba ???
Az nem engedheto !!!
5:10 du.
a fidesznyikek korusban sivalkodnak a fuhreruk erdekeben!! kozrohej az igyekezetuk!!
7:24 du.
Béla István:
„Ez addig megy, amíg az úniós pénzcsapokat bezárják.”
Hát… úgy vélem, hogy nem zárják el, illetve a következő pénzügyi szakaszban valószínűleg szűkebben csordogál majd a csapból, de az nem Orbán miatt történik. Nekem úgy tűnik hogy az Unió urainak nagyon is megfelel Orbán úgy, ahogy van, s szerintem ténylegesen épp Frau Merkel a fő támogatója.
8:00 du.
Toth Péter!
Vak Vezet világtalant!
Hogy tarthatja magát felnőtt embernek, hogyha mindazt a sok hazugságot amit egyetlen hozzászólásában leírt, azt mind elbírta hinni?
Selejt vagy te fiam, leülhetsz.
A gyépé-s iskolákat és a sárga-házat nyilván azért zárták be, mert nyilván nem bírta befogadni mindezt a sok selejt kreatúrát.
Az Orbán meg választókat csinált belölük
8:04 du.
@tóth péter
„– Mit gondol arról :ha Európába beáramlana 3,-5,-10
millió ember —mivé lenne Európa???”
Ha a nagymamámnak fütyülője lett volna, a nagypapám lenne…
Ha pedig be akarna ennyi ember áramlani, akkor eltaposnák a kerítést, meg a határt, és már benn is lennének. Akkor aztán minden nőt megerőszakolnának és minden férfit handzsárral lefejeznének.
De amíg csak néhány százezren jönnek, azok sem egyszerre, hanem kis adagokban, addig Európa magába tudja őket integrálni. Ha akarja. Persze, ha nem akarja, akkor gondok vannak. Talán – amúgy hitleresen – endlösungot kellene alkalmazni (Arbeit macht frei!)?
tóthpéteres hülyeség üdvözletével…
8:59 du.
TOTH PETER;
Ez NEM az „igazsag” kerdese am !
Csupan a hatalom kerdese !
Megfegyelmezni a rakoncatlan gyereket hogy ki az ur, kinek kell engedelmeskedni-e.
Mindeg az ment Europaban. Volt az a romaio csaszar, vagy Napoleon, vagy Hitler, vagy Szralin, vagy akarki a hatalmon, mindeg hatalmukat gyakoroltak az elnyomott nyomorult kissebsegeken. Az ment mar par ezer eve !!!
Orban inkabb dacoskodott beszedevel. Jelentektelensegeket sorolva.
Az EB-ben senki nem torodik a „keresztenyseg”, meg a jelnetektelen nemzeti kisebbsegekkel mint a magyarokkal, stb.
Esze-agaban sem jott kerdore venni az EB-t, hogy mi Alkotmanyos es demokratikus jog alapjan kovetik ma ugyan azt amit Hitler cselekedett 1932-tol eggyesiteni Europat a sajat elvei alapjan.
Az EU-nak nem letezik sem Alkotmanya, sem Aalptorvenye,csupan allitolagos „elvek”, meg „szerzodesek”,amik persze jogosan es torvenyesen is felbonyhatoak.
De holnap „csattan majd az ostor”.
2:04 de.
Bendeguz írta: „Kedves Almasi Alma;”
Igen, a kedves Almási Alma vagyok… 😀 😀 😀
2:16 de.
Belzebub
2018 szeptember 11
7:24 du.
_____________
Igen, végül is az EU nagyon is vegyes, és sokan szívesen tennék azt, amit Orbán. De én úgy látom, Merkel nagyon taktikus. Van egy olyan érzésem, hogy ha Orbánt nyiltan kirúgják, vagy kilép, akkor az EU erősebben fog tovább szakadozni, és Merkel ez ellen dolgozik. Sajnos ez egy olyan világpolitikai helyzet, ahol a „tiszta vizet a pohárba!” taktika csak bomláshoz vezet. Viszont a „Te nem vagy gonosz ember, menj és javulj meg!” szajkózása esetleg a TÖBBIEKRE jó hatással van.
Sajnos így is, úgy is nagyon súlyos a világpolitikai helyzet, könnyen elszabadulhatnak az indulatok világszerte, azt hiszem.
2:56 de.
Almási Alma Azért sajnos nem ilyen egyszerű az az integráció.
3:46 de.
Bendeguz79 Nemigen fog csattani az ostor. Látom nagyon féltek Ti ott a világ végén egy egységes Európától. Kicsit titkolhatnád a rettegést. Tudom, megszoktátok a világ rendőre címet, de a világ változik, Ti is a helyetekre kerültök egyszer. Azt már sikerült elérnetek, hogy az orosz és a kínai együtt gyakorlatozik. Szép siker. Te csak ne kritizáld Európát.
Ja, tudod, hogy Trumpod mégsem mer eljönni Írországba? Szóltak neki, hogy nem szeretne jönni. Sokat kell neki még hízelegni, hogy fogadják. Pedig milyen pici európai ország vagyunk. 🙂
3:55 de.
Hááát..szégyen Magyarországra:
Sikerült „átütnünk” negatív értelemben az USA érdeklődését:
Ma 10 másodperces tudósítás volt rólunk, hogy dönteni gognak az elítékésünkről.
Bejátszották Orbánt is, amint emelt hangon idegesen hajlongva
a „magyarok nevében” agitál.
TÍZ másodperc.
ENNYIT érünk ma ,harminc évvel
az MSzMP Németh kormány által a Világban elért
PÉLDÁTLAN népszerűségünk szisztematikus lerombolása után.
Ja és igen…és ez a tíz másodperc is negatívumról számol be!
4:18 de.
EZZEL tudok maximálisan egyetérteni :
https://nepszava.hu/3008194_europanak-globalis-jatekossa-kell-valnia-utoljara-ertekel-evet-juncker
Szabad, demokratikus büszke és független Európát akarok,
nem pedig áporodott levegöjű keresztény-fasisztoid kis nemzetállamocskákat.
Nem kérek a ruszki, kínai meg kitudja még miféle befolyásokból, melyeknek ma ki van téve tágabb hazám, az Európai Únió.
Ezeknek a befolyásoknak EU-szerte a különféle hazaáruló
náci és fél-náci szerveződések a legfőbb szellemi támogatói.
4:37 de.
HUNT*
Európával te nefoglakozzál,
ahhoz nektek hungarista büdösnáciknak
(a nyilaskereszt árnyékában) semmi közötök nincsen.
Ezt a kérdést csak bízzad azokra akik szeretnének büszkén és szabodon élni egy olyan világrészben melynek neve :
EURÓPAI ÚNIÓ.
Majd megoldjuk az ilyen büdösnácik nélkül is mint TE
Öszinte demokratikus négyemelet magas jókívánságaimmal szarjad össze magadat DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
4:42 de.
Orsós Elemér
2018 szeptember 11
4:00 du.
Mit okoskodsz pajtás
a ” magyargyűlület” már a
családokon belül is felütötte a fejét.
És nem most, de 10 évek óta !
Hála jelen Kormány áldásos propagandájának!
Nincs az EU.-n belül még egy nép,
melynek tagjai ENNYIRE gyűlölnék egymást.
A TE undorító fennti beszólásod is ezt a trendet segíti elő.
Csak szólok, Remélem felfogtad.
5:10 de.
Tóth Péter hosszú hsz-ét olvasva egy biztos: első szolgánk mesterien tudja a kérdés megfogalmazását magához vonni. Így azután sose a kérdésre válaszol, hanem amire akar.
2.Milyen érzékeny lett egyszerre a többségre? Hogy annak nem joga megszabni mindenki erkölcsét! Föl is nevettek a háttérben: gondolom tudják, miket művel ez a brancs 30%-os „többsége” alatt.
Az egész siránkozás – ráadásul Magyarország nevében! – picit hajaz gróf Apponyi beszédére az 1919-20-as párizsi béketárgyalásokon. Annak is micsoda haszna lett az országra nézve!
5:33 de.
Toth Péter
„””Sajnálom,hogy egyesek Orbán gyűlöletből csak azért is
ezt akarják!De vajon valóban az Ő igazuk az igaz?””
Te szerencsétlen!
Nem a tenyekkel szállsz vitában, hiszen azok ellen nem tudsz mit mondani, hanem hiszel a hazugságokban.
HITBÖL BESZÉLSZ HITEDDÉ TETTED A LEGPRIMITIVEBB HAZUGSÁGODAT ÉS INNEN KÉPES VAGY ÖLNI-GYILKOLNI ÉRTE!
EZ A HIT! kérdezd meg a teológusokat, a slageregyházak csaló szélhámos vezetöit elmondják neked – A HIT MEGGYÖZÖDÉS NEM LÁTOTT DOLGOK VALÓSÁGÁROL, ÉS RAGASZKODÁS AZOKHOZ KÖRÖMSZAKADTÁIG!
6:24 de.
No comment…
https://nepszava.hu/3008181_nemzetisegge-valnanak-az-oroszok-de-lehet-hogy-nem-teljesitik-a-kerest
6:48 de.
Christopher!
Tévedsz. Ebben az üvöltő hangvételű kitörésében nem volt semmi békülékeny szándék. A minimális közeledő hangnemű szövegrész csak a pávatánc egyik tipikus sasszéja volt, amikor a táncos úgy mozdít egyet csipőjén, hogy látsszék rajta, ő márpedig mélyen meg van sértődve. Mi célból is, hogy amennyiben majd megvonnák tőle a szavazati jogot, ill. ezzel együtt még elzárnák a pénzcsapot is, akkor szerint így már „joggal” vezethetné ki a népét ezen a vörös tengeren át az Unióból, ami neki már amúgy is régi elve és sandán végiggondolt terve neki.
Az tehát a beszédben csak egy piruett, amikor azt mondja, hogy „mi bent akarnánk maradni”… A nyavaját akarja ezt. Ő már a kétezres évtized első éveiben is úgy nyilatkozott, hogy
„az Unión kívül is van élet”…
Ezt kb akkor mondta, amikor azt is kijelentette, hogy
„ellenzék nélkül is működik a parlament”.
– Sajnos csak a ma történései, a Sargentini-jelentés fényében látható ennyire tisztán, hogy ezek a mondatok mennyire összefüggnek egymással vagyis, hogy ugyanarról az ő korlátlan hatalmáról szólnak…
Egyelőre a kettős beszéde eddig azt szolgálta, hogy ameddig az EU-s Kohéziós Alapok kitartanak, csak addig maradjunk bent, aztán vége. Gyühet a keleti orientáció kibontása Azerbaj., Türkmén, Oroszo. Kína… – Nesze neked Hűség, azaz fidesz*, ennyit ér a szavatok…
Üdvözlettel V
.
*latinul
6:53 de.
-Emlékezetes számomra, C.Adam több dolgozata, kanadai témákról, (elfelejtett magyarok, választások, események, búcsú stb.)
-Remélem, tévedek mikor azt hiszem, hogy egy „ironikus antiszemita” Geyza, /aki azt hiszi hogy nyelvünk lealacsonyítása vicces/,vagy egy üldözési mániás kis „vamzer” Gabriel kitárúlkozása, a mainstream ezen a jobb sorsra érdemes felületen!-Leképeződik, a hazai „megmondóemberek” szinvonala ebben a két nick-ben, amire nem vagyok büszke itt !
7:16 de.
Kisembereknek szivattyú. Megszavazták a Sargentini-jelentést. Indulhat Magyarország ellen az eljárás. 🙁
7:27 de.
legfrissebb !!!!!!!!!!! H Í R 🙂
A Sargentini JELENTÉST
448 képviselő MEGSZAVAZTA
197 képviselő ELUTASÍTOTTA
48 ” TARTÓZKODOTT
8:26 de.
talalom
2018 szeptember 12
5:10 de.
Ne essél túlzásokba 😀
„Tóth Péter hosszú HSz-e”
Mongyuk inkább úgy hogy „parttalan agymenése” 😀
8:27 de.
Vögelein
2018 szeptember 12
7:27 de.
Azt mondta a Klubrádióban a szakértő, hogy akik tartózkodnak, azok is Orbán ellen szavaznak a tartózkodásukkal.
8:30 de.
Fennti eredményekből azt is láthatjuk hogy az EU sajnos nagyon nem egységes az emberi jogokkal kapcsolatban.
Az EU.-ból csak akkor lesz kettes számú világhatalom ha a fennti eredményben mindössze 10 % lesz a hasonló esetekben előforduló ellenszavazat.
8:32 de.
slapaj
2018 szeptember 12
6:53 de.
Nem én vagyok az antiszemita hanem TE kisapám.
Az ócska dumáddal.
„vannak rendes zsidók is”
Nem szégyenled magadat?
Ilyeneket leírni ?
8:34 de.
slapaj
2018 szeptember 12
6:53 de.
Ha nem vagy ránk büszke akkor ott van számodra a Pestisrácok, a Kurucinfó, a Szt.koronarádió, az Origo a Magyaridők meg még fene tudja hány álhazzaffy szennycsatorna.
Ott a helyed azokon.
Sipirc oda !
8:45 de.
A német-francia közös „Arte” satellit-TV csatornán leadták az Európa Parlamentben Orbán beszédet majdnem teljes terjedelmében.
Nagyon érdekes volt kicsit idegen szemmel látni
(ahogy a fél világ láthatta ezen a csatornán) a beszédet.
Orbán le volt halkítva de azért érthető volt az emelt hangon előadott sok „mi magyar emberek” lózung és egy , a kép baloldalán lévő tolmács mondta faarccal németül a szöveget.Az ipsének a szeme sem rebbent , ahogy a Miviktorunk egy egy vaskosabb kijelentésnél meggörnyedve hajlongott mint aki mindjárt beszarik.
Nagyon szomorú látvány volt.
Az én népem és országom Miniszterelnöke büszkén és mosolyogva, halkan beszéljen a Világ leendő kettes számú gazdasági és katonai nagyhatalmának képviselői előtt,úgy hogy mindenki feszülten figyeli és a végén éljeneznek.
Ez lenne a minimális elvárásom a Hazám elsö emberével kapcsolatban.
8:50 de.
Vögelein:
Én ugytudom csak népszavazással lehet kilépni az EU.-ból.
De majd odafennt a fijjúg megógyák okosból..
Az ilyen Slapaj-féle tanult
szarkeverők segítségével.
9:47 de.
orsos e
az gondolom fol se tunik hogy ezt a mindenre es barkire rafoghato „magyargyulolet” dumat magan kivul csak par neo-es-fotelnaci hasznalja itt!!?
arrol persze szegyenlosen hallgat hogy maguk ott huen a kormany propagandahoz idegengyulolok!!!
maguk ocsarolnak evek ota mindenkit,pocskondiaznak barkit,………….de ha visszanyal a fagyi akkora szajuk lmesz mint makotol yirusalaim!!
van egy regi Magyar mondas,;
„kolcson kenyer vissza jar”!!
most persze lehet nyafogni hogy mashol masok meg igy es ugy!!!
de az semmire sem folmentes!!ezt vesse be jol!!!
11:19 de.
Geyza
2018 szeptember 12
4:37 de.
„”””…..Öszinte demokratikus négyemelet magas jókívánságaimmal szarjad össze magadat DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD….””””
Amikor ez megtörténik,nyaljál fel—hogy meg ne fulladjak,mert kár lenne érted.
11:29 de.
Almási Alma
2018 szeptember 11
8:04 du.
„””…De amíg csak néhány százezren jönnek, azok sem egyszerre, hanem kis adagokban, addig Európa magába tudja őket integrálni….”””
Meg kell nézni a nyugati integrációt,a Nagy Németországot,Svédországot,Franciaországot –és mindenkit fel lehetne sorolni,mit sikerült nekik ebben elérni.Ti nem látjátok mi történik ott,mert nem akarjátok,azokat a német és egyéb sajtóterméket olvassátok amelyek nem számolnak be semmiről ,elhallgatják a dolgokat és mindezt elhiszitek,—-amit nem hallotok , nem olvastok!
De amit látni,tudni ,olvasni –azt nem halljátok , nem látjátok! Ez politikai nézet vaksága.
Egyébként mikor süllyedt Géza szintjére??? Még nem vettem észre!!!
vagy most történt meg??? Ideges talán??
üdvözlöm,üdvözlöm,üdvözletével.
11:34 de.
Geyza
2018 szeptember 12
Mocskos szájból,mocskos szél fúj!
Ezt jól kitaláltad magadnak! Elég hosszú ideje gyakorlod!!
Hajrá,hajrá csak így tovább!!üdvözletével.
12:27 du.
Az EP hatarozata alapjan most mondhato hogy Orban kapta az elso leccket a politika es az ugyvedseg tanan.
O is mint Obama volt,egy ugyved aki soha nem volt egy jury elott.
De talan tanulta most az lecketjet; „a barat aki szemedben mosolyog az szur a hatadba:.
Mongyjak ugy is, hogy „Nem forditsd hatadat a bartodra:.
12:34 du.
Kenny;
Hat mi a feneert is menne Trump Ir-be ?
Vann neki ottan golf-palyajai es luxus hotel tornyai ?
A US nem a vilag rendore, de sajnos mindenki erdekeiert ver, penz aldozatokat hozott mindeg.
Amit az amerikai lakossag zome mindeg megvetett hogy a US ketszer ment vilag-haborukba a hulye allandoan verengzo europaikat megmenteni a sajat pusztitasaiktol.
Mind azok tetejen 1945-ota vedeni oket Moszkvatol.
Miert nem kepesek onmagukat vedeni es fegyelmezni ???
1:51 du.
Bendeguz79 Az mindegy miért akart jönni, másodszor kellett lemondania, mert nem szivesen látott vendég. Magánútra akkor jön mikor akar, az ellen nem lehet tenni. De hivatalosan nem jöhet. Hahaha, mondaná Rodeo.
Itt tökös legények élnek, a királyi család is útilaput kapott.
Hülye Európaiak? Mindent Tőlünk loptok. Kultúra, tudósok, sportok, mindet Európától loptátok és lopjátok.
Egy nép akinek az élete a pereskedés és a pszichiátria között elfogyasztott rossz sör és hamburger? Bendegúz, erre vagy büszke? Ne röhögtesd ki magad.
Ui. Speciel van golfpályája es szállodája is Irországban, oda akkor megy amikor akar. De éppen most tiltották meg, hogy fallal építse körül. Falazzon otthon.
3:57 du.
tóth péter
2018 szeptember 12
11:29 de.
_____________
Köztem és Geyza között az a fő különbség, hogy én türelmesebb és sokkal jóhiszeműbb vagyok mások hülyeségeinek megítélésében. De nem nagyon hiszem, hogy magyarországi és európai kérdésekben nagy eltérés lenne a véleményünk között. (USA és Izrael az más tészta).
4:14 du.
Kedves tóth péter!
Vegyük komolyan a bevándorlás és integrálódás kérdését. Természetesen ez nyugateurópában is rosszul megy, ez ugyanis nem szlogenek kérdése, hanem mindennapos emberi akaratok kérdése. És amig meg nem tanuljuk, hogyan kell INTEGRÁLNI a társadalomba más vallású, más kultúrájú embereket, addig ezzel mindig baj lesz. Magyarországon például a cigányságot még mindig nem sikerült, mivel mi, magyarok ezt NEM AKARJUK. Zsidókkal fordítva volt. A XIX. században a zsidóság jelentős részét sikerült integrálni (neológok), ameddig Horthy ki nem jelölte bennük a magyar nép „kifosztóit”, és ameddig nem kényszerítette őket rendeletekkel, hogy különüljenek el zsidóként a magyar lakosságtól. Érdekes módon a kommunista 40 év alatt ez majdnem visszafordult jó irányba, de a rendszerváltás után sok erőfeszítéssel sikerült újra a zsidóságot átterelni egy másik akolba. Számmra egészen nyilvánvalóan ez tudatos politikai akarat volt, amelyet viszont most nem kívánok elemezni.
Vagyis: ha maga a lakosság AKARJA integrálni a bevándorlót (ahogy a németek nehezen bár, de megbirkóztak a török bevándorlókkal), akkor sikerül. Ha viszont a lakosság nem akarja integrálni őket (ahogy a franciák nemigen akarták a muszlimokat), akkor kialakulnak a gettók meg a második, harmadik generációs elégedetlenek, akik potenciális terroristák lehetnek…
Csakhogy ha túl sokan jönnek egyszerre, akkor tényleg nincs más megoldás, mint legolyószórózni őket keresztényi szeretettel, vagy pedig fogcsikorgatva bár, de mégis sok áldozattal és igyekezettel megbarátkozni velük, és megbarátkoztatni őket mivelünk. A kerítés az hatástalan lófüle…
2:17 de.
Geyza 8:50
Kedves barátom! Orbán előtt nem létezik jogi akadály. Ha a szükség úgy kívánja ő bárhová oda-csinál – akár egy jogszabályt is. Talpraesett család, a lánya is megoldotta az Ina kút mellett… otthagyva kisherceg génjeit becsomagolva…
Szóval szerinte „a jog csak egy bármikor megváltoztatható parancshalmaz…” [O.V.1987.] II.Orbanisztán joggyártása első négy évében 4ezer jogszabályt változtatott meg, ill. hozott.
Hitler – mint kancellár – első nemzetközi lépése volt, hogy kiléptette népét a Népszövetségből mondván: „nyomorúságos csorda…” „Meg fogják kapni…” „…a nép nem becsüli az alkudozást, csak ha odacsapunk…”
4:01 de.
Geyza! (idézet folyt.)
„…Ki kellett ragadni a németséget a kötelezettségeknek, frázisoknak, téveszméknek ebből a tömkelegéből. Vissza kellett szereznünk az akciószabadságunkat…” Senki nem értett volna meg bennünket, ha mi is újrakezdjük a megalkuvó paktálást, amit tíz év óta űznek a weimari pártok…”
– szólt Hitler miután kiléptette Németországot a Népszövetségből …
*
Senki se higgye azt, hogy amikor a mi Orbanini Ducénk az EU-s bennmaradási szándékáról papol, azt ő úgy is gondolja. Meg kell csak nézni, hogy az elmúlt hónapokban kiknél is házalt, milyen ősi rokonoknak kikiáltott diktatúrák kapuin kopogtatgat, és milyen „nomád ünnepeket” ünnepel együtt hirhedt autoriter diktátorokkal…
Mert hát, ő valójában korántsem egy európai egyéniség. Ha magyar hagyományról van szó, ő akkor is inkább hajlik a koppányi örökségre és rokonságra, mint az istvánira. Épp ezért, többek között Azerbajdzsán, az általa szabaddá tett baltás kereszténygyilkosok (!) hazája neki szinte már a második otthona. Türmenisztánról nem is beszélve, ahol minden ilyen csődört, mint a mi nagy Vezérünk, tárt karokkal fogadnak az ottani lovas nomád kultúrkövetek. Ő így tiszteleg a Széchenyi féle lovashagyomány oltárán… Hát ‘stenem… !
Idehaza pedig, ha a koppányi felnégyelését mellőznénk is, ám kétharmadoláshoz ragaszkodnunk kell… Ahogy azt most az EU-ban már meg is kezdték rajta… Mert ez aztán egy valódi kétharmad volt, amire ő, a fő-svindler persze már előre is csalást üvölt…
Ápropó, hallottad a hozzászólásakor azt a visszafolytott üvöltő, vonyító hangvételt? A prérifarkas hangja hozzáképest az egy milánói skála… Ja!
Biztos, ami biztos, amikor megérezte ezt a veszélyt gyorsan közbeszerzett egy külön (katonai! kts.vetésű) csapatszállító repülőgépet is magának… Ha kell, hát azon még családostul is könnyen menekülhetne. De lehet, hogy márcsak Kazahsztánba. Ott viszont Bajkonúrból akár még ki is lőhetnék őexcellenciáját igyenöst a zűrbe, ahová ő való, ahol elemében érezheti magát.
.
6:27 de.
Gábor Aczél Gábor Aczél Mivel a tartózkodást nem számítják be, a tartózkodók nélkül jelentős összeggel fogadnám a jelentés elfogadóinak minősített többségét.
—
Vajon hányszoros pénzt nyerhettem volna?
7:45 de.
Geyza
2018 szeptember 12
8:45 de.
„…Nagyon szomorú látvány volt.
Az én népem és országom Miniszterelnöke büszkén és mosolyogva, halkan beszéljen a Világ leendő kettes számú gazdasági és katonai nagyhatalmának képviselői előtt,úgy hogy mindenki feszülten figyeli és a végén éljeneznek.
Ez lenne a minimális elvárásom a Hazám elsö emberével kapcsolatban.”
Hát, mit ne mondjak Geyza, te aztán tudsz élni…!
Egyébként egyetértek!
7:54 de.
tóth péter
2018 szeptember 12
11:34 de.
Ilyen mocskokkal mint TE
nincs értelme szép szavakat használni.
Még azok is bemocskolódnának.
Remélem felfogtad,
te büdös kis hungaro-náci, ott a nyilaskereszt árnyékában
7:57 de.
tóth péter
2018 szeptember 12
11:29 de.
Te kis büdösnáci mit hazudozol
Megnéztem Svédországot:
Több internetes oldalukat és újságokat.
Nem tudnak semmiféle migráncs-balhékról.
Arról szólnak az ERDETI svéd hírek hogy külvárosi bandák
rivalizálnak melyeknek egy része arab-származású de már több generációs svéd állampolgár.
Szaal nehazudozzál itt nekünk te büdös náci propagandista, onnan a nyilaskeresztetek árnyékából.
8:00 de.
Vögelein és Besancon:
Mo.-nak sajnos annyi.
Minimum 60 évre.
8:06 de.
tóth péter
2018 szeptember 12
11:19 de.
Látom nem estél messze egyik példaképedtől, bizonyos Ernest Röhm-től.
Ő és diszes hitlerájos bandája kedvelte az ilyen férfiak közötti nyalakodást:
http://www.ng.hu/Civilizacio/2005/11/Ernst_Rohm_a_homoszexualis_SA_vezer
8:12 de.
Almási Alma
2018 szeptember 12
4:14 du.
Nem értelek Tégedet.
Nem látod hogy ez a mocsadék
itten csak egy ócska náci provokátor?
Egy ilyen,
a nyilaskereszt árnyékából
ideszalajtott patkánynak emberi hangon
észérvekkel magyarázni valamit kb. annyi az értelme
mint a süllyedő hajóból mokkáskanállal meregetni a vizet.
8:51 de.
Vögelein
2018 szeptember 13
4:01 de.
Koppány is keresztény volt, csak éppen a bizánciak keresztelték meg.
A rockopera szerzői csak az egyszerűség kedvéért olvasztották egybe alakjában a pogány lázadókat és a görögkeleti magyar törzsfőket.
Orbán nem hisz semmiben vagy bármiben hisz. A jelenlegi hívei, pl. unatkozó kisnyugdíjasok a diaszpórából vagy ösztöndíjas határon túli magyarok, azonban egy erős keresztény-nemzeti Európában hisznek, amely méltó partnere a többi nagyhatalomnak a külpolitikában. Természetesen nem kizárható, hogy néhány őrült valamiféle pogány Európáról ábrándozik, de nem ez a jellemző.
A liberális EU-nak jelenleg talán az USA az egyetlen szövetségese, de igazából már az sem.
8:57 de.
Almási Alma
2018 szeptember 12
4:14 du.
Az antiszemitizmus a dualizmusban alakult ki, mint már százszor leírtam neked, de persze minden történész hazudik …
Ugyanis míg a zsidók akadálytalanul gyarapodtak, addig a magyar dzsentrinek, magyar parasztnak, nemzetiségi értelmiséginek tilalomfák állták útját mindenfelé. Pl. nem volt a vállalkozáshoz tőke, pláne az állam karba tett kézzel nézte az eladósodást, a kis birtokok dobra kerülését.
Dobjál be egy lecsúszó társadalomba pár százezer bevándorlót, aki szemmel láthatóan gyarapodik, az eredeti lakosság pedig tönkremegy. Garantálva van az etnikai alapú konfliktus. Ez logikusan is érthető kellene legyen.
Az EU is jobban tenné, ha a magyar népesség lecsúszásával foglalkozna, nem azzal, hogy az új bevándorlóknak hogyan lesz lakás, állami ellátás stb.
9:04 de.
Almási Alma
2018 szeptember 12
4:14 du.
Cigányokkal fordítva. A kapitalizmusban bezárt a sok gyár, megszűnt a tsz, ott álltak munka nélkül.
Magyarországon mindig úgy vezették be eddig a kapitalizmust, hogy a gyengéknek az érdekével senki nem törődött, legkevésbé a saját elitük. Ez közép-európai sajátosság. Mert ugye a gazdagoktól és a középosztálytól venné el a pénzt, ha az alsó pár milliós csoportokra fordítanák.
A Kádár-korban azért sem voltak etnikai konfliktusok, mert létbiztonság volt. (Másrészt tabusították a kérdést, mint írod). A jóléti Európában tényleg csak néhány szektás neonácit zavartak a „színesek”. Manapság milliós a munkanélküliség, főleg az iskolázatlan bevándorló fiatalok között. Közben munkaerőhiány is van állítólag, mint idehaza.
9:07 de.
Geyza
2018 szeptember 13
8:12 de.
Szerintem meg a süketek párbeszéde, mikor itt fideszes és DK-s kisnyugdíjasok próbálják meggyőzni egymást (elbeszélnek egymás mellett).
A komcsi kori őskövületek is a DK-sok csapatához számítódnak.
9:19 de.
tóth péter
2018 szeptember 11
3:33 du.
Ha nem kádáristából lettél volna keresztény-nemzeti orbánista, hanem régi vágású konzervatív lennél. Akkor látnád, hogy Orbán miatt szégyenkeznek a klasszikus polgári értékekben hívő, keresztény, jobboldali európaiak.
Hányan szavaztak ellene a Néppártban? A sok üvöltöző ballib idióta nem népszerű körükben, de Orbán is lesüllyedt arra a szintre.
Én ugyan soha nem közösködtem az ún. polgári szavazóbázissal, de Magyarországon ilyesmi nincs manapság. Egyrészt a saját taktikázásuk rosszul sikerült. Másrészt a ballib oldal mindenkit kritikátlanul nácizik. Harmadrészt nem maradt nekik hely a centrális erőtérben.
9:21 de.
ALMASI ALMA;
Nincsen baj semmi integralassal, sem vallasokkal, sem kulturakkal, hogy mim a baj az hogy Putin, Assad, Hassbalah meszaroljak Sziria lakossagat.
Felmellio meggyilkolva, tiz millio menekult eletuket menteni.
Merkel mehgivta oket, s be is fogadott egy milliot, de sokkal tobb milliok satortaborokban es tobb az utban.
Hetfon kezdte ismet az Orosz legiero pusztitani, bombazni Iblid 3 millios varosat, mar is 40 ezer menekult Torokbe.
Senkinek nem volt gerince sem felszollalni sem kozbelepni a verontasoknak megallitani,veget vetni.
Sziria lakossaga demokraciat, szabadsagot ohajtott azert lazadtak a 3/4 evszazados Assad csalad diktaturaja ellen.
A menekultekkel senki nem tudja mit tenni.
A ‘megszallas-szeru invazio’ NEM imigralas.
A menekulok NEM a problema okai, Putin, Assad, Rohani, Hasbalah,az ENSz, az EU, a USA, stb, a problema, mind csak ulnek a kezukon.
A maguk Orbanja is csak a menekultek elleni propaganain koncentralta valasztasi sikereit.
Miert nem ment az ENSZ-be, Brusszelba, Washingtonba kovetelni hogy lepjenek kozbe a meszarlast megallitani?
Valami sikerei eseten meg a Nobel dijjat is nyerhette volna ?!
Igy csak szegyent hozott orszagara.
Nagyon buszkek lehetnek arra !
DE rikacsolasaik es karomkodasaik bagot sem er el !
10:30 de.
hazai lámpa
2018 szeptember 13
9:07 de.
Te pedig aranyoskám
a félművelt fotel-ál-történészek
egyre szaporodó haszontalan táborát növeled csupán.
10:46 de.
Bendeguz79
2018 szeptember 13
9:21 de.
Végre Bendegúz egy összeszedett írás,amit nem volt megerőltető olvasni. Köszönöm, hogy jobban ügyelt az olvashatóságra. A tartalmában is többnyire jó meglátásokat írt. Így tovább kedves Bendegúz.
12:51 du.
Kedves Geyza!
Írod:
Nem értelek Tégedet.
Nem látod hogy ez a mocsadék
itten csak egy ócska náci provokátor?
_________________
Nem látom.
Van ezen a fórumon mindenféle, propagandista, provokátor, zavarkeltő, hiú, tudatlan, buta, haszonleső, megtévesztett és bizonytalan minden politikai oldalról…
És vannak néhányan, akik pontosan tudják, mit akarnak. A saját meglátásom szerint ítélem meg őket, és eszerint válaszolok, vagy nem válaszolok nekik.
12:53 du.
Bendeguz
„Nincsen baj semmi integralassal, sem vallasokkal, sem kulturakkal, hogy mim a baj az hogy Putin, Assad, Hassbalah meszaroljak Sziria lakossagat.”
____________
Igazad van. És akkor?
1:52 du.
Bendeguz79
2018 szeptember 13
9:21 de.
kimaradt ámerika,Lázadozó csapatok,egy egészen szomszédos ország,önkéntesek,islám álam,irakiak,kurd csoportok,iráni ..őrizőinek hadteste,szabad szír hadsereg felkelői,radikális terrorista csoportok,törökök,katar,szaudi arábia…és még ki is tudja hány fajta ország,szervezet és ha ezeket is figyelembe vesszük —nem olyan egyoldalú a megvilágítás.
üdvözlettel.
4:12 du.
TOTH PETER; Egy kicsit elveszett maga a vilag terkepen.
Az ISIS ellen sem Assad sem Putin hadai, sem Iran nem harcolt Kelet-Sziriaban.
Ott csupan az Iraqi hadsereg, a Kurdok es a US dronok pusztitottak el az ISIS-t.
A Szabad Sziriaiak az utolso labukon alnak Iblid varosaban. Egy het vagy talan ketto es mind haltak.
Obama visszautasitott minden tamogatast, ugy mint Bush 41, a Horvatoknak.
De Assad gyozelme utan tobb millio Sziriai nem megy haza a diktaturaba.
Ki fogja oket befogadni ???
Yemenben is Iran okozza a problemakat.
Miota Obama adott Irannak 150 billio dollart, Iran mind a haborukra kolti.
Yemenben a Huti-ssiakat a Suuni Saud Arabia ellen.
Irani raketak meg Rijad-ot is tamadta. Persze a Saudiak meg bombaznak azt a lehetoseget megtagadni.
Kozben Iranban a gazdasagi helyzet romlik. Tuntet a lakossag a Mulak ellen.
Putin mindent tesz Assad es Iran erdekeben.
Kina haverkodik Putinnal.
Az EU nema Putinnal szemben, az uzlet az elso nekik.
Trump a teljes media 100%-os, es bal-ellen all egyedul.
Orosszal valo ‘ossze-edukvessel’ vadolva.
De minden bizonyitek Clinton es Obama ellen bizonyit.
Ok fizettek milliokat „Fusion GPS”-nek,amely Christopher Still volt angol MI6 kemnek hogy vasaroljon a volt KGB-tol ragalmazhato adatokat Trump ellen. De semmit nem nyujtottak !
A lakossag Novemberben dont a valsztassal, a kepviselo haz 100%-at, a Szenatus reszer, tobb orszagos es helyi lehetosege lessz majd.
Mint a vak monta; majd meglatjuk !
4:17 du.
Geyza
2018 szeptember 13
10:30 de.
Lehet, hogy fotel történész vagyok, de legalább nem propagandát nyomok.
Európában a radikális pártok az 1872-es gazdasági világválság után alakultak. Úgy a szélsőjobboldali, mint a kommunista pártok. Az antiszemitizmust a széljobb tűzte a zászlajára, a kommunisták pedig a burzsuj osztály ellen alakultak.
Természetesen akkor még halvány lila gőze nem volt senkinek arról, hogy jön majd egy világháború, majd utána egy Lenin, majd még utána egy Hitler. A radikálisoknak a v.háború adott egy löketet, majd a tömegbázist a további válságok.
Addig a főbb pártok a liberalizmus keretein belül (parlament) intézték a dolgokat. Sajnos ez a liberalizmus megbukott, mivel az 1. világháborúba rántotta Európát és másokat.
Nyugat-Európában könnyen lehetett a zsidók ellen izgatni, mert kisebb volt a lélekszámuk. Ideális bűnbakok voltak. De Kelet-Európában a megkésett ipari forradalmat akarták az államok mindenáron bepótolni. Ezért nagy összegekkel támogatták a feltörekvő iparágakat (és az iparbárókat).
A többi társadalmi osztállyal nem törődtek, mert nekik „csak” valós, mindennapi problémáik voltak. Pl. viszi a bank a házat, a földet. Az a liberalizmus elveinek mondott volna ellent, ha bevezetik a munkanélküli segélyt vagy a szociális segélyt, vagy közmunkát szerveznek.
Tehát: az ipartámogatás nem volt felháborító a liberális kormányoknak. Az, hogy állami segítséget nyújtsanak az eladósodottaknak, munkanélküli tömegeknek, az már felháborító volt.
Az alsó osztályoknak maradt a kivándorlás. A dzsentrinek az állami állásokba és a hadseregbe tódulás. Sajnos a vesztes világháború után ez a lehetőség is megszűnt. Ezért robbant a Horthy-korban a szociális bomba, ami valójában a dualizmus korában élesedett folyamatosan.
4:26 du.
hazai lámpa
2018 szeptember 13
4:17 du.
folyt. köv.
A két világháború között működött Keynes angol közgazdász, aki azt állította, hogy az államnak be kell avatkoznia a túltermelési válságok ellen. Sőt, az államok között összefogásra van szükség. Pl. ha fegyverkezésbe vagy infrastruktúrába fektetnek be, az nem növeli a többletet. De fogyasztóképes keresletet teremt.
Ezt akkor az államok vagy nem fogadták meg vagy fegyverkezni kezdtek, mint a németek.
Majd a 2. v.háború szörnyűsége döbbenti rá az európai államokat az összefogásra. A szovjet blokk közelsége pedig arra, hogy el kell indulni a jóléti állam és a széleskörű demokrácia irányába.
Ez az Európa került most válságba. Egyesek radikális irányba akarnak mozdulni, mások szerint maradjon minden úgy ahogy van. Mindkettőnek megvan a veszélye, az előnye. Radikális újítás esetén elmebetegek is kezükbe ragadhatják a hatalmat, rossz célra fordíthatják a társadalmi energiát.
Ha meg minden változatlan marad, rengeteg energia pazarlódik el a társadalomban, ami később nem visszaszerezhető.
5:18 du.
tóth péter
2018 szeptember 13
1:52 du.
Nem tudtuk hogy onnan a nyilaskereszt stilizált árnyékából te még fordítást is vállalsz.
Lefordítod az egyes kommentelők írásait magyarból magyarba.
A kommunizmus eljövetelét azért titokban csak várod nemde?
Te kis büdös hungarista náci, a nyilaskereszt árnyékából.
8:38 du.
ALMASI ALMA;
” Es akkor”
Es akkor? Nem csak akkor de most uismet.
Most ismet megkezdodott a meszarlas, s ugy mint minden mas varosokban Assad hadserege sikereskedett „megsemmisitettek” mindkit akit az ellenallasal ,gyanusithattak.
Lattuk azt mas varosok eseteiben is, foleg telen, a katonai bortonokbol senki nem jott ke elve, s a tetejuk gozolgott a csapadek esetein.
Krematoriumokat hasznaltak a kivegzetteket eltuntetni.
Nincs holttest, nincs bizonyitek , nincs buntett.
A sok evtizedeken at tanultak valamit Moszkvatol.Hm?
8:47 du.
Az HFP lapon Mr.Adam cikke a „Will Fidesz be expelled..”-en Observer kozolte az EP 66 lapos vadai es javaslatait.
Olvastam reszletesen es reaagaltam arra a fent jelzett cim alatt. Akit erdekelne az .
8:51 du.
A cikkel kozolt fenykepen Orban kobb csuklojan van egy narancs-sarga plastic szalag fkete irassal.
Ugy nezki mint a korhazi vagy mas egeszsegi figyelmeztetesek.
Nem vagyok kepes olvasni mi van rea irva, de csodalkozom hogy lenne valami egeszsegi problemaja ami azt megkovetelne ?
Bar ki is tudna ?
Vagy kepes lenne felismerni es megallapitani mi az ?
4:34 de.
Almási Alma
2018 szeptember 13
12:51 du.
Szerintem nem szükséges válaszolnod, elég ha beírsz egy betűt!:)
a) Minden történész hülye, különben is hazudik.
b) Aki azt mondja, amit a történészek, az szintén hazudik, ráadásul megvezetett hülye.
c) Nemeskürty nem hazudik, de nem is történész, viszont te ismerted személyesen.
9:38 de.
az izraeli legiero eddig ugy 27-szer bombazott surya felett!!
ugyhogy nem csak a yankee-k!!sooot iztrael joval a koalicios beavatkozas elott mar 2 szer bombazta az asszadhoz hu eroket!!
a legutobb asszad orjongott ammikor izrael kimenekitette csaladostol a del surya-ban rekedt fehere sisakos eletmentoket!!
errol bezzeg kussol mindenki ^pedig ezek tenyek!!
11:32 de.
Geyza
2018 szeptember 13
5:18 du.
Gézuka egyszer azt olvastam egy helyen: ilyen lényről írtak mint Te vagy : IDÉZEM : ” záptolyásba szorult féreg vagy „Képzeld ezt írták annak a lénynek,mely nagyon Hasonlít a Te lényedre.
Na ezen gondolkozzál el.! No meg tudjad nem vagy egyedül ilyen-olyan ,amilyen vagy!
üdvözletével.
11:40 de.
@lámpa:
X
11:42 de.
Geyza
2018 szeptember 13
5:18 du.
Úgy látom itten már teljesen összefüggéstelenül fecsegsz össze-vissza ,nem tudod mi micsoda,kevered az egyiket a másikkal.
Úgy látszik a záptojásodat mégis sikerült feltörnöd,mert szagos lettél.
Vegyél orosz kölnit putintól,meg kell inni és hatásos a vad szagok ellen ,csak nehogy sokat igyál,mert gőzként jön ki a fejedből
Csodás lény vagy !Csodálatosan csodállak és ezért üdvözlettel üdvözöllek ,nagy szeretettel.
5:24 de.
Hiába fizettél egy életen át TB járulékot,
nyugdij után pár évvel mégsem kaphatod meg a megillető ellátást:
http://www.anephangja.com/2018/09/friss-kiverte-biztositekot-az.html
5:26 de.
HUNT*
Ne vinnyogj te büdösnáci.
Menny ki az összetartásra és
borulj térdre a nyilaskeresztetek előtt.
*HUNT = Hungarista Náci Tóthpéter
1:11 du.
Bendeguz
MI TÖRTÉNT?
CSUPA IGAZSÁGOT IRSZ!
Bendeguz79
2018 szeptember 13
9:21 de.
Bendeguz79
2018 szeptember 13
4:12 du.
Bendeguz79
2018 szeptember 13
8:38 du.
Bendeguz79
2018 szeptember 13
8:47 du.
1:29 du.
Gabriel:
Néha képes normálisakat írni ez a Bendeguz.
De az ritka nála mint cigánytelepen az atomreaktor.
1:37 du.
Gabriel:
Csak éppen az a szitu Bendeguzzal hogy én már leszoktam arról hogy végig rágjam magamat a bakugrásos irásain.
Inkább elutasítom az egész katyvaszt.
Lehet hogy kisebb igazságai igy veszendőbe mennek előttem,
de a végső mérleg pozitív : idót, energiát takarítok meg.
Mintahogy egy vödör takonyból sem szoktunk kihalászni egy csábos bonbont ha meglátjuk benne.
1:55 du.
Geyza:
„Hiába fizettél egy életen át TB járulékot,
nyugdij után pár évvel mégsem kaphatod meg a megillető ellátást:
http://www.anephangja.com/2018/09/friss-kiverte-biztositekot-az.html”
Az alkotmány un. Alaptörvénnyel történt fölcserélésekor
már kimaradt, hogy az állam bármiféle társadalombiztosítást lenne köteles fenntartani, vagy pl. nyugdíjat fizetni. Ha ma még kapsz nyugdíjat, vagy bármilyen orvosi ellátást, az nem jár, hanem az állam kegyelmi ajándéka.
Viszont, hogy ne legyen okod panaszra, teljesen megszüntették az általad fizetendő TB járulékot; ugyanolyan kulcsu és összegű társadalombiztosítása adót
fizetsz helyette. (A „járulék” és az „adó” között jogilag az is a különbség, hogy a járulék ellenében JÁR valamilyen ellenszolgáltatás, az adó ellenében nem jár.)
3:03 du.
Tóth péter
2018 szeptember 11
3:33 du.
A Sargentini jelentés
nem a migráns-kérdésről szólt.
Látszik hogy fingod sincs az egészről
csak pofázod az esetre kiadott aktuális párt-lózungokat
Te kis náci troll.Onnan, a nyilaskereszt árnyékából.
Legalább annyi fáradságot vehetne az ilyen párt-idióta, hogy mielőtt elkezdi a hasbadumálós hülyeségeit. legalább elolvasná miről is van szó.
De ennyi esze már nincs neki.
A leviccesebb az az egészben hogy rólunk meg azt feltételezi hogy még nálánál is ostobábbak vagyunk.
Pedig nem.
4:02 du.
Lámpa, lámpa szegénynek füstös már a kanócája
Mi a fészkes fityfiritynek kell neked idehozakodnod „történészekkel”??
Vannak itt az újságot írók és szerkesztők között is…
Ja, hogy azt gondolod, hogy az itt valakit frocliz???
Ennyikének nem kellene lenned
Azok a közgazdasági elméletek pedig, amiket előrángatsz – hát finoman szólva – már a múlté.
Minden évben osztanak közgazdasági nóbel-dijat is, a világ azokat olvasgassa … mi is.
Én az általad idézetteket 40-50 évvel ezelőtt olvastam
Bár tudom, hogy egy újszülöttnek minden vicc új
5:30 du.
Belzebub
2018 szeptember 15
1:55 du.
Pontosan így van.
De attól még a kétharmad áll mint a cövek.
Pláne hogy a határon túli álmagyarok, mint afféle kibicek is előírják itt nekünk hogy miképpen éldöglődjünk.
5:48 du.
Lámpa!
csak hogy megvilágítsam a problémádat:
Ezek a hivatkozások a Horthyra, meg a törökökre, keverve mindenféle „felvilágosodásokkal, polgáriasodásokkal és a „fene tuggya” milyen fityfirittyekkel olyan, mint hogyha az őserdő-mélyén beragadt Toyota Hilux négykerekes kihuzatalakor a hintógyártás művészeti és gazdasági problémairól értekeznénk.
Vagyis ilyen alapokon próbálod itt eladni ezeket az elavult múltbeli ideológiákat, csakhogy eladhasd Horthy és mussulini eszméit.
Nem értem, hogy miért nem fogod fel, hogy sajnos ismerjük jobban is mint kéne és nem kérünk belőle?
Se Horthyból, se mussuliniböl, se szálasiból, se Sztálinból, rákosi matyásból, még csauszesküből sem.
Aztán mindezeknek az újkőkori szörnyszüleményeiböl sem!
Sem Orbánból, sem Putyinból és a hozzájuk hasonló ámokfutókból – akik egy tál lencséért eladják a hazánkat!
Lehet, hogy most sokan felszisszenek, hogy hiszen sokkal többet lopnak – igen, sokkal többet mint egy tál lencse
Csakhogy ezt a haza elpazarolt gazdagságához kell viszonyítani – és sajnos ebben az összevetésben ez így áll meg!
Tudjuk, hogy az antalék a csurkával, torgyánnal, olajosokkal, csányiékkal szövetkezve kiárusították az országot, eladták bagóért – de ez elég volt arra, hogy az ö zsebeiket megtömjék.
Lépjünk ezen túl.
Most arról van szó, hogy ez a rablóbanda egy diktatúrával be kell, hogy betonozza a hatalmát,mert ha nem akkor felelősségre lennének vonva!
Ehhez behülyítik az amúgy náci-lelkületű, irigy, megvezetett népet – hogy tömegbázist tudjanak maguk mellett és mögött.
Ezt kell megoldani, ne vidd félre a témát, vagy neked ez az ukászod?
Így is lehet … persze
10:57 de.
toth
maga szellemi nincstelen!!
a szo „zaptojas” azt pontos „j”-vel irodik!!
ugyhogy uljon le fiam!!magyar alapfoku nyelvtanbol (is) 1-es!!
12:24 du.
tóth péter
2018 szeptember 14
11:32 de.
……záptolyásba…..
DDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDD
12:26 du.
Belzebub
2018 szeptember 15
1:55 du.
Majdnem azt olvastam hogy:
Geyza:
“Hiába fizettél egy életen át TB járulékot,
nyugodj utána békével
hehehehe
7:38 de.
GABRIEL irat, Bendeguz te csupan igazsagot irsz.
PERSZE.
A ti problemaitok belatni hogy mi az igazsag !
Nem ismeritek fel az igazsagot !
Es nem lennetek hajlandok az igazsagot bevallani !
Mert tull hozza szokatatok a hazugsagok es valotlan propagandakat ismetelni.
Hozza szoktatok ahoz mint a vak, a vaksaghoz.
El sem tudna kepzelni hogy nezki minden a vilagban, HA latni tudna !
1:39 du.
Geyza
2018 szeptember 15
3:03 du.
E megállapításoddal egyet értek: IDÉZET :
A leviccesebb az az egészben hogy rólunk meg azt feltételezi hogy még nálánál is ostobábbak vagyunk.IDÉZET VÉGE!
tóth péter
2018 szeptember 14
11:32 de.
Gézuka egyszer azt olvastam egy helyen: ilyen lényről írtak mint Te vagy : IDÉZEM : ” záptolyásba szorult féreg vagy “Képzeld ezt írták…
Tudtok olvasni : az írtam : IDÉZEM,ahogy és amit írtak!
Nehéz megérteni úgy látom.
Attól még a „záptojás szindróma ” igaz lett!! Egyetértetek ezzel biztosan.
Ennek lelkes üdvözletével.A szókincsed bővíteni kell Gézuka : egyetem, budapesti,esetleg ceu?
Ennek hatalmas üdvözletével a IDÉZET :”””…A leviccesebb az az …” Gézának!!!
5:29 du.
A „FOTEL TORTENESZ” soraira;
Persze velhette volna hogy a Spartakus rabszolga felkeles lett volna az elso tortenelmileg jelzett es elismert felkeles a regi tarsdalmi rend ellen.
De a modern idok radikalis elvei a Swajci professzor Weishaupt elveinek a publikalasa kezdte el.
Az befolyasolta a Francia forrdalmorakat.
Sot azok voltak akik elsokben neveztek magukat „communist”,hivatkozva a kozosseg erdekeben kovetni el mind a verontasokat.
Majd Marx ugyvedi sikertelnsege valoban kenyszeritette megallas nelkul publikalni eszmeit. Ugy a Communista Maifestot is.
De sok bajokba szaladt azzal.
Elhagyni kenyszerult Nemetorszagot, sot meg Franciaorszagot is.
S csupan Angliaban, miutan a New York Times-ba kuldott cikkei hozott tisztesseges megelhetes anyagi lehetoseget szamara.
De valoban az elv megvalositasait egy igen conservativ politikus,Bismark valtotta legtobjet valosagnak.
Bismark,”forrdalmi conservativ”-nek hivta onmagat.
De amint szembe alt a Nemetorszagban novekvo munkassag szusegleteivel, nem csak hogy magaeva tette a legtobb elveket, hanem meg valositotta a torvenyek alatl azt.
Ugy kezfdotdtek a munkas biztositasok, oregsegi, betegseg-egeszseg, stb. bistositasok.
Persze az megfeleloen tervezett modszer volt. Financirozva a munkasok termeleseibol, a munka-adok altal. A rendszer koltsegei beleszamitva az ossz-koltsegeiben.
Sajnos azota az az allam-burokratak altak kezelve a penz mindenfele.
S annak eredmenye hogy a penzek eltunnek mielott a fizeteskotelezetseg elerkezne.
Mas-szoval, a politikusok, burokratak megbizhatatlonok vilagszerte !!!A penzek eltunnek a kezeikben.
Elkezelik. Mas szoval el-sikkasztjak.
Nem csoda tehat, hogy vilagszerte a bal-oldaliak fokent, mindent a sajat kezukben kivannak.
Amig a lakosok biznak bennuk, addig gazdagodnak.
1:10 du.
Geyza
2018 szeptember 15
5:26 de.
Idézet tőled : Na végre elismerted ki vagy !!! „””…Ne vinnyogj te büdösnáci….”””
Talán magadra törted a záptojást???
Így jártál üdvözletével.