Tisztelt Európai Unió! Vegyék tudomásul, hogy nagyon fel vagyunk háborodva!

2018 szeptember 19 10:56 de.53 hozzászólás

Felháborító, hogy bennünket kritizálnak, mikor épp ellenkezőleg, hálával tartoznának nekünk. Megvédtük Európát, ha mi nem lennénk, Európában már mindenki migráns lenne, és migránsul beszélne. Azt még megértjük, hogy irigyelnek bennünket, amiért nálunk minden jó, de a Sargentini-jelentésben megfogalmazott kritikákat ezzel együtt is felháborítónak tartjuk.

Vegyük például a sajtó szabadságát. Sehol a világon nem olyan szabad a sajtó, mint nálunk. Magyarországon a kormányhoz közeli lapok arról írnak, amiről csak akarnak. Arról pedig nem a kormány tehet, ha mindig azt akarják, amit mi akarunk. Mi azt akarjuk, hogy jelenjen meg a sajtóban, hogy a kormány jól végzi a dolgát, az egészségügyben minden rendben van, az oktatás jó irányba halad, a szegénység megszűnőben. És ezt a kormányhoz közeli sajtó nálunk megírhatja, anélkül, hogy bármilyen retorziótól kellene tartania.

Ezért van az, hogy a miniszterelnök, valamint a Fidesz vezető politikusai csak azoknak az újságíróknak nyilatkoznak, akik olyanokat kérdeznek tőlük, amire ők jól tudnak válaszolni.

Korrupció pedig nincs Magyarországon. Olyan előfordul, hogy egy közbeszerzést nem a legjobb ajánlatot tevő nyer el, hanem valamelyik, a kormányhoz közeli jóbarát. De még mindig jobb, ha a pénzt rendes magyar emberek lopják ki a magyar emberek zsebéből, mintha holmi jöttment idegenek tennék ugyanezt.

Azt írja Sargentini, hogy a magyar kormány fenyegeti az ítélkezés függetlenségét. Ez egy ordas hazugság. A magyar kormány ugyanis kifejezetten azt szeretné, ha kizárólag igazságos ítéletek születnének. Ezért kívánjuk segíteni a bírák munkáját, ezért mondjuk meg nekik, hogy milyen egy igazságos ítélet. Sargentini persze ezt is félreérti, amin nem csodálkozunk, mert ő egy másik, tőlünk idegen kultúrában nevelkedett. Mi nagyvonalúak vagyunk, és elnézzük neki, hogy emiatt nem képes a mi morális szintünkre emelkedni, neki viszont meg kell értenie, hogy mi nem leszünk gyarmat.

Szemben Sargentini állításaival, Magyarországon a tudomány szabadabb, mint az EU többi országában. És ezt a szabadságot semmi nem veszélyezteti. A magyar kormány nem szándékozik lerombolni a Magyar Tudományos Akadémia épületét, és bár Mészáros Lőrinc tett rá vételi ajánlatot, jelenleg nem kívánjuk neki eladni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Magyarországon jelenleg egyetlen akadémikus sincs börtönben, akkor joggal tesszük fel a kérdést: miről beszél a jelentéstevő?

Ami pedig az oktatást illeti: ezen a területen végképp érthetetlenek az ellenünk felhozott vádak. Az, hogy a kormánytagok, valamint a Fidesz vezetőinek a gyermekei nem a közoktatásban, hanem drága magániskolákban tanulnak, nem azt bizonyítja, hogy a közoktatás színvonala nem megfelelő, hanem azt, hogy ezek az emberek jó hazafiak. Vállalják, hogy külön pénzt fizetnek azért, ami másoknak ingyen van. Fizetnek a tandíjért a drága magániskolákban, miközben a nép egyszerű gyermekeinek a gyermekei ingyen tanulnak.

Mi ez, ha nem áldozatvállalás a haza oltárán? Persze, Sargentini ezt nem értheti, hiszen az ő hazája még sohasem védte meg Európát, és ott a kormány nem segíti a bírák ítélkezési munkáját. A sajtóról nem is szólva: jó helyről tudjuk, hogy Hollandiában mindenféle dolgok megjelennek az újságokban, aztán csodálkoznak, ha a kormányuk nem kap kétharmadot.

Úgyhogy, vegyék tudomásul, hogy nagyon fel vagyunk háborodva! Reméljük ez látszik rajtunk, de ha nem, akkor megpróbáljuk még jobban felfújni magunkat, hogy még annál is nagyobbnak lássanak bennünket, mint amilyennek mutatni szeretnénk magunkat.

Föld S. Péter

53 hozzászólás

  • A magyarok véleményét mi képviseljük, hiszen mi nyertük a választásokat. – már kontrollálni/leplezni sem tudják az elmebajukat! =))

  • Én tudok migránsul:

    Kiszera méra bávatag Zsendőke
    telbeteg felgeteg átnézestegelve
    csutkározza a tarhonyalevest.

    /…hehe…/

  • Íjjj de cép ez a kékrefestett fal !
    Innen már csak egy lépés az elegáncs,bordóra festett fal…

  • Bocs Péterkém, de ide kívánkozónak vélem ezt az írásomat:

    Ez bizony már a zimbi-zimbi

    csak az a poén, hogy nem csak nem kell, hanem szabad operálni, mert lerohad magától is

    Retardált betegrángások tömkelege jött ki ártunk ée qurmányunk agybajából:
    „”A magyarok véleményét mi képviseljük, hiszen mi nyertük a választásokat” – Szijjártó visszautasította az ENSZ-ben szerinte Magyarországról terjesztett valótlanságokat”
    „Itt a kormány válasza az Európai Bizottságnak: marad a „Stop Soros””,
    etc.
    sorolhatnám napestig!
    Már itt tartunk,! Csak remélni szeretnénk, hogy az utolsókat rúgják, még akkor is , ha belénk!
    Azonban egy dolog nyilvánvaló, a klasszikus vicc poénjával mondva -: levágni minek, lerohad az magától is.
    A haláltusát csak a magát ellenzékinek képzelő/állító bagázs idétlenkedése lassíthatja! =))

  • „Titokban avattak Horthy-szobrot Hajdúböszörményben”

    https://24.hu/belfold/2018/09/19/horthy-szobor-hajduboszormeny/

  • Remelem belatja, s elismerne hogy sorai kezdeteben majd nem szorol szora idezi Orban PM EP elotti beszedet.

    S lenyegeben az egesz cikke az Orban elmeinek, s gondolkodasait tukrozi.

    Hiszen nem csoda, mindekttojuk ugyan annak az eszmenek voltak a tanitvanyai.

    Mint mar megjegyezte elobb, hogy Orban igen gyatra politikusnak es meg gyengebb ugyvedenek is bizonyototta magat nem csak a valaszaval az EP elott, de az azt kovetkezo idokben azota.

    Persze, ha jol emlekszem maga kepzetsege tanar volt, nem politikus,sem ugyved.
    Az sajnos meg remesebb, mert az azt jelenti hogy maga az evei soran kepezte ugyan azon eszmekkel a jovo generacioit.

    Tehat a remeny elveszett, hogy talan az ifjukoriak erterlmesebb gondolkodasuak lehetnenek majd.

    Sajnalom, Fold S.Peter,sajnalatos elveszteni a remenyt!

  • Kedves Róna Gyuri!

    Csak gratulálni tudok a reagálásához,válaszához,bár lehet,hogy nem „akarják”illetőleg képesek egyesek felfogni,ehelyett odaállnak szellemeskedni, ami ugye nem megy nekik…..Na ennyit a tárgyilagosságról, a hazaszeretetről, biztonságról alkotott véleményükről. Oda se neki, minden marad a régiben!

  • Remélem jól értettem???…. és bízom benne,hogy nem az egész ország vívja a haláltusáját, hanem egy rég lecsúszott ellenzéki
    kisebbség (a fanatikus,megtévesztett,primitív alattvalóikat azért
    egy kicsit sajnálom…)

  • Bocsanat, a fenti soraim negyedik mondatomban, azt jeleztem , hogy EN jegyeztem meg elobbi megjegyzesemben, s nem a szerzo.

    Tehat javitom, ne hogy valaki allitana hogy en azt Fold S.Peter-re probalnam kenni.

    A szerzo NEM tett semi megjegyzeset a velemnye alapjan a PM reagalasan az EP hatarozaton.

    Azt csak tisztazni ohajtottam, elkerulni barmi leheto felre-ertest.

  • óóóó… jaaaaajjjj ….huahuahuahua

    Hát ez a két mákvirág ezek maguktól ilyenek, amilyenek (BM, Gizi)

    Ennyire nem érteni sem a cikket, és még a RonaGyuri hozzászólósát sem, ez már fáj

    Na de jó

    Ez reményre ad okot – a jövőre nézve

    Vakok között félszemű a király – mondja az ige.
    Ezek valóban nem látnak és nem értenek semmit

    Köszönet Péter a cikkért – tuti jó!

  • Húúú, mit szól majd a Fidesz trollhadsereg helyi parancsnoka, amikor kiderül: az ide vezényelt BM annyira buta, hogy még Róna Gyuri hozzászólását is teljesen félreérti?!

  • Elvira bácsi Tudja róla.

  • Azért folyik porhintés is: Orbán Ráhel második kislányát a mezei Tétényi uti Kórházban szülte meg, mint egy háromágyas szoba paciense. (Az egyik szobatárs egy roma kiskorú lány volt)

  • orban egy idult elmebeteg!-es hozza egy nyavajas tolvaj,koztorvenyes tobbszorosen visszaeso-(korabbi ugyei,;-ezusthajo,tokajhegyaljai szolok,banyak,stb)-bunozo!!-es meg ez meri nagyra nyitni a buzlo pofajat!!

  • Azért szánalmas ez a cikk, mert a fideszesek csak egy részét képezik a magyar társadalomnak. A többiek hangját, akinek elege van a fideszből, azt miért nem hallatja Föld S úr? A szerencsétlen ballib nyugdíjasok, akiket a Horthy-fasizmussal riogat a pártjuk?
    Vagy azokat, akik Gyurcsányt legalább úgy szeretik, mint Orbánt …?
    Mert azzal már dolgozni kéne, nem elég mindenhova ugyanazt az agyatlan agymenést bemásolni …

    Majd ha ráérek megírom, hogyan gondolkodik több nem fideszes átlagmagyar …

  • szocialisták

    Kedves Sargentini asszony!

    Nagyon köszönjük, hogy felhívta a világ figyelmét a náci-fasiszta-horthysta-sztálinista diktatúrára, ami a hazájukért áldozatosan dolgozó szocialista és liberális képviselőket és újságírókat sújtja elsősorban.
    Ráadásul Orbán gumicsizmás paraszt, ezt is kérjük a jegyzőkönyvbe felvenni! Az hagyján, hogy lop, csal, hazudik, és nem enged minket a zsíros üzletek közelébe, de ráadásul faluról származik! Ez felháborító. A magyar nép érthetetlen módon nem kér a mi értelmiségi vezetésünkből. Ezirányban is foganatosítson az Európai Bizottság néhány intézkedést, hogy a magyar nép szeresse és igényelje a ballib pártok hatalomba visszakerülését, mert mi készen állunk erre minden pillanatban. A számlát a mellékletben küldjük.

  • hazai lámpa
    2018 szeptember 20
    9:07 de.
    Kedves Hazai Lámpa, ezt a peticiót én is szívesen aláírnám! 😀

  • Hazai lámpa!

    Gratulálok a hozzászólásokhoz!
    A kócos fodrászt nem látott 8 elemis holland ,akinek ugye érettségi nélkül nem sikerült diplomát szerezni(pláne jogi végzettséget)megmondta a tutit……
    Ami pedig a súlyosan terhelt Gyurcsányt illeti(aki kezelésre szorul)ugye senki nem kívánja vissza,de nem csak a kormányzását „kúrta el”(bocs,ő mondta)hanem az egyébként is kétes balodalt taszította mélypontra!
    Aki meg itthon él és normális az pontosan tudja,hogy itthon nem fenyeget fasizmus (Orbán nagyon jó kapcsolatot ápol a zsidó egyházzal,a rabbikkal,támogatás, új zsinagógák ,Sorsok Háza építése stb,ami pedig a nyugdíjasokat illeti időben megkapják az infláció követő járandóságukat,+ ny,prémiumot…..
    Persze a Fidesz sem tökéletes,vannak hibák,de ugye se az EU-s se a hazai ballibsiknek nincs semmi esélye!
    Hát ez van!

  • hazai lámpa!
    A humorod,meg különösen jó, dicséretes!!!!!!!!

  • Elvtársak, vannak még hibák… 😀

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 20
    3:07 du.

    Marcsi Magának ennyi jött át a Sargentini jelentéséből, hogy a készítője kócos? 😀 HÚha… Hát ha más kivetnivalót nem fedezett fel, akkor olyan nagy vitatnivalója nem lehet Judith Sargentinivel és a jelentésével.

    Inkább ezt nézze meg, külhonban is mennyire pontosan látják Orbán velejéig romlott korrupciós tekintélyelvű népuralmát. Ezt a rendszert vázolják fel az európai polgároknak rajzolt formában. Nagyon vicces.. kár, hogy mindez a magyar emberek kárára történik kishazánkban. NÉZZE:

    https://www.youtube.com/watch?v=LCC4JIUCp9E

    (Ja ilyen egy URL link, ha valamit mutatni óhajt másoknak)

  • Boda Kevered a fasizmust a nácizmussal. Annak a nyolc elemis hollandnak a nyomába sem érsz, hiába a hörgő, köpködő gyűlöleted.
    Cáfold meg, ne személyeskedj.

  • hazai lámpa Ne szégyelld, hogy falusi vagy. Nincs abban semmi rossz. Sok sérelem ért miatta, hogy ennyire erőlteted?

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 19
    1:21 du.

    OIM* „gratulációja” akár az alkohol: „öl butít,nyomorba dönt”

    *OIM = Oldal Idióta Macája.

  • gabriel
    2018 szeptember 19
    4:35 du.

    Az irónia olyan távol van ezektől mint Makó Jeruzsálemtől.

  • HunCanada
    2018 szeptember 20
    4:29 du.

    Nem értem mi a problémád OIM* beszólásával.

    Csak a félfasisztoid populista Slota beszólását alkalmazta Sargentinire.
    Ezek a szarháziak egymástól tanulják a becsmérlő kifejezéseket.

    A mi Gurltiz barátunk is szívesen idézget ettől a senkitől, amikor mocskolódik az oldal olvasóival.

    Pedig azóta kereken 10 év tellt el.
    Ezek azthiszik mi feledékenyek vagyunk mint a föld-magyarok.

    https://www.beol.hu/orszag-vilag/hirek-orszag-vilag/slota-ismet-kocos-asszonynak-nevezte-goncz-kingat-180202/

  • Kenny
    2018 szeptember 20
    5:00 du.

    Az se szégyen, ha valaki belvárosi, mégis tomboltok, ha valaki a „körúton belüli értelmiségről” ír.
    A falusi vagy büdös paraszt jelző Magyarországon azt jelenti, hogy a felső középosztálybeliek lenézik, vezetgetni akarják az alsóbb néprétegeket.
    Belőled kinézem, hogy nem tudod, de az is lehet, hogy provokálsz.

  • hazai lámpa Tombolnék? Budakalászon nőttem fel. Igazi kis poros falu volt akkor. Most farmokra néz a hátsókertünk. Látod milyen könnyű tévedni? Gumicsizmánk is van, méghozzá Dunlop márkájú. Jó a ” futófelülete”. 🙂
    A „büdös paraszt” már régen nem a földművelőt jelenti. Miért provokálnálak, látszik, hogy érzekeny pontod. Szerintem nincs értelme ennyire kiemelni ezt az ellentétet. Mindig lesz, mert más a két réteg igénye. Orbánra sem azért mondják, hiszen soha nem volt földművelő. Sőt, soha nem is dolgozott. A neveletlensége, a viselkedése miatt kapta ezt a jelzőt.

  • Kenny:
    Én egyszerű falusi tahó vagyok.
    A múltkor is alig tudtam elvégezni szankszrit nyelven egy deriválást.

    Pedig az mily jó dolog holdas éjen át..

  • Orban meg a valasztassok alatt mondott ilyeneket is!!
    -„Orban,;-vissza kell amllitani a foldesuri es jobbagysag viszonyt”-
    no kerem!!
    az URAK mar megvannak!!minden epeszu tudja kik!!
    most jottok ti az arva por nep!!
    lehet foldig alazkodva meghunyaszkodva szukolve szolgalni!!!
    ——————————————————————es meg mielott obegatni kezdene egy-egy agyonmagyar fotel-patriota!!
    ti magatok valasztottatok ujra magatok fole Onkent ezeket!!tessek ki inni a keseru poharat egyedul!!

  • Geyza. Az nem baj. Ha rovasírással megy a dolog, akkor semmi baj.

  • Gabriel és a többi észkombájn…..!

    Én nem csak olvasok,hanem értelmezek is(sokakkal ellentétben)és ha kell,akkor a más (baloldali ) szimpatizánsokkal is egyetértek,ha meg nem aggot megírom a véleményem(mint mások is)
    Ilyen egyszerű a dolog,meg ugye sem az itteni balosok,sem az itteni jobbosok döntik el a kormány,de főleg a nép sorsát,mivel azt már a többség eldöntötte(mellesleg a jobboldali szavazók)
    Ha valamit netán nem jól értettem,majd Róna Gyuri tájékoztat,visszaír!
    Na pá! Jó film jön!

  • Róna Gyuri!

    Visszanézve a beírását lehet,hogy valóban félreértettem(biztosan,csak beugrottam a reklám alatt…),de ne aggódjon,nem a kormány és nem a nép vívja a haláltusáját,hanem
    a szerencsétlen,levitézlett ellenzék,azon belül is a rendkívül
    „tehetséges” idióta Gyurcsány által „vezetett” DK.(hatékony segítséget nyújtva a balosoknak)
    Egyébként mind Orbán,mind Szíjjártó szavai helytállóak,és szerencsére el is hangzottak!
    Mind a kormány,mind a támogatói köszönik szépen jól vannak
    Lehet,hogy figyelmetlen voltam,tévedtem (ami ugye emberi dolog..)de ugye ez a tényeken szerencsére nem változtat!

  • Egyébként Gabriellel és a hasonlókkal kapcsolatos „minősítésem”véleményem… továbbra is fenntartom,amit nem írok le,mert nem biztos,hogy szalonképesen, vagy kulturáltan lépes lennék rá…..ettől függetlenül remélhetőleg egy józan pillanatukban talán maguktól is rájönnek ,hogy mit nem részleteztem….!???

  • Amúgy Kedves Földes!
    Én is felháborodhatnék,ha egyáltalán komolynak és hitelesnek,meg „sorsdöntőnek” fontosnak tartanám a cikkét,de ugye nem sokat számít mit is ír!

  • Kenny
    2018 szeptember 21
    10:47 de.

    Kétségtelen.
    Fel van írva (valahol), hogy sok van a rovásomon.

  • OIM*

    TE magadban beszélsz?
    Gondolod hogy a pampogásod érdekel bárkit is?
    (A Gurltizen kívül,de ő félkegyelmű hazudozó akárcsak te)

  • Almási Alma
    2018 szeptember 20
    3:53 du.

    A hibákok azé vannak
    hogy kijavíccsuk öket.

  • Bernstein
    2018 szeptember 20
    1:22 de.

    Az én „kislányom” is ott született …

  • Hazay lámpa, szerintem halál komolyan jó lenne pszichológushoz fordulnod.

    En a következő kifejezéseket ismerem:

    Józan paraszti ész…

    Furfangos paraszt ….

    ragozzuk még? Te hol vesztél el?

    A hozzászólásaidban nem teszel mást, mint hogy újra meg újra előcitálsz régi időkből származó előítéleteket, sérelmeket, amik nem szolgálnak semmi másra mint újra és újra ellentéteket generálni.

    Ezek igazát bizonyítandó hozakodsz elő mindenféle történelmi leírásokkal, mikor milyen „színezetű” iskoláskönyvekből, amik szintén nem valók semmi másra, mint a vélt – MÚLTBELI – sérelmeit igazolni különféle társadalmi csoportoknak.

    Mond, teljesen jól vagy?

  • HunCanada!

    Csak röviden nekem „teljesen átjött” a S.liba jelentése,köszi
    nem kell megmagyarázni,csupán elismertem a nő külsejét…,meg a
    végzettségét….ami itt valószínűleg sokakéhoz hasonló….
    Majd szólok ha segítenie kell….!

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 23
    11:30 de.

    Érdekes, a hozzászólásából nem az jön át. De még az sem, hogy a jelentés pontjait el tudná egyáltalán mondani és azokról pontonként egy érdemi vitát folytatni.
    Még liba is.. Egyébként Liba, meg kócos meg hasonló külső jegyeket kritizáló megnyilvánulásokat épp az iskolázatlanok tesznek leginkább. Ha tetszik, ha nem ez így van, és nem csodálkozom, hogy Ön is így kritizálja az aktuálisan ellenfélnek kikiáltott személyt. Nincs ezzel semmi baj, engem nem zavar ha beskálázza magát folyton egy nagyon mély szintre.

  • Boda, ne hazudozz, mert Sargentini sosem állította, hogy jogász lenne, ezzel szemben történész, méghozzá a totalitáriánus rendszerekre szakosodott,(tudod, ami Sztálin elvtársad idejében működött és orbán istened próbálkozik itt életre kelteni) – MSC fokozatot is szerzett. Az, hogy te még csak nem is olvasol egyetlen nyelven sem, csak a habonyi lejáratómédiából próbálsz itt mérget fröcskölni, mint egy kiszáradófélben lévő puffogó vipera, az nem a holland képviselőnőre vet rossz fényt. Ami pedig a külsejét illeti, nem kell irígykedni: ha akarsz, vehetsz magadnak parókát, göndör hajjal is. Egyvalamin nem lehet segíteni: a csekély értelmedet ebben a korban már reménytelen fejleszteni.

  • HumCanada!

    Volt szerencsém látni,hallgatni a holland liba szövegét,ami tele volt hazugságokkal,és olyan vádakkal,amiket még jóval az ülés előtt tisztázott a kormány,ill.kompromisszumot kötött.
    Amúgy nincs időm,se kedvem az ilyen szűk látókörű fanatikusokkal pláne
    „pontról pontra” megvitatni ezt a hazug, elbukott förmedvényt!
    Amúgy engem sok más dolog,kultúra,szórakozás,jó film,jó könyv társaság stb. is érdekel,ami ugye meg is látszik az értelmi szintünkön……..

  • „Okos ” Tüske!

    Nyolc általánossal,érettségi nélkül nem csak jogász,de ugye történész sem lehet senki…..ezt mindenki(???)tudja!
    Megint jót derültem….de sajna nincs több időm,mert ugye tartalmasabb szórakozást választok,mint az itteni szintén magas végzettségű”értelmiségiekkel”?… való vitatkozás!!!!!

  • Tüske!

    „kiszáradófélben lévő,pűffögő vipera”????Csak nem magad jellemezted,te szerencsétlen becsavarodott….senki?…
    Na nyugodj le szépen a többi fanatikus elmebajossal együtt…!
    Egyébként menj vissza a HVG.re ,bár ott sem rúgsz labdába!
    Részvétem,kezeltesd magad a hozzád hasonlókkal,talán csoportosan
    olcsóbban megúszod a kezelést!
    Egyébként köszi jól vagyok,veled ellentétben!
    Mindezt a reklám alatt!

  • Zsófia hehehehe

    „kiszáradófélben lévő puffogó vipera”
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 24
    3:59 du.

    Mivan kisanyám elakadt benned a tű?
    Te korlátolt szókincsű idióta 😀 😀 😀

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 24
    2:55 du.

    Már pedig azt hittem, hogy van ideje (két film közt, reklám alatt) és kedve ( hát most is morc eszerint) megvitatni bármit is. De hát Magának soha nincs se kedve, se ideje de leginkább sütnivalója ezért menekül minden válasz, mindent nyílt és érdemi párbeszéd elől. Ön csak kijelent és PÁ! Mint egy 2 elemis kiscsitri 🙂 😀

    Ne is cseréljen eszmét, minek az, igaz? csinálja ugyan azt amit a kormány, fújja a magáét kontrollálatlanul, mert Magának és a kormánynak is mindig és 100%-osan igaza van! Most is , hisz látta a „libát” és kész. Hát persze. Marcsika. Így megy ez szabad és erős büszke országban. Nagy Liával sikerült már beszélnie?

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 20
    3:07 du.

    és Bibi, köszönöm az elismerést. Most eszembe jutott a fideszes monológja, nem baj, ha elküldöm?:)

    Kedves mellettünk szavazó EU-s képviselők!
    A tatárjárás, mohácsi vész és Trianon után itt az újabb csapás, amit úgy hívnak Sargentini-jelentés. A nemzeti gyász jegyében játssza a rádió Ákos számait, miközben Fanni jelel a háttérben, Kövér László pedig csak félig mászik fel a zászlórúdra a Parlament előtt. Azt találták ki a tudjukkik, hogy vallon zsoldosokat küldenek végvárainkba, amelyek a határt védik a mohamedánok ellen. Vallon várkapitányok fogják a zsoldot kapni, nem a magyar vitézek! Követeljük, hogy magyarok gazdagodjanak meg a határvédelemből, ne idegenek!

  • hazai lámpa
    2018 szeptember 25
    5:10 de.
    Erősen gyanítom, hogy a frontexes vallon zsoldosok -ha csak rájuk lenne bízva a biztonságunk- is kb olyan anyámasszony bátorsággal védenének bennünket, mint a felfegyverzett holland kéksisakosok Srebrenicában a bosnyákokat. A jelenlegi Frontexnek most kb ötödannyi még egymást sem értő fegyveres zsoldosa van(nagyobb része igazoló papirokat gyártó csinovnyik vagy ápoló, etető vagy gumicsónak javító és újrafújó álhumanista) az egész EU szárazföldi és vizi határaira mint nekünk a sajátunkra, a gázai példamutató határvédelemről és annak hatékonyságáról már ne is beszéljünk!

  • Inkább Bibi
    2018 szeptember 25
    9:57 de.

    Más se hiányzik Orbánnak, mint hogy a magyarok tömegével tóduljanak a határt őrizni!:) Rögtön kiderülne, hogy vannak napok, mikor még kettő „migráncsot” is alig lehet találni, aki be akar ide törni hozzánk …